Pécsi Tudományegyetem – Általános Orvostudományi Kar

Anatómiai Intézet

Bevezetés az anatómiába
1. év 1. szemeszter

Mansur ibn Ilyas (Iran, ca. 1390)

A BONCTERMI GYAKORLATOK TANANYAGA

fogorvostan-hallgatók számára
2019
Segédlet az 1. előadásban elhangzottak tanulásához

1.1. A test fő részei

latin neveikkel

1. ábra

© dr. Tóth Pál 2

 1.2. A fő síkok és irányok

2. ábra 3. ábra

1.2.1. Síkok

Két, egymásra merőleges függőleges síkot kell megkülönböztetni: az elölről hátra haladó a
nyílirányú (sagittalis, 2. ábra S; sagitta = nyíl), a balról jobbra haladó a homlokirányú (frontalis, 2.
ábra F) sík. A testet két, közel szimmetrikus bal és jobb félre oszja a mediansagittalis sík (3. ábra:
piros). Az ezzel párhuzamos síkokat para-mediansagittalis síkoknak nevezzük (3. ábra: sárga). A
vízszintesen elhelyezkedő síkok a horizontalis síkok (2. ábra H, 3. ábra: zöld), értelemszerűen ezek
merőlegesek a függőleges síkokra.

1.2.2. Irány- és helyzetjelölő szavak (4. ábra)

Az irányt és helyzetet mindig a test anatómiai pozíciójában (2. és 3. ábrák) kell értelmezni.
Mindkét függőleges síkban használhatóak a felsőbb (S: superior, -us) és alsóbb (I: inferior, -us)
helyzetjelölő szavak, melyek egyben irányokat (felfelé, lefelé) is meghatároznak. Az előbbivel
azonos értelmű (synonim) a fejvégi (cranialis, cranium = koponya), az utóbbival pedig a farokvégi
(caudalis, cauda = farok). A frontalis és horizontalis síkokban értelmezhetőek a test
középvonalába eső (az ábra mediansagittalis síkjának minden pontja: medianus, -a, -um), a
középvonalhoz közelebbi (M: medialis, -e), valamint a középvonaltól távolabbi (L: lateralis, -
e) jelzők. A sagittalis és horizontalis síkokban egy képlet lehet elülső (A: anterior, -us), vagy
hátulsó (P: posterior, -us). Az előbbit helyettesítheti a hasoldali (ventralis, venter = has), az
utóbbit pedig a hátoldali (dorsalis, dorsum = hát). Egymáshoz képest bármilyen helyzetben lévő
három képlet közül a középsőt közbülsőnek (ME: media, -um) nevezzük.

© dr. Tóth Pál 3

Mozgékonyságukból adódóan a végtagokon a felső helyett inkább használatos a törzshöz
közelebbi (Pr: proximalis, -e), az alsó helyett a törzstől távolabbi (Di: distalis, -e). A fogak
leírásánál sajátos jelzőket használnak (ld. Anatómia 2).

4. ábra

© dr. Tóth Pál 4

1.2.3. Tengelyek

A tengelyek ismerete az ízületek mozgásainak értelmezéséhez szükséges. Egyértelmű a

függőleges (supero-inferior vagy cranio-caudalis = verticalis) tengely. A síkok nevei közül
egyedül a sagittalis (elölről hátra haladó, azaz antero-posterior) jelző használható tengely
jelölésére. A horizontalis és frontalis síkban értelmezhető még a transversalis vagy
haránttengely, ami jobbról balra (vagy balról jobbra) irányul. (Figyelem! A horizontalis és frontalis
síkokban számtalan tengely képzelhető el, így önmagában a horizontalis vagy frontalis tengely fogalma nem
használható!)

Minthogy két pont meghatároz egy egyenest, így a tengelyt is, ezért a tengely két pontjának
egymáshoz viszonyított helyzetét kell megadnunk a tengelyek meghatározásához. Minden, az
előző háromtól eltérő tengelyt a megfelelő irányjelzők kombinálásával írunk le, pl. medio-
lateralis, elöl-medialról hátra-lateralra haladó tengely stb.

1. gyakorlat

2.1. A csontok

5. ábra

Az ember csontváza (skeleton) 206 csontból (os, -sis) áll, melyek közül részletesen a koponyát
alkotóakat kell tudni.

A csontok főbb feladatai:

- a test vázát képezik,
- a mozgásszervrendszer passzív alkotói,
- belső szerveket (pl. agy, szív, máj stb) védenek,
- egyesek vörös csontvelőt tartalmaznak, ami a vérképzés egyik fontos helye.

© dr. Tóth Pál 5

A csontokat kívül tömött, kollagénrostos kötőszövet, a csonthártya (periosteum, peri = körül)
borítja, mely ereket és idegeket tartalmaz. Ezek biztosítják az élő csontszövet ellátását. A test
növekedése során a csonthártya felől történik a csontok vastagságbeli növekedése. A
csonthártya alatt kompakt, beljebb szivacsos csontállomány található (5. ábra), aminek üregeit
csontvelő tölti ki. Ez felnőttben általában zsírvelő, azaz sárga csontvelő, vörös csontvelőt
főként a lapos csontok tartalmaznak. A szivacsos csontállomány gerendái a csontra ható erők
erővonalainak megfelelően helyezkednek el. Az erő nagyságának vagy irányának
megváltozásához a csontok ezen gerendák átépítése révén alkalmazkodnak (ld. sport vagy
hosszan tartó ágyban fekvés).

Típusaik (6. ábra)

6. ábra

A. Hosszú, csöves csontok (ossa longa, longus, -a, -um = hosszú; a végtagok legtöbb csontja ilyen)
Rajtuk két végdarabot (epiphysis proximalis et distalis, epi = rá, fölé; epiphyomai = ránőni),
valamint egy közti darabot (diaphysis, diaphyomai = közéje nőni) különböztetünk meg, ami
© dr. Tóth Pál 6
 általában azonos a csont testével (corpus). A test üregében csontvelő található. Az
epiphyisek és a diaphysis határán növekvő csontban porckorongok (epiphysis-fugák)
vannak, amik a csont hossznövekedését biztosítják. Korai elcsontosodásuk törpeséget
eredményez.

Név szerint a következő, ebbe a csoportba tartozó végtagcsontok ismerendők:

- humerus (felkarcsont)
- radius (orsócsont)
- ulna (singcsont)
- femur (combcsont)
- tibia (sípcsont)
- fibula (szárkapocscsont)

B. Köbös csontok (ossa brevia, brevis, -e = rövid; ilyenek: a kéz- és lábtő csontjai, csigolyák)
Szabálytalanok, kiterjedésük a tér három irányában közel azonos. Szivacsos belső
állományuk üregeit jobbára zsírvelő foglalja el. (N.B.: A csigolyatestekben
vöröscsontvelő van felnőttben is!)

C. Lapos csontok (ossa plana, planum, -i = sík; ilyenek: az agykoponya csontjai, lapocka, bordák, szegycsont,
csípőcsont)
Ezekben a csontokban két, vékony tömör csontréteg szivacsos csontállományt határol,
aminek üregeit mindig vöröscsontvelő tölti ki.

D. Légtartalmú csontok (ossa pneumatica, pneuma = levegő; ilyenek: az arckoponya legtöbb csontja)
Finom csontlemezből álló, bonyolult alakú csontok, melyekben nyálkahártyával bélelt
légtartalmú üregek vannak (sinus paranasales). Ezek, a csontok könnyítése mellett, a
hangadás számára is fontos rezonálótérként működnek.

2.2. Az ízületek általános szerkezeti elemei,

típusai és mozgásai (példákkal)

2.2.1. A csontok közötti összeköttetések típusai

A csontokat egységes vázrendszerré vagy folytonos (synarthrosis, -es, syn = össze, arthros = ízület),
vagy megszakított (diarthrosis, -es, diarthroein = részekre tagolni) összeköttetések kapcsolják
össze. Ezen utóbbiak az ízületek (articulatio, -nes), amik a csontok egymáshoz viszonyított
elmozdulását, a csontváz mozgékonyságát biztosítják. A folytonos összeköttetésekben szinte
nincs elmozdulás.

© dr. Tóth Pál 7

A.) SYNARTHROSES

A csontok folytonosságát különböző szövetek biztosíthatják, ezek szerinti típusaik:

i. Synostosis (a csontok közt csontszövet van)

Ebben az esetben a csontokat eredetileg összetartó szövet (porc vagy kötőszövet)
fokozatosan csonttá épül át (pl. a medencecsontot három csont, a keresztcsontot öt
csigolya összecsontosodása alakítja ki).

ii. Synchondrosis (a csontok közt porcszövet van, kollagén rostos porc, chondros: porc, gr.)
Ez az összeköttetés már csekély rugalmasságot biztosít a kapcsolatnak. Ilyenek
találhatóak bizonyos koponyacsontok között (ld. a koponyánál). Egyesek
elcsontosodhatnak, míg mások idős korig megmaradnak. A mechanikailag
legfontosabb porcos összeköttetések a gerincoszlopot alkotó csigolyák testeit
összekapcsoló csigolyaközti porckorongok, melyek csillapítják az agy rázkódását (pl.
járáskor). A légzőmozgást biztosítják a szegycsont és a bordák porcos összeköttetései.
A szeméremcsontokat összekapcsoló porcban sagittalis rés van, így ez átmenet az
ízületek felé (ezért nevezzük symphysis-nek).

iii. Syndesmosis (= a csontok közt kötőszövet van, szalagos összeköttetés, desmos = kötél)
Nagyon erősek az alkarcsontok között, valamint a lábszár csontjai között kifeszülő
csontközti membránok. Két speciális fontosságú szalagos csontösszeköttetést ki kell
emelnünk, ezek:

iii.a.) sutura, -ae (suere = varrni)

Ezek a koponyacsontokat összekapcsoló varratok (ld. 6. ábra). A fogazott varrat (sutura
serrata, serra: fűrész) esetében a zegzugos csontszélek asztalosok által használt
csapolás módján illeszekednek össze. Ezek az agykoponya csontjai között találhatóak.
Pikkelyvarrattal (sutura squamosa, squama = halpikkely) a halántékcsont kapcsolódik a
környezetéhez. Az arckoponya csontjai között lapos varratok (sutura plana)
biztosítják az öszeköttetést. A varratok idős korra különböző mértékben
elcsontosodhatnak.

iii.b.) gomphosis, -es (gomphos = cövek, ék)

A fogak ezzel a speciális syndesmosissal illeszkednek a fogmedrekbe. A különböző
irányultságú rostok összessége a periodontium (odontos = fog).

Mindkét kiemelt syndesmosis esetében finom kollagénrostok ezrei tartják össze az

illeszkedő csontok csonthártyáját, vagy a csonthártyát és a fog gyökerét, melyek
összességükben nagyon erős kapcsolatot jelentenek.

© dr. Tóth Pál 8

B.) DIARTHROSES = ARTICULATIONES (7. ábra)

7. ábra

Az ízületet két, egymásnak többé-kevésbé megfelelő alakú ízvég illeszkedése alkotja. Az

ízvégek közül az egyik általában domború (ízfej = caput articulare), a másik homorú (ízvápa =
cavitas articularis, cavitas = mélyedés). Az ízvégek alakja szinte mindig meghatározza az ízület
mozgásait, ezért nagyon fontos azokat valamilyen téridomhoz hasonlítani (8. ábra).

8. ábra (Forrás: Gray’s Anatomy)

Az ízvégek egymáson történő könnyű elmozdulását az ízvégeket borító vagy bélelő porc
(cartilago articularis, cartilago = porc, lat.) biztosítja. Ez az ízületek többségében üvegporc
(hyalin), de jelentős nyíró jellegű mechanikai igénybevételnek kitett felületek ennél erősebb
borítást, rostporcot (kollagén rostos porc) igényelnek (pl. a rágóízület!). Ha az ízfelszínek alakja
egymástól lényegesen eltér, az ízfelszínek között az alaki eltérést (incongruentia) csökkentő
rostporcos korong (discus articularis) vagy meniscus (ha a korong középütt lyukas)
helyezkedhet el (pl. a rágóízületben!). Az ízületek üregét (cavum articulare) légmentesen tok
(capsula articularis, capsula = tok) zárja körül. Ennek belső rétege (membrana synovialis)
termeli a synoviát (ovum = tojás), egy viszkózus „kenőanyagot”, ami az ízületek mozgásai során
fellépő súrlódást minimalizálja. Külső rétege kollagénrostos lemez (capsula fibrosa, fibra, -ae =
rost). Az ízvégeket ízületi szalagok (ligamentum articulare, ligamentum = kötelék) rögzítik
egymáshoz. Általában az ízület tengelyében erednek, ezáltal a tengely körüli mozgásokat
megengedik, másokat korlátoznak.

© dr. Tóth Pál 9

2.2.2. Az ízületek osztályozása

Az ízületeket tengelyeik száma alapján csoportosítjuk. Lehetnek egytengelyű, kéttengelyű és

soktengelyű ízületek.

i.) Egytengelyű ízületek (9. ábra) - közös vonásuk, hogy az ízfelszínek henger alakúak.
- csuklóízület: az ízfelszínek tengelye merőleges az ízesülő csontok tengelyére (pl. az
ujjpercek közötti ízületek)
- forgóízület: az ízfelszínek tengelye megegyezik az egyik ízesülő csont tengelyével,
vagy azzal párhuzamos (pl. az alkarcsontokat összetartó ízületek)

9. ábra (Forrás: Gray’s Anatomy)

ii.) Kéttengelyű ízületek (10. ábra) - közös vonásuk, hogy tengelyeik egymásra merőlegesek.
- tojásízület: van domború (ízfej) és homorú (ízvápa) összetevője (pl. a csukló ízülete)
- nyeregízület: mindkét ízesülő csontvég ízfelszínének van egy domborulata és egy –
arra merőleges – homorulata (pl. a hüvelykujj ízesülése a kéztővel).

10. ábra (Forrás: Gray’s Anatomy)

© dr. Tóth Pál 10

iii.) Soktengelyű ízületek (11. ábra) - közös vonásuk, hogy minden irányban képesek mozogni.
- gömbízület: nagy kiterjedésű mozgásokat engedélyez (pl. a vállízület)
- lapos (feszes) ízület: rendkívül korlátozott a mozgathatósága (pl. a keresztcsont
medencecsonttal alkotott ízülete).

11. ábra (Forrás: Gray’s Anatomy)

2.2.3. Az ízületek mozgásai (12. ábra)

12. ábra (Forrás: Gray’s Anatomy)

A.) HAJLÍTÁS – FESZÍTÉS:

- hajlítás (flexio): ha az ízületet alkotó csontok által alkotott szög csökken (a végtagokon
ez a mozgás egészében a végtag rövidülését eredményezi)
- feszítés (extensio): ha az ízületet alkotó csontok által alkotott szög növekszik (a
végtagokon ez a mozgás egészében a végtag nyúlását eredményezi)

© dr. Tóth Pál 11

B.) KÖZELÍTÉS – TÁVOLÍTÁS:
- közelítés (adductio, ad = hoz, ducere = vezetni): ha az ízület distalisabb csontja közelebb
kerül a test középvonalához
- távolítás (abductio, ab = tól): ha az ízület distalisabb csontja távolodik a test
középvonalától

C.) FORGATÁS: a csont a saját hossztengelye körül forog.

- befelé vagy medialis (a test középvonala felé) rotatio (rotare = forgatni)
- kifelé vagy lateralis (a test középvonala felőli) rotatio

D.) ELŐRE- és HÁTRAHÚZÁS: horizontalis síkban történő mozgások

- előrehúzás (protractio, pro = elöl, tractio = húzás)
- hátrahúzás (retractio, retro = mögött)

E.) EMELÉS (elevatio) és SÜLLYESZTÉS (depressio): függőleges elmozdulásokat jelölnek,

értelemszerűen.

F.) KÖRZÉS (circumductio, circum = körben*): ha egy ízület minden mozgását teljes
kiterjedésében kombináljuk, a csont egy test (pl. kúp) palástja mentén mozog, a távolabbi
csontvég ezen test alapját rajzolja körül (ld. a kar körzése).

* A szakszavak jelentésének megismeréséhez a továbbiakban ajánlott orvosi szótár (pl. Donáth: Anatómiai
nevek), de legalább az internet használata. Az anatómia tanulása egy új nyelv tanulását jelenti, ez pedig feltételezi
a szavak értelmének ismeretét.

© dr. Tóth Pál 12

1. gyakorlat

3. A medence felépítése
Azért kell a medence szerkezetével valamelyest tisztában lenni, mert a második, zsigertani
félév amúgy is tetemes tananyaga mellé nem kell majd ezeket az ismereteket újként
elsajátítaniuk.

3.1. A medence (pelvis) csontjai

A medencét három, gyűrű alakban összetartott csont alkotja: a páros medencecsont (os
coxae) és a keresztcsont (os sacrum).

3.1.1. Medencecsont (13. ábra): lapos, 8-as alakra emlékeztető csont, amit három különálló
csontnak a pubertás tájékán befejeződő összecsontosodása hoz létre (13. ábra A). Felső,
legnagyobb, kitöltött része a i.) csípőcsont (os ilium), alsó részét elöl a ii.) szeméremcsont (os
pubis), hátul az iii.) ülőcsont (os ischii) képezi, melyek egy nagy nyílást (foramen obturatum)
fognak körül. Mindhárom csont teste együttesen hoz létre egy oldalra tekintő kivájt gömb
alakú ízfelszínt (acetabulum) a combcsont fejével való ízesülés számára. A csípőcsont felső

13. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

része a csípőlapát, aminek felső, megvastagodott pereme (csípőtaraj, crista iliaca) a bőr alatt
szabadon tapintható. Külső felszínét a farizomzat eredése teszi egyenetlenné, belső felszíne
sima, kivájt. A csípőtaraj elöl és hátul csípőtövisben végződik (spina iliaca anterior superior és

© dr. Tóth Pál 13

posterior superior), melyek közül az elülső kifejezettebb. Kissé lejjebb az alsó csípőtövisek
helyezkednek el (spina iliaca anterior inferior és posterior inferior). A hátsó erőteljesebb
kiemelkedés, ami alatt mély, az ülőcsontra húzódó bevágás (incisura ischiadica major)
keskenyíti a csípőlapátot. Ez a bevágás az ülőcsont (os ischii) hátsó szélén elhelyezkedő
ülőtövisig (spina ischiadica) terjed. Innen egy kisebb behúzódás (incisura ischiadica minor)
halad az ülőcsont lefelé és kissé hátra irányuló erőteljes megnagyobbodásához, az
ülőgumóhoz (tuber ischiadicum). A szeméremcsont felső és alsó ága találkozásánál
kiszélesedik és egy medial felé irányuló egyenetlen felszínnel (facies symphysialis) tekint az
ellenoldali csont hasonló felszíne felé. A felső száron ettől kissé oldalt egy jól tapintható dudor
(tuberculum pubicum) emelkedik előre és felfelé, alsó felszínén egy barázda (sulcus
obturatorius) halad lefelé és kissé előre.

3.1.2. Keresztcsont (14. ábra):

Lefelé keskenyedő ék alakú csont, amit öt keresztcsonti
csigolya synostosisa hoz létre. Felső, tömegesebb része a basis sacri, aminek középső része
erősen bedomborodik a medence ürege felé (promontoriun). Oldalsó részein nagy,
egyenetlen, fordított fül alakú ízfelszínek tekintenek a csípőcsont hasonló ízfelszínei felé. A
medence ürege felé a sacrum kivájt, sima felszíne tekint, hátra és felfelé irányuló felszíne
durva, érdes. Mindkét felszínen 4-4 pár nyílás szolgál a keresztcsonti gerincvelői idegek elülső
és hátulsó ágainak kilépésére. Lefelé a felszínek csúcsban (apex sacri) találkoznak.

14. ábra: Sacrum a farokcsonttal (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

© dr. Tóth Pál 14

3.2. A medence csontjainak kapcsolatai, szalagkészüléke

A három csont három helyen zárul teljes gyűrűvé (15. ábra): elől a középvonalban porcos
összeköttetés (symphysis pubica) kapcsolja össze a szeméremcsontokat, hátul páros,
hatalmas szalagrendszerrel megerősített ízületek (articulatio sacroiliaca) révén illeszkedik a
keresztcsont a két csípőcsont közé.

15. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

Az ízületektől független szalagokat és szalagszerű képleteket érdemes már most említeni (15.
és 16. ábra).

i.) A keresztcsont csúcsi részét a medencecsontokhoz „lehorgonyzó” két páros szalag

(ligamentum sacrospinale és sacrotuberale) jelentősége abban áll, hogy ezek zárják
nyílásokká (foramen ischiadicum majus és minus) az ülőcsonti bevágásokat.

ii.) A lágyékszalag (ligamentum inguinale - valójában izompólyák megerősödése) a spina iliaca

ant. sup. és a tuberculum pubicum között feszül ki, egy a hasfalon áthaladó csatorna (canalis
inguinalis, ld. később) alsó falát képezi.

© dr. Tóth Pál 15

iii.) A foramen obturatumot egy kötőszövetes lemez (membrana obturatoria) csaknem
teljesen elzárja, ennek külső és belső felszínéről csípőizmok erednek. A nyitva hagyott
csatornán át hagyják el a medencét a combközelítő izmokat ellátó erek és idegek.

16. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

3.3. A medence részei, helyzete

A medence felső, elölről csontos fallal nem bíró része a nagymedence (pelvis major), az alsó,
szalagokkal kiegészített csontos falú, szűkebb része a kismedence (pelvis minor). A kettőt a
kismedence bemenete választja el egymástól, amit egy bab alakú vagy harántul elnyújtott
ovális vonal (linea terminalis, 17. ábra, vörös szaggatott vonal) határol. Ez a vonal a symphysistől a
szeméremcsont felső szárán át a csípőcsonton húzódik hátra, ahol a keresztcsont
promontoriuma zárja le.

© dr. Tóth Pál 16

 17. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

A kismedence bemenetének síkja a vízszinteshez képest 60-65°-kal (nőben jobban) előre dől
(18. ábra, vörös szaggatott vonal), aminek az a következménye, hogy a spina iliaca anterior superior
és a tuberculum pubicum hozzávetőlegesen megegyező frontális síkban helyezkedik el (18.
ábra, kék vonal).

18. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

© dr. Tóth Pál 17
Segédlet az 1. előadásban elhangzottak tanulásához

4. Általános izomtan
(myologia)

A test vázizmai (musculus, -i, szabályos rövidítése: m.) együttesen a mozgásszervrendszer

aktív részét alkotják, minthogy csontokhoz rögzülve ízületeket képesek mozgatni. A vázizmok
a tudatunk által irányított összehúzódásra (contractio) képes, önálló szervek. Mindegyiket
saját kötőszövetes hártyája veszi körül, amely - az izom belseje felé sövényeket bocsátva -
hálószerű szövedékével okozza az izom rostozottságát. A sövényekben érik el az erek és idegek
az izom legbelsőbb részeit. Az azonos funkciójú izmok egymás segítése, egymás működésének
kiegészítése érdekében izomcsoportokká rendeződnek. Az izomcsoportokat erősebb
kötőszövetes lemez (izompólya, fascia) veszi körül, ami sövényeivel (septum, főleg a
végtagokon) el is választja az egyes csoportokat egymástól (19. ábra). Így jönnek létre a
végtagok izomrekeszei. Ezeknek a rekeszeknek, főként az alsó végtagon, nagyon fontos
szerepük van a vénás vér szív felé pumpálásában. Az izmok összehúzódása vastagodásukat
eredményezi, így a velük azonos rekeszbe zárt vénákból a vért a szív felé préselik. A vér az
izmok elernyedésekor sem tud visszaáramlani, ezt a vénákban lévő billentyűk
megakadályozzák. A nagyobb izmokat (pl. nagy mellizom, deltaizom, nagy farizom) önállóan is
veheti körül izompólya.

19. ábra (Forrás: Gray’s Anatomy)

4.1. Az izmok alaki felosztása

Az izmok az összehúzódásra képes izomhasból (venter), és a szinte nyújthatatlan, az izom

tapadására szolgáló ínból (tendo) állnak. A vázizmok rendkívül változatos alakúak lehetnek (20.
ábra), a rövid hengerestől (ujjak izmai) a hosszú hengeresen (végtagok nagyobb izmai) át a
széles, laposakig (hasizmok, mellkasfalról eredő izmok), de vannak gyűrű alakú záróizmok is.

© dr. Tóth Pál 18

 20. ábra (Forrás: Gray’s Anatomy)

A hengeres izmok különböző helyekről induló részeit fejeknek nevezzük. Az egyfejűek (20. ábra
B) mellett ezek lehetnek két- , három- (20. ábra D), sőt négyfejűek. Ha az izomhasat inas
területek szakítják meg, két- (20. ábra C) vagy többhasú izmokról beszélünk (pl. az egyenes hasizom,
20. ábra A). Az inak alakja megfelel az izom alakjának, a széles, lapos izmok lemezszerű ina a
bőnye (aponeurosis, ld. hasizmok).

4.2. Az izmok rögzülése

Minden vázizom áthidal legalább egy ízületet, így az ízületet alkotó csontokon, tehát legalább
két helyen kell rögzülnie. Az egyiket eredésnek, a másikat tapadásnak nevezzük (21. ábra).

- eredés: a rögzítettebb csonton, ami a végtagok esetében proximalis helyzetű

- tapadás: a mozgathatóbb csonton, ami a végtagok esetében distalis helyzetű

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a két pont helyzete felcserélődhet (fekvőtámasz végzésekor
pl. a rögzítettebb helyzetű kezektől távolítjuk a vállakat, és nem fordítva).

© dr. Tóth Pál 19

 21. ábra (Forrás: Gray’s Anatomy)

4.3. Az izmok működése

Fontos alapszabály, hogy izom kizárólag összehúzódni (húzni) vagy elernyedi tud, tolni soha.
Ha ismerjük az izom eredésének és tapadásának helyét, valamint az általa áthidalt ízület
tengelyeit és lehetséges mozgásait, akkor működésük könnyen kikövetkeztethető. Ez majd a
rágó és mimikai izmoknál válik fontossá (neuroanatómiai félév). A húzóerő különböző összetevői
(hajlító, rotáló stb.) az összehúzódás során folyamatosan változnak (22. ábra), ennek
megértésében a gimnáziumban tanult vektorgeometriai ismeretek felfrissítése sokat segíthet.

22. ábra
© dr. Tóth Pál 20
1. gyakorlat

5. A testtájékok izomcsoportjai

Az izmokat elhelyezkedésük alapján csoportosítjuk. A (1) fej izmait és a (2) nyakizmokat a

neuroanatómiai félév során tárgyaljuk. A (3) törzsizmok csoportjaival, valamint a (4) felső és
(5) alsó végtagok izomcsoportjaival kell ebben a félévben megismerkedni. Név szerint csak a
legnagyobb vagy legfontosabb izmokat említjük, ezek nevét ismerni kell, meg kell tudni
mutatni őket a tetemen, de ezeknek sem kell tudni az eredésüket és tapadásukat. Az
izomcsoportokat ellátó idegek neveit itt csak a teljesség kedvéért említjük, azokkal a
következő gyakorlaton fognak megismerkedni (ideg = nervus, szabályos rövidítése: n.).

5.1. A törzs izomcsoportjai

5.1.1. A vállöv és felkar mozgatói (thoracohumeralis izmok) (23. ábra)

A mellkas csontjairól eredve részben a vállöv csontjaihoz rögzülnek, részben a felkarcsonthoz

tapadnak. A vállöv mozgásaiért felelősek (elevatio-depressio, protractio-retractio, előre és

23. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

© dr. Tóth Pál 21
hátra rotatio), de - a vállízület izolált mozgásait biztosítandó - stabilizálják is azt, valamint a
karcsont kiterjedt mozgásait is főként ezek végzik. Fontos funkciójuk, hogy rögzített vállöv
(könyökre, felső végtagra helyezett testsúly) esetén a bordákat emelik, ezzel segítik a
belégzést.
- m. pectoralis major (nagy mellizom)
- m. trapezius (trapézizom)
- m. deltoideus (deltaizom)
- m. latissimus dorsi (legszélesebb hátizom)
(Beidegzésük: karfonat ágai és a XI. agyideg = n. accessorius.)

5.1.2. Légzőizmok
Nem foglalkozunk velük, tárgyalásukra a zsigertani félévben kerül sor, csak a felsorolás teljessége
kedvéért említjük.

5.1.3. Hasizmok

A középvonal mellett elhelyezkedő egy-egy tenyérnyi függőleges sáv kivételével a hasfal

izomzata három rétegben elhelyezkedő széles izomból áll. A külső réteget képező izom (24.
ábra A) a külső ferde hasizom (musculus obliquus abdominis externus), amelynek rostjai előre,

24. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

© dr. Tóth Pál 22

medialra és lefelé irányulnak. A közbülső réteget (24. ábra B) a külső izom rostjaira merőleges,
előre, medialra és felfelé tartó rostozatú belső ferde hasizom (musculus obliquus abdominis
internus) alkotja. Legbelül (25. ábra A) van a haránt hasizom (musculus transversus abdominis),
melynek vízszintes lefutású rotsjai mindkét előző izom rostjaival 45°-os szöget zárnak be.

25. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

A három lapos hasizom eltérő rostlefutásának az a magyarázata, hogy hasprés kifejtésekor így
anélkül tudják koncentrikusan szűkíteni a hasüreget, hogy a törzset valamely irányban
elhajlítanák vagy elcsavarnák.

Mintegy tenyérnyi szélességben a középvonal mellett húzódik függőlegesen lefelé a két

egyenes hasizom (musculus rectus abdominis, 25. ábra). Ezek oldalsó szélénél a ferde és haránt
hasizmok lapos ínban (aponeurosis) folytatódnak, melyek az egyenes hasizom előtt vagy
mögött elhaladva behüvelyezik azt (rectus-hüvely – vagina musculi recti abdominis), majd a
középvonalban egy függőleges inas megerősödésben (linea alba) végződnek.

© dr. Tóth Pál 23

Fontos megemlíteni a hasüreget a gáttájékkal összekötő lágyékcsatornát (canalis inguinalis,
24.A és 25.B ábrák), mely a ligamentum inguinale felső szélét követve halad medialra és lefelé.
Elülső, felső és hátulsó falát a külső ferde, a belső ferde és a haránt hasizmok alkotják. A
csatorna fő képlete nőben a méh egyik rögzítő szalagja, férfiban pedig az ondózsinór
(részletesebben a következő félév anyaga lesz).

(Beidegzésük: gerincvelői idegek elülső ágai.)

5.1.4. Medencefenék izmai

Nem foglalkozunk velük, tárgyalásukra a zsigertani félévben kerül sor.

5.1.5. Axiális törzsizomzat

26. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

Több apró izom együtt alkotja ezt a csoportot, mely a csigolyák hátsó nyúlványai és a bordák
által mindkét oldalon alkotott hosszanti vájulatot tölti ki (26. ábra). Az izmok együttes
összehúzódása kiegyenesíti és hátra hajlítja a gerincet, egyoldali összehúzódásuk a gerinc
azonos oldali elhajlását, elcsavarodását eredményezi.
(Beidegzésük: gerincvelői idegek hátsó ágai.)

5.2. A felső végtag izomcsoportjai

Leszámítva a törzs izmai kapcsán már említett felkarmozgató (thoracohumeralis) izmokat, a

felső végtagon (1) karizmokat, (2) alkarizmokat és a (3) kéz izmait különböztetjük meg.
© dr. Tóth Pál 24
5.2.1. Karizmok

Elülső csoportjukat (flexorok) és a hátulsó csoportot (extensorok) együtt fogja körül a kar
izompólyája (fascia brachii). A fascia medialisan és lateralisan is sövényt bocsájt a
karcsonthoz, ezek választják el egymástól a két izomrekeszt (27. ábra).

i.) A kar flexorai: hajlítják a könyökízületet.

- m. biceps brachii (kétfejű karizom) a könyökízületet hajlítja, és ebben a helyzetben
segít a tenyér felfelé fordításában.
(Beidegzésük: n. musculocutaneus a karfonatból.)

ii.) A kar extensorai: valójában ebben az izomrekeszben csak egy izom található, ez
feszíti a könyökízületet.
- m. triceps brachii (háromfejű karizom)
(Beidegzése: n. radialis a karfonatból.)

N.B.: A kar izmai tehát nem a váll- , hanem elsősorban a könyökízületre hatnak.

27. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

© dr. Tóth Pál 25

5.2.2. Alkarizmok

Ezen a tájékon is két izomrekeszt (flexorok és extensorok) hoz létre az erős alkari izompólya
(fascia antebrachii), de az ezekben elhelyezkedő izmok enyhén spirális lefutásúak. A flexorok
főként a karcsont belső, a könyök magasságában kitapintható kiemelkedéséről eredve előre
tartanak, így körülölelik a singcsontot. Az extensorok a karcsont külső kiemelkedéséről az
orsócsont körül kanyarodnak az alkar hátsó oldalára (28. ábra). Mindkét izomrekeszben az
izmok egy felületes és egy mély csoportba rendezettek.

28. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

i.) Az alkar flexorai: hajlítják a csuklót és az ujjakat, normál anatómiai testhelyzetben a

tenyeret hátrafelé fordítják.
(Beidegzésük: n. medianus és n.ulnaris a karfonatból.)

ii.) Az alkar extensorai: feszítik a csuklót és az ujjakat, normál anatómiai testhelyzetben

a tenyeret előrefelé fordítják.
(Beidegzésük: n. radialis a karfonatból.)

© dr. Tóth Pál 26

N.B.: Az alkar izmai sem elsősorban az alkar mozgásait végzik, hanem a csuklót és az ujjakat
mozgatják.

5.2.3. Kézizmok

Három csoportba rendezettek a tenyérben, úgymint (1) hüvelykpárna, (2) tenyérközép és (3)
kisujjpárna. A kézháton nincsenek izmok, csak feszítő inak.

5.3. Az alsó végtag izomcsoportjai

A csípőízületet a (1) csípőizmok mozgatják. A szabad alsó végtagon (2) combizmokat, (3)
lábszárizmokat és a (4) talp és a lábhát izmait különböztetjük meg.

5.3.1. Csípőizmok

A medencecsontról és a gerincről vagy belülről (belső csípőizmok) vagy kívülről (külső

csípőizmok) eredve haladnak a combcsonthoz (29. ábra).

29. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

© dr. Tóth Pál 27
 i.) Belső csípőizmok: hajlítják és kifelé rotálják a csípőízületet.
- m. iliopsoas (csípő-horpaszizom): az ágyéki gerincről és a csípőlapát belső felszínéről
ered, a lágyékszalag alatt elhagyva a medencét jut a combcsonthoz, a csípőízület
legerősebb hajlítója.

ii.) Külső csípőizmok: feszítik, abdukálják és rotálják (befelé és kifelé) a csípőízületet.

- m. gluteus maximus (nagy farizom): borítja a többi külső csípőizmot, a csípőízület
legerősebb feszítője, így legfőbb biztosítója az egyenes testtartásnak.
(Beidegzésük: az ágyéki és ülőfonat ágai.)

5.3.2. Combizmok

Épp ellentétesen, mint a karon (!), elöl a feszítőizmok (extensorok) és hátul a hajlítók (flexorok)
helyezkednek el. Közöttük medialisan egy harmadik izomcsoport (adductorok) is megtalálható
(30. ábra). Ezeket együtt fogja körül harisnyaszerűen a comb nagyon erős izompólyája (fascia
lata), amely a comb oldalán aponeurosis-szerűen meg is erősödik. A fascia medialisan és
lateralisan is sövényt bocsájt a combcsonthoz, melyek elválasztják egymástól az
izomrekeszeket (a közelítők és hajlítók elválasztása nem tökéletes).

30. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

© dr. Tóth Pál 28
 i.) A comb extensorai: feszítik a térdízületet.
- m. quadriceps femoris (négyfejű combizom) a térdízület legerőteljesebb feszítője.
- m. sartorius (szabóizom): sajátossága, hogy két ízületet hidal át, ezért mindkettőben
eredményez mozgást. Hajlítja mind a csípő- mind a térdízületet, valamint az előbbiben
kifelé, az utóbbiban pedig befelé rotál (a szabók jellegzetes alsóvégtagi pozitúrája).
(Beidegzésük: n. femoralis az ágyékfonatból.)

ii.) A comb adductorai: közelítik a combcsont distalis végét a középvonalhoz.

(Beidegzésük: n. obturatorius az ágyékfonatból.)

iii.) A comb flexorai: hajlítják és mindkét irányba (be és ki) rotálják a térdízületet, de
feszítő hatásuk is van a csípőízületben.
(Beidegzésük: n. ischiadicus az ülőfonatból.)

N.B.: A comb izmai tehát nem a combcsontot mozgatják elsődlegesen (kivéve az

adductorokat), hanem főként a térdízületre hatnak.

5.3.3. Lábszárizmok

31. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

© dr. Tóth Pál 29

Hasonlóan a combizmok fasciájához, a lábszár izompólyája (fascia cruris) is három
izomcsoportot ölel körül, és választ el oldalt egy elülső és egy hátulsó sövénnyel (31. ábra). Az
elöl fekvő izmok itt is, mint a combon, az extensorok, a hátsók a flexorok. A szárkapocscsont
oldalán, kívül a harmadik rekeszt a peroneus izmok (peróné = lábszár) foglalják el.

i.) A lábszár extensorai: a bokaízületben a lábhát felé hajlítják a lábat, az ujjakat

feszítik.
(Beidegzésük: n. peroneus az ülőfonatból.)

ii.) A szárkapocscsonti (peroneus) izmok: a bokaízületben a talp felé hajlítják a lábat,

emelik a külső talpszélt.
(Beidegzésük: n. peroneus az ülőfonatból.)

iii.) A lábszár flexorai: a bokaízületben a talp felé hajlítják a lábat, az ujjakat hajlítják.
- m. triceps surae (háromfejű lábszárizom) a bokaízület legerőteljesebb talpi hajlítója,
álláskor és járáskor képes a test súlyát megemelni.
(Beidegzésük: n. tibialis az ülőfonatból.)

N.B.: A lábszár izmai sem elsősorban a lábszár mozgásait végzik, hanem a bokát és a lábujjakat
mozgatják.

5.3.4. Talpizmok

Három csoportba rendezettek, úgymint az (1) öregujji párna, a (2) talpközép és a (3)
kisujjpárna. A lábháton – ellentétben a kézháttal - vannak izmok.

© dr. Tóth Pál 30

Segédlet a 2. előadásban elhangzottak tanulásához

6. A keringési rendszerek általános áttekintése

A testben lezajló anyagszállítást két, csak részben elkülönült keringés biztosítja. A gázok,
tápanyagok, salakanyagok szállítását a vérkeringés végzi. A sejtközötti folyadékterekben
felhalmozódó víz és benne oldott molekulák elszállítása a nyirokkeringés feladata.

6.1. A vérkeringés vázlata

A vérkeringés „motorja” a szív, ami kettős pumpaként tartja mozgásban a véráramot. Benne
zárul az egymáshoz 8-as alakban kapcsolódó kis- és nagyvérkör (32. ábra). A kisvérkör a
tüdőkeringést biztosítja, a gázcseréért felelős, a nagyvérkör látja el a test összes szervét,
szöveteit. A vért a szív pitvarai fogadják, ezekből a szívkamrákba jut, melyek erős izomzata
pumpálja a szívet elhagyó verőerekbe (arteria, szabályos rövidítése: a.).

32. ábra (Forrás: Tuchmann-Duplessis et al.: Illustrated Human Embryology)

© dr. Tóth Pál 31

6.1.1. A nagyvérkör

A bal kamrából a test legnagyobb arteriája, az aorta indul. Ez mind kisebb és kisebb ágakra
válva osztja szét az oxigénben gazdag vért a szövetek legkisebb ereibe, a hajszálerekbe
(capillaris). Ezeknek a rendkívül vékony falán keresztül történhet meg a gázok, tápanyagok és
salakanyagok cseréje. A hajszálerek a legkisebb visszerekbe szedődnek össze, melyek mind
nagyobb és nagyobb visszerekké (vena, szabályos rövidítése: v.) egyesülnek. (N.B.: A vénák
soha nem ágazódnak el – soha = apró kivétel lehet -, bennük a vér mindig a szív felé folyik!). A test
legnagyobb vénái nyílnak a jobb pitvarba. A felső testrész visszereiből összeszedődő v. cava
superior, valamint az alsóból és a hasűri zsigerekből vért szállító, ezért némileg nagyobb v.
cava inferior.

6.1.2. A kisvérkör

A jobb kamrából a tüdőverőérrel (truncus pulmonalis) indul, ami két tüdőartériára (a.
pulmonalis) oszlik. Ezek a tüdőkbe szállítják az oxigénszegény vért és többszörös elágazódást
követően a tüdőléghólyagokat körülfonó hajszálerekre oszlanak. Ezek falán keresztül történik
a gázcsere. A capillarisok nagyobb vénákká, ezek pedig két-két (jobb és bal) tüdővénává (v.
pulmonalis) szedődnek össze. A v. pulmonalisok nyílnak be a bal pitvarba, egymásba nyitva
így a két vérkört.

6.2. A nyirokkeringés vázlata (33. ábra)

A nyirokkeringés a test vérkeringést kiegészítő, ahhoz csatlakozó, de sajátos funkciójú

nedvkeringése, melynek ’szűrőberendezései’ (nyirokcsomó, nodus lymphaticus) a szervezet
immunológiai védelmének fontos szervei. A nyirok (lympha) nyiroksejteket (lymphocyta) is
tartalmazó tulajdonképpeni vérszűrlet (plasma), ami az általános sejtközti víztérből nem tud
a véráramba jutni. Ezt veszik fel a véráram hajszálerei közt vakon kezdődő nyirokkapillárisok,
melyek – kevés kivételtől eltekintve – a teljes testet behálózzák. A nyirokhajszálerek a
vénákhoz hasonló módon gyűlnek össze mind nagyobb nyirokerekké. Az útjukba beépülő
nyirokcsomók a testidegen anyagok (vírusok, baktériumok) kiszűrését végzik, és beindítják a
test immunvédekező rendszerét. A nyirokerek kiváló terjedési útvonalai a fertőzéseknek, de a
daganatoknak is. Ezért fontos annak ismerete, hogy bizonyos nyirokcsomók mely régióból
származó nyirkot „szűrnek” (elsődleges nyirokcsomók), vagy mely más nyirokcsomókból
fogadnak nyirokereket (másodlagos, harmadlagos stb. nyirokcsomók). A fertőzéssel vagy
daganattal érintett nyirokcsomók azonosítása segít a fertőzés ill. a daganat-terjedés
előrehaladtának megállapításában.

A legnagyobb nyirokértörzsek a vénás rendszer legalacsonyabb nyomású részeibe ömlenek.

Ezek a vénás szögletek (angulus venosus), melyek a kulcscsont alatti (v. subclavia) és a belső
torkolati (v. jugularis interna) vénák összeömlései, mindkét oldalon. A jobb angulus
venosusba a jobb nyirokértörzs (truncus lymphaticus dexter) szállítja a nyirkot a test jobb felső
negyedéből, a balba a mellkasi vezeték (ductus thoracicus) ömlik, ami a test maradék
háromnegyed részének nyirkát hozza.

© dr. Tóth Pál 32

 33. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

6.3. Az értípusok jellemzése

Tetemben az arteriák és vénák elkülönítése kezdetben gondot jelenthet. Az artériák halottban

általában levegővel telt (aer = levegő, teréo = tartalmaz), hengerded képződmények, melyek
csipesszel összenyomva, majd elengedve, többé-kevésbé visszanyerik eredeti alakjukat.
Világos szürke színűek. Segít még a rajtuk hosszában végighúzódó fényreflexcsík, ami hengeres
alakjukat jelzi. Az arteriákat nagyon sok esetben egynél több véna kíséri. Ezek sötétebb, kékes
színűek a bennük megalvadt vér miatt, aminek színe áttetszik vékony falukon. Könnyen
összenyomhatóak, hengeres alakjuk deformálhatóságuk miatt nem mindig nyilvánvaló.

Mindezek a falszerkezetükből következnek (34. ábra). Az artériák erőteljes simaizomzata a

halált követő oxigénhiány miatt összehúzódik, és ez átpréseli a vér nagy részét a csak kevéssé
összehúzódott falú vénákba, azokban megy végbe a vér alvadása. A vénák vékony falúak,
falukban kevesebb a simaizom. Az arteriák vastagabb fala sok rugalmas rostot is tartalmaz,
ami a hengerded alak megőrzésének magyarázata. A képek nagyon jól szemléltetik a két
értípus elkülönítése szempontjából legfontosabb különbséget: a lumen nagysága és a fal
vastagságának aránya a verőerek esetében (Da/Va) kicsi, a visszerek esetében (Dv/Vv) nagy
(ez a szövettanban is sokat segíthet!).

© dr. Tóth Pál 33

 34. ábra

Ne feledkezzünk meg a vénákban elhelyezkedő, korábban már említett billentyűkről (35. ábra),
melyek tetemben nem látszanak ugyan, élőben azonban nagy a jelentőségük (ld. 4. fejezet). A
kép jobb oldala a billentyűk elégtelen működése következtében kialakuló visszeres csomókat
ábrázolja.

35. ábra

(Az artériák az idegekkel keverhetőek, főképp, ha nincs a közvetlen környezetükben véna – a vénákat, az igen
nagyok kivételével, el szoktuk távolítani. Segíthet, hogy az idegek kissé viágosabbak, és egyenesebb lefutásúak.)

© dr. Tóth Pál 34

2. gyakorlat

7. A végtagokat ellátó főbb erek

7.1. A végtagok főbb verőerei

7.1.1. A felső végtag artériái (36. ábra)

A szív bal kamrájából a test legnagyobb verőere, az aorta indul (36. ábra B), ami rövid felszállás
után balra-hátra irányuló ívet (arcus aortae) képezve folytatódik a leszálló aortába. A felső
végtagokat a kulcscsont alatti arteriák, az a. subclaviák látják el, melyek közül a jobb nem
közvetlenül ered az arcus aortaeből, hanem egy, a fej-nyakat ellátó arteriával (a. carotis
communis, ld. részletesen a neuroanatómiai félévben) közös törzzsel, a truncus brachiocephalicusszal.
A bal oldali az aortaív direkt ága.

36. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

© dr. Tóth Pál 35

A kulcscsont mögött elhaladva az a. subclavia hónalji arteriaként (a. axillaris) folytatja útját
(36. ábra A), majd a kar belső oldalán lévő árokban mint karverőér (a. brachialis) száll le a
könyökárokig. Itt oszlik végágaira, az oldalsó helyzetű orsócsonti (a. radialis), és a belül leszálló
singcsonti (a. ulnaris) verőerekre, melyek gazdagon ágaznak el a tenyérben is.

7.1.2. Az alsó végtag artériái (37. ábra)

Az alsó végtagokat szinte kizárólagosan a combverőerek (a. femoralisok) látják el. Ezek a
leszálló aorta végágaiból, a közös csípőverőerekből (a. iliaca communis) eredő külső
csípőverőereknek (a. iliaca externa) a medencét elhagyó folytatásai (37. ábra A és C).

37. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

A combverőér a térdalji árokba mint térdalji verőér (a. poplitea) érkezik (37. ábra A és B), és itt
oszlik végágaira. A lábszárcsontokat összekötő csontközti hártya elülső oldalán száll lefelé az

© dr. Tóth Pál 36

elülső sípcsonti arteria (a. tibialis anterior), a lábszár hajlító izmai között pedig a hátulsó (a.
tibialis posterior). Végágaik a láb talpi és lábháti oldalára folytatódnak.

7.1.3. A pulzusartériák

A vér pulzálását, amit a szív ritmusos összehúzódása (kamrák összehúzódása = systole, elernyedésük
= diastole) okoz, azokon a helyeken lehet jól tapintani, ahol a verőerek csontos vagy más
kemény alaphoz nyomhatóak. Ezek az ú.n. pulzusartériák. Leggyakrabban az a. radialis csukló
feletti részén kell tapintani és számlálni a pulzust. De az a. axillaris lüktetése is jól kitapintható
a hónaljárokban, ha a karcsonthoz nyomjuk, vagy a könyökhajlatban az a. brachialis, a térdalji
árokban az a. poplitea pulzálása. Ugyanezen erek ismerete sokkal fontosabb verőeres
vérzéssel járó sérülések esetén, amikor a csontos alaphoz szorítva az artériát az életet
veszélyeztető vérzés csillapítható (38. ábra).

38. ábra

© dr. Tóth Pál 37

 7.2. A végtagok főbb gyűjtőerei

Az egész test elhasznált, oxigénben szegény vérét két nagy, „üreges” visszér, a vena cava
superior és inferior gyűjtik össze, amelyek a jobb pitvarba szájadzanak (39. ábra C). A v. cava
superiort a jobb és bal v. brachiocephalica összeömlése hozza létre a középvonal jobb olda-

39. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

lán. Mindkét oldalon ezekbe ömlik a már említett (6.2.-es fejezet) angulus venosus részeként a
felső végtag összes vérét szállító v. subclavia. A végtagokon kétféle vénás elvezetést
különböztetünk meg: (1) egy a bőr alatti kötőszövetben, verőerektől függetlenül, hálózat-
szerűen összeszedődő felületes, és (2) egy az artériákat visszafelé kísérő mély vénás rendszert.

© dr. Tóth Pál 38

7.2.1. A felső végtag vénái

(1) A felületes gyűjtőerek (39. ábra A) vérét két nagy véna vezeti el, mindkettő a kézhát gyakran
jól látható vénás fonatából indul. Belül halad felfelé a v. basilica, ami a kar alsó harmadáig
marad csak felületes, ott a fascia brachii egy nyílásán a mélybe bukik, és csatlakozik az egyik v.
brachialishoz (ld. később). A külső oldalon a felső végtag teljes hosszában felületesen halad
felfelé a v. cephalica, ami csak a válltájékon halad át az ott található fascián, hogy a v.
axillarisba (ld. később) ömöljék. A könyökhajlatban a két véna anastomizál (anastomosis:
szétszájadzás, azonos képletek kapcsolódása egymással; lehet vénák között, idegek között
vagy artériák között). Az anastomosis rendkívül változatos lehet (N, M vagy H alakú, amúgy a
visszerek a testben a legváltozatosabb képletek, a legtöbb variációra a vénák esetében számíthatunk ).
Leggyakrabban ezekből a vénákból szoktak vérmintát venni, vagy ezekbe fecskendezik a vérbe
adandó injekciót.

(2) A mély gyűjtőerek (39. ábra B) a verőereket követve haladnak a szív felé. A végtagok
vénáinak sajátossága, hogy (főként perifériásan) két vagy több visszér kísér egy artériát, ami a
vázizomzat „pumpáló” funkciójának jobb kihasználását eredményezi (ld. 4. fejezet). Az
artériákat visszafelé követő mély vénák a tenyér mélyebb szöveteiből induló vv. radiales és
vv. ulnares (vv.: a kettőzött betűjel többesszámot jelöl), melyek a könyökhajlatban egyesülnek vv.
brachialisokká. Ezek végül egyetlen hónalji vénává (v. axillaris) folynak össze. Ennek
kulcscsont feletti folytatása a v. subclavia.

7.2.2. Az alsó végtag vénái

A v. cava inferiort a jobb és bal v. iliaca communis összeömlése hozza létre a középvonal jobb
oldalán, az alsó ágyékcsigolyák magasságában (40. ábra D). Mindkét oldalon ezekbe ömlik az
alsó végtag majdnem összes vénás vérét szállító v. iliaca externa, ami folytatása a
combvénának (v. femoralis).

(1) A felületes gyűjtőerek (40. ábra A és B) vérét itt is két nagy véna vezeti el, mindkettő a lábhát
vénás fonatából indul. Belül halad felfelé a v. saphena magna, ami egészen a comb felső
ötödéig a bőr alatt marad, ott a fascia lata egy nyílásán a mélybe bukik, és csatlakozik az egyik
vagy egyetlen v. femoralishoz (ld. később). A külső boka mögött kanyarodva, nagyjából a lábszár
közepe táján halad felfelé hátul a másik nagy véna, a v. saphena parva, ami a térdalji árokban
a mélybe fordul, és beleszájadzik a v. popliteába (ld. később). Ezen két rendszer között is számos,
változatos anastomosis van.

(2) A mély gyűjtőerek (40. ábra C) az alsó végtagon is a verőereket körülfonva, velük közös
kötőszövetes hüvelybe foglalva haladnak. A mély vénák a talp mélyebb szöveteiből induló v.
tibialis anterior és posterior, melyek a térdalji árokban egyesülnek egyetlen v. popliteává. Ez
a comb belső oldalára kerülve v. femoralisként halad felfelé, majd a lágyékszalag mögött a
medencébe lépve v. iliaca externaként folytatja útját a v. iliaca communisig, ami bevezeti a
vérét a v. cava inferiorba.

© dr. Tóth Pál 39

 40. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

© dr. Tóth Pál 40

2. gyakorlat

8.1. A gerincvelő szelvényei

A gerincvelő a központi idegrendszernek a gerinccsatornában elhelyezkedő része, melynek
idegei (nervus spinalisok, nervus = ideg, szabályos rövidítése: n.) csak a kétoldalt sorakozó
csigolyaközti lyukakon keresztül tudják elhagyni vagy elérni a gerinccsatornát (41. ábra). A
gerincvelői idegek mind érző (afferens), mind motoros (efferens) rostokból állnak. Az
érzőrostok a gerinccsatornán belül hátulsó gyökérként (radix dorsalis) elhagyják az ideget, és
szálcsákra válva belépnek a gerincvelő háti oldalán. A gerincvelő elülső oldalán lépnek ki a
motoros rostok, amik elülső gyökérré (radix ventralis) egyesülve csatlakoznak a n. spinalishoz.
Ílymódon a gerincvelői idegek teszik szelvényezetté a gerincvelőt, noha annak hosszmetszeti
mikroszkópos képén semmiféle szelvényezettség nem látható. A gerincvelő szelvény fogalma
tehát a gerincvelő azon szakaszát jelöli, melybe belépő, vagy onnan előlépő gyökérszálcsák
egyazon n. spinalis alkotói.

41. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

Elhagyva a csigolyaközti lyukakat, minden n. spinalis egy elülső (ramus ventralis) és egy
hátulsó (ramus dorsalis) ágra válik (41. ábra). Ezeknek vannak közös jellemzőik:

- minden ramus kevert, azaz tartalmaz mind érző, mind mozgató rostokat,
- az elülső ág rendszerint jóval vastagabb, mint a hátulsó (gondoljunk a gerincvelő testben
elfoglalt hátulsó helyzetére),
- a ramus dorsalisok egymással nem keverednek, saját zónájukban maradnak,
általában külön képzett nevük sincs,

© dr. Tóth Pál 41

 - a ramus ventralisokra jellemző, hogy egymással keveredve fonatokat (plexus) hoznak
létre (kivéve a háti szakaszon, ahol mindegyik elülső ág bekanyarodik a saját
bordaközébe, és itt bordaközti idegként halad előre).

A gerincvelő szelvényeinek és az azokhoz tartozó idegpároknak a számozása értelemszerűen

azonos, és az is nyilvánvaló, hogy számuk (a nyaki és farkcsonti szakaszoktól eltekintve)
megegyezik a gerincet alkotó csigolyák számával (42. ábra). Nyolc nyaki (cervicalis = C 1-8, a
nyakcsigolyák száma 7), tizenkettő háti (thoracalis = Th 1-12), öt ágyéki (lumbalis = L 1-5), öt
keresztcsonti (sacralis = S 1-5) és egyetlen farkcsonti (coccygealis = Co 1, noha 3-5 farkcsonti
csigolyánk van) szelvényünk és ugyanennyi gerincvelői idegpárunk van.

42. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

© dr. Tóth Pál 42

 8.2. A gerincvelői idegek által alkotott fonatok (43. ábra)
A gerincvelő meghatározott szakaszaiból eredő gerincvelői idegek ramus ventralisai fonatokká
kapcsolódnak, hogy egyes rostjaik átrendeződhessenek. Ezek a fonatok a következők:

1.) Plexus cervicalis (nyaki fonat): a C1-4-es n. spinalisok ramus ventralisai alkotják (43. ábra A).
Nevének megfelelően a fejen és nyakon elhelyezkedő képletek beidegzésében vesz részt,
ezért a neuroanatómiai félév anyaga. Ebben a szemeszterben nem kell tudni róla.

2.) Plexus brachialis (karfonat) a C5–Th1-es n. spinalisok ramus ventralisai hozzák létre (43.
ábra B). Ágai a thoracohumeralis izmokat és a felső végtagot látják el.

(A mellkasi gerincvelői idegek elülső ágai nem alkotnak fonatot, ld. fent.)

3.) Plexus lumbalis (ágyékfonat) a Th12-L4-es n. spinalisok ramus ventralisaiból jön létre (43.
ábra C). A has-, csípő- és combizmok ellátásában vesz részt.

43. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

© dr. Tóth Pál 43

4.a.) Plexus ischiadicus (ülőfonat) a L4–S3-as n. spinalisok ramus ventralisai képezik (43. ábra
C). Feladata a combizmok, a lábszár és láb izmainak ellátása.

4.b.) Plexus pudendohemorrhoidalis (szemérem-végbél fonat; pudendum: szeméremtest, külső

nemiszervek {pudor: szégyen}, haemorrhoidalis: vérfolyásos, a végbélhez tartozó {ld. aranyér}) a S 1–4-es n.
spinalisok ramus ventralisaiból alakul ki (43. ábra C). Nevének megfelelően a gáttájékot látja el.
Ebben a szemeszterben nem kell tudni róla.

Ezen két utóbbi fonat (4.a. és 4.b.) újabban közös néven plexus sacralisként szerepel a legtöbb
tankönyvben.

© dr. Tóth Pál 44

2. gyakorlat (8. hét)

8.3. A gerincvelői idegfonatok fő ágai és az általuk

ellátott izomcsoportok

8.3.1. Plexus cervicalis: A neuroanatómiai félév anyaga.

8.3.2. Plexus brachialis: rövid ágai a vállöv izmainak beidegzését végzik. A főbb ágak:
- n. musculocutaneus: a kar hajlítóizmaihoz,
- n. medianus (44. ábra A): az alkar legtöbb hajlítóizmát beidegzi, a tenyérbe lép,
- n. ulnaris (44. ábra B): az alkar medialis helyzetű két hajlítóizmát látja el, folytatódik a
tenyérbe,
- n. radialis (44. ábra C): a felső végtag összes hátul fekvő izmát beidegzi (kar és alkar
extensorok).

44. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

© dr. Tóth Pál 45

8.3.3. Plexus lumbalis: rövidebb ágai a hasizmokat látják el. A főbb ágak:
- n. obturatorius (45. ábra A): a comb adductor izmainak idege,
- n. femoralis (45. ábra B): ellátja a comb feszítő izmait.

8.3.4. Plexus ischiadicus: rövidebb ágaival a belső és külső csípőizmokat idegzi be. Fő ágai:
- n. ischiadicus (45. ábra C): a test legvastagabb idege, a comb hajlítóizmait látja el, majd
a térdalji árok felett változatos magasságban oszlik
- n. tibialisra: a lábszár hajlítói számára, és
- n. peroneus communisra: a lábszár extensoraihoz és a peroneus izmokhoz.

45. ábra (Forrás: Thieme’s Atlas of Anatomy)

8.3.5. Plexus pudendohemorrhoidalis: A zsigertani félév anyaga.

© dr. Tóth Pál 46