1.

Petőfi Sándor forradalmi látomásköltészete

Petőfi Sándor (1823. január 1- 1849. július) a 19. század első felének egyik legjelentősebb költője, az
1848/49-es forradalom és szabadságharc krónikása és katonája. Romantikus vátesz-költőként vállalja
a népvezér-szerepet, verseivel végigkíséri a forradalmi eseményeket, szinte napról napra
dokumentálja a történelmi helyzetet. Ezzel együtt a magyar sereg katonájaként Bem József
seregében maga is tevékenyen részt vállal a küzdelemben, a magyar szabadságért harcolva veszítette
el életét a fehéregyházi csatatéren 1849 júliusában. A Habsburg-elnyomás ellen küzdő magyar
nemzet fő célja a függetlenség kivívása volt.

Petőfi forradalmi verseiben a romantika szabadságvágya, a világszabadság utópiája szólal meg. Költői
kifejezésmódjára a szenvedélyes, érzékletes képek, ellentétek, erős víziók, retorikus megszólalások
jellemzőek.

A forradalmi ifjúságot tömörítő Tízek Társasága a Pilvax kávéházban gyűlésezett, itt születettek meg a
forradalmi gondolatok. A bécsi lázadás hírére felgyorsultak az események, március 15-én a Nemzeti
Múzeum lépcsőjén elhangzott a harcra aggitáló Nemzeti dal. A szónoklatként, érvelésként megszólaló
vers refrénje az elnyomás elleni eltökélt küzdelemre hívja fel a hallgatóságot: „A magyarok istenére
esküszünk, /esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk”.

A forradalom kitörését és a kezdeti hitet a Föltámadott a tenger című allegorikus vers képei mutatják:
a Habsburg elnyomókat jelképező gálya és a népet szimbolizáló háborgó tenger harcában a költő a
következőt vallja: „Habár fölül a gálya,/ s alul a víznek árja/, azért a víz az úr.”

A Respublika című vers már címében is jelzi, hogy a magyar forradalom célja a köztársaság kivívása
volt.

A szabadságharc végének fontos verse az Európa csendes, újra csendes…. című dal, melyben az
elbukott európai forradalmak között a magára hagyott magyarság utolsó erejét mutatja a költő.

A költő halálának és a szabadságharc bukásának pillanata 1849 nyarán következik be. Petőfi utolsó
verse egy rövid szöveg, melyben azt kérdezi, hogy ha ő meghal, lesz-e valaki, aki majd hitelesen
beszéli el a jövő nemzedékének azokat a szörnyűségeket, azt az apokalipszist, amit átéltek a
szabadágért életüket áldozó magyar hősök. Erről szól a Szörnyű idő… című ars poetikus vers.

Ebből a néhány versből is láthatjuk, hogy a 25 éves Petőfi Sándor élete a forradalomban és
szabadságharcban való részvétel, költői, emberi szerepvállalás, a nemzetért való önfeláldozás.

Számára a magyar szabadság kivívása életprogram, látva a történelmi helyzetet, a forradalom

kivívása előtt két évvel már olyan verseket ír, melyben elköteleződik a feladat mellett.

Ezek közül az egyik a mindenki által ismert, rövid, de annál magvasabb Szabadság, szerelem című
epigramma Szabadság, szerelem! /E kettő kell nekem. /Szerelmemért föláldozom/ Az
életet,/Szabadságért föláldozom/Szerelmemet. Pest, 1847. január 1. A vers hierarchiája szerint az
életénél fontosabbnak tartja a szerelmet, de azt is feláldozná a szabadságért.

Szintén a forradalom előtt született A 19. század költői című nagy ars poeticája (költői hitvallása),
melyben a 19. század költőinek feladatát az ószövetségi Mózes szerepéhez hasonlítja, aki kivezette a
zsidó népet a szolgaságból és elvezette őket az ígéret földjére, Kánaánba. A vátesz (népvezér)-szerep
megfogalmazását hangsúlyozzák a következő sorok: Előre hát mind, aki költő,/A néppel tűzön-vízen
át!/Átok reá, ki elhajítja/Kezéből a nép zászlaját,… Az utópisztikus célt a híres sorokban fogalmazza
meg a költő: Ha majd a bőség kosarából/Mindenki egyaránt vehet,/Ha majd a jognak
asztalánál/Mind egyaránt foglal helyet,/Ha majd a szellem napvilága/Ragyog minden ház
ablakán:/Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,/Mert itt van már a Kánaán!

A szabadság, egyenlőség, testvériség gondolata a francia forradalom után minden újkori forradalom
célkitűzése, egy vágyott, utópisztikus jövőkép, világ sarkpontjai. A radikális küzdelem képviselőjeként
lép fel egyik fő művében, az Apostolban is, mely a forradalmár, Szilveszter életét beszéli el. Műfaja
epikai mű, elbeszélő költemény, mely történetet mond el verses formában.

A politikai líra, a forradalmi látomásköltészet 1846-tól erősödik fel Petőfi költészetében, izgatottan
várja a forradalmat, hisz a világszabadságban, mely természetesen egy utópikus elképzelés. A
forradalmat tisztítótűzként értelmezi, ahol a jók és a gonoszok világméretű harca eldől. Jellemző a
kozmikus távlatokat feltáró képek használata és a személyesség. A költő részese a küzdelemnek, a
harc személyes sorsává válik.

Forradalmi látomásköltészetének legkiemelkedőbb műve az Egy gondolat bánt engemet…. című

rapszódia. A vers 1846-ban keletkezett, Petőfi már ekkor, jóval a forradalom előtt megjósolja, látja a
közelgő forradalmat, melyet a nép fog megvívni a zsarnokok ellen; és azt is érzi, vizionálja, hogy saját
halála is a szabadságért vívott hősi küzdelemben fog bekövetkezni. Petőfi ettől a gondolattól nem fél,
sőt ennél nagyobb dicsőségről nem is álmodik. A műben a lírai én nem pusztán a magyar
forradalomról beszél és álmodik, hanem egész Európára, és az egész világra vonatkoztatja a célt. Ezt
hangsúlyozza a ’világszabadság’ kulcsszó elhelyezése a vers közepén. Ennek kivívása a társadalmi
egyenlőség, demokrácia megvalósulását jelentené. Tehát a vers témája a megsejtett és várt
világforradalom víziója. Műfaja: rapszódia, mely egy a romantikára jellemző lírai műfaj, többféle
érzelem váltakozik benne. Itt a hangnem emelkedett, ünnepélyes, a 3 szerkezeti résznek
megfelelően: az első rész nyugodt; a középső, a harc víziója: zaklatott, feszült; a zárlat pedig
ünnepélyes. Típus: forradalmi látomásvers. A cím: a költemény első sora, témamegjelölő. A vers
formája: egy szakaszban, egy tömbben íródott, nincsenek versszakok, hosszabb, rövidebb sorok
váltakoznak, ez is az izgatottságot, zaklatottságot fejezi ki. Szerkezete: 3 részből áll, a részeket
gondolatjelek választják el egymástól. Az első rész: 1-12. sor, bevezető rész, a vers a passzív, lassú,
hétköznapi halál lehetőségének bemutatásával indul a cselekvő, intenzív, hirtelen halállal szemben.
Petőfi elutasítja a hétköznapi halált, a vágyott, hősi halált szeretné. A második rész a 13-31. sor: a
hegyi táj eltűnik, képzeletbeli alföldi sík vidék jelenik meg, melyen az egész föld, a világ minden
rabszolga-népe elfér. Az elnyomott népek megütköznek a zsarnoksággal. Ebben a csatában szeretne
elveszni a költő. Az áhított halál: a szent célért hősi halál. A szemléletesség eredménye: látjuk és
halljuk is egyszerre a csatát. A harmadik rész a 31-36. sor: verszárlat, a temetés látomásos képe
jelenik meg: a névtelen hősöket közös sírba temetik el. Az utókor kegyelettel ápolja az elesett hősök
emlékeit. A vers motívumai: világszabadság (a vers közepén), halál, hervadó virág, gyertyaszál, fa,
kőszirt leomlása. Kifejezőeszközök: hasonlat (Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál), ismétlés (Egy
gondolat bánt engemet; pirosló arccal, piros zászlóval), felsorolás (Ágyban, párnák közt halni meg),
ellentét (hegyről völgybe, eget-földet), párhuzam (ágyban, párnák közt halni meg-lassan hervadni el) ,
felszólítás (tiltó és igenlő felszólítás), fokozás (legyek fa…legyek kőszirt), erőteljes színek (piros,
fekete), erőteljes hangok (harsogás, mennydörgés), hangutánzó szó (elharsogják), hangfestő szó
(száguldjanak), soráthajlás (S holttestemen át fújó paripák), alliteráció (féreg foga), anafora (Ne ily
halált adj, Istenem/ne ily halált adj énnekem!), metafora (járom, síkra lép, szent jelszó, közös sír).
Verselés: időmértékes. Üzenet: A világszabadságért kibontakozó küzdelemben Petőfi részt akar
venni, kijelölte feladatát: a hősi harcot és halált választja. Stílus: romantika (szenvedélyes
szabadságvágy, szélsőségek, ellentétek, túlzások, festőiség, zeneiség… - a 19. század első felének
uralkodó stílusirányzata). Érdekesség: Madarász Viktor 1875-ben megfestette Petőfi halála című
festményét, mely akár illusztrációja is lehetne a versnek.