Az infravörös spektroszkópia a rezgésspektroszkópia egyik formája, az analitikai kémia analitikai

módszere, és a spektroszkópia kategóriájába tartozik.

A módszer lényege, hogy infravörös tartományban (hullámhossz: 780 nm - 1000 μm, hullámszám: 10
cm-1 - 12 500 cm-1 és frekvencia: 300 GHz - 384 THz) elektromágneses sugárzást használunk, és a
mintán áthaladunk, ill. a mintáról visszaverődő A minta molekuláris tulajdonságai által módosított
sugárzási változásokat mérjük. A rezgésspektroszkópia további módszerei a Raman-spektroszkópia, a
neutronmolekuláris spektroszkópia, az elektronalagút-spektroszkópia és az elektronszórásos
rezgésspektroszkópia. Az élelmiszeriparban és az agykutatásban használt infravörös spektroszkópia
egy speciális típusa a közeli infravörös spektroszkópia.

Az elektromágneses sugárzás infravörös tartományát három részre osztjuk: A közeli infravörös

(NIR – közeli infravörös), a középső infravörös (MIR – középső infravörös) és a távoli infravörös (FIR –
távoli infravörös) tartományok, elnevezésük a látható fény spektrumához viszonyított helyzetére utal.
A távoli infravörös tartományban hullámszám-tartománya kb. 400-10 cm-1 (1000-30 μm), közvetlenül
a mikrohullámú tartomány szomszédságában, alacsony energiájú, alkalmas rotációs spektroszkópiára.
A középső infravörös tartományban hullámszáma kb. A 4000–400 cm‒1 (30–1,4 μm) alap- és
kapcsolódó forgási rezgések vizsgálatára alkalmas. A nagyobb energiájú közeli infravörös sávban a
hullámszáma kb. 14 000–4 000 cm–1 (1,4–0,8 μm), felhang vagy harmonikus rezgések léphetnek fel. E
mezők nevei és definíciói csak konvención alapulnak. A tartományhatárok nem szigorúan demarkációs
vonalak, és nem tükröznek molekuláris vagy elektromágneses tulajdonságokat.

Az infravörös spektroszkópia alapja lehet az infravörös sugárzás abszorpciója, visszaverődése és

kibocsátása. Az infravörös spektroszkópiában az emissziós technikák még nem terjedtek el.
Legtöbbször abszorpciós technikákat alkalmazunk. Ezalatt az anyag a rezgéseinek megfelelő
hullámszámon nyeli el a fényt, és abszorpciós sávok jelennek meg a spektrumban. A spektrumok
jellemzően az áteresztőképességet vagy az abszorbanciát jelentik a hullámszám függvényében.
. Az infravörös tartomány fő részei:

1. a távoli infravörös tartomány (10–300 cm‒1): nehézatomok vegyérték- és

deformációs rezgései, torziós rezgések, kristályrács rezgései, némely forgási
átmenet.
2. analitikai infravörös tartomány (300–4000 cm‒1): vegyérték és deformációs
rezgések tartománya.
1. ujjlenyomat tartomány (deformációs rezgések) (300–1500 cm‒1):
adott vegyületre jellemző és egyedi.
2. vegyértékrezgések tartománya (1500–4000 cm‒1): Jellegzetes
csoportok rezgései találhatók meg itt. Ez a tartomány így nem a
vegyületre, hanem a bennük található csoportokra
karakterisztikus.
3. a közeli infravörös tartomány (NIR = Near Infrared, 4000–12 500 cm‒1): ebben a
tartományban főképp a felhangok és a kombinációs sávok jelennek meg.
Az infravörös spektroszkópiában használt műszerek, más néven spektrométerek nagyon hasonlítanak
a látható tartományban lévőkre. Két fő kategóriájuk a diszperzív infravörös spektrométerek és a
Fourier transzformációs infravörös spektrométerek. A két csoport fő alkotóelemei a forrás és a
detektor, a diszperziós spektrométernél pedig egy diszperzív eszköz (pl. prizma, vagy gyakrabban
diffrakciós rács), amelyek segítségével az egyes helyeken mért energia mérhető. határozza meg a
hullámhosszt. Manapság elterjedt az interferométerekkel végzett Fourier-transzformációs
spektroszkópia. Az előnyök a nagy fényenergia és a nagy hullámszám pontosság, amelyet az
interferométert vezérlő lézer monokromátor biztosít. A minta típusától függően a spektrumok átviteli
vagy reflexiós módban rögzíthetők.
Az infravörös sugárzás szélessávú forrásaként egy adott tartományban sugárzó eszközöket használnak.
A halogén lámpákat főként a közeli infravörös tartományban, a középső infravörös tartományban
kerámia vagy szilícium-karbid elemeket (Globar) használnak, amelyek fekete testű, ideális izzóhoz
közeli sugárzással rendelkeznek. A közép-infravörös tartományban használt fényforrások is
használatosak a távoli tartomány egy részében, de a nagyon alacsony hullámszámú tartományban
nagynyomású higanygőzlámpákat használnak. A detektor típusát elsősorban a vizsgált hullámhossz-
tartomány határozza meg. A NIR tartományban szilícium alapú detektorokat, indium-gallium-arzenid
(InGaAs) vagy ólom-szulfid (PbS) detektorokat használnak. A középső infravörös tartományban
leggyakrabban használt szobahőmérsékletű detektor a DTGS (deuterált triglicerid-szulfát) detektor. A
folyékony nitrogénnel hűtött MCT (Mercury Cadmium Telluride) detektorok alkalmasak nagyobb
érzékenységre.