A játék

„ A játék az emberi tevékenység olyan sajátos formája,

mely végigkíséri az ember egész életét, és az emberiség
egész életét."
Maszler Irén: Játékpedagógia. Comenius Bt.,
Pécs, 2002.

A játékelmélet problémája csak a 20. században jelent meg, amikor is felmerült a

kérdés, hogy mi a játék. Egészen addig természetesnek tekintették létét, nem foglalkoztak
vele. Felmerült önmagában a kérdés is, épp ezért, hogy megérdemel-e a játék önálló elemzést.
A játék nem komoly, a „nem igaziság” tartozik hozzá, ez valami jó, van értelme,
hozzájárul az emberi léthez. Sokan értelmetlennek, nyereséggel nem járónak tekintik.
Öncélúnak nevezhetjük. Része a színlelés (pl. maga a szerepjáték), lehet tétje, valamint
minden játék mutat valamilyen szabálykört, célja a boldogsággá tétel is. Valójában még a
legöncélúbbnak, legcéltalanabbnak tartott gyermekjátéknak is van haszna és célja, amint Jean
Piaget és Susanna Millar rámutattak. Célja az exploráció, a kísérletezés és a felfedezés és ez
által ismeretek és képességek megszerzése. Az emberiség számos nagy felfedezését a
játéknak köszönheti.
Egyre több tudományterület foglalkozik a gyermeki játékkal. A játékpszichológia a
fejlődés-, szociál-, és személyiség-lélektan szakterületein belül sajátos álterület specializálódik
a gyermeki játékra. A pszichológia a játékot 7 éves kor alatt életmódnak, viselkedésmódnak,
elsődleges életkategóriának tekinti.
A játékkal foglalkozó szaktudományok fontos kérdése, hogy „miért játszik a
gyermek?" Játékpszichológiai megközelítését ennek a kérdéskörnek Piaget, Winnicot,
Elkonyin, Freud és mások behatóan vizsgálják tanulmányaikban.
Gyermeklélektani szempontból vizsgálva a játékot, két tudományterületet fontos
kiemelnünk: a játékpszichológiát és a játékpedagógiát. A pedagógia elsősorban a játék
megjelenési formáit célozza, a pszichológia pedig a mögötte rejlő lényeg megismerésére
törekszik. Az óvodapedagógus számára mindkét tudományág játékelmélete és vizsgálata
hasznos támpont lehet.

1. A játék fogalma és értelmezése

Meghatározás
A. játék, az emberi tevékenység alapvető formája, a munka, a tanulás, az alkotás mellett.
A tevékenység felsorolt formái nem „vegytiszták" hanem bizonyos típusú hangsúllyal
rendelkeznek és a személyiség alakulása során helyüket, tartalmukat és fajsúlyukat
megváltoztatják. Az emberi tevékenység lehet: létfenntartást szolgáló (alapszükségletet elégít
ki) és nem létfenntartást szolgáló (vallás, tudomány, művészet, sportjáték).
Mi a játék? Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni, mivel a játékról kialakított
vélemények igen eltérőek. A játékot különböző szempontból tették vizsgálat tárgyává.
 Mászler Irén szerint a játék a mindennapi életben is sok értelmezést kap. A játék szóval
tevékenységed1, cselekvés22 jelölünk. A játék olyan viselkedés, amelynek nincs közvetlen
adaptív haszna, amely magáért a cselekvésért folyik.
Ahhoz, hogy egy tevékenységet játéknak tekintsünk az élet bármely szintjén
kritériuma az is, hogy örömteli legyen, szórakoztató, hiányozzon belőle az egyhangúság, az
unalom.
A játékkal úgy is találkozunk, mint életmóddal. Stöckert szerint „a játék egy
végtelenül szerteágazó, számtalan egyéni sajátosságot magába foglaló életmód". (Stöckert,
1995/5)
A játék nemcsak az emberre jellemző, bár az ember sajátos tevékenysége. Az
állatoknál ösztönös élettevékenység alapjával függ össze, létük fenntartását szolgálja, a
természethez való alkalmazkodást, mint élettevékenységet teszi lehetővé. Az emberi játék
lényege az embernek az a képessége, hogy hatni tud a környezetére, az őt körülvevő világra,
és közben játékával változást idéz elő a valóságban.

2. Játékelméletek
A játékelméleteket vizsgálva megállapíthatjuk, hogy már i. e megtaláljuk a játék több
szempontú értelmezését.
Platón /i.e. 427-347/ szerint a gyermek előre gyakorolja azokat a tevékenységeket,
amelyekre később felnőtt korában szüksége lehet.
Arisztotelész I i.e. 384-322/ hangsúlyozza, hogy a játék ne legyen túlságosan fárasztó,
és ne is legyen nagyon kényelmes.
Quintilianus /735-116/ hét éves korig fontosnak tartotta a játékszerü foglalkozásokat.
Szent Augusztinusz /354-430/ a gyermeki játékban a léhaság, a könnyelműség és a
komolytalanság megnyilvánulását látta.
Comenius /1592-1670/ szerint a játék a test egészségének és a lélek gyarapításának
biztosítéka.
Rousseau /1717-1778/ hirdeti, hogy a gyermektől ne vonjuk meg a játékot és a
szabadságot.
Friedrich Fröbel /1782-1852/ szerint a gyermek ösztönös tevékenysége a beszéd és a
játék során fejlődik.
A XIX. sz. végén megjelenő „gyermektanulmány", a gyermeklélektan szakemberi
részletesen kidolgozták a gyermek egyéni vizsgálatát szolgáló módszereket, ekkor irányul a
figyelem a gyermek játékára, játéktevékenységére, mely különböző játékelméletek,
kialakulását eredményezi.
Maszler Irén szerint a játékelméletek a szerint csoportosíthatók, hogy a játékot milyen
tevékenységként, funkcióként vagy jelenségként értelmezték a szakemberek. Susanna Millar
pedig a játék 12 féle magyarázatát mutatja be.

2. 1. Esztétikai játékelméletek
Az esztétikai elméletek képviselői a játéknak bizonyos tulajdonságát emelték ki és
hasonlították össze a művészettel, mindkettőt haszontalan tevékenységnek tekintve. A
művészet a játékhoz hasonlóan a hétköznapitól elkülönülő, fiktív világot teremt, de más
eszközökkel.

1
Tevékenység: azokat a külső vagy értelmi viselkedési megnyilvánulásokat értjük, amelyek
alkalmazkodási eredményekhez vezetnek. A tevékenység az emberi lény fejlődésének egyaránt
meghatározója és eredménye, azaz az egész személyiség megnyilvánulása
2
Cselekések: a tevékenységnek alárendelt alkotórészek, melyek műveletekből és mozgásokból épülnek fel
 K. Lange /1855-1921/ szerint a gyermek az ösztöneit nem tudja kielégíteni, ezért
kárpótolja önmagát a játékkal.
Rudolf Steiner /1861-1925/ az ingergazdag környezet jelentőségét hangsúlyozza, ahol a
játéknak és művészeti tevékenységnek helye van.

2. 2. Biológiai játékelméletek
A játékelmélettel foglalkozó biológusok a játék fiziológiai szerepét kutatták. Abból
indultak ki, hogy a játék az egész emlősvilágban, sőt csaknem az egész állatvilágban
megfigyelhető viselkedés, mely valamilyen biológiai funkciót tölt be.
A fejlődéstani gondolat, hogy a játék veleszületett, de az élőlény számára már
fölöslegessé vált cselekvésmódok nyilvánulnak meg.
Kari Gross /1861-1945/ szerint a játék funkciógyakorlás, a felnőttkori tevékenységek
előkészítője. Felkészíti az egyedet az életre, a tapasztalatszerzés egy módja -
"gyakorláselmélet".
E. Claparéde /l 861-1946/ a pedagógus felelőségét hangsúlyozza, a különböző
tevékenységek lezajlásához szükséges környezeti feltételek megteremtésében, mivel a játék
az élet „előgyakorlata", azaz a felnőttségre való felkészülés.
Péter Peterson II884-1952/ a játékot művelődési alapformának tekinti, a különböző
ismeretköröket játékkal kell feldolgozni.
Lazarus /1824-1930/ azt vallja, hogy a gyermek a munka során elveszített energiát,
erőt nyeri vissza, a játék regenerál, felfrissülést nyújt a játékosoknak - "üdüléselmélet".
H. Spencer /1820-1930/ a játékot ösztönös tevékenységnek tekinti, a felhalmozott
energia levezetője - "energiafölösleg-elmélet".
A Pavlov felfogását követő magyarázat azt mondja, hogy a játék az új ingerekkel
kiváltott ismeretlen helyzetekben mutatkozó orientációs reflex működésének az eredménye.
A fejlődéstani elméletképzés a biogenetikai törvényt hangsúlyozza, mely szerint a
gyermek játékában az emberiség őstörténetének letűnt korait idézi fel. Hagyományos
magyarázat szerint a játék, pihenés a fáradt ember felüdülése.

2. 3. Pedagógiai, pszichológiai játékelméletek

E csoport képviselői a játék fejlesztő hatását hangsúlyozzák, valmint azt, hogy a játék a
gyermek első önállósult tevékenysége.
S. Freud /l856-1930/ szerint a játék feszültség-levezetés, élményfeldolgozás, katarzis.
Az elhárított vágyak áttételes teljesülésének kitüntetett tartománya. A gyermek játékát a nemi
ösztönök irányítják, érzelmi feszültségeit, vágyait nem tudja kielégíteni, mert a felnőtt gátolja,
ezt a játékban átélheti, megjátszhatja, amit az életben nem valósíthat meg.
Sz. L. Rubinstein I 1889-1960/ azt mondja, hogy a játék a „munka gyermeke". A játék
segítségével az ember átalakítja a valóságot.
J. Piaget I 1896-1980/ a gyermek azért játszik, hogy felfedezze saját cselekedeteinek
jelentését, s hogy ezután a felfedezéseket beépítse a világról alkotott modelljébe. A játék
szimbólumképzés, a gyermek úgy viselkedik, „mintha" azt tenné. A viselkedéselmélet szerint a
gyermek épp úgy megtanul játszani, mint ahogyan megtanul minden egyéb cselekvést.
A játék szerepe, megítélése a nevelésben különböző korszakokban és társadalmi
körökben változó jelentőséget kapott. A gyermekek mindig az adott kor szellemének
megfelelő játékokat játszották.

3. A játék általános jellemzése, sajátossága

Amint az előző részben láttuk a játékról kialakított vélemények igen eltérőek, melynek
egyik lehetséges magyarázata, hogy a játékot más-más oldalról, más-más szempontból tették
vizsgálat tárgyává. Az elméletek alapján, igencsak nehéz lenne meghatározni, hogy mi is a
játék.
 Maszler Irén szerint a játék a gyermek számára legalapvetőbb, legegyszerűbb
tevékenység, de más a szülőnek, más a pedagógusnak és más a tudománynak. A gyermek
életkorának megfelelő játékot játszik, ahogy életkora és fejlettsége meghatározza. A felnőtt
életében a játéknak más szerepe van, mint a gyermek életében és a játék formái is eltérőek. A
felnőtt műveltségének megfelelő játékot játszik, a játék része lehet műveltségének, valamint
játéka visszahathat műveltségére.
A játék nem csak az emberre jellemző, bár az ember sajátos tevékenysége. Az
állatoknál ösztönös élettevékenység alapformájával függ össze, létük fenntartását szolgálja, a
természethez való alkalmazkodást. Az emberi játék lényege, hogy tükrözze a valóságot és
átalakítsa azt. A játék a 3-6 éves gyermek elsődleges tevékenysége, iskoláskorban szabadidő-
tevékenységként jelenik meg, ifjúkban pedig szabályjáték formájában, vagy akár
sporttevékenységként is megtaláljuk. A játék sajátosságai.
A játék feszültségoldó hatása abban jut kifejezésre, hogy a gyermeket a játékra belső
feszültsége készteti. A feszültséget kiváltó tényező eltérő életkor és korábbi élmények
szempontjából. Feszültséget kiváltó tényező kisebb gyermeknél: az általános aktivitás szüksége,
a kíváncsiság, a kutató késztetés, az „én idézem elő" vagy az „én akarom csinálni",
nagyobbaknál: nyerni, győzni akarás.
A játék erős és kellemes érzelmi állapotot hoz létre gyermekben, felnőttben egyaránt.
Mérei szerint a játék legfőbb örömforrásai: a funkcióöröm, a létrehozás öröme, a ritmus
kellemessége, az ismétlés biztonsága, a veszély legyőzése, a beavatottság érzése, az elaboráció
öröme, az együttesség öröme. A gyermek azért játszik, mert jó játszani, mert a felhalmozott
feszültséget jó a játékkal levezetni.
A játékba való belépés önkéntes, kényszer nélküli, azaz szabadon választott
tevékenység. Térben és időben végtelen, minden újrakezdhető, a „minden - minden" lehet
világa. Kettős tudat: átjárás az egyik tudatszintről a másikba (megkettőzés: kreatív folyamat).
A gyermek esetében a cselekvés szabadsága korlátozott: tartalom, idő, eszköz, tér
szempontjából. Szabad és önkéntes a gyermek játéka abban az értelemben, hogy a felnőtt által
megszabott feltételek között ő maga választja meg, hogy mit, mivel, kivel, hogyan, mennyi
ideig játsszon. Abbahagyhatja, és kedve szerint újra kezdheti a játékot. A gyermeknek testi és
pszichikus sajátossága, hogy „játszani kell", mivel szervezetének mozgatóerői ezt kívánják.
A különféle játékhelyzetben játszó gyermek, tudatában van annak, hogy mi a valóság
és mi a játék. A gyermek úgy tesz „ mintha " pl. kályhán főzne.
A gyermek megszemélyesíti a különböző szerepet, teljes komolysággal éli bele magát
a szerepbe, komolyan veszi a játékot.
A játék legfőbb sajátossága személyiségfejlesztő jellegében rejlik. A nevelés
szempontjából nem csak az a fontos, amit a gyermek tesz'a játékban, hanem az is, amit a játék
tesz a gyermekkel. A játék révén a gyermek kielégítheti szükségleteit, kibontakozatja: értelmi,
érzelmi, pszichomotoros, szociális képességeit.
Mindig helyhez és időhöz kötött (gyermekek játékaiban elmosódottabban). A
szabályokat magunk alkotjuk, megtartásuk a játék lényege. A tér és idő sajátos formát ölt a
játék során. A játék rendje sokféle, pl. ritmus az énekes játékokban, azonos színek a kockán, a
pálcák mozdulatlansága a Marokkó-játékban, életmodell a táblás játékokban. Rendteremtő
játékok menete: rendezettség, a rend felbomlása, újabb rendezettség. Rítusok -szertartásszerű
mozdulatok (pl.: lépkedés a járda szélén, átlépés a kőkockán, egyik lábat a másik után, stb.).
A játszó önállóan találja ki a feladatokat, maga hajtja végre, meggyőződése, hogy a szabályok
megtartása mágikus eredménnyel jár - uralja a helyzetet. Különbségek tapasztalhatók a játék
és a mindennapi cselekvések között. A játék során - a cselekvés eltér a megszokottól
(átalakítások, túlzások, sorrendi változások, abszurditások).
A játék nem rutinjellegű. Előfordul, hogy egy viselkedéssorozatban egy bizonyos
viselkedési aspektus kap hangsúlyt; a cselekvéshez nem a megszokott funkció társul; gyakori
az ismétlődés; nagyfokú a variabilitás; a szerepek cserélődnek; a motiváció független a
játékosok külső szükségleteitől; a tevékenység nem az, aminek látszik, csupán annak
mintájára épül fel.

4. A játék kialakulása, fejlődése és a játékfajták

4. 1. Játékpedagógiai megközelítés
Maszler Irén Piaget elmélete alapján vallja, hogy a játéktevékenység kialakulása és
fejlődése szoros kapcsolatban van a gyermek fejlődésével, érésével. Szerinte a játék
megjelenése összefügg a kéz- a fogás-fejlődésével, ugyanis a kéz a manipuláció eszköze,
kivitelezője. A kéz mozgásai képezik a manipuláció alapját, amihez szükség van a látás-és a
mozgásfunkció bonyolult kapcsolatára. Látáscselekvésről akkor beszélünk, amikor kialakul az
érzékszervi -mozgásos koordináció. Ennek megjelenése féléves kor utánra tehető, mivel a
csecsemő számára, féléves kor előtt csak addig van a tárgynak jelentősége, amíg az a
látókörében van. Fél éves kor után újabb és újabb ismétléses mozgásokat, mozgásos
műveleteket végez. A mozgásműveletek többszöri ismétlésével a mozdulatok finomodnak,
célszérűsödnek, rendeződnek. A manipuláció a. játék alapjának tekinthető, de még nem
nevezhető játéknak, vagy a játék valamely formájának.
Másfél éves korban a gyermek egyre nagyobb önállósodása következtében megcsodál
mindent és mindenkit, újszerű élmények birtokába jut, figyelni kezdi a felnőttek
tevékenységét, fokozatosan átvesz és leutánoz mozdulatokat, műveleteket, melyeket saját
sínezettel tölt meg és ismételget. Tevékenységét már a funkció öröméért gyakorolja, mely
szorosan egybecseng a játék alapvető formájával, a gyakorlójátékkal. Második életévben
megjelenik az „ én akarom csinálni", az „én idézem elő". A gyermek próbára teszi önmagát, a
műveletek végzésében vagy bizonyos merészség, kockázati izgalom, próba-szerencse
vállalása.
Harmadik életévében a gyermek játékában megjelenik a szerepjáték.
Játéktevékenységében már nem csak a művelet, hanem a szerep is megjelenik. Egyszerre ő is
és más is, a szerep fokozatosan szabályokat is hordoz, a három-hatéves gyermek alapvető
tevékenysége a képzeleti- vagy alkotójáték. A játék témáját az átélt élmények és tapasztalatok
adják. A gyermek számára jelentőségteljes mozzanatok többször megismétlődnek játékában,
melyek a játék tartalmát alkotják. A játék tartalma tehát a mindennapi életből vett esemény,
mely a játék során módosul, személyre szabottá válik, és ez adja a játék témáját.
Az óvodáskor végén, a hatodik - hetedik életévtói kezdődően megjelenik a
szabályjáték.
A játék kialakulásában, fejlődésében, három mozzanatot különböztethetünk meg,
melyek egyben a játék három lényeges alkotóelemeinek tekinthetőek. A három alkotóelem:
művelet, szerep, szabály a játék fejlődésének egymást váltó domináns tényezői. A fejlődés
során a három alkotóelem dominancia szempontjából, az életkori sajátosságok, a környezeti
feltételek függvényében váltogatják egymást. A játék kialakulásának kezdeti fázisában a
művelet dominál, a szerep jelentősége csekély, a szabály rejtett formában van jelen. Ezt követi
az a szakasz, amikor a gyermekjátékában a szerephangsúlyos játékok dominálnak, majd a
szabályjátékok kerülnek túlsúlyba. A játék jellemzője, hogy elemei egymástól függetlenül is
tovább fejlődnek, és ez újabb játékfajták fejlődését eredményezi. A művelet továbbfejlődése
eredményezi az építőkonstruáló játékok, valamint a barkácsoló tevékenységek megjelenését. A
felnőtt kori munkajellegű tevékenység előfutárának is tekinthetjük. A bábozás, dramatizálás,
a színjátszás kialakulását eredményezi a szerepjáték. Az elemi szabályjátékok fejlődése pedig,
a valódi szabályjátékok fejlődését eredményezik.

4. 2. Játékpszichológiai megközelítés
 A játéktevékenység kezdeti fejlődésének tekinthető az explorációs3 játék
(gyakorló, funkciós, érzékszervi-mozgásos, kísérletező játék). Piaget elméletére
támaszkodva a játék kezdetéről akkor beszélhetünk, amikor a gyermek ismétli a
tevékenységet, saját maga örömére. A csecsemő cselekvéseiről (gőgicsélés, fej- és
kézmozgások, tárgyak érintése, csörgőrázás stb.) önmagában nem, csak a tényleges
működés ismeretében dönthető el, hogy ismerkedés vagy játék. Az odafordulás, figyelem,
a vizsgálódás még nem játék, hanem akkomodációs erőfeszítés. A játék akkor alakul ki,
amikor a gyermek a jelenséget megérti, és már nem ösztönzi felfedezésre; a gyermek a
maga örömére ismétli a tevékenységet. A gyermek első játékai: játék saját testtel,
hangokkal, mozdulatokkal; helyváltoztatás: mászás, gurulás, kúszás mozdulatai;
manipuláció tárgyakkal; tárgyak széjjelszedése; "romboló játék" különféle anyagokkal
(homok, víz, stb). Jellemző életkor: csecsemő- és kisgyermekkor (0-2 éves kor között),
megjelenésének feltétele: a fogóreflex oldódása, a koordinált szem és kézmozgás. Millar
szerint a gyakorlójáték mozzanatai: exploráció: A csecsemő fáradhatatlan kísérletező,
információt szerez a körülötte lévő tárgyakról, érzékleti minőségük szerint vizsgálja
azokat, megtapintja, szájába veszi. A manipuláció4 létrehozza a lehetséges változásokat,
kísérletezik, pl. egyszerű gyakorlás: nyomogatás, csapkodás, bökdösés, simítás, gyűrés,
húzás, lökés, töltés-öntés, szétszedés-összerakás., azaz készségek gyakorlása. Ismétlődés:
az információ kódolása, játékfeladat megjelenése, azaz a gyermek a már begyakorolt
készségeket bonyolultabb formában is kipróbálja, nehezíti, pl. alig jár, de már cipeli
számára nehéz táskát. A gyakorlójátékot a funkcióöröm jellemzi - „az vagyok, amit
működtetni tudok", azaz az új képességek tudatosításának öröme, pl. a szem és a
kézmozgás összehangolása. A hatékonyság: a saját tevékenység és a megjelenő változás
között összefüggés felfedezése. A gyermek ezekben a játékokban megtanulja: fókuszálni
a tekintetét, elválasztani a tárgyakat saját cselekvésétől. Gyakorolja az ülést, mászást,
kúszást, járást. Megtanulja összehangolni a mozdulatait, tapasztalatot szerez a téri
viszonyokról, térbeli elrendeződésekről, pl. sorba rendezés. Ismerkedik a tárgyak fizikai
tulajdonságaival (kicsi, nagy, sima, érdes, hideg, meleg, puha, kemény, koppan, csattan,
csörren, könnyű, súlyos). Felfedezi az oksági összefüggéseket (saját tevékenysége és a
létrehozott változás között). Növekszik önállósága, kialakul önbizalma. A jó játék
feltétele: lehetőséget ad az önálló próbálkozásra, ugyanakkor biztonságos. Az explorációs
játék előfordulása a beszéd kialakulásával csökkenő tendenciát mutat (telítődés, új
funkciók belépése), de megtalálható a nagyobb gyermekek játékában, és előfordul a
felnőttek tevékenységében is. Az explorációs játék folytatása tapasztalható a
konstrukciós játékban - produktumot hoz létre, a szimbolikus játékban, szocializálódik és
szabályjáték lesz belőle, ugyanakkor a bonyolultabb és összetettebb mozgásformák
részévé válik, azaz valós alkalmazkodáshoz vezet.
A szimbolikus játékok közé sorolhatjuk a szerepei , valamint a szocio-dramatikus
játékokat.
A gyermek manipulál, explorát, konstruál, szimbólumokat alkot5. A szimbolikus játék
megjelenésének feltétele a „mintha elem" működése. A gyermek a szenzomotoros sémáktól
eljut a képzeti sémákig; képessé válik a belső reprezentálásra, a világ megkettőzésére - „kettős
tudat", helyettesíti a dolgokat és a helyzeteket; eltávolodik saját konkrét cselekvésétől;
fantáziája segítségével keres pótlást ott, ahol a valóság megértésében hézag van; kontrollálja a
körülötte lévő (fizikai és társas) világot; megjelenít, megeleveníti a gondolatokat, érzéseket. A
3
exploráció: (felfedezés, felderítés) tapasztalatok szerzése, a megértésre irányuló cselekvés
4
manipuláció: kézzel végzett cselekvés. Manipulál: a gyermek a tárgyakkal különféle mozgásokat hoz létre

5
Szimbólumokat alkot: a gyermek tárggyal helyettesit, más tárgyakat
 szimbolikus és szerepjáték az óvodáskorban domináns, jellemző megnyilvánulási formái: az
illúzió, az utánzás, az alkotás, a másiknak lenni érzése, a titok feszültsége, azaz „az vagyok,
aminek el tudom képzelni magam".
A szerepjátékokra jellemző a valóság utánzása. Elkonyin nyomán Mérei kiemelten
foglakozik a játék témájával6, a játék tartalmával7 valamint a szerepjáték eredetével". A
szerepjáték kulcskérdése tehát „mit utánoznak a gyermekek", cselekvéseket, képzelt és valós
személyeket, állatokat, tárgyakat, helyzeteket. A szerepjáték esetében két fejlődési szintet
különböztetünk meg. A 3-5 éves gyermek szerepjátékára jellemző, hogy a témát a környezetből
átvett, társadalmi jellegű tárgyi cselekvés hordozza. Ezen a fejlődési szinten a játék tartalmát a
meghatározott tárgyakkal folytatott cselekvések képezik. A történést a manipuláció tartja
össze; a szerepet az ismétlődő műveletekből álló cselekvés szabja, meg pl. etetés; a szerepet a
tárgy hitelesíti; a szerepelnevezés eleinte hiányozhat; a cselekvés egyre gazdagabbá válik, új
elemekkel bővül ki; a gyermek igyekszik szerepével a valósághoz közelíteni (sorrend
megtartása...), "ezt így szokták csinálni". A második fejlődési szint az 5-7 éves gyermek
szerepjátékára jellemző, hogy a játék témáját maga a szerep adja. Előtérbe kerülnek a szociális
funkciók. A gyermek igazodik a szerepviselkedést meghatározó szabályokhoz. A szerepek
világosan körvonalazódnak és megnevezik egymás szerepeit. A gyermek a logika szintjén is
igyekszik összhangba hozni a szerepcselekvéseket a valósággal, a külső mintával. A beszéd-
megnyilvánulások szerepszerűekké válnak.
A szimbolikus játék Piaget elmélete alapján, a belső tartalmak kivetítésének módja. A
szimbolikus formái: kombinatív szimbólumok, kompenzáló játékforma, likvidáló játékforma8.
A gyermek, szimbolikus játékának köszönhetően kiterjeszti társas körét, szocializációs
folyamataiban megjelennek a kollektív szimbólumok, továbbá a szimbólumok egyre inkább a
valóságnak rendelődnek alá.
A szerjátékkal behatóan foglakozott Elkonyin. A játékot az óvodás korú gyermek vezető
típusú tevékenységének tekintve, annak szociális tartalmával foglalkozott. Továbbá érdekelte
a szimbolizáció és a tárgy, a szó és a cselekvés kapcsolata a játékban. A szerepjátékokat
vizsgálva, mindenekelőtt annak előfeltételivei foglakozott. Elmélete szerint a szerepjátéknak
két előfeltétele van: a gyerek tudja saját magát a saját nevén nevezni, meg tudja állapítani
cselekvéseiről, hogy azokat ő végzi, valamint meg tudja állapítani a hasonlóságot saját
cselekvései és a felnőttek cselekvési között.
A játék kialakulása a tárgyakkal való cselekvés időszakára tehető, melynek során
kialakulnak a szerepjáték előfeltételei. A szerepjáték a korai gyermekkor és az óvodáskor
határán születik.
A korai gyermekkor végére kialakulnak a szerepjátékra történő áttérés alapvető
előfeltételei: 1. A valóságos tárgyakat helyettesítő tárgyak bevonására kerül sor. 2.
Bonyolultabbá válik a cselekvések szerveződés. 3. végbemegy a cselekvések absztrakciója, és
az absztrakció leválik a tárgyakról. 4. A gyermek saját cselekvéseit összehasonlítja a felnőttek
cselekvéseivel. 5. Végbemegy a gyermek emancipációja, melynek során kialakul benne az a
vágy, hogy úgy tegyen, mint a felnőtt. A játék nem spontán módon jön létre, hanem a felnőttek
segítségének következtében. Kezdetben a gyermek szerepjátéka cselekvésekből áll, pl.
6
A játék témája: a valóságnak az a területe, amely a játékba tükröződik, pl. vásárlás, utazás, papás-mamás
7
A játék tartalma: a játékban konkrétan megjelenő történés, amelyet a környező valóság, az emberi
8
- kombinatív szimbólumok: a gyermek az egyes elemeket úgy kombinálja, hogy megfeleljen a képzeteinek, a
belsőt helyettesíti az aktuális mással
- kompenzáló játékforma: ami a gyermek számára rossz, azt valamilyen átalakítással megpróbálja ellensúlyozni;
úgy vesz elégtételt, hogy a probléma megoldását elfogadhatóvá alakítja - korrigálja; szembeszáll a félelmeivel,
megteszi, amit a valóságban nem merne megtenni; katarzist él át: megkönnyebbül, megszabadul a félelmeitől
- likvidáló játékforma: a gyermek változatlanul megismétli a számára kínos, fenyegető helyzetet; a kellemetlen
eseményt játékában jeleníti meg, a problémát kívülre helyezi; az én uralma alá rendeli a történéseket -
felülkerekedik az eseményeken; a fiktív helyzetek, újraélésével csökkenti a feszültséget
kevergeti az ételt. Ezt követi a cselekvésekkel kapcsolatos szerepjelentések, pl. ő az anyuka,
mellyel egyidejűleg megjelennek a szerepviszonyok. Végül a játék a szerep megjelenésével jut
el a tetőfokra, amikor a gyermek kettős síkon játssza el a szerepet: a játék kedvéért és saját
maga számára. A kisóvodás számára fontos, hogy tevékenykedjen a tárggyal. A nagycsoportos
abban leli örömét, ha meghatározott szerepet tölt be.
A szerepjáték fejlődési fokai: 1. A tárggyal folytatott specifikus manipuláció, mely
nem azonos a korábbi „nem specifikus" manipulációval. 2. Egyes cselekvések vagy cselekvés
sorok önálló reprodukálása. 3. Speciális játékfeltételek kialakítása, helyettesítő tárgyakkal
folytatott cselekvés, a másik személy cselekvésének reprodukálása. 4. Játékhelyzetnek
megfelelő átkeresztelése a tárgyaknak, a funkció függvényében. 5. A gyermek saját magát és
a babát egy másik ember nevével nevezi meg.
Fontos kérdéseket fogalmaz meg Elkonyin, melyek: a játék előfeltételére, a játék
tartalmára és a szerep és a gyermek viszonyára vonatkoznak. A játék indítéka a szerep. A
játék fejlődése során a szerep és a gyermek viszonya változik. Kisebbek számára az „én és a
szerep" viszony nem létezik, de óvodáskor végére a gyermekben tudatosodik a saját személye
és szerep közötti viszony.
A szerepjáték fejlődése tehát a következőkben összegezhető. 1. Két - három éves
gyermek szerepjátékában a tárggyal való cselekvés a fontos. 2. A gyermekek megnevezik a
szerepeket. 3. A játék alapvető tartalma a szerep, mely világosan körvonalazódik. A cselekvés
jellegét és logikáját a gyermek által betöltött szerep határozza meg, és ennek megsértése
tiltakozást szül. 4. A játék tartalma a más személyekhez fűződő kapcsolatból adódó cselekvések
teljesítése. A szerepek világosan észlelhetők. A cselekvések pontos sorrend szerint
következnek.
A játék természetéhez tartozik egy láthatatlan elem a „mintha", ami azt jelenti, hogy a
játék a valóság újraalkotása
A kisiskolás kortól kezdődően beszélhetünk szabályjáték dominanciáról. A szabályok
olyan előírt cselekvésmódok, korlátok, amelyek magából a játék tartalmából származnak (nem
külsődlegesek); kötelező jellegűek; legalább két személyre vonatkoznak; a szereplők
kiválasztásának gyakran rituáléja van: a kiszámoló. Eredetüket tekintve a szabályok lehetnek:
átörökített9 vagy spontán10 jellegűek.
Szabályokkal találkozunk a szerepjátékokban, mivel minden szerepjáték rejtetten
tartalmaz szabályokat, de itt a szabályok másodlagosak; a szabályok a szerep által előírt
cselekvésben jelennek meg; a szabályok a társadalmi viselkedésre vonatkozó előírásokat
tartalmaznak; a szereptartalmak differenciálódásával a szabályok bonyolódnak.
A szabályjáték feltétele a szabály megértése (intellektuális fejlettség), a decentrálás
képessége - igazodás az általánosított szabályokhoz, frusztrációtűrés.
A szabályjáték jellemző öröme a győzelem, azaz a gyermek győztes akar lenni, a siker
függ a képességektől (a funkció öröme: testi vagy/és szellemi) és a véletlentől (a várakozás, a
kaland öröme társul hozzá), jutalom valóságos vagy jelképes. Ha túl nehéz a játékfeladat a
szabály nem ösztönöz cselekvésre, megnő a kudarctól való félelem, kényszeres igazodás
léphet a játéköröm helyébe, melynek lehetséges következmény, hogy a gyermek kilép a
játékhelyzetből. Ez kétféle módon lehetséges: valóságos kilépés - abbahagyja a játékot,

9
Átörökített eredetű szabályjáték: társadalmilag intézményesített, mindennapi élethez, munkához fűződő,
vagy akár mágikus, vallási eredetű felnőtt szokásokat jelenít meg, nemzedékről nemzedékre
hagyományozódnak (regionális változatokkal); felnőtt közvetíti a gyermekeknek, vagy a
nagyobbak tanítják a kisebbeknek
10
Spontán eredetű szabályjáték: közös megegyezésen alapszik, pl. gyakorló játékból származó mozgásszabály;
jellemzője, hogy pillanatnyilag alakul ki
elhagyja a játék terét vagy csalással, kivonja magát a játékszabályok alól - tagadja a játék
értelmét.
A szabályjátékok több típusa ismert: mozgásos, értelemfejlesztő, népi játékok. Bár a
szabályjáték az iskoláskor jellemzője, az óvódásoknál is megtaláljuk sajátos változatát. Az
óvodáskorú gyermekek szabályjátékának jellemzője, hogy kezdetben maga a cselekvés a
lényeg. A szabályok betartása elsősorban az egyéni örömszerzést szolgálja (mozgásos
szabályjátékoknál: futás, mászás), később alávetik magukat az egyszerűbb szabályoknak,
élvezik a mozdulatsorok egymásutániságát, az ismétlést, ügyelnek a sorrend betartására. A
szabályok, megtartásánál dominál az utánzás, a dramatikus elemek (játékos kerettörténetek,
felajánlott szerepek) segítenek a szabályok megtartásában. A veszteség nagy érzelmi terhet
jelenthet. A gyermekek többnyire igénylik a felnőtt irányítását.
Kisiskoláskorban a szabályjátékok alakulása tapasztalható. 7-8 éves korban a gyermek
viselkedését az együttműködés és megegyezés jellemzi. A (leegyszerűsített) szabályok válnak a
játékok lényegévé. A gyermekek képesek viselkedésüket alárendelni a megegyezésen alapuló
szabályrendszernek. A kisiskolás önállóan, felnőtt segítség nélkül is tud szabályjátékokat
szervezni és irányítani -felnőtt irányítás nélkül könnyebben és szabadabban kezeli a játék
versengéses oldalát. A viszonylag kötött szabályokban sem hagyatkoznak mindig a véletlenre,
érvényesítik ügyességüket, stratégiájukat (a kiszámolókban az eredményt kiegészítésekkel
vagy kihagyásokkal módosítják) a fiúk különösen a személytelenebb, versengő jellegű
csapatjátékokat helyezik előtérbe. A játék igénye (az egyre komplexebbé váló szabályjátékok
formájában) az élet későbbi szakaszaiban is fennmarad.

A játék szerepe a személyiség korai fejlődésében

A játék a gyermek leginkább fejlesztő hatású tevékenysége, mentális támogató
rendszer, az alkalmazkodás gyermekkori formája, segíti a gyermeket önmaga és a világ
megismerésében, fejleszti mozgását, segíti élményei feldolgozásában, érzései elfogadásában,
a társas szabályok gyakorlásának tere. A gyermek a saját aktivitásán keresztül ismeri meg a
világot, a korai tapasztalatokban a mozgásos és az észlelési élmény egységben van. A
csecsemő fél éves kor után játszik saját testével, ami később hozzájárul saját testének
megismerését. A testi én tapasztalása során a gyermek befelé figyel, kapcsolatot, alakit ki
saját testével, megtapasztalja saját testének határait. Ahogy fokozatosan ismerkedni kezd az
őt körülvevő világgal, megjelenik a tárggyal való játék. A manipuláció során a gyermek
birtokba veszi közvetlen környezetének tárgyait. Ezt követi a felnőttek játékai
kisgyermekekkel, melynek a kommunikáció testi szinten zajlik, pl. kéz: tapsoltatok,
ujjszámolók, tenyérjátékok, csipkedők, száj: ajakjátékok, csettintés, berregés, fej:
arcsimogatók, arcmutogatók, orrdörzsölők, fülhúzók, egyéb arcimitáció, láb: patkolok,
cikizők, táncoltatok, sétáltatok, test: ringatók, hintáztatok, lovagoltatok. Ezekben a
játékokban a kulturális hagyományok (a gyermeknevelés ősi szokásai) jelennek meg. A
testélmények között említhetjük a taktilis kommunikációt és a vesztibuláris stimulációt. Az
első játszótárs az anya, aki megteremti a kommunikációs keretet, közelsége a gyermek
számára, biztonságot nyújt, stimuláló helyzetet biztosít, lehetőséget teremt az explorációra.
A kisgyermek előnyben részesíti az interaktív játékokat, az első életévben már tanulja a
játékra hívó jelzéseket és a játékot kísérő metakommunikációt (arc, tekintet, hangok).
A korai társas játékok a kisgyermek számára szociális tanulás lehetőségei, alkalmat
adnak a közeledés és távolodás gyakorlására, a saját határainak megtapasztalására, a feszült
helyzetek átélésével és feloldódásával a feszültségtűrés, feszültség-levezetés gyakorlására, a
pozícióváltás gyakorlására, az intimitás és a saját hatóképesség megtapasztalására. "Én
leejtem, a mama felveszi" típusú játékok, a játékot kísérő érzések átélésére, pl. meglepetés,
visszautasítás. A korai társas játékok viszonylag egyszerűek, ismétlődő jellegűek, határozott
kezdetük és befejezésük van.

5. A játék fajtái
5. 1. Művelethangsúlyos játékok
A művelethagsúlyos játékok között említhetjük a gyakorlójátékot, melynek több
fajtáját különbözteti meg a szakirodalom. Gyakorlójátéknak nevezzük azt a tevékenységet,
melynek során a gyermek a valóságos cselekvés egy-egy műveletét végzi el, azt ismételi,
melynek hatására készségkészlete fejlődik, differenciálódik. A gyakorlójátékok lehetnek:
hang és beszéd gyakorlását szolgáló játékok, mozgást gyakorló játékok, eszközzel való játék.
A mozgás, a cselekvés, a végrehajtás sikere örömet vált ki, melyet funkcióöröm néven
ismerünk. A gyakorlás, a sokszori ismétlés erősíti a különféle funkciók fejlődését, tökéletesíti
a mozgást. E játékfajta a másfél - két éves gyermek játéktevékenységére jellemző, rövid ideig
nagyobb gyermekeknél is tapasztalható.
Következő játékforma a konstruáló-és építőjáték, melynek során a gyermek különféle
elemekből építményeket, alakzatokat hoz létre. E játékfajtát az alkotás öröme jellemzi, nem a
létrehozott alkotás a lényeg, hanem & folyamat, A kezdetben véletlenül létrehozott alkotások
eredménye lesz az építmény megnevezése, majd a szándékos, tervszerű építés. Az építőjáték
és a konstruáló játék közötti különbség, hogy az előbbi játék során használt eszközök az
egymásra tevést, az egymás mellé rendelést biztosítják a gyermek számára, a konstruáló
játékok jellemzője, hogy félkész elemek alkotják, az egyes eszközök másfajta elemekkel
nemigen kombinálhatóak.
Harmadik gyakorlójáték típus a barkácsolás, melynek során a nagyobb gyermekek
anyagok, szerszámok segítségével különféle tárgyakat készítenek. A barkácsolás célja nem a
játékeszköz késztése, hanem magának a tevékenységnek, az alkotásnak, az új létrehozásának
az öröméért végzi a gyermek a tevékenységet.

5. 2. Szerephangsúlyos játékok
A szerephangsúlyos játékok egyik formája a szerepjáték, melynek során a gyermekek
a felnőttek szerepét, tevékenységét, kapcsolatait sajátos játékkörülmények között képzeletük
segítségével újraalkotják, kiegészítik. A szerepjáték indítékai eltérőek élmény, tapasztalat,
vágy szubjektív benne. Közös bennük, hogy a gyermekek a kellemes és kellemetlen
élményeiket igyekeznek újraélni, melynek célja lehet a feszültségoldás, feszültséglevesztés,
katarzis. E játékforma központi elem a gyermek által felvett szerep, a szerepjáték a korlátlan
lehetőségek tárházát kínálja a gyermeknek. A szerepjáték kifinomult szintjén az „én" és a
szerep a gyermekjátékában szétválik. A szerepjátékban különbséget teszünk a játék tartalma
és témája között. A játék témája a való világból vett elem visszatükrözése, a játék tartalma
pedig, ami a játékban konkrétan megjelenik. A szerepjáték folyamatában különböző fejlődési
szinteket különböztethetünk meg. Kezdetben a játék tartalmát a tárgyakkal végzett cselekvés
adja. Az ezt követő szakaszban a játék tartalmát a szerepteljesítés jelenti. A harmadik
szakaszban a játék tartalmát a kapcsolatok képezik. A szerepjáték során a gyermek
kezdetben azonosítja magát egy másik személlyel, akinek szerepébe bújik, majd fokozatosan
képes elkülöníteni magát a másik személytől. A szerepjáték értéke abban rejlik, hogy
fejleszti a gyermek képzeletét, problémamegoldó képességét, társas kapcsolatát, affektív,
kognitív, pszichomotoros készségkészletét. Szerepjáték által a gyermek megtanulja a
szociális státusok, a hozzá rendelt szerepeket, a személyközi kapcsolatokat, az
alkalmazkodást.
A bábjáték a személyiség fejlesztésének kiváló eszköze. A bábművészet lényeges
vonása az absztrahálás11 . Hatásosságát az határozza meg, hogy a néző milyen mértékben
érez együtt a darab hősével. A gyermek képes tökéletesen azonosulni a bábbal.

11
Absztrahálás: a bábu élettelen, mégis fő eleme a mozgás, másodlagos a beszéd, ének. Személytelen, azaz nem
egy embert, hanem embertípust ábrázol, közvetlen látási élményt nyújt, a lényeges elemeket kiemeli, a valóságot
átértékeli, sűríti
 Megkülönböztethetjük a nevelő és a gyermek bábjátékát. Ez utóbbi esetén, a gyermek
számára kényelmes, mivel a néző nem őt, hanem a bábut látja. Szabad utat engedhet
gátlásainak, elmondhatja vágyait, sérelmeit, szorongásait, törekvését, élményét, véleményét
az őt körül vevő világról. A gyermek bábjátéka során azt ábrázolja amilyen a valóságban
lenni szeretne. Érzelmi úton vezeti be a gyermeket az esztétika világába, szabad teret biztosit
a kreativitás kibontakozásának, készségformáló jelleggel bír.
A bábjátéknak különböző formáit ismerjük: utánzó12 bábjáték, rögtönzött13 bábjáték,
projekciós20 bábjáték. A bábjáték feltétele a nevelői tudatosság, tapintat, türelem, élmény,
valamint az objektív (tér, idő, báb, stb) feltételek.
A szerephangsúlyos játék harmadik kategóriáját alkotják a dramatizálás, drámajáték,
színjátszás. Dramatizálás során a gyermek olyan játéktevékenységet gyakorol, melynek során
meséshősök szerepébe, vagy valóságos személyek szerepébe éli bele magát és az eseményt
újrajátszza egyéni színezettel tarkítva azt. A dramatikus viselkedés legelemibb szinten a
hároméves gyermek „utánjátszását" az események uralják, ezek vezérlik cselekedeteit. A
hatéves gyermek számára a szerep válik fontossá, a tízéves gyermeknél a történés válik
fontossá, míg a tizennégy éves érzelmekkel bővíti játékát. A drámajátékban az a fontos, ami
a folyamatban lezajlik, ami mind az egyén, mind a csoporttagok tevékenységében végbemegy
(Maszler, 2002/85). A drámajátékban nem az a fontos, hogy előre megirt történeteket
színpadi keretek között eljátsszon a gyermek. A drámajáték jellemzői: az interakció; az
utánzás; kifejező eszköze a zenei hang, nyelv, test, tér, idő; fő eleme az emberi cselekvés.
Célja a személyiség formálása, a kapcsolatfelvétel, a kapcsolattartás, a közlés megkönnyítése.
A drámajáték közös munka, segíti szorongások oldását, a közösségi érzés alakítását, a
kialakított bonyodalom spontán jön létre, lehet előzőleg átélt meseélmény keveréke
projekciós bábjáték: énkivetítés, lelki mechanizmus, mely a személyiség valamely
tulajdonságát, vágyát, szándékát, más személynek vagy tárgynak tulajdonit. A szorongás, a
félelem a gyermek által a bábok segítségével előhívható.

5. 3. Szabályhangsúlyos játékok
Lényegüket és tartalmukat tekintve a szabályhangsúlyos játékokat a szabály határozz
mag. E játékforma sajátossága, hogy oktatni szükséges, melynek speciális szabályai: a
tervszerűség, rendszeresség, fokozatosság, módszerek, eszközök, játékvezetés, próbajáték,
versenyszerűség. A szabályjátékok esetében rögzített a feladat, a cél, a játéktevékenység
meghatározott feladat elérésére irányul. Fontos továbbá figyelembe venni az életkort, a játék
típusát, a gyermekek igényit, a résztvevők száma, stb.
A szabályhangsúlyos játékok két nagy csoportját különböztetjük meg: mozgást és
értelmet fejlesztő szabályjátékok, más felosztás szerint népi játékokat, kirakójátékot,
táblásjátékot, kártyajátékot, sportjátékot, intellektuális játékokat ismerünk.
Szabály vagy szabályhagsúlyos játékokat a gyermek csak 6/7 éves kor után tudnak
játszani, mivel a szabálytudat erre a korra kezd kialakulni.

6. A játék kialakulását befolyásoló tényezők

6.1. Szubjektív feltételek

A nevelő legyen szülő, pedagógus vagy gondozó a legfontosabb feltételek egyike,
hiszen személyisége alapvető hatással lesz a többi feltétel alakulására. Mindenek előtt a

12
Utánzó bábjáték lehet reproduktív vagy produktív. Ez a forma a gyermekek által spontán kezdeményezett,
korábban látott bábjátékra alapoz
13
Rögtönzött bábjátékban rendszerint a gyermek a kezdeményező, a bábjáték szereplőjét ő maga választja
nevelőnek szeretnie kell a játékot, mivel a gyermekek könnyen megérzik, hogy ki az a felnőtt,
aki komolyan veszi fő tevékenységüket, mely adott életszakaszban csaknem életmódnak
tekinthető. A nevelőnek tiszteletben kell tartania a játék sajátosságait, ugyanakkor empátiás
viszonyulásmódot kell tanúsítania, valamint problémamegoldó és konfliktuskezelő képessége
kifinomult, magas szintem működő. A nevelői magatartás lehet direkt14, vagy indirekt15, a játék
sajátossága, a gyermek személyisége függvényében.
A nevelői státus fontos alkotóelemei a szerep, feladat, beavatkozás. A felnőtt nevelői
szerepében modell, segítő, együttműködő társ, bevonható, gyermekismerő, játékismerő,
játékszerető. A nevelő feladata megteremteni a játék optimális feltételeit (idő, hely, eszköz).
Biztosítja a nyugalmas légkört, támogatja a gyermek alakuló kapcsolatait, ösztönzi az
együttműködést, a versengés helyett. A beavatkozás alatt értjük, hogy a nevelő mikor, milyen
mértékben avatkozik be a játékba. A beavatkozás szituációfüggő, mivel a játék jellege, a
gyermekcsoport sajátossága függvényében lehet feltétlenül szükséges a beavatkozás, de lehet
teljesen fölösleges, azaz nem ajánlott, vagy e kettő között lehetséges. A beavatkozás célja a
gyermekjátékának támogatása, technikai segítség, a szociálisan elfogadható viselkedés
megerősítése. A beavatkozás módja lehet közvetlen vagy közvetett, a nevelő az adott helyzet
ismeretében dönti el, hogy melyik a legmegfelelőbb.
A játék során a gyermekek akkor fordulnak leggyakrabban nevelőjükhöz, ha nem tudják
a konfliktust megoldani, megerősítést várnak (produktum értékelését), jóváhagyást, engedélyt
várnak (tevékenységre, eszközre). A nevelő feladata a konfliktus megelőzése. Ha már kialakult
a konfliktus helyes, ha a pedagógus nem avatkozik be minden áron, bízik abban, hogy a
gyermekek képesek megtalálni a számukra jó megoldást; nem kényszeríti a saját megoldását
a gyermekekre.
A jó pedagógiai légkör elengedhetetlen feltétele. Nehéz körülírni magát a „légkör"
fogalmát, hiszen maga a légkör egy megfoghatatlan, térben és időben nehezen definiálható
szubjektív előfeltétele a játéknak. A jó légkört mindenekelőtt a nevelő személyisége határozza
meg, ami sajátos, egyéni viselkedésrepertoárján keresztül árad a gyermekek felé. A helyes
nevelői magatartás biztosításával érhetjük el azt, hogy a játék légköre kiegyensúlyozott,
biztonságot adó legyen.
Maszler szerint az élmény: erős érzelmektől kísért lelki jelenség, mely különféle
események, történések hatására keletkezik. Az élmény mély színezete miatt jelentős
pedagógiai hatást fejt ki, a nevelés hatékonyságát fokozhatja. A gyermekek ismerete,
tapasztalata, játéktartalma igen eltérő lehet. A nevelőnek tudnia kell, hogy a gyermekek
élményvilágát ez nagyban meghatározza. Ugyanakkor a társas viszonyokat is ismerni kell,
mivel a gyermekek játékába való közvetlen vagy közvetett beavatkozásnak alapja.
Az egykorú társakkal való játékban a gyermek gyakorolhatja a kölcsönösséget, az
együttműködést. Tanulja önmaga szabályozását (agressziója kontrollálását).
összehasonlíthatja magát másokkal. Egyenrangú kommunikációs partnert talál (szimmetrikus
kapcsolatot alakíthat ki). Számára a társ egyszerre utánzási modell és viselkedésének
megerősítője. Közös tapasztaláshoz jut, az együttesség örömét éli át.
Millar a gyermekkori társkapcsolatok kezdeti szakaszára hívja fel figyelmünket. A
csecsemő (6-12hó) kezdetben szereti a gyermekek társaságát, figyeli őket, nevetgél. Az egy
éves gyermek számára a társ néha fontosabb minta játékszer. Egy-két éves kisgyermekeke

14
direkt magatartásról beszélünk ha a nevelő a játékon belül van, azaz a gyermek játékpartnere, részvétele
agyermek kérésére / beleegyezésével történik, gazdagítja a játék tartalmát annak folyamatában, elakadásnál
továbblendíti a játékot, pozitív irányba befolyásolja a gyermekek közti kapcsolatot, a játék nyelvén kommunikál
15
indirekt magatartásról beszélünk amikor a nevelő fizikai vagy szociális segítséget nyújt
egymás mellett játszanak, majd három-négy év körül már keresi a társ közelségét, de az
együttjátszás rövid idejű, a játékokon nem tudnak osztozni.
Mérei az óvodáskorú gyermekek csoportosulási formáit vizsgálta. A csoportosulás
szintjeire, a csoportformáló tényezőkre, valamint a játék jellemzőire utal. Az első szint az
együttlét, ami a 3-4 éves korcsoportra jellemző. Ezt követi az együttmozgás. Fejlettebb szint a
tárgy körüli összeverodés, a csoportformáló tényező a tárgy. A felsorolt három szintre a
gyermekek játékára a párhuzamos játék, passzív forma jellemző. Az együttműködés aktív
formája az összedolgozás, csoportformáló tényező a tevékenység, valamit a tagolódás,
csoportformáló tényező a szerep. Az együttműködés aktív formája az 5-6/7 éves óvodás
játékára jellemző. A szerző e kategóriarendszer teljes skáláját mutatja be, a legalacsonyabb és
a legmagasabb fokok közötti átmenetek a fejlődési szinteket mutatják. A skálán 14 szintet
különböztet meg: magányos semmittevés (a gyerek egyedül van, nem játszik). Magányos
semmittevés csoportban (a gyermek egy csoport társas terében van. Magányos játék. Mások
szemlélése. Őt szemlélik. Csoportos semmittevés (együtt vannak, bámulnak, nézelődnek).
Magányos játék esetleg szemlélődés csoportban (együtt vannak, de közös elfoglaltságuk
nincs). Csoportos szemlélés (közösen szemlélnek valakit vagy valamit). A csoport együttesen
játszik, a megfigyelt gyerek külön. Együttmozgás (előfordul, hogy más-más helyeken, de
egyféle cselekvést végeznek, utánoznak). Összeverodés egy tárgy örül (egyazon tárggyal
tevékenykednek, együttműködés nélkül). Kollaboráció (összedolgozás szerepek nélkül, pl.
építkezésnél). Szereposztásos tevékenység (két formája: a kialakult és a kiosztott szerepek).
Szervezett csoporttevékenység vezetővel és szerepekkel.
Többszólamú játék alatt értjük a csoportosan játszó gyermek együtt és/vagy egyedül
játékát. Ebben az esetben tapasztalhatjuk, hogy az együttjátszó gyermekek különböző
csoportosulási szinten vannak, a résztvevők különféle jelentést tulajdonítanak ugyanannak a
tevékenységnek, egymástól függetlennek látszó cselekvést együttes játékként élnek meg.

6. 2. Objektív feltételek
A játék fontos feltétele az optimális^réftteynelynek kialakítása történhet életkor és
játékfajta vagy a mozgás helye szerint. A gyermekek igényeit figyelembe véve
megállapíthatjuk, hogy a kicsik a felnőttek közelében érzik magukat védettségben,
biztonságban. A nagyobbak (7-8 éves kortól) a függetlenséget szeretik, szívesen vonulnak
olyan helyekre, ahol kizárólag egymás társaságában lehetnek. A átékterek fajtái lehetnek
természetes vagy mesterséges' terek. Az óvodai játéktér lehet tagolt25 , változtatható26 -
rugalmasan átalakítható és átjárható. A játéktér kialakításánál lényeges a megfelelő méretű tér,
amelyben a gyermekek jól érzik magukat, egymás játékát nem zavarják, szabadon
mozoghatnak, könnyen eligazodnak.
A játék mindig valamivel való tevékenység. A játékszerek eredetüket tekintve lehetnek
természetes anyagból készült vagy mesterségesen előállított anyagokból készült játékszerek. A
jó játéktárgyak egyszerre lehetnek tárgyak és szimbólumok, részben ismertek, rendelkeznek
ismeretlen tulajdonsággal is, alkalmat adnak a próbálkozásra, a felfedezésre, megmozgatják a
fantáziát, beemelik a véletlent. A játékeszközök kritériumai: az életkornak megfelelő,
biztonságos, könnyen tisztítható, viszonylag tartós, esztétikus. A játékok biztonságáról
jogszabály is rendelkezik. Előírja azokat a követelményeket, amelyek a játékok
biztonságosságát befolyásolják.
A játékidő rendkívül fontos tényező, mivel a tartalmas, elmélyült játék kialakulásához
sok időre van szükség. A játék akkor élvezetes a gyermek számára, ha ráhangolódhat,
elmélyülhet abban, majd megfelelő lezárással kiléphet abból. Nevelő feladat a megfelelő
játékidőt biztosítani, különösképpen óvódás korban kell erre odafigyelni, hiszen a kisgyermek
nehezen kezdi el a játékot, nehezen találja meg azt az eszközt, amivel szívesen játszana, több
játékba is belekezd, egy játékkal sem játszik sokáig. A játékidő kapcsán különbséget kell
tennünk az óvodai szabadidő tevékenység, szórakoztató tevékenység, az iskolai tanórákat
elválasztó szünet, valamint a szünidő, vakáció, hétvégi, otthoni játékidők között. Szabadidő
típustól függően időtartamuk is eltérő a felsorolt játékidőformáknak.
A játék kialakulását befolyásoló tényezők fontos szerepet játszanak a gyermek
játékában. A felnőtt részéről feleséget, odafigyelést, megfontolandóságot igényelnek.
Legyenek szubjektív vagy objektív tényezők. természetes (szabad) terek: erdők, ligetek,
utcák, terek, padlás, pince. Mesterséges (kötött) terek: a felnőttek által kijelölt játszóhelyek,
iskolai, óvodai játszóterek, vidámparkok, játékbirodalmak tagolt tér. A funkciók elkülönülése
a tevékenységtől, a játék jellegétől függően, közös vagy egyéni játékra alkalmas terek, nagy tér
(mozgáshoz) vagy intim kuckók (családi játékokhoz, fantáziajátékokhoz, barkácsoláshoz),
zajos helyek (pl. kockázáshoz) csendes zugok (pihenéshez, elvonuláshoz) változtatható tér: a
gyerekekkel való megbeszélés eredményeképp közösen átrendezhető

Bibliográfia

1. B. Méhes Vera.. Az óvónő és az óvodai játék. Calibra Kiadó, Bp. 1993.

2. Bernáth László- Solymosi Katalin: Fejlődéslélektan olvasókönyv. Tertia Kiadó, Bp.,
1997
3. Bodó Sára- Ifj. Fekete Károly: Kateketika és valláspedagógia szöveggyűjtemény.
Készült a debreceni Református Kollégium Nyomdájában, Debrecen, 1998
4. D. B. Elkonyin: A gyermeki játék pszichológiája. Gondplat, Bp., 1983
5. Fodorné Nagy Sarolta: A katechézis kommunikációs problémái. Kálvin János Kiadó.
Bp., 1996
6. Friedrich Schweitzer: Vallás és életút. Kálvin János Kiadó. Bp., 1999
7. Jean Piaget: szimbólumképzés a gyermekkorban. Paulus Hungarno/Kairosz. 1999
8. Maszler Irén. Játékpedagógia. Pécs. Comenius Bt., 1996.
9. Linn Matthew - Seila Fabricant - Dennis Linn: Életünk nyolc szakaszának gyógyítása.
Kiadó: Az Emmus Katolikus Közösség, Bp., 1995.
10. Mérei Ferenc - V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan. Bp., Medicina Könyvkiadó, 1999
11. Millar, Susan : Játékpszichológia. Ford. Koós Anna. Bp., Közgazdasági és Jogi Kvk.,
1973.
12. Stöckert Károlyné: Játékpszichológia. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Bp., 1973