180

Dr. Bánfalvy Csaba

A fogyatékos emberek és a munka világa

A fogyatékosok oktatásának általános jellemzői

1. A fogyatékosok egyik meghatározó iskolai jellemzője az, hogy iskolai végzettségük lénye-
gesen alatta marad az épekének (Nagy 2005, Ksh 2001, Lakatos et al. 1988).
A népszámlálási adatok szerint „a fogyatékos emberek iskolai végzettsége – a társada-
lom egészéhez hasonlóan – 2001-ben magasabb volt, mint 1990-ben, azonban iskolázottsá-
gi mutatóik sokkal rosszabbak, mint az átlagnépességé. A 7 éves és idősebb népességben a
fogyatékosok több mint 70%-a rendelkezik legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel, a nem
fogyatékos népességnek pedig csak a fele. A fogyatékosok 15%-a érettségizett, 5%-a diplo-
más, míg a nem fogyatékosok esetében ezek az arányok 23% és 10%. Az értelmi fogyaté-
kosok egyharmada fejezte be az általános iskolát, és 6%-uk ennél magasabb végzettséget is
szerzett. Ez nyilvánvalóan az értelmi fogyatékosság helytelen diagnosztizálását mutatja.”
(Nagy 2005, 10)

Az általános iskola 1. évfolyamát

sem végezte el
2% 4% 2%
15%
Általános iskola 1–3. osztály
24%
11% Általános iskola 4–7. osztály

Általános iskola 8. osztály

Szakmai oklevél, középiskolai
érettségi nélkül
42%
Érettségi
Egyetem, fõiskola

A 15 éves és idősebb fogyatékosok megoszlása iskolai végzettségük szerint (2001, KSH)

192 SZAKKÉPZÉSI SZEMLE XXI. ÉVFOLYAM 2005/2

– A továbbtanulás nem reális esély ezeknek a fiataloknak az esetében, ezért főleg a

munkavállalói (kevésbé a vállalkozói) szerepre való felkészítés lehet esetükben a leg-
életszerűbb feladat és cél.” (Szücs 50–51)

Irodalom
Bánfalvy Csaba: A munkanélküliség szociálpszichológiájáról. Akadémiai Kiadó. Budapest. 2003
Bánfalvy Csaba: Szakképzés a szakképzés főáramán kívül. Educatio 2001 nyár. 278–295.
Bánfalvy Csaba: Fogyatékosság és szociális hátrány. In: Illyés [szerk.] 2000. 81–116.
Bánfalvy Csaba: A felnőtt fogyatékosok munkavégzési jellemzőiről. Esély 1997. 4., 43–52.
Bánfalvy Csaba: A munkanélküliség. 2. kiadás. Magvető. Budapest. 1997
Bánfalvy Csaba: Oktatás, szakképzés. In: Kovács – Tausz [szerk.] 1997. 59–73.
Bánfalvy Csaba: A felnőtt értelmi fogyatékosok életminősége. Budapest 1996[a]
Bánfalvy Csaba: A fogyatékosok iskoláztatása és a (gyógy)pedagógusok. Kritika. 1996. 12., 46–47.
Bánfalvy Csaba: Életminőség a 90-es években. Három társadalmi csoport élet-minőség jellemzői. Buda-
pest. 1995
Bánfalvy Csaba: Szebb időkre várva. Munkanélküliség és munkanélküliek Magyarországon az 1990-es
években. OTKA. Budapest. 1994
Bánfalvy Csaba: Fogyatékosok a munkaerőpiacon. Szociális Munka 1989. 4.
Bíró Endre–Verdes Tamás: Súlyosan, halmozottan fogyatékos tanköteles korú gyerekek a közoktatásban.
Kézirat. Budapest. 2004
Csanádi Gábor–Ladányi János–Gerő Zsuzsa: Az általános iskolai rendszer belső rétegződése és a kisegítő
iskolák. Valóság 1978. 6.
Frey Mária [szerk.]: EU-konform foglalkoztatáspolitika. OFA. Budapest. 2001
Frey Mária: A munkaerőpiac jogszabályi és intézményi környezetének változásai. In Fazekas et al. [szerk.]
2004. 195–216.
Gere Ilona: A megváltozott munkaképességű emberek bekapcsolása a munka világába. In: Frey [szerk.]
2001. 221–246.
Gordosné Szabó Anna: A gyógypedagógiai iskoláztatás fejlődése. In: Illyés [szerk.] 2000. 331–356.
Gordosné Szabó Anna: A magyar gyógypedagógusképzés története. ELTE BGGYFK. Budapest. 2000[a]
Gordosné Szabó Anna: Bevezetés a gyógypedagógiába. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest. 1996
Gordosné Szabó Anna: Gyógypedagógia. Tankönyvkiadó. Budapest. 1975
Göllesz Viktor: Gyógypedagógiai rehabilitáció. Tankönyvkiadó. Budapest. 1985
Illyés Sándor [szerk.]: Gyógypedagógiai alapismeretek. ELTE BGGYFK. Budapest. 2000
Komáromi Róbert [szerk.] (szerzők: Könczei György–Keszi Roland–Komáromi Róbert–Vicsek Lilla): A
megváltozott munkaképességűek és fogyatékos munkavállalók foglalkoztatásának jellegzetességei Ma-
gyarországon a TOP 200 adatbázis alapján. OFA Kutatási zárójelentés. Kézirat. Budapest. 2002
Lakatos Miklós–Tóth Ildikó–Ujvári József: A rokkantak és fogyatékosok helyzete. Statisztikai Szemle 1988.
8–9.
Méhes József: A gyógypedagógia eredményei, gondjai és távlatai. Budapesti Nevelő 1970. 1.
Nagy Krisztina: A fogyatékos emberek Magyarországon. Szociális Munka 2005/1. 3–21.
Simon Márta: Kisegítő iskolában végzett tanulók nyomonkövetéses vizsgálata. Kisegítő iskolások munka-
erő-piaci helyzete. BKE. Szakdolgozat. 1992
Szellő János [szerk.]: Munkaerő-piaci segítő szolgálat. Módszertani kézikönyv. Foglalkoztatáspolitikai és
Munkaügyi Minisztérium, Foglalkozási Rehabilitációs Titkárság. Budapest. 2003
Szücs Ágnes: Hátrányos helyzetűek és fogyatékosok a középiskolákban és a nyílt munkaerőpiacon. Szak-
dolgozat. ELTE BGGYFK Budapest. 2005
Virágh Károlyné [szerk.]: Hallássérült fiatalok pályaválasztása. OPI. Budapest. 1985
Winter Zsuzsa: A védett foglalkoztatás hazai története. (Különös tekintettel a célszervezetek 1980–1989
közötti évtizedére) Szociálpolitikai Értesítő 1990. 3. 89–106.
 Bánfalvy • A fogyatékos emberek és a munka világa 191

Problémaként merült még fel, hogy többeknek nincs autójuk, így fogyatékosságuk miatt
nem tudnak bejárni dolgozni. A munkahelyeken jelenlévő magas elvárások, illetve a mun-
káltatók alacsony toleranciája szintén problémát okoz.” (149–150)
A szerzők esettanulmányukban megvizsgálták egy vállalat kezdeményezését is egy, a
saját megváltozott munkaképességű munkavállalóinak továbbfoglalkoztatását koordináló,
kontrolláló hálózat kialakítására. Az elemzésből két eredményt emeltek ki:
„Egyrészt … X. vállalatnál a legfőbb okot az országos hálózat kialakítására az interjú-
alany szerint a vállalat egyre nagyobb összegű munkajogi perveszteségei jelentették. Nem
merült fel a legkisebb mértékben sem szempontként, hogy esetleg a vállalat azon keresztül
szeretne az image-en javítani, hogy megváltozott munkaképességű személyeket is foglal-
koztat. Az interjúalany szerint ez utóbbi Magyarországon még egyáltalán nem motiváló
tényező a vállalatok számára.
Másrészt az interjú során kiderült, hogy a hálózat várhatóan mindössze évente 5–10
főnek fog munkát biztosítani. Sok rehabilitációs eljárás feltehetőleg azért nem fog a meg-
változott munkaképességű munkavállaló számára sikeresen lezáródni, mert a felajánlott
állás más településen lesz, mint korábbi munkaköre. Felvetettük, hogy egy ilyen komplex
rendszer létrehozása mit ér akkor, nem segítik ilyen esetben az érintetteknek a másik tele-
pülésre való elköltözését. Ennek híján számunkra az egész kezdeményezés tulajdonképpen
csak egy ’alibinek’ tűnik a munkajogi perveszteségek elkerülésére, anélkül, hogy valóban
érdemben hozzájárulna X. vállalat megváltoztatott munkaképességű munkavállalóinak to-
vábbfoglalkoztatásához.” (2002, 197)
2005-ben Szücs, saját empirikus vizsgálata nyomán arra a megállapításra jutott, hogy
„Magyarországon az utóbbi években kezdett teret hódítani magának a Támogatott Foglal-
koztatás Szolgáltatás, mely eredetileg kifejezetten az értelmileg akadályozott munkaválla-
lók normál munkaerőpiacon történő elhelyezkedését segítette. A gyakorlati tapasztalat azt
mutatja, hogy pont ők azok mégis, akik kiszorulnak ebből az integrációs folyamatból. A
munkaerőpiac nincs felkészülve az értelmi fogyatékosok fogadására, így elsősorban azok-
nak van esélyük az elhelyezkedésre, akik jó szociális és kommunikációs képességekkel ren-
delkeznek, ügyesen kompenzálni tudják hátrányaikat. A munkahelyek nehezen tolerálják,
hogy az új munkaerővel együtt egy segítő is érkezik, még ha csak ideiglenesen is. Így elsősor-
ban a tanulásban akadályozott fiataloknak kedvez az új módszer és a munkaerőpiac is.
Az utóbbi években apránként, elvétve észrevehető, hogy a társadalom figyel a fogyaték-
kal élő emberekre, és próbál eleget tenni az Esélyegyenlőségi törvény megfogalmazásainak.
A folyamat nagyon lassú és nem egységes. Azt talán már kezdjük elfogadni, hogy kerekes­
szék­kel megközelíthetetlen egy soklépcsős épület bejárata, de arra még nem gondolunk,
hogy az értelmi sérült emberek számára mi jelenthet akadályt …
A foglalkoztatásban dolgozó munkatársak visszajelzése szerint a képzési rendszert is le-
hetne még bővíteni, még inkább specializálni azok számára, akik az integrált foglalkoztatás
felé veszik majd útjukat. Bár elsősorban tanulásban akadályozottakról szó, de úgy vélem,
az értelmileg akadályozottak képzésére is értelmezhető a következő megállapítás:
– Célzott, a problémájukat figyelembe vevő speciális képzési programokban vehetné-
nek részt, amelyekben kiemelt szerepet játszana a gyakorlat útján való tanulás.
190 SZAKKÉPZÉSI SZEMLE XXI. ÉVFOLYAM 2005/2

A fogyatékos munkavállalók alkalmazásának előnyei

(A Likert-skála átlagai)

A vizsgálatban a kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy milyenek a fogyatékos szemé-

lyeknek a munkavállaláshoz való viszonya, munkavállalói közérzete. Mint kiderült:
„A legtöbb résztvevő közérzete nem volt jó. A rossz közérzet legfőbb okozói némelyi-
küknél a félelem volt attól, hogy meddig bírják a munkát végezni, másoknál az, hogy nincs
munkájuk, és szinte mindegyiküknél a nehéz anyagi körülmények. Ehhez járultak még a
negatív tapasztalatok a munkahelyi kollegák hozzájuk való viszonyulásával kapcsolatban
és a kötelező egészségügyi vizsgálat megalázó érzete; továbbá az, hogy úgy érzik, nincs
szervezet, amely segítené őket, és az állam tehernek tartja őket. A legtöbb idősebb résztvevő
elveszettnek érezte magát a rendszerváltás óta.
Azok a résztvevők, akik csak alkalmi munkákat végeznek, illetve munkanélküliek, el-
mondásuk szerint mind szeretnének dolgozni, legfőképpen anyagi okok miatt, de a hasznos
időtöltés végett is.
A résztvevők nagy nehézségekről számoltak be mind az álláskeresés, mind a munka-
végzés területén.
Fontos probléma a magyarországi álláskínálat nem megfelelő szerkezete. A résztvevők
leginkább távmunkát vagy könnyebb megterhelésű négy-hat órás állást szerettek volna vé-
gezni, de ezek kínálata rendkívül alacsony. Az álláskeresés nehézségei között a megváltozott
munkaképesség mellett elsődlegesen szerepelt a kor, főleg az idősebb résztvevők számára.
Számukra tehát a kor és a megváltozott munkaképesség problémája összefonódott.
Többek számára nem maga a fogyatékosság jelentett hátrányt a munkakeresésnél és
problémát a munkavégzésnél, hanem a rokkantnyugdíjas státusz. Úgy érezték, kevésbé szí-
vesen alkalmaznak a munkaadók rokkantnyugdíjasokat, mert azoknak már amúgy is van
extra jövedelmük. Illetve beszámoltak tapasztalatokról, amikor kollegáik, főnökeik negatív
hozzáállást tanúsítottak, mert nyugdíjuk révén extra jövedelmük volt. Feltehetően ebben a
problematikában az is szerepet játszik, hogy a rokkantnyugdíj elnevezése miatt sokan úgy
érzik, ez olyan ellátás, amellett már nem ’illik’ dolgozni. Ugyanakkor a rokkantnyugdíjasok
munkavállalásra kényszerülnek a nyugdíj alacsony összege miatt.
 Bánfalvy • A fogyatékos emberek és a munka világa 189

kahelyet, bár nem voltak átlagosan lényegesen képzetlenebbek az épeknél. Tehát, még ha
nincs is drasztikus eltérés az épek és a fogyatékosok között a munkanélkülivé válás módjá-
ban, a fogyatékosság hatása mégiscsak egyértelműen kimutatható. A fogyatékosok ugyan-
akkor nem voltak lényegesen elégedetlenebbek a megelőző munkahelyükkel, nem azért,
és nem önként váltak munkanélkülivé, mert így kedvezőbb életlehetőséget reméltek volna.
Az adatok azt mutatták, hogy a dolgozó fogyatékosok közérzete jobb, mint a nem dolgozó
fogyatékosoké, de elmarad a nem dolgozó épekétől. A fogyatékosok számára is alapvető a
közérzet javulása szempontjából az, hogy legyen munkahelyük. A megkérdezettek között
a munkanélküli fogyatékosok értékelték a legkevésbé megbecsültnek és társadalmilag elis-
mertnek magukat.
Komáromi et al. (2002) a 200 legnagyobb magyar vállalatot vizsgálta, és – többek között
– arra volt kíváncsi, hogy milyen létszámban és módon alkalmaznak ezek a cégek fogya-
tékos személyeket. Az eredmények azt mutatják, hogy „Magyarország nagyvállalatainak
58,1%-a foglalkoztat megváltozott munkaképességű munkavállalókat, 41,9%-a pedig egyál-
talán nem alkalmaz. A megváltozott munkaképességű munkavállalókat alkalmazók között
is különbség van továbbá annak tekintetében, hogy mennyi munkavállalót alkalmaznak.”
(62) „Azon vállalatok közül, akik foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű munkavál-
lalókat, a legnagyobb arányban mozgásszervi fogyatékossággal rendelkező munkavállaló-
kat alkalmaznak. Ezeknek a vállalatoknak a 65,8%-a foglalkoztat valamilyen mozgásszervi
fogyatékossággal rendelkező embert. A második leggyakrabban a hallássérülteket alkal-
mazzák, 24,1%-os arányban. Látássérülteket a szóban forgó nagyvállalatok 19%-ában,
halmozottan fogyatékosokat a 10,1%-ában alkalmaznak. Az értelmi fogyatékosok jelentik
az összes fogyatékos csoporton belül a leginkább perifériális foglalkozási csoportot. Őket a
megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató vállalatok 3,8%-ában alkalmaznak.” Ös-
szességében tekintve az adatokra, a megváltozott munkaképességű embereket is alkalmazó
vállalatok 82,3%-ában alkalmaznak fogyatékossággal rendelkező embert.” (68) Az alábbi
diagramokban a szerzők a fogyatékosok alkalmazásával kapcsolatos problémák és előnyök
intenzitásáról adnak képet:

A fogyatékos munkavállalókkal kapcsolatos problémák intenzítási rangsora

(1 = nem probléma ... 5 = nagyon nagy probléma)
188 SZAKKÉPZÉSI SZEMLE XXI. ÉVFOLYAM 2005/2

Az 1990-es évek elején Ladányi és Csanádi közgazdász egyetemi hallgatókkal elvégezte

a 15 évvel korábban a kisegítő iskolásokkal kapcsolatos budapesti felmérésének (Csaná-
di et al. 1978) nyomonkövetéses interjús és kérdőíves utóvizsgálatát. A született összegző
dolgozatok egyike a kisegítő iskolát végzettek munkaerő-piaci helyzetét vizsgálta meg. A
tapasztalatok szerint „... azok, akik elkerülhették volna a kisegítő iskolába való áttelepí-
tést, foglalkozásukat tekintve nagyon hasonló helyzetben vannak, mint az átlag magyar
szegények. A fellelhető némi különbség a hajdani kisegítősök hátrányára a kisegítő iskolai
múltból származik. ... Megállapítható, hogy többségük megállta a helyét az életben, a mun-
kaerőpiacon hasonló pozícióba került, mint ami státusuk alapján determinált. ... Meg kell
azonban említeni, hogy ehhez sokkal kevesebb segítséget kaptak, mint általános iskolába
járt kortársaik” (Simon 1992, 45). A kutatásban megvizsgált 76 volt kisegítő iskolás közül
később 8 fő szakmunkásképzőt végzett, 3 fő pedig érettségit tett, ami arra utal, hogy nem
voltak értelmi fogyatékosok. Ráadásul 3 fő szellemi dolgozó lett, öten szakmunkássá váltak,
négyen pedig vállalkozók lettek. Figyelemre méltó azonban, hogy már 1990 körül is, amikor
pedig még a munkanélküliség csak szórványos jelenség volt Magyarországon, a vizsgált 76
volt kisegítő iskolás között már öt személy munkanélküli volt.
Az „Életminőség ’95” vizsgálat adatai is jelzik a családi-társadalmi meghatározók jelen-
létét a fogyatékosok munkavállalási képességei és lehetőségei kapcsán.
Nemcsak az értelmi fogyatékosok, hanem az egyéb fogyatékossággal rendelkezők számá-
ra is nagymértékben megnehezültek a munkavállalási feltételek a 90-es években, amikor a
munkanélküliség egyre tömegesebb méreteket kezdett ölteni. A hallássérültek helyzetét jel-
lemezve a „Hallássérültek” című újság a következőket írta: „A vállalatok megszűnésével sok
hallássérült került az utcára, maradt munka nélkül. Sajnos a mai helyzetben a munkáltatót
nem fűzi érdek a fogyatékos emberek foglalkoztatásához. Felmerült a vád, amely szerint a
hallássérültek elmenekülnek a rokkantnyugdíjba, csakhogy ne kelljen dolgozniuk. Ez nem
igaz, sőt sértő számunkra. A vállalatok megszűnésével a hallássérülteket belekényszerítették
a rokkantnyugdíjba. A vállalatok így jól jártak, hiszen nem kellett végkielégítést fizetni-
ük. Elhitették a hallássérülttel, hogy milyen jó lesz neki a rokkantnyugdíj, csak sajnos azt
felejtették el közölni, hogy így szinte lehetetlen munkát találniuk, hiszen a munkáltatók
inkább felvesznek egy munkanélkülit, mint egy rokkantnyugdíjast – ami érthető is, de a
hallássérült számára nem elfogadható. Egy dolgozni tudó és akaró fiatal ember számára
a rokkantnyugdíj megalázó, így ha lehet, ezt elkerülik. A kilátástalan munkakeresésbe és a
szülők vagy más által való eltartásba belefáradnak, szégyellik, de megpróbálják újra meg
újra. A munkáltatókban is él az előítélet. Ha tudomást szereznek a hallássérülésről, nem
merik vállalni a foglalkoztatást, félnek a kommunikációs nehézségektől, ami érthető, de kis
türelemmel legyőzhető” (1995.1., 9).
Egy másik vizsgálat éppen a munkanélküliségi probléma kapcsán foglalkozott a kü-
lönböző típusú fogyatékosok munkaerő-piaci helyzetével (Bánfalvy 1994 és 1997). A mun-
kanélkülivé válás módját elemezve azt tapasztaltuk, hogy az épek és a fogyatékosok eseté-
ben is az a leggyakoribb, hogy vállalati létszámleépítés során veszítik el a munkahelyüket.
Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a vizsgálatban szereplő fogyatékos munkanélküliek
között többen vannak azok, akik az iskola elvégzése után egyáltalán nem találtak mun-
 Bánfalvy • A fogyatékos emberek és a munka világa 187

Az életminőség szempontjából ugyanakkor a munkavégzés, és ezen belül a foglalkozta-

tás a fogyatékosok számára ugyanúgy alapvető jelentőségű, mint az épek esetében. Makro-
gazdasági jelentőségén túl ugyanis a munkavégzésnek sok-sok makro- és mikroszintű egyé-
ni és társadalmi következménye van. Méhes rámutat arra, hogy például a gyógypedagógiai
munka sikeressége szempontjából milyen alapvető kérdés az, hogy a fogyatékos személyek
munkát végezhessenek: „A fogyatékosság mindenkor munkaképesség-csökkenéssel jár
együtt. Az ifjú viszont csak úgy illeszkedhet be a felnőttek társadalmába, ha megtanul va-
lamilyen területen társadalmilag használható munkát végezni. A gyógypedagógia legfonto-
sabb társadalmi feladata az, hogy csökkent munkaképességű tanulóit megtanítja dolgozni,
és munkába is helyezi őket. A munkára nevelés a gyógypedagógia legfontosabb területe,
melyet már óvodás korban el kell kezdeni. A nevelési úton elért kompenzáció csak úgy
tartósítható, ha azt a rehabilitáció követi” (Méhes 1970, 25).
A munkavégzés, és ezen belül is a munkahely fontossága fokozottan érzékelhető azok
számára, akik munka vagy/és munkahely nélkül maradnak. A munkanélküliség egyéni és
közösségi ártalmain keresztül például megérthetjük, hogy milyen kitüntetett szerepe van a
munkavégzésnek az emberek társadalmi életében. A teljesség igénye nélkül hadd emeljük
ki azokat a témánk szempontjából fontos szociológiai vonatkozásokat, amelyek a munka-
nélküliség hatásai közül a fogyatékosok és az épek esetében egyaránt lényegesek (Bánfalvy
2003).

Empirikus vizsgálati tapasztalatok

Keménynek az 1980-as évek elején végzett vizsgálatai azt bizonyították, hogy a munkába
állt volt kisegítő iskolai tanulók 4%-a nem vált be a munkakörében, „a munkatársakkal
való kapcsolat ... jó és megfelelő ... a túlnyomó többségnek (83%), időnként konfliktusos a
vizsgáltak 16%-ának. A tarthatatlan helyzetűnek minősítettek aránya 1% alatti. A balesetek
előfordulása 7%-os, ezen belül a saját hibából bekövetkezett balesetek aránya mintegy 3%.
Ez általában megegyezik – egyes adatok szerint alatta van – a vállalatoknál kimutatott bal-
eseti arányokkal” (Kemény 1985, 500).

Az enyhe értelmi fogyatékosok munkavállalási jellemzői az apák iskolázottsága szerint

(oszlop %)
Apák iskolázottsága
Max. 7 osztály 8 osztály Gimnázium Felső fok
Nem dolgozik 38,7 48,6 69,2 47,8
Munkavállaló 42,6 48,6 30,8 52,2
Vállalkozó 0,0 0,7 0,0 0,0
HTB 12,9 0,7 0,0 0,0
Nyugdíjas 1,3 0,0 0,0 0,0
Munkanélküli 4,5 1,4 0,0 0,0
186 SZAKKÉPZÉSI SZEMLE XXI. ÉVFOLYAM 2005/2

A felnőtt értelmi fogyatékosok szakképzettség szerinti megoszlása 1995-ben (oszlop %)

Fogyatékosság
Szakképzettség
Enyhe Középsúlyos Súlyos Halmozott
Semmilyen 76,2 91,2 98,9 92,9
Betanított munkás 7,8 4,2 1,1 3,2
Szakmunkás 15,3 4,6 0,0 3,9
Szellemi dolgozó 0,7 0,0 0,0 0,0

Az a tény, hogy a fogyatékosok átlagos képzettsége jóval alatta marad a lakossági átlag-
nak (lásd erről a korábbi, az iskolai képzéssel foglakozó fejezetet), és nagyjából a társada-
lom szegény csoportjainak képzettségi szintjén van, döntő jelentőségű abban a tekintetben,
hogy a fogyatékosok legtöbbször csak alacsony beosztású, rosszul fizetett és instabil állások-
hoz juthatnak. Az „Életminőség ‘95” vizsgálat adatai szerint például a felnőtt értelmi fogya-
tékosok szakképzettség szerinti megoszlása a következő volt (Bánfalvy 1995 és 1996[a]):
Az izolált iskolai képzés (főleg az evidensen fogyatékosok esetében) csökkenti a fogyaté-
kos személyek munkavállalási aspirációit. Az izolált képzés ráadásul az evidensen fogya-
tékosok esetében szűk spektrumú szakképzéssel jár együtt. Például a vakok számára az
iskolai képzésben elérhető néhány tucat szakma eleve csökkenti az érintett fogyatékosok
munkaerő-piaci mobilitását és ezzel alkupozícióit.
Ehhez még hozzájárul a döntően alacsony társadalmi státusú társadalmi csoportokból
származók (főleg a kisegítő iskolát végzettek) esetében az is, hogy a családi környezet nem
ad ösztönzőket a gyerekek számára a továbbtanulásra és a munkaerő-piaci karrierre, és
a szegény családok nem is nyújthatnak támogatást nekik a munkaerő-piaci előmenetelt
megalapozó továbbtanulásban.
A fogyatékosok iránti munkaerő-piaci kereslet is alacsony. Ez egyfelől abból is adódik,
hogy a munkaadók nem eléggé informáltak a fogyatékosokkal kapcsolatban, és ennek nyo-
mán félelmeik vannak a fogyatékosok által végzett munkát illetően: vagy meg vannak arról
győződve, hogy a fogyatékosok feltétlenül alacsonyabb teljesítménnyel végzik a munkát,
mint az épek, vagy azt hiszik, hogy csak nagy és speciális beruházások révén hozhatók létre
a fogyatékosokat hatékonyan alkalmazni tudó munkakörülmények. Az sem ritka, hogy a
munkaadók attól tartanak, hogy a fogyatékosok magukra vagy másokra nézve veszélyesen
dolgoznak, és könnyebben balesetet okoznak, mint az épek. Gordosné véleménye szerint
„köztudomású, hogy a munkába állás idején a megbélyegző megkülönböztetés még az ép,
volt állami gondozott fiatalokat is sújtja. Ismert az épek idegenkedése az elmegyógyintézet-
ben gyógykezelt munkatársaikkal szemben is. Fokozott a közvélemény elutasítása a fogya-
tékos ember esetében” (1975, 62).
Ugyanakkor az is tény, hogy a munkahelyek a mai formájukban nem mindig alkal-
masak a fogyatékosok hatékony foglalkoztatására. A munkavégzés technikai feltételeinek
adaptálása többletköltséget jelent a munkaadók számára, és ezt a terhet a legtöbb esetben
nem vállalják.
A fenti tényezőkből adódóan a fogyatékosok a munkaerőpiacon sokoldalúan hátrá-
nyos helyzetű csoportot alkotnak.
 Bánfalvy • A fogyatékos emberek és a munka világa 185

A fogyatékosok munkaerő-piaci helyzetét meghatározó szociológiai

tényezők
Vizsgálódásunk során mindenekelőtt el kell különítenünk egymástól a fogyatékosok és be-
tegek populációján belül két csoportot: Az első csoportba azok a fogyatékosok és betegek
tartoznak, akik (a bérmunka rendszere szempontjából) nem munkaképesek. Az ő esetük-
ben olyan súlyos fokú a fogyatékosság, illetve a betegség, hogy nincs lehetőség arra, hogy
munkavállalókká váljanak (súlyos mozgássérültek, súlyos értelmi fogyatékosok és betegek,
egyes halmozott fogyatékossági és betegségi kategóriák stb.). Az ő helyzetük ily módon kívül
esik a jelenlegi vizsgálódás körén. A második csoportba azok a fogyatékos és beteg sze-
mélyek tartoznak, akik valamilyen fokon bérmunkát vállalni tudóan munkaképesek, de
csökkent munkaképességűek (Gere). Elemzésünkben most azokkal a nehézségekkel foglal-
kozunk, amelyekkel ez a fogyatékos- és betegpopuláció néz szembe.
A munka világába való bekapcsolódásnak – a családi körülmények és motiváció, va-
lamint az iskolai-szakmai képzettség mellett – másik fontos feltétele a megfelelő egészségi
állapot. Az egészségkárosodások társadalmi megoszlása is ugyanolyan irányú eltéréseket
mutat, mint amilyet az is. A munka világa ugyanakkor gyakran eredményezője is a fo-
gyatékosságoknak, és szignifikánsan eltérő az egyes fogyatékossági típusok felbukkanási
gyakorisága a munkavégzés különböző területein. Göllesz a munkavállaláshoz szorosan
kapcsolódó foglalkoztatási és a komplex társadalmi rehabilitáció folyamatát befolyásoló
tényezőket a következőképpen sorolja:
„1. A társadalmi szemlélet (az a tény, hogy a társadalom kívánja, akarja a fogyatékosok
rehabilitációját)
2. A rehabilitáció személyi és tárgyi feltételei (szakemberek, intézmények, eszközök)
3. A fogyatékos fennmaradt, meglevő képességei, illetve ezeknek fejleszthetősége
4. A társadalom által támasztott „képességigény” relatív teljessége (az a körülmény,
hogy az épek sem kényszerülnek képességeik teljes kifejtésére)
5. A követelmények életszakaszonkénti változása (az a körülmény, hogy az iskolaköte-
les-kor után kevesebben minősülnek fogyatékosnak)
Az akadályozó tényezők sorában számolni kell:
1. az épeknek a fogyatékosokkal szembeni averziójával;
2. a kellő felvilágosítás, a közvélemény formálásának elégtelenségével, hiányával;
3. a rehabilitációs folyamatot szervező apparátus tagoltságával;
4. a fogyatékos személyek kooperációjának hiányával;
5. az egységes rehabilitációs törvény hiányával;
6. a hagyományossággal, a tradíciókkal;
7. az intézményrendszer hiányosságaival;
8. a fogyatékosok részéről is táplált izolációs tendenciákkal (minoritásba vonulás,
viktimizációs ’hajlam’);
9. a bürokráciával (aktatologatás, ’nem az én ügyem’);
10. szemléleti hiányosságokkal (a meglevő képességek helyett az elvesztettekre való fi-
gyelés” (1985, 54–55).
184 SZAKKÉPZÉSI SZEMLE XXI. ÉVFOLYAM 2005/2

Hazánkban is – részben az unióhoz való csatlakozás követelményeinek teljesítése, más-

részt makrogazdasági kényszerek miatt – egyre nagyobb teret kap a hátrányos helyzetű
állampolgárok esélyegyenlőségének, integrációjának kérdése. Az utóbbi években a foglal-
koztatáspolitikai stratégia fontos eleme lett a foglalkoztatási színvonal növelése; ennek ér-
dekében a hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztathatóságának javítása; a munka-
erőpiac perifériájára szorult embereket is elérni képes integrációs eszközök és módszerek
kidolgozása és alkalmazása.” (Szellő [szerk.] 1) A jogi környezet adaptálásával is törekszik
a kormányzat a fogyatékosok foglalkoztatásának javítására (Frey 2004).

A fogyatékos személyek a fogyatékosság típusa és gazdasági aktivitás szerint

Inaktív kereső együtt

nyugdíjas, járadékos

Ebből: rokkantsági
nyugdíjas, baleseti
Ebből: saját jogú
Foglalkoz­tatott

A fogyatékosság
Munka­nélküli
Összesen
típusa

járadékos

Eltartott
Mozgássérült 209 931 13 193 2 667 182 657 90 880 76 941 11 414
Alsó, felső végtag 15 051 1 122 213 13 036 6 770 5 797 680
hiánya
Egyéb testi fogya- 26 578 3 253 903 19 860 7 901 10 531 2 562
tékos
Együtt 251 560 17 568 3 783 215 553 105 551 93 269 14 656
Gyengénlátó 55 115 8 634 1 632 37 441 23 230 8 832 7 408
Egyik szemére 18 482 1 641 698 14 697 9 095 3 995 1 446
nem lát
Vak 9 443 543 78 7 922 4 317 2 771 900
Együtt 83 040 10 818 2 408 60 060 36 642 15 598 9 754
Értelmi fogyatékos 56 963 3 992 671 26 903 4 869 18 845 25 397
Nagyothalló 44 679 4 777 922 35 243 25 355 5 749 3 737
Siket, siketnéma, 8 886 1 090 153 6 123 2 567 3 044 1 520
néma
Beszédhibás 7 300 1 164 333 3 809 1 820 1 534 1 994
Egyéb 124 578 12 397 3 436 95 124 30 314 58 752 13 621
Összesen 577 006 51 806 11 706 442 815 207 118 196 791 70 679
Forrás: Fazekas et al. [szerk.] 2004

Ugyanakkor, az állami ambíciók mellett, nem elhanyagolható jelentőségű a civil szerve-

zetek tevékenysége a fogyatékos személyek foglalkoztatásának segítésében (Szücs).
 Bánfalvy • A fogyatékos emberek és a munka világa 183

A népesség gazdasági aktivitás szerint (KSH)

1990. 2001.
Gazdasági
Fogyatékos Nem fogy. Fogyatékos Nem fogy.
aktivitás Összesen Összesen
személyek személyek
Foglalkoztatott 43,6 16,6 44,6 36,2 9,0 37,8
Munkanélküli 1,1 0,7 1,1 4,1 2,0 4,2
Inaktív kereső 25,6 57,5 24,5 32,4 76,7 29,8
Eltartott 29,7 25,2 29,8 27,3 12,2 28,2
Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0

Magyarországon a fogyatékosok körében „a foglalkoztatottak aránya a kilencvenes évek

munkaerő-piaci változásai hatására csökkent, az 1990-ben tapasztalt 17%-ról 9%-ra. 2001-
ben a fogyatékosok több mint fele élt olyan háztartásban, amelyből hiányzott a foglalkoz-
tatott személy, viszont volt inaktív kereső és/vagy eltartott. A száz háztartásra jutó foglal-
koztatottak száma csak 61, ez a mutató a fogyatékosok nélküli háztartásban 99. Gazdasági
aktivitás tekintetében az ország területei között nagy különbségek mutatkoznak, a nyugati
régiókban magasabb, a keletiekben alacsonyabb a foglalkoztatottság. A fogyatékos emberek
körében a foglalkoztatottak legmagasabb aránya a közép-magyarországi régióban (11,1%),
a legalacsonyabb az észak-magyarországiban (6,3%) van. A Budapesten élő fogyatékosok
12,5%-a rendelkezett munkahellyel, a megyei jogú városokban élők 11,5%-a, a többi város-
ban élők 8,9%-a, míg a községekben lakó fogyatékosoknak csak 6,7%-a dolgozott.” (Nagy
2005, 18.)
A foglalkozási integrációt a társadalmi integráció egyik fontos elemének tekintő új
szemlélet fogalmazódik meg az egyik szakminisztérium dokumentumában. Eszerint: „A
kilencvenes években komoly szemléletváltás történt Európában a társadalmi hátrányok
megítélésében, a segítés céljaiban és formáiban. Az alkalmazkodás helyett egyre inkább a
megmaradt képességek hasznosításának igénye, az integráció került előtérbe. A hangsúly
minden foglalkoztatási nehézséggel küzdő csoport tekintetében áthelyeződött a passzív
munkaerő-piaci rendelkezésekről – a segélyezésről – az aktív megoldásokra.
A filozófiaváltást kiváltó, kikényszerítő okok közül legfontosabb a foglalkoztatottak szá-
mának társadalmi összefogást sürgető csökkenése, az államháztartások terheinek jelentős
növekedése – az érintettek növekvő száma, a passzív ellátások prioritása és az ezzel párhu-
zamosan bekövetkezett gazdasági visszaesés. A fejlett társadalmakban egyre erőteljesebb az
igény és elkötelezettség az élet minden területén megvalósuló esélyegyenlőség iránt.
A munkaerő-piaci esélyegyenlőség azt jelenti, hogy mindenki számára egyenlő és diszk-
riminációmentes hozzáférést kell biztosítani a munkához, szakképzéshez és az egyes fog-
lalkozásokhoz.
A társadalmi hátrányokkal küzdő csoportok esetében külön hangsúlyt kapott az egyéni
foglalkoztathatóság javítása, oktatási és képzési lehetőségek szélesítése, valamint egy köztes
munkaerőpiac kialakítása, ahol megszerezhető a nyílt munkaerő-piaci követelményeknek
megfelelő jártasság és tapasztalat.
182 SZAKKÉPZÉSI SZEMLE XXI. ÉVFOLYAM 2005/2

fontos eleme a munkavégzés. Az ebben való sikeresség vagy sikertelenség visszamenőleg

minősíti az oktatási rendszert, és megjelöli számára a feladatokat is.1
A fogyatékosoknak a munka világával való kapcsolatát elemezve valójában a fogyaté-
kosok túlnyomó többségéről beszélünk, hiszen csak az igen súlyos fogyatékosok relatíve kis
arányú csoportja az, amely egyáltalán nem munkaképes. Mint ahogy Gordosné írja: „Bebi-
zonyosodott ui., hogy a veleszületett vagy kisgyermekkoruktól fogyatékosok ’rehabilitálása’
is lehetséges. ... És nemcsak a kevésbé súlyos fokban fogyatékosok képesek a társadalomban
megállni a helyüket, hanem – különböző mértékben bár, de – a súlyosabb fokban fogyaté-
kosok is. A kiváló munkateljesítményt nyújtó, alkotó munkára is képes hallási, látási vagy
mozgási fogyatékos stb. ember mellett pl. az értelmi fogyatékos is ’rehabilitálható’. Még az
idiócia legenyhébb fokán álló fiatalok és felnőttek között is megtaláljuk a legegyszerűbb
részfeladatokat (termelő részmunkafolyamatokat is) végző embert” (1975, 112). A BNO-10
is úgy írja le még az „igen súlyosan mentálisan retardáltat” is, hogy „megfelelő ellenőrzés
mellett képes a házimunka és más gyakorlati feladatok kisebb részét megtanulni” (BNO-10
344). A hivatalosan fogyatékosnak regisztráltak, valamint az egészségkárosodottak gazda-
sági életviszonyait elemezve három fő kérdést is érdemes analizálni:
– a jövedelemszerzés alapját jelentő munkavállalási lehetőségeket a fogyatékosok és
egészségkárosodottak esetében;
– a fogyatékossággal összefüggő életvitel költségtényezőit;
– a fogyatékosokat megillető, nem a munkavállalással összefüggő állami pénzügyi el-
látás színvonalát, jellegét és változásait.

A jelenlegi foglalkoztatási helyzet és a törekvések

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) summásan úgy jellemzi a fogyatékosok magyar-
országi munkaerő-piaci esélyeit, hogy „az elhelyezkedés lehetősége jelenleg rendkívül ked-
vezőtlen” (ILO 28). A hazai és a nemzetközi elemzések meggyőzően bizonyítják (Berthoud
et al.; Bánfalvy 1995), hogy a társadalom hajlik arra, hogy a minimális anyagi ellátás fo-
gyatékossági és betegségi jogon való biztosításával „letudja” a fogyatékosokat és az egész-
ségkárosodottakat. Nem eléggé erős az ambíció a társadalom részéről, és nem elég erős az
érdekérvényesítési képesség a fogyatékosok részéről abban az irányban, hogy az életvitel
szokásos feltételeinek a betegek és sérültek sajátosságait figyelembe vevő módosításával
megakadályozzák az egészségi állapot vagy a gyenge iskolai előmenetel korlátozottsággá és
fogyatékossággá minősülését, és az egészségkárosodottakat a munkavégzés lehetőségének
biztosításával és egyéb módokon is integrálják a normál társadalomba. Erre az integrációra
a nemzetközi és a hazai tapasztalatok szerint ma ráadásul gyakorlatilag talán a munkavál-
lalásban van a legkisebb lehetőség.

Ezen a ponton belül a munka világát vizsgálva csak a bérmunka és a formális foglalkoztatás szférájára
1

korlátozzuk magunkat, főleg azért, mert erről a területről rendelkezünk viszonylag átfogó empirikus
információkkal. Megtehetjük ezt a korlátozást azért is, mert a bérmunka világának elemzésekor le-
hetőségünk van arra, hogy bemutassuk a munka világának egészére nézve releváns elvi szociológiai
megközelítést és álláspontot.
 Bánfalvy • a fogyatékos emberek és a munka világa 181

2. A fogyatékosokat oktató iskolák alapvető vonása, hogy az összes fogyatékos, de különö-

sen a nem értelmi fogyatékosok esetében az iskolarendszer Magyarországon többnyire erő-
sen specializált és izolált intézményekben képzi a fogyatékosokat. A vakok, a gyengénlátók,
a siketek, a nagyothallók, valamint a mozgássérültek számára külön-külön iskolák léteznek
az alapfokú képzésben.
Ennek a specializált és izolált képzésnek történetileg érthető okai vannak (lásd Gordosné
in: Illyés [szerk.] 2000), és a specializált iskolák létrehozása az egyes fogyatékos alcsopor­
tok részére határozottan progresszív törekvés volt a múlt században, hiszen a kor viszonyai
között ez látszott a szakszerű gyógypedagógiai eljárások megvalósítása legjobb intézményi
keretének. (Gordosné – szerintem is jogosan – pozitív diszkriminációnak tekinti ezen intéz-
mények akkori létrehozását; 335.)
Ugyanakkor az izolált iskolák – miközben az oktatási feladatokat megfelelő, sőt kiváló
színvonalon képesek ellátni – éppen a fogyatékosok társadalmi beilleszkedése szempontjá-
ból gyakran akadályokat állítanak az érintettek elé. A társadalom egészétől elkülönítetten
nevelt tanulók ugyanis nehezen ismerik ki magukat, nehezen igazodnak el a szűk fogya-
tékos szubkultúra határain kívül, az épek társadalmában. Társadalmi előmenetelükben
sokoldalúan megsínylik azt, hogy kora gyermekkoruktól csak a normál társadalomtól elkü-
lönített élethez szoktak hozzá.
Az oktatásbeli izoláció munkahelyi és egyéb társadalmi következményei a fogyatékosok
számára nyilvánvalóak és sokoldalúak. Mint a (viszonylag kevéssé izolált, hiszen jelentős
arányban normál iskolai osztályokban tanuló) hallássérültek munkahelyi beilleszkedésével
kapcsolatban olvasható: „(a beilleszkedési problémák) ... fő oka a hiányos, nem kielégítő
kommunikációs készség. Nem is annyira a munkafolyamathoz szükséges érintkezésben
jelent ez gondot, mint inkább az emberi, kollegiális kapcsolatok kialakulásában, amely
sokszor megoldhatatlan munkahelyi konfliktusokhoz vezet” (Virágh 1985, 53).
3. A fogyatékosok iskoláztatásának harmadik jellemzője, hogy nem terjed ki az összes
fogyatékosra.
A súlyosan és halmozottan fogyatékos gyerekek esetében például „a családok a beis-
kolázás időpontjában azzal szembesülnek, hogy gyermekük számára nem biztosított az
iskolarendszerű szolgáltatások egyetlen változata sem. Az iskolarendszerű ellátás hiánya
nem csupán azt jelenti, hogy a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerek nem kerül automa-
tikusan kortárs közösségbe, és nem kapja meg a fejlődéséhez szükséges szolgáltatásokat,
hanem mindenekelőtt azt, hogy a nap nagy részében a szakszerű felügyelet számukra nem
hozzáférhető.” (Bíró et al. 2004, 11)

A munka világa
A fogyatékos személyek iskolai oktatásának sikerességét azon is lehet mérni, hogy az iskola
milyen mértékben képes felkészíteni a tanulókat a munkavégzésre, hiszen az oktatás nem
lehet öncélú, hanem eszköz kell legyen a sikeres társadalmi integráció felé, aminek egyik
 Bánfalvy • A fogyatékos emberek és a munka világa 193

Törvények, dokumentumok, statisztikák és egyéb adatbázisok

Az integráltan nevelt-oktatott fogyatékos tanulók helyzete, 2002. OKI PTK 2000
2001. évi Népszámlálás. 12. kötet. A fogyatékos emberek helyzete, KSH Budapest. 2003
BNO-10. A mentális- és viselkedészavarok osztályozása. WHO–MPT. 1994
Declaration of the Rights of the Disabled. New York, United Nations. 1975
Disability in Higher Education. OECD. 2003
Disabled Workers in Central and Eastern Europe. ILO. 1994
Economic aspects of special education. UNESCO. Párizs. 1978
A fogyatékosok személyek védelméről és jogegyenlőségük biztosításáról szóló 1997. évi CXL. törvény
The International Classification of Functioning, Disability and Health. WHO. 2001
International Classification of Impairments, Disabilities and Handicaps. WHO. 1980
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény
Az 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról
Munkaerő-piaci Információk. OMK. 1994
Nemzeti Alaptanterv. MKM. 1995
A népesség egészségi állapota. KSH. 1989
Special Needs Education. Statistics and Indicators. OECD. Párizs. 2000
Vocational Rehabilitation and Training in EU Accession Countries. Seminar Report 2001. ILO. 2002
www.barczi.hu
www. eselyegyenloseg.hu
www.fogyatekos.hu