4.

tétel: A nyelvtörténet forrásai: kézírásos és nyomtatott szövegemlékek

(nyelvemlékek)

A nyelvtörténeti kutatók számára legfontosabb és legbiztosabb források az írásos nyelv-

emlékek. Ezeket csoportosíthatjuk aszerint, hogy kézzel írták vagy nyomtatták őket, és a
szerint is, hogy milyen nyelvi anyagot tartalmaznak.

A nyelvemléktípusok:

                   -  szórványemlékek

                   -  glosszák, szójegyzékek, szótárak

                   -  kéziratos szövegemlékek

                   -  nyomtatott szövegemlékek

Szórványemlékek:  idegen nyelven írt források, melyekben magyar szavak csak elszórva
jelennek meg. Ezen szavak többsége valamilyen tulajdonnév (személynév vagy földrajzi név),
amelyet nem tudtak idegen nyelvre lefordítani.

Glosszák: a szövegek megértését segítő lapszéli vagy sorok közé beírt jegyzet, leggyakrabban
latin szövegekben fordult elő.

Szójegyzékek: a szótárak helyett használták és fogalomkörök szerint csoportosították őket.

Latin nyelven íródtak és a latin szavak fölé írták a magyar jelentést.

Szövegemlékek: már összefüggő, magyarul írt szövegek. Vannak hosszabbak, rövidebbek,

nyomtatottak, kézzel írottak, egyházi és világi témájúak.

  A magyar nyelv nyelvtörténeti korszakai:

I. Nyelvemléktelen kor: előmagyar és ősmagyar kor

II. Nyelvemlékes kor:
1. Ómagyar kor: a honfoglalástól a mohácsi csatáig, 1526-ig

2. Középmagyar kor: 1526-1772 (nyelvújítási korszak kezdete)

3. Újmagyar kor: 1772-től napjainkig

Szórványemlék: idegen nyelvű (latin, görög) szövegbe ágyazott magyar nyelvű elemek

(földrajzi nevek, családnevek főleg).

1055: A Tihanyi Apátság alapító levele.( I. András; latin nyelvű szövegben 58 magyar szó- és
szókapcsolat; az első magyar mondat: „Feheruuaru rea meneh hodu utu rea” =Fehér- várra
menő hadi útra.)
 

 Szövegemlékek: hosszabb, összefüggő szövegek latin nyelvű kódexekbe ágyazva.

12. század: A legelső magyar  nyelvű összefüggő szövegemlékünk a Halotti beszéd és

Könyörgés 32 soros, a latin nyelvű Pray-kódexben maradt fenn. Szerzője ismeretlen. A
beszéd a latin szöveg magyaros  átdolgozása. Az összes finnugor nyelv első szövegemléke.

1300 körül: Az első magyar nyelvű vers az Ómagyar Mária siralom (egy latin siratóvers
magyar fordítása). Szerzője ismeretlen. A Leuweni-kódex 134. lapján található; 1922-ben
fedezte fel Belgiumban egy magyar nyelvész.

 Kódexek: Nagy terjedelmű, kézzel írott könyvek.

14. század: A legrégibb magyar nyelvű a Jókai-kódex. Assisi Szent Ferenc életéről szól.

16. század: Margit-legenda: Margit csodálatos életét beszéli el; Ráskay Lea domonkos-rendi
apáca másolta.

Szójegyzékek: Szótárak helyett használták.

15. század: Schlägli-szójegyzék

Középmagyar kor (1526 – 1772) a mohácsi vésztől a hazai felvilágosodás kezdetéig

1527: az első magyar nyomtatvány; Sylvester János: Latin nyelvtan magyar értelmezésekkel

Több bibliafordítás.

1590: az első teljes bibliafordítás – Károli Gáspár: Szent Biblia; Vizsoly

A magyar költészet gyökerei:Tinódi Lantos Sebestyén, Bornemissza Péter, Balassi Bálint,

Heltai Gáspár munkássága.

17.század: Szenczi Molnár Albert: Új magyar nyelvtan

Pázmány Péter, Zrínyi Miklós, Mikes Kelemen munkássága.

A XVI.sz. közepén találták fel a könyvnyomtatást.

Első nyomtatott szövegemlékek:

1536: Pesti Gábor: Új Testamentum-fordítása ; Nyomtatás helye: – Bécs

Első hazai nyomdászunk: Hess András- Buda (Mátyás udvara)

Újmagyar kor (1772 – napjainkig) megjelenik a magyar nyelvtudomány, a nyelv tudatos

ápolása; Kazinczy vezetésével megindul a nyelvújítás mozgalma

1772: Bessenyei György: Ágis tragédiája, Magyarság című röpirata: „Minden nemzet a
maga nyelvén lett naggyá, de idegenén soha sem.”

1825: MTA: Széchenyi István a létrehozója.

1832: az első helyesírási szabályzat megjelenése: A magyar helyesírás és szóragasztás főbb

szabályai (Vörösmarty Mihály munkája).

1844. évi II. törvénycikk: a magyar nyelv államnyelvvé tételéről szól (a latint váltja fel).

1872: megindul a Magyar Nyelvőr című folyóirat.

1905: megindul a Magyar Nyelv című folyóirat.

A gyakorlati feladat a tihanyi apátság alapítólevelének első mondattöredékének vizsgálata

lesz, azt nézzük, hogy a nyelv merre változott 1055 óta:

FEHERUUARU REA MENEH HODU UTU REA, vagyis Fehérvárra menő hadútra

( Ez az út egy római kori útnak még meglevő és használt szakasza lehetett. Ez volt dél felé
Fehérvár legfontosabb útja. Erre vezetett a jeruzsálemi zarándokút is. Fehérvár a nevét onnan
kapta, hogy fehér kőből építették a falait.)

a) feheru>fehér (megjelent az ékezetes magánhangzó, lekopott a tővéghangzó)

b) uaru (az u-t ejtsd v-nek)>vár (megjelenik a „v” mássalhangzó)
c) hodu>had, (nyíltabb váló magánhangzó: „o”-ból „a” lesz)
d) utu>út (erről már volt szó)
e) uaru rea>várra (a névutókból ragok lesznek)
f) utu rea>útra (ua.)
g) meneh>menő (hosszú mgh lesz)
h) hodu>had (nyíltabbá válás, tővéghangzó lekopása)
i) Megjelenik a tulajdonnevet jelző nagybetű (Fehérvárra)