You are on page 1of 14

Az aquafitnesz kialakulása,

története
• Az aquafitnesz elterjedése több mint 25 évvel ezelőtt indult az Amerikai
Egyesült Államokból, mint a legtöbb fitnesz irányzat. Előnye, hogy ötvözi az
aerobik és gimnasztikai gyakorlatokat valamint a vízben végzett
testmozgásnak az egészségre gyakorolt jótékony hatását. Egy amerikai
katona, Glenn McWaters, az Amerikai Tengerészgyalogság könnyűatléta-
edzője fejlesztette ki. Súlyos lábsérülést szerzett Vietnamban, az orvosok
nem láttak esélyt rá, hogy valaha még felépülhet ebből a sérülésből úgy,
hogy akár futni is képes legyen. Így a katona először saját maga számára egy
rehabilitációs programot dolgozott ki, edzéseihez készített egy szivacsos
anyagból készült mellényt (segédeszköz), amelynek segítségével a vízben
futóedzést tudott tartani, anélkül, hogy az ízületeit megterhelte volna. Az
általa tervezett mellény tekinthető a mai aquafitnesz öv elődjének.
Rehabilitáció és sport
• Ezt az aquafitnesz mozgásprogramot először kizárólag csak a rehabilitációban alkalmazták gyógytornászati
célokra. Célja volt, hogy segítsék vele a sportsérülések utókezelését, a gyors felépülést. Majd később a
versenysport edzésmódszereibe is beépült, hiszen a sportolók felkészülésében is használták. Évek teltek
el, amíg az aquafitnesz megjelent és nagy tömegek számára is elérhető rekreációs kínálati elemmé vált.

• Az aquafitnesz az idősebb korosztály, valamint a túlsúlyos emberek számára kitűnő edzéseszköznek


számít, hiszen nem terheli meg az ízületeket olyan mértékben, mint a különböző fitnesz és aerob
mozgásváltozatok szárazföldi változata.

• A vízi gyógytorna gyakorlataiból kidolgozták a medencében végezhető tornagyakorlatokat, valamint a


gyakorlatok számával együtt bővült a speciális sporteszközök köre is – és a víziöv mellé megtervezték az
aquafitnesz-cipőt és -kesztyűt, a víz alatti steppadot, a vízisúlyzókat és a „vízinudlit” – melyeket a
szabadidős sportban használnak. Az aquafitnesz nagy népszerűségre tett szert és elterjedt egész
Amerikában. Európában, viszonylag későn a ’90-es években, míg hazánkban csak az utóbbi években jelent
meg és vált népszerűvé
Az aquafitnesz célcsoportja
• Az aquafitnesz life-time jellegű, így ezeken az edzéseken kortól és nemtől függetlenül mindenki részt
vehet.

• Ennek a rekreációs tevékenységnek tág a célcsoportja, hiszen ajánlható olyan gyerekeknek és


felnőtteknek is, akik úszástudással nem rendelkeznek, hiszen a gyakorlatok elvégzéséhez nem szükséges
az úszás, a mozgás alacsony vízszint mellett történik, a speciális öv mindenkit fenntart a víz felszínén. Így
akik nem tudnak úszni, azok is kihasználhatják a testmozgáshoz a víz jótékony fizikai tulajdonságait.

• Előnyös ez a mozgásprogram olyanoknak is, akik ízületi bántalmakban szenvednek, és emiatt a


szárazföldön végzett mozgások nagy terhelést jelentenének a szervezetük, az ízületeik számára. Az
aquafitnesz-edzések során a víz felhajtóereje érvényesül, így minden ember a testsúlyának csak a 3,6%-
át nyomja, tehát sokkal kevesebb súly nehezedik az ízületeire. Így minden olyan mozgásfajtát, amit
tradicionálisan a szárazföldön hajtanak végre – mint a futás, járás, sífutás, aerobik, és tánc – a vízben is
elvégezhetnek az ízületeik megterhelése nélkül.
• Life-time jellegű
• Fiataltól idősig
• Kiváló kiegészítő sportág
• Speciális edzésmódszer top atlétáknak
• Gerincbántalmak, izületi problémákban szenvedőknek
• Izomsorvadás
Az aquafitnesz előnyei, népszerűségének okai

-a tornagyakorlatok kitűnő hatással vannak a gerinc- és az ízületi problémákra


-a speciális, vízben végzett gyakorlatok révén kitűnő tartásjavító torna is egyben
-mindenki számára könnyen elsajátítható, mégis hatásos mozgásanyagot tartalmaz, így idősek, középkorúak és
fiatalok is végezhetik

- minden korosztály számára remek erőnlétet biztosít, hiszen life-time jellegű


- végzéséhez nem szükséges úszástudás

- kitűnően alkalmazható a legyengült szervezetek megerősítésére, a sérülések utáni rehabilitáció céljára

- szárazföldi sportok mellé a legelőnyösebb kiegészítő sportág.


Két alapvető változat
• Az aquafitnesz a legtöbb izomcsoportot megmozgatja a túlterhelés
veszélye nélkül, a terhelést adekvátan tudjuk adagolni nemre, korra és
edzettségi állapotra való tekintettel.

• Két változatát különböztethetjük meg: a sekélyvízi és a mélyvízi


aquafitneszt. Az aquafitneszre jelentkezők személyre szabott
edzésterv keretében a lehetőségek közül kiválaszthatják a nekik
legmegfelelőbb edzésformát, ezért alkalmazható minden
korosztálynak és a speciális, egyedi esetekben is.
Az aquafitnesz segédsezközei
• Víziöv
• A víziöv a vízitorna legalapvetőbb és a legelső segédeszköze, amelynek elődjét Glenn
McWalters fejlesztette ki. A segédeszköz fejődésen ment át, hiszen a kezdetleges
mellényszerű öv azóta korszerűbb és kényelmesebb alakúvá és anyagúvá vált, a kezdeti
merev szivacsszerű anyagát egy rugalmas, a mozgó testhez igazodó gumihab váltotta fel.
A víziöv felcsatolva az egész mellkast körülveszi és fenntartja az embert a vízben, így a
gyakorlatok elvégzése során a fej soha nem süllyed a víz alá és nem kell energiát fordítani
arra, hogy a testet mi magunk tartsuk a víz felszínén.

• Mélyvízben a gyakorlatok csak a víziöv segítségével végezhetők el, hiszen nélküle a test
minduntalan lesüllyedne a víz alá. Az öv használata azért is szükséges, mivel egyenesen
tartja a törzset, ezáltal a törzs izmai minden gyakorlat elvégzése során igénybe vannak
véve, így erősödnek a gerincfeszítőizmok és a mély hátizmok, amelyek a helyes
testtartásért felelősek. Az öv arra készteti az embert, hogy a gyakorlatok végzése során
törzsét helyes szögben tartsa.
Vízisúlyzók
• A vízisúlyzók speciális anyagból, ún. poliuretán habból készülnek, amelyek a szárazföldön
könnyűek. A vízisúlyzók segítségével használjuk ki a víz egy másik igen fontos fizikai
tulajdonságát: a viszkozitást, azaz a súrlódást. A vízisúlyzót szinte minden esetben a víz alatt
használják, ahol a súrlódási ellenállás következtében mozgatásuk jóval nehezebbé válik, így a
vízben a poliuretán súlyzókkal végzett gyakorlatok egyenértékűek a szárazföldön a 2–5 kg-os
nehéz súlyzók használatával. Előnyük, hogy a vízisúlyzók használatánál nem lép fel semmilyen
sérülésveszély, hiszen a pillekönnyű anyaggal nem lehet senkit sem megsérteni, s ha valaki
elengedi a súlyzókat, azok felszállnak a víz felszínére. A vízisúlyzók különböző méretűek, melyek
az ellenállás nagyságát fogják jelenteni, hiszen, a nagyobb súlyzók esetében több a vízben a
súrlódó felület, így a gyakorlatok elvégzése több energiát igényel, mint a kisebb súlyzók
esetében. A gyakorlatok elvégzésének intenzitása, sebessége is meghatározó: minél gyorsabban
végzünk el egy gyakorlatsort, annál nagyobb hatást érhetünk el vele. A vízisúlyzók segítségével a
víz fölött is végezhetők gyakorlatok, az edzés elején bemelegítés, a végén pedig lazítás céljából.
A lábsúlyzók hasonló célt szolgálnak, mint a vízisúlyzók, tehát a súrlódó felületeknek a
növelését. A lábsúlyzók levegővel vannak megtöltve így a gyakorlatok végzése alatt a lábakat
folyamatosan felfelé kényszerítik, ezért folyamatosan ellentétes irányú erőkifejtésre kényszeríti
a használóját, hogy a víz alatt tartsa azokat.
A „vízinudli”
• A „vízinudli” egy tömör szivacsból álló 1,5–2 méteres hosszúkás rudacska, amellyel főleg a víz fölött végezhetünk különféle gyakorlatokat. A
használatával a gyakorlatokat nehezebbé lehet tenni, így a terhelés intenzitását tudjuk növelni a célcsoporttól és az általunk elérni kívánt
hatástól függően. A nudlival olyan gyakorlatok is végezhetők, amelyek elősegítik az egyensúlyérzék javítását.

• A sekélyvízi aquafitnesz segédeszközei az alábbiak lehetnek: aquafitnesz-cipő, -kesztyű, steppad.

• A gumiból készült aquafitnesz-cipőt a medencében állva végzett gyakorlatoknál alkalmazhatjuk (például lépések, ugrások, futások esetében). A
cipő segít a balesetek megelőzésében, hiszen a medence alján megakadályozza a lábak elcsúszását.

• A kesztyű, más nevén ellenállás, tulajdonképpen egy olyan vízálló anyagból készült kesztyű, amelynek ujjai között anyag feszül, az
úszóhártyához hasonló módon. A kesztyű azt a célt szolgálja, hogy az ellenállást tudjuk növelni, így a terhelés intenzitásán tudunk változtatni.

• A víz alatti steppad, a szárazföldi steppadhoz hasonlóan lehetővé teszi azoknak a lépő gyakorlatoknak a végrehajtását, amit a szárazföldön is
végezhetünk, itt azonban a térdízületek nincsenek annyira igénybe véve, mint a szárazföldi gyakorlatok során.

• Az eddig ismertetett eszközök az aquafitnesz legalapvetőbb, és speciálisan kidolgozott eszközei. Ezeken túl még nagyon sok eszközt lehet
használni, például botot, karikát, gumikötelet, labdát, melyek motiváltabbá teszik a résztvevőket, hiszen sokféle mozgásváltozatot végezhetünk
velük, az eltérő alakú, formájú szerek sajátos terhelést jelentenek a motórium számára
Az aquafitnesz fajtái
• Az aquafitnesz mozgásanyaga is változáson ment át, bővítették a
mozgásváltozatokat és egyre több eszköz használatával színesítették ezt a
rekreációs mozgásformát.
Így az alábbi mozgásváltozatokat különböztethetjük meg:

• aqua gymstick,

• aqua step,

• aqua power.
Az aqua gymstick
• Szárazföldi mozgásváltozata vált ismertté, melyet adaptáltak vízi
környezethez. Az eszköz tulajdonképpen egy bot, a két végén
gumikötéllel, amin egy hurok található, ahová a lábunkat tudjuk
rögzíteni. A vízben ennek az eszköznek a használatával a víz és a
gumikötél ellenállását küzdjük le, ezért az izmoknak folyamatos
terhelést jelentenek, hiszen az izmok állandó tónusban vannak. A bot
egyensúlyban tartásához mélyizmainkat dolgoztatjuk, amelyek
testünk stabilizálásáért felelősek, erősítésük pedig jobb testtartást és
közérzetet eredményezhetnek. A sportszerrel nagyon sokféle
gyakorlatot végezhetünk, mely érdekessé, motiválóvá teszi az órát a
vendégek számára.
Aqua step
Nyáron igen kedvelt szabadidős tevékenység, a fürdők szabadidős
programkínálatában igen gyakori. Az aqua step a szárazföldi stepaerobik alapjait
használja fel, azonban előnyei közé tartozik, hogy lényegesen kisebb terhelés mellett
ugyanazok az élettani hatások érhetők el vele, mint szárazföldön. A szárazföldi
stepaerobikhoz hasonlóan a rendszeres edzés fejleszti az erőállóképességet, jó
hatással van a szív keringési rendszerére és a motoros képességekre. A vízben végzett
mozgások jelentősen javítják az egyensúlyi és koordinációs képességeket, amit a zene
és az egyszerű koreográfia tesz még könnyebbé. Mivel az aqua step tréning
alapvetően low impact terhelési forma, rendkívül jó zsírégető hatása van. A vízben
történő step-gyakorlatok előnye a szárazföldivel szemben, hogy a vízben a
megnövekedett közegellenállás miatt a gyakorlatok hatásfoka nő, a sérülések veszélye
csökken. A terhelés fokozását a steppad magaságának emelésével, illetve intenzívebb
karmunkával, és az eszközök segítségével (vízisúlyzó, vízinudli, lábsúlyzó), valamint a
lépésirányok variációinak, kombinációinak nehezítésével érhetjük el.
Aqua power
• Ennél a mozgásváltozatnál a gumikötelet használják fel a vízben a
különböző gyakorlatok során, tehát az ellenállást a víz és a gumikötél
jelenti. Az aqua power az ellenállással szemben végzett gyakorlatok
széles skáláját teszi lehetővé, amelyeknél az erősítés kiegészül a víz
jótékony hatásával. Különböző hosszúságú és erősségű gumiköteleket
használhatunk, mindenki a saját előképzettségének, fizikai állapotának
megfelelően választhat eszközt. A terhelés intenzitását, a gyakorlatok
erősségét a gumikötél hosszának változtatásával lehet változtatni

You might also like