Munkám témája a carpe diem gondolata lesz, és annak relevenciája napjainkra nézve.

Először is meg kéne fejtsük, hogy mi a carpe diem pontosan, ebben Horatius lesz
segítségünkre. Horatius: Leuconénak című versében azt mondja: „Míg fecsegünk, lám az irígy
idő elszáll. Éld e napot, és a ködös holnapiban ne bízz.“, tehát a carpe diem horatius szerint
azt jelenti, hogy minden napot úgy éljünk, mintha az utolsó lenne.
Az előző gondolattal nem értek egyet, mert ha minden napot úgy élünk, mintha nem
lenne több, akkor az az adott nap jó lesz, egyszer, de többször nem, mert akkor nem lesznek
tervei az embernek a következő napra. Ez talán nem baj, hiszen pár napot lehet tervek nélkül
élni, de az embernek hamar elfogy a pénze, hiszen ki az, aki utolsó napjában dolgozni akar.
Ahogy az a versben is látszik, ha napjaid utolsóként éled meg nem lesz kedved
beszélgetni, a versbeszélő is fecsegésnek ítéli, ezt az igen fontos egyirányú eszmecserét. És
beszélgetés nélkül az ember nem is igazán ember.
Horatiusnak megint csak ebben a versében van még életbölcsessége: „Nem kell
kérdened azt, tudni tilos, hogy neked és nekem mily sorsot hoz az ég,“. Ez a mondat, a
kíváncsiság hátrahagyására bíztat hiszen mindenki kíváncsi a sorsára.
A kíváncsíság pedig az ember egyik alaptulajdonsága, vagyis azt mondja a szöveg,
hogy hagyjuk hátra emberi valónkat a carpe diemért.
Összeségében a mostani időszakra a carpe diem gondolatát nem találom relevánsnak.