Professional Documents
Culture Documents
Bemelegítés
Járások
Sorakozó egyes sorba, sarok össze, spicc nyitva
járás helyben, előre és hátra (légzőgyakorlatokkal, énekszóval, kézfogással stb.)
járás lábujjon (4 lépés lábujjon, 4 lépés rendes járás
járás bokasüllyedés, lúdtalp ellen
sarkon járás
járás hosszúlépéssel
járás guggolásban
járás oldalt
járás különféle kartartásokkal (magastartásban, mellső középtartásban, tarkóra, csípőre tett kézzel
stb.)
járás karkörzéssel ( páros karkörzés előre és hátra, malomkörzés)
járás külső talpélen, sarkon, lábujjon, meghatározott ütemre váltogatva
járás közben taps a test előtt, a térd alatt, majd járás csípőre tett kézzel
„Medvejárás” – járjatok négykézláb, nyújtott lábakkal és karokkal, a talpatokon és a tenyereteken.
Lépjetek egyszerre jobb kézzel és jobb lábbal; bal kézzel és bal lábbal. Így járjatok kissé dülöngélve,
mint a mackó. /Ügyeljünk arra, hogy a térdek nyújtva legyenek és a lábakat sem szabad befelé
fordítani. A gyakorlat közben szabad dörmögni is./
Futások
lassú futás oszlopban
futás irányváltoztatással
Futás közbeiktatott feladatokkal /törökülés, hason fekvés, hanyatt fekvés/
Szökdelések, ugrások
„Hogyan halad a veréb?” – Tudjátok, hogyan halad a veréb? Nem lépeget, hanem páros lábbal
ugrál. Legközelebb, ha verebet láttok, figyeljétek csak meg. Ugráljatok ti is, mint a veréb! A
lábatokat zárjátok össze. Ugrálás közben emelgethetitek a karotokat is, mint a kis veréb a szárnyait.
Szabad csivitelni is! /Haladhatnak a gyerekek sorban, oszlopban egymás mögött, körben vagy
egymással versenyezve is./
Fogójátékok
„Terpeszfogó” – felállás szétszórt alakzatban. kiszámolunk egy fogót. Ha a fogó elkapott valakit,
akkor terpeszállásba áll, és csak akkor mehet tovább, ha valaki átbújt a lábai között. Ha a fogó
elfáradt, cseréljük le egy másik gyerekkel.
Légzőgyakorlatok:
Belégzés, a levegő benntartása addig, amíg az óvónő 5-ig számol, majd egyszerre engedjék ki a
levegőt(lufi fújása)
Térdelésben, csípőre tett kézzel fújják a gyermekek a tüzet
„Hanyatt fekvő énekes” – hanyatt fekvésben térdeteket hajlítsátok be, talpatokkal a földön
támaszkodjatok meg, nyújtsátok ki a karotokat a test mellett. Nagyon mélyet lélegezzetek be, a
mellkasotokat töltsétek meg sok levegővel és lassan, valamilyen hang kíséretében, énekelve fújjátok
ki a levegőt. Pl. aaaaaaaa; éééééééé; óóóóóóóó; ööööööö. Gyakoroljátok sokáig, hogy minél
hosszabb hangot tudjatok kiadni. Természetesen éneklés közben nem szabad lélegzetet venni.
Gimnasztikai alapformájú gyakorlatok
Kéziszergyakorlatok - labdagyakorlatok
1. gyakorlat – páros gyakorlat - a tanítványok szemben álló két sorban, 5-10 m távolságra álljanak fel
harántterpeszállásban /a dobó kézzel ellentétes láb legyen elöl./ A szabályosan megfogott labdát emeljék a
váll- kissé a fej magassága fölé. Ebből a helyzetből minden elfordulás nélkül csak a kar hátranyújtásával, a
váll fölött, a fül mellett, kis ívben dobják át társuknak a labdát. /5x/
2. gyakorlat – páros gyakorlat - az előbbi kiinduló helyzetből a felsőtest jobbra fordításával /jobbkezes dobó
esetén jobb, a bal dobó esetén bal/ a tanulók nyújtsák hátra enyhén lefelé a dobókart, lazán nyújtott helyzetig
úgy, hogy a dobó kéz tenyérrel felfelé nézzen. A dobókar hátranyújtását a törzs jobbra fordítása indítsa meg.
A bal kar kissé hajlítva emelkedjen a test elé. Ebből a helyzetből a törzs balra fordításával, indítva az első
gyakorlatban leírtak szerint kis ívben dobják ki a labdát. /5x/
4. gyakorlat – páros gyakorlat - A negyedik gyakorlat végrehajtása "dobóterpeszből", a jobb láb erőteljesebb
hajlításával. Dobóterpesz alatt olyan felállást értünk, amikor a dobásirányból húzott egyenes vonalon úgy áll
fel a dobó, hogy a jobb láb sarka és a bal láb orra érinti a vonalat, s a lábfejek egymástól való távolsága a
dobó testalkatától függően 2-4 lábfej. /5x/
5. gyakorlat – váltóversengés, 3 csapat – van egy megadott vonal, ameddig el kell futni a tanulóknak, a
vonaltól kb. 3m távolságra, a talajra vízszintesen elhelyezett karikába kell beletalálni, jobb kézzel. A
kislabda felvétele után futás vissza kiindulóhelyzetbe, váltás. /3x/
7. gyakorlat – váltóversengés, 3 csapat – van egy megadott vonal, ameddig el kell futni a tanulóknak, a
vonaltól kb. 3m távolságra egy függőlegesen felállított kosár, amelybe jobb kézzel bele kell találni. Majd a
kislabda felvétele után futás visszafele, majd szintén egy megadott vonaltól kislabda dobás egy felfelé
fordított zsámolyba. Kislabda felvétele után futás vissza a kiindulóhelyzetbe, váltás. /3x/
9. gyakorlat – váltóversengés, 3 csapat – merőlegesen elhelyezett pad a tanulókkal szemben, jelre végigfutás
a padon, majd a végén páros lábbal leugrás, futás tovább a megadott vonalig – kislabda dobása a
függőlegesen felállított kosárba, kislabda felvétele után futás vissza a padon keresztül a kiindulóhelyzetbe,
váltás. /3x/
10. gyakorlat – váltóversengés, 3 csapat – merőlegesen elhelyezett padon hason csúszás, a kislabda a bal
kézben, majd futás tovább a megadott vonalig, kislabda dobása a függőlegesen felállított kosárba, kislabda
felvétele után hason csúszással vissza a kiindulóhelyzetbe, váltás /3x/
B e f e j e z ő r é s z
Légzőgyakorlatok
„Légzés csípőre tett kézzel” – álljatok kis terpeszbe, tegyétek csípőre a kezeteket. Hajoljatok balra,
„húzzátok szét” a bordáitokat, mint valami „harmonikát,” majd egyenesedjetek fel és préseljétek ki a
levegőt a „harmonikából”. Hajoljatok jobbra, húzzátok ki arra is a harmonikát és felemelkedve hangosan
sziszegve préseljétek ki a levegőt. /Végeztessük el többször egymás után./
Játékok
„Labdacica” - Kell hozzá egy labda és egy „cica"! A cicát kiolvassuk. A többiek nagy körbe állnak. A
cica bemegy a körbe. A játékosok egymásnak dobják a labdát, lehetőleg úgy, hogy a cica ne érje el.
Mindig át kell hajítani a labdát a körön, a szomszédnak nem lehet passzolni!
Akinek a dobott labdáját elkapja a cica, azzal helyet cserélnek. Az elgurult labdáért oda lehet szaladni,
de ha a cica kapja fel, akkor is a dobó játékossal cserél helyet! A cica a körből is kimehet az elgurult
labdáért, a játékosok azonban csak a körön belül futhatnak utána.
Nyújtóhatású gyakorlatok
1. Kiindulóhelyzet: terpeszállás, karok magastartásban.
1-7. ütem: törzshajlítás előre talajérintéssel /7x/
8. ütem: kh.
2. Kiindulóhelyzet: nyújtott ülés, kezek magastartásban.
1-7. ütem: törzshajlítás előre bokaérintéssel /7x/
8. ütem: kh.
BEMELEGÍTÉS
Sorakozó egyes sorba (pl. a gyerekek a szék előtt), sarok össze, spicc nyitva
Járások:
járás helyben, előre és hátra (légzőgyakorlatokkal, énekszóval, kézfogással stb.)
járás lábujjon (4 lépés lábujjon, 4 lépés rendes járás
járás bokasüllyedés, lúdtalp ellen
sarkon járás
járás hosszúlépéssel
járás guggolásban
járás oldalt, utánlépéssel és keresztlépéssel
járás különféle kartartásokkal (magastartásban, mellső középtartásban, tarkóra, csípőre tett kézzel
stb.)
járás karkörzéssel ( páros karkörzés előre és hátra, malomkörzés)
járás külső talpélen, sarkon, lábujjon, meghatározott ütemre váltogatva
járás közben taps a test előtt, a térd alatt, majd járás csípőre tett kézzel
Futások:
lassú futás oszlopban
futás irányváltoztatással
futás közbeiktatott feladatokkal (pl. törökülés, hason fekvés, hanyatt fekvés stb.)
futás a talajra helyezett tárgyak között ( labda, álló vagy fekvő henger stb.)
Légzőgyakorlatok:
Hanyatt fekvésben, tenyér a hason, rekeszlégzés érzékeltetése (napozás)
Térdelésben, csípőre tett kézzel fújják a gyermekek a tüzet
A gyermek egyik kezében kanalat fog képzeletben, forró leves fújása,hűtése
Belégzés, a levegő benntartása addig, amíg az óvónő 5-ig számol, majd egyszerre engedjék ki a
levegőt(lufi fújása)
Kéziszergyakorlatok: KARIKAGYAKORLATOK
A karika is a gyermekkor kedves emlékei közé tartozik. Játszótereken valamikor a karika hajtása gyakori
látvány volt, az idők folyamán „kéziszerré“ alakult. Különböző méretű karikákat használunk, anyaguk
lehet fa, fém, műanyag, színük különböző. Nagyobb gyermekeknek való, ügyességet fejlesztő,
szórakoztató „játékszer“. Jelzőeszközként is használható.
FŐRÉSZ
UGRÁSOK
1.gyakorlat – talajra fektetett karikákba be- és kiugrás páros lábbal
2.gyakorlat – futás talajra fektetett karikákon át
3.gyakorlat – szökdelés páros- és egy lábon, talajra fektetett karikákon át
4.gyakorlat – a karikákat egymás mellé tesszük, karikából karikába való ugrás
5.gyakorlat – karikából karikába való ugrás, a végén egy zsámoly és egy szőnyeg, amelyre majd ráugrik
a gyerek
DOBÁSOK
1.gyakorlat – van egy vonal, ameddig el kell futni a gyereknek, majd megáll a vonalnál, a kosárból kivesz
egy kis labdát és a távlban lévő karikába próbál bele találni jobb kézzel
2.gyakorlat – távolba dobás, el kell dobni a megjelölt pontig jobb kézzel
3.gyakorlat – mint az 1.gyakorlat ellenkezőleg
4.gyakorlat – mint a 2.gyakorlat ellenkezőleg
BEFEJEZŐRÉSZ
Körjáték: Babzsáktovábbító - Játszhatja: 5 éves kortól 6 – 25 gyermek - Segédeszköz: 1 babzsák
A gyermekek szorosan egymás mellett körbe állnak. Hátuk mögött egy babzsákot adogatnak
egymásnak.Közepén egy gyermek áll,akinek ki kell találni, hogy hol van a babzsák. Ha kitalálta, helyet
cserél azzal, akinél a babzsák volt, ha nem találta ki, bent marad továbbra is. A babzsákot időnként föl
lehet emelni, hogy egykicsit tájékozódjék a babzsák hollétéről. Ezt nagyon gyorsan kell csinálni, hogy
mire a közepén álló észbe kap, addigra már régen más gyermek mögött legyen.
Nyújtóhatású gyakorlat:
1. Kiindulóhelyzet: nyújtott ülés, támasz a test a mögött
1.-7.ütem: tötrzshajlítás előre bokaérintéssel
8.ütem: Kh.
2. Kiindulóhelyzet: hanyatt fekvés, karok a test mellett
1.-7.ütem: az egyik láb emelése nyújtva függőlegesig, majd lábtartáscsere
8.ütem: Kh.
Levezetőgyakorlat: Relaxációs gyakorlat – autogén tréning. Szőnyeg vagy szivacs szükséges, amire
a gyerekek ráfekszenek.
Légzőgyakorlatok: - Sziréna: belégzés, majd hosszú kilégzés emelkedő hangmagasságban
- Kisharang: belégzés, majd hosszú kilégzés bimm-bamm hangoztatásával
- Kutyalihegő verseny
- Papírhópehely fújása tenyérből
Sorakozó
Kiértékelés
Dicséret