Professional Documents
Culture Documents
munkanélküli tömeg egy jelentős szegmensét. E tos – célcsoportokat célszerű tanulásban akadályozott
csoportok nagyságrendjére jellemző, hogy az eu- csoportoknak tekinteni, és az andragógiai szakiro-
rópai lakosság 10-15 %-a minősül fogyatékosnak, dalomban tovább tágítva a fogalmat, a munkában
vagy nevezi magát fogyatékosnak.2 Így Európá- és tanulásban akadályozott csoportok megneve-
ban, az Egyesült Államokhoz hasonlóan az egyik zés használatát. A munkaadók a fogyatékosságot
legnagyobb kisebbséget és az idős emberek után az ugyanis elsősorban a munkavégzés szempontjából
állami szolgáltatások egyik legnagyobb fogyasztói megnyilvánuló akadályozottságként értelmezik. S
csoportját alkotják.3 Ugyanakkor a fogyatékosság végül azt sem szabad elfelejteni, hogy a fentiekben
fogalma is igen változatos képet mutat mindebben. említett csoport számos (fogyatékos) alcsoportból
A közbeszédben a normális, mindennapi életvitelt áll, amelyek mindegyikét más és más jellemzi, va-
korlátozó problémaként jelenik meg (pl. értelmi lamint az oktatásban, illetve a munkaerő-piacon is
és/vagy testi fogyatékos), amelyet veleszületett másképp jelennek meg. Éppen ezért a megnevezés
vagy egészségügyi probléma okoz, s korlátozója a igen fontos abból a szempontból, hogy a társada-
cselekvőképességnek. Az ok lehet: élettani funkci- lom széles spektrumán elhelyezhetőek legyenek.
ók (mozgás, látás, agyi aktivitás, fizikai vagy szel- Hasonlóképpen indokoltnak tartjuk és java-
lemi képességek) korlátozottsága vagy hiánya, de soljuk bevezetni a pedagógia SNI (sajátos nevelési
lehet bármely olyan tényező, amely a mindennapi igényű) gyermekek fogalmához hasonlóan a sajátos
életet, a megélhetést, a társadalomban való létezést tanulási-tanítási igényű (STI) felnőttek fogalmá-
hátrányosan érinti. Sokan az átlagostól való elté- nak használatát.
rést, a másságot emelik ki, de sokan hivatkoznak Az orvosilag ténylegesen fogyatékosoknak di-
a WHO átfogó definíciójára, miszerint „minden agnosztizáltakon kívül a tanulásban akadályozott
egészségkárosodott csoport, akiknek életminő- személyek fő jellemzője, hogy orvosi értelemben
ségében változás következett be (pszichomotoros nem fogyatékosok, de életvitelük, alul-iskolázottsá-
problémák is)”. guk, személyes és szociális kompetenciáik hiánya mi-
att akadályozottak abban, hogy bejussanak a munka
A felnőttképzés szempontjából nem értünk világába, igénybe vegyék a munkába állást segítő szol-
egyet a szűk patológiai megfogalmazással, amely gáltatásokat és a felnőttképzés intézményrendszereit.
a látás-, hallás-, értelmi-, beszéd- és mozgássérül- Esetükben a megváltozott munkaképességűekhez
tekre korlátozza a meghatározást. Mi úgy gondol- hasonlóan, továbbtanulásáról vagy továbbképzés-
juk, hogy ez a meghatározás jelentősen bővítendő, ről csak az ismeretek és kompetenciák megfelelő
hiszen a fentebb nevesített öt területen kívül szá- alapjainak megléte esetében beszélhetünk, aminek
mos más, nem fizikai, hanem pszichológiai vagy pótlása szintén a felnőttképzés feladata.4 A tapasz-
pszicho-szomatikus, társadalmi-szociális tényező talatok azt mutatják, hogy a hátrányos helyzetűek,
létezik, amely korlátozhatja az emberek normális, beleértve a megváltozott munkaképességűeket, a sajá-
mindennapi életvitelét, tevékenykedését, életlehe- tos tanulási igényű felnőtteket is, jellemzően alacsony
tőségeit. Az ugyancsak gyakran használt „megvál- iskolázottságuk, alapvető kompetenciahiányaik és
tozott munkaképességűek” kifejezés már közelebb motiválatlanságuk miatt rövidtávon nem állíthatóak
áll az andragógiai gondolkodáshoz, hiszen, valaki munkába, ezért – fejlesztésükre, át- és továbbképzé-
nemcsak fizikai problémák miatt válhat „megvál- sükre mindenképpen szükség van. A szakmai isme-
tozott munkaképességűvé”. A globalizációban és retek elsajátítása mellett a munkavállalói képessé-
infokommunikációs társadalomban tömegek kerül- gek és attitűdök kialakítása érdekében kiemelten
nek ki a munka világából, mert hiányoztak azok a fontos a munkahelyi szocializáció integrált keretek
mentális képesség-együttesek, melyeket munkaerő- között történő biztosítása, mert a megváltozott
piaci kompetenciaként szoktunk összefoglalni. Az munkaképességűeknek sokszor e területen van a
élethosszig tartó tanulás korában az életvitel szük- legnagyobb hiányuk. A szocializáció biztosítása
séges velejárója a folyamatos alkalmazkodás és ta- nemcsak a munkavállalók lehetőségeit bővítik,
nulás, ami alól nem mentesülnek sem az idős, sem hanem kedvező a társadalmi elfogadás elősegítése
a fogyatékos, sem a megváltozott munkaképességű szempontjából is.5
személyek. Összefoglalóan ezen – a felnőttképzés és a Az elmúlt két évtizedben sem a hátrányos hely-
foglalkoztatás szempontjából egyaránt kiemelten fon- zetűek felzárkóztatására indított állami, társadalmi,
2 European Disability Forum 2002. 4 Zrinszky 2008:125-127.
3 Laki 2010:25-28. 5 Dr. Tauszigné Czakó Zsuzsa 2002.
52 Kultúra és Közösség
Kraiciné Szokoly Mária: Sajátos Tanulási-Tanítási Igényű Felnőttek
civil kezdeményezés, sem a felnőttképzés elmélete- A vizsgálat módszere: a pilot jellegű kutatás
módszertana nem foglalkozott igazán azzal a nem egyrészt hazai szakirodalom néhány kiválasztott
elhanyagolható ténnyel, hogy a kisgyermekekhez forrásának feldolgozását, másrészt a 2010–2011.
hasonlóan a felnőttek körében is vannak sajátos ta- tanévben készített, diktafonon rögzített interjúk
nulási igényű felnőttek. Pedig mind a felnőttképzés adatainak tartalomelemző módszerrel történő fel-
gyakorlatából, mind a fogyatékosokkal foglalkozó dolgozását jelentette. 7
szakirodalomból kiderül, hogy ezen felnőttek kép-
zése sajátos módszertant, személyre szabott specifi- A vizsgálat célcsoportja két diszlexiával foglal-
kus személyi és tárgyi feltételeket kíván.6 kozó vezető szakértő és három diszlexiás személy
volt, akiktől strukturált interjúkérdőív lekérdezé-
se révén gyűjtöttünk információkat a diszlexiával
Felnőttképzési szempontú vizsgálat a STI kapcsolatos szakmai tapasztalataikról, illetve élmé-
felnőttek körében nyeikről, különös tekintettel az oktatás-képzés és a
munkaerőpiac vonatkozásában. Az elkészült, dikta-
Az STI felnőttek tanulási igényeinek, jobb meg- fonon rögzített, tartalomelemző módszerrel feldol-
ismerése érdekében a 2010–2011. tanévben vizsgá- gozott interjúk alanyai voltak:
latot végeztünk az ELTE PPK Andragógia Tanszé- Szakértők: (2010 november): Gyarmathy Éva,
kén, andragógia szakos hallgatók bevonásával. A az MTA főmunkatársa és Kresalek Judit, aki koráb-
kutatást a sajátos tanulási-tanítási igényű felnőtt ban a Gyermekek Házában diszlexiás gyermekekkel
csoportok közül a felnőttkori diszlexia probléma- foglalkozott. Az interjú idején mindketten a Nap-
körével kezdtük, mert a probléma jellege a tanulás- Kör Alapítvány Felnőtt Diszlexia Központjában
tanítás szempontjából eléggé általánosnak mondha- dolgoznak.
tó, a kisgyermekkori diszlexia pedagógiai kutatása Diszlexiás felnőttek (2011. február):
megalapozott és kiterjedt, a célcsoport létszáma – R. Eszter 33 éves, Óbudán lakik a kislányá-
magas. Feltételezzük, hogy a diszlexia területén el- val, egy onkológiával kapcsolatos termékeket, in-
érhető felnőttképzés-módszertani kutatások ered- formációkat, segítséget nyújtó üzletet vezet.
ményei felhasználhatók, adaptálhatók lesznek más – S. Nikolett, 31 éves, Budapesten lakik, egy
STI csoportok módszertanának kidolgozásakor. internetes szállásközvetítőnél dolgozik.
A vizsgálat célja egyrészt a sajátos tanulási-ta- – Sz. K. Eszter 34 éves, Dunakeszin él a párjá-
nítási igényű felnőttek problémakörének rögzítése val és két gyermekével, nemrég indított egy online
volt, másrészt a sajátos tanulási-tanítási igényű fel- asszisztenciával foglalkozó vállalkozást.
nőttek közül a diszlexia problémakörének körüljá- Mindhárman a Nap-Kör Alapítvány Felnőtt
rása. Ennek érdekében cél volt a diszlexiában jártas Diszlexia Központjához fordultak segítségért, és az
szakemberek véleményének és diszlexiás személyek ottani beszélgetések során jöttek rá a problémáik
élményeinek megismerése és a két célcsoporttól okára, és arra, hogy ezzel nincsenek egyedül a világ-
kapott információk összevetése révén tapasztala- ban. Ezen felismerések sokat segítettek abban, hogy
tok szerzése a felnőttkori diszlexia jelenségvilágá- elfogadják a diszlexiát, és megpróbálják a lehető leg-
ról. Cél volt továbbá az általunk megfogalmazott jobban kezelni a tüneteit.
hipotézisek összevetése a vizsgálat eredményeivel;
s a felnőttképzési tapasztalatok és a szakirodalmi
források információi révén adalékot szolgáltatni a A kutatás eredményei
diszlexiás felnőttek tanítási-tanulási folyamatának
módszertanához; illetve felhívni a felnőttképzők A pilot kutatásban a szakirodalomból és az
figyelmét a sajátos tanulási igényű felnőttek, közöt- interjúkból nyert információk és adatok alapján
tük a diszlexiások problémáira, segítésük, kezelésük a STI felnőttek fogalmának és főbb jellemtői-
módozataira. Ezáltal kezdeményezzük a hátrányos nek körvonalazására vállalkoztunk, kiemelten a
helyzetűek körében alkalmazható sajátos tanulási diszlexiás felnőttekre vonatkozó interjúk anyagai
igények kutatását, egy olyan modulárisan felépített alapján. (A többi célcsoportra vonatkozó eredmé-
képzési program és módszertan kifejlesztését, amely
számos célcsoport esetében a diagnosztika, a képzés, 7 A interjú öt fő témaköre volt: az interjúalanyra
és a segítés kerete lehet. vonatkozó általános kérdések, a diszlexia gyermekkorban,
a diszlexia az oktatás területén, a diszlexia megjelenése a
6 Hangya 2010:43-55. foglalkoztatás során, a diszlexia a mindennapi életben.
54 Kultúra és Közösség
Kraiciné Szokoly Mária: Sajátos Tanulási-Tanítási Igényű Felnőttek
nak, a helyesírási nehézségeket diszortográfiának és ti, a leírt és a kimondott szavak sem fonológiai, sem
a számolási nehézségeket diszkalkuliának nevezik.12 szemantikai kapcsolatban nem állnak egymással.15
A diszlexia kifejezést 1887 óta használják, mára
általános fogalommá vált, a szó jelentése: hibás, za- A diszlexia tünetei már korán jelentkeznek, de
vart, rosszul működő olvasás, de többnyire olvasási, sajnos gyakori, hogy nem ismerik fel, nem diag-
írási, helyesírási zavart értünk alatta. „A pedagógia nosztizálják. „A diszlexiát előre jelző tünetek már
nemzetközileg szokásos definíciója szerint a diszle- ott vannak a beszédindulás pillanatában, a csecsemő
xia nem más, mint az olvasás/helyesírás és az intellek- és kisgyerek fejlődési eltéréseiben, az óvodáskorban,
tuális képességek szignifikáns eltérése. A pszichológiai az olvasástanulás mikéntjében, végigkísérik és okoz-
megközelítés szerint a diszlexia gyűjtőfogalom, az zák az alsó és felső tagozat tanulási problémáit”.16
egyes megismerési funkciók olyan zavarai, amelyek A diszlexia tünetei gyermekeknél főként a
változatos összetételben vezethetnek ugyanahhoz gyenge írás és olvasás képességeként jelentkeznek.
a problémához, azaz súlyos olvasási zavarokhoz”.13 Gyakran tévesztik össze a betűket, melynek oka le-
Kialakulását tekintve két fajtája lehet a diszlexiának: het formai vagy kiejtésbeli hasonlóság. Jellemzőek
fejlődési és szerzett diszlexia. A fejlődési diszlexia azt a betűkihagyások vagy betoldások, illetve a rossz
jelenti, hogy a gyermek kisebb, meghatározhatatlan kombináció is, amikor az első néhány karakter és
idegrendszeri abnormalitással születik. A szerzett a globális szókép alapján megpróbálják kitalálni a
diszlexiát pedig ismert agyi sérülés okozza. leírt szót. Lényegesen lassabban olvasnak társaiknál,
Fontos megkülönböztetni a valódi diszlexiát az általában más tevékenységet is lassabban végeznek.
áldiszlexiától, és azoktól a gyerekektől, akiket gyen- Mindemellett fennáll az a veszély is, hogy nem értik
ge olvasóknak lehet tekinteni, mert tüneteik hason- jól a szöveget, elolvasás után nem tudják felidézni az
lóak, de gyakoriságuk és mértékük eltérő lehet. A olvasottakat, vagy nem tudnak válaszolni a szövegre
valódi diszlexiások tízszer-harmincszor többet hi- vonatkozó kérdésekre. Társult jelenség lehet a csú-
báznak az olvasás során, és kétszer-ötször több idő nya és hibás írás.
kell nekik, mint a gyenge olvasóknak. Teljesítmé- Az olvasáshoz és íráshoz kapcsolódóan gyak-
nyük csak hosszabb idő alatt, szakszerű segítséggel ran a beszéd területén is jelentkezhetnek külön-
javítható. Az áldiszlexiások nehézségeik hátterében böző problémák. Gyakoriak a beszédhibák, nem
a kedvezőtlen szociokulturális háttér, a környezet ejtik tisztán a hangokat, szókincsük gyenge, mivel
alacsony nyelvi kultúrája vagy a nem megfelelő ta- az új szavakat is nehezen tanulják meg. Mondatal-
níttatás áll. A gyenge olvasókra az jellemző, hogy a kotásuk pedig egyszerű, nem használnak bonyolult,
tanulási képességeik általában gyengék, míg a va- többszörösen összetett mondatokat. Ezen problémák
lódi diszlexiások bizonyos tantárgyakban, főként a következtében a megfelelő családi, iskolai, szellemi
természettudományok területén kiemelkedő ered- háttér ellenére a diák nem ér el megfelelő eredmé-
ményeket érhetnek el.14 nyeket, ezért gyakran lustának, problémásnak tart-
A valódi diszlexiások között a diszlexia mérté- ják. A diszlexiások 90%-ánál előfordul valamilyen
ke és fajtája egyénenként eltérő lehet, de a tünetek magatartási zavar, aminek oka az, hogy sokkal na-
hasonlósága alapján három csoportot lehet megkü- gyobb erőfeszítésbe kerül számukra az olvasás, írás,
lönböztetni. A felszíni diszlexia legfőbb jellemzője, szövegalkotás, mint társaiknak, ezért hamarabb elfá-
hogy az olvasás nem automatizálódik, az írott be- radnak, és koncentrációs nehézségekkel is küzdenek.
tűnknek viszonylag kis változékonyságát tolerálja, A már említett folyamatosan átélt kudarcélmények
ezért komoly problémát jelent a kézírásos szöveg olva- még jobban elmélyítik a fennálló problémákat, így
sása. A fonológiai diszlexia jellemzően az ismeretlen gyakran válnak agresszívvá, vagy visszahúzódóvá,
és értelmetlen szavak olvasásakor nyilvánul meg. A és általában valamilyen kompenzáló magatartást
fonológiai olvasási út a szavak elemekre bontását je- mutatnak. Mindezen tünetek mellé járulhatnak
lenti. A felszíni diszlexiánál a feldolgozórendszer túl egyéb, a mindennapi életben gondot okozó prob-
kicsi elemekből dolgozik, míg a fonológiai diszlexi- lémák is. Előfordulhat, hogy rossz a téri és az idői
ánál az olvasás túl nagy elemek feldolgozására épül. tájékozódás, megkésett a testséma kialakulása, a
A harmadik csoport a mély diszlexia, amely az olva- ritmusérzés fejletlensége, és a finom mozgások is
sás során fellépő szemantikai hibák sokaságát jelen- ügyetlenek lehetnek.17
A diszlexiás gyerekek diagnosztizálásánál a gye- azonosítására szolgáló Include nevű projekt is.19
rek egész életét figyelembe kell venni, a kezelést a A hivatalos diszlexia diagnózist a Beszédvizsgáló
személy egyéni sajátosságaihoz kell igazítani. Mód- Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság, a
szertani és tanuláspszichológiai szempontból diffe- Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Reha-
renciálni kell és sok gyakorlással elmélyíteni.18 Ha bilitációs Bizottság vagy az igazságügyi logopédiai
a diszlexiások gyermekként megkapják a megfele- szakértő állapíthatja meg.20
lő segítséget az iskolában, megértik és elfogadják Gyakran előfordul, hogy a felnőtt diszlexiások
nehézségeiket, a későbbiekben sikeres felnőttekké a szakértővel folytatott feltáró beszélgetések al-
válhatnak. kalmával döbbenek rá, hogy mi állt gyermekkori
A diszlexiás gyermekek közül felnőttkorukra problémáik hátterében. A felnőttkori tünetek több
sokan, kedvezőtlen tüneteik ellenére kiemelkedő területen jelentkezhetnek. A tanulási problémákkal
teljesítményt nyújtanak bizonyos területeken. Jel- kapcsolatos tünetek erre az életkorra már többnyi-
lemző rájuk, hogy el akarják kerülni a kudarcot, re javuló tendenciát mutatnak, de ennek ellenére
vágynak a sikerre, és ennek érdekében mindent is előfordulhatnak kisebb-nagyobb hibák az olva-
megtesznek. Azonban, ha a gyermekkori tünetek sásban és írásban. A jó olvasási technika ellenére is
kezeletlenül maradnak, komoly problémákat okoz- jellemzőek a betűtévesztések, a betűk olvasásának
hatnak felnőttkorban. A minél korábbi felismerés sorrendjében bekövetkező hibák. Gyakori a szöveg-
és kezelés hozzájárulhat ahhoz, hogy a diszlexiás olvasáskor tapasztalható monotónia, tagolatlanság,
gyerekek eredményesen befejezhessék tanulmánya- lassúság vagy éppenséggel a kompenzációs hadarás.
ikat, és a képességeikhez mérten elhelyezkedhesse- Az írásban megjelenő problémák közül jellemző a
nek a munkaerő-piacon. A diszlexia kezelése tehát helyesírási hibák ejtése, a kézírás rendezetlensége. A
kiemelten fontos. Ha gyermekkorban megfelelő ke- nyelvtani szabályokat nehezen jegyzik meg,21 nehe-
zelést kap az egyén, akkor felnőttkorára alig marad zen, vagy egyáltalán nem tudnak kitölteni nyom-
olyan tünet, ami problémát okozhat a mindennapi tatványokat. Nagyon rövid ideig tudják fenntartani
életben, ha viszont nem ismerik fel időben a diszlexiát, figyelmüket, és nem mindig értik meg rögtön, amit
akkor a későbbiek során sokkal keményebb és hosszabb hallanak. Jellemző lehet, hogy nem tudnak előadá-
ideig tartó munkával lehet csak eredményeket elérni. sokra, magyarázatokra figyelni. Általában az egysze-
A diszlexia kezelésére már számos módszert kidol- rűen megfogalmazott, rövid, határozott válaszokra
goztak. (L. melléklet). és mondatokra tudnak jól koncentrálni.22
A tanulási képességekhez kapcsolódó tüne-
tek mellett problémák adódhatnak az érzékelés és
Felnőttkori diszlexia tünetei mozgás területén is. Jellemző a darabos és nehéz-
kes mozgás, a kézügyesség hiánya, ami a háztartási
A diszlexia gyermekkorban jelentkező tünetei munkák elvégzésében okozhat problémákat. Nehe-
sokszor felnőttkorban is előfordulnak, és tovább zen tudják megkülönböztetni a jobb és a bal oldalt,
nehezítik a korábbi – diszlexia miatt sikertelen és nehezen ismerik ki magukat az idegen térben, rosz-
kudarcokkal teli – iskolai tanulmányok folytatását, szul tájékozódnak.
majd a munkaerő-piacon való elhelyezkedést. A A diszlexia által elszenvedett problémák komoly
diszlexiát nem lehet kinőni, akik gyermekkorban gondokat okozhatnak az érzelmi élet területén is. A
nem kapnak kezelést, felnőttkorukban is fordulhat- diszlexiával küzdő gyermekek bizonyos területeken
nak szakemberhez, de sokkal keményebb és kitar- igen jól szerepelnek, bizonyos területek pedig szá-
tóbb munka árán érhetnek el látványos javulást. mukra teljességgel érthetetlenek. Ezt a jelenséget a
A felnőttkorban megjelenő maradványtünetek szülők és pedagógusok gyakran lustasággal, gyen-
alapján a szakember különböző tesztek és kérdő- geelméjűséggel, jellemhibával magyarázzák, a társa-
ívek segítségével diagnosztizálhatja a diszlexiát. dalmi környezet pedig gyakran fogyatékosként, buta-
Erre szolgál például az ún. Kognitív Profil Teszt, ként stigmatizálja őket. Ez a helyzet felnőttkorra sok,
amelynek felnőtt és gyermekkori változata is van, ismeretlen eredetű feszültséget, bizonytalanságot,
s amely lehetővé teszi a részképességek azonosítását, zavarodottságot okoz, és az élet minden területére
megállapíthatóak a gyengeségek és erősségek, meg-
állapítása után kiválasztható a megfelelő terápia és 19 Gyarmathy 2007:216.
tanulási módszer. Hasonlóan működik a diszlexia 20 Sarkadi 2008:18.
21 Székely 2007a:20-21.
18 Vassné Kovács Emőke 1991:228. 22 Székely 2007a:22.
56 Kultúra és Közösség
Kraiciné Szokoly Mária: Sajátos Tanulási-Tanítási Igényű Felnőttek
kiterjedően az alkalmatlanság érzetéhez vezet. Sok használata, a hasonló jelentésű szavak, szimbólu-
diszlexiás évtizedeken keresztül úgy él, hogy nincs mok, számok értelmezése.
tisztában a problémáinak okával. A sok kudarc és A diszlexiások általában jobban tudnak kon-
frusztráció következménye, hogy nem hisz önmagá- centrálni, ha feszültségük csökkentése érdekében
ban és másokban, állandó szorongás, félelem kíséri tanulás közben ehetnek valamit, illetve változatos
életét. A pszichés problémákkal küzdő diszlexiások (ülő, fekvő, sétáló) testhelyzeteket vehetnek fel.
passzívvá, vagy éppen agresszív megküzdővé válnak. Mivel nehezen tudnak sokáig egy dologra kon-
Utóbbi azt jelenti, hogy mások lenézésével igyekez- centrálni, a rövidebb, intenzív tanulási szakaszok
nek fölébe kerekedni a tehetetlenség érzésének. Míg hatékonyabbak. A legtöbb diszlexiás este jobban
mások szorongásaik kompenzálásaként sértődéke- tud tanulni, mint reggel, és segít nekik, ha párban
nyek, gyanakvóak lesznek. Azonban vannak, akik vagy csoportban tanulhatnak, és ha több érzékelési
el tudják fogadni önmagukat, meg tudják oldani a csatornán keresztül érkezik az információ. A diszle-
sajátos helyzeteket, ismerik az erősségeit és a gyen- xiásokra általában a vizualitás a jellemző. Szeretik a
geségeit, képesek asszertív viselkedésre. A minden- tanulnivaló vizuális megjelenítését, az ábrákat, gra-
napokban mindegyik viselkedésfajta feltűnik, de fikonokat, képeket, kiemeléseket. Fontos, hogy fek-
vannak domináns viselkedési jellemzők.23 vő papírlapon nagy nyomtatott betűket, színeket,
képeket és rajzokat alkalmazzunk. Így hatékony
módszer a pl. pókábra, amely révén az egy téma-
A diszlexiás felnőttek tanulási problémái körhöz kapcsolódó ismereteket térben elosztva kell
összegyűjteni.
„Sokan úgy gondolják, hogy a tanulás azt je-
lenti, hogy a tanulnivalót sokszor át kell olvasni, és A diszlexiások számára tehát a hagyományos
megjegyezni. Így is lehet tanulni, de ez a tanulás előadó-központú, prelegáló oktatási módszerek
legkevésbé hatékony módja. A diszlexiások számára nem kedvezőek. A diszlexiás személyeket képző
pedig egyenesen járhatatlan út”.24 andragógusok számára az alábbi három szabály be-
Felnőttkorban a tanulás újrakezdése mindenki- tartását javasoljuk:
nek járhat nehézséggel, hiszen a tanulási rutin el- – A „kevesebb több”, vagyis lassan és türelem-
vesztése, a családi, munkahelyi szerepek, feladatok mel kell haladni a tananyag elsajátításában.
végzéséből adódó időhiány, a tanulási környezet – Világossá kell tenni a tananyag átlátható szer-
átalakulása megannyi frusztráló tényezőt jelenthet a kezetét, biztosítani, hogy a tananyag-részek
pragmatikus és számos élettapasztalattal rendelkező beépüljenek az egészbe.
felnőtt számára. A diszlexiás felnőttek számára a ko- – A kép és szöveg együttes alkalmazása nagy
rábban számos kudarccal kísért tanulás újrakezdése segítség lehet a tananyag feldolgozásában és
ijesztő kihívást jelent, még akkor is, ha ők rendsze- megértésében.
rint nagyon elszántak és kitartóak. – Mindig biztosítani kell hand-outot a téma
A felnőttképzés fő jellemzője, hogy az elsa- (beszéd, előadás) követhetősége érdekében.
játítandó tananyag terjedelme nagyobb, a ta-
nulásra rendelkezésre álló idő pedig rövidebb, E módszertani szabályok felismerése és betar-
mint iskoláskorban, így a tervezés és időbeosztás tása megkönnyítheti a diszlexiás felnőtt tanulását,
kulcskérdés, ami nem könnyű feladat a diszlexiás és ezáltal eredményei megegyezhetnek, akár felül is
számára. A felnőttkori tanulás másik fő jellemzője, múlhatják átlagos társai eredményeit, figyelembe
hogy főként önálló, önszervező, önirányító tanulás- véve, hogy a diszlexiások aránya – köszönhetően
ként megy végbe, amelynek alapvető követelménye a sajátos gondolkodási folyamataiknak – kétszer na-
fejlett tervező- és szervezőkészség, a koordináció. A gyobb a magas intelligenciával rendelkezők között,
diszlexiások számára a koordináció jelentheti a leg- mint az átlagos népességben.
nagyobb gondot, mert számukra komoly nehézséget A diszlexiás felnőttek a hagyományos módsze-
okoz egy időben több feladat elvégzése. Szervezett reken alapuló felsőoktatás és felnőttoktatás vizsgái
tanulás esetén nehezen tudják végrehajtani a szóban kapcsán szembesülnek a legnagyobb nehézségekkel.
kapott utasításokat, gondot okoz a jegyzetelés és a A vizsgaidőszakban viszonylag rövid idő alatt nagy
tábláról való másolás, a szótárak és enciklopédiák mennyiségű tananyagot kell megtanulni, a vizsga-
rend kialakítása pedig komoly tervező- és szervező-
23 Gyarmathy 2007:221-222. képességet-készséget igényel. A diszlexiás hallgató
24 Gyarmathy 2007:203.
csak akkor lehet sikeres, ha képes tanulását megter- hogy titokban tartsa az írott szöveggel kapcsolatos
vezni, majd az idővel jól gazdálkodni, és megfelelő gondjait.”28 Gyakran az iskolai kudarcok és a ne-
tanulási módszereket választani. Mivel ezen kom- gatív társadalmi visszacsatolások miatt negatív,
petenciák rendszerint hiányoznak, vagy csak lassan, esetleg deviáns gondolkodásúvá válnak, de sok, a
nehezen működtethetők, hasznos, ha szakember munkavégzés szempontjából kedvező tulajdon-
segíti és irányítja a tanulását. Manapság az IKT sággal is rendelkezhetnek. Jellemző rájuk a kreatív
eszközök és a (helyesírási, szövegszerkesztő, fordító) gondolkodás és az újszerű látásmód, sokuknak jó a
programok nagy segítséget jelentenek a tananyag problémamegoldó-képessége, alaposan elemeznek,
rögzítésében, feldolgozásában.25 gyorsan döntenek, és nagyon jó a vizuális képes-
Külön figyelmet érdemel a diszlexiások nyelv- ségük. Sokan sikereket érnek el például a reklám,
tanulása, hiszen a nyelvvizsga megléte elenged- marketing és kommunikáció területén.
hetetlen feltétele a továbbtanulásnak és a munka- A munkaadók Magyarországon rendszerint tá-
erő-piacon való elhelyezkedésnek. A diszlexiások jékozatlanok a diszlexia kérdésében. A munkaerő-
anyanyelvükön is nehezen boldogulnak a bonyolult kiválasztás során a diszlexiás munkavállaló el sem
szavakkal és nyelvtani szabályokkal, mindez idegen jut odáig, hogy bizonyítani tudja rátermettségét a
nyelven fokozottan problémás. Ezért számos eu- feladatokra, mert az írásbeli tesztsorokon nem tud
rópai ország – így hazánk is – kedvezményekhez, jól teljesíteni. Ha az állásinterjú során fény derül
felmentésekhez juttatja őket. A legtöbb kedvez- a diszlexiára, akkor a munkaadók többsége a disz-
mény az államilag elismert nyelvvizsga írásbeli vagy lexiát betegségnek, fogyatékosságnak tekinti. Pedig
szóbeli egy-egy részének felmentésére vonatkozik, ma már a kiválasztás során – a létező speciális inter-
illetve arra, hogy több időt kapjanak a felkészülésre. júk révén – mód van a diszlexia létének és mértékének
Mindezen kedvezmények azonban kizárólag akkor megállapítására, és a diszlexiás személy tréning kereté-
járnak, ha az érintett megszerezte a fentebb említett ben felkészíthet a munkakör ellátására. Így számukra
intézményekben a hivatalos diszlexia igazolást.26 A megfelelő és kedvező munkakörökbe kerülhetnek.29
nevelési tanácsadókban diagnosztizált diszlexia nem Más a helyzet Amerikában és Nyugat-Európában,
biztosítja a kedvezményeket.27 ahol a diszlexiásokat – kreativitásuk alapján – pozi-
tív diszkriminációban részesítik.30
58 Kultúra és Közösség
Kraiciné Szokoly Mária: Sajátos Tanulási-Tanítási Igényű Felnőttek
A diszlexia korai diagnózisával és fejlesztéssel oktatás területén, remélik, hogy az általános iskolai
jelentős eredményeket lehet elérni, mégis sokaknál kudarcok a felnőttkori tanulás során nem ismétlőd-
elmarad és felnőttkorban meghatározó problémává tek meg, a szakszerű segítség és a megfelelő tanulási
válik. Minél korábban felismerik a diszlexia tüne- technikáknak köszönhetően.
teit, annál hatékonyabban lehet kezelni. Ha óvo- A megkérdezett diszlexiás felnőttek szerint álla-
dáskorban megfelelő kezelést kap a gyermek, akkor potuk hátrányt jelent a munkaerő-piacon való elhe-
elérhető, hogy az iskolában ne legyenek komolyabb lyezkedéskor. Mindhárman úgy vélik, hogy az állás-
problémái az olvasás-, írástanulással. Ha egyáltalán interjú során nem érdemes megemlíteni a diszlexia
nem kap kezelést a diszlexiával küzdő gyermek, tényét, mert a munkaadók nem tudják mit is jelent
vagy nem a megfelelő kezelést kapja, az igen sú- valójában, negatívan állnak hozzá, betegségként ke-
lyos következményekkel járhat, felnőttkorára szinte zelik. Ehhez járulnak hozzá a kiválasztási folyamat
analfabétává is válhat. nehézségei, a tesztek kitöltése, a munkahelyi in-
A szakértők kiemelték annak fontosságát, hogy terjúk vizsgahelyzete. A szakértők kiemelték, hogy
a diszlexiás személy legyen tudatában problémájá- erősíteni kell az önismeret, az erősségekre történő
nak, helyzetének nehézségeivel, ugyanakkor fontos, építést és a gyengeségek fejlesztéssel történő enyhí-
hogy felvilágosítással elhárítsák azt a veszélyt, hogy tését.
az érintettben kialakuljon egyfajta betegségtudat, és Az érintettek a mindennapi életben felmerülő
passzivitásba meneküljön. A nem felismert diszle- problémáik kapcsán megemlítették, hogy a disz-
xiás gyermekek gyakran a szakiskolákban – majd lexia nehezíti a hétköznapi életvitel rutinos felada-
túlkorosként a felnőttképzésben – tűnnek ki rossz tainak ellátását (rendszeresség hiánya, feledékeny-
tanulási teljesítményükkel. Helyzetüket gyakran ség, koncentrációzavar, ügyetlenség). Kiemelték a
súlyosbítja, hogy szociálisan hátrányos helyzetűek, gépjárművezetés problémáját, amely stresszt okoz
így a hátrányok halmozódnak. számukra, mert a vezetés során több dologra kell
egyszerre figyelniük (a közlekedési táblák értelme-
zése, a gépjármű kezelése, a jobb és a bal irányok
A mindennapi élet és a munkavégzés megkülönböztetése). Mindennapi problémaként a
problémái diszlexiából fakadó ügyetlenséget nevesítették, ami
a háztartás vezetése során okoz problémákat.
A diszlexiás személyek válaszai alapján egyértel- A diszlexiások társadalmi megítélésükkel kap-
műen alátámasztották azt a tapasztalatot, hogy Ma- csolatban azt gondolják, hogy a társadalom negatí-
gyarországon a felnőtt diszlexiások munkaerő-piaci van ítéli meg a diszlexiásokat, butának tartja őket. A
problémákkal küzdenek, a felvételi eljárásoknál hát- jelenség lényegéről, a kezelés lehetőségéről a közvé-
rányt szenvednek. A munkaadók kevéssé ismerik és lemény nem tud semmit, a felnőttképzés pedig nem
ritkán veszik igénybe a megfelelő munkakör kivá- foglalkozik vele, annak ellenére, hogy a diszlexiás
lasztását lehetővé tévő pályaválasztási tanácsadást, a gyermekek számára már léteznek terápiás eszközök
diszlexiát fogyatékosságként, betegségként kezelik. és módszerek.
Mindhárom interjúalany elmondásából kide- Fontos kiemelni azon megállapítást, hogy a
rült, hogy gyerekkorukban sok olyan problémával diszlexiával járó problémák nem csak az érintett életét
kellett megküzdeniük, amelyeket a társadalom disz- nehezítik meg, hanem a környezetében élő családtago-
lexiához való kedvezőtlen hozzáállása eredménye- két, barátokét is.
zett. Már kora gyermekkorban érezték, hogy valami A szakértők megerősítették álláspontunkat, hogy a
nincs rendben velük, de soha nem tudták meg az diszlexiás felnőttek megfelelő diagnózis és fejlesztés ré-
okát, és ez nagy probléma volt számukra, annak el- vén, továbbá sajátos, a többségtől eltérő gondolkodás-
lenére, hogy tanáraik tudták, hogy ők diszlexiások, módjuknak köszönhetően sikeres életvitelre és hatékony
és pozitívan álltak hozzájuk. Mégis mindhárman munkavégzésre képesek.
nehezen tanultak meg olvasni, főként a felolvasás
és az tananyagrészek önálló feldolgozása jelentett
problémát. Mindhárman középiskolát végeztek, Az oktatás-tanulás felnőttkori világa
egyikük egyetemre is járt, ketten felnőttképzésben
is részt vettek, de tanulmányaik során végig sok ta- Az interjúalanyok oktatási rendszerről alkotott
nulási problémával kellett szembenézniük. Ennek véleménye hasonló: a főként lexikális tudást elvá-
ellenére tervezik, hogy továbbtanulnak a felnőtt- ró magyar közoktatási, felsőoktatási és felnőttképzési
60 Kultúra és Közösség
Kraiciné Szokoly Mária: Sajátos Tanulási-Tanítási Igényű Felnőttek
Fodor Annamária 2008 Diszlexiás, vagy rosszul Sauvageot, Béatrice – Métellus, Jean 2006 Hurrá,
tanítottuk meg olvasni? Közoktatás, (19) 5:7-8. diszlexia! K.u.K. Kiadó, Budapest.
Fogyatékosság és a mai magyar társadalom. Szerk. Selikowitz, Mark 1997 Diszlexia és egyéb tanu-
Laki Ildikó 2009 Belvedere Meridionale K. – lási nehézségek. Medicina Könyvkiadó Rt.,
MTA Szociológiai Kutatóintézet. Budapest. Budapest.
Gál Judit 2010 Kiválasztás: előny is lehet a diszlexia. Székely Balázsné 2007a A diszlexia, diszgráfia,
HR portál, Toborzási rovat, URL: http://www. diszkalkulia maradványtünetei középiskolás és
hrportal.hu/hr/kivalasztas-elony-is-lehet-a- felnőttkorban. Szakoktatás, 5:19-23.
diszlexia-20100707.html, 2011.03.27. Székely Balázsné 2007b Késői olvasástanulás.
Gyarmathy Éva 2007 Diszlexia, a specifikus tanítási Felnőttképzés, (5) 4:44-48.
zavar. Lélekben Otthon Könyvkiadó, Buda- Dr. Tauszigné Czakó Zsuzsa 2002 szerk. Rehabili-
pest. tációs modellek 2. Magyar Távoktatási Ala-
Hangya Dóra 2010 Az esélyegyenlőség, mint pítvány, Budapest. http://old.nonprofit.hu//
társadalmunk mércéje. A fogyatékossággal élők files/4/0/2/402_rehabbook.pdf Letöltés ideje:
felnőttképzésének jelene. Kultúra és Közösség, 2011.03.14.
3:43-55. Thiery Henriette 2006 A diszlexia. URL: http://
Dr. Kecskés Ádám 2010 A tanulási zavarok, első- www.thieryhenriette.hu/diszlexia.pdf,
sorban a diszlexia néhány szociológiai vonatko- 2011.03.27.
zása. Tanító, (48) 10:6-7. Tóth Beatrix 2003 Diszlexiások, diszgráfiások az
Dr. Kecskés Ádám – Gál Judit – Dr. Csobay Ildikó iskolában. In Ronkovicsné Faragó Eszter szerk.
2010 A diszlexiások megsegítésének komplex Hátrányok és stratégiák. Trezor Kiadó, Buda-
módszere. Tanító, (48) 9:6-8. pest, 39-73.
Kolcsár Irén 1995 Lépések… Közoktatás, (6) 1:11. Vassné Kovács Emőke szerk. 1991 Szemelvények a
Dr. Köpf Lászlóné 1999 A diszlexiáról – közép- dyslexia köréből. Gondolat Kiadó, Budapest.
iskolás fokon. Fejlesztő Pedagógia, különszám, Vinczéné Bíró Etelka 1992 Egy részképesség kiesés
168-172. terápiájáról. A diszlexia magyarországi keze-
Laki Ildikó 2010 A fogyatékossággal élő fiatal lésének történeti áttekintése. Meixner Ildikó
felnőttek társadalmi integrálódásának esélyei és diszlexia-redukációs módszere. Fejlesztő Pedagó-
lehetőségei a mai Magyarországon. Kultúra és gia: Diszlexia – diszgráfia, 1-2 szám, 30-36.
Közösség, 3:25-28. Zrinszky László 2008 A felnőttképzés tudománya.
Lohmann, Beate 1997 Diszlexiások az iskolában. Bevezetés az andragógiába. Okker Kiadó,
Akkord Kiadó, Budapest. Budapest.
Meixner Ildikó – Dr. Weiss Mária 1996 Tanulási
zavarok. Dyslexia, Pharma Press Nyomda és
Kiadó, Budapest.
Dr. Pusztai Éva 2002–2009 A diszlexiás felnőt- Mellékletek
tek tanulási problémái. URL: http://www.
tanulasmodszertan.hu/diszlexia/diszlexia_ Diszlexia kezelési módszerek
cikk3.htm, 2011.03.27.
Dr. Pusztai Éva 2002–2009 A felnőttkori diszlexia 1. Doman-Delacato-féle Alapozó Terápia: Carl
tünetei. URL: http://www.tanulasmodszertan. Delacato és Temple Fay által kidolgozott moz-
hu/diszlexia/diszlexia_cikk10.htm, gásterápiára épül. Elvük, hogy ha a gyermek
2011.03.27. nem megy végig a szokásos humánspecifikus
Dr. Pusztai Éva 2002–2009 Mi okozza a diszlexiát? mozgásfejlődési soron, ez oka lehet a fejlődés-
URL: http://www.tanulasmodszertan.hu/disz- beli késéseknek.
lexia/diszlexia_cikk14.htm, 2011.03.27. 2. INPP: Peter Blythe, brit pszichopedagógus
Dr. Pusztai Éva 2002–2009 Segítség felnőtteknek. által kidolgozott terápia, mely egyedi fejlesztő
URL: http://www.tanulasmodszertan.hu/disz- gyakorlatsorozatokból áll. A gyakorlat során
lexia/diszlexia_cikk9.htm, 2011.03.27. végzett mozgások normálisan a gyermek 1.
Sarkadi Ágnes 2008 A felsőoktatásban tanuló diszle- évére jellemzőek, a földön végzik, és a lénye-
xiás hallgatók jogai az idegennyelv-tanulás terén. ge, hogy a kezdeti egyensúlyi tapasztalatokig
Új Pedagógiai Szemle, (58) 4:12-20. mennek vissza.
3. Ayres terápia: Célja, hogy a változatos érzék- persons with altered work abilities, disabled people,
szervi és egyensúlyi ingerek által az egyensúlyi dyslexic or dysgraphic persons, immigrants or people
rendszer fejlődjön, a szemmozgások megfelelő- living in seclusion. They cannot return to the labour
vé váljanak. A terápia során használt eszközök market in the short term typically because of their
között a gyerek szabadon választhat: hinta, low level of schooling, lack of basic competencies and
függőháló, óriáslabda, gerenda, henger, gyűrű, missing motivation. Considering their life situation,
gólyaláb, zsámoly. socio-cultural background and level of schooling the
4. HRG (Hidroterápiás rehabilitációs gimnasztika) group of underprivileged adults is far from being ho-
és TSMT (Tervezett szenzomotoros tréningek): mogenous. Yet common points can be found in the
eszközigényes mozgásfejlesztési lehetőségek, means of reaching out for or motivating those people,
melyek az edzéselmélet alapszabályainak meg- and also in the methodology of their training. As a
felelően épülnek fel. principal characteristic, persons who are handicapped
5. Porkolábné-féle fejlesztő program óvodás és in training are not disabled from a medical point of
kisiskolás korban: alapos vizsgálat előzi meg a view. However, their daily routine, low level of educa-
program elkezdését, majd a programot egyénre tion as well as lack of personal and social competen-
szabottan dolgozzák ki. A program üteme a cies make them handicapped when they try to enter
fejlődéshez és az életkori sajátosságokhoz alkal- the labour market or to make use of employment
mazkodik. A tanulási képességeket meghatáro- generating facilities and adult education institutions.
zó pszichikus funkciók fejlesztésére irányul. To give a hint of the social importance of the is-
6. Gósy-féle beszédmegértést fejlesztő program: a sue, it should be noted that 10 to 15 per cent of the
beszédmegértés teljes folyamatát és azokat a European population can be considered or consider
részfolyamatokat vizsgálja, amelyek az anya- themselves disabled. Another data shows that at least
nyelv hangzó és írott formájának elsajátításához 10 per cent of the world’s population are dyslexic;
szükségesek. Játékos programok heti időtervre so in Hungary, around one million people are con-
lebontva. cerned. Dyslexia can thus be considered the most
7. Torda-féle figyelemfejlesztés: hátránykompen- frequent learning disorder. Based on our prelimi-
záló, felzárkóztató, képességfejlesztő program, nary studies we suggest considering these groups of
mely a figyelmi problémákkal küzdő alsó tago- people as handicapped in work and in training, given
zatos gyerekekre irányul. Húsz önálló feladatot that employers principally understand disability as a
dolgoztak ki három-négy változatban. handicap from a working perspective. We also suggest
8. A diszlexiaprevenció és a rá épülő olvasástanítási introducing in andragogy the notion of ‘adult with
módszer: Meixner Ildikó dolgozta ki a rész- special learning needs’, similar to that of ‘children
képességbeli elmaradást mutató gyermekek with special educational needs’ used in pedagogy.
számára ezt a speciális olvasástanítási eljárást. This lecture presents findings of a research con-
Alkalmazkodik az egyéni haladási tempóhoz, ducted at the Chair of Andragogy of ELTE PPK in
és a többi módszertől eltérően betűsorrendet the academic year of 2010-2011 on dyslexic adults. A
tanít.31 number of reasons justified choosing dyslexic adults
among those with special learning needs. The first was
that the field of children dyslexia is a well researched
Abstract one. Another was the fact that the share of dyslexic
people is high among the population. Finally, adult
The employment of people in these groups is dyslexia is less researched from the point of view of
only possible, if the adult education system is able andragogy.
to train them for the new professional context and Adult dyslexia studies can supply certain conclu-
to build the competencies required on the labour sions and best practices from a learning and teaching
market. This task brings into focus some special tar- point of view. Our hypothesis is that these conclu-
get groups whose catching-up via training has been sions and best practices may be adapted in drawing
less successful so far despite important financing up a methodology for other sub-groups of adults
from European and national sources. with special learning needs.
Underprivileged adults with special learning
needs principally include for example elderly people,
31 Gyarmathy 2007:31-34.
62 Kultúra és Közösség