Eredeti mese:

Luci cica mindent tudni akar

Luci egy pihepuha égszínkék pulóveren aludt. Kinyitja az egyik szemét, majd a másikat…
dorombol akár egy kis motor, és azon gondolkodik, hogy nekilát a mosakodásnak. De olyan
puha a fonal, hogy nyomban újra elalszik és csodálatosat álmodik!
-Vau, vau!-Ez Pepe, a hosszú fülű kiskutya, Luci jó barátja. Luci máris megfeledkezik a
mosdásról, szalad Pepéhez a kertbe. A kutyus felháborodva nézi:
-Luci te még csak meg sem fésülködtél!
-Ez azért mégis igazságtalanság! Ti kutyák azt hiszitek, nektek mindent szabad. Fürdetnek,
fésülnek, nyírnak benneteket… nekünk meg mindent magunknak kell csinálnunk!
Őszintén szólva, Luci egyáltalán nem szeretne kutya lenni. Olyan idétlen dolog volna csontot
rágni, vagy a farkát csóválni…
Akkor már jobb a mosakodás: egy mancsmozdulat a fül mögé, egy kis nyalogatás itt-ott: és
már tiszta is! Pepe álmélkodva figyeli!
Ma reggel borús az idő…
-Gyere, Luci, kihasználjuk az időt, és felhősdit fogunk játszani.
Együtt szaladnak a kertbe és letelepszenek a mohalepte kőpárkányra. Nézik, amint elúsznak
a felhők…
-Az ott mire hasonlít, Luci?
-Egy felhőre-feleli figyelmetlenül a cica. Pepe nem haragszik meg, inkább egy másik, kerek
felhőre mutat.
-Szerintem ez olyan, mint egy kandúr, ahogy felpúpozza a hátát!
Most már Luci is érti…
-Vagy mint egy gombolyag szürke fonal. –teszi hozzá boldogan.
A következő felhő hosszú, nagyon hosszú…
Ez -mondja Luci-, ez egy velőscsont… vagy inkább egy nyújtott kutya!- Luci így nevezi a
szomszédban lakó tacskót.
Pepe pukkadozik a nevetéstől, s egyre jobban dobol a farkával! Hirtelen azonban eszébe jut a
csodálatos újság, amit az utcán sétálgatva hallott:
Beszélgettünk egy kicsit az öreg Medorral meg a barátjával, Zuzuval! Medor azt mesélte,
Hogy vannak kutyaiskolák! Mindenféle érdekeset lehet ott tanulni, lehet belőlünk házőrző,
vadászkutya, sőt, még tudós is! Zuzu pedig azt mondta, hogy egyszer a cirkuszban látott egy
szép kutyalányt, aki csodálatosan keringőzött, és kis tüllszoknya volt rajta…
Luci nem hisz a fülének! Kutyaiskola!
-Mondd csak, Pepe, azért nem hagysz itt engem, és nem mész el abba a kutyaiskolába?
-Persze, hogy nem –nyugtatja meg Pepe -, sokkal szívesebben játszom veled!
-És vannak cicaiskolák is?- érdeklődik kíváncsian Luci. Máris elképzeli, ahogy nagy
szemüveggel az orrán tudós könyveket olvasgat…
- Nem tudom, Luci, arról nem beszéltek.
Mára vége a felhős játéknak…
A két kis barát a dáliaágyás mentén sétálgat.
 -Milyen szépek!- kiált fel Luci. –Sokáig élnek a dáliák? – Az almafa meghallotta a kérdést, és
megnyugtatja a cicát:
-Hosszú hetekig szépek maradnak.
- Köszönöm! –kiáltja neki Luci.
Az aranyhalak kis tavát tavirózsák borítják. Egy nagy zöld levélen üldögél békamama. A
rózsaszín virágok meg sem rezzennek, olyanok, mintha porcelánból lennének. Hirtelen
azonban két levél között feltűnik egy aranyhal, aztán még egy, majd egy harmadik...
-Szia, szia, szia! – Pepének sok barátja van…
A vén tölgyhöz vezető úton találkoznak Szúrósháttal, a sünivel. Nagyon fáradtnak látszik.
-Rengeteget dolgozom. Már majdnem kész a téli házam. Jön az ősz…
-Mi az az ősz? –kérdezi Luci.
Szúróshát elneveti magát.
-Ó, az ősz sok mindent jelent… borult az idő, esik az eső, a fák levelei megpirosodnak,
sárgulnak, aztán lehullanak… De majd a vén tölgy elmagyarázza nektek… Mi, sünik, amint
hidegre fordul az idő, elálmosodunk. Hónapokon át olyan mélyen alszunk, hogy azt sem
tudjuk, mi történik körülöttünk!
Pepe és Luci döbbenten néznek egymásra. Hónapokig nem játszani… nem enni, nem
találkozni senkivel!
-És neked ez jó!- kérdezi udvariasan Luci.
-Nagyon. Igazán praktikus - felei Szúróshát. – Frissen, kipihenten ébredünk, mikor eljön a
tavasz. Csak egyet sajnálok, hogy sosem látok havat…azt mondják, nagyon szép!
Azzal szúróshát otthagyja őket, hívja a munkája.
A vén tölgy barátságosan fogadja Pepét és Lucit:
-Örülök , hogy eljöttetek! Egyre hűvösebbre fordul az idő, nem fogtok mostanában túl
gyakran erre járni.
-Szúróshát, a süni azt mondta, hogy egyfolytában aludni fog, neked meg pirosak lesznek a
leveleid, aztán meg lehullanak – számol be Luci.
-Na, azért nem megy az olyan gyorsan, Luci. De a süninek igaza van.
Egy nagy vízcsepp hullik Luci rózsaszín orrára…aztán egy a másik fülére.
-Gyertek ide, egészen közel hozzám, a leveleim megvédenek benneteket az esőtől. – mondja
a vén tölgy, -Látjátok, elromlik az idő. Azt hiszem, holnapra köd is lesz…
-Mi az a köd? – érdeklődik Luci. Ő aztán tényleg mindent tudni akar!
-A köd? Az olyan, mint egy felhő, csak a földön van. Néha könnyű, mint egy szürke fátyol,
ami fennakad a fákon, néha viszont egészen sűrű, mint egy igazi fal. Nem is lehet átlátni
rajta!
Luci nem hisz a fülének:
-Tényleg semmit sem lehet látni? Se házakat, se a fákat, se Pepét?
-Tényleg semmit. Még egymásnak is ütközhetünk… Jobb, ha otthon marad az ember, mikor
köd van vagy vihar.
-Mi az a vihar? –kérdezi fáradhatatlanul Luci.
-Villámok, fénycikkcakkok szántják az eget, és nagy égzengés kíséri őket… Ha elszáll a dühe,
nem kell félni!
-Látod, Pepe, mennyi mindent meg fogunk ismerni! Majd a kertész pajtában játszunk, a
virágcserepek között.
-És hallgathatjátok az eső dobolását a tetőn és az ablakon –teszi hozzá a vén tölgy.
Elállt az eső, ideje hazamenni.
-Ha tudtok, majd látogassatok meg megint –mondja kicsit szomorúan a vén tölgy. – Mesélek
majd a hóról is!
-Mi az a hó? –kérdezi Luci, bár tudja, hogy Pepe nem fog válaszolni.
Még egy felfedezni való! Micsoda szerencse! – gondolja Pepe és Luci. Milyen vidám az élet.

-VÉGE-

A mese dramatizálva
Díszlet:

leterített asztal
kisházikó (pajta)
kőpárkány
tó
nagy tölgyfa
két kicsi fa

Szereplők:
cica
kutya
békamama
süni
vén tölgy

Mesélő:
„ Van nekem egy varázssipkám, ha én azt a fejemre teszem, és elmondjuk a varázsigét, akkor
elrepülhetünk meseországba. Helyezkedjetek el kényelmesen, vegyétek elő a
varázspálcáitokat, én felteszem a varázssipkát, és máris indulhatunk is:
Hókusz-pókusz, akabra-dabra, repüljünk gyorsan meseországba…ssss…kapaszkodjatok,
nehogy leessetek!....zsupsz! Megérkeztünk”- a gyerekek megnézhetik, ki van a
varázssipkában – Gyertek, nézzétek meg, mi van az én varázssipkámban. …..
Bizony, Mesemondólány!
Egy őszi napon a kedves cica és kutya elindulnak egy kis kalandra, felfedezni. Út közben
találkoztak érdekes állatokkal és növényekkel.
Luci cica a pajtában alszik. Ébredezik, és kinéz az ablakon.
Luci: Jaj, de rossz idő van! Brrrrr… Inkább alszom még egy kicsit. Áááá -ásít egy jó
nagyot.
Kisbarátja Pepe kutya meglátogatja, és elhívja egy kis kalandra.
„Kicsi kutya, vekk vekk vekk,
Csihöl-csahol, bereked.
Öreg kutya, vakk vakk vakk,
Ha nem muszáj, nem ugat.”

Mikor meghallotta Pepe a kutya hangját, felébredt, és nyomban szaladt is elé. –közeledik
Pepe és jókedvében egy mondókát mondogat:

Pepe:
„Cirmos cica haj,
Hová lett a vaj?
Ott látom a bajuszodon
Most lesz neked jaj.”

Luci: Szia Pepe! De jó kedved van! Nekem ebben az időben csak aludni van
kedvem.
Pepe: Gyere velem, és megmutatom neked, hogy ilyen felhős időben is lehet szép és
csudi dolgokat csinálni. Először felhősdit fogunk játszani.
Luci: Felhősdit? Az mi? Mit fogunk csinálni?
Pepe: Kiválasztunk egy felhőt, és elképzeljük, hogy mire hasonlít. Nagyon érdekes
játék!
Letelepednek egy kőpárkányra.
Pepe: Nézd, az a felhő ott egy csontra hasonlít.
Luci: Én nem is látok ott csontot! Én inkább egy tejeskancsót látok.
Pepe: Jaj Luci! Az a hosszú felhő ott! Az olyan mint egy csont!
Luci: Ó! Már látom! És az a másik, az nem olyan mint egy darab sajt? Mmmm de
finom lehet…
Pepe: De, az tényleg olyan. Cincogi biztos örülne neki. De menjünk tovább! Van a
közelben egy kis tó. Képzeld! Ha belenézel, láthatod magad a víz tükrében.

Vége a felhősdinek…
Sétálnak tovább, szeretnének még több mindent felfedezni.

Luci és Pepe: Sétálunk, sétálunk,

Egy kis dombra lecsücsülünk,
Csüccs! – közös mondókázás
A tóhoz vezető úton találkoznak Szúrósháttal a sünivel, aki nagyon fáradt. Kíváncsian
kérdezik, hogy miért.
Pepe: Szia Szúróshát! Olyan álmosnak nézel ki. Ugye jól vagy?
Süni: Köszönöm kérdésed, nagyon jól vagyok. Igen, nagyon fáradt vagyok. Most,
hogy jött az ősz, sokat kell dolgoznom. Mielőtt téli álmot alszom, el kell
készítenem a fészkemet, és élelmet kell gyűjtenem.
Luci: De mi az az ősz?

Szúróshát elmagyarázza nekik:

Süni: Borult az idő, esik az eső, a fák levelei megpirosodnak, sárgulnak, aztán
lehullanak…
Pepe: És hol szoktál aludni télen?
Süni: A vén tölgy alatt. Mikor a levelei lehullanak, akkor építek fészket magamnak a
levelekből.
Mesélő: Segítsünk a süninek fészket építeni! – sepregető mozdulatokat végzünk,
mintha összehúznánk a süninek a levelet. Ha pedig kész, elmutogathatjuk, hogy alszunk.
Kezünket összetesszük, és az arcunk egyik oldalához tesszük.
Tegnap korán esteledett,
Sündisznócska ágyat vetett.
Ágyat vetett az avarban,
Kicsinyeit betakarta.

Fújhat a szél szakadatlan

Melenget a puha paplan.
Jó meleg a földi fészek
Aludjatok kis tüskések!

Süni: Hónapokon át olyan mélyen alszunk, hogy azt sem tudjuk, mi történik
körülöttünk! Csak akkor jövünk elő, ha már tavasz van. De most elköszönök,
mert gyűjtögetnem kell. Sziasztok!
Pepe: Szia Szúróshát! Jó munkát és szép téli álmokat!
Luci: Szia Szúróshát!

Luci és Pepe ezen nagyon elcsodálkozik.

Elköszönnek, mennek tovább.
Odaérnek a kis tóhoz. Belenéznek, és a saját képüket keresik a víz tükrén.
Luci: Nézd Pepe! Mekkora pocsolya!
Pepe: Jaj Luci, de hát ez nem pocsolya! Ez a tavacska, amiről beszéltem neked! Nézd
csak, ha belenézel a vízbe, meglátod saját magadat.
Luci: Jaj, mi cicák nem szeretjük a vizet! Az olyan, olyan…vizes!
Pepe: Gyere bátran.
Luci: Hííí tényleg! Látom magamat. Híí és látom a felhőket is. Júj nézd! Ott vannak
halacskák! de szépek…–csodálkozik
Észreveszik a parton serénykedő Békamamát.
Pepe: Szia Békamama!
Luci: Szia! Te vagy a Békamama?
Békamama: Igen, én vagyok! Sziasztok! Mi járatban vagytok erre?
Pepe: Szerettem volna Lucinak megmutatni, hogy vízben láthatja saját magát.
Békamama: Ennek örülök, mert az jó móka. És még sok minden mást is láthattok benne.
Sok kicsi aranyhal lakik ott. Láttátok már őket? De sietnem kell, mert még
sokat kell ásnom.
Luci: Igen láttuk, de gyorsan el is úsztak! Mondd Békamama! Te szoktál téli álmot
aludni?
Békamama: Igen, én is szoktam, mint Szúróshát.
Luci: És hol szoktál aludni?
Békamama: A föld alatti üregemben, itt a tó partján. Ez lesz az én üregem. Ott lent nem
fagyok meg.
Pepe: Akkor nem is zavarunk tovább. Áss nyugodtan.
Luci: Igen, áss nyugodtan. És neked is kellemes téli álmot, mint Szúróshátnak.
Békamama: Köszönöm, és további jó utat nektek.

Mennek tovább.

Mesélő: Sétálunk, sétálunk,

Egy is dombra lecsücsülünk,
Csüccs! (akár elhagyható, ha már a picik nem bírják)

Luci: Odanézz Pepe, milyen nagy fa! Ekkorát még sosem láttam.

Pepe: Tényleg óriási! Félelmetes nagy ágai vannak!

Luci: Juj, Pepe! Én most nagyon félek! Hallod hogy recsegnek – ropognak az
ágai? Menjünk innen gyorsan el.

Vén tölgy: Nem kell tőlem félnetek, gyerekek! Inkább bújjatok be a koronám alá, mert
óriási szél közeleg.

Luci: Pepe, ki szólt hozzánk? -súgja riadtan

Pepe: Nem tudom. Most már én is félek.

Vén tölgy: Nézzetek fel a fejetek fölé. Én szólok hozzátok, a vén tölgy. Az ágaimat a szél
ropogtatja. Nem kell félnetek. Megvédelek benneteket a vihartól, ha itt
maradtok alattam.

Pepe: Köszönjük. Mond csak vén tölgy. Mi az a mélyedés a törzsödön?

Vén tölgy: Odu.

Pepe: Mondd Vén tölgy! Lakik abban az odúban valaki?

Vén tölgy: Lakik bizony! Mókus Marci. Éppen elment makkot gyűjteni az
éléskamrájába, mert nemsokára ő is téli álmot fog aludni. Minden ősszel
gyűjtöget.

Luci: Szúróshát, a süni azt mondta, hogy egyfolytában aludni fog, neked meg
pirosak lesznek a leveleid, aztán meg lehullanak.

Vén tölgy: Ismerem Szúróshátot jól, bölcs egy sün. Igazat mondott. Látjátok már
sárgulnak a leveleim, hamarosan pirosak lesznek és a szél és eső leveri őket
rólam. De most már gyertek közelebb, mert meg is érkezett az eső.

Mesélő: Bizony, ahogy a vén tölgy mondta, óriási szél támadt, hasogatta a vén fákat.
Csináljuk meg ezt a nagy szelet. Tegyétek fel a kezeteket, mintha egy nagy
fának az ágai lennének, és kezdhetjük is. fúj a szél a fákat….
A széllel együtt az eső is megérkezett. Csináljuk meg ezt a nagy esőt is.
Figyeljetek. Először egy ujjal, majd két ujjal, hárommal, majd egész tenyérrel
tapsoljunk (közben mutatjuk nekik) Ess eső ess…. vagy Esik az eső… Vagy csip
csepp csepereg….

Luci: Juj, ez az eső nagyon vizes.

Vén tölgy: Húzódj közelebb.
Pepe: Luci, gyere ide mellém. Itt szinte nem is ér minket az eső. A vén tölgy ágai,
levelei nem engedik át.
Vén tölgy: Érzem az ágaimban közeledik már a köd is.

Elered az eső. A vén tölgy odahívja őket a lombaja alá. Érzi, hogy köd lesz..
Pepe: Mi az a köd?
Vén tölgy: Az olyan, mint egy felhő. Ha köd van, jobb otthon maradni. Néha át lehet látni
rajta, de néha nem látsz el az orrodig sem. Olyankor bárminek nekimehetsz.
Brrr…én nem szeretem

Elcsendesedik az eső, de még csepereg. -megkérjük a gyerekeket, hogy segítsenek előhívni a

napocskát.
Süss fel nap,
Fényes nap,
Kertek alatt az állatok
Megfagynak.

Eláll az eső, kisüt a nap, elindulhatnak haza.

Vén tölgy: Ha tudtok, majd látogassatok meg megint. Mesélek majd a hóról is!
Luci: Mi az a hó?
Vén tölgy: Majd legközelebb, ha eljöttök, mesélek nektek arról is.

Búcsút intenek a Vén tölgynek, megígérjék, hogy visszajönnek máskor is.

Mesélő: Sétálunk, sétálunk,

Egy kis dombra lecsücsülünk,
Csüccs!

Hazamennek a jó meleg pajtába, és pihennek egy jó nagyot.

Visszajön Mesemondó lány, lezárja a mesét:
Mesemondólány: Most, hogy már szép az idő, Luci és Pepe hazamentek. Ha találkoztok ti is
sünivel és békával, biztos eszetekbe fog jutni, hogy miért nem látjuk őket télen. De most már
mennem kell, hogy még sok gyereknek el tudjam mesélni a kis barátaink kalandját. De előtte
még segítek visszarepülni nektek. Vegyük elő a varázspálcáinkat és kapaszkodjunk a…
Hókusz-Pókusz akraka-dabra, repüljünk vissza a szobába… sss… szerbusztok! Gyertek el
máskor is!
Mesemondó lány visszarepül a varázssipkába.

Vége

Meseút
Akadálypálya:

A leterített asztalból pajtát csinálunk, ami alá be tudnak bújni, onnan kukucskálnak a
gyerekek.

Innen vezethet egy tappancsos út (különböző színű talp vagy kéznyomok) a boltívig, ahol át
kell bújni. Ennek az ívnek a túloldalán anya várja, esetleg, ha bátortalan a gyerek,
hívogathatja.

Ez a boltív vezet egy mászószőnyegre, ahol bukfencezhetnek a picik, vagy hempereghetnek,

mint a süni.

Ezután van egy forgóhinta, amibe feküdni lehet, vagy akár a bátrak alá is bújhatnak, mint a
süni az őszi avarban.
Itt elővesszük a babzsákokat, azokat a hátukon vihetik, mint süni az almát. Végül egy kosárba
dobhatják.

Lépőkövek vezetnek labdatóhoz. Ezeken a köveken ugrálhatnak, mint egy béka, és

beugorhatnak a tóba. Ez a tó teli van kicsi színes labdákkal. Ennek a partjára ülhet a szülő, aki
kap egy kis kosarat, amibe kérhet különböző színű labdát.

Ebből a tóból vezet kötélút, ami akár lehet a tölgyfa letört ága. Ez az út vezet egy kis padhoz,
amin négykézláb át lehet mászni, mint a cica és kutya.

Ha mindenki végigért a pályán, összeszedjük a tappancsokat, és a köveket, akár szín szerint.

A pálya végeztével elállt az eső, és előkerül a szivárványkendő. ( Mert eső után van
szivárvány.) Ezt a szülők körbe fogják, és mondókázás mellett a kicsik bujkálhatnak alatta,
akár rajta is feküdhetnek. Ide a kendőbe hozhatnak színes labdákat, bele is dobhatják őket.

Száll a labda, röpp, röpp,

száll rajta a pötty, pötty.
Kislány dobja, fiú kapja,
itt a labda, hol a labda.

Száll a labda, röpp, röpp,

száll rajta a pötty, pötty.
Jobbra-balra és forogva,
sose essen le a porba.

Lényeg, hogy a szülők ne engedjék leesni a labdákat. Ha a picinek kedve van, foghatja ő is a
kendőt. Labda és kendő elrakásával párhuzamosan helyükre kerülnek a labdák is.

Zene-Bona

Elővesszük a zeneeszközöket, amiből minden gyerek a kedvére választhat.

Körbe ülünk a játszószőnyegen, hiszen fontos, hogy egymást is láthassák mind a szülők, mind
a gyerekek. Ezzel is erősítve egymás önbizalmát.

Pici időt hagyunk, hogy a hangszereket kipróbálják, elsajátíthassák a mozdulatokat, ami által
megszólal az a hangszer. Esetleg, ha a gyereknek nem tetszik az a hang, legyen lehetősége
azt a hangszert kicserélni.

Következhet a jelzés, hogy csendesedjünk el, mert kezdődik a zenélés.

Bemelegítésnek választunk egy mindenki által ismert mondókát:
Gyerekek, gyerekek,
szeretik a perecet.
Sósat, sósat, jó ropogósat.
Aki vesz, annak lesz,
aki nem vesz, éhes lesz.

Folytatjuk a cica énekével:

-Emlékeztek, hogy mit énekelt Pepe a mese elején Lucinak? Énekeljük el együtt mi is.

„Cirmos cica haj,

Hová lett a vaj?
Ott látom a bajuszodon
Most lesz neked jaj.”

-Mivel mesénkben esett az eső, hát csináljunk esőt.

Ess eső, ess,

holnap délig ess,
Zab szaporodjék,
búza bokrosodjék.

-És ha már esik az eső, és jó vizesek lettünk, akkor csalogassuk elő a napocskát:
Süss fel nap,
Fényes nap,
Kertek alatt az állatok
Megfagynak.
Minden egyes mondóka között lecsendesítjük a gyerekeket, és lehetőséget adunk arra, hogy
hangszert cseréljenek.

Amikor zárjuk a zene-bona foglalkozást, akkor megkérjük a gyerekeket, hogy szépen tegyék
vissza a kosárba a hangszereket.
Buborékfújás
A mesére alapozva kérdezhetjük a gyerekektől, hogy: - Emlékeztek még, amikor a
mesében…….?
Ennél a mesénél:
-Emlékeztek még, amikor a mesében a cica és a kutya felhősdit játszottak? Azokat a felhőket
most elhozom nektek. Próbáljátok csak meg elkapni!
Néhány percet hagyjuk őket, kergethetik a bubikat, mozogjanak.

Kézműves foglalkozás
Alapanyag:
színes karton
fonal
gyöngy
hurkapálca

Kellékek:
ragasztó
olló

Elkészítés:
Barna kartonból készítünk előre kivágott fatörzset, és előre kivágott falombot. Ezt a falombot
anya kilyukasztja ( 3-4 helyen), vagy mi előre lyukasztóval.
A törzset és a lombot a gyerekek összeragasztják, majd a hátuljára kerül egy húrkapálca.
A lombon lévő lyukakba fűzünk zöld fonalat, aminek a végére elsárgult falevelet ragasztunk.
Hátul ezt a 3-4 fonalat összecsomózzuk, és egy gyöngyöt erősítünk a végére.
Ha ezt a gyöngyöt meghúzzuk, a levelek a fán vannak, ha elengedjük, lehullanak a levelek.
Ezzel otthon is tudnak játszani, kötődik a meséhez az évszak kapcsán, és a Vén tölgyhöz is
kapcsolódik.