(20602774 - Magyar Terminológia) A Terminológia Elméletei

Magyar Terminológia 1 (2008) 1, 11–42
DOI: 10.1566/MaTerm. 1.2008.1.3
A terminológia elméletei
Leírás (deskripció), előírás (preskripció) és magyarázat∗
MARIA TERESA CABRÉ CASTELLVÍ

Institut Universitari de Lingüística Aplicada, Universitat Pompeu Fabra
La Rambla 30–32, 08002 Barcelona
teresa.cabre@upf.edu
FORDÍTOTTA: B. PAPP ESZTER

Pécsi Tudományegyetem, INYT
H-7633 Pécs, Szántó Kovács J. u. 1/b
eszter.papp@gmail.com
Az elmúlt évtizedben a terminológia elmélete a legkülönbözőbb körökben képezte vita tárgyát. Ez a cikk annak
az okait vizsgálja, hogy miért kapott ez a téma ilyen sok figyelmet mostanában. Először a Wüster által kidol-
gozott elméletet tekintem át, és megvizsgálom a modell kialakítását motiváló okokat. Aztán megmagyarázom,
hogy miért nem vitatták vagy vonták kétségbe oly sokáig Wüster elméletét. Ez elvezet minket azokhoz az
okokhoz, hogy miért hallani mostanában oly sok kritikus véleményt mind a hagyományos nézeteket vallóktól,
mind azokon kívülről. Azt is megvizsgálom, hogy ezek az új gondolatok milyen fogadtatásban részesültek a
terminológiai körökben. Végül, a terminológia elméletére vonatkozó saját definíciómat is bemutatom, meg-
vizsgálom azokat a fontos kérdéseket, amelyeket egy ilyen elméletnek figyelembe kell vennie, és azt is meg-
mutatom, hogy én mivel tudok hozzájárulni a vitához.
Kulcsszavak: a terminológia elmélete, a terminológia története, általános terminológia-elmélet, kommunikatív

terminológia-elmélet
Theories of terminology. During the past decade, the theory of terminology has been a subject of debate in
various circles. This article examines some of the reasons why this topic has been receiving so much interest
lately. I will first discuss the theory developed by Wüster and analyse the motivations behind his model. Then,
I will explain why the Wüsterian theory was not questioned or challenged for a long time. This will lead us to
the reasons why so many critical voices have been raised recently, both from inside traditional viewpoints and
outside. I will also look at the reception these new ideas have had in terminology circles. Finally, I will present
my own definition of a theory of terminology, by examining important issues such a theory should take into
account and see what I can offer to this debate.
Keywords: theory of terminology, history of terminology, General Theory of Terminology, Communicative

Theory of Terminology
∗ Acknowledgement: Based on M. Teresa Cabré Castellví 2003. Theories of terminology. Their descrip-
tion, prescription and explanation. Terminology 9 (2), 163–200. With kind permission by John Benjamins
Publishing Company, Amsterdam/Philadelphia. www.benjamins.com
A tanulmány magyar fordítása a John Benjamins Publishing Company engedélyével került közlésre.
1789-9486/$ 20.00 © 2008 Akadémiai Kiadó, Budapest
Brought to you by Eotvos Lorand University | Unauthenticated | Downloaded 03/18/21 04:01 PM UTC
12 M. TERESA CABRÉ CASTELLVÍ
Bevezetés
Meglepő, hogy a terminológia-elmélet körüli sok év csend után most hirtelen rengeteg
kritika jelent meg a kialakult elvek ellen, és sok javaslat született a hagyományos elmélet
alternatíváira. A mozgalom aktivitását jelzi az a sok szeminárium, amit 2003-ban rendez-
tek, és amelyek célja az volt, hogy kialakítsák egy olyan új terminológia-elmélet alapjait,
amely megáll a saját lábán, és amely a nyelvészettől vagy a lexikográfiától elkülönül.
Ezek közül a legjelentősebbek: a Workshop on Theory of Terminology, amelyet a prágai
International Congress of Linguistsen tartottak, a surrey-i XIV. European LSP
Symposium, a párizsi Colloquium about Terminology as a Scientific Discipline, az elmé-
leti terminológia-kerekasztal a Portuguese Association of Linguistics lisszaboni kong-
resszusán és egy terminológiai, lexikográfiai témájú szeminárium a European
Association for Terminology szervezésében, szintén Lisszabonban.
Az elmúlt 15 évben, a korábbi 30 évvel ellentétben, számos publikáció jelent meg a
témában. E típusú cikkekre a legreprezentatívabb példák: Gaudin (1993); a Cahiers de
Linguistique Sociale 18. száma (1991); a Terminologie et Intelligence Artificielle (TIA)
konferenciakötetei (1995, 1997, 1999, 2001); Cabré (1999b); a barcelonai Pompeu Fabra
Egyetemen rendezett nemzetközi nyári egyetemek konferenciakötetei, amelyeket Cabré
(1999c) valamint Cabré és Feliu (2001a) szerkesztettek; a Terminologies Nouvelles 21.
száma, amely a Terminologie et diversité culturelle címet viseli; egy esszégyűjtemény,
amelyet Béjoint és Thoiron (2000) szerkesztett; és elsősorban Temmerman (2000).
A publikációk ezen áradatával párhuzamosan, de még a 2003-ban tartott, fent emlí-
tett számos összejövetel előtt, két másik figyelemre méltó szemináriumot rendeztek,
amelyek a terminológia-elméletek jelen tárgyalásához rendkívül jelentősek: a Barcelo-
nában 1999 januárjában tartott zártkörű terminológia-elméleti szemináriumot, amelynek
előadásai a Terminology című folyóiratban jelentek meg (1998/1999); és a Terminology
science at the crossroads? című szemináriumot, amelyet a European LSP Symposium
(Európai Szaknyelvi Szimpózium) részeként rendeztek Vasában 2001-ben, és írásban a
Terminology Science & Research 13. számában jelent meg 2002-ben.
A barcelonai szemináriumon nyelvészek, pszichológusok, tudománytörténészek és
filozófusok vettek részt, akik korábban a publikációikban kritikai nézeteiknek adtak
hangot azzal az úgynevezett hagyományos terminológia-elmélettel szemben, amelynek
lényegét E. Wüster fogalmazta meg munkáiban. A vasai szemináriumon a hagyományos
elmélet támogatói vettek részt azzal a céllal, hogy elemezzék a létező kritikai vélemé-
nyek jelentését és jelentőségét. Ezek a terminológiai szakemberek, akik maguk is kriti-
kusan álltak Wüster munkásságához, javasolták az elmélet hiányosságainak orvoslását.
Mindkét szemináriumon születtek bizonyos konklúziók. Az elsőn annak a szüksé-
gességét hangsúlyozták, hogy létre kell hozni egy olyan elméletet, amely a terminológiai
egységekre vonatkozik, és nem a terminológiára. Ennek az elméletnek számot kell adnia
a terminusok összetettségéről – itt a poliéder metaforáját alkalmazták – a valódi és válto-
zatos kommunikatív kontextusukban. A második szeminárium figyelmen kívül hagyta a
kívülállók kritikus nézeteit, mert – állításuk szerint – ők nem ismerték Wüster munkás-
ságát vagy követőinek későbbi publikációit. Arról is szó esett, hogy a kulturális és nyel-
vészeti hagyományok gátolták a két tábor közötti kölcsönös megértést.
A TERMINOLÓGIA ELMÉLETEI 13
A jelen mű a következő kérdésekre kísérel meg rövid választ adni:
1. Miért dolgozta ki Wüster ezt az egyedi elméletet?

2. Miért telt el oly sok idő, amíg innovatív elméleti hozzászólások születtek a ter-
minológia tudományához?
3. Miért jelent meg hirtelen ilyen sok kritikus vélemény, mind a hagyományos néze-
teken belül, mind rajtuk kívül?
4. Milyen volt ezeknek az új gondolatoknak a fogadtatása?
5. Milyen elméletre lenne ahhoz szükség, hogy számot adhasson a terminológiáról?
6. Mivel járulhatok én hozzá ehhez a vitához?
1. Miért dolgozta ki Wüster ezt az egyedi elméletet?
Wüster (1898–1977) mérnök volt, aki erősen érdeklődött az információtudomány iránt,

eleinte aktív eszperantista volt, és élharcosa az egyértelmű szakmai kommunikációnak. A
The Machine Tool. An Interlingual Dictionary of Basic Concepts (Wüster 1968) összeál-
lítása során szerzett terminográfiai tapasztalatai alapján egy terminológia-elméletet fej-
lesztett ki. Ezt a szótárt – amely szabványosított terminusokat tartalmazott szisztemati-
kus rendben, francia–angol párosításban, és volt egy német nyelvű függeléke is – a ké-
sőbbi szakszótárak mintájául szánta. A projektet az ENSZ Gazdasági Együttműködési és
Fejlesztési Szervezete (OECD) támogatta, és a szótárt 1968-ban adták ki.
Helyénvaló azt állítani, hogy Wüster egész életét a terminológiának szentelte.
Munkásságával a következő célokat kívánta elérni:
1. A terminológia szabványosításán keresztül kiküszöbölni minden kétértelműséget

a szaknyelvekből, hogy a kommunikáció hatékony eszközei legyenek.
2. Meggyőzni a szaknyelvek használóit a szabványosított terminológia előnyeiről.
3. Praktikus célokból létrehozni a terminológia diszciplínáját, és tudományos rangra
emelni.
E célok eléréséhez három fő feladatot tűzött maga elé:
– Szabványosított, nemzetközi elvek kidolgozása a terminusok leírására és lejegy-

zésére.
– A terminológia általános elveinek megfogalmazása. A terminológiát (Termino-
logielehre) kezdetben az alkalmazott nyelvészet egyik ágának tekintette, de később
különálló tudományágnak. (Meg kell jegyezni, hogy maga Wüster sosem beszélt
„Theorie”-ről – annak ellenére, hogy a német szó létezik, és széles körben használ-
ják –, hanem mindig „Lehré”-nek hívta, ami inkább gyakorlati útmutatóra, semmint
tisztán elméleti megközelítésre utal.)
– Egy nemzetközi központ létrehozása a terminológiára vonatkozó információk gyűj-
tésére, terjesztésére és koordinálására – így jött létre az Infoterm az UNESCO támo-
gatásával.
A Wüster idejében a nyelvészetben uralkodó strukturalista megközelítés azonban

korlátozó volt, és túlzottan a nyelv formális aspektusai felé orientálódott ahhoz, hogy
számot tudjon adni a speciális jelek szemantikai vonásainak sajátosságairól. Ez a magya-
rázat arra, hogy miért tekintette végül Wüster a „Terminologielehré”-jét autonóm inter-
diszciplináris tudományterületnek, ahogy azt a Die allgemeine Terminologielehre – Ein
Grenzgebiet zwischen Sprachwissenschaft, Logik, Ontologie, Informatik und den Sach-
wissenschaften című 1974-es művében írta.
Bár számos cikkében kifejtette gondolatait – néha ugyan kissé bizonytalanul –,
Wüster elveinek végső magyarázatát H. Felber végezte el Wüster halála után, az egye-
temi előadásainak (1972–1974) jegyzetei alapján, és Einführung in die allgemeine
Terminologielehre und terminologische Lexikographie címmel adta ki 1979-ben. A The
General Theory of Terminology cím csak később jelent meg, amikor francia, angol és
spanyol nyelvű írásokban utaltak erre a műre.
Sajnos a hagyományos terminológia-elmélet legtöbb kritikája ezt a könyvet tekinti a
wüsteri gondolatok legreprezentatívabb képviselőjének, és ehhez a szöveghez fűzik az
ellenvetéseiket és fenntartásaikat. Ez a könyv a terminológia és a nyelvészet közötti
különbségeket hangsúlyozza több szempontból:
a) a nyelv vonatkozásában
a fogalom elsődlegessége;
a fogalmak pontossága (monoszémia);
a terminus egyértelműsége (a szinonímia hiánya);
a jelölők szemiotikai koncepciója;
kizárólagos érdeklődés a lexikon iránt, a többi nyelvészeti szint figyelmen kívül ha-
gyása;
a terminusok szinkrón szemlélete;
az írott nyelvváltozatok elsődlegessége;
b) a kialakulásával kapcsolatos feltételezésekre vonatkozóan

a kialakulás tudatos irányítása (tervezés, egységesítés, szabványosítás);
a jelölők nemzetközi formáinak előnyben részesítése;
kizárólagosan az írott nyelvvel való foglalkozás;
c) a munkamódszerek tekintetében
kizárólag az onomasziológiai megközelítés használata (a lexikográfiában alkalma-
zott szemasziológiai megközelítéssel szemben) és ebből következően a szisztemati-
kus rendszerezés előnyben részesítése.
Ha Wüster posztumusz könyvét tekintjük referenciapontként, akkor egyértelmű,

hogy az kísérlet a terminológia és a nyelvészet elkülönítésének élesítésére annak érdeké-
ben, hogy végül egy autonóm tudományterület jöhessen létre, amelynek tárgya nem a
természetes nyelv egységeinek tartott terminusok, hanem olyan, nemzetközileg egysége-
sített jegyek csoportjával jellemzett fogalmak, amelyeket különböző nyelvi és nem nyel-
vi rendszerekben ekvivalens jelek jelentésével fejezünk ki.
Ennek az álláspontnak a kulcsa, úgy tűnik, abban a feltételezésben rejlik, hogy a fo-
galmak univerzálisak, kulturális különbségektől függetlenek, és ennek következtében
eltérés csak a nyelvi diverzitásból fakadhat. Wüster számára egy nyelv tudósai és szak-
emberei ugyanúgy írnak le – vagy jobban szólva, ugyanúgy kell leírniuk – egy tudo-
mányterületet, így eltérések csak a különböző nyelvekből adódó különbségekből vagy
ugyanarra a tárgyra használt eltérő jelölések használatából fakadhatnak. Mindkét eltérés
akadályozhatja a szakmai kommunikációt, ennélfogva Wüster kitartó híve volt annak,
hogy egyetlen nyelvet kellene használni a tudományos és szakmai kommunikációban.
Amint felhagyott azzal az elképzeléssel, hogy az eszperantót lehet erre a célra használni,
arra a következtetésre jutott, hogy az egyetlen megoldás a nyelvek közötti és nyelven
belüli szinonimák problémájára a szabványosítás lehet.
Wüster a terminológiára vonatkozó felfogását először mérnökként alakította ki,
amikor tapasztalatokat szerzett a nemzeti és nemzetközi terminológia szabványosításá-
nak résztvevőjeként. Erre a szabványosításra azért volt szükség, hogy hatásosan lehessen
bevezetni a fizikai tárgyak, eljárások és mérések szabványosítását a mérnöki tudomány
számos ágában. Ezen túlmenően a szabványosított szakterminusokat tartalmazó több-
nyelvű szótárának összeállításakor is szerzett tapasztalatokat. Elméleti következtetéseit
tehát a szaknyelvek ezen kis részében tett megfigyeléseire alapozta – amelyben a koráb-
ban egységesített fogalmakat jelölő szabványosított szakterminusok ekvivalensei közös
megegyezéssel lettek kialakítva. A terminológiának e szűk szegmenséből származó ta-
pasztalatai magyarázzák az általa alkalmazott terminológiai megközelítést és elméleti
álláspontjának lényegét. Emiatt írtam én egyszer azt, hogy Wüster arra vonatkozó elmé-
letet alakított ki, hogy milyennek kellene lennie a terminológiának ahhoz, hogy biztosít-
sa az egyértelmű többnyelvű kommunikációt, és nem arra vonatkozót, hogy valójában
milyen a terminológia nagy változatosságában és pluralitásában.
Wüster modelljének követői azonban ezzel a kritikával szemben fenntartják, hogy
az általános terminológia-elmélet (the General Theory of Terminolgy), ahogy ők hívják,
a későbbi hozzájárulásoknak köszönhetően jelentős mértékben fejlődött, és ezzel hárítják
a modellt ért kritikákat. Ezek a hozzájárulások az alábbiakkal módosítják és egészítik ki
Wüster gondolatait:
– A nemzetközi szabványosítás célját kiterjesztik azáltal, hogy javasolják, a termi-

nológia fejlesztése legyen a nyelvtervezés része.
– Elfogadják, hogy létezik kontrollált szimmetria. Wüster posztumusz munkája ezt
már elfogadja.
– A szinonimitás bizonyos fokát elfogadják, bár javasolják elkerülni a szabványosí-
tandó terminológia területén.
– A terminológiai egységek tanulmányozásába beleveszik a frazeológiát.
– A szóbeli alakok jelentését elfogadják a nyelvtervezés kontextusában.
– A modellt dinamikussá teszik azáltal, hogy az új terminusok kialakulásának leírá-
sát is beleveszik.
– Bevezetik a nem hierarchikusan rendezett fogalmi struktúrák ábrázolását.
Másrészről, nem módosítják a következőket:
– A fogalom elsődleges a jelöléssel szemben, következésképpen tőle független.

– A fogalom egyetlen jelentésű (azaz monoszém), bár elismernek olyan dimenzió-
kat, mint az osztályozás paraméterei.
– A jelölők szemiotikai koncepciója.
Az alkalmazott terminológia kialakulására vonatkozó fenti feltételezések alapján

meg kell említenünk a felismerést, hogy az nem feltétlenül preskriptív, mégis fenntartják
a következőket:
– A preskripció szükséges olyan alkalmazások esetében, amelyeket szabványosítani

kívánunk vagy a nyelvtervezésben használni akarunk.
– A terminológia kialakulását irányítani kell (tervezés, egységesítés, szabványosítás
által), bár elfogadják, hogy ez önkéntes tevékenység.
– A jelölések nemzetközi formái elsőbbséget élveznek.
– Az írott alakokra korlátozzák a munkálatokat még a nyelvtervezéshez szánt ter-
minológia esetében is.
Azáltal, hogy ragaszkodnak a fogalom elsődlegességéhez, a munkamódszerük to-

vábbra is az onomasziológiai megközelítésre korlátozódik1.
2. Miért telt el oly sok idő, amíg innovatív elméleti hozzászólások

születtek a terminológia tudományához?
A terminológia eddig nem húzott hasznot abból a természetes fejlődésből, ami a legtöbb
tudományterületen végbement. A tudomány konfrontáció és interakció révén halad előre,
azáltal, hogy hipotéziseket empirikus tényekkel állítunk szembe, modelleket és alternatív
elméleteket javasolunk, és végül mérlegeljük ezen elméletek elfogadhatóságát. Ebben az
értelemben a terminológia nem esett át a szokásos fejlődésen, amit szerintem sok minden
magyaráz, ebből a következőket tartom a legfontosabbaknak.
Az első ok, hogy fiatal tudományágról van szó. A terminológia mint tudományág
kialakulása Wüster és más korabeli gondolkodók érdeme. Nem számítva Wüster doktori
disszertációjának kezdeti hatását az 1930-as években, ezt a folyamatot az 1950-es évekre
kell helyeznünk. Egy tudományág megszületését általában az jellemzi, hogy az alapgon-
dolatok összességét részletesen megvitatják a célból, hogy tudományággá szilárdítsák
ezeket a gondolatokat.
A második és ennél fontosabb ok, hogy mostanáig nem képezték ezek az alapgon-
dolatok ilyen alapos megvitatás tárgyát. Az elmúlt ötven évben nem láttunk elegendő
számú, lényeges és széles körben elterjesztett vitacikket, amelyek szilárd indoklást tar-
talmazó alternatív álláspontokkal gazdagíthatták volna az elméleteket.
A harmadik ok, amely magyarázhatja a terminológia rendhagyó alakulását az, hogy
húsz éven át az elméletről folytatott vita egyszerű találgatásra korlátozódott, és nem
fogadták el, hogy egy elmélet csak addig érvényes, amíg lehetővé teszi a tárgyának és
következésképpen azoknak az adatoknak a leírását, amelyeken keresztül ez a tárgy mani-
fesztálódik.
A negyedik ok a vélemények valódi ütköztetésének hiánya. Sok éven keresztül a
terminológiára vonatkozó elméleti viták egyetlen fórumát egy központ irányította, így
minden eltérő vélemény fölött implicit vagy explicit módon uralkodott. Emellett ez a
központ úgy tálalta a kialakított elveket, mintha sérthetetlen, a priori kiindulópontok
lennének.
Az ötödik ok, amely magyarázhatja a kialakított elvek homogenitását továbbra is
az, hogy a többi tudományág (például a nyelvészet, a pszichológia, a filozófia, a tudo-
mánytörténet vagy a kommunikáció- és diskurzuskutatás) szakemberei nem érdeklődnek
a terminológia iránt. Sok éven át a terminológia úgy tekintett önmagára mint egyszerű
gyakorlatra, amely specifikus igényeket elégít ki, vagy mint olyan tudományterületre,
amelynek jelei nem voltak összefüggésben a nyelvi jelekkel. Slodzian (1993, 1995)
munkáin kívül a tudományfilozófia szintén távol tartotta magát ettől a vitától.
A hatodik, ugyanilyen fontos, az előzőből következő ok, hogy a területen nincsenek
erős elméleti szakemberek. Bár számos alkalommal vitáztak a terminológiáról, a legtöb-
ben, akik érdeklődtek a terminológia iránt, más tárgyak művelői voltak, akiknek az volt a
céljuk, hogy a saját tevékenységi körükbe tartozó specifikus problémákat megoldják:
legyen az fordítás, szaknyelvi kommunikáció, oktatás vagy információ-visszakeresés,
hogy csak párat említsünk. Azok közül, akik érdeklődtek a terminológia iránt, csak keve-
sen foglalkoztak vele mint tudományterülettel. Sőt, sok esetben elvetették az elméleti
megfontolásokat mint haszontalant a keresett praktikus alkalmazások tekintetében.
A hetedik ok az a mód, ahogyan a hagyományos álláspont bármilyen kritikáját fo-
gadták, azaz a kialakított terminológia-elmélet elleni szabotázskísérletnek tekintették.
Ennek eredményeképpen teljes mértékben kizártak minden, az elfogadott területeken
kívülről érkező ellenvéleményt, és tudatosan vagy öntudatlanul (erről a kérdésről nincs
véleményem) figyelmen kívül hagytak minden olyan személyt és gondolatot, aki vagy
ami nem illett a „hivatalos” terminológiába2.
Az pedig nyilvánvaló, hogy a szabványosításon kívül eső terminológiai gyakorlat
felfedte a valós adatok és az elmélet bizonyos elvei közötti összeférhetetlenségeket. A
kisebbségi nyelvek tekintetében például a szociolingvisztikai adatokon nyugvó termino-
lógiai gyakorlat eltávolodott az elmélet alapelveitől. Mindazonáltal, talán mert egyszerű-
en nem vették észre az elmélet és a gyakorlat között lévő ellentéteket, vagy mert közöm-
bösek voltak az elméleti alapok iránt, a terminológia egy látszólag homogén és jól meg-
alapozott úton haladt tovább3.
Háromféleképpen kísérelhetjük meg megindokolni ezt a defenzív hozzáállást:
a) Talán szükségesnek érezték, hogy minden erőfeszítésükkel az új tudományág

egységesítésén és legitimizálásán dolgozzanak, amelyet Wüster indított útjára, és
azok a szervezetek folytattak, amelyeket ő alapított4.
b) Talán szükségesnek érezték, hogy a terminológia elmélete fölött centralizált
kontrollt gyakoroljanak annak érdekében, hogy elkerüljék az ellenvéleményeket,
amelyek veszélybe sodorhatták volna az új tudományág elfogadtatását5.
c) Annak érdekében, hogy megvédjék a módszertani homogenitást, amelyet Wüster

alakított ki és alkalmazott a többnyelvű nemzetközi szabványosítás során, talán
szükségesnek érezték, hogy a szőnyeg alá söpörjenek minden olyan próbálkozást,
amely a kialakított módszertanon lényegesen változtatott volna. Ez az álláspont ab-
ban nyilvánult meg, hogy alig érdeklődtek új munkamódszerek kialakítása iránt,
hacsak nem praktikus igények miatt volt rájuk szükség6.
3. Miért jelent meg hirtelen ilyen sok kritikus vélemény, mind

a hagyományos nézeteken belül, mind rajtuk kívül?
A természet törvénye szerint az elzártságot és koncentrációt az expanzió és fejlődés

időszaka váltja fel. Úgy tűnik, ez történt a terminológia történetének legújabb szakaszá-
ban: az 1960-as, 70-es és 80-as évek elszigeteltsége utat adott az 1990-es években és az
új évszázad első éveiben az új ötletek változatos megjelenésének.
Azt gondolom, hogy ezek az új felvetések mind tökéletesen érvényesek abban az
értelemben, hogy hozzájárulnak a terminológia mint tudományos diszciplína megszilár-
dulásához. Persze ezek közül a kritikai megállapítások közül néhányat majd elutasítanak,
mert tudományosan megalapozatlanok, másokat elvetnek, mert irrelevánsak; de biztos,
hogy sokuk hozzájárul majd a terminológia mint tudományterület haladásához és meg-
szilárdulásához. Habár a kritika szükséges egy diszciplína tudományos fejlődésének
szempontjából, úgy tűnik, hogy a terminológia kritikája, ha hihetünk Budinnak, eddig
nem volt megfelelő:
„A minden diszciplínában (ideértve a bölcsészetet és a társadalomtudományokat is)

elfogadott tudományos etikai normákkal ellentétben néhányan7 egyszerűen figyel-
men kívül hagyták az újabban kiadott, angolul vagy más nyelven hozzáférhető cik-
keket és monográfiákat, amelyek igenis hozzájárulnak a terminológia tudományo-
sabb és naprakészebb tárgyalásához.” (Budin 2001:18)
A hagyományos terminológiát érő kritikák három oldalról származnak: a kognitív

tudományok, a nyelvtudományok és a kommunikációtudományok felől.
A kognitív pszichológia és filozófia azt hangsúlyozta, hogy nehéz élesen elkülöní-
teni az általános és speciális tudást egymástól, és rámutatott, hogy az általános tudás
hogyan járul hozzá a speciális tudás elsajátításához. Azt is kiemelte, hogy a beszélgető-
partnerek milyen fontos szerepet játszanak a diskurzus során a tudás kialakításában, és
hogy a kultúra (sőt, a tudományos kultúra) mindig jelen van a valóság észlelésében.
A nyelvtudományok (language sciences), elsősorban a nyelvészet (linguistics) és a
szociolingvisztika, megkérdőjelezték az általános nyelv és a szaknyelv merev elválasztha-
tóságát, és mélyrehatóan vizsgálták a szaknyelvek társadalmi alapjait. Ezen kívül az általá-
nost és speciálist ötvöző új modellekhez vezető általános hipotézist fogalmaztak meg.
Ebben a fajta nyelvtudományban a szemantika és a pragmatika fontos szerepet játszik. A
nyelv formális aspektusán kívül a terminológiában alkalmazható nyelvészeti modelleknek
számolniuk kell a kognitív és a funkcionális aspektusokkal is. A szövegnyelvészet és a
korpusznyelvészet biztosítja azt a nyelvtani keretrendszert, amely túlnyúlik a strukturális

nyelvészeten és a hagyományos generatív modellekkel vizsgált mondat határain.
A kommunikációs tudományok kidolgozták a kommunikáció változatos szituációs
forgatókönyveit és keretrendszerek formájában olyan modelleket javasoltak, amelyekben
a speciális kommunikáció opciók halmazaként egyetlen keretbe integrálható, és nem a
kommunikáció egy másik fajtájaként kezelték. A diskurzusanalízis egyre jobban érdek-
lődik a speciális diskurzusok, azok társadalmi reprezentációja és eloszlása iránt.
Végül, az elmúlt két évtizedben számos szervezet, országos, regionális, országok és
régiók közötti terminológiai hálózat jött létre Európában, Latin-Amerikában, Afrikában
és Ázsiában, és ezzel együtt a találkozók, képzési lehetőségek és publikációk száma is
megsokszorozódott8. Ezeknek a csoportoknak a vezetői gyakran figyelmen kívül hagyják
a többi szervezet létezését, így az önjelölt nemzetközi szervezetek szokásos viselkedési
módját követik.
4. Milyen volt ezeknek az új gondolatoknak a fogadtatása?
A központok, amelyek hagyományosan a terminológiával kapcsolatos gondolatok ter-

jesztését uralták, gyorsan reagáltak. Myking következő szavai jelzik, hogy aggódtak a
domináns terminológiáért:
„Az egyik potenciális veszély, mit meg kell előzni, hogy a különféle episzte-mológiai
és paradigmatikus álláspontok megakadályozzák a gyakorlati együttműködést, és a
különálló hálózatokra széteső terminológiai közösségek közötti kapcsolat megszűn-
jön. Az ilyesfajta problémák megelőzésének érdekében legalább annyit meg kell ten-
nünk, hogy elolvassuk egymás munkáit.” (Myking 2001: 63)9
Eleinte a kritikákra úgy tekintettek, mintha azok komoly vita nélkül akarnák elvetni a
hagyományt, és mintha bizonyos csoportok ellenvéleményének oka az ő házuk táján lenne
keresendő: például, hogy a terminológiai elvek a kritikus országában nem megfelelőek.10
Furcsa, hogy a bécsi csoportban egyáltalán nem ébredt önkritika, amikor szembeke-
rült ezekkel a külső megjegyzésekkel. Első reakciójuk az volt, hogy a tantételektől való
eltérés az eredeti tanok nem-ismeretéből fakadó támadás, azaz a kritikusok bizonyára
nem tanulmányozták Wüster műveit, legalábbis az eredeti nyelven nem, és a későbbi
írásokat sem ismerték.
Én azt gondolom, nem ismerték fel, hogy az elmélet fejlesztésének központosítása
és az elméleti alapelvek egyetlen csoport által való terjesztése, valamint a tevékenységek
szervezésének belterjessége okolható legalább részben ezekért a reakciókért. A kezdeti
megrökönyödés után a védelem a következő három álláspont köré csoportosult:
a) A negatív álláspont, amely kezdetben a legerősebb volt, de mára elcsendesedett.

Látatlanban elutasított minden ellenvéleményt, sőt nem is vett tudomást a létezéséről.
b) A konstruktív álláspont, amelynek két változata létezik: 1. amelyik magát az elmé-
letet kívánja felülvizsgálni, és pozitív hozzáállással mérlegeli az eltérő véleményeket;
2. amelyik Wüster eredeti munkájának értelmezését próbálja pontosítani, hogy ezzel

elhallgattassa kritikusait.
c) A probabilista álláspont, amely azzal a céllal vizsgálja az eredeti és a néhány új
posztulátumot, hogy felhívja rá a figyelmet, hogy egy szélesebb, integrált elmélet
kialakításához együttműködésre van szükség, és aztán majd ez az elmélet számot ad
a terminológia összességéről.
Budin ezt az utóbbi álláspontot részesítette előnyben, amikor ezt írta:
„Bár a Wüster elméletét ért kritikák közül sok helytálló, sokkal eredményesebb vol-
na, ha egy konstruktívabb és egybehangoltabb megközelítésből értékelnék és hason-
lítanák össze az elméleteket, az egyes feltevéseket és hipotéziseket; és így egy ho-
lisztikusabb, integrálóbb nézőpontból fejlesztenék a terminológia-elméletet. … Sze-
rencsére az elmúlt években számos doktori disszertáció készült, amely hozzájárult a
terminológia-elmélet magasabb szintjének eléréséhez azáltal, hogy kritikai néző-
pontból vizsgálja a kialakított alapelveket, és emellett saját elméleti modellt mutat
be (sic!).” (Budin 2001: 18)11
Myking (2001) kiválóan felépített cikkében ugyanezt az álláspontot képviseli. A

cikkben azt vizsgálja, hogy a szocioterminológia mennyiben járult hozzá Wüster eredeti
elképzeléseihez. Háromfajta kritikai álláspontot különböztet meg:
a) Mérsékelt és „lojális”: pl. Laurén, Myking és Picht (1998).

b) Radikális és „felforgató”: szocioterminológia, szociokognitív terminológia.
c) Radikális és „lojális”: Bertha Toft (pl. 1998, 2001).
Myking szerint az első típus megpróbálja egymáshoz közelíteni a terminológiát és a

nyelvészetet, vagy akár integrálni őket, anélkül, hogy elhagyná a kialakult elméleti és
módszertani alapokat, főként az onomasziológiai kötődést a konceptológiával. Ehhez az
állásponthoz a nyelvészet nagyon tág és liberális értelmezésére van szükség, olyanra,
amely nyitott a szemantikai leírás irányába, egyúttal távol áll a strukturalizmustól és a
generativizmustól, ugyanakkor arra törekszik, hogy csökkentse a terminológia hagyomá-
nyos korai szakasza és a nyelvészet közötti polaritást.
A második csoportba tartozó szerzők, Myking véleménye szerint, teljes mértékben
elutasítják a hagyományos terminológiát. Az álláspontjuk egyik következménye, hogy
elmélyült a hagyományos terminológia és a nyelvészet közötti szakadék.
A harmadik csoport azt hangsúlyozza, hogy tanulmányozni kell Wüster munkás-
ságát, hogy kiegészítsék és adaptálják a kognitív és a funkcionális nyelvészet eredmé-
nyeivel. Fontos megjegyezni, hogy Myking szerint az első és a harmadik csoport kö-
zött csupán annyi a különbség, hogy míg az utóbbi a kognitivizmust határozza meg
elméleti kiindulópontjaként, addig az előbbi – szerinte – eklektikus módszerekkel
dolgozik.
Myking szerint a Wüster többé-kevésbé kritikus követői és bírálói közötti különb-
ségek abból fakadnak, hogy egynyelvű vagy többnyelvű környezetben dolgoznak-e.
Budin ehhez még azt fűzi hozzá, hogy ezeket az álláspontokat leginkább a praktikus
beállítottságuk irányítja, nem tudnak kilépni a kulturális és nyelvi környezetükből.
„Két fő törésvonal létezik: az egyik a szakemberek, tevékenységi körök és tudomá-

nyos kutatási területek között, a másik pedig a kultúrák és különböző nyelvközös-
ségek közötti határok mentén. Bár a gyakorlati terminológiai munka globális vállal-
kozás, hiszen a világ minden táján végzik, több tucatnyi országban és sok különféle
nyelven, az ezekben a nyelvi közösségekben dolgozó terminológusok mégsem tud-
nak arról, hogy mi zajlik a többi nyelvterületen, más országokban.
A terminológia területén az elméletek kialakítására irányuló összes eddigi kísérlet
azzal jellemezhető, hogy erősen orientálódik a gyakorlati problémamegoldás felé,
és tudományosan igazolható módszereket alakít ki ezeknek a problémamegoldó tö-
rekvéseknek a hatékonyabbá tételére.” (Budin 2001: 14–15)
Ezért Budin szerint ki kellene alakítani egy alapvető eljárást, amely földrajztól és
nyelvektől függetlenül lehetővé tenné a szakmai kommunikációban felmerülő összes
terminológiai probléma megoldását.12
Myking más okokat lát az általa leírt három kritikai álláspont különbségeinek hátte-
rében:
„A különbség a gyakorlati indítékok különbségeiben rejlik. Ez a (b) esetben az

(egynyelvű) nyelvtervezés, míg az (a) és a (c) esetekben az erős érdeklődés a fordí-
tás vagy akár a szabványosítás problémái iránt. Ezeket a jellemzőket érdemes lenne
megvizsgálni, mert részben magyarázatot adhatnak a hagyományos terminológiával
szemben tanúsított nyilvánvaló ellenszenvükre. Szintén jelentősége van a vitában a
nyelvészet kognitivista szemléletű paradigmaváltásának.” (Myking 2001: 56)
Azt hiszem, hogy Myking magyarázata nem kellően megalapozott, és valószínűleg

abból ered, hogy a terminológián belüli különféle álláspontokat hagyományosan
dichotómiákként képzelték el, ami túlságosan leegyszerűsítette a kérdést:
a) a terminológia irányultsága szerint: nyelvtervezés vs. szaknyelvi kommunikáció,

b) a terminológia típusa szerint: témaspecifikus/szabatos vs. szisztematikus,
c) a módszertani irányultság szerint: szemasziológiai vs. onomasziológiai.
Igaz azonban, és ebben rejlik az eltérő vélemények fontossága, hogy a praktikus

megfontolások mögött különböző koncepciók, különböző kiindulási pontok, eltérő ala-
pok és eltérő elméleti megközelítések léteztek.
1993-ban Laurén és Picht először próbálta meg összehasonlítani az elméleteket.
Kooperatív módszerrel dolgoztak, és az összehasonlításokat aszerint végezték el, hogy
az egyes csoportoknak a fogalomról, a terminusról, a kettő kapcsolatáról, a tervezésről és
a szabványosításról, a terminológiának a tudományok között elfoglalt helyéről stb. alko-
tott elképzelése mennyire volt hasonló vagy eltérő. Budin szavaival arra a következtetés-
re jutottak, hogy:
„az összehasonlított elméletekben és iskolákban (az úgynevezett bécsi iskola,

amelynek Wüster és Felber voltak a fő képviselői, az ún. szovjet iskola, az úgyne-
vezett prágai iskola, és más jelentős kutatási irányzatok, mint pl. a kanadai, német,
skandináv, valamint a terminológia és a tudásmérnökség újabb erőfeszítései) sokkal
több a közös vonás, mint feltételezték. Ezek a „terminológiai iskolák” sosem létez-
tek teljesen elkülönült és izolált hagyományokként, sokkal inkább egymással szoro-
san összefüggő, interaktív kutatási irányzatokként. Az elméleti feltevéseik jelentős
része közös, különbségek a prioritások felállításában voltak. Következésképpen in-
kább egyetlen terminológia-elméletről célszerű beszélni, amelyben minden kutató
részt vesz, és amihez különféle módokon (és különböző nyelveken)13 járulnak hoz-
zá.” (Budin 2001: 17)14
A Wüster „lojális” követői által kidolgozott elméletnek vannak olyan vonásai, ame-
lyek alapján beszélhetünk egy új vagy kibővített elképzelésről. Hogy megkülönböztet-
hessük Wüster eredeti elméletétől, a követői által kialakított hagyományos terminológia-
elméletet Extended general theorynak, azaz kiterjesztett általános elméletnek fogom
nevezni.
A kiterjesztett általános elmélet főbb jellemzőit Myking a következőképpen foglalta
össze:
– az elméleti alapelveket az EKLEKTICIZMUS jellemzi,

– az ismeretelméleti tantételek halmaza: FÜGGETLEN FOGALMAK,
– az alkalmazott módszer: ONOMASZIOLÓGIAI,
– a problémák meghatározott halmaza: SZABVÁNYOSÍTÁS (Myking 2001: 61).
Myking szintézisét tekinthetjük a kiterjesztett hagyományos elmélet gerincének, és

ez alapján a következő kérdéseket fogalmazhatjuk meg:
– Lehetővé teszi-e a premisszák ezen gyűjteménye egy olyan, elég széleskörű elmé-
let létrehozását, amelyben el lehet helyezni a különböző megközelítéseket?
– Elég széleskörű-e ez ahhoz, hogy összeegyeztethető legyen a legkülönfélébb ter-
minológiai szükségletek által életrehívott sokféle alkalmazással?
Myking leírása a kiterjesztett hagyományos elméletről segít nekünk abban, hogy

egy lépéssel közelebb kerüljünk egy olyan terminológia-elmélet megalkotásához, amely
egyrészről támaszkodik a különböző körülmények következtében létrejött empirikus
adatokra, másrészről pedig el lehet benne helyezni a különféle nézőpontokat és a külön-
féle igényekre reflektáló prioritásokat. Ezért szerintem a kérdés nem az álláspontok
védelme, hanem annak analizálása, hogy az eddig kialakult elképzelések kellően széles
körűek-e, és megfelelően reprezentálják-e a terminológiai adatokat és azok funkcióit
ahhoz, hogy már most egységes terminológia-elméletről beszélhessünk. Ebben a vitában
a kiterjesztett hagyományos elmélet nagyon fontos szerepet játszana, mert van belső
koherenciája, de arra nem lenne alkalmas, hogy azt a kezdeti magot alkossa, amelyre rá
lehet építeni az elméletet a többi elképzelés és igény elemeiből. Szerintem sokkal éssze-
rűbb széles alapra építkezni, mint egy korlátozott elméletből kiindulni és azt kibővíteni.
Egy széles elméleti sémába bele lehet illeszteni a különböző elképzeléseket mindaddig,
amíg nem keletkezik belső ellentmondás, és amíg az adatokat le lehet írni, és lehetőleg
meg is lehet magyarázni.
Ezen a ponton Budinnal értek egyet; ő ezt írta:
„…jelenleg egyetlen kollektív, mégis nagyon sokoldalú és sokdimenziós termino-

lógia-elmélet van kialakulóban, amelynek alapjául a terminológia-kutatók első
generációjának úttörő eredményei szolgálnak, napjainkban pedig a fiatal kutatók
új generációjának megjelenése számos új nézőpontot szolgáltat a vitához...”
(Budin 2001: 20)
5. Milyen elméletre lenne ahhoz szükség, hogy számot adhasson

a terminológiáról?
Indulásként térjünk vissza Myking kérdéseihez, amelyek segítségével elemezhetjük a

terminológia különféle elméleti megközelítéseit, és amelyeket ő a következőképpen
válaszol meg, elméleti kiindulópontként a kiterjesztett hagyományos elméletet használ-
va:
„– Jogos-e a hagyományos terminológiát a »preskriptivizmussal« azonosítani?”

(Myking 2001: 63)
A lojalisták számára nem, feleli Myking, még akkor sem, ha létezhetnek olyan
okok, amelyek ezt igazolhatják.
„– A preskriptív célok akadályozhatják-e a szilárd terminológia kialakulását?”

(Myking 2001: 63)
Myking válasza ismét nem, bár elismeri, hogy létezik olyan nyelvtervezés (itt a
francia nyelvtervezésre utal), ahol a terminológia szociolingvisztikai dimenzióját elha-
nyagolják, és az egységesítő tendenciákat erősítik.
„– A hagyományos terminológiát elzárták a társdalomtól?” (Myking 2001: 63)
A „lojalista” álláspont szerint a válasz erre a kérdésre is nemleges, bár elismeri,

hogy a kettő kapcsolatát sokszor nem megfelelően magyarázzák, és nem integrálták
kellőképpen a terminológia elméletébe. Ennek eredménye, hogy az a kép alakult ki a
terminológiáról, hogy az egyszerűen egy „szakmai eszköz”.
5.1 A vizsgált adatok
Myking megfigyelései lehetővé teszik számomra, hogy elmagyarázzam elképzeléseimet

az elmélet kialakításáról, főként hogy mi a preskripció szerepe ebben a fejlesztésben.
Azt vallom, hogy egy elmélet sosem lehet preskriptív, mert egy elmélet koherens
módon összerendezett axiómák vagy a lényegi dolgok egysége, amely lehetővé teszi
egy tárgynak, annak tulajdonságainak, kapcsolatainak és működésének leírását egy
meghatározott keretben. A Wüster által kidolgozott elmélet nem preskriptív, hanem
inkább deskriptív, még akkor is, ha az általa leírt adatok nem reprezentatívak a termi-
nológia teljes területére nézve, az ezek alapján az adatok alapján megfogalmazott el-
mélete pedig elfogult.
Most, hogy álláspontunkat kialakítottuk az első kérdéscsoportról, vizsgáljuk meg
a kérdések második halmazát, amelyeket szintén Myking fogalmazott meg. Ezek segí-
tenek megbirkóznunk azzal a problémával, hogy hogyan alakítsuk ki a terminológia
elméletét.
– „A „korrekcionista” irányzatok ugyanazokat a problémákat kívánják megoldani,

mint a hagyományos terminológia?
– A „terminológia leírása” önmagában helyes cél, és a leírás valóban összeegyeztet-
hetetlen a „fejlesztéssel”?
– Az egynyelvű és nyelvtervezés irányultságú problémák megoldásához, mint pl. a
frankofón, katalán és izlandi nyelvterületeké, többé-kevésbé más elméletre van
szükség, mint amit a hagyományos terminológia kínál?
– Mi a helyzet a nemzetek feletti szintű, többnyelvű terminológiával, például az EU
szintjén?
– Hogyan lehetne a motivációról alkotott kognitív álláspontot ötvözni a többnyelvű
problémaközpontú megközelítéssel, legyen szó szabványosításról vagy szakszótá-
rak összeállításáról?” (Myking 2001: 62)
Ezek közül a kérdések közül a fentiekben már többet megválaszoltam. Minden el-
mélet végső célja az, hogy leírja a valós adatokat, és belső konzisztenciával kell rendel-
keznie, valamint magában kell hordoznia a lehetőséget, hogy prediktív legyen. Minden
elméletnek van alkalmazott oldala, és ezeknek az alkalmazásoknak a segítségével lehet a
problémákat megoldani. A terminológia elmélete sem kivétel ez alól.
A hagyományos elméletnek azért lehettek kritikusai, mert a terminológia tárgyát kü-
lönbözőképpen határozták meg, és különböző álláspontokból és nézőpontokból vizsgál-
ták (ami nem jelent különböző gyakorlati célt). Ha a megfigyelt és lejegyzett adatok egy
szótárból származnak, főként ha ez a szótár szabványosított, akkor valóban az lesz a
következtetés, hogy a terminológia egyértelmű és szisztematikus, hogy a különböző
nyelvekben létező terminusok egymással teljesen ekvivalensek, hogy a fogalom szeman-
tikailag mindig szabatos (vagy más szóval, a fogalmak szépen elkülönülnek egymástól
egy tudományterületen belül), hogy azon a meghatározott tudományterületen a fogalmak
univerzálisak, és hogy a jelölők formailag hasonlóak, így közelítve a helyzetet egy nem-
zetközi terminológia felé.
Ha azonban a terminológiai adatokat a természetes környezetükben figyeljük meg,

azaz a nyelvhasználatban, ahol a szakmai kommunikáció különféle funkcionális regiszte-
reinek különféle variációi léteznek, az adatok már korántsem olyan szisztematikusak,
kevésbé egyértelműek és kevésbé univerzálisak. Ennek oka nyilvánvaló: a szóbeli és
írásbeli szakmai nyelvhasználatban a terminusok a kifejezés és a kommunikáció eszkö-
zei, és e két változónak megfelelően a nyelvhasználatra a redundancia és a fogalmi és
szinonimikai változatok megléte a jellemző. Ezenfelül hadd jegyezzem meg, hogy a
nyelvek között nem mindig létezik tökéletes ekvivalencia. Az adatok megfigyelésének az
eltérő fókusza felelős az egyik legfontosabb nézetkülönbségért.
Ebben maximálisan osztom Antia véleményét, amelyet Myking is helyeslően ismé-
tel (Myking 2001: 62):
„A terminológia tárgyának elméletéről vallott ismeretelméleti álláspont meg kell,

hogy haladja a neopozitivizmusra jellemző naiv realizmust és a radikális konstruk-
tivizmus által képviselt szolipszizmust… Számos köztes álláspontot tartanak ezek-
nél alkalmasabbnak a terminológia számára… Ha kiemeljük ezeket a köztes állás-
pontokat, vagy ha egy széles ismeretelméleti személetmódhoz folyamodunk, azzal
egyúttal az ontológiai egységesség helyett az ontológiai pluralizmus mellett köte-
lezzük el magunkat.” (Antia 2000: 89)
A második nézetkülönbség a terminológia céljait érinti, és – bár talán nem így tűnik
– végeredményben ugyanazon ok miatt keletkezett: a vizsgált adatok szűk körének kö-
vetkezményeként.
Ha Wüster számára a terminológia fő célja elkerülni a kétértelműséget a nemzetközi
szakmai kommunikációban, akkor nyilvánvaló, hogy a terminológia feladatköre a fo-
galmak szabványosítására korlátozódott (és emiatt alakult ki a nézet, hogy a fogalom
független a jelölőjétől, és megelőzi azt), valamint arra, hogy a különböző nyelvekben a
fogalom jelölőit szabványosítsák. Azonban a terminusokkal más reprezentációs és kom-
munikációs környezetben is lehet foglalkozni, amihez már kiterjedtebb terminológiai
nézőpontra van szükség. Egyetlen példát hozok erre: a fordítást. A szakfordítónak olyan
szövegekkel kell boldogulnia, amelyek nem mind ugyanazon kommunikációs regiszter-
hez tartoznak, és annak ellenére, hogy mindre jellemző a szakmai kommunikáció azonos
mértékű formalitása, a szövegek funkcióinak sokfélesége nem igényel ugyanolyan szintű
szakosodást. Mindemellett sok területen nincs is egységes kép arról, hogy mi tartozik az
adott területhez.15
A szövegeknek ez a „vertikális” változatossága abban nyilvánul meg, hogy milyen
mennyiségű és típusú terminológiát tartalmaznak. Egy kevésbé szakmai, didaktikus
funkciójú szöveg általában fogalmilag redundánsabb, következésképpen a jelölők több
változatát tartalmazza, mint egy olyan, magas szakmai szintű szöveg, amely azonos
szintű ismeretekkel rendelkező kollégáknak számol be egy tudományos innovációról.
Úgy tartják, hogy a fordításnak – és ugyanígy a szakfordításnak is – a tartalom
szempontjából az eredetihez viszonyítva szó szerintinek kell lennie, a kifejezésmódjának
helyesnek, a regiszter szempontjából adekvátnak és a célközönség retorikája szempont-
jából pontosnak. Így a fordított szöveg minden tekintetben olyan, mintha eredetileg a
célnyelven írták volna. Ennek a célnak az eléréséhez a fordítónak nyilvánvalóan alkal-

maznia kell a megfelelő terminológiát (a célnyelvi közösség szakemberei által használ-
tat) és a kifejezésmódnak ugyanazt a szintjét (kivéve, ha a szöveget egy másféle befoga-
dói funkcióra szánták), valamint a szövegtípusnak megfelelő szerkezetekből kell válasz-
tania.
5.2 Elképzelések az elméletről
Az egyik legfontosabb megválaszolandó kérdés a terminológia elméletének megalkotása

során, hogy mi is egy elmélet, és mit jelent az, hogy felépítünk egy terminológia-
elméletet.
A tudás pozitivista megközelítésében, egy adott elmélet16 olyan, kisszámú axiómá-
ból származtatott tételek rendszere, amely abból a célból jött létre, hogy a tapasztalati
törvények egy halmazát a lehető legegyszerűbb, legteljesebb és legpontosabb módon
ábrázolja. Az egyszerűség, teljesség és pontosság kitétele lehetővé teszi a formális logi-
kai elemzést, ami a XX. századi tudományban uralkodó logikai pozitivizmus végső célja.
Ebből a nézőpontból tehát az elmélet egy olyan hipotézishalmaz, amely kialakítása után
igazolható vagy cáfolható.
Ami a formai vonatkozásokat illeti, a kanonikus elméleteknek olyan saját ábécéjük
vagy jelkészletük van, amely a megfelelő szabályok segítségével olyan formális nyelvet
határoz meg, amellyel leírható az axiómák halmaza. Ezen a bázison, ezekre a formációs
szabályokra alapozva, segítségükkel állítják elő azokat a tételeket, amelyek az elméletet
alkotják. Ez a formális hálózat megfelelőségi szabályokon keresztül (amelyek biztosítják
az egyik szint projekcióját a másikra) van összefüggésben az empirikus szinttel. Az ada-
tok és a pozitivizmust jellemző elmélet közötti radikális különbség nem jelenik meg az
analitikus filozófiában.
Egy elmélet több szinten lehet adekvát. Egy elmélet lehet adekvát a megfigyelés
szintjén, ha biztosítja a vizsgált adatok leírását. Lehet adekvát a leírás szintjén, ha amel-
lett hogy lehetővé teszi a vizsgált adatok leírását, biztosítja azoknak a nem vizsgált ada-
toknak a leírását is, amelyek előfordulhatnak. Ettől lesz prediktív. Egy elmélet a magya-
rázat szintjén adekvát, ha amellett, hogy az előző két vonatkozásban adekvát, meg is
magyarázza, hogy hogyan és miért jönnek létre ezek az adatok, és hogyan sajátítjuk el
őket. Mindazonáltal egy elmélet kialakítása nem egyszerű feladat. Először is ritkán for-
dul elő, hogy egyetlen ember gondolataként keletkezik, gyakrabban születik széles körű,
szerteágazó és kollektív erőfeszítés eredményeként (amely együttműködés vagy vita
révén jön létre). És általában hosszú idő alatt alakul ki.
Az elmélet fejlődése során többféle tevékenység és folyamat zajlik le. Néha az el-
mélet egy megérzéssel kezdődik, majd hosszú elmélkedés után vezet el a hipotézisekhez,
amelyeket aztán empirikus vizsgálatokkal kell igazolni vagy cáfolni. Máskor az elmélet
egy másik elmélet cáfolatából alakul ki, amely a leírás szintjén nem volt kielégítő. Néha
a tudományos váltás illik a fejlődés vonalába, azaz az elmélet alapvető tanait nem kérdő-
jelezi meg, hanem a korábban nem vizsgált aspektusokat és kapcsolatokat egészíti ki;
máskor az új elmélet felváltja az előzőt. Ebben az esetben teoretikus változásról beszé-
lünk, és ha a változás oly jelentős, hogy az új elmélet a jelenségről új felfogást hoz –

még akkor is, ha ugyanarról az egyedi jelenségről vagy a jelenségek egy csoportjáról van
szó –, akkor előáll az, amit Kuhn (1962) új paradigmának hív.
Ahhoz, hogy megfejthesse a hagyományos elmélettel szembeni kritikus álláspontok
jelentőségét – amelyeket a szerzőik alternatívaként kezelnek –, Budin 2001-ben elvégez-
te ezeknek az elképzeléseknek az összevető elemzését. Értékelését három gondolat köré
csoportosította.
a) Szocioterminológia; ebbe a csoportba tartozik szerinte a Rouen csoport álláspont-

ja, Skandinávia társadalomirányultságú terminológiája, a Temmerman-féle úgyne-
vezett kognitív szocioterminológia és néhány önálló tanulmány, mint pl. Boulanger
(1995), Cabré (1999b) és Antia (2000).
b) A számítógépes terminológia, amely szövegkorpuszokat használ, és magába fog-
lalja a terminológiai mérnökség alkalmazott kutatásait, valamint az adatok és
metaadatok modellálását abból a célból, hogy feldolgozza a terminológiai informá-
ciót és elvégezze a terminológiai elemzést, mindezt a formális nyelvészet nézőpont-
jából: Ahmad (1998), Heid (1999), Bourigault, Jacquemin és L’Homme (1998) és
Pearson (1998).
c) Riggs (1984) független paradigmája, amely a társadalomtudományokra korláto-
zódik.
Ezután Budin arra a következtetésre jut, hogy a tudományfilozófia kritériumai alap-

ján az összes fenti elmélet (ideértve a hagyományos elméletet is) nagyon kevés elméleti
tartalommal rendelkezik. Ezeknek az álláspontoknak a nagy része – írja Budin – kiindu-
lásként különböző területek elméleti elemeiből válogat eklektikus módon, úgy, hogy
csak kevéssé dolgozza össze őket, valamint kevés eredeti elemet tartalmaznak, habár
axiomatikus feltevéseket tesznek és részlegesen leírják a terminológiai tényeket. Bár
magukat elméleteknek hívják, Budin következtetése szerint nem többek, mint „magya-
rázgatások”, leírási módszereket nyújtanak, de „szinte soha nem nyújtanak valódi ma-
gyarázatokat bizonyos jelenségekről” (Budin 2001: 19).
A kutatás eredményeként Budin támogatja egy valódi terminológia-elmélet kollek-
tív kidolgozását, bár nem fejti ki, hogy milyen típusú elméletre gondol; és nem is szól
részletekről a közös vállalkozást illetően.
„Másrészről, ha követjük egy szigorúbb tudományfilozófia érvelését és néhány ter-

minológia-kutató (pl. Cabré) véleményét, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy
csak most kezdjük el egy valódi terminológia-elmélet kollektív építését. Ebben az
esetben még nagyon messze vagyunk a célunktól, hiszen a legalapvetőbb feltevése-
ket és axiómákat is részletesen és sokkal szélesebb alapokon kell megvitatni.” (Bu-
din 2001: 19)
6. Egy integrált elméletre irányuló javaslat
Ha valami félresikerült a terminológia mint tudományág fejlődésében, az amiatt van,

hogy az elmélet nem a szokásos tudományos eljárásokon keresztül fejlődött, úgymint
hipotézisek megfogalmazása, ezek igazolása vagy cáfolása, empirikus vizsgálat, a leg-
jobban általánosítható javaslatok megkeresése, végül a javaslatok megvitatása és értéke-
lése olyan kritériumok alapján, mint például az egyszerűség, leírhatóság vagy a pszicho-
lógiai alkalmazás.
A terminológia mint tudományterület csak akkor fog előrelépni, ha azok, akik ér-
deklődnek a terminológia iránt, ki tudják fejteni a gondolataikat, és pontos adatokra
támaszkodva tudják megvitatni őket. Ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor továbbra is
olyan elveket fogunk javasolni, amelyek nincsenek összhangban a vizsgált adatokkal, és
egyetlen álláspontot kívánunk mindenkire ráerőltetni, ahelyett, hogy kiválogatnánk a
diszciplínánk központi magját alkotó terminológiai adatok magyarázatára és leírására
legalkalmasabb elemeket és modelleket, tulajdonságaikat és jellemzőiket, a szakmai
nyelvhasználatban való működésüket, és hogy hogyan sajátítjuk el őket. Azért, hogy
hatékonyan járulhassak hozzá a terminológia-elmélet kialakításához és fejlesztéséhez,
1996 óta egy megfelelően széles körű elméleti elgondoláson dolgozom, amely felöleli a
terminusokról alkotott különböző elképzeléseket. Ebből a célból kezdetben az „elmélet”
egyik lehetséges értelmezését használtam, nevezetesen azt, hogy az elmélet olyan, belső
koherenciával rendelkező állítások és elvek vagy feltételek rendszerezett összessége,
amely biztosítja a jelenségek egy halmazának és azok kapcsolatainak leírását (vagy le-
írását és magyarázatát), amely adott alapismeretek köré szerveződik. Azt gondolom,
hogy bármilyen javaslat érkezik egy új elméletre, elsőként ki kell fejtenie a kiinduló-
pontját és azt a nézőpontot, ahonnan az adatokat elemezni kívánja.
6.1 A feltevések
Két fő feltevésből indulunk ki. Az első feltevés az, hogy a terminológia egyszerre szük-
ségletek halmaza, azok megoldására irányuló gyakorlatok halmaza és ismeretek egysé-
ges területe.17 A második feltevés az, hogy a terminológia elemei a terminológiai egysé-
gek. Vizsgáljuk meg ezeket a feltevéseket.
Egyrészt, a terminológia feltételezi, hogy szükség van olyan tevékenységekre, ame-
lyek a szaktudás megjelenítését és átadását szolgálják, úgymint szakfordítás, szaknyelv-
oktatás, szakírás, szakterületek oktatása, dokumentáció, szaknyelvi mérnökség, nyelvter-
vezés, műszaki szabványosítás stb. Tehát minden szakismeretekkel rendelkező szakem-
bernek szüksége van terminológiára. Ez egyértelmű, hiszen a terminusok, a legtágabb
értelemben, azok az egységek, amelyek a leghatékonyabban alakítják egy adott tárgyról
való ismereteinket.
Másrészt, a terminológia alkalmazások halmaza, hiszen olyan termékek előállítását
biztosítja, amelyek szükségletek célzott kielégítését szolgálják. Ezeknek a termékeknek a
legfontosabb tulajdonsága a megfelelőség. Egy terminológiai alkalmazásnak specifikus
igények kielégítésére kell irányulnia, és emiatt figyelembe kell vennie a felhasználókat
és azokat a tevékenységeket, amelyeket egy ilyen specifikus alkalmazással szándékoz-

nak megvalósítani.
Ez elvezet minket oda, hogy ellentétben a terminológiai glosszáriumok szabványo-
sításáról általában mondottakkal, mindig az adott helyzet körülményei szabják meg az
alkalmazás típusát (egy- vagy többnyelvű glosszárium, lexikon, szótár, szoftver, szöveg,
poszter, szabvány stb.), hogy milyen információt tartalmazzon (terminológia, frazeoló-
gia, definíciók, változatok, kontextusok, fonetikai vagy fonológiai reprezentáció, idegen
nyelvi ekvivalensek, illusztrációk stb.), valamint hogy milyen legyen az ábrázolási mód-
juk vagy akár a terjesztés módja.
Harmadrészt, a terminológia egy tudományág, ennélfogva egy ismeretkör tárgyáról
szóló alapvető, lényegi ismeretek rendszerezett halmaza. A terminológia elméletének le
kell írnia ezt a tárgyat, és biztosítania kell egy kellően széles módszertani keretet, amely
magában foglalja a különböző szükségletek kielégítésére irányuló gyakorlatokat. Ha
elfogadjuk a feltevést, hogy a terminológia egy tárgyról szóló ismeretek halmaza, akkor
a következő kérdés az lesz, hogy mi a terminológia központi tárgya.
A második feltevés, amiből kiindultunk, az volt, hogy a terminológia központi ele-
mei a terminológiai egységek. Ekkor fel kell tennünk a kérdést, hogy mik azok a termi-
nológiai egységek, hol találhatóak, és hogyan ismerjük fel őket.
A terminológiai egységek sokrétűek, egyszerre a tudás, a nyelv és a kommunikáció
egységei. Ezen megközelítés alapján a terminológiai egységek leírásának le kell fednie
mindhárom komponenst: a kognitív komponenst, a nyelvi komponenst és a szocio-
kommunikatív komponenst.
De a terminológiai egység hármas összetétele miatt nem különbözik a többi nyelvi
egységtől, mint amilyenek például az általános nyelvhasználatban a szavak és lexikai
egységek. Ennélfogva ahhoz, hogy a terminológiai egységeket elfogadtassuk a termino-
lógia specifikus tárgyaként, rá kell mutatnunk, hogy specifikusak, és meg kell magya-
ráznunk, hogy miért specifikusak. Ezért szükséges olyan korlátozó feltételeket szabni,
amelyek megkülönböztetik őket egyrészt az azonos strukturális szinten lévő nyelvi jelek-
től, például a szavaktól, másrészt pedig az egyéb olyan egységektől, amelyek szintén
speciális ismereteket közvetítenek, mint amilyenek a speciális morfológiai, fonológiai,
frazeológiai vagy mondatszintű egységek.
A terminológiai egységek specifikussága az azonos strukturális szinten lévő egyéb
egységekkel (szavakkal) és az azonos jelentésmóddal szemben abban áll, hogy mindhá-
rom komponensük (a kognitív, a nyelvtani és a pragmatikai) korlátozó feltételeknek felel
meg.
A gondolatmenetet követve kimondhatjuk, hogy a terminológiai egységek olyan fel-
tételek (conditions) halmazai, amelyek megkülönböztetik őket a többi hasonló, de mégis
különböző egységtől. Ezek a feltételek a következő három területről származnak:
A kognitív komponens szempontjából többek között a következő feltételeknek felel
meg:
a) függ a téma kontextusától;

b) a fogalmi struktúrában pontosan meghatározott helyet foglal el;
c) a struktúrában elfoglalt helye szabja meg a specifikus jelentését;
d) ez a jelentés explicit módon rögzített;

e) ezt a jelentést az egység jellemzőjének tekintjük;
f) a szakmai közösség rögzíti, elismeri és terjeszti.
A nyelvészeti komponens szempontjából többek között a következő feltételeknek felel

meg:
a) lexikai egység, lexikai eredet következtében vagy lexikalizáció folytán;

b) lexikai és szintaktikai szerkezettel is rendelkezhet;
c) mint lexikai egység a szóképzés és az új alkotóegységekkel való bővülés összes
eszközével rendelkezik;
d) formailag egybeeshet az általános nyelvhasználat egységeivel;
e) a szófaját tekintve lehet főnév, ige, melléknév, határozószó vagy főnévi, igei,
melléknévi vagy határozói szerkezet;
f) a következő tág szemantikai kategóriák egyikébe tartozik: entitás, esemény, tulaj-
donság vagy viszony; de ezek a kategóriák és az alkategóriáik nem feltétlenül zár-
ják ki egymást, ezért inkább szemantikai értéknek tartjuk őket;
g) jelentése a szakterületen belül diszkrét;
h) jelentését a lexikai egység által hordozott információhalmazból vonjuk ki;
i) szintaktikai kombinálhatóságát a nyelvben lévő lexikai egységek kombinációs
szabályai behatárolják.
A kommunikatív komponens szempontjából többek között a következő feltételek-

nek felel meg:
a) a speciális nyelvhasználatban fordul elő;

b) formailag a tematikus és funkcionális tulajdonságai alapján alkalmazkodik ehhez
a típusú nyelvhasználathoz;
c) a speciális nyelvhasználatban más ikonikus vagy szimbolikus rendszerekhez tar-
tozó egységekkel együtt fordul elő;
d) tanulási folyamat révén sajátítjuk el, ezért a szakterület szakemberei foglalkoz-
nak vele;
e) alapjában véve denotatív (de ez nem zárja ki a konnotációkat).
6.2 A kérdések
Korábban már kifejtettem az alapfeltevéseket, és meghatároztam az ismeretterületünk

tárgyát, megfogalmaztam számos kérdést erre a tárgyra vonatkozóan, amelyek közül a
jelen tanulmány számára a következőket választottam ki:
– Mi a terminológia mint kutatási terület – vagy ahogy néhányan látni szeretnék,

diszciplína – ismereteinek központi tárgya?
– Milyen természetű ez a tárgy?
– Hol fordul elő ez a tárgy, és hogyan figyeljük meg?

– A tárgy mely aspektusait figyeljük meg?
– Milyen módszereket alkalmazzunk a megfigyeléshez?
– Mi a megfigyelésünk célja?
Ezekre a kérdésekre részletes választ adok a 7. pontban. Mindazonáltal a további-

akban a terminológiai egységek két aspektusával foglalkozom: a róluk szóló elképzelé-
sek sokféleségével és azzal, hogy hogyan kell kezelni őket.
6.3 Közelítés a tárgyhoz és hozzáférés
A terminológiai egységek többdimenziósak, ezért a leírásukra szolgáló elmélet is több-

dimenziós kell, hogy legyen. A Kocourektől vett alábbi idézet jól összefoglalja ezt:
„A terminológia összetett jelenség, ezért számos szögből és többféle módszerrel (pl.

logikai, filozófiai, szociológiai, pszichológiai, statisztikai stb.) lehet megközelíteni,
nem is beszélve az egyes tárgykörökben speciálisan a terminológiával való foglal-
kozásra kifejlesztett módszerekről. Mivel azonban a terminológia a nyelv egyik
összetevője, a nyelvészet is fontos helyet foglal el vagy foglalhat el ezek között a
megközelítési módok között. Következésképpen a terminológiai kutatás bekerült az
alkalmazott nyelvészet doménjei közé.” (Kocourek 1981: 217)
Most azonban azt a kérdést is fel kell tennünk, hogy hogyan lehet összeegyeztetni a
tárgy és a tárgykör multidimenzionalitását a terminológia tudásterületi egységességének
feltételével.
A válaszhoz a kérdést két különálló részre osztjuk:
1. Különböző felfogások léteznek-e a terminológia ismeretkörének tárgyáról?

2. Ha ez a helyzet, akkor hogyan lehetséges a különféle felfogások tiszteletben tar-
tása mellett egységként foglalkozni a terminológia tárgyával?
6.3.1 A terminológiáról mint tárgyról alkotott felfogások
Az első kérdésre a válasz igen. Csak újra meg kell vizsgálni a hagyományos terminológia-
elmélet célkitűzéseit ahhoz, hogy észrevegyük, hogy annak központi tárgya nem a termino-
lógiai egység, ahogyan mi tartjuk, hanem a fogalmak és azok viszonyai, és csak azután a
jelölők és az egyéb jelek, amelyek kifejezik a fogalmakat. Hogy számot adjuk erről a vé-
leménykülönbségről, két megközelítést kell elkülöníteni: a szemiotikai és a nyelvészeti
megközelítést. A szemiotikai megközelítésben a fogalom független és megelőzi a jelölőjét,
és emellett a jelölő nem feltétlenül nyelvi.
Ez az álláspont kétféleképpen igazolható. Először, mert egy korábban megalkotott tár-
gyat vizsgálunk, vagyis az azért jött létre, hogy aztán megvizsgálhassuk. Ebben az esetben a
fogalom egy egységes változata lett „felépítve” egy előre kialakított konszenzusra alapozva,
amely egy tárgy, egy valós vagy képi vagy nyelvi entitás reprezentációja (egy definíció vagy
magyarázat) megfigyeléséből ered. Másodszor, mert az utalás a kognitív és a prelingvisztikai
működésre vonatkozik. A mi esetünkben az első magyarázat a valószínűbb.
Ezzel szemben a nyelvészeti felfogásban az ismeretkör tárgya a terminológiai egy-
ségek mint a forma és a tartalom oszthatatlan kombinációi. Tehát a tartalom össze van
kapcsolva a formával, és emiatt az egységek nemcsak jelölnek, hanem jelentésük is van,
a jelentés összes kognitív következményével. Ezek az egységek, amelyeket nyelvi, azaz
strukturális, kategoriális, szemantikai és szintaktikai feltételek kombinációjaként definiá-
lunk, a szakmai nyelvhasználatban fordulnak elő.
6.3.2 A terminológiai egységek megközelítéséről
Össze lehet-e egyeztetni a terminológia tárgyának e két felfogását? Vagy, másképpen

kifejezve, hogyan fogalmazhatunk meg olyan elméletet, amelyben keverednek a termi-
nológiáról alkotott különböző elképzelések?
Az én hozzájárulásom ehhez a kérdéshez egy modell megalkotásával történt, ame-
lyet az ajtók elméletének neveztem el.18 Ez a modell megkísérli ábrázolni a tárgyhoz
történő többféle, de nem egyidejű eljutást; oly módon, hogy akár a fogalomtól, akár a
terminustól, akár a szituációtól indítjuk a vizsgálódást, a központi tárgyhoz, a terminoló-
giai egységhez közvetlenül jutunk el.
A terminológiai ismeretek területének magját a terminológiai egység alkotja, ame-
lyet egy három nézőpontból megközelíthető poliéderként szemléltethetünk. Ez a három
nézőpont a kognitív (a fogalom), a nyelvészeti (a terminus) és a kommunikatív (a szituá-
ció). A javaslatom kiindulási pontja, hogy helyezzük a terminológiai mező legösszetet-
tebb elemét, azaz a terminológiai egységet a középpontba. Miért gondolom, hogy ez a
legösszetettebb elem? Mert ugyanúgy többdimenziós, mint maga a terminológia diszcip-
lína: mindkettő meghatározott feltételek között használatos fogalmi és formális halmaz.
Tehát, ha elfogadjuk a terminológiai egységek többdimenziós voltát, akkor három di-
menzióról beszélhetünk, amelyeket mindig a szemünk előtt kell tartani, mint kiindulási
pontot. A három dimenzió mindegyike, bár a terminológiai egységben elválaszthatatla-
nok, közvetlen hozzáférést biztosít a vizsgált tárgyhoz.
Az egység fogalmi alkotóeleme (a fogalom és kapcsolatai) lehet a terminológiai
egységek leírásához és magyarázatához nyíló egyik ajtó, anélkül, hogy kizárnánk az
egységek többdimenziós voltát. Ugyanígy, a nyelvészeti alkotóelem lehet egy másik ajtó,
ami a leírásra nyílik. Ha ezt fejben tartjuk, akkor ugyan nyelvészeti egységként elemzzük
őket, de nem vesztik el a kognitív és társadalmi aspektusukat. Végül, ha a terminológiá-
hoz a kommunikáció ajtaján keresztül közelítünk, akkor a különböző kommunikatív
szituációkra tekintünk, amelyekben a nyelvészeti egységek a kommunikáció egyéb rend-
szereivel osztoznak az expresszív mezőn.
Milyen tényezőket kell figyelembe vennünk, amikor az egyik vagy másik ajtót vá-
lasztjuk a terminológiai egységek leírásához vagy értelmezéséhez? Alapvetően két ilyen
van: az adatok leírásához olyan elméletet kell választani, amely megfelel a bejáratként
választott ajtónak, és gondoskodni kell róla, hogy ez az elmélet elismerje a tárgy több-
dimenziós voltát.19
Felismerve, hogy a hagyományos elmélet belső konzisztenciája ellenére nem tudja
kielégítően leírni a valós adatokat a maguk összetettségében, az elmúlt években azon
dolgoztam, hogy hogyan lehet egy többdimenziós terminológia-elméletet kellően kiszé-
lesíteni ahhoz, hogy felölelje az összes létező elméleti álláspontot. A nyelvészeti hátte-
remből kiindulva elhatároztam, hogy felvázolom ezt a széles körű elméleti keretrend-
szert, és ezzel együtt kidolgozok egy olyan, a természetes nyelvelméleten alapuló, a
terminológia leírását szolgáló megközelítést, amelynek segítségével leírhatóak és értel-
mezhetőek a terminológiai egységek.
7. A tételek megfogalmazása
Az imént áttekintett feltevések és feltételek figyelembe vételével, most a 6.2 pont végén
megfogalmazott kérdéseket kívánom megválaszolni. Kifejtem egy nyelvészeti alapú
terminológia-elmélet alapjait, amely a terminológiai egységeket az általam felvázolt
széles elméleti háttérben képes leírni és értelmezni.
Bevezető kérdés: Hol lehet belépni ebbe az elméleti megközelítésbe?

Mint ahogy már kifejtettem, egy széles és integrált elméleti alapból indulunk ki, amely-
ben különböző álláspontokból és koncepciókkal közelítve foglalkozhatunk a terminoló-
giai egységekkel mindaddig, amíg az egységek többdimenziós voltát tiszteletben tartjuk.
Pontosabban, a nyelv ajtóján keresztül közelítjük meg az egységeket és ezáltal egy ter-
mészetes nyelvekre vonatkozó elmélet nézőpontjából kívánunk számot adni róluk.
Első kérdés: Milyen keretrendszerben kell tanulmányozni a terminológiai egységeket,

azaz a terminológia-elmélet tárgyát?
A terminológiai egységeket a szakmai kommunikáció keretén belül kell tanulmányozni,
amelyet olyan külső tényezők jellemeznek, mint a feladó, vevő és a kommunikáció kö-
zege; olyan információkezelési feltételek, mint a szakmai közösség által rögzített és
érvényesített, a fogalmi struktúra által kívülről meghatározott pontos kategorizáció; a
téma specifikus és kontextualizált kezelése; és végül olyan tényezők, amelyek behatárol-
ják e kommunikáció funkcióját és céljait.
A speciális diskurzust (a szakmai nyelvhasználatot) – amellett, hogy bizonyos szö-
vegtípusokat és szigorúan ellenőrzött tudásstruktúrát részesít előnyben – az különbözteti
meg másoktól, hogy az információt rendszerezetten tálalja, és hogy két típusú nyelvésze-
ti jellemzője van. Az első típusba a lexikai jellemzők tartoznak: olyan nyelvi egységeket
használ, amelyek vagy kizárólag a témában használatosak, vagy ugyan szélesebb elterje-
désűek, de ebben a kontextusban korlátozott a jelentésük. A második csoportban a szö-
vegre vonatkozó jellemzők vannak: szabatos tartalmú szövegek, tömörebb, szisztemati-
kusabb a kifejezésmódjuk, mint az általános szövegeknek, azért, mert az ismeretstruktú-
rájukat szigorúan megszabja a fogalmak jelentése. A szöveg jellemzői a megfelelő nyelv-
tani eszközök kiválasztásával jönnek létre.20
Ebbe a széles kommunikatív keretrendszerbe számos kommunikatív forgatókönyv

fér bele az egyetlen feltétel teljesülése esetén: speciális ismereteket közvetítenek. Példá-
ul, lefedi a szakemberek közti kommunikációt, a szakemberek és technikusok és a szak-
emberek és tanulók közötti kommunikációt is, valamint a tudományos és technikai isme-
retterjesztést is.21
Második kérdés: Hol figyelhetjük meg a terminológiai egységeket?

Ha a terminológiát a speciális kommunikáció területére helyezzük, és azt is tudjuk, hogy
ez a kommunikáció különféle módon játszódhat le, az egységeket csak akkor figyelhet-
jük meg, amikor ilyen helyzetben zajló nyelvhasználatban szerepelnek. A szituációk,
amelyekben megfigyelhetjük a terminológiai egységeket: szakemberek szóban vagy
írásban, közvetlenül vagy valamilyen közvetítőn keresztül szólnak a befogadók speciális
csoportjaihoz. Csak egy ilyen változatos korpusz lehet reprezentatív mintája a speciális
diskurzus összes formájának.
Harmadik kérdés: Miről ismerjük fel a terminológiai egységeket?

Abból a feltevésből indulunk ki, hogy a speciális diskurzus az ismereteket rendezett
formában közvetíti. Ezt a szerkezetet olyan fogalmi térképként képzelhetjük el, amelye-
ket ismeretek csomópontjai alkotnak, és ezeket az ismereteket különféle kifejezés-
egységek és a csomópontok közötti kapcsolatok reprezentálják.
Az egységek, amelyek a speciális ismereteket fejezik ki, morfológiai és szintaktikai
szerkezetüket, szófajukat, és szemantikai viselkedésüket tekintve különféle típusúak
lehetnek; és mivel az ismeretek csomópontjai a struktúrában, ezért ebben a struktúrában
speciális jelentésük van.22 Az összes ilyen egység között azért tudjuk azonosítani a ter-
minológiai egységeket23, mert összefüggésben állnak a tárgykör fogalmi szerkezetében
csomópontot alkotó lexikai egységekkel, és mert szemantikailag ezek a szerkezet legki-
sebb autonóm egységei. A speciális ismeretek közvetítéséhez a lexikai egységek mellett
más típusú egységek is hozzájárulnak, mégpedig speciális morfológiai, frazeológiai és
mondatszintű egységek.
Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy a terminológiai egységet a tárgykörben
meglévő jelentéséről, a belső szerkezetéről és a lexikai jelentéséről ismerjük fel.
Negyedik kérdés: Hogyan tekintünk ezekre az egységekre egy nyelvészeti elméleten be-
lül?
A természetes nyelvekre vonatkozó elmélet a terminológiai egységeket nem tekinti elkü-
lönülőnek a szavaktól, amelyek a beszélő lexikai terét alkotják, hanem azt tartja, hogy a
beszélő szándéka szerint a lexikai egységek speciális jelentést vesznek fel. Valóban, ha
elemezzük a terminológiai egységek fonológiai, morfológiai és szintaktikai jellemzőit,
nem találunk olyan tulajdonságot, amely megkülönböztetné őket a többi lexikai egység-
től. Azt azonban tudjuk, hogy szemantikai és pragmatikai dimenzióik vonatkozásában
mások. Ezért azt állítjuk, hogy a lexikai egység önmagában se nem terminológiai, se
nem általános, hanem alapértelmezetten általános, és amikor a nyelvhasználat pragmati-
kai tulajdonságai aktiválják, akkor nyeri el speciális vagy terminológiai jelentését. Ez a
jelentés tehát nem előre meghatározott, készen hozzáférhető információköteg, hanem a
szemantikai jegyek speciális válogatása, amely mindig az aktuális beszédaktus körülmé-

nyeitől függ. Ez a válogatás igazolja, hogy a nyelvelméleten belül a terminológiai egysé-
gekre utalhatunk „speciális jelentésegységekként”. Így bármelyik lexikai egység magá-
ban hordozza annak lehetőségét, hogy terminológiai egység váljon belőle.
Ezeket a gondolatokat összefoglalhatjuk úgy, hogy egy lexikai egységre nem lehet a
speciális kommunikatív kontextusban való használata előtt alkalmazni a ’terminológiai
egység’ feltételét. Ez a nézőpont biztosítja, hogy számot adhassunk egy lexikai egység
nyelvhasználattól függő különböző jelentésváltozatai között lévő szemantikai metszetek-
ről. Azt is megmagyarázza, hogy hogyan keringenek a lexikai egységek az általános és a
speciális nyelvhasználat között, és hogy a terminológiai egységek hogyan keringenek a
különböző tárgykörök között.
Ötödik kérdés: Milyen nyelvelméletre van ahhoz szükség, hogy tiszteletben tartsuk a
második előfeltételt, azaz a tárgy többdimenziós voltát?
Ennek a nyelvészeti elméletnek a nyelvről való felfogása tekintetbe kell, hogy vegye a
kompetenciát és a performanciát is, és emellett szem előtt kell tartania azt, hogy minden
nyelv többdimenziós, politikai vagy társadalmi státustól függetlenül. Ez a többdimenziós
lét előfeltételezi annak elfogadását, hogy a nyelveket nem lehet a nyelvtanra redukálni,
azaz arra a szerkezettel bíró rendszerre, amely minden nyelvészeti megnyilvánulás alap-
ját képezi. Hiszen amellett, hogy nyelvtani szerkezetük van, a nyelvek az identitás és a
társadalmi szerveződés rendszerei, valamint a politikai és gazdasági helyzetre is utalnak.
Ennélfogva csak egy kognitív és funkcionális nyelvészeti elmélet, azaz egy olyan
elmélet, amely a nyelvtan mellett a szemantikát és a pragmatikát is felöleli, képes leírni a
terminológiai egységek sajátosságait, és ezzel együtt az általános lexikai egységekkel
közös elemeit is. Mindemellett a pragmatika nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megmagya-
rázzuk a lexikai egységek terminológiai jelentésének aktiválódását.
Hatodik kérdés: Mi a megfigyeléseink célja?

Abból a feltevésből indulunk ki, hogy egy elmélet kísérlet arra, hogy leírjunk és értel-
mezzünk egy jelenséget, következésképpen közvetlenül semmilyen gyakorlati alkalma-
zásra nem irányul. Tehát nem osztjuk azt a nézetet, amit Budin (2001: 15, fent idézve)
fejtett ki, miszerint a hagyományos elmélet alternatíváiként létrehozott elméleteket ma-
gyarázhatjuk kizárólag az eltérő gyakorlati irányultságukkal. Ezenkívül minden diszcip-
lína vagy kutatási terület, minden ismeretterület, aminek központjában egy tárgy áll, arra
törekszik, hogy leírja és értelmezze ezt a tárgyat. Ez azt jelenti, hogy egy ilyen kutatás
elméleti aspektusa csak azzal foglalkozik, hogy az ismereteket előbbre juttassa. Más-
részt, egy ilyen diszciplína alkalmazott aspektusa valamilyen módszertan alapján fejlő-
dik, az elmélet tételei alapján, és mindez lehetővé teszi ezeknek a tételeknek a gyakorlati
tevékenységekben való kivetülését. Ezeknek a gyakorlati tevékenységeknek a célja az,
hogy megoldják a problémákat és kidolgozzák az eszközöket, amelyek a speciális tudás
megjelenítését és közlését szolgálják.
Hetedik kérdés: Hogy sajátítjuk el ezeket az egységeket?

Egy tantárgy terminológiai egységeinek természetes elsajátítása mindig akkor történik,
amikor a tanuló olyan helyzetben van, amelyben a tárgyról való ismereteket adják át.
Ezért a nyelvhasználat a terminológiai egységek természetes előfordulási helye, és a
speciális ismereteket és ezek kifejezési eszközeit a nyelvhasználaton keresztül lehet
elsajátítani.
Ha elfogadjuk ezt a premisszát, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy a speciális is-
meretek elsajátítása különbözik az általános ismeretek elsajátításától, amit a nyelvelmé-
let veleszületett tulajdonságnak tart. De ez a különbség csak látszólagos. Ha azt feltéte-
lezzük, hogy a terminológiai egységek a nyelv egységei, hiszen lexikai egységek jelenté-
seivel magyarázzuk őket, azzal csak azt állítjuk, hogy ezeket a speciális jelentéseket
szakmai környezetben zajló szisztematikus tanulással sajátítjuk el. Az így elsajátított
ismeretek – amikor a tanuló nem általános nyelvhasználóként, hanem megszabott kö-
rülmények között tanul – esnek kívül az általános nyelvelsajátításon.
Ez az elmélet, miszerint a terminológiai egység csupán a lexikai egység speciális je-
lentése, nem előfeltételezi, hogy néhány esetben mind a kifejezést, mint az egység tar-
talmát teljes egészében meg kell tanulni, de ajtót nyit a terminológiai egységek elsajátí-
tásának egy általánosabb magyarázatára, mivel kiindulási pontja a korábban elsajátított
lexikai egységek általános és speciális ismerete. Ennélfogva azt feltételezi, hogy a termi-
nológiai egységek elsajátítása mindig a szókincset vezérlő elvek, feltételek és korlátozá-
sok ismeretére támaszkodik, és hogy csak néhány esetben támaszkodik a szókincsben
már meglévő lexikai egységről való előzetes ismeretekre. Egy terminológiai egység
elsajátítása tehát mindig a tanuló szókincsében már meglévő információ dinamikus újra-
felhasználása, és néhány esetben a már meglévő információból történő részleges váloga-
tás, ennek az információnak a kibővítése vagy átrendezése annak érdekében, hogy a
tanuló aktívan és dinamikusan kialakítsa a terminológiai egység jelentését.24
Hogyan tudjuk összeegyeztetni a velünk született nyelvi képességet az elsajátítás
elméletével? Úgy, ha feltételezzük, hogy a terminológiai egységek lexikai egységek, és a
lexikai egységek elsajátítása az emberiség idegrendszerében meglévő, velünk született
elvek alapján történik, és hogy ezek az elvek alakítják ki azt a minden beszélőre jellemző
közös tudást, amely független attól a nyelvtől, amit beszélnek. Ezen kívül azt is feltéte-
leznünk kell, hogy ez az információ nyelvtanilag más és más formában jelenik meg a
különböző nyelvekben, a kontextusból eredő ingereknek megfelelően.
A kifejezetten a lexikai egységekre vonatkozó információ olyan alapelvek formájá-
ban épül fel a beszélő elméjében, amelyek minden lexikai egységre érvényesek. Ha
szakmai ismereteket kell megtanulni, a beszélő újrahasznosítja a már korábban elsajátí-
tott információt, hogy megtanulhassa az újat. Mindezek után a szókincsében „megalkot-
ja” az új egységek vagy a már meglévő egységek jelentését, és így ezek az egységek a
tárgy-specifikus kontextusában új jelentést vesznek fel.
Ez a hipotézis kellő mértékben általánosítható ahhoz, hogy megmagyarázzuk, a ta-
nuló miként sajátít el új tartalmakat a már meglévő formákhoz kapcsolódóan, és hogy
hogyan építi be a teljesen új egységeket, amelyek rendelkeznek a szókincs általános
tulajdonságaival. Ezenkívül ez a hipotézis összeegyeztethető a diskurzusanalízis által a
jelentéskonstrukcióra vonatkozó hipotézissel is.
Végül, annak a nyelvelméletnek, amely leírná és értelmezné a terminológiai egysé-

geket, azt is tisztáznia kellene, hogy hogyan jön létre az új speciális tudás, és hogyan
szintetizálódik a terminológiai egységben. De ez egy olyan terület, amivel a diskurzus-
analízis foglalkozik, amelynek definíciója szerint a speciális nyelvhasználat közösen
kialakított interakciók halmaza, amit lexikai vagy morfológiai egységekből, grafikus
elemekből álló markerekről és/vagy az információ elrendezéséről ismerhetünk fel. Ezek
az interakciók vezetnek a jelentés rögzítéséhez mindegyik jelölő nyelvészeti, tematikus
és szituációs kontextusának teljes ismeretében. A speciális jelentések ilyen rögzítése,
mint ahogy fent láttuk, a speciális tudás egyik feltétele. Megszilárdítása történhet szó-
szedetek összeállításával, amelyek a definíciók, magyarázatok vagy képek segítségével
rögzítik az egység jelentését, vagy történhet diszkurzív módszerekkel metanyelvészeti
eszmecsere, átfogalmazás stb. formájában.
Következtetések
Egy olyan elmélet kidolgozása, amely megfelelően írja le és értelmezi a terminológiát,

előfeltételezi, hogy általában a terminológia, következésképpen annak egységei is,
többdimenziósak, és amikor vele foglalkozunk, tiszteletben kell tartanunk a multi-
dimenzionalitását. De mivel egy többdimenziós egységet lehetetlen egyszerre mind-
egyik oldaláról megközelíteni, álláspontom szerint többféle eszközzel lehet hozzáférni
ehhez az egységhez.
Ha egyetlen hozzáférési pontot választunk, akkor egy olyan elméletet előfeltétele-
zünk, amely kifejezetten erre az „ajtóra” vagy bejáratra épül, amelynek kellően széles-
nek kell lennie ahhoz, hogy a tárgy multidimenzionalitását tiszteletben tartsa. Ezzel a
megközelítéssel a terminológia olyan többdimenziós tér középpontjává válik, amelyhez
több hozzáférési pont tartozik.
Az egyetlen feltétele annak, hogy valaki csatlakozhasson ehhez a megközelítéshez
az, hogy egyértelműen és koherens módon jelölje meg a hozzáférési pontot, és részlete-
sen dokumentálja a deskriptív vagy magyarázó folyamatot, amelyet követni kíván ahhoz,
hogy elérje a középpontot. Ezen kívül magától értetődőnek tűnik, hogy ha a tárgy leírá-
sán kívül értelmezni is akarjuk, akkor szükség van egy, a terminológiai egységekre vo-
natkozó elméletre.
Noam Chomskynak a következő kérdést tette fel Adriana Belletti és Luigi Rizzi
1999-ben, amikor a minimalista elméletéről készítettek vele interjút:
„…legyen a pisai előadássorozat a [minimalista elmélet] kiinduló pontja. Azt a

megközelítést, amely 20 évvel ezelőtt, a pisai előadásai nyomán alakult ki, azóta Ön
gyakran a terület jelentős irányváltásaként jellemezte. Hogyan jellemezné ma ezt a
fordulatot?”
Chomsky pedig ezt válaszolta:
„Nos, nem hiszem, hogy azonnal világossá vált, visszatekintve azonban azt mond-
hatjuk, hogy azelőtt volt egy kb. 20 éves időszak, ami alatt megkíséreltek megbé-
kélni azzal a paradoxonnal, amely akkor keletkezett, amikor először igen komolyan,
többé-kevésbé szigorú szabályokkal próbálták meg tanulmányozni a nyelv szerke-
zetét. … Már az 1950-es években nyilvánvaló volt, hogy létezik a probléma, és
számos kísérletet tettek a megoldására; … Pisában szerveződött meg először ez a
munka szemináriumok formájában, és előállt egy módszer, amivel át lehetett vágni
a gordiuszi csomót: azaz teljesen kizárni a szabályokat és a szerkezeteket.”
(Chomsky 2000: 1)
Valamivel később, amikor ezen időszak eredményeiről beszél, hozzáteszi:
„Jegyezzük meg, hogy ez nem igazán egy elmélet, ez valójában egy megközelítés,
egy keret, amely meggyorsította az eltávolítandó redundanciák keresését, és egy új
eszmei síkot hozott létre, ahonnan sokkal eredményesebben lehet továbblépni.”
(Chomsky 2000: 3).
Chomsky szavai azt hangsúlyozzák, hogy egy globális elmélet kialakítása hosszú
ideig tartó együttműködés eredménye, és ez idő alatt viták és tudományos találkozók
zajlanak egy kezdetben kialakított érvelés alapján. Ahhoz, hogy végül megfelelő elméle-
tet kapjunk – amely mindaddig provizórikus, amíg egy új és alkalmasabb elmélet fel
nem tűnik – ez idő alatt a hipotézisek megfogalmazása és ezek adatokkal való szembesí-
tése alapján szükségképpen előfordulnak előrelépések és kudarcok, lelkes megfogalma-
zások és elutasítások is. Egy ilyen keretelméleten belül bizonyos folyamatokra és jelen-
ségekre részleges reprezentációs modellt alkalmazhatunk. De a nagy mozgástéren belül
egyetértés kell, hogy legyen az elmélet központi magjának körülhatárolásáról. A tárgy-
nak a leírásához vezető utak sokfélék lehetnek, és mindegyik leíró útvonalhoz tartozhat-
nak különböző részelméletek, mindaddig, amíg ugyanezen tárgynak a jobb jellemzésére
és magyarázatára irányulnak.
Tisztában vagyok vele, hogy a terminológia területén még csak az elmélet kidolgo-
zásának gyűjtőszakaszában vagyunk. A speciális kommunikáció általános keretén belül
ennek az elméletnek egyesítenie kell alapvető indoklásokat, elveket és feltételeket, ame-
lyek megfelelően írják le a terminológiai egységeket, azok jellemzőit és tulajdonságait,
funkcióit, a belső komponenseik közötti kapcsolatokat, az egymás közötti kapcsolataikat
és a speciális tudás egyéb egységeivel létesített kapcsolataikat, valamint hogy milyen
folyamatoknak engedelmeskednek. Nem férhet kétség ahhoz, hogy egy alkalmasabb
elméleti modell alakul majd ki a közös erőfeszítéssel történő hozzájárulásokból.
JEGYZETEK
1 Myking (2001) különösen releváns ebben a vonatkozásban.

2 Ennek bizonyításához csak meg kell nézni, hogy általában kik azok, akiket az Infoterm által szervezett
eseményekre főbb előadónak meghívnak, vagy észre kell venni, hogy a központi csoport publikációiból hiá-
nyoznak a hivatalos körön kívül eső szakemberek nevei.
3 Az 1992-es könyvem, amelyet 1993-ban fordítottak spanyolra, és 1999-ben adtak ki angolul, jó példája
ennek az ellentmondásnak a társadalmi gyakorlat és az aszociális elvek között. (Cabré 1992, 1999a.)
4 Úgy tűnik, Wüster számára egy diszciplína megszilárdítása a témában írt publikációkban, és a köré
szervezett eseményekben, programokban és kurzusokban nyilvánult meg; ez az őt követő csoportok publikáci-
óiban is tetten érhető.
5 Ezt az irányítást Bécsből végezték olyan „nemzetközi” szervezeteken keresztül, amelyek a Global
Groupot jelenleg alkotják (http://linux.infoterm.org), mint például az Infoterm, az IITF, a TermNet és a TKE,
olyan eseményekkel, mint az IITF és az Infoterm nyári egyetemei, a TKE és a TAMA stb. kongresszusai, és
olyan kiadványokkal, mint a Terminology Science & Research és az Infoterm sorozatai.
6 Ennek az álláspontnak az eredménye, hogy sok évig úgy tűnt, hogy a terminológiában innovációk csak
az alkalmazás vagy a kapcsolódó technológiák területén születhetnek. A québeci terminológiai robbanás hatása
a nemzetközi porondon az volt, hogy nyelvtervezésre alkalmas módszerek jöttek létre. Mellesleg a bécsi iskola
sosem ismerte el Québecet iskolaként. Viszont a nyelvtervezésre irányuló terminológiai módszerek szükséges-
ségét végül elismerték a skandináv országokban, és nemrégiben a balti országokban is. Különösen fontos
kiemelni az IITF sorozat 1992-es kötetét, amely azokat az előadásokat tartalmazza Kewley-Draskau és Picht
(Riga 1992) szerkesztésében, amelyek az International Conference on Terminology Science and Terminology
Planningen hangzottak el.
7 G. Budin nem tesz említést nevekről.
8 Jelenleg a neolatin nyelvű országok különösen aktívak ezen a területen.
9 Érdekes, hogy 2001 volt az első olyan év, amikor a hagyományos központok a kívülállók véleményét
elemezték. Általában akkor kezdenek el foglalkozni más véleményekkel, amikor azok ereje és sokfélesége már
fenyegeti a hagyományosan domináns álláspontot.
10 Itt a Rouen csoport „szocioterminológiájára” utalok, akik Myking szerint azért kritizálták a bécsi cso-
portot, mert nem voltak megelégedve a Franciaországban alkalmazott merev nyelvpolitikával.
11 Kár, hogy Budin nem konkretizálja, hogy Wüster – akár kritikus – követői pontosan mivel járultak
hozzá az eredeti paradigmához.
12 Tisztában vagyunk vele, hogy a kérdés eltolódott a szakemberek általános szükségleteinek azonosítá-
sa és magyarázata felé.
13 Akár egyet is érthetünk Laurén és Picht (1993) következtetéseivel, ha az elemzett álláspontjuk az,
amit hagyományosan idézni szoktak. Nem hiszem azonban, hogy ugyanerre a következtetésre jutunk, ha az
újabb kritikai álláspontokat nézzük.
14 Sajnos nem tudom elolvasni a cikk eredetijét, mert németül írták. Ezért Budin 2001-es összefoglalásá-
ra hagyatkozom. A terminológiai elméletek fejlődésének szempontjából hasznos lenne, ha elkészülne a cikk
angol fordítása.
15 Ha egy olyan témáról készül fordítás, amelynek a fogalomköre eltér a különböző kultúrákban, akkor a
fordítás célját előre meg kell határozni: vagy át kell adni az eredeti valóságát az új olvasóknak, vagy át kell ültetni
az eredeti valóságát egy új kultúrába; a két lehetőségnek megfelelően a terminológiai ekvivalencia eltérő lesz.
16 A theoría terminus a görög theoreo ’nézni’ szóból és a származékából, a theoreos szóból ered, amely
nevet azoknak a követeknek adták, akiket a város küldött, hogy figyeljenek meg egy eseményt anélkül, hogy
részt vennének benne. Ezért a ’teória’, a követek megfigyelő tevékenysége, az elmélkedésből nyeri el értelmét,
mind fizikai, mind mentális jelentésében.
17 Én nem tekintem a tudományterület (field of knowledge) és a diszciplína (discipline) kifejezéseket
szinonimnak, bár itt ekvivalensekként használom őket. Egy tudományterület abban az értelemben diszciplína,
hogy intézményesen és társadalmilag elfogadott azáltal, hogy egyetemi diplomát adó képzés, kutatási ág vagy
egy kutatóközpontban végzett tevékenységek kapcsolódnak hozzá. A tudományterület szemantikailag sokkal
tágabb terminus: olyan szellemi vállalkozás, amely ismeretekkel vagy kutatással foglalkozik.
18 Ezt az elméletet egy ház képével lehet megfelelően ábrázolni: képzeljük el egy olyan házat, amelynek
sok bejárati ajtaja van. Bármelyik szobába be lehet jutni a különböző ajtókon, de az ajtó megszabja, hogy a ház
belsejébe hogyan jutunk el. A szobák belső elrendezése nem változik, csak az, hogy az ember milyen utat
választ, hogy odajusson.
19 Én már 15 éve foglalkozom ezzel a problémával. 1989-ben figyeltem fel az akkor létező egyetlen
terminológia-elmélet elvei és az empirikus adatok valósága közötti ellentmondásokra. Ezeket a megfigyelése-
ket számos cikkben kifejtettem, amelyekben jeleztem egy új elmélet szükségességét. 1996-ban fogalmaztam
meg először az új elmélet elveit, amelyeket két cikkben vázoltam fel; az egyik általános jellegű és először
Buenos Airesben jelent meg nyomtatásban, a második a módszertani vonatkozásokkal foglalkozik, és a hetedik
Ibero-American Symposium of Terminologyn hangzott el, és a konferenciaköteten kívül a Revista Argentina de
Lingüística című folyóiratban is megjelent. Az új elmélet felé vezető út különböző lépéseit bemutató írások
gyűjteményes kötete: Cabré (1999b).
20 A szakszövegek szabatosságának, tömörségének és szisztematikusságának jellemzőiről részletesen
lásd Cabré (1998, 2002a).
21 A tudományos vagy műszaki ismeretek terjesztéséhez részletes korábbi tudásra van szükség abban az
értelemben, hogy az üzenet küldője irányítja a terminusok pontos jelentését.
22 Részletekért lásd Cabré (2002b).
23 Egy elmélet tartalmának elismerése nem ugyanaz, mint az egységek elismerése a hagyományos vagy
számítógépes terminológiai alkalmazásokban.
24 Az elsajátítással kapcsolatos feltevések kifejtésére itt nincs lehetőség.
IRODALOM
Ahmad, K. 1998. Special Texts and their Quirks. In: TAMA Proceedings. 141–157. Vienna: TermNet.
Antia, B. E. 2000. Terminology and Language Planning. An Alternative framework of practice and discourse.
Amsterdam/Philadelphia: John Benjamins.
Béjoint, H. – Thoiron, Ph. (eds.) 2000. Le sens en terminologie. Travaux du CRTT, Lyon: Presses universi-
taires de Lyon.
Boulanger, J. C. 1995. Présentation: Images et parcours de la socioterminologie. Meta 40 (2), 194–205.
Bourigault, D. – Jacquemin, C. – L’Homme, M. C. (eds.) 1998. Computerm 98. First Workshop on Computa-
tional Terminology. Proceedings. Montréal: Université de Montréal.
Budin, G. 2001. A critical evaluation of the state-of-the-art of terminology theory. ITTF Journal 12 (1–2), 7–
23.
Cabré, M. T. 1992. La terminologia. La teoria, els mètodes, les aplicacions. Barcelona: Ed. Empúries.
Cabré, M. T. 1998. El discurs especialitzat o la variació funcional determinada per la temática. Caplletra.
Revista Internacional de Filologia 25, 173–194.
Cabré. M. T. 1999a. Terminology. Theory, Methods and Applications. (edited by Juan C. Sager and translated
by Anne DeCesaris). Amsterdam/Philadelphia: John Benjamins.
Cabré. M. T. 1999b. La terminologia: representación y comunicación. Elementos para una teoría de base
comunicativa y otros artículos. Barcelona: Institut Universitari de Lingüística Aplicada.
Cabré. M. T. (ed.) 1999c. Terminología y modelos culturales. Barcelona: Institut Universitari de Lingüística
Aplicada.
Cabré, M. T. 2002a. Textos especializados y unidades de conocimiento. In: García Palacios, J. – M. T. Fuentes
(eds.) Texto, terminología y traducción. 15–36. Salamanca: Ediciones Almar.
Cabré, M. T. 2002b. Analisis textual y terminología, factores de activación de la competencia cognitiva en la
traducción. In: Alcina Caudet, A. – Gamero Pérez, S. (eds.) La traducción científico-técnica y la termi-
nología en la sociedad de la información, 87–107, Castelló de la Plana: Universitat Jaume I.
Cabré, M. T. – Feliu, J. (eds.) 2001a. Terminología y cognición: II Simposio Internacional de Verano de
Terminología (13–16 de julio 1999). Barcelona: Institut Universitari de Lingüística Aplicada.
Cahiers de Linguistique Sociale 18. 1991. Rouen: Les Presses de l’Université de Rouen.
Chomsky, N. 2000. An Interview on Minimalism (Noam Chomsky interviewed by A. Belletti and L. Rizzi,
Nov. 8–9, 1999), Siena: University of Siena.
Gaudin, F. 1993. Pour une socioterminologie: Des problèmes pratiques aux pratiques institutionnelles. Rouen:
Publications de l’Université de Rouen.
Heid, U. 1999. Extracting terminologically relevant collocations from German technical texts. In: Terminology
and Knowledge Engineering Proceedings. 242–255. Innsbruck, Austria.
Kewley-Draskau, J. – Picht, H. (eds.) 1992. International Conference on Terminology Science and Termino-
logy Planning, Riga.
Kocourek, R. 1981. Prerequisites for an applicable linguistic theory of terminology. In Actes du 5e Congrès de
l’Association internationale de linguistique appliquée. Québec: Presses de l’Université Laval. 216–228.
Kuhn, T. S. 1962. The Structure of Scientific Revolutions. Chicago: University of Chicago Press.
Laurén, C. – Myking, J. – Picht, H. 1998. Terminologie unter der Lupe. Vienna: TermNet.
Laurén, C. – Picht, H. 1993. Vergleich der terminologischen Schulen. In: Laurén, C. – Picht, H. (eds.) Aus-
gewählte Texte zur Terminologie. 493–539. Vienna: TermNet.
Myking, J. 2001. Against Prescriptivism? The ‘Sociocritical’ Challenge to Terminology. IITF Journal 12, (1–
2), 49–64.
Pearson, J. 1998. Terms in Context. Amsterdam/Philadelphia: John Benjamins.
Riggs, F. 1984. The CONTA Conference Proceedings of the Conference on Conceptual and Terminological
Analysis in the Social Sciences. Frankfurt: Indeks Verlag.
Slodzian, M. 1993. La V.G.T.T. et la conception scientifique du monde. Le langage et l’homme XXVIII (4),
223–232.
Slodzian, M. 1995. Comment revisiter la doctrine terminologique aujourd’hui?. La banque des mots (7), 11–18.
Temmerman, R. 2000. Towards New Ways of Terminological Description. The Sociocognitive approach,
Amsterdam/Philadelphia: John Benjamins.
Terminologie et Intelligence Artificielle (TIA) Actes 1995. Villetaneuse, France.
Terminologie et Intelligence Artificielle (TIA) Actes 1997. Toulouse, France.
Terminologie et Intelligence Artificielle (TIA) Actes 1999. Nantes, France.
Terminologie et Intelligence Artificielle (TIA) Actes 2001. Nancy, France.
Terminologies nouvelles 2000. Terminologie et diversité culturelle 21.
Terminology. 1998/1999. International Journal of Theoretical and Applied Issues in Specialized Communica-
tion. 5 (1).
Terminology Science & Research. 2001, 2002. 12–13 (1–2).
Toft, B. 1998. Terminologi og leksikografi: nye synsvinkler på fagene. LexicoNordica (5), 91–105.
Toft, B. 2001. Review of ‘Towards New Ways of Terminology Description; the socio-cognitive approach’ by
Rita Temmerman 2000. Terminology 7 (1), 125–128.
AJÁNLOTT IRODALOM
Antia, B. E. 2001. Metadiscourse in Terminology: thesis, antithesis, synthesis. IITF Journal 12 (1–2), 65–84.
Cabré, M. T. – Feliu, J. (eds.) 2001b. La terminología cientifico-técnica: reconocimiento, análisis y extracción
de información formal y semántica. Barcelona: Institut Universitari de Lingüística Aplicada.
Felber, H. (ed.) 1979. Theory of Terminology and Terminological Lexicography. Vienna/New York: Springer.
Kageura, K. 1995. Toward the theoretical study of terms – A sketch from the linguistic viewpoint. Termino-
logy 2 (2), 239–258.
Kageura, K. 1998/1999. Theories ‘of ’ terminology: A quest for a framework for the study of term formation.
Terminology 5 (1), 21–40.
Kageura, K. 2002. The Dynamics of Terminology: A descriptive theory of term formation and terminological
growth. Amsterdam/Philadelphia: John Benjamins.
Lara, F. 1998/1999. ‘Concepts’ and term hierarchy. Terminology 5 (1), 59–76.
Lara, F. 1999. Término y cultura: hacia una teoría del término. In: Cabré, T. (ed.) Terminología y modelos
culturales. 39–60. Barcelona: Institut Universitari de Lingüística Aplicada.
Popper, K. R. 1973. La miséria del historicismo, Madrid: Alianza.

Rey, A. 1979. La terminologie: noms et notions. Paris: Presses universitaires de France.
Rey, A. 1995. Essays in Terminology (translated by Juan C. Sager). Amsterdam/Philadelphia: John Benjamins.
Rey, A. 1998/1999. Terminology between the experience of reality and the command of signs. Terminology 5
(1), 121–134.
Sager, J. C. 1990. A Practical Course in Terminology Processing. Amsterdam/Philadelphia: John Benjamins.
Sager, J. C. – D. Dungworth – McDonald, P. F. 1980. English Special Languages. Principles and practice in
science and technology. Wiesbaden: Oscar Brandstetter.
Temmerman, R. 1998/1999. Why traditional terminology impedes a realistic description of categories and
terms in the life sciences. Terminology 5 (1), 77–92.
Toulmin, S. E. 1953. The Philosophy of Science. London: Hutchinson.
Wüster, E. 1968. The Machine Tool. An interlingual dictionary of basic concepts, London: Technical Press.
Wüster, E. 1974. Die allgemeine Terminologielehre – Ein Grenzgebiet zwischen Sprachwissenschaft, Logik,
Ontologie, Informatik und den Sachwissenschaften. Linguistics 119, 61–106.
Wüster, E. 1979. Einführung in die allgemeine Terminologielehre und terminologische Lexikographie. Vi-
enna/New York: Springer.
Zawada, B. E. – Swanepoel, P. 1994. On the empirical inadequacy of terminological concept theories: A case
for prototype theory. Terminology 1 (2), 253–275.

(20602774 - Magyar Terminológia) A Terminológia Elméletei

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

(20602774 - Magyar Terminológia) A Terminológia Elméletei

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Magyar Terminológia 1 (2008) 1, 11–42

DOI: 10.1566/MaTerm. 1.2008.1.3

MARIA TERESA CABRÉ CASTELLVÍ

FORDÍTOTTA: B. PAPP ESZTER

Kulcsszavak: a terminológia elmélete, a terminológia története, általános terminológia-elmélet, kommunikatív

Keywords: theory of terminology, history of terminology, General Theory of Terminology, Communicative

1789-9486/$ 20.00 © 2008 Akadémiai Kiadó, Budapest

A jelen mű a következő kérdésekre kísérel meg rövid választ adni:

1. Miért dolgozta ki Wüster ezt az egyedi elméletet?

1. Miért dolgozta ki Wüster ezt az egyedi elméletet?

Wüster (1898–1977) mérnök volt, aki erősen érdeklődött az információtudomány iránt,

1. A terminológia szabványosításán keresztül kiküszöbölni minden kétértelműséget

E célok eléréséhez három fő feladatot tűzött maga elé:

– Szabványosított, nemzetközi elvek kidolgozása a terminusok leírására és lejegy-

A Wüster idejében a nyelvészetben uralkodó strukturalista megközelítés azonban

b) a kialakulásával kapcsolatos feltételezésekre vonatkozóan

Ha Wüster posztumusz könyvét tekintjük referenciapontként, akkor egyértelmű,

– A nemzetközi szabványosítás célját kiterjesztik azáltal, hogy javasolják, a termi-

Másrészről, nem módosítják a következőket:

– A fogalom elsődleges a jelöléssel szemben, következésképpen tőle független.

Az alkalmazott terminológia kialakulására vonatkozó fenti feltételezések alapján

– A preskripció szükséges olyan alkalmazások esetében, amelyeket szabványosítani

Azáltal, hogy ragaszkodnak a fogalom elsődlegességéhez, a munkamódszerük to-

2. Miért telt el oly sok idő, amíg innovatív elméleti hozzászólások

a) Talán szükségesnek érezték, hogy minden erőfeszítésükkel az új tudományág

c) Annak érdekében, hogy megvédjék a módszertani homogenitást, amelyet Wüster

3. Miért jelent meg hirtelen ilyen sok kritikus vélemény, mind

A természet törvénye szerint az elzártságot és koncentrációt az expanzió és fejlődés

„A minden diszciplínában (ideértve a bölcsészetet és a társadalomtudományokat is)

A hagyományos terminológiát érő kritikák három oldalról származnak: a kognitív

korpusznyelvészet biztosítja azt a nyelvtani keretrendszert, amely túlnyúlik a strukturális

4. Milyen volt ezeknek az új gondolatoknak a fogadtatása?

A központok, amelyek hagyományosan a terminológiával kapcsolatos gondolatok ter-

a) A negatív álláspont, amely kezdetben a legerősebb volt, de mára elcsendesedett.

2. amelyik Wüster eredeti munkájának értelmezését próbálja pontosítani, hogy ezzel

Budin ezt az utóbbi álláspontot részesítette előnyben, amikor ezt írta:

Myking (2001) kiválóan felépített cikkében ugyanezt az álláspontot képviseli. A

a) Mérsékelt és „lojális”: pl. Laurén, Myking és Picht (1998).

Myking szerint az első típus megpróbálja egymáshoz közelíteni a terminológiát és a

„Két fő törésvonal létezik: az egyik a szakemberek, tevékenységi körök és tudomá-

„A különbség a gyakorlati indítékok különbségeiben rejlik. Ez a (b) esetben az

Azt hiszem, hogy Myking magyarázata nem kellően megalapozott, és valószínűleg

a) a terminológia irányultsága szerint: nyelvtervezés vs. szaknyelvi kommunikáció,

Igaz azonban, és ebben rejlik az eltérő vélemények fontossága, hogy a praktikus

„az összehasonlított elméletekben és iskolákban (az úgynevezett bécsi iskola,

– az elméleti alapelveket az EKLEKTICIZMUS jellemzi,

Myking szintézisét tekinthetjük a kiterjesztett hagyományos elmélet gerincének, és

Myking leírása a kiterjesztett hagyományos elméletről segít nekünk abban, hogy

„…jelenleg egyetlen kollektív, mégis nagyon sokoldalú és sokdimenziós termino-

5. Milyen elméletre lenne ahhoz szükség, hogy számot adhasson

Indulásként térjünk vissza Myking kérdéseihez, amelyek segítségével elemezhetjük a

„– Jogos-e a hagyományos terminológiát a »preskriptivizmussal« azonosítani?”

„– A preskriptív célok akadályozhatják-e a szilárd terminológia kialakulását?”

„– A hagyományos terminológiát elzárták a társdalomtól?” (Myking 2001: 63)

A „lojalista” álláspont szerint a válasz erre a kérdésre is nemleges, bár elismeri,

5.1 A vizsgált adatok

Myking megfigyelései lehetővé teszik számomra, hogy elmagyarázzam elképzeléseimet

– „A „korrekcionista” irányzatok ugyanazokat a problémákat kívánják megoldani,

Ha azonban a terminológiai adatokat a természetes környezetükben figyeljük meg,

„A terminológia tárgyának elméletéről vallott ismeretelméleti álláspont meg kell,

célnyelven írták volna. Ennek a célnak az eléréséhez a fordítónak nyilvánvalóan alkal-

5.2 Elképzelések az elméletről

Az egyik legfontosabb megválaszolandó kérdés a terminológia elméletének megalkotása