Hagyományos és posztmodern pedagógiai módszerek

Ahogy a világnézet változik, úgy alakulnak ezzel együtt az ember szokásai és a

mindennapokhoz való hozzáállása. A változás fellelhető a munkamorálban, az emberek
egymáshoz való viszonyulásában, és abban is, ahogy a gyerekeiket nevelik. A következőkben
két egymást követő kort és azok pedagógiai szokásait fogom elemezni. Az említett korok a
modern és az azt követő posztmodern kor.

Első lépésként szeretném a két kor alapvető világnézetét, ideológiáit és időbeli elhelyezkedését
elemezni. A modern kor kezdete a 19. század végére tehető és körülbelül az 1970-es évekig
tart. A 19. század második felétől a tudományok fejlődése miatt számos régi tétel megdőlni
látszik (relativitáselmélet) és ezzel egy időben az istenhit is megrendül. Éppen ezek a fejlődések
a technika, a pszichológia és a szociológia terén mutattak rá az egyén fontosságára. A
kapitalizmus és a városiasodás termékeként létrejött munkásosztály rossz körülmények között,
szegénységben élt. Ez a kép egyértelműen megmutatta, hogy a társadalom még reformképes.
Marx és Engels ideologikus képe egy osztálynélküli társadalomról egyre nagyobb teret nyert.
Ebből az elméletből később ideológiák születtek, melyek az elbizonytalanodott emberek
számára biztos talajt biztosítottak. Az ideológiák alapjára azonban totalitárius
államszerkezeteket építettek fel, s az embereket uniformizálták. A pedagógia ebben az
időszakban egy eszköz volt, amely a totális hatalom megerősítésére szolgált. Az ezt követő,
posztmodern kort, amely az 1970-es évektől a mai napig tart, a világkép válsága jellemzi. Az
emberek kiábrándultak az ideológiákból, a kommunizmusból, a fasizmusból és elvesztette a
jövőbe vetett hitét. Az emberek szabadabban élhettek és az életüket is szabadon alakíthatták.
Az oktatás is folyamatos reformálás alatt áll. A gyerekek egyre több joggal rendelkeznek és
egyre több dolgot határozhatnak meg. Ebben a korban az egyén fejlődése és az értékpluralizmus
a legmeghatározóbb fogalmak. Fel kell tennünk azonban a kérdést:” Az értékpluralitás
világában mit tehet a nevelő? Mire vállalkozhat ilyen körülmények között a pedagógia, amely
természeténél fogva a jövőre irányul? Hogyan ragadhatók meg a célok a pluralizmus idején?
Lemondhat-e az iskola arról, hogy általános, mindenkire érvényes célkitűzéseket fogalmazzon
meg?” (Birta-Székely, 2004)

Az első fontos pont a nevelő megemlítése, hiszen ő az a személy, aki közvetlen kapcsolatban
áll a tanulókkal. A két korban a tanítók különböző szerepeket töltöttek be az oktatásban. A
modern korban az oktató volt a legfontosabb személy, kinek tudása megkérdőjelezhetetlen.
Teljhatalommal rendelkezik, nagy tisztelet és megbecsülés övezi. A diák engedelmeskedik neki
és feltétel nélkül elfogad mindent, amit az oktató állít. A posztmodern korban az oktató szerepe
átalakul. Kapcsolata a diákokkal, sokkal személyesebbé válik. Feladata, hogy a gyerekeket a
fejlődés útján kísérje, nehézségeiken átsegítse őket. A tanár-diák viszony sokkal barátibbá
válik. Sok esetben tapasztaljuk a mai korban, hogy ez által a nevelővel szembeni tisztelet is
csökken. A kérdés, hogy van-e egy középút, amin haladva a tanár, mint segítőtárs és egyidőben
rendfenntartó, tiszteletben álló személy tud működni.

A következő hiányozhatatlan építőelem az iskolában a diákok serege. Milyen diákok kerülnek

be az adott iskolába? A posztmodern kor törekszik ezen a téren a szegregáció csökkentésére.
Az első számú cél az esélyegyenlőség megvalósítása. A mai kor iskolái inkább a kiscsoportos
integrált oktatást tűzték ki célul, hiszen így könnyebben megvalósítható, hogy a különböző
figyelmet igénylő gyerekek egyformán megkapják a számukra szükséges mértékű odaadást és
segítséget. Nem mindig volt ez így. Véleményem szerint ez egy olyan területe az oktatásnak,
amely még mindig reformálásra szorul. Általában az „A” osztály a legjobb, a „B” osztály a
közepes és a „C” osztály a sportolók, gyengébb tanulók osztálya. Egy másik példa a testi
fogyatékkal élők elkülönítése. Amíg az oktatási rendszer így működik, nem beszélhetünk
esélyegyenlőségről.

A tanítási módszer is alapvető építőköve az iskolának. A modern kor tanítási módszere egyszerű
és egyértelmű volt. „A pedagógus feladata lett, hogy a sokféle családból az iskolába kerülő
gyerekek viselkedését és gondolkodását egységesítse, hasonlóvá tegye, olyanná amelyet
elfogadhatónak és hasznosnak ítél az adott társadalmi közösség többsége, vagy a hatalmat
gyakorló elit.” (S. & K., 79.o.) Véleményem szerint az idézet tökéletesen összefoglalja a
modernkori tanítás lényegét. A diktatúrák az oktatást a hatalom megerősítésére használták. A
fasiszta Németországban új tankönyveket adtak ki, melyek például a fajelmélet oktatásával
elősegítették az ideológia elterjedését. A gyermekek ezt a tananyagot tanulták az iskolában,
nem is ismertek más forrásokat, de nem is lett volna lehetőségük hozzáférni olyan forrásokhoz,
amelyek más szemszögből közelítik meg a világot. A fővezér imádatára nevelték a diákokat,
akik mindemellett még egyenruhát is viseltek. Egyértelműen látszik a gyerekek uniformizálása,
egy tégelybe való olvasztása. Az egyén fejlődését ebben az időszakban egyszerűen
szükségtelennek találták. Nem úgy, mint a mai korban, ahol a személyiség és az egyén fejlődése
áll a középpontban. Minden tanulónak megvannak az erősségeik és a gyengeségeik. A
csoportos munkákban például mindenki érvényesülhet, így a gyerekek sikerélményekkel
gazdagodnak és nő a motivációjuk. Emellett sok iskola az anyagot a diákok érdeklődési
köreikhez próbálják igazítani. Emellett a diákoknak számos forrásból próbálnak információt
gyűjteni, hogy egy témát minél sokoldalúbban, több látószögből ismerjenek meg. Ha a diák egy
olyan témát tanul ami érdekli, sokkal jobban teljesít, motivált marad és sokkal gyorsabban
fogadja be az adott anyagot.

Egy további nagyon fontos kérdés, hogy milyen embert akarunk nevelni a diákokból. A modern
kor, mint már említettem, jó katonákat akart nevelni, akik hűek az elnyomó párthoz. Ebben a
korban főként a lexikális tudás volt a fontos. A lexikális tudás, a betanult képletek, számolások,
fogalmazási módok hasznosak, azonban a modern korban nem tanították meg a diákokat, hogy
ezt a tudást hogyan is tudják hasznosítani, hiszen azért tanulunk, hogy egy életen át
felhasználható tudást szerezzünk. A diákoknak megtanították az anyagot, ők ezt megtanulták
és végül számonkérték tőlük. A modern oktatás ördögi köre. A posztmodern kor természetesen
kilépett ebből az ördögi körből és átalakította az oktatást. A mai kor kitűzte céljául, hogy
szociális érzékkel rendelkező, cselekvő típusú embereket nevelnek a diákokból. Hogy ez
valójában mit is jelent? Egy embertípust, aki a tudásért maga dolgozik meg és döntései során a
társadalom érdekeit is figyelembe veszi. „Ennek a kívánalomnak megfelelően az iskolának arra
kell törekednie, hogy gondolkozó, tenni, cselekedni tudó embereket neveljen.” (Gyula, n.d.,
3.o.) Emellett fontos a hajlamok figyelembe vétele is, ugyanis az egyén fejlődése épp olyan
fontos, mint a társadalomban betöltött szerepe. A mai kor iskolái törekednek az interaktív
oktatásra. Bevonják a mai elektronikus eszközök segítségét, hogy könnyebben szemléltessék
és érthetőbbé tegyék a tananyagot a diákok számára. A diákok a digitális eszközök segítségével
megfigyelések alapján tanulhatnak. Fontos hogy a diák gondolkodóvá váljon, következtessen,
kísérletezzen és alkosson ítéletet.

Egy fontos megemlítendő kérdés, hogy hogyan tart a tanár rendet. A modern korban nem volt
ritka a testi fenyítés. Ebben a korban a tanárok ezt a fegyelmezési illetve büntetési formát
szabadon, bármikor használhatták. Akkoriban már a puszta közbeszólás is rendbontásnak,
fegyelmezetlenségnek számított. Ugyanis a vétkes két helytelen dolgot is elkövetett: egyrészt
nem adta meg az elvárt, feltétel nélküli tiszteletet a tanárnak, másrészt zavarta az osztálytermi
munkát. Használt testi fenyítések a modern korban: vesszőzés, térdeltetés és nem utolsó sorban
az úgy nevezett „körmös”. A tanárok ezekkel a módszerekkel sebeket ejtettek a diákokon és
megalázták őket társaik előtt. Az idő teltével számos próbálkozás volt, hogy a testi bántalmazást
betiltsák, erre azonban végül csak 1989-ben került sor, amikor is az ENSZ Közgyűlése
elfogadta a Gyermekjogi egyezményt. Az egyezmény egy fontos pontja, hogy az állam
kötelessé válik mindent megtenni annak érdekében, hogy megakadályozza a gyerekek fizikai
és lelki bántalmazását. Akár szabadságvesztéssel is büntethető az a személy, aki egy gyereket
bántalmaz. A mai kor tanárai éppen ezért más módszerrel próbálnak rendet tartani. Az iskolák
kidolgoztak egy általános szabályzatot, amelyhez, mint a diákok, mint a tanárok kötelesek
tartaniuk magukat. Emellett a fő cél a figyelem fenntartása a tanórán, hiszen ha a diák figyel és
dolgozik, nincs ideje a rendbontáshoz. A tanárok emellett szétültethetik a rendbontókat illetve
írásbeli figyelmeztetést is kioszthatnak rájuk. Ha a diáknak túl sok a figyelmeztetője, a kicsapás
veszélye is fenyegetheti. Az egyetlen egy kérdés, hogy hova vezet ez a lágyszívűség? Sok
esetben oda, hogy már a diákok ütik meg a tanárt, illetve hogy semmiféle tiszteletet nem
mutatnak a tanárokkal szemben.

A történelem folyamán számos reformpedagógiai elmélet született, melyek már a modern

korban észrevették a pedagógiai reform szükségét és ezzel utat nyitottak a posztmodern kor
felé. Az első ilyen a Waldorf iskola. Ezt az iskolatípust a 20. század elején kezdték el bevezetni.
Ebben az iskolában: „nem kész szakembereket akarnak képezni a 12 év alatt, hanem
sokoldalúan művelt, érdeklődő embereket.” (Calgren és Klinborg, 1992) A fő céljai az
iskolának: az önállóság, a szabadság, az önkibontakozás, az értelem és a személyiség
fejlesztése. Ezek a célok a tanárok és a szülők együttes közreműködésével érhetőek el. A tanár
és a diákok között bensőséges viszony van, bármit megoszthat a diák a nevelőjével, legyen az
családi vagy az iskolát érintő téma. Ha ez a bizalmi viszony kialakul, sokkal könnyebben megy
a közös munka. A hangsúlyt a nyelvekre és a művészetekre fektetik. A diákok évről- évre
bonyolultabb szerkezeteket tanulnak, minden évben más témában. Ebben az iskolában tehát a
tananyag, a témák előírtak, s a cél hogy a gyerekek minél többet megismerjenek a világból. Van
azonban egy másik reformpedagógia, mely szabadabban hagyja, hogy a gyerekek döntsenek.
Ez nem más, mint a Montessori iskola. Ezt az iskolatípust az 1870-es években vezették be. Ezt
a rendszert az alsó tagozatos gyerekek számára dolgozták ki. Fő célja az autonómia. A gyerekek
saját maguk választják meg a tevékenységüket. A tágas termeket a gyerekek méretének
megfelelő bútorokkal rendezik be, hogy a gyerekek saját igényük szerint rendezhessék át a teret.
Ez a módszer például megbontja a szokásos tantermi berendezést. A diákok ez által egy
számukra kellemes környezetben tanulhatnak, így az iskola megszűnik kínszenvedésnek lenni.
A túl nagy szabadság azonban ismét sok veszélyt rejteget. Éppen ezért ebben a témában is
érdemes megtalálni az arany középutat és nem szabad egyik irányba se radikalizálódni, hiszen
a túl nagy szigor megnyomorítja a gyereket, azonban a túl nagy szabadság pedig felelőtlenné
és lustává teheti.
Források:
http://enciklopedia.fazekas.hu/irodalom/Posztmodern.htm
file:///C:/Users/Asus/Downloads/2011_0001_520_bevezetes_az_irodalomtudomanyba.pdf
http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/magyar-nyelv-es-irodalom/irodalom/irodalom-12-osztaly/a-xx-
szazad-vilaga/altalanos-bevezetes-a-xx-szazad-vilaga
http://epa.oszk.hu/00000/00035/00035/2000-02-ko-Mihaly-Ertekpluralizmus.html
http://orszavak.nyeomszsz.org/pdf/02SzekelyBirtaEmberkep2004_1.pdf
http://www.eltereader.hu/media/2015/11/Tanar_leszek_READER.pdf
http://rmpsz.ro/uploaded/tiny/files/magiszter/2012/tel/17.pdf
http://ofi.hu/tudastar/fegyelem-090617
https://unicef.hu/igy-segitunk/kozos-ugyeink/gyermekjogok/a-gyermekjogok-tortenete/
http://gyermekbarat.kormany.hu/az-ensz-gyermekjogi-egyezmeny-tartalmanak-rovid-
kozertheto-ismertetese
http://av.edia.hu/mped/document/Janurik_MP1093.pdf
Calgren, F. és Klinborg, A. (1992): Szabadságra nevelés: Rudolf Steiner pedagógiája: képek
és tudósítások a nemzetközi Waldorf-iskolai mozgalomról. Török Sándor Waldorf-pedagógiai
Alapítvány, Budapest.
http://publicatio.bibl.u-szeged.hu/11930/1/CsBeno_Iskolai_tudas_1998.pdf
http://real.mtak.hu/58320/1/5_EPA00011_iskolakultura_2008-9-10.pdf