Az emberi szív felépítése és működése

A zárt, két vérkörös keringési rendszerünkben a keringés motorja a szív.

I. Az emberi szív helye és felépítése

Helye: a szív a mellüreg középső részén, a két tüdő között a gátorüregben fekszik; a szív
egyharmada a mellkas középvonalától jobbra, kétharmada attól balra helyezkedik el;
nagyjából öklömnyi méretű szerv.

Felépítése (rétegei kívülről befelé haladva):

1. szívburok (epicardium): kettős falú zsák, a két lemeze között van a szívburoküreg,
melyet vékony, súrlódáscsökkentő folyadékréteg tölt ki

A szív felszínén futnak a szívizmot behálózó, tápláló koszorúerek: a koszorúartériák az

aortából ágaznak ki, a koszorúvénák vére pedig egy nagy vénán át a jobb pitvarba jut.

2. szívizomszövet (myocardium): a szív falának legvastagabb rétege

3. szívbelhártya (endocardium): vékony, sima hártya; kettőzete a szívbillentyűket képezi

1
A szívet a szívsövény jobb és bal szívfélre osztja.

A szív (mint emlősszív) 4 üregre osztható: jobb pitvar, bal pitvar, jobb kamra, bal kamra

A pitvarok fala a kamrákéhoz képest sokkal vékonyabb. A bal kamra fala jóval
vastagabb a jobb kamráénál, mivel jóval nagyobb munkát végez (belőle indul ki a
nagyvérkör). A belépő (vénák) és a kilépő (artériák) erek a szív felső részén találhatók.
2
A vér egyirányú áramlását a szelepszerűen működő szívbillentyűk biztosítják:
 vitorlás (pitvar-kamrai) billentyűk: a pitvarok és a kamrák határán
- a bal pitvar és bal kamra határán kéthegyű (bicuspidalis) vitorlás billentyű, a jobb
pitvar és jobb kamra határán háromhegyű (tricuspidalis) vitorlás billentyű található

A vitorlákhoz a kamra felől ínhúrok kapcsolódnak, amelyek a kamra falából

kiemelkedő szemölcsizmokról erednek. A billentyűk záródásakor a vitorláknak a
pitvarok felé való túlhajlását az ínhúrok megfeszülése és a szemölcsizmok
összehúzódása akadályozza meg.

 zsebes (félhold alakú) billentyűk: a kamrákból kivezető artériák (az aorta, ill. a
tüdőartéria) kezdetén találhatóak; záródásukkor a három hártyás zseb megtelik
vérrel, kidomborodik és összehajolva megakadályozzák a vér visszaáramlását a
kamrákba.

A szívbillentyűk nyitott/zárt helyzetét a két oldaluk felől rájuk nehezedő

nyomáskülönbség határozza meg! Így, ha a pitvarokban a nyomás valamivel nagyobb, mint a
kamrákban, a vitorlás billentyűk nyitottak, ha viszont a kamrai nyomás meghaladja a pitvari
3
nyomást, a vitorlás billentyűk záródnak. Hasonló módon, ha a kamrák űrterében a nyomás
meghaladja az utánuk következő nagyér nyomását, a zsebes billentyűk nyitva vannak; ha a
kamrai nyomás az aorta, ill. a tüdőartéria nyomása alá csökken, a zsebes billentyűk záródnak.

A szívhangok a billentyűk záródásakor jönnek létre. Az első egy tompa, mély hang
(vitorlás billentyűk záródásakor), a második magasabb hang (zsebes billentyűk záródásakor).

II. A szív működése, a szívciklus

A szív ütemes összehúzódása – elernyedése nyomáskülönbséget állít elő a szívbe belépő

vénák és a kilépő artériák között.

szívciklus: a ritmusos szívműködés egy összehúzódásból (szisztolé) és az azt követő

elernyedésből (diasztolé) álló szakasza. Ideje kevesebb, mint 1 másodperc (800 millisec.).

b,

c,

a,

d,
e,

A szívciklus lépései

4
 (atrium – pitvar; ventricle – kamra; systole – összehúzódás; diastole – elernyedés;
AV valves – pitvar-kamrai, azaz vitorlás billentyűk; semilunar valves – félhold alakú,
azaz zsebes billentyűk)

EMELT SZINTŰSÖKNEK: Kövesd végig az ábra segítségével a szívciklus lépéseit!

Induljunk ki a szív elernyedt állapotából (diasztolé), melyet összehúzódás (szisztolé)

előzött meg!

a, Kettős diasztolé szakasza: mind a pitvarok, mind a kamrák elernyedt állapotban

vannak; a vénákból (nagy testi vénák, ill. a tüdővénák) a vér a pitvarokba áramlik, majd a
nyitott vitorlás billentyűkön keresztül a kamrákba. Ezzel a passzív telődéssel a kamrákba
áramlik a teljes vértérfogatuk ~ 70 %-a. A zsebes billentyűk zártak.

b, A pitvarok összehúzódnak (pitvarszisztolé) és a nyitott vitorlás billentyűkön át még

kevés vért az elernyedt kamrákba pumpálnak, így a kamrák telődése teljessé válik. A
zsebes billentyűk még zártak.

c, A pitvarok után kis késéssel megindul a kamrák összehúzódása (kamraszisztolé),

miközben a pitvarok elernyednek (pitvardiasztolé). Az emelkedő kamrai nyomás azonnal
bezárja a vitorlás billentyűket (1. szívhang), megszűnik a pitvarok és a kamrák közötti
véráramlás. A zsebes billentyűk még mindig zártak, ui. a kamrákból kivezető nagyerekben
uralkodó nyomás még nagyobb, mint a kamrákon belüli nyomás, s ez zárva tartja a zsebes
billentyűket, így a kamrákban lévő vér nem távozhat a nagyerek felé sem. Ezért a kamra
fala ráfeszül a benne lévő vérre, a belső nyomás meredeken emelkedik, a kamrák térfogata
pedig nem változik (izovolumetriás szisztolé szakasz). Ez a szakasz addig tart, amíg a
kamrákban lévő nyomás el nem éri a nagyerekben (a tüdőartéria esetén 9 Hgmm, az aorta
esetén 80 Hgmm) mérhető nyomást.

d, Ezen nyomásértékek elérését követően megnyílnak a zsebes billentyűk és a kamrák

erősen összehúzódva a vértartalmuknak mintegy 60%-át (kb. 70-80 ml vért =
pulzustérfogat) az aortában, ill. a tüdőartériába lökik (ejekciós szakasz). A kamrák a
szisztolé végén sem ürülnek ki teljesen (kb 40-80 ml vér marad bennük)!

e, A kamrák is elernyednek (kamradiasztolé), emiatt bennük gyorsabban csökken a

nyomás, mint az aortában, ill. a tüdőartériában → a zsebes billentyűk bezárulnak (2. szív-
hang), a vitorlás billentyűk pedig még zártak, így mindkét kamra önálló zárt üreg,
térfogatuk nem változik (izovolumetriás diasztolé szakasz). Majd amikor a kamrai
nyomás az egyre növekvő pitvari nyomásnál kisebb lesz, a vitorlás billentyűk lassan
megnyílnak, és a ciklus kezdődik elölről: az elernyedt pitvarok és a kamrák is kezdenek
vérrel telítődni.

5
III. A szív saját ingerképző- és ingerületvezető rendszere (EMELT sz. készülőknek)

A szív automatikus működésű. Idegi összeköttetéseitől megfosztva is működőképes,

mivel önálló ingerképző- és ingerületvezető rendszere van. Ez a rendszer speciálisan
módosult szívizomsejtekből áll.

A rendszer részei: szinuszcsomó, pitvar-kamrai csomó, His-köteg, Tawara-szárak és a

Purkinje-rostok

A szinuszcsomó az elsődleges ingerképző központ, a jobb pitvar falában található.

Percenként nyugalomban ~ 72-75 impulzust generál. A pitvar izomzata összehúzódik és a
pitvar-kamrai csomóhoz (a jobb pitvar alsó részén található) vezeti az impulzusokat.

A pitvar-kamrai csomó másodlagos ingerképző központ. A szinuszcsomó sérülése

esetén percenként 40-55 impulzust generál. A pitvar-kamrai csomóból az impulzusokat a
kamrák felé a His-köteg → Tawara-szárak → Purkinje-rostok viszik. (A pitvarok felől
jövő impulzusok hiányában a kamrák saját frekvenciája percenként kb. 25-40
összehúzódást eredményez.) Mindezek eredményeképp a szív a pitvarok felől a kamrák
felé húzódik össze.

A szív működésekor keletkező elektromos impulzusokat a bőr felszínén mérni lehet.

Ennek grafikus megjelenítése az EKG (ElektroKardioGram). EKG-vizsgálat során a szív
elektromos aktivitásán keresztül következtetünk a szív állapotára.

A szívműködésre az idegrendszer és a hormonrendszer gátló-, ill. serkentő hatást gyakorol!

A szív ritmusos összehúzódásaival pumpálja a verőerekbe a vért, a bal kamra a nagy

vérkörbe, a jobb kamra pedig a kis vérkörbe.

6
 A szív ritmusos, percenkénti összehúzódásainak számát, a szívfrekvenciát a
pulzusszámmal jellemezzük. Értéke felnőtteknél nyugalmi állapotban kb. 72-75/perc.
Gyerekeknél magasabb az értéke, pl. újszülötteknek akár 170 is lehet, 8 évesnek 110, 14 évesnek 80
körüli a pulzusszáma.

A pulzushullám az artériák falán végig terjedő nyomás- és térfogatváltozás, mely

leginkább a nagyvérkör artériáin érzékelhető.

A pulzustérfogat (verőtérfogat) az egy összehúzódással egy kamra által kilökött vér

mennyisége, értéke ~ 70-80 ml.

A keringési perctérfogat az a vérmennyiség, amelyet az egyik kamra 1 perc alatt a

csatlakozó nagyérbe (aortába, illetve tüdőartériába) juttat:

ez a pulzusszám és a pulzustérfogat szorzata: nyugalomban felnőtteknél kb. 72 x 70 ml =

5040 ml, azaz kb. 5 liter/perc!

A két kamra által továbbított vér mennyisége több szívciklus átlagában azonos!
(Mivel a két vérkör egymással összefügg, az egyik kamra által kilökött vér mennyisége
tartósan nem maradhat el a másikétól!)

Fokozott terhelés esetén mind a pulzusszám, mind a pulzustérfogat megnő, így egy
edzetlen (nem sportoló) ember esetén a perctérfogat meghaladhatja akár a 21 liter/perc
értéket is (180/perc x 120 ml vér)!

Edzés hatására nő a szívizom összehúzódó képessége, a szív bal kamrája több vért képes
befogadni, mindennek következményeként megnő a pulzustérfogat. A sportolás közbeni
magas pulzusszám és a megnőtt pulzustérfogat eredményezi, hogy ilyenkor a perctérfogat is
jelentősen megnő, a nyugalmi 5 literről akár 30 l/perc fölé is!

Edzett (sportoló) egyén a fizikai munkához tehát elsősorban a pulzustérfogat

növekedésével alkalmazkodik, kisebb mértékben nő a szívfrekvencia, mint az edzetlen ember
esetében. A rendszeres edzés hatása abban is megmutatkozik, hogy fokozatosan megnő a
szívizom tömege, emiatt lassabb a sportolók nyugalmi pulzusa.

7
 A vérkörök és az erek jellemzése
I. A vérkörök lefutása és kapcsolata, a véráramlás alapelvei

William Harvey angol orvos 1628-ban tette közzé azt az alapvetően új felfedezését, hogy a
vérkeringés zárt, önmagába visszatérő rendszer.

A zárt vérkeringési rendszer Harvey által felismert lényege, hogy a vért a szövetek felől
a nagy vérkör vénái gyűjtik össze, a vér a vénákból előbb a jobb pitvarba, majd onnan a jobb
kamrába áramlik. A jobb kamra a tüdőartériákon keresztül a tüdőbe továbbítja a vért, ahonnan
a tüdővénák vezetik vissza a bal pitvarba. A bal pitvarból a bal kamrába áramlik a vér; a bal
kamra összehúzódásai pumpálják a vért az artériás rendszerbe, és innen jut a vér a
szövetekhez.

Mindkét vérkörben a szív összehúzódásai tartják áramlásban a vért. A jobb kamrától

a bal pitvarig terjedő vérkört kis vérkörnek (tüdőkeringés), a bal kamrától a jobb pitvarig
terjedő vérkört nagy vérkörnek (szisztémás keringés) nevezzük.

A két vérkört sorosan kapcsolt rendszereknek tekintjük, ugyanakkor mindkét vérkör

számos párhuzamosan kapcsolt elágazásból áll. (Ez a nagy vérkörben szembetűnőbb, de a kis
vérkörben a fő tüdőartéria elágazódásaiból is párhuzamos érterületek jönnek létre.)

A nagy és a kis vérkör soros és párhuzamos kapcsolása

8
nagyvérkör (test vérkör): bal kamra → aorta →
testi artériák → kisartériák (arteriolák) → testi
hajszálerek → kisvénák (venulák) → vénák →
felső- és alsó üres véna → jobb pitvar

kisvérkör (tüdő vérkör): jobb kamra →

tüdőartériák → kisartériák → tüdő hajszálerek →
kisvénák → tüdővénák → bal pitvar

Mindkét sorosan kapcsolt vérkör kiindulási és végpontja, azaz az tüdőartéria és a bal

pitvar, valamint az aorta és a jobb pitvar között nyomáskülönbség keletkezik.

A nyomáskülönbséget a szív pumpaműködése és a csőrendszer ellenállása alakítja ki!

A nyomás a területegységre eső erő. Az élettanban és az orvostudományban a

leggyakrabban alkalmazott nyomásegység a higanymilliméter (Hgmm).

A kamra-összehúzódás energiája egyrészt a legnagyobb artériákat tágítja (potenciális

energia), másrészt kinetikai (mozgási) energiát ad az áramló vérnek. Az áramló vérben
súrlódás lép fel. A súrlódás egy része az áramló vér részecskéi között keletkezik (belső
súrlódás, viszkozitás), másik része pedig az áramló vér súrlódása az érfallal. A súrlódás
következtében hő fejlődik, a szívösszehúzódás energiája végül hőenergiává alakul át
(disszipálódik) és mint áramlást fenntartó tényező elvész. Tehát a súrlódás az áramlással
szembeni ellenállást jelent, és alapvető jelentőségű az érrendszeren belüli nyomások
alakulásában!

Az érellenállás az érszakaszok geometriájától és az áramló folyadéktól függ: az ellenállás nagyobb lesz,

ha az ér hossza és az áramló vér viszkozitása nő, és kisebb lesz, ha az ér sugara növekszik. Amennyiben azonos
hosszúságú és sugarú erek párhuzamosan kapcsolódnak, akkor az erek összkeresztmetszete nő, az ellenállás
csökken. Így tehát a véráramlás szabályozásának leghatásosabb tényezője az egyes erek átmérőjének
(sugarának), valamint a párhuzamosan kapcsolt erek számának változtatása.

II. Az erek és a vérkeringés jellemzői

A zárt keringési rendszerünkben a szív kamráiból kipumpált vér a nagy, majd az egyre
kisebb átmérőjű artériákon keresztül jut el a test különböző részeibe. A vér a hajszálerek
(kapillárisok) területén kerül kapcsolatba a szövetekkel, szervekkel, majd az egyre nagyobb
átmérőjű vénák juttatják vissza a vért a szívpitvarokba.

9
1. A vérerek a valódi kapillárisok kivételével 3 rétegből állnak. a) külső réteg (lazarostos
kötőszövet kollagén és elasztikus rostokkal), b) középső réteg (simaizomszövet, ill.
rugalmas rostos kötőszövet), c) belső réteg (egyrétegű laphám /érbelhártya/ + vékony
rostos kötőszövet).

Az egyes rétegek vastagsága, szerkezete az erek nagyságától és feladatától függően változik!

 verőerek (artériák): a vért a szív(kamrák) felől a szervek felé vezetik; rugalmas

kötőszövetben, ill. simaizomban gazdagok (megkülönböztetünk rugalmas-, ill. izmos
artériákat), vastag falúak, üregük (belső átmérőjük) szűkebb, mint a vénáké;
keresztmetszetük kör alakú, billentyűket nem tartalmaznak

Az artériák a nagyvérkörben oxigénben gazdag, a kisvérkörben viszont oxigénben

szegény vért szállítanak!

 hajszálerek (kapillárisok): a szervekben az anyagkicserélődést biztosítják; vékonyak,

egyrétegű hám + alaphártya; óriási összfelülettel rendelkeznek. (Az emberi test
kapillárisainak összhossza mintegy 100.000 km és kb. 6300 m2 összfelszínt képviselnek!)

 gyűjtőerek (vénák): a vért a szervek felől a szív(pitvarok) felé vezetik; faluk

vékonyabb, kevesebb a simaizom és a rugalmas rost, ezért kevésbé rugalmasak, viszont
tágulékonyak; üregük (belső átmérőjük) tágasabb, mint az artériáké; keresztmetszetük
ovális alakú, a végtagok vénáiban zsebes billentyűk segítik a vér egyirányú áramlását

artéria, hajszálér és véna összehasonlítása

10
 A legnagyobb erek falában a rugalmas szerkezeti elemek dominálnak. A szívközeli
rugalmas artériák (az aorta és a belőle kiágazó nagy erek) a kamrai összehúzódás alatt
rugalmasságuknak köszönhetően kitágulva fogadják a vért, majd a kamrai elernyedés alatt
térfogatuk visszaáll az eredeti értékre és belőlük a vér továbbáramlik a szervek felé. Így ezek
az ún. szélkazánerek mérséklik a nagy erekben a nyomásingadozások nagyságát és segítenek,
hogy az artériás rendszerben – a kamrák szakaszos működése ellenére – a véráramlás
folyamatos legyen (szélkazán-hatás)!

A vérnyomás a vér érfalra gyakorolt hidrosztatikai nyomása. A vérnyomás értékét a

légköri nyomáshoz viszonyítjuk, úgy, hogy a külső légnyomást nullának tekintjük! Értéke
felnőtt embernél, nyugalomban 120/80 Hgmm (higanymilliméter) körüli.

A bal kamra összehúzódása (szisztolé) alatt az aortában a nyomás fokozatosan ~ 120

Hgmm-re emelkedik: ez a szisztolés nyomás („felső érték”), az a maximális érték, amely a
szívciklus alatt az aortában létrejön.

A kamrai összehúzódást elernyedés követi. A diasztolés nyomás („alsó érték”) az a

legalacsonyabb nyomásérték, ~ 80 Hgmm, amely az aortában a kamrai elernyedés
(diasztolé) végén mérhető. A diasztolé alatt az aorta zárt helyzetű zsebes billentyűi
elválasztják a bal kamrát az aorta űrterétől, és a vér csak előrefelé, az artériák felé távozhat. A
kitágított aorta rugalmassága – a már említett „szélkazán funkció” – helyreállítja az eredeti
aortatérfogatot, és ezzel a periféria felé továbbítja a vért.

A nyomáscsökkenés üteme és a nyomás végső értéke az aortából és az artériákból való

eláramlás sebességétől függ. Ha a perifériás ellenállás megnő (a rezisztenciaerek általános
összehúzódása), az eláramlás az aortából nehezített, ezért a diasztolés nyomás megnövekszik.
A magasvérnyomás-betegség leggyakoribb oka a perifériás ellenállás növekedése.

Az artériás nyomást a szív pumpálóteljesítménye → az érbe áramló vér mennyisége, az erek

tágulékonysága és az eláramlás határozza meg. A beáramlás a szív pulzustérfogatától, az eláramlás a kapilláris
előtti (prekapilláris) érszakasz ellenállásától függ. A prekapilláris érszűkület így növeli az artériák szakaszán a
vérnyomást.

A szívösszehúzódások által okozott nyomásváltozások az artériákban mint

pulzushullámok (artériás pulzus) nyilvánulnak meg; a hullám az artériákban az egyes
artériákra jellemző terjedési sebességgel terjed végig.

A rugalmas artériákat követő izmos artériáknak vezető funkciójuk van. Ezen erekben a rugalmas erektől
távolodva a simaizomelemek aránya folyamatosan nő, a rugalmas elemek aránya csökken.

A vezető artériákat követő kis artériákra és arteriolákra esik a nagy vérköri perifériás ellenállás
legnagyobb része. Ennek oka, hogy az arteriolák összkeresztmetszete kisebb, mint a sokkal nagyobb számú
hajszálereké. Így ezek az erek prekapilláris rezisztenciaerek néven ismertek! (prekapilláris = kapilláris előtti,
rezisztencia = ellenállás).

A szívösszehúzódások hidraulikus energiájának (nyomási és kinetikai energia) jelentős része a prekapilláris

rezisztenciaerek szakaszán hőenergiává alakul át. Ennek következtében:

• nagy nyomásesés van az arteriolák kezdete és vége között; a kis artériákban uralkodó mintegy 90
Hgmm-es nyomás az arteriolák végére kb. 30 Hgmm-re csökken;

11
 • az artériák nyomáspulzusa eltűnik, és a pulzáló áramlás a kapillárisok elejére többé-kevésbé folyamatos,
nem pulzáló áramlássá alakul.

A rezisztenciaerek átmérőjét simaizomzatuk összehúzódási állapota szabja meg. Az összehúzódás

csökkenti, az ellazulás (az éren belüli nyomás passzív tágító hatása következtében) növeli az érátmérőt.
Mindenkori állapotuk az egyik meghatározója a nagy vérköri artériás nyomásnak (összehúzódásuk növeli,
ellazulásuk csökkenti az artériás vérnyomást), valamint helyileg szabályozzák az utánuk következő érszakasz, a
hajszálerek véráramlását (tágulatuk fokozza a helyi áramlást és a kapillárisokban uralkodó nyomást,
összehúzódásuk csökkenti a helyi áramlást és a kapilláris nyomást).

A nagy vérkör arteriolái – minthogy ebben a szakaszban a nyomás jelentős mértékben esik
– a teljes vérkeringési rendszert két részre osztják: az aortától az arteriolákig terjedő magas
nyomású rendszerre és az arteriolákat követő alacsony nyomású rendszerre, amely a
kapillárisokból, a teljes vénás rendszerből, a jobb szívfélből, a tüdőkeringésből, végül a bal
pitvarból áll. (A bal kamrában a nyomás 8 és 120 Hgmm között ingadozik, ezért egyik
szakaszba sem sorolható.) Az artériák pulzáló nyomása az arteriolák szakaszán fokozatosan
csillapodik, a pulzálás a kapillárisokban teljesen megszűnik.

A nyomás változásai a nagy vérkör ereiben az aortától a nagy vénákig

12
 A kisartériákat (arteriolákat) a kisvénákkal (venulákkal) rövid úton a simaizomsejteket
tartalmazó, nagyobb kapillárisok, a metarteriolák kötik össze, melyekből ágaznak ki a valódi
kapillárisok. E leágazásoknál simaizomsejtekből álló gyűrűket (szfinktereket) találunk,
melyek nyitásával-zárásával az adott szervbe kerülő vér mennyisége szabályozható. Az
intenzíven működő, élénk anyagcseréjű szövetekben (pl. aktívan működő izomban) a vér a
valódi kapillárisok felé áramlik. Nyugalomban levő szövetekben (pl. pihenő izomban) a
simaizomgyűrűk zártak, a vér a metarteriolákon keresztül rövid úton távozik.

A hajszálérhálózat és a véráramlás szabályozása

Bizonyos szervek, pl. az agy vérellátása egyenletesnek mondható, ugyanakkor másoké,

mint pl. vázizmok, bőr, zsigerek, a szervezet mindenkori állapotának megfelelően széles
határok között változhat. A véreloszlást az egyes szervek között a hormonális és az
idegrendszer szabályozza, melyek hatásukat az erek simaizomzatán keresztül fejtik ki
(értágítás/érszűkítés).

A vérellátottság mértékét a perctérfogattal fejezzük ki, amely az adott szerven az egy

perc alatt átfolyó vér térfogatát jelenti.

Az aktívan működő szervek fokozott vérellátása úgy valósul meg, hogy egyrészt a
kevésbé működő szervek vérellátása csökken, másrészt a vénás rendszer tónusának
fokozódására jelentős mennyiségű vér kerül át az artériás rendszerbe.

Az erek- és a nyomásváltozások részletes jellemzése csak az EMELT sz. készülőknek kell!

13
A keringési szervrendszer alkalmazkodása a fizikai munkavégzéshez

 Fizikai munkavégzés során a terheléssel arányosan nő az artériás középnyomás (a

szisztolés és diasztolés nyomásértékek időátlaga). Az artériás középnyomás növekedéséért a
szisztolés nyomás növekedése a felelős, miközben a diasztolés nyomás még csökkenhet is,
mivel a terhelés a működő vázizomzat ereiben jelentős mértékű értágulást okoz, csökken az
ellenállás (a vér gyorsabban távozik az aortából). Az oxigénfogyasztás mértéke a terhelés
mértékével arányos.

 A keringési perctérfogat a munkavégzés intenzitásával arányos mértékben nő (nő a

szívfrekvencia, nő a pulzustérfogat): a nyugalmi kb. 5 l/perces értékről 20-40 l/percre is
nőhet.

 A keringés átrendeződése, a vérmennyiség újraelosztása: a vázizomzat és a bőr ereiben

nagyfokú értágulat, így áramlásfokozódás jön létre, ezek a területek intenzív fizikai
munka során a perctérfogat 80%-át is kaphatják, ugyanakkor a bélrendszer keringése
jelentősen csökken, emiatt nem következik be általános vérnyomásesés.

A nagy vérköri keringés fő funkciója a szövetek ellátása oxigénnel, tápanyagokkal és

szabályozó molekulákkal, továbbá a bomlástermékek, főként a szén-dioxid elszállítása: ezek a
folyamatok a kicserélési érszakaszban: a kapillárisokban és a kapillárisokat követő
kisvénákban (posztkapilláris venulákban) mennek végbe. A kapillárisok és a
posztkapilláris venulák falában nincsenek simaizmok, átmérőjük passzívan követi a belső
nyomás változásait. (Az anyagkicserélődés folyamatát lásd a III. pontban.)

A kicserélési érszakaszt a venulák és vénák követik: ezek fala vékony, kevés rugalmas
elemet és simaizmot tartalmaz. Viszonylag kis nyomásnövekedésre jelentősen megnő a
bennük lévő vér mennyisége; a vénák keresztmetszete alacsony nyomáson ovális, magasabb
nyomáson kör alakúvá válik. Ezek az erek képezik a keringési rendszer kapacitásereit:
nyugalomban a teljes vértérfogat több mint fele (kb. 55-60 %-a) a nagy vérkör venuláiban és
vénáiban található! (kapacitás = befogadóképesség)

A vénákban “tárolt” vérmennyiség vérraktárként szerepel, ami a vénák simaizomzatának

összehúzódásakor csökken. A különbség a perctérfogatot növeli. Ennek az átrendeződésnek
nagy jelentősége van a megterhelésekhez (pl. fizikai munkához vagy stressz hatásokhoz) való
alkalmazkodásban, amikor a rendelkezésre álló vérmennyiség újraelosztására van szükség.

A hajszálereket követő venulákban a nyomás 15 Hgmm körüli érték. A szív felé haladva a
vénákban a nyomás folyamatosan csökken. Nyugalomban a centrális vénás nyomás, azaz a
két nagy testi véna (a felső- és az alsó üres véna) mellkasi szakaszában mért nyomás 0 és +2
Hgmm között van, azaz közel megegyezik a légköri (külső) nyomással. A vénás nyomás
annak függvénye, hogy mennyi vér helyezkedik el a vénás rendszerben.

14
A vénákban a véráramlást az alábbi tényezők befolyásolják (EMELT szintre készülőknek):

 a vázizmok ritmikus összehúzódása és elernyedése által kiváltott ún. „izompumpa”

hatás: az izmok összehúzódásakor a bennük futó ereket összenyomják, azonban a
vénabillentyűknek köszönhetően a vénákban a vér csak a szív irányába képes
továbbhaladni és az izom ellazulásakor sem áramolhat vissza. Az izomtevékenységnek ez
a pumpáló hatása fontos tényező a vénás visszaáramlás fenntartásában (pl. a reggeli torna,
a testmozgás élénkítő hatása elsősorban a vénás keringés javítása révén érvényesül);

 a zsebes billentyűk jelenléte a végtagok vénáiban (egyirányú áramlást biztosítanak);

 a gravitációs tényezők hatása: fekvő helyzetből való felállás során az alsó végtag
vénáira egy jelentős véroszlop súlya tevődik át. A hidrosztatikai nyomás emelkedése
miatt az alsó végtagok vénái maximálisan kitágulnak, így vér gyülemlik fel bennük (akár
500 ml vér is raktározódhat többletként az alsó végtag vénáiban), és a vénás
visszaáramlás a szívhez csökken. Ez egyes egyénekben, ill. bizonyos körülmények között
(pl. hosszan tartó ágynyugalmat követően) a szív perctérfogata és az artériás vérnyomás
csökkenésével járhat és ájuláshoz vezethet. A vénákban érvényesülő nagy hidrosztatikai
nyomás komoly következménye, hogy a kapilláris nyomás emelkedik és a kapilláris
filtráció (a kiszűrődő folyadék mennyisége) fokozódik, ami ödéma keletkezésével járhat,
pl. egész napos állás után gyakran meg lehet figyelni, hogy dagadt, vizenyős lesz a láb.

 a jobb szívfél elernyedésekor, ill. a mellüregben belégzéskor létrejövő szívóhatás

A mellüregben futó legnagyobb vénák környezetében a nyomás a légköri nyomás alatt

van (szokásos kifejezéssel „negatív”). Ez állandóan tágan tartja a vékony falú nagy testi
vénákat. A mellkasi nyomás minden egyes be- és kilégzéskor ciklikusan változik, és ez a
legnagyobb nagyvérköri vénák áramlását is befolyásolja. Belégzés alatt az mellkasi
nyomás még inkább „negatív” lesz, ezért a vénák több vért „szívnak be” a perifériáról,
így a jobb pitvar telődése fokozódik. Ennek következtében a jobb kamra
pulzustérfogata minden egyes légzési ciklussal periódikusan változik. Kilégzéskor a
mellkasi nyomás nem válik pozitívvá, de a jobb szívfél telődése kisebb, mint belégzéskor.

2. A kis vérköri keringés jellemzői

A nagy vérkörben és a kis vérkörben csak az áramlási értékek azonosak, az összes többi keringésdinamikai
tényező pl. nyomásviszonyok, ellenállás alapjában eltérő. A különbségek a két vérkör felépítéséből adódnak.

Felépítés szempontjából a nagy- és a kis vérkörben az artériás oldal mutatja a legnagyobb eltérést. Az
artériák fala a kis vérkörben sokkal vékonyabb, mint a nagy vérkörben. A kis vérkörben a végső kisartériák
szakasza sokkal tágabb, rövidebb erekből áll és kevesebb simaizmot tartalmaz, mint a nagy vérkörben. A
tüdőbeli hajszálerek valamivel tágabbak, az átmérő 7 és 10 μm között van, és rövidebbek, mint a nagy vérköri
kapillárisok. Mindezeknek a szerkezeti különbségeknek az a következménye, hogy a tüdő érrendszere sokkal
kisebb ellenállást képvisel, mint a nagy vérköré!

A jobb kamrában szisztolé alatt a nyomás 24 Hgmm-ig emelkedik. Ennek megfelelően a

tüdőartériákban is 24 Hgmm a szisztolés nyomás, a diasztolés nyomás pedig 9 Hgmm. Minthogy a
tüdőkeringésben nincs a nagy vérkörihez hasonló kifejezett ellenállásszakasz, a vérnyomás a kisvérköri

15
érrendszerben végig viszonylag egyenletesen csökken, a kapillárisokban átlagosan 10, a venulákban 9 és a bal
pitvarban 8 Hgmm-es nyomással kell számolnunk.

3. A tüdő vértartalmának változása be- és kilégzés alatt

A mellüregben a nyomás a légköri alatt van, mely szívó hatást fejt ki a vékony falú tüdőerekre, a
kapillárisokra és a vénákra. Belégzés alatt a csökkenő („negatívabbá váló”) mellüregi nyomás következtében a
szívó hatás nagyobb lesz: a tüdő vértartalma fokozódik. Kilégzéskor, amikor a szívó hatás csökken, a
belégzés alatt befogadott vértöbblet a tüdővénák útján távozik a tüdőből.
Ezen ciklikus változások következménye, hogy a belégzési fázisban a bal szívfél telődése és a bal kamra
pulzustérfogata csökken. Ennek tükörképeként kilégzés alatt mind a pitvari telődés, mind a bal kamrai
pulzustérfogat növekszik. Ezek az átmeneti ciklikus változások ellentétes fázisban vannak a jobb szívfél
ciklikus telődési- és pulzustérfogat-változásaival. Ezek az átmeneti változások azonban egyetlen légzési ciklus
alatt kiegyenlítődnek.

4. Az erek összkeresztmetszetének és a vér áramlási sebességének összefüggése (EMELT

szintre készülőknek)

Egy zárt, önmagába visszatérő keringési rendszerben alapvető követelmény, hogy a

szívkamrákhoz kapcsolódó csőrendszerek (érpálya) minden egyes párhuzamosan kapcsolt
összkeresztmetszeti szakaszán (pl. tüdőartéria, tüdőkapillárisok, tüdővénák, aorta, nagy
vérköri artériák és arteriolák, kis és nagy vénák) azonos időtartam alatt, azonos
mennyiségű vér áramoljon át. (Tehát pl. 5 literes perctérfogat esetén 1 perc alatt egyformán
5 liter vér áramlik át bármely adott érszakasz összkeresztmetszetén.) Azaz az áramlás
intenzitása (térfogat/idő) azonos kell, hogy legyen, ellenkező esetben a zárt rendszerben
valahol vér gyűlne fel, míg más helyen a vér elfogyna. (Kis különbségek rövid időszakokra
kialakulhatnak, de ez nem tart tovább, mint néhány másodperc.) Ez annyit jelent, hogy bármely
adott érszakaszon a véráramlás lineáris sebessége* fordítottan arányos a keringési
összkeresztmetszettel!

A vér lineáris áramlási sebességén* egyetlen részecske, pl. egy vörösvérsejt egy
másodperc alatti elmozdulását értjük. Mind a nagy, mind a kis vérkörben a fő kimenő artériák
(az aorta és a fő tüdőartéria) elágazó erekben folytatódnak. Egészen a kapillárisokig az egyes
erek átmérője csökken (lásd a táblázatban), de összesített keresztmetszetük (röviden
összkeresztmetszetük) növekszik, a kapillárisoktól a legnagyobb vénákig pedig
folyamatosan csökken az összekeresztmetszet, így – a fent említett összefüggés szerint – a
vér áramlási sebessége az aortától a kapillárisokig csökken, majd a kapillárisoktól a
legnagyobb vénákig ismét növekszik!

16
 A vérnyomásnak, a véráramlás sebességének és az erek összkeresztmetszetének
változása a nagy vérkörben

A nagy vérkör ereinek átmérői (emberben) – csak áttekintésre, megtanulni nem kell!

17
III. A vér és a szövetnedv kapcsolata, az anyagkicserélődés folyamata (EMELT szintre)

A vérerek közül a kapillárisok (hajszálerek) és a posztkapilláris venulák fala átjárható

a víz és a benne oldott kismolekulájú anyagok számára (ezek az ún. kicserélési érszakaszok).
Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban csak „kapillárisok” néven említjük őket.

Nyugalmi körülmények között a kapillárisokban a vér áramlása lassú (~ 0,5-1 mm/sec.),

ami kedvez az anyagkicserélődésnek.

A kapillárisok fala szűrőként működik, féligáteresztő, mivel

 átengedi a vizet, az ionokat, kisebb szerves molekulákat, pl. glükózt, aminosavakat,

 azonban visszatartja a makromolekulákat (plazmafehérjéket) és a sejtes elemeket.

A szűrés (filtráció) során lényegében fehérjementes vérplazma jön létre. Valójában a

szövetnedv is tartalmaz plazmafehérjéket, főként albumint, ui. a hajszálér falán keresztül – bár
korlátozott mértékben – fehérjék is kijutnak. A szövetnedv plazmafehérje-koncentrációja
azonban lényegesen alacsonyabb, mint a vérplazmáé!

A szövetnedv a sejtek közötti folyadéktereket kitöltő, a sejteket körülvevő folyadék. A

vérből a hajszálerek falán kiszűrődő, valamint a sejtekből kijutó anyagok alkotják.
Tartalmaz vizet, ionokat, oldott gázokat, tápanyagokat, anyagcsere- és bomlástermékeket;
vérplazmafehérjéket csak kis mennyiségben, tartalmaz viszont a szövetek sejtjei által
kibocsátott anyagokat, köztük fehérjéket is. A sejtek ebből a folyadékból veszik fel a
számukra szükséges anyagokat és a szükségteleneket ide adják le. A szövetnedv jelenti a
szervezet sejtjeinek közvetlen környezetét, amely kapcsolatot teremt a vér és a sejtek
között! A szövetnedv állandóan cserélődik, mivel folyamatosan képződik, ill. jut vissza a
hajszálerekbe, ill. egy kis része a nyirokerekbe (→ mint nyirok szállítódik).

A folyadék mozgásának az irányát két ellentétes hatás eredője szabja meg:

1. Az erekben uralkodó hidrosztatikai nyomás (vérnyomás), amelynek értéke a

kapillárisok kezdetén 35 Hgmm, a folyadékot kifelé préseli.

2. Ennek ellene hat a plazmafehérjék – főleg albuminok – kolloidozmotikus nyomása

(ozmotikus szívóereje), amely 25 Hgmm.

Tehát a kapillárisok artériás szakaszán nettó 10 Hgmm-es nyomás a vérplazmát kifelé

préseli.

A kapillárisokban a vénás oldal felé haladva a folyadék kilépése, valamint maga a

kapilláris ellenállása következtében a vér hidrosztatikai nyomása lecsökken. Amikor a
hidrosztatikai nyomás egyenlővé válik a kolloidozmotikus nyomással a folyadék kiszűrődése
megszűnik. A kapillárisok vénás szakaszán a vérnyomás tovább csökken kb. 15 Hgmm-re
és a kolloidozmotikus nyomás alá esik. Ennek következtében a vénás szakaszon a vérfehérjék
kolloidozmotikus szívóhatásának köszönhetően a szövetnedv egy része visszalép az érpályába
(reabszorpció), elszállítva a szövetekben keletkezett bomlásterméket.

18
 anyagkicserélődés folyamata a hajszálereknél

Mivel a szövetnedv plazmafehérje koncentrációja a vérplazmáéhoz képest csekély, ezért

kolloidozmotikus nyomása is alacsony.

A szűréssel képződött szövetnedv nem képes teljesen visszaszívódni az érpályába, egy

része kint marad a szövetek között, aminek napi mennyisége kb. 2-4 l, ezt a nyirokkeringés
juttatja vissza az vérbe.

A kis vérköri keringésben – hasonlóan a nagy vérköri keringéshez – a hidrosztatikai- és a kolloidozmotikus

nyomások különbségei határozzák meg a kapillárisokban a vérplazma kiszűrődését és visszaszívódását. Azonban
a tüdőkeringésben az éren belüli hidrosztatikai nyomásértékek sokkal alacsonyabbak, mint a nagy vérkörben,
míg az éren belüli kolloidozmotikus nyomás a két vérkörben azonos. Ezért a nyomáskülönbségek eredője
lényegesen kisebb a kis vérkörben, mint a nagy vérkörben. Így a tüdőben csak minimális szövetközti folyadék
keletkezik.

Abban az esetben, ha a szövetnedv képződésének és visszaszívódásának, ill. elvezetésének

az egyensúlya zavart szenved ödéma (szöveti vizenyő) alakul ki, amely a pangó szövetnedv
felhalmozódásának köszönhető.

Az ödéma oka igen változatos lehet, érdemes végiggondolni, hátha megmarad 1-2 példa:

 növekszik a vénás nyomás: a hasüregi nyomás krónikus emelkedése (pl. előrehaladott

várandósság alatt a méh nyomja a nagy vénákat) miatt az alsó végtagok vénás
nyomásának emelkedése visszahat a hajszálér-szakaszra, ekkor több folyadék lép ki, ill.
kevesebb lép vissza.

 a jobb kamra elégtelen működése (jobb szívfél elégtelenség): ebben az állapotban a kamra
csökkent mértékben továbbítja a vért a kis vérkör felé. A nagy vérköri vénás nyomás

19
 emelkedése visszafelé áttevődik a hajszálerekre. Egy bizonyos fokon a nyirokkeringés már
nem képes lépést tartani a folyadék keletkezésével. Az ödéma az alsó végtagokban jelenik
meg először, ahol a nehézségi erő segíti a szűrletképzést.

 bal kamrai elégtelenségében: a bal pitvari nyomás a bal kamra továbbító funkciójának
függvénye; ha a bal kamra elégtelenül működik, a bal pitvari nyomás emelkedik, és az
emelkedés visszafele módon áttevődik a tüdőerekre. Ebben az állapotban a tüdőben több
szövetnedv keletkezik, a nyirokáramlás nem képes a megnövekedett mennyiségű
folyadékot elszállítani, és bekövetkezik a tüdőödéma állapota, mely akadályozza a
gázcserét, életveszélyes állapotot jelent!

 ödémás lehet az a végtag, amelyben trombózis zárja el a vénás keringést: ebben az esetben
az ödéma lokális, az elzárt vénás keringésű végtagra korlátozott. Ugyancsak lokalizált
ödéma keletkezéséhez vezet az alsó végtagok vénás billentyűinek elégtelensége is.

 csökken a plazmafehérjék koncentrációja: pl. éhezéskor nem jut elég aminosavhoz a

szervezet, vagy májbetegségek miatt csökken a fehérjeszintézis, vagy vesebetegségek miatt
a fehérjék egy része a vizelettel kiürül → ezek miatt csökken a kolloidozmotikus szívóerő
és így több folyadék marad a szövetek között.

 ha a nyirokerek elvezetése csökken pl. nyirokér-elzáródás miatt.

A keringési szervrendszer egészségtana

 szívritmuszavarok: a szívizom normális ritmusos összehúzódásainak zavarát jelentik.  A
normálisnál gyorsabban vagy lassabban, illetve szabálytalanul történhetnek a szív
összehúzódásai. Megkülönböztetünk a pitvarokban és a kamrákban létrejövő
ritmuszavarokat, valamint az ingerképzés és ingerületvezetés zavarait.   Kezelése:
gyógyszerek, ill. szívritmus-szabályozó (pacemaker) beültetése.

 szívbillentyűk betegségei: A szívbillentyűk működésének zavarát okozhatják

veleszületett fejlődési rendellenességek, de kialakulhatnak felnőttkorban is, valamilyen
egyéb megbetegedés – például reumás láz, vagy szívbelhártya-gyulladás –
következményeként. Az esetek többségében műtéti eljárással gyógyítható a szívbillentyű
elégtelenség. Alapvetően a szívbillentyűk működési zavara kétféle lehet: vagy nem
záródnak rendesen és a vér visszaáramlik, vagy pedig túlságosan szűkek.  Ezzel a szívre
extra terhelést rónak. Ennek következménye a szív morfológiai és funkcionális
elváltozásai, mint a bal kamrafal megvastagodása, a kamra tágulata.

 érelmeszesedés (ateroszklerózis): az artériák falában, foltokban zsíros-meszes

lerakódások (plakkok) jönnek létre → az ér fala merevebbé válik, ürege beszűkül, a
véráramlást gátolja, a vérrögképződés esélye nő. Kockázati tényezői: zsíros és kalóriadús
ételek fogyasztása, túlsúly, mozgáshiány, dohányzás, magas vérnyomás, magas
koleszterinszint, cukorbetegség

20
 mélyvénás trombózisról akkor beszélünk, hogyha vérrög (trombus) alakul ki a
szervezet valamelyik mélyen (nem közvetlenül bőr vagy nyálkahártya alatt) futó
vénájában. Általában az alsó végtagot érinti, a combban és a vádliban futó erekben alakul
ki. Rendszerint a végtag duzzadása, meleg, lilás-vörös bőr és súlyos esetben fájdalom
jelzi. A mélyvénás trombózis sok esetben magától megszűnik, ám veszélyes
szövődményeket, tüdőembóliát is okozhat! A mélyvénás trombózisnak számos
hajlamosító tényezője lehet, mozgáshiány (például hosszan tartó ülés) elhízás, öröklött
véralvadási zavar (trombózishajlam), dohányzás, fogamzásgátló tabletták szedése, de
bizonyos rosszindulatú daganatok is növelik a trombózis kialakulásának kockázatát. 
 tüdőembólia: leggyakrabban az érrendszer más részén felszakadt vérrög (trombus)
okozza, amely a vérárammal a tüdőbe jutva érelzáródást okoz. Amennyiben nagyobb ér
záródik el, úgy a tüdő jelentős része vérellátás nélkül marad, így a tüdőembólia súlyos
panaszokkal járó, halálos kimenetelű is lehet.

 angina pectoris: a koszorúerek szűkülete → szívizom vérellátási elégtelensége →

mellkasi szorító fájdalom, mely kisugározhat a vállba, karba, hasba, állkapocsba

 szívinfarktus (szívroham, szívizomelhalás): valamely okból – pl. a koszorúerek belső

falán kialakult plakkok, az eret elzáró vagy szűkítő véralvadékok következtében – zavar
áll be a szívizom vérellátásában és emiatt szívizomzat egy része elhal

A szívinfarktus kialakulását segítő tényezőket két nagy csoportra oszthatjuk: (1) nem
módosítható és (2) módosítható kockázati tényezőkre. Nem módosítható faktornak
tekinthető az életkor (az infarktus inkább az idősebbek betegsége, de fiatalabbaknál, sőt akár
gyermekkorban is előfordulhat), a nem (a szívinfarktust szenvedett betegek között nagyobb
arányban vannak férfiak), az egy vagy több családtagnál előfordult szívinfarktus vagy más
komolyabb szívbetegség (elsősorban akkor, ha az fiatal életkorban és közeli rokonnál
jelentkezett), illetve nőknél a korai menopauza.

A módosítható tényezők közül ki kell emelni a mozgásszegény életmódot, a magas

vérnyomást, a magas vérzsír- és/ vagy koleszterinszintet, a dohányzást, az elhízást, a
cukorbetegséget és a metabolikus szindrómát.

Jellemző tünete a szegycsont mögötti fájdalom (angina pectoris), aminek intenzitása

rendkívül változatos lehet. A kisujj irányába sugárzó, bénító erejű fájdalomtól a teljes
tünetmentességig bármi előfordulhat. A "néma infarktus" főként idősekben és
cukorbetegeknél fordul elő. A fájdalom kisugározhat a karokba, vállba, állkapocsba, fogakba,
hátba, sőt a hasba is.

Társuló tünetek lehetnek: légszomj, köhögés, szédülés, eszméletvesztés, hányinger,

hányás, erős izzadás, félelem, szorongás, vérnyomásesés.

A beteg sorsa attól függ, hogy mekkora szívizomterületet érint az elhalás (de a kisebb
infarktusok hatása összeadódik!), illetve az is nagyon fontos, hogy milyen gyorsan sikerül
újra megnyitni az adott érszakaszt, ha egyáltalán van erre esély, elkerülve ezzel az adott

21
izomterület elhalását. Tehát nagyon fontos a mielőbbi szakellátás, itt a percek is
számítanak! "The time is muscle" - az idő izom -, ahogy a kardiológus szakma tartja. A kilátás
másrészt attól is függ, hogy okoz-e a szívizom-elhalás életveszélyes ritmuszavart.

 stroke = agyi érkatasztrófák (agyi infarktus, ill. agyvérzés). Stroke alakul ki akkor, amikor
valamely agyterület vérellátása olyan mértékben leromlik, ami az ott levő sejtek egy
részének pusztulásához vezet. Korai kezeléssel csökkenteni lehet az agy károsodását és a
kialakuló életminőség-romlás mértékét. A stroke a harmadik leggyakoribb haláloki
tényező; csak a szívbetegségek és a daganatos betegségek okoznak évente több halálesetet.

agyi infarktus: a stroke 80 %-a vértelen. Rendszerint úgy alakul ki, hogy egy vérrög elzárja
az agy egyik erét. Vérellátás hiányában az idegsejtek oxigén- és tápanyaghiány miatt néhány
percen belül elhalnak.

vérzéses stroke (agyvérzés) alakul ki, ha az agy valamelyik ere megreped és vérzés alakul ki.
A kiömlő vér egyrészt maga is nyomja az agyat, másrészt az adott ér által ellátott távolabbi
agyterületre már nem jut elég vér. A vérzés esélyét számos, az ereket érintő betegség növeli,
többek között érelmeszesedés, kezeletlen hipertónia, alkoholizmus, cukorbetegség és
érfejlődési rendellenesség.

A stroke fő tünetei: a száj félrehúzódása, beszédzavar, féloldali végtaggyengeség, szédülés,

fejfájás, hányás; időtényező: 3 órán belül stroke-központba kell a beteget szállítani!

 vénatágulat pl. a lábon vagy a végbélnyílásnál (aranyér); örökletes kötőszövet-

gyengeség, állandó megterhelés miatt (pl. álló-/ülőmunka, mozgáshiány, túlsúly,
gyakori székrekedés, várandósság). A visszér rontja az érintett végtag vérkeringését,
súlyos esetekben gyulladás, lábszárfekély, trombózis következhet be. 

 magasvérnyomás-betegség (hipertónia): a vérnyomás tartósan ~ 140/90 Hgmm fölött

van, az ereket nagyon megterheli

Elsődleges hipertóniáról beszélünk, ha a vérnyomás-emelkedés hátterében kiváltó

kórfolyamatot nem sikerül kimutatni. Ilyen a magasvérnyomás-betegségek mintegy 80
százaléka. Több tényező együttese alakítja ki: bizonyos örökletes tényezőkön kívül a stresszel
járó, ill. a mozgásszegény életmód, az elhízás, a dohányzás, a magas sótartalmú étrend, az
életkor és a fogamzásgátlók használatának hatásait vizsgálták a hipertónia kialakulásában.

Másodlagos hipertónia esetén pontosan megállapítható a magas vérnyomásért felelős

kórfolyamat, tehát más betegség (pl. idült vesebetegségek, hormonális zavarok) tüneteként
jelentkezik a magas vérnyomás. Ez esetben az alapbetegséget kell kezelni!

A magasvérnyomás-betegség sokszor tünetmentes marad („néma gyilkos”), csak más

betegség miatti kivizsgálás vagy rutin orvosi ellenőrzés során derül rá fény, hogy a vérnyomás
értéke magas. Az esetleges tünetek a hipertónia okozta különböző szervkárosodásokra
utalnak. Jellemző a magas vérnyomásra a tarkótáji fejfájás, gyakori panasz a szédülés,
fáradékonyság. Az orrvérzés, a gyengeség, a homályos látás és a mellkasi fájdalom az
érrendszer érintettségére utal. 

22
 A hosszabb időn át fennálló, jelentősen emelkedett vérnyomás károsítja az erek falának
belső rétegét, ami a sérült érfalban finom lerakódáshoz, helyi vizenyőhöz és vérrög
keletkezéséhez vezethet. A tünetek és szövődmények attól függően változhatnak, hogy mely
szerveket érinti a folyamat elsősorban. A kezeletlen magas vérnyomás a stroke legfontosabb
rizikófaktora. A szívbetegségek (például szívelégtelenség vagy a szívizom elhalása,
szívinfarktus) kialakulásának három számottevő, a beteg által is befolyásolható oka közül az
egyik a magas vérnyomás, míg a másik kettő a dohányzás és a magas koleszterinszint. 

A magasvérnyomás-betegség általában nem gyógyítható, de étrendi és életmódbeli

változtatásokkal, valamint gyógyszeres kezeléssel kontroll alatt tartható, hogy a lehetséges
szövődmények ne következzenek be.

A szív-érrendszeri megbetegedések vezető halálokok hazánkban is!

Fő kockázati tényezők: a magasvérnyomás-betegség, magas vérzsírszint, elhízás és a

cukorbetegség („gyilkos négyes”)

Megelőzés fontossága: helyes táplálkozás, mozgás, túlsúly leadása, kevesebb stressz,

mérsékelt alkoholfogyasztás, dohányzás abbahagyása!

Vérzések ellátása
A vérzéseket a sérült értípus szerint osztályozzuk. Így beszélhetünk artériás (ütőeres), vénás
(gyűjtőeres) és hajszáleres vérzésről.
Az artériás vérzés élénkpiros színű, a vér a szív működésének megfelelő ütemben spriccelve
(pulzálva) távozik a sérülésből. A vérzés ellátásának első lépése az ún. artériás nyomópontok
elnyomása (a halántékon kitapintható ér, a nyaki ütőér, a felkar ütőere, a combütőér stb.).
Célszerű nyomókötést alkalmazni. Vénás vérzés esetén a vér egyenletes, lassú áramlással
hagyja el az eret. Színe sötétebb az artériákban előfordulónál. A hajszálerekből csak szivárog
a vér. Fedőkötés gyakran elegendő a vérzés elállításához.
A vérzések eredetüktől függetlenül általában komoly veszélyt jelentenek, ezért alapvető a gyors, de
higgadt ellátásuk. Az alábbi esetek tekinthetők súlyosnak:
a) erőteljes sugárban ömlő (spriccelő) vérzés,
b) több mint 250 ml-es vérveszteség,
c) 5 perc után sem szűnő vérzés.

Súlyos vérzés
Amíg a kisebb sérülésekből származó vérzést a kialakuló véralvadék általában néhány perc
alatt megállítja, a súlyosabb vérzés nem hagy elég időt a vér megalvadásához. Ilyenkor az a
legfontosabb, hogy a vérzés csillapításával lehetővé tegyük az ér sérülését betapasztó
véralvadék kialakulását. Ennek egyik módja az, ha a sebre közvetlenül nyomást gyakorolunk.
Alapszabály, hogy a sérült testrészt lehetőleg minél magasabbra emeljük. Nagyobb sebeket
ne tisztítsunk vízzel vagy fertőtlenítőszerekkel. Amint befejeztük az elsősegélynyújtást,
sürgősen hívjuk a mentőket.

23
SÚLYOS VÉRZÉS ELÁLLÍTÁSA

1. Fektesd le a sérültet, és emeld magasra a vérző végtagot (testrészt)!

2. A könnyebben eltávolítható idegen testeket (pl. üvegszilánkot) vedd ki a sebből, de a
mélyebbre hatoltakkal ne kísérletezz!
3. A sebszéleket egymáshoz közelítve helyezz a sebre nyomókötést! Ha a sebben mélyen
beágyazódott idegen test van, ne gyakorolj rá közvetlen nyomást!
4. Ha a kötés átüt, ne cseréld ki, inkább tegyél rá további kötszert, és kösd át szorosan!

artériás nyomókötés készítése

Belső vérzés általában súlyosabb mechanikai sérülések esetén léphet fel. Ilyenkor a vérzés
testüregbe vagy a szövetek közti résbe történik. Tünetei a sápadtság, a szapora, gyenge
pulzus, hideg verejtékezés, nehéz légzés, a körömágyak és az ajkak oxigénhiány miatti
kékeslila színe. A tünetek észlelésekor az életveszélyes állapot miatt egyetlen teendő a
mentők azonnali értesítése.

Az orrvérzés gyakori jelenség, amely többnyire kisebb sérülések következménye. Saját

orrvérzés esetén ülj le, és kissé hajolj előre. Nyitott szájjal lélegezve körülbelül 10 percig fogd
be az orrod. Ez idő alatt a véralvadék betapasztja a sérült eret. Néhány óráig lehetőleg ne fújd
ki az orrod, mert az újabb vérzéshez vezethet. Ha a vérzés 20 percnél tovább tart, vagy igen
erős, kérj orvosi segítséget. Különösen nagy figyelmet érdemel a fej más részét ért ütés után
megindult orrvérzés, mert az a koponyatörés tünete is lehet.

24