Mikszáth Kálmán

A néhai bárány

Mikszáth Kálmán (1847-1910) irodalmunk egyik legnagyobb magyar írója. Hosszú

évekig a Szegedi Naplónál dolgozott újságíróként. Itt fejlesztette ki azt a stílusát, ami
novelláiban megjelenik. Prózájára jellemző a tömör, világos, lényegre törő ábrázolásmód,
miközben anekdotákkal egészíti ki a történetet.

Mikszáth az eseményeket, amiket egy-egy novellába sűrít, főleg a paraszti világ

mindennapjaiból keríti elő, saját fiatalkori emlékeit, élményeit dolgozza fel ezekben az
írásokban. Mikszáth Kálmán igazán a novellákban alkotott nagyot, mert ebben a műfajban
kevés szereplővel kis terjedelemben, néhány helyszínen játszódó, rövid időt felölelő
sorsfordító eseményt mesél el, melynek a végén sokszor megdöbbenünk a váratlan fordulat
hallatán. A néhai bárányban is megjelennek ezek a jellemzők. Ebben a novellában is csupán
pár szereplő van, a Baló család, Sós Pál, Mócsig György és a bíró. Mindannyian egy kicsiny
faluban élnek Bodokon, a Bágy-folyó partján. A történet még említi Gózont, és Majornokot
is. Ebben a novellában a váratlan fordulat az, hogy eltűnik Ágnes tulipános ládája, és Borcsa
báránya, Cukri is. Ezeken kívül viszont a Baló családban mindenki elvesztett valamit a folyó
kiöntése miatt. Baló Mihály (az apuka), a házát, Ágnes a kelengyéjét, és emiatt a házasság
reményét is. Boriska pedig, a legjobb barátját, a legféltettebb kincsét, Cukri bárányát veszíti
el.

A néhai bárány egy nagyon megható és szomorú történet, a Baló család veszteségeiről. A
gyermeki ártatlanság áll szemben a gazdag és kapzsi álnoksággal. A legkisebb Baló lány,
Boriska és a Cukri báránya áll szemben Sós Pállal és a hatalommal. Engem legjobban pont ez
az ártatlanság fogott meg, és az hogy végül az úgymond „jó” győzött.

Szerintem ebben a novellában az író azt próbálta üzenni nekünk, hogy ha

kilátástalannak is tűnik a helyzet, akkor is mindig van megoldás, és kiút. Nekem
összegségében tetszett ez a történet, viszont eléggé el is szomorított, mivel azt mutatta be,
hogy milyen igazságtalan tud lenni a világ vagy éppen az emberek. Ebben a történetben
például Sós Pál hazudott, lopott és mindezt csak azért, hogy anyagi javakhoz jusson,
megszerezze, megtarthassa azt a báránybőrből készült ködmönt. Nem zavarta ebben az sem,
hogy egy gyermek szeretetén, ártatlanságán kell átgázolnia. Annak örülök, hogy a végül is
kiderült az igazság, viszont nagyon elszomorított ez a fájdalmas veszteség. Boriska a
szeretetével, sokkal jobban meghatott minket, mivel olyan feltétel nélkül ragaszkodott ehhez a
bárányhoz, mintha az elveszített édesanyja lett volna.