Ady Léda és Csinszka szerelem versei

Nagyváradon ismerte meg Diósiné Brüll Adélt, aki egy magas műveltségű, jómódú asszony
volt. Egyből szerelemre lobbant iránta. Tetszettek neki a nő magas rangú barátai és társadalmi
helyzete. Léda - verseiben így hívja Brüll Adélt – viszonozta ezt a szerelmet. Neki a fiatal költő
tehetsége tetszett leginkább. Kettejük kapcsolatának ellentmondásairól és szépségeiről árulkodnak a
versek, Ady nem az asszonyba szeretett bele, Léda kapcsolatuk alatt lett asszony, tehát
mást választott nem a szerelmes költőt: Váradon kezdődött szerelmük – természetesen -, Ady
első párizsi útján teljesedett ki.

A férjes asszony iránt érzett szerelem csak a halálban teljesülhet be: ez Ady felfokozott érzésének,
igazi szerelmes hangja, ez az elérhetetlenség minden kín és fájdalom okozója, mely csak növeli a mély
szerelemmel amúgy is együtt járó fájdalmas szenvedést, gyötrődést, az egymástól való leküzdhetetlen
távolság által okozott bizonytalanságot is..

Ady otthagyta az újságot és elkezdett franciául tanulni és elutazott Lédával Franciaországba.

Lédával való kapcsolata tele volt vitákkal, ellentmondásokkal. Igazi társat lelt benne, de soha
nem lett igazán az övé, mert Léda a pénzt és a hírnevet választotta.
A Héja-nász az avaron című verset 1905-ben írta és az Új versek kötetben jelent meg 1906-ban.
Nem boldogságot, búfelejtő idillt sugallnak a jelképek, hanem vergődő nyugtalanságot, örökös
mozgást és gyötrelmes fájdalmat. A szerelmesek szimbóluma a héjapár. Bántó, kellemetlen
hanghatások kísérik a szerelmi vágyat: vijjogás, sírás, csattogás. A második strófa bizonyítja,
hogy nem csupán két meghatározott ember sajátos kapcsolatáról van szó, hanem szerelmi
érzésről általában, mindenfajta szerelem közös sorsáról. A költő leírja, hogy minden kapcsolat
egy harc, egy ütközet:
„Dúlnak a csókos ütközetek”
A szerelem útja a Nyárból az Őszbe tart: a boldogságból a boldogtalanságba. S ez az út egyre
gyorsul, a mozgást jelentő igék cselekvésének fokozásával: útra kelünk - megyünk - szállunk -
űzve szállunk. A gyorsuló rohanás vége a megállás „valahol az Őszben”, a lehullás „az őszi
avaron”, vagyis a halál, a pusztulás.
A kapcsolatuk elején írta a Lédával a bálban című szerelmes művét, ami a Vér és arany
című kötetben jelent meg 1907-ben. Kétféle szerelmi ellentétre épülő költemény, az egyik oldalon
ott áll a „víg terem” a maga hangulatával, a másik oldalon megjelenik a boldogtalanság és úrrá
lesz a rettenet. Majd a „sikoltó” zene elhalkul és csönd lesz. A forró örömöt a téli szél hidege űzi
el, a fényen győz a feketeség, a szomorúság. A fiatalok sírva, dideregve rebbenek szét, a
fenyegető elmúlás állt eléjük a táncoló halott szerelmesekben. Nincs igazi szerelem, mert a
boldogság mögött ott van a boldogtalanság.
Léda iránti szerelmének múlásáról árulkodik, hogy 1910-től nincs külön hozzá írt vers. Ady és Léda
jelképessé emelkedett szerelmeinek azonban nagyon is emberi részletei voltak: a szakadékot az évek
során ugyanúgy mélyítette a korkülönbség (Léda öt évvel idősebb volt Adynál), mint a kölcsönös
féltékenykedés. Vádaskodások, szemrehányások, civódások, bántások – s végül gyűlölet fakadt
mindebből. Embertelen életmódjuk is távolította őket egymástól, néha hónapokig nem találkozhattak.
Léda állandóan Párizsban élt, s csak ritkán jött haza. Ady kései párizsi útjait pedig hosszú hónapok
választották el egymástól.

A szerelmi lírát Ady és Léda emberi kapcsolatának pillanatnyi benyomásai színezhették, de Adynak
„nyugtalan” és „kínzó” volt ez a szerelem. Saját énjét vetítette ki a szeretett nőn, s voltaképpen
mindig csak önmagát imádta.

Az Elbocsátó szépüzenet a Magunk szerelme című kötetben jelent meg 1913-ban. Ebben az
időben már megromlott a kapcsolata Lédával, ez a műve a vele való szakítás verse. Ady már
korábban is akart szakítani első nagy szerelmével, de a lány nem engedte. A költő leírja, hogy
amikor Lédát csókolta, ölelgette valójában másra gondolt:
„Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:”
A harmadik versszakban leírja, hogy Léda inkább a pénzt, a hírnevet, vagyis a férjét választotta
az igazi szerelem helyett. Az utolsó előtti versszakban már leírja, hogy soha nem is szerette
Lédát, csak egy futó kaland volt, pedig a szíve mást gondolt:
„Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jötömmel lett beteljesedve.”
Kéri a sorsot az utolsó versszakban, hogy ne találkozzon többet Lédával, mert csak addig létezett
számára.

Összefoglalva, ezek a Léda versek témaválasztásukban is páratlanok a világ szerelmi lírájában: szinte
kizárólag a beteljesült szerelmi mámorban fogantak, s mint már említettük: ezt a mámort pusztulás,
halál, sebek, bűntudat kísérik.. Némi gúny csillan: „E fél¬szeg országban ezer év óta hímnek is az
derék csak, ki patrióta." Az első búcsúzó sorok (1912-es kötet): Szívedet Isten segítse. És: „Mi lesz
velünk, majd eldönti talán a Sors, e bölcs, gondos." Így jutunk az Elbocsátó, szép üzenethez. „Hát
elbocsátlak még egyszer, utólszor, ha hitted, hogy még mindig tartalak s hitted, hogy kell még
elbocsátás.".

Lédával való szakítás első hírére valósággal ostrom alá vették levelekkel, a bele
szerelmes nők. Az átlagos levélírók között feltűnt egy fiatal kislány, aki egészen más hangon
szólt a költőhöz. Ő voltaképpen Ady távoli rokona volt, a neve Boncza Berta. Erdély nyugati
részében él, a festői környezetű Csucsán. A költő 1914-ben látogatta meg először akkorra már
fiatal úrnőt. Aggályai is támadtak, hogy okos dolog-e egy majdnem 20 évvel fiatalabb lányba
beleszeretni. 1915-ben mégis megtartották az esküvőt és utána a csucsai kastélyban éltek.
A Csinszka versekben már nyoma sincs a Léda versekre jellemző vívódásnak. Ezeket a
verseket már hétköznapibb stílusban írta. A leghíresebb Csinszka vers az Őrizem a szemed, ami
a Halottak élén című kötetben jelent meg 1918-ban. Ez a vers az öregedő férfi szerelmi
vallomása. A versből kitűnik, hogy elsősorban egy társban szeretné megtalálni a vigaszt,
Csinszka háttérben marad. Az első szakaszban a nyugalomról beszélnek. Az egymást fogó kéz
és az egymásba néző szem képe biztonságérzetett áraszt. A megismételt „vénülő” melléknévben
az öregség és a szerelem ellentétének feszültsége húzódik meg. A második szakaszban a
kozmikussá váló kép („világok pusztulása”), a sor elején lévő metafora („ősi vad”), a rímek
eltűnése a háborús rettenet, a riadalmat közvetíti. A harmadik versszakban megismétli az első
strófát, amiért az érzelmi hangulati háttér megváltozott. Ezek a sorok már nemcsak a
biztonságérzetet sugall, hanem a kozmikus pusztulás hatására a riadt egymásba kapaszkodást
is. Az utolsó szakaszban lévő kérdésekre (miért, meddig) nincs és nem is lehetséges a válasz, a
világ és az egyén sorsa egyaránt kiszámíthatatlan. De a boldogság, a szeretett igénye itt is
megjelenik:
„Maradok meg még neked
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.”

Következő szerelme, aki később felesége is lett Boncza Berta. Már megismerkedésük is igen
különleges volt. A lány olvasta Ady verseit és a versek által beleszeretett a költőbe. Több levelet írt
Adynak, melyben meghívta magukhoz. Adynak tetszett, hogy egy fiatal lány így felfigyelt rá, ezért
1914 tavaszán ellátogatott Csucsára a Boncza-várba. A látogatásból végül is leánykérés lett. Az apa
tiltakozásának ellenére 1915 tavaszán esküdtek meg.

Adynak mindent jelentett ez a szerelem: a lányért való harc idején narkotikumot az első háborús
hónapok valóságával szemben, a házasságban pedig az összebúvó félelem óráit.

Nem volt könnyű emberileg ez a házasság, hiszen Csinszka – így hívta feleségét – jóval fiatalabb volt,
s még „parádézni” szeretett volna az idősödő, „sír felé hajló” költő mellett.

A Csinszkához írott versekből elénk tárulnak az idősödő Ady életérzései. Szinte semmi nincs már
ezekben a Léda-zsoltárok díszeiből, már-már fülledt erotikájából. Őszinte vallomások ezek a
feleséghez.
A Csinszkához írt versek a letisztult szerelemről, a magánytól való félelemről szólnak. Ady nagyon félt
attól, hogy Csinszka elhagyja őt, és magában kell meghalnia, ezért szinte minden hozzá írt versében
kéri, könyörög neki, hogy maradjon vele. Célját el is éri, hiszen Csinszka egészen a haláláig 1919.
január 27-ig kitart mellette.

Csinszka iránti szerelme teljesen más érzelmi alapokról fakadt, mint a Léda iránti. Csinszkáért nem
kellett annyira harcolnia, hogy megkaphassa, hisz jóformán maga „jött el” Adyért. Léda ezzel szemben
igazán sohasem lehetett az övé, bármennyire is vehemensen rajongtak egymásért. A Csinszka
szerelem a megnyugvást hozta el, az érzelmi biztonságot, mellyel együtt járt a bármikor elveszíthetlek
kínzó érzése, ami teljesen jogos érzés egy öregedő ember részéről a jóval fiatalabb feleséggel
szemben. Lédát elveszítésétől nem kellett félnie, hisz sohasem volt igazán az övé, amit egymásnak
adtak önmagukból azt kötöttségek és korlátok nélkül adták, miközben tudták nem várhatnak el többet
egymástól a múló szerelmes pillanatoknál. S végül Csinszka felnézett Adyra, a fiatalabb, szinte
gyermeklányi odaadó büszkeségével, túlértékelve szerette, míg Léda az idősebb szemével nézte, s
társadalmi rangjának megfelelően – miként a már idézett levélből is kiderül – kicsit lenézte a művészt,
a „komédiást”.

A Csinszka szerelem versei közül nekem a legjobban az 1916. januárjában íródott Őrizem a
szemedet című vers tetszik.

Ebben a versben benne van Ady összes érzelme a felesége iránt, a letisztult szerelem, a magánytól
való félelem, és a halál közelsége. Olyan hatalmas érzelmekről, indulatokról szól nagyon egyszerű
hétköznapi szavakkal ez a vers, mely minden embert magával ragad és meghat. Annyira emberi és
szívbe markoló minden sora, hogy bárki bármelyik korban képes teljes mértékben átélni és megérteni:

„ Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom miért, meddig

Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.