PETŐFI SÁNDOR FORRADALMI LÁTOMÁSKÖLTÉSZETE

1. PETŐFI SÁNDOR: /1823-1849/

- magyar romantika irodalmának kiemelkedő alakja
- életrajzi költő = élete szinte minden eseményéről ír, verseiben nyomon követhetők életének pozitív és negatív
hatásai & élményei = teljes életmű kibontakozása /pl.: családi líra megjelenése/
- paraszti származás  népiesség motívumai jelentősök költészetében
- vándorévei alatt több városban is megfordul  pl.: Debrecen – vándorszínészet; Pápa – Jókaival való
megismerkedés
- 1844: Pestre kerül, ahol szerkesztői állást kap a Pesti Divatlapnál (többek között Vörösmarty támogatásával)
 Pilvax Kávéház rendszeres látogatása, pesti értelmiségi ifjúsággal kapcsolat
- megjelenik első verses kötete: Versek 1842-44.
- 1844-es év költői robbanásszerű sikerei után nehéz életszakasz következik
- 1846 tavaszáig VÁLSÁGIDŐSZAK  belső, lelki & alkotói válság
 szerelmi kudarc megélése: Mednyánszky Beátával kudarcba fulladt kapcsolatuk  hatására megszületett
a Szerelem gyöngyei ciklus /ennek része a Fa leszek, ha…/
 alkotói válság megélése: lírai tükre a Felhők ciklus (66 epigramma; pl.: A bánat? egy nagy óceán…) 
méltatlan támadások érik költészetét („túl egyszerű”)
 ez időszak alatt kiábrándult, pesszimista versek születnek  Byron-i világfájdalom átélése
- 1846 tavasza meghozza számára a válságból való kilábalást
- ’46-tól beleveti magát az irodalmi-politikai életbe  költészetében felerősödik a POLITIKAI LÍRA
- újra Pestre megy  szervezni kezdi a Tízek Társaságát (későbbi márciusi ifjak magja)
- 1847-ben házasságot köt Szendrey Júliával
- ugyanebben az évben levelezések formájában megkezdődik Arannyal való barátsága
- ’48.: szabadszállási képviselőválasztás kudarca = politikai nézeteinek megváltozása (ezt Az apostol tükrözi)
- mítoszteremtő halál: Bem seregében harcolt, utoljára 1849. július 31-én látták  halálának pontos
körülményeit mai napig nem ismerjük, azokat homály fedi  több történet is van róla
- művészetét stílus- és műfajszintézis jellemzi
 stílusszintézis: népiesség, romantika és realizmus párhuzamos megjelenése
 műfajszintézis: műnemi és azon belül műfaji sokszínűség
o líra: dal, helyzetdal (A négyökrös szekér), életkép
o epika: regény (A hóhér kötele – egyetlen regénye), útibeszámoló (Úti levelek – felvidéki utazásai),
elbeszélő költemény (János vitéz, Az apostol)
o dráma (Tigris és hiéna – egyetlen fennmaradt színpadi műve)

2. FORRADALMI LÁTOMÁSKÖLTÉSZETE:
- ’46 tavaszától forradalmi lázban égett  a szabadság ügye ’48-ig szorosan összekapcsolódott költészetével
és gondolatiságával
- fő téma: szabadság és annak gondolatköre
- derűlátás  abban hisz, hogy az emberiség végső céljának, a boldogság eléréséhez elengedhetetlen a
szabadság, mikor is a nép leszámol zsarnokaival  véres, küzdelmes háború eredménye = jók és gonoszok
harca
- a derűlátás a szabadszállási képviselő-választás kudarcáig (1948) tart  ekkor: politikai nézetei fordulatot
vesznek
- látomásköltészetének fő jellemzői:
o kozmopolista gondolkodás = a szabadságra nemzeti & világi szinten is szükség van
o halál és mártírhalál vállalása mindenek felett a végső célért, a szabadságért
o pusztító természeti erők megjelenése
o gyakori biblia motívumok, elemek  pl.: prófétai szerepkör = vátesz költő; Kánaán motívum
 váteszköltő = költő prófétai szerepkört (profetikus hangnem) tölt be  felismerve a helyes történelmi
irányt vezető szerepe van, nem csak szavakkal, hanem tettekkel is tesz a népért (pl.: Petőfi – március 15-i
hős)
 - 1847.: Összes költemények c. kötet megjelenése  mottója: „Szabadság, szerelem!”  ekkori költészetének
megjelöli 2 legfontosabb témakörét & megszabja a költő jelenkori értékrendjét is: az életnél becsesebb a
szerelem, de szerelemnél is becsesebb a szabadság

Egy gondolat bánt engemet…: (’46., december)

- műfaj: rapszódia /változatos sorhossz & ritmika, nincs versszakokra tagolás, éles hangulatváltások/
- téma: a világszabadságért vállalt hősi halál vállalása, az elmúlás gondolata  központi szerepben a
VILÁGSZABADSÁG (2x is megjelenik a versben, a közepén és a záró sorában is)
- a versben a lírai én jövendölő, látnoki szerepben szólal meg személyes (pl.: E/1. megjelenése) sorsáról,
melyhez a mártíromság tudata társul
- szerkezet: hármas tagolás
 első harmad = első halálnem  lassú elmúlás gondolata, gyertyaszál, hervadó virágszál metaforája 
erőteljes felkiáltás = e fajta halálnem elutasítása
„Ne ily halált adj, istenem,
Ne ily halált adj énnekem!”
 második harmad = második halálnem  az ép hirtelen megsemmisülése, szélvész kicsavarta fa,
villámcsapott fa, kőszírt metafora  e fajta halálnem is passzív halál, így ezt is elutasítja, ez is
elfogadhatatlan
 harmadik harmad = utolsó halálnem, az egyetlen elfogadható, a MÁRTÍRHALÁL  a rabszolganép
megütközik a zsarnoksággal a világszabadságért  világszabadság önálló verssorban = erőteljes
hangsúly az utolsó harc nagyszerű célkitűzésének  erőteljes hanghatások megjelenése = reális kép
festése, pl.: acél zörej, ágyudörej, trombita hangja  konklúzió: elesni ebben a csatában már nem passzív
megsemmisülés, hanem hősi halál, egy fajta szolgálat a hazáért és annak végső céljáért
 utolsó 6 sor = vers lecsendesedése  nagy temetési nap végső látomása: fátyolos zászlók  megszólal a
biztos hit, hogy az utókor, a hálás nemzedék megadja a végső megérdemelt tisztességet a
világszabadságért meghaló, önfeláldozó hőseinek  befejezés = szent világszabadság, legfőbb gondolat
újbóli megismétlése
- írásjelhasználat = jelentős szerep  két helyen
 „Eget-földet rázó mennydörgés dönt le... –”  a hárompont és a gondolatjel a töprengés csendjét
jelzi
 „S ott hagyjanak engemet összetiporva. –”  pont és a gondolatjel lezárja a költemény
gondolatiságát (elmúlás & különböző halálnemek felsorakoztatása)

Az ítélet: (’47)
- közlő, magyarázó jelleg
- váteszköltő szerep, forradalom végkimenetelének megjóslása
„Rettenetes napokat látok közeledni”
 jövővel kapcsolatos kettős, kétes érzelmek megjelenése, a jövőre gondolva egyszerre borzad meg és örül
a lírai én
„Borzadok, iszonyodom, s egyszersmind kedvre derűlök
És örülök szilajan.”
- jók és gonoszok harcának bemutatása  hosszú harcok, vértenger árán győzni fog a jó (emberéletek esnek
el)
- forradalom által eljövő Messiás jövendölése
„Az örök üdvesség; s érette a mennybe röpűlnünk
Nem lesz szükség, mert a menny fog a földre leszállni.”
- bibliai motívumok a versen belül többször is  már a CÍMBEN is, mint „ítélet” = bibliai igazságtételre, a
végítéletre utal
- magyarázó jelleg, prófétai szerepkör
„Ez lesz az itélet,
Melyet igért isten, próféták ajkai által.”
XIX. század költői: (’47)
- újfajta költőideál, költői hitvallás kialakítása  a költő Isten küldötte, aki lángoszlopként elvezeti népét
Kánaán földjére = a nagy küldetés, végső cél: világszabadság, zsarnokságból való kitörés
- műfaj: ars poetica  útmutatás a kor költőinek (egy fajta programvers), akik felelősséggel tartoznak a
népért és feladatukért
- szerkezet:
o első két sor: tiltás  figyelmeztet a feladat rendkívüliségére, súlyára
o 2. v.sz.: népvezér-költők feladatainak meghatározása
o 3-4. v.sz.: gyáva és hamis „próféták” megátkozása
o 5. v. sz.: jövendő feltárása = Kánaán feltárása  Ha majd kezdetű felt. mondatok, utópisztikus cél
megjelenítése (jogegyenlőség, felvilágosultság)
o 6. v.sz.: képek ellágyulása = halál órájának békessége, megnyugvás
 a prófécia beteljesülése bizonyos, csak annak időpontja bizonytalan  a beszélő nem látja önmagát az
elkövetkezendő időben  talán nem fogja megérni munkájának eredményét  a próféta szerepe nem a
beteljesülés átélése, hanem mindössze ennek a hirdetése
- retorikus, érvelő szöveg  érvekkel támasztja alá a költői hitvallás, szerepvállalás fontosságát
- cím: téma- és korszakmegjelölő
- motívumok: bibliai (Mózes, Kánaán), hagyományos költészetszimbólum (lant)

Egy gondolat bánt engemet…

Egy gondolat bánt engemet:
Ágyban, párnák közt halni meg!
Lassan hervadni el, mint a virág,
Amelyen titkos féreg foga rág;
Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
Mely elhagyott, üres szobában áll.
Ne ily halált adj, istenem,
Ne ily halált adj énnekem!
Legyek fa, melyen villám fut keresztül,
Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;
Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe
Eget-földet rázó mennydörgés dönt le... -
Ha majd minden rabszolga-nép
Jármát megunva síkra lép
Pirosló arccal és piros zászlókkal
És a zászlókon eme szent jelszóval:
"Világszabadság!"
S ezt elharsogják,
Elharsogják kelettől nyúgatig,
S a zsarnokság velök megütközik:
Ott essem el én,
A harc mezején,
Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,
S ha ajkam örömteli végszava zendül,
Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
A trombita hangja, az ágyudörej,
S holttestemen át
Fújó paripák
Száguldjanak a kivívott diadalra,
S ott hagyjanak engemet összetiporva. -
Ott szedjék össze elszórt csontomat,
Ha jön majd a nagy temetési nap,
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent világszabadság!

Pest, 1846. december

Az ítélet
A történeteket lapozám s végére jutottam,
És mi az emberiség története? vérfolyam, amely
Ködbevesző szikláibul a hajdannak ered ki,
És egyhosszában szakadatlan foly le korunkig,
Azt ne higyétek, hogy megszűnt már. Nincs pihenése
A megeredt árnak, nincsen, csak a tenger ölében.
Vértengerbe szakad majd a vér hosszu folyója.
Rettenetes napokat látok közeledni, minőket
Eddig nem látott a világ; s a mostani béke
Ez csak ama sírcsend, amely villámnak utána
A földrendítő mennydörgést szokta előzni.
Látom fátyolodat, te sötét mélytitku jövendő,
És, meggyujtván a sejtés tündéri tüzét, e
Fátyolon átlátok, s attól, ami ott van alatta,
Borzadok, iszonyodom, s egyszersmind kedvre derűlök
És örülök szilajan. A háború istene újra
Fölveszi páncélját s kardját markába szorítván
Lóra ül és végigszáguld a messze világon,
És a népeket, eldöntő viadalra, kihíja.
Két nemzet lesz a föld ekkor, s ez szembe fog állni:
A jók s a gonoszak. Mely eddig veszte örökké,
Győzni fog itt a jó. De legelső nagy diadalma
Vértengerbe kerűl. Mindegy. Ez lesz az itélet,
Melyet igért isten, próféták ajkai által.
Ez lesz az ítélet, s ez után kezdődik az élet,
Az örök üdvesség; s érette a mennybe röpűlnünk
Nem lesz szükség, mert a menny fog a földre leszállni.

Pest, 1847. április

XIX. század költői

Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.
Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.

Előre hát mind, aki költő,

A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját.
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!

Vannak hamis próféták, akik

Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.

Ha majd a bőség kosarából

Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

És addig? addig nincs megnyugvás,

Addig folyvást küszködni kell. -
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.

Pest, 1847. január