A szabályjátékról és a szabálytudatról

Segédanyag a Didaktikai játékok tantárgyhoz

A szabályjátékoknak több típusát ismerjük, pl. az értelmi képességet fejlesztő szabályjátékokat, és a

mozgásos szabályjátékokat. Az első csoportba, az értelmi képességet fejlesztő játékok közé tartoznak
a különböző társasjátékok, táblásjátékok, kirakójátékok, kártyajátékok, nyelvi-, logikai-,
gondolkodtató játékok, stb. Az értelemfejlesztő játékok segítik elsősorban az érzékelés, észlelés,
emlékezet, képzelet valamint a gondolkodás fejlesztését és gyarapítják az ismereteket. A legismertebb
mozgásos szabályjátékok a testnevelési játékok, a dalos és mondókás népi játékok stb., tehát azok
a játékok, amelyek során a gyermekek természetes mozgásokat végeznek (futások, ugrások, dobások,
kúszások, mászások, csúszások és ezek variációi) és amelyek során szabályok betartásával késztetjük a
gyerekeket aktív mozgásra. A játékok e csoportjába tartozik többek között az Ugróiskola, az Ipics-
apacs, az „Adj, király, katonát!”, vagy például a „Tüzet viszek” című játék (Esztergályos 1997).
Természetesen nem húzható éles határ a szabályjátékok fent említett két csoportja közé, a vegyes
szabályjátékok sajátossága pedig, hogy egyszerre fejlesztik az értelmi, valamint a mozgásos
képességeket. Ilyen például az „Activity” nevű játék.
A pedagógiai és a pszichológiai munkában kiemelkedő jelentősége van a szabályjátékok
megjelenésének, céltudatos alkalmazásának, mivel azok ismeretszerzésre, és készségek, képességek
fejlesztésére is alkalmasak, jól használhatóak a magasabb szintű kognitív folyamatok (figyelem,
gondolkodás, problémamegoldás stb.) fejlesztésében. Mivel a szabályjátékok tudnak a
legrugalmasabban illeszkedni az iskolai keretekhez, a különböző tantárgyakhoz (Bús 2008), ezek
gyakran válnak didaktikai játékká, ezért sok szabályjáték található a pedagógusok számára vagy a
pedagógusok által készített játékgyűjteményekben.
Alkalmazásuk esetén a pedagógus feladata a játék nevének, tartalmának, valamint szabályának
az ismertetése. Fontos, hogy ekkor kitérjünk minden lényeges dologra, míg a kevésbé lényeges
elemeket a játék közben is ismertethetjük. Ki kell emelnünk az egyének és a csoport feladatát, az
események sorrendjét, a győzelem feltételeit, valamint a legvalószínűbb szabálysértés, szabálytévesztés
következményeit. Akár egy-két tanácsot is adhatunk a gyermekeknek. A játék ismertetése után mindig
kérdezzünk vissza, hogy van-e valami, amit a gyermekek esetleg nem értenek (ismeretlen kifejezés,
szabály stb.). Utasításaink legyenek pontosak, rövidek, lényegre törőek. A játék során végig ügyeljünk
a hibajavításra. Egy-két gyermeknél előforduló hibát javíthatunk menet közben, ha viszont a gyerekek

1
többsége hibázik, állítsuk le a játékot és hívjuk fel ennek kijavítására a gyerekek figyelmét. A játék
lezárásáról, értékeléséről soha nem szabad megfeledkeznünk.
A szabályjátékok lényeges eleme a már kialakított, készen kapott szabályok betartása (ami
egyben örömforrás is). A szabály betartása olyan kölcsönös együttműködést jelent a játékosok
között, amelyben egyszerre jut érvényre a társak igenlése és a társak legyőzésének szándéka. A játék
komolyságát is a szabály szolgáltatja. A szabályjátékok alapja tehát a szabálytudat, melynek
magasabb szintje 6-7 éves korra kezd kialakulni, tehát ezeknek a játékoknak a megjelenése is
ekkora tehető a gyermekek életében.
A valódi szabálytudathoz hozzá tartozik annak ismerete, hogy a szabály közös megegyezésen
alapul, kölcsönös megegyezéssel megváltoztatható és mindenkire kötelező annak betartása. A
szabályok tehát olyan előírt cselekvésmódok, korlátok, amelyek magából a játék tartalmából
származnak (nem külsődlegesek), kötelező jellegűek és legalább két személyre vonatkoznak.
A szabályjátékok egyik lényeges eredménye a szabálykövető magatartás elsajátítása. A
szabálykövetés tulajdonsága emeli új szintre az embernél a csoportrangsor kialakítását. A különböző
pozíciók megszerzését és megtartását a viselkedési szabályok határozzák meg anélkül, hogy fizikai
küzdelemre kerülne sor. A gyermekek is korán ráébrednek arra, hogy a rangsorolás, a dominancia
alapvető funkciója az életünknek. A szabályjátékok sokféleségének köszönhetően lehetőség nyílik arra,
hogy mindenki valamelyikben a rangsor elején, vagy legalábbis ne mindig annak végén foglaljon helyet.
A kultúra és az együttélés szabályainak belsővé tétele már a kisgyermekeknél elkezdődik.
A gyermek azonosul a hozzá legközelebb álló felnőttel (pl. apa, anya, nagyszülő, óvónő), így az általa
képviselt társadalmi szabályok belsővé válnak, interiorizálódnak. A bűntudat kialakulása is ennek
eredményeként jön létre. A szabálytudat elsődlegesen a játéktevékenységben alakul ki. Ha a szabályok
egyszerű szerepeket hordozó játékban jelennek meg, a gyerekek már óvodáskorban képesek hozzájuk
alkalmazkodni. Óvodáskorban a szabály még tulajdonképpen egyet jelent a felnőtt
kívánságával. A gyermekek úgy vélik, hogy azért kell a szabályokat betartani, mert az óvónő, az apa,
az anya vagy a nagyszülő azt mondta, és ha megszegik, nem tartják be ezeket az előírásokat, akkor
büntetést kapnak a felnőttektől. Öt-hat éves korban a gyermekek már kezdik megérteni, hogy
léteznek bizonyos általános szabályok, de ezek nagy részét még mindig a felnőttek
tekintélyére alapozva tartják csak be.
A szabálytudat kezdetben labilis, gyakran az adott helyzethez igazított, leegyszerűsített
szabályok mentén fokozatosan alakul át biztossá, elvi szinten állandóvá. A szabálytudat fogalmi szinten
való működésével, amikor „a gyermekek tisztában vannak azzal, hogy a szabály kölcsönös

2
megegyezésből származik, kötelező jellegű, de megegyezéssel meg is változtatható” (Mérei-
Binét 2006), egy érdekes fordulat következik be, amely szerint a szabályok öncélúvá válnak. Ennek
értelmében a játék egyik legfontosabb mozzanata a szabályok kialakítása és rögzítése lesz. A szabályok
ebben az életkorban (9-10 évesek) nem is annyira az eszközei a játéknak, hanem örömforrásai. A
játékszabályok egy magasabb szintet, a társadalmi valóságot érvényesítik, hiszen a szabályok kialakítása
ugyanúgy szolgálja az együttesség igényét, mint maga a játék és ezzel párhuzamosan hoz létre egy
tapasztalati együttműködésre alkalmas szabálykészletet is. Az elvi szinten állandósult szabálytudat
szolgáltatja az alapot a hagyományos, kötelező, intézményes szabályrendszerek későbbi megértéséhez.
(Szöllősi-Czeglédi 1999) Ebből is következik, hogy – mivel a szabálykövetés az évek során fokozatosan
alakul ki – a szabályjátékok kiválasztásánál mindenképpen figyelembe kell vennünk a
gyermekek életkorát. A szabályjátékok feltétele a szabályok megértése, azaz egyfajta
intellektuális fejlettség, a decentrálás képessége – azaz igazodás az általános szabályokhoz, valamint a
frusztrációtűrés – azon helyzetek megfelelő kezelésére, amelyekben alapvető szükségleteink nem, vagy
csak részben teljesülnek. A szabályjáték főként kisiskoláskortól jellemző játékforma. Az óvodás
gyermekek egocentrikus világképével szemben, a kisiskolásokat már érdeklik a világ szabályai, képesek
azokat megérteni és betartani. Ezzel magyarázható, hogy ebben az életkorban már a szabályokon
alapuló és nem a fantázia által irányított tevékenységek kerülnek a középpontba. A kisiskolás
gyermekeket a tanulásban is szabályok irányítják, hiszen a matematikának vagy éppen az írásnak is
megvannak a maga szabályszerűségei, amelyeket a tanulóknak meg kell érteniük, és ennek megfelelően
a játékukban ugyancsak kiemelkedik a szabályokhoz való igazodás. A kisiskolásokra emellett az is
jellemző, hogy már önállóan, felnőtt segítségének igénybevétele nélkül is képesek megszervezni és
irányítani a szabályjátékokat, sőt több megfigyelés is alátámasztotta, hogy könnyebben, szabadabban
kezelik a játék versengéses oldalát, ha nem érzik a felnőtt irányító szerepét. A ritmikus szabályjátékok
közül kedveltek többek között a hosszú mondókákkal kísért ugrókötelezések, gumizások, bonyolult
tapsolások, labdadobálások, madzagjátékok.

Bibliográfia:
Bús Imre (2008): A játék alkalmazása az iskolai oktatásban, nevelésben. 277-284. In: Bábosik István
(szerk.): Az iskola korszerű funkciói. OKKER Kiadó, Budapest
Esztergályos Jenő (1997): Oktatójátékok kisiskolásoknak. Sylvester János Kiadó és Nyomda,
Szombathely
Mérei Ferenc-V. Binét Ágnes (2006): Gyermeklélektan. Medicina Könyvkiadó, Budapest

3
Szöllösi Zsuzsa, Czeglédi Réka (1999): Az önértékelés, stresszkezelés, döntéshozatal képességeinek
fejlesztése – Fejlesztő pedagógiai program az egyéni bánásmódhoz, Budapest