5.

tétel
A nyelvújítás lényege és jelentősége példák alapján
5, Újmagyar kor (1772-1920)
A nyelvújítás kora
A magyar nyelv fejlődésének üteme a XVIII. század második felében lelassult, felerősödött a német, latin hatás
(politikai okok). A magyar nyelv ebben az időben a közéletben és a tudományban is visszaszorult használata.
Ezért érthető, hogy a felvilágosodás és a romantika (reformkor) korában szorosan összekapcsolódott a nemzet és
a nyelv ügye. A cél az egyenjogúsítás, a fejlődés volt. A nemzeti függetlenség, társadalmi felemelkedés gondolata
szoros kapcsolatban állt a nyelv ügyével.
A legfontosabb történések, eredmények:
1844. évi nyelvtörvény: a magyar nyelv államnyelvvé tétele
Az irodalmi élet fellendülése, egységes irodalmi nyelv megteremtésének igénye
A nyelvművelés fórumai az 1780-tól induló folyóiratok: Magyar Museum (Kazinczy, Batsányi – Kassán);
Mindenes Gyűjtemény (Péczeli – Komárom); Orpheus (Kazinczy – Kassa); Uránia (Kármán József –
Pest); Magyar Nyelvőr (1872-től; magyar nyelvészeti folyóirat)
Színjátszás: 1837 – Pesti Magyar Színház (állandó színház), amely 1840-től Nemzeti Színház
Irodalom vezéralakja: Kazinczy Ferenc, Széphalom (az ország legkeletibb csücske), a művészek
egymástól távol, vidéken éltek
Tudományos Gyűjtemény → Koszorú (Vörösmarty); Atheneum (Bajza, Toldy); divatlapok: Pesti
Divatlap, Életképek; Pesti Hírlap (1841, Kossuth)
1830: Magyar Tudományos Akadémia
1836: Kisfaludy Társaság
Nyelvújítás: avatott nyelvművelők (írók, költők, nyelvészek) tudatos beavatkozása az adott nyelv életébe
Általában azt a néhány évtizedre kibontakozó mozgalmat értik alatta, amelyben a magyar nyelvről vallott nézetek
összeütközése helyettesítette a politikai küzdelmet
Valójában a nyelvújítás mintegy 100 évig – Bessenyei fellépésétől (1772) a Magyar Nyelvőr (1872)
megjelenéséig – tartott
Célja: a szókincs bővülése; az idegen szavak magyarral való helyettesítése, stílusújítás, az európai szintű
tudományos és kulturális eredmények egységes nemzeti nyelven való megszólaltatása
Sajátossága: anyanyelv és a nemzet ügye szorosan összekapcsolódik
Egyértelműen a nyelvújítás mellé állt: Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai
A nyelvújítási mozgalom és az irodalomszervezés központi alakja Kazinczy Ferenc
Országos viták bontakoztak ki az egységes köz- és irodalmi nyelvért:
1. Mi legyen az egységes nyelv normájának alapja: a korabeli élőbeszéd (az idegen hatásoktól nem érintett falusi
magyarok beszéde) vagy a régi irodalom által ránk maradt nyelv?
2. Mi fejleszti jobban a nyelvünket: az idegen szépségeket meghonosító fordítás (Bessenyei, Kazinczy) vagy az
eredeti művek (Kármán, Kölcsey, Vörösmarty)?
3. Jottista-ipszilonista „háború”: Révai Miklós a látja, kertje, hagyja írásmódot javasolta, vagyis a szóelemző
írást, míg Verseghy Ferenc a láttya, kertye, haggya alakokat, tehát a kiejtés szerinti írást → Révay győzött
(Kazinczy támogatásával)

4. A XIX. század első felében kibontakozó nyelvújítási harc:

 Két tábor: ortológusok (hagyományőrzők, nem szabad a nyelv fejlődésébe erőszakosan beleavatkozni) és
neológusok (újítók, nyelvünk elmaradottsága miatt szükséges az újítás)
 1811: Kazinczy: Tövisek és virágok című epigrammagyűjtemény → éles kirohanást intézett benne az
ortológusok ellen
 Válasz: 1813: Mondolat gúnyirat a neológusokról az ellentábor tollából (Mondolat: mondat +
gondolat; főként Kazinczyt igyekezték nevetségessé tenni, pl. a címlapon Zafyr Czencziként szamárháton
üget Dicshalomból (ez utalás Széphalomra) a Helikon felé
 1815: Felelet a Mondolatra (Szemere Pál és Kölcsey Ferenc) kigúnyolták a maradiak avult nyelvét
 Már a XIX. század második felében eldőlt, hogy a nyelvújítóké volt az igazság nagyobbik része: nyelvünknek
szüksége volt arra a tudatos gyarapításra, alakításra, ami Kazinczyék célja
 Ugyanakkor a másik tábornak is volt némi alapja a támadásra, ugyanis néhány szélsőséges újító elvetette a
mértéket a „szógyártásban” (sok olyan szó keletkezett, amely nem állta ki az idő próbáját, pl. legyen nálunk is
der és die, vagyis nyelvtani nemek; így: ő (hímnem), öné (nő); fülemüle: dalabáj zenér / bájdalú zenér;
kenguru: fiahordó górugrány; zsiráf: tevepárduc / foltos nyakorján; kémikus: titkács; patikus: szerács (a
kémiát egyébként vegytanra magyarosították, és hamarosan megszületett a vegytudós, majd a vegyész); a
korszak egyik legbizarrabbnak tetsző ötlete az operál magyarosítása volt: a fűt ige mintájára a mű, művel
szóból megalkották a műt, műteni igét – halva született ötletnek gondolták, pedig …)
 5. tétel
A nyelvújítás lényege és jelentősége példák alapján
 A harc vége: 1819: Kazinczy: Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél („Jól és szépen az ír, aki
tüzes ortológus és tüzes neológus egyszersmind …”)

A nyelvújítás eredményei:
 Kb. 10 000 új szóval gazdagodott a nyelv
 Elavult, elfeledett, illetve nyelvjárási szavakat tettek köznyelvivé , pl. hon, hős, terem (fn.), év, lomb,
poggyász, sejt (ige), betyár, bitó, hulla, burgonya, bútor
 Idegen szavak lefordítása, tükörszók, illetve átalakítása pl. antipathia – ellenszenv, Tiergarten – állatkert,
Weltanschaung – világnézet, Wassefall – vízesés, balanea <lat> - bálna, Leipzig – Lipcse
 Szavak összerántása pl. cső + orr = csőr; híg + anyag = higany
 Új szavakat alkottak szóképzéssel: borong, érzeleg, építkezik, tengerész, példány
 Elvonással: árny(ék), tan(ít), vizsga(/ál), cím(er), gyár(t)
 Szóösszetétellel: búskomor, szemüveg, jogerős
 Kazinczy alkotta szavak, pl. alak, hölgy, pongyola, ácsorog, árny, dölyf, kedvenc, csalogány, légyott,
évszak, emlékkönyv

 Egységes irodalmi és köznyelv jött létre, illetve egységesült a helyesírás

További példák:
Düh: elvonás a dühös szóból
Göngyölíteni: tájnyelvi
Pazar: elvonás a pazarolni, pazérlani szóból
Rém: elvonás a rémít
Sivatag: eredetileg schrecklich, entsezlich értelemben, vagyis új jelentést vett fel
Talp: ’alap’ jelentésben pl. talpigazság, talpállítás (ma nem használjuk)
Figyelemjel: gondolatjel
Popont: kettőspont
Gonoszöröm: káröröm
Szemcső: látcső
Találka: <fr> rendez-vous ’jött-oda’, vagyis találkozás, légyott (Kazinczy)
Tanár: tanárasztó, tudor
Esékeny: gyarló, botlékony (ma esendő)