Professional Documents
Culture Documents
K
iindulópontunk ehhez a legfonto A fejlődés folyamata a gyermek és a megjelenített, tárgyiasult vizuális jelet ért
sabb fogalmak felidézése lesz a tel gondozó által közösen, mindkét fél részéről jük), melynek csak nagyon elenyésző része a
jesség igénye nélkül. Emellett, de a aktívan konstruált. Hiszen a gyermek sze saját gondolataiból adódó. A többi környe
témával szoros összefüggésben az alábbi kér
mélyes tulajdonságai, temperamentumjel zete szimbólumaiból származik, tehát nem
désekre is kitérünk cikksorozatunkban: lemzői, veleszületett és az érés során kiala igazán a környezet gyermek által egyszerűsí
—vizuális nevelés, kuló képességei és a gondozó, nevelő, taní tett sémája. Ezek a szimbólumok korunk
—a nevelés alapelveinek alkalmazása vi tó, fejlesztő tevékenysége lép interakcióba a ban elárasztottak bennünket. Ez az oka, több
zuális területen, fejlődés során. A legközelebbi fejlődési zóna más mellett, hogy a kicsik vizualitásának fej
— a vizuális fejlesztés szükségessége és (Vigotszkij fogalma2) eléréséhez a gyermek lettsége többnyire meghaladja a néhány év
megvalósítása, pillanatnyi képességein túlmutató, azokat tizeddel ezelőtti gyermekek szintjét.
—a gyermek vonatkozásában a szabadság kiegészítő és azokra építő gondozói tevé A természet, az épített környezet, az em
és felelősség kérdései, kenységre van szükség. Például az olyan óvo beri magatartásformák és más egyéb is az ak
—önállóság és vizuális nevelés, dai feladatok, játékok bírnak fejlesztő hatás kori gyermekek előtt is ott volt, de a róluk
—ábrázolás és egyéb vizuális tevékenysé sal, amelyek nemcsak kihasználják a gyer készült általánossá és hangsúlyossá (intéz
gek—arányuk. mek pillanatnyi képességeit, hanem azokat ményi tudatos nevelés, hirdetések, videojá
A programnak ez a területe nem igazán kibővítik, elmélyítik, gyakoroltatják, maga té k o k ...) tett szimbólumokat nem, vagy
fedi azt, hogy a gyermekek látásfejlesztéséről sabb szintre emelik. másképp ismerték.
van szó (vizuális nevelés). Következetlen ab A megfelelő időben történő fejlesz A mai gyermekeket ért sok vizuális inger
ban, mint az a tartalmi részből kitűnik, a te tés, nevelés azért lényeges, mert az emberi azonban nem mind értékes (kulturális, mű
vékenység két technikát (rajzolás, mintázás) fejlődés során vannak ún. kritikus periódu vészi, esztétikai, informális, erkölcsi, gya
és egy megfoghatatlan fogalmat (kézimun sok. Olyan szempontból kritikusak, hogy bi korlati szempontból). Sokszor „eklektiku
ka) használ. A tartalom sokkal több mindent zonyos, sajátos környezeti vagy biológiai ese sak” a gyermekek alkotásai (pl. gyermekraj
sorol fel (technikákat, konstrukciós felada ményeknek meg kell történniük a fejlődés zon együtt jelenik meg a királyfi és Shrek).
tokat, képi problémákat, esztétikai, műve normális menetéhez, mivel ezekben a pe A szimbólumok megteremtése és elsajá
lődéstörténeti stb. területeket), mint azt a riódusokban az adott környezeti ingerre ér títása nem könnyű feladat, ehhez segítségre
tevékenységforma elnevezése sugallja. Az zékeny a gyermek. Gondoljunk csak állatok van szükségük. Az önkifejezésnek a techni
óvodapedagógus feladatát így leszűkíti, szin által nevelt gyermekekre, akik később—visz- kai felkészületlenség mellett a vizuális nyelv
te passzivitásra ítéli őt. Az óvodai bábozást a szakerülve az emberi társadalomba —képte mérsékelt tudása is akadálya. A vizuális nyelv
tevékenységek között meg sem említi a lenek voltak megtanulni korosztályuknak a szimbólumokon kívül egyéb vizuális prob
program, kihagyva így az önkifejezésnek, a lémát is jelent: pl. kompozíciót, a színek al
megfelelő szinten beszélni, gondolkodni, vi
vizuáli^ anyanyelvi és zenei —a mozgásról selkedni. Ez a kritikus periódus mindent kalmazását, térrendezést, anyagismeretet.
nem is beszélve —igazán hatásos, komplex A vizuális nyelvvel való kommunikáció taní
vagy semmit jellegéből adódik.
területét. tásában kiemelkedő szerepe lehet az óvodai
A kisgyermek tanulásának alapjai: a
nevelésnek. Például a piros szín tiltó jelenté
játék, az utánzás, az ismétlés, a gyakorlás, a
se kulturálisan meghatározott, és megtanít
A g y e rm e k m in t kíváncsiság, a tapasztalatszerzés... A vizuális
juk társadalmunk tagjainak ezt a jelentést.
fejlődés is ezeknek az alapján történik. Nem
fe jlő d ő sze m é lyisé g A vizualitás tudatos fejlesztésére
tér el más tevékenységektől a vizuális terü
szükség van, mely nem m erülhet ki az
Az ún. fejlődési fülke gyakorlatilag a gyer let, bár néhány dolog hangsúlyosabb: pl. az
eszközök, anyagok használatának biztosí
mek mikrokörnyezetének hatásait jelenti. alkotás mint folyamat, az alkotás mint mű —
tásában, m egism ertetésében, hiszen ez
Ennek három alkotórésze a gyermek fizikai azaz tárgyiasult gondolat.
még az V. fejezet tartalmának megvalósítá
és társadalmi környezete, a társadalom kul Az ábrázolás ezen belül a nyelvhez
sához is kevés. A vizualitás fejlesztése —a
turálisan meghatározott nevelési és oktatási hasonló. Ahhoz, hogy a gyermek kifejez
természetes fejlődés (spontán tapasztalat-
szokásai, a gyermek szüleinek pszichológiai hesse gondolatait, véleményét, érzelmeit
szerzés, értelmezés) m egőrzése m ellett,
jellemzői. (C. S. Super és Harkness megfo ábrázolásban, kifejező eszközökre van szük
tudatos tervezésű, világos, képességfejlesz
galmazása1.) Tehát az óvodai nevelés kultu sége. Ezaza „szimbólumgyűjtemény” , ame
tést elősegítő pedagógiai hatás. Lényege,
rálisan meghatározott, és jelentős szerepet lyet vizuális nyelvnek mondhatunk. Erre
hogy a pedagógus a csoport egészének és
játszik a gyermek fejlődésében. Az óvodai részben spontán környezeti hatások által,
egyedeinek életkori, egyéni, kulturális,
nevelés hatása, mint környezeti hatás, és a részben tudatos irányítás révén tehet szert.
szociális sajátosságait figyelembevéve, a
gyermek veleszületett, örökletes diszpozí A gyermek vizuális szimbólumok (sémák)
gyakorlásra, ismétlésre tág teret adva, egy-
ciói a kultúrán keresztül találkoznak. segítségével alkot (vizuális szimbólumon a
egy összefüggő képességcsoportra össz
pontosítva tervez.
’ M. Colé és S.R. Colé: Fejlődéslélektan, Osiris, JM. Colé és S.R. Colé: Fejlődéslélektan, Osiris,
2003., 222. old. (Folytatás következik)
2003., 43. old.
18