You are on page 1of 12

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI KAR


–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
ATIPIKUS VISELKEDÉS ÉS KOGNÍCIÓ
GYÓGYPEDAGÓGIAI INTÉZET
PSZICHOPEDAGÓGIA SZAKIRÁNY

GYAKORLATI ÚTMUTATÓ
HALLGATÓK ÉS GYAKORLATVEZETŐK SZÁMÁRA

A gyakorlatért felelős oktató: Saufert Eszter szaktanár

A gyakorlati útmutató a BA képzésben résztvevő pszichopedagógia szakirányon tanuló


nappali és levelező tagozatos gyógypedagógus Hallgatók számára készült, valamint azoknak a
Gyakorlatvezetőknek, akik a gyakorlati helyszíneken fogják segíteni a Hallgatók munkáját.
A gyógypedagógia alapképzési (BA) szak 6.  félévében, az egyszakirányos levelező
tagozat 5. félévében, valamint a szakirányú továbbképzés 3. félévében a Hallgatók
szakpedagógiai gyakorlaton vesznek részt (Szakpedagógiai gyakorlat 2., ANGY-PSZ-6015,
ALGY-PSZ-6015, TLGY-PSZ-6015).

A gyakorlat célja

A Hallgatók az általános iskolában vagy középiskolában vagy pedagógiai szakszolgálatnál


ismerjék meg az intézmény tevékenységét, szervezeti felépítését, kapcsolatrendszerét, az
együttműködés gyakorlatát, az intézményi dokumentációt, a pszichopedagógiai fejlesztő és
diagnosztikus jellegű munka lehetőségeit. A Hallgatók hospitáljanak a különböző
megbeszéléseken, fejlesztő foglalkozásokon, vizsgálatokon, majd aktívan kapcsolódjanak be a
pedagógiai munkába, önállóan tervezzenek és tartsanak fejlesztő, (re)habilitációs
foglalkozásokat. Iskolai gyakorlat esetén lehetőség szerint hospitáljanak egy osztályban
tanítási órán, vegyenek fel szociometriai vizsgálatot és elemezzék azt. Pedagógiai
szakszolgálatnál teljesített gyakorlat esetén diagnosztikus helyzetekben, amennyiben erre van
lehetőség, a gyakorlatvezetővel egyeztetve készítsenek jegyzőkönyvet, vegyenek részt egy
szakvélemény megírásában a Gyakorlatvezető útmutatásai alapján.

Fontos tudnivalók

A gyakorlat sikeres elvégzése érdekében arra kérjük a kedves Hallgatókat és


Gyakorlatvezetőket, hogy alaposan olvassák végig a gyakorlati útmutatót, valamint vegyék
figyelembe a következőket:

1. A gyakorlatok formája
A Hallgatók alapvetően páros gyakorlat formájában vesznek részt a terepgyakorlaton.
Szervezési okok miatt azonban előfordulhat, hogy egyes hallgatók egyéni formában teljesítik
gyakorlatukat.
A hallgatók a Gyakorlati Adminisztrációs Rendszeren keresztül kiküldött levélből kapnak
értesítést arról, hogy mely formában valósul meg gyakorlatuk. A párok a Gyakorlati
Adminisztrációs Rendszerben kerülnek összerendelésre; a két Hallgató egy közös
gyakorlatvezetővel, közös helyszínen, egy időben és egymással együttműködve teljesíti
gyakorlatát.
2. A gyakorlatszervezés körülményei
A gyakorlati helyszínt a Pszichopedagógia szakirány jelöli ki. A gyakorlati helyszín kijelölése
a fogadó intézmények függvényében történik. A Hallgató a kar, illetve a szakirány nevében
gyakorlati helyszínt nem kérhet fel, illetve nem fixálhatja le a gyakorlatot, de tájékozódhat
annak lehetőségéről és írásban javasolhat gyakorlati helyszínt a gyakorlatért felelős oktatónak
(Saufert Eszternek).
A Hallgató gyakorlatát csak abban az esetben kezdheti meg, ha azt a pszichopedagógia
szakirány gyakorlatért felelős oktatója (Saufert Eszter) írásban engedélyezte - és erről a
Hallgató írásos értesítést kapott -, vagy a Gyakorlati Adminisztrációs rendszerben rögzítette.

3. A gyakorlatok megkezdése
A Hallgató köteles a gyakorlat megkezdésével kapcsolatos bárminemű időbeni eltérést (pl.
csúszást, korábbi kezdést stb.) azonnal emailben jelezni a gyakorlatért felelős oktatónak
(Saufert Eszternek). Ellenkező esetben a gyakorlat teljesítése bizonytalanná válhat.

4. Kötelező részvétel a gyakorlati tájékoztatón és a bevezető előadáson


A gyakorlatok részei a regisztrációs héten tartandó online gyakorlati tájékoztató előadások;
ezeken a részvétel kötelező.
Az adott félév során a hallgatók kötelesek részt venni a gyakorlatot megelőző bevezető
előadáson; ha a Hallgató hiányzik, nem jelzi ezt előre a gyakorlatért felelős oktatónak
(Saufert Eszter) emailben, illetve utólag nem tudja igazolni a távolmaradását, a gyakorlatát
nem tudja teljesíteni.

5. A gyakorlat értékelése
A gyakorlati jegyet a gyakorlatvezető által adott értékelés és a Moodle-felületre feltöltött
gyakorlati dokumentáció értékelése alapján kapja a Hallgató; a gyakorlati dokumentációt a
pszichopedagógia szakirány munkatársai bírálják. A gyakorlati dokumentáció értékelése az
útmutatóban feltüntetett értékelési szempontok, tartalmi és terjedelmi elvárások alapján zajlik,
az ezektől való eltérés módosíthatja a gyakorlatvezető által javasolt jegyet.

6. A gyakorlati dokumentáció feltöltési határideje


A gyakorlati dokumentáció feltöltési határideje 2022. május 15. A határidőt módosítani csak
a pszichopedagógia szakirány gyakorlatért felelős oktatója engedélyével lehetséges, a határidő
túllépéséért jegylevonás járhat.

7. A Hallgató speciális szükségletével kapcsolatos kedvezmények


A Hallgató speciális szükséglet esetén akkor tud a gyakorlatvégzéssel kapcsolatban bármilyen
kedvezményt vagy egyéni elbírálást igénybe venni, ha a gyakorlatért felelős oktatót (Saufert
Esztert) erről a gyakorlat megkezdése előtt írásban tájékoztatja, valamint írásos igazolást
nyújt be az állapotáról.
A gyakorlat óraigénye, a tartalmak körvonalazása

NAPPALI tagozat:
A gyakorlat nappali tagozaton 30 óra.
A gyakorlat a következő részekből tevődik össze:
1. 2x5 órás bevezető előadás két – a terepen pszichopedagógiai munkát végző –
szakemberrel, melyen a részvétel KÖTELEZŐ.
2. 20 kontaktóra az útmutatóban leírtak alapján a kijelölt gyakorlati helyszínen.

LEVELEZŐ tagozat:
A gyakorlat levelező tagozaton 15 óra.
A gyakorlat a következő részekből tevődik össze:
1. 5 órás bevezető előadás levelező tagozaton két – a terepen pszichopedagógiai
munkát végző – szakemberrel, melyen a részvétel KÖTELEZŐ.
2. Levelező tagozaton 10 kontaktóra az útmutatóban leírtak alapján a kijelölt
gyakorlati helyszínen.

Amennyiben a Hallgató nem vesz részt a gyakorlati tevékenységet megelőző kötelező


előadáson, és távolmaradását nem igazolja (emailben a gyakorlatért felelős oktatónak),
abban az esetben a gyakorlat “nem teljesítettnek” minősül.

A gyakorlati helyszínen töltött 20, illetve 10 kontaktóra a célzott hallgatói aktivitásokat


foglalja magában, a hospitálások mellett a foglalkozások (egyéni és/vagy kiscsoportos
fejlesztő, (re)habilitációs foglalkozások) megtartását. A kontaktórák klasszikus értelmezésén
túl a Hallgatók bekapcsolódhatnak az intézmény lehetőségeinek és kínálatának megfelelően
további intézményi tevékenységekbe (pl. értekezletek, team-munka, rendezvények stb.).

A páros gyakorlatot az alábbiakban javasoltak szerint kérjük kivitelezni

Páros forma esetén a két Hallgató alapvetően közös tevékenységet végez (hospitálás a
Gyakorlatvezető fejlesztő foglalkozásain, diagnosztikai tevékenységein, gyermekcsoport
megfigyelése, intézményi dokumentáció megismerése, részvétel értékelő-elemző
megbeszéléseken, egyéb intézményi eseményeken [team, értekezletek] stb. - részletesen
kifejtve a Hallgató feladatai fejezetben).
A két Hallgató tevékenysége a fejlesztő foglalkozások tervezése és kivitelezése során
kettéválik; vagyis a két hallgató ugyan azonos helyszínen, ugyanabban az időben,
párhuzamosan tölti a kontaktórákat, de két különböző tevékenységet végezve.
Ennek értelmében mindkét Hallgató mindkét féle tevékenységtípusból nappali tagozaton 6-
6 órát, levelező tagozaton 3-3 órát teljesít, lásd a táblázatot:
Párhuzamosan végezhető tevékenységek a gyakorlat során
Egyik hallgató Másik hallgató
● képességfejlesztő órák tervezése, ● hospitálás a hallgatótárs
kivitelezése képességfejlesztő foglalkozásain,
● pedagógiai célú habilitációs, pedagógiai célú habilitációs,
rehabilitációs foglalkozások vezetése rehabilitációs foglalkozásain
egyéni vagy kiscsoportos formában ● intézményi dokumentumok elemzése,
● bekapcsolódás a bizottság és a tanulmányozása
pedagógiai szakszolgálat (gyógy)pedagógiai ● az alkalmazott szűrő-, megfigyelő,
diagnosztikai és pszichodiagnosztikai diagnosztikai, felmérő eljárások
munkájába elemzése, tanulmányozása
● a direkt pedagógiai diagnosztikai és ● szakvélemények, egyéni fejlesztési tervek
fejlesztő módszerek megismerése és megismerése, tanulmányozása
alkalmazása ● a direkt a direkt pedagógiai diagnosztikai
és fejlesztő módszerek megismerése

A fennmaradó 14 (nappali tagozaton), illetve 7 kontaktórát (levelező tagozaton) a Hallgatók a


Gyakorlatvezető iránymutatásával, azokkal a tevékenységekkel töltik, amelyeket A Hallgató
feladatai, illetve A gyakorlati beszámoló – portfólió fejezetekben rögzítettünk.

A Hallgató feladatai

 Az intézmény megismerése, bemutatása: az intézmény atmoszférája,


küldetésfilozófiája, nevelési hitvallása, szemlélete, pedagógiai irányzata, fenntartója,
adottságai, környezete, az épületek állaga, környezete, tárgyi feltételei, a helyiségek
elrendezése, berendezése, felszereltsége, személyi feltételei, szakmai team,
gyermeklétszámok, programok, események, specialitások (pl. integráció).
 Az intézményi dokumentumok tanulmányozása, bemutatása: szakmai dokumentumok,
pedagógiai program, éves munkaterv, házirend, hetirend, csoportnapló, fejlesztési
tervek, pedagógiai vélemények, szakvélemények, feljegyzések, jogszabály szerinti
iratkezelés.
 Az intézményi kapcsolatok és együttműködés jellemző gyakorlatának megismerése,
bemutatása: a családdal, a nevelési, oktatási intézményekkel, társintézményekkel,
pedagógiai szakszolgálatokkal, gyermekideggondozóval, gyermekjóléti szolgálattal,
hatóságokkal, segítő szervezetekkel, a szűkebb-tágabb környezettel.
 Az adott gyermekcsoport megfigyelése és jellemzése (az adatvédelmi szabályok
betartásával): létszám, életkori, nemi összetétel, légkör, szociokulturális jellemzők,
csoportdinamika, társas kapcsolatok, csoport erősségei, nehézségei, kitűzött célok és
eredmények.
 Iskolai gyakorlat esetén lehetőség szerint hospitálás egy osztályban tanítási órán,
szociometria felvétele és elemzése / pedagógiai szakszolgálatnál teljesített gyakorlat
esetén diagnosztikus helyzetekben, amennyiben erre van lehetőség, a
gyakorlatvezetővel egyeztetve jegyzőkönyv készítése, egy szakvélemény megírásában
részvétel a gyakorlatvezető útmutatásai alapján.
 A pszichopedagógiai munka, az alkalmazott szűrések, megfigyelések, felmérések, a
tervezés és a fejlesztések kivitelezésének megfigyelése, a szakvélemények, egyéni
fejlesztési tervek megismerése, a fejlesztő munka értékelésének és további
tervezésének megismerése, az összefüggések elemzése.
 Értékelő-elemző megbeszélés, felkészülés, konzultáció (Gyakorlatvezetővel).
 A csoport életébe való bekapcsolódás, az intézményben zajló programokban való aktív
részvétel.
 Egyéb folyamatokban való aktív részvétel (pl. értekezletek, team-megbeszélések,
tájékoztatás szülők, szakemberek számára stb.).
 Egyéni és páros gyakorlat esetén nappali tagozaton Hallgatónként 3 óraterv, ill.
foglalkozástervezet készítése és egyéni/kiscsoportos fejlesztő foglalkozás
megtartása; levelező tagozaton 2 óraterv, ill. foglalkozás tervezet készítése és
legalább 1 egyéni/kiscsoportos foglalkozás megtartása. A foglalkozásokhoz
tervezetet kell készíteni, s azokat a Gyakorlatvezetőnek be kell mutatni a foglalkozás
előtt legkésőbb három nappal.

A Gyakorlatvezető feladatai
● Járuljon hozzá a Hallgató számára a gyakorlat feltételrendszerének biztosításához
(tárgyi, személyi vonatkozásban, programszervezésben):
▪ biztosítsa a Hallgató számára az intézmény dokumentumainak megismerését,
▪ ismertesse meg a pszichopedagógiai feladatokkal, lehetőségekkel.
● Vonja be a hallgatót az intézmény mindennapos életébe, a családdal való
együttműködésbe és az intézményekkel, szakemberekkel való együttműködés, kapcsolattartás
gyakorlatába.
● Biztosítson alkalmat a Hallgató számára elegendő számú foglalkozás hospitálására, a
szakmai tevékenységekre, majd megfelelő szakmai felügyelet mellett adjon lehetőséget minél
több aktív tevékenység végzésére.
● Támogassa a Hallgató aktív nevelési, fejlesztési, diagnosztikus tevékenységét a
dokumentáció megismertetésével, a tevékenységek előkészítő munkálatainak magyarázatával,
segítse az önálló tervezést és végrehajtást visszajelzéseivel, iránymutatásával.
Szakszolgálatnál töltött gyakorlat esetén segítse a Hallgatót, hogy a vizsgálatok során
megfigyeléseket végezzen, a team munkában részt vegyen, segítségével közösen írjanak
szakvéleményt.
● Szükség szerint korrigáljon, adjon visszajelzést a gyakorlat teljesítése során a Hallgató
portfóliójához készített dokumentumokról. Biztosítson folyamatos konzultációt, értékelést,
visszacsatolást a Hallgató tevékenységével kapcsolatban, értékelésével segítse a Hallgató
fejlődését.
● Ösztönözze a Hallgatót saját tevékenysége elemző, kritikai értékelésére.
● Támogassa, ösztönözze a páros gyakorlaton résztvevő hallgatók közti közös munkát,
együttműködést.
● Értékelje a hallgatók munkáját ötfokozatú gyakorlati jeggyel, amelyet szöveges,
írásbeli értékeléssel egészítsen ki. Páros gyakorlat esetén a hallgatópár mindkét tagja külön,
önálló portfóliót ad le; ezeket két különálló érdemjeggyel osztályozzák a Kar oktatói.
● Ha a gyakorlat során kérdések, problémák merülnek fel, ezek első megjelenéskor
konzultáljon a gyakorlatért felelős oktatóval (Saufert Eszter).
● Amennyiben a járványügyi helyzet miatt egy gyakorlati tevékenységet nem tudnak
sem személyesen, sem digitális oktatás keretében megvalósítani, kérjük, egyeztessenek a
gyakorlatért felelős oktatóval azokról a feladatokról, amelyekkel kiválthatják az elmaradó
tevékenységeket, illetve a zárófoglalkozást.
A Hallgatóval szemben támasztott követelmények

 Legyen képes az eltérő fejlődés, az érzelmi fejlődésbeli, viselkedésbeli és/vagy


teljesítménybeli eltérések, nehézségek, zavarok megfigyelésére, felismerésére.
 Legyen képes az anamnesztikus adatok elemzésére, az okok és a tünetek elemzésére.
 Legyen képes szociometriát elemezni.
 Legyen képes szakvélemény írásában részt venni.
 Tudjon foglalkozási tervet készíteni és azt megvalósítani.
 Az intézményben működjön együtt a fejlesztésben, diagnosztizálásban, ellátásban
érintett partnerekkel, szakemberekkel.
 A Hallgató gyakorlatát köteles a Gyakorlatvezető útmutatásainak megfelelően, az
intézmény házirendjének és szabályainak betartásával végezni.
Az igazolt hiányzásokat a Gyakorlatvezetővel egyeztetett időpontokban kell pótolni.

A gyakorlati beszámoló – portfólió

A gyakorlati beszámolót elektronikus formában, egy pdf fájlban kell feltölteni 2022. május
15-ig a kurzus Moodle felületére, melynek tartalmaznia kell:

 az értékelőlapot (Gyakorlatvezető által aláírva, lepecsételve),


 a gyakorlati órák teljesítését igazoló adatlapot (2. számú melléklet),
 az intézmény 2 oldalas bemutatását,
 a gyermekcsoport 2 oldalas bemutatását (az adatvédelmi szabályok betartásával),
 iskolai gyakorlat esetén egy Pedagógiai véleményt / pedagógiai szakszolgálatnál
teljesített gyakorlat esetén egy, a gyakorlatvezető útmutatása alapján megírt
szakvéleményt (ha látott vizsgálatot; ha nem, itt is pedagógiai vélemény készítendő),
 Páros gyakorlat esetén Hallgatónként nappali tagozaton 3 (levelező tagozaton 2)
foglalkozás tervezetét (1. számú melléklet),
 a megtartott foglalkozásokról írott reflexiókat (foglalkozásonként fél-egy oldal)
 1 oldalas önreflexiót (kérdések alapján) (3. számú melléklet)
 valamint a Hallgatói Gyakorlati Megállapodást (kitöltve, beszkennelve/fotózva).

Semmilyen dokumentumot nem lehet papír alapon leadni vagy e-mailben elküldeni. (A
hospitálási naplót nem kell elküldeni, leadni, feltölteni, de a hallgatónak a gyakorlat során
vezetnie kell, a Gyakorlatvezetőnek igény esetén be kell mutatnia.)

A hallgatói munka értékelésének és minősítésének szempontjai

A gyakorlat gyakorlati jeggyel zárul. A Hallgató munkáját az intézményben a


Gyakorlatvezető az értékelő lapon az osztályzatra tett javaslatával értékeli és minősíti,
szükség esetén kapcsolatot tart a gyakorlatért felelős oktatóval. A gyakorlat minősítésének és
a dolgozat színvonalának figyelembe vételével a gyakorlatért felelős oktató adja a végleges
jegyet.
Az értékelés során jegylevonás járhat abban az esetben, ha hiányzik egy tartalmi eleme a
dokumentációnak. Jegylevonás járhat azon esetben is, ha nem a megfelelő terjedelemben
készül el az adott dokumentációs elem (például aránytalanul kisebb oldalszámban készül el
egy-egy részelem), valamint, ha a Hallgató határidőn túl tölti fel a portfóliót anélkül, hogy
jelezte volna ezt a gyakorlatért felelős oktatónak.
Értékelési szempontok: 
1. A Hallgató köteles megjelenni a tagozatán előírt gyakorlati tájékoztatón és bevezető
előadáson. Amennyiben ez nem történik meg, és a Hallgató nem tudja igazolni
távolmaradását, a gyakorlat “nem teljesítettnek” minősül. 
1. A Hallgató munkáját az intézményben a Gyakorlatvezető az értékelő lapon az osztályzatra
tett javaslatával értékeli és minősíti. 
1. A Hallgató köteles szólni bárminemű időbeni eltérésről a gyakorlat megkezdését
illetően. Ellenkező esetben a gyakorlat teljesítése nem lehetséges. 
1. Amennyiben a gyakorlatvezető nem engedélyezi (Adatlap a gyakorlati órák
adminisztrációjához mellékletben feltüntetve) a gyakorlati dokumentáció leadását, a
gyakorlati dokumentációt osztályozó szakirányos kolléga élhet a jegylevonás
lehetőségével. 
1. Jegylevonással járhat a gyakorlati dokumentáció késéssel való feltöltése. 
1. Jegylevonással járhat a gyakorlati dokumentáció elemeinek hiánya. 
1. Jegylevonással járhat a gyakorlati dokumentáció elemeinek terjedelmi minimumtól való
eltérése. 
 

A hallgatói munka értékelésének és minősítésének egyéb szempontjai 


1. A felkészülés értékelése: 
 a foglalkozási tervezet megfelel-e a formai és tartalmi követelményeknek, céloknak,
foglalkozási forma sajátosságainak, 
 a dokumentáció egyes elemeit a Hallgató a gyakorlat teljesítése alatt elkészítette-e, a
Gyakorlatvezetővel megosztotta-e a visszajelzések fogadása érdekében. 
2. A foglalkozás megvalósítása, vezetése: 
 a kitűzött célok megvalósultak-e, a foglalkozás felépítése megfelelt-e a tartalomnak, 
 adekvát módszerek, eszközök, formák alkalmazása történt-e, 
 a csoporthoz, egyes gyermekekhez való viszony beszédstílus, magatartás milyensége, 
 a gyermekek munkájának folyamatos segítése, ellenőrzése, értékelése megtörtént-e. 
3. A gyakorlaton töltött idő tartalmi, minőségi jellemzői: 
 a Hallgató törekedett-e a Gyakorlatvezetővel, Hallgatótársával való aktív, kölcsönös,
szakmai kapcsolat kialakítására, együttműködésre, 
 megismerte-e az intézményi dokumentációt, a pszichopedagógiai munkával kapcsolatos
tevékenységeket, 
 magatartásával az intézmény, gyermekcsoport szabályait, rendjét betartotta-e, 
 gyakorlata során kezdeményezés, aktivitás, önállóság jellemezte-e munkavégzését. 
MELLÉKLETEK

1. számú melléklet

EGYÉNI/KISCSOPORTOS FOGLALKOZÁSI TERV

 
A fejlesztés helye:
A fejlesztés ideje:
Fejlesztést végző Hallgató:
Gyermek/fiatal neve (csak keresztnév első betűje), életkora:
A fejlesztés módja:
Fejlesztendő területek:  
Rövid távú célok:
Hosszú távú tervezés céljai:
Alkalmazott eszközök:
Alkalmazott módszerek, technikák:
Felhasznált irodalom:

A fejlesztés menete
 
Feladatok Célok, fejlesztendő Módszerek Eszközök Idő
területek
1. feladat      
 
2. feladat      
     
stb.
2. számú melléklet
ADATLAP A GYAKORLATI ÓRÁK ADMINISZTRÁCIÓJÁHOZ

Név:
Kurzus: Szakpedagógiai gyakorlat 2.
A Gyakorlatvezető ellenjegyzése:
Dátum:
ÓRA IDŐPONT TEVÉKENYSÉG/TARTALOM
SZÁMA
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM
B ÁR C Z I G USZ TÁ V GY ÓG Y PED AG Ó G IA I KA R
ATIPIKUS VISELKEDÉS ÉS KOGNÍCIÓ GYÓGYPEDAGÓGIAI
INTÉZET
PSZICHOPEDAGÓGIA SZAKIRÁNY
ÉRTÉKELŐ LAP

.......................................................................................................... (a hallgató neve)


pszichopedagógia szakirányos ........................... tagozatos képzésben résztvevő
hallgató a 2021/2022-es tanév tavaszi félévi, ............ órás Szakpedagógiai gyakorlat 2.
tanegységét
………………………………………….…………………………………………….
………………………………………………………………………………………..

intézményben teljesítette.

A Hallgató gyakorlatának összesített értékelése:

…………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………….

………………………………………………………………………………………….

………………………………………………………………………………………….

…………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………….

A gyakorlat minősítése (ötfokú skálán): betűvel: számmal:

Dátum: 2022. …………………


…………………………..
a Gyakorlatvezető aláírása

P.H.
3. számú melléklet
A GYAKORLATHOZ KAPCSOLÓDÓ HALLGATÓI ÖNREFLEXIÓ KÉRDÉSEI

1. Melyek voltak a legjellemzőbb tevékenységei a gyakorlat ideje alatt?


2. Mely tevékenységeket tartja utólag feleslegesnek?
3. Mely tevékenységeket tartja különösen hasznosnak?
4. Mely tevékenységekre nem volt lehetősége, amelyeket szívesen kipróbált volna?
Miért?
5. Melyek voltak a legjellemzőbb problémái a gyakorlat során? Hogyan sikerült
megoldani ezeket?
6. Melyek voltak azok a problémák, amiket nem sikerült megoldani? Mit gondol, miért
nem?
7. Saját tevékenységei közül melyeket érzi a legsikeresebbnek? Miért?
8. Az intézmény tevékenységei közül melyeket tartja pozitív szempontból
kiemelendőnek?
9. Mi az, amiben úgy érzi, hogy még fejlődnie kell?
10. Hogyan értékeli saját maga együttműködését a kollégákkal, szülőkkel és a
Gyakorlatvezetővel?

Budapest, 2022.01.24.

Saufert Eszter

You might also like