CARLO GOLDONI:

KARNEVÁLVÉGI ÉJSZAKA
Szereplők:

ZAMARIA, takácsmester
DOMENICA, Zamaria lánya
ANZOLETTO, mintarajzoló
BASTIAN, selyemkereskedő
MARTA, Bastian felesége
LAZARO, takácsmester
ALBA, Lazaro felesége
AGUSTIN, takácsmester
ELENETTA, Agustin felesége
POLONIA, fonónő
MOMOLO, mángorlómester
MADAMEE GATTEAU, idős, francia hímzőasszony
COSMO, Zamaria segédje
BALDISSERA, Zamaria segédje
MARTIN, Zamaria segédje

Játszódik Velencében, Zamaria házában

2
 ELSŐ FELVONÁS
1. jelenet
Szoba; az asztalon gyertyák
Zamaria, Baldissera, Cosmo és Martin

ZAMARIA Gyertek ide, fiúk. Ma este ünnepelünk. Sajnos mindjárt

vége a karneválnak. Vacsorát adok a barátaimnak, utána
eljárunk négy menüettet, ti majd segítetek, ha kell, aztán
ehettek, táncolhattok, szórakozhattok.

BALDISSERA Igenis, uram, köszönjük a jóságát.

MARTIN A szolgálatára leszünk, de mi is élvezzük majd a

vendégszeretetét.

COSMO Legalább nem kell szőnünk ma este!

ZAMARIA Hé! Tudom én, hogy te nem szeretsz annyira dolgozni,

mint a többiek. Kár, igazán kár, hogy képtelen vagy
összeszedni magad. Ha akarnál, remek munkaerő
lehetnél. Ha igyekeznél, te tehetnél a legjobb szövőinas a
faluban. De sajnos – bár szeretlek a jó tulajdonságaidért -,
nem vagy elég szorgalmas.

COSMO Nem tudom, mit mondjak. Lehet, hogy igaza van.

ZAMARIA Elég, ne is beszéljünk erről ma többet! Érezze jól magát

mindenki! Aztán holnap, kedves Cosmo, eszedbe
juttatom majd a szöveteket. Te, Baldissera, korán reggel
menj el a mángorlóhoz, nézd meg, hogy elkészült-e a női
ruhákkal, te meg, Martin, rendelt meg azt a bála színes
szövetet!

MARTIN Rendben, de most mit akar, mit csináljunk?

3
ZAMARIA Menjetek, és nézzétek meg, hogy nincs-e szüksége a
lányomnak valamire, egyébként meg csináljatok, amit
akartok, szórakozzatok kedvetekre!

MARTIN Milyen kedves a gazdánk! Itt legalább mindig vidámság

van. (El)

BALDISSERA Mondja, mi is táncolhatunk majd?

ZAMARIA Persze. Hát nem tudod? Ha mindenki táncol, lehet, hogy

még én is beállok.

BALDISSERA Köszönöm, éljen… micsoda életkedv! (félre) (Felvidulok,

ha az öregre nézek.)

COSMO Mondja, mester uram, megengedi, hogy elhozzak egy

lányt az esti ünnepségre?

ZAMARIA Egy lányt?

COSMO Az anyjával jönne…

ZAMARIA És ki ez a lány?

COSMO Tognina, Gnese asszony lánya.

ZAMARIA Milyen lány ez a Tognina? Lehet, hogy elveszíti a fejét?

COSMO Miért veszítené el?

ZAMARIA Nincs veszélyben, ha hisz neked?

COSMO Hogy érti ezt?

ZAMARIA Te furfangos, te szoknyavadász… öttel járatod a

bolondját.

COSMO Csak eggyel… Köszönöm, mester uram! Akkor

meghívom. Viszontlátásra. (El)

4
 2. jelenet

Zamaria, majd Domenica

ZAMARIA Kár ezért a gyerekért! Roppant tehetséges, de nem elég

ambiciózus. Ezek már csak ilyenek… Dolgoznak, ha
szükségünk van rájuk, ha fizetünk nekik egy dukátot – de
még milyen jól dolgoznak akkor! Én is szerettem
szórakozni, sőt, még most is szeretek, de Dianára
mondom, azért szem előtt tartom az üzleti érdekeimet is.
Tisztában vagyok velük, és dolgozom rendesen. Igen,
fiacskáim, a fáradságos munkának és a barátokkal való
léháskodásnak is megvan a maga külön ideje.

DOMENICA Ó! Itt vagyok, drága apám. Ugye gyorsan felöltöztem?

ZAMARIA Ügyes lány vagy! Ki csinálta a frizurádat?

DOMENICA Én, saját magam.

ZAMARIA Nézd csak: mint egy Veronese-festmény!

DOMENICA Igen, kevesebb, mint egy és negyedóra alatt kész voltam a

fésülködéssel és az öltözködéssel.

ZAMARIA Ügyes vagy, kicsikém.

DOMENICA De mielőtt nekiálltam volna, benéztem a konyhába,

kiadtam az utasítást mindenkinek, segítettem habot verni,
sütőbe tetettem a húst, kimostam a szennyest, aztán
visszamentem, megnéztem, hogy jól szaggatják-e a
nokedlit, kihozattam a borokat, aztán kiteregettem a
mosott ruhát. Már csak az evőeszközöket, a

5
 poháralátéteket és négy üveg ciprusi bort kell kitennem az
asztalra.

ZAMARIA Mindig is tudtam, hogy ügyes lány vagy!

DOMENICA Hányan leszünk a vacsorán, drága apám?

ZAMARIA Várj csak … Nem is emlékszem… A keresztkomám,

Lazaro, a feleségével.

DOMENICA Szóval eljön Alba asszony is?

ZAMARIA Azt mondta, igen. Miért ne jönne el?

DOMENICA Nem is tudom… ki tudja, mi baja. Mindig fáj valamije.

Nem eszik, nem beszél, kártyázni se tud, fáj a feje, fáj a
hasa, néha szélgörcse van...

ZAMARIA Mit csináljunk? Lazaro a keresztkomám. Ugyanaz a

mesterségünk, együtt üzletelünk. Egyet s mást el kell
viselni.

DOMENICA És kik jönnek még?

ZAMARIA Bastian urat is meghívtam.

DOMENICA Bastian Caparettit?

ZAMARIA Igen, őt is, mert Bastian úr selyemkereskedő, és egész

évben ad nekem munkát.

DOMENICA A feleségét is?

ZAMARIA Igen, Marta asszonyt is.

DOMENICA És Marta asszony nem tartja rangján alulinak, hogy

eljöjjön?

ZAMARIA Miért tartaná?

6
DOMENICA Az a nő szörnyen fenn hordja az orrát! A Marzaria
leggazdagabb dámáival barátkozik, és már az első
beszélgetés végén tegezi őket!

ZAMARIA Miért? … Hát kik vagyunk mi? Nem vagyunk talán

olyanok, mint bárki más? Munkás vagyok én? Saját
üzletem van! A magaméval kereskedem, és senkinek sem
vagyok adósa De miért is beszélek erről? Marta
asszonynál jobb teremtés nincs is a világon. Azt hiszed,
amiért jól él, mindjárt gőgös is? Egyáltalán nem!
Meglátod, milyen jól érzi majd magát nálunk.

DOMENICA És kik jönnek még, drága apám? Elenetta például jön?

ZAMARIA Jön! Nem szeretném, hogy irigykedj Elenettára!

DOMENICA A férje is…?

ZAMARIA Magától értetődik. Jön a keresztfiam, Agustin is.

DOMENICA Nagyon hamar megnősült az a fiú!

ZAMARIA Megnősült, mert meg kellett nősülnie. Ezt a házasságot én

szereztem. Egyedül volt, se apja, se anyja. Takácsmestert
neveltem belőle. Olyan lányt vett el, akinek van pénze,
ráadásul remekül sző az anyósa, valóságos kincs a
szövésben. Velük is lakik.

DOMENICA Lehet, hogy az anyós valóságos kincs, de Augustin

tényleg a legszebb fiú a világon.

ZAMARIA Honnan tudod?

DOMENICA Tudom, és kész!

ZAMARIA A lány is legalább annyira jó.

DOMENICA Jó? Hallottam, hogy egész nap csak veszekszenek!

7
ZAMARIA Tudod, miért? Mert szeretik egymást. És féltékenyek –
emiatt van az összes veszekedés, de egyébként az a fiú
maga a megtestesült jóság. Bárcsak neked is akadna egy
ilyen...

DOMENICA Isten ments! Ilyen férj nekem akkor se kéne, ha tele volna
arannyal.

ZAMARIA Kit akarsz te? Egy kis Cupidót? Egy piperkőcöt? Aki
minden vagyonodból kienne? Aki miatt éhen halnál?

DOMENICA Hát nincsenek a világon szellemes és jó fiúk?

ZAMARIA Attól félek, nincsenek!

DOMENICA (szerényen, de sokatmondón, jelezvén, hogy ő tudna

valakit…) Már pedig vannak, apám.

ZAMARIA Nagyon kevesen, lányom!

DOMENICA Tényleg?… Mindenkit felsorolt, aki jön?

ZAMARIA Várj csak. Kiket is mondtunk?

DOMENICA Azt hiszem, nem mondta, hogy meghívta-e Anzolettót, a

mintarajzolót.

ZAMARIA Tényleg! Őt is meghívtam.

DOMENICA Rá gondoltam az előbb.

ZAMARIA Soroljuk csak elölről: a komámuram…

DOMENICA Nem kell … Emlékszem mindre, apám. A vendégek

heten, mi ketten, tehát kilencen leszünk!

ZAMARIA A fonónő a tizedik.

DOMENICA Milyen fonónő?

ZAMARIA Tudod, aki beleszövi az aranyat…

8
DOMENICA Ó, mennyire örülök, hogy eljön Polonia! Meg kellett
volna hívnia Momolót is, a mángorlóst!

ZAMARIA Hívtam, kérleltem, mindent elkövettem, hogy eljöjjön. De

azt mondta: dolga van, és nem tud jönni.

DOMENICA Sajnálom. Ő az egyetlen, aki élénken tartja a társalgást.

Tehát tízen leszünk.

ZAMARIA Igen, kislányom. Tízen leszünk az asztalnál. Teríttess

meg mindenkinek.

DOMENICA Igen, apám.

ZAMARIA Azt is mondd meg nekik, hogy az ezüst evőeszközökkel

terítsenek, a bor pedig ciprusi legyen!

DOMENICA Jaj, ezeknek jó lesz a muskotály is.

ZAMARIA Dehogy! Azt akarom, hogy azt egyék és azt igyák, amit
mi szoktunk!

DOMENICA Ó! Itt van Elenetta és Augustin!

ZAMARIA Bravó! Még jó, hogy meghívtam őket! Végre kezd

összegyűlni a társaság.

DOMENICA (félre) Bárcsak jönne már Anzoletto is!

3. jelenet

Augustin, Elenetta és az előbbiek

ZAMARIA Kicsi keresztlányom! (Eléje megy)

ELENETTA Drága keresztapám!

ZAMARIA Jó napot, keresztfiam!

ELENETTA Jó napot, Domenica.

9
DOMENICA (bókol) Jó napot, Elena.

AGUSTIN (Domenicának) Jó napot.

DOMENICA (Agustinnak) Jó napot.

ELENETTA Hát itt volnánk, hogy a háziak terhére legyünk…

DOMENICA Mit mond? Finomkodik itt…

ZAMARIA Ugyan, elég a ceremóniákból! (Agustinnak) Tegyétek le a

kabátot és a sapkát.

(Agustin a köpenyét az asztalkára akarja teríteni.)

Oda, oda, a másik szobába!

(Agustin kimegy, lerakja, majd visszajön.)

DOMENICA Maga meg jöjjön, foglaljon helyet! (Leülteti Elenettát)

ZAMARIA De kislányom, csak így hajdonfőtt? Nem fél, hogy

meghűl?

ELENETTA Miért? Azt akarja, hogy füles sapkát húzzak?

ZAMARIA Hát nincs kendője?

ELENETTA Van, csak nem vettem fel!

DOMENICA Ugyan, kedves apám! Táncolni akar, és nem akarja, hogy

tönkremenjen a frizurája!

ZAMARIA Az az igazság, hogy ti, nők, mindig szépek vagytok,

becsületemre, akkor is, ha szalmazsákot raktok a
fejetekre, és akkor is, ha semmit.

DOMENICA Ugyan már, apám! Mit tud maga erről?

ELENETTA Én akartam tenni valamit a fejemre, de Agustin nem

akarta.

10
ZAMARIA Miért nem akartad?

ELENETTA Mert ő fésült meg!

ZAMARIA Hát ez szép! Ő maga fésült meg? Hogyhogy?

ELENETTA Mert nem akar fodrászt látni a házban.

ZAMARIA Tényleg ő fésült meg? Milyen ügyes! … Gyere csak ide,

keresztfiam. Úgy megfésülted, mint a legjobb fodrász!

AUGUSTIN Hogy érti ezt?

ZAMARIA Hát nem miattad lett itt fehér?

AGUSTIN Ó! Milyen kedves, keresztapám!

DOMENICA (Elenettának) Mondja csak, Elenetta, hogy van a kedves

mamája?

ELENETTA Közepesen. (Kissé dölyfösen) Azt üzeni, hogy üdvözli

magát.

DOMENICA Köszönöm!

ZAMARIA (Agustinnak) Miért nem jött el az anyósod is?

AGUSTIN Nem tudom… Nem jött el, de nem is szívesen maradt

otthon.

ZAMARIA Hát ez szép! Akkor miért nem jött?

ELENETTA Miért, kedves keresztapám, akarta, hogy eljöjjön?

Egyáltalán nem hívta!

ZAMARIA Ezért? Külön nem hívtam meg, ez igaz, de nyugodtan

eljöhetett volna.

ELENETTA Ugyan! Tudja: a hívatlan vendéget rossz szemmel nézik,

vagy elkergetik.

ZAMARIA Keresztfiam, indulj, és hozd ide!

11
ELENETTA Ne, ne, ne! Csak maradj! Nem fog eljönni.

ZAMARIA Ha nem akar eljönni, hagyd otthon!

DOMENICA (félre) Nézd csak, milyen mérges lett! Ilyen egy gőgös
nőt!

AGUSTIN Elena, akarod, hogy menjek?

ELENETTA Nem, nem akarom!

AGUSTIN De hát miért?

ELENETTA Mert nem akarom.

AGUSTIN Látják! Így állnak a dolgok! Nem akarja, hogy menjek.

ELENETTA Nem, és nem! Ne mérgesíts fel!

ZAMARIA Ugyan már, elég ebből! Ne kiabálj, mert nem illik!

Maradjatok nyugton! Szeressétek egymást.

AGUSTIN Hát nem szeretem? Dianára! Mondja meg ő, hogy

szeretem-e!

ELENETTA És én, uram? Azt meri mondani, hogy nem szeretem?

AGUSTIN Én ezt nem mondtam!

ZAMARIA Olyan nagy szerelemmel vett el!

ELENETTA Az lehet, de akkor most is szeressen!

ZAMARIA (Augustinnak) Hallod, miket beszél?

AUGUSTIN Ami engem illet, ha még nem vettem volna el, most is
elvenném.

ZAMARIA Remek! Örül a szívem.

AUGUSTIN De a makacsságát ki nem állhatom.

ELENETTA Miért, mit csinálok?

12
AGUSTIN Egész nap zsörtölődik velem!

ELENETTA Van rá elég okom.

AGUSTIN Mik azok az okok?

ELENETTA Vannak, és kész.

ZAMARIA Nem hagynátok abba? Keresztfiam, gyere velem, mutatok

egy szövetet, ami tetszeni fog.

AGUSTIN Megyek, szívesen megnézem!

ZAMARIA Idehallgassatok, gyerekeim! Őszintén beszélek. Ma este

szórakozni akarok. Szeretettel hívtalak meg benneteket,
tehát morcosságot nem akarok látni, civakodást nem
akarok hallani! Ha tetszik, jól van. Ha nem: viszlát!
Megértettétek? Menjünk. (Agustinnal el)

4. jelenet

Elenetta, majd Domenica

ELENETTA Tulajdonképpen… lehet, hogy a legjobb lenne elmennem,

hogy ne zavarjam.

DOMENICA Ejnye, ne vegye a szívére! Hagyja…

ELENETTA De hát nem hallotta?

DOMENICA Igazán szereti Agustint?

ELENETTA Hogy szeretem-e? Persze! Ha egy órát nélküle töltök el,

úgy érzem, elpusztulok!

DOMENICA Nem azt mondta, hogy annyira jó fiú?

ELENETTA De igen, kisasszony.

DOMENICA És mégis panaszkodik?

13
ELENETTA Mit mondjak? Szeretjük egymást, de kikaparjuk egymás
szemét.

DOMENICA Érdekes, pedig nekem igazán rokonszenves…

ELENETTA Én boldog vagyok, és senkivel nem cserélnék helyet.

DOMENICA Mégis van kedve veszekedni vele?

ELENETTA Veszekszem vele, de szeretem.

DOMENICA És ő?

ELENETTA Ő is veszekszik, és ő is szeret.

DOMENICA Ó! Milyen kedvesek!

ELENETTA Ez van.

DOMENICA Legyen boldog, ha magának ez jó.

ELENETTA Boldog vagyok, és jó nekem.

DOMENICA (félre) (Megáll az ész…) Ó, itt van Marta asszony és a

férje!

ELENETTA Kik ezek?

DOMENICA Nem ismeri őket?

ELENETTA Á, én senkit sem ismerek.

DOMENICA Selyemárusok. De tudja, azok közül, akikhez csak úgy

árad az áru mindenfelől.

ELENETTA Az ördög vigye őket! Ezt nem kellett volna… Szégyellem

magam!

DOMENICA Ugyan, kedvesem! Menjünk, fogadjuk őket! (Felkel, és

Marta elé siet)

14
 5. jelenet

Marta, Bastian és az előbbiek

ELENETTA Szívesebben mentem volna a férjemmel!

DOMENICA Isten hozta, asszonyom!

MARTA Jó estét, Domenica!

DOMENICA Kedves maguktól, hogy eljöttek!

MARTA Micsoda? Biztos a terhükre vagyunk…

DOMENICA Dehogy! Olyan megtiszteltetés, hogy nem is vagyunk rá

méltók!

BASTIAN Kisasszony, én is itt vagyok, és epedezem a kegyeiért.

DOMENICA Üdvözlöm Bastian úr. (Martának) Foglaljon helyet. Adja

ide a köpenyét.

MARTA (leveti a köpenyét, odaadja Domenciának) Ahogy

parancsolja.

DOMENICA Bastian úr is adja ide kalapját és kabátját.

BASTIAN Ugyan, viszem én …

DOMENICA Nem, nem uram! Mire jó ez? Adja csak ide. Úgyis épp
mennem kell, mert dolgom van.

BASTIAN Nem akarok kényelmetlenséget okozni… (Levetkőzik,

mindent odaad Domenciának, az kimegy)

6. jelenet

Marta, Bastian, Elenetta

MARTA Üdvözlöm, asszonyom!

15
ELENETTA Alázatos szolgája.

MARTA (Bastiannak) Ismered?

BASTIAN (Martának) Nem én!

MARTA (Elenettának) Mit szól ehhez a hideghez?

ELENETTA (Martának) Mit szólnék? A tél közepén vagyunk.

BASTIAN (Félre; miközben átmegy a másik oldalra) Nagyon

kíváncsi vagyok, hogy ki ez.

MARTA Maga még olyan fiatal! Nem fázhat annyira.

ELENETTA Mit mond? Nem vagyok én olyan fiatal. Már egy éve
férjnél vagyok!

MARTA Férjnél van?

ELENETTA Ahogy mondja.

MARTA Na, nézd csak! Nem is hittem volna…

BASTIAN Megengedi? (Elenetta mellé ül)

ELENETTA (félre) (Milyen kedves! Miért nem ül a felesége mellé?)

(Arrébb megy)

BASTIAN Mi az? Nem akarja, hogy maga mellé üljek? (Közelebb

húzódik)

ELENETTA Csak nyugodtan. Engedelmével … (Átül a másik oldalra)

MARTA (félre) Ezt nagyon élvezem.

BASTIAN (Elenának) Mi baja, asszonyom? Mitől fél? Mit képzel,

mi vagyok én?

ELENETTA Kedves uram, bocsásson meg! Tudom, hogy

udvariatlanság, amit csinálok, de ha bejön a férjem, jaj
nekem!

16
BASTIAN Öreg a férje?

ELENETTA Ó, nem, uram! Nálam is fiatalabb!

BASTIAN És hagyja, hogy maga ilyen rosszkedvű legyen?

MARTA Ki a férje?

ELENETTA Agustin Menueli.

MARTA (Félre) Aha! Ismerem! Most már semmin sem

csodálkozom.

BASTIAN Megmondtam, nem lehet más, csak egy piperkőc.

MARTA És mit jelentsen, hogy nincs itt Agustin úr?

ELENETTA Hogyne volna itt, asszonyom! Csak elment Zamariával, a

keresztapámmal. Dianára! Azt gondolta, hogy a férjem
nélkül jöttem?

MARTA Miért, az olyan nagy bűn volna? Miért ne mehetne el az

ember néha a férje nélkül is egy tisztességes és művelt
házba?

ELENETTA Ó! Én ki sem merek lépni a házból nélküle.

BASTIAN És Agustin urat elengedi? Hagyja, hogy egyedül intézze

az ügyeit?

ELENETTA Még mit nem? Ki is kaparnám a szemét!

BASTIAN Hű, ha én volnék az ura! …

ELENETTA Mit csinálna?

BASTIAN Levagdosnám a körmeit.

ELENETTA Örüljön, hogy a felesége nem karmolja össze.

MARTA Na, ebből elég! Mit akar ezzel mondani?

17
BASTIAN (Martának) Ugyan, ne törődj vele! Nem látod, hogy…

7. jelenet

Domenica és az előbbiek

DOMENICA Bocsássanak meg, kicsit sokáig voltam távol. A konyhába

hívtak, körül kellett néznem. Tudják miért? Ha nem
volnék ott, soha senki sem csinálna semmit.

MARTA Hallottuk, milyen ügyes!

BASTIAN Mikor járjuk a menyasszonytáncot, Domenica

kisasszony?

DOMENICA Az én esküvőmön? Előbb szülessen meg a vőlegényem!

ELENETTA (félre) Már rég meg kellett volna születnie!

BASTIAN Mondja csak, mióta nem látta Anzolettót?

DOMENICA Miféle Anzolettót?

BASTIAN Mifélét…? Hát azt!…

DOMENICA Hogyhogy azt?

MARTA (Bastiannak) Micsoda szád van! Nem tudsz hallgatni!

BASTIAN Nem mondtam semmit.

DOMENICA (félre) Vajon honnan tudja, hogy Anzoletto és én

szimpatizálunk egymással? Nem mondtam senkinek, még
az apám sem tudja.

ELENETTA (félre) Micsoda emberek! Őrület, hogy mindenbe beleütik

az orrukat!

DOMENICA Jaj, nézzék, ki van itt?!

18
BASTIAN Ki? Anzoletto?

DOMENICA (félre) (Bárcsak!) Momolo, a mángorlós.

MARTA De örülök! A világ legkedvesebb bolondja!

DOMENICA Szép dolog! Meghívta az apám, de azt mondta, nem tud

eljönni.

BASTIAN Nem tudja? Momolo úr egyetlen nap alatt hét–nyolc

társaságban is megfordul.

MARTA Mit csinál, miért nem jön beljebb?

DOMENICA Képes megállni, és a szolgákkal cseverészni.

MARTA Vegyük rá, hogy ma itt maradjon.

DOMENICA Én nem engedem el, az biztos!

ELENETTA (félre) Mi az ördögöt csinál a férjem, hogy nem jön

vissza? Máris össze-vissza fantáziálok…

DOMENICA Jöjjön csak, jöjjön, Momolo úr!

8. jelenet

Momolo és az előbbiek

MOMOLO Hódolatom a hölgyeknek!

MARTA Bravó, Momolo úr!

BASTIAN Jó napot, Momolo.

MOMOLO Alázatos szolgája!

DOMENICA Mit csinált eddig? Megérdemelné, hogy hazaküldjük.

MOMOLO Pardon! Álljon meg a menet! Hadd meséljem el, hogy mi

történt.

19
DOMENICA Kezdődik a hazudozás…!

MOMOLO Dehogy! Hallgassa meg azt, akivel beszél! Hivatalos

voltam… valahová, vacsorára. Elmentem,
kérdezősködtem, hogy kik vannak ott, és megtudtam,
hogy van köztük valaki, akit nem kedvelek, egy bizonyos
nő, akinek egész más a vérmérséklete, mint az enyém.
Na, megüzentem a háziasszonynak, hogy beteg lettem…
elmenekültem, és idejöttem.

MARTA Bravó! Jól tette.

DOMENICA Mesebeszéd!

MOMOLO Igen, becsületszavamra! Így volt! (Elenához fordul)

Kedves kisasszony, esedezem, bocsássa meg, hogy
megfordítottam a köpenyemet, amitől furcsákat
gondolhat… Kénytelen voltam … Nem tudom, ért-e
engem.

ELENETTA Igen uram, értem. (Megvetően hátat fordít neki)

MOMOLO Ki ez a hölgy?

MARTA Nem ismeri? Elenetta, Agustin Menueli felesége.

MOMOLO (Elenának) Engedje meg, hogy pótoljam a mulasztást…

BASTIAN Momolo, legyen esze!

MOMOLO (Bastiannak) Álljon meg a menet!… (Elenettához)

Határtalanul örvendek, hogy megismerhetem. Augustin a
barátom és kollégám, úgyhogy kérem, ön is fogadjon
jóindulatába…

ELENETTA Köszönöm, köszönöm…

MOMOLO Van esetleg valami mángorolnivalója?

20
ELENETTA Ó, ilyen dolgokkal nem foglalkozom.

MOMOLO Engedelmével, majd meglátogatom!

ELENETTA Látogatókat pedig nem fogadok. Senki se jár hozzám.

MOMOLO Na, álljon meg a menet!… Tudja ki vagyok én?

ELENETTA Nem fontos, hogy tudjam.

MOMOLO Ugyan, ne akarja, hogy kétségbe essem.

ELENETTA Elegem van…!

MOMOLO Miből?

ELENETTA Domenica… engedelmével… (felkel)

DOMENICA Ahogy jólesik…

ELENETTA (indul; félre) Megyek, megnézem, hova lett a férjem.

MOMOLO Asszonyom!

ELENETTA Uram! (Elmenőben)

MOMOLO Hát semmi?

ELENETTA Idefigyeljen! Nem olyan nő vagyok, akivel tréfálhat. (El)

(Mindenki nevet.)

9. jelenet

Domenica, Marta, Bastian, Momolo

21
MOMOLO Most már tényleg le kell ülnöm…! Senki se zavartassa
magát; én a kanapét választom.

DOMENICA Vesse le a köpenyét

MOMOLO Álljon meg a me… Azonnal levetem.

DOMENICA Vesse csak le, addig nem mozdulok.

MOMOLO Hol van Zamaria úr?

DOMENICA Elment Augustinnal.

MOMOLO Mit gondol, akar velem találkozni?

DOMENICA Megérdemelné, hogy azt mondja magának…

MOMOLO …hogy „menjen innen, látni sem akarom”! Én meg azt

mondanám neki: álljon meg a menet, vagyok, aki vagyok,
és maradni akarok!

MARTA Még ha el is akarna menni, Domenica úgysem engedné

el!

MOMOLO Ez az ő érdeme, és nem az enyém!

DOMENICA Szerencsére ismeri saját magát…

MOMOLO Nekem jó, mert azt mondhatom: engem mindenki szeret.

DOMENICA És miért gondolja, hogy mindenki szereti?

MOMOLO Mert szép vagyok.

DOMENICA Menjen innen, maga szemtelen.

MARTA És rólam hogy vélekedik?

MOMOLO Magát is kedvelem – de a fejemet nem veszítem el.

Tisztelem Bastian komámuram házát.

BASTIAN (Momolóhoz) Momolo, mikor volt utoljára színházban?

22
MOMOLO Elég régen. Mostanában nem járok. Jobban szeretem így
az estéket: néhány barát, egy korty bor, tepsi sütemény…

DOMENICA Maradjon nálunk vacsorára.

MOMOLO Sajnos, nem tehetem.

DOMENICA Miért? Csak úgy itt akar hagyni bennünket?

MOMOLO Nem én! Szívesen maradnék holnapig, holnaputánig,

nagyböjtig, ameddig akarja…

DOMENICA Hát akkor miért nem akar velünk vacsorázni?

MOMOLO Mert nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni.

Nyolcadik napja dorbézolok, és félek, hogy ez nem válik
becsületemre.

DOMENICA Megnyugtathatom, hogy nálunk nem lesz dorbézolás!

MOMOLO De abból a józan életűeknek való borból, ugye, van még?

DOMENICA Van.

MOMOLO Ha van, akkor aggodalomra semmi ok.

DOMENICA Jó, jó, de menjen, vesse le a köpenyét!

MOMOLO Ha megengedi… (Indul)

DOMENICA Tudja-e, ki jön el ma este hozzánk?

MOMOLO Ki, kedvesem?

DOMENICA Polonia!

MOMOLO Az én drágaságom! Imádom, de haragban vagyunk!

Térden állva kérem: szóljanak neki egy-két szót az
érdekemben, de minden hátsó gondolat nélkül! Tegyen
meg ennyit nekem, szegény fiúnak! (Kimegy, leveti a
köpenyét)

23
MARTA Aranyat ér ez az ember ebben a társaságban.

BASTIAN Tisztelem az örökös jókedvéért.

DOMENICA Ő mindig ilyen; így született, és így is fog meghalni.

MARTA Tényleg viszonya van Poloniával?

DOMENICA Ugyan már! Ezt csak Momolo mondja. Hogy lehetne az ő

fejében bárminek is alapja? Viszont Poloniáról inkább
elhiszem, hogy hajlana a dologra, ha Momolo komolyan
gondolná…

BASTIAN Én azt mondom: vidám és művelt ember. Jól forgolódik,

de csak a saját érdekeit tartja szem előtt.

DOMENICA Igen, igen, de akkor is aranyat ér… Jaj, jönnek!

MARTA Kik ezek?

DOMENICA Alba asszony és a férje. Engedelmükkel. (Felkel és eléjük

megy)

BASTIAN (Martához) Ez az a nő, akinek mindig van valami baja?

MARTA Igen, ő az, aki mindig rosszul van, mindig beteg, de

biztos, hogy egyetlen estét sem töltene otthon.

10. jelenet

Alba, Lazaro és az előbbiek

DOMENICA Isten hozta, Alba asszony!

ALBA Jó napot, Domenica! Jó napot, asszonyom!

MARTA Jó napot!

BASTIAN Lazaro barátom!

24
LAZARO Bastian uram! (Bastian és Lazaro összecsókolóznak)

DOMENICA (Albának) Hogy érzi magát? Jól van?

ALBA Olyan fejgörcsöm van, hogy alig látok!

DOMENICA Sajnálom. Adja ide, kérem, a köpenyét!

ALBA Ne, ne! Hagyja. Eléggé fázom. Didergek.

DOMENICA Akar talán kicsit a tűz mellé…?

AGUSTIN Az nagyon jó lenne

DOMENICA Hozatok egy lábtakarót. Maga is kér egyet?

MARTA Nem, én nagyon jól vagyok.

DOMENICA Megbocsássanak, de nekem kell érte mennem, mert nem

tudom előkeríteni a szolgálólányt. (félre) Jobban tette
volna, ha otthon marad. (El)

LAZARO Ha nem vagy jól, otthon kellett volna maradnod,

szerelmem.

ALBA Ugyan! Mindjárt elmúlik.

BASTIAN (Félre) Úgy látszik, útközben lett rosszul, különben

biztos el sem indult volna.

MARTA (Bastiannak) Te tényleg elhiszed, hogy rosszul van?

LAZARO (Albának) Mégis, mit érzel?

ALBA Semmit.

MARTA Akkor legyen vidám és szórakozzon!

ALBA Nem kapok levegőt, mindjárt megfulladok!

LAZARO Nem kívánsz valamit? Nem akarod, hogy kioldjam a

fűződet?

25
ALBA Ugyan! Úgysem segít!

BASTIAN (félre) Nagyon türelmes a férje. Én nem tudnék ilyen jó

lenni.

DOMENICA Itt a takaró! Parancsoljon! (le akarja tenni a lábtakarót)

ALBA Ne fáradjon! (El akarja helyezni a takarót, de nem tudja)

Jaj! Olyan szoros a fűzőm, hogy képtelen vagyok
lehajolni.

DOMENICA Majd én! (Elhelyezi a takarót)

LAZARO Talán csak nem akarsz végig ebben a szoros fűzőben

maradni? Menj csak ki, szerelmem, és lazítsd meg azt a
fűzőt!

ALBA (megvetően) Ugyan!

LAZARO Csináld, ahogy jólesik, csak kérlek szépen, élj még

legalább tíz évig!

ALBA (Domenicának) Az ott egy szegfű?

DOMENICA Idehozom.

MARTA Majd én … (Ki akar húzni a vázából egy szálat)

BASTIAN Egy szem erős cukorkát? (Kinyit egy kis dobozt)

ALBA Igen, köszönöm!

DOMENICA Hogy érzi magát?

ALBA Nem tudom! Fuldoklom!

11. jelenet

Momolo és az előbbiek

26
MOMOLO Ó! Itt vagyok!

ALBA (megörül) Ó, Momolo úr, Momolo úr!

MOMOLO Alba asszony! Szolgálatára! (Hajbókol)

ALBA Maga is itt…?

MOMOLO Hát nem ismer? Én mindenhová behatolok, akár a

napsugár!

ALBA (mértéktartóan nevet) Ha-ha…

DOMENICA (Albának) Ugye, már elmúlt?!

ALBA Kicsit…

MOMOLO Valami baja van? Akarja, hogy adjak egy csodareceptet?

ALBA Persze! Milyen receptet?

MOMOLO Az a receptem, hogy ne gondoljon a bajaira! Az a

receptem, hogy szórakozzon! Ez a receptem, bizony!

ALBA Bolond, ha-ha-ha-ha-ha! Micsoda bolond!

DOMENICA Jaj, de örülök: gyógyul!

MARTA Nem is kellett más: Momolo úr meggyógyította!

MOMOLO Akarják, hogy meséljek egy szép kis történetet? Fent

voltam Zamaria úrnál. Ott találtam az ifjú párt: a férj az
egyik, a feleség a másik sarokban. Civakodtak, szidták
egymást, sírtak. Zamaria úr teljesen kétségbeesett…
Hozzáláttam a békítéshez. Elkaptam Augustin karját, és
az ifjú feleségéhez vonszoltam. Kitalálják, hogy mi
történt? “Gyere ide!” “Menj innen!” “Hagyj békén!” –
letépték a fél mandzsettámat! (Mutatja a leszakadt
kézelőt)

27
ALBA Pompás! Pompás! … Nagyon kedves! … (nevet)

MOMOLO (Albához) Örülök, hogy tetszik…

DOMENICA Ugyan! Adok én egy inget!

MOMOLO Nem fontos, begyűröm!

DOMENICA Fontos, hogy kényelmesen legyen, mert tánc is lesz!

MOMOLO Tánc is lesz?

DOMENICA Mondom! Maga is fog táncolni, Alba néni?

ALBA Igen, kisasszony, vagy nem akarja?

DOMENICA Jaj, dehogynem!

MARTA (félre) Ez úgy beteg, ahogy én!

MOMOLO Hadd mondjam el, hogy mit láttam fönt. Olyan szép
szövetet, amilyet még sosem láttam! Anzoletto úr
mintarajza! Olyan varázslatos, hogy a legszebb francia
szöveteken is túltesz!

BASTIAN Sokat mond ezzel! A mi szöveteink, ha azt akarjuk, hogy

jól sikerüljenek, jól is sikerülnek. Vannak ügyes
mesterembereink, van székházunk, festékeink,
mindenünk van.

LAZARO Mit szól, Bastian úr, az én új szöveteimhez?

BASTIAN Csodálatosak! Majd kitépték mindet a kezemből a vevők!

Emlékszik? Már volt ilyen eset. Most is azt hitte
mindenki, hogy francia szövetek. Majdnem így is adtam
el őket, de az az elvem, hogy idegen áru nem kerülhet a
boltomba!

28
LAZARO Nevetnem kell rajtuk! Aki megrendeli és megfizeti, az
meglátja, hogy mit tudunk!

(Alba lelöki a takarót és a köpenyét.)

DOMENICA Mi az?

MARTA Mi baja van?

ALBA Lázam van.

MOMOLO Mitől? Nyugalom, Alba asszony! Nyugalom!

ALBA Jaj! Menjen innen! Ne idegesítsen!

MOMOLO Megyek! … Mint egy kályha… Megyek! (Indul)

ALBA Csurom veríték vagyok!

DOMENICA Nem akar levetkőzni?

ALBA Dehogy, kisasszony!

DOMENICA Terítsek a vállára valami kendőt?

ALBA Még csak az kéne!

LAZARO Semmit sem akarsz, szerelmem?

ALBA Semmit sem akarok!

LAZARO Akarod, hogy hazamenjünk?

ALBA Szíveskedjék… a köpenyemet.

DOMENICA Hozom.

LAZARO Akkor megyünk… Bocsásson meg neki!

ALBA (Domenicának) Ha megengedi, felmennék… hadd lássam

azt a szövetet.

DOMENICA Hát elmúlt?

ALBA Múlófélben van… Momolo úr, ha megengedi!

29
MOMOLO Parancsoljon!

ALBA Kísérjen fel!

MOMOLO Szívesen!

LAZARO (Albának) Majd én felkísérlek.

MOMOLO (Lazarónak) Álljon meg a menet! … (Albának) Azért

vagyok itt, hogy a szolgálatára legyek. Édes asszonyom!
Csak ügyesen, Alba asszony!

ALBA Hogyhogy ügyesen?

MOMOLO Csak úgy. Ügyesen. Mert veszélyes a lépcső.

12. jelenet

Domenica, Marta, Bastian és Lazaro

BASTIAN (félre) A fejében fészkel minden baja!

DOMENICA Maguk is menjenek!

BASTIAN Ugyan! Már láttam. Tudom milyen szövet.

DOMENICA Menjenek csak, menjenek, látogassák meg az apámat!

BASTIAN Mi az, egyedül akarnak maradni?

DOMENICA Igen, egyedül akarunk maradni.

LAZARO Menjünk, Bastian uram! Úgyis mindig félek, hogy baja

esik a feleségemnek!

BASTIAN Maga nagyon türelmes, komámuram!

LAZARO Mit tehetnék? A feleségem.

BASTIAN Akarja, hogy megmondjam, hogyan tudja

meggyógyítani?

30
LAZARO Hogyan?

BASTIAN Mondja ezt neki: “Rosszul vagy? Akkor maradj itthon!

Vagy inkább elmúlik a hasfájásod?”

LAZARO Nem vagyok rá képes. Nincs hozzá szívem! (El)

BASTIAN Akkor a te bajod, élvezd csak, váljék egészségedre! (El)

13. jelenet

Domenica és Marta

DOMENICA Jó, hogy végre kettesben maradtunk. Szeretnék beszélni

magával egy kicsit!

MARTA Itt vagyok, Domenica, miről akar beszélgetni?

DOMENICA Megmondom. Mire célzott Bastian úr, amikor

Anzolettóról beszélt?

MARTA Nem tudom, tényleg.

DOMENICA Ugyan, kedvesem! Maga szólt rá, hogy hallgasson!

MARTA Megmondom, ha hallani akarja az igazságot: azt

mondják, Anzoletto a maga hódolója, és hogy ez
magának egyáltalán nincs ellenére.

DOMENICA És mi rossz van ebben?

MARTA Sőt, még mondtam is az uramnak: jó üzlet volna

mindkettőjüknek!

DOMENICA Én is őszinte leszek: Anzoletto akkor, amikor elhozta

apámnak a rajzait…

31
MARTA Elég! Minek erről ennyit beszélni? Nekünk,
kereskedőknek szükségünk van a takácsokra, a
takácsoknak pedig a mintarajzolóra…

DOMENICA Igen, asszonyom. Szóval, amikor itt járt…

MARTA Értem; mind a ketten fiatalok…

DOMENICA De semmi, érti? Legfeljebb harminc szót, ha váltottunk…

MARTA Ugyan!

DOMENICA Megkérdezte, hogy van-e kedvesem.

MARTA Nagyon jó!

DOMENICA Ki akarta szedni belőlem, hogy vonzódom-e hozzá.

MARTA És? Igent mondott?

DOMENICA Soha!

MARTA De miért?

DOMENICA (szerényen) Ó! … Hiszen tudja…

MARTA Nem tudom, mit mondjak.

DOMENICA Ismeri Poloniát, a fonónőt?

MARTA Ismerem.

DOMENICA Látja, ő mondott nekem valamit.

MARTA Maga nem mondott neki semmit?

DOMENICA Semmit. Csak írtunk egy levélkét.

MARTA Nagyon helyes! Magánál van ez a levélke?

DOMENICA Nálam, asszonyom. Akarja látni?

MARTA De még mennyire!

DOMENICA Megmutatom. (Keresni kezdi a zsebében)

32
MARTA (félre) Hát igen, harminc szó meg egy levélke – ennyi
elég is…

DOMENICA Jaj, itt van Polonia! (Elrejti a levelet)

MARTA Nem bízik meg benne?

DOMENICA Nem szeretném, ha elmondaná neki… Majd máskor

megmutatom.

14. jelenet

Polonia, sállal a vállán, és az előbbiek

POLONIA Üdvözlöm a hölgyeket!

DOMENICA Isten hozta, Polonia!

MARTA Polonia!

DOMENICA Csak így, egyedül?

POLONIA Egy fiatalemberrel kísértettem ide magam.

DOMENICA Mi történt? Kissé felhevültnek látszik.

POLONIA Semmi, semmi. Leveszem a köpenyem.

DOMENICA (lesegíti a köpenyt) Tudja-e, hogy ki van odafenn?

POLONIA Kicsoda?

DOMENICA Momolo úr!

POLONIA A mángorlós?

DOMENICA Bizony!

POLONIA Ó, ő is gazember… A férfiaknak nem szabad hinni, és

nem szabad megbízni bennük: mind egy húron
pendülnek!

33
DOMENICA Mondja, mi történt?

POLPNIA Ne kérdezze… leveszem a kendőmet.

MARTA Biztos, hogy történt valami.

DOMENICA Halljuk! Én is kíváncsi vagyok.

POLONIA (Domenicának) Beszélnem kell magával!

DOMENICA Velem?

POLONIA Magával.

DOMENICA Miről?

POLONIA Nem is tudom…

DOMENICA Beszéljen… beszéljen nyugodtan. Marta asszony előtt

nincs titkom.

MARTA Ha négyszemközt akarnak beszélni, nem is zavarok…

DOMENICA Ugyan! (Poloniához) Szóval…?

POLONIA A barátjáról van szó.

DOMENICA Anzolettóról?

POLONIA Pontosan.

DOMENICA Gyerünk, beszéljen!

POLONIA (Domenicához) Marta asszony semmit sem tud?

DOMENICA Beszélhet nyugodtan.

MARTA Ha megbocsát, Domenica már mondott nekem valamit!

POLONIA Igen? Akkor hadd szolgáljak egy kellemes újsággal!

DOMENICA Mi az?

POLONIA Hogy mi? … Megtudtam, biztos forrásból, hogy

Anzoletto levelet kapott Moszkvából! Az olasz

34
 mintarajzolók közül őt hívták meg munkatársnak az orosz
takácsok.

DOMENICA Jaj nekem!

MARTA És ő? Mit mondott?

POLONIA Megy.

MARTA Megy?

POLONIA Igen, kisasszony, megy.

DOMENICA Biztosan tudja?

POLONIA A legbiztosabban.

MARTA Hogyan tudta meg?

POLONIA Jó, elmondom… De nem szeretném, ha Anzoletto fülébe

jutna…

DOMENICA Ne aggódjon, nincs is itt. Lehet, hogy el se jön.

POLONIA Eljön, meglátja! Már itt van a közelben. A canareggiói

hídról láttam, ahogy betér egy dohányboltba a Canal
Grande partján.

DOMENICA (kínok között) Mondja csak, meséljen.

POLONIA Él itt, Velencében egy francia hímzőasszony, aki nekünk

is dolgozik néha. Ő is Moszkvába készül, és tőle tudok
mindent; mutatott egy levelet, amelyben Anzelottóról
írnak neki, és azt is mondta, hogy vele fog Moszkvába
utazni!

DOMENICA Micsoda? Egy nő is megy vele?

POLONIA Á! Öregasszony az, tudja? Öreg, legalább hatvanéves.

Madame Gatteau. Ismeri?

35
DOMENICA Igen, ismerem. Beszéltem is vele, nálunk is megfordult
már.

MARTA Őszintén mondom: nagyon-nagyon sajnálom.

DOMENICA Ugyan, néni, hagyja, hogy én mondjam, hogy sajnálom.

MARTA De hát én is sajnálom, tényleg, hiszen egy szövetboltban

minden évben kell valami újdonság, és ő mindig kitalált
valamit, csak nekünk, aminek világraszóló sikere lett.
Univerzális zseni!

POLONIA Csönd! Itt van!

DOMENICA Nagy kedvem volna arcul ütni.

POLONIA Ne! Kedvesem, ne csináljon botrányt! És egyetlen szót se

arról, amit mondtam!

DOMENICA Hallgatok – amíg bírok.

MARTA Hagyja, hadd beszéljek én! (Leülnek)

POLONIA Kérem, hogy az én nevemet ne említse, mert kedvelem az

öreg hímzőasszonyt! Ha tudná, milyen furfangos nő az!

13. jelenet

Anzoletto és az előbbiek, majd Cosmo

ANZOLETTO Üdvözlöm a hölgyeket.

MARTA Uram!

DOMENICA (félre) De jó kedvében van!

ANZOLETTO Megjöttem, hogy élvezhessem Domenica kisasszony és

Zamaria úr vendégszeretetét!

36
DOMENICA Az enyémet ugyan nem! Nem pazarlom akárkire a
szeretetemet!

POLONIA (félre) Ez képtelen lesz hallgatni!

ANZOLETTO Mi baja van, Domenica kisasszony?

DOMENICA Fáj a fejem.

ANZOLETTO Nagyon sajnálom.

MARTA (Domenicának ironikusan) Rágjon rebarbarát, az jót tesz.

Küldjön el valakit a patikushoz, és kérjen abból a
moszkvaiból.

ANZOLETTO A moszkvaiból?

MARTA Bizony uram! Vagy talán nem tudja, hogy a legjobb a

moszkvai rebarbara?

ANZOLETTO Nem tudom. Nem értek hozzá.

POLONIA Finom dohányt vásárolt, Anzoletto úr?

ANZOLETTO Padovait. Látott, amikor bementem?

POLONIA Bizony! Adjon belőle egy kicsit!

ANZOLETTO Azt hiszem, én is láttam a kisasszonyt. (Ad neki)

POLONIA (félre) Már bánom, hogy beszéltem.

ANZOLETTO (tubákkal kínálja Domenicát is) Parancsol?

DOMENICA (megvetően) Köszönöm! Nem kérek.

ANZOLETTO Nem baj. (Martának) És maga? Kér?

MARTA Köszönöm. De mondja csak, eleget vásárolt ebből a

tubákból? (Vesz a tubákból)

ANZOLETTO Nem látja? Ez fél uncia.

37
MARTA Azt hittem, két vagy három líráért is vett belőle.

ANZOLETTO Ilyen sokat? Miért?

MARTA Gondoltam, felszerelkezett az utazásra.

ANZOLETTO Az utazásra?

POLONIA Mondja csak, Anzoletto úr…

ANZOLETTO (Martának) Bocsánat, de miféle utazásról beszél?

MARTA Semmi… semmi! Tévedtem. A francia hímzőasszony

utazásáról beszéltem.

POLONIA (Félre) Hát ez nem tud hallgatni? Vagy ennyire

rosszindulatú?

ANZOLETTO Asszonyom, nagyon jól értem…

DOMENICA Marta néni, hagyja! A férfiak azt csinálnak a

szabadságukkal, amit akarnak. Menni akar? Menjen!

ANZOLETTO Ha megengedi…

MARTA Menjen! Senki nem tudja megakadályozni. De miért nem

mondja meg legalább?

ANZOLETTO Kérem…

DOMENICA Á! Ez igaz! Én is reméltem, hogy lesz olyan bátor, és

közli velem ezt a bizalmas információt.

ANZOLETTO Megengednék? …

MARTA Tudnunk kell, hogy…

DOMENICA Hagyja, hadd beszéljen ő!

MARTA Beszéljen csak!

POLONIA (félre) Tulajdonképpen várhattam volna holnapig.

38
ANZOLETTO Beszélek is. Igen, kaptam egy levelet Moszkvából,
amelyben meghívnak dolgozni. Igaz, hogy jó az ajánlat,
és az is igaz, hogy elfogadtam. Mindazonáltal…

MARTA Jó ez a „mindazonáltal” – mintha idegen nyelven

beszélne…

ANZOLETTO Ahogy parancsolja! Akkor velenceiül beszélek. Szóval,

az is igaz, hogy csak most szántam el magamat, és hogy
korábban nem mondhattam volna el senkinek.

MARTA Beszél itt össze-vissza, és az egész nem ér semmit.

DOMENICA Elég! Ha ő így akarja, hát legyen.

ANZOLETTO Nem tudom, mit mondjak. Úgy lesz, ahogy az ég akarja.

MARTA Ide hallgasson, kedves fiam! Hagyjuk a mellébeszélést.

Én csak azt akarom, hogy jól döntsön. Végül is, itt
megbecsülik magát, viszont nem tudhatja, hogy
Moszkvában mi lesz!

POLONIA Megáll az eszem! Nem mondom, hogy Anzoletto úr rossz

mintarajzoló. De nehogy már olyan ínség legyen
Moszkvában rajzolókból, hogy Velencéből kelljen
hívniuk egyet!

ANZOLETTO Azt mondhatom, kisasszony, hogy…

COSMO Anzoletto úr! Jöjjön fel a gazdámhoz! Szeretne beszélni

magával.

ANZOLETTO (az induló Cosmónak) Megyek! Mondd meg neki, hogy

rögtön ott leszek! (A hölgyeknek) Elmondanám, ha
szabad. Az a helyzet, hogy a velencei mintákat mindenhol
ismerik és szeretik. A rajzolók és a takácsok érdeme is,

39
 hogy a szöveteink minősége mára fogalommá vált.
Bárhol is dolgoztunk a világban, sikerünk volt. Ha
elküldtem a rajzaimat, csak dicsérték őket. De ez nem
elég. Meg kell

próbálni, hogy vajon egy olasz kéz képes-e a moszkvaiak

ízlése szerint olyat rajzolni, ami annak a népnek is tetszik.
Ez nem könnyű, de nem is lehetetlen. Az a baj, hogy
engem választottak, pedig nem vagyok a legjobb rajzoló.
Gyönyörű a terv, csak lehet, hogy nem én vagyok rá a
legalkalmasabb. Ennek ellenére rászántam magam. Ki
tudja? Itthon érdemtelenül nagyra tartanak, lehet, hogy ott
is szerencsém lesz. Teljesítem a kötelességemet. Erre
büszke vagyok: mindig is teljesítettem, ezentúl is
teljesíteni fogom, és ha az ügyetlenségem miatt nem is
lesz sikerem Moszkvában, legalább tanulok közben, több
tudással jövök vissza, új ötletekkel, amelyekkel ellátom
majd a szövőimet, és szolgálom hazámat, amely mindig
jó volt hozzám. (El)

16. jelenet

Marta, Domenica, Polonia

MARTA Feleljen neki, ha van hozzá lelke.

DOMENICA Elment. Nem tudok felelni neki, de majd mondok neki

olyat, amitől – remélem - nem megy el…

POLONIA Tudja, mit kéne csinálnia? Beszéljen az öreg

hímzőasszonnyal. Csak ő tudja, hogyan lehetne itthon
tartani.

40
DOMENICA Szívesen beszélnék vele, de annyira rosszul beszél
olaszul, hogy bármennyire is igyekszem, alig értem, amit
mond.

POLONIA Ha igyekszik, meg is érti! Hallgasson rám: beszéljen

Madame Gatteau-val!

DOMENICA Hogyan beszélhetnék vele?

POLONIA Itt, a Két hídban lakik. Megnézem, itt van-e még az a fiú,
aki idekísérte. Ha nincs, elküldök érte valakit. Szegény!
Sajnálom! Fölgyújtják a szívében a reményt és mindjárt
el is oltják. Férfiak! Férfiak! Majdnem ilyen helyzetben
vagyok magam is. Ha tudná!… Elég, többet nem
mondok. És még ők beszélnek rólunk! Hú…! Olyan
szívünk van, hogy – én mondom – be kéne minket
balzsamozni! (El)

17. jelenet

Marta és Domenica

MARTA Domenica, mi a szándéka?

DOMENICA Fogalmam sincs.

MARTA De mégis…

DOMENICA Akarja, hogy mi is fölmenjünk?

MARTA Ahogy akarja.

DOMENICA Menjen csak, mindjárt jövök én is.

MARTA Itt akar maradni?

DOMENICA Csak egy kicsit. Megengedi?

41
MARTA Természetesen. (Félre) Értem már: nem akarja elhagyni az

őrhelyét. Csak nehogy valami butaságot csináljon. Azt

mondják, a szerelem vak, és aki vak emberre bízza magát,

könnyen beesik az árokba.

18. jelenet

Domenica egyedül

DOMENICA Nem tudom, mit csináljak. Nem akarom, hogy elmenjen!

De azt sem akarom, hogy miattam elszalassza a
szerencséjét. Persze, ha ez a francia nő levelez
Moszkvával, beszélhetne valakivel, és megírhatnák
Anzolettónak, hogy ő nem elég jó, hogy találtak jobbat.
De én, aki szeretem Anzolettót, képes volnék-e
megfosztani őt bármitől is? Nem, ez lehetetlen. Menjen,
ha mennie kell, ki fogom bírni, fájni fog, de türelem. Nem
fogom kínozni sem őt, sem mást, úgy viselkedem majd,
mint egy hercegnő. Nem, nem, persze: tűrni kell,
belepusztulni… Inkább belenyugszom az ég akaratába, és
mindent elveszítek, mint hogy bármi rosszat tegyek. (El)

42
 MÁSODIK FELVONÁS

1. jelenet

Zamaria és Anzoletto

ZAMARIA Jöjjön csak ide, Anzoletto úr.

ANZOLETTO Itt vagyok, szolgálatára, Zamaria úr.

ZAMARIA Hogy van, barátom? Igaz, amit beszélnek? Igaz, hogy

elmegy?

ANZOLETTO Igen, uram, nagyon is igaz. Meghívtak Moszkvába.

ZAMARIA Tényleg meghívták, vagy maga akart menni?

ANZOLETTO Becsületszavamra mondom, magamtól eszembe sem

jutott volna. Meg tudom mutatni magának a leveleket.
Látták a munkaadóim, a barátaim, tulajdonképpen tudja
az egész világ. Különben is, Zamaria úr, olyan ostobának
gondol, hogy amikor jól vagyok ott, ahol vagyok, ahol
mindig van elég munkám, volna kedvem felcserélni a
biztosat a bizonytalannal, és kockáztatni, hogy mindent
elveszítsek? Meg van egy másik dolog is. Fizetik az
utazásomat. Mondja meg őszintén, ki lehet hagyni egy
ilyen lehetőséget, ha oda-vissza fizetik az útiköltségemet?

ZAMARIA Tehát vissza akar jönni.

ANZOLETTO Ha életben tart az ég, akkor remélem… akarom…

megteszem.

ZAMARIA Nem tudom, mit mondjak. (Elérzékenyül) Menjen, áldja

meg az isten. Persze fáj a szívem. Sajnálom, mert amíg
nem lesz itt, a rajzait is nélkülöznünk kell.

43
ANZOLETTO Csak ez a baj? Talán nincs elég kitűnő mintarajzoló
Velencében? Rengeteg a tehetség. Minden mesterségben,
és mindenféle tudományban. Velence a jókedv, a jó ízlés
és az újdonságok városa. Én rengeteget dolgoztam, és
többet szenvedtem, mint amit megérdemeltem.

ZAMARIA Én nem tudom. Mi, takácsok, csak a kivitelezünk, az

ítélkezés nem a mi dolgunk. De magát szoktuk meg. A
műhelyeimet főleg maga látta el, és a vevőim mindig
elégedettek voltak...

ANZOLETTO Kedves Zamaria úr, maga túlságosan szépen beszél

rólam. A száznál is több rajzomból néhány azért nem
sikerült, és néha selymet és pénzt is veszített miattam.

ZAMARIA Dehogyis! Ha Velencében nem is, a szárazföldön mindig

el tudtam adni a maga rajzaival készült szöveteimet.
Vagy ha valamelyik így sem kelt el, mindig pótolni
tudtam a hiányt abból, amit az igazán kelendő árumért
kaptam.

ANZOLETTO Mennyire áldom a nevét! Maga becsületes ember. Jó

ember. De nem minden takács beszél így.

ZAMARIA Jöjjön ide, figyeljen… Nem tudna addig is küldeni nekem

mintákat, amíg ott van?

ANZOLETTO Miért is ne? Ha erre kér, ha megbízik bennem,

megteszem örömmel.

ZAMARIA Igen, uram, küldjön rajzokat, és ne legyenek kétségei!

ANZOLETTO Küldeni fogok.

ZAMARIA Nem felejti el?

44
ANZOLETTO Nem.

ZAMARIA Megígéri?

ANZOLETTO Megígérem.

ZAMARIA Figyelmeztetem, hogy az ígérete szerint fogok

megállapodni az állandó vevőimmel.

ANZOLETTO Olyan nagy hálával és tisztelettel tartozom a vevőinek,

hogy hálátlan volnék, ha nem viszonoznám a
megbecsülést. Ha ezt mondja, ha így akarja, ha fontos
magának, biztosíthatom: nem fog csalódni bennem.

ZAMARIA Bravó! Boldog vagyok, bízom magában. Ne is beszéljünk

erről többet. Szórakozzunk, mulatozzunk, ahogy kedvünk
tartja! Emberek, hol vagytok? Gyerünk, menjünk erre!

2. jelenet

Mind

MOMOLO Itt vagyok, parancsoljon velem, uram.

ZAMARIA Maga az első, még senki nincs itt.

MOMOLO Én itt vagyok, majd elkezdem a táncot.

ZAMARIA Most nincs tánc. Majd vacsora után. Hány óra van?

MOMOLO Nem tudom, az órásnál hagytam az órámat. Nekem egy

volt… az is zálogban?

MARTA Három óra van, Zamaria úr.

ZAMARIA Három meg kettő, az öt. Öt órakor vacsora. Addig is

csináljunk valamit, szórakozzunk! Gyorsan kártyát, fényt,
asztalokat!

45
DOMENICA (félre) Pont játszani van most kedvem…

ZAMARIA Olyat játsszunk, amit mindenki játszhat!

ALBA Engem kihagyhatnak belőle!

ZAMARIA (Albának) Nem, asszonyom, játsszon maga is!

ALBA Nem tudok kártyázni.

LAZARO (Albának) Dehogynem tudsz, szerelmem!

ALBA Nem tudok. Elunom, nem bírok odafigyelni, butaságokat

csinálok, erre mindenki kiabál, és ha kiabálnak, én bizony
odavágom az asztalhoz a kártyát.

MARTA (Domenicának) Ugyan már… De mit játsszunk?

DOMENICA Amit maguk akarnak. Én nem játszom.

MARTA Maga sem játszik? Hát ez szép! Akkor hagyjuk a játékot.

(Félre) Értem: rossz hatással volt rá a rebarbara.

ZAMARIA Megőrültél, Domenica? Mi ez a cirkusz?

DOMENICA Jól van, jól van! Nem akarom magamra haragítani a

társaságot, úgyhogy játszom.

MARTA Mennyiben játsszunk?

MOMOLO Álljon meg a menet! Van ötven soldóm. Szívesen

felajánlom.

ZAMARIA Nem, barátom! Az én házamban nem játszhat úgy, mint

egy lánykereskedő!

BASTIAN Hát akkor játsszunk úgy, mint a kereskedők a vásárban.

MARTA Nem, uram, erről szó sem lehet. Én kártyával a kezemben

szeretek játszani.

46
ZAMARIA Mondja meg maga, Lazaro komám! Találjon egy játékot,
amit a felesége is szeret.

ALBA De én nem játszom!

ZAMARIA De én szeretném, ha játszana.

LAZARO Hát akkor a Valério szakállát.

POLONIA Jaj, hogy az milyen egyszerű! Játsszunk inkább

Körbenjárót.

MARTA Jézusom, annak sosincs vége! Megmondjam én, hogy mit

játsszunk?

ZAMARIA Igen, mondja!

MARTA Játsszunk Meneghellát!

ZAMARIA Ez az! Dianára! Meneghellát!

MARTA Hányan vagyunk? Ki játszik?

MOMOLO Én, hogy ne unatkozzam.

ALBA Én biztos, hogy nem.

ZAMARIA Ugyan már! Főleg magának kell játszania! Legyen a

párom!

ANZOLETTO De ha egyszer nem tudok…

MARTA És maga, Zamaria úr, tud meneghellázni?

ZAMARIA Már húsz éve nem játszottam.

MARTA Az egyik tud, a másik nem tud – így kell megcsinálni a

párokat. Igen, tessék, Domenica, állítsa őket össze maga!
Ahogy egy ügyes lányhoz illik.

DOMENICA Én nem tudom… nem értek hozzá. Csinálja maga…

47
MARTA Azt akarja, hogy én csináljam?!

DOMENICA Igen. Szívességet tenne vele.

MARTA Alba asszony…

ALBA Engem olyannal rakjon össze, aki tud, egyrészt mert én

nem tudok, másrészt pedig annyira fáj a fejem, hogy
mindjárt szétreped.

MARTA Akkor játsszon a férjemmel, ő nagyon ügyes.

BASTIAN (félre) A francba! Szép ajándékkal lep meg a feleségem!

MARTA Momolo úr legyen Elenetta asszonnyal…

ELENETTA Tessék, asszonyom?

MARTA Momolo úrral fog játszani.

ELENETTA Én nem, az biztos!

MOMOLO Ne utasítson vissza.

MARTA Jól van, jól van, értem. A férjével fog játszani.

MOMOLO Na, álljon meg a menet! Itt vagyok; kinek kellek?

Félretettek. De a félretett falat a legjobb falat!

MARTA Poloniával fog játszani.

POLONIA Nem akarom…

MOMOLO Aki nem akar, nem is érdemel meg.

POLONIA Nézzék, milyen nagyképű!

MARTA Elég, elég, kezdjük el, mert aztán késő lesz. Tehát akkor:
Polonia és Momolo úr. Én Lazaro úrral játszom,
Domenica pedig Anzolettóval.

48
ANZOLETTO (félre) Nagyon jó, épp erre a párosításra vágytam!
(Közelebb lép Domenicához)

DOMENICA Nem, kedves Marta asszony, engem hagyjon ki!

ZAMARIA Mi az? Megint kezded?

DOMENICA Szeretnék odaülni.

ZAMARIA Oda én ülök.

MARTA Pontosan. Nincs még párja, Zamaria úr?

ZAMARIA Én nem számítok, játsszanak csak a többiek. Nem tudok

jól, ráadásul alig látok. Tessék, meg is vagyunk!
Gyerekek, hozzátok ide azt a hosszú asztalt és hozzá
székeket. Meg a kártyát. (A fiúk odavisznek mindent)
Mindenkinek van aprópénze?

AGUSTIN Drága keresztapám, nekem kölcsönadhatna húsz soldót.

ZAMARIA Mi van, fiacskám? Nincs pénzed?

AGUSTIN Nincs, mert a feleségem nem akarja, hogy pénzt hordjak

magamnál.

ZAMARIA (Elenettának) Na de lányom…!

ELENETTA (Zamariának) Uram…?

ZAMARIA (Elenának, halkan) Az isten szerelmére, még húsz soldo

sem lehet az uránál?

ELENETTA (Zamariának, halkan) Jaj, drága Zamaria úr, annyi

minden történhet azokkal a férfiakkal, akiknél van pénz…

ZAMARIA (félre) (Bizonyos szempontból igaza van. Ezért is jobb, ha

Augustin itt marad.) (Halkan Augustinnak) Fogd fiam, ezt
a három lírát.

49
AGUSTIN Mit csináljak ennyi pénzzel?

ZAMARIA (halkan) Lehet, hogy többet is elvesztesz…

AGUSTIN Á, húsz soldónál többet biztos, hogy nem…

MARTA Nos, hölgyeim, uraim… Mindenki a helyére!

(Mindenki elhelyezkedik. Domenica ül az asztalfőn, a többiek kétfelől, így:

Anzoletto, Marta, Lazaro, Alba, Bastian, Elenetta, Agostino, Polonia és
Momolo.)

ANZOLETTO (Domenicához, halkan) Örülök, hogy magával

játszhatom! A szerencse máris kegyes hozzám.

DOMENICA Ugyan már, kedves uram, mással tréfáljon.

ANZOLETTO Hallgasson meg!

DOMENICA Pszt! Pszt! Ha eddig nem tudta meg az apám, nem

akarom, hogy bármit is észrevegyen, aztán kiabáljon
velem. (Leülnek a helyükre)

MARTA Kezdjük fejenként két soldóval. Tízen vagyunk; kétszer

tíz, az húsz. Az első kártya hetet üt, a második hatot, mert
egy soldót meghagyunk a hívásra, úgyhogy az utolsónak
hét marad.

(Lepengetik a tányérba a két-két szoldót.)

ANZOLETTO (Domenicának, halkan) Sokkal jobban szeretem, mint

gondolja!

DOMENICA (Anzolettónak, haljan) Ugyan már, kedves uram, ha

szeretne, nem menne el Moszkvába.

ANZOLETTO (halkan) De kérem, értse meg, hogy…

DOMENICA (halkan) Hallgasson!

50
POLONIA Mondja meg maga, Domenica. Gondolom, korlátozott
összegben játszunk.

DOMENICA Nekem mindegy, ahogy akarja.

POLONIA Egy ötszoldósnál ne tegyünk fel többet!

MARTA Ugyan! Öt soldo nem hoz lázba senkit. Maga mit mond?

ALBA (Martának) Mindenki azt csinál, amit akar. (Bastiannak)

Leragad a szemem az álmosságtól.

BASTIAN (félre) Én friss vagyok. Kedvemre való társat kaptam.

MARTA (kártyát oszt, hogy megtudják, ki hív) Mondják ki, hogy

lehet két ötöst hívni.

AGUSTIN Én nem szeretném, hogy két soldónál többet hívjanak.

MARTA Akkor abba is hagyhatjuk.

ZAMARIA Jaj, keresztfiam, ne légy már ilyen zsugori! Ha van miből,

ne sajnáld!

ELENETTA Jó, de ha húszat vesztünk, tovább nem játszunk.

ZAMARIA Mitől féltek? Játsszatok az én kontómra!

ELENETTA Nem, uram! A magunkéra játszunk.

MARTA Ó! Polonia kisasszony oszt. (Átadják a paklit

Poloniának)

(Zamaria a székek mögött jár-kel, felteszi a szemüvegét is)

MOMOLO (Poloniának) Akarja, hogy csináljam maga helyett?

POLONIA (Momolónak) Nem uram, megy nekem is. (Miközben

keveri a kártyát) Magamnak akkor hat lapot kell
osztanom?

MARTA Igen, kisasszony. Valami baj van?

51
ZAMARIA Tessék, csak bátran, blöfföljetek jó sokszor!

BASTIAN Alba asszony álmos. (Elenettának) Megengedi, hogy

néha magával beszélgessek?

ELENETTA (halkan) Ugyan már, uram! Törődjön a feleségével.

BASTIAN (Elenettának, halkan) Ne már… ne legyen ilyen rossz…

AGUSTIN (Elenettának, halkan) Mit mondott?

ELENETTA (halkan) Ha tudnád! Annyira felmérgesített…

AGUSTIN Ülj át ide, majd én ülök mellé. (Agustin és Elenetta helyet

cserélnek)

BASTIAN (félre) Hogy micsoda emberek vannak…!

ZAMARIA (Agostinónak és Elenának) Mi van? Mi ez a mozgolódás?

AGUSTIN Á! Látja? Nekem kell irányítanom a játékot; onnan nem

lehetett, itt viszont minden kéznél van.

MARTA Hát így nagyon nehéz!

ZAMARIA (Agustinnak) Kisfiam, fogadd meg a tanácsomat: maradj

otthon, ne menj sehova, mert ha így folytatod, előbb-
utóbb a taknyukat is beléd törlik. (El)

3. jelenet

Mind, Zamariát kivéve

POLONIA Emeljen.

MOMOLO Bárcsak a Meneghellát emelném. (Emel, majd

Poloniának) Jó lapot adjon, mert én is jó vagyok.

POLONIA (Osztja a lapokat, amelyek kézről-kézre járnak. Halkan)

Persze, persze, báró úr.

52
MOMOLO (Poloniának, halkan) Ne vicceljen, drágaságom.

POLONIA (Momolónak, halkan) Egy átkozott szavát sem hiszem!

MOMOLO (Poloniának, halkan) Tegyen próbára, és nézze meg,

hogy igazat mondok-e.

POLONIA (Momolónak halkan, miközben a lapokat válogatja) Jól

van, jól van. Meglátjuk.

ELENETTA Micsoda lapokat ad nekem?!

DOMENICA (Anzolettónak, halkan) Nincs semmim! Mindjárt eldobom

az egészet...!

ANZOLETTO (Domenicának, halkan) Nem, nem, tartsa csak a kezében!

Amíg a kártyát nézzük, beszélhetünk egy-két szót.

ELENETTA (Játszik) A Botos király. (Agustinnak) Azt dobd ki!

AGUSTIN Nem! Ezt!

ELENETTA De én ezt akarom! (Kivesz egyet Agustin három lapja

közül, és az asztalra dobja)

BASTIAN (kijátssza a lapját, majd Albának) Tessék, tegyen rá!

ALBA Melyiket?

BASTIAN Nem látja? A botost.

ALBA De melyiket?

BASTIAN Jézusom…! Hát az ászt! Azt, az istenért! (Kijátsszatja

Albával a Botos ászt)

ELENETTA Maga gonosz! Rögtön ászt!

(Mindnyájan lecsapják a lapjaikat az asztalra.)

MARTA (Lazarónak, halkan) Csak tartsa szépen fent a lapjait.

Vagy azt akarja, hogy meglássák a Meneghellát?

53
LAZARO (halkan Martának) Ugyan, senki sem látja meg.

BASTIAN (Albának) Na… Játsszon!

ALBA De melyiket…?

BASTIAN Azt az alsót…

ALBA Melyik alsót?

BASTIAN (türelmetlenül) Hát azt! Azt! Nem látja?

ALBA Mindjárt odavágom az egészet…

BASTIAN Ne legyen rögtön mérges. A Pénzes alsót! (Alba helyett

leteszi a lapot)

LAZARO (Albának, közben játszik, és hagyja, hogy Alba belelásson

a lapjaiba) Nem látsz semmit?

ALBA (Lazarónak) Semmit. (Bastiannak halkan, nevetve) Jaj, a

férjemnél van a Meneghella!

MARTA (Lazarónak) Volna szíves feljebb tartani a lapjait?

POLONIA (Martának és Lazarónak) Mi az, maguknál van a

Meneghella?

MARTA (Lazaro és a maga nevében) Nálunk? Á…!

ANZOLETTO (tesz) Pénzes nincs nálunk.

DOMENICA (Anzolettónak, miközben letett egy lapot, halkan) Az

átkozott pénz miatt utazik el!

ANZOLETTO (Domenicának, halkan) Nemcsak a pénz, hanem egy

kicsit a becsület miatt is…

MOMOLO (tesz) A felső jó magának?

ELENETTA (tesz) Nem, uram! Nekünk királyunk is van.

54
BASTIAN Nekem meg egy ászom.

ELENETTA Na ne! Ezeknél van az összes ász.

BASTIAN Tizenhárom soldót nyertünk; egy soldo azé, aki meg

akarja nézni a lapjaimat. (Kiveszi a pénz a tányérból)

MARTA Mi, többiek, egy soldót teszünk be fejenként. (Két soldót

tesznek a tányérba)

ANZOLETTO Mi egyet sem teszünk.

MOMOLO Én egyet.

POLONIA (Momolónak) Jaj, ne, kedves uram! Náluk van a

Meneghella!

MOMOLO Majd meglátjuk.

POLONIA Én nem akarom!

MOMOLO Hát, ha nem akarja! Ha egy hölgy azt mondja, hogy nem
akarom, én rögtön engedelmeskedem.

MARTA Más nem tesz?

AGUSTIN De, én egy soldót.

ELENETTA Nem!

AGUSTIN Egy soldót!

ELENETTA Megspórolhatnánk!

MARTA (Bastiannak és Albának) És maguk? Nem tesznek

semmit?

BASTIAN Semmit a világon!

MARTA A maguk baja. (Lazarónak, miközben a tányért magához

húzza) Látja? Pedig azt is megmondta, hogy magánál van.

55
LAZARO Nálam? Hogyhogy?

(Mindenki újra két soldót tesz a tányérba, kivéve Anzolettót és Domenicát,

akik beszélgetnek, és egyáltalán nem törődnek a játékkal.)

MARTA (Lazarónak) Igen, igen, barátom, túl sokat enged meg a

feleségének!

ALBA (nevetve) Szegény! Tényleg nagyon jószívű a férjem…

MARTA Elenetta oszt. (Átadja a kártyákat Elenának) Jól van, ki

nem tett még?

ANZOLETTO Mi. (Elővesz négy soldót)

MARTA (félre) Szegények, sajnálom őket…

ANZOLETTO (Domenicának, halkan) Ha tudná, mennyire sajnálom...

DOMENICA (halkan) Mit?

ANZOLETTO Hogy el kell hagynom. (A tányérba teszi a pénzt)

DOMENICA (Anzolettónak, halkan) Maga hazug!

ELENETTA (Polonia elé tartja a kártyákat, hogy emeljen) Emeljen.

MARTA (Domenicának, halkan) Hogy van, Domenica?

DOMENICA (Martának, halkan) Csak hazugságokat hallok.

MARTA (Anzolettónak, halkan) Ha maga becsületes fiú, legalább

beszéljen vele őszintén…

ANZOLETTO (Domenicának, hogy Marta is hallja) Hogy

megmutassam: nem vagyok hazug, ajánlok magának
valamit.

DOMENICA (halkan) Mit?

ANZOLETTO (Domenicának, hogy Marta is hallja) Hogy jöjjön velem

Moszkvába.

56
MARTA (Domenicának, halkan) Persze, fogadja el. Nem mond
rosszat.

DOMENICA (Anzolettónak, halkan) Hogyan?

ANZOLETTO (Domenicának, hogy Marta is hallja) Az édesapja

beleegyezésével.

MARTA (Domenicának, halkan) Magától értetődik.

DOMENICA (Anzolettónak, halkan) Mint férj-feleség?

ANZOLETTO (Domenicának, hogy Marta is hallja) Nem akarja?

MARTA (Anzolettónak, halkan, de közben visszakapcsolódik a

játékba) Bravó! Bravó! Minden elismerésem.

AGUSTIN (játszik) Karddal hívok.

DOMENICA (vidáman) Karddal? Ki hív karddal?

AGUSTIN Én! Kard ötös!

DOMENICA Tessék! Itt egy Lovas. (Vidáman dobja a lapot az

asztalra)

MARTA (Domenicának) Várjon, nem maga jön! (Félre) Teljesen

összezavarodott örömében. (Bastiannak és Albának)
Maguk jönnek.

BASTIAN (tesz) Király! (Albának) Maga jön, tegyen már…!

ALBA (megvetően) Elegem van.

BASTIAN Nekem is.

MARTA Én ászt teszek, de fogadjunk, hogy mindjárt előbukkan a

Meneghella is! (Tesz)

DOMENICA (Anzolettónak) Na, mi lesz? Tegyen.

57
ANZOLETTO (Domenicának, halkan, közben játszik) Szeretném, ha
válaszolna.

DOMENICA (Anzolettónak, halkan) Majd válaszolok.

ELENETTA (Momolónak és Poloniának) Gyerünk, siessenek már.

POLONIA Mit parancsol? (Tesz)

MOMOLO (Elenettának, közben tesz) Talán maga következik?

ELENETTA Ide nézzen! (vidáman kiteszi a Menaghellát)

MOMOLO Drága kislány…!

AGUSTIN (vidáman) Fizethetnek.

MARTA Kénytelen volt?

ELENETTA Természetesen! (Összeszedi a pénzt. Agustinnak, aki a

tányérból veszi ki a soldókat) Hetet vegyél ki. (Játszik).
Serleg hetes.

AGUSTIN (játszik) Király.

BASTIAN (játszik) Mi nem nyerünk sosem.

ALBA (játszik és a fejét fogja) Mindjárt meghalok!

MARTA (játszik) Egyetlen serlegünk sincs. (Lazarónak) Tegye le

azt a Botost.

DOMENICA (Anzolettónak, halkan) Ha az apám beleegyezne…

ANZOLETTO (Domenicának, halkan) Megpróbálhatnánk…

MARTA (Domenicának és Anzolettónak) Tegyenek már!

DOMENICA Mit játszottak ki?

MARTA A serleget.

DOMENICA De a serlegből mit?

58
ELENETTA A királyt. Nem látja?

DOMENICA (Játszik, majd halkan valamit Anzolettónak) Nincs

serlegünk? Á! Itt az ász!

ELENETTA A szemét! Hát így áll a dolog?

MARTA (félre) Mennyire megértem szegényt.

MOMOLO (hangosan Anzolettónak) Váljék egészségére, Anzoletto

barátom!

ANZOLETTO Micsoda?

MOMOLO Á, semmi; a Serleg ász, amit kijátszott!

DOMENICA A mi ászunk?

POLONIA Mi nem tetszik? Maguknál az ász, és mindjárt jön a

Meneghella is.

DOMENICA A Meneghella? Várjon. Minden pénzem azé, aki bele

akar látni a lapjaimba.

POLONIA (csodálkozva) Hihi!

ELENETTA Nem! Nem!

DOMENICA Jól van. Aki nem akar, elmehet.

POLONIA (Momolóak) Fejezzük be, fejezzük be.

MOMOLO Én szívesen belenéznék.

POLONIA De én nem!

MOMOLO Fogadok, hogy blöffölt!

POLONIA Látni akarja? Hát csak tessék!

MOMOLO (Elenettához) És mit mond maga, aki mindig olyan

óvatos?

59
ELENETTA (Momolónak, érdesen) Mit? Hogy törődjön a saját
játékával!

MOMOLO Ugyan, hogy bánik velem? Én úriember vagyok!

AGUSTIN Tesz már végre, Momolo úr?

MOMOLO Na, álljon meg a menet! Mennyit mondott a lapjára?

DOMENICA Hét soldót, süket maga?

MOMOLO Vesszen a fukarság, és dögöljön meg a gorombaság: hét

soldo. (A tányérra teszi a pénzt)

DOMENICA Még valaki?

AGUSTIN Mi teszünk még!

MARTA Mi pedig semmit! (Eldobja a kártyáit)

ELENETTA Hé! Már csak az kéne, hogy kidobjunk az ablakon hét

soldót! Add ide! Add ide! (Elveszi Agustintól a kártyákat,
és a levegőbe hajítja mindet)

AGUSTIN (Elenettának) Ugyan már, talán te vagy az úr a házban?

ELENETTA Én így akarom.

AGUSTIN Megáll az eszem.

ELENETTA Mondtál valamit?

AGUSTIN Te pimasz!

ELENETTA Nagypofájú!

MOMOLO Na, álljon meg a menet.

MARTA (Lazarónak, Agostinóról és Elenáról) Magának nem

fordul ki a gyomra?

DOMENICA Jól van, tovább… tovább! Még valaki?

60
BASTIAN (Albának) Akarja, hogy tegyünk?

ALBA Mit?

BASTIAN Ezt a hét soldót.

ALBA Felőlem tehet harmincat is, nem érdekel.

BASTIAN Pedig én olyan nagy kedvvel játszom! Itt a hét soldó.

(Odateszi)

DOMENICA (mutatja a lapot) A Pénzes alsó!

AGUSTIN (Elenettának) Látod?

ELENETTA És akkor mi van?

AGUSTIN Nálam volt a király, és nem hagytál játszani!

ELENETTA Ki hitte volna, hogy ilyen gyenge a lapja, és hét soldót

kockáztat? Látszik, hogy rengeteg felesleges pénze van.

DOMENICA Játszunk, kedves asszonyom, és ettől izgalmas a játék.

Nincs felesleges pénzünk, de zsugoriak sem vagyunk.

MOMOLO Álljon meg a menet! Erre az alsóra teszek még tíz

szoldót!

BASTIAN (Albának) Akarja, hogy tartsuk?

ALBA Tőlem kérdezi? Ettől a hangzavartól úgy szédül a fejem,

hogy alig látok!

BASTIAN Tíz soldóval én is beszállok.

MOMOLO (Domenicának) Maga mennyit mond?

DOMENICA Nem teszek többet.

MOMOLO Íme az elegáns Lovas felső.

61
BASTIAN Még tíz soldócska arra az elegáns Lovas felsőre. (A
tányérra teszi)

MOMOLO A király már kiment, a Menaghella letéve, marad az ász.

Vagy az ász, vagy egy blöff. De Momolo mángorlós nem
blöfföl. Itt vagyok én is tíz soldóval, Bastian komám!

BASTIAN Várjon! Mielőtt beszállna, nem akarja, hogy osztozzunk?

MOMOLO Nem, barátom, vagy mind a magáé, vagy mind az enyém.

(Leteszi a pénzt)

BASTIAN Ha így gondolja, akkor a magáé.

MOMOLO Köszönöm. (Maga felé húzná a tányért)

BASTIAN Álljon meg a menet! Itt az ász, barátom!

MOMOLO (fejét fogja) Mindjárt elájulok!

ELENETTA (Agustinnak) Látod?

AGUSTIN (Elenának) Igazad volt.

BASTIAN Ide veled, tányérocska… (Magához húzza a tányért)

ALBA Ez mind a miénk?

BASTIAN Mind. A miénk.

ALBA Mind?

BASTIAN Mind.

ALBA Ó! Bravó, Bastian úr, bravó, Bastian úr, bravó, Bastian

úr! (Nevet)

MARTA (Lazarónak) Látja? Remek volt a párosítás. Milyen

szépen összetalálkoztak. Sajnos nekünk nincs részünk
ebben a szerencsében. / Sajnos mi nem mondhatjuk el
magunkról ugyanezt.

62
LAZARO Boldog vagyok, hogy a feleségem jól szórakozik.
Hallotta, hogy nevetett?

MARTA Nézzenek oda! Azért nem árt ám az óvatosság a nagy

boldogságban. Tovább, uraim, tegyenek! Most Agustin
úr oszt.

(Agustin keveri a kártyát, mindenki tesz.)

DOMENICA (halkan) Kedves Anzoletto úr, túlságosan boldog lennék,

ha úgy lehetne, ahogy mondja.

ANZOLETTO Ha Zamaria úr beleegyezik, megoldom.

DOMENICA Tegyünk!

ANZOLETTO Itt az enyém. (Domenicának, halkan) Ha akarja, beszélek

vele.

DOMENICA (Halkan) Bárcsak megtenné!

AGUSTIN (Elenettának) Gyerünk, emelj, ahogy ügyes lányhoz illik,

emeld a Meneghellát!

ELENETTA Nézzenek ide! Nézzenek ide! (A Meneghellát húzta)

AGUSTIN A tányért! A tányért! (Magához húzza a tányért, és

odaadja a kártyákat Bastiannak)

MOMOLO (Elenettának) Bravó, nagyon örülök.

POLONIA (Momolónak, halkan) Fogadok, hogy a férje valami

trükkel húzatta ki vele pont a Meneghellát.

MOMOLO (Poloniának, halkan) Igen, mindent láttam, a Meneghella

kiállt a pakliból.

MARTA Tovább, uraim! Tegyenek!

ANZOLETTO (halkan) Ahogy befejezzük a játékot, beszélek vele.

63
DOMENICA (halkan) Bár sikerülne hamar befejeznünk. (A tányérra
teszik a pénzt)

BASTIAN (Agustinnak) Tessék, ügyes fiú, most maga emeljen!

AGUSTIN Jaj, nem, uram! (Félre) Elég volt egyszer. (Emel)

BASTIAN (Oszt)

4. jelenet

Zamaria és az előbbiek

ZAMARIA (Domenicának) Hogy megy?

DOMENICA (vidáman) Nagyon jól!

ZAMARIA Megnyered?

DOMENICA (Anzolettót nézi) Remélem, igen.

ANZOLETTO (Domenicát nézi) Én is remélem.

ZAMARIA (Martának és Lazarónak) És maguk hogy vannak?

LAZARO Jól, komámuram.

MARTA Azt mondja, jól? Hiszen vesztésre állunk!

LAZARO (Zamariának) De a feleségemnek végre jókedve van.

ZAMARIA Igen? Örülök. (Albának) Hogy van, komámasszony?

ALBA Mi ez a szag maga körül, komámuram?

ZAMARIA Lehet, hogy a kezemnek van szerecsendió-szaga.

ALBA Ó! Menjen innen, elviselhetetlen ez a bűz.

ZAMARIA Azt mondja, bűz?

ALBA Jaj, menjen már innen, mert elájulok!

64
LAZARO (Egy kicsit felemelkedik) Kérem, menjen, kedves
komámuram…

ZAMARIA Hm! Hm! Mit hurcolok én magam körül? Kolerát?

(Momolóhoz) És maga hogy van?

MOMOLO Kezdődő depresszióban. Kudarc a kártyában… kudarc a

szerelemben. Az egyik piszkál, a másik sérteget, a
harmadik kiabál velem. Ha így folytatom, végül még én
is elmegyek Moszkvába.

POLONIA Minek menne Moszkvába?

MOMOLO Kaviárt keverni.

ZAMARIA Micsoda kedves bolond. (A székek mögött mászkál)

MARTA Jól van, ki jön?

BASTIAN Várjon, hadd rakjam sorba a lapjaimat.

DOMENICA (Anzolettónak, halkan) Ha tudná… Reszketek, hogy

nemet mond az apám.

ANZOLETTO (halkan) Gondolja, hogy nem adná hozzám?

DOMENICA (halkan) Ha Velencében maradna, nem aggódnék. De

rajtam kívül nincs senkije, és tudom, megmondta
százszor: egyáltalán nem akarja, hogy messzire menjek
mellőle.

ANZOLETTO (halkan) Ezt végtelenül sajnálnám.

ZAMARIA (Domenica széke fölé ér, anélkül, hogy a lány

észrevenné)

DOMENICA (Anzolettónak, halkan) És ha emiatt el kell válnunk

egymástól?

65
ANZOLETTO (Domenicának, halkan) Nem adom fel ilyen könnyen.

ZAMARIA (félre) Miről beszélnek ezek itt?

BASTIAN (Albának) Gyerünk! Játssza ki az ászt!

ALBA A Serleg-ászt! (Tesz)

DOMENICA (észreveszi Zamariát; szorongva) Jaj, maga itt…?

ZAMARIA Miről beszélgettek, gyerekek?

DOMENICA A kártyáinkról…

ZAMARIA És mit kell a kártyákon elhagyni?

DOMENICA Elhagyni?

ANZOLETTO Igen, uram, Domenica kisasszony el akarta hagyni a

kártyaasztalt, de maga szerint, ugye, azért még van
értelme ezekkel a lapokkal…? Mit gondol, van még van
esélyünk…? El akarta dobni a lapjait, de én azt mondtam,
hogy még ne; folytassuk. Én nem adom fel ilyen
könnyen.

ZAMARIA Igen, tényleg kényelmesebb, ha az ember egyedül

játszik…

BASTIAN Az elhagyásról jut eszembe: tudja-e, Zamaria úr, hogy

Anzoletto elhagy bennünket?

ZAMARIA Igen, tudom; de megígérte, hogy a rajzait ezután is küldi.

Ugye, fiam?

ANZOLETTO Igen, megígértem, és küldöm is.

BASTIAN Kedves Anzoletto úr, ha elmegy, ugyan mire jó, hogy

küldi a rajzait? Azt hiszi, hogy a takácsok kitalálják a
gondolatait akkor is, ha nincs itt?

66
ANZOLETTO Kedves Bastian úr, már megbocsásson. Fáj, hogy így
beszél azokról az emberekről, akik akkora gyakorlattal,
tapasztalattal és tehetséggel rendelkeznek. Sok éve
dolgoznak a mintáim szerint, és alig van már szükségük
rám. Mindenesetre sokkal aprólékosabban kidolgozom
majd a rajzaimat, sötét és világos színekkel,
árnyékolással… Olyanok lesznek, mint a miniatúrák –
csupa szín… Ne aggódjon, okkal remélhetem, hogy meg
lesznek elégedve a vevők, és hogy Anzoletto, a maguk
szolgája, hasznukra tud majd lenni messziről is.

BASTIAN Mit szól, Lazaro úr? Magát meggyőzte?

LAZARO Engem igen; küldje csak nyugodtan, én nem aggódom.

ZAMARIA És különben is… Nem azt mondta, hogy visszajön?

BASTIAN Á! Szerintem nem jön vissza.

ANZOLETTO Miből gondolja, hogy nem akarok visszajönni?

ZAMARIA Játsszanak csak, játsszanak, majd ha befejezték,

megbeszéljünk. Eszembe jutott valami. Ki tudja? Tudom
én, mivel lehet elérni, hogy visszajöjjön. Gyerünk,
siessenek! Mindjárt kész a vacsora.

BASTIAN Mi a Serleg ásszal hívtunk. (Mindenki tesz, Albának) Azt

játssza ki, amelyiket akarja. Azt a Botos tízest. (Kivesz
hét soldót)

5. jelenet

Cosmo és az előbbiek

67
COSMO Polonia kisasszony, itt van egy francia nő, és magát
keresi.

POLONIA Tényleg? (Félre) Már bánom, hogy ide hívattam!

ZAMARIA (Poloniának) Miféle francia nő keresi magát?

POLONIA Madame Gatteau lesz az, a hímzőasszony.

ZAMARIA Igen, ismerem. Hívja be, ha akarja.

ANZOLETTO (Domenicának, halkan) Madame Gatteau!

DOMENICA (Anzolettónak, halkan) Jó, akkor mindent elmesélek neki.

POLONIA (Cosmónak) Jó; Zamaria úr kedvéért mondja meg a

hölgynek, hogy fáradjon be.

COSMO Ahogy parancsolja. (Félre) Úgy van öltözve, mintha

jelmezbálba jött volna.

6. jelenet

Madame Gatteau és az előbbiek

MADAME (az egész társaságnak szóló franciás bókolással)

Messieurs, Mesdames, jJ’ai l’honneur de vous saluer!

ZAMARIA Isten hozta, madame.

MADAME Votre servante, monsieur.

ANZOLETTO Alázatos szolgája, Madame Gatteau.

MADAME (szeretetteljesen üdvözli) Bon soir, mon cher Anjoletto.

POLONIA (behívja) Madame Gatteau.

MADAME (Mindenkit üdvözöl, és elmegy Polonia mellett) Me voici,

mademoiselle.

68
(Alba izgalomba jön, néha megvonaglik)

MOMOLO (feláll, odamegy Albához) Csak erősen… Hogy van?

MARTA (Albának) Mi az? Mi baja van?

BASTIAN Szélgörcse van?

LAZARO Mi van veled, szerelmem?

ALBA (még mindig vonaglik) Iszonyú illatot érzek. Mindjárt

meghalok.

MARTA Én is éreztem valamit, de nem tudom, mi lehetett.

MOMOLO Levendula, rozmaring, szívbizsergető illatok.

BASTIAN Madame Gatteau illatai.

LAZARO Átkozott illatok…!

ALBA Elájulok.

MOMOLO Álljon meg…, itt vagyok! (Feláll)

LAZARO Hálás köszönet, Momolo úr, maga igazi gavallér.

ZAMARIA (Domenicának) Gyorsan, menj, segíts neki. Nem látod?

DOMENICA (Zamariának, halkan) Mit akar? Idehívja Madame

Gatteau-t? Van itt épp elég nő.

MARTA Jöjjön, Elena, segítsen.

ELENETTA Itt is vagyok. Szegény! Igazán sajnálom…

DOMENICA (Poloniának) Polonia, kedves, kérem, vigye be a

szobámba!

POLONIA Persze, szívesen. (Félre) Mint egy betonfal – átkozottul

nehéz… (Polonia és Marta elviszik Albát)

69
MOMOLO Fertőtlenítőt, forró tűt és kötszert ide, gyorsan! Medikust,
kirurgust, patikáriust! Én addig megyek, adok magamnak
egy beöntést./ veszek egy forró fürdőt.

LAZARO Drága Zamaria úr, jöjjön be velem!

ZAMARIA Hát nincs ott már három asszony is?

LAZARO Ha esetleg valakiért el kell küldenünk…

ZAMARIA Maga is elmehet, ha kell.

LAZARO Nekem nincs szívem itt hagyni a feleségemet. (El)

ZAMARIA Nekem meg dolgom volna.

BASTIAN Majd én, Zamaria úr, majd megyek én. Kedves

asszonyom, a maga illatai…

MADAMEE Pardonnes-moi, monsieur! Je n’ai pas de mauvaises

odeurs.

BASTIAN Pardonnez-moi, madame; vouz avez des odeurs

détestables. (El)

MADAME Fy donc, fy donc.

AGUSTIN (indulna; félre) Hol van a feleségem? Én is nagyon

mennék már.

ZAMARIA Hová mész, fiacskám?

AGUSTIN Oda, egy kicsit…

ZAMARIA Félsz, hogy megeszik a feleségedet?

AGUSTIN Persze, megkérdezem, hogy nincs-e szükségük valamire.

(Futva el)

ZAMARIA Nevetséges ez a fiú, de milyen jól áll neki.

70
ANZOLETTO (Zamariának, halkan) Zamaria úr, most, hogy van egy kis
időnk, hadd beszéljek önnel.

ZAMARIA Szívesen, barátom, jöjjön be velem oda. (El)

ANZOLETTO Istenem, csak ne mondjon nemet. Túlságosan sajnálnám

itt hagyni ezt a szegény lányt. (El)

7. jelenet

Domenica és Madame Gatteau

DOMENICA Bocsássa meg nekem, madame, hogy Polonia ide kérette,

az én kedvemért.

MADAMEE (meghajol) C’est un honneur pour moi.

DOMENICA Kérem, beszéljünk inkább olaszul.

MADAME Én csak kicsit tudok, nagyon kicsit…

DOMENICA Á! Tökéletesen beszél.

MADAME (meghajol) Vous êtes bien bonne, mademoiselle.

DOMENICA Mondja meg, kedves asszonyom: Anzoletto úr, a

mintarajzoló valóban elkötelezte magát, hogy elmenjen
Moszkvába?

MADAME Oui, mademoiselle, il est engagé, trés engagé.

DOMENICA És maga is megy?

MADAME Oui, mademoiselle. Nous irons ensemble. Il y aura une

voiture à nous deux.

DOMENICA Nagyon kérem, beszéljen olaszul.

MADAME Alons toujours olaszul, mindig csak olaszul…

71
DOMENICA (tréfálkozva) Mondja, kedves asszonyom, ha egy fiatal
nőt is vinne magával, akkor is maga mellett ülne a
postakocsiban?

MADAME Ah fy, mademoiselle! Me connoissez-vous bien? Je suis

honnête femme, et en outre… különben is, hogy lehetne
egy másik nő meg az én Anjolettóm, qui est mon cher
ami, mon cher amour, mon mignon?

DOMENICA (csodálkozva) Micsoda? Maga szerelmes Anzolettóba?

MADAME Hélas! Mademoiselle, je ne vous le cacherei pas.

DOMENICA (félre) Ó! Az ördög öreganyja!/ A vén bestia! De

sejtettem én… Még szerencse, hogy nem vagyok rá
féltékeny. És Anzoletto tudja, hogy maga szerelmes belé?

MADAME Mademoiselle; pas encore tout affait.

DOMENICA Miért nem mondta meg neki?

MADAME Ah! la pudeur… ! Hogy is mondják maguk? Pirulnék, ha

megmondanám neki.

DOMENICA Maga még hajadon?

MADAME Non, mademoiselle. Trois férjem volt.

DOMENICA És még maradt pudőrje?

MADAME Igen, hála istennek.

DOMENICA De Anzolettóval utazni kettesben Moszkváig, az nem

fenyegeti a pudőrjét?

MADAME Biztos vagyok az erényességemben.

DOMENICA Igen, megvédi az erényessége, meg egy kicsit a kora is.

72
MADAME A korom? Azt mondja, kisasszony, hogy a korom? Mit
gondol, hány éves vagyok?

DOMENICA Nem tudom, és nem akarok butaságot mondani. Hatvan?

(Hogy ne bántsa meg…)

MADAME Beaucoup moins, beaucoup moins.

DOMENICA Micsoda? Hogy mondja?

MADAME Sokkal kevesebb, sokkal kevesebb.

DOMENICA Ötven?

MADAME Sokkal kevesebb.

DOMENICA Negyven?

MADAME Egy kicsit még annál is kevesebb.

DOMENICA Akkor azt kell mondjam, asszonyom, akkor a maga

országában a nők három hónapos korukban már
beszélnek, három éves korukban férjhez mennek, húsz
éves korukban vénasszonyok – és negyven éves korukban
már meg is halnak.

MADAME (megvetően) Vous-vous moquez de moi, mademoiselle.

DOMENICA Én nem gúnyolódom senkivel. Azért mondom, mert így

gondolom.

MADAME Én nagyon szeretem monsieur Anzolettót; vígaszul küldte

őt nekem az ég. Ő majd rajzol, én meg hímezek,
beaucoup ezüstpénzt keresünk majd, és perfecta
békességben, perfecto szerelemben élünk ensemble. Je őt
imádni fogom, il engem imádni fog.

DOMENICA Félek, asszonyom, hogy nem fogja annyira imádni.

73
MADAME Pourquoi donc, s’il vous plaît?

DOMENICA Purqué, purqué, mert egy fiatal lányba szerelmes.

MADAME Est-il possible?

DOMENICA Így van, ahogy mondom, sőt, még többet is mondok:

lehet, hogy ez a lány feleségül is megy hozzá, és vele
utazik Moszkvába.

MADAME Je ne puis pas croire; mais si tout mind igaz, amit mond,
hogy monsieur Anjoletto egy másik lányba szerelmes, je
fairai le diable à quatre; et akkor monsieur Anjoletto nem
megy Moszkvába! Je n’irai pas, mais il n’ira pas, oui: je
n’irai pas, mais il n’ira pas.

DOMENICA Szegénykém! Sajnálom, hogy ennyire megkínoztam.

MADAME És ki ez a nő, aki el akarja rabolni mon petit coeur?

DOMENICA Nem tudom. Nem tudom pontosan…

MADAME Si vous ne la connoissez-pas, je me flate, mademoiselle…

DOMENICA Hogyhogy megkönnyebbült?

MADAME Point de plesanteries; je mondom, örülök, mert monsieur

Anjoletto talán nem másba szerelmes, mint belém.

DOMENICA De én biztosan tudom, hogy másba szerelmes, és

majdnem biztos, hogy feleségül is veszi.

MADAME Non, non; je ne le crois pas.

DOMENICA Ha bele akar pusztulni, nem tudom, mit tehetnék…

MADAME Azt mondom, hogy nem hiszem el, nem hiszem el. Il faut
que je lui parle; muszáj beszélnem vele, muszáj látnom…
Il faut, que je lui découvre ma flamme, et je suis sure,

74
 qu’il saura me préférer à toute autre. D’ailleurs, s’il est
cruel, s’is est barbare contre moi, je jure, parole
d’honnête femme: je n’irai pas en Russie, mais il n’ira
pas; je n’irai pas, mais il n’irai pas. (El)

DOMENICA Menj csak, te csitri, te emlékmű. Beszélj vele, amennyit

akarsz, szerencsére sosem leszek rád féltékeny. Sajnálom,
hogy azt mondja – már amennyire értettem-, hogy „én
nem megyek, de nem megy ő sem”. Nem tudom, miért
mondja; nem tudom, mire készül, és nem tudom, hogy
tényleg függ-e tőle, hogy Anzoletto utazik vagy nem
utazik. Lehet, hogy csak ok nélkül henceg, ahogy
hencegett akkor is, amikor azt mondta, hogy Anzoletto
szereti őt. Talán csak hiszi, hogy ha ír a barátainak, itthon
tarthatja, büszkeségből, bosszúból, vagy azért, mert
reméli, hogy Anzoletto idővel megszereti őt. Nem is
tudom, mit mondjak. Sajnálnám, ha miattam itthon
maradna, és őszintén szólva, én is szívesen elutaznék, de
végül is, ha Velencében marad, mi baja lehetne belőle? Itt
szükség van rá, jól él, van munkája. Inkább szeszélyből
megy el, és nem azért, mert így kívánják az érdekei. Nem
hiszem, hogy anyagi gondjai volnának. Ismerem őt;
úriember: keveset keres, de épp eleget ahhoz, hogy egész
évben legyen pénze. Azt mondja, becsületbeli
kötelessége, hogy elutazzon. Mi hiányzik neki, amit itt
nem kap meg? Nem dolgozik egyszerre négy-öt takács is
a rajzai szerint? Nincsenek tele az üzletek az általa rajzolt
szövetekkel? Szobrot akar? Harsonaszót? Dobpergést?
Szerintem neki is, nekem is jobb lenne, ha itt maradna.

75
 Azt mondtam: sajnálnám, ha miattam itthon maradna,
mégis százszor inkább szeretném, hogy maradjon. (El)

HARMADIK FELVONÁS

1. jelenet

Domenica és Polonia

DOMENICA Így van, barátnőm, ahogy mondom.

POLONIA Bármit el tudtam volna képzelni, csak azt nem, hogy az

öregasszony belehabarodik ebbe a fiúba.

DOMENICA Szegény! Kéne neki egy negyedik férj.

POLONIA És természetesen fiatal férj.

DOMENICA Sosem hittem volna, hogy Anzoletto képes ilyen

aljasságra.

POLONIA Én nem hiszem, hogy ennyire ostoba. Különben is, nem

azt mondta magának, hogy feleségül akarja venni?

DOMENICA Lehet, hogy ezt mondta, de kíváncsi vagyok, mit szól

ehhez az apám.

POLONIA Hamarosan megtudjuk. Nem erről beszélgetnek épp?

DOMENICA De igen, már egy ideje. Ha tudná, milyen kíváncsi

vagyok!

POLONIA Megértem és sajnálom.

DOMENICA Félek, hogy az apám nem akar elengedni.

POLONIA De az sem biztos még, hogy Anzoletto úrnak mennie kell.

Az, amit az öregasszony mondott, bármit jelenthet…

76
DOMENICA Elég, jöjjön, aminek jönnie kell, menjen vagy maradjon,
csak vegyen feleségül.

POLONIA Adná az ég…!

DOMENICA És maga dolga Momolóval… hogy halad?

POLONIA Nem látja, hogy milyen ember? Hogyan bízhatnék benne?

DOMENICA Húzza ki belőle, hogy nyilatkozzon: igen vagy nem?

POLONIA Persze; én így nem bírom tovább.

DOMENICA Á! Itt jön Marta asszony. Hallgassuk meg, mit csinál

Alba asszony.

2. jelenet

Marta és az előbbiek

MARTA Micsoda jelenetek! Micsoda fájdalmas grimaszok!

Micsoda jelenetek!

DOMENICA Kiről beszél, Marta asszony?

MARTA Az édes, drága Albáról.

POLONIA A férje a hibás. Ha nem engedne meg neki mindent, nem

rendezne jeleneteket.

DOMENICA (Martának) Már jól van?

MARTA Egyszer jól, aztán megint rosszul, néha attól van rosszul,
hogy jól van. Egyszer sír, máskor nevet; ha ilyen szerepet
írnának egy színdarabba, senki se hinné el, hogy tényleg
van ilyen.

DOMENICA Mehetünk vacsorázni. Alba asszony vajon velünk tart?

MARTA Itt marad a francia hímzőasszony is?

77
DOMENICA Az apám meghívta; nem tudom, lehet, hogy itt marad, de
közben történt egy s más, úgyhogy lehet, hogy nem.

MARTA Ha marad, Alba asszony biztos, hogy nem jön.

POLONIA Talán az illatok miatt?

MARTA Az illatok miatt.

POLONIA Én most odamegyek, és kiszimatolom, hogy honnét a

pokolból dőlnek belőle ezek a szagok. Aztán kitalálom,
hogy megszűntethetők-e valahogy.

DOMENICA Igen, drága barátnőm, menjen csak, beszéljen vele;

próbálja meg kipuhatolni, hogy mi van azzal az üggyel, a
amiről beszéltünk.

POLONIA Persze, kisasszony, bízza csak rám. Bizalmas viszonyban

vagyok Madame Gatteau-val, és mindig őszintén
beszélünk egymással.

DOMENICA Meghálálom, ha megteszi.

POLONIA Akkor arra kérem, ha amúgy is beszél Momolóval, szedje

ki belőle, hogy mi a szándéka.

DÖRMŐ Persze, nagyon szívesen.

MARTA Bravó! Mint a jó barátnők: segítik egymást.

POLONIA Mit tehetnénk? Kéz kezet mos.

MARTA És mind a kettőjüknek piszkos a keze?

POLONIA Így is lehet mondani, a maga kedvéért. (El)

3. jelenet

Domenica és Marta

78
MARTA Semmi hír Anzoletto úrról?

DOMENICA Nem tudom, most beszél az apámmal.

MARTA Van remény?

DOMENICA Ki tudja?

MARTA Itt jön, itt jön Anzoletto úr.

DOMENICA Jaj nekem! Reszket a szívem.

4. jelenet

Anzoletto és az előbbiek

MARTA Hogy van, Anzoletto úr?

ANZOLETTO Rosszul.

DOMENICA Hogyhogy rosszul?

ANZOLETTO Nincs remény. Mindent elmondtam, amit elmondhattam,

de nem tudtam meggyőzni, és nem is fogja
megváltoztatni a véleményét.

DOMENICA Én szegény!

MARTA De hát miért…?

ANZOLETTO Az igazat megvallva olyan szeretettel és olyan jóságosan

beszélt velem, hogy egészen elérzékenyültem. Azt
mondta, boldogan hozzám adná a lányát, ha itt maradnék,
de ha elmegyek, ráadásul ilyen messzire, nincs szíve
elengedni Domenicát. Nincs senkije, csak ő, nagyon
szereti; öreg már, és attól fél, hogy többé nem látná. Nem
akar egyedül maradni; szüksége van valakire, aki szereti.
Nem tudtam, mit mondjak, megríkatott; Isten látja

79
 lelkemet: belepusztulok, de nincs orvosság, kénytelenek
vagyunk belenyugodni a sors akaratába.

DOMENICA Á! Türelem…

ANZOLETTO Drága Domenica, az ég tudja, hogy szeretem. Ez a hölgy

legyen a tanúm, amikor a becsületemre ígérem: senki
mást nem veszek feleségül, csak magát. Hagyja, hogy
elmenjek; hamar visszajövök, és oltárhoz vezetem. Teljes
szívemből esküszöm.

MARTA (félre) Még én is elérzékenyülök. (Domenicának) Ugyan

már, Domenica, mit akar még? Hát nem hallotta?
Megígérte, hogy feleségül veszi magát.

DOMENICA Á! Kedves asszonyom, amint elmegy, rögtön elfelejt.

ANZOLETTO Általában senkihez sem vagyok hálátlan, magához meg

pláne nem, akit annyira tisztelek és szeretek, és akinek
annyit köszönhetek.

MARTA Kedves Anzoletto úr, ha annyira szereti Domenicát, miért

nem marad itthon?

ANZOLETTO Nem tehetem. Elköteleztem magam. A szavamat adtam,

mennem kell.

DOMENICA Biztos, hogy el kell mennie?

ANZOLETTO Úgy biztos, ahogy élek.

DOMENICA Beszélt Madame Gatteau-val?

ANZOLETTO Én nem. Mit mondott? Tényleg, mit keres itt?

DOMENICA Nem tudja, hogy kedveli magát? Hogy szerelmes

magába?

ANZOLETTO Belém?

80
MARTA Komolyan mondja, Domenica?

DOMENICA Sajnos, igen.

ANZOLETTO Azt mondja, sajnos? Mi ez a sajnos? Őrültnek tart

engem?

DOMENICA Jaj, drága uram, öreg, az igaz, de kettesben egy

postakocsiban, ilyen hosszú úton, ki tudja, mi születhet
két ember között…

MARTA Mi az ördög születhetne?

ANZOLETTO Ha azt hiszi, hogy ez beárnyékolja a szerelmemet, inkább

egyedül utazom, és nem érdekel, hogy van-e társaságom.
Azért egyeztem bele, hogy a madame-mal utazzam, mert
úgy gondoltam, hogy az életkora megvéd minden
kritikától és szóbeszédtől. Egyébként egyáltalán nem
érdekel, hogy vele megyek-e vagy nélküle.

DOMENICA Igen, de ha megsértődik, hogy maga nem viszonozza a

szerelmét, se ő, se maga nem utazik.

ANZOLETTO Mi köze neki az én dolgaimhoz? Talán ő visz oda engem?

DOMENICA Nem tudom, én csak azt mondom, amit az ő szájából

hallottam.

MARTA Igen, képes lesz leveleket írni maga ellen, megrágalmazni

és befeketíteni.

ANZOLETTO Nem tudom, mit mondjak. Ha van szíve ilyet tenni,

nekem is lesz bátorságom bosszút állni. Tisztelem
Madame Gatteau-t. Kiváló hímzőasszony, soha nem volt
panaszom a munkájára. Miért akar tönkretenni? Miért
akar befeketíteni? Erről a nevetséges szerelemről ne is

81
 beszéljünk, mert úgyis csak pletyka, és nem hiszi el senki.
De miért akarhatja, hogy elveszítsem a hitelemet? Talán
mert az én mintarajzaim más ízlésűek, mint az ő
hímzései? De hát mindig is becsültük egymás munkáját.
Áldja meg az ég a hímzéseit, és adja isten, hogy én se
dolgozzam soha rosszabbul. Csináljon a madame, amit
akar, én elmegyek Moszkvába, és az lesz belőlem, amire
kijelölt az ég.

MARTA Igen, uram, csak beszél, csak beszél… De a konklúzió ez:

elmegyek Moszkvába.

DOMENICA És én, szegény, itt maradok.

ANZOLETTO (Domenicának) Gondolja meg, van-e szíve az apját…

MARTA (Domenicának) Akarja, hogy beszéljünk vele? Akarja,

hogy együtt odamenjünk hozzá, és beszéljük vele?

DOMENICA Igen, kedvesem. Tegye meg ezt nekem. Kísérjen el hozzá.

Ebben a helyzetben félnék egyedül elé állni.

MARTA Menjünk.

ANZOLETTO Kérem az eget, hogy járjanak több szerencsével, mint én.

DOMENICA Szívéből mondja?

ANZOLETTO Csapjon belém a mennykő, ha nem mondok igazat.

MARTA Menjünk, Domenica, szerintem jók az esélyeink. Ha ilyen

dologba avatkozom, az mindig jó sül el. (El)

DOMENICA Kedves Anzoletto, és volna szíve itt hagyni?

ANZOLETTO Nem tudom, mit mondjak… Látja, milyen állapotban

vagyok…

DOMENICA Menjen csak, remélem, nagy kán lesz magából. (El)

82
 5. jelenet

Anzoletto és Madame Gatteau

ANZOLETTO Tényleg, ezt a lányt már szeretem egy ideje, és ő is szeret,

csak annyira visszafogott, hogy nem merte kimutatni. És
erre most jön, aminek jönnie kell: elrendeztem a
dolgokat, elígérkeztem, mennem kell. Ha nem mennék,
azt mondanák: nem megy, mert nem akarják, hogy
menjen. A levegőbe beszél, légvárakat épít, különben is,
mit csinálna Moszkvában egy rossz mintarajzoló? Hát,
erre nekem nincs szükségem. Biztos nem mindenki
gondolná így, de jobb az óvatosság.

MADAME Ah, mon cher Anjoletto…

ANZOLETTO Mi az, madame? Mit akar mondani?

MADAME Doucement, mon ami, doucement, s’il vous plait.

ANZOLETTO Bocsásson meg. Kicsit ideges vagyok.

MADAME J’ai quelque chose a vous dire.

ANZOLETTO Mondanivalója van a számomra?

MADAME Oui, mon cher ami.

ANZOLETTO Jól van, és mit akar mondani?

MADAME J’ai de la peine à me déclarer; mais il le faut pour ma

tranquillité. Hélas! je meurs pour vous.

ANZOLETTO Engedje meg, madame, hogy őszintén megmondjam:

köszönöm az irántam érzett szerelmét, de a mostani
helyzetemben, amikor elköteleztem magam Domenica
kisasszonynak, akit valóban szeretek, képtelen vagyok

83
 bármilyen más szerelemre. A vallomása miatt le kell
mondanom arról, hogy magával utazzam Moszkvába, de
remélem, azért eljutok oda, ha megsegít az ég. Tudom,
hogy rágalmazó leveleket akar írni rólam, tegye meg
nyugodtan, ha akarja, de tudja meg: nem félek magától.
Utoljára pedig hadd mondjam így, magunk között,
amikor más nem hallja, pusztán baráti jótanácsként:
gondoljon az évei számára, és szégyellje magát egy olyan
szenvedély miatt, amely egyáltalán nem illik a korához,
és esetleg nevetség tárgyává teheti önt. (El)

6. jelenet

MADAME Oh Ciel! quel coup de foudre! Suis-je moi-même? ou ne

suis-je plus qu’une ombre, un fantôme? Ai-je tout d’un
coup perdu ces grãces, ces charmes?… (Elővesz egy
tükröt, megnézi magát) Hélas! suis-je donc si vieille, si
laide, si affreuse? Ah! Malheureuse Gatteau. // Micsoda
villámcsapás! De hát én vagyok-e én? Vagy egy csapásra
elvesztettem volna minden bájamat, kecsességemet?
(Előveszi tükrét) Jaj! Hát valóban ilyen vén, ilyen rút,
ilyen irtóztató vagyok? Jaj, de nyomorult vagyok.

6. jelenet

Zamaria, Madame Gatteau, majd Cosmo

ZAMARIA Mi az, madame? Mi történt?

84
MADAME Ce n’est rien, c n’est rien, monsieur; c’est une fleur, que
je sçaurois placer, qui me met en colère. (Mutatja, hogy a
hajába próbál tűzni egy virágot)

ZAMARIA Beszéljen olaszul, ha azt akarja, hogy értsem.

MADAME Azt mondtam, hogy idegesít ez a virág a hajamban.

ZAMARIA Ugyan, kedves asszonyom, ne bosszankodjon ilyen

semmiségek miatt. (Félre) Jaj, én szegény! Ez most a
karnevál vagy a kétségbeesés éjszakája?

MADAME Mondja, monsieur Jamaria, maga szerint is öreg, csúnya

és undorító vagyok?

ZAMARIA Nem, Madame; ki mondta ezt magának? Hogy maga

csúnya? Egyáltalán nem. A legjobb korban van, jól ápolt,
és jól tartja magát.

MADAME Ah! l’honnêt homme, que vous êtes, monsieur Jamaria!

ZAMARIA Az igazat megvallva, kicsit öregecske már, de nem áll

rosszul neki - nagyszerű nő!

MADAME Monsieur Anjolettónak volt latémérité de me dire des

sottises, des impertinences.

ZAMARIA Drága asszonyom, ilyenek a fiatalok, nem gondolkoznak.

Elfelejtik, hogy ők is lesznek egyszer öregek.

MADAME Est-il vrai, monsieur Jamaria, hogy a maga lánya megy

Moszkvába avec monsieur Anjoletto?

ZAMARIA Hagyja ezt, kedves asszonyom. Én már nem tudok

semmit. Beszélt velem a fiú, és nemet mondtam neki,
aztán beszélt velem a lányom és Marta asszony is, nekik
nem mondtam se igent, se nemet. Nem akartam

85
 megfosztani Domenicát a reménytől, a békesség kedvéért.
Ha maga el akar menni Anzolettóval Moszkvába, csak
tessék, a lányomnak nem áll szándékában odautazni.

MADAME Non, monsieur Jamaria, monsieur Anjoletto non è pas

digne de moi. Volt neki témérité, hogy megalázzon.
Inkább je mourerois (meghalok), mintsem hogy vele
menjek. Il è vrai, egyedül nem mehetek. Nem vagyok
még annyira öreg, és sok ezüstpént viszek magammal,
úgyhogy szükségem lesz egy tisztességes ember
társaságára, de undorodom ezektől a szemtelen
fiataloktól, és je voudrois elkísértetni magam egy idősebb
emberrel.

ZAMARIA Igen, igaza van, az sokkal jobb lesz magának.

MADAME Est-il vrai, monsieur Jamaria, que vous êtes veuf?

ZAMARIA Micsoda? Vőf?

MADAME Akarom mondani: maga özvegy?

ZAMARIA Igen, asszonyom, az vagyok.

MADAME Ó! Nyomorult élet a szegény özvegyeké! Miért nem nősül

meg, monsieur Zamaria?

ZAMARIA Jaj, milyen kedves maga, madame. Tényleg úgy látja,

hogy lenne még esélyem megnősülni?

MADAME Miért ne, monsieur? Egy olyan férfi, mint maga, lángra
gyújthatná Cupido tüzét dans le coeur d’une jolie dame.

ZAMARIA Ó! Aranyos madame!

MADAME Maga friss, erős, imádnivaló.

ZAMARIA Komolyan mondja?

86
COSMO Uram, jöjjön, nézze meg a konyhát, és mondja meg, mit
tegyünk az asztalra.

ZAMARIA Hol van a lányom?

COSMO Ott van, a többi hölggyel…

ZAMARIA Jó, akkor jövök én. (Cosmo el) Ne haragudjon, madame,

odamegyek, mert teríteni akarnak. Ha be akar menni a
lányom szobájába, csak tessék.

MADAME Nem, mosnsieur, inkább itt maradnék, ha megengedi.

ZAMARIA Ahogy óhajtja. A vacsoránál találkozunk.

MADAME El ne felejtse, hogy maga mellett akarok ülni á table.

ZAMARIA Mellettem?

MADAME (meghajol) Oui, monsieur, s’il vous plaît.

ZAMARIA (félre) Milyen kedves nő! Becsület szavamra, élvezet vele

lenni. (El)

8. jelenet

Madame Gatteau, majd Momolo

MADAME Oui, monsieur Zamaria seroit mieux mon fait. Il n’est

plus jeune, mais est encore frais. Il est libre sur tout. Il
trouve, que je ne suis pas vieille ni laide, et il a raison.
Voyons un peu. (Előveszi a tükrét) Oui, mes yeux sont
toujours frippons. La colére m’a fait changer. Mettons du
rouge. // Oui, monsieur Zamaria sokkal inkább hozzám
való! Nem fiatal már, de még friss. És főleg szabad. Azt
mondja, nem vagyok öreg és csúnya, és milyen igaza
van! Nézzük csak… (Előveszi a tükrét) Igen, a szemem

87
 még mindig huncutka! Csak a nagy méreg torzította el.
Ide egy kis pirosítót… (Elővesz egy dobozkát, és festeni
kezdi magát)

MOMOLO Asszonyom, alázatos szolgája.

MADAME (üdvözlésképpen meghajol, és tovább festi magát)

Monsieur, votre servante.

MOMOLO Bravó! Ezt már szeretem. Nyíltan, rejtőzködés nélkül.

MADAME Monsieur, tudom jól, hogy Itáliában a nők ezt titokban

csinálják, de mi, francia nők, mások szeme láttára is
festjük magunkat, és azt gondolom, hogy az arcfestés
nem becsapás, mais un usage, une galanterie. (Mindent
visszatesz a dobozba)

MOMOLO Persze! Nekem egyáltalán nincs ellenemre ez a szokás.

Inkább legyen a női orca érett narancs, mint rohadt
uborka. Legyen szíves vacsorához fáradni.

MADAME Pardonnez-moi, monsieur. Je n’ai pas l’honneur de vous

connoître.

MOMOLO Nem ismer? Én vagyok a szertartásmester de la maison.

MADAME Êtes vous de ces messieurs? De ces ouvriers en soie?

MOMOLO Coman, madame? Nem értem.

MADAME Maga ugyanaz, mint ezek az urak…? Hogy mondják?

Akik ezt csinálják: tri, tra, tri, tra, tri, tra? (utánozza a
takácsok mozdulatait)

MOMOLO Nem, asszonyom. Én ezt csinálom: i, u, i, u, i, u.

(utánozza a mángorló hangját)

MADAME Gondolás? (Jelzi a mozdulatot)

88
MOMOLO Nem, az ördögbe is, nem gondolás, hanem mángorlós.

MADAME Mit jelent az, hogy mángorló?

MOMOLO Azt jelenti, hogy nagy kő, nagy kő, amit rá lehet tenni
mindenre, és kisimítja a ráncokat a selymen, a vásznon, a
gyapjún, a régi ráncokat is, ha kell.

MADAME Oui, oui, la calandre, la calandre.

MOMOLO Igen, igen, mángorló!

MADAME Eh bien, monsieur, ne m’avez vous pas dit, qu’on a servi?

MOMOLO Hogyan mondja?

MADAME Nem azt mondta, hogy feltálalták a vacsorát?

MOMOLO De igen, feltálalták.

MADAME Alons donc, si vous plaît.

MOMOLO Parancsoljon. (Felajánlja a karját)

MADAME Bien obligée, monsieur Mángorló.

MOMOLO Mángorlónak hív?

MADAME Maga nős?

MOMOLO Nem, asszonyom, még kisfiú vagyok.

MADAME És miért nem nősül meg?

MOMOLO Nem nősülök, mert senki sem akar hozzám jönni.

MADAME Cependant, vous meritez beaucoup.

MOMOLO Köszönöm a jóságát.

MADAME Je ne puis pas dire d’avantage.

MOMOLO Ki akadályozza meg, hogy beszéljen?

MADAME C’est la pudeur.

89
MOMOLO Ugyan már! Pudőr! De életem…!

MADAME (becézőn) Frippon, coquin, badin!

MOMOLO Szeret?

MADAME (félre) Mais non, il est trop babillard. //Én aztán nem, ez
nagyon megbízhatatlan. (Momolónak, kimérten) Alons,
monsieur, si vous plaît.

MOMOLO (a kezét nyújtja neki) Szolgálatára.

MADAME (elfogadja) Bien obligée, monsieur Mángorló.

MOMOLO Menjünk. (Félre) Bárcsak egyszer megmángorolhatnám!

(El)

9. jelenet

Tizenkét személyre terített, hosszú asztal, tányérokkal, evőeszközökkel,

székekkel, stb. Az asztalon négy gyertya, és jónéhány fogás, többek között
ravioli, leveles tészta, stb. Hátul kredenc, rajta gyertyák, poharak, üvegek.
Előrehúzzák az asztalt. Mindenki, a Madame és Momolo kivételével.

ZAMARIA Tessék, tessék! Gyorsan, mert kihűl.

DOMENICA (Anzolettónak, halkan) Van remény! Nem mondott

nemet.

ANZOLETTO (Domenicának, halkan) Talán vigasztalódhatok…

ZAMARIA (félre) Nem akarom egymás mellé ültetni őket. Marta

asszony, maga ide. (Szinte középre ülteti)

MARTA Igen, uram, ahová parancsolja. (Leül)

ZAMARIA Anzoletto úr, jöjjön ide, Marta asszony mellé.

90
ANZOLETTO (félre) Nem erre számítottam. (Kínok között indul a
helyére, sajnálja, hogy nem ülhet Domenica mellé)

DOMENICA (félre) Én szegény! Ez eléggé nyugtalanító. (Az

ülésrendre érti)

MARTA (Zamariának) Miért nem ülünk úgy, mint kártyázás

közben?

ZAMARIA Most így lesz, és kész, ennek kell örülni. Én csinálom az

ülésrendet. Anzoletto úr ide. (Mutatja neki a Marta
melletti széket)

ANZOLETTO (szomorúan leül) Itt vagyok.

MARTA (Anzolettónak) Mi baja, fiatalember? Hiszen

elintéztem…!

ANZOLETTO (Martának) Kérem, hallgasson, kedves asszonyom,

magamon kívül vagyok.

ZAMARIA (Albának) Maga ide, komámasszony.

MARTA (Zamariának) Két nő egymás mellé?

ZAMARIA Jó! Ide jön maguk közé Momolo; jól aprítja a húst. Hol
van, Momolo úr? Keressék meg, és hívják ide. És jöjjön
Madame Gatteau is! (Albának) Ide, komámasszony.

ALBA Vigyázzon, hogy a madame ne hozza az illatait, mert ha

hozza, én megszököm. (Leül)

POLONIA Ne aggódjon, Alba asszony; ellenőriztem: nincsenek

illatai.

ZAMARIA Maga ide, Bastian úr.

BASTIAN (félre) A fenébe, most is kifogtam ezt a kőkemény

fagylaltot. (Leül Alba mellé)

91
ZAMARIA Jöjjön ide, Polonia kisasszony, ha van kedve.

POLONIA Szívesen, ahová parancsolja. (Leül Bastian másik

oldalára)

ZAMARIA (Lazarónak) Komámuram pedig ide.

LAZARO De kedves komámuram…

ZAMARIA Mi az, nem tetszik? A lányom mellé ültetem. Domenica,

te ide. (Az utolsó székre mutat)

DOMENICA (félre) Türelem… Legfeljebb mérget iszom…

ZAMARIA (Lazarónak) Mi az? Valami baj van, komámuram?

LAZARO Túl messze vagyok a feleségemtől.

ZAMARIA Na ne… Maga is féltékeny lett?

LAZARO Ugyan! Csak ismerem a természetét, és az asztalnál én

szoktam őt kordában tartani.

ALBA Á! Annyitól, amennyit eszem, semmi bajom nem lehet.

BASTIAN Meg aztán én is itt vagyok, ne aggódjon. Majd énfigyelek

rá.

LAZARO Kedves Bastian úr, akkor magára bízom. (Leül)

ZAMARIA (Elenának, akit Bastian mellé ültet) Ide, kislány.

(Agustinnak, akit Elena mellé ültet) Te pedig,
keresztfiam, ide.

AGUSTIN Én, ide? (Bastian mellé megy)

ZAMARIA (Agustinnak) Nem, nem! Ide Elenetta. Te meg ide.

ELENETTA Nem, uram, én nagyon jól vagyok itt! (Agustin mellett)

92
ZAMARIA Nem, fiacskám, mondom: egy férfi, egy nő. Ezer ördög!
Nem jó neked a feleséged mellett? Mitől félsz? Talán
Anzoletto úrtól? Nincs rá okod.

AGUSTIN Kedves keresztapám, ha szeret, engedje, hogy itt

maradjak.

ZAMARIA (Agostinónak) Maradj, ahol akarsz, vigyen el az ördög!

AGUSTIN (Elenettának, miközben leül) Így jobb étvággyal eszem.

ELENETTA (Agostinónak, miközben leül) Nekem is nagyobb lesz a

szabadságom.

10. jelenet

Momolo és az előbbiek

MOMOLO Na, álljon meg a menet, én is itt vagyok.

ZAMARIA Jöjjön! Hol van a madame?

MOMOLO A madame nem nagyon akar bejönni, a pudeur miatt.

ZAMARIA Jaj! Menjen, és mondja meg neki, hogy jöjjön ide.

MOMOLO Nem, komolyan beszélek. Anzoletto úr miatt nem akar

jönni.

ANZOLETTO Azt üzenem neki, hogy nincsenek vele szándékaim. Ami

történt, megtörtént. Ha haragszik, együttérzést érdemel.
Jó barátja leszek, csak hagyjon békén.

MOMOLO Jó, ha így van, idehívom. Tudják, ki vagyok én?

Monsieur Mángorló, szolgálatukra! // (A kaposvári példányban
ez van:) Ez már beszéd. Momolo-cupido repül. Közvetít
ifjú és öreg szívek között. (El)

93
MARTA Milyen kedves bolond ez!

POLONIA (Domenicának, halkan) Nem mondott magának semmit;

Domenica?

DOMENICA (Poloniának, halkan) Kedves barátnőm, kérem, hagyjon

most békén.

POLONIA (félre) Szegény! Sajnálom…

(A Domenica és Anzoletto közötti távolságra céloz) Nem

jó ez a mondás: „A távolság megoldja a problémákat.”
Most azt kellene mondani: „A távolság felnagyítja a
problémákat.”

10. jelenet

Madame Gatteau, Momolo és az előbbiek

MOMOLO Utat, utat a ceremóniamesternek! (Karját nyújtja a

madame-nak, és Zamariához vezeti.)

ZAMARIA Na! Végre itt van mindenki.

MADAME (hajlongva, miközben a többiek is üdvözlik őt) J’ai

l’honneur de présenter mon très-humble respect à toute la
compagnie.

ZAMARIA Én itt ülök, madame, és mivel azt mondta, mellém akar

ülni, fenntartottam magának ezt a helyet.

MOMOLO (Zamariának) Álljon meg a menet; a madame-nak

középre kell ülnie!

ZAMARIA Nem, uram, magának kell középre ülnie, hogy vagdossa a

húst.

94
MOMOLO Márpedig, komámuram, én ide fogok ülni. (Elenetta
mellé)

ELENETTA Nem, uram!

AGUSTIN Nem, uram!

ZAMARIA Oda menjen, mondom, üljön középre!

MOMOLO Igen, uram, igaza van. Én vagyok a legszebb – nekem

kell középen ülnöm. (Leül)

ZAMARIA Maga ide, madame. (Az utolsó üres székre mutat)

MADAME Bien obligée à votre politesse. Je vous remercie.

(Meghajol Zamaria felé, és leül)

ZAMARIA (Elenettának, miközben leül) Megengeded, kedves

keresztlányom, hogy ide üljek?

ELENETTA (Zamariának) Persze. Nem maga a házigazda?

AGUSTIN (Elenettának, halkan) Ne ülj olyan szorosan mellé.

ELENETTA (Agostinónak, halkan) Jaj, hát hozzá sem érek, ne aggódj!

(Momolo raviolit oszt mindenkinek. Mindenki szalvétát rak a nyakába.)

MADAME (a szalvéta fekrakásához Zamaria segítségét kéri) Faites-

moi l’honneur, monsieur.

ZAMARIA (még a szemüvegét is felteszi a művelethez) Jól csinálom?

MADAME Très-parfaitement; obligée, monsieur.

MOMOLO (osztogatja a raviolit) Marta asszony! … Anzoletto úr! …

Asszonyom! (Észreveszi, hogy Agustin mellett Anzoletto
ül, nem pedig nő) Mi ez? Baj van a sakktáblán: egy
paraszt nincs a helyén.

AGUSTIN (Momolónak) Ide, ide adjon! Ne sajnálja.

95
MOMOLO Vegyen csak, barátom. (Odatart egy másik tálat is) Ebből
is, csak tessék.

AGUSTIN Adjon a feleségemnek is.

MOMOLO (Agustinnak gúnyolódva) Látja? Még a nevét sem merem

kiejteni a számon. (A többeiknek) Ezt Zamaria úrnak, ezt
pedig a madame-nak.

MADAME Bien obligée, monsieur. (Kanállal és villával kezdi enni a

raviolit)

ELENETTA (Agustinnak, halkan) Mit szólsz? Látod, milyen keveset

adott?

AGUSTIN (Elenának, halkan) És nekem? Nézd meg. Csak hogy

bosszantson.

LAZARO (Albának) Drága feleségem…

ALBA Mi van?

LAZARO Ízlik?

ALBA Jaj! Tudod, hogy az ilyet nem tudom megenni.

LAZARO (Poloniának) Szegénykém! Csoda, hogy még életben van.

POLONIA (Lazarónak, halkan) Nem lehet, hogy csak nem éhes?

Mielőtt asztalhoz ültünk, bement a konyhába, és megevett
egy nagy adag galuskás levest.

LAZARO (Poloniának, halkan) Jaj, szegény! Persze, hogy akkor

nem fér bele több.

MARTA Kitartás, Domencia! Mi az? Nem eszik?

DOMENICA Dehogynem, eszem. (Félre) Érzem, hogy nem bírom

tovább.

96
MARTA (Anzolettónak, halkan) Szegénykém! Nagyon sajnálom.

ANZOLETTO (Martának, halkan) Nem tudom, kinek rosszabb: neki

vagy nekem?

ZAMARIA (a Madame-nak) Ízlik?

MADAME (Zamariának) Ils sont délicieux, sur ma parole.

ZAMARIA (a Madame-nak) Legyen olyan kedves, beszéljen olaszul.

MADAME (Zamariának, halkan) Oui, monsieur. Magáért bármit

megtennék.

ZAMARIA (a Madame-nak, halkan) Értem?

MADAME (Zamariának, halkan) Magáért, mon cher.

ZAMARIA (a Madame-nak, halkan) Mi az, hogy mon cher?

MADAME (Zamariának, halkan) Azt jelenti: kedvesem.

ZAMARIA (a Madame-nak, halkan) Nekem mondja, hogy

„kedvesem”?

MOMOLO Uraim, aki kér májat, vegyen.

POLONIA Nekem adjon egy szeletet.

MOMOLO (Miközben ad a májból Poloniának) Magának,

kisasszony? Magának nemcsak egy májat, hanem egy
szívet is adnék. Egy szívet.

MADAME (Zamariának) Ah! le bon morceau qu’est la coeur.

ZAMARIA (a Madame-nak) Mit mond, asszonyom?

MADAME (Zamariának) A szív a legjobb falat a világon.

ZAMARIA (a Madame-nak) Szereti?

97
MADAME (Zamariának) Oui, nagyon szeretem a szívet, de nem
mindet. A maga szívét, monsieur Jamaria, például biztos
szeretném.

ZAMARIA (a Madame-nak) Komolyan mondja?

MARTA Hogy van, Zamaria úr?

POLONIA Örülök, Zamaria úr.

MOMOLO (a nőknek) Na, álljon meg a menet. (Zamariának) Rám

figyeljen inkább, barátom, én közben felvágom a kappant.
(Felvágja, megmutatja)

ZAMARIA Mi az, rossz nyelvek? Mire akarnak kilyukadni? Már

beszélgetni sem lehet?

BASTIAN (nevetve) Hagyja, hadd beszéljenek, Zamaria úr. Ha már

ilyen szerencse éri, ne hagyja futni.

MARTA Nézzenek rájuk: mint két fiatal szerelmes!

Megirigyelhetnék a fiatalok is…

POLONIA Hát, igen. Ha egészség van, nem számítanak az évek.

BASTIAN Mindkettőjüknek van pénze, áldja meg őket az ég, és

legyenek boldogok.

ZAMARIA Mondjanak, amit akarnak, engem nem érdekel. (A

Madame-nak, halkan) Mi csak foglalkozzunk egymással.

MADAME (Zamariának, halkan) On parle mert mérgesek.

MOMOLO Vegyenek a kappanból! Felvághatjuk a másikat is, ha

kell.

MARTA (iszik) Hölgyeim, uraim; azokra, akik szeretnek!

98
MADAME Je vous fais raison, amdame, et que vive l’amour.
(Zamariára néz, iszik)

ZAMARIA Éljen a szerelem! (iszik)

BASTIAN Éljen Zamaria úr! (iszik)

POLONIA Éljen Madame Gatteau! (iszik)

MADAME Vous me faites bien de l’honneur.

MOMOLO Álljon meg a menet! A legszebb férfi egészségére! Éljen

Momolo! (Iszik)

ELENETTA Az egész társaság egészségére! (iszik)

AUGUSTIN Erre az utolsóra még egyszer! (iszik)

LAZARO A feleségem egészségére! (iszik)

ALBA Köszönöm. A férjem egészségére! (Vizet iszik, nevet)

LAZARO Vízzel akarsz koccintani?

ALBA Mi mással? Tudod, hogy bort nem iszom.

POLONIA (Lazarónak, halkan) A konyhában azért elég sokat

megivott.

LAZARO (Poloniának, halkan) Igen, néha felírja neki az orvos.

MARTA Maga nem iszik, Anzoletto úr? Adjanak neki egy korty
bort, legalább a koccintás kedvéért!

POLONIA Maga sem iszik, Domenica? Adjanak a kisasszonynak is!

DOMENICA (a szolgáknak) Nem, nem, ne fáradjanak, nem iszom.

ZAMARIA (Domenicának) Mi van veled? Nem eszel, nem iszol, csak

lógatod az orrodat?

99
DOMENICA Kedves apám, hagyjon engem, hadd szórakozzanak a
többiek.

ZAMARIA Mi az? Mit akarsz mondani?

DOMENICA Én? Semmit.

MARTA Kedves Zamaria úr, azt akarja, hogy ne legyen szomorú

ez a lány? Hiszen maga az oka.

ZAMARIA De hát miért?

MARTA Mond valamit, aztán egész máshogy viselkedik. Hagyja,

hogy reménykedjen, aztán… aztán… de nem mondok
többet.

ZAMARIA Azért hagytam, hogy reménykedjen, hogy legyen

türelmes.

MARTA És miért ültette az egyiket Mestrébe, a másikat meg

Margherába?

ZAMARIA De kedves Marta asszony…

MARTA (hevesen) De Zamaria úr…

MOMOLO Na, álljon meg a menet.

BASTIAN (Momolónak) Hallgasson, maradjon csendben, ne szóljon

bele!

MOMOLO Hadd beszéljenek a férfiak.

BASTIAN Hadd beszéljen a feleségem.

MARTA (Bastiannak) Már beszéltem Zamaria úrral, és tudom, mit

mondott.

MOMOLO Álljon meg a menet.

BASTIAN Hallgasson.

100
(Alba ingerülten feláll.)

MARTA Mi az? Rosszul van?

LAZARO Mi van veled?

ALBA Elnézést kérek, bocsássanak meg. Zúg a fejem. Nem

bírom tovább ebben a lármában

LAZARO Akarod, hogy hazamenjünk?

ELENETTA Ugyan, komámuram, komámasszony, nyugodjanak meg,

az ég szerelméért!

MARTA (Albának) Menjen Domenica helyére, ott nem fogja

megsüketíteni a férje!

LAZARO (Domenicának) Igen, jöjjön ide. Nem baj?

DOMENICA (Feláll) Mindegy, ahogy parancsolják.

ALBA (felkel a helyéről) Ilyen vagyok, bocsássanak meg. Olyan

rossz a fejem, hogy minden semmiségtől megfájdul.

LAZARO (Poloniának) Nagyon érzékeny szegény.

MARTA Én is szeretnék a férjem mellé ülni. (Bastian mellé ül)

BASTIAN (Martának) Minek ez az újítás?

MARTA (Bastiannak, súgva) Jaj, hallgass, nem értesz semmit.

DOMENICA (Martának) Miért nem maradt a helyén?

MARTA Mert itt jobb nekem.

DOMENICA És én? Mit akar, hová menjek?

MARTA Nincs ott egy üres szék? (Arra a székre mutat, amelyen ő
ült, Anzoletto mellett)

DOMENICA Nem akar inkább maga átülni ide, apám?

101
MADAME (Domenicának) Pardonnez-moi, mademoiselle, monsieur
votre père, ne me faira pas cette incivilité.

DOMENICA Akkor én is leülök. (Leül)

ZAMARIA (észreveszi Domenicát Anzoletto mellett, félre) Mit

csináljak? Muszáj türelmesnek lennem.

ANZOLETTO (Domenicának, halkan) Hála az égnek!

DOMENICA (Anzolettónak, halkan) Végre ideértem.

ANZOLETTO (Domenicának, halkan) Már alig bírtam!

MARTA Domenica?

DOMENICA Asszonyom?

MARTA (áthajol Momolo előtt; halkan) Jól elrendeztem…?

DOMENICA (áthajol Momolo előtt; halkan) A lehető legjobban.

MOMOLO (mogorván) Megmondjam, hogy mit gondolok? Egy

úriember előtt nem illik így beszélni. Bármi leszek a
kedvükért, de nem a játékszerük, akinek kitéphetik a
szívét.

MARTA (Momolónak) Mi az? Megőrült?

DOMENICA (Momolónak) Elment az esze?

ZAMARIA Momolo. Mi történt? Mit csináltak magával?

MOMOLO Kedves Bastian úr, legyen szíves, jöjjön ide, mert egy
kicsit rám telepedtek a hölgyek. (Felkel)

BASTIAN (Felkel, odamegy a Momolo helyére) Itt vagyok, barátom!

Ne húzza fel magát, mert nincs rá oka.

MARTA (Momolónak) Nem értem, mivel bosszantottam fel.

102
MOMOLO Álljon meg a menet! Mindjárt elmúlik. (Leül Polonia
mellé, nevet)

MARTA Na, magyarázza el.

MOMOLO Most csak nagyvonalakban… Mindenki a szíve

választottja mellé került, aztán én is elintéztem
magamnak… (Poloniának) Mit szól, életem? Jól
csináltam?

POLONIA Jaj, mikor jön meg már az esze?

MOMOLO Lehet, hogy soha, nem tudom. / (Kaposvári pld.:) Azt most
pontosan nem tudom.

MARTA (Momolónak) Menjen, mert csak felidegesít. Az előbb

még milyen morcos volt!

AGUSTIN (Elenettának, halkan) Legalább mi ott maradunk, ahol

voltunk.

ELENETTA (Agostinnak, halkan) Mi jól vagyunk itt…

AUGUSTIN (Elenettának, halkan) Milyen jót ettem!

ELENETTA (Agostinnak, halkan) És még nincs is vége!

MARTA Most mire koccintsunk?

MOMOLO Majd én megmondom. Anzoletto barátunk szerencsés

utazására. (Iszik)

MARTA Fulladjon meg tőle!

MOMOLO Miért kéne megfulladnom?

MARTA Mert Domenica nem utazik Anzolettóval, azért.

MOMOLO Adjanak még! Anzoletto és Domenica szerencsés

utazására! (Iszik)

103
MARTA (Momolónak) Fulladjon meg!

MOMOLO (Martának) Már megint…?

MARTA Mert Zamaria úr nem adta rá az áldását.

MOMOLO (a szolgáknak, hangosan) Adjanak inni!

BASTIAN Barátom, most már egy kortytól is meg fog fulladni.

MOMOLO Álljon meg a menet! Adjanak inni!

Ürítem poharam Zamaria úrra,

hogy engedje el a lányát a nagy útra! (Iszik)

MARTA Fulladjon meg!

MOMOLO (a szolgáknak, hangosan) Adjanak inni!

POLONIA (elveszi tőle a poharat) Mi az? Megőrült?

MOMOLO (Poloniának) Álljon meg a menet!

POLONIA Álljon meg maga, és ne igyon többet, szerintem.

MADAME Alons, monsieur, alons, játsszunk egy négyes partit.

Monsieur Anjoletto és mademoiselle Dominique;
monsieur Zamaria et moi.

MARTA Gyerünk, csak bátran, Zamaria úr!

LAZARO (Zamariának) Komámuram?

ZAMARIA Mi az?

LAZARO Hallgasson rá. Egy kis feleség nagyon szép dolog ám.

ZAMARIA Komolyan mondja?

MOMOLO Álljon meg a menet. Hallgassák meg, mit mond egy férfi.
Ki vagyok én? Momolo, a mángorlós. Jó, becsületes,
dolgos, kötelességtudó ember, de soha nincs spórolt

104
 pénze. Miért nincs spórolt pénzem? Mert nincs
feleségem. Nincs, aki ellenőrizzen, nincs, aki irányítson.
Csak csúszom lefelé a lejtőn. Nősüljenek meg. Én
megnősülök. Mikor? Mikor? Amikor ez a szép lány
akarja. (Poloniára mutat)

POLONIA (Momolónak) Jöjjön meg az esze, és magához megyek.

MOMOLO (Poloniának) Jöjjön hozzám, és megjön az eszem.

POLONIA (Momolónak) Nem bízom magában.

MOMOLO (Poloniának) Tegyen próbára.

MARTA Rajta, Momolo, zárja rövidre. Nősüljön meg, ha akar, ha

nem akar, hagyja a fenébe; minket sokkal jobban érdekel,
hogy mi lesz Domenicával és Anzolettóval.

ZAMARIA Asszonyom, ebbe talán nekem is van némi beleszólásom.

MARTA Igen, uram, de tulajdonképpen mi a problémája?

ZAMARIA Az, hogy a lányomon kívül senkim sincs a világon, és

nincs lelkierőm elengedni.

MARTA (Zamariának) De ha egyszer szereti őt, miért akarja

boldogtalannak látni? Azt akarja, hogy ágynak essen, és
ápolhassa?

ZAMARIA (Domenicának, patetikusan) Hát már ilyen állapotban

vagy?

DOMENICA Drága apám, nem tudom, mit mondjak. Bevallom,

nagyon szenvedek, és nem tudom, mi lesz velem.

ZAMARIA És volna szíved itt hagyni? Öreg vagyok, nincs senkim,

és képes volnál elhagyni?

MARTA Miért nem megy vele maga is, Zamaria úr?

105
BASTIAN Miért nem házasodik meg?

POLONIA Miért nem tart a Madame-mal?

MOMOLO Vegyen példát rólam! Nősüljön meg, barátom!

MARTA És akkor elkísérheti az asszonyát.

ZAMARIA És az üzlet? A vevőim? A boltom?

DOMENICA Drága apám, amikor Anzoletto visszajön, hazajövünk mi

is.

ZAMARIA De mi lesz közben az üzletemmel? Veszítsem el a

befektetéseimet? Hagyjam itt a vevőimet?

MOMOLO Álljon meg a menet! Barátom, ha szüksége van egy

ügynökre, egy igazgatóra, aki megbízható és becsületes,
számíthat rám – ismer, tudja, hogy ki vagyok. Számíthat
rám.

BASTIAN Megígérem, hogy csak a maga embereivel dolgoztatok, és

átveszem a vevőit is, de akkor maga is tartsa a szavát,
Anzoletto, és küldje a mintákat, ahogy megígérte.

ANZOLETTO Igen, minden úgy lesz, ahogy Zamaria úrnak ígértem;

Lazaro és Agustin urak rá a tanúim. Mindig időben itt
lesznek a minták.

MARTA Nos, mit határoz, Zamaria úr?

ZAMARIA Nem tudom. Az ilyet nem lehet egy pillanat alatt

eldönteni.

MADAME Figyeljen rám, monsieur Jamaria. Magának van pénze, és

nem fogja elveszíteni. Nekem is van valamicském,
úgyhogy trés boldogan élhetné le avec moi az életét.

106
ZAMARIA (feláll) Madame, tegyen meg nekem egy szívességet,
jöjjön velem arrébb egy kicsit.

MADAME (Feláll) Très-volontiers, monsieur.

ZAMARIA (félre) Muszáj puhatolóznom még egy kicsit. (A

többieknek) Uraim, engedelmükkel… (El)

MADAME Messieurs, avec votre permission. (El)

DOMENICA Adná az ég, hogy sikerüljön! (El)

12. jelenet

Mindenki, Zamaria, a Madame és Domenica kivételével. Mindenki feláll, és

előre jön. A szolgák leszedik az asztalt. Agostino és Elena a háttérben marad.

MARTA Örülök, Anzoletto úr.

ANZOLETTO Maga reménykedik?

MARTA Szerintem nyert ügyük van.

BASTIAN Zamaria úr óvatos ember. Előbb meggyőződik a Madame

anyagi helyzetéről.

POLONIA Á, a madame-nak rengeteg pénze és ékszere van; jól áll

anyagilag, de még mennyire jól!

MOMOLO Három férje volt, nem? Egy kicsit ettől, egy kicsit attól;
szép lassan meggazdagodott.

MARTA Ír majd nekünk, Anzoletto úr?

ANZOLETTO Nem hiszi? Írok a kedves barátaimnak, írok a

munkaadóimnak, gyakran fognak hallani felőlem, és csak
az igazat… Mert a világon a legfontosabb számomra a
szív őszintesége, a kimondott és leírt szavak igazsága.

107
(Agustin és Elenetta suttogva beszélgetnek, elmennek.)

MOMOLO Hurrá! A féltékenyek elpárologtak.

ANZOLETTO Hadd menjenek. Mindenkit a hibáival együtt kell

elviselnünk. Főleg azokat, akik nem ártanak senkinek.
Higgye el, barátom, nincs érdekesebb tanulmány, mint az
emberi karakterek megfigyelése! Jó példával kell
szolgálni, és magunkat is javítani, amikor másokban
felfedezünk valami rosszat.

MARTA Írjon gyakran, Anzoletto úr!

ANZOLETTO Írok, de maguk is írjanak.

MOMOLO Megírunk minden újságot.

ANZOLETTO Nagyon fogok örülni…

MOMOLO És ha rossz kritika jelenik meg magáról, azt is elküldjem?

ANZOLETTO Ha kritika, igen. Ha szatíra, ne. De manapság, azt hiszem,

nehéz szatirikus él nélkül kritizálni, úgyhogy inkább ne
küldjön semmit, ne fárassza magát. Akár rólam, akár
másról írnak, nem szívesen olvasom. Ha megjelenik
rólam valami rossz, annyi baj legyen, úgysem volna
érdemes válaszolni, mert ha az ember téved, a sok
beszéddel csak ront a helyzetén, ha meg igaza van, azt
előbb-utóbb úgyis megtudja a világ.

COSMO Uraim, Zamaria úr üzeni, hogy legyenek szívesek

átfáradni a másik szobába.

MARTA Melyikbe?

COSMO Az előszobába; ott lesz a tánc.

108
MARTA Menjünk, Anzoletto úr. Meglátja, minden jó lesz…
Menjünk. (Belekarol Anzolettóba)

ANZOLETTO Még mindig reszket a szívem.

MARTA Férjem, jöjjön maga is, menjünk. (Bastianba is belekarol)

BASTIAN Legalább jószívű a feleségem. (Martával és Anzolettóval

el)

MOMOLO Felajánlhatom a szolgálataimat?

POLONIA Talán ha Zamaria úr felajánlja, hogy igazgassa az üzletét.

MOMOLO Maga szerint képes volnék rá?

POLONIA Egy kicsit meg kell komolyodnia, de a képessége megvan

hozzá, és tulajdonképpen megbízható.

MOMOLO (Poloniának) Ó! Áldott legyen, aki szeret engem.

POLONIA Jól van, jól van, menjünk. (Belekarol)

MOM OLO (Lazarónak és Albának) Engedelmükkel…

LAZARO (Albának) Gyere, drágám, menjünk. Szórakozzunk egy

kicsit.

ALBA Én a legszívesebben lefeküdnék.

LAZARO Akarod, hogy hazamenjünk?

ALBA Dehogy! Sértsük meg őket?

LAZARO Le akarsz dőlni egy kicsit?

ALBA Menjünk, táncolni akarok. (Feláll, majd el)

LAZARO (félre) Bravó! Milyen édes az én feleségem! (El)

109
 13. jelenet

Kivilágított szoba, bálteremnek berendezve. Domenica, Zamaria, a Madame,

Augustin, Elena és mások; mindnyájan ülnek. Aztán Marta, Anzoletto és
Bastian, majd Polonia és Momolo, végül Alba és Lazaro.

MARTA Itt vagyunk, Zamaria úr.

ZAMARIA (feláll a helyéről, és Anzoletto elé siet) Jöjjön, Anzoletto

úr, jöjjön csak, fiam. Döntöttem: magához adom a
lányomat, és magukkal utazom. Áldásom rátok. A vőm
vagy, a fiam vagy!

MARTA Éljen, éljen! Domenica, annyira örülök, hogy ezt

megérték. Hadd csókoljam meg.

DOMENICA (Feláll) Köszönöm, köszönöm.

ANZOLETTO Kedves Zamaria úr, nem találok szavakat, hogy

megköszönjem, örömömben nem jut semmi az eszembe.

BASTIAN Örülök, Anzoletto! Örülök, Domenica!

MOMOLO Én is, Anzoletto barátom, szívemből.

POLONIA Én is. Mint mindenki. Tényleg.

LAZARO Bravó, bravó! Én is örülök. (Albának) Feleségem, gyere

ide te is, hallgasd, mi újság…

ALBA (szokás szerint flegmán) Á, hallottam már, és örülök.

LAZARO (mindenkinek) Szegénykém, annyira gyenge, hogy le

kellett ülnie.

ELENETTA Keresztapám, Domenica, nagyon örülök.

AGUSTIN (kézen fogja Elenát, és visszavezeti a helyére)

110
ZAMARIA (Augustinnak) Vigyázzon rá, nehogy elsírja magát.
(Momolónak) Momolo úr, egy szóra…

MOMOLO Tessék, mester úr.

ZAMARIA Mivel bebizonyította az irántam való nagyrabecsülését,

úgy gondolom, hogy magára bízom üzletemet.

MOMOLO Pontosan teljesítem az utasításait.

ZAMARIA Adok egy évi átalányt, továbbá a haszon harmadát, hadd

fűződjön érdeke is a dologhoz.

MOMOLO Ahogy parancsolja.

ZAMARIA De legyen férfi.

MOMOLO Ha azt akarja, hogy férfi legyek, biztos arra gondol, hogy
nősüljek meg.

ZAMARIA Nősüljön meg.

MOMOLO (Poloniának) Megnősülök, ha ez a szép lány akar engem.

POLONIA Igen, most, hogy megalapozott egy kis vagyont, magához

megyek.

MARTA Gyerünk, mert leégnek a gyertyák! Kezdjük el a táncot!

ZAMARIA Máris, asszonyom, de mielőtt elkezdenénk: gyerekek,

adjátok a kezeteket. (Anzolettónak és Domenicának)

ANZOLETTO Itt vagyok, boldogan…

DOMENICA Mindjárt elájulok a boldogságtól…

ANZOLETTO Férj és feleség. (Megfogják egymás kezét)

BASTIAN Anzoletto úr, még egyszer nagyon örülök. Jó utat, és ne

felejtsen el bennünket.

111
ANZOLETTO Hogy mondhat ilyet, kedves Bastian úr? Hogyan
felejthetném el az imádott hazámat? A munkaadóimat? A
drága barátaimat? Nem először utazom el, és bárhová is
mentem, Velence neve mindig be volt vésve a szívembe.
Ott őriztem a szépségét, és minden jót, amiben itt részem
volt. Mindig vissza akartam jönni - mindig haza is tértem,
és mindig boldogan. Sok várossal volt alkalmam
összehasonlítani Velencét, de mindegyiknél szebbnek,
pompásabbnak, nagyszerűbbnek találtam. Egyre
szebbnek láttam mindig, amikor visszatértem, és így lesz
ez most is, ha hazahoz a gondviselés. Bevallom, és a
becsületemre esküszöm, hogy fájó szívvel indulok útnak;
nincs az a pénz, nincs az a szerencse, ami kárpótolhatna
azért, hogy távol kell lennem azoktól, akiket szeretek.
Őrizzenek meg a szeretetükben, drága barátaim, és áldja
meg magukat az ég, ezt kívánom teljes szívemből.

MARTA Elég, ne folytassa, mert még elsírom magam. Zamaria úr,

kezdjük el a táncot.

ZAMARIA Egy pillanat. Van még egy kis elintéznivalóm, de máris

jövök. Madame… (magához hívja)

MADAME (feláll) Que voulez-vous, monsieur?

ZAMARIA Jöjjön ide, legyen szíves.

MADAME Me voici à vos ordres. (Odalép hozzá)

ZAMARIA A lányom férjhez ment.

MADAME Madame, monsieur. (Domenicának és Anzolettónak) Je

vous fais mon compliment.

ZAMARIA Ha akarja, mi is összeházasodhatunk.

112
MADAME Quel bonheur! quel plaisir! que je suis heureuse, mon
cher ami!

ZAMARIA Akarja vagy nem akarja? Mondja szépen olaszul.

MADAME Voici la main, mon petit coeur. (Kezét nyújtja

Zamariának)

ZAMARIA Férj és feleség.

MADAME (Zamariának) Ah mon mignon!

MOMOLO Álljon meg a menet. A kettes találat nem sokat ér.

Polonia, hadd legyen hármasunk.

POLONIA Értem. Ugyanazzal a lendülettel meg akar nősülni maga

is.

MOMOLO Miért, a többiek milyen lendülettel nősültek?

ZAMARIA Ugyan már, Polonia, kövesse a példánkat.

POLONIA Azt tanácsolja, hogy kövessem?

ZAMARIA Igen, azt tanácsolom, és boldog lennék, ha megtenné.

POLONIA (Momolónak) Hát… akkor úgy lesz, ahogy akarja.

MOMOLO Feleségem.

POLONIA Férjem.

MARTA Bravó!

LAZARO Na, ezzel is megvolnánk.

ANZOLETTO Nagyon örülök.

MOMOLO Álljon meg a menet. (Komolyan) Úgy érzem, kezd

megjönni az eszem.

113
DOMENICA Menjünk, én is boldogan táncolok. Az elutazás
fájdalmáról nem kell beszélnem, Anzoletto erről már
mindent elmondott. Elég annyi, hogy én is nagyon hálás
vagyok a jótevőimnek, és mindazoknak, akik szeretnek.
Menjünk, élvezzük ezt a karneválvégi éjszakát.
Hölgyeim, uraim, nagy jóindulattal voltak irántunk, de
biztos vannak olyanok is, akik élvezik ugyan a csodálatos
karneváli estéket, de bennünk most csalódtak. Kérem,
bocsássanak meg nekünk, legalább a szegény
mintarajzolójuk kedvéért.

114