A kommunikáció és a nyelv fejlődése a kora

gyerekkorban

Tancz Tünde
1. A gyermeknyelv kutatás irányzatai

Célok

Az anyanyelv meghatározása nem egyszerű, számtalan definíciója létezik a köztudatban.

Minden embernek van anyanyelve, bármilyen nemzetiségű is legyen. Az anyanyelv a

társadalmi érintkezés legáltalánosabb és az egyén legintimebb eszközei közé tartozik.
Anyanyelv – az a nyelv, amelyet már az édesanya méhében hall, majd az édesanyjától tanul
csecsemő korától kezdve egy egyén, bonyolult agyi folyamatok eredményeként. A
fogalomalkotás és a gondolatfűzés kiben-kiben az anyanyelvén alapozódik meg. Ezen a
nyelven kommunikál, tanul, fejezi ki magát a legtökéletesebben, és erre épül az idegen
nyelvek tanulása is. Tehát az anyanyelv a szellemi és a gyakorlati élet megnyilvánulásának
legfontosabb eszköze. Az anyanyelvnek, az anyanyelven való beszédnek ugyanakkor van egy
erőteljes érzelmi vetülete is: biztonságot nyújt az embernek. A „segítségével álmokat vagyunk
képesek teremteni magunknak, intim lelkivilágunkat nyitja meg mások előtt, és teremt
kapcsolatot mások megismerésének irányába.”

(Lőrincz 2007,410)

Anyanyelv és gyermeknyelv fogalma

A pszicholingvisztika megközelítése szerint az anyanyelv a „gyermekkorban elsajátított

kommunikációs eszköz, amely a nyelv hangzó változatának, a beszédnek a produkcióját és
feldolgozását, vagyis mások hangos közlésének észlelését és megértését jelenti" (Gósy 2005,
241). A szociolingvisztikai kutatások eredményeként azt is tudjuk, hogy egy embernek több
anyanyelve is lehet, és élete során anyanyelveakár többször meg is változhat. Továbbá
ugyanannak a személynek más-más lehet az anyanyelve a különböző definíciók szerint. Az
anyanyelv négy legismertebb meghatározását a következőkben foglalhatjuk össze. (Skutnabb-
Kangas 1997,13-14) Az anyanyelv

1. az elsőként megtanult nyelv,

2. az a nyelv, amellyel
a) a beszélő mint anyanyelvével azonosul,
b) a beszélőt anyanyelvi beszélőként mások azonosítják,

3. a legjobban ismert nyelv,

4. a legtöbbet használt nyelv.

(Göncz 2004, 25).

A gyermeknyelv a gyermekek által használt nyelv, kódrendszer. „Nem a felnőttek nyelvének

1
egy kevésbé tökéletes formája, hanem egy olyan rendszer, amely előre meghatározható
stádiumokon keresztül fejlődve mindinkább megközelíti a felnőttek beszédét"
A gyermeknyelv a gyerekek kreatív tanulásának bizonyítéka. A gyermekek nyelvi
teljesítménye minőségileg és mennyiségileg is más, mint a felnőtteké. Nem egyszerűen
átveszik és tanulják a nyelvet a felnőttektől; sokkal inkább létrehozzák a maguk számára és
fokozatosan a felnőttekéhez hasonlóvá alakítják. Minden gyermek egyénileg kerül
kapcsolatba a nyelvvel, ezért sok egyéni gyermeki nyelvváltozat létezik. Nincs két egyforma
gyermeknyelv, bár az egyes gyermekek által beszéltváltozatoknak sok közös vonása van,
hiszen a célnyelv és a nyelvelsajátítók is hasonlóak. A gyermeknyelven tehát azokat az egyéni
nyelvváltozatokat értjük, melyeket a gyerekek anyanyelvük elsajátítása során használnak.
Ugyanakkor a nyelv elsajátítás tekintetében a gyermekek közötti hasonlóságok feltűnőbbek,
mint a különbségek.

A gyermeknyelv vizsgálata

A gyermeknyelv vizsgálata számos tudományterület (pszichológia,

szociolingvisztika,kommunikációkutatás, nyelvtudomány, orvostudomány, pedagógia stb.)
számára kedvelt kutatási terület. Részben azért, mert a gyermek nyelvi fejlődése rendkívül
izgalmas és lenyűgöző, részben azért, mert a gyermeknyelv valóban egyfajta „kulcs” az
emberi nyelv természetének és kialakulásának a megértéséhez.

A gyermeknyelv vizsgálata szorosan összefonódik az anyanyelv elsajátítás folyamatának

tanulmányozásával. A folyamat bonyolult és sokoldalúan motivált. Nem válaszható el a
gyermek általános fejlődésétől valamint nem függetleníthető a társadalmi közegtől. A
gyermek a nyelvet kommunikatív viselkedés keretében tanulja meg.

A gyermeknyelvben többféle vonatkozásban kereshetünk rendszerszerűséget. Vizsgálhatjuk

(Kas 2004):

 az egy adott időszakra jellemző nyelvállapot belső összefüggéseit pl.

jelentésviszonyok, ragozási csoportok (paradigmák) feltérképezése, mondattani
kölcsönös behelyettesíthetőség stb.
 Az egymás után következő fejlődési állapotok közti összefüggéseket pl. milyen
változások történnek, és mik maradnak változatlanul a gyermek nyelvi mintájában egy
fejlődési szakaszból a következőbe való áttéréskor vagy bizonyos idő elteltével.
 egy adott gyermeki nyelvállapot és a környezet által beszélt felnőtti nyelv, mint
célnyelv közti összefüggéseket

1. ábra. A gyermeknyelvi kutatás néhány jellemző illeszkedése és célja a mai

társadalomtudományokban (Pléh, 2006,119)

Kutatási irány Jellegzetes motivációk és célok

A grammatika mentalista és innátista
felfogásának igazolása. Ez számos alternatív
Nyelvészeti indítás modellt is elindít.
Pszichológiai indítás A kognitív pszichológia mentális modelláló
felfogásának kiterjesztése a nyelvre. A
fejlődés-érés-tanulás értelmezési terepe.

2
Klinikai indítás A sajátos grammatikai fejlődési zavarok
értelmezése
A nyelv másodlagos, metanyelvi
használatainak, valamint az olvasás és írás
tanításnak a segítése, a zavarok korrigálása.
A nyelv mint szocializációs eszköz és keret.
Pedagógiai indítás Az iskolai nyelvoktatás.
A kétnyelvűség pszichológiai beágyazása. A
társalgási kompetencia fejlődési értelmezése.
Szociológiai indítás Sajátos nyelvi szociális hátrányok elemzése.

Nyelvelsajátítási elméletek

A nyelvelsajátítás az ember lélektanának egyik legrejtélyesebb jelensége. Két fő forrásaként a

biológiai örökséget és a környezet szerepét tartjuk számon. A gyermeknyelvi kutatások arra
keresik a választ, hogy miként jut a gyermek a nyelvi rendszer birtokába: teremti, utánozza
vagy rekonstruálja a nyelvet.(Lengyel 1981) Magyarázatként több elmélet is született az
ókortól napjainkig. Az alábbiakban csak a legelterjedtebbekre utalunk.

Tanuláselméletek, empirista (behaviorista, konstruktivista) magyarázatok szerint a gyermek

tudata tabula rasa „üres lap”, ezért csupán a tapasztalás által, vagyis a környezet, a nevelés, a
tanulás és az utánzás révén sajátíthatja el a különböző készségeket, köztük a nyelvet is. Bár
nem tagadják, hogy a fejlődésnek vannak biológiai feltételei, a fejlődés során tapasztalható
változások okait a külső környezetben jelölik meg és ennek jutalmazó, büntető, formáló
szerepét hangsúlyozzák. A képviselői szerint pl. Skinner, Elkonyin, Miller, Dollard, Staats
stb. a nyelv a tapasztalás eredményeként épül ki agyermek fejében. Nincs nyelvspecifikus
agyi modul. A produktivitás korlátozott, és csak nagy mennyiségű tapasztalat leszűrése után
lesz képes a gyermek az általánosításokra az elemenkénti tanulást követően. A tanuláselmélet
képviselői a kezdeti behaviorista nézeteken túllépve ma már a konstruktivista elképzeléseket
részesítik előnyben. A tabula rasa ideájával szemben a kompetens csecsemő jellemzőit
hangsúlyozzák és számolnak a fejlődő idegrendszer jelentőségével is.

A nativista (innáta) magyarázatok. A nyelvelsajátítás folyamatában az öröklött, biológiai

adottságokat hangsúlyozzák. Nem utasítják el teljesen a tapasztalat és a tanulás szerepét, de
úgy vélik, hogy atapasztalatnak csak annyi a szerepe, hogy tartalommal megtöltse, illetve
felélessze és aktivizálja atudás velünk született kereteit és formáit. Ennek eredménye lesz a
különböző mentális képességek kibontakoztatása, így az anyanyelv elsajátítása is. A
nativisták szerint az emberi tudás – legalábbis alapjaiban – velünk született, mai
szóhasználattal genetikailag kódolt. Noam Chomsky (1957) generatív elmélete szerint a
természetes nyelvek – felszíni különbségeik ellenére – mögöttes szerkezeti azonosságokat
mutatnak. Közös magként magukba foglalnak egy univerzális nyelvtant, tehát egyetemes
nyelvtani kategóriák (UG Univerzális Grammatika) léteznek és a nyelvek csak bizonyos
paraméterekben különböznek. Minden gyermek egy „nyelvelsajátító készülékkel” (LAD
LanguageAquisition Device) születik, mely arra van beprogramozva, hogy felismerje az
univerzális nyelvtani szabályokat és a nyelvi paramétereket beállítsa. Ez a nyelvi modul nem
függ egyéb kognitív vagy perceptuális folyamatoktól. A nativista modellek – melyet többek
között Chomsky, Lenneberg, Mehler, Christope stb. is követett– a tanulásban az önfejlődésre,
a szenzitív periódusra és a szelekciós folyamatokra helyezik a hangsúlyt.

3
Az interakcionalista elméletek a nativista és a tanuláselméleti magyarázatok között képeznek
hidat. Az öröklés és a környezet szerepét egyaránt fontosnak tartják a nyelvelsajátítás
folyamatában.

a) A kognitív szempontú interakcionalista magyarázatok a kognitív teljesítményeket tekintik a

nyelvelsajátítás forrásának. Képviselőik szerint pl. Piaget, Cponik, Meltzoff, Snyder,
Bretherton, Bates stb. a nyelvi képességeink gondolkodásunkra épülnek, azzal szoros
egységben fejlődnek ésegymástól függenek. Ezért nincs nyelvi megfelelője annak a
fogalomnak vagy jelenségnek, amely még nem alakult ki a gyermekben. pl. tárgyállandóság
(főnevek), sorba rendezés (kisebb-nagyobb).

b) A kulturális szempontú interakcionalista magyarázatok a nyelvelsajátítást a kulturális

tanulás egy fajtájának tekintik. A gyermekre, mint egy már meglévő nyelvhasználó csoport
tagjáratekintenek. Hangsúlyozzák a nyelvtanulás szociális kontextusát, különösen azon társas
tevékenységek szerepét, melyben a felnőtt és a gyermek együtt vagy egymásnak csinálnak
valamit.pl. kukucs játék, fürdetési és elalvás előtti szertartások stb. Képviselőik pl. Vigotszkij,
Bruner, Harkness, Nelson, Tomasselo stb. kommunikációt jelölik meg a nyelvi fejlődés
motorjaként. Bruner (1983) meglátása szerint a társas tevékenységek egy„nyelvelsajátítást
elősegítő rendszert" (LASS Language acquisition Support System) alkotnak, amely
környezeti kiegészítése a nativisták által hangsúlyozott veleszületett, biológiai nyelvelsajátító
készüléknek.

Az alábbi összefoglaló ábra a gyermeknyelv értelmezésének és vizsgálatának változásait

demonstrálja.

2. ábra. Változások a gyermeknyelv iránti érdeklődés alakulásában (Pléh 2006, 753)

Szakasz Gyermek szerepe Környezet szerepe

klasszikus felfogás aktív munka, született csekély formáló erő
nyelvalkotás
behaviorizmus passzív szokásrendező
Chomsky aktív biológiai építkezés jelentéktelen
kognitív elméletek aktív, megismerés alapú kategóriák alapját adja
szociális elméletek társas világban építkező tanító környezet
A nyelv elsajátításának rendkívül összetett folyamatát a mai napig sem sikerült teljes
mértékben feltárni és megérteni. A tudományos nézetek nemcsak versengenek egymással, de
két vagy több elmélet határán és összekapcsolódásából számos hipotézis született. A fent
vázolt nézőpontok a jelenlegi tudományos álláspont szerint valószínűleg egyformán szerepet
kapnak a nyelvelsajátítás folyamatában. A gyermeknyelvi kutatások fő feladata a
továbbiakban éppen ezért az összefüggések feltárása lehet; tehát annak kiderítése, hogy a
nyelvelsajátításban mekkora szerepet kap a környezeti minta, az általános nyelvtanulási
mechanizmus és a kognitív tudatosság.

Az anyanyelv- elsajátítás kritikus (szenzitív) periódusa

A nyelvelsajátításban– akárcsak más pszichológiai jelenségek kialakulásában – bizonyos

életkoroknak különleges és kitüntetett szerepe van. Az anyanyelv elsajátítás időszaka is véges
és az életkor szoros összefüggést mutat a tanulási folyamatokkal.

4
A kutatók az anyanyelv-elsajátítás kritikus periódusát a biológiai érési folyamatokkal hozzák
kapcsolatba(Lenneberg 1967), melyet a kérgi asszimetria megszilárdulása zár le.
Feltételezhető egy biológiai sorompó 6-7 éves korban, mely előtt az anyanyelvi elsajátításnak
meg kell kezdődnie. A második biológiai sorompó feltehetően a pubertás idejére, 12-13 éves
korra tehető. Ha eddig az életkorig a gyermeket nem éri megfelelő nyelvi inger, akkor a nyelv
elsajátítása nagy mértékben sérül. A második biológiai sorompó az akcentusmentes idegen
nyelv elsajátításában, a beszédhibák javításában és a helyesírási és olvasási készségek
fejlesztésében is döntő szerepű. A kritikus periódus tehát egy genetikailag meghatározott
„időiablaknak” tekintő, amely kinyitása előtt és bezáródása után nem lehet a nyelvet
elsajátítani, akármennyi nyelvi ingerlést is kap a személy.

A kritikus periódus létezését a kutatók az úgy nevezett ’vad gyerekekről’ szóló történetekkel
is igyekeztek alátámasztani. Ezek egészségesen született, ám szocializálatlan, a kritikus
periódusban nyelvi inputot nem kapott gyermekekről szólnak, akiknél nem sikerült a hiányzó
nyelvi lemaradást bepótolni.

Vadon termő nyelvtudás?

Romulust és Remust a monda szerint farkas szoptatta, mégis városalapítók és nemes
viselkedésű, bátor férfiak lettek, sőt, Romulus lett Róma első királya. Lehetséges-e ez a
valóságban? És ha igen, ennyire magáról értetődő-e, hogy egy farkasgyerek bármire viheti?

A magyar nyelvészet a „farkasgyerek” szót azokra a gyermekekre érti, akik vadon, az emberi
civilizáción kívül, klasszikus értelemben vett szülők és család nélkül nőttek fel, és (olykor)
állatok nevelték fel őket. Ennyiben a „farkasgyerek” szó kissé pontatlan (az angol nyelvészet
az általánosabb értelmű feral child, 'vadgyerek' szóval él), hiszen a gyermekeket többféle állat
is felnevelhette a medvétől a majomig. Az állatok közreműködéséről szóló beszámolók
azonban nem feltétlenül pontosak vagy tudományosak, sőt, igen gyakran meseszerűek. Az
mindenesetre tény, hogy vadon felnőtt gyermekek a mai napig vannak, és nem egy közülük
igencsak nagy hírnévre tett szert.

Talán a leghíresebb – fiktív – farkasgyerek Tarzan volt. A képen a legendás Johnny

Weissmüller

Dzsungel, láp, kastély – fiktív „vadak”

5
A legismertebb farkasgyerek paradox módon mégis a képzelet szülötte: Maugli, Kipling A
dzsungel könyve című regényének főhőse. A kisfiú története számos feldolgozást ért meg
(többek közt Korda Sándor is készített belőle élő szereplős filmet 1942-ben), a leghíresebb
azonban máig a Disney-féle rajzfilm, amely azonban jelentősen eltér a regénytől, mert a
végén Maugli önként tér vissza az emberek közé.

Hozzá hasonló karakter Tarzan, aki azonban nemesi származású, és a majmok nevelik fel –
egyfajta „szuperhőssé” alakítva a kisfiút. Az első róla szóló regény 1912-ben jelent meg, és
még 27 követte. Tarzannak a mai (pop)kultúrára gyakorolt hatása gyakorlatilag
felbecsülhetetlen: a figura számos feldolgozása és paródiája ismert.

Jókai Mór 1877-ben sorozatként megjelent regénye, A névtelen vár egyik szereplője korának
legendás vadon nőtt gyermeke, a magyar Hany Istók (rá még visszatérünk).

Michael Mackenzie a 90-es években írta meg A bárónő és a komorna (The Baroness and the
Pig) című drámáját, amelyből 2001-ben a Bárka Színház készített elgondolkodtató előadást
Előhívás címmel. A történet egy, a disznók között talált lány komornává neveléséről szól,
miközben nevelője, a magányos bárónő szintén sokat változik a lány hatására. Mindez inkább
Robinson és Péntek viszonyát hívja elő a befogadó emlékezetéből, és pedagógiai üzenete van,
azaz nélkülözi a farkasgyerekek titokzatos származásának ábrázolásából fakadó romantikát.

Az irodalmi példák tehát, mint látjuk, többnyire szélsőségesen egyértelműek: a talált szereplő
vagy betagozódik a társadalomba, és annak teljes értékű tagja lesz, vagy – többnyire a saját,
szuverén, és az emberi társadalom megismerését követő döntése alapján – visszatér a
természetbe, ahonnan származik.

A valóság azonban persze sokkal összetettebb... és farkastörvényei vannak.

A lápi fiú
Hany Istókról a fentiekben már esett szó. Történetéből a népi képzelet faragott legendát, mert
eredetileg annyit lehetett tudni a korabeli, 1749-ben készült feljegyzésekből, hogy a Fertő-tó
környékén fogták ki a halászok a vízből. Magukkal vitték, megkeresztelték (a családneve a tó
környéki láp, a Hanság, helyi népnyelven Hany földrajzi név, utóneve pedig a kor egyik
leggyakoribb férfineve, az István lett). Az Eszterházyak udvarába került, de megszelídíteni
sosem sikerült, beszélni nem tanult meg, s végül visszaszökött a Hanyba, és nem látták többé.

Hany Istók tehát valódi vadgyermek volt (itt látható róla egy – vélhetőleg nem őt ábrázoló –
fénykép). Legendája azonban a mai napig él – olyannyira, hogy a térség az ő (újraértelmezett)
arcával nyert pályázatot.

A hercegaspiráns
A leghíresebb „igazi” farkasgyerek a hercegnek is tartott, a köz- és tudományos gondolkodást
máig megosztó Kaspar Hauser (1812?–1833). Esetében inkább tudatos elvadításról van szó,
mivel – elmondása szerint – fogva tartották, nem beszéltek hozzá, nem mozoghatott, és fényt
is alig látott, bár enni-inni adtak neki (ebben nagyon hasonlít Genie-re, a 20. század szomorú
sorsú „farkasgyerek-celebjére”).

6
Ami az ifjú Kaspar történetében számunkra elgondolkodtató (és kétségeket ébresztő), hogy a
lerongyolódott, testi-lelki roncs, 16 éves fiatalember feltűnően rövid idő alatt vált tökéletes
társasági lénnyé, aki nem csupán beszélni tanult meg (nem is akárhogyan), de mind a
mozgáskoordinációja, mind az értelmi és szociális képességei tökéletesen kifejlődtek. A mai
ismereteink alapján ugyanis mindez képtelenség.

És bár Kaspar Hauser alakja nem kimondottan emiatt lett izgalmas és vitára késztető – sokkal
inkább vélt vagy valós hercegi származása kavar viharokat –, a fiatalember afféle
„kultúrsokkot” okozott, mivel a mai napig készülnek róla irodalmi és filmfeldolgozások.

A megnyomorított kislány
A híres farkasgyerekek sorát Genie-vel folytathatjuk, akit 1970-ben találtak meg Los
Angelesben. Genie-t úgy 14 és 20 hónapos kora között látta egy orvos, aki azt közölte a
szülőkkel, hogy a kislány kissé visszamaradt a fejlődésben, és enyhén retardált. Genie apja –
aki maga is kiegyensúlyozatlan személyiség volt – a kelleténél komolyabban vette az
elhangzottakat, és ezzel megpecsételte Genie sorsát.

Mindent megtett azért, hogy „megvédje” a gyermeket. Ennek érdekében a feleségének és

Genie bátyjának is megtiltotta a beszédet, Genie-t bezárta a gyerekszobába, és nappal a bilire,
éjszakára pedig a kiságyhoz kötözte. Genie-t minden kommunikációs kísérletért bántalmazta
és megfélemlítette. Mikor 1970-ben, a gyermek 13. életévében az anya megelégelte a férje
által alkalmazott terrort, megszökött otthonról és a hatóságokhoz fordult, a kislány majdnem
teljesen süketnéma volt, mintegy 20 szavas szókinccsel rendelkezett, állatiasan viselkedett, a
testi fejlettsége nem haladta meg egy 6–7 évesét.

Genie ezután 4 évig állt a média és a tudósok érdeklődésének kereszttüzében, noha ő maga
nem tudott róla. 1974-ben a Nemzeti Mentálhigiéniás Központ végül megvonta a Genie-
kérdés kutatási támogatását az eredmények elmaradása miatt, és a kislány számtalan nevelő-
és szociális otthonban, majd az édesanyjánál talált menedékre. Soha nem tanult meg rendesen
beszélni, de jelelni igen – szociális készségei pedig elsősorban az általa ismert személyek
között működtek. Megtanult mosolyogni, és ha nyelvi eszközökkel nem sikerült, rajzokkal
fejezte ki magát.

Genie jelenleg egy közelebbről meg nem határozott dél-kaliforniai nevelőotthonban él.
Életéről 2001-ben készítettek filmet Mockingbird Don't Sing címmel.

Korlátok és sorompók
Noha a közvéleményt a fenti esetekből főként azok titokzatossága és olykor embertelensége
ragadja meg, a tudományt (azon belül a nyelvészetet és a pszichológiát) sokkal inkább a
nyelvi-szociális szempont foglalkoztatja.

A számos regényes, farkasgyerekekről szóló történetben ugyanis mindig felmerül néhány

alapvető fontosságú kérdés. Ilyen pl. az, hogy marad életben a gyermek felnőtt segítség
nélkül, meddig él a vadonban, milyen képességei vannak, mennyire képes beilleszkedni és
tanulni – illetve, hogy hány éves.

7
Talán a legutóbbi a legfontosabb kérdés. A kutatások ugyanis – amelyben a farkasgyerekek
szolgáltak fő tanulságul – fényt derítettek arra, hogy a nyelvtudás épp olyan képesség, mint pl.
a látás: ha az agyat egy bizonyos életkorig nem érik nyelvi ingerek, a későbbiekben nem lesz
rájuk fogékony. Ugyanezt a jelenséget az állatoknál mind az érzékelés, mind a kommunikáció
tekintetében kimutatták.

A 20. század egyik legnagyobb nyelvésze, Noam Chomsky mondta ki először, hogy a
nyelvtanulás genetikai-biológiai eredetű, s hogy az agy egy ún. „nyelvelsajátító készülékkel”
(language acquisition device, LAD) rendelkezik, amely univerzális, azaz bármelyik nyelv
elsajátítására alkalmas – az agy az egyes nyelvek elsajátítása során mindössze a huzalozást
állítja be és módosítja.

Ha az agyat 6–7 éves korig nem éri nyelvi inger, lezárul az első biológiai sorompó, és ha az
illető nem hallott emberi beszédet vagy nyelvet, a továbbiakban nem is lesz képes annak
elsajátítására.

A második biológiai sorompó lezárulásának időpontja a 10–13. életév. Ha ekkorra az agyat

nem éri idegen nyelvi behatás, az illető csak nagy fáradság árán és akcentussal sajátít el
idegen nyelveket. A biológiai sorompó ugyanis a beszédszervek hajlékonyságával is
összefügg.

A beszédszervek (azaz a hangképzéshez szükséges testrészeink: a nyelvünk, ajkaink, gégénk,

hangszálaink stb.) hajlékonysága azt jelenti, hogy mennyire vagyunk képesek arra, hogy más
nyelvek beszédhangjait, dallamát, ritmusát utánozni és produkálni tudjuk. A csecsemőknél ez
a rendszer teljesen üres, vagyis egy kisbaba elméletileg a világ összes beszédhangját ki tudja
ejteni (sőt, a beszédelsajátítást kísérő gügyögés során voltaképpen meg is teszi). Az anyanyelv
elsajátítása után azonban a rendszer „beáll”, és csak 10–13 éves korig marad rugalmas –
onnantól az anyanyelvünk hangjaiból, dallamaiból, artikulációs bázisából dolgozunk, amikor
idegen nyelven beszélünk. Ezért az akcentus.

A farkasgyerekekről szóló mesék és mítoszok máza mögé pillantva, de a személyes

tragédiáktól megfosztva őket tehát az a legfőbb tanulság, hogy egy gyermeknek mégiscsak
szerető családban kell felnőnie, hogy nyelvi értelemben is ember lehessen.

A kritikus periódus hipotézisének alapgondolata napjainkra jelentősen átértékelődött. Egyfelől

a kiindulópontot a születéstől, sőt egyes nézetek szerint a magzatkortól számítják. Másfelől a
nyelvelsajátítás szempontjából inkább szenzitív életszakaszokról beszélünk (Locke 1994),
melyek az egyes nyelvi szinteket különbözőképpen érintik. A szenzitív periódus a
legoptimálisabb időszak a 'nyelvi-behangolás' ('tuning') szempontjából, de vitatott, hogy
mikor kezdődik és mikor ér véget ez a periódus.

8
2. A nyelv-és beszédfejlődés állomásai
A nyelvelsajátítás bonyolult és rejtélyes folyamatát számtalan tényező pl. a veleszületett
biológiai adottságok, az észlelési agyi struktúrák, az ideglélektani érés, az eredendő szociális
beállítódások, a nyelvi tapasztalatra épülő fejlődési folyamatok, a társas környezet és az
interperszonális kapcsolatok stb. együttese alakítja.

A nyelvi/kommunikációs kompetencia kialakulása az anyanyelv fejlődésébe ágyazottan indul

meg és szorosan összefügg a szocializáció folyamatával. A nyelvhasználat és a
kommunikáció fogalmilag nem esik egybe a hétköznapi kommunikációban, de a nyelvi és a
nem nyelvi kommunikáció gyakran együttjár, és mechanizmusaik szoros összefüggésben
állnak más, megismerő folyamatokkal.pl. észlelés,emlékezet, viselkedés stb. Tehát amikor a
nyelvet használjuk és/vagy kommunikálunk, akkor számos további képességünket is
mozgósítjuk.

Mindez meglehetősen összetett és bonyolult feladat elé állítja a gyermeket. Meg kell tanulnia
a fonológiai összetevőket (a hangok felismerését, majd artikulációját), a szemantikai
összetevőket (a szavak jelentését és használatukat), a morfológiai összetevőket (a nyelv
strukturális összetevőit:vagyis töveket és toldalékokat), a szintaktikai összetevőket
(mondatstruktúrákat és mélyszerkezetüket), és a pragmatikát (a nyelv szociális interakcióban
történő használatát)

(Cross 1981).

Az anyanyelv elsajátítása, a kommunikáció és a beszéd kialakulása folyamatos és ugrásszerű

fejlődésimenetekben zajlik, és egymást követő, megfordíthatatlan fejlődési szakaszokhoz
kötött. A szakaszok univerzálisak, minden gyermekre jellemzőek– nem kötődnek földrajzi
területekhez, nyelvekhez, nyelvtípusokhoz, vagy kultúrákhoz–, de azok kezdete, tartama,
módosulása egyénenként változó lehet. Az egyes szakaszok sokszor észrevétlenül alakulnak
át a következőbe illetve a megelőző és a rá következő periódus sajátosságai egymás mellett,
egyidejűleg is megjelenhetnek.

(Kenesei 2004)
Az alábbiakban a gyermek nyelvfejlődésének legfontosabb szakaszait, fordulópontjait
mutatjuk be.

Fejezetek

Magzati kommunikáció

Preverbális szakasz (csecsemőkor)

Egyszavas kijelentések szakasza (10-18.hónap)

Távirati beszéd és szótári robbanás (1,5-3 éves kor)

A nyelv kialakulása alap fokon (3-6 éves kor)

Fokozatos gazdagodás és bonyolódás (7 éves kortól)

9
Magzati kommunikáció
Az újszülött számos olyan készséggel rendelkezik, amely bizonyítottan nem a születést
követő tapasztalatok eredménye, hanem az anyaméhben fejlődött és gyakorlódott be. Ezeket a
jelenségeket a pre - és perinatális pszichológia vizsgálja. A vizsgálatok meggyőzően
bizonyítják, hogy az emberi életoszthatatlan kontinuum, mely a fogantatással kezdődik és
minden fejlődési fázisa egyaránt fontos. A magzat már számos területen kompetens. (Andrek
1997, Dornes 2002) Fejlett idegrendszerrel,érzékszervekkel, mozgással, érzelmi élettel,
kongnícióval pl. tanulás, emlékezet, álom stb. rendelkezik.

Az anyaméh a folyamatos ingerek és interakciók helyszíne. A fejlődő magzat érzékenyen

reagál az anya mentális állapotára, az anyai beszéd néhány fizikai jellemzőjére (ritmus,
rezgésszám, intenzitás, hangmagasság stb.) prozódiai sajátosságára. A csecsemő a hangtani
jelenségekből elsőként éppen ezeket a prozódiai jegyeket produkálja majd. Képes érzelmeket
megélni pusztán a beszéd intonációján keresztül, valamint felismeri édesanyja hangját, sőt
nemcsak passzívan befogadja az anyai beszéd jellegzetességeit, hanem gyakorolja is azokat a
mozgásokat, melyek az újszülött korban a hangadáshoz szükségesek. A magzatnyelv tehát
főként ritmikai prozódiai élményeken alapul.

A magzat már születés előtt komplex mozgás- és magatartásmintákkal rendelkezik. Mozgása

egyfajta testbeszéd, mely önindította aktivitást, reaktív és interaktív viselkedést mutat.
(Chamberlain1986) Az intrauterin környezetből jövő fenyegetés például gyakran vált ki
reaktív viselkedést, védekező mozgástés nyugtalanságot. Ezeket az önregulációs magatartás, a
kreatív coping (megküzdési stratégia) korai példáinak tekinthetjük. Az interaktív viselkedési
formák egyik látványos bizonyítéka az ikrek kommunikációja, az ún. ’kedves ikrek’ esete.
(Piontelli 2010). Az ikerbabák a méhen belül haptonóm kommunikációt, rituális (ismétlődő)
játékokat folytatnak. Ez a belső kommunikációs ’tréning’ olyan előgyakorlatnak tekinthető,
amely egy életen át fennmaradó különleges egymásra-hangolódási képességet alapoz meg.

A hazai modern pszichológiai irodalomban is megtalálhatók a magzat és az édesanya aktív

kommunikációjáról beszámoló írások. (Hidas – Raffai - Vollner 2002) A kapcsolatanalízis
eredményei arrais rávilágítanak, hogy az akusztikus ingerlés, a magzattal folytatott
kommunikáció pozitívan befolyásolja az érzelmi fejlődést és a kötődési készséget.

Preverbális szakasz (csecsemőkor)

A születés és az első életév között három területen jelentős a gyermek nyelvi fejlődése: a
hangadásban, a beszédészlelésben, és az interakcióban. (Crystal 1998). Az anyanyelv
elsajátítását döntő módon befolyásolja az anya-gyermek kapcsolat, amelyet az apával, a
testvérekkel, a nagyszülőkkel és a tágabb környezettel történő kommunikációs/nyelvi
lehetőségek szélesítenek ki.

A csecsemő és az anya közötti kapcsolat az érintéssel kezdődik, majd a hangok, mozdulatok

jelrendszerével és jelmegfejtési folyamattal folytatódik. A nyelv fejlődése, a hangingerek
értelmezése szoros kapcsolatban áll a nem nyelvi kommunikációval. A kommunikációt a
folytonos gyakorlás, tapasztalat és tanulás fejleszti, mely formálja a csecsemő és az anya
magatartását, alkalmazkodóképességét és nyelvi kompetenciáit. A kétoldali kölcsönös
jelzések tehát a csecsemő és az anya magatartásából fakadnak, és befolyásolják egymást.
(Sugárné 2001)

10
A csecsemők egységes, ’uniformizált’ kifejezési formát használnak, tekintet nélkül arra, hogy
az őket körülvevő felnőttek milyen nyelven beszélnek. A beszéd kialakulása előtti un.
preverbális korszaknak több olyan jelzőrendszere van, mely kifejezi a csecsemő testi és
pszichés állapotát. A sírás, a hangadás, a mimika, a tekintet, a pantomimika, a gesztusok, a
rámutatás stb., mint a nyelvfejlődés előfutárai, már a kora csecsemőkortól megfigyelhetők.

Az első hetekben a biológiai hangok uralják az újszülött hangadását. Reflexes hangadásnak is

nevezik ezeket, mert közvetlen összefüggésben állnak a gyermek fizikai és lelki állapotával.

A hangoknak még nincsenek nyelvspecifikus tulajdonságaik, de megegyezéseket mutatnak a

későbbi beszéd hangképzésével. Két nagy csoportra oszthatók:

 nem fiziológiás eredetű hangjelenségek (köhögés, tüsszentés, csuklás stb.),

 kifejező sírás

A kifejező sírást rendszerint 2. héttől hallat a kisbaba, és ezzel a számára fontos történéseket,
eseményeket, állapotokat jelzi a környezete felé pl. fájdalom, éhség, diszkomfortérzés, unalom
stb. A sírástípusok akusztikai vetülete mérhető, elemezhető, és az adatok összevethetők a
funkcionális szándékkal. (Gósy 2005)

1.kép. Kifejező sírás.

A hangadás mellet már az élet első néhány hetében megfigyelhető az éber és élénk fixálás. A
csecsemő veleszületett figyelmi preferenciát mutat az emberi arc mintázatára, a
szemkontaktusra, valamint azérzelmi reakciókra. A tekintet és a szemkontaktus megléte az
egyik alapeleme a későbbi teljes kommunikáció kialakulásának.

Az üzenetváltás a 4-6. hét táján kibővül a „társasági” vagy szociális mosollyal. A

mosolyválasz (smiling response) az anyával való kapcsolatban nagyon erős serkentője az
anyai odafordulásnak,a kommunikációnak. Öthónapos kor körül már hallhatóak az első
torokból képzett nevető és kuncogó hangok is.

2. kép. Szociális mosoly.

11
A megszokott módon fejlődő csecsemő figyel a gesztusokra, és maga is próbál hasonló
mozdulatokat használni: ezekkel saját állapotáról vagy kívánságáról ad információt
környezete számára. Jól nyomon követhető kialakulásuk az összerendezetlen, kósza
mozdulatoktól a valódi nyelvi értékű jelekig. A kezdeti társalgásban válaszként működő,
jelentéssel felruházott véletlenszerű mozdulatok fokozatosan adják át helyüket a valódi,
beszédértékű gesztusoknak a mama és a gyermek között létrejött interakciós folyamatok
keretében.

A gőgicsélés hangjai a sírással párhuzamosan fejlődnek. A 4-6. hét között kezdenek a babák
gőgicsélnispontán érés eredményeképpen. Később az akusztikai visszacsatolás, majd a
környezetből jövő emberi hang váltja ki és ösztönzi a további próbálkozásokat. Figyelik a
felnőtt szájmozgását, több-kevesebbsikerrel igyekeznek utánozni és fáradhatatlanul
ismételgetik a maguk keltette hangokat. A gőgicsélésnek meghatározó szerepe van a beszéd
kialakulásában és megfelelő fejlődésében, mert a gyermek így gyakorolja be azokat a
mozgásokat, melyek a későbbi beszédhangok létrehozásában szükségesek. A gőgicsélés
kezdetben rövid ideig tart, majd egyre gyakoribbá és hosszabbá válik.

A beszédből a gyermek először az intonációt sajátítja el. A beszédtanulásnak ekkor csaknem

kizárólagosan érzékszervi alapjai vannak, melyben a hangutánzás és az ismétlés kap fő
szerepet. Az intonációs hangminták központi idegrendszeri feldolgozása történik meg először,
majd ez alakul át motorikus, azaz kimondott intonáció-típussá. A gyermek a nyelvfejlődés
folyamatában lépésről lépésretapasztalja meg az artikulációs lehetőségeket. Ebben a legkisebb
fiziológiai erőfeszítés irányát követi: a könnyebben ejthető hangokat előbb, a nehezebben
ejthetőket később produkálja. (Lengyel 1981) Az intonáció utánzása, hangokra bontása
univerzális, tehát a legkülönbözőbb anyanyelvű gyermekeknél ugyanazok a hangok és
intonációk jelennek meg. Ezek az ún. alaphangok. Később ez a hangkészlet a szelekciós
tanulás révén leszűkül a környezeti nyelvben releváns hangokra. (Pléh 2006,756)

A csecsemőkorban a kommunikálás a szülőkkel, a gondozókkal történik, azaz ilyenkor még

csak az interperszonális kommunikálás ismert a gyermek számára és kezdetlegesebb, szűkebb
repertoárral valósul meg. A nyelvi megértés mindig megelőzi a produkciót, tehát a gyermek
jóval többet ért, mint amennyit maga nyelvileg produkálni képes és ez még sokáig így marad.

A felnőttek sajátos kommunikációt használnak annak érdekében, hogy gyermeknek minél

több lehetőséget adjanak az interakcióra és a tanulásra. A korai kommunikációban a szülő – a
gyermekkibontakozása érdekében – mintegy alárendelt, kiszolgáló szerepet vállal. Az
inerakciók eredményekénta gyermek alkalmazkodása növekszik, és figyelme a szülő által

12
javasolt irányba fordul. Ezekben akölcsönös helyzetekben tanulja meg elsőként, hogy a
kommunikáció „társas játék”, melynek szabályi közösen és egymásra figyelve alakíthatók.

3. ábra. Kommunikáció –interakció az anya és a csecsemő között (Szomor 2009,78)

Az anyák – különösen a gyermek első három életévében – sok időt fordítanak arra, hogy a
gyermeküktől visszajelzést kapjanak. A gyermekekhez intézett beszéd jellegzetes hangtani,
alaktani, mondattani és jelentéstani vonásokat mutat (Lengyel 1981,201) Jellegzetességei
közé tartozik pl. a magasabb hangfekvés, a köznyelvinél nagyobb kitéréseket mutató
intonációs kontúrok, a bővebben adagolt hangsúlyok, a szabályosabb és lassabb ritmus, az
egyszerűbb felépítésű szavakból álló ”dajkanyelvi”szókincs, az egyszerű mondatszerkesztés,
az ismétlődések használata. Az anya ösztönösen ’válogatott lexikát’ használ, arra törekszik,
hogy a gyerek mikrovilágának leglényegesebb elemeit és jelenségeit nevezze meg. A
névmások nehezebbek, mint a főnevek, tehát kerüli a névmások használatát. Gyakoriak a
kérdő mondatok, megszólítások, felkiáltások és sok az emelkedő hanglejtésű megnyilatkozás:
pl. ’Igen? Minden rendben? Nézd, mi van ott!’ (Crystal 1998,225) A felnőtt tehát
alkalmazkodik a gyermek nyelvi- és értelmi szintjéhez, és egyben figyelmének ébrentartását,
nyelvi aktivitását is fokozza. Kicsinyéhez beszélve az anya a baba figyelmének irányát követi,
pillanatnyi cselekvéseit, tevékenységét kommentálja, belső állapotaival, kedélyével, jó vagy
rossz közérzetével foglalkozik. Az anyai beszéd legfőbb célja, hogy valamilyen hangbeli vagy
motoros (mozgásos) választ váltson ki a gyermekből. A lehetséges nyelvi válasz híján pedig
gyermeke mosolyát, gőgicsélését, sőt, néha egyszerű fiziológiai megnyilvánulásait pl. ásítás,
köhögés, böfizés stb. is válasznak tekinti. Amennyiben a gyermektől még ilyen válasz sem
érkezik, saját kérdéseit gyakran maga válaszolja meg. (Réger 2002,18-20).

Az ilyen típusú proto-társalgást jól szemlélteti az alábbi példa:

Michael (3 hónapos): (Hangos sírás.)

Anya (Belép a szobába.): Ó egek, micsoda hang ez! Micsoda hang ez! (Felveszi a
gyermeket.)

Michael: (Bömböl.)

Anya: Drágaságom, drágaságom. Hát senki sem foglalkozik veled? Hadd nézzelek
csak. (Belenéz a pelenkába.) Nem, itt minden rendben, ugye?

Michael: (Köpködő hang).

Anya: Hát akkor mi a baj? Éhes vagy, ugye? Régen volt már az ebéd?

Michael: (Gurgulázó hang.)

13
 Anya (Arcával megérinti a gyermeket.): Igen, réges-réges-régen.

Michael: (Gőgicsélő hang.)

Anya: Igen, tudom. Menjünk, együnk valami finom papit, aztán...

(Crystal 1986, 51)

A szülők, gondozók mindvégig úgy kezelik gyermekek kommunikációs viselkedéseit, mintha

azok szándékkifejezések lennének, ezzel olyan közeget teremtenek a babának, amely
vélhetően segít a kommunikáció tényleges elsajátításában. A kommunikáció az első
hónapokban diádikus szociális interakciókon alapul, vagyis csak egyetlen másik tárggyal vagy
személlyel képes a csecsemő egyszerreinterakcióba lépni pl. csecsemő-gondozó vagy
csecsemő-tárgy.

Erre a korai időszakra jelmező az emberi hang és emberi arc preferenciája, a mimika
utánzása, a gondozóval folytatott diádikus strukturált ’párbeszéd’, és a szinkronicitás elemi
formái. (Tomasselo mts. 2007)

A gagyogás, ’babbling’ megjelenése 7-10 hónapos kor között már az első szavak ejtését
jósolja be. A kiadott hangok változatossága megnő, és csökken a hangok intenzitása,
erőssége. A csecsemő a saját maga által kiadott hangokat játékos formában ismételni kezdi és
duplázza, így egyre hosszabbhangkapcsolatokat mond ki. pl. ’lalalalala’, ’bababababa ’stb.
Újra és újra visszatérő cirkuláris reakció egyfajta önjutalmazás, mely a környezet utánzásának
előfeltétele. Eleinte kevesebb hangot hasonló hangsorokban használ pl. bababa, ez a kettőzött
gagyogás. Majd a hangsorok átmennek kevert gagyogásba, és már nem hasonló szótagból álló
hangsorokat produkál pl. ’adu’, ’bede’ stb. Gyakori jelenség az ún. párbeszédszerű gagyogás,
amikor az anyával vagy gondozóval felváltva, mintegy beszélgetve gagyog: átadja és átveszi a
’szót’ és magáravonja, irányítja a partner figyelmét. Beszéde konatív és fatikus funkciójú,
hiszen minden hangmegnyilvánulása felszólító jellegű vagy a kommunikáció fenntartására
irányul.(Lengyel 1981)

A dallam, a ritmus és a hangszín változásai az első év vége felé a gyermek

megnyilatkozásainak fontos jellegzetességévé válnak. A gyermek ráébred arra, hogy
szándékos jelzésekkel pl. gesztus, hangadás, nyúlás, rámutatás stb. hatni tud környezetére és
el tud érni célokat. A játékoknak és a rituáléknak sajátos dallamkontúrjai alakulnak ki.
Megjelennek az ún.protoszavak, melyek jellemzője, hogy a gyermek bizonyos szótagokat
mindig azonos dallammal kezd használni. A jelentéstulajdonítás egyben a nyelv, a nyelvi
közlések értelme és funkciója felé mutat. Egyre jobban képessé válik a környezetben hallott
hangoknak, illetve a hangzó beszédnek a felismerésére és feldolgozására.

A környezete egyes előmondott szavait utánozza, anélkül, hogy jelentésüket megértené, ezt
nevezzük echoláliának. Ez még szenzoros kommunikáció, de nagyon is akaratlagos
tevékenység. A kifejezések még nem tekinthetők a szókincs részének, mivel nem használja
őket spontán. A szó csak fokozatosan szabadul ki az inger együttesből. Az utánzással
párhuzamosan a beszédmegértés is kialakul, kezdetben természetesen látszatmegértés
formájában. Nem a szavak jelentését, hanem a szituációt fogja fel a gyermek a
metakommunikációs jelzések pl. mimika, gesztus, hangerő stb. közvetítésével.

14
9-10 hónapos korra a tipikus fejlődésben, a szocialitás új viselkedésformái jelennek meg és a
gyermek triádikus interakciókban kezd részt venni. Ebben a páros kapcsolattartásban a
gyermek és a felnőtt cselekvése egy külső entitásra irányul. Az un. adok-veszek
tevékenységekben vesz részt pl. labdázás,toronyépítés, közös ’olvasás’ stb., melynek alapja a
közös figyelem.

(Tomasselo mts. 2007) A közös figyelmi viselkedések közé tartozik a mutatás két formája is:
a protoimperatív és a protodeklaratív mutatás (Bates és mtsai. 1975). A protoimperatív (kérő)
mutatás célja az anya viselkedésének befolyásolása pl. a gyermek az anya segítségét kéri egy
tárgy megszerzéséhez. A protodeklaratív mutatás során a gyermek az anya figyelmi állapotát
monitorozza, s erre a mentális állapotra próbál hatni pl. az anya is ugyanarra a dologra
figyeljen, mint amire ő. A protodeklaratív mutatás tehát jelentős fejlemény a későbbi
szándéktulajdonításon alapuló kommunikáció kialakulásában.

Az interakció társas keretének megteremtésével – a rámutatással, a szemkontaktussal, és a

tárgyakhoz kapcsolódó beszéddel pl. tárgyak és személyek megnevezése, a címkézés, a
közösen megélt események kommentálása stb. – a nyelvi közösség felnőtt tagjai gazdag és
támogató környezetet teremtenek a nyelv elsajátításához és a kétoldalú kommunikációhoz.
Bár a társalgási keretek megteremtése kultúránként nagyon eltérő lehet, mégis „a nyelvi
fejlődés mindenütt és mindenkor a felnőtt és a gyermek együttműködésén, a közös
cselekvésekhez, a közösen megélt élettapasztalatokhoz kapcsolódó beszéden alapul.”
(Kenesei 2004, 192)

4. ábra. A pszichológiai állapotokban való osztozás motivációja (Tomasello mts. 2007, 102)

Egyszavas kijelentések szakasza (10-18.hónap)

A 12–16. hónapos kor az ún. passzív beszéd időszaka, melyet azután rohamosan követ az első
szó megjelenése. A beszéd feldolgozására az ún. globális beszédmegértés a jellemző, azaz a
gyermek csak az elhangzó beszéd egy részét képes felismerni, és a megértést még nagyban
segítik a külső tényezők pl. beszédhelyzet, gesztusok, mimika, intonáció stb. Az elemző,
analitikus megértés csak később alakul ki.

Az első szókezdemények a 10. - 12. hónap táján jelennek meg, emellett a gőgicsélés még kb.
15 hónapos korig hallható a gyermeki megnyilatkozásokban, majd fokozatosan megszűnik. A
holofrázisok agyermek első jelentéssel bíró hangsorai. Formájukat tekintve a felnőttnyelv
szavaihoz, funkciójukattekintve pedig a felnőttnyelv mondataihoz kapcsolhatók. Komplex
nyelvi jelenségek, melyek kétféle módon jöhetnek létre:

15
 1. A gyermek több- kevesebb sikerrel utánoz egy a környezetéből hallott szót
2. A környezet jelentést tulajdonít egy-egy gőgicsélt, esetleg értelmes szóra emlékeztető
hangsornak és ezt a jelentést erősíti meg a gyermekben

A legkorábbi nyelvi közlések főként kérő és felszólító mondatdallammal kiejtett szavak vagy
egészében megjegyzett szókapcsolatok, pl. ’Baba!’;’ ’Ott!;’ ’Adide!’ Jelentésükben,
kommunikatív céljaikban gyakorlatilag azonosak a korábban gesztusokkal (rámutatás,
nyúlás), vagy gesztusokkal és vokalizálással kifejezett üzenetekkel. Fonetikai szempontból
valamely lexikai egység leképződései. Általában könnyen kiejthető szavak, amelyek a
gyermek környezetében gyakori személyre, tárgyra vonatkoznak, valamilyen kedvelt
cselekvést jeleznek, irányt, tárgyak eltűnését vagy megjelenését fejezik ki. Nem feltétlenül
egyeznek meg a felnőttek által használt szavak formájával és jelentésével. Egy szó több
tárgyat vagy cselekvést jelölhet, de az is előfordul, hogy a dolgok különböző helyzetekben
más- más nevet kapnak. Ezek az izolált szavak még nem hordoznak ragokat, és jelentésük
gyakran a felnőtt használathoz képest túl általánosított pl. a kisgyerek számára gyakran
minden fiatal felnőtt férfi ’apa’, vagy éppen túlságosan diszkriminált pl. csak az otthoni kutyát
nevezi úgy, ’vauvau’, nem egyszer téves illesztésen alapulnak pl. nem a megfelelő szót
használja a fogalomra.

A gyermek eleinte csak a hallott hangsor egy részletét ismétli meg. Legtöbbször a szavak
elejét rekonstruálja pl. ’ba’ ─ ’banán’, nusz ─’nyuszi’, kisebb százalékban a végét pl. át –
’lapát’, geji –’reggeli’. Egy kis idő múltán igyekszik imitálni a szótagszámot is pl. ’sűsű –
’fésű’, pőpő –’cipő’, és ez már a szupraszegmentális észlelés finomodását jelzi.

A kettős tárolás eredményeként a gyermek minden szemantikai egységet két formának feleltet
meg. Tárolja a saját, a környezettől eltérő gyermeknyelvi szavait pl. ’pcsu’, ’sócsi’ és a felnőtt
helyes formáit pl. papucs, zokni. Az utóbbi formáknak a szó felismerésekor és azonosításakor
elsőbbsége van. Később a fejlődés folyamán a felnőtt változatok fokozatosan kiszorítják a
gyermeknyelvi formákat. (Lengyel 1981)

Az első év vége felé a gyermekek olyan szótagsorozatokat mondanak, melyek intonációja,

hangsúlyozása anyanyelvük mondataira emlékeztetnek, de jelentéssel nem bírnak vagy csak
egy-két értelmes, ismert szót tartalmaznak. Ez a halandzsázás, az ún. expresszív zsargon. Mi-
vel ebben az időszakban a beszéd önmagában nem, csak a helyzet ismeretében érhető meg,
ezért a jelenséget szituatív beszédnek is nevezzük. (Gósy 2000)

5. ábra. A beszéd kialakulásának és a nyelv fejlődésének folyamata (Szomor 2009,82)

16
Távirati beszéd és szótári robbanás (1,5-3 éves kor)
Valamikor másfél-kétéves kor környékén látványosan megváltozik a gyermek
beszédprodukciója: a lányok esetében kissé hamarabb, a fiúknál később. Gazdagodni és
bonyolódni kezd nyelvhasználata. Egyrészt megfigyelhető a szótári robbanás és ugrásszerűen
nő a szókincs az aktív és a passzív szavak tekintetében egyaránt. (Ötéves korig a gyermek
szókincse naponta átlagosan mintegy 10 új szóval bővül!) A szófajok használatában a főnevek
dominálnak, de megnő az igék és az egyéb szófajok száma is a közlésben.

Másrész elkezdi kombinálni az aktívan használt szavakat. Fokozatosan eljut a gyermek a

szómondatoktól az ún. telegrafikus beszédhez, amely már a mondatszerű közlések előhírnöke.

A gyermek szavakat (morfémákat) illeszt össze, úgy, hogy közben nem használ ragokat és
mástoldalékokat, illetve kimondottan nyelvtani funkciókat szolgáló szavakat pl. apabú ─ ’apa
haragszik’, kap tej–’kérek tejet’. Beszéde ettől a sürgönyök nyelvhasználatához lesz
hasonlatos, amelyek feladója takarékoskodik a szavakkal. A telegrafikus beszéd nyelvtani
értelemben még gyakran helytelen, mégis, ez az első látványos lépés a nyelv, mint
kombinatorikus szabályok által vezérelt szimbólumrendszer elsajátításához. (Bloom 1994).

A grammatikai formák intenzív elsajátításával kialakul az ún. flexiós beszéd. Sorban –

általában nyelvenként jellemző, bár nem nagyon mereven kötött sorrendben – jelennek meg a
különböző nyelvtani elemek pl. toldalékok, névelők, igekötők stb. A gyermek egyre
bonyolultabb szerkezetű, s egyben egyrebonyolultabb jelentésű viszonyokat kifejező
mondatokat (közléseket) képes megérteni, illetve maga is használni. A toldalékok
elsajátításának hierarchikus sorrendjét, meghatározza a pszichikai - kognitívbázis, melyben a
következő elvek érvényesülnek (Gósy 2005):

 a kognitív elsőbbség elve (pl. a feltételes mód jelét akkor tudja elsajátítani a gyerek, ha
előbb megérti a feltétel fogalmát),
 a kognitív bonyolultság elve (az összetettebb elemek később jelennek meg a
beszédben),
 az egyértelműség elve (először azokat a toldalékokat sajátítja el a gyerek, amelyek
egyalakúak és egyértelmű szemantikai, szintaktikai funkciójuk van)
 a gyakoriság elve (a gyakrabban hallott formák hamarabb rögzülnek).

A magyar gyermek beszédében a tárgyra, a helyviszonyok kifejezésére és a birtoklásra

utalások jelennek meg először: a -t tárgyrag; a –ba, – be helyhatározói rag; az -é birtokjel, az –
m személyjel, a –k többesjel és a –nak, –nek részeshatározó rag. (Lengyel, 1981)

Az alaktani szabályokat elsajátítva a gyermek gyakran nem a környezetéből hallott

szóalakokat utánozza, hanem a különböző nyelvtani elemek használati szabályinak
felismerése után maga igyekszik megalkotni a megfelelő nyelvtani formákat. A
grammatizálódási folyamatban tehát szükségszerűen megjelenik a túlszabályosítás.

A kulcsszó stratégia felváltja a globális megértést. A gyermek egy vagy néhány szót megért a
közlésből, és ezek alapján találja ki a közlés többi részét.

A második év elején a közös szándékok és figyelem talaján új együttműködő kapcsolatok

jelennek meg, melyek már kiegészítő és felcserélhető kommunikatív szerepeket (beszélő/

17
hallgató) feltételeznek. A gyermekek ”mintha” cselekvésekben is részt vesznek, melyek során
a felnőttekkel együtt fiktív valóságot hoznak létre.

6. ábra. A kommunikáció fejlődése a kora gyermekkorban (Szomor 2009,80)

0-3. hónapig Az önreguláció időszaka, amelyben a

csecsemő megismeri az őt körülvevő világot
A bizalmasság keresésének ideje, a
környezetében lévő emberekkel való
3-5. hónapig kapcsolat kialakítása
A kétirányú kommunikáció megjelenése,
amelynek legfontosabb ismérve az
5-9. hónapig „adokveszek” helyzet kialakulása és
stabilizációja.
9-18. hónapig A komplex kommunkiáció megjelenése,
amely végig kíséri egész életünket.
30 hónapos korig A komplex kommunikáció általánossá
válása, az érzelmi ideák megjelenése.
48 hónapos kor Az érzelmi gondolkodás kialakulása.

A nyelv kialakulása alap fokon (3-6 éves kor)

A gyermek nyelvhasználatában óvodás korban folyamatos minőségi és mennyiségi fejlődés
tapasztalható a nyelv valamennyi (fonetikai/fonológiai, morfológiai,szintaktikai és
pragmatikai) szintjén.

A gyermekek többsége sokat és szívesen beszél. Szókincsük lényegesen gazdagodik,

csökkennek a túláltalánosítások. A szójelentések mind jobban elveszítik idioszinkretikus
(egyedre vonatkozó) jellegüket és egyre inkább a társadalmilag érvényes jelentés válik
uralkodóvá. A konkrét jelentés mellett folyik az átvitt jelentés elsajátítása is. A
kommunikációt a verbális mámor az igék használatának túlsúlya jellemzi. (Gósy 2005)

A távirati beszéd a harmadik életév végére tipikus esetben lényegében eltűnik. A

toldalékrendszerek csaknem teljesen kiépülnek. Az időviszonyok (múlt, jelen, jövő)
felismerése, egymáshoz valóviszonyítása és kifejezése ugyanakkor még nehézséget okoz. A
jelenség a három-hét éves korú gyermek időészlelésének viszonylag alacsony fejlettségi
fokával magyarázható.

A beszéd és az értelmi részfunkciók fejlődésének következtében a gyermek számára megnő

az elérhető és tárolható információk mennyisége. A mondatok szerkezete egyre bonyolultabbá
válik. Hároméves kor körül megjelennek beszédében az első összetett mondatok, és
gyakoriakká válnak mondatfűzésben az és, hogy, mert kötőszók. A harmadik életévet elért
gyermek beszédére már nyelvtanilag helyes, kifejező és mások által jól érthető.

A beszédfeldolgozása még alapvető eltéréseket mutat a felnőttek beszédmegértési

folyamataihoz képest. A gyermek nagymértékben támaszkodik a vizuális információkra: a
hozzá beszélő felnőtt szájmozgására, hangképzésére, mimikájára. A beszédmegértésben

18
emellett jelentős szerep jut a logikának, a gyermek értelmező képességének, a
beszédfeldolgozási gyakorlatának, az érzelmeknek, valamint a gyermek általános fizikai és
pszichés állapotának.(Gósy 2005)

Az óvodás kor jellemzője az ún. egocentrikus beszéd. A gyermekek hosszú monológokat,

önmaguknak szóló hangos vagy motyogott kísérő, kommentárokat használnak tevékenykedés
közben. pl. ’Ezt most ide rakom. És akkor most vége.’ Az egocentrikus beszéd különleges
átmeneti szakasz a kommunikáció és a gondolkodás között: pszichikailag belső beszéd, míg
fiziológiailag külső beszéd, hiszen hallható.(Vigotszkij 2000) Az egocentrikus beszéd
óvodáskor végére, kisiskoláskor elejére megszűnik, pontosabban belső beszéddé,
gondolkodásbeszéddé alakul át.

A kommunikáció nagy része már verbálisan történik, így a kommunikáció fejlődését a

pragmatikai képesség változásában követhetjük nyomon. Megjelenik a kontextusos beszéd,
melyben már minden információ magából a szövegből adódik. A gyermek olyan
elbeszéléseket alkot, melyek a kívülálló hallgató számára is– pusztán a
szövegösszefüggésből–megérthetőek.

A szituatív beszéd természetesen nem tűnik el, hanem a felnőttekhez hasonlóan hol ezt, hol
azt használja a gyermek a helyzettől illetve a közös előismeretektől függően. A szituatív és
kontextusos beszéd nem jelent minőségi különbséget és közöttük sok átmeneti forma létezik.

Viszont fontos, hogy a gyermek képes legyen egyik vagy másik adekvát használatára.

Az óvodás korú gyermek kommunikációs stratégiái differenciálódnak. Már sok társalgási

fordulatot, társalgást szabályozó tényezőt ismer és ezeket hasonló helyzetekben, egyre
biztosabban alkalmazza. Tudja, hogyan kell a hallgató figyelmét felkelteni és fenntartani.
Igazodik a partner igényeihez és már magyarázatokat is tud adni. Ismeri a főbb megszólítási,
köszönési, udvariassági szabályokat. Megtanulja a kommunikáció esetleges zavarainak
kezelését, vagyis képes a párbeszédek, dialógusok lebonyolítására. Ugyanakkor a pragmatikai
szabályok elsajátítása a legtöbb esetben a grammatikai szabályok elsajátítása után következik
be. A stílusminősítésekkel, hogy kinek mikor mit illik mondani, még nincs mindig
tisztában.(Lengyel, 1996)

A kommunikációs funkciók (Jakobson 1969) felől jellemezve az óvodás korú gyermek

nyelvhasználatát elmondható, hogy a referenciális (közlő, tájékoztató) és konatív (felhívó,
felszólító) és emotív (érzelemnyilvánító) funkciók jól érvényesülnek. A fatikus funkciók,
melyek kommunikáció létrehozására és fenntartására irányulnak pl. köszönések,
megszólítások stb. még csak szűk körben működnek. A poétikai funkció csak az irodalmi
alkotások pl. mondókák, versek, mesék stb. kapcsán van jelen. A metanyelvi funkció szinte
teljesen hiányzik, majd csak az iskolába lépést követően jelenik meg, és finomodik
fokozatosan. (Herbszt 2010)

Fokozatos gazdagodás és bonyolódás (7 éves kortól)

Az iskoláskortól lényegesebb nyelvi változások nem történnek, de természetesen minden
nyelvi szinten megfigyelhető további fejlődés. Az alaktani, grammatikai és szintaktikai
fejlődés eredményeként alig találkozunk a felnőtt nyelvhez viszonyítva hibás formákkal.
Stabilizálódnak a beszédhangok. A beszédprodukció kontextus függetlenné válik, és csaknem
teljesen tükrözi az anyanyelvi mintát. Megjelennek a hezitálások és a többszörösen összetett

19
mondatok. A gyermekek tehát egyre bonyolultabb tartalmak, összefüggések kifejezésére
válnak képessé, ugyanakkor beszédtempójuk a néhány évvel idősebb társaikhoz képest még
lassúbb. (Gósy 2005)

Az átlagos fejlődésű gyermek anyanyelv elsajátításának szintje ekkorra eléri azt az állapotot,
amely megalapozhatja az írott nyelv, az írásbeli kommunikáció elsajátítását. Kialakul a nyelvi
tudatosság (Adamikné 2001). Ugyanakkor a nem szószerintiség finom formái pl. a
szarkazmus vagy a metaforák kreatív használata stb., csak a serdülőkor tájékán figyelhetők
meg. A kommunikáció fejlődésének ilyen kései megnyilvánulásai azonban egyénenként
nagyon eltérők lehetnek (Győri - Hahn 2006).

A nyelvelsajátítás, a kommunikációs készség kialakulásának végpontja, nagyon nehezen

jelölhető ki. Egyrészt, mert a szókincs, a mentális lexikon az élet végéig bővülhet új
szavakkal.

Másrészt ugyancsak az élet végéig alakul a pragmatika; az azzal kapcsolatos tudás, hogy
milyen nyelvi eszközök pl. szavak, fordulatok, köszöntések stb. milyen társas szituációkban,
milyen kommunikációs célból alkalmazhatók.

Feladatok
1. Gyűjtse össze milyen akadályozó, hátráltató tényezői lehetnek a nyelvelsajátításnak,
nyelvfejlődés folyamatának!
2. Készítsen gondolattérképet az anyanyelv szerepéről, funkcióiról!
3. Foglalja össze, melyek a gyermeknyelvkutatás szempontjai, kulcskérdései, főbb
vizsgálódási területei?
4. Mutassa be lényegre törően a nyelvelsajátítási elméleteket!
5. Érveljen a nyelvelsajátítás kritikus periódusa mellett és ellen! Foglalja álláspontját T-
táblázatba!
6. Ismertesse a magzati kommunikáció jellegzetes megnyilvánulásait!
7. Vázolja fel az interakció és a kommunikáció kialakulásának döntő mozzanatait a kora-
gyermekkorban!
8. Készítsen egybefoglaló táblázatot a nyelvelsajátítás jól körülhatárolható szintjeiről,
szakaszairól, főbb állomásairól!
9. Jegyezze le egy gyermek játéktevékenységéhez kapcsolódó verbális és nonverbális
megnyilvánulásait! Elemezze az így nyert anyagot kommunikációelméleti szempontok
alapján!
10. Készítsen jegyzőkönyvet egy gyermek bölcsődei/ óvodai/ iskolai tevékenységéről!
Elemezze a jegyzőkönyv anyagát nyelvi-kommunikációs szempontból!
11. Készítsen kilépőkártyát a modulhoz:

1. Emelje ki a legfontosabb gondolatokat!

2. Fogalmazzon meg kérdéseket az olvasottakkal kapcsolatban!
3. Tegyen megjegyzést, észrevételt az anyaggal kapcsolatban!

20