A forradalmi látomásversek költője

1846 tavasza újabb fordulatot hozott Petőfi költészetében. A Felhők-ciklus embergyűlölete

után most világmegváltó mártíromságra vágyik. A francia forradalom történetét és egyes
Marx előtti, korai, utópikus szocialisták tanait tanulmányozva jutott arra a gondolatra, hogy
egy világforradalom van eljövőben: „Már vízözön volt, most egy vérözön kell, / Hogy
megtisztuljon a világ a szennytől” – írja egy levélben.

Tettvágytól fűtött költeményei a közelgő forradalmat megjövendölő látomásversek,

beszélőjük ennek megfelelően prófétai-látnoki költőszerepet ölt magára. E két motívum, a
mártíromságé és a világforradalomé kapcsolódik össze egyik legszebb forradalmi
látomásversében, az Egy gondolat bánt engemet… címűben. Forradalmi látomásversei és
politikai költészete a Júlia-szerelem ihlette költeményekkel párhuzamosan íródtak, erről a
kettősségről vall Szabadság, szerelem című költeményében.

Egy gondolat bánt engemet...

A költemény astrófikus, azaz nem tagolódik versszakokra, de tartalmilag mégis öt egységre
bontható. A dicstelen halál gondolatával és szemléltetésével indul. A virág- és
gyertyahasonlat közös hangulati mozzanatai: a vontatottság, amit a „lassan” szó
megismétlése emel ki; a jelentéktelenség, amit olyan jelzők ébresztenek, mint „titkos”,
illetve „elhagyott, üres”. Ez az észrevétlen agónia az, amelyből Petőfi nem kér: két
felkiáltása, melyek érzelmi erejét a szimmetrikus szerkezeti felépítés csak fokozza, a heves
elutasításnak ad hangot.

A második egység a dicső halál képét jellegzetesen romantikus, monumentális képben festi

meg. A villámsújtotta fa és a földrengéstől leomló kőszirt képe után három pont és egy
gondolatjel áll: mintha költőnk e fenséges természeti jelenségek megfelelője után kutatna az
emberi világban. A villámcsapást szenvedett, szélvésztől kicsavart fa és a mennydörgés által
ledöntött kőszirt pusztulása annak köszönhető, hogy valamely pusztító, elemi erőnek
vakmerőn ellenállnak. Nem nehéz belátni, hogy e két halál valójában kétféle élet
lehetőségét is jelenti: az átlagember nagy tettektől mentes, csaknem következmények nélküli
és szükségszerűen „elfogyó” életét és a kiválasztott hős nemes célnak szentelt, tudatosan
választott, önfeláldozó életét.

Ezután prófétai vízió következik a világforradalomról: az elnyomottak és zsarnokaik ütközete

adhat alkalmat a magasztos halálra. Petőfi életművében egyedül itt lépnek síkra a
rabszolganépek „piros zászlókkal”, a munkásmozgalom zászlójával. A korabeli magyar
munkásosztály elmaradottságát tekintve Petőfi politikai eszméi messze megelőzték korát.

A negyedik tartalmi egység a hősi halál látomása, az ötödik a végtisztességé. A vers

dinamikáját eddig a pontig egy folyamatos „crescendo”, erősödés határozta meg: az üres
szobában álló gyertyától a látványos viharon át a harc hangzavaráig. A vers záró képe a
csatában elesett hősi halottak temetésének víziója. A költemény itt hirtelen „lehalkul”, az
előbbi hangzavart a „ünnepélyes, lassu gyász-zene” hangja váltja fel. Petőfi belesimul a
tömegbe: feloldódik a küzdelemben, tömegsírba fekszik. Az utókor számára a vers hatását
fokozza, hogy tudjuk, Petőfi jóslata valóra vált. A szabálytalan hosszúságú sorok, a
változó versritmus a hangulatváltásokhoz igazodnak. Kezdetben hosszabb, jambikus sorokat
látunk. A csatajelenetben a sorok lerövidülnek, anapesztusok tűnnek fel, ettől a szöveg
ritmusa felgyorsul. A temetés ünnepélyes hangulatát viszont a lassú tempó: hosszabb sorok,
illetve spondeusok biztosítják.

Nemzeti dal

A vers 1848. március 13-án keletkezett. Petőfi március 19-ére szánta, amikor is Pesten
országos vásárt tartottak, és nagyon sok ember gyűlt össze a fővárosban szerte az országból.
Itt akarta a forradalomra feltüzelő versét előadni.
Az események azonban felgyorsultak. A párizsi forradalom hírére Európa szerte forradalmak
robbantak ki. Március 13-án már Bécsben is. Ennek hírére március 15-én Pesten is megindult
a forradalmi készülődés. Reggel a márciusi ifjak megindultak, hogy maguk mellé állítsák a
pesti népet. A nap folyamán többször elhangzott a Nemzeti dal.
 
A Nemzeti dal alkalmi vers, vagyis meghatározott, egyetlen alkalomra írt költői mű. Az
alkalom lehet közéleti vagy magánéleti esemény. A legrégibb költői megnyilvánulások közé
tartozik.
Vershelyzet:
Egy szónok lelkesíti a hallgatóságát, tettekre akarja sarkallni őket. Ehhez nagyon jó eszköz a
kérdés-felelt forma, valamint a stíluseszközök (felkiáltások, megszólítások, felsorolások,
ismétlések, erősítések, ellentétek) gyakori alkalmazása.
 
A vers szerkezete ezt a szónoki beszéd felépítését követi.
Az 1. rész a bevezetés. A szónoknak saját érzelmei erejével kell megragadnia hallgatósága
figyelmét. El kell nyernie a közönség jóindulatát, enélkül nem lesz sikeres a beszéde. Három
dologra kell válaszolnia:
 - Ki beszél?
 - Kihez beszél?
 - Miről beszél?
A vers 1. versszaka nagyon pontosan megfelel ezeknek a követelményeknek. A versszak úgy
indul, mint egy párbeszéd. A költő kérdez, és a közönséghez többes szám második
személyben beszél. Ezzel az általános alannyal, és az általános jelentésű megszólítással,
(magyar), mindenkihez személyesen tud szólni. A téma is pontos: "Rabok legyünk, vagy
szabadok? / Ez a kérdés, válasszatok!"
A 2. rész az elbeszélés. Ebben a részben a szónok megismerteti hallgatóságát a korábbi
eseményekkel, hogy az összefüggéseket megérthessék.
A 2. versszakban mutatja be a költő a korábbi eseményeket.
"Rabok voltunk mostanáig, / Kárhozottak ősapáink,
 Kik szabadon életek-haltak, / Szolgaföldben nem nyughatnak."
A 3. rész az érvelés és a cáfolás. Az érveket fokozatosan, a csekélyebbtől az fontosabbak felé
haladva rendezze el a szónok. Az érveket és a cáfolatokat szigorúan el kell különíteni
egymástól, a kettő nem keveredhet.
A 3-4. versszakban kerül sor az érvek felsorakoztatásra. Petőfi itt hivatkozik a becsületre, a
hazaszeretetre, az önfeláldozásra (kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete), és a
büszkeségre (fényesebb a láncnál a kard). A versben kevés a költői kép, az egyetlen metafora
pár itt található. A rabság és szabadság kifejezésére szolgál a lánc és a kard metafora.
A 4. rész a befejezés. Ebben a részben a szónok a már meggyőzött hallgatóságot akarja
tettekre buzdítani, és/vagy a jövőt megmutatni. A befejezés mindig optimista.
Az 5-6. versszakban mutatja meg Petőfi a jövőt. A magyarságét (a magyar név megint szép
lesz), és az egyénekét is (unokáink leborulnak). Az utolsó rész tempója lelassul (kevés az ige,
az passzív jelentésű: rákentek, lemossuk, domborulnak, leborulnak), ünnepélyessé,
emelkedetté válik, már közelít a szentimentalizmus, a könnyes meghatottsághoz (unokáink
leborulna, és áldó imádság mellett mondják el szent neveinket). 
 
Minden egyes versszak 8 sorból épül fel, ebből az utolsó négy sor a refrén. A refrén a
legfontosabb gondolat hordozója, az állandó ismétléssel ezt fejezzük ki. Itt a legfontosabb
gondolat: választani a rabság és a szabadság között. A többes szám első személy a szónok és a
nép egybeforrását jeleníti meg (esküszünk). Az állandóan megismételt eskü egyben a legjobb
módja annak, hogy az embereket cselekvésre sarkallja.
 
Műfaja dal. Petőfi legalábbis így jelölte meg a címben. A valóságban azonban inkább induló,
harci riadó. Már a vers indítása olyan erőteljes, hogy nem is szoktuk másként emlegetni a
verset, csak a kezdő felkiáltással: Talpra magyar!. 
A verselés is ezt a kettősséget mutatja. Magyaros verselésű, a legősibb formában: felező
nyolcas, páros rímekkel. Rendkívül zenei hatású, ez segít abban, hogy a vers könnyen
tanulható legyen, és az együtt "éneklés" ereje vigye a harci lendületet.
 
A Nemzeti dal így válhatott a magyar forradalom és szabadság jelképévé. Nemcsak Petőfi
kortársait indította tettekre, hanem azóta is minden magyart arra kötelez, hogy tegyen értük,
hogy akár z életét is feláldozza a hazáért és a szabadságért.