Vergilius

A birodalom növekedése
A Optimaták és popularisok
polgárháborúk Polgárháborúk
kora Rómában
Proscriptiók, földelkobzások
és az augustusi
Octavianus győzelme (Kr. e. 31), „Augustus” (Kr. e. 27)
aranykor
Pax Augusta, aranykor
Vergilius életműve
Eclogae

• Bukolika, Theokritosz
• 10 költemény, valós viszonyok tükröződése
• 4. ecloga (keresztény értelmezés)

Georgica

• Maecenas szerepe
• Mezőgazdaság jelentősége
• Emberi munka (labor), tudás, természethez való viszony, egyén és közösség
• 4. ének: Orpheus és Eurydice
 Hexameteres eposz, 12 ének

„arma virumque cano”

1-6. ének: Aeneas bolyongásai

Aeneis 7-12: harcok Itáliában

Aeneas: Venus és Anchises fia (Ilias)

Rómaiak őse, gens Iulia őse

Trója – Karthagó (Dido) – Itália, Alvilág (6. ének)

 Centók, sortes Vergilianae, kommentárok, falfirkák

Középkorban regényváltozat

Utóélet 15. század: 13. ének (Aeneas és Alvinia házassága, apoteózis)

Dante

„pozitív” és „negatív” olvasat

Imperializmus-ideológia, Mussolini

„Az Aeneis két hangja” (amerikai filológusok)

Vergilius: 4. ecloga 4–25
 Íme betelt az idő, amelyet Cúmae dala jósolt:
Újraszületve az évszázak roppant sora tárul.
Eljön a Szűz ismét, már jön Sáturnus uralma,
Már a magasságból küld új ivadékot a mennybolt.
Óvd csak e most születő csecsemőt, Lúcína, ki majdan
Véget vetve a vaskornak, hoz a földre aranykort:
Hisz máris testvérbátyád országol, Apolló.
    S consulságod alatt kezdődik e fényes időszak,
Pollio, nagy hónap-sorait számláljuk előre;
És te vezetsz, amidőn bűnnek ha marad nyoma bennünk,
El fog enyészni s örök remegés nem ijeszti világunk.
Ő pedig istenként él majd, aki lát az egekben
Isteni bajnokokat s őt is látják azok éppúgy,
S lesz lecsitult földünk fejedelme az ősi erénnyel.
    Ám a talaj teneked, te fiú, eleinte a termést
Adja magától még: vizibabba keverve peszercét
És a buján kusza repkénnyel bűbájos akanthuszt.
Bőtejü tőggyel tér, hívás nélkül, haza kecskéd
És a hatalmas oroszlántól nem ijed meg a jószág.
Míg fölibéd maga sarjaszt majd bölcsőd üde rózsát.
Pusztul a kígyó is, pusztul minden hamis, ártó
Nadragulya; s teli lesz asszír balzsammal a környék.
Homéros: Ilias 20.290–308
Péleidész meg karddal tán elorozzaa lelkét,
hogyha a föld rázója Poszeidón nem veszi észre.
Nyomban eképen szólt a haláltalan égilakók közt:
"Ó, jaj, a nagyszivü Aineiász szomorít, ki Akhilleusz
által sujtva hamar Hádész házába hanyatlik,
hogyha tovább hallgat hangjára a Messzehatónak,
balgatagon: hiszen az sose védi meg őt a haláltól.
Ámde miért szenvedjen most ez a bűntelen ember,
mások vétke miatt méltatlanul, ő, aki oly sok
kedves ajándékot küld mindig az égilakóknak?
Rajta tehát, a haláltól őt szabadítani szálljunk,
meg ne nehezteljen Kronidész, ha e hőst nagy Akhilleusz
elpusztítja: mivel neki sorsa, hogy élve maradjon,
hogy ne legyen mag nélküli és nyom nélküli eztán
Dardanosz ága, hiszen Zeusz őt kedvelte leginkább,
minden gyermeke közt, kit néki halandó nő szült.
Mert Priamosz fiait már meggyűlölte Kroníón:
s Aineiász erejét teszi végül a trószok urává
s gyermeke gyermekeit, kik még ezután születendők."
Aeneis 1.12–22 (Előhang)
Őskori város volt Karthágó, tyrusi gyarmat,
Szemközt épp Tiberínusnak torkával, a távol
Ítaliával: igen gazdag, vad harcra törő föld.
Ezt Júnó, mondják, a világ valamennyi helyénél
Többre becsülte, Samosnál is; szekerét, hadi-vértjét
Itt tartotta s igen vágyott már akkor az úrnő -
Végzete tűrje csak - ezt tenné meg a népek urává.
Ám hire járt, sarjak kelnek majd trójai vérből,
Így hallotta, akik megdöntik a tyrusi várat;
És hogy a párkák azt szőnék: ez a harcra kiváló,
Szélesen országló faj egész Libyát leigázza.
Aeneis 6. 836–853
 Itt van az is, ki Corinthust és az achájt leigázván
Majd a magas Capitóliumon diadalmenetet tart.
Másik amott Argost és Aeacidést, nagy Achillés
Vérét és Agamemnón várát sújtja, Mycénaet,
Trójai őseiért így állva bosszút, s a Minerva
Megcsufolásáért. Hát benneteket ki feledne
Büszke Cató s Cossus? Ki a Gracchusokat, s Libyának
Ostorait - Scipiók, villám-ikrek! - titeket ki?
S Fabriciust, a szerényt, vagy Serránust, aki - szántott?
Merre ragadsz, Fabius-ház? fáradok el! s te, Legelső,
Késéseddel nép üdvét óvó, te is itt vagy?
    Más faj - elismerem - élethűbb ércszobrokat alkot,
S arcot olyant farag, úgy, hogy szinte beszél az a márvány,
Jobb ügyvéd is akad, s ki leírja a csillagok útját
Mérőbotjával, vagy számon tartja kelésük:
Ám a te mesterséged, római, az, hogy uralkodj,
El ne feledd - hogy békés törvényekkel igazgass,
És kíméld, aki meghódolt, de leverd, aki lázad!"
Propertius: Elégiák 2.34 (Kr. e. 25)
„Félre latin költők, s görögök mind, félre az útból,
mert ami most születik, túltesz a Iliason”
 
Servius, Aeneis kommentár
„Vergilius szándéka ez: Homérost utánozni és Augustust
dicsőíteni ősein keresztül.”
 
Dante: Isteni színjáték, Pokol 1.79–87
„Te lennél Vergilius?! Az a forrás,
mely bő folyamban árasztja a szót?
– feleltem neki szégyenlős zavarban
 
Te, minden költők fénye, büszkesége,
add jutalmát a buzgó szeretetnek,
mellyel tanulmányoztam művedet!
 
Te vagy a mesterem, a mintaképem;
a szép stílust tetőled kölcsönöztem,
mely tollamnak megbecsülést hozott.”