A Magyar Köztársaság választási rendszere

be
január 14, 2021

Választásokra négyévente kerül sor, a kormány és a parlament működése is négy év.

A választási rendszer egy kompromisszum eredményeként jött létre. A magyar választási

rendszer ún. vegyes választási rendszer.

A magyar parlamentben összesen 386 képviselői hely van, azaz a választásokon a 386
mandátum megszerzéséért folyik a harc. A 386 mandátumot két elv és három intézményi
technika kombinációjával osztják szét:

– 176 mandátum a többségi elv alapján, egymandátumos egyéni kerületi rendszerben,

kétfordulós eljárással kerül szétosztásra;

– Maximálisan 152 mandátum területi pártlistás rendszerben, az arányosság elve alapján

kerül szétosztásra;

– Minimum 58 mandátum országos pártlistákról, az egyéni kerületi és a területi pártlistás

ágon képződött maradékszavazatokra épített, az arányosság elvén alapuló kompenzációs
rendszerben kerül szétosztásra.

A választási törvény az országot 176 egyéni kerületre – mindegyikben kb. 60 000

választásra jogosult lakik – és a területi rendszerben 20, többmandátumos választókerületre
osztja. Utóbbiakat a közigazgatási beosztás alapján a 19 megye és a főváros alkotja,
amelyekre – a választójogosultak lélekszámával arányban – eltérő számú (4-28) mandátum
jut.

A választópolgároknak két szavazatuk van: az egyik a lakóhelyük szerinti egyéni

választókerületek jelöltjeire, a másik a pártok területi listáira.

Az egyéni kerületekben a választás kétfordulós; ha az első fordulóban egyik jelölt sem kapta
meg a szavazatok több mint 50%-át, a második forduló dönt. A második fordulóban az első
forduló három helyezettje, továbbá a legalább 15%-os szavazatarányt elérő jelöltek maradnak
versenyben.

A törvényben rögzített hivatalos választási kampány kéthónapos, amelyből az első hónap áll
a jelölésekhez rendelkezésre. A jelöltállítás szigorú feltételekhez kötött.

– az egyéni kerületekben 750, ún. kopogtató cédula (azaz névre szóló állampolgári ajánlás)
összegyűjtése a jelölés feltétele, és a pártok ennek eredményességétől függően állíthatnak fel
megyei listákat, majd országos listát.

Területi listát csak az a párt állíthat, amelyik az adott listás körzet egyéni kerületeinek
legalább ¼-ében, de minimálisan két körzetben érvényesen jelöltet állított. Országos pártlista
állításának az a feltétele, hogy a párt minimálisan hét érvényes területi listával rendelkezzen.
Az országos listát állító pártok a hivatalos kampányidőszak második hónapjában részesednek
az országos állami televízió- és rádiócsatornák kampányra fordított műsoridejéből.

Területi, illetve országos listán alapuló mandátumot csak az a párt kaphat, amelyik megszerzi
a területi listákon szerzett mandátumok alapján országosan összesített szavazatoknak legalább
a minimális küszöb (5%) szerinti arányát.

A választási rendszer az országos szervezettségű pártokat részesíti előnyben, míg a regionális

pártok vagy választási tömörülések létrejöttére gyakorlatilag nem ad esélyt.

A választások és a szavazatok megoszlása

A választások első része a kampányidőszak, amelyben kialakulnak és láthatóvá válnak a

pártok közti főbb szavazatarányok. Az első forduló egyik kérdése mindig a részvételi arány
szintje.

Az első fordulóban eldől, hogy az induló pártok közül melyekből válnak parlamenti pártok.
Eldől a területi listás mandátumok eloszlása is. A területi listás mandátumok elosztásával
kiszámíthatók az országos kompenzációs „kalap”-ba kerülő ún. töredékszavazatok, valamint
az országos listás mandátumokhoz hozzáadandó – „felcsúszó” – területi mandátumok száma.

A második fordulóra azon egyéni kerületekben kerül sor – a gyakorlatban csaknem az

összesben -, amelyekben az első fordulóban egyetlen jelölt sem kapta meg az összes érvényes
szavazat több mint felét. A második fordulóban a legtöbb szavazatot kapott jelölt nyeri a
mandátumot. A második forduló gyakran hoz meglepetéseket.

A második forduló után kerül sor az egyéni kerületi vesztesek töredékszavazatainak az

összeszámlálására, s ez alapján a rendszer harmadik csatornáján az országos listás
mandátumok pártok közötti kiosztására.

Egyéni kerületek

Az egyéni kerületek alkotják a választási rendszernek azt az ágát, ahol a választások nyertes –
országosan legtöbb szavazatot elért – pártja a szerzett szavazatokat a legnagyobb
hatékonysággal tudja mandátumokra váltani. A második fordulóban a végeredményt eldöntő
tényezővé válik az, hogy mekkora az első forduló után vezető jelöltek előnyének mértéke,
illetve az, hogy milyen politikai, illetve szavazói „koalíciók” jönnek létre. A kieső pártok
szavazóinak választási aktivitása és második pártpreferenciája módosíthatja egy-egy
kerületben az első fordulóban kialakult erősorrendet.

Ha az első helyen álló jelölt előnye nagy, a szavazók 30-40%-ának támogatásával

rendelkezik, akkor a második fordulóban új szavazók megnyerése nélkül is számíthat a
szavazók legalább 40%-ára, s így a mandátum elnyerésére.

Ha az első fordulóban vezetést szerzett jelölt előnye kisebb, a szavazatok 20-30%-át szerzi
meg, akkor a második forduló végeredménye erősen függ egyrészt a kieső pártok szavazóinak
második preferenciájától, másrészt a rivális pártokkal kötött választási koalíciótól.

A területi listák
A többmandátumos választókerületekben folyó verseny két nagy kérdésben dönt:
meghatározza egyrészt azt, hogy mely pártok jutnak be a parlamentbe, másrészt, hogy a
bejutott pártok milyen arányban részesednek a területi listás mandátumokból.

A parlamentbe való bejutást a gyakorlatban meghatározza, hogy mely pártok képesek az 5%-
os belépési küszöbértéknél több szavazatot szerezni, ami a listás mandátumszerzéshez
szükséges. A küszöbértéket el nem érő kis pártok szerezhetnek ugyan egyéni kerületi
mandátumot, erre azonban – valamely nagy párttal közösen állított jelöltjeik kivételével – alig
van esélyük.

Az 5%-os küszöbértéket el nem érő pártokra leadott listás szavazatok nem minősülnek
maradékszavazatnak, hanem elvesznek, hiszen ezek a pártok nem részesednek az országos
lista mandátumaiból. Ennek következménye az, hogy a listás mandátumhoz jutó pártok az
elért szavazataránynál nagyobb mértékben részesednek a mandátumokból.

A 20, többmandátumos választókerület – a 19 megye és a főváros -, ahol egymástól

függetlenül zajlik a mandátumokért folyó verseny, az elosztható mandátumok számát tekintve
igen tarka képet mutat. Míg a legkisebb megyékben, így Vasban, Zalában és Nógrádban
mindössze egyenként 4 mandátum vár elosztásra, addig a legnagyobbakban ennek
többszöröse – Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 11, Pest megyében 14, a fővárosban pedig
28 mandátum.

Az egyéni kerületekben eldől, hogy melyik párt alakítson kormányt (kormánykoalíciót), a

területi és országos listás ágakon viszont biztosítják a fontosabb politikai erők politikai
reprezentációját. A kis pártokat a választási rendszer kizárja a törvényhozásban való
reprezentációból. A magyar megoldás a kormányozhatóságot előnyben részesíti az
arányossággal szemben.

A fent ismertetett választási rendszer alapján Magyarországon 1990 óta a következő

választások voltak:

1990

Nyertes párt: MDF (Magyar Demokrata Fórum), koalícióban az FKGP-val és a KDNP-

vel

Miniszterelnök: Antall József1 (1990-1993); Boross Péter (1993-1994)

1994

Nyertes párt: MSZP (Magyar Szocialista Párt) (Koalícióban a Szabad Demokraták

Szövetségével)

Miniszterelnök: Horn Gyula

1998

Nyertes párt: FIDESZ2 (Fiatal Demokraták Szövetsége) (Koalícióban a Független

Kisgazda Párttal)
Miniszterelnök: Orbán Viktor

2002

Nyertes párt: MSZP (Magyar Szocialista Párt) (Koalícióban a Szabad Demokraták

Szövetségével)

Miniszterelnök: Medgyessy Péter3 (2004-ig), Gyurcsány Ferenc (2004-től)

1 Antall József halála miatt lesz új miniszterelnök

2 Később a FIDESZ elnevezés kiegészül: FIDESZ-MPP (FIDESZ-Magyar Polgári Párt)

3 2004 kora őszén a kormányzópártok leváltják és helyére Gyurcsányt választják meg