Különös Szilveszter

Egész évben arra gyúrunk, hogy na, végre lesz egy nap, sőt egy egész éjszaka,
mikor ki lehet engedni a gőzt, kicsit más lenni, már-már kibújni saját bőrünkből és
ereszd el a hajam. Ez a Szilveszter.
Lázasan vizslatja mindenki a lehetőségeket, hogy na, hol lehet fellépni és követelni
azt a bizonyos 5 perces hírnevet. Eddig is voltak sejtéseim, hogy nem csak én
vagyok ezzel így, de az idén már szembe is találtam magam sorstársaim hangosan
kimondott terveivel. Ahan, csak hát van, amit mi elképzelünk, hogy úgy lesz, aztán
történik valami teljesen más, amit valaki más akart, hogy így legyen.

Nos, én mindig a nyertes csapatot erősítem: olyan komoly influenza kapott el,
hogy hosszú napokig felállni sem tudtam, nemhogy csillámporos műszempillákon
agyaljak. Van egy barátnőm. Olyan országos cimbora. Gyerekkoromból. No, hol
eltűnünk egymás életéből, hol megjelenünk. Most megjelent, mint egy turbó
üstökös, szatyrokkal, melyek citromot, teát és megint citromot rejtettek, hogy majd
talpra állít.

Hát, ennyi citromos teát rég ittam. Közben, hogy ne érezzem magam annyira
anyátlannak, mesélt. Elmondta, hogy ő a „csajokkal” hű, de ha és megint hű, olyan
kiöltözős, kifestős és színházas szilveszteri partira mennek. Pasik nélkül… Csak
hallgattam, érzelmek nélkül, semmi törést nem okozva bennem, hogy én nem
leszek ott, mert hát ugye éppen dinnyeszerű orral, beesett szemekkel és őskori
elnyűtt macinaciban latolgattam túlélési esélyeim.

Aztán jött egy reggel, mikor már úgy éreztem, megnézném kintről is a házunkat,
mert belülről tök jól megfigyeltem minden apró részletet. Annyira jól sikerült a
„levegőzésem”, hogy már egy forró, extra habos cappuccinóra is vállalkoztam.
Olyan felnőttes volt, hogy most a pincér hozta nekünk a kávét és nem az ágyban
vagyok laposra nyúlva, hanem mint a nagyok, kávézóban ülünk. Csacsogunk és
egyszer csak hopp, telefoncsörgések, nagy sürgölődés, forgolódás, kiderül, hogy
van egy visszamondott jegy A szilveszteri bulira. Na, most hogyan lesz?!
Barátnőm tinédzser lánya, akit pelenkás kora óta ismerek, lazán oda szólt nekünk:
miért nem mentek együtt?. Áh, én beteg vagyok, éppen csak hogy itt kávézgatok,
meg hát ki marad a gyerkőcömmel? Kérem szépen, ha valakinek szüksége lenne
egy partizán típusú villámszervezőre, jelentkezzen nálam, van egy szuper jelöltem.
Még le sem töröltem a kávés hab bajuszom, már volt nagymama, fogadott nővér,
szelíd udvarló és más mindenki és készen is volt a terv: mehettek. Gyerek
biztonságban. Sőt! 7 éves csillagszemű lányom vadalmaként vigyorgott, igen, igen
menjetek.

Lassan, miután felfogtam a dolgot, mondtam okés, tök jó lesz. Na, akkor
hazamegyek egyik porosodó fellépő ruhámért, itt a nagy alkalom!!! Gond egy szál
se, minden szuperül megszervezve, tök szépek és gondtalanok leszünk.
Mit írtam korábban?- hogy van, amit mi tervezünk és van, ami másként sikerül?
Hát, igen kérem ez így van. Fel sem merült bennem, hogy nyáron vásárolt dögös
rucim most nem ér be!!!! Hogy amiről én azt hittem én leszek a look of the year az
egy itt is ott is kibuggyanó töltött galamb képét festi! De nincs idő hazamenni! A
hajam nem áll sehogy! Előkerül a fényképezőgép, te jó ég! Az én vagyok ott?!
Nem megyek sehova! Ne fényképezz, mert megharaplak! Menjünk már! Elkésünk!
Nincs taxi! Nincs taxi? Mégis van. Okés, bent ülünk. Máris hiányzik a lányom,
felhívom. Felhívnám, de lemerült a mobilom. Nem baj, kölcsönkérem a
barátnőmét, neki kettő is van. Ahan, csak otthon, mert feltette tölteni őket.
Egymásra néztünk és már akkor éreztük, hogy ez egy király este lesz.

Megérkeztünk. Kiszálltunk elegánsan, legalábbis én a merev lépéseim, hogy ne

csússzak el a jeges úton, elegánsnak véltem. Csak legyünk már bent. Bent
vagyunk. Keressük a csajokat. Megvannak. Bemutatkozunk, nulla percig nézzük
egymást, aztán gyertek, igyunk. (A pia a csajokat is összehozza, nem csak a
pasikat) Pezsgőt vadászunk, kulturáltan csak egy pohárral. Na, ez nem kulturált,
hanem amatőr lépés volt, mert már második körnél kiderül, hogy nincs csak bor.
Mi van?!

Körbejárjuk az épületet, jaj, nagyon szép, de hol van már a pezsgő?! Aztán
találunk! (Tök aranyosak a pincérfiúk…) Mire innánk, kezdődik az előadás.
Okés… majd később… Sajna, későbbre is jellemző volt ez a hol van pezsgő, hol
nincs, de a szolid kis csapatunkkal nem lehet elbánni, és se perc alatt megérkezik
az „import” segítség és ezzel a megerősített önbizalommal, tényleg élünk az „5
perc hírnév nekünk jár” elmélettel és már fent is vagyunk a színpadon. Gyorsan
szólók, mindenki, nem csak mi, mert dizsi élet következett. Látott már valaki
megsárgult 8mm-esen, táncklub délutánokat? Na, ez olyan volt. Bennünk ez elsőre
döbbenetet, majd megállíthatatlan röhögő görcsöt okozott. Közben
mindannyiinkban dolgozott az újévi fogadalom, hogy na majd jövőre…ettől még
jobban röhögtünk, hát még attól mikor a mellettünk csápoló hasonló női csapattól
áthallatszott hasonló fogadalom.

Utólag is elnézést kérek, hogy annyit vigyorogtunk, hogy egy kívülálló azt
gondolhatta, hogy talán kicsit sokat ittunk…. Azért is elnézést, hogy tényleg look
of the year-nek képzeltük magunkat és nagyokat röhögtünk jól fésült, kardigános
májkeldzsekszont meghazudtoló szingli pasikon. Talán sokat ittunk…

Ismét köszönöm barátnőmnek, hogy elvitt és majd hazavitt csak tudnám a cipőm
mikor sérült meg és a kék folt miért van a jobb karomon…

Azért is elnézést, hogy személy szerint én azt gondolom, hogy akkorák vagyunk
amekkorák, csinosak voltunk, feltaláltuk magunkat, jól szórakoztunk és azok a
pasik, aki hagyják, hogy az ilyen, csajok szinglik maradjanak, eldobják maguktól a
boldogságot.
Azért is elnézést kérek, hogy annyi mindent megígértem/tünk, hogy lefogyunk és
stb., de nagy valószínűséggel csak annyi fog történni, hogy egy számmal nagyobb
fellépő szerkót vásárolunk, de ettől még óriásikat fogunk nevetni és ez a lényeg.

Jó reggelt 2011!

Balogh Gyöngyvér

geobygeo@gmail.com