You are on page 1of 3

lehetne videó egy ponton, ha találunk megfelelőt – 5p

– miét fontos a téma – 3 perc

- Mert a felekezeti eltérések fölötti, összefogó címke


- Mert a lényegre helyezi a hangsúlyt – az evangéliumra
- Mert a mekdsz evangéliumi
- tudni hogy mit hiszünk és miért, valamint mit nem hiszünk és miért nem

lapra írjunk fel kulcsszavakat, hogy mi az evangéliumiság 5p

- 3 cáfolat, kiegészítve történeti visszatekintéssel 15p


- nem új dolog (a reformátorok is visszatérni akartak az eredetihez; John Wesley is azt állította, hogy a
régit akarja visszahozni az anglikán egyházba; Billy Grahamet pedig azzal vádolták, hogy nagyon idejét
múlt és ódivatú, 100 évvel korábbi a hozzáállása. „Én azt feleltem, valóban vissza akarom állítani, de
nem csak 100 évvel hanem 1900 évvel, az apostolok cselekedetéig, ahol Krisztus követőit azzal
vádolták, hogy fel akarják forgatni a római birodalmat.”
- nem tér el a keresztény ortodoxiától – a kereszténység főáramához tartozik (apostoli vagy niceai
hitvallás nem jelent gondot)
o A korai egyházban azt látjuk, hogy ők evangélium keresztények voltak, csak nem nevezték így
magukat, hanem csak simán keresztényeknek ívták magukat.
o A korai középkorban az ún proto-evangéliumiak vitték tovább a bibliai hitet, akik a szentírást a
legfőbb tekintélynek tartották, a megváltást pedig egyedül a megfeszített Krisztusnak
tulajdonították. - pl Aurelius Augustinus is ide sorolandó: „az emberi bűn egyetlen ellenszere
az isteni kegyelem”
o 15. század – John Wycliffe (a „reformáció hajnalcsillaga”) doktor evangelicus-nak is hívták.
o a 16. században a Luther újra felfedezi a bibliát, és ez megváltoztatta az egyház történetét. A
reformátorok evangelici-nek hívták magukat, ami az evangilici viri = evangéliumi emberek
kifejezés rövidítése (az „evangélikus” egyház neve is erre utal)
o ha tudtok angolul, nézzünk meg egy videót!
o 17. században használták az evangéliuimi szót az angol puritánokra és a német pietistákra.
Ezek lelkiségi, megújulási mozgalmak voltak amik azt mondták hogy meg kell élnünk a
hitünket a mindennapokban.
o 18. század – John Wesley és George Whitfield szolgálata nyomán – „evangéliumi megújulás”

- nem fundamentalizmus, attól ugyanis sok mindenben különbözik

fundamentalista evangéliumi
tudomány elutasítja elfogadja és használja
bibliaértelmezés szinte teljesen szószerint figyelembe veszi a műfajt
biblia ihletettsége passzív szerzők (tollbamondással) aktív szerzők (kettős szerzőség)
bibliamagyarázat közvetlenül alkalmazhatjuk közvetetten alkalmazhatjuk
ökumenizmus elutasítják nyitottak
egyház szőrszálhasogatás nagyvonalúság
világ teljes elutasítás jelenlét, só és világosság
faji kérdések rasszizmus egyenlőség

elsődleges – másodlagos kérdések - 5p


felosztások, azon belül John Stott kifejtve - 20p

mi tehát az evangéliumi hit?

(J-I-Packer nyomán)

1. a Szentírás legfőbb tekintélye (egyedülálló ihletettsége miatt)


2. Jézus Krisztus felséges volta (ő az Isten-ember aki bűneinkért való áldozatként halt meg)
3. a Szentlélek uralma (aki különböző fontos szolgálatokat végez)
4. a megtérés szükségessége (közvetlen találkozás Istennel, amit egyedül Isten hoz létre)
5. az evangelizáció elsődlegessége (a bizonyságtétel Isten imádatának egyik megnyilvánulása)
6. a közösség fontossága (a gyülekezet lényege a hívők élő közössége)

David Bebbington

1. Biblia
2. Kereszt
3. megtérés
4. evangelizáció

John Stott

Az evangéliumi hit – a szentháromság három személyének hódolva – Isten kinyilatkoztatására,


Krisztus keresztjére és a szentlélek szolgálatára összpontosít.

1. Atya tekintélye a Szentírásban


2. a Fiú felsége a megváltásban a kereszten
3. Szentlélek uralma
a. megtérés
b. evangelizáció
c. közösség

a hitvallást jó lenne egy ponton legalább felolvasni - 5p


A Diákszövetség hitvallása a keresztyénség alapvető, a Szentírásban kijelentett igazságait foglalja magában a
következők szerint:
 Az Atya, a Fiú és a Szentlélek három-egy Isten.
 Isten kizárólagos ura a teremtésnek, a kijelentésnek, a megváltásnak és az utolsó ítéletnek.
 A Szentírás Istentől ihletett és eredeti formájában teljesen megbízható, a legfőbb tekintély és igazság, a
hit és az életvitel minden kérdésében.
 Az emberiség a bűnbeesés óta egyetemesen bűnös, azért Isten haragja és ítélete van rajta.
 Az Úr Jézus Kisztus Isten testet öltött Fia, tökéletes Isten, Szentlélektől fogant, szűztől született,
valóságos és bűntelen ember volt, kereszthalált halt, feltámadt, mennynek és földnek ura.
 A bűnből és a büntetés alól egyedül Jézus Krisztus válthat meg, aki egyszer és mindenkorra érvényes
áldozati halálában minket képviselt és helyettesített.
 A megigazulás Isten meg nem érdemelt kegyelme, amelyben a bűnös elnyeri minden bűnének
bocsánatát, és Isten neki tulajdonítja Krisztus igazságát. Mindez egyedül hit által nyerhető el.
 Egyedül a Szentlélek képes meggyőzni az embert bűnösségéről. Jelenléte által formálódik az
újjászületett ember Krisztushoz hasonlóvá, ő teszi alkalmassá a világban való bizonyságtételre.
 Az egy, szent, egyetemes Egyház Krisztus teste, amelyhez minden hívő tartozik.
 Jézus Krisztus személyesen visszajön és végső ítéletet tart.
ha lenne idő, illetve van ötlet:

szituatív gyakorlat –

- egy lány volt muzulmán területen, és a muszlim csávó olyan lelkes volt és kedves, hogy hát a
lány azt mondta „végülis ugyanabban hiszünk…”
- egy karizmatikus háttérből jövő diákkörös azt mondja, hogy aki nem szól nyelveken, abba
nincsen Szentlélek vagyis üdvössége sincsen
- egy katolikus diákkörös azt mondja hogy ő nem tudja, hogy meg van-e térve, illetve szerinte a
megtérés egy folyamat, tehát nem is lehet biztosan tudni, hogy melyik pontján vagy ennek a
folyamatnak.
-

You might also like