You are on page 1of 65

A

VIZUÁLIS KULTÚRA TANTERVE,


TEMATIKUS TANMENETE
7. OSZTÁLY SZÁMÁRA
(TANÁRI SEGÉDLET)

1
A VIZUÁLIS KULTÚRA TANTÁRGY TANÍTÁSÁNAK
FŐ CÉLJA, KÖVETELMÉNYE,
TANANYAGTARTALMA

Cél:
Életkori sajátságokat figyelembevevő – érdeklődésre, vizuális
tapasztalásra épülő, tevékenységbe ágyazott – ismeret-, készség- és
képességfejlesztés
Érzelmi gazdagítás. Az esztétikai érzékenység – nyitottság, erkölcsi
fogékonyság, igényesség, ízlés – alakítása
A látás kiművelése, tudatosítása. A képi művelődés bővítése – a képi
emlékezet, képzelet – gazdagítása
A kézügyesség, a gyakorlati, technikai érzékenység fokozása
A tervező, konstruáló, anyagformáló, eszközhasználó, tárgykészítő,
környezetalakító tevékenységek fejlesztése
Gondolatok, érzések, elképzelések, tapasztalatok vizuális eszközökkel
való megjele-nítése – az alkotás, tárgykészítés esztétikai, technikai
lehetőségeinek megismerése –, alkalmazása
A vizuális kultúra ágainak, a köznapi, a tömeg, a műszaki, a tudományos
és a művészi vizuális kommunikáció, kifejezés, nyelv- és jelrendszer
eszközeinek, ábrázolásmódjának, műfaji sajátosságainak ismerete
A mindennapok, a természet, a társadalom, a kulturális örökség a
különféle viszonyrendszerek (ember és természet, ember és tárgyak,
ember és technika, ember és társadalom, az egyén létkultúrájának)
megismerése
A múlt értékeinek megszerettetése, a hagyománytisztelet kialakítása
A hazaszeretet, a hovatartozás-tudat, valamint az empátia kifejlesztése
A hagyományos kézműves tevékenységen keresztül – mai igényekhez
igazodva, átfogalmazva – a hagyományos értékek továbbéltetése
Az életkornak megfelelő vizuális műveltség kialakítása

Követelmény:
A tanuló legyen képes:
• a látvány megfigyelésére, értelmezésére, analízisére, lényegének
megragadására
• képi gondolkodásra, vizuális absztrakcióra
• tapasztalat, képzelet, emlékezet utáni ábrázolásra
• élmények, gondolatok, érzelmek vizuális kifejezésére
• a képi nyelv kifejezési szándék szerinti megválasztására
• a médiák által közvetített üzenetek értelmezésére
• vizuális önkifejezésre, alkotásra

2
• tanulmányok, szabadkézi vázlatok, szerkesztési eljárások (vetületi,
axonometri-kus, perspektivikus) végzésére, magyarázó, közlő,
értelmező rajzok, makettek, modellek készítésére
• helyzetfelismerésre, tervezésre, konstruálásra, eszközhasználatra,
anyagalakításra, tárgykészítésre, környezetformálásra
• a jelentés, a szép, az esztétikum megértésére
• a rendeltetés – a szerkezet, a tartalom és a forma összefüggéseinek
felfedezésére
• a mindennapok, a természet és a társadalom, a vizuális művészetek
és a design élményének, látványának befogadására
• műelemzési eljárások alkalmazására
• a néphagyomány, a népi kultúra megértésére, befogadására
• az empátiára, a sajátjától eltérő gondolkodásmód elfogadására
• a hagyományos kézműves technikák elsajátítására, alkalmazására

Tartalom:
Ismeret-, élmény-, tapasztalatszerzés a környezetből:
• az élő és élettelen természet, a mesterséges környezet jelenségei,
elemei, anyagai, formái, színei, téri helyzete, mozgása, változása,
esztétikuma
• az ember környezethez – élő, élettelen, mesterséges világhoz –
fűződő viszonya
• a lakóhely, a saját környezet értékei
Ismeret-, élmény- és tapasztalatszerzés az emberről:
• az ember, az egyén, a társadalom fejlődése
• az ember társadalomhoz fűződő kapcsolata
• az emberi kultúra és alakító tényezői
A kultúra területei: a szellemi és a tárgyi kultúra (művészetek,
hagyomány)
A vizuális kultúra ágai: a képzőművészet, a fotó, a film és a videó
A vizuális kultúra műfajai, technikái
A vizuális kultúra kultúrköreinek korszakai, legnevesebb alkotói,
alkotásai
A tömegkommunikáció legfontosabb formái, műfaji jellegzetességei
A környezetkultúra ágai: az épített környezet és a tárgyi világ
A hagyományos népi kultúra és a tárgyalkotó tevékenység
A megismert tárgykörök alkotó jellegű kifejezése

3
A VIZUÁLIS KULTÚRA 7. OSZTÁLYOS
TANTERVE
A VIZSGÁLÓDÁS FŐ TERÜLETE:
A FEJLŐDÉS, A KRONOLÓGIA

Évfolyamszintű cél, követelmény, tartalom


Cél:
A tér ábrázolása különféle módon: Monge-féle három képsíkos vetületi
ábrázolás, axonometrikus ábrázolás, szerkesztő perspektíva, látszati
perspektíva
Rekonstrukciók készítése
A természeti és mesterséges formák elemzése, makettezése
Sokoldalú tapasztalatszerzés a fény- és festékszínekről
Az ábrázolási konvekciók felhasználása a látvánnyal, jelenségekkel,
térrel, térformákkal, formaredukciókkal kapcsolatos egyéni alkotásokban
Megtapasztalt formák, megismert műalkotások képi, plasztikai átírása
Az időben és térben mozgó formák vizsgálata
Az ember, a művészet, a technika és a kommunikáció fejlődésének
megismerése:
• a környezet alakulása, fejlődése, az egyén fejlődése
• a kulturális örökségek, a hagyományok szerepe, a vizuális kultúra
fejlődése
• a művészettörténeti korszakok jellegzetességei
• a technika fejlődése
• a tömegkommunikáció műfajai, sajátosságai
• a fotó- és mozgóképkultúra kialakulása, szerepe
• az ábrázolási hagyományok
Az emberélet fordulóinak hagyományainak megismerése, és hozzájuk
fűződő tárgyak létrehozása a kézműves tevékenységben
Ábrázolási technikák, eljárások gyakorlása, új kifejezési módok
megismerése, jártasság kialakítása az anyagvizsgálatban és az
eszközhasználatban

Követelmény:
Szerezzenek a tanulók gazdag tapasztalatokat a természeti és
mesterséges térről, a benne megjelenő formákról, azok jellemzőiről,
változásairól, színéről
Használjanak változatos formákat a téri viszonyok megjelenítésére
Ismerjék a legfontosabb síkbeli és térbeli kifejezőeszközöket, a
térábrázolási konvenciókat
Legyenek képesek:
• a formák működését bemutató fázisrajzokat alkotni

4
• felismerni a sajtótermékek, könyvek, plakátok külső megjelenítésének
és tartalmának összefüggéseit
• a formák síkredukciójára
Legyenek jártasak a felhasznált anyagok elemzésében, a biztonságos
eszközhasználatban és a képi kifejezés nyelvének gyakorlásában
A tanulók ismerjék meg a fejlődés, változás törvényszerűségeit,
periódusait
Ismerjék meg:
• az élő és élettelen természet változásait, az élőlények és az ember,
az egyén fejlődését
• a kulturális örökségek, a hagyomány szerepét
• a technika fejlődését; a fotó- és mozgóképkultúra kialakulását
• a képzőművészet, tárgykultúra kronologikus alakulását, stílusjegyeit
• az ábrázolási hagyományokat
• a tömegkommunikáció szerepét
• az emberélet fordulóinak szokásait, hagyományait
Készítsenek az életfordulókhoz kapcsolódó hagyománytárgyakat
Legyenek jártasak a felhasznált anyagok elemzésében, a biztonságos
eszközhasználatban

Tartalom:
Térábrázolási módok:
Monge-féle három képsíkos vetületi ábrázolás
• axonometrikus ábrázolás
• szerkesztő perspektíva
• látszati perspektíva
Formaelemzések (összetett természeti és mesterséges formák)
A forma származását, fejlődését bemutató folyamatábrák, mozgó térbeli
modellek
A konkrét látvány, jelenség színvilága
Változatos formák téri viszonylatai szubjektív képi, plasztikai
megjelenítésében
Az ábrázolási konvenciók továbbgondolása az önkifejezés során
Formák síkredukciója
Könyvek, sajtótermékek, plakátok a tartalom és forma összefüggésében
Az ősművészettől a római művészetig
Az építészet, szobrászat, festészet, iparművészet alakulása, stílusjegyei
A formatervezés esztétikája
A fényképezés kialakulása, jellemzői. A művészfotó. A kollázs és a
montázs
Az emberélet fordulói, szokásai, hiedelmei. Az emberélet fordulóihoz
fűződő tárgyalkotás
Az egyén és a közösség kapcsolata a népéletben és napjainkban
A képi kifejezés eszközeinek és a vizuális nyelvnek tudatos használata
(pont, vonal, szín, folt, fény, árnyék távlat, horizont, tónus, arány, irány,

5
ismétlés, ritmus, kiemelés, kompozíció, egyensúly, nyugalom,
mozgalmasság, feszültség)
Ábrázolási technikák gyakorlása, új eljárások megismerése,
anyagvizsgálat, eszközhasználat fejlesztése

TÉMASZINT

VIZUÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ, MODELLEZÉS

A vizuális kommunikáció, modellezés téma célja,


követelménye, tartalma
Cél:
Az ember által létrehozott épített tér megfigyelése, ábrázolása,
modellezése kapcsolódva a művészettörténeti korszakokhoz (az
ősművészettől a római művészetig)
A térábrázolás különféle módjainak megismerése, alkalmazása:
• Monge-féle háromképsíkos vetületi ábrázolás
• axonometrikus ábrázolás
• szerkesztőperspektíva
• látszatperspektíva
A természeti és mesterséges formák elemzése
A növényi és mesterséges formák kereszt- és hosszmetszeteinek,
rétegmetszeteinek megfigyelése által a származás, a belső felépítés
megértése
Az anyag, a forma és a funkció összefüggéseinek felismerése
Sokféle, vizuális nyelven megfogalmazható tapasztalat és ismeret
szerzése a fény- és a festékszínekről
A fény irányának és az árnyékvetésnek összefüggései
A tónusskálák, tónusnégyzetek hasznosítása a szín- és levegőtávlat, a
térbeliség kifejezésében, ábrázolásában
A szín- és fényhatások változásainak felismerése
A színreflex jelenségének meglátása
Az időben és térben mozgó formák, elemek vizsgálata
A formák működésével és származtatásával összefüggő fázisrajzok és
térbeli makettek készítése
A tömegkommunikáció különböző formáinak (könyv, sajtótermék, plakát)
elemzése
Különböző kiadványok csoportosítása megadott szempontok szerint
(tudományos–ismeretterjesztő, dokumentum, fikció, művészi)

Követelmény:

6
Szerezzenek a tanulók – a megfigyelések és tevékenységek során –
gazdag tapasztalatokat a természeti és mesterséges térről, a bennük
megjelenő formákról, azok változásairól, színeiről
Ismerjék a térlátás és -ábrázolás történetét az ősművészettől a római
művészetig
Ismerjék meg a térábrázolási konvenciókat (vetületi, axonometrikus,
perspektivikus)
Ismerjék meg a vonal- és levegőtávlat fogalmát
Tudjanak természeti és mesterséges formákat elemezni a méretük,
felépítésük, felületük, részformáik, formakapcsolódásuk, befoglaló
formájuk, karakterük alapján
Ismerjék az anyag, a forma és a funkció összefüggéseit
Ismerjék a színkontrasztokat, színharmóniákat
Tudják a színtanulmányaikban a látvány színviszonylatait megjeleníteni
Ismerjék fel a fény- és színhatások változásait
Ismerjék a fény és az árnyékvetés összefüggéseit
Tudják tónusfokozatokkal, színátmenetekkel a térbeliséget, a
plasztikusságot megjeleníteni
Legyenek képesek magyarázó rajzot készíteni technológiai folyamatról
Legyenek képesek a formák működését, származását bemutató
fázisrajzokat, térbeli modelleket alkotni
Ismerjék fel a könyvek, sajtótermékek, plakátok külső megjelenítésének
és tartalmának összefüggéseit
Ismerjék a műsorok, kiadványok különböző kategóriáit (tudományos,
ismeretterjesztő dokumentum, fikció, művészi)
Tartalom:
A természeti és az ember által létrehozott mesterséges tér képi,
plasztikai megjelenítése közvetlen megfigyelés és elképzelés alapján
A térábrázolások a különböző korokban és kultúrákban (az
ősművészettől a római művészetig)
Térábrázolási módok:
• Monge-féle háromképsíkos vetületi ábrázolás
• axonometrikus ábrázolás
• szerkesztőperspektíva
• látszatperspektíva
Modellek készítése téri helyzetek összefüggéseinek bemutatására
Adott vetületek téri, rajzi rekonstruálása
Összetett természeti és mesterséges forma (mértani alapformák is) több
oldalú képi, plasztikai értelmezése alapos megfigyelés alapján
A méret, felépítés, felület, részforma, formakapcsolódás, befoglalóforma,
karakterek megfigyelése és megjelenítése
A belső felépítés vizsgálata a növények és mesterséges formák kereszt-
és hosszmetszeti, rétegmetszetei által
A forma származását, fejlődését, szerkezetét bemutató folyamatábrák,
mozgó térbeli modellek alkotása
Az anyag, forma és funkció összefüggései
A jellemző nézet kiemelésével piktogramok alkotása

7
A konkrét látvány, jelenség jellemző színvilágának megfigyelése,
megfestése
Színvázlatok, színtanulmányok
A formák plasztikusságának, térbeliségének kifejezése tónusskálákkal,
színátmenetekkel
Színharmóniák
Színkontrasztok: színezet-, komplementer, telítettségi, hőfok-, minőségi,
mennyiségi, sötét–világos, szimultánkontrasztok
A fény iránya és árnyékvetés közötti összefüggés (telifény, oldalfény,
ellenfény)
Színreflex
Magyarázó rajzok, térbeli modellek környezetünk jellemző gépeinek
működéséről
Folyamatábrák alkotása (pl. a Föld arculatának változásai a Földtörténet
során)
Könyvek, sajtótermékek, plakátok elemzése a tartalom és forma
összefüggésében
A tudományos ismeretterjesztő, dokumentum, művészi kiadványok
megismerése, csoportosítása, szerkesztése

VIZUÁLIS MŰVÉSZETEK, MÉDIA

A vizuális művészetek, média téma célja,


követelménye, tartalma
Cél:
Az ember és a környezet alakulásának és fejlődésének megismerése
A vizuális kultúra alakulásának időrendi áttekintése az emberiség egy-
egy korszaka alapján
Az építészet, szobrászat, festészet, iparművészet
szemléletmódváltozásának megismerése
A formatervezés jellemzőinek megfigyeltetése
A művészet életformáló szerepeinek felfedezése az ember életében
Az esztétikum sajátosságainak megismerése
A vizuális “szótan” jellemzőinek megismerése
A festészeti technikák sajátságainak ismerete
Az ősművészet, a bronzkori művészet, Egyiptom, Mezopotámia
művészete, az indián, a törzsi művészet, Kréta–Mükéné, a görög, az

8
etruszk, a római és a pannoniai provincia művészetének (építészetének,
szobrászatának, festészetének) legfontosabb ismertetőjegyeinek
megismerése
A műalkotások születésének történelmi és szellemi hátterének
tudatosítása
Az egymás után következő művészettörténeti korszakok stílusjegyeinek
összehason-lítása
A fotó kialakulástörténetének megismerése
A fotó jellegzetes kifejezőeszközeinek megfigyelése
A művészi fotó elemzése. A fényképezőgép felépítésének, működésének
vizsgálata

Követelmény:
Tudják az ősművészet, a bronzkori művészet, Egyiptom, Mezopotámia
művészetének, az indián, a törzsi művészet, Kréta–Mükéné, a görög, az
etruszk, a római és a pannoniai provincia művészetének (építészetének,
szobrászatának, festészetének) legfontosabb ismertetőjegyeit
Ismerjék a műalkotások születésének történelmi és szellemi hátterét
Tudják az egymás után következő művészettörténeti korszakok
jellegzetességeit egy-mással összehasonlítani
Legyenek képesek az adott művészettörténeti korra jellemző
műalkotásokból példákat mondani és azokat elemezni
Tudják a festészeti és szobrászati technikákat elemezni műalkotásokon
keresztül
Ismerjék a fotó kialakulásának történetét
Értsék a fotó kifejezőeszközeit, ismerjék meg az ábrázolásmódját
Ismerjék és hasznosítsák a fotózás alaptörvényeit. Ismerjék a
fényképezőgép felépítését, működését, elemi szinten való használatát
Ismerjék a tanulók a fejlődés és a kronológia kapcsolatát, az ember és
környezetének átalakulását, fejlődését
Ismerjék az esztétikai kategóriákat
Ismerjék a vizuális “szótan” (ritmus, arány, egyensúly, kompozíció)
jellemzőit
Értsék a formatervezés esztétikáját, az anyag–forma–funkció–esztétikum
kapcsolatát

Tartalom:
Az ember és környezetének átalakulása, fejlődése. A fejlődés, kronológia
összefüggései
A vizuális kultúra alakulása, időrendi áttekintés (hosszmetszet és
keresztmetszet) az emberiség egy-egy korszakán keresztül
Az építészet, szobrászat, festészet, iparművészet alakulása,
szemléletmód-változása
A formatervezés
Anyag–forma–funkció–esztétikum összefüggései
A plakát, reklám, kirakat esztétikája
Esztétikai kategóriák (szép, rút ... ). A művésziség és művészietlenség
kategóriái

9
A vizuális “szótan” (ritmus, arány, egyensúly, kompozíció) jellemzői
Az ősművészet, a törzsi művészet, Egyiptom, Mezopotámia
művészetének, az indián művészetnek, Kréta–Mükéné, a görög, az
etruszk, a római és a pannoniai provincia művészetének (építészet,
szobrászat, festészet) legfontosabb ismertetőjegyei
Az adott művészettörténeti korra jellemző műalkotások bemutatása és
elemezése
A fényképezés kialakulásának története. A fényérzékeny anyagok
A fotó kifejezőeszközei. A kiemelés eszközei, a kompozíció. Kollázs,
montázs
A fotó és a festészet viszonya. A művészfotó jellemzői. Fotó elemzése
A fotó műfajai: szociofotó, dokumentumfotó, riportfotó, portré-,
csendélet-, táj-,
alak-, aktfotó
A magazinfotó és művészfotó különbözősége

KÖRNYEZETKULTÚRA, TÁRGYKULTÚRA,
KÉZMŰVESSÉG, NÉPHAGYOMÁNY

A környezetkultúra, tárgykultúra, kézművesség,


néphagyomány téma célja, követelménye,
tartalma
Cél:
Az ember változásának, fejlődésének vizsgálata
Az emberélet fordulóihoz kapcsolódó hagyományok bemutatása
Az egyén közösségbe tartozásának felfedeztetése. A közösség
rétegződésének vizsgálata
A már elsajátított tárgyalkotási módok gyakorlása, újabb kézműves
technikák megismerése
A felhasznált anyagok vizsgálata
A kéziszerszámok balesetmentes használatának elsajátítása
A hagyományos tárgyak esztétikumának megfigyeltetése az általuk
kifejezett jelentéstartalmon keresztül

Követelmény:
Ismerjék az ember életkori szakaszait, azok jellemzőit
Ismerjenek az emberélet fordulóihoz kapcsolódó szokásokat,
hiedelmeket, népköltészeti alkotásokat
Értsék meg az egyén és a közösség viszonyát, a közösség meghatározó
szerepét
Legyenek ismereteik a közösség rétegződéséről
Készítsenek az életfordulókhoz kapcsolódó hagyománytárgyakat,
ismerjék meg a gyöngyszövést, és az egyszerűbb bőrműves technikákat

10
Legyenek jártasak a megismert kézműves technikák alkalmazásában, a
felhasznált anyagok elemzésében, a kéziszerszámok balesetmentes
használatában
Fedezzék fel a tárgyak jelentéstartalmában rejlő esztétikumot

Tartalom:
Az egyén változása, fejlődése a különböző életkori szakaszokon
Az emberélet fordulóinak (születés, gyermekkor, ifjúkor, házasság, halál)
szokásai, hiedelmei, hozzájuk fűződő népköltészeti alkotások
Az egyén és a közösség viszonya, életút a közösségen át. A közösségi
értékrend, norma
A hagyományokba való belenevelődés folyamata
A közösség rétegződése (etnikum, vallás, vagyoni helyzet, kor,
foglalkozás...)
Esztétikum a funkció-forma-díszítés összhangjában, a tárgyak
jelentéstartalmában
Új kézműves technikák elsajátítása
A viselet elemei – mint a hovatartozás kifejezői (pl. színvilág, díszítés,
jelentéstartalom)
Viseletkiegészítők készítése gyöngyfűzéssel, gyöngyszövéssel, valamint
egyszerűbb bőrműves technikákkal
Az életfordulók szokástárgyainak készítése a már ismert eljárásokkal.
Felhasználásra javasolt anyagok: agyag, textil, növényi anyagok

ÖNKIFEJEZÉS, ALKOTÁS

Az önkifejezés, alkotás téma célja,


követelménye, tartalma
Cél:
A gyermekek által készített épületmakettek és térkonstrukciók
modellként való felhasználása a szubjektív megjelenítésében
Az ábrázolási konvenciók felhasználása az alkotásokban, valamint a
ritmusos díszítő tervezésben
Látványok, műalkotások képi, plasztikai átírása. Változatos formavilág
szerepeltetése
Történések megjelenítése, mozgások kifejezése
A szín- és levegőtávlat, a térbeliség kifejezése
Ugyanazon forma megfestése különböző szín- és fényviszonylatokban
A színharmóniák és színkontrasztok tudatos használata
Alakzatok átcsoportosítása, viszonylatok megváltoztatása (kompozíciós
kísérletek)
A képi kifejezés eszközeinek tudatos használata. A tanuló egyéniségének
megfelelő formai, technikai megoldások kiválasztása

11
Új kifejezési módok megismerése

Követelmény:
Használjanak változatos formákat a téri viszonyok megjelenítésére
Ismerjék a leggyakoribb érzéki csalódásokat, értsék a nézőpont
jelentőségét a látvány megítélésében
Legyenek képesek:
• az ábrázolási konvenciók továbbgondolására
• az emberrel kapcsolatos hangulatok, érzelmek ábrázolására
• a formák síkredukciójára; kompozíciós kísérletekre
• a színharmóniák és színkontrasztok tudatos alkalmazására
• a képi kifejezés eszközeinek, a vizuális nyelvnek készségszintű
használatára
• az egyéniségüknek megfelelő formai, technikai megoldások
kiválasztására
• új kifejezési módok elsajátítására

Tartalom:
Változatos formák használata a téri viszonyok megjelenítésében
Az ábrázolási konvenciók továbbgondolása önálló, szubjektív
alkotásokban
A számítógépes grafika lehetőségei
Képző- és fotóművészeti alkotások hatása a gyermekmunkákra.
Látványok, műalkotások képi, plasztikai átírása
Történések megjelenítése, mozgás kifejezése (konkrét és elvont
formákkal, szekvenciákkal, sorozatokkal, montázzsal). Gyorsvázlatok az
emberi mozgásról
Az ábrázolt formák síkredukciója
A szín- és levegőtávlat, a térbeliség kifejezése
Ugyanazon formák megfestése különböző szín- és fényviszonylatokban
(pl. élénk–tört, hideg–meleg, sötét–világos háttér)
A színharmóniák és színkontrasztok tudatos használata
Alakzatok átcsoportosítása, viszonylatok megváltoztatása (kompozíciós
kísérletek)
A képi kifejezés eszközeinek és a vizuális nyelvnek készségszintű
használata (pont, vonal, folt, szín, fény, árnyék, tónus, távlat, horizont,
arány, irány, ismétlés, ritmus, kiemelés, kompozíció, egyensúly,
nyugalom, mozgalmasság, feszültség, tömeg)

Technikák:
Téralakítás, térkonstrukciók: fa és műanyag építőkockák, használati
tárgyak, dobozok, hullámpapír felhasználása
Makettek készítése a tanult művészettörténeti korokból (az őskortól a
római művészetig, külső, belső térformálás, alaprajzi elrendezés, zárt,
fedett, nyitott tér, lefedés, tagolás, díszítés)
Változatos méretű és minőségű papírok, fotók, újságok felhasználása

12
Mintázás: plakett, dombormű, szobor készítése agyag és gipszöntés
felhasználásával (anyag, méret, arányok, felület, fény, árnyék, pozitív,
negatív, tagolt, tagolatlan, tömbszerű és áttört forma). Papírplasztika és
papírmasé készítése
Rajzolás: ceruzával, ecsettel, rajztollal, filc- és rosttollal, nádtollal,
szénnel, hurkapálcával diófapác, mahagónipác és tus felhasználásával
Körző, vonalzók használata a szerkesztéshez
Nyomatkészítés: papírnyomat, monotípia készítése
Festés: tempera, vízfesték, színes ceruza, kréták, batikfesték
Színes papírragasztások: kollázsok, montázsok, tépés, vágás, vegyes
technikák alkalmazása

A HETEDIK OSZTÁLY TEMATIKUS TANMENETE


1. hét (szeptember első hete)
Téma: Az egyén fejlődése
ALTÉMA: ÉLETKORI SZAKASZOK, NÉPRAJZI
ISMERETEKHEZ KAPCSOLÓDÓ KÉZMŰVES
TEVÉKENYSÉG
SZEPTEMBER
Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,
összefüggések
- Az ember - Ismerjék az - Az egyén - életút
változásá-nak, ember életkori változása, - változás,
fejlődésének szakaszait, fejlődése a fejlődés
vizsgálata azok jellemzőit különböző - gyermekkor
- Az egyén - Legyenek életkori - ifjúkor
közösség-be ismereteik a szakaszokon - felnőttkor
tartozásának fel- közösség át - öregkor
fedeztetése. A rétegződéséről - A közösség - közösség
közösség - Legyenek rétegződése - színezet-,
rétegződésé-nek képesek az (... kor ...) komplementer,
vizsgálata emberrel - Az emberrel telítettségi
- Az emberrel kapcsolatos kapcsolatos kontraszt
kapcsolatos érzelmek, hangulatok, - tónusskálák
hangulatok, hangulatok érzelmek - tónusnégyzetek
érzelmek ábrázolására ábrázolása
ábrázolása

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgyközi


anyago kapcsolatok
k,
szemléltetés
- Beszélgetés az ember Szemléltetés: - emberismeret:
életének szakaszairól, az - irodalom: "Az ember
egyes szakaszok (testi-lelki) Kaffka Margit: értéke."

13
jellemzőiről Színek és évek "Önmegvalósít
Az ember értelmi-érzelmi- (részletek) ás."
erkölcsi fejlődése Victor Hugo: "Az ember lelki,
Feladatok, lehetőségek, Nyomorultak társadalmi és
kötelességek az egyes (részletek az szellemi
szakaszokhoz kapcsolódóan, öregkorról és az oldala."
egy-egy életszakasz erkölcsi fejlődésről) "Az élet
megvilágítása képzőművészeti Arany János: Családi értelme és az
és irodalmi példákkal kör értelmes élet."
Tervek, vágyak, elképzelések - képzőművészet: Életkorok
felvetése, megvitatása a jövőt Derkovits Gyula: jellemzői,
illetően Nemzedékek; erkölcsi
- Néprajzi elmélethez Viharban fejlődés."
kapcsolódó tevékenység Hencze Tamás: "Embervoltunk
választható feladatai: Atmoszféra általános
Életszalag készítése. Az színesben és fekete- vonásai és
életkorok megjelenítése fehérben egyediségünk."
színekkel, motívumokkal Az alkotás eszközei: "A különböző
Szubjektív asszociációk, - életszalag életkori
színharmó-niák és készítéséhez szakaszok
-kontrasztok alkalmazása rajzlap, olló, legfőbb
Rokon árnyalatok használata ragasztó, tempera, jellemzői."
egy-egy életszakasznál. Az ecset
életszalagok összeillesztése - tárgykészítéshez
közös alkotássá különböző növényi
Analógiák keresése. Növényi részek, természetes
részekből készített formákkal, anya-gok, olló, kés,
figurákkal az életkorok kötöző-zsineg
jellemzőinek felidézése (pl.:
öregkor–fakéreg-báb)

14
2. hét (szeptember második hete)
Téma: Az egyén fejlődése, az életkori szakaszok
hagyományai
ALTÉMA: SZÜLETÉS, GYERMEKKOR
NÉPRAJZI ISMERETEKHEZ KAPCSOLÓDÓ KÉZMŰVES
TEVÉKENYSÉG

Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,


összefüggése
k
- Az ember - Ismerjék az - Az emberélet - születés
változásának, ember fordulóinak - koma,
fejlődésének életkori (születés, komatál
vizsgálata szakaszait, gyermekkor ...) - keresztelő,
- Az emberélet azok szokásai, hiedel-mei, egy-házba
fordulóihoz jellemzőit hozzájuk fűződő fogadás
kapcsolódó - Ismerjék az népköltészeti -
hagyományok emberélet alkotások kisgyermekko
bemutatása fordulóihoz - A hagyományokba r
- A már kapcsolódó való belenevelődés - gyermekkor
elsajátított szokásokat, folya- mata - gyermekjáték
tárgyalkotási hiedelmeket, - Az életfordulók - felnőttkori
mó-dok népköltészeti szokástárgyainak szerep
gyakorlása alkotásokat készítése a már tanulása
ismert eljárásokkal -
szárazkereszt
ség

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgyközi


anyag kapcsolatok
ok,
szeml
élteté
s
- A születéshez, a Szemléltetés: - emberismeret:
gyermekkorhoz kapcsolódó - képzőművészet: "Családi
hagyományok megismerése Bruegel: kapcsolatok."
A születéshez fűződő jósló és Gyermekjátékok "A különböző
befolyásoló mágiák. Pogány és Dudás Juli: életkori
keresztény szokások Gyermeklakodalm szakaszok leg-
bemutatása as; Iskolázás, főbb jellemzői."
A gyermekkor szakaszainak gyermek- játék - ének-zene:
elkülö-nítése - irodalom: "Magyar
- A gyermekjátékok fajtáinak mondókák, találós népdalok."
(szelle-mi, mozgásos és kérdések Gyermekdalok,

15
tárgyjátékok) megismerése: Sütő András: Kék gyermekjátékdal
A játékok funkciója - álhalál; ok ..."
ismerkedés a környezettel, Kórémuzsika - technika:
természettel, felkészülés a Gárdonyi Géza: "A használt
felnőttkorra Az én falum anyagok
A természetes anyagok -részletek tulajdonságainak
szerepe a népi gyermekjáték Az alkotás vizsgálata és
készítésében eszközei: célszerű
Régi és mai gyermekjátékok - gyöngyfűzéshez alakítása."
összehasonlítása da-mil, gyöngy "A népművészet
- Néprajzi elmélethez kapcsolódó - bábkészítéshez hagyományaihoz
tevékenység választható tex-til, tű, cérna, kapcsolódó
feladatai: olló, növényi tárgyalakítás."
1, 2, 4 szálas gyöngyfűzéssel részek, kötöző - tánc és dráma:
keresztelői ajándék készítése rafia "... bábjátékok.
Bábok, babák készítése - síp készítéséhez Tárgyjátékok."
textilből, vagy növényi agyag, mintázófa, "Kicsinyeknek
részekből fakés, szó-ló ... mesék
A régi, hangot adó vizesedény, eljátszása."
gyermekjátékok hatására szivacs
üreges agyaggömb
továbbépítésével állatfigurás
síp készítése

3. hét (szeptember harmadik hete)


Téma: Az egyén fejlődése, az életkori szakaszok
hagyományai
ALTÉMA: IFJÚKOR, PÁRVÁLASZTÁS, HÁZASSÁG
NÉPRAJZI ISMERETEKHEZ KAPCSOLÓDÓ KÉZMŰVES
TEVÉKENYSÉG

Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,


összefüggé
s
e
k
- Az emberélet - Ismerjék az ember - Az emberélet - ifjúkor
fordulóihoz életkori szakaszait, fordulóinak ( ... -
kapcsolódó azok jellemzőit ifjúkor, legényavatás
hagyományo - Ismerjék az házasság ...) -
k emberélet szokásai, nagylányav
bemutatása fordulóihoz hiedelmei, atás
- Az egyén kapcsolódó hozzájuk fűződő - legénycéh
közösségbe szokásokat, népköltészeti -
tartozásának hiedelmeket, alkotások párválasztás
felfedeztetés népköltészeti - A közösségi - kézfogó

16
e alkotásokat értékrend, norma - jegyváltás
- A már - Legyenek ismereteik - A közösség - jegyajándék
elsajátított a közösség rétegződése - lakodalom
tárgyalkotási rétegződéséről - Életfordulók - házasság
módok - Készítsenek az szokástárgyainak - felkontyolás
gyakorlása ... életfordulókhoz készítése ...
kapcsolódó
hagyománytárgyaka
t

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgyközi


anya kapcsolatok
gok,
szem
léltet
és
- A felnőttkorba lépés Szemléltetés: - emberismeret:
feltételeinek, a felnőttkor - irodalom: "Barátság."
feladatainak megismerése a Kádár Kata - "Értékrend."
hagyományok alapján ballada "Ismerkedés,
A fiatalok közösségének, az Mikszáth Kálmán: udvarlás,
ismerkedési alkalmak, a Jó palócok együttjárás,
párválasztás szempontjainak (részlet) jegyesség. A
bemutatása. A lakodalom vőfélyversek férfi-nő
előkészületeinek, lefolyásának - ének-zene: kapcsolat és a
nyomon követése (legénybúcsú, párosító dalok szerelem
templo-mi esküvő, menyasszony "Viszik a változatai a
kikérése, új családba való menyasszony különböző
fogadása, jóslások, mágikus ágyát ..." kultúrákban."
tevékenységek az ifjú pár jöven- - népművészet: "A házasság ..."
dő életének befolyásolására, Matyó "Családi
felkontyolás) lakodalmas kapcsolatok."
A hagyományok és a mai videofilm "A különböző
gyakorlat összevetése - képzőművészet: életkori
- Néprajzi elmélethez kapcsolódó Pekári István: szakaszok
tevékenység választható Jegyespár legfőbb
feladatai: Rousseau: jellemzői."
Szerelmi és jegyajándékok Esküvő - technika:
készítése hagyománytárgyak Dudás Juli: "Vázlat
alapján pl.: csigacsináló, Esküvői menet; készítése
fésűtartó készítése Lakodalmas; egyéni ötletek
agyaglapokból áttört mélyített Fonóházban; megvalósításáv
díszítéssel Régi udvarlás al."
Legénycéh címerének tervezése, Az alkotás - háztartási
szabadon választott technikával eszközei: ismeretek:
A naiv művészet hatására - agyag, mintázófa "Családi

17
lakodalom megjelenítése - rajzlap hagyományok,
csoportmunkában - rostiron, tempera ünnepek."

4. hét (szeptember negyedik hete)


Téma: Az egyén fejlődése, az életkori szakaszok
hagyományai
ALTÉMA: A FELNŐTTKOR, A CSALÁDI ÉLET, AZ
ELMÚLÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOKÁSOK,
HIEDELMEK
NÉPRAJZI ISMERETEKHEZ KAPCSOLÓDÓ KÉZMŰVES
TEVÉKENYSÉG

Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,


összefüggés
e
k
- Az - Ismerjék az ember - Az emberélet - jóslások
emberélet életkori szakaszait, fordulóinak ( ... - lélekhit
fordulóihoz azok jel-lemzőit házasság, - túlvilág
kapcsolódó - Ismerjék az halál ...) - életfa
hagyomány emberélet szokásai, - temetkezés
ok fordulóihoz hiedelmei, - temető
bemutatása kapcsolódó hozzájuk fűződő - sírjel
- ... szokásokat, népköltészeti - tor, gyász
tárgyalkotá hiedelmeket, alkotások
si módok népköltészeti - Esztétikum a
gyakorlása . alkotásokat funkció-forma-
.. - Fedezzék fel a díszítés
tárgyak összhangjában, a
jelentéstartalmában tárgyak
rejlő esztétikumot jelentéstartalmá
ban

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgyközi


anyago kapcsolatok
k,
szemlé
ltetés
- Beszélgetés a régi családok Szemléltetés: - háztartási
életéről: - irodalom: ismeretek:
A család gazdasági- Arany János: "Gyermek a
társadalmi szerepe. A Tetemre hívás; családban."
felnőttkor legfontosabb Tengeri hántás "Munkamegosztás
feladata - munka a családért Gárdonyi Géza: Az a családban régen
Megváltozott szokások én falum - és ma."

18
- A temetkezéshez részletek "Életmódbeli
kapcsolódó népszokások - képzőművészet: különbségek a
megismerése, a túlvilági Dudás Juli falusi és városi
élethez fűződő hiedelmek temetkezési családokban."
bemutatása. A túlvilág szint- szokásokat - irodalom:
jei és lényei bemutató képei pl.: "Nyitottság ...
A temető, mint a falu Halott siratás, érzel-mi
tükörképe Halottas tor, tartalmakra,
A sírjelek jelzőértéke (nem, Szertartás az élethelyzetek,
kor, vallás, vagyoni helyzet), udvaron sorsok át-élésére;
fajtái (keresztek, fejfák) - népművészet: gondolatok ...
Beszélgetés a mai ember Ormánysági kifejezésére."
elmúláshoz való viszonyáról fehérgyász "Emberi
- Néprajzi elmélethez sírjelek, kopjafák kapcsolatok,
kapcsolódó tevékenység képei cselekedetek,
választható feladatai: életfa ábrázolások érzel-mi
A szemléltető anyag - ének-zene: viszonyulások
elemzése során motívumok siratódalok összetettségének
gyűjtése sírjelekről. A Az alkotás eszközei: ... megbeszélése,
megismert elemek alap-ján - kopjafa meg-vitatása."
kopjafák tervezése tervezéshez - ének-zene:
Három világot összekötő rajzlap, ceruza "Népzenei
életfa tervezése, - életfa tervezéshez felvételek."
benépesítése rajzlap, színes
ceruza, filctoll

5. hét (október első hete)


Téma: Az egyén fejlődése, az életkori szakaszok
hagyományai
ALTÉMA: ÉLETÚT A KÖZÖSSÉGEN ÁT
A VISELET ELEMEI
KÉZMŰVES TEVÉKENYSÉG
OKTÓBER
Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,
összefüggé
s
e
k
- Az egyén - Értsék meg az - Az egyén és a - viselet
közösségbe egyén és a közösség - öltözet
tartozásának közösség viszonya - alsó- és
felfedeztetése viszonyát ... -A felsőruháza
- A közösség - Legyenek hagyományokb t
rétegződésének ismereteik a a való - hajviselet
vizsgálata közösség belenevelődés - fejviselet
- A hagyományos rétegződé- séről folyamata - lábbeli

19
tárgyak - Fedezzék fel a - A közösség viselet
esztétikumának tárgyak rétegződése -
megfigyelése ... jelentéstartalmában (etnikum, viseletkiegé
- A már rej-lő esztétikumot vallás, vagyoni -szítők -
elsajátított - Ismerjék meg a helyzet, kor, ékszerek
tárgyalkotási gyöngyszövést és foglalkozás) - jelzőérték a
módok az egyszerűbb - A viselet viseletben
gyakorlása ... bőrműves elemei, mint a
technikákat hovatartozás
kifejezői

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgyköz


anyag i
ok, kapcsolatok
szeml
élteté
s
- A népviselet fogalmának Szemléltetés: -
tisztázása. A viselet - régi és új családi emberismer
megoszlásának vizsgálata fotók et:
jelzőérték (nem, kor, vallás, - népművészet: "Egyén és
vagyoni helyzet, foglal-kozás, képek különböző közösség."
alkalom) szerint táj-egységek, "Értékrend ..
A ruhadarabok fajtájának, életkorok, ."
számának, anyagának, színének, alkalmak ... - technika:
szabásának, díszítettségének visele- téről "Vázlat
vizsgálata Sárközi készítése
Az ékszerek szerepe és fajtái gyöngygallérok egyéni
A saját és néhány jellegzetesebb Az alkotás ötletek
tájegység viseletének eszközei: megvalósítá
megismerése - viselet sával."
Jelzőérték a mai viseletben tervezéséhez "A használt
- Néprajzi elmélethez kapcsolódó rajzlap, színes anyagok
tevékenység választható feladatai: ceruza, tempera, tulajdonság
A bemutatott szemléltető anyag ecset ai-nak
alapján népies jellegű mai viselet - vizsgálata
tervezése. Az elkészült munkák viseletkiegészítők és célszerű
összevetése a hagyományos höz cérna, alakítása."
darabokkal, valamint az egyéniség gyöngyfűzőtű, - háztartási
tükröződésének vizsgálata a gyöngy, ismeretek:
terveken gyöngyszö- "A
Öltözetkiegészítők készítése vőkeret vagy személyiség
hagyományokat követő forma- és bőr, olló, ragasztó, nek, egyé-ni
színtervek alap-ján. Gyöngyszövés vágó- és stílusnak
elsajátítása, a gyöngy- gömbölyű ár, megfelelő és
gallérkészítés technikájának bőrszíj az

20
kipróbálása - bábkészítéshez alkalomhoz
Bőrékszerek készítése egyszerű textil, cérna, illő ruházat."
fűzésekkel, fonásokkal gyöngy, fa,
Viseletes báb készítése tömőanyagok,
fonal

21
6-7. hét (október második és harmadik hete)
Téma: Az élet kialakulása
ALTÉMA: AZ ŐSLÉNYEK MEGISMERÉSE
KREATIVITÁS FEJLESZTŐ KÉPI, PLASZTIKAI
MEGFOGALMAZÁSOK, KONSTRUKCIÓK

Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,


összefüggés
e
k
- A környezet - Ismerjék meg az - Alakzatok ..., - kronológia
alakulása ... élő és élettelen viszonylatok - földtörténeti
- Természeti természet meg- korszakok:
formák változásait, az változtatása kréta, jura,
elemzése, élőlények ... - A képi triász
makettezése fejlődését ... kifejezés - régészet
- Megtapasztalt - Legyenek képesek eszközeinek .. -
formák képi, a formák . használata őslénykutat
plasztikai átírása síkredukciójára - Történések ás
- A tanuló - Legyenek képesek megjelenítése -
egyéniségének kompozíciós ... dinoszaurus
megfelelő formai, kísérletekre - Tudományos zok
technikai - Legyenek képesek ismeretterjes -
megoldások a képi kifejezés ztő tudományos
kiválasztása eszközeinek ... dokumentum -fantasztikus
használatára ... irodalom
megismerése

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgykö


anyagok,
szemlélte
tés
- Beszélgetés a Föld Szemléltetés: - földünk és
kialakulásáról, a Föld - A nagy dinoszaurusz környeze-
arculatának (az élő és élettelen atlasz tünk:
természet) változásáról, a - a Jurrasic park című "A Föld
kipusztult élőlények kutatásáról film keletkezés
Az előzetes tanulói feltáró - részlet Zdenek V. e."
munka összegzésével a Spinar: Élet az ember "A Föld
dinoszauruszokról való előtt; Új képes arculatána
ismeretek bővítése történelem–Az k
- Múzeumi anyagok, filmek ősrobbanástól a változásai
megtekintésével ősállatokkal gondolkodó emberig a
kapcsolatos vizuális c. művekből földtörténe
megjelenítések, konstrukciók - képzőművészet: t során."

22
készítése Kolozsvári testvérek: "Földtörtén
választható feladatokkal: Szt. György szobor e-ti
Tantárgyi koncentráció Escher: Sárkány időszalag ..
segítségével (gyíkok, kígyók, - irodalom: ."
madarak tanulmányozása) részlet Gerald Durrell: "Az
ősállatok elképzelése, Léghajóval a élővilág
megrajzolása, megfestése. A dinoszauruszok fejlődésén
kitalált lények meselénnyé földjén c. művéből ek
alakítása, környezetbe he- Az alkotás eszközei: bizonyíték
lyezése. A történet illusztrálása - rajzoláshoz, festéshez ai, az
Ősállatok, tájelemek árnyképei rajzlap, ecset, ősmaradvá
által kitakart foltok vonallal való vízfesték, tempera, nyok."
kiegészítése - új technikai ceruza "Az
megoldás alkalmazása - makettezéshez ásvány- és
Az ősállat csontrendszerének karton, textil, kőzetkép-
modellezése. A vázrendszer ragasztó ződés
textillel, papírral való befedése. - kitakaráshoz akril folya-
Sárkánygyík rekonstruálása spray, olló, karton, matai."
filctoll

8. hét (október negyedik hete)


Téma: A képzőművészet alakulásának időrendi
áttekintése
ALTÉMA: AZ ŐSMŰVÉSZET
MŰELEMZÉSEKHEZ KAPCSOLÓDÓ VIZUÁLIS
MEGJELENÍTÉS, TÁRGYALKOTÁS

Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,


összefüggések
- A műalkotások - Ismerjék ... a - A fejlődés, - régészet
születésének, fejlődés és a kronológia - az ősművészet
történelmi és kronológia összefüggései korszakai:
szellemi kapcsolatát, az - A vizuális paleolit, mezolit,
hátterének ember ... kultúra neolit
tudatosítása fejlődését alakulása ... az - életmód:
- Az - Ismerjék a emberiség gyűjtögető,
ősművészet ... műalkotások egy-egy vadászó,
legfontosabb születésének korszakán halászó, éle-lem
ismertetőjegy történelmi és keresztül termelő
ei-nek szellemi hátterét - A - vadászmágia
megisme- - Tudják az művészettörté - kultikus tárgy,
rése ősművészet net idol
- Vizuális építészetének, alapfogalmai - barlangrajz
megjelenítés, szobrászatának, - Az ősművészet - barlangfestmény
kapcsolódva a fes-tészetének építészeti, - megalit kultúra:
művészettörté legfontosabb szobrászati és menhir, dolmen,

23
neti ismertetőjegyeit festészeti cromlech,
korszakokhoz . - Tudjanak a korra emlékei tumulus
.. jellemző - Térábrázolás a - ősi hitvilág
- A már műalkotásokból különböző
elsajátított példákat korokban ...
tárgyalkotási mondani
mó-dok
gyakorlása

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgyköz


anyagok i
, kapcsolatok
szemléltetés
- Az ősművészet megismerése: Szemléltetés: -
Az emberré válás feltételezett - diasor emberismeret
folyamata. Az ősművészet - videofilm :
kutatásának eszközei, módszerei - reprodukciók "Az ember
Az ősi ember élettere, - ének-zene: e-
feltételezett ter- munkadalok lőtörténete .
mészetszemlélete és hitvilága - irodalom: .."
Az ember kezdeti életmódja, finnugor - földünk és
tárgyi emlékei, medveénekek környezetün
barlangművészete, idoljai Az alkotás eszközei: k:
A késöbbi időszak élelemtermelő - ékszerkészítéshez "A Föld
életmódja, nagycsaládi spárga, bőrszíj, arculatának
közössége, ha-lottkultusza, magok, tű, lyukasztó változásai ...
megalit kultúrája, használati - idol faragáshoz "
eszközei szappan, kés -
- Vizuális megjelenítés, - fejmintázáshoz könyvtárhas
tárgyalkotás agyag, gipsz, ználat:
választható feladatai: mintázófa, kés "A
Kultikus tárgyak (amulett, - maketthez ceruza, különböző
ékszer, idol) készítése filctoll, kő, fa, agyag dokumentu
Stonehenge alaprajzának és m-fajták
makettjének elkészítése szerepe ...
kövekből, fákból ... az
Húsvét-szigeti kőarcok ismeretszerz
mintázása, faragása ésben."
- történelem:
"Ősi
társadalmak
."
"Az ősi
hiedelemvilá
g ..."

24
9. hét (november első hete)
Téma: A tárgykultúra alakulásának időrendi áttekintése
ALTÉMA: A KÁRPÁT-MEDENCE ŐSTÖRTÉNETE
MŰELEMZÉSEKHEZ KAPCSOLÓDÓ VIZUÁLIS
MEGJELENÍTÉS, TÁRGYALKOTÁS
NOVEMBER
Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,
ö
s
s
z
e
f
ü
g
g
é
s
e
k
- A kulturális - ... ismerjék a - ... a bronzkori -
örökségek fejlődés, változás művészet fémkorszako
szerepe ... törvényszerűségeit legfontosabb k:
- Az ember, a , periódusait ismertetőjegyei réz-, bronz-
művészet, a - Legyenek jártasak - Ősi és vaskor
technika használati tárgyak edénytípusok: -
fejlődésének készítésében ... az ember- és élelemterme
megismerése eszköz- és állatala-kú lés
- Az emberélet anyaghasználatban edények, ... - nemzetségi
fordulóihoz ... - Készítsenek temetkezési társadalom
fűződő életfordulókhoz urnák, kocsi - specializált
tárgyak kapcsolódó formájú edények termék
létrehozása ... hagyománytárgyak - Esztétikum a - vonaldíszes
- Az anyag, a at funkció, forma, kerámia
forma és a - Ismerjék az ősi díszítés - arcos edény
funkció kerámiaművesség összhangjában, - urna
összefüggései- edénytípusait a tárgyak - absztrakció
nek jelentéstar- - stilizálás
felismerése talmában

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgyközi


anyago ka
k, pc
szemlé so
ltetés la
to

25
k
- A Kárpát-medence Szemléltetés: - történelem:
őstörténetének megismerése: - szegvár-tűzkövesi "Az ember
A kor hiedelemvilágának istennő és "Sarlós helye a Föld
tükröződése a művészetben. A Isten" öko-lógiai
termékenységkultusz - Kökénydombi rendszerében
jelentősége. Házi istenek, idolok, Vénusz .A
ember- és állatalakú edények. - Zengővárkonyi zsákmányoló
Az edények karcolt, festett, Madonna életmód.
rátétes díszítése - centeri arcos urnák Eszközhaszná
A szövés technikája. A házak - kenézlői lat,
formája emberalakú edény eszközkészíté
A Körös-kultúra falvai, istennői - kocsi alakú edény s."
Az Alföld vonaldíszes kerámiái Az alkotás eszközei: - technika:
Rézművesek a Dunántúlon - edénykészítéshez, "A használt
- Vizuális megjelenítés, ház anyagok ...
tárgyalkotás vá-lasztható makettezéshez, célszerű
feladatai: orom- alakítása."
Ember- vagy állatalakú arcos díszkészítéshez -
edények készítése hurkás agyag emberismeret
agyagfelrakással - pecsételő :
Testfestésre, edénydíszítésre készítéséhez gipsz, "Térben és
alkalmas pecsételők készítése kés időben
Állatfejes oromdíszek, - diadém különböző
fémdiadémek alkotása készítéséhez kultúrák."
Geometrikus szőttesminták fémfólia -
tervezése - kocsi könyvtárhasz
Felmenő falú tűzhelyes ház modellezéséhez nálat:
makettezése. Kocsi alakú edény karton, hurkapálca, "A
modellezése ragasztó vagy kézikönyvtár
agyag tájékoztatásb
- szőttesmintákhoz an betöltött
filctoll szerepe ..."

10. hét (november második hete)


Téma: A képzőművészet alakulásának időrendi
áttekintése
ALTÉMA: MEZOPOTÁMIA MŰVÉSZETE
MŰELEMZÉSEKHEZ KAPCSOLÓDÓ VIZUÁLIS
MEGJELENÍTÉS, TÁRGYALKOTÁS

Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,


összefüggés
e
k
- A vizuális kultúra - Tudják - - etnikum

26
alakulásának Mezopotámia ... Mezopotámia . - folyammenti
időrendi művészetének .. .. kultúra
áttekintése az . legfontosabb művészetének - Mezopotámia
emberiség egy- ismertetőjegyeit ... népei:
egy korszaka - Legyenek legfontosabb sumérek,
alapján képesek az ismertetőjegy akkádok,
- Az esztétikum adott ei babiloniak,
sajátosságainak művészettörtén - Az anyag- asszírok,
megisme- rése eti korra forma-funkció- perzsák,
- A hagyományos jellemző esztéti-kum szasszanidák
tárgyak műalkotásokból összefüg- - zikkurat
esztétikumának példákat gései - pecsételő-
megfigyelése mondani és - Makettek henger
- Mezopotámia ... azokat elemezni készítése a -
mű-vészetének ... - Ismerjék az tanult kerámiamáz
legfontosabb anyag, a forma művészettörté as
ismertetőjegyeine és a funkció neti korokból agyagtéglák
k megismerése összefüggését - Az ábrázolt
formák
síkreduk- ciója

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgykö


anya z
gok, i
szem
léltet kapcsolato
és k
- Mezopotámia művészetének Szemléltetés: - történelem:
megismerése: - diasor "Az
Földrajzi adottságai (öntözéses - videofilm öntözéses
gazdálkodás), népei, - reprodukciók gazdálko-
természetszemlélete, hitvilága Az alkotás dás."
Az egyes népek kultúrája: eszközei: "Az állam
A sumér írás és templomépítés (Ur) - és az írás
Az asszírok városépítészete (Ninive) szoborkészítéshe megjelenés
Babilon birodalmi létesítményei z agyag, e."
(városfal, városkapu, palota, szentút, mintázófa "Városálla-
zikkurat) - pecsételőhenger mok és
A perzsák új szerkezeti megoldásai készítéséhez birodalmak
és díszítési módjai (persepolisi gyertya vagy (...
palotaegyüttes) gipsz, faragókés, Mezopotám
A szasszanidák fém- és karcolóeszköz ia ...)."
textilművészete - "Vallás és
- Vizuális megjelenítés, tárgyalkotás zikkuratkészítésh kultúra az
választható feladatai: ez agyag, ókori
A mezopotámiai szárnyasállatok gyufásdoboz Keleten."

27
mintájára állatfigurás kisplasztikák vagy egységnyi "Hammura
készítése papír téglatestek pi
A sumér, asszír, babiloni szobrok - batikolt textil törvényei."
stílusjegyeinek összegzése készítéséhez "...
kisplasztikákon ecset, rezsó, ékírás ..."
Pecsételőhengerek faragása síkra edény, viasz, - irodalom:
redukált stilizált formákkal ruhafestékek, Gilgames
Zikkurat és városkapu modellezése vasaló, eposz
kis agyagtéglácskából vasalódeszka,
Az Istár-kapu állatfiguráinak újságpapírok,
hatására batikolt falikép tervezése, selyempapír,
készítése festékeskád,
ruhaszárító
csipesz

28
11. hét (november harmadik hete)
Téma: A technika fejlődése
ALTÉMA: A KERÉK FELTALÁLÁSÁTÓL A MAI
KÖZLEKEDÉSI
ESZKÖZÖKIG
MŰKÖDÉST, SZERKEZETET BEMUTATÓ ÁBRÁK
KÉSZÍTÉSE

Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,


ö
s
s
z
e
f
ü
g
g
é
s
e
k
- Az anyag, a - Ismerjék meg az - Az anyag, a - design
forma és a anyag, a forma és a for-ma és a - biga
funkció funkció funkció - quadriga
összefüggései összefüggéseit összefüggései
- Az időben és - Legyenek képesek a - Magyarázó
tér-ben mozgó formák működését ... rajzok ...
formák bemutató ... rajzokat környezetünk
vizsgálata alkotni jellemző
-A - Értsék a gépeinek ...
formatervezés formatervezés működéséről
jellemzőinek esztétikáját, az -
megfigyelteté anyag-for-ma-funkció- Formatervezé
se esztétikum s
kapcsolatát

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgyközi


anya kapcsolatok
gok,
szem
léltet
és
- Kocsik és kerekek Szemléltetés: - technika:
tanulmányozása: - közlekedési "A gép mint

29
A Perszepolisz legpompásabb eszközöket technikai
épületén az Apadána ábrázoló fotók, rendszer és
domborművein, a korabeli festmények, részrendszerei
kétkerekű kocsi (biga) műszaki (erőátviteli
körvonalának és a kerék ábrázolások rendszerek,
szerkezetének, küllőjének - részletek belsőégésű
tanulmányozása járműveket motorok)."
Az ókori találmányból kiindulva a bemutató "Tapasztalatok
kerék fejlődéstörténetének könyvekből: P. gyűjtése
végigvezetése szárazföldi, vízi és Augusta, F. környezetünk
légi járműveken Honzák: Ókori jellemző
Járművekről szóló könyvek, civilizációk; Urai gépeiről."
képek, fo-tók gyűjtése, Erika, Ecsedy "Közlekedéstör
tanulmányozása Csaba: Hogyan -ténet."
- A tanulók érdeklődési körének közlekedjünk "A közlekedési
megfelelően jövő századi jármű Az alkotás eszközök
tervezése eszközei: fejlődésének
A fantázia szabad szárnyalása - műszaki rajzhoz történe-ti
(Hold- és Marsjárművek, Batman- szerkesztőeszköz áttekintése."
autó példája) ök, rajzlap "Tömegközlek
A munka menete: - kocsi e-dési
A tervezett járműhöz érdekes, tervezéséhez, kultúra."
változatos terep kialakítása a megjelenítéséhe
rajzlapon újságpapír tépett z rajzlap, ceruza,
széleinek lefújásával olló, festékszóró,
A jármű megtervezése, kivágása, újságpapír, tus,
körbefújása az előzőleg kialakított hurkapál-ca,
háttéren filctoll, vízfesték,
Az autó szerkezetének, részeinek színes ceruza
berajzolása filctollal, tussal
A tervezett autóról műszaki rajz
készí-tése
Az autó egy-egy kiválasztott
részének működését, szerkezetét
bemutató szem-léltető ábra
készítése

12. hét (november negyedik hete)


Téma: A képzőművészet alakulásának időrendi
áttekintése
ALTÉMA: AZ ÓKORI EGYIPTOM ÉPÍTÉSZETE,
SZOBRÁSZATA
MŰELEMZÉSEKHEZ KAPCSOLÓDÓ VIZUÁLIS
MEGJELENÍTÉS, TÁRGYALKOTÁS

Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,

30
összefüggések
- Az egymás után - Tudják - Egyiptom ... - fáraó, dinasztia
következő Egyiptom ... művészetének - múmia, szarkofág
művészettörtén művészeténe ... leg- - masztaba, piramis
eti korszakok k ... leg- fontosabb - perisztil udvar
stílusjegyeinek fontosabb ismertetőjegye - hüposztil csarnok
összehason- ismertetőjegy i - pülon, szentély
lítása eit - Az építészet, - szfinx, dromosz
- Egyiptom ... - Tudják az szobrászat ... - frontális,
művészetének . egymás után alakulása monumen-tális,
.. legfontosabb következő - Látványok, szimmetrikus,
ismertetőjegyei művészettört műalkotások statikus,
nek éneti képi, plasztikai tömbszerű
megismerése korszakok átírása - usébti, obeliszk
- ... épített tér jellegzetessé - Modellek - amarna kor
modellezése ... geit készítése téri - Ptolemaiosz-kor
egymással helyzetek ...
összehasonlít bemutatására
ani

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgyközi


anyago kapcsolatok
k,
szemlé
ltetés
- Egyiptom építészetének, Szemléltetés: - történelem:
szobrászatának megismerése: - diasor "Az öntözéses
Egyiptom társadalma, - videofilm gazdálkodás."
világképe, hitvilága, - reprodukciók "Az állam és az
korszakai, konvenciói - irodalom: írás
A predinasztikus kor emlékei egyiptomi mítoszok megjelenése."
Az óbirodalom halottkultusza, - történelem: "...
nekropoliszai részletek az Új birodalmak ..."
Sírépítmények (masztaba, képes történelem– "Vallás és
piramis, terasztemplom, Az ókori Egyiptom kultúra az ókori
halotti templom) és Hellász Keleten."
A szobrászat stílusjegyei története c. "... dinasztia,
A középbirodalom változó kötetből fáraó, múmia,
temetkezési szokása Az alkotás eszközei: piramis, hi-
(sziklasírok) - a mértani testek eroglifa ...
Az újbirodalom monumentális készítéséhez többistenhit,
templomépítészete, szerkesztőeszközök egyistenhit."
templomtípusai. A templomok , karton, olló, - földünk és
tengelyes felépítése (pülon, ragasztó környezetünk:
perisztil udvar, hü-posztil - modellezéshez az "Európán kívüli
csarnok, szentély) elkészített mértani földrészek."

31
Az amarna kor művészete testek "A természeti a-
A Ptolemaiosz-kor idegen - kockaszobor dottságok és a
elemei alkotásához agyag, települések,
- Vizuális megjelenítés, mintázó-eszközök életmód,
tárgyalkotás: vagy gipsz, gazdálkodás
Kockák, hasábok, téglatestek, gipsztömb összefüggései."
négyzetes gúla, henger öntésére alkalmas - irodalom:
készítése kocka, kés Halottak könyve,
Választható feladatok: Ehnaton
Épületek modellezése mértani naphimnusza
tes-tekből. Kockaszobor
mintázása

13. hét (december első hete)


Téma: A képzőművészet alakulásának időrendi
áttekintése
ALTÉMA: AZ ÓKORI EGYIPTOM IPARMŰVÉSZETE,
FESTÉSZETE
MŰELEMZÉSEKHEZ KAPCSOLÓDÓ VIZUÁLIS
MEGJELENÍTÉS, VETÜLETI ÉS AXONOMETRIKUS
ÁBRÁZOLÁS
DECEMBER
Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,
összefüggések
- ... a festészet, - Ismerjék meg a - Egyiptom ... - hieroglifa,
iparművészet . térábrázolási iparművészeté sztélé
.. konvenciókat -nek, - szimbolika
megismerése - Ismerjék a vizuális festészetének - stilizálás
- A festészeti szótan ... legfonto-sabb - papirusz
tech-nikák jellemzőit ismertetőjegy - hatalmi
sajátosságain - Értsék a ... ei jelképek
ak ismerete formatervezés - ... - szalagszerű
- Monge-féle ... esztétikáját formatervezés ábrázolás
vetületi - Legyenek képesek - Monge-féle ... - legnagyobb
ábrázolás magyarázó rajzot vetületi felület
- készíteni ábrázolás törvénye
Egyirányponto - Ismerjék az - Axonometrikus - kevert
s axonometria esztétikai ábrázolás ... térábrázolás
- ... a kategóriákat ... - A jellemző - vetület
formatervezés - Legyenek képesek nézet - nézeti kép
jellemzőinek az ábrázolási kiemelésével - axonometria
megfigyelteté konvenciók piktogramok - izometria
se továbbgondolá- alkotása
sára

32
Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgyköz
anya i
gok, k
szeml a
éltet p
és c
s
o
l
a
t
o
k
- A sírkamrák emlékeinek Szemléltetés: - technika:
megismerése: - diasor, videofilm "Vázlat
Tutanhamon sírjának iparművészeti - reprodukciók készítése
tárgyai (múmiakoporsó, bútorok, - képsíkrendszer egyéni
ékszerek, kultikus tárgyak) - történelem: ötletek
A sírkamrák falfestményei részletek A múlt megvalósítá
A síkdombormű és a falfestmény szü-letése–Az sával.
rokon vonásai egyiptomi Vetületi
A festészet ábrázolási konvenciói birodalmak; C. W. képek
- Vizuális megjelenítés: Ceram: A alkalmazásá
Az egyiptomi térábrázoláshoz régészet -val
kapcsolva a téri formák síkba regénye; Kákosi, modellek
terítése háromképsíkos vetületi Varga: Egy rajzának
ábrázolással évezred a Nílus elkészítése,
A síkba terített formák térbe völgyében jelképes
helyezése egyméretű (izometrikus) című könyvekből ábrázolások.
axonometrikus ábrázolással Az alkotás "
Választható feladatok: eszközei: "Folyamatáb
Az egyiptomi szalagszerű - műszaki -rák ..."
ábrázolások mintájára a ábrázoláshoz "A használt
mindennapi élet eseményeinek szerkesztőeszköz anyagok
folyamatábrával való megjelenítése ök, rajzlap tulaj-
Az egyiptomi síkdomborművek - folyamatábrához donságainak
példájára formaredukcióval, a víz-festék, vizsgálata
kontúrok kivésésével piktogram tempera, zsír- és célszerű
alkotása, az elkészült dúc kréta, filctoll alakítása."
sokszorosítóeszközként való - dombormű - matematika:
felhasználása készítéséhez "...hasáb,
agyag, gipsz, hen-ger,
szappan, gúla ..."
burgonya

14. hét (december második hete)


Téma: A térábrázolás fejlődése

33
ALTÉMA: A SÍK ÉS A TÉR VISZONYA
SÍKBÓL SÍKBA VISSZAÁLLÍTHATÓ TÉRBELI FORMÁK
ALKOTÁSA
EGYIRÁNYPONTOS PERSPEKTÍVA SZERKESZTÉSE

Cél Követelmén Tartalom Fogalmak,


y összefüggések
- A térábrázolás - Ismerjék - Ábrázolási -
különféle meg a konvenciók látszatperspekt
módjainak térábrázolás felhasználása a íva
megismerése, i látvánnyal, -
alkalmazása konvenciók jelenséggel, térrel, szerkesztőpers
- Ugyanazon at térformákkal ... pektíva
forma - Ismerjék a kapcsolatos ... - horizont vonal
különböző leggyakorib alkotásokban - iránypont
szín- és b érzéki - (enyészpont)
fényviszonyok csalódásoka Szerkesztőperspektí - irányvonal
ban t, értsék a va - nézőpont
- Alakzatok nézőpont - Ugyanazon formák - optikai
átcsoportosítá jelentőségét megfestése csalódás
sa, a látvány különböző szín- és - segédvonalak
viszonylatok megítéléséb fényviszonylatokban -
megváltoztatá en (élénk-tört, hideg- szerkesztővona
sa meleg, sötét-vilá- lak
gos)

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgyk


anya
gok, kapcsolato
szem
léltet
és
- A sík- és tértapasztalatok bővítése: Szemléltetés: - technika:
Az előzetes ismeretek (téri formák - ábrák "Legyen
nézeti képekkel való síkraredukálása; bemutatása R. L. gyakorlott
a nézeti képek, a síkok izometrikus Gregory, E. H. nézetek,
rendszerrel való térbe helyezése) Gombrich: ve-tületek
tapasztalatai alapján síkból síkba Illúziók a ábrázolásá
visszaállítható térbeli formák képzése természetben és ban és
(pl.: négyzetlapok sokaságából kocka a művészetben készítésé-
kia-lakítása ...) című könyvéből ben."
- Egyiránypontos szerkesztett - A perspektíva "A makett
perspektíva megismerése: című fejezet és modell
A tér (folyosó, út, vasúti sín) feldolgozása A szerepe ...
párhuzamos egyeneseinek művészet a va-lóság

34
megfigyelése mesterei sorozat megis-
Beszélgetés az optikai csalódásokról. Leonar-do da merésében
Kísérletezés (a gyűjtött fotókon) Vinci című ."
iránypont, horizont megkeresésére könyvéből "Anyagok
A valóságos térben és a fotókon Az alkotás célszerű
szerzett tapasztalatok összegzése, a eszközei: ala-
perspektíva elnevezés magyarázata - a térforma kítása ..."
- A játékosan megismert rendszer készítéséhez - magyar
felhasználása folyosó olló, rajzlap, nyelv:
szerkesztéséhez. A folyosó azonos fonal "...
méretű tárgyai (ajtók, képek) - a perspektíva nyelvhelye
rövidülésének megoldása átlós feldolgozásához sségi
vonalkereséssel rajzlap, ceruza, ismeretek
A belső térről készült perspektivikus fotó, olló, filctoll, biz-
képek kicsinyítése, sokszorosítása színes ceruza, tonságos
A terek nagyságérzetének vízfesték vagy alkalmazás
megváltoztatása színhasználatokkal - tempera, ecset a."
látványtervezés

35
15. hét (december harmadik hete)
Téma: A hagyományok, az ünnepek
ALTÉMA: AZ ÜNNEP HELYE, SZEREPE AZ EMBER
ÉLETÉBEN
ÜNNEPHEZ KÖTŐDŐ HAGYOMÁNYTÁRGY KÉSZÍTÉSE,
BETLEHEM ÉPÍTÉSE

Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,


ö
s
s
z
e
f
ü
g
g
é
s
e
k
- A már - Készítsenek ... - ... az ünnepekhez - ünnep
elsajátított hagyománytárgyak fűződő ... - ajándék
tárgyalkotási at szokástárgyak - karácsony
módok - Legyenek jártasak készítése - betlehem
gyakorlása ... a megismert - Esztétikum a -
-A kézműves- funkció-forma- betlehemez
kéziszerszám technikák díszítés és
ok alkalmazásában összhangjában, a - díszítés
balesetmente - Fedezzék fel a tárgyak -
s tárgyak jelentéstartalmáb kereszténys
használatána jelentéstartalmába an ég
k elsajátítása n rejlő - ... az ember által - evangélium
-A esztétikumot létrehozott - Biblia
hagyományos - Készítsenek mesterséges - Ószövetség
tárgyak hagyománytárgyak tér ... - Újszövetség
esztétikumán at megjelenítése
ak - Legyenek képesek közvetlen meg-
megfigyelteté az egyéniségüknek figyelés és
se ... meg-felelő formai, elképzelés
- A kifejezés technikai alapján
eszközeinek megoldások
tudatos kiválasztására
használata

36
Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgykö
anyagok,
szemléltetés kapcsolato

- A karácsony vallási hátterének, Szemléltetés: -


a karácsonyi népszokásokról - népművészet: történelem
tanultak felelevenítése eredeti videofelvételek :
Betlehemes játékok bet-lehemes játékokról "Bibliai
bemutatása képek karácsonyi történetek.
Épített betlehemek népszokásokról, "
szerkezetének elemzése betlehemezésről, "Jézus
képeken, a betlehemes já-ték betlehemekről élettörténe
szereplőinek számbavétele és - irodalom: te."
jellemzése Biblia - Lukács 2.1 - 40 - magyar
- Vizuális megjelenítés, - Máté 2.1 - 12 iro-dalom:
tárgyalkotás: Sütő András: Ha én "Az
Betlehem építése papírból tudtam volna, hogy te olvasmá-
csoportmunkában. A kialakított vagy Mária! nyokhoz
belső tér szereplőkkel, József Attila: Betlehemi kapcsolódó
tárgyakkal való berendezése: királyok érzelmek ..
Az épület (a nyitott belső tér) - ének-zene: . erkölcsi
modelljének megszerkesztése, karácsonyi énekek mondaniva
kivágása, összeragasztása hallgatása -ló
A belső tér hangulatának A betlehemkészítés szabatos
színekkel való kifejezése anyagai: kifejezése
Síkból térbe állítható formákkal - triplex lemez vagy szóban."
a szereplők, tárgyak mikro-karton, olló, - tánc és
megformálása ragasztó, vonalzó, dráma:
Az elkészült betlehemekkel a körző, tempera, ecset "...
betlehemes játék karácsony–
megelevenítése betle-
hemezés ..
."

16. hét (január második hete)


Téma: A képzőművészet alakulásának időrendi
áttekintése
ALTÉMA: INDIÁN MŰVÉSZET
MŰELEMZÉSEKHEZ KAPCSOLÓDÓ VIZUÁLIS
MEGJELENÍTÉS, NAPTÁR VAGY TOTEMOSZLOPOK
KÉSZÍTÉSE
JANUÁR
Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,
összefüggése
k
- ... az indián - Legyenek jártasak a - ... az indián - naptár

37
művészet ... képi kifejezés művészet ... -
legfontosabb nyelvének gya- legfontosabb obszervatóriu
ismertetőjegy korlásában ismertetőjegy m
einek megis- - Ismerjék meg a ei - horoszkóp
merése képzőművészet, - Az ábrázolási -
- Az emberi tárgykultúra konvenciók kukoricaterm
kommunikáció kronologikus továbbgondol elés
fejlődésének alakulását, ása az - népcsoportok:
megismerése . stílusjegyeit önkifejezés olmék, tolték,
.. - Tudják ... az indián során azték, maja,
- Ábrázolási művészet ... - A képi inka
hagyományok legfontosabb kifejezés - obszidián
- ... új kifejezési ismertetőjegyeit eszközeinek -
módok - Legyenek képesek és a vizuális napszimbólu
megismerése az ábrázolási nyelv-nek mok
konvenciók tudatos - étkezési
továbbgondolására használata kultúra
- lépcsős
piramis

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgyközi


anyago kapcsolatok
k,
szemlé
ltetés
- Az indián művészet Szemléltetés: -
megismerése: - diasor pályaorientáció:
Fogalma, korszakai, jellemzői - videofilm "... térbeli
A vadászó és halászó törzsek a - reprodukciók gondolkodás,
Mexikó-völgyben - részletek az Eltűnt kézügyesség,
A természeti népek testfestése, civilizációk–Az ötletgazdagság
geometrikus díszítésű szőtt, aztékok: A vér és , önismeret."
fonott és faragott tárgyai csillogás "A képesség és
Kukoricatermelés. A birodalma; E. Harry a teljesítmény
kukoricavölgy agyagfigurái Gerol: Inkák összefüggése."
Olmék hieroglifák, naptárak, tündöklése és - földünk és
bazaltfejek, lépcsős piramisok, bukása; C. Ba- környezetünk:
istenek, obszidián ékszerek, udez, S. Picasso: A "... az Európán
tollas fejdíszek maják letűnt kívüli
Maja templompiramisok városai című földrészek."
Teotihuacani falfestmények könyvekből -
Tolték mitikus alakok Az alkotás eszközei: könyvtárhaszn
Azték naptárkövek - naptár álat:
Inka erődítmények és készítéséhez "Az önálló
aranytárgyak tetszőlegesen könyvtári
- Vizuális megjelenítés, választott eszközök ismeretszerzés

38
tárgyalkotás - totemoszlop fő lépései,
választható feladatai: készítéséhez módszerei ..."
Indián állatjegyekkel naptár hungarocelltömb, "A bibliográfia
készí-tése faragókés, szerepe a
Azték állatfigurák csiszolóvászon, tájékozódásban
(madáristenek, tollas kígyók), újságpapír, ."
olmék fejek, maszkok hatására tapétaragasztó,
totemoszlop faragása plextol, tempera
vagy porfesték,
ecset, vizesedény

17. hét (január harmadik hete)


Téma: Az élő természet változásának megismerése
ALTÉMA: TERMÉSZETI FORMA ELEMZÉSE
FORMAELEMZÉS METSZETEK SEGÍTSÉGÉVEL,
A TANULMÁNYOZOTT FORMA DEKORATÍV
ÁTFOGALMAZÁSA

Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,


ö
s
s
z
e
f
ü
g
g
é
s
e
k
-A - Szerezzenek a - Összetett - a növény
természeti ... tanulók ... természeti ... forma belső részei:
formák ... gazdag több oldalú ké-pi, szállítónyalá
elemzése tapasztalatokat plasztikai b, sejtfal
- A növényi a természeti ... értelmezése ... - befoglaló
formák formákról, azok megfigyelés forma,
kereszt- és változásairól, alapján részforma
hosszmetszet színeiről - A méret, felépítés, -
e-inek, - Tudjanak felület, részforma, hosszmetsz
rétegmetszete természe-ti ... formakapcsolódás, et
inek formákat be-foglalóforma, -
megfigyelése elemezni karakterek keresztmets
által ... a belső felépítésük, megfigyelése és zet
felépítés felületük, megjelenítése -

39
megértése részformáik, - A belső felépítés rétegmetsze
- A képi formakapcsolód vizsgálata a t
kifejezés ásuk, befoglaló növények kereszt- - hengeres
eszközeinek formájuk, és forma
tudatos karakterük hosszmetszetei ... -
használata alapján által színharmóni
ák,
színkontrasz
tok

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgykö


anyagok z
, i
szemlélt k
etés a
p
c
s
o
l
a
t
o
k
- A kukorica vizuális Szemléltetés: -
megismerése, megjelenítése: - kukorica természetis
A kukorica részeinek (gyökér, - Czakó Kálmán meret:
szár, levél, cső) kapcsolódása Dániel: Biológia "A
A növény megismerése forma, (tankönyv) a táplálkozás
felület és szerkezetkutató kukoricáról szóló unkban
vázlatok alapján része felhasznált
A szár és kukoricacső részeinek, - képzőművészet: növényi
belső szerkezetének Hollósy Simon: részek ..."
(szállítónyalábok, gyűrűs Tengeri-hántás - biológia és
sejtfalak ...) feltárása hossz- és kukorica istenségek egészségta
keresztmetszetek, az indián n:
mikroszkopikus rétegmetszetek művészetben "Kultúrnövé
segítségével - irodalom: -nyek (...
- Választható feladatok: Arany János: Tengeri- kukorica ...)
A különleges vonalrendszerek és hántás testfelépítés
pontszerű elemek grafikai Az alkotás eszközei: e,
rögzítése - vázlatkészítéshez, termesztésü
Növényi részekkel (levél, címer, grafikához, szerkezet k környezeti
kereszt irányban elvágott elemzéshez rajzlap, feltételei."
kukoricacső segítségével) ceruza
faktúra képzése - makettkészítéshez

40
A hossz- és keresztmetszetek olló, ragasztó, rajzlap
felhasználásával dekoratív - csendélet
átírások festéséhez, dekoratív
Hengeres formán a tervezéshez rajzlap,
kukoricaszemek vízfesték vagy
elhelyezkedésének modellezése tempera, ecset
A természeti forma
csendéletszerű megfestése vagy
tónusos grafikája

18. hét (január negyedik hete)


Téma: A képzőművészet alakulásának időrendi
áttekintése
ALTÉMA: AZ ÓKORI KRÉTA–MŰKÉNÉ MŰVÉSZETE
MŰELEMZÉSEKHEZ KAPCSOLÓDÓ VIZUÁLIS
MEGJELENÍTÉS, REKONSTRUKCIÓK KÉSZÍTÉSE

Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,


összefüggése
k
- ... Kréta– - Tudják Kréta– - Kréta– - bikakultusz
Mükéné Mükéné Mükéné ... - megaron
építészetének, művészetének művészete - küklopszfal
szobrászatának, legfontosabb - Formák - kincsesház
festészetének, ismertetőjegyeit síkredukciój - fellegvár
iparművészetén - Legyenek képesek a - kupolasír
ek térbeli modelleket - - álboltozat
megismerése alkotni ... , Rekonstrukc - freskó
- A rekonstrukció rekonstruálni iók -
megismerése - Legyenek képesek a készítése kerámiakultúr
- A képi kifejezés for-mák - A képi a
eszközeinek síkredukciójára kifejezés - maszkok
tudatos - Legyenek képesek új eszközeinek - diadémok
használata ki-fejezési módok ...
elsajátítására használata

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgyközi


anyago kap
k, cso
szemlé lat
ltetés ok
- Az Égei világ tanulmányozása a Szemléltetés: - matematika:
prehellén időben: Kréta– - diasor "Alakzatok
Mükéné, Tirünsz kultúrája. A - videofilm síkban,
földrajzi fekvés meghatározó - reprodukciók térben ..."

41
szerepe (kereskedelem, - részletek a "A körző és
összekötő kapocs) következő vonalzó
Bikakultusz és földanyatisztelet kötetekből: használata."
A minoszi építkezés Sinclair Hood: A mí- "...
Knósszoszban noszi Kréta mértékegysé-
(új szerkezeti megoldások, A művészet gek."
díszítő eljárások). A mükénéi és története–Az antik "... elforgatás,
tirünszi pa-lotacivilizáció világ el-tolás..."
Krétai női szobrocskák, Mary "Tengelyes és
zsírkőplasztikák Hollingsworth: kö-zéppontos
A freskók stilizált állat- és Művészetek szimmetria."
növényábrázolása, kultikus és világtörténete - földünk és
harci jelenetei A tojáshéj Kerényi Károly: környezetünk:
vékonyságú edények Görög mitológia "A Föld
díszítményei. Mükénéi Trencsényi L. , Wal- népeinek
maszkok, dia-démok, glüptikák, dapfel I.: Görög kulturális
fegyverek regék arculata."
- Vizuális megjelenítés: Az alkotás eszközei: - háztartástan:
A krétai labirintus hatására egy - labirintus "... háztípusok,
képzelt labirintus felülnézeti tervezéséhez, építésmód ..."
képének megrajzolása készítéséhez, - testnevelés:
A felülnézeti kép alapján a rekonstrukciójához "... futások,
térforma modellezése síklapok rajzlap, ceruza, ugrások,
hajtogatásával filctoll, sportjátékok ...
A kész modell rekonstrukciós szerkesztőeszközök "
rajzának elkészítése , ragasztó, olló - történelem:
izometrikus ábrázolással "Az ókori
Az izometrikus ábrázolás görögök. A
gyakorlása hellének."

19. hét (február első hete)


Téma: A képzőművészet alakulásának időrendi
áttekintése
ALTÉMA: AZ ÓKORI GÖRÖG ÉPÍTÉSZET
MŰELEMZÉSEKHEZ KAPCSOLÓDÓ VIZUÁLIS
MEGJELENÍTÉS,
AZ EMBERLÉPTÉKŰ ARÁNYRENDSZER ELEMZÉSE
FEBRUÁR
Cél Követelmén Tartalom Fogalmak,

42
y összefüggése
k
- A görög ... - Tudják ... a - ... a görög ... - oszloprendek
építészet ... görög ... építészet - dór, ion,
legfontosabb építészet ... legfontosabb ... korin-toszi
ismertetőjegyeinek legfontosab ismertetőjegyei oszlop
megismerése b - Az adott - kariatida
- Az ember és a ismertetője művészettörtén - triglif, metopé
környe-zet gyeit eti korra - kannelúra
alakulásának és fej- - ... a jellemző - abakusz
lődésének szerkesztő műalkotások - architráv
megismerése perspektíva elemzése - cella
- A szerkesztő kifejezési - A vizuális szótan - timpanon
perspektíva ... módjának (ritmus, arány, - peripterosz
módjainak elsajátítása egyensúly,
megismerése és kompozíció)
alkalmazása jellemzői
- Új kifejezési módok
megismerése

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgyközi


anya kapcsolatok
gok,
szem
léltet
és
- Az ókori görög építészet Szemléltetés: - matematika:
tanulmányozása, megismerése: - diasor "Pitagorasz
Szellemiség, hitvilág, mitológia, - videofilm tétele"
tudomány, filozófia - reprodukciók "... nagy
"Mindennek mértéke az ember" - Pheidiász matematikusok"
– gondolat kihatása az építészeti életútjának rövid "Tengelyes és
tér megoldásaira ismerte- tése középpontos
Az épített tér és a természet - képzőművészet: szimmetria."
viszonya részletek A múlt - tánc-dráma:
A városállamok szerepe születése–A "... színházi
Épületanyagok, klasszikus görög előadás ..."
épületszerkezetek világ; "...
Szakrális terek, épülettípusok Dióhéjban a jellemábrázolás
(színhá-zak, templomok, stadion, görög ..."
hippodrom) művészetről; - irodalom:
A görög templom részei Castiglione "... mitológiai
(alépítmény, oszlopsor, párkány, László: történetek."
timpanon) Hellénisztikus Szophoklész,
Az épületek szobrászati díszítése művészet c. Euri-pidész
Az Akropolisz legfontosabb munkákból drámái

43
építményei - irodalom: a görög
Városépítészet, középületek részletek mítoszok
(tanács-házak, piactér), Homérosz: Iliász, -
infrastruktúra Odüsszea c. természetismer
Lakóépületek, bérházak, paloták műveiből et:
- Vizuális megjelenítés: részletek a görög
Rajzi elemző eszközökkel egy Arisztotelész: természettudo
választott görög templom Poétikájából mány
arányrendszerének Az elemzés - történelem:
tanulmányozása (hosszúság-szé- eszközei: görög filozófiák,
lesség-magasság, oszlopok - vonalzók, ceruza filozófusok
száma a homlokzati és a - körző pl.: Platon,
hosszanti oldalakon, az oszlopok Arisztotelész
aránya ...) tanai

20. hét (február második hete)


Téma: A képzőművészet alakulásának időrendi
áttekintése
ALTÉMA: AZ ÓKORI GÖRÖG SZOBRÁSZAT, FESTÉSZET
MŰELEMZÉSEKHEZ KAPCSOLÓDÓ VIZUÁLIS
MEGJELENÍTÉS, MOZGÁSFÁZISOK BEMUTATÁSA
PLASZTIKAI ESZKÖZÖKKEL

Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,


ö
s
s
z
e
f
ü
g
g
é
s
e
k
- A tér ábrázolása - Tudják ... a - ... a görög ... - koré, kurosz
különféle módon ... görög ... szobrászat, - sematikus
- Ábrázolási szobrászat, festészet - stilizált
hagyományok ... festészet legfontosabb - idealizált
- Ábrázolási legfontosabb ismertetőjegy -
technikák ... ismertetőjegyeit ei geometrikus
- Időben és térben - Legyenek - Történések , vörös
mozgó formák képesek ... a megjelenítése alakos és
megjelení- tése kifejezés , mozgás fekete

44
- ... a görög ... eszközeinek ... kifejezése alakos vázák
szobrászat, használatára - - tanagrák
festészet ... - Ismerjék az Folyamatábrá - kánon
megismerése ábrázolási k alkotása - kontraposzt
hagyományokat

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgyközi


anyag kapcsolatok
ok,
szeml
élteté
s
- Görög szobrászat és vázafestészet Szemléltetés: - történelem:
stílusjegyeinek, korszakainak - diasor "A hellének. A
megismerése: - videofilm görög polisz.
Az archaikus kor szobrászatának - reprodukciók Az athéni
és vázafestészetének mértanias - Müron: demokrácia
zártsága, statikussága, Diszkoszvető és a görög-
szimmetriára, stilizálásra való - részletek E. H. perzsa
törekvése Gombrich: A háborúk. A
A klasszikus kor szobrászatának művészet görög vallás
és vázafestészetének története; és a
arányrendszere, harmóniára, Artner Tivadar: Az mindennapi
idealizálásra való törekvése ókor művészete élet.
A hellenisztikus kor című könyvekből Tudomány és
szobrászatának és festészetének Az alkotás művészet a
eleganciája, finom tago- lása eszközei: görög világ-
A líraiság és a drámaiság - plasztikai ban."
megjelenése a plasztikában alakításhoz "Nagy Sándor
- Vizuális megjelenítés választható agyag, mintázófa hódításai és a
fela- datai: - folyamatábra hellenizmus."
Mozgást ábrázoló görög szobrok készítéséhez "... Olümposz,
hatására egy mozdulatsor rajzlap, ceruza, ... olimpiai
mozgásfázisainak megmintázása filctoll játékok."
több lépésben, sorozatokban - viaszkarchoz - testnevelés:
Görög vázafestmények vagy tempera, fekete "...
krétai falfestmények hatására dekorációs sportjátékok."
sporteseményt (távolugrást, karton, vörös -
birkózást, kocsihajtást) bemutató tempera, viasz, emberismeret
folyamatábra készítése a ecset, kar- :
vázafestészetben megismert colóeszköz "Testkultúra ..
sziluettszerű alakokkal és - ráfestéses ."
ábrázolásmóddal (vissza-kaparás technikához vörös "Az ember
vagy részlet berajzolása) karton, fe-kete lelki,
tus társadalmi és
szellemi

45
oldala."

21. hét (február harmadik hete)


Téma: A képzőművészet alakulásának időrendi
áttekintése
ALTÉMA: AZ ÓKORI RÓMA MŰVÉSZETE
EGYSZERŰ TESTEK TÉREGYÜTTESSÉ ALAKÍTÁSA,
KAVALLIERI-AXONOMETRIA KÉSZÍTÉSE

Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,


összefüggések
- ... az - Tudják ... az - Az építészet, - fórum
etruszk, a etruszk, a szobrászat, - anfiteátrum, therma,
római és a római és a festészet, bazilika, kúria,
pannoniai pannoniai iparművészet bérház, átriumos
provincia provincia alakulása, lakóház, colos-seum
művészeté- művészetének stílusjegyei - diadalív,
nek ... ... - ... az etruszk, a diadaloszlop
megismeré legfontosabb római és a - út, vízvezeték, híd,
se ismertetőjegye pan-noniai csa-torna
- Az ember it provincia - boltív, donga- és
által - művészetének keresztboltozat,
létrehozott Használjanak .. ... kupola
épített . formákat a legfontosabb - castrum
tér ... téri viszonyok ismertetőjegye - mozaik, falfestmény
modellezés megjele- i - történelmi
e nítésére - Axonometrikus dombormű
- - Ismerjék az ábrázolás
axonometri axo-nometriát
-kus
ábrázolás

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgyközi


anyago kapcsolatok
k,
szemlé
ltetés
- Az ókori Róma művészetének Szemléltetés: - történelem:
megismerése: - diasor "Róma
Görög és etruszk hatás. Az - videofilm városállamból
etruszkok hitvilága, - reprodukciók birodalommá
halottkultusza. Új épí-tészeti - részletek az Új válik. A
szerkezeteik, realisztikus képes történelem– köztársaság
szobrászatuk, fejlett Róma és a római virágkora és
rajztechnikájuk világ története; válsága.

46
A római történelem korszakai, Hajnóczi Gyula: Az Társadalom,
a latin gondolkodásmód építészet története- államszervezet
A birodalom építészettel Ókor; Tóth István: , hadsereg,
szembeni elvárásai A rómaiak mindennapi
(városépítészet, infrastruktúra, Magyarországon; élet. A
közintézmények, szórakoztató Erdélyi Gizella: A császárkor.
létesítmények, szakrális terek) római kőfaragás és Róma és a
A rómaiak téralakítása kőszobrászat provinciák.
Az őskultusz hatása a Magyarországon c. Panno-nia."
történelmi dombormű- és művekből "... Romolus és
portrészobrászatra Az alkotás eszközei: Rémus ...
A pannoniai provincia - térrendezéshez patrícius,
művészete előző órákon plebejus,
A katonai táborok, készített kockák, consulok,
polgárvárosok emlékei hasábok, hengerek szenátus,
- Vizuális megjelenítés: - axonometrikus diktátor ..."
A római építészet példájára az ábrázoláshoz - irodalom:
előző órákon elkészített testek rajzlap, körző, Catullus
téregyüttes-sé alakítása egy vonalzó, ceruza, epigrammái,
főtengely mentén filctoll, mértani szerelmi lírája
- A Kavallieri-axonometria testek Vergiliusz
megismerése. Egyszerű pásztorköltész
testekről kétméretű ete
axonometrikus rajz készítése

22-24. hét (február negyedik, március első és második hete)


Téma: A térábrázolás fejlődése, konvenciói
ALTÉMA: A PERSPEKTIVIKUS ÁBRÁZOLÁS MEGISMERÉSE
A LÁTSZATPERSPEKTÍVA ÉS A
SZERKESZTŐPERSPEKTÍVA
MEGISMERÉSE, ALKALMAZÁSA A
LÁTVÁNYMEGJELENÍTÉSBEN
MÁRCIUS
Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,
ö
s
s
z
e
f
ü
g
g
é
s
e

47
k
- A térábrázolás - Ismerjék a - Térábrázolási -
kü-lönféle térábrázolási módok: ... szemmagas
módjainak konvenciókat ... látszatperspektíva, ság
megismerése, , a perspek- szerkesztőperspek -
alkalmazása ... tivikus tíva horizontvon
szerkesztőpersp ábrázolást - A forma al
ektíva, - Legyenek származását, ... - homloksík
látszatperspektí képesek a szerkezetét - alapirányok
va formák ... bemutató - oldallap
- A formák származását folyamatábrák ... - oldalél
származtatásáv bemutató alkotása - modulszerű
al összefüggő fázisrajzokat, - A méret, felépítés, kockák,
fázisrajzok térbeli fe-lület ... hasábok,
készítése modelleket megfigyelése és négyzetes
- Az időben és alkotni megjelenítése gúlák
térben mozgó - Tudjanak - Mértani - testháló
formák, elemek mesterséges alapformák - téri
vizsgálata formákat ele- többoldalú képi, kapcsolatok
mezni méretük, plasztikai
fel-építésük ... értelmezése ...
alapján megfigyelés
alapján

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgyközi


anyagok kapcsolatok
,
szemlélt
etés
- Modulrendszerű kockák, Szemléltetés: - technika:
hasábok, négyzetes gúlák - képzőművészet: "Folyamatábrá
testhálójának reneszánsz k ...
megszerkesztése, az perspektivi-kus értelmezése."
oldallapok felhajtásával való ábrázolást "Gyakorlottság
testképzés fázisainak megjelenítő egyszerű
rögzítése, a test alkotások pl.: szerkesztési
oldallapjainak Raffaello: Athéni feladatokban."
összeragasztása iskola "Vetületi képek
- A képzett testek Ghiberti: Porta del alkalmazásával
perspektivikus megjelenítése: Para-diso modellek
Sorozatrajz készítése a kocka Filippo Lippi: Angyali rajzának
különböző helyzeteiről üdvözlet elkészítése ..."
(szemma-gasság alatt Botticelli: Angyali - matematika:
homloksíkkal párhuzamosan; üdvözlet "Egyszerű
szemmagasság alatt szöget Leonardo da Vinci: hasáb ... gúla."
bezáróan) Városi közlekedési "A tanult testek

48
Oldallapokkal érintkező utak és épületek; Az hálójának
testcsoportok perspektivikus Utolsó vacsora felvázolása."
ábrázolása Palladio a Teatro "Ábrázolás
A szerkesztett perspektíva és Olim-pico díszlete derékszögű
a látszatperspektíva részletek Szalai koordinátarend
hasonlóságának és Zoltán: A kockától az szerben."
különbségének megismerése aktig című művéből "Pont körüli
- A mértani testek Az alkotás eszközei: elforgatás,
háromképsíkos vetületi - rajzlap, ceruza, eltolás a
rajzának elkészítése szerkesztőeszközök síkban."
- Egyéni testcsoport-beállítások
alap-ján a perspektivikus
ábrázolás szabályainak,
törvényszerűségeinek
rögzítése

25-27. hét (március harmadik, negyedik és április második hete)


Téma: A térábrázolás fejlődése, konvenciói
ALTÉMA: A PERSPEKTIVIKUS ÁBRÁZOLÁS MEGISMERÉSE
A FÉNY ÉS SZÍN SZEREPE A TÉR KIFEJEZÉSÉBEN,
A PLASZTIKUSSÁG MEGJELENÍTÉSÉBEN
ÁPRILIS
Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,
ö
s
s
z
e
f
ü
g
g
é
s
e
k
- A szín- és - Ismerjék a vonal- - A fény iránya -levegőtávlat
fényhatások és levegőtávlat és az -színtávlat
változásainak fogalmát árnyékvetés -telifény
felismerése - Tudjanak közötti -oldalfény
- A fény irányának mesterséges összefüggés -ellenfény
és az formákat elemezni - A formák -árnyékvetés
árnyékvetésnek - Tudják ... a látvány plasztikusságá -
összefüggései színviszonylatait nak, tónusfokozat

49
- Tónusskálák, meg-jeleníteni térbeliségének - tónusskála
tónusnégyzetek - Ismerjék fel a fény- kifejezése -
hasznosítása a és színhatások tónusskálákkal tónusnégyzet
szín- és változásait , - színreflex
levegőtávlat, a - Ismerjék a fény- és színátmenetek - színvázlat
térbeliség ár-nyékvetés kel -
kifejezésében, összefüggéseit - Színvázlatok, színtanulmá
ábrázolásában - Tudják színtanulmány ny
- A színreflex tónusskálával, ok - rokonszínek
jelenségének színátmenetekkel - Ugyanazon
meglátása ... a térbeliséget, a formák
- ... ismeret plasztikusságot megfestése
szerzése a fény- megjeleníteni különböző
és szín- és
festékszínekről fényviszonyok
ban

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgyközi


anya kapcsolatok
gok,
szem
léltet
és
- A beállított testcsoport Szemléltetés: - földünk és
különböző irányú - fizikai kísérlettel környezetünk:
megvilágításával a a fény "A légkör anyagi
fényirány és a természetének, a összetétele,
tónusfokozat, a fény iránya fény színeinek szerkezete."
és az árnyékvetés közötti vizsgálata - 10. osztályos fizika:
összefüggés megisme- rése üvegprizma "A fény tulajdonságai
- A beállított testcsoport segítségével ... A fény
megjelenítése különböző - reflektor egyenesvonalú
megvilágításban, a forma - háttérdrapériák terjedése. Az
testességének kifejezése - színes dekorációs árnyék."
tónusozással kartonok "A fényvisszaverődés
- A rokonszínű kartonokból Az alkotás jelensége."
készített testcsoport eszközei: "A fénytörés
látványának - tónusozáshoz jelensége. A beesési
tanulmányozásával, rajzlap, és törési szög.
megfestésével a szín rajzeszközök Fénytörés prizmán. A
térhatásának és a színek - festéshez rajzlap, színek.
egymásra hatásának vízfesték, Fényinterferencia. A
vizsgálata tempera fényhullám."
- Ugyanazon forma más-más "Optikai eszközök."
szín-hatással való "Az emberi szem és
megjelenítésével a látvány a látás."

50
kifejezési célnak megfelelő
dekoratív átírása

28. hét (április harmadik hete)


Téma: A térábrázolásról tanultak összegzése
ALTÉMA: A TÉRÁBRÁZOLÁSRÓL TANULTAK EGYÉNI
ALKALMAZÁSA DEKORATÍV JELLEGŰ ALKOTÁSOKBAN
A TÉRÁBRÁZOLÁSI ISMERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA

Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,


összefüggé
s
e
k
- Megtapasztalt - Ismerjék a - Ábrázolási - képi
formák, térábrázolási ... technikák egyensúly
látványok, konvenciókat gyakorlása ... -
megismert - Ismerjék a - Az ábrázolási szimmetrik
műalkotások színharmóniákat, kon-venciók us
képi, plasztikai színkontrasztokat továbbgondolás -
átírása - Legyenek a az ön- aszimmetri
- Az ábrázolási képesek a formák kifejezés során kus
konvenciók síkredukciójára, - Műalkotások ... - Vasarely-
felhasználása kompozíciós átírása féle
alkotásokban ... kísérletekre - Alakzatok - Mondrián-
ritmusos - Legyenek átcsoportosítás féle
díszítőtervezésbe képesek új a, viszonylatok - foltmozaik
n kifejezési módok megváltoztatás - foltvarrás
- Az emberrel elsajátítására a -
kapcsolatos - Legyenek - Színharmóniák, képarchitek
hangulatok, képesek ... a színkontrasztok -túra
érzelmek kifejezés ... használata - térarchitek-
ábrázolása eszközeinek túra
- A színharmóniák készségszintű -
és használatára szuprematis
színkontrasztok ta
tudatos - op art
használata - absztrakció

Tanulói tevékenység Taneszközök, Tantárgyközi


anya kapcsolatok
gok,
szem
léltet
és

51
- Az eddig tanult térábrázolási Szemléltetés: - technika:
módok felidézése (látszat- és - részletek Dolányi "Vetületi képek
szerkesztőperspektíva, A.: Folton-folt c. alkalmazásával
háromképsíkos vetület, könyvéből modellek rajzának
axonometria) - színkör, elkészítése."
- A tanultak átírásával színgömb "Gyakorlottság
dekoratív faliképek, - képzőművészet: egyszerű
lakástextilek készítése Piet Mondrián szerkesztési
Választható feladatok: alkotásai feladatokban."
Vetületi képek segítségével, a Vaserely Kepler- - matematika:
szín-kontrasztok tudatos kockából "A használatos
alkalmazásával Mondrián- felépülő művei mértékegységek."
típusú síkkompozíció K. Malevics "... szakmai
tervezése belső térbe szupre-matista tárgyakhoz
A kocka izometrikus kompozíciói kapcsolódó
ábrázolásának tapasztalatai Kassák Lajos: mérések végzése."
alapján, a színtani ismeretek Kép-architektúra "Szögmérés
(színharmóniák) tudatos Paul Klee: fokban."
alkalmazásával Vasarely- Térarchi-tektúra "Derékszögű
típusú foltmozaik vagy Az alkotás koordi-náta-
patchwork készítése eszközei: rendszer."
A munka lépései: A ritmus és - "Geometriai
a kiemelés lehetőségei szerkesztőeszköz alakzatok
formával és színnel. A kívánt ök, színes papír, felismerése,
színek kiválasztása. A olló, ragasztó tulajdonságaik
síkformák pontos vagy textil, tű, vizsgálata."
megszerkesztése, kivágása, cérna, olló "Szakaszfelező
rendezése merőleges..."

29-30. hét (április negyedik és május első hete)


Téma: A tömegkommunikáció fejlődése
ALTÉMA: A TÖMEGKOMMUNIKÁCIÓ KÜLÖNBÖZŐ
FORMÁINAK TANULMÁNYOZÁSA
VIZUÁLIS TÖMEGKOMMUNIKÁCIÓS GYAKORLATOK
MÁJUS
Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,
összefüggé
s
e
k
-A - Ismerjék fel a - Könyvek, -
tömegkommuni könyvek, sajtótermékek, tömegkom
káció különböző sajtótermékek, plakátok elemzése munikáció
formáinak plakátok külső a tartalom és for- - sajtótermék
(könyv, megjelenítéséne ma - reklám
sajtótermék, k és tartalmának összefüggésében - képregény
plakát) összefüggéseit - Tudományos - karikatúra

52
elemzése - Ismerjék a ismeretterjesztő - animáció
- Különböző műsorok, dokumentumok, - műsor
kiadványok kiadványok művészi -
csoportosítása különböző kiadványok műsorpoliti
megadott kategóriáit megismerése, ka
szempontok csoportosítása
szerint

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgyközi


anyag ka
ok, pc
szeml sol
élteté at
s ok
- A tömegkommunikáció fajtáinak Szemléltetés: - magyar nyelv:
(saj-tó, rádió, televízió ...) - részletek C. "Alapfokú
megismerése: Lastrego, F. Testa: ismeretek a
- A könyv és sajtó szerepe a Nézz, láss, tömegkommu
tájékoztatásban. A kérdezz– nikációs
sajtótermékek fajtái Tömegkom- helyzetekben
A tartalom, a közlési szándék, a munikáció; Galsai és műfajokban
rendeltetés és a külső-belső P.: Nézzük a tévét; elsősorban
megjelenés összefüggése Szo-boszlay Péter: befogadás
újságokon, plakátokon A rajzfilm; Gellért oldaláról."
A reklám természete, a reklám E.: A képregény -
lélektani hatása története; Ravasz mozgóképkult
- A rádió és televízió K., Kaminski Gy.: A úra és
tömegkommunikációs módszere, reklám kézi- médiaismeret:
műsorpolitikája könyve; Biró "Kommunikáci
A technikai képírás fejlődése Yvette: A film ós
- A film, a mozi formanyelve című rendszerek ..."
tömegkommunikációs hatása művekből "A
A mozgókép kifejezési eszközei Az alkotás eszközei: tömegkommu
Az animációs technika - képregény és nikáció
megismerése karikatúra néhány
- Vizuális megjelenítés, készítéséhez jellegzetes
választható fe-ladatok: rajzlap, filctoll módszere ..."
A sajtótermékekről tanultak - díszlettervezéshez "A technikai
segítségével karikatúrák vagy rajzlap, filctoll, képírás
képregény alkotása ecset, festék fejlődése ..."
Filmkészítéshez forgatókönyv, - animációs "A
díszlet tervezése jelenettervezéshez tömegtájékozt
Mozgatható elemekből rajzlap, olló, atás fajtái ..."
összerakható bábfigurákkal fólia ... "A
animációs film jeleneteinek - rádió és televízió tömegkommu
megtervezése műsor nikációs

53
Rádió- vagy televízióműsor tervezéshez, rendszerekben
tervezése forgatókönyv megjelenő
íráshoz géppapír, üzenet ...
íróeszköz hatása."

31-33. hét (május második, harmadik és negyedik hete)


Téma: A tömegkommunikáció fejlődése
ALTÉMA: A FOTÓ SZEREPE A TÖMEGKOMMUNIKÁCIÓBAN
A FÉNYKÉPEZÉS TÖRTÉNETE
FOTOGRAMOK, FOTOMONTÁZSOK KÉSZÍTÉSE

Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,


összefüggések
- A fotó kiala- - Ismerjék a fotó - A fényképezés - sziluett
kulástörtén ki-alakulásának kialakulásának - camera obscura
e-tének történetét története. A - fényérzékeny
megismeré - Értsék a fotó fényérzékeny anyagok
se kifejezőeszköze anya-gok - expozíció
- A fotó it, ismerjék - A fotó - zoom
jellegzetes meg az kifejezőeszközei. A - teleobjektív
kifejezőeszk ábrázolásmódjá kiemelés eszközei, - a fotók fajtái:
özei-nek t a kompozíció. sorozatfotó,
megfigyelés - Ismerjék és Kollázs, montázs pillanatfotó,
e hasznosítsák a - A fotó és festészet eseményfotó,
- A művészi fotózás viszonya. A reklámfotó,
fo-tó alaptörvényeit. művészfotó dokumentumfotó
elemzése. A Is-merjék a jellemzői. Fotó , szociofotó,
fényképező fényképezőgép elemzése tudo-mányosfotó
gép felépítését, - A fotó műfajai ... - montázs, kollázs
felépítésén működését, - A magazinfotó és - fotogram
ek, elemi szinten mű-vészfotó
működésén való különbözősége
ek használatát
vizsgálata

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgyközi


anyag kapcsolatok

54
ok,
szemlé
ltetés
- A fényírással való maradandó Szemléltetés: -
képalkotás megismerése - egyszerű mozgóképkultú
A sziluettrajz szerepe a fotogramok ra és
fotográfia előtörténetében - Moholy Nagy médiaismeret:
- Ismerkedés a fényérzékeny László fotogramjai "A technikai
anyagokkal - prospektusok képírás
- A camera obscura elvének fényképezőgépekr fejlődése ..."
megismerése ől - technika:
- A fényképezőgép Az alkotás eszközei: "Folyamatábrá
felépítésének, mű-ködésének - sziluettrajz k ...
megismerése készítéséhez olló, értelmezése."
- Fotóval kapcsolatos vizuális rajzlap, fekete "A használt
gyakorlatok, választható karton vagy tus anyagok
feladatai: - fotogram tulajdonságain
Sziluettrajzok készítésével létrehozásához ak
jelenetek létrehozása különböző tárgyak, vizsgálata ..."
Játék a fotópapírral és hívóval növényi részek, "Az anyagnak
Camera obscura készítése nagyító, fekete- megfelelő
A fényképezőgép működési fehér hívó, csipesz, kéziszerszám
elvének bemutatása üveglap, ecset, használata."
magyarázó rajzok segítségével hurkapálca -
Újságokból kivágott fotók - camera obscura könyvtárhaszn
segítségével fotómontázsok, készítéséhez álat:
fotókollázsok készítése doboz, pauszpapír "A különböző
- montázsok, do-
kollázsok kumentumfajtá
készítéséhez olló, k szerepe."
ragasztó, - kémia:
fotórészletek "Kémiai
reakciók."

34-36. hét (június első, második és harmadik hete)


Téma: A tanultak közös munkával való összegzése
ALTÉMA: MÚZEUMLÁTOGATÁS
KIÁLLÍTÁSI MEGHÍVÓ ÉS PLAKÁT KÉSZÍTÉSE
KIÁLLÍTÁS RENDEZÉSE
JÚNIUS
Cél Követelmény Tartalom Fogalmak,
összefüggés
e
k
- A hagyományos - Tudják az egymás - ... esztétikai - állandó és
tárgyak után következő ka-tegóriák időszaki

55
esztétikumának művészettörténeti - A vizuális kiállítás
megfigyeltetése korszakok kultúra - installáció
a kifejezett jellegzetességeit időrendi - katalógus
jelentéstartalmo egymással áttekintése - prospektus
n keresztül összehasonlítani - Esztétikum a - betűtípus
- Vizuális - Ismerjék az funkció- -
kultúra ... esztétikai forma- szabványbet
időrendi kategóriákat ... díszítés űk
áttekintése - Fedezzék fel a összhangjába - betűsablon
- Az egymás után tárgyak n, a tárgyak - letraszet
következő jelentéstartalmába jelentéstartal - szövegmező
művészettörténe n rejlő mában -
ti korszakok esztétikumot -A szövegszerk
összehasonlítása - Ismerjék a plakátok számítógépes esztés
- A meghívó, külső szövegszerke - tipográfia
plakát elemzése megjelenésének és sz-tés, grafika
- Kompozíciós tartalmának lehetőségei
kisér-letek összefüggéseit

Tanulói tevékenységek Taneszközök, Tantárgykö


anyagok,
szemléltet kapcsolato
és
- A tömegkommunikáció Szemléltetés: - magyar
különböző formáinak - a múzeum anyaga nyelv:
(meghívók, plakátok, ka- - képzőművészet: "Önálló
talógusok ...) tanulmányozása videofilmek jegyzet- és
A tartalom és forma kiállításokról, vázlatkészí
egységének vizsgálata kiállításnyitókról -tés ..."
- Évvégi rajzkiállításra plakát, Új Művészet című "Önálló
meghívó tervezése folyóirat ismeretsze
A meghívó szövegének kiállításrendezést r-zést
meghatározása. A meghívó, bemutató képanyaga szolgáló
plakát képéhez, szövegéhez Az alkotás eszközei: anyag
illő betűtípus választása vagy - plakát és meghívó gyűjtése."
tervezése tervezéséhez karton, "Alapismer
A számítógépes tervezés színes papír, e-tek a
lehetőségeinek megismerése fotók, saját rajzok, olló, tömeg-
- Múzeumlátogatás és az év ragasztó, filctoll, ecset, kommunik
során készült tanulói munkák tempera, vízfesték, á-ció
válogatása után kiállítás letraszet betű, köréből."
rendezése öntapadós betű, - technika:
A fejlődéskronológia kifejezése betűsablon "Szabvány
a vizuális produktumok - kiállításrendezéshez ok."
csoportosításával gyermekalkotások "Vázlatrajz
Az installációk ízléses (grafikák, festmények, -készítés."

56
elhelyezése, egyéni és újszerű kisplasztikák,
ötletek alkalmazása a kiállítási térkonstrukciók, fotók,
felületek megválasztásában. A kéz-műves
kiállítás fotózása alkotások ...),
posztamensek,
paravánok, kartonok,
textilek, olló, ragasztó,
kalapács, gombostű

31-32. hét (május második és harmadik hete)


Téma: A tömegkommunikáció fejlődése
ALTÉMA: A FOTÓ SZEREPE A TÖMEGKOMMUNIKÁCIÓBAN
A FÉNYKÉPEZÉS TÖRTÉNETE
A FOTÓTECHNIKÁVAL KAPCSOLATOS TANULÓI
TEVÉKENYSÉGEK

Anyagok, eszközök
– film nélküli fényképezőgépek
– a tanulók által gyűjtött fekete-fehér és színes negatívfilm-dobozok
– fekete-fehér papírképhívó (normál)
– fotópapírok (BN - 0)
– ecsetek, hurkapálcák, ceruzák (grafit és színes)

Szemléltetés
– egyszerű fotogramok növényekről, üvegről, áttetsző anyagokról ...
– Moholy Nagy László fotogramjai
– mosószeres dobozból készült camera obscura és az általa készült képek
– prospektusok fényképezőgépekről
– a diaanyag ide tartozó képei (dagerrotípiák ...)

I. A téma megközelítése
Hogyan lehet fényképezőgép nélkül, fény segítségével maradandó képet
alkotni?
a, Példák gyűjtése
b, A jelenségek értelmezése:
- "kép" keletkezik, ha a falon felfüggesztett tárgyakat hosszabb ideig
nem mozdítjuk el a helyéről,
- az eredmény hasonló, ha például újságpapírra tárgyakat rakunk és
néhány napig a napon hagyjuk
- a fény bőrre gyakorolt hatása
c, A sziluettrajz szerepe a fotográfia előtörténetében

II. A probléma felvetése, motíváció

57
Növényekről, üvegdarabokról, celofánról készült és "fényceruzával"
(tölcsérbe helyezett elemlámpa) rajzolt fotogramok bemutatása és
elemzése

– Hogyan készíthetnél te is hasonló képeket?

III. Célkitűzés
Ismerkedés fényérzékeny anyagokkal
Játék fotópapírral és hívóval
Fényképezés "mosószeres dobozzal"
Magyarázó rajzok készítése a fényképezőgép felépítéséről és működéséről

IV. AZ ÓRA ANYAGA


1. A fényérzékeny anyagok vizsgálata
a, Tulajdonságaik
- fény hatására változáson mehet át
b, Fényérzékeny anyaggal bevont celluloidok, papírok
- a film és papír egyik oldala érzékenyített (emulziós)
(bemutatás, tapasztalás tapintással)
- a fotózásnál használt filmek, papírok különböző érzékenységűek (ISO)
c, Gyakorlat:
- a gyerekek az általuk hozott fémdobozokról olvassák le a film
érzékenységét (az ASA és DIN értelmezése)
- vizsgálják meg, hogy a doboz még milyen információkat hordoz
d, A fotópapírok felhasználási területei és
- fajtái: (negatívok nagyításánál, fotogramok készítésénél) normál és
speciális papírok
- tulajdonsága: vörös fényre nem érzékeny

2. Játék fotópapírral és hívóval


Kísérlet:
- Mi történik, ha a fotópapírt fehér fény éri?
A fényt kapott papírt fekete-fehér papírképhívóba rakjuk
(Előhívjuk a megfeketedett "képet")
Gyakorlat:
- Ecsettel, pálcikával rajzolás szabadon fotópapírra hívóval

3. A fényképezőgép őse a camera obscura "sötét kamra"


Probléma felvetése:
- Minek a segítségével lehet a tárgyakról a valóságnál kisebb képet
alkotni a fény segítségével?
Camera obscura bemutatása:
- Fotókartonból készített vagy azzal kibélelt doboz, amelynek az egyik
oldalán egy parányi (gombostűvel alkotott) lyuk található középen. A
nyílással szemben lévő oldalon pausz papírral lefedett ablak található,
amelyre a lyukon áthaladó fénysugarak a külső látkép kicsinyített,
fordított képét vetítik.
Fajtái:

58
- kamra, sátoros (Kepler találmánya), hordozható
(Bemutatás: Szemtanú sorozat Perspektíva c. könyve alapján 42-43.
oldal)

– Alakítsuk a "sötét kamrát" úgy, hogy fényképezni tudjunk vele.


– Néhány camera obscurával készített kép bemutatása és összehasonlítása
a fényképezőgéppel készült képpel.

4. A fényképezőgép felépítése és működése


a, Részei
b, Különböző típusú gépek összehasonlítása. Szempontok:
- automata vagy manuális
- beépített fénymérős vagy anélküli
(a fénymérő szerepe, a fény mérésének módjai - a beeső vagy
visszavert fény mérése)
- vakuk
- objektívek - nagylátószögű, normál, tele (a fókusztávolság és látószög
kapcsolata)
c, Az emberi szem és a fényképezőgép felépítésének összevetése
d, A rekesz és az idő közötti összefüggés vizsgálata

– Rajzok készítése 22, 16, 11, 8, 5.6, 3.5 rekesz nyílásának mértékéről
megfigyelés alapján.

5. Magyarázó rajzok alkotása saját kameráról (közös gépről vagy


fotók felhasználásával)
Feladatmeghatározás:
- Mutasd be a fényképezőgépet több oldalról úgy, hogy bárki számára
egyértelmű legyen a rajzod alapján a gép felépítése és működésének
elve. A gép használatára, szerkezetére vonatkozó egyéb
információkat rajzod mellé írd le!
V. Összefoglalás kérdések alapján
Az új fogalmak felelevenítése
VI. Értékelés
Szempontok:
1. Aktivitás az új anyag feldolgozásában
2. Az elkészült magyarázó rajz logikus, áttekinthető, szemléletes,
minden részletre kiterjedő, tetszetős, esztétikus-e?

VII. Előkészület a következő órára


Fotogramok készítése

59
A HETEDIK OSZTÁLY FELADATAI

Az ember életkori szakaszai,


IX. 1. - az életkori szakaszok 2. - a születés, gyermekkor
megismerése megismerése
- életszalaggal, analógiákkal - népi gyermekjáték készítése
életkori jellemzők kifejezése
Az élővilág kialakulása,
X. 5. - a viselet elemeinek 6. - az élővilág kialakulásának
megismerése megismerése
- viseletkiegészítők készítése - őslények elképzelése,
gyöngyből, bőrből rekonstruálása
a képzőművészet alakulásának kronologikus
áttekintése
XI. 9. - a Kárpát-medence 10. - Mezopotámia művészetének
őstörténetének megismerése megismerése
- a régészeti emlékek - pecsételőhenger készítése,
modellezése zikkurat modellezése
a térábrázolás fejlődése
XII. 13. - Egyiptom szobrászatának 14. - a térábrázolás fejlődése
és festészetének megismerése - az egyiránypontos szerkesztett
- a nézeti ábrázolás gyakorlása perspektíva megismerése
Az idő,
I. 16. - az indián művészet
megismerése
- naptár vagy totemoszlop
készítése

alakulásának időrendi
II. 19. - a görög építészet 20. - a görög szobrászat és
megismerése festészet megismerése
- az emberléptékű arányrendszer - mozgásfázisok megjelenítése
vizsgálata
a térmegjelenítés fejlődése, konvenciói
III. 23. - a szerkesztett perspektíva 24. - a perspektíva alkalmazása
megismerése - mértani testek Monge-féle
- kétiránypontos szerkesztések vetületi ábrázolása
kifejezésében
IV. 27. - A szín szerepe a tér
kifejezésében, a plasztikusság
megjelenítésében

60
- dekoratív átírás

fejlődése A tömegkommunikáció
képi
V. 30. - a tömegkommunikáció, a 31. - a fotó tömegkommunikációs
mozgókép formáinak szerepének megismerése
tanulmányozása - játék fényérzékeny anyagokkal
- animációk készítése
A tanultak
VI. 34. - múzeumlátogatás 35. - évvégi rajzkiállításra plakát,
segítségével a tanultak meghívó tervezése
összegzése - a számítógépes tervezés
lehetőségeinek megismerése

az egyén fejlődése
3. - az ifjúkor, a házasság 4. - a felnőttkor, a családi élet, az
megismerése emberi élet végességének
- hagyománytárgyak alapján megismerése
jegyajándék készítése - életfa, kopjafa tervezése
az őslények világa A vizuális művészet,
7. - az őslények környezetének 8. - az ősművészet megismerése
megismerése - kultikus, mágikus tárgyak
- az őslények mesekörnyezetbe (amulett, idol) készítése
helyezése
A technika fejlődése A térmegjelenítés,
11. - a technika fejlődésének 12. - Egyiptom építészetének és
megismerése (út a keréktől a mai szobrászatának megismerése
járművekig) - kockaszobor készítése vagy
- működést, szerkezetet bemutató épületek modellezése
ábrák készítése
Hagyományok
15. - az ünnep tartalmának
megismerése
- ünnephez kapcsolódó
hagyománytárgy, betlehem
készítése
a természet változása A képzőművészet
17. - természeti forma elemzése 18. - Kréta–Mükéné művészetének
- a belső szerkezet megismerése megismerése
- a forma dekoratív átírása - az izometria alkalmazása
áttekintése A térábrázolás,

61
21. - Róma művészetének 22. - a látszatperspektíva
megismerése megismerése
- mértani testek tengelyre fűzése - testcsoportok szabadkézi
- Kavallieri-axonometria perspektivikus látványrajzának
alkalmazása elkészítése
A fény és szín szerepe a tér
25. - a fény téralakító szerepének 26. - a szín térhatásának
megismerése megismerése
- tónusos megjelenítés készítése - testcsoportok látványának
megfestése
A térábrázolás A tömegkommunikáció
összefoglalása
28. - a térábrázolásról tanultak 29. - A tömegkommunikáció
egyéni alkalmazása Mondrián- és különböző formáinak, a könyv és
Vasarely-típusú alkotásokban sajtó szerepének tanulmányozása
- patchwork tervezése - képregény, karikatúra alkotása
kifejezőeszköze – a fotó fejlődése
32. - a fényképezőgép 33. - a tanultak összegzésével
felépítésének megismerése, a fotómontázsok, fotókollázsok
működési elvének bemutatása készítése
magyarázó rajzzal
összegzése
36. - meghatározott szempontok
alapján kiállításrendezés

62
A FELKÉSZÜLÉS AJÁNLOTT SZAKIRODALMA

MŰVÉSZETTÖRTÉNET VÁZLATOKBAN A KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG


Szerző: Szabó Attila - Kiadó: Veritas - Kiadás éve: 1995

MŰVÉSZETTÖRTÉNET KÉPEKBEN A KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG


Szerző: Szabó Attila - Kiadó: AKG - Kiadás éve: 1996

KÉZMŰVESKÖNYV
Szerző: Baktay Patrícia, Koltai Magdolna - Kiadó: Tárogató Kiadó

KÉZMŰVESSÉG 10-14 ÉVESEKNEK


Szerző: Artner Erzsébet - Kiadó: Calibra - Kiadás éve: 1996

KÉZZEL FESTETT TEXTÍLIÁK


Szerző: Mihalik Béla, Szomolányiné Farkas Klára - Kiadó: Műszaki - Kiadás
éve: 1977

FOLTON-FOLT TEXTILMUNKÁK
Szerző: Dolányi Anna - Kiadó: Ciceró - Kiadás éve: 1994

GYÖNGYÖZÉS
Szerző: Vaskuti Gabriella - Kiadó: Candy - Kiadás éve: 1995

AGYAGISTENEK
Szerző: Kalicz Nándor - Kiadó: Corvina - Kiadás éve: 1980

KERÁMIA
Szerző: Joaquim Chavarria - Kiadó: Novella Könyvkiadó - Kiadás éve: 1997

RONGYBABÁK
Szerző: Lakatos Lilla - Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó - Kiadás éve: 1985

FESTÉS – SZÖVÉS
Szerző: Csókos Varga Györgyi - Kiadó: Calibra - Kiadás éve: 1995

A FOTOGRÁFIA LEHETŐSÉGEI A VIZUÁLIS NEVELÉSBEN CÍMŰ SOROZAT


Szerző: Győri Lajos - Megjelent a Rajztanítás c. folyóirat 1986/4-6 és
1987/1-3 számaiban

BESZÉLŐ TÁRGYAK
Szerző: Baktay Patrícia, Koltai Magdolna - Kiadó: Tankönyvkiadó - Kiadás
éve: 1989

TÁRGYKÉSZÍTŐ NÉPMŰVÉSZET, BIBLIOGRÁFIA

63
Szerző: Tarján Gábor - Kiadó: Népművelési Intézet (FNS) - Kiadás éve: 1978

NÉZZ... LÁSS, ...KÉRDEZZ


Szerző: Sz. Cristina Lastrego – Francesco Testa Kiadó: Gondolat - Kiadás
éve: 1983

APÁRÓL FIÚRA
Szerző: Kósa László, Szemerkényi Ágnes - Kiadó: Móra Könyvkiadó - Kiadás
éve: 1975
JELES NAPOK, KARÁCSONYI MAGYAR NÉPDALOK
Szerző: Sebestyén Márta és Szörényi Levente énekel - Kiadás éve: 1984

JELKÉPTÁR
Szerző: Jankovich Marcell - Kiadó: Gondolat - Kiadás éve: 1990

MAGYAR NÉPRAJZ
Szerző: Balassa Iván, Ortutay Gyula - Kiadó: Corvina - Kiadás éve: 1979

CSAK TISZTA FORRÁSBÓL


Szerző: Papp Gábor - Kiadó: Mandátum - Kiadás éve: 1990

A MAGYAR LÉLEK FORMÁI


Szerző: Lükő Gábor - Kiadó: Exodus (reprint is) - Kiadás éve: 1942

ELEVEN TALÁLMÁNYOK
Szerző: Greguss Ferenc - Kiadó: Móra Könyvkiadó - Kiadás éve: 1978

BIOLÓGIA, CSILLAGFÉNY, PORSZEM, CSIPKEBOKOR


Szerző: Dr. Czakó Kálmán - Kiadás éve: 1991
Kiadó: Győr-Moson-Sopron MPI és Kísérleti Regionális Fejlesztési Kp.

ILLÚZIÓ A TERMÉSZETBEN ÉS A MŰVÉSZETBEN


Szerző: R. L. Gregory, E. H. Gombrich - Kiadó: Gondolat - Kiadás éve: 1982

MŰVÉSZETI ANATÓMIA
Szerző: Barcsay Jenő - Kiadó: Corvina - Kiadás éve: 1968

A KOCKÁTÓL AZ AKTIG
Szerző: Szalai Zoltán - Kiadó: Múzsák Közművelődési K. - Kiadás éve: 1986

PEDAGÓGIAI VÁZLATKÖNYV
Szerző: Paul Klee - Kiadó: Corvina - Kiadás éve: 1980

TÖRZSI MŰVÉSZET 1-2. KÖTET


Szerző: Bodrogi Tibor - Kiadás éve: 1981

A BETŰ
Szerző: Szántó Tibor - Kiadó: Akadémia - Kiadás éve: 1982

64
ÚJ KÉPES TÖRTÉNELEM - KORAI CIVILIZÁCIÓK EURÓPÁN KÍVÜL
Kiadó: Larousse-Officina Nova - Kiadás éve: 1991

A MÚLT SZÜLETÉSE - EGYIPTOMI BIRODALMAK


Szerző: A. Rosalie David - Kiadó: Helikon - Kiadás éve: 1986

A MÚLT SZÜLETÉSE - A KLASSZIKUS GÖRÖG VILÁG


Szerző: Roger Ling - Kiadó: Helikon - Kiadás éve: 1986

A RÉGÉSZET REGÉNYE
Szerző: C. W. Ceram - Kiadó: Gondolat - Kiadás éve: 1965

65

You might also like