A Himnusz és a Szózat összehasonlító verselemzése

Nem telhet el elég idő ahhoz, hogy a magyar népnek ne legyen fontos a múltja. Nem
véletlen, hogy már több mint 200 éve a magyar nemzet nemzeti jelképe a Himnusz és a
Szózat. 1923-ban amikor Kölcsey megírta a Himnuszt nem látta biztosítottnak azokat a
társadalmi erőket, amelyek az ország akkor kilátástalannak hitt helyzetén segíteni tudtak
volna. 13 évvel később, amikor Vörösmarty megalkotta a Szózatot, már javában zajlottak a
reformországgyűlések, a bécsi udvar és a magyarság nyílt szakítására került sor.
Attól, hogy reformkor különböző történelmi korszakában keletkeztek a művek,
nagyon sok hasonlóságot fedezhetünk fel a két versben. A romantika időszakára jellemzően,
a haza és a magyarság sorsa feletti aggódást emelkedett, ünnepélyes hangvételben,
történelmi eseményeket felidézve vetették papírra a költők. Mindkét mű címe
műfajmegjelölő és jellemző a vers kezdő szava is. A Himnusz egyszerű és találó címe előre
vetíti a témát, a hangnemet, valamint a műfaját is megadja. Ugyanígy a Szózat is, amely egy
magasztos tartalmú és hangszerelésű felhívás a magyarokhoz, az egész nemzethez.
A hasonlóságok közé tartozik a versek szerkezete is, hiszen mindkettő keretes,
ódaszerkezetű (ABAv). A Himnusz esetében az első és az utolsó, a Szózatnál az első kettő és
az utolsó kettő alkotja a keretet. A keret első felében ódához illően található meg a kérés:
„Isten, áldd meg a magyart”
„Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar”
A keret második részében mindkét költő megismétli a kezdő részben megfogalmazott
tételmondatot és a legfontosabb mondanivalót tudatosítja olvasóiban Kölcsey és Vörösmarty
is:
„Szánd meg isten a magyart”
„Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar”
A romantikus, klasszicista vonások megtalálhatóak mindkét versben, azaz a hazafiság, a
történelemértelmezés igénye, a nemzethalál gondolata és látomásos megjelenítése,
valamint a felsőbb hatalom szerepe a történelem irányításában. Mindezen gondolatok
megosztásához megszemélyesítéseket, metaforákat, metonímiákat használ mindkét költő,
amelyeket ellentétekkel, párhuzamokkal, túlzásokkal, felkiáltásokkal és felszólításokkal
fejeznek ki.
A két vers összehasonlításakor különbségek is megállapíthatóak, amelyek a két vers
keletkezése közötti 13 év különbség miatt adódnak. A két vers műfaját, valamint a
megszólított személyét tekintve eltérőek. Amíg a Himnusz egy Istenhez szóló könyörgés,
addig a Szózat a közösséghez, a magyar néphez intézett felhívás. Kölcsey a történelmi
csapásokon kívül a magyarság morális bomlásáról is beszél, ezért Istentől már nem áldást,
hanem szánalmat kért. Vörösmarty viszont optimistább volt a jövővel kapcsolatban és hitt
abban, hogy a magyarság saját hazájáért helyt tud állni.
 A két vers szerkezete is ebben tér el egymástól, hiszen a keretes kezdetet követően, az
érvekkel alátámasztott, a fájdalmas valamint a dicső múlt felidézése után Kölcsey versében
csak a jelen jelenik meg, míg a Szózatban a jelen után a nemzet jövőjével kapcsolatos
gondolatok is megfogalmazásra kerültek a költő által.
A két mű verselése nem ugyanolyan, de hasonló. Mindkettőben nyolc és hatszótagos
sorok váltják egymást. A Himnusz időmértékes verselésű, de trochaikus lejtésű, 4/3 illetve
3/3 osztású ütemhangsúlyos versdallamú, amelyben keresztrímek gazdagítják a
strófaszerkezetet. A Szózat szintén időmértékes verselésű, de jambikus lejtésűek, azaz
ellentétben a Himnusszal, emelkedőek és félrímes formában íródott.
Mindkét mű korának kiemelkedő alkotása volt, ezért megzenésítésükre a Nemzeti
Színház pályázatot hirdetett. A Himnuszt 1844-ben Erkel Ferenc, míg a Szózatot egy évvel
korábban, 1843-ban Egressy Béni zenésítette meg. Így válhatott mindkét vers nemzeti
költeményünkké, nemzeti énekünkké és tanít minden magyart a mai napig is a
rendíthetetlen hazaszeretetre.