Református Kántor-Tanítóképző Főiskola

Marosvásárhely
2019-2020-as tanév, II. félév

Pedagógiai szociálpszichológia

Vizsgadolgozat

Iszlai Júlia
Levelező tagozat, II. évf.
 A család. A családi szocializáció
- tényezők, jellemzők, feladatok, a családi rendszer

A család fogalma kultúrától és társadalomtól függően változhat (szűkebb vagy

tágabb), ám mindenütt a világon a család és annak közege, rendszere meghatározza az egyén,
első sorban a gyermek egyéniségének alakulását. Néhány szempont szerint ezeket igyekszünk
felvázolni a továbbiakban.
Általánosan, a családot, mint legmeghatározóbb közeget és csoportot, több
tekintetben szocializációs tényezőnek tekintjük, ha nem is az egyetlen, amint ez is köztudott.
A befolyásoló családi hatások a szakirodalom szerint leginkább a szülők szerepe, a korai
anya-gyerek kapcsolat, a szülői gondoskodás jellege és minősége, a környezeti hatások
szűrése és válogatása a gyermek életében, a családon belüli interakciós minták, kapcsolatok
és szabályok, a szülők mellett a tágabb család tagjai (saját kulturális és társadalmi
értelmezésünk szerint), a nagyszülők, további rokonok.
A családi szocializáció feladatai (Bagdy, 1977; Buda, 1986):
 Fizikális és érzelmi biztonság és a fejlődéshez szükséges környezet, feltételek
biztosítása
 Beszéd tanítása
 Interakciós tér biztosítása
 Modellnyújtás
 Norma- és értékközvetítés
 Identitás formálása
A korai hatások vizsgálata során fontos kiemelni az anya-gyerek kapcsolatot, amely a
legelső a gyermek életében. Az anyai és nagyon közeliek viszonyulása által olyan
prototípusok alakulnak ki a gyermek személyiségében, amelyek kihatnak a további egész
életére, kapcsolataira. Ha megbízható, megértő, elismerő és segítő környezetet tapasztal,
akkor jónak ismeri meg a világot, ellenkező esetben az ellenkezőjét, s mindezeket egyszerűen
érzelmileg tapasztalja, nem elméletetekre és ismeretekre támaszkodva. Vagyis a
szeretetkapcsolat kiemelkedő e tekintetben.
A szeretetnek és gondoskodásnak vannak biológiai gyökerei, vagyis ezt a
viselkedést befolyásolja az ösztönös mivolta, ha gyengébben is, mint a tanultak vagy a
tapasztalatok. Az ösztönös gondoskodó magatartást a speciális női hormonok irányítják és
aktiválják születéskor és közvetlenül azután. Erre rásegítenek a különféle, érzelmi köteléket
növelő tényezők, mint a szülés utáni azonnali testi kontaktus, az apás szülés (az imprinting-
bevésődés embernél nem olyan egyértelmű, mint az állatoknál), valamint maga a
csecsemőforma, azaz az újszülött vonzó külseje. E kezdeti, mindössze hat-hét hónapot
felölelő szenzitív periódusnak a felsorolt tényezői olyan rásegítő mechanizmusok, amelyek
támogatják és könnyítik a szülő-gyerek kapcsolat kibontakozását, de nem elsődleges
meghatározói.
A kötődés kialakulásában az újszülött részéről veleszületett a közelség keresése,
veleszületettek az erre használt módszerei is, mint például a mosoly, a sírás, a szemkontaktus,
amelyek társas kapcsolatainak alakulásában a ragaszkodó magatartást váltják ki, amely a
kezdeti időszak alatt kötődéssé alakul. A kötődés, mint szeretetkapcsolat, felcserélhetetlen,
és kevés személyre irányul, azaz a legközelebbiekre, a családtagokra. Az ők szeretetteljes
megtapasztalása nyújtja a biztonságérzetet, a nyugalmat az első hónapokban, ellentétben a
más, idegennek érzett személytől való szorongással. E viszonyban a kölcsönhatás és ráhatás is
érvényt nyer, tehát az anyai, szülői, esetleg nagyszülői közelség minősége nagyon fontos. Itt
jegyezzük meg, hogy a felsorakoztatott, szándékosan nagyrészt pozitív elemek és tényezők
mindig feltételezik a velük ellentétes negatív jelenségek létezését is, amelyeket nem mindig
emelünk ki, de egyszerűen lehet rájuk következtetni.
A kötődés többféle lehet, de mindenképpen befolyásolja az anyai viselkedés és
válaszkészség, amely így a későbbi fejlődésre is hat. A kötődési típusokat és az anyai
viselkedéssel való összefüggéseinek reakciómintáit Mary Ainsworth 1978-ban végzett
kutatása és megfigyelései alapján az alábbi táblázatban összegzi:
 A reakciók alapján következtetni lehet arra, hogy melyik szülői viselkedés és főleg
anyai magatartás milyen kötődéstípussal áll kapcsolatban.

 A fogékony, empatikus, igényekre érzékeny és baj esetén elérhető szülői magatartás

biztonságos kötődést eredményez.
 Az elutasító, testi kontaktust kerülő, hideg, merev, biztonságot és melegséget nem
érzékeltető szülő gyereke bizonytalanul kötődő, elkerülő lesz.
 A következetlen, kiszámíthatatlan viselkedésű, saját hangulatát és kívánságait követő
szülő bizonytalanul kötődő, ambivalens (vagy szorongó-ellenálló) gyermeki kötődést
eredményez.

Szakemberek azonosítottak egy negyedik csoportot is, a zavarodottak csoportját, amelybe

a lehangolt, ellentmondásos, érzelemmentes viselkedésű gyerekek tartoznak, s amely
kialakulása szintén szülői magatartásra vezethető: a szülő ezen esetben bántalmazó,
félelemkeltő, vagy saját traumáját leküzdeni nem tudó, zavaros állapotú.
A felsorolt kötődési módok befolyásolják az önállóságot, a felfedezőkedvet, az új
helyzetekhez való alkalmazkodást is. Ugyanakkor kihatással vannak a későbbi fejlődésre, az
alábbiak szerint:
A biztonságosan kötődők jó társas kapcsolatokat alakítanak, csoporttevékenységekben
aktívak, tanulási kedvet, önállóságot, együttműködési készséget tanusítanak, kitartás,
lelkesedés, önbizalom jellemzi őket.
A bizonytalan, elkerülők később visszahúzódók, elszigeteltek, ellenségeskedők akár.
Bátortalanok, nem küzdenek, nem kérnek segítséget, nyelvi és kommunikációs készségeik
gyengébben fejlettek.
Az ambivlensen kötődőek feszültek, figyelemfelkeltésre törekszenek, tolakodóak,
lobbanékonyak.
A biztató következtetés, hogy amennyiben a szülői magatartás kezdetben bátorító,
pozitív, annyiban valószínűleg később is ilyen marad, sajnos, az ellenkezőjére is következtetni
lehet az egyenes arány törvénye szerint.
E korai kötődés kialakulásában és folyamatában többféle zavar okozhat sérülést;
ezeket emberi megfigyelésekkel, de állati kísérletekkel is megpróbálták tisztázni. Majmokkal
végzett kísérletek a következő konklúziókhoz vezettek:
A teljes vagy részleges izoláció vagy a kötődés kialakulási folyamatában való szakadás
károsodáshoz, kiegyensúlyozatlansághoz, zavaros viselkedéshez vezet. A ragaszkodás és
kötődés kialakulásában nem is a táplálékadó szerep az elsődleges, hanem a testközelség, az
érintés.
Az egészséges érzelmi fejlődéshez és a társas készségek tanulásához szükség van az
interakcióra, így alakul ki a biztonságérzet, az önállóság, a szokások megtanulása. Az anya
hiányát bizonyos mértékben képes ellensúlyozni a kortársak jelenléte.
Az anya és család nélkül, tehát árvaházi körülmények között induló gyerekek esetében
szinte kivétel nélkül testi, intellektuális visszamaradás és személyiségfejlődési zavar alakul ki.
Ezeknek oka kettős: egyrészt az anyahiány, másrészt a környezet ingerszegénysége. A kezdeti
állapottól a további fejlődés iránya nagyban függ attól, hogy milyen a további gondozás,
tudja-e némelyest ellensúlyozni és kárpótolni a helyzetet az örökbefogadás, a későbbi
nevelkedés.
A korai évek optimális fejlődésének gondoskodó környezetében több tényező játszik
közre:

 A fizikai-érzelmi közelség – a szeretet kifejezése az érintés által is, amely a bőr

ingerlésén keresztül az idegrendszer érését segíti elő; az érzelmi melegség és
elérhetőség növeli az alapvető fontosságú biztonságérzést
 A gyerek kommunikációjának, igényeinek megértése (reflektív szelf-funkció – RSF)
 A gondozó válaszkészsége – a megfelelő reagálás a kommunikációra növeli a gyermek
bizalmát önmagában és a világban
 Egy adag frusztráció – azaz a szükségletek kielégítésének késleltetése, amely a külső
valóság felfedezésé, az önerők mozgósítását, a saját erőfeszítést segíti elő, ezek által
az önállósodást
 Az autonómia támogatása, önállóság, identitás bátorítása

Mindezekben a korai évek nagyon fontosak, de „mindössze” az alapokat nyújtják, tehát

ezekkel nem zárult le minden, hanem ezekre lehet továbbépítkezni.
Mindezek után reflektáljunk a konkrét nevelő hatásokra és befolyásokra, első sorban
a szülők nevelő hatására.
A szülői nevelői beállítódás függ a kultúra értékeitől, a tekintélyviszonyoktól, a
gyerek jogairól alkotott felfogástól. A gyereknevelési szokások alakulásában társadalmi
hatások is közrejátszanak, mint például a szülők foglalkozása, munkahelyi viszonyaik, illetve
a társadalomban elfoglalt helyük. További hatást gyakorló tényezők a család társas
kapcsolatai, a tágabb család, illetve a szülők jólléte, magabiztossága, életkörülményeinek
pozitív vagy negatív irányú alakulása. Az újabb szocializációs elméletek kihangsúlyozzák,
hogy a szocializáció dinamikus kétirányú folyamat, amelyben a szülők és a gyerekek
kölcsönösen hatnak egymásra. A szülők segítik a gyerekeknek értelmezni a világot, az
interakciók során új értelmezéseket hoznak együtt létre (Kuczynski és mtsai, 2007).
Egyik legfontosabb érzelmi ráhatás a feltétel nélküli elfogadás, vagyis a szülő
részéről a pozitív érzelmek közvetítése az elmarasztalással szemben. Elfogadni a gyermeket
olyannak, amilyen, hogy ne a megfelelni vágyás hajtsa az állandó elégedetlenség folytán,
hanem saját értékeit lássa tisztán, méltányolja, viselje el a kritikákat, tudja korrigálni a
tévedéseket, méghozzá azért, mert érzi azt, hogy őt önmagáért szeretik. Fontos ugyanakkor,
hogy hagyja a szülő kibontakozni, saját sorsát élni, ne próbálja meg önmagát, esetleg
beteljesületlen vágyait ráerőltetni.
A szülő-gyerek kapcsolat fontos jellemzői a szocializációs hatás vonatkozásában:
A szülő-gyerek kapcsolat minősége alapvetően meghatározza a szocializációt, a gyermek
személyiségfejlődését. Az alábbiakban a kapcsolat jellegét meghatározó főbb tényezőket
mutatjuk be (Laible és mtsai, 2007):
 Melegség: a kétirányú (kölcsönös) pozitív érzelem meghatározza a kapcsolat
minőségét. A szülővel való meleg, szeretetteljes kapcsolat a gyerekben azt az érzetet
kelti, hogy őt elfogadják és szeretik, ami elősegíti a szülővel való azonosulását, így
fogékonyabbá válik a gyermek a szocializációs hatásokra. A pozitív érzelmek
élményének öröme arra sarkallja a gyermeket, hogy ezt megossza a szülővel, ami
elősegíti az érzelmi kölcsönösség kialakulását, és elősegíti az érzelmi önszabályozás
fejlődését.
 Biztonság: A kötődéselméletekből ismert, hogy a gyermek biztonságigénye evolúciós
gyökerekkel rendelkező adaptív funkcióval bíró motívum. A gyermek szülője iránt
érzett bizalmának számos hatása tapasztalható a szocializációs folyamatban. Az
érzelmi biztonság teremti meg az alapot a környezet explorációjának (a kötődés
mellett a gyermek másik fontos motivációja), a szülővel való kölcsönös kapcsolat
kialakulásának, ezek által a gyermek nyitottabb és fogékonyabb lesz a szocializációs
hatásokra (hasonlóan, mint a melegség esetében). A korai kapcsolatok egy belső
munkamodellként funkcionálnak az egyén életében, vagyis ezen keresztül értelmezi az
új kapcsolatait. A kora gyermekkorban megtapasztalt érzelmi biztonság alapozza meg
az énelfogadást, mások megértését, az érzelmi életet.
  Kölcsönösség: A szülő és gyermek egymás iránti kölcsönös elköteleződése tükröződik
a kapcsolat jellegében. A kölcsönösség az alapja az együttműködésnek, a pozitív
érzelmeknek és a harmonikus kommunikációnak.
 Harmonikus kommunikáció: A kommunikáció, mint a szocializáció eszköze, lényeges
összetevője a szülő-gyerek kapcsolatnak. A harmonikus kommunikáció lehetőséget ad
az érzelmek kifejezésére, illetve lehetővé teszi az érzelmek értelmezését,
szabályozását is.
 A hétköznapok rutinja, rituálék: A kapcsolat minőségét meghatározza, hogyan telnek a
mindennapok. A gyermek fejlődése szempontjából fontos a kiszámíthatóság, mert a
mindennapok kiszámítható struktúrája biztonságérzetet nyújt neki. A napi rutinban
sajátítja el a kisgyermek a hétköznapi szokásokat, elvárásokat, normákat, de a
mindennapok rutinja határozza meg azt, ahogyan a gyerek a világról gondolkodik. A
családi rituálék szimbolikus jelentőséggel bírnak, minden családnál egyediek, például
a születésnap ünneplése. A rituálék szintén biztonságérzetet biztosítanak (altatási
rituálék), de fontosak a családi működés szempontjából is.

A nevelési stílusok (Mccoby és Martin, 1983)

A kontroll és érzelmi odafordulás függvényeként négy karakteres szülői magatartást
azonosít a szakirodalom:

 Irányító (megkívánó) – a szabályok megérttetése és megkövetelése érzelmi

melegséggel párosul; eredménye a barátságosság, önállóság, együttműködés,
leleményesség, jó önkontroll és önérvényesítés, teljesítménymotiváció
 Tekintélyelvű (megkövetelő) – szabályközpontúság, engedelmesség, rend,
munka, hagyományok tisztelete, tekintély, kevés, támogatás, melegség,
gyakori büntetés; következménye a visszahúzódás, motiváció és kreativitás
hiánya, kezdeményezés hiánya, agresszivitás, bűntudat
 Engedékeny (megengedő) – érzékenység, gyerekközpontúság, kevés korlát
jellemzi, de túlzott engedékenység és kevés fegyelmezés; következménye az
éretlen, önállótlan, nehezen döntő, agresszív, felelősség nélküli gyermek
  Elhanyagoló – a szülői viszonyulás nem érdeklődő, nem törődő, sivár,
közönyös, elutasító. A gyermeki reakció az impulzivitás, agresszivitás,
kontrollhiány, sokszor föggőség, antiszociális viselkedés.

Táblázatban rendszerezve:

A morális fejlődés
A gyerek a szocializáció folyamatában szabályokat, normákat, értékeket sajátít el, így
morális értékrendje alakul ki. Ez a hosszú folyamat a kognitív, társas, érzelmi fejlődéssel
együtt alakul.
A kisgyerek igényei és környezetének elvárásai kezdetben egyáltalán nincsenek
összhangban. A normák elsajátításához és az értékrend kialakulásához szükség van az
ösztönök és késztetések gátlására, a vágyak uralására, felfogására annak, hogy mit várnak el
tőle és az igazságról, a jóról és rosszról való gondolkodásra. Ezért a morális fejlődésben az
erkölcsi viselkedés és az erkölcsi tudat elkülönül egymástól, nem egyszerre alakul ki és nincs
szoros kapcsolat közöttük.
Az erkölcsi viselkedésben a normákhoz való viszonyulást a szülői bánásmód nagyban
befolyásolja. Az erkölcsi tudat az értelmi fejlődés függvénye. Kisiskolás korra például a
gyerek már tud alkalmazkodni az elvárásokhoz, belátja a szabályok fontosságát. Az erkölcsi
tudat fejlődéséről alkotott elméletek hangsúlyozzák, hogy csak a kognitív fejlődés
függvényében tudja a gyerek megérteni a társas elvárásokat, és ezekhez igazodnia kell a
felnőtti megítélésnek is az életkor figyelembe vételével.
 Jean Piaget elkülönítette a heteronóm erkölcs szakaszát, amelyben a külső
visszajelzés, a büntetés és jutalmazás a meghatározó tényező, és az autonóm erkölcs
szakaszát (10-11 éves kortól), amelyben a gondolkodásmódot a szabályok elsajátítása és az
önálló döntéshozatal jellemzi. Vizsgálta a vétségről való döntéseket, az igazságosságról
alkotott fogalmakat, a szabályok értelmezését. Következtetése szerint a heteronóm erkölcs a
külső szabályozás szakasza, míg az autonóm erkölcsre való morális fejlődés idejében belső
mérce alapján dönt a gyermek. Mint életkori folyamat, ez utóbbi, azaz a váltás a formális
gondolkodás kialakulásával függ össze.

Lawrence Kohlberg szintén egymásba épülő szakaszokként írja le az erkölcsi

fejlődést, de helyzetfüggőként a különböző életkorokban. Az erkölcsi döntések indoklása
alapján a következő szinteket és szakaszokat határozza meg:

I. Prekonvencionális szint, amelyben a gyerek a cselekedeteket a

következmények alapján ítéli meg, hedonisztikus szemléletmóddal.
1. szakasz: Büntetésorientáció
2. szakasz: Jutalomorientáció
II. Konvencionális szint, amelyben az alkalmazkodás az igényeknek való
megfelelést célozza, tehát magát a gyermek a társadalom részének tekinti. A
formális gondolkodás kialakulásáig terjedő szint
3. szakasz: Jógyerek-orientáció
4. szakasz: Tekintélyorientáció
 III. Posztkonvencionális szint, az önmagunk által elismert erkölcsi elvek szintje,
az autoritástól független. Aki birtokolja, 20 éves kor után, absztrakt
gondolkodással meg is érti a társadalmat irányító morális elveket
5. szakasz: Társadalmiszerződés-orientáció (a köz jóléte szempontjából lényeges
elvek által vezérelt cselekvés az egyéni jogok figyelembe vételével)
6. szakasz: Egyetemes etikai elvek iránti orientáció (saját választású etikai elvek,
amelyekben az önbecsülés az önítélettől függ)

A családi rendszer

A családi rendszer olyan egység, amelynek jól felismerhető, egyedi sajátosságai

vannak, meghatározott működésmódja, szabályai. A nagysága, szerkezete, a szerepek és
viselkedések mind szerepet játszanak a gyerek fejlődésében. A család önszabályozó rendszer,
tagjai kölcsönösen befolyásolják egymást, mindenik tag viselkedése oka is és következménye
is a másik viselkedésének. Ez a cirkuláris okság elve, amely szerint valamely helyzet
okozója a felek viszonya, nem pedig valamelyik fél (lineáris ok-okozati szemlélet).
A család változó rendszer, egyensúlya dinamikus. Az egyensúlyi állapottól való
eltérések beindítják a korrekciót, a hiba által vezérelt visszacsatolás elve szerint. Amikor ez
nem vezet eredményhez, akkor a másodfokú változást kell alkalmazni, vagyis más módszert.
A stabilitás, a kontinuitás, a rendszer egyensúlyának fenntartása az alakulással és változással
érhető el, oly módon, hogy közben a tagok is és a rendszer egésze is megőrizze
önazonosságát. A harmonikus működés feltétele az állandóság és a változás együttes jelenléte
és egyensúlya. A változás a normatív és paranormatív helyzetekből adódik.
Életciklusok a családban. A családi életciklus az idő előrehaladtával kibontakozó
fejlődési folyamat. Állomásai, a módosulások a másodfokú változások alkalmazását teszik
szükségessé, sokszor több problémaszinten.
Hill modellje szerint az alábbi ciklusokat különíthetjük el:

1. A házasodás (fészekrakás) szakasza. A családalapítással a felek a saját, szülői

családból hozott modelljét, szerepviszonyait, kommunikációs mintázatát kell, hogy
egyeztessék, és ez a későbbi évek harmonikus működésének az alapja.
2. Család újszülöttel és kisgyerekkel. A mintákon alapuló szülői szerepek
összehangolása, a párkapcsolat odaigazítása a szülőséghez a fő jellemzői és
nehézségei.
 3. Család óvodáskorúval. Jellemzői az intézményi hatások egyeztetési nehézségei az
otthoniakkal, a kitágult élettér, a leválás, munkába állás vagy a kistestvér születése.
4. Család iskoláskorúval. Új életritmus, intézményi szocializáció, a kortárscsoport
hatásai, az iskolai teljesítmény szempontjából való viszonyulás a gyerekhez – ezek
mind új kihívások és nehézségek.
5. Család serdülőkorúval. Önálló identitástudat alakulása jellemzi a gyereket, ami
családban együttjárhat a családi identitás halványulásával, megnő a kortárscsoport
szerepe, a szülői, mint felnőtti identitás is válságba kerülhet, elindulhat az idős
generációval való foglalatoskodás.
6. Család elbocsátott gyerekkel (fészekhagyás). Az önálló életre való felkészítés után
ebben az időszakba az eddigi legfontosabb családban betöltött szerep szűnik meg,
ezért nehéz. Újratervezésre kerül a párkapcsolat, az új rokoni viszonyok új
alkalmazkodást igényelnek, úgyszintén a nagyszülői szerep, valamint az elmúlással
való szembenézés a szülők halála által.
7. Inaktív idős házaspár. Fontos ilyenkor hasznos elfoglaltságot találni a beleszólás
helyett más életébe, illetve támogatásra és családi összefogásra szorul az esetleg
megözvegyült fél.

A családi rendszer jellemzése

A családi struktúra, a szabályok és a kommunikáció a jellemzés dimenziói.

A családi struktúra. Mint rendszer, a család alrendszerekből áll: a házastársi, a

szülői, a gyermeki alrendszerekből hagyományosan. Az egészséges működés és családi
harmónia feltétele, hogy mindenki a maga alrendszerében a maga funkcióját töltse be. Ezzel
ellentétes, sőt problémát okoz, ha a családi belső és külső határok minősége változik: ha
elmosódnak, sérül a magánélet, ha laza a családi kapcsolat és a határok merevek, akkor kevés
a kommunikáció, nagy az izoláció, tompul a védőfunkció.

A szabályok. A családi működést szabályok irányítják: nagy szabályok, vagyis

alapvető vezérelvek, és kis szabályok, amelyek a mindennapi életvitel stabilitását szolgálják.
A kis szabályok körüli viták huzamos fennmaradása nagy szabályokban fennálló különbségre
vall, az érvényesítések a viszonyokhoz is kapcsolódnak.
 A kommunikáció. A rendszeren belüli interakciók mintázatokat alakítanak ki,
amelyekben mindenki aktív formáló tag. A kommunikációs jellegzetességek tükrözik a
rendszer jó működését vagy zavart állapotát.

Felhasznált irodalom:
Pszichológia pedagógusoknak. Szerk.: N. Kollár Katalin, Szabó Éva. Osiris, Bp, 2004
Vajda Zsuzsanna, Kósa Éva (2005): Neveléslélektan. Osiris Kiadó
http://www.jgypk.hu/mentorhalo/tananyag/Pedaggiai_pszicholgia_jegyzet_vodapedaggusokn
ak/4_csaldi_szocializci.html
http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/192.html
https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_bevezetes_a_szociologiab
a/ch11.html