You are on page 1of 10

Szóbújócska

Szóban szavak keresése vagy szavakból új szó alkotása. A S automatizálása mellett a


beszédértés fejlesztése, szószegmentálás vagy szintézis a feladat.

A táblákat kinyomtatás, laminálás után képekre vágtam. Külön válogattuk a nagy és kis
képeket. Megneveztük őket. Színek szerint csoportosítottunk és összeillesztettük. Az első
négy volt a könnyebb, mert ott a szótaghatár egybeesik a szóhatárral ezért először ezekkel
játszottunk.

Két füzetbe ragasztható feladatlapot is csináltam.

Kártyajáték

A sárga hátterű lapokat az asztalra tesszük, képpel felfelé. Közben megnevezzük őket. A többi
lapot összekeverjük és kiosztjuk a játékosok között. Ne lássák egymás lapjait! A kézben lévő
lapok közül mindenki kiválasztja azokat, amik párt alkotnak (pl.: villa + mos), megnevezik,
maguk elé teszik. Kiválasztják a sárgahátterűek közül azt, ami az adott két laphoz tartozik (pl.
villamos), fölé teszik és azt is megnevezik. A kézben maradt lapokból egyet húz a szomszéd,
ha valamelyik lapjának a párját húzta, leteszi az asztalra és fölé teszi a sárgahátterűt.
Megnevezi. Ő tartja a kezében levő lapokat húzásra. Addig játszanak, amíg el nem fogy a
kézből a lap.

Az nyer, aki a legtöbb tercettet (hármast) gyűjtötte össze.

Úgy is játszható, hogy minden kártya az asztalon van összekeverve, képpel fölfelé. Az egyik
gyerek kiválaszt egy sárgahátterű kártyát és megkeresi a hozzá tartozó másik kettő. Ha
helyesen választott megszerezte. Jöhet a következő játékos. Addig meg a játék, amíg kártya
van az asztalon.

Logico

Van még egy logico lap is, amit méretre vágás után össze kell ragasztani, laminálni és mehet a
Logico keretbe, vagy lehet csipeszelni.
süllő vasút

sül vas út

álmos sóhaj

ál(szakáll) mos só haj


félős hőség

fél ős hős ég

hálás fogás

hál
ás fog ás

bőgős villamos

bőg villa
ős mos
Szóbújócska
Találd ki, mik bújtak el az első oszlop képeiben!
Kösd össze az összetartozókat!

+
vasút sül lő

+
villamos só haj

+
süllő
vas út

+
sóhaj ál(szakáll) mos

+
álmos villa mos
Szóbújócska
Találd ki, mik bújtak el az első oszlop képeiben!
Kösd össze az összetartozókat!

+
hálás fél ős

+
bőgős fog ás

+
félős hős ég

+
hál
hőség ás

+
fogás bőg ős
Kártya

süllő
sül

fél félős
ős

villamos
villa mos
só haj
sóhaj

vas út vasút

hős ég hőség
hál

ás hálás

fogás
fog
ás

bőg ős
bőgős
Mi lesz belőlük? (S automatizálása)

hős

bán ég


villamos
n
ős

fél bá
bán n

vasút


n haj
bán
félős

vas út
bán bá süllő
n

sül

bán

bá sóhaj
n

villa

bán
mos
hőség
bán
Mi lesz belőlük?

You might also like