A fordítás alapjául szolgáló mű

Lauren Barnholdt: Two way street

Rajongói fordítás, 2013.

Fordította: Spies
Lektorálta: Szami
Az utazás. Courtney.
Első nap, 8:07

A generációm árulója vagyok. Komolyan. Mostanában mást se

hallunk, minthogy legyünk erős nők és álljunk ki önmagunkért,
és most nézd mit tettem. Teljesen azok közé a valós élettörténet
sztorik közé tartozom a Seventeen-ben. „ Az életemet a pasim
köré építettem! És most megbántam!” Persze, ez nem olyan
nagy érzelmi csapás, mint néhány másik sztori, mint például az
„Elkaptam az STD-t szex nélkül.”, de mégis fontos.
- Rendben leszel. - mondja anyám, kávéját kavargatva a
mosogatónál. - Valójában, kicsit nevetségesen viselkedsz.
- Nevetségesen? Nevetséges vagyok? - Hogy mondhat
ilyet? Elvesztette az eszét? Teljes mértékben nem nevetséges, ha
ideges vagy egy utazástól az ex-pasiddal, mikor az említett ex-
pasi összetörte a szívedet és elhagyott valami internetes ringyó
miatt. Noha nem mondom ki hangosan, de tény, hogy az a csaj
egy ringyó. Biztos vagyok benne. Úgy értem, megtéveszti a
srácokat az interneten? Szerintem, csak egy 40 éves elvált nő,
aki Photoshop-al fiatalabbnak és vékonyabbnak tűnteti fel
magát. Arról nem is beszélve, hogy Ő mit gondolt? Egy 18 éves
srácnak, aki bármelyik lányt megkaphatná, internetes
társkereséshez kell folyamodnia? De talán pont ez a probléma
azokkal a srácokkal, akiknek annyi csaja lehet, amennyit
akarnak. Egy sosem elég.
- Nem azt mondtam, hogy nevetséges vagy. - mondja
anyám. - Hanem azt, hogy nevetségesen viselkedsz.
 - Tényleg nincs különbség - mondom neki. - Olyan
mintha valaki azt mondaná „Úgy viselkedsz, mint egy csaló”,
mert csalsz. Ami azt jelenti, hogy csaló vagy. - Mint Jordan.
Bár, azt hiszem, technikailag Jorden nem csalt meg, mert még
azelőtt szakított velem, hogy elkezdett randizni az internetes
lánnyal. A fejemben még mindig csalóként gondolok rá.
Másrészről, ő csak találkozott egy lánnyal, akit jobban kedvel,
és ez nem annyira drámai.
- Courtney, te kérted és könyörögtél, hogy mehess erre az
útra. - mondja anya.
- És? - Az ő nagy indoklásáért hív engem nevetségesnek?
Viccel? A tinédzserek könyörögnek dolgokért minden
alkalommal – piercingek, tetkók, amikre azt mondják „Menő”.
Soha nem jó ötlet. A szüleimnek kellene lenni az ésszerűség
hangjának, irányítaniuk engem a helyes út felé egész idő alatt.
Nyilvánvalóan őrültek, hogy elsőre beleegyeztek ebbe a tervbe.
Úgy értem, mit is gondoltam? Hónapokkal előre eltervezni egy
több, mint ezer kilométeres utat az egyetemre egy fiúval.
Mindenki tudja, hogy egy középiskolás kapcsolat átlaga
rövidebb, mint egy epizód az TRL-en. - Te vagy az anyám. -
mondom. - Tudnod kéne, hogy ez milyen borzasztó ötlet. -
Reméltem, hatni tudok a bűntudatára az utazással kapcsolatban,
de nem sikerült.
- Oh, kérlek. - mondja, a szemeit forgatva. - Honnan
kellett volna tudnom, hogy szakítani fog veled? Nem vagyok
látnok. A chat-szobás szokásairól sem tudtam.
- Nem CHAT-SZOBA volt. - mondom. - Hanem
MySpace. - Senki nem lóg már chat-szobákban manapság. Bár,
miért akarna bármelyik lány randizni Jordannal a MySpace
oldala alapján, rajtam kívül. A dal, amit profilnak állított be a
“Let’s All Get Drunk Tonight” Afroman-tól.
- Rendben. - mondja anyám, és kortyol egyet kávéjából.
A szüleim sok dologra próbáltak megtanítani. Köztük arra is,
hogy nem helyes több mint 500 dollárt fizetni egy Last Minute
repülőjegyért Floridától Massachusetts-ig, mikor én győztem
meg őket, hogy engedjenek el erre az utazásra. Plusz, anyám azt
gondolja, hogy ez az egész csak tipikus tini szorongás, egy azok
közül a helyzetek közül, melyek bemutatják a tini komédiákat,
amiket megold fél óra nevetés. Tudod, ahol egy lányt dobnak,
de a végén kiderül, hogy sokkal jobb neki a srác nélkül,
összejön egy másik dögös pasival, aki sokkal jobb neki, míg a
fickó, aki összetörte a szívét, egyedül végzi, és vissza akarja
kapni őt. Ez minden bizonnyal nem történik meg. Valójában,
pont fordítva van. Jordan rengeteget szórakozik az ő MySpace
lányával, míg én üldögélek, és vissza akarom kapni őt.
Felsóhajtok és kinézek a konyha ablakán, Jordan Trail
Blazer-ét keresem. 8:07 van, és megígérte, hogy nyolcra itt lesz,
ami elgondolkodtat, hogy:
a) késik
b) seggfejként viselkedik és megszivat
vagy
c) szörnyű autóbalesetet szenvedett és meghalt
A leghihetőbb válasz az A. (Együtt mentünk a
szalagavatóra, és fél órán át az úttesten kellett várni a limuzinra.
Az éjszaka végén ezért kaptunk egy plusz órát. Mivel még
tanuló volt, a szülei fizették ki.) Bár, nem rossz a C se. Oké,
talán nem a halott része. Csak mondjuk, egy törött láb, vagy
valami. Úgy értem, a szülei mindig nagyon kedvesek voltak
velem és nem akarnám, hogy szörnyen érezzék magukat, ha
elvesztenék a legfiatalabb gyereküket. Még akkor sem ha hazug
és csaló.
- Kérsz egy kis kávét? - kérdezi anyám, ami elég
nevetséges, mert tudja, hogy soha nem iszom kávét.
A kávé gátolja a növekedést. Csak 157 centi magas
vagyok, és még reménykedem, hogy növök pár centit. Plusz, így
is elég stresszes vagyok. Nem jó ötlet még koffeint is inni, ami
teljesen felpörgetne.
- Kösz, nem. - mondom, újra kinézve az ablakon. Érzem a
növekvő csomót a torkomban, de figyelmen kívül hagyom.
Biztos nem szivat meg, ugye? Úgy értem, az annyira elcseszett
lenne. Bár, ha megtette, az azt jelentené, hogy nem kell vele
mennem. Ami azért remek lenne. Ha felültetett, akkor a
szüleimnek nem lenne más választása, mint lefoglalni a
repülőjegyet vagy elvinni Bostonba. Amit először tenniük kellett
volna, ahelyett, hogy elengednek.
Veszek egy mély lélegzetet. Csak három nap. Azt át
tudom vészelni, igaz? Három nap semmi. Három nap…
Erőltetem az agyam, próbálok kitalálni valamit, ami csak három
napig tart. A Karácsonyi szünet! A Karácsonyi szünet tíz napig
tart, és mindig túl gyorsan eltelik. Három nap ennek csak a
harmada.
Plusz, az egészet megterveztem már, a legapróbb részletig.
Az utazást, úgy értem. Szóval, minden egyes pillanatban
csinálni fogunk valamit.
 Persze, a Karácsonyi szünet mókás. Ez inkább kínzó lesz.
Apám besétál a konyhába, szürke öltönyt visel és protein
shake-t iszik. Egy Shakira számot dúdol. Apa szereti a popzenét.
Ami fura. Mert már majdnem 50 éves. Azt hiszem kitört rajta a
kapuzárási pánik, mivel az utóbbi időben furcsa ruhákat vett. És
gyanítom, hogy önbarnítót használ, mivel határozottan úgy néz
ki, mint egy kicsi narancs.
- Jó reggelt - köszön, majd átmegy a konyhaasztalhoz,
ahol anyám ül, és ad egy csókot a fejére. Kinyitja a
konyhaszekrényt és levesz egy doboz gabonapelyhet.
- Reggelt. - mormolom, nem tudom mi olyan jó benne.
- Minden el van rendezve az iskolával kapcsolatban? -
kérdezi mosolyogva.
- Ja, azt hiszem. - mondom, igyekezve, hogy a hangom ne
hasonlítson túlságosan egy kölyökére. Apám már így is
hűvösebb e miatt a szakítós dolog miatt, mint anyám. Órákat
töltött a felvidításommal, azt mondta, hogy majd találkozni
fogok valaki jobbal, sok hal van még a tengerben, sosem
kedvelte Jordant, stb. Meg vett nekem egy új iPod-ot, és egy
tonna új ruhát. Emellett odadobott nekem egy „Nem kellesz
eléggé” másolatot, amire azt hiszem, feljogosítva érezte magát.
Ez tulajdonképpen jó volt, mert beszélt arról, hogy nem kéne
beérnünk egy olyan pasival, aki nem akar velünk lenni.
Másrészt, felismeri, hogy ha olyan srác tetszik akinek „Nem
kellesz eléggé”, akkor az nem tesz jót az önbecsülésednek.
Plusz, egyszer olvastam egy erre vonatkozó cikket a
barátnőmnek, Jocelyn-nek, mire ő félbeszakított. „Igazából, ha
ilyen könyvre van szükséged, hogy rájöjj, hogy nem kellesz neki
eléggé, akkor nem az a típus vagy, aki ténylegesen képes
elengedni.”
Nem pontosan rólam beszélt, de mégis úgy tűnt.
- Jordan itt van már? - kérdezi apám, tejet öntve az
gabonapelyhére.
- Természetesen nincs. - mondom. - Hé, ha nem jön, akkor
mi van?
- Úgy gondolod, nem fog jönni? - kérdezi apám,
felpillantva. - Miért ne jönne?
- Nem tudom. - mondom. - De mi lesz, ha nem jön? - A
remény kezdett feléledni bennem. Az sem kizárt, hogy az egyik
szülőm el akar majd vinni. Akkor nem érezném rosszul magam
a pénz miatt, amit a Last Minute jegyre költenének, mivel ők
voltak azok az elmeháborodottak, akik elengedtek erre az útra. -
Akkor mi van? - Tartok ki kérdésemnél.
De senki sem válaszol, mivel kintről, az úttestről pattogó
kavicsok hangja hallatszik. Kinézek, a fény visszatükröződik
Jordan Trail Blazer-ének szélvédőjén és eléri a szememet.
Valami nevetséges rap zene hallatszik a kocsi felől, ami
annál is idegesebbé tesz, mit amilyen már így is vagyok. Utálom
a rap-et. Sosem hallgat normális rap-et, mint Jay-Z vagy Nelly.
Ő csak „hardcore” rap-et hallgat. (Az ő szava, nem az enyém.
Életemben nem használtam, olyan szót, hogy „hardcore”. Nos,
mostanáig, és most is csak Jordan-től idéztem.)
Nem törődök a kellemetlen érzéssel a gyomromban és
kifelé futva kiabálom neki, hogy késett. - Hol voltál? -
követelem a választ, ahogy kiszáll a kocsiból.
 - Én is örülök, hogy látlak. - mosolyog. Rövidnadrág és
sötétkék Abercrombie póló van rajta. Sötétszínű haja vizes, ami
azt jelentheti, hogy csak nem rég jött ki a zuhany alól, ami pedig
azt jelentheti, hogy csak most kelt fel. - Bocsánat. A
csomagomat pakoltam be, utána próbáltam megtalálni a
szüleimet, hogy elbúcsúzhassak tőlük.
Bepakolni a csomagját? Ki vár az indulás napjáig a
csomag bepakolásával? Az én cuccom már egy hete be volt
pakolva, fel volt halmozva a szobám ajtaja előtt, egészen addig,
amíg ma reggel be nem hoztam a konyhába. Úgy értem, az
iskola küldött nekünk csomagolási listát. Hogy mit kell vinni.
Fogadni mernék, hogy Jordan ebből semmit se hoz. Nem mintha
érdekelne. Ha ő egy üres, gusztustalan, foltos matracon akar
aludni, mert elfelejtette beszerezni az extra-hosszú lepedőket, az
nekem oké. Túl vagyok rajta. Így van, túl vagyok rajta. La, la,
la.
- Nem kaptad meg e-mailemet? - kérdezem. Három napja
küldtem neki egy e-mailt az utazásunk útitervével kapcsolatban.
Nagyon rövid volt, egyszerű tárggyal „Ütemterv”, utána azt
olvashatod: „Jordan, kérlek, küldj egy példányt az utazásunk
útitervéről. Legjobbakat, Courtney.” Tényleg büszke voltam rá.
Az e-mailre, úgy értem. Mert rövid volt és rideg. Természetesen
elvittem a barátnőmhöz, Jocelyn-hez, és két órán keresztül
dolgoztunk a tökéletese megfogalmazáson, de ezt Jordan nem
tudja. Neki csak azt kell gondolnia, én túl elfoglalt vagyok
ahhoz, hogy egy hosszabb e-mail üzenetet küldjek, vagy elbújok
az e-mailjeim mögé. Nem mintha visszaírt volna. De ez
nyilvánvaló volt, mert annyira rideg voltam.
 - Az utazásról? - ráncolja a homlokát. - De, azt hiszem.
- Azt hiszed? - kérdezem.
- Court, nem kell megtervezned mindent egyes pillanatot.
- mondja. - Ott is bármi közbe jöhet. - Felteszi a napszemüvegét
a fejére, mire az lecsúszik a szemére.
- Nos, mindegy. - mondom. Szerencsére én hármat
csináltam az utazás útitervéből, valamint egyedi Map Quest
útmutatót, kinyomtatva és összekapcsolva. Majd utalok neki rá.
Elindulok a ház felé, Jordan pedig hezitál.
- Segítesz a cuccommal vagy nem? - kérdezem.
- Oh, ja, persze. - felhúzom a szemöldököm. - Persze. -
ismétli határozottabban.
Követ a házba, és közben a seggemet bámulja. Perverz.
- Jordan. - mondja apám bólintva. Jordan viszonozza a
bólintást, de nem mond semmit. Remélem, fél az apámtól. Ha
nem, hát kellene neki. Apám elég nagydarab fickó. Nem az,
hogy Jordan vézna, vagy valami. Valójában, pont az ellentéte.
Neki tényleg lenyűgöző karjai vannak, amivel - Ugh. Nem
fogok Jordan testrészeire gondolni, legyen az test, kar, vagy
bármi már, mivel ő hazudik, csal.
- Izgatott vagy az iskola miatt? - kérdezi anyám
udvariasan. A hangneme védelmező, amivel boldoggá tesz.
Mikor Jordan és én együtt jártunk, ő mindig szuper kedves volt
vele. Lehet, hogy elengedett erre az útra, de nyilvánvalóan a
ragaszkodása hazugság volt. Remélem, Jordan kényelmetlenül
érzi magát. Remélem, szorong. Remélem…
 - Igen, asszonyom. - mondja. Milyen totális hülyeség.
Tudott is törődni vele, nyilvánvalóan. Úgy értem, még a
pakolási listát sem követte.
- Mindegy. - mondom, a halántékomra tett kézzel, nem
bírom ezt tovább. - El tudnád kezdeni bepakolni a kocsiba? Nem
akarok még többet késni. - Élesen nézek Jordan-re, amit ő
figyelmen kívül hagy, és elindul a csomagomért, amit szépen
felhalmoztam a konyha padlójára.
- Jézusom, Court. - mondja, a csomag hegyecskét nézve. -
Tudod, hogy csak négy évre mész, ugye? - Figyelmen kívül
hagyom és kiveszek egy útitervmásolatot a csomagomból.
- Le vagyunk maradva. - mondom szemöldök ráncolva.
Teljes húsz perccel. Talán ha nem állunk meg ebédelni és végig
csak egyenesen vezetünk, be tudjuk hozni az időt. Még így sem
jó, hogy későn indulunk. Még mindig közbeszólhat a forgalom
vagy valami váratlan esemény. Egy váratlan eseményt nem lehet
elkerülni. És a késés határozottan elkerülhető lett volna.
Jordan lehajol és felveszi az egyik csomagot, ami közel
van a lábamhoz, és súrolja vele a lábujjamat.
- Ow! - mondom hátra ugorva. - Figyelj, mit csinálsz.
Szandál van rajtam.
Mosolyog. - Bocsi, édes. - Mielőtt válaszolni tudnék,
elfordul és az autó felé indul. Veszek egy mély lélegzetet. Nem
fogok elkezdeni harcolni vele. Nem lehet. Ha elkezdenék, tudná,
hogyan nyerjen ellenem, azt pedig nem engedhetem
megtörténni. Az utolsó dolog, amire szükségem van, az, hogy
megtudja, zaklatott vagyok, amiért szakított velem. Az elmúlt
két hetet azzal töltöttem, hogy megmutassam neki, nem érdekel,
és nem fogom hagyni, hogy az egészet elrontsa. Természetesen
sokkal könnyebb úgy tenni, mintha nem érdekelne valaki, mikor
az nincs a közeledben, de meg tudom csinálni így is. Csak össze
kell gyűjtenem minden önuralmamat. Az új mottóm kikapcsolni
és elkülönülni.
Tudom, a szívem nevetségesen abnormális sebességgel
ver, ezért veszek egy újabb mély lélegzetet. Meg tudom csinálni,
mondom magamnak. Elkezdek a szexi fiúkra gondolni, akikkel
majd az iskolában találkozok. Srácokra, akik filozófia
könyveket olvasnak, és kávét isznak. Akik igazi zenét
hallgatnak, mint Mozart és Andrea Boccelli és talán még Gavin
DeGraw. Bármit, csak nem rap zenét. Jobban érzem magam, de
csak egy percre. Mert lássuk be, bármennyire bemagyarázhatod
magadnak, vagy bárki másnak, a szíved tudja az igazságot.

Az utazás. Jordan.
Első nap, 8:37

Ötletem sincs, hogy Courtney miért visel ilyen szűk ruhát.

Tényleg minden lány rózsaszín szoknyában és feszes trikóban
megy el egy utazásra? Láttam azt a nevetséges Britney Spears
filmet, „Az álmok útján”- t , és nem emlékszem, hogy a
filmben a lányok ilyen kurvás ruhákat hordtak volna. Póló és
melegítő nadrág volt rajtuk. Vajon azért csinálja, hogy az
őrületbe kergessen? És végig úgy fog viselkedni, mint egy
kurva? Nem az én hibám, hogy késtem. Be kellett
csomagolnom, ami azt hiszed egyszerű – csak beledobálom a
ruhákat, a laptopot és a cd-ket a bőröndbe, és kész? Tévedsz.
Egy örökkévalóságig tartott. De próbáltam sietni – még a
hajamat sem zseléztem be, ami elég nagy áldozat volt. Amikor
megszárad, úgy fogok kinézni, mint Seth Cohen vagy, egy
kupac szar.
A telefonom csörögni kezd, amikor Courtney cuccait
pakolom a furgonom csomagtartójába, és próbálok nem
gondolni a következő három napra.
Felveszem, mielőtt megnézném ki az.
- Igen! – mondom, és berakom a rózsaszín, hosszú pántos
táskát a furgon hátuljába. Mi a faszt rakhatott bele? Rohadt
nehéz.
- Helló! – mondja, B. J. Cartwright, a legjobb barátom.
Józannak tűnik a hangja, ami meglepő, mert B. J. hangja sosem
józan. Főleg mióta általában vagy másnapos, részeg, vagy épp
inni készül.
- Helló! – mondom, és leülök a furgon szélére. - Mi újság?
- Híreim vannak, haver! – mondja, idegesnek tűnik. B. J. -
nek mindig vannak hírei. Ezek általában olyan lányokról
szólnak, akiket meg akar fektetni, de néhány hónapja Courtney
barátnőjével, Jocelynnel randizik. B. J. a legpletykásabb ember,
akit ismerek, és az egyik legnagyobb titka, hogy előfizetett az
„Us Weekly” magazinra.
- Ezért vagy ébren ilyen korán?
- Mi? Ja, nem. Még nem is aludtam. – mondja.
- Egész éjjel fent voltál? – kérdezem az órámra pillantva.
- Reggel kilenc óra van!
 - Haver, a buli hajnali négyig tartott. – mondja. - És akkor
mind elmentünk reggelizni. Egy kibaszott jó bulit hagytál ki.
Ez a buli egyfajta utolsó hurrá volt, egy búcsú, mielőtt
elmegyünk az iskolából. Amit a legtöbb ember tett ezen a
hétvégén. Ott voltam egy darabig, de leléptem mielőtt a buli
elvadult volna. Tudtam, hogy ma reggel korán kell kelnem,
úgyhogy nem akartam Courtneyt megszívatni azzal, hogy
elkések. Láthatod milyen jól alakult…
- Szóval, mik azok a hírek? – kérdezem.
- Courtney-ról van szó – mondja B. J, és érzem, ahogy
görcsbe rándul a gyomrom.
- Mi van vele? – mondom.
- Összejött Lloyddal. – mondja. Kiszáradt a torkom.
Lloyd Courtney legjobb barátja, ő volt az a fasz, akibe Courtney
hetedik óta szerelmes volt. Vagyis, hát addig, amíg nem
találkozott velem.
Állítólag amikor elkezdtünk járni kiszeretett Lloyd-ból.
Vagy csak azért mondta.
- Honnan tudod? – kérdezem, és nem vagyok biztos
benne, hogy hallani akarom a részleteket.
- Julianna Fieldstől, aki Lloydtól hallotta.
- Mikor?
- Nem biztos! – mondja. - Tegnap mondta Julianna. A
buli után, nagyon későn. És azt is mondta hogy öö… Lloyd
hagyott egy üzenetet Courtney MySpace oldalán tegnap este.
- Hát, – mondom. Felállok, berakom a többi táskát a
furgon hátuljába és bezárom.
- Végül is, Courtney azt csinál, amihez kedve van.
 - Rendben leszel?
- Jól vagyok. – hazudom. – Kösz, hogy elmondtad.
- Király! – mondja B.J. - Majd beszélünk.
Lerakom a telefont és veszek egy nagy levegőt. Mindegy.
Nem nagy dolog. Úgy értem, szakítottam vele. Ki kell bírnom a
következő három napot. Három nap semmi. Három nap a
tavaszi szünet fele. Ami idén két másodperc alatt elrepült. A
tavaszi szünetről eszembe jutnak a nyaralások, amiről eszembe
jut amikor Courtneyval Miamiban voltunk és a fürdő ruha, amit
viselt, és ami a strandon történt… Elég! – mondom magamnak.
Vége van.
Veszek még egy nagy levegőt, és amikor megfordulok,
Courtney apja áll velem szemben, egyik kezében aktatáskával,
másik kezében egy csésze kávéval. - Minden bepakolva? –
kérdezi mosolyogva. Visszamosolygok rá, és ellenállok a
késztetésnek, hogy megüssem.
- Úgy tűnik. – mondom. És ökölbe szorítom a kezeimet
magam mellett.
- Minden világos, Jordan? - Olyan közel hajol hozzám,
hogy érzem az arcszeszét. - Utálnám, ha ez az utazás rosszul
végződne, és Courtney feldúltan kezdené az első napját az új
iskolában.
- Én sem szeretném, hogy Courtney kiboruljon. –
mondom, ami igaz. De ezt nem tenném hozzá, ha az apja nem
lenne akkora seggfej. Fogalma sincs róla, hogy mi borítja ki
Courtneyt legkönnyebben.
- Remek! – mondja, és megveregeti a hátam, mintha régi
barátok lennénk. – Örülök, hogy ugyanazon a véleményen
vagyunk. Még egy percig néz rám, és én visszabámulok rá. –
Meg fogom mondani neki, ugye tudod?
- Persze. – mondom, annak ellenére, hogy az elmúlt
hónapokban ugyanazt a sok hülyeséget etette meg velem.
Vár egy percet, mintha még mondani akarna, valamit vagy
arra várna, hogy válaszoljak. De nem fogok. Válaszolni. Vagy
biztatni őt. De neki ezt nem kell tudnia.
- Jó utat! – mondja végül, és lemegy a felhajtóról.
Miután elmegy mellőlem, a furgon felé fordulok és mélyet
lélegzek. Az utóbbi két hetet azzal töltöttem, hogy arra
gondoltam, mi lenne, ha nem lenne Courtney seggfej apja. És
arra a pillanatra, ami mindent megváltoztatott, még mindig
együtt lennénk. De nem vagyunk és Courtney utál.
És ki hibáztathatná érte? Azt hiszi néhány lány miatt
dobtam, akiket az interneten ismertem meg. Ha tudná valójában
mi történt, valószínűleg még jobban utálna. Mert az igazság az,
hogy egy elbaszott indok miatt szakítottunk, amiről ő nem tud,
és remélhetőleg nem is fog. Nincs semmilyen internetes lány.
Átvertem.

Jordan. Korábban.
125 nappal az utazás előtt, 21:02

Ráhajtok B.J. kocsi felhajtójára és dudálok egyet . B.J. igazi

neve Brian Joseph Cartwright, de hetedikben elkezdtük B.J-nek
hívni. Rájöttünk, hogy a „blow job” kifejezés jutna róla
mindenkinek eszébe és úgy gondoltuk ez a becenév, menő és
szellemes lenne. Pár év múlva már mindenki így hívta. B. J-nek
is tetszett és csak akkor válaszolt, ha így hívtuk, még a
tanároknak is.
B.J. egy zöld jelmezben, zöld csizmában és egy
koboldkalapban jön ki a házból. Kevésbé nyugtalanít, amit visel,
mint a tény, hogy kb. olyan „gyorsan” mozog, mint a telefonos
kapcsolat.
Úton vagyunk Connor Mitchell bulijára és nem akarok
egy másodpercet sem elvesztegetni belőle. Kinyitja a kocsi
ajtaját (lassan) és beül a hátsó ülésbe.
- Mizu haver? – kérdezi. Becsapja az ajtót és megigazítja
a zöld kalapját a fején.
- Mi a franc ez? – kérdezem.
- Micsoda? – kérdezi összezavarodva.
- Az egész kobold cucc. – mondom, és a szememet
forgatom. Belenézek a visszapillantóba és legurulok a
felhajtóról.
- Nem vagyok kobold! – mondja sértődötten. – Törpe
vagyok.
- Törpe? – kérdezem hitetlenül. - Pedig úgy nézel ki, mint
egy kobold. És ők már nem törpének hívják magukat, hanem
„kis embereknek”. - Leveszem a szemem az útról és rápillantok.
Lehet, hogy már részeg?
- Akkor kis ember vagyok. – mondja, úgy hangzik,
mintha leszarná. – De kit érdekel? Tök mindegy.
 - Az egyetlen ok, hogy fura, – mondom lassan, nem
akarom felidegesíteni. – mert ez nem egy beöltözős buli. Ezért
nem értem miért kellene beöltöznöd.
- Ez nem egy beöltözős buli? – kérdezi, megint
összezavarodottnak tűnik. - Azt hittem Madison valami olyasmit
mondott, hogy pompomlánynak öltözik. Lehúzza az ablakát,
aminek semmi értelme nincs, mert a légkondicionáló be van
kapcsolva. Sosem értettem, hogy amikor a légkondi bevan
kapcsolva, az emberek miért húzzák le az ablakot, amíg
nyilvánvalóan melegebb van kint, mint a kocsiban.
- Nem. – mondom. – Madison pompomlány. Miért ne
menne el egy buliba a pompomlány ruhájában?
- Azt mondta beöltözik.
- Azt mondta lehet, hogy nem lesz ideje átöltözni a meccs
után és az egyenruhájában kell jönnie a buliba. – mondom.
Madison Alleiso egy szőke másodéves egyetemista, aki
egy teremben van B.J-vel és velem. Ő az egyik ok, amiért
elmegyek a mai buliba. Többek között. Talán amúgy is
elmennék, mert köztudott, hogy Connor Mitchell őrületes
bulikat tart. Tavaly az elsősök fele a medencéjében volt
félmeztelenül. Madison ebben a hónapban sokat flörtölt velem
és ez tegnap még számított. ”Elmész Connor bulijára?”
kérdezte, ez a ”Mész Connor bulijára, hogy aztán hazamehessek
veled?” egyik fajtája.
- Nem érdekel. – mondja vigyorogva. - Olyan elcseszett
leszek, és nem fog érdekelni! Egy kobold vagyok és mindenki
tudja, hogy a koboldok szerencsét hoznak „tű tűt” – elmutogatja
a „tetőfelemelő mozdulatot”.
 Mielőtt odaérnénk, már hallani lehet a buli hangját, valami
mainstream rap keverék. Jay-Z, 50 Cent meg ilyesmi.
Pózolók… Amilyen rapet én hallgatok az kemény és mocskos,
nem ilyen top 40-es baromság. Egyszer volt bennem néhány sör
és néhány lány velem, biztos voltam benne, hogy jól vagyok.
Próbáltam leparkolni a kocsimmal az utcán és behajtottam B.J.
után a házba.
Fél órával később már a bulin gondolkozok. B.J. egy ideig
szórakoztatott, de most eltűnt valahol a tömegben, miután
végzett a piás hordónál… És most ötletem sincs, hogy hol van.
Connor nappalijában ülök, azon gondolkozok, hogy álljak-
e fel és hozzak-e még egy sört, amikor két kéz takarja él a
szememet.
- Hahó! – mondja egy lány hang mögöttem. – Találd ki, ki
vagyok? - Áthajol fölöttem és megérzem a parfümének az
illatát. Abból, hogy olyan jó az illata, hogy rögtön
levetkőztetném, rájövök, hogy Madison az.
- Nem tudom. – eljátszom a hülyét. – Jessica? – Nem
ismerek egy Jessicát sem. Olyan szemét vagyok…
- Nem. – eljátssza, hogy megsértődött.
- Jennifer? Jamie?
- Nem „j” betűs. – mondja. Közelebb hajol, és a mellkasa
hozzáér a fejemhez.
- Feladom. – mondom, és megpróbálom leszedni a kezét a
szememről. – Én vagyok az, Madison. – mondja. Rövid, fehér
szoknya és rózsaszín top van rajta. Nem én voltam az egyetlen,
aki azt remélte, hogy Madison a pompomlány egyenruhájában
jön, de így is dögös.
 A hosszú szőke, hullámos haja a háta közepéig ér.
Minden, amit tehetek, hogy nem kapom fel és viszem
magammal a furgonomhoz.
- Ó, Madison. – mondom. – Pont téged kerestelek.
- Nem is. – mondja, és sóhajt egyet. – Még azt sem
tudtad, hogy én vagyok az.
Ez az, ami összezavar az olyan lányokban, mint Madison.
Dögösek, annyi pasijuk lehetne, amennyit akarnak. Mégis a
legtöbb idejüket azzal töltik, hogy srácoktól hallgatják, hogy
milyen dögösek. Semmi értelme. Mintha azért csinálnák, mert
nem akarják elhinni, hogy jól néznek ki. Vagy talán csak
élvezik, hogy a fiúk újra és újra elmondják nekik.
(Még valami a Madisonhoz hasonló lányokról:
egyéjszakás kalandra jók, de nem barátnőtípusok. Amikor az
időjárásról nyafognak, már nem tűnnek olyan dögösnek és akkor
majd kidobod őket. És ha egy olyan lánnyal jársz, mint Madison
akkor fenn áll a veszélye, hogy beleszeretsz, de ő végül ott fog
hagyni más srácokért, akik azt mondogatják neki, hogy milyen
szép, mert már megunta tőled hallani. A trükk, hogy a
közeledben maradjanak, hogy játssz az egójukkal. De ne túl
sokáig, mert megunják. Szerencsére profi vagyok ebben.)
- Téged kerestelek. – ismétlem. Próbálok unottnak tűnni.
Belekortyolok az italomba. – Jól nézel ki. Még mindig nem őt
nézem, hanem a tömeget mögötte
- Komolyan? – kérdezi, elégedettnek tűnik. Pördül egyet
és a szoknyája alól kivillannak a lábai. Amik nagyon, nagyon
barnák és nagyon, nagyon hosszúak. Megpróbálom nem
bámulni, mert tudom, hogy ha elengedném magam, nem tudnám
tovább folytatni a játékot. A hormonok akkora kurvák.
- Szóval… Sosem válaszolsz a MySpace üzeneteimre. –
mondom, erre elpirul. Az utolsó üzenetemben azt írtam, hogy
milyen csábító a szája és alig várom, hogy megcsókolhassam.
- Nem kaptam meg őket. – mondja. Tudom, hogy hazudik.
Körülnéz a barátait keresve. – Ez a buli olyan béna. - Rám
pillant a szeme sarkából és tudom, hogy ez a jel nekem szól.
- El akarsz menni máshova? – kérdezem. – Kint áll a
kocsim.
Vállat von, mintha nem érdekelné. – Azt hiszem.
Megmondom a barátaimnak, hogy lelépek.
Madison elmegy és én megpróbálom elterelni a
figyelmemet róla. Nem állhatok itt rá várva, amikor visszajön.
Meg kell dolgoztatnom egy kicsit. Tudom, kibaszásnak tűnik, de
nem az. Ez így működik. Körülnézek valami megoldandó
probléma után. Vagy néhány lány után, akiket ismerek, amikor
meglátom B.J-t rátapadva Courtney McSweeney lábára.

Courtney. Korábban.
125 nappal az utazás előtt, 21:43.

Ma este el fogom mondani a barátomnak, Lloyd-nak, hogy

szeretem. Lényeges dolgok Lloyd-ról:
 1.
Hetedik óta a legjobb barátom, mióta minden évben
egymás közelében ültünk, mivel a névsorban mi voltunk az
utolsók. Úgy tűnt minden tanár betűrendben ültetett, és mivel én
McSweeney vagyok, ő meg McPeak, mindig együtt voltunk.
Középiskolában, igaz vége lett ennek, és mindenki
kiválaszthatta a helyét, de mi még mindig egymás mellett
ültünk. Olyan volt ez, mint egy szabály.
2.
Hetedik osztály első napjától kezdve szerelmes voltam
belé. A barátnőm, Jocelyn azt mondta, hogy nem szerethetsz
valakit, ha:
1.
nem ismeritek egymást
2.
nem érzitek ugyanazt
3.
soha nem csókolóztatok, nem fogtátok egymás kezét, vagy
tettetek többet, mint a barátoknál szokás
De ennek számomra semmi értelme nem volt, mivel,
hello, ezt úgy hívták viszonzatlan szerelem. Nézd meg az
embereket a filmekben. Mindig azt mondják „Szeretlek”, mikor
ők sem csinálnak semmi fizikait a másik személlyel. A test
mindössze test, nem jelent semmit.
Mindemellett, én el fogom mondani Lloyd-nak, hogy
hogyan érzek. Az ok, ami visszafog, az, hogy nem akarom
tönkretenni a barátságunkat (azaz félek a visszautasítástól). De
az utóbbi időben jeleket fedeztem fel. Lloyd minden egyes
éjszaka felhív – a szokásosnál határozottan többször – és órákon
át beszélgetünk telefonon. Segít a matekháziban, ha teljesen
összezavarodtam miatta és 20 perc alatt megoldja a
problémákat. Nagyon türelmes velem.
Lehet, hogy a lépésem túl gyors, mert Lloyd Észak
Carolinába megy iskolába én pedig Bostonba, ezért csak néhány
hónapig tudunk randizni, azelőtt, hogy elkezdődne a főiskola.
Így távkapcsolatot kell majd kezdenünk. Éppen ezért tervezem,
hogy bevallom neki. Ma este. A buli után. Több akarok lenni
neki, mint barát.
Az én „El fogom mondani Lloyd-nak, hogy őt akarom”
felszerelésemet viselem, ami egy nagyon rövid farmer
szoknyából és egy szűk fehér ingből áll. Ezek különböznek,
azoktól, amit általában viselek. De Lloyd-nak többé nem
barátként, hanem valaki olyanként kell gondolnia rám, akivel
randizni akar.
Eddig az éjszaka nem megy a tervek szerint. Először,
Lloyd azt mondta, hogy itt lesz a bulin, de eddig még nem
láttam. Másodszor, a barátnőm Jocelyn (akivel ide jöttem), egy
fiatalabb sráccal beszélget, akiért totál odavan, és engem itt
hagyott egyedül ácsorogni. Ez nem az ő hibája, mivel én
mondtam neki, hogy rendben leszek, mert azt hittem Lloyd
hamarosan itt lesz és én annyira elfoglalt leszek az
elcsábításával, hogy Jocelyn-nek nem kell velem lógnia.
Harmadszor, és határozottan ez a legfelkavaróbb, ebben a
pillanatban egy koboldnak öltözött srác a lábam köré tekerte a
karjait. Megbotránkoztat, de próbálok kedves lenni, mivel azt
hiszem részeg.
 - Oh, um, szia. - mondom, közben próbálom finoman
arrébb tolni. - Te egy, umm, kobold vagy. - Ez az, amiért nem
járok bulikra. Mert mindig ilyenek történnek velem. Mindig
valami sarokban állok, egyedül, egy koboldnak öltözött sráccal,
aki begerjedt a lábamra.
- Nem az vagyok. - mondja, felnézve rám. - Törpe vagyok.
- Jól megnézem az arcát és rájövök, hogy B.J Cartwright.
Nagyszerű. A legőrültebb pasas a végzős évfolyamról a lábamat
ölelgeti. B.J tett már néhány igazán őrült dolgot, beleértve azt is,
amikor felgyújtotta az osztálytermünket és a bejárati ajtók előtt a
pázsitot. Majdnem kirúgták, de az iskolaszék engedett, mivel
nem sérült meg senki. B.J. óvszert tett minden tanár
postaládájára, a Biztonságos Szex Világnapján, manipulálta az
iskola filléres-versenyét, hogy a mi osztályunk nyerjen, és
megjelent Halloweenkor Hannah Baker-ként, egy lányként az
osztályból, akit nyáron letartóztattak prostitúcióért. Léggömb
mellekkel, meg minden.
- Egy törpe. - mondom, próbálva újra elválasztani magam
tőle, de fogást vált a lábamon. - Ez, erm, érdekes.
- Mindig is csinálni akartad egy törpével, nem, Britney? -
kérdezi, majd megnyalja az ajkait. Oh, istenem.
- A nevem nem Britney. - mondom, remélve, hogy talán
keres magának valaki mást, és rájön, hogy nem Britney vagyok,
és elenged.
- Tudom, hogy nem. - mondja a szemeit forgatva. - De
úgy nézel ki, mit ő.
 - Mint Britney? - kérdezem összezavarodva. Érzem
ragacsos kezét meztelen lábamon, és átkozom magam, hogy
szoknya van rajtam.
- Igen. - mondja hadarva, és vágyakozva néz rám. - Pont,
mint Britney Spears.
- Tényleg? - kérdezem, ellenszenvem ellenére elégedetten.
Aztán felmerül bennem, hogy Britney vonzerejének több
szakasza van, és érdekelne, hogy B.J. a Szuper Szexi Britney-re
vagy a Nem Annyira Szexi Britney-re értette. Úgy vélem
megkérhetném, hogy tisztázza ezt, de nem biztos, hogy érteném
a választ.
Még senki sem mondta nekem ezelőtt, hogy hasonlítok
egy hírességre. Valójában, egyszer Jocelyn megpróbált
összehozni egy netes sráccal, és az első dolog, amire rákérdezett
az volt, hogy melyik hírességre hasonlítok. Erre azt mondtam
neki: „Senkire, én, én vagyok”, ami, tudom, határozottan béna
volt. Mert még ha nincs is sztár kinézetem, tudtam volna egy
homályos elképzelést adni, mint például „Hosszú, sötét hajam
van, mint Rachel Bilson-nak” vagy valami. Egyébként, nem
mintha működött volna. A kapcsolat a netes csávóval, úgy
értem. Azt mondta, hogy Jake Gyllenhaal-ra hasonlít, pedig nem
is kértem, hogy mondja el. Csak úgy, önként csinálta. Ami azt
jelentette, hogy meghal a kíváncsiságtól, ami meg azt jelentette,
hogy totál beképzelt. Én nem tudok beképzeltekkel
foglalkozni.(Talán igazából egy pici önteltség még nem gond,
de azt hiszem csak beijedtem, mert nem érezném kényelmesen
magam egy olyan srác mellett, aki úgy néz ki, mint Jake
Gyllenhaal. Ez nem tenne jót az önbecsülésemnek.)
 - Igen. - mondja B.J. - Pont, mint Britney. - Felnyúl, és
megböki a hasamat. - Kivéve, a hasizmokat. Neked nincsenek
olyan hasizmaid, mint neki. - Feje lebukik. Rendben.
- Um, Britney-nek vannak gyerekei. - mondom. - És
hasizmai. Amik, biztosan kemények. - Ő elgondolkozik, majd
bólint és utána megnyalja a lábam. Durva.
- Oké, ki kellene ütni téged. - Ragaszkodom a lábamhoz,
így megpróbálom lerázni őt, de ez sokkal nehezebb, mint
amilyennek látszik. Annak ellenére, hogy törpének van öltözve
és egész éjszaka térden csúszik-mászik, B.J. 193 centi és
valószínűleg, kb. 90 kiló. Nehéz. Körülnézek Jocelyn-t keresve,
de nem látom sehol. Tipikus. Ő könyörög, hogy jöjjek el erre a
bulira, majd lelép a döntő pillanatban, mikor egy törpe-kobold
megtámadja a lábamat. „Állj” parancsolom. Kíváncsi vagyok,
ha beledöfném a cipőm sarkát a gyomrába, az mennyire fájna
neki.
- Miért? - kérdezi. - Segítek a törpefétiseden. - Újra
megnyalja a lábam. Fújj.
- Nekem NINCS törpefétisem! - mondom, ezúttal
hangosabban, remélve, hogy a hangerő változtatás segít
eljuttatni neki az üzenetet.
- Még nincs. - Felvigyorog rám, engem meg már nem
érdekel, hogy a gyomrába döfött cipősarkam maradandó
károsodást fog okozni vagy nem, mikor megjelenik a tömegből
Jordan Richman, és elkapja B.J.-t a könyökénél fogva.
- Rendben, Szerencsés. - mondja, majd eltávolítja B.J.-t a
lábamtól, körbefordul vele, és elhelyezi egy biztonságos helyre
pár méterrel arrébb. Oh, köszönöm istenem. Jordan nagyon erős
lehet, ha képes így felemelni B.J.-t. Bár, miután letette, B.J.
elernyedt és a földre zuhant, így talán annyira részeg, hogy nem
számít milyen nagydarab. Olyan, mint a vízben, a súly nem
számít. Lehet, hogy ugyanez van a részegekkel is. - Azt hiszem,
ez így jó lesz.
- Mizu, kölyök? - kérdezi B.J. Jordan-től. Ő rávigyorog,
majd helyreállítja a zöld sapkát a fején.
- Semmi, - mondja Jordan, kissé szórakozottan. - de, nem
lehet csak úgy körüljárva nyalogatni emberek lábát. - A szemeit
forgatja.
- Nem nyalogattam őt. - mondja sértetten B.J. - Én egy
törpe vagyok.
- Nem törpe vagy. - mondom, mielőtt le tudnám állítani
magam. - Úgy öltöztél fel, mint egy kobold. És őket nem
törpének hívják, hanem „kicsi embereknek.” - Jordan rám
vigyorog.
- Akkor én egy kicsi ember vagyok. - mondja derűs
hangon. - De, tényleg, kit érdekel? Ez nem számít.
- Ez nem jelmezes buli. - mutatok rá.
- Tudom. - mondja B.J. szomorúan. - De Madison azt
mondta, hogy ő esetlen a pompomlány ruháját viseli majd.
- De nem. - mondja Jordan.
Nem értem, hogy Madison pompomlány egyenruhájának
mi köze van egy jelmezes bulihoz, de ahhoz elég, hogy rájöjjek,
Madison Allesio-ról beszélnek. Azt hiszem, Jordan szívesen
lenne a barátja. Van egy pletyka róla, hogy szereti ezt az orális
szex dolgot Kool-Aid-dal. Valami köze van, uh, a különböző
ízeknek különböző srácokhoz. Totál gusztustalan, olyan Jordan
féléknek való. Nem mintha túl jó ismerném őt. Csak ugyanarra a
matekórára járunk, ennyi. De egyszer hallottam vitatkozni az
osztályterem előtti folyosón egy lánnyal. Valami olyasmiről,
hogy a lánynak abba kell hagynia a barátnősködést. Ez egyfajta
matek osztály botrány lett, mivel az egész osztály hallott
mindent. Végül azt hiszem, csak úgy besétált a terembe, amíg a
lány sikoltozott. Nem láttam a lányt, de később rájöttem, hogy
egy elsőéves, Katie Shaw volt, és akkor már nem éreztem
rossznak a dolgot, mert valójában ő egy csomó srácot
megkörnyékezett, beleértve Lloyd-ot is, akivel moziba ment.
Mindenesetre, a lényeg, hogy nem vagyok meglepve, hogy
Jordan barátkozik Madison-nal. Nyilván kedveli azokat a
lányokat, akik a kapcsolatoknak és a drámának élnek.
- Leszarom. - B.J. vállat von. - Én kobold vagyok. És a
koboldok szerencsések. - Felemeli a kezét a levegőbe, és
„háztetőt” formál. - Különben is, - folytatja vigyorogva -
Britney-nek tetszett. - Egy széles mosolyt villant rám, majd
elkezd a könyökén kacsázni felém.
- Bocs miatta. - mondja Jordan szégyenlősen mosolyogva.
- Kicsit őrült lesz, amikor részeg. De nem tett volna semmit.
- Semmi baj. - mondom, hülyének érezve magam.
- Tessék. - mondja, benyúlva a zsebébe egy zsepiért, amit
átnyújtja nekem.
- Köszi. - Letörlöm B.J. nyálát a lábamról és ellenőrzöm a
bőröm, meggyőződve arról, hogy nem zúzódott meg, közben
pedig kutatok az agyamban olyan betegségek után, amik
harapással terjednek. Nem jut eszembe semmilyen. Lyme-kór,
talán? De nem hiszem, hogy azt másik embertől el lehetne
kapni, csak kullancstól. Amúgy az egészségügyi osztálynak
jobban kéne a harapással terjedő betegségekre koncentrálnia,
mivel nyilvánvalóan nagyobb az esélye a harapással szerzett
betegségeknek, mint, hogy én elvesztem a szüzességem.
- Egyébként, Courtney, igaz?
- Igen. - válaszolom meglepődve a kérdésén. Tudnia kéne
a nevem. Négy éve egy matekórára járunk.
Rám mosolyog, a szemei csillognak. - Bocs, ez béna volt.
Tudom a neved. Csak próbáltam elegáns lenni.
Felnevetek, és ő is velem nevet.
- Egyedül vagy? - kérdezi körülnézve.
- Nem. - mondom gyorsan, nehogy totál balféknek
nézzem. - A barátnőm, Jocelyn is itt van valahol, csak
elvesztettem.
- Aha. - mondja. - Én is próbálom szemmel tartani B.J.-t
mikor elkezd inni, de ez elég nehéz, mert nagyon sok ember van
itt.
- El tudom képzelni. - mondom, próbálva valami menőt
kinyögni. Nem mintha érdekelne vagy valami. Mármint, Jordan
elég aranyos, de nem tudom, miért nem jut eszemben semmi
menő szöveg. Egyszer volt egy kis vitám erről. Jocelyn azt
mondta, hogy túl csendes vagyok. De én nem igazán vagyok
csendes, csak hajlamos vagyok helyeselni, mivel nem szeretek
új emberekkel beszélgetni. És mi van, ha nem akarok más
emberekkel bajlódni? Talán meg kellene kérdeznem Jordan-t,
hogy milyen betegségek terjednek nyállal, hátha tudja.
- Amúgy, szeretnél táncolni? - kérdezi, arra mutatva, ahol
mindenki táncol egy remixre.
 - Oh, nem, köszi. - mondom, közben próbálok nem
rémülten nézni. Nincs az, az isten, hogy én táncoljak ezen a
bulin. Ha valaha is látna táncolni, megértené miért. Nem vagyok
jó táncos. Szeretek táncolni, csak nem vagyok jó benne.
Szeretek a szobámban táncolni, ahol el tudom játszani Christina-
t vagy Rihanna-t, anélkül, hogy bárki figyelne.
- Oh. - motyogja összezavarodva. Talán még soha nem
volt olyan lány, aki ne akart volna táncolni vele. Rám néz, én
meg rájövök, hogy arra vár, adjak valami magyarázatot, miért
nem akarok táncolni.
- Szeretnék. - mondom gyorsan, remélve, hogy nem
gondolja rólam, hogy hülye vagyok/ vagy lép le. Nem az van,
hogy beszélgetni szeretnék vele, vagy valami, de nem akarok az
egyetlen lúzer lenni a buli, akivel nem beszél senki. Így szólított
le egy kobold is. - De fáj a lábam. - Na, jó, ez teljesen hazugság.
Emellett mindig arra gondolok, ami a lábammal történt.
Nyálkásnak érzem. - Bár, igazából jól érzem magam, úgy értem,
B.J. nem harapott belém, vagy valami. Ő csak kicsit
összenyálazott. Ami tudod, kellemetlen volt meg minden, de
nem fájt.
- Oh, sajnálom. - mondja Jordan, tényleg aggódva. Ami
rossz érzéssel tölt el. De inkább a foglalkozok a bűntudattal,
amit az egészségügyi állapotomról szóló hazudság kelt,
minthogy mindenki előtt megalázzam magam a táncolással. -
Nem kéne elmenned egy orvoshoz, vagy valahová?
- Nem, nem hiszem, hogy annyira súlyos lenne, -
mondom. - csak talán, uh, táncolnom nem kéne.
 - Oké. – egyezik bele. Hátranéz a válla felett, keresve
valamit (valakit? B.J.-t?), ami elég zavaró.
Van egy kis szünet, így iszok egy kortyot a szódámból,
hogy elfoglaltnak tűnjek. Végre észreveszem Jocelyn-t, a szoba
másik végén, ahol egy bőrkanapén ül, és beszélget egy sráccal,
de nem ugyanazzal, aki miatt egyedül hagyott. Rám néz és
megemeli e szemöldökét, mintha azt kérdezné „Mi a helyzet?”,
én meg próbálom visszaüzenni, hogy „Egyáltalán semmi”. Erre
a válasza egy „Rendben”. Tudom, hogy Lloyd-ra gondolt.
- Hé. - mondja Jordan, újra körülnézve. Mit kereshet?
Talán elvesztett valamit. Vagy talán valaki ellopott tőle valamit,
és most a tettest keresi. Vagy talán meg akar róla győződni,
hogy az ő törpe barátja jól van. - Rendben van most a lábad?
- Rendben, köszi. - mondom anélkül, hogy gondolkoznék.
- Sokkal jobb.
- Nagyszerű. - mondja. - Csodálatos felépülés. - Elveszi az
ital a kezemből, és leteszi mellénk, az asztalra. - Akkor tudsz
táncolni.
- Oh, nem. - nyögöm bepánikolva. - Nem hinném, hogy
készen állok rá. – bekapcsoloni a Destiny’s Child iTunes mixet
és a szobámban táncolni, mintha én lennék Beyoncé, az egy
dolog. Egy másik dolog, ténylegesen táncolni mindenki előtt az
iskolából. Plusz, mi lesz, ha elkezdek izzadni, elesek, vagy
valami ilyesmi? És mi lenne, ha Lloyd meglátna úgy. „Tudod
mit, Courtney, én jártam volna veled, de láttalak ma este
izzadtan, ügyetlenül és rendezetlenül. Azt hiszem, most inkább
passzolok.” nem hiszem, hogy kész vagyok kockáztatni a
boldogságomat Lloyd-al a tánc miatt.
 - Gyere. - mondja Jordan, a kezemet fogva. - Minden
rendben lesz. - Rám néz és mosolyog. Én meg hezitálok.
- Nem tudok táncolni. - vallom be az igazságot.
- Gyengéd leszek. - ígéri, és mielőtt tiltakozhatnék, a
tánctérre vonszol.

Az utazás. Courtney.
Első nap, 9:12

- Szóval. – mondom, miközben bekötöm a biztonsági övet és

elhelyezkedem az autóban. – Most, hogy teljes mértékben
késésben vagyunk és le fogunk maradni az eligazításról. – elhal
a hangom, remélem, hogy rájön a hibáira. A hibáira, ami miatt
le fogjuk késni az eligazítást és a főiskoláról kirúgva végezzük
emiatt. Ki tudja, mi történhet, ha nem igazítanak el? Rossz lehet.
Elveszthetjük minden lehetőségünket négy évre, rombolva a
jövőnket, mert lemaradtunk néhány létfontosságú információról,
amit csak és kizárólag az eligazításon adtak ki.
- Nem fogjuk lekésni az eligazítást. – mondja, majd
lehajtja a visszapillantó tükröt és a tükörképét kezdi nézni.
- Helló? Tudsz kevesebb időt tölteni a magad ápolásával
és többet, mondjuk, a vezetéssel?
A haja egy szénakazal. Kócos, mintha most kelt volna ki
az ágyból. Valójában egész aranyos. De nem fogok késni a
főiskoláról csak azért, mert nem volt ideje megcsinálni a haját.
Vagy mert aranyos. Eleget vesztettem az önértékelésemből.
 - Jó, oké. – mondja, elég jól utánozva a hangomat.
Mosolyog, aztán lehajtja a napszemüvegét, ami eddig a feje
tetején volt. Elindítja az autót. Az pöfékel párat majd leáll.
Riadtan nézek rá.
- Csak viccelek. – Kacsint és beindítja az autót. Uh.
Micsoda seggfej. Hogy tud viccelődni ilyenkor? Úgy értem,
még ha nem is érdekli a tény, hogy le fogunk maradni az
eligazításunkról, feldúltnak kéne lennie, amiért szakítottunk és
együtt megyünk erre az útra.
Pár percig csend van, amíg elhagyja a kocsifelhajtónkat. A
táskámba nyúlok és kiveszek egy könyvet, elhatározva, hogy
figyelmen kívül fogom hagyni. A Zabhegyezőt olvasom, már
vagy ezredjére, mivel
1. vicces
2. egy gyerekről szól, aki őrültté válik, tehát nem
érzem tőle rossznak önmagam, és
3. nem kell aggódnom, hogy felfogom-e, mert már
ezerszer olvastam.
Hátradőlök, és lejjebb döntöm a székem.
- Mit olvasol? – kérdezi Jordan udvariasan.
- Mintha érdekelne! – horkantottam. Nem hiszem, hogy
valaha láttam Jordant felvenni egy könyvet életében. Áthajolok
és letekerem a hangerőt a CD lejátszón, ami valamiféle
nevetséges rap zenét játszik. – Nem tudok a könyvemre
koncentrálni.
Vállat von.
 - Hé – szólalok meg, miután rájövök, hogy rossz irányba
megy - nem jó irányba mész!
- Ó. Igen, tudom. – ezt úgy mondja, mintha nem tudná,
hogy felzaklat vele. Ami még jobban felidegesít, mintha
védekezően mondaná.
- De nekem időbeosztásom van! – próbálok nem
összeveszni vele ennyire a játék elején. Az utolsó dolog, amit
szeretnék, az az, hogy kiborítsam. – És már így is kicsúsztunk
belőle.
- De éhes vagyok.
- Hát, talán enned kellett volna, mielőtt elindultál. - Ha
nem reggelizett, akkor mi a fenét csinált?
- Mondtam már, pakoltam.
- Oké, tökmindegy. Ügyesebben kellett volna tervezned.
- Nézd, nagyon gyorsan meg tudunk állni a Johnny
Étkezdében. Ott majd fel tudunk menni az autópályára, és nem
is vesz el sok időt.
- Igen, de már így is kicsúsztunk az időbeosztásból. –
meglebegtetem az arca előtt az útitervet - szóval időt kéne
megtakarítanunk, nem még jobban kicsúszni belőle.
- Ha nem állunk meg, muszáj lesz… - a telefonjának
csörgése félbeszakítja. Sir Mix-a-Lot’s Baby Got Back című
számát állította be csengőhangnak, ami annyira elcsépelt, mert
ez a szám teljesen 1999. És még csak nem is szereti a nagy
fenekeket. Legalábbis nem hiszem. Kivéve, ha hatalmas seggem
van és nem tudok róla.
Röviden meglesi a hívó nevét, aztán kicsúsztatja a
telefonját. Az a fajta telefonja van, ami egyben egy mini
számítógép és mp3-mat is játszik. Hát persze, a szülei mindent
megvesznek neki.
- Szia – mondja a headset-be. A szeme sarkából rám
pillant. Rajtakap, amint őt nézem, szóval elfordulok a hátsó
ülések irányába. Az egyik táskámban kotorászok a CD-ért, amit
tegnap este írtam ki.
- Nem, úton vagyunk. – feszültnek hangzik. Valószínűleg
a MySpace lánnyal beszél. Nem tudom pontosan a nevét, vagy
bármi mást róla, de nem azért, mert nem próbálkoztam.
Megszállottan rákerestem Jordan MySpace profiljára, de nem
találtam semmit. Azt gondolná az ember, hogy írt hozzá egy
hozzászólást vagy valamit, nem? De aztán eszembe jutott, hogy
talán számolt vele, hogy keresni fogom, úgyhogy szólt neki,
hogy ne írjon. Vagy kitörölte őket. Azután, amikor kezdtem
nagyon megszállottá válni, átváltoztatta a profilja korát 14-re,
így senki sem nézheti meg. A MySpace-nek van ez a szabálya,
hogy ha tizennégy éves vagy, vagy fiatalabb, a profilod
automatikusan privát lesz, és csak az láthatja, akit ismerősnek
jelöltél. Tehát Jordan átírta a korát, aztán leszedett a barátai
listájáról! Ami tényleg szörnyű dolog ha belegondolsz, mert ez
olyan, mint egy valódi agresszív megnyilvánulás. Mármint egy
dolog dobni engem egy másik lányért, de letiltani MySpace-en?
Az már durva. Az Instant Messengeren is letiltott, és még csak
nem is kerülhettem ki ezt egy hamis névvel, mert mindenki, aki
nem az ismerőse, le van tiltva neki.
De azt tudom, hogy Tampáról való (az új lányra
gondolok), és a Bostoni Főiskolára megy, feltehetően így találta
meg Jordant. MySpace-en olyan emberek profiljára keresett,
akik Bostonba mennek főiskolára. Meglep, hogy Jordan nem
ajánlott fel neki egy fuvart.
Hogyan képzelem el Jordan új barátnőjét (Egy Elmebeteg
Képzet Courtney Elizabeth McSweeney-től)
1.
Szőke. Nekem sötét hajam és világos bőröm van. (Még
úgy is, hogy Floridában élek. Hajlamos vagyok leégni ha a
napon ücsörgök, ami szívás, mert az iskolában mindig mindenki
le van sülve. Legalább Bostonban nem kell aggódnom emiatt.)
Ezen kívül kék szeme és sötét bőre van. Úgy néz ki, mint azok a
lányok Laguna Beach-ben. Ötletem sincs miért gondolom ezt,
mert egyszer amikor együtt néztük a Laguna Beach-et
Jordannel, elmondta, hogy szerinte minden lány ugyanúgy néz
ki abban a műsorban. Azért gondolom így, mert szerintem
valaki olyanért hagyna el, aki teljesen az ellentétem, fizikailag
is.
2.
Van egy pillangós tetoválása vagy valami rózsaszín minta
a derekán. Sokszor visel csípőnadrágot.
3.
Szereti a pop zenét és szeret táncolni. A becsapott
fantáziáimban ő és Jordan folyton discoba járnak. Ráadásul a
legrosszabb fajta lányokból való, abból a fajtából, akit az összes
srác akar és körülrajongják, de teljesen megbízható és sosem
tesz semmit a barátja háta mögött.
4.
Gazdag.
 5.
Nem szűz, és ő meg Jordan mindenhol csinálják. Sőt,
annyira akarja csinálni, hogy Jordan nem tud nem lefeküdni
vele. Sokszor próbálta, de mindig letépi a ruháját és ráveti
magát.
Megtalálom a CD-t a táskámban, de tovább zörgök, hogy
úgy tűnjön, mintha valami mást keresnék. Az utolsó dolog amit
szeretnék, ha azt hinné, hogy hallgatózom a Mercedes-szel
folytatott beszélgetése közben, (ezt a nevet képzelem el neki)
még akkor is, ha pontosan ezt csinálom.
- Oké, király. – lecsapja a telefont és a kettőnk ülése
közötti konzolra dobja. Kicsit tovább matatok, azon
gondolkodva, vajon mennyi időt kéne várnom, mielőtt
visszaemelkedhetek anélkül, hogy nyilvánvaló lennék. Legalább
nem mondta, hogy „szeretlek” amikor lerakták. Habár talán
általában mondják, csak nem akarta előttem, mert fél, hogy
őrültté válok vagy ilyesmi. Amit nem tettem. Mármint, nem
váltam őrültté. Legalábbis nem hangosan.
- Mit keresel? – kérdezi. Bár az is lehet, hogy még túl
korai azt mondaniuk egymásnak, hogy „szeretlek”, nem? Még
csak két hete vannak együtt. A gondolattól, hogy Jordan egy
másik lánynak mondja, hogy „szeretlek”, úgy érzem, hánynom
kell. Gyorsan visszaülök a CD-vel a kezemben.
- Ezt.
Aztán az én telefonom kezd csörögni, és én figyelmen
kívül hagyom, mert:
 1.
Szerintem goromba dolog telefonon beszélni miközben
egy kocsiban vagy valakivel, és mivel szeretném fenntartani a
jogot, hogy ezt Jordanhez vághassam a jövőben, nem hiszem,
hogy álszentnek kéne lennem most.
2.
Valószínűleg Jocelyn az, aki azért hív, hogy megkérdezze
jól vagyok-e, és ezer kérdést fel fog tenni én pedig nem fogok
tudni beszélni vele, mert csak egyszavas válaszokat tudnék adni,
mint „igen” és „nem” és Jordan nyilván tudni fogja, hogy róla
beszélünk, különben miért adnék egyszavas válaszokat?
A telefonomból az „I Will Survive” szól Gloria Gaynor-
tól, én meg átkozom magam, hogy nem cseréltem le a
csengőhangot az utazás előtt. Mennyire nevetségesen béna.
Átkutatom a táskámat a telefont keresve, de amint megtalálom,
abbahagyja a csörgést. Aztán persze újra kezdi.
- Felveszed vagy mi lesz? – Jordan hangja idegesnek
tűnik.
- Igen, valójában felveszem. – aminek semmi értelme,
mert öt másodperccel ezelőtt nem akartam felvenni. De az még
az előtt volt, hogy megszólalt belőle az „I Will Survive”, és
most már azt szeretném, ha Jordan úgy gondolná, hogy jól
vagyok, csak egyszerűen szeretem a hetvenes évek disco
zenéjét. És tudom, hogy ha felveszem, az idegesíteni fogja
Jordant, amit nagyon, nagyon szeretnék. Ez az utazás már most
lefárasztott szellemileg, és még csak át sem léptük az
államhatárt.
 - Hello – szólok a telefonba ragyogóan, anélkül, hogy
megnéztem volna, ki hív.
- Courtney? – Lloyd kérdése pont úgy hangzik, mint aki
most kelt fel.
- Szia – a szívem elsüllyed. Lloyd még több kérdést fog
feltenni mint Jocelyn tette volna, és esély sincs rá, hogy enged
majd megmenekülni „igen” és „nem” válaszokkal. Nem mintha
Lloyd nagyon kíváncsi lenne természetileg vagy bármi.
Egyszerűen csak nagyon érdekelt abban, hogy mi folyik köztem
és Jordan közt.
- Azt hittem felhívsz, mielőtt elindulsz. - ásítja.
- Akartalak, de olyan korán volt. Gondoltam hagylak
aludni.
- Szóval, hogy megy? A kocsiban vagy?
Megnyomom a hangerő levevő gombot a telefonomon, így
Jordan véletlenül sem fogja hallani a beszélgetés Lloyd-részét.
Ki tudja milyen megalázó dolgokat hajlamos mondani.
- Um, ja. Ott vagyok. – rápillantok Jordanre a szemem
sarkából. Egyenesen az utat bámulja, a keze a kormányt szorítja.
- Seggfejként viselkedik?
- Uh, nem, nem nagyon. – mondom, miközben Jordan
áthajol, és öt jelzéssel feljebb tekeri a hangerőt a CD lejátszón,
amitől különösen nehéz hallani Lloyd-ot a rap zenén keresztül.
- Valószínűleg nehéz most beszélned, mi? Úgy, hogy ott
van melletted meg minden? -
Azt mondod?
- Ja, olyasmi.
 - Oké, akkor hívj vissza később, ha majd valami
pihenőnél vagytok vagy ilyesmi.
- Fel foglak - ígérem.
Lloyd habozik, mintha akarna még valamit mondani, de
aztán kinyomja.
- Abba tudnád hagyni a rap hallgatást? – lecsapom a
telefonom és visszacsúsztatom a táskámba.
- Lloyd volt az? – kérdezi Jordan, próbálva
nemtörődömnek hallatszani. Sosem kedvelte Lloyd-ot, főleg,
mert a teljes kapcsolati őszinteség nevében elkövettem azt a
hibát, hogy elmondtam neki, hogy mennyire bele voltam esve
Lloydba. Vagyok… voltam.. francba. A helyzet az, hogy az első
este amikor Jordannal lógtam, össze akartam szedni magam,
hogy elmondjam Lloydnak, hogy általános óta epekedem érte.
Aztán néhány, öhm, körülmény útban állt, és a dolgok nem pont
úgy alakultak, ahogy elterveztem.
De aztán Jordan dobott valami ostoba internet lányért, és
Lloyd annyira támogató volt az egésszel kapcsolatban. Aztán
tegnap este mikor Lloyd és Jocelyn átjöttek, hogy
elköszönjenek, nosztalgikussá váltam, és azon kezdtem
gondolkodni, hogyan alakultak volna a dolgok, ha sosem
ismerem meg Jordant. Tudod, ha Lloyd meg én egymás mellett
kötünk ki. Ami egy nagyon idióta gondolat, mivel soha nem
szabadna azon gondolkodni, hogy „mi lett volna, ha.” És egy
másik fiúról sem szabadna soha elkezdeni gondolkodni,
miközben összetörte a szíved valaki. Habár Jocelyn szerint az
egyetlen mód, hogy túl legyél valakin, hogy valaki más alá
kerülsz. Szóval eszembe jutott, hogy esetleg igaza van, és talán
randizásra lenne szükségem, csak hogy az az egy „balfasz”
kikerüljön a rendszeremből. Mert nézzünk szembe vele, Jordan
volt az első igazi barátom, és ki végzi az első igazi barátja
mellett? Aha, senki.
Akárhogy is, röviden, tömören nosztalgikusan éreztem
magam, és Jocelyn korán ment el mert haza kellett vinnie az
anyja kocsiját kilencig. Aztán már csak én és Lloyd maradtunk,
és mielőtt elment, öleléssel búcsúzott. Én pedig megcsókoltam.
Tudom. Ő pedig ahelyett, hogy ellökött volna magától,
visszacsókolt, és az egész egy nagy csókolózás lavinává
változott. Amikor elment, sírni kezdtem, amiért így alakult,
ugyanis:
1.
Lloyddal csókolózni furcsa volt, és egyáltalán nem olyan
amilyennek képzeltem.
2.
Hamarabb kellett volna megcsókolnom, mert talán akkor
jóval hamarabb túl lettem volna rajta.
3.
Kiderült, hogy a legjobb módja, hogy túl legyél valakin,
NEM az, hogy valaki más alá kerülsz, mert amikor Lloyd
elment, csak még jobban hiányzott Jordan, mint valaha.
Akárhogy is, most totálisan furcsa az egész, mert nem
tudom mi fog történni legközelebb. Főleg így, hogy Jordan és én
kénytelenek vagyunk megállni Észak Carolinában holnap, hogy
meglátogassuk Lloyd-ot (kicsit később a mai napon felszáll egy
gépre Észak Carolina felé) és Jordan testvérét, Adam-et, aki
szintén Middletonba megy iskolába. Feltételezem egy ponton túl
Lloydnak és nekem beszélnünk kell az egymásnak esésünkről,
ami kínos lesz. Vagy esetleg soha nem említjük meg újra. Ilyen
dolgok mindenkivel gyakran történnek, nem? Az emberek
egymásnak esnek, aztán rájönnek, hogy hiba volt, és mivel túl
kínos lenne beszélniük róla, nem teszik.
- Mit csinál fent Lloyd ilyen korán? – kérdi Jordan
önelégült mosollyal.
- Semmit. – vágom rá. Megnyomom a kidobó gombot a
lemezlejátszón, és kiveszem belőle a CD-t, amire „Jordan
Gangsta Mix-e” van írva fekete alkoholos filccel. A szememet
forgatom, majd berakom a saját CD-met.
A „Wide Open Spaces” tölti meg az autót a Dixie Chicks-
től. Ettől meg Jordan forgatja a szemét.
- Szokj hozzá – mondom visszafordulva a könyvemhez. –
countryt hallgatunk.
- Fele-fele – vigyorog – A zene ezen az úton ötven-ötven
lesz.
- Jóól van. Csak úgy, mint a kapcsolatunk, ugye?
Nem mond semmit, de amikor elérjük az étkezdét,
egyszerűen tovább vezet.

Jordan. Korábban.
125 nappal az urazás előtt, 21:53

Courtney McSweeney hozzám simul, mint egy number-one

videóban a TRL-n. Közelebb húzom magamhoz és együtt
ingunk a zenére. Meglepettnek tűnik, de aztán erősebben
hozzám nyomja a testét. Mindig olyan csendes matek órán. És
határozottan nem ilyen ruhában jár iskolába. Elkapom Madison
tekintetét a szoba másik feléből, aztán gyorsan máshova nézek,
mintha nem ismerném. Nem vagyok akkora pöcs. Na jó lehet,
hogy az vagyok, de ez is csak egy eszköz a célhoz. Ahhoz, hogy
Madison lefeküdjön velem ma este.
- Hé! - mondom, elhúzódva Courtneytól. - Kérsz egy italt?
- Elsöpri a haját az arcából, és mosolyog.
- Persze. - Körül néz a hűtőládákat keresve és én
követem. Komolyan, nagyon nem így öltözködik a suliban.
Nehezen bírom ki, hogy ne bámuljam egyfolytában a seggét.
- Mit szeretnél inni? - kérdezem a hűtőládák felé nyúlva.
A jégtől hideg a kezem. - Van szóda, sör… ennyi.
- Sört. - mondja, bizonytalannak tűnik. Kinyitok egy
Coronát és odaadom neki. Belekortyol.
- Szóval. - mondom. A zene nagyon hangos. Hirtelen
eszembe jut, hogy szellemesnek és elbűvölőnek kell lennem
azért, hogy úgy tűnjön, mintha Courtney remekül érezné magát
a társaságomban. És így Madison azt hiszi, hogy flörtölök vele.
- Szóval. - mondja. A sör szélén húzogatja az ujját és a
cipőjét nézi. Szuper. Mindjárt lelép.
- Elkezdted már a matek feladatot? - kérdezem.
Gondolom, ez egy fontos tantárgy.
- Igen, igazából már kész vagyok vele. - mondja.
Felhúzom a szemöldököm, erre gyorsan megmagyarázza. - Csak
mert ez az egyetlen jegy, ami miatt aggódok.
- Tényleg? - Összeráncolom a homlokomat. - Hogy lehet?
 - A számítások mindig megszívatnak valamiért. Úgyhogy
megpróbálok hamar elkészülni a házival, hogy a barátom, Lloyd
átnézhesse. Ő egy matek zseni.
- Úgy is hangzik a Lloyd név. - Felszisszenek. Nem
akartam bunkó lenni, csak vicces, de sértettnek tűnik. - Hoppá! -
mondom. - Csak vicceltem.
- Semmi baj. - mondja, másfelé néz. Elkapom a
pillantását, amiből azt gondolom, hogy valószínűleg lefeküdt
vele. Vagy szeretne. – Mindenesetre - kezdi. - Tartanom kell a
matek átlagomat, ezért időben kész kell lennem a feladattal, és
akkor a barátom átnézi.
- Ez ilyen fontos? - kérdezem. - Várólistás vagy? Vagy
mi? - Mindenki tudja, hogy a jegyek, amiket most kapunk nem
számítanak. Most már a főiskolai felvételinek vége, és mindenki
tudja, hogy felvették-e valahova vagy nem. Csoda, ha valaki jár
órára. Belekortyolok a sörömbe és próbálok úgy tenni, mintha
nem venném észre, hogy Madison figyel.
- Nem. - mondja. - A Bostoni Egyetemre megyek.
- Komolyan? - mondom. - Én is. - Hirtelen egy szörnyű
gondolatom támad. - Az utolsó év jegyeit is nézik?
- Nem tudom. - mondja. - Csak izgulok az egész miatt, és
az „Egy srác az Észak-Kaliforniai Egyetemről” dolog miatt. -
Üresen nézek rá. Sóhajt egyet.
- Egy srác az Észak-Kaliforniai Egyetemről. Nem
hallottál még róla? - Felvették, de amikor rontott az
osztályzatából, visszavonták a felvételt, amíg az átlaga nem
javul.
 - Szerintem csak egy példának találták ki. - mondom. -
Úgy értem, komolyan. Nem fognak kirakni a Bostoni
Egyetemről csak azért, mert rosszak a matek jegyeid. - Nem
vagyok benne biztos, hogy ez igaz, de nem akarok olyannak
tűnni, aki minden apróság miatt aggódik. És nem akarom
felzaklatni. Boldognak kell látszódnom, és olyannak, mintha
nagyon közel lennék ahhoz, hogy benyúljak a nadrágjába, ami
közelebb visz a Madisonhoz.
- Mindenesetre. - kezdem, úgy döntök ideje lépni az ügy
érdekében. - Túl aranyos vagy. Úgyhogy annyit kell tenned,
hogy küldesz magadról egy képet, és biztos vagyok benne, hogy
nem fogja őket érdekelni, hogy nem mennek neked az
egyenletek. - Elpirul és én kinyújtom a kezem és megfogom a
karját. A szemem sarkából látom, hogy Madison meghúzza az
italát és elindul felénk. Igen. Küldetés teljesítve.
Mielőtt ideérne, egy csíkos pólóinges srác (ki hord
manapság pólóinget?) indul Courtney felé.
- Hé! - mondja és megérinti Courtney könyökét. - Mi
folyik itt?
- Szia, Lloyd! - mondja felderült arccal. Á, a „híres”
Lloyd. Úgy néz ki, mint aki jó matekból. De mit keres itt? Úgy
értem, nyilvánvalóan a bulizáson kívül. Madison visszaveszi az
italát és úgy tesz, mintha nem engem nézne. Picsába.
- Ki ez? - kérdezi Lloyd engem méregetve.
- Ő Jordan. - mondja Courtney. - Együtt járunk matekra. -
Együtt járunk matekra? Mi van az „ő az akihez az előbb
simultam, mintha nem tettem volna ezt mostanában” dologgal?
Jó tudni, mennyire ragaszkodó ez a csaj. Belekortyolok a
sörömbe.
- Hello! - mondja Lloyd. - Mizu?
- Nem sok, haver. - Azon gondolkozom, mikor lép le.
Tönkreteszi a tervemet. Próbálok unottnak tűnni, hátha elmegy.
De nem működik.
- Velem jössz haza, ugye? - kérdezi Courtney-tól. Rám
néz a szeme sarkából. Mi van ezzel a sráccal? Úgy néz ki, mint
aki egy másodperce van attól, hogy nekem essen egy baseball
ütővel. Gondolom a sorozatgyilkosok is így kezdik. Unabomber
nem volt véletlenül jó matekból?
- Igen. - mondja Courtney rám is pillantva. Megint
belekortyolok a sörömbe. Hé, miattam nem kell aggódniuk. Az
utolsó dolog, amire szükségem van, hogy ez a lány azt higgye,
hogy haza fogom vinni. Igaz, hogy jó a teste és azt mondtam,
hogy aranyos, de valami máson kell tartanom a szememet.
- Szóval, George, harmadikos vagy? - kérdezi Lloyd. A
szememet fogatom. Mekkora pöcs. Ismerek hozzá hasonló
fiúkat. Egy csomó lányt tartanak maguk körül, de nem jönnek
össze velük. Mégis dühösek lesznek, ha valaki flörtöl
valamelyikkel. Amit nem akartam. De mivel George-nak hívott,
mégis megteszem. Nem túl frappánsan.
- Végzős vagyok. - Kínos csönd következik.
- Figyu. - mondom, a szemem sarkából Madison-t nézem.
- Nekem vissza kell mennem a barátaimhoz. Jó volt veled
táncolni, Court.
- Veled is. - mondja, és egy másodpercre majdnem
meggondolom magam és nem teszem meg amit akarok. Mert
kedves lánynak tűnik. De akkor Lloyd felém küld egy gyilkos
pillantást, és látom, hogy Madison engem néz, úgyhogy
odamegyek. Mindenesetre, ha a pokolra jutok, az azért lesz,
mert lefeküdtem Kendra Carlsonnal a bátyja diploma utáni
buliján tavaly nyáron és utána soha nem hívtam vissza.
- Szóval, megadod a telefonszámod? - kérdezem
Courtneyt. Próbálok félénknek tűnni, mintha nem lennék biztos
benne, hogy megmondja. Egy percig döbbentnek tűnik, úgyhogy
gyorsan hozzáteszem. - Ó, bocsi, együtt vagytok? - Courtneyról
Lloydra nézek. Tudom, hogy biztos nincsenek együtt. Lloyd
szemei elsötétülnek. Ezt kapod, amiért Geogrenak hívtál,
pólóinges…
- Öö, nem. - mondja Courtney, úgy néz ki, zavarba jött.
- Nem? Nem mondod meg a telefonszámod? - kérdezem
vigyorogva.
- Nem, nem vagyunk együtt.” mondja erőteljesebben. - És
igen, megmondom a számom. - Lloyd szemöldöke felszalad,
döbbenetében. Tényleg azt hitte, hogy miatta Courtney nemet
fog mondani? Courtney nyilvánvalóan szereti, de könyörgöm,
nem egy elérhetetlen lány. Aki így táncol, mint ő, nem fog egy
Lloyd nevű fiúra várni.
Courtney elővesz egy tollat és egy papírt az övtáskájából,
és leírja a számát. Elég látványosan teszem el a pénztárcámba,
pedig igazából nem is akarok vele semmit csinálni. Leginkább
azért, hogy Madison lássa ahogy elrakom. Később majd
elmondom neki, hogy Courtneyval párban csinálunk egy
feladatot és csak azért táncoltam vele, mert kedves akartam
lenni és a telefonszámát is a feladat miatt kértem el. Nem fogja
tudni, hogy igaz vagy nem, de ez is csak a játék része.
- Örülök, hogy megismertelek, Lloyd! - mondom és
ránézek. - Majd hívlak. - mondom Courtneynak.
- Majd később. - mondja. Egy pillanatra belegondolok,
hogy mi lesz hétfőn a suliban, amikor Courtney rájön, hogy
átvertem. Szerencsére a matek terem másik részén ül. És nem
tűnik elmebetegnek, ami jó. Utálom az elmebeteg lányokat.
Tavaly csókolóztam egy ilyen elsős lánnyal egy medencés
buliban és utána hat hónapig nem szállt le rólam. Ezért nem
kezdek elmebeteg és elsős lányokkal. Az ilyesmi nyilvánvalóan
elkerülhető, az elmebeteg lányokkal több baj van. Ez nem olyan,
mint amikor a lányok sétálgatnak, azt kiabálva, hogy „őrült
vagyok” és közben a mellkasukat csapkodják.
Úgy döntök, hogy sokáig maradok a bulin és
odalopakodok Madison mögé. Milyen aranyos lenne, ha
ugyanazt csinálnám vele, mint ő az előbb. De amikor áttörök a
tömegen, hogy odajussak, ahol Madison és a barátai vannak, az
egyetlen ember akit látok B.J. A koboldkalapján sör foltok
vannak, a földön ül és lehangoltnak tűnik.
- Haver. - mondom leguggolva mellé. - Jól vagy?
- Ja. - mondja szomorúan. - Jól, csak részegen.
- Szívás.
- Az.
- Hé, nem tudod hova ment Madison Alleiso a barátaival,
ugye?
- Nem biztos. - mondja és elgondolkozik. Összeráncolja a
homlokát, leveszi a kalapját és megpörgeti a kezében. - De azt
hiszem, valami olyasmiről beszéltek, hogy elmennek Jeremy
Norfolk házába. - Picsába. Jeremy Norfolk is bulit tart ma. Úgy
tűnik Madison és a barátai leléptek amíg rám kellett volna
várniuk. Le vagyok nyűgözve. Eszméletlen az a lány, aki
otthagy engem, amíg próbálom féltékennyé tenni.
- Át akarsz menni Jeremy bulijába? - kérdezem B.J-t.
Üvegesen rám néz. A kalapjának az eleje elázott a sörtől.
- Persze! - Bólint.
- Haver, te kész vagy. - mondom. - Nem mész már
sehova, csak haza. Gyere. - Próbálok segíteni neki felállni, úgy
hogy ne kerüljek túl közel hozzá. Nem akarom, hogy Madison
részeg koboldszagot érezzen rajtam.
Húsz perccel később, miután vettem B.J-nek pár kávét és
hazavittem, úgy döntök, hogy megállok a házunk előtt, hogy
újra tegyek magamra kölnit és elüssem az időt. Nem akarom,
hogy Madison azt higgye, hogy amint észrevettem, hogy
lelépett, én is utána mentem.
Egy ismeretlen kocsi áll a felhajtónkon. Apám nincs a
városban, úgyhogy valószínűleg anyám valamelyik ügyfeléé
lehet. Ő ügyvéd és néha, amikor egy nagy ügyön dolgozik,
akkor az ügyfeleit meghívja hozzánk. Kinyitom a kesztyűtartót,
kiveszek egy rágót és bekapom, csak mert alkohol szagom van.
Csak pár sört ittam, de az utolsó dolog, amire szükségem van,
hogy részegnek vagy erkölcstelennek tűnjek anyám és az egyik
ügyfele előtt.
- Anya! - kiabálom átsétálva az előszobán. Azon
gondolkozok, vajon milyen sokáig kell fent maradnia és
dolgoznia. Mélyen alszik és a házunk elég nagy ahhoz, hogy ha
anyám elaludt, később simán idehozhatom Madisont. -
Hazajöttem.
Suttogást és motoszkálást hallok a nappaliból. Oda
megyek és akkor meglátom. Az anyámat. A kanapén kigombolt
ingben. Van egy férfi mellette, FÉLMEZTELENÜL. És nem az
apám az. Egy pillanatig csak állok ott.
- Jordan. - mondja anyám a haját igazgatva. Összehúzza
az ingét. - Nem gondoltam, hogy ilyenkor hazajössz.
- Nyilvánvalóan nem. - mondom a férfit méregetve. Nem
úgy néz ki, mint aki kínosan érezné magát, inkább boldognak
tűnik. Senki sem mozdul. Csak várunk és nem mondunk
semmit.
- Nem gond. - mondom végül. Megfordulok és elindulok
az ajtó felé. - Amúgy is vissza akartam menni, úgyhogy... -
Bizonytalanul megyek, mert nem tudom mit kéne mondanom.
- Nem kell elmenned. - mondja a férfi. Feláll a kanapéról.
- Úgy is menni akartam.
- Tudom, hogy nem KELL. - mondom megfordulva. - Itt
lakom.
- Jordan. - kezdi az anyám, de sarkon fordulok és
kimegyek a kocsimhoz. Becsapom az ajtaját és bekapcsolom a
zenét. Hangosan. Egy pillanatig csak ülök, hátha anyám utánam
jön, hogy megmagyarázza, és elmondja, hogy ez csak egy
félreértés. De nem jön.
Pár perccel később lehalkítom a zenét és lehajtok a
felhajtóról. Ötletem sincs, hova menjek, vagy mit csináljak. Már
nincs kedvem Madison után menni és B.J. már végzett a ma
estével. És az összes barátom valószínűleg Jeremy buliján van.
Céltalanul bolyongok néhány percig aztán eszembe jut Courtney
McSweeney telefonszáma egy papírra írva a pénztárcámban.

Courtney. Korábban.
125 nappal az utazás előtt, 23:37

Szóval visszariadtam. A beszélgetéstől Lloyd-al, úgy értem. De

ez tényleg nem az én hibám, mivel amikor leléptünk a buliról,
kint belefutottunk Olivia Meacham-be, aki mindenkire ráhajtott,
köztük Lloyd-ra is, ilyen „Szexelek veled, ha akarod” féle
módon. Ezt nem csak kitaláltam. Miféle lányok csinálnak ilyet?
Én például mindig rettegek, ha egy fiúnak olyan ötletei
támadnak, ezért túlbonyolítom a dolgokat és eljátszom, hogy
nem érdekel. Mint például ma este, én annyira táncolni akartam
Jordan-nal. De haboztam, mert:
1.
Azt gondoltam, hülyének fogok tűnni. Ami talán meg is
történt, de szerencsére mindenki túl részeg volt, hogy
észrevegye.
2.
Nem akartam, hogy azt gondolja, kívánom őt. Mert nem,
én Lloyd-ot kívánom. De a lényeg, hogy mindegy ki az, egy
srác, aki nem tetszik, vagy egy srác, aki tetszik, nem akarom,
hogy azt gondolják, kedvelem őket. Egyébként ott van még
Olivia Meacham is, aki olyan koptatott farmerszoknyát viselt,
mint amit felpróbáltam egyszer a Hollister-ben, de Jocelyn azt
mondta rá, hogy túl rövid, és kék nyakba kötős toppot, amiből
kinn volt a hasa. Ez elvett tőlem, oh, nem is tudom, úgy öt évet a
bátorságomból, hogy még csak ne is gondoljak arra, hogy
elmondom Lloyd-nak, kedvelem őt. Olivia karácsony körül
iratkozott át az iskolánkba, és három hónappal később
gyakorlatilag már be is furakodott mindenhova.
Amúgy, Lloys elkezdett flörtölni Olivia-val, és következő
dolog, amit észrevettem, hogy már a kocsinkban ül, és Lloyd
mindkettőnket hazafelé visz. És Lloyd először engem tett ki.
Ami határozottan furcsa, mivel úgy volt tervezve, hogy együtt
megyünk haza, mikor Olivia még nem volt tervbe véve. De nem
vagyok hülye, tudom, hogy mindig a harmadik keréktől
szabadulnak meg először.
Így itt vagyok, otthon, egyedül, és egy nagy adag
csalódás. Én tényleg be akartam vallani neki. És még csak nem
is beszélhetek senkivel erről a kurváról, mert Jocelyn nem veszi
fel a telefon és nem válaszol az üzeneteimre.
És persze, senki sem elérhető, mert mindenki vagy alszik,
vagy bulizik. Letöltök néhány zenét az iTunes-ról, és eldöntöm,
hogy megnézem, van-e Jordan-nak MySpace-e. Nem azért mert
kedvelem vagy valami. Csak mert kíváncsi vagyok.
„Jordan Richman” írom be a keresőbe, és megjelenik a
képernyőn a profilja. A dal, amit választott “Let’s All Get Drunk
Tonight” Afroman-tól. Bájos. Átlapozom a képeit. Van egy róla
az iskolában, egy a testvéréről, Adam-ről, akit felismerek, mert
végzős volt, amikor mi elsősök voltunk. És Jordan egy csomó
lánnyal. Komolyan, legalább tíz képe van lányokkal. Nem
csodálom, hogy a lányok mérgesek rá. Mit keres az ő oldalán
ennyi lány képe?
Megnyomom a vissza gombot, és megnézem a barátait.
789 barát. Elég népszerű ez a Jordan. Nekem 117 van.
Megnézem a hozzászólásait.
Úgy tűnik, ő és „Mad Madd Madison” elég sokat
flörtölnek a MySpace-en. Oda-vissza lépegetek a profiljaik
között, és olvasgatom ezeket. „Mi van rajtad?” Kérdezte tőle
Jordan. „Miért nem jössz át, és nézed meg?” Válaszolta
Madison. Nincs jobb dolguk ennél? Milyen gáz.
A mobilom elkezd csörögni, mire érte nyúlok, mert azt
hiszem Jocelyn hív vissza. De a hívó száma ismeretlen.
- Halló?
- Court?
- Courtney vagyok. – mondom, a telefont a vállam és az
állam között tartva, közben Madison képeit nézegetem, melyek
többségén duzzog vagy fürdőruhában pózol. Komolyan,
fürdőruhában. És nem a strandon vagy a medence mellett.
- Hé. - mondja a kissé bátortalan hang. – Jordan vagyok.
- Oh. – nyögöm ki. – Um, szia. – Kilépek a böngészőből,
azt gondolva, valahogyan látta, hogy a profilját nézegetem, és
most felhívott, hogy elmondja, hagyjam abba kémkedést.
- Nem aludtál, ugye?
- Nem, még nem. – mondom. – Csak nem rég értem haza.
- Király. – mondja, és tart egy kis szünetet.
- Szóval, uh, mit csinálsz? Hazaértél a buliról? – Oh,
csodás, ez igazán nagyszerű kérdés volt. Nyilván hazaért,
ellenkezőleg nem tudna felhívni. Ez az, amiért soha nem volt
még pasim. Míg más lányok nyakbakötős toppokat hordanak, és
flörtölnek az emberekkel MySpace-en, én olyan
gyöngyszemekkel jövök, mint „Szóval, uh, mit csinálsz?”.
- Kocsikázok. – mondja. – Miután kitettem B.J.-t, el
akartam menni egy másik buliba, de most már nem igazán van
hozzá kedvem.
- Király. –mondom. – De miért kocsikázol – ránézek az
órára – éjfélkor?
- Nem tudom. – válaszol zavart hangon. – Csak jó
ötletnek tűnt.
- Um, oké. – mondom.
- Szóval, - mondja. – Hol laksz?
- Hol lakom? – kérdezek vissza, közben ledobok magam
az ágyamra. – Jordan, ezt nem mondhatom el. Technikailag te
egy idegen vagy.
- Nem vagyok idegen. – mondja. – És mellesleg, ha nem
tudom, hol laksz, nem tudok érted menni.
- Értem jönni? – kérdezem nyelve egyet.
- Igen. – mondja. – Így el tudsz jönni velem reggelizni.
- Honnan tudod, hogy éhes vagyok-e? – kérdezem, a
MySpace-es képeire gondolva, és érdeklődve, hogy vajon
azokat a lányokat is elhívta-e reggelizni. Kíváncsi vagyok, hogy
ez egyike-e azoknak a furcsa fiús versengéseknek. Mint az, amit
egyszer olvastam a főiskolás srácok játékáról, aminek az a célja,
hogy minél több lánnyal feküdjenek le. Ami tényleg, igazán
aljas dolog. Undorító. Lehet, hogy Jordan és a barátai rendeztek
valami eltorzult MySpace-kép versenyt. Ha Jordan azt gondolja,
hogy csinálunk egy képet együtt, akkor téved.
 - Nos, az vagy?
- Éhen halok. – Éhes vagyok. De ez nem azt jelenti, hogy
el fogok vele menni, reggelizni. Úgy értem, hello. Nem így
szokták az embereket követni, majd megölni? Kisettenkednek az
éjszaka közepén, hogy találkozzanak valami pasassal, akiről
nem tudnak semmit, és a következő dolog, amit az, hogy soha
többé nem hallasz felőlük újra.
- Bárhol meg tudok állni. – mondja. – Hol laksz?
Hezitálok.
- Courtney? – mondja. – Kérlek? - És van valami abban,
ahogy mondja a nevem, amitől azt gondolom, ő tényleg, igazán
szeretné, hogy menjek.
Felsóhajtok és a padlóra dobott farmeromért nyúlok. –
Whicham út 1235. – mondom. – És te fizetsz.

- Ez nagyon jó volt. – mondom egy órával később, félre tolva a

tányéromat. – Nem tudom elhinni, hogy reggelire ennyit ettem.
Határozottan nem volt jó ötlet.
- Ah, ez rendben van. – mondja. Átnyúl és a villájával
lenyiszál egy darab palacsintát, amit elvesz a tányéromról.
Egyenesen a szájába rakja.
- Hogy vagy képes még többet enni? – mondom. Már
megevett három palacsintát, megpakolva eperrel és
tejszínhabbal, három darabka szalonnát, három kolbászt sült
krumplival, és most még azt is megeszi, ami az enyémből
maradt.
 - Éhes vagyok. – Vállat von és felveszi a számlát, amit a
pincérnő az asztalunkon hagyott. Kivesz egy húszast a
pénztárcájából.
- Mennyivel tartozom? – kérdezem. Benyúlok a táskámba
a tárcám után kutatva.
- Hé. – mondja. – Ne foglalkozz ezzel.
- Nem. – mondom. – Teljes mértékben nem. Nem fogom
hagyni hogy te fizess.
- Miért nem? – kérdezi, miközben vág magának még egy
darab palacsintát. – Én kényszerítettelek, hogy gyere el velem
éjfélkor, ez a legkevesebb, amit megtehetek.
- Nem kényszerítettél. – mondom.
Vállat von. – Nos, mindegy. Én fizetek.
- Köszi. – mondom, visszacsúsztatva a tárcámat a
táskámba, és hirtelen kínosan érzem magam. Tudom, hogy azzal
viccelődtem a telefonban, hogy majd ő fizet, de mégis. Ez azt
jelenti, hogy ez egy randi? Ki megy randizni egy sráccal, akivel
egy bulin találkozott? Ez nagyon fura, vagy így működnek ezek
a dolgok? A lányok véletlenszerűen felszedik a pasikat és
elmennek velük randizni? Azt hiszem, mivel Olivia Meacham is
ráakaszkodott Lloyd-ra ma este két másodperc alatt. Bár
technikailag, engem Jordan szedett fel, nem én őt.
- Szóval, - mondja Jordan felállva. – Mit szeretnél most
csinálni?
- Mit szeretnék most csinálni? Um, ha nem vetted volna
észre, reggel van.
- Ezért? – elvigyorodik. – Korán van. Oh, lehet, hogy haza
kell menned a szüleid miatt, vagy ilyesmi.
 - Oh, nem. – mondom. – Semmi ilyesmi. – Az igazság az,
hogy a szüleim valószínűleg el vannak ragadtatva, hogy
elmentem valahova. Főleg az apám. Mindig próbált rávenni,
hogy többet mozduljak ki, ahelyett, hogy csak otthon ülök, és
házit csinálok vagy játszok a számítógépemen. – A szüleim
teljesen megbíznak bennem. – mondom Jordan-nak. Kinyúlok,
és iszok egy kortyot a forrócsokimból, ezután még veszek két
kockacukrot az asztali tárolóból és a csészémbe dobom. – Ezért
ilyen „Goody two-shoes” féle az életem első tizennyolc éve. Ők
nem hisznek abban, hogy bármi rosszat tehetnék, így azt
csinálhatok, amit akarok.
- Szóval, a bizalmukra építesz, hogy még csak az eszükbe
sem jut, hogy a lányuk sms-ezik órán, mikor a cosinus-ról kéne
tanulni, igaz?
Majdnem kiköpöm a forrócsokimat. – Hé, - kezdem. –
honnan tudsz erről? – Majdnem az összes matekórát sms-ezéssel
töltöttük Jocelyn-nel, mivel ő utálja azt. Én általában úgy
intézem el a matekos dolgokat, hogy este elolvasom az aktuális
anyagot, plusz Lloyd is átnézi a munkámat, így nem olyan rossz.
Tényleg kimaradtam így mindenből. De Jordan ezt honnan
tudja?
- A helyemről tökéletes a szög, hogy lássam a telefonodat.
– mondja vigyorogva. – Mindig a kapucnis pulcsid zsebébe
rejted. Amit, mellesleg, mindig felveszel matekórára, hogy tudj
sms-ezni.
- Mindenki sms-ezik az osztályban. – mondom, megvonva
a vállam. Furcsa érzés tudni, hogy figyelni szokott engem, hogy
tud rólam valamit. Hála Istennek, hogy nem tudja pontosan
miről szoktam beszélni Jocelyn-nek, mert hidd el, tuti kiakadna.
Már csak a sokat használt „Lloyd” és „szex” szavak miatt is.
Nem azért, mert lefekszem Lloyd-dal. Vagy szeretnék. Csak
szeretek erről beszélni. Sokat.
- Minden esetre, – mondom, mikor megjelenik a pincérnő
és leszedi az asztalt, – köszönöm a reggelit. – Jordan egy
ötdollárost hagy az asztalon, a többi pénzt pedig visszarakja a
pénztárcájába. Szóval nem valami nagy adakozó. Ez új.
- Szóval, mit szeretnél most csinálni? – kérdezi Jordan,
egyenesen állva.
- Mit akarok csinálni? – kérdezem az órámra pillantva. –
Nos, úgy látom mindketten huszonegy éven aluliak vagyunk.
Azt hiszem, választhatunk a hazamenés és a hazamenés között.
- A Super Wal-Mart nyitva van. – mondja Jordan, kinyitva
előttem az ajtót. – És úgy hallottam, hogy akciósak a kapucnis
pulóverek. Venned kéne egyet. Tudod, segítene a matekórán.
- Oh, persze, nagyszerű ötlet. – mondom. – Az első
randinkon meghívsz hajnalban reggelizni, majd elmegyünk a
Super Wal-Mart-ba. Milyen romantikus. – Egy pillanatra úgy
tűnik, kényelmetlenül érzi magát. – Nem mintha ez randi lenne,
vagy valami. – teszem hozzá gyorsan. – Csak vicceltem. – Oh,
istenem, hogy lehettem ilyen idióta? Ki mondana ilyet? Mégis ki
utalna egy véletlen reggeli meghívásra randiként? Ez tehát nem
egy randi. A randi az, amikor a srác előre eltervezi, hogy mit
csináljatok, megmutatja a házát, bemutat a szüleinek, és eldönti,
hova mentek. És mindenki tudja, hogy nem lehet
randimeghívást elfogadni szerda után, mert állítólag
kétségbeesettségre vall. Vagy csütörtök után? Mindegy, a
lényeg az, hogy ez nem randi. Valójában, nem vagyok benne
biztos, hogy mi ez. Ha nem tudnám jobban, azt mondanám,
hogy ez egy szex-meghívás. A szex-meghívás mindig reggel
történik. De a szex-meghívásoknál feltételezem, rögtön a
lényegre térnek. Ott azonnal meztelenre vetkőznek, nem
vacakolnak randikkal és időpontokkal. De lehet, hogy ez egy
szex-meghívás, csak nem tudok róla. És Jordan próbál átverni a
meztelenkedés előtt, ezzel a reggelivel, és utána majd mond
valami olyasmit, hogy „Ez egy szex-meghívás volt”, vagy
„Nem, mi reggeliztünk is”. Mint valami módosított szex-
meghívás. Talán ez valami új randi féle.
- Szóval, - mondja egyszer csak Jordan, mikor már az
úttesten vagyunk. – tényleg haza akarsz menni?
- Igen. – mondom, a MySpace kommentjeire gondolva,
amit Mad Maddy-nek írt kevesebb, mint huszonnégy órával
ezelőtt. – Tényleg haza kéne mennem. – Egy pillanatra azt
várom, hogy megpróbál meggyőzni, hogy menjek a házába,
vagy ami rosszabb, leparkolja az autót a Super Wal-Mart
parkolójában, hogy ki tudjon kezdeni velem, úgy értem, mi
másért hívna engem oda? Mivel, mint mondtam, ez nem randi,
és ha nem szex-meghívás, akkor mi a pokol?
Leállítja az autót az utcánkban. – Biztos vagy benne, hogy
itt élsz? – kérdezi, közben leparkol a kocsival, de a motort nem
állítja le.
- Persze. – mondom, kihúzva a kulcsaimat a táskámból. –
Van kulcsom meg minden.
- Csak mert, a postaládán „Brewster” van, a te
vezetékneved pedig McSweeney. Szóval, meg kell győződnöm
arról, hogy nem veszel részt semmi illegális tevékenységben,
amiben érintett lehetek, hisz együtt lógtunk ma este.
- Milyen illegális tevékenység? – kérdezem. – Betörni
emberek házába, míg alszanak?
- Nos, lehet bármi. – mondja, hátradőlve az ülésén és
tettetve, hogy elgondolkodik. – Ez lehet akár egy csapat
drogkereskedő központja is. Az is lehet, hogy te meg mindent
matekórái sms-ezéssel intézel el, és lehet, hogy akkor jó a Dél-
Amerikai időeltolódások miatt.
- Aha, tényleg drogkereskedő vagyok. – A szemeimet
forgatom. – Meg vagyok lepve, hogy a barátod, B.J. nem
mondta el – ő az én legjobb ügyfelem.
- Touché. – mondja Jordan vigyorogva.
- De tényleg, az igazságban mindig vannak árnyékok. –
mondom, másfelé nézve egy pillanatra. – Nekem más a
vezetéknevem, mint a szüleimnek.
- Oh, kissé csalódott vagyok, hogy ez olyan normálisan
hangzik.
- Talán beszélek nekem majd erről. – mondom, kinyitva az
ajtót. Bár, az igazság az, hogy nem igazán akarom itt hagyni.
Milyen őrültség. Úgy értem, ez itt Jordan Richman. Totál nem a
típusom. Voltaképpen, én sem vagyok a típusa. Ő olyan
lányokat szeret, mit Madison és Olivia. Lányokat, akik szuper
magabiztosan a srácok közelében és nincs visszatekintő
kapcsolatlistájuk. A kapcsolatlista, ilyen mint ez:
 1.
Megcsókolni Jocelyn unokatestvérét, Justint, Jocelyn 7.-es
szülinapi partiján, üvegezés közben. Az ajkai zsírosak voltak.
Nyelv nélkül.
2.
9. osztály – két randi Paul Gilmore-al (egyszer filmet
néztünk, egyszer ebédeltünk az apja éttermében, ami nem igazán
számít, mert nem kellett fizetnie). Mindkétszer megcsókolt
(nyelvesen), ami kissé kínos volt, mivel egyszer a moziban,
egyszer meg az apja éttermének konyhájában történt.
3.
Tavaly összejönni Blake Letkowski-val, de azt hiszem ő
soha nem volt igazán a pasim. Dohányzott. Nem volt jó híre. De
nagyon jól csókolt.
Jordan kikapcsolja a biztonsági övet és leállítja az autót. –
Elmegyek veled az ajtóig.
- Oh, nem szükséges. – mondom, mielőtt tiltakozni tudna.
Az utolsó dolog, amit akarok, az egy kínos pillanat az ajtó előtt,
mikor ő megpróbál bekéredzkedni a házamban, hogy
antiszűziesítsen. Visszafordulok, és ránézek. – Köszi a reggelit,
Jordan.
- Szívesen.
- Um, találkozunk az iskolában hétfőn. – mondom, rájőve,
hogy ez igaz. Találkozni fogunk hétfőn. Ez furcsa. Arra
gondolni, hogy látom az iskolában, úgy értem.
- Szia. – mondja, és becsapja a kocsi ajtaját. Vár, amíg én
biztonságban beérek, majd elindítja a kocsiját, és elindul az
úttesten. Nézem őt a nappali ablakából, és azon gondolkozom,
mi a pokol történt, és hogyan végződött a reggeli Jordan
Richman-el.

Az utazás, Courtney
Első nap, 11:56

Az elmúlt két órában egy szót sem szóltunk egymáshoz. Éhes

vagyok, de nem igazán vallhatom be most, miután annyira
felhúztam magam azon, hogy nem akartam megállni és enni
korábban. De tényleg, jól esne egy hamburger. Egy hatalmas,
majonéztől és ketchuptól csöpögő. Két órája lapozgatom a
Zabhegyezőt, anélkül, hogy valójában olvastam volna belőle
bármennyit is. Tudom, mennyire béna. A jó az, hogy mivel
olyan sokszor olvastam, nem számít, mert már tudom, mi
történik benne. A válogatás CD-m még mindig megy. Ez a
harmadik alkalom, hogy újra kezdődik, és még nekem is elegem
van a számokból. De becsülöm, hogy ha Jordan erőfeszítést tesz,
hogy kedves legyen, szóval nem fogom kikapcsolni. Úgy értem,
vagy újra és újra hallgatjuk ezeket a számokat, vagy rapet
rakunk be, és az nem fog megtörténni. Elég furcsa a kocsiban
ülni és nem szólni semmit a másikhoz. Olyan, mint valami
bizonytalan film. Vagy mintha egy másik univerzumban
lennénk, ahol nem mi vagyunk Jordan és Courtney, hanem más
emberek, akik nem beszélnek egymással.
A hasam nagyon hangosan korog, és látom, ahogy Jordan
mosolyog. De nem aljas módon. Inkább amolyan „hát nem
cuki?” módon. Egy pillanatra fájdalmat érzek a hasamban,
majdnem, mintha sírnom kéne, de aztán inkább kicsit
bekattanok. Nincs hozzá joga, hogy „hát nem cuki?” arcot
vágjon.
- Mindegy – mondom – mintha a te hasad soha nem
korgott volna.
- Csak vicces.
- Nem értem miért.
- Mert nyilvánvalóan éhes vagy, és még semmit sem
mondtál, mert félsz beszúrni az útitervbe, mivel ha kicsit is
eltérünk tőle, azt fogod gondolni, hogy „vesztettél”, vagy
ilyesmi. És utálsz veszteni.
- Ez nem igaz – mondom, pedig teljesen az. Na jó,
nagyjából. Nem az, hogy nem akarok veszteni, csak nem
akarom megadni neki azt az örömet, hogy azt higgye, igaza volt.
Amellett, az útiterv szerint meg fogunk állni másfél óra múlva,
és biztosan tudok várni addig. Egyszerűen csak nem gondolok
rá. La, la, la. Nem gondolkodom hamburgereken.
- De igaz. – mondja tényszerűen – Inkább éhezel, mint
hogy igazat adj nekem.
- Egyáltalán nem vagyok éhes.
Két perccel később lehúzódik egy pihenőnél.
- Tessék – mondja, miközben leparkolja az autót – Most
gyakorlatilag nem adtad fel, és mégis ehetünk – mosolyog,
barna szemei csillognak – és én is éhes vagyok.
Tiltakoznék, de helyette csak kikapcsolom a biztonsági
övem és kicsusszanok az autóból. Úgy érzem, megint sírni
akarok, ami annyira, de annyira nevetséges. Mármint, nem
mintha annyira sokáig lettünk volna együtt. Négy hónap, az
semmi. Négy hónap kevesebb, mint azoknak a valóság show-
knak a nagy része. És azok az emberek együtt élnek. Azután
valószínűleg soha nem beszélnek újra. Plusz mi van azokkal az
emberekkel, akik elválnak? Az olyan emberek, akik tíz vagy
tizenöt évig házasok, aztán soha többet nem beszélnek?
Néhányan közülük azért lépnek tovább, hogy még hozzá
menjenek más emberekhez. Aztán valaki majd megkérdezi: „Hé,
mi történt az első férjeddel, Harry-vel?” Ők meg majd azt felelik
„Oh, Harry, igen, el is felejtettem őt. Nem vagyok benne biztos.
Azt hiszem, egy kaszinót vezet Vegasban”. Az emberek jönnek
és mennek, ki és be egymás életéből mintha semmiség lenne.
Szóval nem tudom, hogyan és miért kéne ennek nagydolognak
lennie.
Követem Jordant a pihenőhöz, ami nagyon kínos. Nem
sétálhatok mellette, mert az nagyon, tudod, kapcsolat-szerű, de
mögötte sétálni is furcsa, mert az meg olyan, mintha direkt nem
sétálnék mellette, ami talán arra vezeti őt, hogy azt higgye,
hatással van rám, amit egyáltalán nem szeretnék. Azt, hogy
hatással legyen rám, mármint. Vagy, hogy ő ezt higgye. Mert
nyilvánvalóan hatással van rám.
Amikor beérünk, ő a Burger King sora felé igyekszik, én
pedig a Sbarro-hoz megyek. Tulajdonképpen én is Burger King-
et akartam, de esélytelen, hogy abban az őrült hosszú sorban
fogok állni vele, amíg próbálunk beszélgetni. Vagy rosszabb,
csak állni ott csöndben. Magammal hoztam a könyvem, szóval
remélhetőleg ameddig eszünk olvashatok, ő meg csak ehet és
nézheti a földet.
 Kolbászos töltött pizzát rendelek, mielőtt ráébrednék,
hogy valószínűleg a grillezett csirkés salátát kellett volna
kérnem, mivel most, hogy nincs barátom, biztosra kell mennem,
hogy nem hízok nagyon meg. Nagyon sokat ettem mostanában,
és a szokásos elsőéves hízás mellett, ami valószínűleg meglesz,
muszáj, hogy legalább valami erőfeszítést tegyek, hogy
egészségesen étkezzek. Ha nem tudnám jobban, azt hihetném,
hogy terhes vagyok, azért eszem ilyen sokat. De tudom, hogy
nem vagyok, mert Jordan és én soha nem tettük meg igazán. Az
egyetlen alkalom, amikor közel kerültünk hozzá, Miamiban volt,
rögtön mielőtt szakítottunk. Rosszul leszek attól, hogy ezen
gondolkodom, és majdnem kidobom a kolbászos töltött
pizzámat egy közeli kukába, miközben asztalt keresek. De aztán
rájövök, hogy ha nincs semmi kajám, Jordan el fog
gondolkodni, hogy vajon miért, és aztán mit fogok mondani?
„Mert túl zaklatott vagyok, amiért kidobtál, ahhoz, hogy egyek.”
Aha, nem hiszem.
A hosszú sor ellenére a Burger Kingnél, Jordan már egy
asztalnál ül mire odaérek, szóval becsusszanok a túloldalára.
- Szia – mondja a Whopper-ét kicsomagolva – Mit
szereztél?
- Kolbászos töltött pizzát. – felelek, a szívószálat a diétás
kólámba rakva. A táskámért nyúlok, és kiveszem a könyvem.
- Viccelsz, ugye? – kérdi, megemelve a szemöldökét.
- Nem. Tényleg kolbászos töltött pizzát vettem. – Miért
viccelnék ezzel?
- A könyvre értettem. – beleharap a hamburgerébe és
megnyalja az ajkát. Gyorsan félrenézek, mert egy hőhullám
indult a lábaim között és most felfelé megy a testemen. Milyen
nevetséges. Hogy már annyitól beindulok, hogy nézem, hogy
megnyalja az ajkát. Főleg, mert akkora egy seggfej.
- Mi van vele?
- A könyvedet fogod olvasni ebéd közben?
- Igen, ez volt a terv.
- Gáz – megvonja a vállát. Leveszi a szénsavas üdítőjéről
a tetejét, és nagyot kortyol bele. Jordan sosem használ
szívószálat. Azt mondja, azért, mert úgy nem tud eleget inni
egyszerre. Régen ezt aranyosnak gondoltam. Kétségtelenül még
mindig így van, mert még mindig melegem lesz csak attól, hogy
ránézek.
- Miért gáz? – kérdezem rosszallóan.
- Csak faragatlanság. – megint vállat von.
- Ja, nem hiszem, hogy bele kéne mennünk egy
beszélgetésbe arról, hogy mi faragatlanság és mi nem. Vagy,
hogy ki faragatlanabb. Mert van egy olyan érzésem, hogy én
nyerném meg azt a vitát.
Kényelmetlenül fészkelődik a székén.
Remek. Vágok egy darabot a pizzámból, és a számba
dugom. Lenézek a könyvemre és próbálok a szavakra
koncentrálni.
Hirtelen Jordan telefonja a „Baby Got Back” számot kezdi
játszani, megint. Megnézi a hívót, a homlokát ráncolja, aztán
hangpostára küldi anélkül, hogy válaszolna a hívásra.
- Nem kell leraknod miattam. Egyáltalán nem zavar.
- Azt hittem, zavar. A kocsiban úgy viselkedtél, mint akit
zavar.
 - Hát, itt nem. – mondom, miközben rágok és nyelek, még
ha a pizzának fura íze is van a számban. – A kocsiban nem
kellett volna beszélned a telefonodon, de itt rendben van. Azon
kívül, én olvasok.
Leerőszakolok még egy falatot a pizzából, és lapozok
egyet a könyvben.
- Nem volt fontos.
- Aha. – vállat vonok.
- Ha az lett volna, felvettem volna. – Megint harap a
hamburgeréből, és megint megnyalja az ajkait. A gyomrom
rándul egyet.
- Remek. Mert reméltem, hogy nem raknád le a Barátnőd,
csak miattam. - Francba. Francba, francba, francba. Miért
mondtam ezt? Miért hoztam fel a rettentő B betűs szót?
Visszaverődik körülöttünk, mint egy visszhang. Barátnő,
barátnő, barátnő. Sosem beszéltünk az új barátnőjéről.
Valójában, mióta szakítottunk, egyáltalán nem beszéltünk. Oké,
maradj nyugodt. La, la, la, tettetem, hogy nem mondtam
semmit.
- Nem a barátnőm volt - mondja, egyenesen rám nézve.
Gyakorlom, hogy teljesen üres legyen az arcom. Mintha benne
lennék abban a póker bajnokságban, és millió dollárok lennének
a tétek, és ha az arcom elárulja az érzelmeim, elvesztem az
összeset. Egyenesen előre nézek. Olyan dolgokra gondolok,
amik nem tesznek érzelmessé. Um. Spanyol vizsga. Baseball.
Rózsaszín cipők. Valójában, szeretem a rózsaszín cipőket.
 - Oh. – mondom, mert valakinek mondania kell valamit –
csak azt akartam, hogy tudd, miattam nem kell leraknod. Ha,
tudod, feladná a hívogatást. – Annyira zavartalan vagyok.
- Köszi – zavarodottnak tűnik – nem vagy éhes? – a
kolbászos töltött pizzámra néz, és tekintve, hogy nem
szeretném, ha azt hinné, hogy elvesztettem az étvágyam a
kurvás barátnője gondolatától, leküldöm az egészet, még akkor
is, ha undorító íze van. A kolbász gumiszerű, és a sajt műanyag
ízű.
- Váo, tényleg éhes voltál.
- Ja – mondom, nagyot hörpintve az italomból – finom
töltött pizza – nem.
Aztán csinálok valamit, ami teljesen nevetséges, de nem
tudom megállítani magam. Ez egy azokból a dolgokból, amit
tudod, hogy nem kéne megtenned, de muszáj. Kábé mint a bál,
amikor ötven dollárt költöttem arra, hogy megcsinálják a
körmöm. (azok a nagyon cuki akril körmök amik igazinak
néznek ki, ha a drága fajtát csináltatod), és amikor Jocelyn és én
a mosdóban voltunk, újrakenni a rúzsunkat, az egyik körmöm
kicsit lötyögősnek tűnt, szóval leszedtem egy körömreszelővel.
Nagyon ostoba ötlet volt, mert a hét hátralévő részében egy
hiányzó körömmel kellett járkálnom. De nem tudtam
megállítani magam. És ez most is így van.
- Szóval hogy mennek a dolgok? Tudod, az, um,
barátnőddel? – próbálom úgy mondani, mintha azért kérdezném,
mert szeretném, ha boldog lenne, de attól tartok inkább úgy jön
ki, mintha kíváncsiskodnék. Miután már leküldtem az egész
töltött pizzámat, kortyolok az üdítőmből, szóval hidegvérűnek
tűnhetek.
- Jól – mondja, a székén mozgolódva.
- Remek, örülök. – a gyomrom meginog, és nem tudom,
hogy az egész a zsíros kajától van, vagy a ténytől, hogy
elképzelem Jordant egy másik lánnyal.
- Aha. És, uh, feltételezem, te meg Lloyd?
- Mi?
- Te meg Lloyd. Ti srácok most együtt vagytok, vagy
ilyesmi?
- Igen, együtt vagyunk. – Úr. Isten. Nem hiszem el, hogy
ezt mondtam. Én és Lloyd annyira nem vagyunk együtt.
Feltételezem, kábé annyira vagyunk együtt, amennyire
lehetséges, miután csókolóztál valakivel a szobádban. Jézusom,
ribanc vagyok? Azt hiszem, ribanc vagyok. Mármint, ki enged
valami véletlenszerű srácot felnyúlni a pólóján, amikor
szerelmes valaki másba? Nem mintha Lloyd annyira
véletlenszerű lenne. Mármint, örök idők óta ismerem. És
legalább ennyi ideje epekedem utána. Szóval talán nem is rossz,
hogy kikerült a rendszeremből. Mert, ahogy mondtam, Lloyddal
kavarni… furcsa volt. De talán csak azért, mert nem szoktunk
egymáshoz. Nem igazán van kihez hasonlítanom, kivéve
Jordant. És az első éjszaka, amikor mi kavartunk, furcsa volt,
mert annyira nem számítottam rá. De később jobb lett. A
kavarás, úgy értem. Mert egymáshoz szoktunk. Talán nekem és
Lloydnak csak meg kéne szoknunk egymást. - Várj. Honnan
tudod, hogy Lloyd és én járunk?
- B. J. mondta.
 - B. J. honnan tudja? – kérdezem, ujjaimmal a
halántékomat masszírozva. Kezdek szédülni. Így érezhetik
magukat a hírességek, a titkaikat egy napilapra fröccsentve
megtalálva, és azon tűnődve, hogy a fenébe tudta meg
mindenki?
- Gondolom Lloyd hagyott valamiféle hozzászólást a
MySpace profilodon – vállat von – amiből B. J. arra
következtetett, hogy együtt vagytok.
Nem néztem a MySpace-em tegnap este óta, mielőtt
engedtem Lloyd-nak, hogy tapogasson. Habár, nem is igazán
volt tapogatás. Inkább… nem is tudom, cirógatás? Fúj, de
piszkosul hangzik. Pedig nem volt az. Piszkos, úgy értem.
Csak nem volt csodálatos, mint amilyen Jordannel. Lloyd
eléggé puhatolózó volt, mintha nem lett volna biztos abban, amit
csinált.
Nem mintha én az lettem volna. Mármint, hogy pontosan
tudtam volna, mit csinálok. Mindemellett, azt gondolnád, hogy
Lloyd átvette a vezetést, mivel tudom, hogy ő nem szűz, én meg
igen. Habár nem azért, mert ezt akartam. Megint gondolkodni
kezdek arról az estéről Miamiban, és tényleg nagyon szédülni
kezdek.
- Mi állt benne? – kérdezem, miközben próbálom
megállítani a szoba forgását.
- Miben mi állt? – kérdezi a homlokát ráncolva. Megeszi
az utolsó falat hamburgerét és megint megnyalja az ajkait.
ABBA TUDNÁ HAGYNI EZT?! Komolyan, mennyit
tudja nyalni egy ember az ajkait?
 - Mi állt a MySpace hozzászólásban? – kortyolok az
üdítőmből, hogy lenyugtassam a gyomrom. Nem ez lenne az
üdítő dolga? Lenyugtatni a gyomrod? Valójában azt hiszem, ez
csak gyömbér szörp. Sima gyömbér szörp.
- Nem tudod?
- Nem voltam fent tegnap óta. A laptopom már el volt
pakolva. – szeretném, ha úgy jönne ki, mint egy csípős
megjegyzés, minthogy én bepakoltam, ő meg nem. De úgy jön
ki, mintha pánikolnék.
- Nem vagyok benne biztos. – vállat von, és golyóvá gyűri
a Whopper csomagolópapírját. Nem biztos benne? Nem biztos
benne. Ez nevetséges. Hogy nem lehet biztos benne? Amint B.
J. közölte, hogy „ Lloyd hagyott Courtney-nak egy MySpace
hozzászólást, és együtt vannak” Jordannak úgy kellett volna
reagálnia, hogy „Mi áll benne?.”
Ez az, amit én tettem volna.
- Oh. – a gyomrom már ég, de nem figyelek rá – hát –
mondom felállva. Nyújtózkodom egyet a kezemmel a fejem
mellett, mintha nem érdekelne a világ – elmegyek a mosdóba,
aztán menjünk vissza az útra. Jól hangzik?
- Persze – feláll és elkezdi összegyűjteni a szemetet az
asztalunkról, és a kukába rakni. Átsétálok az illemhelységekig,
de amint kikerülök Jordan látóköréből, kiveszem a telefonom és
tárcsázom Jocelyn-t.
- Hello – mondja, becsípettnek hangozva.
- Szia, én vagyok.
- Oh. – tompa zaj a vonal másik végén, mintha átfordulna.
- Alszol?
 - Igen – morogja.
- Oh. Na jó, figyelj, valamit meg kell tenned nekem.
- Mit?
- Meg kell nézned a MySpace oldalamat. – átnézek a
vállam fölött, félve, hogy Jordan esetleg a mosdók felé tart
miután felszedte a szemetet, és meglát kint állni, és a
telefonomon beszélni.
Gyorsan besétálok a mosdóba, csak a biztonság kedvéért,
mert rájövök, hogy innen könnyen beszélhetek, és nincs a
lebukás gyanúja sem.
- Most? – kérdi Jocelyn sóhajtva – Édes, senki sem írt
neked hozzászólást ma reggel, bízz bennem. Túl korán van
hozzá. – ásít egyet.
- Tegnap este volt. Lloyd tegnap este írt.
- Mivan?! – visítja, teljesen ébernek tűnve. Hallok még
egy tompa zajt, aztán a számítógépét amint bekapcsol. – Mi áll
benne?
- Nem tudom – mondom, próbálva nem felbőszülni, mivel
ő az egyetlen kapcsolatom az internettel. – ezért kérlek, hogy
nézd meg.
Van egy sor a mosdónál, ami kinyúlik az ajtón túlra az
előtérbe, és beesek rajta egy nő és a babája után. Van egy
rózsaszín csík a hajában. A nőnek, nem a babának.
- Honnan tudod, hogy hagyott egy hozzászólást? –
kérdezi vidáman. – Court, ez annyira ász, szerinted mi áll
benne?
 - Nem tudom – a gyomrom megint háborog –
Valószínűleg csak hogy „hé, jó móka volt veled lógni ma este”
vagy valami ilyesmi.
- Talán van valami köze ahhoz, hogy holnap látni fog.
Mikor indul a gépe?
- Azt hiszem délután egykor. Middleton-ba kéne érnie
három vagy négy óra körül.
- Csak, hogy tudd, szerintem nagyon elcsépelt, hogy
megálltok meglátogatni. Mármint, egy napot lesz a főiskolán.
Tudnál ennél elkeseredettebb lenni?
- Nem azért megyek, hogy találkozzak vele. Jordan fog
találkozni a bátyjával, és Lloyd csak valahogy rájött, és
elhatározta, hogy fasza lenne találkozni. – Jordan bátyja, Adam,
végzős lesz a middleton-i egyetemen, és Észak Carolinában
maradt nyárra, hogy megcsináljon egy gyakorlatot.
Amikor Lloyd megtudta, hogy megállunk Bostonban, azt
gondolta, hogy király lenne, ha össze tudnánk futni, szóval lenne
esélyem megnézni hova járt suliba.
- De azelőtt hívott, mielőtt kavartatok, ugye? Szóval ez
ilyen baráti dolog.
- Úristen. Talán Lloyd ráébredt, hogy hatalmas hiba volt
kavarni, és már nem akarja, hogy menjek. Esetleg a MySpace
hozzászólásban valami olyan áll, hogy „Hű, nem tudom elhinni,
hogy annyira kanos voltam, hogy ez történt este, de remélem,
nem képzeltél bele semmit. Talán mégsem olyan jó ötlet, hogy
meglátogass.”
 - Nem – Jocelyn hangja halk és kimért, mintha valami
elmebeteggel beszélne – mert B. J. azt mondta Jordannek, hogy
Lloyd hozzászólása alapján úgy tűnik, együtt vagytok.
Oh. Tényleg. Mély levegőt veszek.
- Oké, tölt. Várj, beírom az oldaladat. – a billentyűk
hangja áthallatszik a vonalon – Na lássuk.. oh, meg is van.
- Mi áll benne? – szinte sikítok. Az öreg nő két emberrel
odébb a sorban hátra fordul és csúnyán néz rám.
- Ne akadj ki. – mondja, ami soha nem jó, mert ha valaki
azzal vezeti fel a mondandóját, hogy „ne akadj ki”, biztos, hogy
ki fogsz akadni.
- Csak. Olvasd. Fel.
- Oké – megköszörüli a torkát, mintha szóbeli előadásra
készülne – azt írja „Hé, szépség. Nagyon jól éreztem magam
veled ma este – komolyan, elképesztő volt. Alig várom, hogy
találkozzunk holnap, és megbeszéljük, mit jelent ez az egész.
Hála istennek a gyakori repülőkért, mi? Aludj jól, Courtney
Elizabeth!”
Egy pillanatig nem tudok megszólalni. Lloyd
egyértelműen azt hiszi, hogy együtt vagyunk. Ami egyáltalán
nem így van.
Ami azt jelenti, hogy holnap el kell majd mondanom neki,
hogy nem vagyunk együtt, miközben úgy kell feltűntetnem
Jordannek, mintha együtt lennénk, miután azt mondtam neki,
hogy így van.
- Court? Ott vagy?
- Igen, itt vagyok. – mondom. Azután, mielőtt bejuthatnék
a mosdóba, az egész padlót lehányom
Courtney. Korábban.
123 nappal az utazás előtt, 12:23

- Nem. –Jocelyn belekortyol a csokis tejébe és rám néz a kávézó

asztala fölött. – Ez nem történt meg.
- Mi? – kérdezem, próbálva ártatlan hangot megütni. Épp
most fejeztem be a mesélést a tegnap éjszakáról és Jordan-ről, és
Jocelyn így viselkedik, mintha, ez valami óriási rossz lenne.
Lehet, hogy az is. De csak akkor, ha kedvelem Jordan-t. Ami
viszont lehetetlen.
- Nem fogsz Jordan Richman után sóvárogni. – mondja. –
Nem fogom hagyni.
- Nem sóvárgok utána. – tiltakozom. Kibontok egy tasak
rokfort sajtöntetet, hogy a salátámhoz adtak és ráöntöm a
tányéromra. Nem igazán vagyok éhes, de kell valami, amivel
elfoglalhatom magam, hogy ne áruljam el az érzéseimet,
miszerint lehet, hogy odavagyok Jordan-ért.
Ami őrültség. Mert Jocelyn-nek igaza van. Az nevetséges
lenne.
- Helyes. – mondja Jocelyn elégedetten. Iszik még egy
kortyot a csokis tejéből, majd átnyúl és elvesz egy
uborkadarabkát a salátámból. Végül beledobja a szájába. – De
kicsit azért furcsa ez a meghívás. – ráncolja a szemöldökét. – De
az még furcsább, hogy nem csinált semmi.
- Hogy érted?
- Hát, csak ha egy srác felhív egy lányt éjszaka, akkor az
általában azt jelenti, hogy akar valami testit. Ezért furcsa, hogy
nem próbálkozott semmivel, érted?
 - Hacsak nem akart velem összejönni, és miután
kijózanodott, rájött, hogy visszataszítónak talál, így úgy döntött,
hogy mégse.
- Részeg volt?
- Nem igazán.
Jocelyn a szemeit forgatja. – Akkor ennek nincs értelme.
Amúgy, miért beszélgetünk még mindig erről?
- Fogalmam sincs. – Talán mert, nem tudom megállni,
hogy ne gondoljak rá és kicsit csalódott voltam, hogy nem hívott
fel tegnap. Oké, még én is látom, hogy ez nevetséges. Úgy
értem, ő nem a pasim. Nem is olyan srác, akivel randizok. Ezért
csalódottnak lenni, hogy nem hívott fel szombaton, hülyeség.
Azt hiszem, az ilyen furcsa, váratlan eseményeket senki sem
tudja megmagyarázni. Mint a gabonakörök vagy az a hölgy, akit
eltalált a labda egy Yankees meccsen, mire ő elment
kivizsgálásra az orvoshoz, ott pedig találtak egy tumort, és ha
nem ment volna el a kórházba, akkor meghalt volna.
- Jó. – mondja Jocelyn, elégedett hangon.
- De… - kezdem lassan, felszúrva egy kis salátát a
villámra.
- De mi? – Jocelyn éles hangon. – Nincs semmi de. –
Elkapja a kezem, és megállítja mozdulataimat. – Édesen, ne. –
utasít. – Nagyon rossz a híre. Nem megfelelő neked.
- Tudom. Igazad vagy. Határozottan. – ráncolom a
szemöldököm. De amikor együtt lógtunk, úgy tűnt megfelel
nekem. Semmi nem történt, amitől ne lett volna az. De talán ez
csak valami trükk volt, amitől a lányok akarják őt. Van értelme,
ha belegondolsz – csinálnia kell valamit, hogy a lányok
beleessenek. Kedvesen beszél hozzájuk, beadja, hogy ő jó fiú.
De én nem fogok beleesni a csapdába. Erős leszek, és nem
dőlök be az elmejátékainak.
- Ne beszéljünk róla többet. – mondja Jocelyn. – Ne
keresd őt, ne hívd, ne kutass utána online.
- Nem fogok. – mondom. Arról nem beszélve, hogy
tegnap megnéztem a MySpace oldalát legalább 300-szor és
titokban örülve, láttam, hogy Madison Allesio hagyott neki egy
üzenetet, amire nem válaszolt.
- Úgy értem, Courtney, ne őrülj meg valamitől, ami még
csak nincs is.
- Teljesen igazad van. – mondom. És igaza is van.
Felizgatni magad valami pasi miatt, aki nem is túl nagy szám,
nagy hülyeség. Főleg azért, mert én már felizgattam maga Lloyd
miatt, aki szintén nem nagy szám, mert összejött egy lánnyal,
akivel Connor buliján találkozott. Jordan-nal ellentétben, Lloyd
felhívott tegnap, hogy elmesélje hogyan fektette le Olivia-t a
kocsija hátsó ülésén. A szerelmi életem dolgai nem mennek túl
jól.
- Amúgy, mi van Lloyd-al? – kérdezi Jocelyn, mintha a
fejemben olvasna. Átnyúl a tányéromra egy
koktélparadicsomért, majd beteszi a szájába. Szó nélkül átadom
neki a villámat, ő meg beleszúrja azt a salátámba. Jocelyn
egyike azoknak az embereknek, aki mindig fogyózik, közben
meg mások tányérjáról falatozgat.
- Lefeküdt Olivia-val.
- Nyomorult. – mondja Jocelyn a szemeit forgatva. – Egy
hetet adok nekik.
 - Ja, talán. – Madison Allesio sétál be, oldalán a
pompomcsapat tagjaival. Nyelek egy nagyot.
- Botrányt szimatolok. – jelenti be Jocelyn.
- Oh, istenem. – mondom. – Akarom tudni?
- Igen. Akarod tudni. – Jocelyn az ajkába harap. – De ne
legyél mérges rám, amiért nem mondtam el hamarabb. – Jocelyn
szereti eltitkolni a botrányait. Sokszor csak néhány nappal
korábban mondja el, hogy mi is történik éppen. Tavaly, mikor
szakított Kevin Scott-al, akivel két évig járt, csak egy héttel
később mondta el nekem. Akkor csak azt gondoltam, hogy
nagyon összevesztek, mert nem láttam őket együtt lógni az
iskolában. Már megtanultam, hogy a tetteit ne vegyem
személyeskedésnek. Ő ilyen.
- Nem leszek. – Ha belegondolok, az, hogy Jordan
Richman a semmiből tűnt fel azon az estén, amikor el akartam
mondani Lloyd-nak, hogy akarom, valamiféle jel lehetett. Talán,
hogy Jordan és én jöjjünk össze. Vagy, hogy Lloyd és én ne.
Vagy, hogy tényleg együtt kellene lennem Lloyd-al. Na, jó, az
utolsónak semmi értelme gondolom, hisz miért jött volna össze
Olivia-val, ha nekünk járnunk kéne? Ezért nem szabad hinnünk
a jeleknek. Teljesen összezavarnak.
- Oké. – mondja. – Tudod, szombat este, nagyon későn
megpróbáltál felhívni, de nem vettem fel.
- Igen. – Ellentétben Jocelyn-nel, én szeretek minden
izgalmas dolgot rögtön kielemezni és boncolgatni. Amint
hazaértem, a találkozómról Jordan-nal szombat este, felhívtam
őt.
- Szeretnéd tudni miért nem vettem fel? – kérdezi.
 - Igen.
- És azt is, hogy miért nem hívtalak vissza reggel négyig?
- Igen.
- És emlékszel, hogy azt mondtad aludtál, de mi
beszélgettünk ennek ellenére, mert…
- Jocelyn! Igen, tudom, ott voltam, bökd már ki.
- Nos, - mondja lassan. Egy világosbarna tincsét kezdi
csavargatni az ujja körül. – lefeküdtem valakivel.
- Tényleg? Mark-al?
- Nem. – mondja.
Várok. Csend.
- Oké. – mondom. – Elmondod ki az?
- Nem tudom.
- Jocelyn.
- Ez olyan kínos. – Közelebb húzza magához a
tányéromat, és vesz még egy falatot a salátámból.
- Miért? – kérdezem. – Úgy értem, mennyire lehet rossz?
- Elég rossz. – mondja fájdalmas hangon.
- Nem lehet olyan rossz, mint Blake Letkowski. –
mondom. Blake Letkowski az a gyerek, aki tavaly megtetszett
nekem, mikor együtt dolgoztunk egy tudományos feladaton.
Rossz híre volt. Cigizett, ivott, rasszista megjegyzéseket tett…
de szerettem csókolózni vele. Mindegy kivel feküdt le Jocelyn,
nem lehet rosszabb, mint Blake Letkowski.
Csend. – Jocelyn?
- Igen?
- Az? – Közelebb húzom a matekkönyvemet a táskámhoz,
remélve, hogy nemtörődömségében nem önti le.
 - Mi az? – kérdezi rosszalló tekintettel.
- Jobb, mint Blake Letkowski?
- Igen. Határozottan jobb.
- A jobb még több botrányt, vagy nem olyan rosszat
jelent? – kérdezem.
- Attól függ, honnan nézed. – válaszolja Jocelyn
vontatottan. Iszik egy kortyot a csokis tejéből. Jocelyn mindig
csokis tejet iszik az ebédhez. Különleges, alacsony
szénhidráttartalmú csokis tejet egyszer használatos poharakból,
amiket minden reggel a sarkon lévő Mobilban vesz meg suli
előtt.
- Hogy érted? – kérdezem. Azt hihetnéd, hogy untatja ez a
beszélgetés, mivel ő egyértelműen nem akar beszélni róla, de
meglepő módon nem. Tudni akarom kivel feküdt le.
- Úgy értem, szerinted, jó, hogy valaki rosszabbal
feküdtem le, mint Blake Letkowski, de ehelyett egy kicsit együtt
tudnál érezni velem?
- Szóval, akárki is Ő, rosszabb, mint Blake.
- Courtney!
- Mi van?
Vesz egy mély lélegzetet. – Mindegy. Nem mondom el.
- Jó. – Úgy teszek, mint aki elmerült egy
matekfeladatban. Pár perc múlva, látszik, hogy ideges, de én
török meg először. – Csak mond el!
- Nem.
- Rá fogok jönni.
- Senki nem fogja megtudni.
- Miért nem?
 - Mert nem mondom el senkinek.
- Mi van, ha ő elmondja valakinek?
- Nem fogja.
- Miért nem?
- Mert megbeszéltük, hogy nem mondjuk el senkinek.
- Oh, oké. Mert ez mindig így van. A srácok nem
mondják el senkinek, hogy lefeküdtek valamivel, mindig tartják
a szájukat. – Jocelyn csendben marad. – De mindegy. –
mondom vállat vonva, és visszafordulok a matekkönyv felé. –
Ha nem akarod elmondani a legjobb barátnődnek a világon,
hogy kivel feküdtél le, nos, akkor…
- Nem az, hogy nem akarom elmondani. Én csak nem
akarom, hogy elítélj.
- Mikor ítéltelek én el? – kérdezem a szemeimet forgatva.
– Én vagyok legkevésbé ítélkező ember világon.
- Hát, - mondja elgondolkodva. Kivesz még egy falatot a
salátámból. – mikor előző évben csatlakoztam a sajtóhoz Dan
Carlio miatt, akkor elítéltél.
- Az más volt. Ő átmosta az agyadat. – Az első év végén
Jocelyn odavolt ezért a nevetséges pasiért, aki olyan irodalmi
aktivista típus volt. Mindig az iskolaújságot próbálta használni a
politikai meggyőződéseinek hirdetésére. Jocelyn elkezdett lógni
az iskolából, környezetvédelmi tiltakozásokra járt, és majdnem
elvesztette a kreditjeit, mert túl sokat hiányzott. Plusz, Dan egy
igazán hátborzongató volt és Jocelyn-t „kicsi katonának” hívta.
Furcsa.
- Nem igaz. – mondta Jocelyn elborzadva.
- Jocelyn, rávett, hogy csatlakozz a Zöld Párthoz.
 - És?
- És, tudod te egyáltalán mi az a Zöld Párt?
- Ralph Nader-ről szól. – mondja, büszkén magára.
- Hagyjuk.
Csend.
- Mond el.
- Oké.
- Várok.
- Nem nevethetsz ki.
- Nem foglak.
- Ne mondj semmit.
- Nem fogok.
- B.J. Cartwright.
Csend.
- Mondj valamit. – kéri magas hangon.
- Te mondtad, hogy ne. Szóval nem fogok. – B.J.
Cartwright… jajj… az egyetlen szó ami eszembe jut vele
kapcsolatban a „zavaró”, de ezt nem mondhatom Jocelyn-nek.
Mert azt ígértem, hogy nem fogok ítélkezni. Emellett Jocelyn
személyes támadásnak veszi, ha azt a személyt támadják, akivel
lefeküdt. Szóval, ha azt mondanám „Váóó, Jocelyn, ez zavaró” ő
az úgy értelmezné „Váóóó, Jocelyn, zavaró vagy”. Ami talán
igaz, talán nem. De mégis.
- Ahhoz képest, hogy nem mondasz semmit, elég sokat
beszélsz.
Alaposan átgondolom. – Nos, - kezdem lassan. – miért
nem mondod, el hogyan történt.
 - Oké. – mondja lelkesen. Arrébb tolja az üres salátástálat.
– Nos, tudod, hogy Mark-al flörtöltem, igaz?
- Igen.
- Szóval B.J. ott lógott, hozzám közel, és elkezdtünk
beszélgetni.
Megpróbálom kitalálni, hogyan tudnám megkérdezni,
hogy ez az előtt vagy az után volt, hogy B.J. a lábamra mászott,
mint valami kanos kutya, anélkül, hogy azt mondanám „Hé,
Jocelyn, ez az előtt vagy az után volt, hogy B.J. a lábamra
mászott, mint valami kanos kutya.”
- Elkezdtünk beszélgetni, és később hívott, hogy menjek el
Jeremy bulijába, és ezután,… nem is tudom. Végül a házában
kötöttünk ki. – kicsit leállt. – Szexeltünk. – tette hozzá, arra az
esetre, ha nem jöttem volna rá.
- Oké. – mondom lassan. – És mi van most?
- Uuh. Kerülöm.
- Jó ötlet? – mondom. – Miért?
- Mert, helló, ő B.J. Cartwright! Habár, – mondja
elgondolkodva. – igazán jól csókol. – Ewww. Megszólal a
csengő, ami jelzi az ebédszünet végét, kifele menet letesszük a
tálcánkat, és elindulunk a folyosón, én a biológia labor felé, ő a
Kreatív Írás órájára.
- Most már, - mondja, megállva a szekrényénél útközben.
– tisztáztuk ezt a Jordan dolgot, ugye?
Elfordítja jobbra a szekrénye zárját.
- Hogy érted? – kérdezem.
- Nem próbálsz beszélni vele, vagy ilyesmi. Figyelmen
kívül hagyod. Nincs jó híre, Courtney.
 - De mi van, ha ő szólít meg?
- Nem. – mondja. – Nos, ha ő köszön rád, akkor
visszaköszönhetsz. De ez minden. – Megfogja a vállam, és
egyenesen a szemembe néz, mintha csatába készülnénk. –
Világos?
- Teljesen világos.

Jordan. Korábban.
123 nappal az utazás előtt, 14:18

Courney MySweeney úgy kezel, mintha nem léteznék.

Matekórán ülünk, nézem, ahogy sms-ezik a rózsaszín kapucnis
pulcsija rejtekében, és egy kicsit kezdek ideges lenni. Egyetlen
szó se. Felém se néz.
Felteszem a kezem, miután Mrs. Novak kiosztotta a
házikat.
- Igen, Jordan? – kérdezi.
- Lenne egy kérdésem a tizenkilences feladattal
kapcsolatban. – Ez nem igaz. Azt se tudom mi a tizenkilences
feladat, de mindegy. Mrs. Novak ezt nem tudja, és remélem
Courtney figyelni fog engem. De nem. Még mindig sms-ezik.
Rájövök, hogy ez engem tényleg, igazán idegesít, ami furcsa.
Nem szoktam ideges lenni lányok miatt, akik leráztak. Főleg, ha
nem érdekelnek.
- Mi a kérdésed, Jordan? – kérdezi Mrs. Novak
gyanakodva. Nem igazán szoktam jelentkezni matekon. Nem
szoktam jelentkezni semmilyen órán se. Nem azért, mert nem
tudom a választ. Csak szerintem szükségtelen.
- Átnézhetnénk az egész feladatot? – kérem. – Courtney
és én pont arról beszélgettünk, hogy milyen trükkös feladat.
- Persze. – Mrs. Novak elkezdi magyarázni a feladatot.
Courtney még mindig sms-ezik, még mindig nem néz rám. Mi a
franc baja van? Tulajdonképpen, nekem mi a fene bajom van?
Gondoskodtam róla, hogy még a becsengetés előtt beérjek
a terembe, arra az esetre, ha beszélgetni szeretne velem. Még
régebben, másodévesként összejöttem egy csajjal (úriembert
játszva), akivel egy osztályba jártam. Kész rémálom volt.
Akárhányszor beértem a terembe, ő az asztalomon ült, rám
várva, hogy „cseveghessünk”, mielőtt becsengetnek. Ő hívta
„csevegésnek”.
- „Csak csevegni akartam.” - mondta, csak ő használva a
„csevegés” szót arra, hogy nevetséges kérdéseket tegyen fel
nekem, mint „Soha nem unod meg a cipőidet? Mivel srác vagy
és nincs választásod?”
Megtanultam, hogy ha egy lánnyal egy osztályba jársz és
nem akarsz vele beszélni, akkor kell besurrannod amikor már
becsengettek. Ez az egyetlen esélyed a megmenekülésre. De
Courtney még csak rám se nézett. Egyszer se. Még amikor a
nevét említettem, akkor se.
Szóval, mikor a kicsengő jelzi, hogy vége az
iskolanapnak, megvárom amíg kilép a teremből, mögé
settenkedem, és lehúzom a kapucnit a fejéről.
- Hé. – mondom, mikor felém fordul.
 - Oh, - mondja, meglepettnek látszva. – hé. – Átteszi a
táskáját a másik vállára. – Mizu?
- Semmi különös. – mondom, próbálva lazának tűnni. –
Szóval, általában hogy szoktad kezelni azokat a srácokat, akik
meghívnak ebédelni?
Mosolyog. – Hogy érted?
- Úgy látszik figyelmen kívül hagyod őket. – mosolygok
vissza, mutatva, hogy nem vagyok zavarban emiatt.
- Nem hagytalak figyelmen kívül. – mondja, majd
feltartja a telefonját. – El voltam foglalva az sms-ezéssel.
- Nos, nem akarok semmilyen titkos üzletelést
félbeszakítani.
Elértük a szekrényét, és ő elkezdi elfordítani a
kombinációs zárat. Beleharap közben az ajkába, és én hirtelen
késztetést érzek, hogy odahajoljak, és beleharapjak. Nem a
szekrényébe. Az ajkába. Istenem. Elvesztem.
- Szóval. – Mondja, a táskájába csúsztatva néhány
könyvet. Mikor ezt teszi rájövök, hogy a tanítási napnak vége és
nekem haza kellene mennem. Ettől enyhén pánikba esem.
Miután szombat este elmentem Courtney házától, egy jó darabig
(oké, jó sokáig) még kocsikázgattam és mire hazaértem már
hajnali négy volt, a nyavalyás kocsi elállt, és anyám aludt. Hét
körülig aludtam (forgolódtam az ágyban), utána szereztem
magamnak reggelit a Dunkin’ Donuts-ból, és elkezdtem
kocsikázni. És vezettem. És vezettem. Vezettem kilencig, aztán
felhívtam B.J.-t és a házában töltöttem a napot, segítettem a
másnaposságában és Xbox-oztam. Végül nála maradtam,
másnap reggel hazaugrottam, de csak amikor tudtam, hogy
anyám már elment dolgozni, gyorsan lezuhanyoztam és ruhát
cseréltem.
A nap, eddig, egy normális hétfő volt, de kimerültem.
Kimerültséget érzek, most az egyszer. Nem várom, hogy
hazamenjek és megejtsem a hétfő délutáni pihenőmet. Nem
akarok hazamenni. Most nem. Vagy inkább soha. Az egyetlen
dolog, amit akarok, jövök rá, az Courtney-vel lógni. Most
rögtön.
- Hé. – mondom, a szekrényének dőlve, felvéve a
legcsábítóbb mosolyomat. – Mit fogsz most csinálni?
- Hazamegyek. – A vállára veszi a táskáját és becsukja a
szekrénye ajtaját.
- Nem akarsz lógni velem egy kicsit, enni valamit, vagy
bármi?
Meglepetés villan az arcán, majd a szemöldökét ráncolja.
– Nem lehet. – mondja határozottan. Sarkon fordul és elkezd
távolodni tőlem. Amivel, persze, csak azt éri el, hogy kövessen.
Elkapom a hátizsákját, és magam felé fordítom.
- Miért nem? – vigyorgom.
- Miért? – kérdezi.
- Nem. – felsóhajtok. – Miért nem? – Mi van ezzel a
lánnyal?
- Úgy értem, miért akarsz enni valamit, velem? – Csípőre
teszi a kezét, mintha kihívna engem. Egy kis ezüst karláncot
visel, ami lecsúszik a csuklóján.
- Mert éhes vagyok? – kérdezek vissza. Nyilván nem
lenne a legjobb válasz a „Mert összevesztem anyámmal és nem
akarok hazamenni”. Emellett, ez nem olyan mintha hazudnék.
Éhes vagyok. És vele akarok lógni. Plusz, miért hív ki engem?
Milyen szarság ez?
Elfordul és újra elindul. – Courtney! – Szó szerint üldözni
kezdem, utat törve magamnak a folyosón, a haza fele tartó
tömegen keresztül.
- Igen? – fordul felém.
- Mi a bajod? Ha nem akarsz menni, csak szólj.
- Nem akarok menni. – mondja, keresztbe téve a kezét a
mellkasa előtt.
- Jó. Ez minden, amit mondani akartam. – Sarkon
fordulok, és elindulok a folyosón.
- Jordan. – Szól utánam, és én csaknem meg se fordulok.
De újra kimondja a nevemet, így végül megfordulok.
- Nézd. – mondja. – Sajnálom. Csak furcsa napom volt, ez
minden. – beleharap az ajkába. – Ha még mindig akarsz
menni…
- Ne érezd, hogy szívességet kell tenned. – mondom, még
mindig kicsit idegesen. - Nem nagy ügy, ha nem akarsz jönni,
nem jössz.
- Nem, - mondja, közben kisöpri a haját az arcából. –
menni akarok. De én fizetek.
- Nagyszerű. – Vállat vonok. – Akkor nyomás.

Fél óra múlva a kocsimban ülünk, és gyorskaját eszünk, amik a

Taco Bell-ből vannak. Igazi étterembe akartam menni, de
hajthatatlanul gyorskaját akart enni. Ez a csaj tényleg furcsa,
mert nem akar BEMENNI az étterembe, helyette a kocsimban
akar enni.
 - Szóval, - mondom. – kösz, hogy figyelmen kívül hagytál
ma.
- Nem hagytalak figyelmen kívül. – mondja, és úgy tűnik
kényelmetlenül érzi magát. Fészkelődik az ülésén. – Csak nem
vettelek észre.
- Aha. – Beleharapok a Taco Supreme-be és ránézek. Alig
nyúl a kajájához. Plusz, legtöbbször csak egyszavas válaszokat
ad. Próbálok mondani valamit, amivel rákényszeríthetem, hogy
vegyen részt a beszélgetésben.
- Szóval. – mondom végül. – Mesélj a szüleidről.
- A szüleimről? – kérdezi.
- Ja. Miért nem ugyanaz a vezetéknevek, mint nekik, részt
vesznek-e drogcsempészetben, van-e valami idegrendszeri
betegségük, utálod-e őket, stb.
- Ez nem igazán botrányos. – mondja. – Azt mondhatnám,
hogy tönkreteheti ezt az egész dolgot. Talán titokban kéne
tartanom, így azt hihetnéd, hogy titokzatos és vonzó vagyok.
- Én máris azt gondolom, hogy titokzatos és vonzó vagy. –
mondom, egyet kortyolva szódámból.
- Tényleg? – felém fordul, a nap besüt a szélvédőn,
megvilágítva a haját és az arcát. – Miért?
- Mi mért? – kérdezem. Hirtelen furcsán kezdem érezni
magam. Először, jövök rá, ülök a kocsimban egy lánnyal. Nem
csak ez, hanem, hogy Courtney kurva dögös. Nem úgy, mint
Madison, a sokat sejtető ruháival és hatalmas mennyiségű
rúzsával, de dögös, abban az értelemben, hogy… Nem tudom.
Csak szexi. Ő teljes egészében egy nagy dögösség.
 - Miért vagyok titokzatos és vonzó? – kérdezi,
felbőszülve.
- Oh. Mert figyelmen kívül hagytál matekórán. És engem
senki nem hagy figyelmen kívül.
Forgatja a szemeit. – Igaz. Tényleg nem.
- Nos, - ránézek a szemem sarkából. – néha a lányok. De
csak azért, mert azt hiszik, ha azt tettetik, hogy nem törődnek
velem, akkor akarni fogom őket.
- Talán azért nem törődnek veled, mert nem akarnak
téged. – vonja meg a vállát. – Vagy talán csak furcsának tartják
a tényt, hogy négy éven keresztül figyelmen kívül hagytad őket,
majd hirtelen elhívod őket ebédelni, meg gyorskaját enni.
- Kivéve, hogy nem szoktam lányokat hirtelen elhívni,
ebédelni, meg gyorskaját enni.
- Általában hova szoktad őket vinni? – Rám mosolyog, én
meg visszamosolygok rá.
- A hátsó ülésre. – Poénkodok, de a mosoly eltűnik az
arcáról. – Whoa, csak viccelek. – Ez a lány kemény dió. –
Figyelj, Court.
Harap egy kicsit a taco-jából és kinéz az ablakon.
- Szóval, - mondom. – a szüleid? Mi van velük?
- Apám nem a biológiai apám. – mondja vállat vonva. –
Tavaly fogadott örökbe, de eldöntöttem, hogy megtartom a
vezetéknevemet. Nem akartam megváltoztatni, de ennek talán
nincs is értelme.
- Ez király. – mondom, remélve, hogy ő nem kérdez
engem a szüleimről vagy, hogy mi van velük. Kizárt, hogy
kiderüljön, anyám megcsalja apámat. – Az apád jó fej?
 - Igen. Nagyszerű fickó. Anyámmal már három éves
korom óta házasok, így nem tudok mást mondani róla.
- Fasza. - Megeszem az utolsó falat taco-mat és a
csomagolópapírját visszadobom az üres zacskóba. – Na, és most
mi kéne csinálnunk, Court?
- Miért hívsz „Court-nek”? – kérdezi.
- Mert, - mondom, vállat vonva. – ez az új beceneved.
- Ellenben a régi becenevem…?
- Ja, a régi beceneved. – mondom, tettetve, hogy
valakinek sms-t küldök a telefonomról. – „Fura Sms Csaj.” – Ez
egy hazárdjáték, de megéri. Felém nyúl, játékosan meglök, mire
én elkapom a kezét, újra rájövök, milyen jó illata van. Erre
nyelek egyet. Kizárt, hogy összejöjjek Courtney MySweeney-
vel. Ez őrültség.
- Te flörtölsz velem? – kérdezem.
- Nem. – döbbenten néz, és visszacsúszik az ő oldalára. –
Nem is.
- Teljesen olyan volt.
- Édesem. – mondja, rám nézve. – Ha flörtölnék veled, azt
tudnád. – Ráncolja a szemöldökét, és azt hiszem, valószínűleg
igazat mondott. Ha flörtölne vele, én valószínűleg tudnám. Én
nagyon, nagyon be vagyok gerjedve.

Egy óra múlva a DVD részlegnél vagyunk a Barnes & Noble-

ban, és azon vitatkozunk, hogy a Laguna Beach jó TV show-e
vagy nem. Valahogy megpróbáltam rávenni, hogy jöjjön el
velem a könyvesboltba, ami nem volt nehéz, mivel a Taco Bell
mellett van.
 - Olyanok, mint a beszélő próbababák. – mondja
Courtney, megrázva a fejét. – Ötletem sincs, hogy érdekelhet
téged ez a show.
- Nem mondtam, hogy érdekel. – mondom szemforgatva.
Ez hazugság. Mindig megnézem.
- Melyik este is adják? – kérdezi, a szemöldökét ráncolva.
- Szerdán. – Vágom rá gondolkozás nélkül. Erre
önelégülten mosolyog.
- Ez nem jelent semmit. – tiltakozom. Visszacsúsztatja a
Laguna DVD-t a polcra, és elfordul.
- Mindegy. – vállat von, és elindul az Akció/Kaland
részleg felé.
- Mindenki tudja, hogy a Laguna Beach szerda este megy.
Mindössze csak be kell kapcsolni az MTV-t fél pillanatra.
Mindig hirdetik a reklámokban.
- Jó. – mondja, újra vállat vonva.
- És ha nézem? Akkor mi van?
- Nevetséges. Olyanok, mintha nem is igazi emberek
lennének.
- Oké. – mondom taktikát váltva. – Nézted a
Narancsvidéket?
- Az teljesen más. – mondja.
- Oh, istenem, nem az. – mondom. – Ugyanaz. Csak az
egyikez megírták, a másik valóság show.
- A Narancsvidék teljesen más. Mert, bár a szereplők
gazdagok és anyagiasak, vannak benne értelmes beszélgetések.
Vannak kérések. Dilemmák. Viták. – Hmm. Ott a pont.
Próbálok visszaemlékezni egy jó Laguna vitára, de csak Kristin
Cavallari/Nick Lachey helyzetének a bevonása a médiába jut
eszem. Megcsörren a telefonom, mire rögtön kiveszem a
zsebemből.
B.J. az. Hezitálok. Talán bunkóság lenne felvennem,
amitől Courtney nem akarna soha többé velem lógni, ami rossz
lenne. De szükségem van B.J.-re, hogy ne kelljen hazamennem.
Ami azt jelenti, hogy felveszem a telefont, ez a legjobb döntés.
- Nem baj, ha felveszem? – kérdezem. – Fontos.
- Nem probléma. – mondja és visszafordul a filmek felé.
letérdel, hogy megnézzen valamit az alsó polcon, mire az pólója
felcsúszik, megmutatva a hátát. Nyelek egyet.
- Miva’? – szólok bele a telefonba és néhány méterre
eltávolodom Courtney-től.
- Haver, nagy szar van. – mondja B.J. olyan hangon, ami
jelzi, hogy tényleg gáz van.
- Mi az?
- Szóval én csak jöttem ki a tornateremből, érted? – B.J.
minden nap bent marad a focicsapattal edzeni. Feltételemezem
most erre gondol.
- Ja.
- Tehát, kiléptem az iskolából, és ott volt a parkolóban
Jocelyn, Krista Crause-val és Tia Biddlecome-val.
- Aha. – mondom, kezdve unni a sztorit. Kicsit keserű
vagyok, mióta B.J. összejött Jocelyn-nel, mivel előtte én vettem
neki kávét, vittem haza, és mentem vele Jeremy bulijába.
Szóval, amíg én néztem, ahogy anyám csalja apámat és őrültet
játszok Courtney előtt, B.J. partizik nélkülem. Megpróbálok egy
újabb pillantást vetni Courtney csupasz hátára, mikor megnéz
egy Star Wars DVD-t. Még mindig térdel. Jó segge van.
Kíváncsi lennék, milyen bugyit visel, lehet, hogy tangát, vagy
talán francia bugyit. Valami csipkéset, talán.
- És figyelmen kívül hagyott. – mondja B.J. Courtney
mélyebbre hajol. A pólója még jobban felcsúszik a hátán.
Próbálom kitalálni, hogy milyen közel mehetek, hogy még
többet lássak belőle anélkül, hogy meghallaná a beszélgetést.
Őrültség, hogy ezeket gondolom róla? Valószínűleg. Úgy értem,
Madison-nal kéne inkább kavarnom. Csak Courtney-vel lenni,
olyan vicces. Kiveri a fejemből azt a szart, ami otthon folyik.
Ami jó.
- Halló?! – kiabál B.J. a telefon másik végéről.
- Igen, - mondom, nyelés közben. – Jocelyn figyelmen
kívül hagyott.
- Nem tudom elhinni. – mondja. – Ez felbassza az
agyamat, haver.
- A lányok mindig felbasszák az agyat. – mondom. –
Kedveled őt?
- Már nem. – A hangjából hallatszik, hogy komolyan
gondolja. – Nem, ha továbbra is ilyen szarul fog viselkedni.
- Csak szórakozik. – mondom. – Hogy felhívja a
figyelmedet.
- De én nem akarom, hogy figyelmen kívül hagyjon. –
mondja B.J. – Újra le akarok vele feküdni.
- Tudom. De ő csak megjátssza a hűvösséget, az utolsó
dolog, amire szükséged van, hogy valami Őrült Megszállott
Seggfej legyen belőled.
 A Barnes & Noble-ban egyik dolgozója, egy fiatal fickó
zöld kötényben, piercingekkel, szinte megöl a szemével. –
Elnézést. – mondom.
- Hol vagy? – kérdezi B.J. gyanakodva.
- Könyvesboltban.
- Könyvesboltban? Mi a faszért?
- Én, um, könyveket nézegetek. – mondom. – És most
vissza kéne mennem ezt csinálni. Hívj fel később.
- Kivel vagy? – kérdezi B.J.
Bazd meg. – Hogy érted? – kézdezem, próbálva annyi
ártatlanságot csempészve a hangomba, amennyit csak lehet.
Felsóhajt.
- Ki. Van. Veled.
- Egyedül vagyok. – hazudom. Miért hazudtam? Utálok
hazudni. Nem hiszek a hazugságokban. A hazudságok csak bajt
hoznak. A helyzetet befolyásolni egy dolog, hazudni egy másik.
Az elméletem az (főleg lányoknál), hogy ha nem hazudsz, akkor
nem vagy felelősségre vonható semmi rossz dolog miatt.
Egy példa: Mikor tavaly nyáron lefeküdtem Jana Freeze-
vel. Mondtam neki, hogy nem akarok barátnőt, és hogy le fogok
feküdni másokkal is. De nagyon dühös lett, mikor
megcsókoltam Michelle Tessiro-t. De tényleg, nem az én hibám
volt. Mert tudta, hogy ez volt a megállapodás, és ő belement.
Tudom, hogy úgy hangzik, mintha valami ribanc lennék.
De nem vagyok az, tényleg.
- Egyedül? – kérdezi B.J. hitetlenkedve. – Mi a picsáért?
 - Mondtam. – Próbálom nem elveszteni a türelmemet,
mivel tényleg az én hibám, hogy hazudok neki. – Könyveket
nézegetek.
- Haver, ez valami kurva nagy szarság. – mondja.
- Jó. Courtney McSweeney-vel vagyok.
- Courtney McSweeney? – kérdezi, így mintha épp most
jelentettem volna be, hogy egy randin vagyok Mischa Barton-
nal. – Mi a faszért?
- Nem tudom. – Csak most jövök rá, hogy ez igaz.
- Mindegy. Talán meg tudnád kérni, hogy beszéljen
Jocelyn-nel az érdekemben?
- Kérjem meg, hogy beszéljen Jocelyn-nel?
- Kérdezd meg, hogy mi ez az egész. Haverok vagyunk. –
Sóhajt fel, mint aki ne tudja elhinni a nyilvánvaló
nevetségességemet, hogy nem fogtam fel a tervét. Ami
aggasztó, mivel ha B.J. mond valamit és én nem értem meg,
akkor az azt jelenti, hogy a fejem teljesen fel van baszva.
- Oké. – egyezem bele.
- De nem mond el neki, hogy én akarom tudni. – utasít.
- Természetesen. - Arra nem mutatok rá, hogy arra kér,
hogy kérdezzem meg egy lánytól, akit alig ismerek, hogy a
barátnője hogyan érez B.J. iránt, anélkül, hogy elmondanám,
miért akarom tudni, amit azért elég nehéz kivitelezni.
- Később. – B.J. lerakja, mielőtt későbbre tudnám vele
halasztatni a terveket. Picsába.
Courtney jön felém, a Laguna Beach első évadját hozva.
Felmutatja és rám mosolyog. – Talán adok neki egy második
esélyt.
 - Jól teszed. – Kiveszem a kék DVD-t a kezéből és
megnézem a hátulját. Mit nem lehet ezen a show-n szeretni?
Dögös csajok. Szex. Kinek kellenek emellett intelligens
beszélgetések és viták? Ebbe minden benne van, amit ez
emberek akarnak egymással, egyébként. Az embereknek csak
szexelni kéne és ennyi.
- Szóval… - mondja, háttal nekem. – Azt hiszem, haza
kéne mennem.
- Oh. – mondom meglepődve. A lányok általában véget
vetni a randinak velem. Bár, igazából ez nem egy randi. Ez csak
együtt lógás. Követem őt a pénztárhoz, ahol megveszi a Laguna
Beach DVD-t. Határozottan nem randi. Ha randi lenne, én
fizettem volna. És lefeküdtünk volna. És ez biztosan nem fog
megtörténni.
Fél órával később a kocsimban csókolózunk.

Az utazás. Jordan.
Első nap, 12:36

Megyek a mosdó felé, hogy megnézzem, mi tart ennyi ideig

Courtney-nek, mikor meglátom, hogy össze van görnyedve és a
padlóra hány. Elég undorító, egy csomó barna darabka és zöld
folyadék. Tudtam, hogy azt a kolbászos calzone-t nem volna
szabad megenni.
- Court, - mondom felé szaladva. – jól vagy?
 Felnéz rám, a szemei véreresek, ezután újra előrehajol és
öklendezik. Kiveszem a telefonját a kezéből, egy szó nélkül
megszakítom a hívást, akárkivel is beszélt éppen, és elvezetem a
sorban várakozó nők mellett (akik bámulnak- soha nem láttak
még senkit hányni?), és betámogatom a női mosdóba.
- Jordan. – mondja, a vállamnak dőlve. – Nem jöhetsz be a
női mosdóba.
Négy nő bámul rám tátott szájjal. – Minden oké. –
mondom nekik. – Csak segítek a barátomnak. Nem igazán érzi
jól magát.
- Nem vagyunk barátok. – mondja Courtney, és megint
hány, most éppen az egyik mosdóba. Nem a legjobb lépés, azt
mondani a srácnak, aki vigyáz rád, hogy nem vagytok barátok,
de mindegy, hisz nyilvánvalóan szarul van. Hátrahúzom a haját
az arcából.
- Van nálad hajgumi? – kérdezem tőle, figyelmen kívül
hagyva a bámuló nőket. Mi bajuk van?
Nem látják, hogy rosszul van? Olyan izgatottan
tömörülnek körülöttem, mintha egyértelmű lenne, hogy meg
akarok kockáztatni egy utat a női mosdóba. Talán ez valami új
bűnesetféle, ahol a pasik úgy tesznek, mintha egy
véletlenszerűen felszedett, beteg csajnak segítenének, hogy
belopakodhassanak a női mosdóba és kukkolhassanak…
Körülnézek. Középkorú nőket kézmosás közben.
Courtney belenyúl a táskájába, keresgél, gondolom a
hajgumit. Smink, notebook, tükör… minek kell a lányoknak
ennyi cucc? Hátrafogom Courtney haját, és megpróbálom
lófarokba fogni. Sima bőre hozzáér a kezemhez.
 - Majd én. – mondja Courtney, elvéve a hajgumit tőlem.
Az ujjai súrolják az enyémeket, és a szívem őrült tempóban
kezd verni. Istenem, annyira akarom őt.
Elengedi a haját, újra a mosdónak dől és némán zihál. A
hátát dörzsölöm, míg abba nem marad a remegése.
- Jól vagy? – kérdezem.
- Igen. – mondja. Olyan erősen szorítja meg a mosdó
szélét, hogy az ujjai elfehérednek. – Jól vagyok. Csak utálok
hányni.
- Rendben leszel itt egy pillanatra egyedül? Megyek,
hozok egy üveg vizet.
- Oké. – mondja, nem túl meggyőzően. Körülnézek a
mosdóban. A padló mocskos, papírtörölközők és WC-papírok
vannak szétszórva a padlón. A szaga pont olyan, mint ami egy
autópálya pihenőhelyének mosdójához illik.
- Tulajdonképpen, - mondom. – miért nem jössz velem?
Vegyünk egy kis vizet, utána beülsz a kocsim hátsó ülésére. Egy
kis levegőtől talán jobban leszel.
- Oké. – egyezik bele, és reszketegen elindul a mosdóajtó
felé, a karomat köré fonom, ahogy korábban, de eltol magától. –
Jól vagyok.
Tíz perc múlva, lábát kifelé lógatva ül a kinyitott ajtajú
kocsimban, lassan vizet kortyolgat, és egy kicsit jobban néz ki,
bár nagyon sápadt.
- Fel kéne hívnom Jocelyn-t. – mondja. – Éppen vele
beszéltem, mikor elkezdtem hányni.
Megkönnyebbülést érzek, hogy nem Lloyd-al beszélt, ami
teljesen nevetséges. Courtney és én végeztünk, és nem számít,
mennyire vele akarok lenni, lehetetlen. És ő megérdemli, hogy
találjon valakit, aki boldoggá teszi. Ha ezt Lloyd meg tudja
tenni, akkor igazán megnyugodhatok.
A telefonom elkezd csörögni a zsebemben, megnézem a
hívásazonosítót. Courtney apja. Mi a faszért nem tud békén
hagyni. Öt percenként csesztet.
- Fel kell vennem. – mondom Court-nek. – Rendben leszel
pár percig?
- Igen. – mondja. – Visszahívom Jocelyn-t, hogy ne
aggódjon.
Kisétálok Courtney hallótávolságból, majd felveszem a
telefont. – Mi van? – Lehet, hogy elérte, hogy szakítsak
Courtney-vel, de a hatalma eddig, és nem tovább ér. Nos, ez
nem pontosan igaz. Mert még mindig hívogat.
- Ez nem túl jó módja a telefon felvételének, Jordan. –
mondja vidám hangon.
- Ja, nos, nem vagyok éppen a legjobb hangulatban. –
mondom.
- Oh, és miért? – kérdezi, a hangja alapján jól szórakozik.
- Mert felhívott.
- Én csak biztos akarok lenni benne, hogy minden oké. –
mondja. – Hogy az utazás jól halad.
- Ja, minden nagyszerű. – nem említem, hogy Courtney
csak tíz perce hányta össze a mosdót.
- Jordan, tudod, hogy nem akarok farok lenni. – felsóhajt.
- Jaj, kímélj meg. – mondom, figyelve Courtney-t.
Nagyon aprónak és nagyon sápadtnak tűnik.
 - Nem vagyok. – mondja Mr. Brewster. – Csak azt
akarom, hogy Courtney boldog legyen, és tényleg azt gondolom,
hogy ez a legjobb módszer erre. Remélem, tudod, hogy ha
elmondod az igazat Courtney-nek, annak nem lenne semmi igazi
értelme.
Kivéve, hogy megutál engem, gondolom magamban. És
ez igaz. Ha elmondom Courtney-nek, amit tudok, még jobban
utálna, mint most. És ha azért utál, mert azt hiszi, hogy dobtam
őt egy másik lány miatt, az sokkal jobb, mintha azért utálna,
mert megtudja, amit én tudok.
- Nem kell aggódnia. – mondom, egy nagyon nyelve. –
Nem fogok mondani neki semmit.
- Kösz. – mondja Mr. Brewster. – Én tényleg nagyra
értékelem ezt, Jordan. És el fogom mondani Courtney-nek. De
csak a maga idejében.
- Mindegy. – mondom. Kinyomom a telefont és veszek
egy mély lélegzetet. Néhány másodperc múlva, megfordulok,
hogy visszamenjek a kocsimhoz. Nem tudom kivárni az utazás
végét.

Courtney. Az utazás.
Első nap, 13:47

Hányni fogok. – Hányni fogok. – mondom Jordan-nak, az érzés

erősödik a torkomban. Már az autópályán hajtunk, ő lehúzódik
és gyorsan az út széléhez parkol. Kinyitom az ajtót, kihajolok és
kidobom a taccsot a járdára. Ez annyira undorító. Tényleg.
Utálok hányni. Van tőle egy fóbiás félelmem. Már sok ideje
sikerült nem hánynom, negyedik osztály óta. Negyedik! Az már
nyolc éve volt. Ez egy igazi fóbia. A hányás, úgy értem. Nem
ismerek senkit a szeretne hányni, de bizonyított, hogy egyes
emberek tényleg félnek tőle.
Mint én. És néhány híresség. Matthew McConaughey, azt
hiszem.
- Jól vagy? – kérdezi Jordan, és megérzem a kezét a
hátamon.
- Igen, jól. – hazudom. Megtörlök a szám a kézfejemmel.
Basszus, basszus, basszus. Fogadok, hogy a MySpace lánya sose
hányta össze magát mikor együtt voltak. Fogadok, hogy túl
elfoglaltak a szexszel, hogy bármit is egyenek, ami megtöltené a
gyomrukat.
- Biztos? – kérdezi Jordan. – Nem úgy nézel ki.
- Na, kösz. – Becsukom az ajtót.
Jordan egy szalvétát nyújt felém. – Uh, tessék, biztos meg
akarod törölni a szádat.
Elveszem tőle a szalvétát, majd letörlöm a nyálat a
számról. Említettem már, hogy ez milyen gusztustalan?
Bedobom a szalvétát a hamutartóba, majd az ülést egészen
fekvő helyzetbe teszem. Igazából elég könnyű becsapni magad,
és elérni, hogy ne hányj. Csak feküdnöd kell, teljesen
egyenesen, becsukni a szemed és megpróbálni nem mozogni.
- Hé, Court?
 - Igen? – próbálom beszéd közben nem mozgatni a szám,
arra az esetre, ha attól elindulna valami mozgáshullám a
hasamba.
- Figyelj, talán meg kéne állnunk egy hotelnél. – mondja,
a hangja kissé habozó, mintha nem akarna felidegesíteni. –
Nyilván beteg vagy, pihenned kéne.
- Jól vagyok. – mondom. – Emellett, akkor elrontanánk az
ütemtervet. – Megőrült? Már így is le vagyunk maradva,
köszönhetően az ő kis késése miatt. Plusz, a forgalom. Plusz, a
hosszú sorok a mosdóknál és pihenőhelyeknél. Plusz, a
hányásom.
- Biztos vagy benne? – mondja. – Mert úgy látom, pár
kilométer múlva lesz egy hotel.
- Le. Vagyunk. Maradva. Az. Ütemtervvel.
- Oké. – rám néz a szeme sarkából. – Biztos vagy benne?
- IGEN. – Persze, hogy biztos vagyok. Nem fogom
hagyni, hogy a rosszullétem időt vegyen el a főiskolai
napjaimból.

Két kilométerrel később, miután még további három alkalommal

kértem meg, hogy húzódjon félre, hogy hányni tudjak, lesorol a
következő lejáratnál és követi a jelzést, ami azt mondja
„HOLTEL”. Nem tudom megállítani.
Szóval ez tényleg kínos. Jordan behajt a hotel elé, ami
teljes egészében nincs benne az ütemtervbe, és a recepciósnál
kér egy szobát. Elég giccses hely (a recepciós megkérdezte
mennyi ideig akarunk a szobában maradni, gondolom órára
gondolt), és kint lányok állnak kissé hiányos öltözetben. Ami
fura, mert délután négy van. Határozottan nem a prostitúció
ideje. Bár, talán csak a média mutatja azt, hogy a prostik ideje
éjfél után van. Például egyszer láttam egy kurvát, aki gyakran
stoppolt.
Őket hívják „Rang nélkülinek”, és csak este jönnek elő.
- Igen. – mondja Jordan. – Egy szobát szeretnénk.
- Nem, - mondom. – kettőt szeretnénk.
A fickó idegesen néz egyikünkről a másikunkra. – Nem. –
mondja Jordan, rám nézve. Egy székben heverek az
„előcsarnokban”, ami igazából inkább előszoba. Összehánytam
a pólóm, a hajam kibomlott a lófarokból, és most itt vagyok.
Majdnem elesek, mire Jordan elviszi a táskámat. – Court, beteg
vagy. Nem hagylak egyedül.
- Jó. – egyezek bele. – De két ágy legyen.
- Természetes. – mondja Jordan szemforgatva.
Hát persze, hogy két ágy lesz. Elfelejtettem egy pillanatra,
hogy Jordan-nak barátnője van. Akit nyilván annyira szeret,
hogy elhagyott érte engem, ami azt jelenti, hogy eszébe se jutna
közös ágyban aludni velem. Ez az első alkalom, hogy eszembe
jut, a barátnője vajon mit gondol, hogy Jordan itt van velem,
ezen az utazáson. Talán egyike azoknak a lányoknak, akik
mindig szuper-biztosak a kapcsolataikban. Milyen idegesítő.
Elképzelésem Jordan És A Barátnője Beszélgetéséről (Egy
Elmebeteg Képzet Courtney Elizabeth McSweeney-től):
Jordan: Szóval, össze leszek zárva ezen az úton Courtney-
vel.
Mercedes: Oké.
Jordan: Csak, hogy tudd, nem fog semmi történni.
 Mercedes (elkezdi levenni a ruháit, mert ő és Jordan
tudjanak szexelni): Tudom.
Jordan: Megint csinálni akarod? Csak két órája fejeztük
be.
Mercedes (rámászik): Igen. ( Szünet.) Ez a Courtney vagy
mi a neve, nem aranyos, ugye?
Jordan: Nem.
Mercedes: Király.
Jordan felkapja a cuccainkat, és elindul a folyosón. – 103-
as szoba. – mondja, felolvasva a kártyán lévő számot, amit a
recepcióstól kaptunk. Összpontosítok, hogy végig tudjak menni
a folyosón, anélkül, hogy elájulnék, mivel a padló mintha
hullámozna. A lábamat nézem (amin egy nagyon cuki lila
szandál van), egyiket teszem a másik után, próbálom nem
eltéveszteni. Egy. Kettő. Lép. Lép. Ha, mint Ciara dalában. „I
love it when you one, two step. ” Bár, nem hiszem, hogy Ciara
éppen megpróbálta egyenesen tartani magát, egy hotelfolyosón
sétálva az ex-barátjával, mikor ez a dalt írta. Szerintem Ciara
bulizik meg szórakozik, és mindenféle jó dolgot csinál, aminek
semmi köze a hányingerhez vagy egy szörnyű utazáshoz.
Nekitámaszkodok az ajtófélfának, míg Jordan becsúsztatja
a műagyag kártyát az elektronikus érzékelőbe, hogy
bejuthassunk a szobánkba. Felvillan egy zöld fény és Jordan
kinyitja nekem az ajtót. Előrenyomulok mellette, mire a
mellkasom hozzáér, ettől egy pillanatra kihagy a lélegzetem, de
elmegyek mellette, és vége. Rácsusszanok az egyik ágyra és
ledobom a táskám a padlóra.
 Bárki is volt előttünk a szobában, bekapcsolva hagyta a
légkondit, ami most nagyon jól esik. Melegem van. A hátamra
gördülök az ágyban és becsukom a szemem.
- Rendben vagy? – kérdezi Jordan, ledobva magát a másik
ágyra.
- Igen. Jól vagyok.
Felveszi a távkapcsolót a padlóról és bekapcsolja a TV-t.
Az ESPN hangjai hangzanak fel a hangszórókból.
Felkapom a kézitáskámat a padlóról és elindulok a
fürdőbe, anélkül, hogy elmondanám neki, hova megyek. Sok
időt töltök bent, veszek egy hűvös zuhanyt, a ruhámat átváltom
rózsaszín pizsamanadrágra és fekete spagetti pántos toppra.
Sokkal jobban érzem magam. Kiveszem a mobilom a
táskámból. Három nem fogadott hívás. Apámtól. Jocelyn-től. És
Lloyd-tól.
Francba. Majdnem elfelejtkeztem Lloyd-ról.
Mindegy. Most nem fogok erre gondolni. La, la, la. Csak
Jocelyn-t hívom vissza. Tárcsázom a számát.
- Hé. – szólok bele, mikor felveszi. – Hívtál?
- Igen. – mondja. – Meg akartam kérdezni, hogy vagy.
Kocsik dudálását hallom a háttérből.
- Um, Joce? – kérdezem. – Mit csinálsz?
- B.J.-t figyelem a McDonald’s-ból. – mondja
elégedetten.
- B.J.-t figyeled a McDonald’s-ból? – ismétlen bután.
Nem mondhatja komolyan. Ki tesz ilyet, Veronica Mars-on
kívül?
 - Igen. – mondja. – Követem, arra az esetre, ha találkozik
Katelyn-nel.
- Kivel?
- Katelyn Masters. Akivel elsőben járt.
- Miért akarna Katelyn Masters-el találkozni? – kérdezem
összezavarodva.
- Mert Katelyn hagyott neki egy MySpace üzenetet, ami
elég kacér volt, hogy mik a tervei mára. Szóval elmentem B.J.
házához és vártam, amíg elmegy. És most a McDonald’s-ba van,
és én követem, hogy lássam, mit csinál. – A Myspace miatt
komolyan mindenki el fogja veszteni az agyát.
- Nem félsz, hogy meglát?
- Nem, nem igazán. – mondja. – Elég távol vagyok tőle,
emellett anyám kocsijával jöttem.
- Miért vagy anyád kocsijával? – Jocelyn-nek van egy
tökéletesen jó autója, egy fekete Honda Civic, amit a szülei
vettek neki pár hónapja érettsége ajándékként.
- Duh. Mert nem akarom, hogy rájöjjön, követem.
- Hé, Joce? – próbálom a hangomat gyengéddé
varázsolni. – Nem lenne egyszerűbb őt megkérdezni, hogy hova
megy?
- Courtney, - mondja ingerülten sóhajtozva. – Nem
kérdezhetem meg. Azt gondolná, nem bízom benne.
- Hát nyilván nem is.
- Seggfej. – sikítja Jocelyn. – Bocsi, valami fickó
megpróbált bevágni elém, míg fordultam be Home Depot-hoz.
Mit is mondtál az előbb?
 - Nem emlékszem. – mondom, félve attól, hogy Jocelyn
valami közúti dührohamot kap.
- Oh, igen, valamit B.J.-ről és rólam. Hogy nem bízok
benne.
- Miért akarsz olyan lenni, aki bízik a barátjában?
- Nem akarok. De mi van, ha meggyanúsítom, kiderül,
hogy nincs igazam, és szakít velem, mert nem bízom benne?
- De nem fogod.
- Igaz. Mert lehet, hogy az egész csak az én őrültségem.
- Valószínűleg.
Még több autódudálás. – Mennem kell. Azt hiszem B.J.
jön ki az ajtón és nem akarom szem elől veszteni.
- Felhívlak később. – mondom, majd kinyomom.
Nézem a telefont, hogy felhívjam-e Lloyd-ot, de végül
visszacsúsztatom a táskámba. Megfogadom, hogy majd később.
Mikor visszamegyek a szobába, Jordan az ágyon ül egy
poker bajnokság és egy baseball meccs között kapcsolgatva.
- Hé. – szólít meg. – Jól vagy?
- Ja. Jól. – Az igazság az, hogy nem tudom jól vagyok-e
vagy nem. Hirtelen nagyon nyúzottnak érzem magam, mintha
nem tudnék többet mozogni. Elvánszorgok a másik ágyhoz,
lehúzom a takarót, és megragadom az ágy tetején levő egyik
párnát. Átrakom a másik oldalra. Szeretek fordítva aludni. Plusz,
a szoba úgy van berendezve, hogy a TV az ágy tetejéhez van
közelebb, és ezért így aludni értelmesebb. Nem igazán érdekel a
poker játszma. De nem bánom, ha a baseball meccset nézzük.
- Kik játszanak? – kérdezem Jordan-től. A szemeimet
nehéznek érzem, a torkom kapar a sok hányás miatt.
 - A Devil Rays és a Yankees. – mondja halkan, felém
nézve. Egy pillanatra találkozik a pillantásunk, de félrenéz. Ezen
a nyáron Jordan és én majdnem minden időnket azzal töltöttünk,
hogy a Devil Rays-t néztük a TV-be. És az első randinkon
elmentünk az egyik meccsükre. Mindegy. Nem gondolok erre. –
Akarsz nézni valami mást? – kérdezi.
- Nem. – mondom. – Nagyon, nagyon fáradt vagyok.
- Ja. Talán pihenned kellene egy kicsit.
- Talán. – Elaludhattam kb. két perc alatt, mert a
következő dolog, amire emlékszem, hogy kinyitom a szemem és
az óra hajnali négyet mutat. Ami azt jelenti, hogy úgy, tizenöt
órát aludhattam. A gyomromat üresnek és fáradtnak érzem,
mintha valami megpróbáltatáson ment volna keresztül. Ami azt
hiszem igaz. Hagyom, hogy a szemem hozzászokjon a szoba
sötétségéhez. És a következő dolog, amire ráeszmélek, hogy
Jordan mellettem alszik, karjaival átölel, és a lábunk össze van
gabalyodva a takaró alatt.

Korábban. Jordan.
123 nappal az utazás előtt, 16:30

Megpróbálom megcsókolni Courtney McSweeney-t. Ha valaki

megkérdezi tőlem hat hónappal ezelőtt, hogy meg akarom-e ezt
tenni, én az válaszoltam volta, hogy kibaszottulteljesensoha
nem. De most itt, megpróbálom megcsókolni. A háza előtt
parkolunk, ülünk a kocsiban, és valahogy közel húztam
magamhoz, mielőtt ki tudott volna szállni. Ami nem volt
ellenére. De mikor már majdnem megcsókoltam, elfordította a
fejét.
- Nem akarom. – suttogja fojtottan a mellkasomba.
- Miért? – kérdezem. Gondolom alábecsültem őt. Talán ő
egy playgirl, egyike azoknak a lányoknak, akik így hülyítik a
pasikat. A furcsa az, hogy én általában nem érdekel, de a
gondolat, hogy Courtney szórakozik vele, valahogy csalódottá
tesz.
- Mert, - mondja. – ha egyszer átléped a határt valakivel,
már soha nem fordulhatsz vissza.
- Hogy érted? – kérdezem. Miért akarna visszafordulni?
Nagyon jól csókolok. Vagyis, ezt mondták.
- Úgy, hogyha megcsókolsz valakit, utána további dolgok
is következnek, akár akarod, akár nem.
- Nem feltétlenül. – mondom. Megsimogatom a haját,
most minden amit tennie kellene, hogy két centivel elmozdítja
az arcát, és már csókolózhatnánk is.
- De. – mondja. – És sok drámát is eredményez, amivel ha
barátok maradnánk nem kéne foglalkoznunk.
- Nem igaz. – próbálom közelebb húzni magamhoz, ami
nem túl könnyű, mert már így is olyan közel van, mint
amennyire lehetséges. – Az én kapcsolataim nem
eredményeztek semmiféle drámát.
- Semmilyen?
- Nincs.
- Összetört szív?
- Nincs.
 - Elmebeteg csínytelefonhívás?
- Nincs.
- Érzés, hogy meg akarod ütni/meg akarod ölni az új
pasiját?
- Nincs.
- Nevezz meg egy lányt, akivel lefeküdtél, és még mindig
a barátod.
- Nincs.
- Gondoltam. – mondja önelégülten. Bár, az
elégedettségének nincs sok értelme, mivel az hiszem, ő tényleg
meg akar csókolni engem. Máskülönben, miért lenne még
mindig nekem dőlve?
- Átvertél. – mondom.
- Igen, és? Mondj egy lányt, akivel lefeküdtél, és még
mindig barátok vagytok.
- Amúgy nincs ebben semmi drámai. – hagyom figyelmen
kívül a kérését. – Ez körülbelül csak egy… pillanat.
- Nem vagyok túl jó a pillanatokban. – mondja. – Én
mindig aggódok, hogy mi fog utána történni.
- Nem kéne aggódnod. – mondom. Ezután odanyúlok, és
magam felé fordítom az arcát, majd megcsókolom. Nem lök el
magától. A szája az enyémen, a nyelvünk egymáshoz ér, a
kezem az arcán. Ez nagyon, nagyon jó így. Ő húzódik el
először, és homlokunkat egymásnak döntjük.
- Ez jó volt. – mondom mosolyogva.
- Ez egy nagy hiba volt. – mondja visszamosolyogva.
Majd kiszáll a kocsiból, és elindul a háza felé, anélkül, hogy
visszanézne.
 Mikor tizenöt perccel később hazaérek, anyám a
konyhaasztalnál ül. Ennyit arról, hogy várok és elkerülöm, míg
elég bátorságot nem gyűjtök, hogy szembenézzek vele. Lila
szvettert és krémszínű szoknyát visel. Ami fura. Mert ő olyan…
normálisnak néz ki. Nem így, mint egy kurva, aki valami
véletlenszerű csávóval dug a kanapén, amit ő és apa vett a
házassági évfordulójukon.
- Jordan. – szólít meg, közben feláll és lesimítja a
szoknyáját. A szemei idegesen pillantanak rám, mire én
félrenézek. – Figyelj, beszélnünk kell.
- Nem tudtam, hogy van valami, amiről beszélni kéne. –
mondom csupán. Megpróbálom a legjobban kezelni a helyzetet.
Ideges vagyok.
- Van. – mondja. – Ülj le.
Kihúzok egy széket a konyhaasztal alól, és lehuppanok
vele szemben.
- Miről akarsz beszélni? – ránézek, és hirtelen nagyon,
nagyon megijedek. Van valami az arcán. Mert ez a valami - ezen
a pontos rájövök. Ez csak egy véletlen dolog volt. Talán ő és
egy ügyfele sokáig dolgoztak és elszaladt velük a ló. Elkezdtek
csókolózni, én megjöttem, és anya, mikor ezt észrevette
hazaküldte. Így mennek ezek a dolgok általában, nem? Átkozom
magam, hogy Laguna Beach-et néztem ahelyett, hogy tanultam
volna a Narancsvidék értékes életleckéiből.
- Azt hiszem meg kell beszélnünk, azt, ami múltkor
történt. – Beleharap az ajkába és idegesen néz körbe.
- Mi van vele?
 - Jordan, én tényleg, tényleg szeretném, ha nem mondanád
el apádnak, míg nem lesz lehetőségem beszélni vele.
- Ezt nem gondolhatod komolyan. – mondom. – Kizárt,
hogy ne mondjam el ezt apának. – Megőrült. Hogy képzeli,
hogy titokban tartom ezt a hatalmas titkot apám előtt. Ezt nem
várhatja el tőlem.
- Jordan. Jogom van hozzá, hogy a saját idejében, a saját
indokaimmal mondjam el neki. – Erősen megmarkolja a
szoknyája szélét. – Ez az egyetlen módja, hogy megoldjuk.
- Mindegy. – mondom. Odamegyek a hűtőhöz, kiveszek
egy Coke-ot. – Én kimaradok ebből. Valójában, már túltettem
magam rajta.
Otthagyom a konyhában állva és elindulok a szobám felé,
ahol két órát töltök rap zenét hallgatva és arra gondolva, hogy
milyen érzés volt Courtney McSweeney-vel csókolózni.

Courtney. Az utazás.
Második nap, 4:07

Ott fekszem, és nem tudom, mit is kéne csinálnom. Úgy értem,

Jordan ugyanabba az ágyban fekszik, mint én. Átölel. Egy
részem fel akar sikítani, eltolni magától, arrébb lökni, esetleg
még bele is rúgni. De olyan jó érzés. Közel lenni hozzá. És
rájövök, hogy talán többé nem leszek ilyen közel hozzá. Soha.
Szóval talán adnom kéne magamnak egy pár pillanatot és
kiélvezni ezt, utoljára.
 Érzem magam mellett a mellkasát mozogni, ki és be, a
lélegzését, a karjait, ahogy erősen ölel. A gyomrom megkordul,
valószínűleg mert üres. Milyen hülye fájdalom. Tudom, hogy
nem ehetek semmit, mert ha megtenném, újra rosszul lennék.
Letolom Jordan kezét a vállamról. Közben megütöm a
fejem. Nagyszerű. Miért van ebben az ágyban egyáltalán? Vagy
lehet, hogy valami furcsa téveszmés állapotba karültem az
ételmérgezéstől, és berángattam őt az ágyamba? Talán fuga volt.
Tanultunk róla biológia órán. Borzasztó dolog.
Eltolom a karját a fejem felett, próbálva nem felébreszteni.
Az utolsó dolog, amit akarok, hogy tudatában legyen, milyen
pozícióban vagyunk. Talán csak úgy véletlen történt. A
filmekben a fiúk és a lányok mindig elalszanak, és mire
felkelnek, már átölelik egymást. Talán a testünk így akarta
jelezni, hogy ezt akarja. Vagy talán én odabújtam hozzá, hogy
megerőszakoljam, vagy ilyesmi.
El kell szabadulnom az ágyból. A hotelból. Az utazásból.
Ez határozottan nem tesz jót a mentális állapotomnak. Felkapom
a telefonom az éjjeliszekrényről, gyorsam kiugrom Jordan
mellől, és a fürdőbe megyek. Ellenőrzöm a nem fogadott
hívásaimat. Négy van. Mind Lloyd-tól. Bájos.
Vajon hajnali négy túl késő/korán a felhívásához?
Valójában, ez lehet a tökéletes idő, mert lehetetlen, hogy ébren
legyen. Így küldhetnék neki egy gyors üzenetet, egy „Kösz,
hogy hívtál, de beteg voltam és aludtam.”, félét, mert nem
igazán akarok vele beszélgetni. Briliáns vagyok.
Megkeresem a névjegyzékben a nevét, majd tárcsázok.
Kicsöng… Kicsöng…
 - Halló? – szól vele, fáradt hangon.
Nagyszerű. Melyik hülye veszi fel a telefonját hajnali
négykor. Főleg azon a napon, amikor az iskolába indul. Ő nincs
erről felvilágosítva? Mindegy. Ez nevetséges. Mármint, ha
összejövök vele az nem a világ vége. Emberek kezdenek járni
minden pillanatban. Foglalkoznod kell vele. Beszélned vele.
Csak megoldod. Ez Lloyd. A barátom. Nem valami őrült. Ő
Lloyd. Veszek egy mély lélegzetet.
- Oh, szia. – mondom.
- Hiányzol.
- Oh. – Ez az egyetlen dolog, amit ki tudok nyögni. Nem
kell nekem is ezt mondanom, ugye? Úgy értem, ez nem olyan,
mint amikor valaki az mondja „szeretlek”, és neked muszáj
visszamondanod, még akkor is, ha nem igaz. És én hiányoztam
neki. Bár, nem tudom hogyan hiányozhat valaki, akit csak egy
napja láttál utoljára. Úgy értem, általában, nem látjuk egymást
mindennap. Szóval fura, hogy azt mondja, hiányzom neki, mert,
igaz mindketten távol vagyunk az iskolától, nem változott
semmi más.
- Mennyi az idő? – hallom, ahogy mozog az ágyában.
- Um, hajnali négy. – mondom.
- Örülök, hogy visszahívtál. – mondja. – Aggódtam
miattad.
- Ja. – mondom. Csend. – Szóval, figyelj. Nem
beszélhetünk sokáig, mert a fürdőben vagyok, és nem akarom
felkelteni Jordan-t.
- Miért keltenéd fel Jordan-t? – kérdezi, a hangja
összezavarodottnak hallatszik.
 - Mert talán meghallja a hangom, és akkor felébred. És
elég nekem foglalkozni vele, mikor normál órában kel fel, az is
elég megpróbáltatás számomra. – Feltételezem Lloyd-ot
kielégíti a tény, hogy valami rosszat mondok Jordan-ről, de a
kijelentésem ellentétes hatást ér el. Lloyd kibukik.
- Ugyanabban a szobában aludtatok? – kérdezi. Hirtelen
vadság ébred a hangjában, még több zajt hallok a vonal másik
végéről, mintha felült volna az értesítés következtében. Hirtelen,
úgy érzem, mintha a The Twilight Zone egyik furcsa epizódjába
csöppentem volna, ahol Lloyd akar engem, én meg nem akarom
őt, Jordan szakított velem, egy gáz hotelben vagyok, és hajnali
négy van. De nem ott vagyok. Ez a valóság. Fura.
- Igen, ugyanabban a szobában aludtunk. – próbálom a
hangomat könnyednek mutatni. – De két ágy van, és mert csak
egy szabad szoba volt. – Most hazudok Lloyd-nak. Hazug
vagyok.
- Csak egy szabad szoba volt? – kérdezi Lloyd
hitetlenkedve. Nyilván nagyon rossz hazug vagyok.
- Aha. – mondom.
- Sajnálom, Court. – mondja. – Jól vagy? Rendben van,
hogy ugyanabba a szobában aludtatok?
- Igen, jól vagyok. Kibírom.
- Jó.
- Aha. – mondom. – Szóval, amúgy, nagyon fáradtnak
hangzol, ezért hagynom kéne aludni téged. Holnap felhívlak,
gondolom, mielőtt odaérünk, hogy tudd, mikor…
- Ma. – vág közbe Lloyd.
 - Mi ma? – kérdezem. A fejem fájni kezd és nem tudom,
hogy az ételmérgezéses dolog, vagy mert túl stresszes ez az
utazás.
- Ma leszel itt, gyakorlatilag. – mondja Lloyd. – Mert
reggel négy van.
- Oh. Igaz. – Csend.
- Biztos minden oké? – kérdezi Lloyd.
- Igen. Jól vagyok.
- Jordan? Próbálkozott valamivel?
- Nem. – mondom. – Nem. Mármint, nem próbálkozott.
Van barátnője. – Nem említve, hogy Jordan karjaival körülöttem
ébredtem. Mert ez nyílván valami furcsa hiba, ami alvás közben
történt.
- Ha bármit csinálna, állítsd le. – Lloyd felhorkan. Ne,
tényleg felhorkan. A srác, akivel tegnap csókolóztam felhorkant.
– Még együtt voltatok, mikor összejött az új barátnőjével,
úgyhogy légy óvatos, Courtney.
Szeretnék rámutatni, hogy (állítólag) Jordan nem csalt
meg, de tényleg, mi értelme lenne? Lloyd azt fog hinni, amit ő
akar. És amúgy, valószínűleg igaza van. Jordan valószínűleg
megcsalt. Kezdem magam kissé feldúltnak érezni, ezért veszek
egy mély lélegzetet.
- Oké, nos, megyek vissza aludni. – mondom Lloyd-nak. –
Felhívlak holnap, hogy tudd, hogy haladunk.
- Oké. – mondja Lloyd. – Hiányzol, Courtney, és alig
várom, hogy láthassalak.
- Ja, én is. – mondom, és gyorsan kinyomom, mielőtt
bármi mást mondhatna. Visszacsúsztatom a telefonomat a
táskámba, és visszakúszok a szobába. Bemászok az ágyba, nem
amibe Jordan van, becsukom a szemem, és megpróbálok
elaludni.

Courtney. Korábban.
107 nappal az utazás előtt, 16:05

- Ne randizz vele. – mondja Jocelyn. – Nem lesz jó vége.

- Hogy érted? – kérdezem homlokráncolva.
- Úgy, ahogy mondom. Kedveled őt, Court. És ennek nem
lesz jó vége.
- Nem kedvelem őt. – mondom forgatva a szemeimet. –
Csak, tudod, együtt lógunk. – Ez pár hete van így, mióta először
csókolóztunk Jordan-nak, és utána pár napig próbált lefektetni.
Nagyon kitartó, így sokat lógunk együtt azóta. És a sokon úgy
értem, um, sokat. Olyan, mintha minden percet, amíg nem az
iskolában vagyunk, együtt töltenénk. És mikor suliban vagyunk,
sms-ezünk egymásnak. Vagy együtt lógunk ebédnél, vagy
szünetekben a könyvtárban. Vagy kicseréljük a
matekjegyzeteinket. Ez szerintem nem rossz. Úgy értem, az
iskolának majdnem vége. Tehát, ez nem olyan, mintha csak
szórakoznánk, vagy valami.
- Kedveled őt. – mondja Jocelyn. – Meg tudom mondani
abból, ahogyan róla beszélsz. És ez nem jó. Mikor az emberek
elkezdenek kedvelni valakit, végül megsérülnek.
 - Nem fogok megsérülni. – mondom, megvonva a vállam.
Jocelyn-nel a nappalijukban ülünk, a ’Laguna Beach-et’ nézzük
DVD-n és semmiségekről beszélgetünk.
- Csak légy óvatos, ez minden, amit mondok.
- Te beszélsz? – Elveszek egy párnát az oldalam mellől,
és megdobom vele.
- Az teljesen más. – mondja. – Én közel sem ragaszkodok
annyira B.J.-hez érzelmileg, mit te Jordan-hez.
- Nem ragaszkodok Jordan-hez. – Hazudok. Az igazság
az, hogy de. Ragaszkodok hozzá érzelmileg, úgy értem. Először,
mókás volt. Csókolózni vele, vele lenni, fogni a kezét. De aztán
valami megváltozott. Beszélgetek vele. Elmondok neki
dolgokat, amit még soha senkinek, mint például, hogy attól
tartok, hogy a főiskolán minden megváltozik, és nem leszek
többé okos, végül megbukok, és a szüleim kitagadnak.
- Nos, mindegy. – mondja Jocelyn. Megragadja a
távirányítót és felhangosítja a TV-t. – Csak vigyázz magadra,
Courtney. Mert ő minden bizonnyal nem ragaszkodik hozzád.

Jordan. Korábban.
99 nappal az utazás előtt, 18:07.

Azt hiszem, érzelmileg ragaszkodom Courtney McSweeneyhez.

Ez nem egy jó dolog, több ok miatt. Például, mert nem szoktam
érzelmileg ragaszkodni senkihez. Az érzelmi ragaszkodás
bonyolítja a dolgokat, összetört szívekkel és a másik után
koslatással végződik. Nem mintha éltem volna már át ilyesmit
vagyis nem koslattam más után és még nem törték össze a
szívem. De már egy csomó lány ragaszkodott hozzám és tudom,
hogy nem túl jó helyzet. Az érzelmi ragaszkodás tudatlan
embereknek való, akik sokkal idősebbek és ilyen zavaros
dolgokkal foglalkoznak, mint a másiktól való függés.
Most Madison Alleiso koslat utánam. Amikor azt
mondom, koslatás, akkor egy viszonylagos fogalomra gondolok.
Nekem esett és most már biztos vagyok benne, hogy le akar
feküdni velem. Ezt onnan tudom, hogy hagyott egy MySpace
üzenetet nekem „Le akarok veled feküdni!” szöveggel. Már nem
akarok vele összejönni, de attól még ennek nem kéne problémát
okoznia. De ha nem akarok vele lefeküdni, az azt jelenti, hogy
érzelmileg ragaszkodom Courtneyhoz. És azt nem lehet.
Ezen gondolkozom vezetés közben. Courtneyék házához
tartok, hogy megcsináljuk a matek feladatot. Általában együtt
csináljuk a matek házit a szobájában, ezért elég lassan haladunk
a feladattal… Ilyenkor Courtney rám szól, hogy „Jordan,
tényleg a házit kéne csinálnunk.” És akkor pár percig a feladatot
csináljuk. Így elég sokáig tart megcsinálni a házit. Ilyenkor
gyorsabban telik az idő.
A másik dolog, ami aggaszt Courtneyval kapcsolatban,
hogy sokkal több időt töltök vele, azért, hogy elkerüljem az
otthoni helyzetet. A stratégiám az elutasításból és az elkerülésről
szól. Utasítsd vissza és kerüld el. A gond csak az, hogy úgy
tűnik, a szüleim nem veszik észre.
- Mi újság? - kérdezi Courtney amikor belépek a házba.
 - Nem sok. - Elhajol előlem utat adva, én meg elmegyek
mellette. Megérzem az illatát. Jó illata van, mint… nem is
tudom pontosan. Mint Courtneynak.
Két órával később az ágyán fekszünk. a könyveink a
földön vannak. A kezemmel a haját fogom és az arcát. És a
pólója alatt a hátát. A nyelve a számban van. És annyira akarom
őt.
- Várj! - mondja elhúzódva. Elsöpri a haját az arcából és
komoly arccal néz rám. - Nem tudom, mit csinálunk. - Felül és
kisimítja az ingét.
Ajjaj. Ez nem jó. Úgy hangzik, mint a „beszélnünk kell”.
Az ilyen beszélgetések nem jók. Általában azt jelentik, hogy
valami rossz fog történni. Mikor rossz dolgok történnek, csak
azt akarom, hogy megtörténjen. Miért pazaroljuk az időt arra,
hogy beszélünk róluk? Vagy a lehetőségről, hogy
megtörténhetnek? Ismét a tagadás és elkerülés jó stratégia, és
sok nehézségtől véd meg.
- Hogy érted? - kérdezem. Megcsókolom a nyakát, hogy
eltereljem a figyelmét. - Olyan puha a bőröd.
- Jordan! - mondja, és eltol magától. - Hagyd abba,
komolyan. - Jól van. Oké. Elhúzódom tőle és nekidőlök az ágya
mögötti falnak.
- Én csak… - Arrébb mászik. - Tudni akarom, hogy mi
van velünk.
- Rendben. - mondom lassan, nem biztos, hogy ezt kellene
mondanom. Nem azért, mert nem merek szembenézni a
kérdéssel, csak nem tudom, mit mondjak neki. Sokszor voltam
már ilyen helyzetben. A lényeg, hogy legyél kedves, amikor
megkérdezik, hogy mi a terved velük. Azt akarják, hogy a
pasijuk legyél, ne csak randizz velük. De ez nem baj.
Nem hibáztatom őket. Nem adom könnyen magam.
Általában azt mondom nekik, hogy nem állok készen egy kötött
kapcsolatra. Néha utálnak emiatt. És néha folytatjuk a randizást
(nem ugyanaz a kettő). De most rájöttem, hogy nem akarom azt
mondani Courtneynak, hogy nem akarok a pasija lenni.
Valójában, szeretnék járni vele. Már ha ő erre gondol.
- Miről beszélsz? - kérdezem.
- Nem tudom. - mondja lassan. Lenéz az ágyra és
körberajzolja az ujjával a paplanon lévő kék virágmintát. - Csak,
úgy értem nem muszáj a barátomnak lenned vagy valami. Úgy
értem mi a helyzet velünk?
- Nos. - mondom, és beletúrok a hajamba. - Nem tudom.
Szeretek veled lenni. Szeretek a közeledben lenni. - Két méterre
van tőlem és már ettől ideges leszek. Kinyújtom a kezem és kis
köröket rajzolok a tenyerébe. Megpróbálom közelebb húzni
magamhoz, de ellenáll.
- Én csak nem hiszem, hogy jó, hogy folyton együtt
lógunk anélkül, hogy kitaláltuk volna, mit is akarunk. -
Megharapja a száját. Előrehajolok és megcsókolom. - Jordan,
komolyan. - mondja és eltol magától.
- Jól van. - mondom hátrálva. - Sajnálom. Szóval, mit
szeretnél? Szerintem meg kéne próbálnunk. Te meg én. - Megint
megcsókolom. Mert nem bírom ki, hogy ne… - Legyél a
barátnőm.
- Jordan, komolyan mondtam. - mondja. A szemeit
forgatja, és ellök magától.
 - Én is. - Közelebb húzom magamhoz és belenézek a
szemébe. - Próbáljuk meg.
Nekidől a fejével az enyémnek. - Tényleg ezt akarod? -
kérdezi. A fejét az enyém felé fordítja.
- Igen. - mondom.
- Csak, mert nem kellene ezt mondanod, kivéve, ha
komolyan gondolod. Nem szeretném, hogy azt hidd, muszáj ezt
tenned.
- Nem érzem, hogy bármit is muszáj lenne tennem. -
mondom és a számmal közeledek az övé felé.
- Rendben. - mondja. - Szóval…
Megcsókolom, és végre abbahagyja a beszélést.
Három órával később végeztünk a matek házival. Tíz
feladat volt. Tíz feladatot csináltunk három óráig. Most este tíz
óra van. Nincs időm megcsinálni a többi feladatot. Remélem,
hogy ha barátnője van az embernek, az nincs rossz hatással a
jegyekre...
- Mennem kéne. - mondom. Megpróbálok lemászni
Courtneyról. Az ágyán fekszünk. Csókolózunk. És nem bírom
abbahagyni. Olyan, mintha képtelen lennék távol tartani a
testemet Courtneytól.
- Oké. - mondja, nem mozdul. Becsukja a szemét egy
pillanatra, és megpróbálom megjegyezni amilyennek most
látom, a párnáján szétterülő haját, az ajkait. Sóhajt egyet és
lemászik az ágyról. Kinyújtja a kezét és magához húz, megint
megcsókolom.
- Elkísérlek az ajtóig. - mondja elhúzódva. Összeszedem a
cuccaimat, és berakom a futárzsákomba. Aztán lemegyek a
lépcsőn Courtneyval. A konyha felé sétálunk, amikor a hátsó
ajtó kinyílik.
- Apa? - kérdezi Courtney. Picsába. Courtney apja üzleti
úton volt az utóbbi hetekben, úgyhogy nem kellett találkoznom
vele. Utálok az apákkal találkozni. Szabályszerűen nem
kedvelnek. Azt hiszik, punk vagyok és csak meg akarom rontani
az ártatlan lányukat. Ami általában így is van. De ebben az
esetben nem. Bár, szívesen „megrontanám” Courtneyt. Lehet,
hogy nem is lenne „megrontás”. Még nem volt meg a teljes
„szűz vagy még?” beszélgetésünk.
Courtney apja jön be az ajtón.
- Hazajöttél! - Courtney odaszalad és megöleli. Ez egy
kétszeres katasztrófa lesz, mert úgy látom, ő és az apja nagyon
közel állnak egymáshoz. Ami azt jelenti, hogy a kulcs a
kapcsolatunkhoz, az apja hozzájárulása. Amíg egymással
foglalkoznak, kihasználom az időt, hogy megigazítsam a
ruháimat és a hajamat. Remélem, nem úgy nézek ki, mint aki az
előbb csinálta a lányával.
- Jordan. - mondja Courtney. - Bemutatom az apámat.
Arrébb lép, de még mindig fogják egymás kezét.
- Örülök, hogy megismerhetem, uram! - mondom a
kezemet nyújtva. Amikor jobban megnézem, megállok, mert
rákövök, hogy Courtney apja az a férfi, akivel az anyám a
kanapén csinálta.

- Várj, ezt még fel kell fognom. - mondja B.J. pár órával később.
Hátradől a fülkében. A Denny’s- ben vagyunk, és késő este van.
Most fejeztem be az egész mocskos történet elmesélését.
Mindent. Anyámat. Courtneyt. Az apját. Mindent. - Akkor most
Courtney a barátnőd.
- Igen.
- És két órával az után, hogy rájöttetek, lelki társak
vagytok, kiderült, hogy az apja baszott az anyáddal.
- Így volt. - Nem ráz meg, hogy B.J. ilyen egyszerűen
kimondta. Már túltettem magam rajta.
- Haver, az apja egy rohadt nagy pöcs. - Fog egy sült
krumplit és belemártja a ketchupba . - Mit fogsz csinálni?
- El kell mondanom Courtneynak. - mondom. Hallgatás. -
Ugye?
- Igen. - mondja, bizonytalannak hangzik.
- Miért mondod ilyen bizonytalanul?
- Nem mondom úgy. - mondja még bizonytalanabbul.
- De igen!
- Hát, ez is egy olyan dolog, ami elméletben jónak tűnik,
de nem muszáj elmondanod neki. - mondja. Kiszedi a
szívószálát a poharából és az asztalra dobja. Aztán hosszan
belekortyol az italába. Int a pincérnőnek, hogy cserélje ki egy
újra.
- Köszi. - mondja B.J. mosolyogva.
- Szívesen. - mondja a pincérnő. Rám néz. - Kérsz még
valamit?
- Nem, köszi. - mondom, idegesít, hogy félbeszakított.
- Biztos? - folytatja. - Desszertet? Vagy kávét?
- Nem, így pont jó. - mondom. Elnézek mellette hátha
veszi az üzenetet.
 - Ó, tudod mit? - mondja B.J. izgatottan. - Kérek egy ilyen
epres cuccot. Egy olyan tejszínhabosat. - Ellenállok a
késztetésnek, hogy áthajoljak az asztalon és fojtogassam.
- Oké. - mondja a pincérnő. - Vanília fagyit?
- Persze. - mondja B.J. Vállat von. - Azt is kérek.
- Hozok két kanalat. - Amikor a pincérnő elmegy B.J.
kortyol még egyet az italából. Hátradől a székén és böfög egyet.
- Apropó. - mondom. Próbálok nem kiakadni. - Meg
tudnád mondani, hogy mégis miért nem kéne elmondanom
neki?
- Haver, - mondja. Bekap egy jégkockát, és rágcsálni
kezdi.
- Haver, mi?
- Mindjárt mondom, - kezdi, - csak kitalálom, hogy
mondjam el. - Szuper. Egész nap itt leszünk.
- Ne gondolkozz rajta. - mondom. - Csak mondd el!
- Biztos vagy benne?
- Igen.
- Valószínűleg nem leszel vele együtt olyan sokáig. -
Vállat von. - Úgyhogy nem muszáj elmondanod neki.
- Ez az, mondd el igazából mit gondolsz - mondom.
- Azt mondtad, hogy mondjam ki.
- Oké. Oké tudom. - Az asztalnak dőlök és a
halántékomat dörzsölöm az ujjaimmal. Talán B.J-nek igaza van.
Talán nem kell elmondanom neki. Talán várhatok egy kicsit
amíg átgondolom, hogy érzek iránta és akkor majd el tudom
dönteni, hogy elmondjam-e neki vagy ne. Kedvelem Courtneyt.
Nagyon. Nem akarok átverni senkit, de bizonytalan vagyok. Mi
van ha elmondom neki és tönkreteszi az életét? És mi van ha
nem kéne tudnia róla, kivéve ha elmondom neki, különben
sosem találná ki? Ez nem olyan, mintha az anyám
összeházasodna (vagy tervezné, hogy megteszi) Courtney
apjával. Vagyis szerintem.
- Haver, miért foglalkozol ezzel? - kérdezi. - Megőrjítesz.
- Miért őrjítenélek meg? - kérdezem.
- Mert sosem izgulsz semmi miatt.
A pincérnő visszajön egy óriási eperpitével, fagyival és
tejszínhabbal. Két kanalat rak le.
- Dupla adagot hoztam. - mondja mosolyogva. Megnyalja
a száját és végigsimít a kezével a kötényén. Aranyos. Az életem
éppen szétesőben van, és egy pincérnő „három személyes
mókázós” vicceket süt el. Elmegy és a csípőjét riszálja. Ha nem
lennék ennyire felbaszva, valószínűleg még benne is lennék a
dologban.
- Haver, - mondja B.J. suttogva. Áthajol az asztal fölött. -
Szerinted benne lenne egy hármasban?
- Valószínűleg.
- Wáó. - Kitágulnak a szemei. - Nem, mintha valaha
kipróbáltam volna. Nem bűn, de király lehet. - Beleharap a
pitébe. - Próbáljuk ki!
- Kösz, nem. - mondom. Hirtelen már nem vagyok olyan
éhes. És úgy érzem, a sajtburger meg a sült krumpli elindult
visszafelé.
- Lazítanod kéne. - mondja B.J. Tiszta tejszínhab a szája.
Átnyúlok az asztal fellett és szó nélkül odaadok neki egy
szalvétát. Mosolyog és megtörli a száját. - Egyelőre, nem kell
aggódnod emiatt. Az utolsó dolog, amit akarsz, hogy Courtney
fölöslegesen kiboruljon. Majd ha eldöntötted, hogy komolyan
gondolod-e ezt a kapcsolatot, akkor még mindig elmondhatod
neki.
- És mi van, ha megkérdezi, miért nem mondtam el
korábban?
- Akkor elmondod az igazat. Hogy biztos akartál lenni
benne, hogy mi van köztetek és a szüleitek között mielőtt
bármilyen őrültséget csinálnál. - Hitetlenül bámulom B.J-t.
Hogy adhat ilyen jó tanácsot, aki általában idiótán viselkedik?
Talán, úgy, hogy általában egyszerű dolgokról gondolkozik, és
nem ragad le ilyen dolgoknál, mint az érzelem és a manipuláció.
Csak kitalálja a legjobb megoldást a helyzetre. Mint most.
- Jó ötlet. - mondom. - Köszi.
- Nem probléma. - mondja. Eperrel teli szájjal
vigyorogva.
- Még valamit hozhatok nektek? - kérdezi a pincérnő
hirtelen az asztalunknál teremve.
- Csak a számlát. - mondom. - Köszi.
Letépi a papírt és lassan leteszi elém. - Ha kell még
valami, csak szóljatok. - Mosolyog aztán sarkon fordul és
elmegy.
- Te is! - mondja B.J.
Felveszem a csekket 16.55$. „Carrie, hívj fel szivi! 555-
0181” van a hátuljára írva. Egy mosolygós fej követi.
A 20 dollárt ledobom az asztalra és otthagyom a csekkel
együtt.
Az utazás. Jordan.
Második nap, 11:37

Valószínűleg verekedni fogok Lloyd-dal amikor megérkezik

Middletonba. Sosem volt olyan komoly kapcsolata, mint
Courtney-nek és nekem. Egész idő alatt, amíg együtt voltunk,
gúnyolódott velünk. Például egy este, amikor Lloyd, Court, én,
B.J., Jocelyn és még páran együtt lógtunk. Courtney kitalálta,
hogy kaját akar rendelni. Erre Lloyd: „Ó Courtney mindig kaját
kell rendelned, amikor baseballt nézünk”. Ami lehet, hogy igaz.
De az, ahogy mondta kiakasztott. Olyan mintha kajáról
beszélne, de gyakorlatilag azt mondja „Jordan, Courtney jobbat
érdemel nálad, és lefeküdhetnék vele, ha akarnék.”
Mindenesetre, úton vagyunk a testvéremhez, Adamhez, és
Lloydhoz Middletonba. És Courtney úgy viselkedik, mintha
Karácsony este előtt lennénk. Szinte már le is vette a ruháit.
Nem vagyok hülye. Tudom, hogy ez is egy trükk, valami,
amivel ki akar akasztani, de még nem sikerült. Együtt vannak.
Kell, hogy legyen valami, vagy Courtney egy pokoli jó
színésznő.
Eddig kb. öt milliószor kérdezte meg tőlem, hogy milyen a
haja. Egy lezser fekete szoknya és egy fekete top van rajta. A
haja két copfban van, azt hinnéd, ettől butának tűnik, de rajta
inkább aranyos. Nem nagyon láttam így öltözve. Courtney
általában nem ennyire…ö hiányosan öltözik.
- Normális a hajam? - kérdezi megint. Lehúzza a
napellenzőjét és megnézi magát a hátulján lévő tükörben.
 - Igen. - mondom összeszorított fogakkal. - A hajad
rendben van.
- Sajnálom, ha idegesítő vagyok. - Kiszed egy szájfényt a
táskájából és kihúzza a száját. - Csak ideges vagyok.
- Érthető. - mondom, és a szemem sarkából rápillantok.
Újra előre nézek, és az úton tartom a szememet.
- Éhes vagyok - mondja be hirtelen. - Megállunk
reggelizni vagy valami?
- Biztos jó ötlet a te hasaddal? - kérdezem. Az utolsó
dolog, amire szükségem van, hogy Courtney megint
összehányja a kocsimat. Nem mintha tegnap érdekelt volna.
Tulajdonképpen jó volt gondoskodni róla. De most más a
helyzet. Tegnap aranyos és sebezhető volt. Éjszaka az ágyban
körém tekerte a lábait és magához húzott. Most úgy néz ki, mint
egy csavargó és gondolatban Lloyd-an szexel. Szóval bocsássa
meg, ha nem rohanok megfogni a haját amíg hány. Lloyd azt
csinál, amit akar ha Courtney bele van esve.
- Éhes vagyok. - Vállat von. Kiszedi a cd-t a lejátszóból és
a hátsó ülésre dobja. Bekapcsolja a rádiót és megkeresi a
country adót.
- Csak nyugodtan… - Forgatom a szememet. A telefonom
rezegni kezd, és én minden erőmmel megpróbálom figyelmen
kívül hagyni.
- Csörög a telefonod. - mondja Courtney.
- Köszi. - mondom.
- Fel kéne venned. - Dúdolni kezd a zene dallamára.
Valami emberről szól, aki kihasználja az utolsó napjait a
Földön. Mindjárt megőrülök ettől a country rádió baromságtól.
Courtney olyan lehangoló. Túl sok lassú dalt adnak le. Miért
nem kapcsolom el erről a szarról? Ez az én kocsim. Én vezetek.
És bassza meg azt kéne hallgatnunk, amit én akarok. Főleg mert
most Courtney Lloyddal van. Tőlem hallgathatnak hülye
country zenét és Courtney hányhat is.
- Oké. - mondom. - Fel fogom. - Kiveszem a telefont a
táskámból, és látványosan felveszem.
- Haló? - mondom magabiztosan, mintha örülnék, hogy
beszélhetek valakivel. Úgy döntöttem, hogy úgy csinálok,
mintha a képzeletbeli barátnőm lenne az. És kedvesnek tettetem
magam.
- Csá. - mondja B.J.
- Mi újság, édes? - kérdezem. Próbálok Courtneyra
pillantani anélkül, hogy észrevenné. A táskájában turkál,
valószínűleg valami sminkcuccért, hogy jól nézzen ki Lloyd
miatt.
- Édes? - kérdezi B.J. - Jordy, nem tudtam, hogy így érzel
irántam. Tájékoztatlak, hogy történetesen elkötelezett
kapcsolatban vagyok. Mással.
- Igen, te is hiányzol. - Courtney elkezdi kapcsolgatni a
rádiót. Szuper. Remélem zavarba hoztam. Remélem, rájön, hogy
ha nem járna Lloyddal, nem engedném, hogy az ő zenéit
hallgassuk. És akkor nem kell tettetnem, hogy a hamis
barátnőmmel beszélek.
- Gondolom, most én vagyok a nem létező barátnőd. -
kérdezi B.J. sóhajtva. Csoda, hogy kitalálta. Általában nem a
legjobb az ilyesmiben, amit nem fejtettem ki neki.
 - Persze, édes. - mondom, és próbálok nem gondolni a
tényre, hogy úgy beszélek B.J-vel, mintha szerelmesek
lennénk. B.J. 193 centi és valószínűleg kb. 90 kiló. Nem
olyasvalaki, akivel közelebbi kapcsolatba akarsz kerülni. A
szemem sarkából látom, hogy Courtney előveszi az iPodját és
beteszi a fülhallgatót a fülébe. Nem veszem be. Nem bírja
elviselni. Semmiképpen nem akarja hallani amikor a
barátnőmmel beszélek.
- Figyu, sajnálom, hogy zavarlak, amikor ilyen ö fontos
dolgokkal vagy elfoglalva. - mondja B.J. Szarkasztikusan
hangzik. - De emlékszel, amikor füvet szereztünk Brian
Turnernek?
- Valamennyire. - mondom. Azon gondolkozom, vajon túl
messzire mennék azzal, ha „szerelmemnek” vagy
„cuncimókusnak” hívnám B.J-t? Azt akarom, hogy Courtney
féltékeny legyen, de azért ne higgye rólam, hogy nyálas vagyok.
Ami nagyon hülyeség, mert, tudod, én vagyok az, aki szakított
vele.
- Kifizettük, ugye?
- Igen. - mondom. Pár hónapja vettünk egy kis füvet Brian
Turner bulijára. Ez ilyen elhúzódó folyamat volt, mivel a srác,
akitől kaptuk volna nem volt ott, ahol kellett volna lennie. És ez
a Gray Poplaski nevű srác, aki végül valahogy odajutott, azt
mondta, hogy ismer egy fiút, aki valószínűleg adna nekünk. Ez
idegesített, mert nem is szeretek annyira füvezni. Mindenesetre
végül találkoztunk néhány sötét alakkal és megkaptuk, de az
egész, amit átéltünk, hátborzongató volt.
- Szerinted rájött valaki? - kérdezi B.J. idegesen.
 - Mire jöttek rá? - kérdezem azon gondolkozva, miért
mondanám ezt a kitalált barátnőmnek. Mintha azt kérdezte
volna, hogy „Szerinted valaki rájött?” ami azt jelenti „Szerinted
valaki rájött, hogy szexeltünk a szüleim ágyában?” vagy
ilyesmit. Remélem Courtney elég okos ahhoz, hogy kitalálja,
amiről valószínűleg beszélgetünk. Elképzelem, milyen lenne, ha
kimondanám, hogy „A kutya-pózra gondolsz, amit
kipróbáltunk?”
- A fűre, amit vettünk. - mondja B.J. dühösen. Mostanában
sokszor feldühítem (mintha azt mondtam volna az előbb, hogy
idegesítő). Ez azért van, mert B.J. azt hiszi, hogy nem figyelek
rá, ami valószínűleg azt jelenti, hogy egy pöcs vagyok.
- Például ki? - mondom.
- Nem tudom. - mondja. Elképzelem, ahogy azt mondja
„A pózokra.”
- A pózokra? - kérdezem. Rájövök, hogy nem tudom
tovább fenntartani a látszatot, hogy a barátnőmmel beszélek
ilyen sokáig. Úgyhogy úgy csinálok, mintha lenne egy várakozó
hívásom. - Mennem kell. - mondom B.J-nek, a kitalált
barátnőmnek (K.B.) - Más is hív. - Úgy csinálok, mintha
matatnék a telefonnal egy percig. - Haló! Ó, szia B.J. -
Rápillantok Courtneyra, remélem, hogy azt hiszi, a barátnőmmel
beszéltem, amíg B.J. fel nem hívott.
- Befejezted? - kérdezi B.J. mérgesen.
- Azt hiszem.
- Apropó, a pózok - mondja B.J. - Később még
beszélhetünk róla.
 - A pózokról? - ismétlem. Remélem, Courtney nem jön rá,
hogy látszólag ugyanazt a beszélgetést folytatom B.J-vel, amit
az előbb a (kitalált) barátnőmmel abbahagytam.
- A bandatagok, akiktől vettük az anyagot. - mondja B.J.
- Kezd megfájdulni a fejem. - mondom.
- Nézd, valaki követ engem és az egyetlen, amire
gondolni tudok, hogy talán lehet valami köze a droghoz, amit
vettünk.
- Valaki követ? - kérdezem. - Hol vagy? - Ráhajtok az
autópályára és megpróbálom átküzdeni magam a forgalmon.
Nagyon ki kéne hangosítanom a telefonom, de most
nyilvánvalóan nem tudom, mert akkor Courtney rájönne, hogy
B.J-vel beszélgetek és nem a K.B-mel. Van egy fülhallgatóm a
kesztyűtartóban, de ahhoz, hogy elérjem, át kéne nyúlnom
Courtney előtt. Vagy megkérnem, hogy adja ide.
- A tornaterem felé tartok - mondja B.J. - És van egy autó
mögöttem, és most hajt ki a forgalomból. Azt hiszem, tegnap is
láttam.
- Paranoiás vagy. - Bal oldalról egy piros Jetta bevág
elém. Kitérek az útjából, hogy elkerüljem az ütközést. A
telefonomat leejtem a földre. Picsába. Tapogatózva keresni
kezdem a földön, és közben próbálok visszahajtani a sávra. Ez
irtó veszélyes.
- … és rám lőtt vagy ilyesmi. - mondja B.J. amikor újra a
fülemhez rakom a telefont.
- Mi?
- Mi a fasz folyik itt? - kérdezi.
 - Várj! Egy pillanat! - Lerakom a telefont az ölembe. –
Courtney - mondom kedvesen. - Odaadnád a fülhallgatómat a
kesztyűtartóból, légyszi?
Figyelmen kívül hagy és úgy csinál, mintha elmélyülten
hallgatná az Ipodját.
- Court? - mondom hangosabban. Az ölemből halványan
hallom, hogy B.J. azt mondja - Hahó! Ott vagy?
Jooorrrddaannn! - Megfordítom a telefont, hogy elfojtsam B.J.
hangját.
- COURTNEY!
- Some hearts just get lucccky sometimesss. - énekli. Jó a
hangja. Egy három sávos autópálya közepén vagyok, egy
barátommal telefonálok, aki nyilvánvalóan elvesztette az eszét a
kitalált hívásaimtól, és azt hallgatom, ahogy az exbarátnőm
(akibe még mindig szerelmes vagyok) country számokat énekel.
Rohadtul le kéne lépnem erről az utazásról.
- Court. - megbököm. Úgy csinál, mintha észre sem venné.
Aztán erősebben megbököm.
- MI VAN?! - kiabálja kiszedve a fülhallgatóit. - Mit
akarsz?
- Oda tudnád adni a fülhallgatómat a kesztyűtartóból,
légyszi? - kérdezem. A telefonomból gyengén hallom B.J.
kiabálását. Megfogom és lehalkítom.
Courtney sóhajt egyet, és benyúl a kesztyűtartóba, mintha
olyan nagy megerőltetés lenne. Látványosan kotorászik a
kesztyűtartóban, amíg megtalálja a fülhallgatót. Akkora egy
dráma királynő…
 Odanyújtja nekem. - Köszi, édes. - mondom és
rákacsintok. A szemeit forgatja, és visszadugja a fülhallgatóit.
Mintha tényleg zenét hallgatott volna.
- A kurva életbe! - hallatszódik B.J. kiabálása a
fülhallgatóból.
- Bocsi, itt vagyok. - mondom.
- Mit csináltál?
- Elővettem a fülhallgatómat, hogy beszélhessek veled. -
mondom. - Most mi történik?
- Éppen. Követnek. Ahogy már mondtam.
- Biztos vagy benne? - kérdezem.
- Igen. Egy autó követ. Tegnap is követett. És
valószínűleg azok a drogos csávók azok. Vagy valamelyik
Westhill-i fasz, akit megvertünk. - mondja.
- Talán hívnod kéne a rendőrséget. - mondom.
- Nem fogom. - mondja ingerülten. - Nem ijedek meg egy
bandától. Vagy egy elbaszott focicsapattól. Hívni fogom az
embereimet.
- Oké. - mondom bizonytalanul.
- Később hívlak. - mondja és leteszi.
- Mi történt? - kérdezi Courtney az anyósülésről. Ó,
szóval most már érdekli.
- Semmi. - mondom. - B.J. szerint valaki követi.
Ijedtnek tűnik. - Uh, kicsoda?
- Nem biztos benne. - mondom.
- Mit fog csinálni?
- Hívja a rendőrséget, gondolom. - Vállat vonok.
Semmiképpen nem fogok neki beszélni a bandáról, és a tényről,
hogy droggal kereskedtünk. Kiakadna. Egy ijedtség fut át az
arcán, de nem mond semmit.
- Megállhatnánk LÉGYSZI valami kajáért? - kérdezi öt
perccel később. - Éhezem.
Akarok egy csípős megjegyzést tenni arról, hogy azért
akar enni, hogy elég energiája legyen a Lloyddal való szexre, de
nem teszem. Rá szeretnék mutatni, hogy az ütemterve nem
tartalmazza ezt a kis megállót, de mindegy.
- Hahó, Jordan - mondja. Előveszi a szájfényét a
táskájából és újra bekeni a száját. - Lehetnél rosszabb vezető?
Megmarkolom a kormányt és próbálom nem elveszíteni a
türelmemet. Úgy döntöttem, hogy a passzív agresszió lesz az új
taktikám. De öt perccel később, amikor Courtney élesen rám
néz, ahogy a következő elágazáshoz közeledünk, értem a célzást
és lehajtok az autópályáról.

Jordan. Korábban.
77 nappal az utazás előtt, 18:07

Courtney apja ide tart. Egy görög étteremben vacsorázunk, és

biztos vagyok benne, hogy meg akar ölni. Oké, talán nem, de
tudja, hogy tudom, hogy lefeküdt az anyámmal.
- Ki kell próbálnod a souvlakit. - mondja Courtney, a
kezem felé nyúl. Megfogom a kezét és megpróbálok nem
kiakadni. Jézus. Ez kínos. Ez egyértelműen a „Dolgok, amiket
soha nem akarsz csinálni” top tízes listámra rákerül. „Harmadik:
vacsorázni a barátnőddel és az apjával, akinek van egy
házasságon kívüli viszonya az anyáddal, és erről a barátnődnek
fogalma sincs.” Ez benne lehetne a Letterman showban „Top tíz
dolog, amit nem akarsz átélni, és mindenáron el akarod kerülni”
címmel.
- Jól hangzik. - mondom. Ötletem sincs, mi a szar lehet az
a souvlaki. Undorítóan hangzik. De meg fogom kóstolni, mert itt
van Courtney apja, aki Görögországból származik, és
megpróbálok jó benyomást kelteni.
- Remélem éhes vagy, Jordan. - mondja Courtney apja
mosolyogva az asztal túloldaláról. Ez a másik rossz dolog. Úgy
csinál, mintha semmi gond nem lenne. Talán nem tudja, ki
vagyok. De az lehetetlen. Tudja a vezetéknevemet. És látott
éjjel, amikor rajtakaptam az anyámmal hemperegni. Talán nem
tudja anyám vezetéknevét. Vagy talán csak nem emlékszik arra
az éjszakára, amikor megfektette az anyámat, ezért arra sem,
hogy nézek ki. Talán nem beszéltek azóta. Vagy talán
szakítottak.
- Éhes vagyok, uram. - mondom. Courtney a szemeit
forgatja mellettem. Persze, hogy azt mondom, hogy uram,
segget kell csókolnom neki, amikor lehetőség van rá. Még nem
mondtam el Courtneynak, de azt hiszem, szerelmes vagyok a
lányába.
Courtney apja („Hívj Franknek.” mondta, amikor ideért.
Frank! Ha, esélytelen!) int a pincérnek, aztán elkezd görögül
beszélni hozzá. Elképzelem, ahogy arról beszélnek, hogy
kivisznek és kicsinálnak. Bár lehet, hogy a Görögországban
zajló tüntetésről. A „Maffiózók” egyértelműen olaszok.
 - Előételt rendel. - mondja Courtney, mintha a
gondolataimban olvasna. Fekete szoknya és hosszú ujjú
rózsaszín póló van rajta, és amikor közel hajol, látom a fekete
melltartóját. A stressz ellenére is érzem, hogy kezdek
felpörögni.
A pincér hozzám fordul, és görög akcentussal megkérdezi,
hogy mit kérek. Souvlakit rendelek, ahogy Courtney ajánlotta.
Már tudom, hogy kell mondani.
- Salátát? - kérdezi a pincér mosolyogva. Kb. huszonkét
éves lehet, és úgy tűnik, jó formában van, de legyűrném. Ha úgy
alakulna.
- Igen, kérek. - Gondolom a saláta biztonságos. A saláta
jó. Csak zöldség öntettel. Bár lehet, hogy valamilyen ijesztő
görög salátát hoz. Ennek ellenére a görög saláta jobb, mint
valami ismeretlen szar. Sosem tartottam magam válogatósnak,
de most rájöttem, hogy igazából az vagyok, mert leginkább
pizzán és hamburgeren élek. Valószínűleg harminc éves korom
előtt meg fogok halni.
- Whachu leek feetaumbla dreez? - mondja a pincér.
Legalábbis így hangzik, ahogy ő mondja. Hogy a picsába tud
ilyen akcentussal beszélni? Courtney és az apja várakozóan rám
néznek. Picsába.
- Milyen öntetek vannak? - kérdezem. Büszke vagyok
magamra, hogy kikövetkeztettem, valószínűleg ez volt a kérdés.
- Nem. - mondja Courtney megszorítva a kezem. Próbál
nem elmosolyodni. - Azt kérdezte, hogy kérsz-e feta sajtot a
salátádba. Csak egy öntetük van. A görög öntet.
 - Ó. - mondom vállat vonva. - Persze, kérek fetát. -
Gőzöm sincs, milyen az a feta sajt.
Courtney és az apja leadja a rendelését. Aztán a pincér
elmegy.
- Szóval - mondja Courtney apja. Felvesz egy darab pitát
és belemártja valami krémbe, ami mellette van. Beletömi a
szájába és rágni kezdi. Ötletem sincs, hogy a faszba tud ilyen
nyugodt lenni, tudva, hogy mi történik most? - Hallottam, hogy
a Bostoni Egyetemre mész.
- Igen, uram. - mondom. Vajon kitől hallotta? Courtneytól
vagy az anyámtól? Nem tudom, hogy az anyám most milyen
könnyen beszél az életemről mióta nem beszélek vele. Ő úgy
tudja, hogy elvetettem a Bostoni Egyetem tervet, és úgy
döntöttem, elmegyek Vegasba, hogy ott profi pókerjátékos
legyen belőlem. - Ez csodálatos. - mondja Frank mosolyogva
mintha semmiség lenne, de igazából utál.
A pincér kihozza a salátákat és lerakja elénk. Gyorsan
rájövök, hogy a feta sajtos dolog óriási tévedés volt.
Borzalmasan néz ki és borzalmas a szaga, mint egy régi
zokninak. És darabos. Nem szeretek semmit, ami darabos.
Kellemetlen dolgokra emlékeztet. Mint a hányás.
- Jordan számvitel szakos. - mondja Courtney. Próbál
jobb színben feltüntetni. Valójában még nem jelentettem be a
szüleimnek, de a számvitel felé hajlok. Ötletem sincs, miért, az
apám könyvelő, és úgy érzem, valamivel boldogabbá kell
tennem, ha megtudja, hogy anyám megcsalja.
 - Remek. - mondja Frank. Vesz egy darabot a salátájából,
beleértve egy darab fetát is. - Ez a sajt hihetetlen. Milyen a
salátád, Jordan? - kérdezi.
- Nagyon jó, köszi. - mondom. És tényleg jó. A sajton
kívül. És a tényen kívül, hogy nincs étvágyam.
- Nem ettél a sajtból. - mondja vádlón.
Te meg dugod az anyámat, válaszolnám vissza. De nem
teszem. Veszek egy darabot a sajtból. Szétesik a számban.
Megpróbálom lenyelni anélkül, hogy érezném az ízét. Mint egy
tablettát. Majdnem megfulladok.
- Jól vagy? - kérdezi Courtney odanyújtva nekem a vizet.
- Ja – mondom, - jól vagyok.
- Szóval, mesélj arról a Miami utazásról. - mondja Frank
rám nézve. - Courtney mondta, hogy a jövő hónapra tervezitek,
hogy mentek.
- Igen, uram. - mondom. Próbálom a tudtára adni, hogy
csak szórakozni megyünk, nem szexelni. Ami igaz. Egyáltalán
nem is gondoltam a szexre. Talán egy kicsit. Oké, nem bánnám,
ha megtörténne, de nem tervezgetem előre. Courtney szűz.
Amennyire én tudom, az is akar maradni. Legalábbis még egy
kicsit.
- És hol fogtok aludni? - kérdezi rám nézve.
- Az apám egyetemi barátjának van ott egy háza. -
mondom. Gondolom, leszarja a tényt, hogy szülői felügyelet
nélkül leszünk ott. - És ő Európába megy a nyárra és hagyja,
hogy használjam a házat, amikor akarom.
- Milyen nagylelkű tőle. Úgy tűnik remek lesz az
utazásotok. - Rám néz kihívóan az asztalon keresztül, ami
gyakorlatilag azt jelenti, „Ha hozzáérsz a lányomhoz,
megöllek.” Ami rohadtul nem fair mert ő szabadon döngetheti
az anyámat.
- Igen, uram. - mondom. Úgy hangzik, mint egy törött
lemez.
- Mindjárt visszajövök. - mondja Courtney. Hátratolja a
székét és feláll.
- Hova mész? - kérdezem bepánikolva. Miért akarna
egyedül hagyni az apjával? Megőrült?
- A mosdóba. - Homlokon csókol és eltűnik.
Amint Courtney elmegy Frank úgy néz rám, mintha egy
darab rágó lennék a cipőjén.
- Figyelj, Jordan – mondja, - ez a helyzet, csak annyira
bonyolult, amennyire, azzá teszed.
- Hogy érti? - kérdezem. Mit gondol magáról, kicsoda?
Valami fenyegetődző ember? Vagy Dr. Phil, aki arra
figyelmeztet, hogy a sorsom a kezemben van? A villámmal
lekotrom a feta sajtot a salátámról, és ellenállok a késztetésnek,
hogy Frankre dobáljam.
- Úgy értem, ennek nem kell nagy ügynek lennie. -
mondja. Megtörli a száját a szalvétájával, aztán lerakja az
asztalra. - Jordan, nekem nincs veled problémám. Nincs
problémám azzal sem, hogy jársz a lányommal. Az egyetlen
problémánk az, ha úgy döntesz, hogy indiszkrét leszel.
Ha nem tartom a szám? Ezt komolyan gondolja? Az
„indiszkrét” szó olyan durván hangzik, mint egy hirdetés
kurvákról. Pillanatnyilag nem vagyok hálás az anyámnak, de ő
egyértelműen nem egy kurva.
 - Nem tudom, miről beszél. - mondom, csak, hogy
kibasszak vele. Elkezdem átdobálni a feta sajtomat a kenyeres
tálamra.
- Dehogynem. - mondja egyszerűen. - És azt akarom, hogy
tudd, én leszek az, aki elmondja Courtneynak és az anyjának,
hogy mi történik. Nem te.
- Nagyon biztosnak tűnik ebben. - mondom folytatva a
feta sajt lekotrását a kenyeres tányérra. Minden darabot
felnyársalok, mintha Frank feje lenne.
- Az vagyok. - mondja. - Mert ha Courtney tőled tudja
meg, elintézem, hogy soha többé ne láthasd. Bár, nem is kell
semmit tennem, mert úgy is utálni fog, amiért ilyen sokáig
eltitkoltad előle.
Nem mondok semmit, mert tudom, hogy igaza van. Volt
esélyem, hogy elmondjam neki, amikor rájöttem, hogy az
apjának viszonya van az anyámmal. De nem tettem. És most, ha
elmondanám neki, azt gondolná, hogy egy pöcs vagyok. Úgy
fog kijönni az egész mintha egy pöcs lennék. De talán…talán ha
befogom a számat és nem mondom el neki, mert tudom, hogy
az apja végül elmondja, akkor segíthetjük egymást.
- Mindenesetre – mondom. - Nem fogom elmondani neki.
- Jó. - mondja. Eszik egy falatot a salátájából és lenyalja
az öntetet a szájáról. - Komolyan úgy gondolom, hogy ez a
legjobb megoldás.
- Hé. - mondja Courtney visszaérve az asztalhoz. - Miről
maradtam le?
Jordan. Korábban.
76 nappal az utazás előtt, 10:10.

- Azt hiszem, szerelmes vagyok belé. - mondom B.J-nek egy

nem előretervezett csütörtök reggel. Ez a suli utolsó napja, és a
könyvtárban ülünk. Átnézzük a jelentkezési lapunkat.
- Nem vagy szerelmes belé. - mondja B.J. Hátradől a
székén és a kezét dörzsölgeti.
- De igen. - mondom. - Még nem mondtam meg neki, de
gondolkozom rajta. - Ez igaz is. Az utóbbi két hónapban elég
közel kerültünk egymáshoz és az előző hónapban elkezdtem
gondolkodni rajta. Volt pár alkalom, különösen, amikor éjszaka
telefonáltunk, vagy amikor mentem tőle haza, el akartam
mondani neki. De még nem tettem meg, mert nem vagyok biztos
benne, hogy ugyanígy érez. És nem akarom letámadni.
- Ez őrület. - mondja B.J. - Nem lehetsz szerelmes belé.
- Miért nem?
- Számtalan ok miatt. - mondja. Próbálom az eszemben
tartani, hogy ő ugyanaz a srác, aki koboldnak volt öltözve,
amikor összejött a barátnőjével.
- Mint például?
- Nem feküdtetek le.
- Ezért?
- Mert a szex nagyon fontos a kapcsolatokban. - mondja. -
Honnan tudod, hogy szereted, ha nem szexeltetek?
- Nem mintha megtisztelő lenne a válaszod. - mondom. A
gond az, hogy bár Courtney és én nem feküdtünk le, nem
gondolkoztam ezen olyan sokat. Úgy értem, persze, hogy
gondoltam arra, hogy lefekszünk Courtneyval, és egyértelműen
szeretném, de nem gondolkoztam a tényen, hogy nem tettük
még meg. Csak úgy gondoltam, hogy majd meg fog történni.
Courtney szűz, úgyhogy nyilvánvalóan nem akarom lerohanni
őt.
- Oké. - mondja B.J. Hátradől a székén és kinyújtja a
kezeit maga mögött. - Mi van a ténnyel, hogy eleve nem kellett
volna összejönnöd vele? Haver, az apja az anyádat döngeti. Ha
Courtney rájön, hogy tudtad, és nem mondtad el neki, ki leszel
baszva.
- Biztos vagyok benne, hogy meg fogja érteni. - mondom.
A gyomromban egy csomó nyugtalanság kezd lenni. Nem fogja
megérteni. Van ez a dolog Courtneyval az igazsággal. És ha
megtudja, hogy hazudtam neki, rögtön szakítani fog velem.
- Haver, meg kell mondanod neki. - mondja. - Én soha
nem hallgatnék el ilyesmit Jocelyn elől.
Ellenállok a késztetésnek, hogy a szemeimet forgassam.
B.J. és Jocelyn többé-kevésbé akkor jöttek össze, amikor
Courtney meg én, de valamiért szuper ideges leszek, amikor B.J.
arra céloz, hogy a kapcsolataink ugyanolyanok. Abból, hogy
tudom, sokat szexelnek. Minden nap. Néha még többször. Sok
időt töltenek együtt, de nem csinálnak igazából semmit. Kivéve
a szexet. Még nem láttam őket úgy igazából beszélgetni. Kivéve
amikor megbeszélték, hogy mikor találkoznak, hogy később
szexeljenek.
Megszólal a csengő és mi kivonulunk a könyvtárból a
folyosóra. - Tudom, hogy el kell mondanom neki. - mondom. -
De az apja kibaszott velem.
 - Ne ijedj meg attól a faszalaptól. - mondja ki B.J. -
Akarod, hogy beszéljek vele?
- Na. - mondom. - El tudom képzelni, mi lenne… - Ott
hagyom B.J-t a folyosón, és elindulok az utolsó angolórámra. El
kell mondanom neki, de ötletem sincs, hogy.

Courtney. Korábban.
76 nappal az utazás előtt, 12:23.

- Lefeküdtél vele? - mondom Jocelynnek. Próbálom nem

kiköpni a Sprite-omat. Miért akkorra időzítette a bejelentését
arról, hogy B.J-vel szexel, amikor pont ittam? Talán mert ez a
suli utolsó napja. És úgy érezte, hogy a nyarat egy nagy
vallomással kell kezdenie.
- Mikor történt?
- Úgy érted, mikor volt az első? - kérdezi sóhajtva.
- Többször is? - Lehetséges, hogy úgy érti, egy éjszaka
alatt többször? A fiúknak nincs szükségük ö…feltöltődni? Nem
mintha sokat tudnék erről. A feltöltődésről, úgy értem. Vagy a
szexről, általában.
- Igen. - mondja szinte cinkosan, merthogy a kávézóban
vagyunk meg minden. - Azt hiszem, egy kicsit függő lettem.
Szuper. A legjobb barátom szexfüggő. És ha ez nem lenne
elég, a B.J-vel való szextől függ. Ezt a mentális képet próbálom
kiűzni a fejemből. Nem mintha B.J. csúnya lenne vagy valami,
de ő B.J.
 - Hát – mondom, - le fogok feküdni Jordannel.
- Courtney! - Jocelyn felkiált. A szemeit tágra nyitotta és
lerakta a villáját, ami azt szokta jelenteni, hogy enni fog a
tálcámon lévő sült krumpliból. Ötletem sincs, miért nem fogja
meg kézzel és eszi egyszerűen a sajátját. Átszúrja a villájával és
belemártja a ketchupba, ami az én ebédemhez volt.
- Mi van?
- Nem feküdhetsz le vele.
- Miért nem? - kérdezem. - Tulajdonképpen képes vagyok
rá, úgy értem a testem képes rá. - Azt hiszem, legalábbis. Bár
olvastam valahol, hogyha egy ideig nem szexelsz, akkor a
szüzességed visszajön, és nehezebb lesz újra csinálni. Nem
mintha ez lenne velem a helyzet, mivel még nem szexeltem. De
talán, ha sokat vársz, akkor nehezebb. Ez őrültség, ugye? 17
éves vagyok nem 13.
- Persze, a tested képes rá. - mondja a szemeit forgatva.
Átdobja a haját a válla felett és komolyan néz rám. - Courtney,
ezt nem tudod majd visszacsinálni. Ez nem olyan mint venni
egy új pólót.
- Tudom. - mondom a szememet forgatva. - De ez nem
ijeszt meg. - Tényleg nem. Vele akarok lenni. Szeretem.
- Úristen. - mondja. - Te szereted.
- Nem igaz. - mondom, mintha a gondolat, hogy
szerelmes vagyok valakibe totál nevetséges lenne. Ami valahol
az is. Itt a gond, mielőtt találkoztam Jordannel, úgy gondoltam,
hogy sosem leszek igazán szerelmes. Mint eddig. Túlzásnak
tűnt, hogy találok egy fiút, akibe szerelmes leszek, és akit
érdeklek meg minden. De mégis találtam, és szeretem.
 - De igen. - mondja Jocelyn. - Szereted, mert ha nem így
lenne, akkor nem gondolkoznál rajta, hogy lefekszel vele. -
Francba. Ez történik, amikor van egy barátod, aki tényleg ismer.
Nem tettetheted, hogy másvalaki vagy, aki igazából nem.
- És ő szeret? - kérdezi.
- Nem tudom. - mondom lassan, gondolkozva. -
Szerintem igen.
- Az nem elég, Court. - mondja. - Tényleg le akarsz
feküdni valakivel, ha nem tudod, hogy szeret-e?
- Ez nem így van. - mondom. - Én szeretem. Nem elég?
- Nem igazán. Ez egy óriási döntés Courtney. Biztosnak
kell lenned benne, hogy ezt akarod. Mert ez örökre szól.
- És mi van veled meg B.J-vel? - kérdezem. - Hogyhogy
nektek jó így? - Ez úgy hangzik, mint valami kettős erkölcs.
Hogyhogy ő megteheti, én meg nem? Nem fogok semmit
mondani, de néha elképzelem, Jocelynt és B.J-t együtt. Soha
nem csinálnak semmit, kivéve az ivást, a szórakozást és
nyilvánvalóan a szexet.
- Más helyzet. - mondja. Elővesz egy szájfényt a
táskájából és kihúzza a száját vele. - Kérsz? - kérdezi felém
nyújtva. - Cuki lenne rajtad.
Elveszem és bekenem a számat. Csodálom, hogy Jocelyn
egyszerre tud a szexről és szájfényekről beszélni. Hogy tud ilyen
laza lenni? Ez történik miután szexeltél? Úgy beszélsz róla,
mintha semmiség lenne? Ettől ideges leszek, mert ez azt jelenti,
hogy ez már nem lesz olyan nagy ügy. Bár, azt hiszem, olyan,
mint gondolom. Mint a „Szex és New Yorkban” a lányok.
Egyfolytában csinálják.
 - Miért más helyzet? - Szétkenem a szájfényt és
elképzelem, hogy nézhet ki rajtam.
- Mert más emberek vagyunk. Nem tudom, hogy el
tudod-e választani egymástól az érzelmeket a fizikai dolgoktól.
- Miért akarnám? - kérdezem sóhajtva. Ki teszi ezt?
Elválasztani az érzelmeket a fizikai dolgoktól? Gondolom a
szociopaták, talán. És gondolom Jocelyn ezt teszi, bár még nem
gondoltam rá szociopataként.
- Mert ha nem teszed, nagyon-nagyon megbántva végzed
majd. - mondja. - Nézd, nem elriasztani akarlak. De biztosnak
kell lenned benne, hogy ez az, amit akarsz.
- Ez az. - mondom. És érzem, hogy tényleg így van. Le
akarok feküdni Jordannel. És amikor a jövő hónapban
Miamiban leszünk, meg is fogom tenni.

Az utazás. Courtney.
Második nap, 13:31

- Nem hallottál? – sziszegem a telefonba. – A bűnüldözésről

kezdett beszélni.
- Nem értem, hogy történhetett ez. – Jocelyn bosszús. –
Annyira óvatos voltam.
- Nos, nyilván nem voltál, mert azt mondta Jordan-nak,
hogy tegnap óta valaki követi, és, hogy fel fogja hívni a
rendőrséget. – Jordan Trail Blazer-ében ülök a Burger King
előtt. Jordan a mosdóba ment, meg kaját vesz. Azt mondtam
neki, hogy megvárom a kocsiban, mert esik, de igazából fel
akartam hívni Jocelyn-t, hogy figyelmeztessem B.J. kijelentése
miatt.
- Abba kell hagynod. – mondom, kinézve az ablakon,
hátha látom Jordan-t kijönni az étteremből, de nem. – Most
rögtön.
- Még nem állhatok le. – mondja Jocelyn. – Még túl korai.
Talán kölcsön kéne kérnem a nővérem kocsiját… Mit mondtál,
hogyan jött rá, hogy valaki követi? Talán csak a technikámon
kéne változtatni.
- Nem tudom hogyan jött rá.
- Meg tudod kérdezni tőle?
- Kitől?
- Jordan-től!
- Nem, nem tudom megkérdezni. Mit mondanék? „Meg
tudnád mondani, B.J. hogyan jött rá, hogy követik, mert Jocelyn
volt az és tudni akarja, hogy kocsit váltson vagy csak a zaklató
technikáján kell változtatnia?” – Oh, istenem. Jocelyn megőrült.
Éppen ezért nem jó ötlet összejönni valakivel. Miután átlépik azt
a bizonyos vonalat, megőrülnek. Normális emberek elkezdenek
tőle olyan dolgokat csinálni, amit soha ezelőtt. Hol a francba
van már Jordan a kajával? Éhes vagyok. Ami furcsa. Mondjuk
lehet, hogy azért mert az egész tegnapot végighánytam. Most
próbálok két napra elég ételhez jutni? Hmm.
- Talán nem is ment sehová. – mondom. – Talán B.J.
igazából nem is ment arra a helyre, ahová mondta.
 - Courtney! – Jocelyn-nek elakad a lélegzete. – Kérlek,
mond, hogy nem élsz téveszmében. A pasik soha nem azt
csinálják, mint amit mondanak.
- Miért nem? – kérdezem. – Lehet, hogy pont azt
csinálják, amit mondanak.
Fújtat egyet. – Figyelj, tedd, amit tudsz. És mond el, ha
B.J. újra felhívja Jordan-t.
Leteszem a telefont és nekidőlök a fejtámlának. Kb. két
órára vagyunk Middleton-tól és Lloydtól, ami elég idegessé tesz.
Próbáltam megjátszani Jordan előtt, hogy izgatott vagyok, míg
belül úgy érzem, fel fogok robbanni. Ötletem sincs hogyan fog
ez végződni.
Kinyílik a vezető oldali ajtó, és Jordan bezsonglőrködik
egy italhordozót és két csomag kaját az autóba. Az egyiket
elveszem a kezéből.
- Köszi. – mondja. Óvatosan elhelyezi a másik csomagot
kettőnk között, kiveszi a szódámat a hordozóból, és a kezembe
adja.
- Két csomagot kértél? – kérdezem hitetlenkedve.
Belekukucskálok a csomagba, és a lélegzetem is eláll a kaja
szagától. Jó illata van. És zsíros. Szeretem a zsírt. A zsír
boldoggá tesz. Csak a felét fogom megenni az ételemnek,
gondolom. Csak a felét. Szóval, a gyomrom nem kap meg
mindent, amit elképzelt.
- Nem, de volt valami keveredés, és megkaptam valaki
másét is.
Vállat von, és elővesz egy zacskó krumplit.
- Nem szóltál nekik? – kérdezem gondolkodás nélkül.
 - Természetesen szóltam nekik. – mondja a szemét
forgatva. – Azt mondták, tartsam meg. – Igaz. Fogadni mernék,
hogy Mercedes, vagy bármi is a neve, nem kérdőjelezi meg
Jordan erkölcseit, mikor gyors kaját hoz neki.
- Király. – mondom közönyösen, majd megvonom a
vállam. Jordan telefonja újra elkezdi játszani a „Baby Got Back-
et”, de ő figyelmen kívül hagyja.
- Nem fogod felvenni? – kérdezem.
- Nem. – válaszolja vidáman. Kinyitja a csirkefalatos
zacskót, kiveszi a mézes-mustárt, amit hozzá adtak. Utálom a
mézes-mustárt. Nagyon rossz gondolatnak tűnik. Méz és mustár
együtt. Ki szeretheti ezt?
- Ne érezd magad furcsán, ha felveszed, - mondom.
- Nem veszem fel. – mondja. Kivesz egy csirkefalatot és
belemártja a mézes-mustárba. Ez valamiért szomorúvá tesz.
Mert ezek a kis dolgok róla, hogy szereti a mézes-mustárt, hogy
mindig elfelejt sajtot hozni a burgeremhez, már nem az enyémek
többé. Furcsa, hogy minden lehet ugyanolyan, mint a mézes-
mustár szeretet, mégis mennyire más.
- Szóval, uh, ez az egész B.J. dolog. – mondom, próbálva
elkerülni a küszöbönálló szomorúságrohamot. A mézes-mustár
nem jó ok a szomorúságra. Árvák Afrikában, ittas vezetők által
megölt ártatlan emberek, nem jutni el a biztonságos iskolába
(számomra ez a Florida State), mind jó okok elkeseredésre. A
csirkefalat-szószok semmiképpen nem. Igyekszem nem
gondolni erre, helyette Jocelyn őrületére fókuszálok.
- Milyen B.J. dolog? – Benyúl a csomagba és kivesz egy
szalvétát. Megtörli vele a kezét és elhelyezi az ölében.
 - Hogy hívja a rendőrséget, vagy mi. Mit gondolsz,
tényleg megteszi?
- Nem tudom. – A telefonja újra csörögni kezd, és a
mézes-mustár miatti szomorúságom átcsap idegességbe, amiatt,
hogy nem veszi fel a telefonját. Miért nem veszi fel? Ez lehet
azért, mert próbál menőnek tűnni vagy mert próbálja megvédeni
az érzéseimet. Tényleg azt hiszi, hogy én elkeseredett vagyok
emiatt az egész szakítás dolog miatt? Úgy értem, az vagyok, de
nem adtam neki okot rá, hogy ezt gondolhatná. Vagy igen?
Erőltetem az agyam, hogy valamilyen módon megtudhatta-e,
hogy elkeseredett vagyok.
- Szeretnéd felvenni a telefonodat? – rivallok rá.
Benyúl a zsebébe, kiveszi, és nagy műsor közepette
kinyomja.
A szemeimet forgatom. – Mindegy. Figyelj, meg kéne
beszélnünk az ütemtervet. – Az ütemtervünk totálisan el van
cseszve. Mára már Észak-Carolina-ban kellett volna lennünk.
- Mi van vele?
- Az egész elcsesződött. Újra kell csinálni.
- Nincs is elcseszve. – vállat von. – Middleton-ban
leszünk estére, és holnap elmegyünk onnan. Nyilván nem lesz
egy hosszú látogatás, de nem vagyunk annyira lemaradva az
ütemtervtől…
Hirtelen egy zseniális ötlet jut eszembe. Talán meg tudom
győzni Jordan-t, hogy nem tudunk megállni Middleton-ban,
mert KÉSÉSBEN VAGYUNK. Tökéletes lenne. Fel tudnám
hívni Lloyd-ot, hogy nem tudunk megállni, mert le vagyunk
maradva az ütemtervvel, és akkor nem kéne ezzel az egésszel
foglalkoznom.
- Nos, - mondom lassan, mintha most találnám ki. – talán
nem kéne megállnunk.
- Mi? – kérdezi Jordan homlokráncolva. Kivesz egy másik
falatkát és belemártja a mézes-mustárba. Ellenállok, hogy
odanyúljak, kiveszem a kezéből és kidobjam az ablakon. A
mézes-mustár nyilvánvalóan nem tesz jól a mentális
állapotomnak.
- Csak az ütemtervre gondolok, talán jobb lenne, ha csak
egyenesen keresztül vezetnél rajta.
- De ez nem lenne túl jó. Ha nem állunk meg, akkor
valójában megelőzzünk az ütemtervet. – Istenem, hogy lehet
ekkora segg? És mégis mióta szakértője az ütemterveknek? Még
el sem olvasta azt a vackot. Tényleg mindennek ellent kell
mondania, amit mondok?
- Emellett, - folytatja. – azt hittem, örülsz, hogy látod
Lloyd-ot.
Igaz. – Örülök. – mondom. – De ragaszkodni kell az
ütemtervhez is. – Ennek tökéletesen ésszerű magyarázatnak kell
lennie. Úgy értem, tudja, hogy milyen végletekig makacs
vagyok.
A telefonom csörögni kezd mielőtt ki tudnék találni
valami jobb választ, megnézem a hívásazonosítót. Lloyd. Bájos.
- Nem veszed fel? – kérdezi Jordan vigyorogva.
- De, természetesen. – mondom a szememet forgatva.
- Hé. – szólok a telefonomba. – Mizu? – Azt hiszem a
„Mizu?” nagyon jó, semleges kifejezés Lloyd számára az adott
körülményekhez képest. Teljesen olyan, mintha a pasimnak
mondanám, így Jordan meg lesz győződve arról, hogy tényleg
együtt vagyok Lloyd-dal, de ugyanakkor ez olyasmi is, amit egy
barátnak lehet mondani, de Lloyd nem fog elszállni magától.
„Oh, wow, Courtney, belém kell szeretned.”
- Hé. – mondja Lloyd. – Már próbáltalak hívni.
- Tényleg? – mondom, próbálva ártatlannak feltüntetni a
hangom. Tudom, hogy már hívott. Csak kikapcsoltam a
telefonom.
- Igen. Folyton hangpostára kapcsolt.
- Nem tudom miért. – a hangom még mindig csöpög az
ártatlanságtól. – Itt esik, szóval…
- Hol esik? – kérdezi megzavarodva.
- Ahol vagyunk. – mondom, szándékosan homályosítva.
- Nem kéne csinálni vele valamit?
- Hát, talán a hívás fogadással van baj.
- Nem hiszem, hogy ne lehetne megoldani, Courtney. –
mondja. Nos, khm. Miért ne lehetne az eső az oka, a rossz
hívásfogadásnak?
- Nem tudom. – mondom. Jordan megmozdul a mellettem
lévő ülésen, és hangosan beleszürcsöl a szódájába.
- A hangod nem hangzik túl jól. – mondja Lloyd. – Jordan
csinált valamit?
- Uh, nem. – mondom. – Nem csinált.
Jordan megálltja a szívószálat félúton a szájához. –Mit
nem csináltam? – kérdezi rosszallóan.
 Megrázom a fejem, és a kezemmel mutatom neki, hogy
semmi fontos. Ami igaz, csak még kíváncsibbá teszi őt. – Mit
mondott? – követeli Jordan. Átnyúl és kikapcsolja a rádiót.
- Semmit. – szólok neki, és visszakapcsolom a rádiót. Ő
kikapcsolja. Én vissza. – Fejezd be. – mondom.
- Mi van? – kérdezi Lloyd a telefonban.
- Semmi. – mondom Lloyd-nak. – Csak van egy kis
problémánk a rádióval. Tudod, a vihar miatt.
- Rádiót hallgattok?
- Nos, már nem. – mondom ki az igazat. Jordan újra
kikapcsolta, és most próbálja úgy manőverezni a testét, hogy
közelebb legyen hozzám, és hallhassa, amit Lloyd mond.
- Hogy érted, hogy már nem? – kérdezi Lloyd.
- Már nem hallgatunk rádiót. – mondom. – Mert van vele
egy kis probléma a vihar miatt. Jordan-é műholdas.
- Képzelem. – Lloyd felhorkan. Utálja, hogy Jordan így el
van kényeztetve. Aminek nincs igazán értelme, mert maga
Lloyd is eléggé elkényeztetett. Valójában, a szülei vettek neki
egy vadonatúj Mustang-ot érettségire. Amit nem is használ,
hiszen nem tud iskolába menni a kocsival. Szóval most az ő
vadonatúj autója ott áll a garázsban, talán egyszer használva.
Kíváncsi vagyok, hogy Lloyd megengedné-e Jocelyn-nek, hogy
kölcsönkérje a kocsiját. Kizárt, hogy B.J. felismerné.
- Mindegy. – mondom. – Most le kell raknom, de
felhívlak, ha közelebb értünk.
Jordan, látva, hogy a beszélgetésnek hamarosan vége,
odanyúl és feltekeri a hangerőt, majdnem teljesen. Rap zene
áramlik ki a hangszórókból.
 Odanyúlok és nagyon nyugodtan kikapcsolom a rádiót. –
Jordan, lennél szíves tartózkodni a zene felhangosításától, míg
telefonálok? Igazán méltányolnám.
- HALLÓ? – ordít Lloyd túl hangosan, most, hogy a rádió
nincs bekapcsolva.
- Bocsi. – mondom.
- Nem értem miért hallgattok zenét. – mondja Lloyd.
- Hogy érted?
- Az hittem, rettegsz ettől az utazástól. – mondja.
- Rettegtem is. – mondom. Mi van a zenehallgatásban?
- Múlt időben? – kérdezi Lloyd, a hangja egy féltékeny
barátéra hasonlít. Nem vagyok hülye. Tudom, hogy Lloyd nem
féltékeny, inkább a tény zavarja, hogy Jordan-nal vagyok.
- Nem. Nem szórakozok jól ezen az utazáson. – Még
mindig rettegek, bár nincs értelme, mivel semmi elrettentő nem
történt, mióta elindultunk.
- Nem szórakozol jól? – kérdezi Jordan meglepetten.
- Miért olyan meglepett a hangja? – kérdezi Lloyd.
- Szörnyen érzem magam az utazáson. – Mondom Lloyd-
nak. Ami nem éppen hazugság. Úgy értem, jó részét
ételmérgezéssel töltöttem, figyeltem, hogy hívja újra és újra
Jordan-t a barátnője, foglalkoztam a ténnyel, hogy Jocelyn egy
esetleges távoltartási végzést küzd ki magának, és rap zenét
hallgattam. Ezek mind rosszak. – Majd visszahívlak, ha
közelebb értünk.
- Alig várom, hogy láthassalak, Court. – mondja Lloyd, a
hangja gyengéd.
 - Én is izgatott vagyok, hogy láthatlak. – mondom, és
belém mar a bűntudat, mert tudom, hogy ez nem teljesen az
igazság. De nem tudom azt sem, hogy teljesen hazugság-e.
Mármint, ha nem is jön össze ez az egész járós dolog, Lloyd
akkor is mindig a barátom marad. Így is jó lesz látni őt vagy
vele lógni. Kinyomom a telefonom.
- Szörnyen érzed magad? – kérdezi Jordan megbántódva.
- Lehetne, hogy ne beszélgessünk? – kérdezem. Kinyitom
a saját kajás csomagomat és kiveszem csirkefalatkámat.
- Miért ne? – kérdezi, újra megbántott hangon. – Nem
fogunk beszélgetni?
- Nem. – beleharapok a falatkába, ami már kihűlt.
Meglepő, valamilyen oknál fogva ez finomabbá teszi. Iszok egy
kortyot a diétás Coke-omból, és eszek még egy falatot.
- Akkor többet nem beszélünk az úton?
- De, beszélgethetünk. Nem vagyok hülye. Tudom, hogy
lehetetlen nem beszélgetni az út hátralévő részében.
- Szóval, azt mondod, beszélgethetnénk, de nem fogunk?
- Nézd, ezt nem nehéz kitalálni. – mondom. – Normális
dolgokról fogunk beszélgetni, mint az utazás, az ütemterv, az
autópályadíj, stb. De például a chat-elésről nem. – Ezek a sült
krumplik annyira jók. Kiveszem a csomagból a ketchup-ot és
keresek valamit, amibe beleönthetem. Utálom a ketchup-ot
közvetlenül a krumplim mellett. Ez biztosan több mint egy adag.
Jordan szótlanul odaadja nekem az üres csirkefalatos zacskóját,
én meg beleöntöm a ketchup-ot.
- Kösz. – mondom.
- Szóval, megköszönöd, hogy odaadtam? – kérdezi.
 - Jordan, ne. Tudod, hogy értem.
- Oh, bocsánat. – a hangja mérges. Miért mérges?
- Miért vagy ideges? – kérdezem.
- Nem vagyok ideges.
- Nos, idegesnek látszol. És a hangod is az.
- Nos, nem vagyok.
- Oké. – mondom, tudva, hogy az. Jordan soha nem
ismeri be, ha mérges. Nem tudom miért. Ez olyasmi lehet, ha
beismeri az idegességét, akkor veszít vagy ilyesmi. Bár, azt
hiszem csak velem szemben ilyen. Vagy talán a lányokkal.
Kíváncsi vagyok, hogy az új barátnőjével is ilyen-e.
- Csak nem hiszem, hogy hallgatnod kéne minden
apróságra, amit Lloyd mond. – mondja.
- Én nem is. – mondom.
- Oké. – a hangja alapján nem ért egyet.
- Komolyan nem. Csak szerintem jobb, ha nem beszélünk
olyan sokat. – mondom vállrándítással kísérve.
- Lloyd miatt.
- Hanyagolnád a Lloyd dolgot?
- Miért?
- Mert, már mondtam nekem, hogy semmi köze Lloyd-
hoz.
- Nos, kicsit fura, hogy miután beszéltél Lloyd-al hirtelen
nem akarsz velem beszélgetni.
Fújtatok egyet. Tényleg azt gondolta, hogy eddig minden
jó volt? Nem vette észre, hogy valójában milyen furcsa
feszültség van köztünk, annak köszönhetően, hogy dobott
engem két hete egy másik lány miatt.
 - Mi van? – követeli.
- Semmi. – mondom. – Csak arra gondolok,milyen vicces,
hogy azt hiszed, jól vagyunk.
- Nem látom okát, miért ne lehetnénk. – mondja. – Az
emberek szakítanak, majd barátok maradnak, Court.
- Igaz. De én nem igazán akarok a barátod lenni. – Ez
igaz. Nem akarok a barátja lenni. A barátnője akarok lenni vagy
semmi. Úgy érzem, elkezd kaparni a torkom, így iszok egy
korty Cola-t a megszűntetése érdekében. Érzem, hogy Jordan
engem néz, így kinyitom a gyorskajás dobozt és kiveszem a
Whopper-emet. Kicsomagolom és harapok egyet a Burger-
emből. Emlékezett a sajtra, ezúttal. A Burger-re nézek és
azonnal sírva fakadok.

Az utazás. Jordan.
Második nap, 13:50

- Haver, Jocelyn az. – mondom, idegesen átnézve a vállam

fölött, várom, hogy Courtney kijöjjön a Burger King-ből.
Lehetne ez az utazás ennél is elcseszettebb? Courtney elkezdett
sírni, valami sajt miatt a burgerén (amire tudom, hogy
emlékeztem, mert ha nem, akkor ő kidobta volna a picsába).
Berohant sírva a Burger King-be, én meg kint álltam a mosdó
előtt, kiabáltam neki, így úgy néztem ki mint valami őrült. Azt
mondta hagyjam békén, szóval végül, megtettem, és most a
kocsiban várom, hogy kijöjjön. A furcsa az, hogy csak annak a
Digital Underground számra tudok gondolni, aminek a
dalszövege úgy szól, hogy “I once got busy in a Burger King
bathroom ”. Azt hiszem megvan egy mix cd-n itt valahol.
- Nem vagy Jocelyn. – mondja B.J. felsóhajtva. – Jordan
vagy. Haver, próbálj jobb trükköt kitalálni. Nem olyan a
hangod, mint neki. Plusz, a hívásazonosító is a te számodat írta
ki.
- Nem. – mondom, és úgy érzem, mintha valami furcsa
alternatív valóságban élnék. – Jocelyn az, aki követ téged.
- Miért követne engem Jocelyn? – kérdezi B.J., a hangja
teljesen zavarodott. Megint meglep a képessége, hogy milyen
éleslátó és okos néhány dologban, viszont nagyon tudatlan
másokban. Talán ő egy ilyen idióta tudós.
- Mert tudni akarja, hogy hová mész, nyilvánvalóan. –
mondom. A nyakam nyújtogatva nézem a Burger King-et.
Courtney-nek még mindig semmi jele. Még adok neki öt percet,
utána visszamegyek hozzá. Mi ez velem meg a női mosdókkal?
- Miért akarná tudni, hogy hová megyek? – kérdezi B.J.
még jobban összezavarodva. – Várj, honnan tudod ezt?
- Courtney feltett pár kérdést arról, hogy ki követ téged, és
megpróbált meggyőzni, hogy nem kéne hívni a rendőrséget,
mert valószínűleg semmiség.
- És?
- És nyilván azért mondta, ezt, mert a tettes Jocelyn, és
nem akarják, hogy hívd a rendőrséget, Jocelyn bajba kerüljön
és/vagy rájöjj, hogy ő volt.
- Miért mondod, hogy „és/vagy”?
Nem válaszolok.
 - Miért követne Jocelyn, mégis? – kérdezi B.J. újra. –
Tudja, hova megyek. Elmondom neki minden egyes lépésemet.
Bejelentkezek nála.
- Talán nem hisz neked. Talán azért követ, mert biztos
akar lenni, hogy oda mész ahová mondod.
- Ez nevetséges. – mondja B.J. – Miért hazudnék arról,
hogy hová megyek?
- Nem bízik benned. – mondom neki. – Le kell raknom.
- Miért ne bízna bennem? – követeli a választ. – Én tökre
megbízható vagyok.
Próbálok nem rámutatni, hogy nem csak B.J. hajlamos
elkapkodni dolgokat majd hazudni róluk. Ő rendkívül
lobbanékony személyiség, ami azt jelenti, hogy a pillanat
hatására tesz meg dolgokat. Mint, hogy törpejelmezt vesz fel.
Vagy megcsalja a barátnőjét. Nem mintha B.J. valaha is
megcsalta volna Jocelyn-t. Nem tudok róla.
- Figyelj. – mondom. – Most lerakom. De minden
kétséget kizáróan Jocelyn az. Beszélned kéne vele.
- Hmm. – B.J. hangja bizonytalan. Jó barátja akarok lenni,
de tényleg nem tudok most vele foglalkozni. Kinyomom a
telefonom, és a fejembe ötlik, hogy most megyek Courtney-t
megmenteni egy női mosdóból huszonnégy órán belül
másodszor.
Courtney. Korábban.
33 nappal az utazás előtt, 16:57

- Ez a ház, - mondom. – lenyűgöző. – Kiveszek egy üveg szódát

a hűtőből, lecsavarom a kupakját, és öntök belőle a poharamba.
El sem tudom hinni, hogy Miami-ban vagyok. Valamiért olyan
egzotikus, csak azt tudom mondani, hogy „Döbbenetes”. Jordan
leül mellé a bárban, megfogja a poharam, és iszik belőle egy
kortyot. – Szóval, hova megyünk ma este? – kérdezem. Jordan,
B.J., Jocelyn és én ma el fogunk menni a tengerpartra, utána
vacsorázni, és én megfelelően akarok felöltözni.
- Hogy érted? – kérdezi Jordan. Visszaadja a szódámat.
- Úgy, hogy ki kell öltöznöm, vagy mi van? – Vettem egy
csodás fekete ruhát, és már alig várom, hogy megmutassam
Jordan-nak. Lazán leomló szoknyarésze és mélyen kivágott háta
van.
- Um, mert táncolni fogsz?
Hmm. Ez igaz. Ma este kedvem van táncolni. – Miami-
ban vagyunk. – mondom. – Nem ezt csinálják az emberek
Miami-ban? Emellett, tudok táncolni.
Felhúzza a szemöldökét.
- Ez új lesz nekem. – mondom. – A táncolás új lesz
nekem.
- Oh, tényleg? - Szorosan hozzám simul,, és a homlokát
az enyémnek dönti. – Mióta?
- Jordan, azt próbálod elmondani, hogy rossz táncos
vagyok?
- Nem, természetesen nem.
 - Helyes. – mondom. – Emlékeztetnem kellene, hogy a
tánc volt az első dolog bennem, ami vonzott téged?
Oldalra billenti a fejét, és finoman megcsókolja az ajkam.
– Ez igaz. Nagyon szexin táncolsz.
- Tudom. – mondom. – És ma igazi táncgép leszek.
- Oké. – mondja, újra megcsókolva engem. – De ígérd
meg, hogy nem táncolsz senki mással.
- Senkivel? – kérdezem. Oldalra döntöm a fejem,
színlelve, hogy megfontolom a kérést. – És ha egy igazán édes
srác kéri?
- Nem. – mondja. Megint megcsókol, kicsit
erőteljesebben. – Csak magamnak akarlak.
- Mi van a lányokkal? – kérdezem mosolyogva. – Én
táncolhatok lányokkal?
- Csak, ha nézhetem. – válaszolja vigyorogva.
- Eww. Aljas vagy. – Játékosan meglököm, mire ő elkapja
a karom, erre ez alkalommal én csókolom meg őt. Visszacsókol,
kezeit a hajamba és az arcomra teszi.
- Le kell állnunk. – mondja néhány perc múlva,
eltávolodva. Nem tehetek róla, de arra gondolok, mi történne, ha
csak folytatnánk a csókolózást, ha folytatnánk, és nem állnánk
le.
- Nem akarom. – mondom, próbálva visszahúzni őt
magamhoz.
- Muszáj. – Ad még egy gyengéd csókot az ajkaimra.
- Semmi sem muszáj. – próbálkozom.
Felnevet. – El kell mennünk a partra. B.J.-vel és Jocelyn-
nel, emlékszem?
 - Ja. – sóhajtom.
- És ha nem megyünk, valószínűleg megölnek
mindkettőnket.
- Igaz. – mondom. – Nem akarok a barátaink keze által
meghalni.
- Akkor gyere. – mondja. Kinyúltja a kezét, és a
tenyerembe csúsztatja az övét. – De, később, - suttogja rekedten.
– az enyém leszel.
Fogalmad sincs róla, gondolom. Boldogan követem felfelé
a lépcsőn, ahol B.J. és Jocelyn vár ránk.

Jordan. Korábban.
33 nappal az utazás előtt, 19:07

- Komolyan mondom, hogy vannak nudista strandok itt. –

mondja B.J. vigyorogva. Terepszínű rövidnadrág van rajta, meg
egy póló, ami ez van: „Szia, csinálni fogod.”
- Frankó. – mondja Jocelyn, rángatja magán a rózsaszín
nyakba kötős toppot, amit a fehér bikinije felett visel. – Szóval
nem lesz problémád, ha felsőrész nélkül megyek
- Semmi gond. – mondja B.J. újra vigyorogva.
- Nagyszerű. – mondja Jocelyn. – Szóval azzal se lesz
bajod, hogy minden pasi engem fog bámulni. – keresztbefonja a
karjait a mellkasa előtt egy elégedett arckifejezéssel. B.J.
rosszallóan néz rá, közben Courtney és én idegesen nézünk
egymásra.
 B.J. és Jocelyn, legjobb esetben is elég ingatag. Ez egy
furcsaság közöttünk, ami legtöbbször a legszörnyűbb
időpontokban jön elő. A szalagavató estéjén nagyon
összevesztek a limóban Katelyn Masters, egy lány miatt, akivel
B.J. lefeküdt elsőben. A veszekedés közben B.J. elkapcsolta a
rádiót, és Jocelyn rásikított. „Ha hozzányúlsz a zenéhez, eltöröm
a kibaszott ujjaidat.” Kezdetben azt gondoltam, hogy Jocelyn
őrült, de Courtney felvilágosított, hogy ezt csak B.J hozza ki
Jocelyn-ból, amúgy általában normális.
- Nem fogod mutogatni a melled minden srácnak a parton.
– mondja B.J. Mind Miami-ban vagyunk, apám barátjának
házában, a Courtney-vel közös szobánkban. Kész voltunk, hogy
a partra induljunk, mikor B.J. tett néhány megjegyzést
mellekről, ami természetesen keresztülhúzta a terveinket.
- Miért nem? – kérdezi Jocelyn. – Annyira látni akartad
mások mellét, és olyan izgatott voltál a nudista strand miatt.
- Ezért? – kérdezi B.J. Leveszi a baseball sapkát, amit
viselt és az ágyra dobja, ami nem túl jó jel. Tapasztalataim
szerint. Ha B.J. leveszi bármelyik ruhadarabját, az rossz
dolgokhoz vezet.
- Valójában, - mondom. – ez egy magántulajdonban lévő
part, így nem nagyon lesznek más emberek körülöttünk.
- Gyerünk, menjünk. Van nálad naptej? – kérdezi
Courtney élénken. Kivesz egy tubus Coppertone-t a táskájából
és spriccel egy keveset a kezébe.
- Nincs. Nincs naptejem. – Már majdnem kiabálok.
Hangosan beszélek, de ez kell, ha meg akarjuk menteni a
helyzetet. Ellenkező esetben, Jocelyn és B.J. egész este
veszekedni fognak, és elrontják a mi szórakozásunkat.
- Jocelyn? – szól Courtney, feltartva a tubust. – Kérsz
belőle egy kicsit?
- Igen. – mondja Jocelyn nyugodtan. – Végülis, igen. –
Oh, köszönöm istenem. A helyzet megoldva. Egy pont Jordan-
nak és Courtney-nek.
- Tessék. – mondja Courtney, és odanyújtja a tubust.
Jocelyn elveszi, hátranyúl, kikapcsolja a bikini felsőjét, majd
vastagon bekeni a krémmel a meztelen mellét.
- Jézus! – sikoltja B.J. – Mi a faszt csinálsz?
Courtney rám néz, én meg gyorsan elkapom a tekintetem
Jocelyn melleiről.
- Készülök a strandra. – mondja Jocelyn. Átmegyek az ágy
másik oldalára és leülök a fallal szemben. Az utolsó dolog,
amire szükségem van, hogy a barátnőm legjobb barátnőjének
melleit lássam. Az határozottan, nem lenne jó, különösen azért,
mert egyben a legjobb barátom barátnője is. Ez az egész kezd
nagyon vérfertőző lenni, mivel Courtney apja dugja az anyámat,
meg minden.
- Um, azt hiszem nekünk mennünk kéne. – suttogja
Courtney a fülembe.
- Ez talán jó ötlet. – mondom.
- Szóval, mi megyünk. – jelenti be Courtney, míg B.J. azt
sikítja: „ VEDD VISSZA, DE AZONNAL!”
Kisétálunk a szobából (a MI szobánkból, és hozzátenném -
B.J.–nek és Jocelyn-nek van saját szobája, de persze, hogy a
miénket választották a meztelen harcuk megvívásához) és
elindulunk a partra.
Mikor letelepedtünk a homokba, Courtney és én egymásra
néztünk, és kitört belőlünk a nevetés.
- Annyira elcseszettek. – mondom, a törölközőmre fekve.
A nap kezd lemenni, ami azt jelenti, hogy nem volt túl sok
okunk a naptejre. – Csodás elterelő hadművelet volt ez a
naptejjel.
- Köszi. – mondja mosolyogva. Lila bikini és fekete
napszemüveget visel, mire én odanyúlok és leveszem a
napszemüvegét. – Gyere ide. – mondom, közelebb húzva őt
magamhoz.
- Örülök, hogy nem vagyunk olyanok, mint ők. – mondja
Courtney, a karomhoz bújva.
- Azt hiszed? – kérdezem, majd megcsókolom a feje
búbját.
- Ők annyira őrültek. – mondja. – Egyáltalán nem őszinték
egymáshoz. Mintha csak szórakoznának egymással.
Egyfajta rossz érzés van a gyomromba, mikor azt mondja
„őszinte”, de próbálom figyelmen kívül hagyni.
- Ja, – mondom. – Teljesen elcseszettek.
- Nem úgy, mint mi. – mondja, lelökve a homokba. Fölém
kerül és elkezdi a nyakamat csókolgatni. – Whoa, whoa. –
mondom, elfordulva. A hosszú haja beteríti az egész
mellkasomat. – A parton akarod csinálni?
- Nincs itt senki. – mondja. Felemelem a fejem, és
szétnézek a strandon. Igaza van. Kicsit arrébb egy öreg fickó a
kutyáját sétáltatja, de ők távolodnak tőlünk. Újra elkezd
csókolgatni, ezúttal a számon, és a kezem a hajába és az arcára
csúszik. Mint oly sokszor, kicsit arrébb húzódik, és rám néz, a
szemei a legszebb dolog, amit valaha láttam. Ezután hirtelen
már feszülten néz rám és suttog valamit, de nem értem mi az.
- Mit mondtál? – mormogom a hajába. Lesiklik a
testemről és helyet foglal mellettem.
- Azt mondtam, veled akarok lenni. – mondja a
mellkasomba.
- Velem vagy. – mondom.
- Nem, úgy értem, le akarok feküdni veled. – mondja, mire
a szemeim tágra nyílnak. Vááó.
- Váó, - mondom ki. A könyökömre támaszkodom és
ránézek. – Court, ez…
- Tudom. – mondja mosolyogva. – Tudom, hogy ez nagy
dolog. Jordan, végiggondolkodtam, és szeretném. – Én is hiszek
neki. Ő határozottan elemző típusú lány, és tudom, hogy nem
venne könnyedén semmit.
- Biztos vagy benne? – kérdezem elképedve. Nem az,
hogy nem akarom. Higgy nekem, akarom. Vannak pillanatok,
például mikor Courtney és én matek házit csinálunk, hogy ilyen
őrülten kívánni őt rossz. De mikor beszéltünk róla, elég
egyértelművé tette, hogy ő még nem áll készen.
- Igen, - mondja. – persze. – a szemöldökét ráncolja. – Te
nem akarod?
- Hát persze, hogy akarom. – mondom őszintén.
- Jó. – Újra elkezd csókolgatni, a nyelvét a számba dugja,
és az íze, az érzés annyira jó. Érzem, hogy a teste az enyémhez
préselődik, és annyira be vagyok indulva, hogy majdnem
elvesztem a fejem.
- Várj. – mondom. - Itt akarod csinálni? – Hogy
történhetett ez? Valahogy, Courtney szexőrültté vált, és most a
parton akar szexelni.
- Ha akarod. – mondja.
- Nem akarom, hogy az első alkalmad egy tengerparton
legyen.
- Nem érdekel, amíg veled vagyok. – mondja, az arca
kipirul. Elkezdi a nyakamat csókolgatni. – Hé, Jordan? – kicsit
távolabb tol és rám néz.
- Igen?
- Szeretlek. – A szemembe néz, arra vár, hogy én is
kimondjam, és én akarom is. Én is ezt érzem. Szeretem. De
ekkor az apjára gondolok, hogy hazudtam Courtney-nek, és
akkor hirtelen rájövök, hogy nem mondhatom ki. Nem kéne
kimondanom.
- Köszönöm. – mondom, nyelve egyet. Zavartság
keresztezi az arcát, és egy pillanatra, nem hiszem el, hogy képes
voltam ezt tenni. Félrenézek, mielőtt elkapna a pillanat heve. –
Vissza kéne mennünk. – Lemászik rólam, és én még mindig
nem nézek tá, mert tudom, hogy nem bírnám látni az arcán a
csalódottságot. – És ellenőrizni Jocelyn-t és B.J.-t. – Felállok,
leporolom a homokot a gatyámról, majd elindulok a ház felé.
Egy pillanat múlva, hallom, hogy Courtney is követ.
Az utazás. Courtney.
Második nap, 14:37

Összeomlok egy random Burger King mosdójában. Ez több

okból is felkavaró, legkevésbé azért, mert egy mosdóban
történik. Úgy értem, egy összeomlás bármikor megtörténhet, és
egy mosdó jobb, mert egy nyilvános helyen határozottan
kétszeresen is felkavaró lenne. De sajnos ez nem egy olyan szép
állami mosdó, mint amit a TV-ben látsz, kiszolgálóval, mentás
illatosítóval és igazi monogramos törölközővel. Ez egy Burger
King mosdója. És nem is túl tiszta
Letépek a WC papírból egy csomót és hangosan kifújom
az orrom. Az a legundorítóbb az egész dologban, hogy a WC-n
ülve csinálom ezt. Mert nincs teteje a WC-nek. Így
tulajdonképpen a WC-n ülök. De nincs lehúzva a szoknyám,
természetesen. Ki tudja milyen undorító baktériumok
kerülnének úgy rám. Ezután valószínűleg el fogom égetni. Ami
szörnyű, mert most van rajtam először. Valójában, az egyetlen
ok, amiért most ezt viselem, mert azt akartam, hogy Jordan azt
higgye, kiöltöztem Lloyd-nak. Amit jól elcsesztem. Nem tudom
mikor vesztettem el a józan eszem, de nem jó érzés.
Bedobom a WC papírt a taknyommal együtt a WC-be és
lehúzom. Csak egy mély levegőre van szükségem. A fele utat
már túléltem. Ennek jó érzéssel kéne eltöltenie, de nem igazán
van így. Az érzés csak rosszabbodik, mert ebben a pár napban
úgy tűnt, ez egy életre szól.
Kimegyek a fülkéből és megmosom a kezem a csapnál. A
mosdóban nincs senki, ami jó, mert kínos lenne, ha valaki így
látna engem. Vörösre sírt szemmel, ketchup folttal a cuki új
pólómon, és rendezetlen hajjal. Miközben mosom a kezem,
vigyázok, hogy ne nyúljak semmihez, ami baktériumfertőzött
lehet.
- Court. – hallatszik be Jordan hangja a mosdóba kintről.
- Mi van? – kérdezem, próbálok úgy tenni, mintha nem
ugrottam volna ki sírva a kocsijából és nem szaladtam volna be
a mosdóba.
- Rendben vagy?
- Igen. – mondom. – Jól vagyok.
- Oké. – mondja. Szünet. – Ez… Nem volt jó a kaja?
Elmenjünk máshová?
Azt gondolja, hogy a gyorskaja miatt kezdte sírni. Nem
lehet ilyen hülye, vagy mégis? Nyilván tudja, hogy miatta
vagyok szomorú, csak próbál kedves lenni. Nagyszerű,
szánalom. Már csak erre volt szükségem.
- Nem, a kaja jó volt. – mondom. – Azt hiszem, kicsit el
vagyok keseredve Lloyd miatt.
- Miért? – kérdezi összezavarodva. Jó kérdés.
- Mert nem láthatom őt. – mondom. Bevizezek egy kis
WC papírt és megtörlöm az arcom. Kaparó és durva érzés, de
csak pillanatnyi kellemetlenség, és újra embernek érzem magam
tőle. – Szomorú vagyok, mert még egy ideig nem találkozunk.
- Csak két napot kell várnod. – mondja.
Kidobom a WC papírt, és megnézem a pólómon a ketchup
foltot, ami már kevésbé észrevehető, utána kivánszorgok a
mosdóból. Ő a falnak dől, a haja vizes az esőtől, és nagyon,
nagyon édesen néz ki. És nagyon, nagyon aggódik miattam.
Határozottan NEM fogok újra elkezdeni sírni.
- Nos, mikor szerelmes vagy valakibe, két nap egy
örökkévalóságnak tűnik. – Dacosan átdobom a hajam a vállam
fölött, és kijárat felé indulok. A kísérletemet a gőgre
beárnyékolja a tény, hogy a cipőt, amit viselek (cuki csillogó lila
papucs, pillangódíszítéssel) eláztatta az eső, így minden
alkalommal, amikor lépek csattog.
- Szóval, várj, te szerelmes vagy abba a fickóba? –
kérdezi Jordan zavarodottan.
- Igen. – mondom határozottan. – És mivel tényleg
törődsz az új barátnőddel, biztos vagyok benne, hogy megérted,
hogy két napig nem látni valaki, igazán hosszú idő.
- Ja. – mondja, mintha nem lenne benne biztos. – De
Court, kétlem, hogy tényleg szerelmes lennél Lloyd-ba.
- Mindegy, Jordan. – mondom. – Nem akarok gyerekes
lenni, vagy ilyesmi, de már nem ismersz engem igazán. Már új
nő lett belőlem.
Már a parkolóban vagyunk, kinyitom a Trail Blazer-e
ajtaját és beszállok az anyósülésre. Becsatolom a biztonsági
övet, és eldöntöm, hogy itt az ideje az új hozzáállásnak. Nem
sírok többet.
- Gyerünk Middleton-ba. – mondom. – Már ki se tudom
várni, hogy odaérjünk.

Jocelyn két órával később felhív, míg a forgalomban állunk. Épp

egy magazint olvasok, amit az egyik pihenőhelyen vettem, és
egy cikket olvasok arról, hogy mit tegyünk, ha dobnak. Ez
tulajdonképpen nem sokat segít rajtam, de nem is gúnyol ki. A
cikk, nem a magazin. Egyszerűen azt írja, hogy ha egy srác
dobott, akkor ne aggódj továbbra is azon, mit gondol rólad, és,
hogy ne próbáld tagadni a pszichotikus vágyat, mert ez
természetes. Azt írja, ha titokban akarod követni, tedd meg. Ha
be akarsz lépni az e-mail fiókjába, csináld. Megfigyelni?
Zaklatni az új barátnőjét? Teljesen elfogadott. Kicsit ijesztő,
tulajdonképpen. A cikk, úgy értem.
Felveszem a telefonom. – Mizu? – szólok bele, lehajítva
az újságot a padlóra. Totálisan túl vagyok egy
idegösszeomláson. Az lehetne gondolni, hogy jobban érzem
magam, de nem. Valamilyen oknál fogva, kényelmetlenül érzem
magam, mintha tény lenne, hogy mivel gyorsan túlestem rajta,
valami rosszabb következik. Mintha most csak valami tagadás
fázisban lennék.
- Szóval, nem is találkozott Katelyn-nel. – mondja
Jocelyn a hangja önelégült. Ami elég értelmetlen, mivel ahhoz,
hogy önelégült legyél, valamiben igazad kell, legyen. És mert
Jocelyn csak gondolta, hogy B.J. megcsalja őt, és most rájött,
hogy nem így van, a hangjának nem kéne önelégültnek lenni.
Sokkal inkább szégyenlősnek.
- Honnan tudod? – kérdezem.
- Rajtakapott, hogy követem. – mondja élénken.
- Rajtakapott? – Csoda, miért nem mérgesebb. Érzem,
hogy Jordan megmozdul mellettem az ülésén. Gyanakodva
ránézek, mire elkapja a szemét és megigazítja a visszapillantó
tükröt.
 - Igen, rajtakapott. – sóhaj Jocelyn. Fröccsenő hangot
hallok a háttérben, meg zenét. Hangos zenét.
- Hol vagy? – kérdezem.
- Egy medencés partin.
- Tartsd egy kicsit. – mondom, felhangosítom a
telefonom, hogy halljam őt a háttérbeli zajtól. – Hogy kötöttél ki
egy medencés partin?
- Hailie Roseman meghívott. – mondja egyszerűen. – Így
B.J.-vel eljöttünk.
- Nem. – mondom. Részeg? – Úgy értem, hogyan jött rá
B.J. hogy te követed, úgy, hogy még Hailie Roseman medencés
partijára is elment veled? – Nem hinném, hogy Jocelyn jóban
van Hailie Roseman-nal, az elsőssel, akiről mindig is sejtettem,
hogy lefeküdt Jordan-nal, bár ő tagadja.
- Oh. – mondja Jocelyn. – Pont ezért hívtalak. Nézd, B.J.
azért jött rá, mert Jordan elmondta, hogy én voltam.
- Oh, tényleg? – mondom. – Elmondta neki, hogy te voltál
a tettes? – Jordan újra mocorogni kezd mellettem, kinyúl és
elkezd kapcsolgatni a műholdas adások között. Megköszörüli a
torkát.
- Igen. – ismétli Jocelyn. – Jordan volt.
- És Jordan honnan tudta?
- Azt hiszem, kitalálta, mert, azt mondtad neki, hogy B.J.-
nek nem kéne hívnia a rendőrséget.
- Tényleg. – mondom, majd megfontolom a kijelentést.
- Mm-hmm. – mondja Jocelyn. Még több fröccsenés. –
De figyu, nem ez volt a legjobb rész.
 - Mi a legjobb rész? – kérdezem, nem látva mi a jó az
előbbiben. Jordan kíváncsian néz rám. Ha. Mintha tudni akarná,
mi folyik itt. Szeretem, hogy fészkelődik miattam. És mivel a
fordalom nem halad, nem tud igazán semmi csinálni azzal, hogy
kényelmetlenül érzi magát. Csak ott ülni.
- Szóval, miután B.J. elkapott és mindent bevallottam, volt
egy nagyon hosszú beszélgetésünk. – mondja Jocelyn. A hangja
kissé összefolyódik. Még több fröccsenés és zene a háttérből.
Imádom a tényt, hogy a barátaim nyár-végi partit tartanak,
italokkal, úszással és zenével, míg én egy pokoli utazáson
ragadtam. Annyira nem fair.
- Ez nagyszerű, Joce. – mondom, és így is gondolom. –
Neked, és B.J.-nek nyíltabban kéne beszélgetnetek a
dolgaitokról. Azt hiszem, ez majd segít kényelmesebbé tenni ezt
a szituációt.
- Szóval, figyelj. – mondja, és idegesnek tűnik. – El kell
mondanom valamit, amit B.J. mondott nekem. Azért mondta el,
hogy érezzem, bízhatok benne.
- Mint egy titok?
- Igen. – mondja megint idegesen. – Pontosan, mint egy
titok. – Erőltetem az agyam olyan titkok után, ami lehet B.J.-
nek. Bűnügyi nyilvántartás? Nem, ezt nem tartaná titokban.
Mikor felgyújtotta az első évünkben az iskola pázsitját,
mindenkinek hencegett vele, aki hajlandó volt meghallgatni,
beleértve két lányt, akivel azelőtt soha nem találkozott, és
véletlen hallották meg miről beszélgetünk egy fagyis pultnál.
Vagy STD-s? Nah, akkor Jocelyn kiakadna. És nem úgy
hangzik, mintha kiakadt volna.
 - Oké. – mondom, csodálkozva hogyan gondolhatja jó
ötletnek az új, bizalmas kapcsolatát a barátjával azzal kezdeni,
hogy elmond egy titkot nekem, mikor az azt mondta, hogy ne
mondja el nekem. De nem erről nem szólok neki, mert tudni
akarom a titkot.
- Szóval, tudom, valószínűleg nem a legjobb ötlet
elmondani nekem, tudod, mert most az őszinte kommunikáció
az alapja az új, kölcsönös bizalmon és tiszteleten épülő
kapcsolatunknak. – mondja, és tökre úgy hangzik, mint Dr. Phil.
Nehéz komolyan venni őt, mert bár annak ellenére, hogy úgy
beszél, mint aki érti ezt a pszichoblablát, nem így van. Még
mindig hallom a háttérből a parti zaját, beleértve a fiúk kiáltását,
„NE BASSZUK EL!” újra és újra. Ezután éljenzések: „Woooo!”
- Akkor miért? – kérdezem.
- Várj. – mondja. – Bemegyek a házba, itt túl nagy a zaj.
- Oké. – Egyetértek. Lehúzom az ablakot.
- Mit csinálsz? – kérdezi Jordan. – Megy a légkondi.
- Levegőt akarok. – mondom neki.
- Hogy akarhatsz levegőt. A légkondi be van kapcsolva.
Kint melegebb van, mint itt.
- Nem mondtam, hogy melegem van. – mondom. – Azt
mondtam levegőre van szükségem. – A csávónak a mellettünk
lévő kocsiból látszólag elege van a forgalomból, mivel kiszállt
az autójából és most kotorászik a csomagtartójában. Felbukkan
valamivel a kezében, ami utazó szókeresőnek tűnik, elégedetten
ránéz, majd becsapja a csomagtartó tetejét.
- El sem hiszem, hogy elfelejtettünk utazójátékokat hozni.
– mondja Jordan, azt hiszem, viccesnek hiszi magát.
 - Halló! – ordítom a telefonba. Nincs válasz. Milyen
hosszú ideig tart bejutni valakinek a házába? Még mindig hallok
a parti zaját, szóval tudom, hogy nem tette le. Talán elejtette a
telefont? – Hallllóó! – kiabálok újra, remélve, hogy talán
meghall és visszajön.
- Miért ordibálsz? – kérdezi Jordan.
- Mert Jocelyn mondta, hogy várjak és még nem jött
vissza.
- Nos, más ember is van a kocsiban rajtad kívül. Szóval
próbálj meg nem ordibálni.
- Oh, bocsánat. – mondom. – Az ordibálásom irritál
téged?
- Nos, igen. – mondja. – Emellett, ez nem olyan mintha
neked sietős lenne, hogy visszajöjjön a telefonjáért, nem? Hisz
nem csinálsz semmi fontosat. A forgalomban ülünk.
- Wow. – mondom. – Te annyira okos vagy, Jordan.
Imádom, hogy olyan éleslátóan és profin látod a helyzeteket.
Ezután félrekapja a tekintetét, én meg még egyszer ordítok
egy „HELLLOOO!”-t a telefonba.
- Oh, szia. – mondja Jocelyn lélegzetvisszafojtva. – Bocsi.
Nem tudtam rájönni, hogy nyílik a bejárati ajtó, így meg kellett
kerülnöm az egész házat, ami eltartott egy ideig. – Meg akarom
kérdezni, hogy miért csak most mondja el ezt nekem és miért
nem adott helyzetjelentést, de nem teszem.
- Mindegy. – mondom.
- Ja, mindegy, már bent vagyok.
- Jó.
- Aha.
 - Szóval…
- Oh, tényleg! A titok. Oké, szóval tudom, hogy
valószínűleg nem kéne elmondanom neked.
- Valószínűleg nem. – értek egyet. – De mielőtt
belekezdenénk, ki kiáltotta azt újra és újra, hogy „Ne basszuk
el!”? Csak kíváncsiságból, úgy értem.
- Oh, B.J. volt. – mondja. – Be van rúgva. - Az hiszem
nagyszerű jel, hogy úgy ünneplik az újdonsült, bizalmon alapuló
kapcsolatukat, hogy lerészegednek, és kifecsegik egymás titkait,
de én ebbe nem szólok bele. Nem ítélkezhetek mások kapcsolata
felett.
- Oh, rendben.
- Egyébként, tudom, hogy nem kéne elmondanom neked,
de az ok, amiért mégis, az, hogy rólad van szó. Vagyis, inkább
közvetve. És hűséges akarok lenni B.J.-hez, tényleg, de te vagy
a legjobb barátnőm, és ha megtudnád valaki mástól, és rájönnél,
hogy én tudtam, de nem mondtam el neked, valószínűleg dühös
lennél rám. És csajok a farkak felett, érted?
- Oké. – mondom, és kezdek aggódni. Nem szeretném, ha
Jocelyn elmondana egy titkot velem kapcsolatban, amit B.J.-től
tud, mert elkerülhetetlen, hogy Jordan is benne legyen. És az,
hogy épp most omlottam össze egy szinte nyilvános helyen,
igazán idegessé tesz, ha a mentális állapotomról van szó.
- Oké. – mondja. – B.J. elmondta, hogy Jordan csak
kitalálta a MySpace lányt.
- Hogy érted ezt? – kérdezem. A szívem hirtelen nagyon
gyorsan kezd verni, és nem csodálkoznék, ha Jordan
meghallaná.
 - A lány, akivel állítólag MySpace-en ismerkedett meg.
Akiért dobott. Hát nem érte dobott. Csak kitalálta.
- Miért tenne ilyet? – kérdezem.
- Fogalmam sincs. – mondja, de még ha ezt is mondja, én
tudom a választ. Ürügyként használta fel, hogy szakíthasson
velem. Tudta, hogy könnyebb lenne, ha lenne indoka, valami
konkrét, hogy legalább megmagyarázhassa. És én egész idő
alatt, hogy jobban érezzem magam, szörnyű tulajdonságokkal
ruháztam fel Jordan új barátnőjét, azt gondoltam magamban,
hogy egy ribanc, és Jordan egyszer még rá fog jönni milyen
nagy hibát vétett.
De az igazság az, hogy Jordan csupán nem szeret engem.

Az utazás. Jordan.
Második nap, 17:06

Courtney extrém idegessé tesz. Bármiről is szól a

telefonbeszélgetése, nem lehetett jó. Már rájöttem, hogy tudja,
adtam egy tippet B.J.-nek az egész Jocelyn dologról, és ez
engem eléggé felidegesít. Mikor elmondtam B.J.-nek, hogy
Jocelyn ne kerüljön bajba emiatt, nem úgy gondoltam, hogy
menjen és mondja el a csajnak, hogy rájött. Tudhatta volna,
hogy Jocelyn megy és elmondja Courtney-nek. Mit a fenét
gondolhatott B.J.?
A forgalom lassan halad, és Courtney csendben ül
mellettem. Mikor elérjük Middleton-t húsz perccel később, a
hangulat a kocsiban egyáltalán nem javul. Azt kívánom,
Courtney beszéljen hozzám és mondja el milyen dühös, de ez
nyilván nem fog megtörténni.
Plusz, tény, hogy van négy nem fogadott hívásom
Courtney apjától, aki a leghatározottabban állíthatom a
legőrültebb faszfej, akit ismerek. Komolyan, a szart is kiverném
belőle. Régen azt gondoltam, hogy B.J. a legőrültebb ember, de
most rájövök, hogy B.J. csak őrült dolgokat csinál, és
határozottan van különbség aközött, hogy valaki őrültként
viselkedik vagy tényleg őrült. És Courtney apja az utóbbi.
Vajon Courtney mit érezne velem kapcsolatban, ha csak
kidobnám Middleton kapuinál. Már ha vannak kapui.
Beállok a látogatók parkolójában a kocsival, majd
leállítom a motort. – Nos, - mondom. – Azt hiszem, ez az.
- Hogy érted? – kérdezi homlokráncolva.
- Úgy, hogy azt hiszem, itt vagyunk. Ahol elválnak az
útjaink.
- Elválna az útjaink? – kérdezi, és a képzeletemben,
valamilyen oknál fogva, úgy néz ki, mint aki pánikba esett.
- Ja, tudod. – mondom. – Elválnak az útjaink, külön utakra
lépünk, különböző irányba.
- Miért kellene ezt tennünk? – Beleharap az ajkába és
kinéz a kocsiablakon.
- Miért ne? Biztos vagyok benne, hogy egyedül akarsz
lenni Lloyd-al, és én tényleg nem akarom ezt elbaszni. – Hopsz.
Ez nem kellett volna ilyen hangosan mondani. Az utolsó dolog,
amire szükségem van, hogy azt higgye, vissza akarom őt kapni.
Ennek ellenére mégis. Valójában, igaz. Soha nem akartam
szakítani vele. De mindegy. Jelentéktelen.
- Lloyd és én nem vagyunk „Örökké Legjobb Barátok”, ha
érted, hogy értem.
Bólint. Valószínűleg azt gondolja, hogy Lloyd és én
összeverekednénk.
- Szóval! – mondom vidáman. Kiveszem a kulcsot a
gyújtásból. – Mindjárt kinyitom a csomagtartót, így kivehetek a
cuccaidat.
- Nagyszerű! – mondja. Előveszi a telefonját és nagy
műsor közepette lehalkítja. Gondolom azért, hogy ne szakítsák
meg Lloyd-ot és őt, miközben szexelnek.
- Csak csukd le a kocsi hátulját, mikor végeztél. –
mondom. Felkapom a fekete táskámat a hátsó ülésről, és a
vállamra ejtem.
- Ez minden? – kérdezi. – Úgy értem, csak ezt viszed?
Egy egész éjszakára.
- Ja, ez minden, amit viszek egész éjszakára. – mondom.
- Nos, nekem több kell, mint neked. – mondja
nyomatékosan. Ha arra gondol, hogy segítek neki cipelni a
cuccait, akkor nagyot téved. Rendes fickónak tartom magam, de,
hogy segítsek az ex barátnőmnek elvinni a cuccát valami pasas
kollégiumi szobájába? Az őrület. Főleg, mivel elég nyilvánvaló,
hogy lefeküdni készül vele.
- Persze, hogy több kell, mint nekem. – mondom. – Lány
vagy. De annyi időd van, amennyit akarsz. Csak majd zárd be a
csomagtartót, mikor végeztél. Holnap nyolckor találkozunk, és
újra elindulunk az utakon, oké?
 - Igen, oké. – mondja, de nem úgy hangzik mintha így
lenne. Rövid ideig látok egy fájdalmas pillantást átsuhanni az
arcán, mielőtt elfordulok, és ez majdnem elég, hogy
visszafordulja, de utána Lloyd-ra és a MySpace hozzászólására
gondolok, és ellépkedek.

A bátyám, Adam egy egyszemélyes szobában lakik a Gluster

Hall-ban, ahol Tartózkodási Tanácsadó. Nem állunk szuper
közel egymáshoz, és én nem vagyok biztos benne miért is. Azt
hiszem, van valami köze ahhoz, hogy elkényeztetve nőttünk fel,
amit megkönnyített, hogy nem voltunk befolyásolva. A szüleink
mindent megvettek nekünk, videójátékokat, DVD-ket,
telefonokat, játékokat, mindent, amit akartunk. Ami azt jelenti,
hogy nem sok időt töltöttünk üldögéléssel, olvasással, vagy
lézengéssel, építettünk bunkert, vagy próbáltunk elszórakoztatni
magunkat képzeletbeli játékokkal.
Kopogok az ajtaján, ő meg kinyitja egy boxert és egy
pólót viselve.
- Haver. – mondja Adam rám sandítva. – Te kibaszottul
szórakozol velem? – Ha ismered a bátyámat, tudod, hogy ez
egyáltalán nem furcsa. Úgy mondja, mintha ennek a sokat
használt véletlenszerű kérdésnek nem lenne értelme. A „Te
kibaszottul szórakozol velem?” az egyik kedvence.
- Mizu, tesó? – kérdezem, elmélkedve, hogy megöleljem
e. Nem vagyunk általában igazán ölelkezősek, de ő a bátyám és
már rég nem láttam. Mielőtt el tudnám dönteni, hogy mi lenne a
megfelelő, megcsap egy fuvallat, ami a szobájából jön. Újra
ránézek. A szemei véreresek és az arcán egy félvigyor terül el.
Hát ez nagyszerű. A seggfej be van állva.
- Haver, te kibaszottul szórakozol velem? Pont most? –
ismétli.
- Uh, nem. – mondom. – Azt hiszem nem. De, uh, jó látni
téged. – Rájövök, hogy elzárja az ajtót, így teszek egy lépést
felé, hogy jelezzem azt a szándékot, hogy be akarom menni a
szobájába. Bár, biztos vagyok benne, ha bemegyek, be fogok
állni a marihuána légkörétől.
Még mindig nem mozdul az útból, én meg ügyetlenül
nekimegyek. Most tűnik csak fel, hogy nincs rajta cipő. Onnan
tudom, hogy rálépek a lábára.
- Nem jössz be. – mondja, feltartva a kezét.
- Hogy érted ezt? – kérdezem összezavarodva.
- Miért nem szóltál anyáról? – kérdezi, és rájövök, hogy
nem csak be van szívva, de dühös is. Elmebetegen, ijesztően
dühös. A szemei széle a haragtól vörös, nem csak a fűtől.
Gondolom a drogot használja megnyugtatásként.
- Hogy érted, hogy „szóltál anyáról”? – kérdezem,
automatikusan tagadó – és – hárító módba lépve.
- Hogy anyának viszonya van, hogy elhagyja apát valaki
másért. – mondja, és ez alkalommal beleüt az ajtóba. Hátralépek
egyet.
- Nem tudtam róla. – mondom halkan, és ez csak félig
hazugság. Tudtam, hogy van egy viszonya, de azt nem, hogy el
fogja hagyni apát. Hirtelen, úgy érzem, mintha valami gyomron
vágott volna.
 - Faszt. – mondja, az ajtókeretnek dőlve. – A faszt nem
tudtad. Anya mondta, hogy tudtad. Mondta, hogy rajtakaptad
őket.
- Igen. – mondom. – De nem tudtam, hogy emiatt el fogja
hagyni apát. Úgy viselkedett, mintha ez nem lenne nagy dolog,
mintha valami egyszeri dolog lett volna, és már vége. – A
valóságban, tudtam, hogy nem így van. Anyám ezt mondta, de
elég nyilvánvaló volt, hogy még mindig tart. Azt hittem csak
időre van szüksége, hogy befejezze, úgy értem, szembenézzen
vele. Courtney apja egy elbaszott gennyláda. Nem tudom
pontosan mi történt, de biztos tudta, hogy így esélye van anyám
életének bonyolulttá tevédével, az én életem bonyolulttá tenni.
- Szóval, az rendben van, hogy nem mondtad el nekem?
Jézus, Jordan! – beletúr a hajába, és úgy néz rám, amiből
kiderül, hogy nem tudja elhinni a nyilvánvaló hülyeségemet.
- Nem az én dolgom volt elmondani. – mondom. – Úgy
volt, hogy majd elmondja apának, ez nem az én dolgom.
- Igaz. – mondja. – Kezdetben. De ez a szar már hónapok
óta folyik, Jordan. Nem mondtad el senkinek? – Hirtelen nagyon
következetesen néz ki, nem úgy, mint aki be van szívva, ami
megrémít. A bátyám nem sokkal nagyobb, mint én, de nem
akarok verekedni vele. Régebben egyszer verekedtünk. Semmi
komoly, csak kis karcolásokból indult, mint valami hülyéskedés,
utána egy ponton elhatalmasodott, és kicsit bedurvultunk. De
most, nem úgy tűnik, mintha a szavak lenyugtatnák a haragját.
Ez most más, majdnem gyűlölettel néz ki.
- Nem akartam elmondani senkinek. – mondom.
 - Nagyszerű. – mondja Adam és az ajtóhoz simítja az
arcát. Így áll egy pillanatig, bámulva az ajtót, próbálva
lenyugodni. Ekkor felkapom a cuccomat és visszaindulok a
kocsimhoz. Mire odaérek, Courtney és a táskái eltűntek.

Courtney. Az utazás.
Második nap, 17:19

Meg tudom tenni. Tudom tettetni, hogy szeretem Lloyd-ot. Az

iskolában már eljátszottam ilyet, korábban. Nos, talán ez mégse
olyan, mert a középiskolában volt, és csak egy kicsit hasonlít
ahhoz a kórusos dologhoz. Nem volt ott nekem semmi szerepem
vagy bármim. De mégis, az arckifejezésemet moderálnom
kellett.
Lloyd kollégiuma előtt állok, már vagy tíz perce, a
rózsaszín iskolatáskámmal a vállamon és a telefonommal a
kezemben. Fel akarom hívni, tényleg, de valamilyen oknál
fogva nem tudom megtenni. Technikailag, nem tudok bejutni az
épületbe, amíg le nem jön értem, mert van valami
mágneskártya-rendszer a kollégiumban. Gondolom, biztonsági
okokból, bár, már két segítőkész diák felajánlotta, hogy
becsempész engem. Ennyit a biztonságos alvásról.
- Courtney? – megfordulok, és ott van Lloyd, mögöttem
állt.
- Oh! – mondom. – Szia! Pont most akartalak hívni. –
mutatom a telefonom, hogy bizonyítsam. Ez nem olyan, mintha
hazudnék. Tényleg hívni akartam. Vagy legalábbis próbáltam
hívni. És a próbálkozás csak számít valamit.
- Lejöttem, arra az esetre, ha nem találnád meg a
kollégiumot. – Körém fonja a karját, én meg a testének dőlök. –
Örülök, hogy itt vagy. – motyogja a hajamba. A nyakába
temetem az arcom, és megpróbálok érezni valamit, bármit
iránta. Erőltetem az agyam dolgok után, amit szerettem benne,
amíg az elmúlt hat évben kívántam. A karjai, amikről mindig azt
gondoltam, hogy igazán aranysárga, most csak… nem tudom,
kemények. Oké, a karjai nem, a karjai nem. Hmm. Rengeteg
időt töltöttem azzal, hogy elképzelem a csókját. De most, hogy
már megcsókoltam, már nem tudok arra gondolni, milyen lenne,
mert már megtettem. És igazából nem volt rossz, de annyira jó
se. Semmiképp sem olyan, mint Jordan-nal csókolózni.
- Én is örülök, hogy itt vagyok. – mondom, és tényleg
valami ilyesmit érzek. Nem tudom mi fog történni Lloyd és
köztem, de a kocsiút után csak jó lehet.
- Tegyük le a cuccod bent. – mondja Lloyd. Elveszi a
rózsaszín táskámat, én meg követem a kollégiumba.
Két órával később, úgy érzem, le akarom gyilkolni
magam. Az egész azzal kezdődött, hogy vetettem egy pillantást
Lloyd szekrényére. Valamilyen furcsa oknál fogva, Lloyd úgy
döntött, hogy jó ötlet lenne kicsomagolatlanul hagyni a cuccait,
kezdve a ruháival. Igazából, nem az összes ruháját, mert a
pólóingeit kipakolta. Szóval, a szobája így most elég csupasz, de
a szekrényében, ami nyitva van, az összes pólóinge bent lóg.
Valamiért ez furcsának tűnik nekem. Visszagondolok, hogy
egyszer véletlenül előttem Jordan „Póló fiúnak” hívta Lloyd-ot.
 Egyszer Jordan-nal beszéltem telefonon, mikor hívtak egy
másik vonalon, és amikor visszakapcsoltam Jordan-hez, azt
kérdezte: - Póló fiú volt?
Én erre: - Ki?
Jordan meg: - Senki.
Nyilván ő és B.J. Lloyd-ot hívták „Póló fiúnak” és nyilván
elszólta magát. Az hittem mérges leszek, de nem. Abban az
időben valójában, tényleg, igazán viccesnek találtam. De most,
hogy látom az összes pólóinget bent lógni Lloyd szekrényében,
valahogy olyan… zavaró. Vajon nincsenek pólói? Bármilyen
más felső? Azt hiszem láttam egyszer pólóban. Mikor
ugyanazon a testnevelés órán voltunk.
- Úgy látom, nem pakoltad ki az összes ruhádat. –
mondom, a szekrényében lévő ingek felé mutatva.
- Ja. – Az ágyán ül, és tudom, hogy valószínűleg mellé
kellene ülnöm, de félek, hogyha megteszem, megpróbál
megcsókolni vagy valami, és én tényleg, tényleg nem akarom,
hogy ez megtörténjen. Remélem, hogyha egy kicsit többet lógok
vele, elkezdek többet érezni a kényelmességnél. Ez valójában az
első alkalom, hogy együtt lógunk mióta összejöttünk. És a vele
való járás nem lehet rossz dolog. Mármint, eddig jól ment.
Elboldogultunk egy ideig. Legutoljára egy- két órát, és nem azt
éreztem, hogy valami nagyon, nagyon rosszat csinálnék.
- Király. – mondom. Valamilyen oknál fogva, nem tudom
abbahagyni az pólóingei bámulását. Vagy a megérintésüket.
Most valahogy szeretem simogatni az ingeit. Újra és újra, mint
valami pólóing - perverz.
 - Gyere, ülj le. – mondja Lloyd, és megveregeti maga
mellett az ágyat.
- Oké. – mondom bizonytalanul és leülök mellé.
- Szóval, mit akarsz ma este csinálni? – a kezébe veszi az
enyémet és összefűzi az ujjainkat. Nem tudom, mit fogok
csinálni. Nincs tervem. Gondoltam, Jordan velünk lóghatna,
legalább egy kicsit, és szerettem volna, úgy tenni mintha
érdekelne Lloyd, ami valójában nem így van. De most rájöttem,
hogy ez volt életem eddigi legnevetségesebb dolga. Jordan és
Lloyd nem kedvelik egymást. Miért lógnánk mind együtt?
- Uh, nem tudom. – mondom körülnézve a szobában.
Rájövök, hogy itt kéne aludnom ma este, és ettől hirtelen
hányingerem lesz.
- Talán csak itt lenni. – mondja Lloyd. Mutatóujjával kis
köröket rajzol a tenyerembe.
Megpróbálok kicsúszni a kezéből anélkül, hogy
észrevenné, de szerinted azt hiszi, a kezét simogatom, mert
megragadja. Erősen. Általában szeretem, ha egy pasi tudja, mit
akar, de ez az érzés most, um, fura.
- Elmehetnénk valahová talán. – mondom. – Például egy
filmet megnézni. – Igazából ez, várj, rossz ötlet. Elképzelni a
sötét mozi termet, és, hogy Lloyd a kezemet simogatja, az
határozottan nem túl kellemes érzés.
- A film jól hangzik. – mondja. A szája a nyakamnál van
és érzem a lélegzetét, mikor beszél. Aminek jó érzésnek kellene
lennie, de valamiért, most csak „Póló fiúként” tudok Lloyd-ra
gondolni, a pólóingei határozzák meg, és ezért, a lélegzete most
egy pólóing lélegzete. Határozottan közelítek egy újabb
összeomláshoz.
- Vagy! – mondom. – Megmutathatnád a kampuszt. – Egy
gyalogtúra jó. Egy gyalogtúra nagyon biztonságos, valami, amit
a középiskolás gyerekek csinálnak a szüleikkel. Valami, amit
álló helyzetben lehet csinálni. Bár, azt hiszem, az emberek
csókolózhatnak és összebújhatnak (szexelhetnek?) állva. Ez
azonban nyilvánosság előtt történne. Tehát, korlátozva lennénk.
- Biztos vagy benne, hogy most akarod megnézni a
kampuszt? – kérdezi Lloyd. Felé fordítja a fejemet és
megcsókol. Megcsókol. Pont most, a nyelve a számba van.
Visszacsókolok. Nem annyira szörnyű érzés, de jó sem. Mintha
nem lenne csókkémiánk vagy ilyesmi.
- Lloyd. – szakadok el tőle. – Azt hiszem el kéne mennünk
valahova. Úgy értem, itt az egész éjszaka, hogy… - Próbálom
megtalálni a módját, hogy mondjam ki, „lefeküdni” anélkül,
hogy kimondanám „lefeküdni”, mikor rájövök, hogy nem
akarok lefeküdni vele. Jordan elment. Nem kell úgy tennem,
mintha le akarnék feküdni Lloyd-al.
- Sajnálom. – mondja Lloyd a nyakamba beszélve. – Nem
akarom, hogy azt gondold, hogy én csak szórakozok veled.
- Oh, rendben. – mondom. Bizonyos értelemben, talán
jobb lenne, ha csak szexelni akarna velem. Mert abban az
esetben, mikor megmondom neki, hogy ez nem fog megtörténni,
nem lenne csalódott. Az nem olyan, mintha az érzései is
érintettek lennének vagy ilyesmi. Csak olyasmit válaszolna,
hogy: „Oh, oké. Csak találnom kell egy másik lányt, aki
lefekszik velem. La, la, la.” És akkor újra csak barátok
lehetnénk. Barátok, akik csókolóztak. És kavartak egy kicsit. És
meglátogatták egymást a kollégiumban, mikor egyikük
eldöntötte, hogy nem fekhetnek le egymással. Hmmm.
- Mert én, tényleg kedvellek, Courtney. Soha nem
mondtam, de mikor együtt voltál Jordan-nal, rájöttem, hogy
egész idő alatt voltak irántad érzéseim.
- Oh. – Nagyszerű. Lloyd-ra nézek, és hirtelen borzalmas
embernek érzem magam. Mit csinálok? Szórakozom a legjobb
barátom fejével, mert féltékeny vagyok egy srác hamis
barátnőjére? Ez teljesen és totálisan őrültség. Mintha nem
vettem volna észre milyenné is váltam.
- Lloyd, figyelj. – mondom. – Nem maradhatok itt.
- Hogy érted? – kérdezi összezavarodva. Újra megfogja a
kezem.
- Csak nem maradhatok. – ismétlem. Úgy érzem,
fuldoklom. Jordan-re és a kitalált MySpace lányra gondolok,
meg arra, hogy én most Lloyd-al vagyok, és ezt nem bírom így
tovább. El kell mennem innen.
Azonnal.
- Miről beszélsz? – kérdezi.
- Ez, - mondom gesztikulálva. – nekem csak… nem lehet.
Majd felhívlak később. – Felkapom a táskámat, a vállamra
vetem. Ki kell jutnom. Gyorsan.
Lloyd utánam kiált, de figyelmen kívül hagyom, és
egyszer csak kijutok. Sokkal jobb érzés. Veszek egy mély
lélegzetet. Helyes volt, amit tettem. Nem tudtam ott maradni,
különösen az után, hogy azt mondta kedvel. Az kegyetlen lett
volna. És szörnyű. De most, rájövök, hogy nincs semmi tervem.
Nem tudom, hova menjek, hol maradjak, vagy mit csináljak.
Elindulok vissza Jordan kocsijához, azt legalább tudom, hol van.
És talán ő ott lesz valamilyen okból, és én meg akkor talán a
bátyja szobájában tudom tölteni az éjszakát.
De mikor odaérek, ahol Jordan autója parkolt, nincs ott. És
a kocsi is eltűnt.

Az utazás. Jordan.
Második nap, 18:43

Egy motelben ülök Middleton-ban, tervezgetve az életem, mikor

csörög a telefonom. B.J. az, így figyelmen kívül akarom hagyni,
de tudom, hogy sokat bulizik, így talán segítségre van szüksége.
Nem mintha sokat tehetnék innen, Észak Carolina-ból, de azért
mégis. Talán alkoholmérgezése van vagy valami. Plusz, ha
mégsincs bajban, közlöm vele, hogy mondja el Jocelyn-nek,
hogy tudja, ő az, aki követi. Miért van az, hogy még csak közel
sem vagyok az otthonomhoz, mégis minden drámával nekem
kell foglalkoznom? Az elmúl fél órát a hotel előterében lévő
számítógép előtt töltöttem, és Courtney MySpace oldalán lévő
kommenteket olvastam, amit Lloyd hagyott neki, majd
visszanéztem az ÖSSZES hozzászólását, megpróbálva kitalálni,
hogy mi is történt velük pontosan. Szexeltek? Megnéztem az
oldalán is, de azóta nem hagyott semmi kommentet Lloyd-nak,
mióta összejöttek. Bár, elég vészjósló, hogy Lloyd
megváltoztatta a „kapcsolat státuszát”, „szingli”-ről,
„kapcsolatban”-ra, ami gyanakvásra ad okot. Az információkra
épülő világ olyan elmebeteg – telefonnal és internettel együtt.
Anélkül most nem kellene a drámákkal foglalkoznom.
- Igen. – szólok bele a telefonba, remélve, hogy a hangom
sugallja, milyen ideges vagy, de segítek neki, ha haldoklik.
- Mizu, kölyök? – kérdezi B.J. Nem úgy hangzik, mint
akinek alkoholmérgezése van. Lerúgom a cipőm és leülök a
hotelszoba ágyára. Utálom a hotelszobákat. Van bennük valami
irreális, és ideiglenes, mint kölcsönvetted volna valaki idejét,
vagy valami.
- Semmi. – mondom, ügyelve, hogy szűkszavú legyek.
- Figyelj. – mondja B.J. – Be vagyok rúgva.
- Oké. – Beszélni tud, szóval nem lehet túl részeg.
Valószínűleg azért hív, hogy bocsánatot kérjen, mert nem hitt
nekem. Zavar, hogy eddig nem volt rohadtul nem volt képes
felhívni, de azt hiszem egy részeg bocsánatkérés jobb a
semminél.
- Van valami, amit el kell mondanom. – mondja B.J.
érezhetően idegesen. El akartam mondani neki, hogy tudom, de
most eldöntöm sokkal jobb móka, ha hagyom szenvedni egy
kicsit.
- Oh, igen? Mi az? – Felkapom a távirányítót és
bekapcsolom a TV-t. Egy másik dolog a hotelszobákról. Tíz
dollárért rendelhetsz filmet. A filmrendelésnek ingyenesnek
kéne lennie. Olyan plusznak juttatásnak, mint a medence.
- Először is, hadd mondja el, hogy nagyon, nagyon
sajnálom. – mondja B.J.
 - Hm-hmm. – mondom. Kapcsolgatok a csatornák között,
érdekelne, hogy a Devil Rays meccs vajon megy a TV-ben
Észak Carolina-ban. Az ESPN-re kapcsolok, ahol a Cardinals
meccs megy, aminek nincs sok értelme, mert a Cardinals St.
Louis-ban játszik, és Tampa sokkal közelebb van Észak
Carolina-hoz, mint St. Louis. Megvárom, míg a kis sáv a
képernyő alján megmutatja a játék állását.
- És azt szeretném, hogy tudd, nem gondolkodtam mikor
megtettem. Csak Jocelyn a golyóimmal fenyegetett.
- Oké. – sóhajtok. Tampa veszít 0-4-re a Yankees ellen.
Kibaszott Yankees. Valójában örülök, hogy a meccs nem most
kezdődött, mert ha az elejétől néztem volna, feldühített volna.
- Szóval. – mondja B.J. – Uh, ez a dolog, szóval
elmondtam Jocelyn-nek mindent a MySpace lányról. – Szünet. –
De ne aggódj, nem fogja elmondani senkinek. – teszi hozzá
gyorsan.
- Mit mondtál el Jocelyn-nek a MySpace lányról? –
kérdezem sóhajtva. Ez a MySpace lány kezd pattanássá válni a
seggemen. Lehetetlenség emlékezni, hogy mit mondtam az
embereknek róla. Nem olyan egyszerű, hogy csak Courtney-nek
mondtam el, hogy van egy új barátnőm. El kellett mondanom
más embereknek is, hogy hihető legyen. Valójában, az egyetlen,
aki tudja az igazságot erről az egész dologról, az B.J. Nem
terveztem meg elég jól ezt a MySpace lányt – le kellett volna
írnom a fontosabb dolgait, hogy követni tudjam kinek mit
mondtam róla. Vajon, hogy kéne megrendeznem a MySpace
szakítást.
- Elmondtam Jocelyn-nek. – ismétli B.J.
 - Igen, B.J. – mondom, kierőszakolva magamból egy kis
türelmet, tekintettel arra, hogy be van rúgva. – De mit mondtál
el Jocelyn-nek a MySpace lányról? – Ötven dolcsi rá, hogy
akármit is mondott Jocelyn-nek, Courtney már tudja. Azok
ketten mindent megosztanak egymással.
- Elmondtam az igazat. Hogy csak kitaláltad. – Biztos
vagyok benne, hogy félrehallottam.
- Tuti, hogy nem hallottam jól, amit mondtál. – mondom,
lenémítva a TV-t. B.J. nem hülye. Nem tenne ilyen nevetséges
hülyeséget. Vagy mégis? Visszaemlékszem minden hülyeségre
B.J. múltjából és hirtelen rosszul leszek.
- Ne akadj ki. – mondja B.J. újra ideges hangon, mert
biztos vagyok benne, hogy én meg úgy hangoztam, mint aki el
fogja küldeni a picsába. – Jocelyn azt mondta, nem mondja el
Courtney-nek.
- És te hittél neki? – kérdezem hitetlenkedve. – Te most
kibaszottul szórakozol velem? – teszem hozzá, kölcsönvéve a
bátyámtól. – Ők minden elmondanak egymásnak! Minden egyes
apró dolgot! Courtney valószínűleg azt is tudja, milyen nagy a
farkad!
B.J. levegőért kapkod, és nem vagyok biztos benne, hogy
azért mert kiabáltam, vagy, mert Courtney talán tudja mekkora a
farka. Szerintem egy kicsit mindkettő. – Nem tudom elhinni,
hogy hittél neki! – Hirtelen dühös leszek. Irányíthatatlan harag
lep el, minden miatt – az egész ügy a szüleimmel, hogy a
bátyám kirúgott a kollégiumából, hogy ebbe a kurva
hotelszobában vagyok mikor a Devil Rays veszít a Yankees
ellen, az egész dolog Courtney-vel és a MySpace lánnyal…
felcseszi az agyam. Dühösebb vagyok, mint valaha életemben.
És pont ebben a pillanatban, egy sípoló hang jelzi, hogy
Courtney apja úgy döntött felhív.
- Mi van? – mondom, mikor átkapcsolok a másik vonalra.
Nem zavartatom magam azzal, hogy mondjam B.J.-nek, hogy
tartsa. Majd kitalálja magától vagyis azt hiszem, hogy letettem a
telefont. Akárhogy is, nem lesz gond.
- Hé. – mondja Frank. Mindig megjátssza, hogy a legjobb
haverok vagyunk, ami valószínűleg a legbosszantóbb dolog
benne.
- Mit akarsz?
- Csak meg akartam tudni, hogy megy az utazás. –
mondja. – Próbáltam Courtney-t hívni, de nem vette fel.
- Vége. – mondom, és észre sem veszem, úgy értem, amíg
a szavak el nem hagyják a számat.
- Mi? – kérdezi zavarodottan.
- Elmondom neki az igazat. – És megszakítom a vonalat
B.J.-vel és Courtney apjával is, kikapcsolom a telefonom és
elindulok a motelből, hogy megtaláljam Courtney-t.

Courtney. Az utazás.
Második nap, 19:19

Nem tudom, mi mást tehetnék, ezért követem Jordan-t a bátyja

kollégiumába. Talán mondhatnám nekik, hogy Lloyd és én
veszekedtünk? Vagy azt, hogy megkérte a kezem, és mikor azt
mondtam, hogy még nem vagyok kész a házasságra kirúgott a
szobánkból? Hmm. Igazi kihívás lesz, hogy kitaláljak egy
értelmes magyarázatot, arra, hogy miért nincs hol aludnom ma
éjjel.
Adam épületében is az a mágneskártyás módszer
működik, mint Lloyd-éban, de valamilyen oknál fogva az
emberek nem járkálnak ki és be. Talán Lloyd épülete olyan,
mint egy buli épület, ahol az emberek mindig csak jönnek-
mennek. És Adam épülete meg a tanuló épület, ahol az összes
gyerek a szobájában tanul.
Egy lány rózsaszín topba és egy tonna szemfestékben sétál
fel a lépcsőn, és meg igyekszem követni az épületbe, de
megfordul, és gyilkos pillantással néz rám. Én a gyilkos
pillantások mestere vagyok (az utazáson csak még jobban
tökéletesítettem), de ez a lány tényleg, nagyon jó.
- Nem jöhetsz be kártya nélkül. – mondja.
- Elfelejtettem a kártyám. – mondom.
- Elfelejtetted? – Átdobja a haját a vállán.
- Igen. A szobámban felejtettem.
- Nem az én problémám. – mondja és elkezdi becsukni az
ajtót. – Menj a diákközpontba és kapsz egy ideiglenest. – És
ezután becsapja az ajtót az arcom előtt. Istenem, remélem, nem
ő vezeti a későbbi hallgatók körbevezető túráját. Ki akarna ebbe
az iskolába járni? Eddig, tudok is három embert, Lloyd, Adam,
és Rózsaszín Szoknya. Lloyd jelenleg dühös rám mert nem
akarok lefeküdni vele, Rózsaszín Szoknya nekem csak egy
kurva, és egyszer Jordan bátyja azt mondta neki, hogy szakítania
kéne velem, mert nincsenek melleim. Ez a hely annyira
nagyszerű.
Előveszem a telefonom, ami valamiért néma módban van.
Oh. Akkor némítottam le, mikor Jordan kidobott engem itt.
Hogy Lloyd és én szexelhessünk. Veszek egy mély levegőt és
elmélkedek, hogy mit fogok mondani. Valami olyat, amiből azt
lehet levenni, hogy Lloyd dobott? De ekkor rájövök, hogy egész
idő alatt, az egész játék, amit Lloyd-al játszottam értelmetlen
volt. Mert reméltem, hogy Jordan-t féltékennyé tehetem Lloyd
segítségével, hogy rájöjjön – azaz észrevegye, hogy MySpace
Mercedes mekkora ribanc, míg én viszont, nyilvánvalóan
kívánatos és menő vagyok, meg fénysebességgel mozgok. De
most, hogy tudom, hogy MySpace lány csak ki van találva,
minden összeomlott. Csak nem kedvel engem. Vagy szeret
engem. Szóval nem számít, hogy van barátom vagy nincs, mert
nem érdekli.
Úgy érzem mindjárt sírni fogok, szóval ehelyett felhívom
Jordan-t, követem a diákönkormányzat jelzéseit, és rendelek egy
rózsaszín limonádét, amit egy padon ülve iszogatok és próbálom
kitalálni mennyi ideig maradjak itt. Talán míg kezd besötétedni
és megerőszakolnak, vagy ilyesmi. A telefonom elkezd
csörögni. Apám az.
- Hé. – szólok bele, a hangommal próbálom azt sugározni,
hogy minden rendben. Nem szabad úgy hangzanom, mint aki
nem tudja hol tölteni az éjszakát, miután letámadták Lloyd
kollégiumi szobájában. Oké, igazából nem támadott le. Inkább
bepróbálkozott. De mégis, nem hagyhatom, hogy apám
megtudja, nincs hol éjszakáznom.
 - Hé, édesem. – mondja, és van valami idegesség a
hangjában.
- Mi a gond? – kérdezem.
- Figyelj, Courtney, van valami, amit el kell mondanom.

Korábban. Jordan.
17 nappal az utazás előtt, 18:23

- Ma este szakítok vele. – mondom B.J.-nek. Telefonon

beszélünk és várom, hogy Courtney ideérjen a házamhoz. – nem
tudom ezt tovább csinálni. Ez nevetséges.
- Oké. – mondja B.J. bizonytalanul. – De nem értem,
hogy miért nem tudod csak elmondani neki az igazat.
- El tudnám. – mondom. – De az a helyzet, B.J. … mi
van, ha soha nem jön rá? Hogy van ez a dolog az apja és az
anyám között. És ha nem tudja, akkor nem fájhat neki, kivéve,
ha elmondom.
- Nos, - mondja B.J. – ha soha nem jön rá, akkor miért
kéne szakítanod vele? Ez nem fáj senkinek. Főleg, ha kitart
melletted. Ne add fel valami seggfej miatt. – elégedettnek
hangzik magával.
- Már nem számít. – mondom visszaülve a székembe és
beletúrva a hajamba. – Ez borzalmas lesz.
- Egyenesen szar. – mondja B.J. – Remélem, nem kell
majd pszichológushoz járnia.
 - Kösz. – mondom szarkasztikusan. – Olyan jó varát
vagy.
- Hé, én itt vagyok neked, tesó. – mondja. – de azt
hiszem, van még egy kis gond.
- Szeret engem. – mondom. – És én nem tudok olyannak
lenni, aki szeret, miközben hazudok neki. Inkább utáljon, és
gondolja azt, hogy egy tipikus fasz vagyok, mint, hogy fontos
legyek neki.
- Tudja mi fog történni? – kérdezi B.J.
- Mondtam neki, hogy ma este beszélnünk kell. –
mondom, lenyelve a gombócot a torkomban. – Szóval gondolom
igen.
- Sokkal jobb ember vagy, mint én, haver. – mondom. –
És az erő legyen veled. – leteszi én meg hitetlenkedve bámulom
a telefonom, részben azért mert vége a beszélgetésemnek B.J.-
vel, így mehetek rendezni ezt az egész Courtney ügyet, részben
meg, azért mert a legjobb barátom a Star Wars-ból idézett, míg
én életem legnagyobb romantikus krízisének közepén vagyok.
Öt perccel később, Courtney a szobám ajtaján kopog. –
Gyere be. – mondom, közben hagyok egy üzenetet az
üzenetrögzítőmön, ami egyszerűen azt mondja: „Rendületlenül.”
- Hé. – mondja. Piros-fehér kockás rövidnadrág és piros
top van rajta. Látom a melltartója pántjait, és a haját egy hanyag
lófarok/konty dologban viseli, mint amibe a lányok szokták.
Szexin néz ki.
- Helló. – mondom, nem mozdulva a
számítógépszékemből. Leül az ágyamra és várakozón néz rám.
A helyzet Courtney és köztem már nem ugyanolyan, mióta
visszajöttünk Miami-ból. Én kicsit elutasító lettem, ő meg
elzárkózott előlem. Mióta nem mondtam neki én is, hogy
„Szeretlek”, és mióta ő világossá tette, hogy kész lefeküdni
velem, én meg nem csináltam semmit erre, a dolgok kínossá
váltak közöttünk.
- Figyelj. – mondja. – nem tudom, mit akarsz ezzel, de én
kezdem tényleg szörnyen érezni magam. – Beleharap az ajkába,
mire én elfordulok tőle. Ha ránézek, nem tudom megtenni. És
muszáj megtennem.
- Nem akarom, hogy szörnyen érezd magad, Court. –
mondom őszintén. – És nem akarom, hogy a dolgok furcsák
legyenek közöttünk.
- Bocsánat Miami miatt. – mondja. – Nem kellett volna
nyomást gyakorolnom rád, hogy szexelj velem, és nem kellett
volna, azt mondanom szeretlek. Én csak… csak… Csak elkapott
a pillanat heve, sajnálom.
Annyira át akarom ölelni és elmondani neki, hogy nincs
semmi baj, hogy én is szeretem őt, de nem tehetem. Félrenézek,
és nem mondok semmit.
- De ez nem változtatat semmin. – teszi hozzá sietve. – Ez
nem nagy dolog. Úgy értem, nem kell ugyanazt érezned, mint
nekem. Minden visszatérhet a régi kerékvágásba, nem kell, hogy
megváltozzon. Nem változtat semmin.
- A dolgok megváltoztak, Courtney. – mondom, még
mindig nem nézve rá. – Megváltoztak.
- Csak akkor ha hagyjuk. – mondja. A hangjába
aggodalom vegyül, mintha tudná, hogy valami nem stimmel, de
az ok teljesen már, mint gondolja, és ez kikészít engem. – Ez
nem számít, Jordan, tényleg. Az szeretném, hogy a minden
olyan legyem, mint azelőtt.
- Nem lehet. – mondom egyszerűen. – Courtney, a parton
rájöttem, hogy most még nem akarom elkötelezni magam. Fiatal
vagyok és randizni akarok más emberekkel is. – Oh, istenem. Ez
úgy hangzott, mint valami idegesítő nagybácsi, aki próbál
meggyőzni valakit, hogy randizni kell, amíg csak lehet.
- Már emberekkel randizni? – kérdezi, a hangja egy picit
rekedtes.
- Nem vagyok egy kapcsolatközpontú ember. – mondom
vállvonogatva, de még mindig nem nézek rá, mert tudom, ha
megtenném, elvesznék.
Egy pillanat csend következik, egy szünet, és én már
várom, hogy elkezdjen sikítani, könyörögni, hogy gondoljam
meg magam, vagy sírjon, vagy valami. De ehelyett feláll az
ágyamról és kisétál az ajtómon. Bizonyos értelemben, ez szinte
rosszabb, mint egy nagy jelenet. Mert mostantól valószínűleg
soha többé nem akar majd újra beszélni velem. Megvárom, míg
meghallom a bejárati ajtó csukódását, majd feladom, és
elkezdek sírni.

Az utazás. Jordan.
Második nap, 20:03

- Hol van Courtney? – kérdezem, mikor Lloyd ajtót nyit, nem

törődve semmiféle udvariaskodással. Tudtam, hogy ezen az
utazáson, egy bizonyos ponton veszekedni fogok Lloyd-al. Ez
elkerülhetetlen volt. Bár, azt hiszem talán elkerülhető lett volna,
ha nem találkozunk, de most, hogy kinyitja a szobája ajtaját egy
faszfej vigyorral az arcán, le akarom tépni. A fejét, úgy értem.
- Lám, lám, lám. – mondja Lloyd, az ajtókeretnek dőlve. –
Mi újság, Jordan? – Lloyd olyan egy pöcs, hogy néha azt hiszi
menőbb nálam. Ami azért nevetséges. Főleg, mivel pólóinget
visel. Hogy lehetne menőbb bárkinél, különösen nálam, mikor
pólóinget hord.
- Hol van Courtney? – ismétlem meg.
- Miért? – kérdezi gyanakodva, a szemei összeszűkülnek.
– Ha ez egy ilyen utolsó pillanat dolog, ahol iderohansz és
megmented tőlem, akkor már túl késő. – mosolyog. Kurvára rám
mosolyog. Végeztem vele.
Félrelököm az útból, és berontok a szobájába. Courtney
nincs itt.
- Nincs itt. – mondom.
- Szép munka, Nyilvánvaló Kapitány. – mondja.
Keresztülvág a szobán, és leül az íróasztalára.
- Hol. Van. Ő? – kérdezem. Vajon mi történne, ha
megütném? Annyira ideges vagyok most mindenkire, hogy azt
hiszem, kész lennék Lloyd-al verekedni, ami eléggé megrémíszt.
Nem tudom, hogy megtudom-e állni, hogy megüssem.
Valószínűleg jó kis verekedés lenne belőle, mire jönnének a
kampusz biztonsági őrei és letartóztatnának.
- Nem tudom. – mondja Lloyd vállat vonva. – Gondolom
épp téged keres.
- Miért keresne engem?
 - Mert innen lelépett, és mivel senki mást nem ismer itt,
feltételezem téged keres. – mondja a szemeit forgatva. Ez
komoly?
- És te csak úgy hagytad elmenni? – kérdezem. – Hogy
tehetted?
- Nem tudom. – mondja. – Egy kicsit kiakadt, így
gondoltam szüksége van egy kis térre.
- Egy seggfej vagy. – mondom, elnyomulok mellette és
kimegyek. Előveszem a telefonom a zsebemből és tárcsázom
Courtney számát, de nem veszi fel. Picsába. Hova mehetett?
Elindulok vissza a kocsimhoz és útközben újra tárcsázom a
számát, remélve, hogy talán visszafordult.
És akkor hirtelen meglátom. Egy padon ül a közel ahhoz a
helyhez, ahol a kocsim parkol. A kezében tartja a telefonját, és
csak néz rá. Ami furcsa, mert én próbáltam hívni. A telefonja
csörög a kezében, de nem figyel rá.
- Court! – kiabálom. Elkezdek felé sétálni, ő meg felnéz.
Kék szemeivel a szemembe néz, mire hirtelen megállok. Mert
rájövök, hogy tudja.
- Hé. – mondom, és újra elindulok felé. Rám néz, és a
pillantása borzalmas. Könnyek vannak a szemében. – Hadd
magyarázzam meg.
- Megmagyarázni? – A fejét hátraveti és abszurdan
felnevet. – Igen, nagyszerű, ez érdekes lesz. Gyerünk,
magyarázz.
- Nem akartam hazudni neked. – mondom. – Meg
akartalak védeni. Nem akartam, hogy tudj az apádról. Nem…
 - Nagyszerűen megvédtél, Jordan. – vágja csípősen
hozzám. – Úgy nézek ki, mint akinek sikerült megkímélni az
érzéseit? – Felkapja a táskáját és a vállára veti, mint aki menni
akar. Utánanyúlok és elkapom a karját.
- Ne érj hozzám! – mondja, közben kitépi magát a
kezemből.
- Court, kérlek, figyelj. – kezdem.
- Nem. – mondja. – Végeztem veled.
Elindul.
- Court! – kiáltok utána. – Hova mész?
De nem válaszol.

Jordan. Korábban.
13 nappal az utazás előtt, 15:30

Éppen megyek ki a bevásárlóközpontból, mikor meglátom

Courtney apját. Próbálom kikerülni, hogy ne vegyen észre, de
már meglátott, és nem akarom neki megadni azt az örömöt,
hogy lát visszafordulni. – Mr. Brewster. – mondom vidáman.
- Jordan. – mondja biccentve. – Úgy nézel ki, mint akinek
már volt egy sikeres útja a bevásárlóközpontban. – Úgy hangzik,
mintha azt mondaná, én egy hülye kis bevásárló túrán voltam,
míg ő keményen dolgozott egész nap. Ami valószínűleg igaz.
Abercrombie-ban voltam több mint egy órán keresztül, és
elköltöttem négyszáz dollárt. Mindet anyám hitelkártyájáról. Az
engedélyével.
 - Volt egy sikeres utam. – értek egyet.
- Abercrombie. – olvassa le a szatyromról ugyanazon a
hangon, amit mindig is használt. Perelj be, ha szükségem van a
terápiára. Ez az egész szakítás Courtney-vel őrültségekre
ösztönöz, és a vásárlás jobb kedvre derít. Tisztára, mint egy
lány. Plusz, szeretem az érzést, mikor anyám hitelkártyája
keresztülfut a pénztárgépen.
- Ja. – mondom. – Maga is úgy néz ki, mint akinek jól
jönne egy utazás. – Ezt sértésként értem, a divatérzékére utalva,
de nem érti.
- Oh, de nem ma. – mondja. – Csak azért jöttem, hogy
megújítsam a telefonszerződésemet, utána meg vissza kell
mennem az irodába.
- Jó magának. – mondom, ellenállva a késztetésnek, hogy
megüssem. – Sok szerencsét hozzá. – Elmegyek mellette a
parkoló felé, de utánam szól.
- Hallottam, hogy te és Courtney szakítottatok. – mondja.
– Sajnálattal hallom.
- Biztos vagyok benne. – mondom szarkasztikusan.
- Jordan, ez nem fair. Soha nem akartam se neked, se
Courtney-nek fájdalmat okozni.
- Nem nagy ügy. – hazudom. – Courtney és én nem maga
miatt szakítottunk. Hanem mert találkoztam valaki mással. – Az
utolsó dolog, amit akarok, hogy Courtney apja elégedetten azt
gondolja, miatta szakítottunk. Emellett, ez az egész szakítás
dolog Courtney-vel már kicsúszott az irányításom alól –
kitaláltam egy új barátnőt. Egy hamis barátnőt, valakit, akivel
állítólag MySpace-en ismerkedtem meg. Rosszul voltam,
ahányszor valaki megkérdezte, miért szakítottunk, és gondoltam
egy hamis barátnő jobb ok, mint a „Nem tudom”. Plusz, ez a
tudat segít, mikor fel akarom hívni Courtney-t és könyörögni,
hogy fogadjon vissza.
- Nos, ez nagyszerű. – mondja Mr. Brewster. Az órájára
néz és átbámul a vállam fölött a bevásárlóközpontba. – Mennem
kéne.
- Persze. – mondom. Seggfej.
- Remélem, nem nagy ügy elvezetni az iskolába Courtney
nélkül. Talán az új barátnőd veled megy? Egy hosszú utazás
szörnyű egyedül.
- Hogy érti? – kérdezem szemöldök ráncolva. Court és én
elterveztük, hogy együtt megyünk Bostonba, az iskolába, és
gondoltam még mindig így van. Valójában, ez nem igaz.
Reméltem, hogy még mindig így van, de féltem ezzel zaklatni
őt, mert a) nem beszél velem b) ha felhozom, talán lemondja.
- Nos, azt feltételeztem, hogy már le van mondva az út.
Még nem beszéltem erről Courtney-vel, de…
- Oh, nem. – mondom. – Nincs lemondva.
- Tényleg? – összehúzza a szemöldökét
meglepettségében. – Courtney tudja ezt?
- Még nem beszéltem meg vele. – mondom. – De biztosan
megyünk. – Hirtelen rájövök, hogy mennyire akarom ezt az
utazást. Ez lehet az utolsó esélyem, hogy Courtney-vel töltsem
az időt. És mivel már elterveztük, nem látok benne semmi
gyanúsat, ha elmegyünk.
 - Jordan, nem vagyok biztos benne, hogy ez a legjobb
ötlet. – mondja. – Courtney már így is sok mindenen ment
keresztül a szakítás miatt és…
- Megyünk. – mondom. – Meg fogja mondani neki, hogy
megyünk. És ha nem, nos… - Elbicegek, de előtte látom
felvillanni az arcán a pánikot. Mert most, hogy Courtney és én
szakítottunk, már nincs hatalma felettem. Elmondhatok
Courtney-nek mindent, ha akarok. Megfordulok, elindulok a
kocsimhoz, és hazavezetek az én négyszáz dolláros
Abercrombie szerzeményeimmel, miközben a rádióban a
Beastie Boys megy.

Courtney. Korábban.
13 nappal az utazás előtt, 6:00

- Kurvára nem tehetik ezt. – sikítom a telefonba. Általában nem

szoktam a ’K’ betűs szót használni, de most indokolt.
- Um, oké. – mondja Jocelyn összezavarodva. – Nem
tudnál egy kicsit visszavenni?
- Nem, nem igazán. – mondom. Ledobom magam az
ágyamra, átnyúlok és feljebb csavarom a légkondit. Én szeretem
hűvösen a szobám. A szüleim mindig panaszkodnak a
villanyszámla miatt, de mindegy, ha ők hagynak engem
szenvedni, akkor visszaadom nekik.
- Nem tudok neked segíteni. – mondja Jocelyn
egyszerűen. Hangokat hallok a háttérből.
 - Hol vagy? – kérdezem.
- A parton. B.J.-vel. Nem akarsz lejönni?
- Nem, kösz. – mondom. Miért, miért, miért teszik ezt a
szüleim? Miért akarják, hogy elmenjek erre az utazásra?
Anyámat még megértem, de apám? Utálja Jordan-t!
Felajánlottam, hogy kifizetem magamnak a repülőjegyet az
érettségi pénzemből, de neeem. Az ironikus az, hogy B.J. és
Jocelyn működésképtelen kapcsolata még mindig jól működik.
Együtt lógnak, összebújnak, valószínűleg szexelnek a parton,
ezzel szemben Jordan és én, akik SOHA NEM
VESZEKEDTÜNK, szakítottunk.
- Szóval, mit csinálnak a szüleid? – kérdezi Jocelyn.
- Azt akarják, hogy elmenjek Jordan-nal erre az utazásra.
Azt mondták, hogy túl késő repülőjegyet kapni, és, hogy
felelősséget kell vállalnom a tetteimért, mert az én tervem volt
az utazás, mennem kéne. – Így hangosan is kimondva, annyira
idegessé tesz, hogy még feljebb kapcsolom a légkondit, bár már
így is elég magas fokozaton van.
- Komolyan? – mondja Jocelyn. – Courtney, annyira
sajnálom.
- A végére valószínűleg kinyírjuk egymást. – mondom,
beleütve a légkondiba. Bamm. Bamm. Az ujjam egy kicsit
elkezd fájni, de valamilyen oknál fogva, jó érzéssel tölt el. Talán
csak azért, mert így több hideg levegő áramlik ki,és mivel be
van kapcsolva, a villanyszámla nő, így túljártam a szüleim
eszén.
- Ja. – mondja Jocelyn. – Valószínűleg.
 - Kösz szépen. – mondom. – Nem hiszem el, hogy ezt
teszik velem. Még csak tizenhét éves vagyok! Miért kéne
felelősséget vállalnom a tetteimért?
- Fogalmam sincs. Szívás, de hé, talán tanulsz belőle.
- Tanulok belőle! – felvisítok. Hagyom a légkondit és a
fejemet a párnába temetem. – Ne mélyítsd el a sebet, Jocelyn.
- Csak úgy mondom. Általában a kemény dolgokból,
amiket muszáj megtenned, sokat tanulhatsz.
- Én nem akarok tanulni belőle. – mondom. – Már így is
eleget tudok.
- Néha nincs választásod. – mondja Jocelyn, és van valami
a hangjában, amitől kényelmetlenül érzem magam.

Az utazás. Courtney.
Második nap, 20:45

Soha életemben nem voltam még ilyen dühös. A szívem három

milliószor ver minden pillanatban és bekebelezi a dühöt.
És most, a Bellevue Motel recepciós srácával beszélek, aki
azt próbálja elmondani, hogy nem jelentkezhetek be a
személyim nélkül, ami igazolja, hogy elmúltam tizennyolc éves.
- De már mondtam, - mondom, a hangomat próbálva
nyugodtnak látszatni. – A személyimet ellopták. Minden, ami
nálam van egy kis készpénz, ami a véletlenül éppen a
zsebemben volt, így ki tudom fizetni a szobát. – Lóbálom a
pénzt, amit apám adott, arra az esetre, ha valami rossz történne
az utazáson. Ha ez nem minősül rossznak, akkor nem tudom mi
igen.
- Én ezt értem, hölgyem. – mondja. – De ez a szabály.
- Nos, ez igazán nagyszerű! – sikoltom, mint valami őrült
nőszemély. – Akkor majd kint fogok aludni, míg várom, hogy a
családom értem jöjjön. És amíg kint vagyok, felhívok egy helyi
újságírót és elmondom, milyen intézményt létesítenek itt. –
vetek egy pillantást a névtáblájára. – Jól hangzok, Scott?
Egy pillanatig idegesen néz, valószínűleg nem azért mert a
médiával fenyegettem, hanem mert azt gondolja, hogy elég
labilis vagyok. Valószínűleg azt hiszi, körülbelül két perc múlva
visszajövök, és felrobbantom a helyet. – Megnézem a
számítógépes rendszerben, hogy van e mód a személyi
megmutatásának hanyagolására. – mondja, leütve néhány
billentyűt. Öt perc múlva már a 205-ös szoba felé tartok.
Utálom apámat, utálom Jordan-t, sőt, még magamat is
utálok, mert Jocelyn figyelmeztetett a rossz hírére. Tudtam,
hogy rossza a híre. És mégis megtettem. Ez annyira nem én
vagyok. Engem nem kap el a pillanat heve. Én mindent halálra
elemzek. Biztonságosan játszom. És első alkalommal mikor
vállaltam a rizikót, nézd mi történt. A végén egy Észak
Carolina-i kampuszon kóboroltam, összetört szívvel és egyetlen
hellyel se, ahova mehetnék.
Előveszem a telefonom, és ránézek a képernyőjére, ami az
mutatja, van tizennyolc nem fogadott hívásom. Mind az
apámtól, akivel megszakítottam a beszélgetést, mikor elmondta,
hogy megcsalta anyámat ez elmúlt hat hónapban.
 - Valamit el kell mondanom, Courtney. – mondta, én meg
a padon ültem, és azt hittem talán azt mondja el, hogy beteg,
vagy anyám beteg, vagy valami rossz dolog történt a
nagyimmal. Mert volt valami a hangsúlyában, ami olyan
emberekre jellemző, akik tudják, hogy valami rosszat kell
elmondaniuk neked, és félnek ettől.
- Mi az? – kérdeztem, a szívem a gyomromban, a
gyomrom pedig a torkomban.
- Van egy viszonyom. – mondta, és egy pillanatra azt
gondoltam, úgy érti, hogy partit rendez vagy valami. Mint az
emberek az abba az MTV-a showban, a „My Super Sweet 16”-
ban. Azok mindig úgy utalnak a szülinapi partikra, hogy
viszony. Szóval, azt gondolom, hogy talán apám egy partit
tervez, vagy talán rendez egyet nekem. De ekkor
visszaemlékeztem, hogy már volt érettségi bulim, valójában egy
elég nagy, és ha apám partit rendezne, határozottan nem lenne a
hangja ilyen komoly.
- Egy viszony? – kérdeztem.
- Igen. Az elmúlt hat hónapban megcsaltam anyádat. –
Nem tudtam elhinni, amit mond – egészen olyan volt, mintha
csak viccelődne. Ilyen borzalmas szavakat használt, mint
„Viszony” és „Megcsalás”. Ha ez igaz, próbálhatott volna
enyhíteni egy kicsit a szóhasználatom.
- Oké. – mondtam, és nem voltam biztos benne, hogy mit
kéne tennem ezzel az információval.
- Annyira sajnálom, hogy most mondom el. – mondta, és
hallatszott, hogy így is gondolja. – Nem akartalak ezzel terhelni,
miközben felkészülsz az iskolára. – felsóhajtott. – Tudom, hogy
ez az utolsó dolog amivel foglalkoznod kéne, és bocsánat ezért,
Courtney.
- Miért most mondod el? – kérdeztem.
- Mert Jordan azt mondta, hogy ő fogja elmondani, ha én
nem teszem meg. És tudtam, hogy tőlem kell hallanod. – A
szívem kihagyott egy ütemet a mellkasomban.
- Hogy tudhat erről Jordan? – kérdeztem, közben kíváncsi
voltam, hogy Jordan, hogy hallhatott erről? Hogyan jött rá? Az
elmúlt napokban ezen az utazáson voltunk. Talán felhívta
valaki, aki kiderítette?
- Jordan tudja egy ideje, Courtney. – mondta apám. –
Rajtakapott az anyjával pár hónapja.
- Neked Jordan anyjával van viszonyod? – Ez meglepett,
mert Jordan anyja annyira… nem tudom. Ő olyan komoly
ügyvéd, míg anyám teljesen az ellentéte, ő inkább bájos. De
talán ez a probléma.
- Igen. – mondta apám sóhajtva. És ekkor vágtam rá a
telefont. Oh apám. Megnyomtam a piros gombot a telefonomon,
mintha egy normális beszélgetést fejeztem volna be „Majd
később, szeretlek.”-el, vagy más kellemes búcsúzással.
Már említettem, hogy dühös vagyok? Dühös az apámra,
hogy ilyesmit tudott tenni velünk. Dühös, mert azt gondolta,
hogy nem tudom kezelni ezt, hogy összeomlok. Dühös, mert
annyira önző volt, hogy úgy érezte titokban kell tartania előttem,
csak, hogy ne legyek dühös vagy elkeseredett. De
legfőbbképpen Jordan-re haragszom. Haragszom, mert nem
mondta el nekem, ami tudott, mert soha nem érezte, hogy
teljesen őszintének kellene lennie velem. haragszom, mert
szükségesnek érezte, hogy megvédjen engem, mikor soha nem
adtam okot arra, hogy gyengének gondoljon.
Úgy érzem, mintha Joe Schmo valóság showjában lennék,
ahol mindig kiderül, hogy a résztvevők, egy kivételével, mind
fizetett színészek. Mint Joe Schmo. Courtney Schmo, akinek
mindenki hazudik. Lezuhanyozom, majd felveszem a
pizsamámat, és a következő hét órát a hotel szobában töltöm,
nézve a Sztár Rangsoroló-t az E-n! Kezdem kicsit jobban érezni
magam, kivéve mikor a huszonöt legszexibb szőkét
rangsorolják, és rájövök, hogy néhány személy, aki a rangsorban
szerepelt, nem természetes szőke. Ami olyan mintha csalnának.
HAZUGOK. CSALÓK. SZÉLHÁMOSOK. SZŐKÉK.
Reggel négykor felhívom Jordan-t.
- Halló? – szól bele, a hangja teljesen éber. Hallom a
háttérben a TV-t, így tudom, hogy nem a kocsijában alszik.
Próbálom elképzelni a legrosszabb helyet, ahol lehet TV.
Börtön? Egy gyilkos pincéje? Próbálom azt kívánni, hogy
bárcsak ott lenne.
- Oh, hello. – mondom, mintha tökéletesen normális
lenne, hogy hajnali négykor felhívom.
- Próbáltalak hívni. – mondja. Most, hogy mondja,
megnézem a telefonom. Hallom a nem fogadott hívások
sípolását a fülemben. Ötvenhat nem fogadott Jordan-től. Tíz
apámtól. Hat Jocelyn-től. Lloyd-tól egy se. Milyen egy seggfej.
Bár, nem vagyok benne biztos, hogy mi a rosszabb. Egyetlenegy
hívás se, vagy ötvenhat.
- Tényleg? – mondom. – Nem hallottam.
 - Courtney, hol vagy? Hadd menjek érted. beszélnünk kell
erről.
- Nem mondom meg, és nem kell beszélnünk. – mondom,
és próbálom kurvássá tenni a hangomat. – csak azért hívtalak,
hogy biztos lehessek benne, még mindig az a terv, hogy holnap
együtt megyünk az iskolába. – Gondolkodtam egy kicsit, és arra
jutottam, hogy két lehetőségem van:
1.
Jordan-nal megyek, és időben odaérünk. Aztán majd az
iskolában, követem az eredeti tervet, azaz figyelmen kívül
hagyom őt és szerzek egy mesés főiskolás barátot.
2.
Nem mondom el Jordan-nak hol vagyok, és találok más
módot, hogy Észak Carolina-ból Boston-ba jussak, ebben az
esetben nagyon valószínű, hogy fel kell hívnom apámat, hogyan
jussak repülő vagy vonatjegyhez, vagy ilyesmi. Ez magában
nem is lenne olyan rossz, kivéve, hogy van egy rossz érzésem,
hogy talán apám Észak Carolina-ba jönne értem, és ragaszkodna
hozzá, hogy elkísérjen Boston-ba. Akárhogy is, tuti elkésnék az
iskolából. És én nem szeretnék elkésni semmiképpen.
- Courtney, hagyd abba. – mondja Jordan. – Ne légy
hülye. Most mond el szépen hol vagy, én meg elmegyek érted,
és beszélgetni fogunk. És utána újra elindulunk, ha szeretnéd.
- Nem vagyok hülye. – mondom, azt gondolva, de igen,
teljesen. Bár azt hiszem, ez relatív. Rájönni, hogy apád
megcsalta anyádat az ex-pasid anyjával, és, hogy az ex-pasid
mindenről tudott, és annyira nem akarta elmondani neked, hogy
kitalált egy MySpace lányt magának, hát elég tragikus. Szóval,
felhívni valaki hajnali négykor nem a legrosszabb dolog, amit
tehettem. – És különben is, - mondom. – miért akarnánk
elindulni reggel négykor? – Jordan vezetési technikája egy szép
napon, mikor süt a nap és nincs forgalom elég vitatható.
- Mert tudom, hogy aggódsz az idő miatt. – a hangja,
olyan mintha ez nyilvánvaló lenne.
- Időben vagyunk. – mondom, egy pánikszerű érzés kezd
felemelkedni a gyomromban. – Már csak tizenkét órán kell
mennünk.
- Tudom. – ért egyet. – Időben vagyunk, de gondoltam
talán jobban érzed magad, ha elindulunk. Ha beérjük az
ütemtervet.
- De nincs gond az ütemtervvel. – mondom ingerülten. –
Az volt a terv, hogy Észak Carolina-ban maradunk holnapig. –
rápillantok az órára. – Nos, technikailag máig, mivel hajnali
négy van.
- Oh. – nyögi.
- Mi lenne, ha elolvasnád a rohadt útitervet, amit adtam
neked?
- Elvesztettem.
- Hát persze, hogy elveszetted. – mondom.
- Ez meg, hogy érted?
- Csak, ahogy mondom. Nem vagyok meglepve, hogy
elvesztetted az útitervet, mivel egyáltalán nem érdekel az utazás
ütemterve.
- Nos, talán már igen. – a hangja felháborodott.
- Talán már igen? – kérdezem. Az ESPN-t nézi. Hallom a
Sports Center zenéjét a telefonon keresztül. Vajon a
sorozatgyilkosoknak van kábeltévéjük? Valószínűleg. Egy
csomó sorozatgyilkos teljesen normális ember, munkával,
barátokkal és fizetős csatornákkal.
- Mindegy. – mondom élénken. – Figyelj, nem akarok
veled telefonon veszekedni. – Ami hazugság. Azért hívtam fel,
hogy veszekedjünk. Vagy, hogy felébresszem, ami, nyilván nem
sikerült, mert már fenn volt hajnali négykor, mint valami
pszichopata. Bár, én is fenn vagyok hajnali négykor, szóval ezen
az alapon én is pszichopata vagyok. De ezt már tudtuk.
- Szóval, miért hívtál?
- Azért, - mondom sóhajtva. – hogy biztos legyek benne,
hogy még mindig elviszel az iskolába.
- Miért nem vinnélek? – kérdezi.
- Nem tudom. Mert voltak ezek a furcsa események ma,
és azt hittem, eldöntötted, hogy kirúgsz a kocsidból, akkor
megillet hogy tudasd velem, hogy más módot kell találnom az
utazásra. – A „megillet” szót használtam a mondatban. Ez
határozottan nem jó. Végül összeomlok?
- Nem rúglak ki a kocsimból. – mondja.
- Jó.
- Valójában, szeretném, ha újra elkezdenénk az utazást
most. – mondja. – Szóval, mond meg hol vagy, odamegyek,
felkaplak és mehetünk vissza az utakra.
- Nem. – mondom. – Fáradt vagyok. És ha lenne útiterved,
tudnád, hogy az ütemterv szerint nyolcig nem kell elindulnunk.
Négy óra van. Azaz még van négy óránk aludni.
- De nem fogunk aludni. – jelenti ki.
 - Nos, én szeretném, – mondom. – letenni a telefont. –
Ami nyilvánvalóan hazugság.
- Jó. – mondja.
- Jó. – mondom.
- Várj!
- Mi az?
- Court?
Nem mondok semmit.
- Itt vagy?
- Igen, itt. – mondom. – Mi az?
- Szeretlek. – És lerakja a telefont.

Jordan. Az utazás.
Harmadik nap, 7:56

- Haver, sajnálom. – mondja B.J. – Minden az én hibám.

- Nem a te hibád. – mondom sóhajtva. – Az enyém. Én
alakítottam így a helyzetet, így nem lehetek mérges rád, nekem
kell foglalkozni a következményekkel. – A hotelszobámban
vagyok és B.J.-vel telefonálok, és most fejeztem be az éjszakai
tevékenységemről való tájékoztatást.
- Nos, nézd a jó oldalát. – mondja. – Már nem kell
aggódnod, hogy rájön, mivel már tud róla.
- Ja, mindjárt jobb érzés. – mondom szarkasztikusan,
közben körülnézek a szobában, hogy nem hagytam e itt valamit.
Courtney és én feltehetőleg hamarosan újra elindulunk. Bár,
nem hívott reggel négy óta, így ki tudja.
- Csak azt mondom, - tart ki B.J. – hogy már meg tudsz
tenni dolgokat.
- Mire gondolsz? – kérdezem, visszaülve az ágyra. Ez
tovább ront a helyzeten. Borzalmasan fáj a fejem, így kénytelen
voltam venni egy doboz aszpirint a recepción, ami öt dolcsimba
került.
- Arra, hogy nincs mit veszítened. – mondja B.J. –
Megpróbálhatod visszaszerezni, anélkül, hogy az apja mindent
elszarna. Tényleg foglalkozhattok a dolgotokkal, ahelyett a sok
elbaszott szar helyett.
- Ja. – mondom felsóhajtva. – talán. De nagyon ideges
volt tegnap este. – A hívásvárakoztatás elkezd sípolni. – Ez ő. –
mondom.
- Sok szerencsét! – mondja B.J. Felveszem.
- Elmondod hol vagy most? – kérdezem. Kibontok egy
csomag aszpirint és belépkedek a fürdőbe, hogy töltsek egy
pohár vizet. Másnaposnak érzem magam, bár nem vagyok.
- Idejössz értem azonnal? – kérdezi, pont, mint egy főnök.
- Igen, Courtney. Azonnal megyek. – mondom neki
sóhajtva. nehéz egyensúlyozni a poharat, az aszpirint és a
telefont a kicsit hotelmosdóban. – Most mond el hol vagy.
- Honnan tudjam, hogy tényleg így lesz? – követelődzik. –
Nem mondom el hol vagyok, míg nem indulsz el.
- Mi a pokolért kéne tudnod, hogy tényleg így lesz-e? –
kérdezem. Beleejtek egy aszpirin a mosdókagylóba. – Picsába. –
Esküszöm, elkapom, mielőtt beleesik a lefolyóba.
 - Mi folyik ott? – kérdezi Courtney.
- Semmi. – mondom. – Most elmondod hol vagy? –
Nézem az aszpirint, és kíváncsi vagyok, vajon mennyi
baktérium van rajta, és meghalod-e ha a számba veszem. Mi
lehet a rosszabb – a fejfájás, vagy megenni ezt az aszpirint.
- Hallani akarom, ahogy elindulsz. – mondja.
- Hogy akarod hallani, ahogy elindulok? – határozottan
szükségem van az aszpirinre, ha egész nap ilyen lesz ez a csaj.
- Hallani akarom, ahogyan az ajtó becsukódik mögötted.
Bevágom a mosdó ajtaját. – Tessék. – mondom. – Most
mond el.
- Honnan tudja, hogy ez nem a fürdő ajtaja volt? – kérdezi
gyanakodva.
- Nem tudhatod. – mondom. – De te voltál, aki a
kritériumokkal jött, hogy tudja elindultam e, szóval nem lehetsz
dühös, ha a módszered nem bombabiztos. - Megnyitom a csapot,
hogy leöblítsen az aszpirinemet, ami azért jobb, mintha nem
lenne. Emellett, ha Courney nem lenne, valószínűleg, nem is
érdekelnének a baktériumok. Van neki ez a rejtélyes félelme, és
azt hiszem rám is átragadt.
- Hallom, hogy folyik a víz! – mondja Courtney. –
Hihetetlen! Bár, nem mondhatom, hogy meg vagyok lepve,
mivel te teljesen megbízhatatlan vagy.
- Hé, tudsz valamit a mosdókagylóban lévő
baktériumokról? – Nézek kérdőn az aszpirinre. Én igazán,
igazán akarom azt az aszpirint.
- Mi van? – kérdezi.
 - Beleejtettem a mosdóba az aszpirint és tudni akarom,
hogy oké e ha beveszem.
- Miért nem dobod ki, és veszel be egy másikat? – kérdezi
felbőszülve.
- Mert csak egy utazási csomagot vettem, amiben csak
kettő tabletta van. – mondom, még mindig a vétkes aszpirint
nézve. Mindegy. Bedobom a számba egy jó adag vízzel
egyetemben.
- Csak vegyél egy másik utazási csomagot. – mondja. –
Nem kéne azt bevenned. Valószínűleg sperma van rajta.
- Miért lenne SPERMA rajta? – kérdezem rémülten.
Kinyitom a szám, és megnézem a tükörben, de már túl késő.
Már lenyeltem.
- Mert egyszer láttam egy cikket, hogy 20/20 hotelszobát
belep a sperma. – mondja.
- Az jó. – Hazudni fogok. – Majd veszek egy másik
utazási csomagot. Most már tényleg elindulok, szóval mond
meg hol vagy.
- A Bellevue Motel-ben. – mondja. – Ez…
- Tudom, hol van. – mondom sóhajtva. Ugyanabba a
kibaszott motelben vagyunk. Egész idő alatt, ugyanabba az
épületben voltunk. – Kint találkozunk két perc múlva. –
Kinyomom a telefonom és megnézem magam a tükörbe, vajon
mi a valószínűbb – meghalni a fürdőszobai baktériumoktól,
vagy, hogy Courtney valaha is megbocsát nekem.
Az utazás. Courtney.
Harmadik nap, 11:13

Nem tudom elhinni, hogy lenyelte azt az undorító tablettát.

(Mintha nem lett volna egyértelmű.) Nem tudom elhinni, hogy
ugyanabba a hotelban voltunk. Nem tudom elhinni, hogy azt
mondta szeret. Nem tudom elhinni, hogy még mindig utazok.
Jordan kocsijában vagyunk, az úton, és már három órája
nem beszélgetünk. A hangulat az autóban nem egészen rossz.
Majdhogynem megkönnyebbülés, egy csomó feszültségtől
megszabadultunk, és most már csak vezetni kell.
- Mosdóba kell mennem. – jelentem be.
- Oké. – mondja Jordan. Fél óra múlva lehúzódunk egy
pihenőhelyre. Kezdem meggyűlölni a pihenőhelyeket. Olyan
érzésem van, mintha a fél életemet pihenőhelyeken tölteném.
Vagy a pihenőhelyek mosdójában.
Gyorsan használom a mosdót, és próbálok nem arra
gondolni, hogy milyen gyakran használok közfürdőt az utóbbi
időben. Bár, ha Jordan bevette azt az aszpirint, neki határozottan
jobban kell aggódni a baktériumok miatt, mint nekem. És sok
szerencsét annak, aki a főiskolán majd csókozik vele. El fogom
mondani mindenkinek, hogy bevett valami baktérium-fertőzött,
spermás tablettát. Undorító.
Megmosom a kezem és megszárítom valami gyanúsnak
látszó papírtörölközővel, közben elgondolkozom, hogy a
fertőzött papírtörölköző jobb-e, mintha egyáltalán nem
szárítanám meg.
Csörög a telefonom. Jocelyn.
 - Hé. – szólok bele, egyensúlyozva a telefont a vállammal
és kidobva a papírtörlőt a tele kukába.
- Courtney, B.J. csak most szól, mi történt. – mondja. –
Én annyira, annyira sajnálom. Jól vagy?
- Jól vagyok. – mondom sóhajtva. Megnézem magam a
tükörben a mosdókagylón keresztül. A szemeim véreresek, a
hajam egy szénakazal, de amúgy, nem úgy nézek ki, mint
akinek épp szétesett a világa.
- Akarsz róla beszélni?
- Persze, majd valamikor. – mondom. – De most csak azt
akarom, hogy vége legyen ennek az útnak, és távol legyek
Jordan-tól. Annyira dühös vagyok, Joce.
- Aha. Megértem, de ez…- elcsendesedik.
- De mi? – kérdezem. – Ne mond, hogy az ő oldalán
állsz. – Micsoda áruló.
- Nem, nem állok az oldalán. – mondja. – csak azt
mondom, hogy emlékezned kéne, hogy a dolgok nem mindig
teljesen feketék vagy fehérek, Court.
- Hát igen, az fekete-fehér, hogy hazudott nekem. –
kezdem újra idegesnek érezni magam. Kiveszem a fésűt a
táskámból és elkezdem igazgatni a hajam. Most, hogy újra
szingli vagyok, dögösen kell kinéznem. Azért, hogy a dögös
főiskolás srácok akarjanak engem.
- Nem tudtad, hogy ő ragaszkodott ahhoz, hogy továbbra
is együtt menjetek erre az útra? – kérdezi Jocelyn.
Abbahagyom a fésülködést. – Igen?
- Igen. Apád nem akarta, hogy menj. De Jordan
meggyőzte.
 - Honnan tudsz erről? – kérdezem halkan.
- B.J. mondta.
- De miért tette volna ezt Jordan?
- Mert veled akart lenni. – Nem mondok semmit. –
Figyelj. – mondja. – Nem mondom, hogy amit tett az helyes,
Court. Csak azt mondom, hogy fordíts hátat a tényeknek, mert
akkor meg fogsz sérülni. Legalább próbáld meg az ő
szemszögéből látni a dolgokat. – Leteszi, én meg visszateszem a
telefonom a táskámba.
Mikor kifelé sétálok a mosdóból, majdnem beleütközök
Jordan-be, aki az italautomata mellett áll.
- Figyelj oda. – mondom szem forgatva. – Majdnem beléd
ütköztem.
- Courtney. – mondja, megfogva a kezem. Ellököm. –
Meg akarom ezt beszélnünk.
- Nem beszélünk meg semmit. – mondom a kijárat felé
sétálva. – Már eleget beszéltünk.
- Egyáltalán nem beszéltünk. – mondja követve engem.
- És az elég is. – mondom. És ez igaz is. Nem akarok róla
beszélni. Nem akarok ezzel foglalkozni. A telefonom újra
csörögni kezd, és megnézem a hívásazonosítót. Apám az.

- Ne figyelj rá. – mondja Jordan. Már a parkolóban vagyunk,

közel a kocsijához. Ránézek. – Ne figyelj rá. – mondja újra.
- Figyelmen kívül kéne hagynom, de akkor elvárnád, hogy
veled beszélgessek. – mondom, közben összefonom a karjaimat.
Ennek nincs értelme. Mindkettő ugyanolyan rossz.
- Igen. – mondja.
 - Miért? – kérdezem.
- Mert ő az apád, és mindig ott lesz az életedben, így ez
várhat. – mondja. – De ha te és én most nem beszéljük meg, a
végén olyan szituációba kerülünk, amit nem lehet megoldani.
- Már nem lehet megoldani. – mondom, érezve, hogy
kezdek darabokra szakadni. Ez az, amiért nem akarok beszélni
róla. Mert nem akarok most ezzel foglalkozni. Nem akarok sírni.
Nem akarok szomorú lenni. Inkább élvezem ez a zsibbadt,
nagyon kényelmes, nagyon nemtörődöm érzést, amiben most
úszkálok.
- Meg lehet. – mondja. – Courtney, szeretlek.
- Ne mondj ilyet. – mondom, megfordulok és
megpróbálom kinyitni a kocsi ajtaját. De be van zárva. – Ez
nem igazságos.
- Mi? – kérdezi tanulmányozva engem. – Mi nem
igazságos? Elmondani neked hogyan érzek?
- Nyisd ki az ajtót. – mondom, eltökélve, hogy nem fogok
összeomlani.
- Nem. – mondja. – Beszélni akarok erről.
Nem mondok semmit, mert tudom, ha megtenném,
elkezdenék sírni. Nem akarom megadni neki az örömöt, hogy
sírni lát. Egy pillanatig csak ott állunk, az utas oldali ajtó
mellett, én háttal neki, mögöttem áll, tartva a kulcsokat. Végül
kinyitja az ajtót.
- Köszönöm. – mondom, beszállva az autóba. Már csak
tizenkét óra és az utazásnak vége. A fejemet a háttámlára
fektetem és imádkozom, hogy el tudjak aludni.
Az utazás. Jordan.
Harmadik nap, 19:45

Courney nem szól hozzám egy szót se az utazás maradék része

alatt. Majdnem egyenesen Bostonba hajtunk, csak akkor állunk
meg, mikor mosdóba kell mennünk és kaját veszünk a
benzinkútnál. Az utolsó hat órát vagy valamennyit átalussza,
valószínűleg azért, mert múlt éjjel nem aludj. Én sem, de elég
őrült módon, nem érzem magam fáradtnak.
- Court. – mondom, mikor végül megállunk az iskola
előtti parkolóban. – Itt vagyunk.
- Mmmm. – nyitogatja lassan a szemeit. Félig azt
remélem, hogy nem ébred fel, mert úgy meg lenne bocsátva,
hogy hozzáérek, mikor finoman megrázom, de megdörzsöli a
szemét és felül.
Igazi tömeg nyüzsgölődik körülöttünk, szülők, diákok,
mindenki próbálja megtalálni a maga szobáját. Jézus Krisztus.
Úgy néz ki, mint a kibaszott Grand Central Station. Gondoltam,
ilyen későn meg leszünk kímélve ettől az őrülettől, de láthatóan
nem.
- Jót szunyókáltál? – kérdezem. Olyan édes elaludt hajjal
és a egy csókkal az arcán, amit az ülés hagyott.
- Segítenél a csomagjaimmal? – kérdezi Courtney,
figyelmen kívül hagyva az én kérdésemet. Hátranyúl a hátsó
ülésre, megfogja a pulóverét és felveszi.
- Igen. – mondom. – Court, figyelj, én…
- Jordan. – mondja felemelve a kezét. – Most ne
foglalkozzunk ezzel.
 - De ha nem…
Kinyitja a kocsiajtót, és kiugrik a parkolóba. Egy pillanat
múlva én is kinyitom az ajtót, és követem a kocsi hátuljához.
Egy élénk szőke lány, aki névtáblát és barna pólót visel,
kiválik a tömegből, mielőtt esélyünk lenne elkezdeni kipakolni a
cuccainkat. – Helló! – mondja. – Jessica vagyok, az üdvözlő-
eligazító bizottság tagja. Szükségetek van segítségre, hogy
megtaláljátok a szobáitokat?
- Nem, köszi. – mondja Courtney. – Tudom hol a
kollégium. Feltérképeztem az egész helyet az őszi bemutató
alatt.
Jessica lelkesedése csökken, de hamar visszanyeri. Felém
fordul. – Mi van veled? – Mosolyog rám káprázatosan.
- Nem, kösz. – mondom. – Megvagyok. – Kinyitom a
kocsim csomagtartóját, ezzel üzenve Jessica-nak, hogy menjen
el. Beszélni akartam Courtney-vel, mielőtt elválnak útjain, és
Jessica bekapart a tervembe.
- Hát, - mondja, úgy téve, mintha nagy hibát követnénk el
azzal, hogy nem kérünk a segítségéből. – Itt van az üdvözlő
csomagotok, térkép, stb. – A kezünkbe nyom egy hatalmas
halom papírt. Courtney és én engedelmesen elvesszük őket, de
már most tudom, hogy ennek a szarnak legalább a felét
elveszítem holnapra. – Van valami kérdésetek?
- Nincs. – mondja Courtney. Megvakarja a lábát.
- Nincs. – mondom.
- Akkor hadd meséljek egy kicsit a menzáról. Nem kell
aggódnotok a ma este miatt, mert természetesen…
 - Figyelj. – kezdi Court. – Mondtuk, hogy nem akarjuk
hallani. – Ellép Jessica közeléből. Váóó. Nagyon mérges lehet,
ha nem érdekli az eligazító bizottságos bige. Nem ő volt erre az
egész dologra rákattanva?
- Um, Jessica, figyelj. – mondom, eldöntve a lépést,
mielőtt minden elszabadul. Nem akarom, hogy Courtney
összeverekedjen egy lánnyal a parkolóban, akármilyen szexi is
lenne. – Nagyon hosszú volt az utunk, így mindketten fáradtak
és nyűgösek vagyunk, – Courtney megemeli a szemöldökét. – és
csak el akarunk jutni a szobánkig. Szóval, kösz, tényleg a
segítséget, de majd megyünk és megkeresünk, ha bármire
szükségünk van.
- Oké. – mondja Jessica, kissé bizonytalanul. Kinyitja a
száját, mintha mondani akarna valamit, de rápillant Courtney-re,
és meggondolja magát. Megfordul és eltűnik a tömegben.
Courtney benyúl, és kihúzza a kék táskáját a kocsiból,
majd leteszi a járdára.
- Köszönöm, Jordan, hogy megmentettél az ijesztő
eligazító lánytól. – szavalom.
Figyelmen kívül hagy és folytatja a cuccai kipakolását.
Oké, nyilvánvaló, enyhíteni az út hangulatán, sikertelen.
Ellenőrizve.
Eldöntöm, hogy megpróbálok egy normális beszélgetést
kezdeményezni. – Jó sok csomagod van. – próbálkozom. –
Komolyan. – Hatalmas helyet elfoglal a parkolóban. – Mi van
benne?
- A könyveim. – mondja. Felnyúl és összefogja a haját egy
lófarokba, mikor kicsúszik egy tincs besegít a másik kezével.
 - Miért hoznál könyveket a főiskolára? – kérdezem tőle. –
Ugye tudod, hogy itt kapsz könyveket? – Viccelődöm, de rám
pillant egy olyan „Soha nem fogsz megérteni engem” nézéssel,
így eldöntöm, hogy talán jobb a befogom a szám, míg ki nem
pakolunk mindent. A következő fél órát hurcolkodással töltjük a
szobájáig és vissza. Reméltem, hogy el akarja kezdeni
helyrerakni a cuccait, hogy talán egy kicsit ott lóghassak még
vele, de ő csak lerakodta egy halomba a padlóra, feltehetőleg
később akar majd vele foglalkozni. Egyedül.
Rájövök, hogy ha egyszer végzünk a csomagok
kipakolásával, nekem le kell majd lépnem. Szóval kiélvezem az
időmet, de túl kevés, így egyszer csak, már az egész cucc
Courtney szobájában van.
- Kösz. – mondja. A szobája ajtajában áll, én meg a
folyosón, és kezdi becsukni az ajtót.
- Court, megbeszélhetnénk? – kérdezem, az ajtóra téve a
kezem, hogy ne tudja becsukni. Nos, be tudná csukni. De
anélkül nem, hogy eltörné a kezem. Hmm. Elgondolkodom egy
pillanatra, és elveszem a kezem.
- Nem. – mondja. – Nem.
- Megértem, hogy dühös vagy. – mondom. – De meg
akarom beszélni, hogy megértsd.
- Már értem. – mondja egyszerűen. Megvonja a vállát.
- Most csalódott vagy. – mondom, és kezdek
kétségbeesetté válni. – Tudom. De csak egy kis pihenés kell
most neked, azt hiszem. Hogy kipihenj engem és az utazást.
Fáradt vagy. – Tudom, hogy egyszer el kell hagynom ez a
szobát, és nem lesz semmi, amit várhatnék. Nem lesz utazás
Courtney-vel. Nem láthatom mindennap matekon. Vége. Már
főiskolások vagyunk. – Reggelizzünk együtt holnap. Az
eligazítás előtt. Mert tudom, hogy nem akarod lekésni. –
Rámosolygok, hogy tudja ez rendben van, csak viccelek.
- Jordan. – mondja. – Kérlek, menj el.
És aztán bevágja az ajtót.

Courtney. Azután.
Első nap az utazás után, 9:03

Az első teljes nap felhős és szürke, ami nem jó előjel. Ha rossz a

kezdet, rossz minden. Teljes mértékben hiszek benne, hogy az
időjárás határozza meg a nap menetét. Eddig (legalábbis a mai
napon) ez a elmélet igaznap bizonyul.
Először is, tizennyolc új üzenet várt a hangpostámon,
mikor felébredtem reggel. Jocelyn ( „Aggódtam, hogy nem
hívtál, mikor megérkeztél.”), anyám („Courtney, édesen,
szeretném, ha visszahívnál, mikor megkapod ezt.”), apám („Hívj
fel, beszélnünk kell.”), Lloyd („Furcsa volt, ahogy itt hagytál,
Courtney, ideges vagyok és aggódok érted.”), és végül Jordan
(„Courtney, kérlek hívj fel, szeretlek.”). Mindet kitöröltem.
Másodszor, a szobatársam még nem érkezett meg, így
egyedül kellett megtalálnom a menzát. Minden tele volt, és
mindenhol kettes, hármas, ötös, nyolcas csoportokat láttam. Úgy
tűnt, mindenkinek vannak barátai, de nekem sem. Ami elég
rossz. De most, hogy itt vagyok, rájövök, hogy nem ismerek
senkit. Egyetlenegy embert se. Nos, kivéve Jordan-t, de nagyon,
nagyon remélem, hogy nem futok össze ma vele. Vagy
bármikor. Egész életemben.
Megragadok egy tányért a büféasztal végén lévő halomból
és megpakolom tojással, palacsintával, és gyümölccsel. Azt
hiszem, úgyse fogok beszélgetni senkivel, el kell foglalnom
magam az evéssel. Sok evéssel. Bárcsak hoztam volna a
könyvem. De tökre lúzernek néznék ki, ha könyvet hoznék
magammal a főiskola első napján, nem? Ha tudtam volna, hogy
a főiskolán ilyen őrület a eligazodás a társadalmi térképen, nem
siettem volna ide annyira.
Felkapok egy narancslét az italos asztalról és nagyon
óvatosan elindulok egy üres asztalhoz.
De egyszer csak, mikor letettem a cuccomat, megáll
mellettem egy srác, aki fekete pólót és farmert visel.
- Uh-oh. – mondja a fejét rázva. Jól láthatóan ideges,
mintha valaki most mondta volna meg neki, hogy a kutyája
beteg, vagy megbukott egy vizsgán.
- Mi a gond? – kérdezem.
- Csak az… - felsóhajt. – Ennél az asztalnál szokott ülni
az eligazító bizottság.
- Oh. – mondom. – Bocsi. – Felveszem a tányéromat és
felállok. Bízd csak rám, és tuti olyan helyre ülök, ahová nem
kéne. Körbefordulok és átvizsgálom az ebédlőt, de az asztalok
tele vannak, nincs egy üres asztal sem. Ami azt jelenti, hogy
valaki mellé kell leülnöm. Egy idegen mellé. Próbálok
eldönteni, hogy egy csapat lányhoz, akiknek beborítja az asztalát
a sok magazin, vagy két piercinges lányhoz üljek e le. A
piercinges lányok valószínűleg kedvesebbek, bár a magazinos
lányok biztos menőbbek errefelé. Bár, istenem, lehet, hogy nem
kéne látszat alapján ítélnem, de ez a másik csoportra is igaz.
- Ez nem ilyen egyszerű. – mondja az eligazító srác. Újra
sóhajt és beletúr rövid szőke hajába.
- Mi nem? – kérdezem. Egy kék flitteres topot viselő lány
leül a magazinos lányokhoz, elfoglalva az utolsó helyet. Fenébe.
- Csak nem kellet volna az eligazítók helyére ülnöd, ez
fegyelmi szabálysértés. – Elkezd átlapozgatni a jegyzettömbjét.
- Hogy érted, hogy fegyelmi szabálysértés? – kérdezem
egy nagyon nyelve. Ez nagyszerű. Az első napomon az
iskolában - ami valójában nem is hivatalos, csak eligazító -
máris bajban vagyok. Azon gondolkozom, vajon mennyi
fegyelmi szabálysértés szükséges a kirúgáshoz. És hogy ez a
nyilvántartásomba bekerül-e. Azt hittem, hogy a főiskola több
szabadságot ad. Nyilván nem, ha bajba kerülök amiatt, hogy
rossz asztalhoz ülök.
- Mi a neved? – kérdezi a srác.
- Courtney. – mondom. – Courtney McSweeney.
- Ben vagyok. – mondja. Kinyújtja a kezét. – Örülök,
hogy megismerhetlek. – hunyorít.
- Várj csak! – mondom összeszűkítve a szemem. –
Tényleg bajban vagyok?
- Nem. – mondja nevetve. – Nem vagy bajban.
- Szóval csak szórakozol velem?
- Igen. – mondja. – De, csak mert meg akartam tudni a
neved. – mosolyog, és most, hogy már nem aggódom a fegyelmi
szabálysértés miatt, rájövök milyen helyes is valójában. Magas,
szőke, a szeme zöld, és igazán édes a mosolya.
- Oké. – mondom. – Most már tudod a nevem.
- Tudom. – mondja bólintva. – És te is az enyémet. –
Közelebb hajol hozzám. – Szóval, nem igazán kéne ezt tennem,
de szeretnél velem reggelizni? Általában nem engedjük a
gólyáknak, hogy ez eligazító asztalnál üljenek, de már egy ideje
beszélgetünk, így már minden helyet elfoglaltak. – Mutat körbe
a tömött menzán.
- Persze. – mondom. – Reggelizek veled. – Kihúzza
nekem a széket, de én habozok. – Hé, Ben?
- Igen?
- Hallgatsz rap zenét?
- Rap zenét? – kérdezi összezavarodva. – Nem, inkább
Alternatív rockot. Hogy jön ez ide?
- Nincs oka. – mondom. Leülök a székre, amit felajánlott,
Ben meg leül mellém.

Azután. Jordan.
Egy nappal az utazás után, 9:23

Courtney egy csávó mellett ül. Valami majom az eligazító

bizottságból. Hogy történt ez? Hogyan nyomulhatsz egy gólyára
mikor az eligazító bizottság tagja vagy? Ez olyan, mintha
nyomulnál egy diákra, miközben tanár vagy. Határozottan nem
frankó.
 - Hé. – mondom a szobatársam felé fordulva, aki valami
fickó Queens-ből, a neve Ricardo. Ricardo egy menő haver, egy
azok közül, aki mindig tudja, mi folyik körülötte. Ami azt
jelenti, hogy még ebben a félévben valószínűleg valami bajba
fogunk kerülni, de, hé, valamit valamiért. – Mi a helyzet a ma
estével?
- Beteg lesz. – mondja Ricardo. Felvesz egy darab pirítóst
és belemártogatja a lágytojásába. Nem adnak lágytojást a
büfébe, de Ricardo rávette az egyik étkeztető munkást, hogy
csináljon neki. – Nincs felső tagozat a kampuszon, kivéve az
eligazító bizottságot, ami azt jelenti, hogy csak gólyák lesznek.
– Rám mosolyog és sokatmondóan néz rám. Tettetem, hogy
tudom, miről beszél, annak ellenére, hogy fogalmam sincs.
Vajon Ricardo-nak van valami statisztikai ismerete a gólya
lányokról?
Átpillantok Courtney-re, aki úgy tűnik, épp most írja le a
telefonszámát egy szalvétára a srácnak.
- Írd körül a „beteget”. – mondom.
- Egy tonna pia, egy csomó bige. – mondja. – Mint egy
hivatalos kezdő buli a főiskolán. És a lányok itt, - teszi hozzá,
körülnézve a menzán. – kibaszottulhihetetlenek.
Igaza van. A lányok lenyűgözőek. Sokkal dögösebbek,
mint a középiskolában. És olyan nagy a választék.
Egy pillanatra távolabb lépek az asztaltól, előveszem a
telefonom, és tárcsázom Courtney számát.
- Hé. – mondom a telefonba. – csak el akartam mondani,
hogy végeztem. Már nem akarok tőled semmi, szóval nem kell
emiatt aggódnod. Nem foglak többet felhívni. – Kinyomom a
telefonom egy elégedett érintéssel, és elkezdek gondolkozni,
hogy mit vegyek fel a bulira.

- Szóval, ezek a csajok dugni fognak velünk. – mondja Ricardo

később, este. A tükör előtt áll, és a haját zselézi. Abból, amit
láttam, Ricardo sok időt tölt a tükör előtt. – Te, barátom, -
mondja ki a gondolatait. – vagy a pikk.
- Milyen lányok? – kérdezem. A bőröndömben turkálok,
próbálok keresni egy tiszta inget a bulira. A kibaszott gyors
bepakolásommal azt volt az egyetlen probléma, hogy nem volt
időm amiatt aggódni, hogy a ruháim tiszták vagy nem. Ezért van
egy csomó koszos ruha a bőröndömbe, így nem vettem a
fáradtságot, hogy betegyem vagy beakasszam őket a
szekrényembe. Miért vesződnék ezzel, mikor úgyis ki kell
mosni őket.
- Azok a bigék, akikkel találkoztam az eligazító
icebreakers játékon. – mondja. Az összes elsős osztálynak egy
délutánt kellett töltenie béna icebreakers-t játszva, ahol mondani
kell három igazságot, egy hazugságot, annak érdekében, hogy
mindenki megismerje egymást.
- Szexisek? – Kihúzok egy fekete gombos felsőt, és
alávetem a szagvizsgálatnak. Határozottan nem. Visszadobom.
- Rohadtul. – mondja. – Szobatársak, és barátok még
középiskolából. Mindig jó, ha a csajok barátok. – Ricardo kivesz
egy üveg kölnit a szekrényéből és fúj belőle magára.
- Jézus, ez baszott durva. – mondom hátrálva.
- Ez Diddy új kölnije. – mondja. – Igazi puncimágnes.
- Oh.
 - Mindegy. – mondja, és újra fúj magára. – Próbálom
kitalálni, hogy fektessük le Chelsea-t és Krista-t. És ha ez nem
sikerülne, majd lerázzuk őket, mikor odaértünk a buliba.
Ez a srác jó. Egy hosszú ujjú kék inget tartok az orromhoz.
Nem a legjobb, de elmegy. Áthúzom a fejemen, a lábamat a
Timberlands-embe csúsztatom és leülök az ágyra.
- Mikor kezdődik? – Már kilenc van.
- Általában ezek a dolgok nem kezdődnek el tizenegy
előtt. – mondja Ricardo. Vág egy furcsa arcot magának a
tükörben, megnyomkodja az ajkait, mint egy hal.
- Mit csinálsz? – kérdezem tőle.
- Kész?
- Mi volt ez a száddal?
- Valami magazinba olvastam. Ettől állítólag feromonokat
kapsz, és a bigék kívánnak majd.
- Király. – A szobatársam egy őrült. Nincs túl sok időm
ezen gondolkozni, mert kopognak az ajtón.
- A lányok. – mondja Ricardo kinyitva az ajtót. –
Gyertek, gyertek. – Bevezeti őket a szobába. Egy őrült
emberhez képest, Ricardo-nak határozottan van ízlése a nők
terén. Mindketten szőkék, nagy mellekkel. Az egyik olyan rövid
szoknyát visel, amilyet még nem láttam, a másik toppja nem
takarja a hasát. Rájövök, hogy nem feküdtem le senkivel, mióta
összejöttem Courtney-vel, és most, hogy Courtney és én
szakítottunk, lefeküdhetek bármelyik lánnyal. Mondjuk, velük.
Érzem, hogy kezdek bepörögni.
- Jordan vagyok. – mondom.
- Chelsea. – mondja az egyik.
 - Krista. – mondja a másik. Soha nem leszek képes
megkülönböztetni őket.
Elindulunk a buliba, és Ricardo megkönnyíti nekem,
mivel ráhajt a magasabbikra (Krista, azt hiszem), és így hátra
maradok és elkezdek Chelsea-val beszélgetni. Kezdem azt hinni,
hogy Ricardo összes furcsasága ellenére, ő és én jól ki fogunk
jönni. Nem úgy, mint B.J.. Ő játszadozik, és nyilván tudja, hogy
az első szabály a dupla felszedésnél, ahol két srác van két
lánnyal, azonnal párba kell állni, hogy a lány tudja, dugás
várható.
Chelsea és én beszélgettünk egy kicsit a buli felé menet.
Megtudtam, hogy Boston-ból való, ahol magas fokú általános
képezést kapott, és nagyon, nagyon szereti a bulikat. Ez onnan
tudom, hogy megkérdezte, „Szeretsz bulizni?”, mire én, „Igen,
azt hiszem.”, mire ő, „Nos, én nagyon, nagyon szeretem a
bulikat.”
Mire eljutunk a diákszövetség házához, már javába folyik
a móka. Mindenhol emberek vannak – kint, bent, a tornácon, a
pázsiton. Úgy tűnik, minden gólya itt van. Felkapok két pohár
sört a hordóról, és odaviszem az ajtóhoz, ahol Chelsea vár rám.
- Tessék. – mondom.
- Köszi. – Iszik belőle pár nagy kortyot. Váó. Ez a csaj
nem szarozik.
- Szóval, milyen a kollégiumban? – kérdezem.
- A kampuszon kívül lakom. – világosít fel mosolyogva.
Kilátszik a melltartópántja. Vörös. Szexi.
- Nem rossz. – mondom. – Ezt, hogy finanszírozod?
 - A szüleim fizetnek mindent. – mondja. – Bűnösnek
érzik magukat, hogy soha nem voltak velem, így most próbálnak
nekem mindent megadni, amit akarok.
- Az szép. – mondom. Érdekelne, hogy megmutatná-e
nekem, hogyan tudok egy ilyen helyzetet előteremteni. A
szüleim már így is elég sok mindent megadnak, amit szeretnéd,
de nem hinném, hogy anyám számára a bűntudat csábító érzés
lenne.
Még beszélgetünk egy kicsit, sokat iszunk, és egy fél óra
múlva azon kapom magam, hogy nem tudok leállni a
melltartópántja bámulásával. Ez a lány komolyan tüzes.
Kíváncsi vagyok, hogy ez azért van-e, mert főiskolás. De ennek
nem igazán van értelme, mivel néhány hónappal ezelőttig még
nem volt főiskolás, és nem valószínű, hogy átalakult szexissé
abba a pár hónapban.
- Hé. – mondja, közben nekem dől. – Talán leléphetnénk
innen, ha akarod. – Az ajkai pár centire vannak az enyémektől,
és érzem, hogy a testem reagál az övére. Az illata a sör és
parfüm keveréke, meg még valami szexié.
- Ja. – mondom, még jobban neki dőlve. – Mire
gondolsz?
- Elmehetnénk hozzám. – mondja.
- Hozzád? – kérdezem.
- Igen. És nézhetnénk filmet. Van egy síkképernyős TV-
m és egy csomó DVD-m. – Valamiért Courtney arca villan fel
az agyamban, de megszabadulok tőle. Kibaszott Courtney,
gondolom. Ez a bige dögös. A Courtney dolognak vége. Iszok
egy utolsó kortyot az italomból, találgatva, hogy mennyire
lehetek még részek, hogy jól legyek.
- Királyul hangzik. – mondom. – Csak szólok Ricardo-
nak.
Átvágok a tömegen, és végül megtalálom Ricardo-t a
hordó mellett állva, karjai egy barna csaj dereka körül. Le
vagyok nyűgözve. Valaki, aki eljön egy buliba, és egy másik
lánnyal jön össze, nem azzal, akit hozott magával, igazán
komoly játékos.
- Lelépek. – mondom. – Elmegyek Chelsea lakására.
- Klassz. Szép volt, tesó. Később találkozunk.
De mikor megfordulok, meglátom Courtney-t a sarkon,
aki éppen az eligazító csávóval beszélget. A falnak támaszkodik,
a pasas meg valami sugdos a fülébe. Hátradobja a fejét és
felnevet, a haja az arcát keretezi. A gyomromban olyan érzést
érzek, mintha hánynom kéne, de valaki elém lépked, eltakarva a
kilátást.
- Hé. – mondja Chelsea a karomba kapaszkodva. –
Megvagy. Már kíváncsi voltam, mi tart ennyi ideig. – Újra
nekem dől. – Kész vagy az indulásra? – Érzem a leheletét a
fülemnél, és a melleit a mellkasomnak nyomodja.
- Bocs. – mondom Chelsea-nak. – Én…én nem mehetek
veled.
És ezután kisétálok a buliról, az utcára, onnan meg a
szobámba.
Courtney. Azután.
Két nappal az utazás után, 1:53

Mikor hazaérek az első főiskolás partimról, találok egy

hangüzenetet a telefonom Jordan-től. Valamikor reggel hagyta,
de a telefonom egész nap a szobámban volt, azért, hogy ne
kelljen senkivel foglalkoznom. „Végeztem.” – mondja az
üzenet. – „Már nem akarok tőled semmi, szóval nem kell emiatt
aggódnod.”
Jó, gondolom. Nem aggódok miatta. Valójában, már a
bulin is Ben-nel voltam, az eligazítós sráccal. A másodéves
eligazítós sráccal. Az idősebb fiúval, aki nem hallgat rap zenét,
és akivel elmentünk pizzázni utána.
Bár, a barátai elég ellenszenvesek. Az egyiknek ráömlött a
sör a kezére, ő meg beletörölte a pulóverembe. És, azt hiszem,
Ben talán nevetett. De biztos vagyok benne, hogy nem rajtam.
És utána, az pizzázóban nekem kellett fizetnem. De mindegy.
Nem vagyok anyagias vagy valami. Nincs szükségem rá, hogy a
pasik fizessenek helyettem. És emellett, nem is sok pénzről volt
szó. Noha Ben és a haverjai kértek mindenre extra sajtot,
anélkül, hogy megkérdeztek volna róla engem, így két dollárral
drágább volt. De mindegy. A lényeg, hogy elmentem egy
főiskolai partira. És találkoztam pasikkal. Jobb, érett pasikkal.
Nincs többé szükségem Jordan-re.
Az újonnan megtalált szabadságomnak jó érzésnek kéne
lenni, de ehelyett, kezdek mérges lenni. Hogy érti azt, hogy
végzett? Én vagyok, aki végzett vele. Én vagyok, aki eldöntötte,
hogy soha többé nem beszél vele újra. Nem fordítva.
 Kinyílik a szobám ajtaja, és egy barna, vállig érő hajú lány
sétál be. Cuki farmerszoknyát, és cipzáras sötétkép pulcsit visel.
– Hé! – mondja. – Te lehetsz Courtney. Én Emma vagyok. –
nyújtja a kezét, én meg megfogom. – Késtem. – mondja. – A
járatom késett.
- Oh. – mondom, körülnézve a szobában. Annyira
felkaptam a vizet Jordan nevetsége hangüzenet miatt, hogy nem
vettem még észre valaki más cuccát az íróasztalnál és a másik
ágyon.
- Bocsánat, rendben van, hogy így hagytam az összes
cuccom? – kérdezi Emma aggódva. – Nem volt lehetőségem
teljesen kipakolni, mert nem akartam lekésni az eligazítás, meg
kimerült is voltam az utazás miatt, de…
- Oh, nem, minden oké. – mondom. – Nem gond.
- Oh, oké. – mondja összezavarodottan.
- Sajnálom. – mondom, rájőve, hogy nem tűnök éppen a
legbarátságosabb szobatársnak. – Csak az őrült ex-pasim épp
most hagyott nekem egy üzenetet, ami eléggé felidegesített.
- Tényleg? – néz rá érdeklődve. Ledobja magát az ágyára,
fordított pozícióba, a lábával a párnán. – Mi történt?
- Nekem ő tényleg jelentett valamit. – mondom. – És
mondtam neki, hogy nem akarok vele többet beszélni. – Emma
bólint. – Utána meg… Utána hagy egy üzenetet, amiben azt
mondja „Nem fogok kapcsolatba lépni veled újra.”
- Oké… - Emma zavarodottnak tűnik. A szobatársam azt
gondolja, őrült vagyok.
- Mintha az ő ötlete lett volna, hogy ne beszéljünk többet.
Ez nevetséges! Őrület! Ez… - Kezdem magam egyre
mérgesebbnek és mérgesebbnek érezni. – Van tanulói
címjegyzéked? – kérdezem tőle. Odanyúl és elveszi az
éjjeliszekrényéről. – Köszi. – Kinyitom az R-nél, és lefelé
csúsztatom az ujjam, míg meg nem találom Jordan nevét. Jó,
nincs innen túl messze. – Pár perc múlva visszajövök. –
mondom.
- Oké. – mondja újra Emma még mindig bizonytalanul.
Végigvonulok a folyosón, ki az éjszakába. Nem érdekel,
hogy hajnali kettő van. Nem érdekel, hogy a szobatársa talán
alszik. Épp itt az ideje, hogy valaki közölje Jordan-nal, hogy
nem játszadozhat így a lányokkal, hogy állandóan a saját kénye-
kedve szerint használja őket. Ki kell állnom magamért.
Mikor a kollégiumi szobájához érek, zenét hallok
odabentről. Rap. Hát persze. Kopogok az ajtón. Hangosan.
Remélem, hogy panaszkodnak majd a zaj miatt, és őt kidobják
az iskolából.
- Jordan! – kiáltom. – Beszélnünk kell.
Hallok egy suhogó hangot a szobából és egy pillanatra
elvesztem a lendületem. Mi van, ha egy lány az? Mi van, ha
azért hagyta azt az üzenetet, hogy jobban érezze magát, mert így
tudom, hogy köztünk mindennek vége, így nem érez bűntudatot,
mert megcsal? Mi van, ha azt gondolja, őrült vagyok? Azt
hiszem felkutatni a szobáját kettőkor, nem a legjobb mód
elkerülésére, de mindegy.
Hangosabban kopogok az ajtón. – Tudom, hogy ott vagy!
– gyakorlatilag már sikítok.
Kinyitja az ajtót. – Hé. – köszön.
- Egyedül vagy?
 - Igen, miért?
- Nem tudom. – mondom, és keresztezem a karjaimat. –
Első éjszaka a főiskolán meg minden. Gondoltam, fel akarod
avatni a szobát.
- Hát, gondoltam lassan szokom meg a főiskolát. Nem
úgy, mint te. – Mérgesen néz rám.
- Ez meg hogy érted?
Egy ajtó kinyílik a folyosó másik oldalán, és egy csávó
szürke boxerba kidugja a fejét. – Hé. – mondja. – Nem lehetne
halkabban? Próbálok aludni.
- Bocs. – mondja Jordan. és tesz felém egy olyan gesztust,
amiből azt lehet leszűrni „Őrült lány, mit lehet vele tenni?”
- Nem is. – mondom. – Ez a te hibád, és ezt te is tudod.
- Mi az én hibám? – kérdezi. – És ha szeretnél velem
kiabálni, nem jönnél inkább be? Nem hiszem, hogy a
szomszédjaim ezt akarják hallgatni.
- Nem. – mondom, közben ingerülten intek a kezemmel. –
Nem akarom bemenni.
- Akkor miért jöttél ide? – kérdezi, és keresztbefonja a
karjait. Egy fehér pólót, és egy vörös-fekete rövidnadrág van
rajta. Úgy néz ki, mintha most kelt volna ki az ágyból. Nem.
hagyom. Hogy. A. Szexissége. Zavarjon.
- Idejöttem, - mondom. – mert nevetséges az a
hangüzenet, amit hagytál.
- Mi nevetséges benne? – kérdezi. – Ez az, amit akarsz,
nem? Hogy békén hagyjalak.
- Igen. – mondom. – Ez volt.
- Volt? Vagy még most is?
 - Most is! – mondom. – Nem akarok tőled semmit.
- Akkor miért jöttél ide?
- Mert! – mondom a kezemmel hadonászva a nyilvánvaló
hülyeségétől. – Mert biztos akarok lenni, hogy tudod, ez az én
döntésem.
- Mi? – ráncolja a szemöldökét.
- Hogy nem beszélünk többet. Az én döntésem volt. –
dobbantok a lábammal.
- Persze. – mondja. – Ahogy mondod.
- Igen.
- Jó.
- Jó!
Sarkon fordulok és elindulok a folyosón, de utánam kiált.
– Légy óvatos Felsőosztályos Joe-val
- Kivel?
- A sráccal, akivel egésznap voltál.
Nyelek egyet. Honnan tud erről? – Honnan tudsz erről? –
kérdezem. – És nem voltam vele egész nap.
- Mindegy. – mondja. – Csak légy óvatos.
A szemben lévő ajtó újra kinyílik, és ugyanaz a srác dugja
ki a fejét. – Most komolyan! – mondja, és a hangja nagyon
indulatos.
- Bocs, haver. – ismétli Jordan, de igazán törődik vele.
Rám néz. – Nézd, be akarsz jönni? Mert ahhoz képest, hogy
nem akarsz beszélgetni, úgy látszik egész sok mondanivalód
van.
 - Ja. – ért egyet a csávó, a folyosó másik oldaláról. – És
be kéne menned, beszélgetni. Máskülönben nem tudok aludni
menni.
- Jó. – mondom. Félrelököm Jordan-t és bemegyek a
szobájába. Ő becsukja az ajtót. A szobája kicsit kisebb, mint az
enyém, és még nem pakolta ki a csomagját. A paplanja az ágyra
van terítve, és úgy látszik, ő a tetején feküdt. Valószínűleg mert
nincs extrahosszú lepedője.
Leül az ágyra. – Nem akarsz leülni? – kérdezi a szélére
mutatva.
- Nem. – mondom. A szoba közepén állok. Egyikünk se
szólal meg.
Végül felsóhajt. – Nem menekülhetsz folyamatosan a
dolgok elől, Court.
- Én nem is. – mondom. – Csak mert nem foglalkozom
veled, nem jelenti azt, hogy elmenekülnék a dolgok elől.
- Oh, tényleg? Beszéltél apáddal?
- Nem.
- Lloyd-al?
- Nem.
Felhúzza a szemöldökét.
- Ez nem jelenti azt, hogy elmenekülök. – mondom. –
Csak azt jelenti, hogy nem akarom most senkivel beszélgetni.
- Épp beszélgetsz velem. – mondja. Én nem mondok
semmit. – Courtney, tudnom kell, hogy van e esélyem. Ha meg
tudsz nekem bocsátani, ha… - félbehagyja, erre rá nézek.
Engem néz őszinte kifejezéssel az arcán, és hallom a hangján,
hogy komolyan beszél. Hasonló, mint azon az éjszakán, mikor
felhívott, azt akarta, hogy vele lógjak, és nem volt semmi
értelme, de a hangjából mégis ki lehetett hallani, hogy, igazán
ezt akarja.
- Nem tudok. – mondom a fejem rázva. – Hazudtál
nekem, Jordan. Ha szerettél volna, nem tetted volt ezt.
- Nem minden fekete-fehér, Courtney. – mondja a hajába
túrva. – Ez sem.
- Nekem igen. – mondom. A szívem hevesen ver, és
érzem az adrenalint keresztülszáguldani a testemen. – Én soha
nem tettem volna ezt veled.
- Talán nem. – mondja. – Én nem azt mondom, hogy
helyesen cselekedtem. De kiborultam. Szeretlek téged. Azt
hittem megutálsz. Az hittem engem hibáztatsz majd, hogy nem
mondtam el. Csak akkor jöttem rá, hogy anyám megcsalta
apámat. Ez igazán felbaszott, Court.
Ezután rám néz, és én valami lágyságot érzek magamban.
- Nem jól kezelted. – mondom, és azt hiszem, mindjárt
sírni fogok.
- Már tudom. - mondja. Közelebb lép hozzám, és én nem
lököm el magamtól. – Azt kívánom, bár máshogy kezeltem
volna. Bárcsak előre láttam volna, milyen őrültséget készülök
tenni és helyette beszéltem volna veled. Nem akarok újra
hibázni. Meg szeretném beszélni. – Még közelebb jön, értem
nyúl és a karjait körém fonja.
- Annyira szomorú vagyok, Jordan. – mondom el neki
őszintén most először. – Csalódottá tettél. Mindennel. A
szakítással, meg, hogy távol tartod magad tőlem.
 - Tudom. – mondja. – És sajnálom. Nem volt szándékos,
Court. Nem bírtam volna a gondolatot, hogy gyűlölsz, így nem
foglalkoztam vele. De nem teszem ezt többé. Foglalkozni fogok
vele. Foglalkozni fogunk vele.
- Hogyan? – kérdezem, és most, hogy átölel, sírok így a
szemeim eláztatják a pólóját, de mégse húzódik el.
- Kerül, amibe kerül. – mondja egyszerűen.
- Tudod… Úgy értem, tudod, hogy mihez fognak most
kezdeni? A dolgokkal? Apám és anyád? – Kissé távolabb
húzódom és ránézek, tudva, hogy bármi is a válasz, nem lehet
jó.
- Nem vagyok benne biztos. – mondja. Hezitál. – Anyám
azt mondta a bátyámnak, hogy elhagyja apámat, de nem vagyok
benne biztos, hogy csak gondolja ezt, vagy tényleg meg is
csinálja.
Bólintok.
- Mi pedig együtt leszünk. – mondja, és még közelebb
húz magához.
- Nem tudom. – mondom. – Nem tudom, hogy
ugyanolyan lesz e minden.
- Rendben van. – mondja. – Ha nem tudod, úgy értem. De
ha van esélyünk, akkor meg akarom próbálni. – Ekkor ránézek,
és látom, mennyire fáj neki. Elképzelem, milyen szörnyű
lehetett neki rájönni, hogy az anyja megcsalja az apját, és még
szörnyűbb, hogy úgy érezte nem mondhatja el nekem.
Elgondolkodom arról, hogyan követnek el az emberek hibákat,
hogyan hazudtam neki a Lloyd dologról, és hogy az érzelmek,
szívfájdalmak és a szerelem, hogyan őrjíti meg az embereket.
De legfőbbképpen arra gondolok, hogyan lehetek vele, és ha van
esélyünk újra együtt lenni, akkor nem félhetek ettől.
Ezután megcsókol, gyengéden az ajkaimon és én
nekidőlök a testének. – Minden rendben lesz, Court. – suttogja a
fülembe, és tudom, hogy a családi gondokról beszél, nem rólam
és magáról.
- Tudom. – mondom. – És azt kívánom, hogy te is tudd.
Mindig mindentől megvédtél. Én is erős vagyok, tudd meg.
- Már tudom. – mondja. – És tudod mi a helyzet? –
Engem néz, megcsókoljuk egymást, a kezei a testemet
simogatják. Bedőlünk az ágyba, egy pillanatra kicsit távolabb
húzódik, és a szemembe néz. – Szeretlek Court. – mondja.
- Én is szeretlek téged.
És a karjai között alszom el.

Courtney. Azután.
Két nappal az utazás után, 10:01

- Hé. – mondja a szobatársam, mikor reggel visszaérek a

szobánkba. A számítógépe előtt ül, és a MySpace-en szórakozik.
– Úgy tűnik a dolgok vagy nagyon, nagyon jól mentek, vagy
nagyon, nagyon rosszul.
- Hogy érted ezt? – kérdezem.
- Hát, nem jöttél haza éjjel. Ami vagy azt jelenti, hogy a
barátoddal romantikáztál, vagy nem romantikáztál vele, és
baromkodva az utcán töltötted az egész éjszakát, valami bajt
keresve. Vagy egy másik srácnál voltál. Vagy kisírtad a szemeid
a sikátorban.
Felkuncogok. – Elég… jól ment, de inkább óvatos vagyok
az optimizmussal.
- Jó. – mondja mosolyogva. – Az óvatos optimizmus jó.
- Hé. – mondom. – Bocsi, az este miatt. Nem vagyok
őrült, esküszöm. Csak történt egy csomó dolog.
- Nem nagy ügy. – mondja. Lecsukja a számítógépét, és
felkapja a táskáját. – Elmegyek a pénzügy támogatási irodába,
mert valami keveredés van az űrlapjaimmal. – Megforgatja a
szemeit. – De akarsz együtt reggelizni? Találkozunk tizenegy
körül? Mesélhetnél az éjszakádról.
- Persze. – mondom. – Most el kell intéznem néhány
telefonhívást, szóval, miután megoldottam jó lenne.
- Király. – Mosolyog.
Miután becsukta az ajtót, felveszek a telefonom és veszek
egy mély levegőt. Fel kell hívnom Lloyd-ot. Fel kell hívnom
anyámat, apámat és Jocelyn-t. Mondtam Jordan-nak, hogy már
nem kell megvédenie, így most már nekem kell megvédenem
magam. Úgy döntök menni fog ez, így beleugrok a dolgok
közepébe és a legnehezebb hívással kezdem. Tárcsázom apám
munkahelyi számát. A nap átsüt az ablakon, fényösvényt
rajzolva a padlóra.
- Hé. – mondom, mikor felveszi. – Én vagyok.