You are on page 1of 6

Óraterv – Kosztolányi Dezső: A kulcs

I. Az óraterv címe, témája Kosztolányi Dezső: A kulcs

II. Tudnivalók az óratervről

A feladat javasolt helye, kapcsolódásai


9. évfolyam, művészetek, epika bevezető óra

A feladat fókuszai
 Poétikai fókusz: műelemzés, az epika sajátosságai, motívumelemzés
 Tematikus fókusz: A kulcs című novella elemzése, szimbólumelemzés
 Szövegértési fókusz: mitológiai történetek értése, novella dominánsának kiemelése, az
elemek kapcsolódásának felismerése
 Szövegalkotási fókusz: jegyzetkészítés, vita, érvek és kérdések megfogalmazása

Tervezett idő: két tanóra, 2x45 perc

III. Feladatsor, elemzési vázlat

I. ÓRA

Módszertani javaslatok
Az óra alapja a figyelemfelkeltés hatásossága. A novella elemzéséhez „csalit” használunk,
hogy felkeltsük a diákok érdeklődését, hogy felfedezzék a kapcsolatot életük és az irodalom
között.
Az órát három egységre osztjuk. Az első harmadában csoportokra bontjuk az osztályt, a
második harmadban tanári felolvasás történik (vagy tanulói felolvasás, vagy néma olvasás), a
harmadik harmadban pedig közös tevékenység zajlik.

Szervezési feladatok és eszközök


Szükséges:
 egy nagy kulcs (a láthatóság miatt), vagy minden tanulóval elővetetjük a saját kulcsát,
 görög mitológiai történeteket összefoglaló könyv,
 Biblia,
 Szólások és közmondások kötet,
 Szöveggyűjtemény,
 Kép megjelentetéséhez eszköz (esetleg másolás).

Tantárgyi kapcsolatok: művészettörténet (festészet)

RÁHANGOLÓDÁS
1. feladat:

1. csoport: Fogalmazza meg, hogy milyen jelentéseket társítanának a kulcshoz.


2. csoport: Keresse ki Hekaté történetét, fogalmazzák meg, milyen szerepet tölt be a
történetben a kulcs.
3. csoport: Keresse ki Máté evangéliuma 16. fejezetében a kulcsra vonatkozó jelentést!
4. csoport: Keressenek kulccsal kapcsolatos szólásokat, közmondásokat!

JELENTÉSTEREMTÉS

2. feladat: A kutatások eredményének megbeszélése; közös vonások megfogalmazása.

3. feladat: A kulcs című novella elolvasása. (ld. Módszertani javaslatok)

4. feladat: A kulcshoz kapcsolódó jelentések kibővítése a novella alapján.

REFLEKTÁLÁS:

5. feladat: Elemezzétek a következő képet! Miért kerülhet kapcsolatba a kulcs és a könyv?

Péter apostol.
(Anton Raphael Mengs festménye,1776/1779)

6. feladat: Milyen jelentéseket tudnátok fűzni ezek ismeretében a zárhoz?

IV. Javasolt megoldások

1. feladat:

1. csoport: Fogalmazza meg, hogy milyen jelentéseket társítanának eddigi ismereteik alapján
a kulcshoz!

2. csoport: Keresse ki Hekaté történetét, fogalmazzák meg, milyen szerepet tölt be a


történetben a kulcs.
Hekaté birtokában van Hadész birodalmának kulcsa. Aki az alvilág kulcsának
tulajdonosa, az az úr az alvilág fölött, s képes a halottakat feltámasztani.
3. csoport: Keresse ki Máté evangéliuma 16. fejezetben a kulcsra vonatkozó jelentést!
16,18: De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én
anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.

16,19: És néked adom a mennyek országának kulcsait; és a mit megkötsz a földön, a


mennyekben is kötve lészen; és a mit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen.

4. csoport: Keressenek kulccsal kapcsolatos szólásokat, közmondásokat!


 kulcsfigura
 kulcs az élethez
 a megoldás kulcsa
 beadta a kulcsot
 az aranykulcs minden ajtóba beillik

2. feladat: A kutatások eredményének megbeszélése; közös vonások megfogalmazása.


nyitás, megoldás, életadás (minden jelentésében pozitív)

3. feladat: A kulcs című novella elolvasása. (ld. Módszertani javaslatok)

4. feladat: A kulcshoz kapcsolódó jelentések kibővítése a novella alapján.


 a megismerés kulcsa,
 a felnőtté válás eszköze
 kulcs apa életéhez, jelleméhez

5. feladat: Elemezzétek a következő képet! Miért kerülhet kapcsolatba a kulcs és a könyv?

A kulcs a hatalom szimbóluma, aminek segítségével kinyitható a könyv, illetve a könyv


ad lehetőséget a kulcs használatához. (Péteré a kulcs, így ő nyithatja ki a könyvet;
mennyország kulcsa, a könyvbe írtak alapján nyitja ki a kaput Szent Péter)

Péter apostol.
(Anton Raphael
Mengs festménye,1776/1779)

6. feladat: Milyen jelentéseket tudnátok fűzni ezek ismeretében a zárhoz?


feladat, gát, elzár valamitől, megtagad, akadály, elérhetetlenség…

Források:
A kép forrása: http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A9ter_apostol
A görög történet forrása:
http://www.balassikiado.hu/BB/netre/Net_szimbolum/szimbolumszotar.htm

II. ÓRA

Módszertani javaslatok
Az óra célja az epikai szövegekben fellehető motívumok felismerése, konnotatív jelentés
kialakítása.
Az első feladat az előző óra összefoglalása, felidézése.
A második feladatnál gyakorolhatjuk a sűrítést azzal, hogy kevesebb, illetve egyre
kevesebb mondatban kérjük a tartalom összefoglalását. Elmehetünk csupán egy egyszerű
mondatig is.
A kooperatív vita szereplőinek kiválasztásánál legyünk tekintettel az iskolakezdés
nehézségeire. A menete kétféle lehet: vagy védőbeszédet mond a tanuló, vagy kérdésekre kell
válaszolnia. Ez utóbbi több tanulót von be a feladatba. A végén dönthet az osztály az apa
ítéletéről.
A tanár készüljön fel releváns kérdésekkel a vitára, arra az esetre, ha túl hamar
kifulladna az érvelés.

Szervezési feladatok és eszközök


A 8. feladat kooperatív vitájához helyezzünk ki egy széket, amelyen az érvelő tanuló helyet
foglal. Az is jó megoldás, ha a tanári asztalt ajánljuk fel a tanulónak, ezzel emeljük a helyzet
komolyságát.

Tantárgyi kapcsolatok: retorika, nyelvtan

RÁHANGOLÓDÁS
1. feladat: Idézzétek fel az előző órán megismert jelentéselemeket, amelyeket a kulcshoz
kapcsoltunk.

2. feladat: Foglaljátok össze a történet tartalmát öt mondatban!

JELENTÉSTEREMTÉS
3. feladat: Keressétek ki, mikor, milyen környezetben jelenik meg a kulcs a novellában!

4. feladat: Milyen nyelvi környezetben említi a narrátor vagy valamelyik szereplő a kulcsot?

5. feladat: Miért emeli a szerző a kulcsot címszerepbe?

6. feladat: Mi jelentése annak, hogy sem az elején, sem a végén nem szerepel ez a tárgy?

7. feladat: Milyen térpontokhoz kapcsolható a kulcs otthon, illetve a hivatalban?

8. feladat: Kooperatív vita


Érveljetek az apa viselkedésének helyes volta mellett, illetve ellene.
REFLEKTÁLÁS
9. feladat: Van-e jelentősége annak, hogy a szüleitek milyen környezetben dolgoznak? Volt-e
hasonló vagy ellentétes érzelmet kiváltó élményben részetek?

IV. Javasolt megoldások

1. feladat:
Hekaté birtokában van Hadész birodalmának kulcsa. Aki az alvilág kulcsának tulajdonosa, az
az úr az alvilág fölött, s képes a halottakat feltámasztani.
16,18: De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én
anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.
16,19: És néked adom a mennyek országának kulcsait; és a mit megkötsz a földön, a
mennyekben is kötve lészen; és a mit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen.

 kulcsfigura
 kulcs az élethez
 a megoldás kulcsa
 beadta a kulcsot
 az Aranykulcs minden ajtóba beleillik

2. feladat: Foglaljátok össze a történet tartalmát őt mondatban!


Egy kisgyerek (Takács Pista) elment apja munkahelyére a kamra kulcsáért. Hosszú bolyongás
után megtalálta apja szobáját, de apja kelletlenül fogadta. Amíg a főnök munkát kért az
idősebb Takácstól, elbeszélgetett a gyermekkel. A korábbi szidást kedvesség váltotta fel a
főnök megjegyzésére. A gyermek nem értette a változást, és sírva rohant hazáig.

3. feladat: Keressétek ki, mikor, milyen környezetben jelenik meg a kulcs a novellában!
b. Címben
c. Az első párbeszédben apa és fia között, az apa asztalánál.
d. Hazafelé úton, a gyerek kezében.

4. feladat: Milyen nyelvi környezetben említi a narrátor vagy valamelyik szereplő a kulcsot?
e. A címben tényszerűen, ismert elemként jelenik meg (határozott névelő), megelőzi a
szöveget, utal a szöveg egy elemére.
f. Párbeszédben, válaszként jelenik meg, először a cím ismétléseként, majd összetett
szóként, pontosítva. Értelmezi a címet, ezzel kinyitja a jelentését, eltávolítja a konkrét
szemantikai síkot a szimbolikus jelentéstől.
g. Narrációban, mintegy mellékes körülményként említi a szöveg, háttérbe szorul az
eredeti funkciója.

5. feladat: Miért emeli a szerző a kulcsot címszerepbe?


h. A tárgy mindennapisága miatt nehéz lenne elvonatkoztatni a hétköznapi jelentésétől,
így viszont külön figyelem vetül rá. Ennek a megfejtésére hívja meg az olvasót.

6. feladat: Mi jelentése annak, hogy sem az elején, sem a legvégén nem szerepel ez a tárgy?
i. A retardáció feszültséget kelt, várja a befogadó a megjelenését. A hiány állapotában
kulcsokat keresünk, hátha már eredetileg is csak metaforaként szerepelteti a narrátor.
j. A végén átalakul a kulcs, elveszti funkcióját, nem lesz fontos a tárgy volta, helyette a
megélt szituáció értelmezése lesz a döntő mozzanat. A kulcs nem a kamraajtó kinyitásának
eszközeként szerepel, hanem az apa jellemének megértéséhez segíti a szereplőt.

7. feladat: Milyen térpontokhoz kapcsolható a kulcs otthon, illetve a hivatalban?


A kulcs megszerzésének iránya lentről fölfelé haladó utat mutat. A kulcs a kamrához tartozik
(sötét, alacsony pozíciójú helyiség), az út fölfelé vezet a harmadik emeletre. Lelki
vonatkozásban fentről lefelé vezet az út: a kulcs olyan helyen van, ami elérhetetlennek látszott
(a hivatal), de a megszerzése azt eredményezi, hogy a misztikus világ profanizálódik, a
napsütéses utca, a kamra is több rejtélyt tartogat immár, mint az apa munkája, hivatala.

8. feladat: Kooperatív vita


Érveljetek az apa viselkedésének helyes volta mellett, illetve ellene.
Mellette:
 családfenntartó, ezért ki kell szolgálni a főnököt,
 a gyerek valóban rendetlenül érkezett meg,
 a kamra kulcsa valószínűleg ráért volna estig,
 szabályokat hozott, de a gyerek nem tartotta be,
 sok munkája van, zavaró a gyerek jelenléte,
 a két megszólalása (rendetlen, aranyos) más szempontokat értékel (zavarja a
munkában, labdán jár az esze; jó jegyei is vannak).
Ellene:
 képmutatóan viselkedik,
 nem tudja kezelni az otthon és a munka találkozását (a kulcs ebből a szempontból az
otthon betolakodása a munkahelyre, így megelőzi a gyereket),
 fontosabb a főnök véleménye, mint a fiáé,
 az elzárkózásával kialakított mítosz hirtelen esik szét, nincs idő feldolgozni.

9. feladat: Van-e jelentősége annak, hogy a szüleitek milyen környezetben dolgoznak? Volt-e
hasonló vagy ellentétes érzelmet kiváltó élményben részetek?

V. Szerzők
A tervet készítette: Medgyes Sándor
Elfogadta: Fenyő D. György

You might also like