You are on page 1of 3

ESETLEÍRÁS

Az óvodapedagógus neve: Gálik Valentinné

Az intézmény neve: Kazincbarcikai Összevont Óvodák, Nefelejcs Tagóvodája

A gyermek neve: „XY”

Családi háttér:

A kisfiú 3 évesen, családból jött óvodánkba. Első találkozásunk a beiratkozásnál volt.


Anyukával és a nagymamával jött el a kisfiú. Félénk és visszahúzódó volt. A következő
találkozásunk a beszoktatás előtti családlátogatáson volt. A család az apa szüleinél lakott egy
kertes sorházban. A szülők azon a nyáron házasodtak össze. A családlátogatás alkalmával a
kisfiú nagyon szófogadatlan volt, nem hallgatott se az anyára se a nagyszülőkre. Mint a
beszélgetésből kiderült, nem egyformák az „XY”-al szembeni elvárások. Ami miatt a
gyermek nem tudja kinek, hogyan feleljen meg. Volt külön szobája, de nem sok időt töltött el
benne. Napközben a nappaliban játszott, este pedig a szülők között aludt. Anya elmondása
szerint nehezen, rosszul tűri a konfliktusokat és a tilalmakat. Nincsenek vele egykorú barátai,
mivel a szülők fiatalok, inkább saját baráti társsasággal barátkoznak, akiknek nincsenek
gyermekeik. A családlátogatásunk alkalmával is egy baráti társaság volt a kertben.

A gyermek jellemzése, viselkedése a beszoktatás alatt:

Az óvodakezdésnél, a szülők biztosították a kívánt felszerelést. A „XY” eleinte


magányosan játszott, de hamar talált magának egy vele egykorú barátot. A kettőjük közti
baráti kapcsolat az a „Se vele se nélküle” állapot volt, sőt van a mai napig. Ha tovább együtt
játszottak össze kaptak, konfliktusok alakultak ki. „XY” többször csipet, harapott és rúgta a
gyerekeket, amikor valami nem úgy történt, amit ő szeretett volna. Itt tükröződött vissza, amit
a szülő mondott, hogy nem bírja elviselni a tilalmat és a konfliktusokat. Voltak hangos düh
kiabálásai is, de ezek elvétve. Ezek mellett felfigyeltem már kiscsoportos korában a vizuális
tehetségére. Olyan biztos vonalakat használt, ami már akkor is feltűnt. A színeket bátran
használta, és mindegy volt milyen rajzeszközt adok neki, nem jött tőle zavarba. A harmadik
hogy szerette a lányos dolgokat. Például lányos figurás pólókat, babákat, pónikat, vagy volt,
hogy pillangó szárnnyal jött óvodába, a babaszobába lányos ruhákba öltözött. A szülőkkel
beszédet kezdeményeztünk a gyermek érdekében, hogy nehogy kiközösítsék, de nem
1
ESETLEÍRÁS

foglalkoztak vele. Apának az volt a reakciója, hogy ez az ő dolguk és mi ne szóljunk bele. A


mai napig az apai nagyszülők is babákat vesznek az unokának. Egyre többször fordult elő és
már a gyerekek is kérdezték miért lányos játékokkal játszik és miért nem fiús játékok
érdeklik? A kisfiú azt mondta, amikor leültem vele beszélgetni játék közben: Hogy tudod
anyukám, kislányt szeretett volna. Milyen nehéz megfelelni egy kisgyereknek először, de
sajnos most már annyira magának érzi a szerepet, hogy a beszéde is szinte kislányos és hosszú
fonott hajat szeretne magának. A gyerekeket se bántotta már évvégére. A kiabálás viszont
megmaradt. Próbáltam a vizuális tevékenységekbe, pályázatokba bevonni, amit nagyon
élvezett. Tavaly és az idén is nyert már rajz pályázatokat, sőt az egyik rajzát képeslapnak is
elkészítették. Fejlesztő pedagógusnak is megmutattam „XY”-t, és ő is megnézte és
kiválasztotta a tehetségfejlesztéshez. Sajnos más tevékenységi területen nem tud sokáig
összpontosítani. Amiben még kiemelkedő a társaitól, az a hosszútávfutás. Jó időben mindig
futok az ovi körül 1-2 kör, azokkal a gyerekekkel, aki szeretnének futni. Itt messze első
helyen ér be mindig.

A viselkedésében sajnos a mai napig érződik, hogy más, mint a többi kisfiú. A
kiscsoportos barátja a mai napig is barátja, de a köztük lévő hiányzik, ha nincsen oviban, de
ha ott van, inkább rivalizálnak többször egymással kapcsolat áll fenn. A hirtelen hangos düh
kiabálásai sajnos sűrűsödtek. Sőt azt gondolja, hogy amikor a gyerekek nevetnek, őt nevetik
ki, és ilyenkor is hangos kiabálásba tör ki. Felkértük a pszichológust, hogy figyelje meg.
Sajnos ő is tapasztalta ezeket a düh kirohanásokat, és hogy a babaszobába a szoknyát veszi fel
először, és amikor kérdezi mi lesz, akkor azt felelte lány. Az, hogy egy kisgyereknél az
alakult ki, hogy azt gondolja, mindenki róla beszél, ez nem elfogadható.

További feladatok:

Azon leszek, hogy a szakemberrel együtt a szülőket bevonva olyan megoldást


találjunk ami „XY” is a legideálisabb. Bízom benne, hogy a szülők megértik, hogy milyen
fontos ez a gyermekük további életében.

Nagy tehetség rejtőzik ebbe a kisgyermekben vizuális téren. Próbálok kihozni a


legtöbbet belőle, a fejlesztő pedagógussal együtt.

„a művészi kreativitás korai életkorban való fejlesztése – melyre évezredeken


keresztül a pedagógia koncentrált - biztos alapot nyújt minden más területen működő kreatív
képesség számára.”

2
ESETLEÍRÁS

Vekerdi Tamás mondata jut róla eszembe: „ A zsenik sokszor nem passzolnak a
mintákba.” 1

És amit megjegyzésként leírnék. Ezt Vekerdi Tamás Picassoról írta. „XY” rajzai,
pedig még nem is látta a művész rajzait, nagyon hasonlóak.

1
https://divany.hu/vilagom/2019/10/25/picasso/?
utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link&fbclid=IwAR0VKxB9KfAoSFwyUiMi2fGCITM
3ptyXsaawYKlck-i4P9YcipmvcHIAoQU

You might also like