EINSTEIN ÉS A NEGYEDIK TÉRDIMENZIÓ

Dr. Balogh Sándor

Einstein egy életre szóló vitát folytatott két neves fizikussal, David Bohr-al a valóságról és Max
Born-nal az emberi tudás határainak természetéről és az okság elvéről. Einstein szerint Isten „nem
játszik kockával,” nem teremthetett véletlenektől függő vagy látszat világot, ezért például ezt írta
Max Born-nak 1924-ben: „tűrhetetlennek tartom, hogy egy sugárzásnak kitett elektron válassza
saját szabad akaratából nem csak a kiugrás idejét, de még annak irányát is. Ha ez így lenne, inkább
lennék egy cserző, vagy egy munkás egy kaszinóban, mint egy tudós.” Einstein annyira komolyan
vette ezt a kérdést, hogy élete utolsó évtizedeit erre szentelte: kereste a valóság megértésének a
kulcsát.
Mire végre megtalálta a kulcsot a teljes valóságnak az okság elvével összeférő megértésére, már
majdnem teljesen visszavonult a tudományoktól és már nem volt ereje és ideje kidolgozni egy
teljesen az okságelvére alapozott és realista világképet. Az alapelveket megadta ugyan 1952-ben, de
a részletek kidolgozását meghagyta az utókornak, remélve, hogy valaki az ő javaslata alapján
kidolgozza majd a megoldást és erre az új világképre alapítva, új paradigmát dolgoz ki, és a
tudományokat teljesen új alapokra fekteti. 1948-ban például ezt írta Max Bornnak egy tudományos
forradalomról: „Élvezném darabokra szedni pozitivista filozófiádat. De ez nem valószínű, hogy a
mi életünkben megtörténik.”
Mintegy gondviselésszerűen került kezembe Einstein 1952-ben irt forradalmi írása amelyben
javasol egy „négy térdimenziós mezőelméletet amely kimerítően leírja a fizikai
valóságot.”(http://www.relativitybook.com/resources/Einstein_space.html) Ezzel Einstein
felelevenített egy régi geometriai problémát, a negyedik térdimenzió kérdését, aminek megoldására
valaki $500-t ajánlott fel 1909-ben.
Egy ilyen elméletre már lehet egy új paradigmát építeni, csak meg kell találni a negyedik
dimenziót!
Ebben az írásában Einstein ugyan nem vonja vissza a relativitáselméletet, hanem csak a
Minkowsky-féle tér-idő elméletet, és a relativitás elméletet alárendeli egy még kidolgozandó négy
térdimenziós mezőelméletnek, és a relativitást, illetve a gravitációt, mint mező értelmezi.
A mező persze nem új fogalom, Faraday és Maxwell alkalmazták az elektromágnesességre (146),
Newton pedig a gravitációra. Azonban Einstein új írásában kiterjeszti a mező fogalmát a teljes
valóságra.
Érdekes megjegyezni, hogy kutatásaim során sehol nem olvastam Einstein pálfordulásáról, és bár
2005 Nemzetközi Einstein Év volt, a relativitás feltalálásának századik évfordulója, Einsteinnek
ezzel az írásával, illetve elgondolásával senki nem foglalkozott, és a könyv is „véletlenül” került a
kezembe.
Már eddig is tudtam, hogy a tudat, ahol a szabad akarat székel, nem lehet háromdimenziós, mert az
agy háromdimenziós, és két háromdimenziós tárgy nem fér meg ugyanazon a helyen, és az akkori
tudományos felfogás szerint négydimenziós tudatnak négydimenziós tér kell. Így jómagam is
követtem a tömeget, és kerestem a négydimenziós teret.
Mindenki tudja, hogy a geometriai idomok és fogalmak nem létező absztrakciók, mégis úgy
kezelték, és úgy keresték, illetve kerestük a negyedik térdimenziót, mintha valós, létező valami
lenne. Ez a fogalomzavar végigkísérte a huszadik századot. 1909-ben egy ismeretlen adakozó
kitűzött ötszáz dollár pályadíjat a legjobb dolgozat benyújtójának, aki kidolgozza a négy dimenziós
tér magyarázatát. 245 dolgozatot nyújtottak be a világ majdnem minden civilizált országából. A
díjat Graham Denby Fitch, amerikai utász alezredes nyerte, de ő sem találta meg a helyes
megoldást. Ezzel kezdi dolgozatát:
Lehetetlen elképzelni a negyedik dimenziót. … Ha a teret, mint egy határtalan háromdimenziós
kiterjedést képzeljük el, a terünkön kívüli pont negyedik dimenziót teremtene, de ezt lehetetlen
elképzelni …
Több, mint száz év alatt nem sokkal jutottunk előbbre. A pályázat hatására elterjedt a nézet, hogy
van egy negyedik térdimenzió, csak nehéz megtalálni. Egyik javaslat az volt, hogy a negyedik
dimenzió összezsugorodott egy pontszerű állapotba, azért nem látható. Mások kidolgoztak egy
négydimenziós modellt, ami hét kockából áll: egy kocka mindegyik oldalára rátettek egy másik
kockát, és ezt a szörnyűséget nevezik négydimenziós tesszeranak. Mindenki a négy dimenziót mint
egy valós létezőt képzelte el és kereste, bár elvben tudták, hogy a tiszta geometriában a fogalmak,
így a dimenziók is absztrakciók, és csak a fogalmak egymáshoz való viszonya fontos. A valós
tárgyakkal az alkalmazott geometria foglalkozik. Azonban aki a negyedik térdimenziót kereste,
senki nem használta ezt a disztinkciót. Maga Einstein is, nem tudta Theodor Kaluza négydimenziós
matematikai megoldását elvben elfogadni, mert nem tudta a negyedik térdimenziót elképzelni.
Az amerikai nyilvános TV-n volt egy Elegáns Világegyetem című tudományos sorozat amelyen
Brian Greene, a Columbia Egyetem professzora, bevallja, hogy ő sem tudja elképzelni a negyedik
térdimenziót, bár matematikailag használja, és hasonlat alapján tudja vonatkoztatni az alacsonyabb
dimenzióra, de a képet nem tudja elképzelni. „Az igazat megvallva, nem ismerek senkit, aki el
tudná képzelni a negyedik dimenziót.” (http:www.pbs.org/wgbh/nova/greene.html, p.4)
Egely György szépen ír a negyedik dimenzióról, de ő is valós, létező negyedik térdimenziót keres
és ezt írja: Az igazán jó feltételezés … sohasem életidegen, üres, logikai csinálmány. Köze van a
valósághoz. A negyedik térdimenzió gondolata – akármennyire megfoghatatlan, érzékelhetetlen is a
ma embere számára – a tudomány előtt korántsem ismeretlen. Most még csak azt tudjuk mondani a
negyedik dimenzióra, hogy „olyan, mint...” vagy „úgy kell elgondolni, mint ahogy...” Most még
csak viszonyítunk, mert nem tudjuk elképzelni – érzékszervileg tapasztalhatatlan. De amit ma még
nem értünk, nem tudunk, nem tapasztalunk, az nem biztos, hogy nem lesz holnapra evidenciaértékű
tény.”(http://viszavzsodor.blogspot.com/2012/06/negy-terdimenzios-modell.html)
Amit a tudomány matematikailag elismer, és amit abból tud hasonlatokkal következtetni a negyedik
térdimenzióról, az eddig csak „életidegen, üres, logikai csinálmány” és távolról sem ad valós, vagy
akár még csak megközelítő képet se a valóságról.
Megtaláltam a negyedik térdimenziót, Einstein írása kisegített ebből a tudományos kátyúból:
Einstein visszavonta a tér fogalmát ahogy azt ő értelmezte, és a cikkhez írt Megjegyzésben
megállapította, hogy nem a tér hanem a tárgyak dimenziói fontosak:
a tér-idő nem szükségképpen valami, aminek külön létet lehet tulajdonítani, függetlenül a tényleges
tárgy fizikai valóságától [reality]. Fizikai tárgyak nem a térben vannak, hanem ezeknek a
tárgyaknak vannak térbeli kiterjedései.”
Miután elolvastam Einstein megjegyzését, hogy térnek „nem lehet külön létet tulajdonítani,” ami
nem volt ugyan új, de a negyedik térdimenzió egész más értelmet kapott. Ahelyett, hogy egy létező
dimenziót kerestem volna, azt kerestem, hogy hogyan tudok egy absztrakt három térdimenzióból
egy absztrakt, tehát nem létező, negyedik térdimenziót teremteni és hosszas gondolkodás után,
megtaláltam a megoldást, amit otthon ki is adtak. A meglepő megoldás nem tér-idegen, hanem
egyszerűen megmagyarázza az anyag-mező világ kettősségét amellett, hogy minden szempontból
kielégíti a dimenziók egymáshoz való viszonyának analógiáját.
Tekintve, hogy a nagy nyugati tudósoknak hatvan évig volt esélyük foglalkozni vele, de szőnyeg alá
seperték, nem foglalkoztak Einstein javaslatával, magyarul jelentettem meg a munkát, hogy a
magyar tudósok és fiatal magyar diákok, a jövendőbeli tudósok foglalkozhassanak vele először és
kapjanak elismerést vagy Einstein elméletének igazolásáért, vagy az elmélet tévességének
bizonyításáért.