1

A régi gyűlölet nehezen hal meg. A régi szerelem még nehezebben

hal meg.

Meli Galdes bolygóján, a hatalmi harc véres, test-test elleni sport

az üzleti világban és a csatatéren. Évekig az ő halálos képességei egy
értékes eszköz volt, ami előmozdította a családja érdekeit. Ő
többszörösen megszerezte a jogot, hogy visszavonuljon, de a
Rokonok kértek még egy utolsó szívességet.
Ölje meg a férfit, aki tönkretette az életét.

Celino Carvanna borotvaéles üzleti érzékével, – és a pengék

forgatásában való jártasságával – elnyerte a jogot, hogy azt tegye,
amit akar. Csak egy dolog volt, amit úgy tűnik, hogy nem tud
irányítani, és ez az a titokzatos nőre adott reakciója, aki tantaluszi
kínokat okoz az érzékeinek. Már a szemétől felforr a vére, nevetséges
serdülőkori fantáziák kísértik mellekről és a méz elegyéről. A lány
néhány szóval felboncolja a lelkét. Ki ő? És hogyan tudott olyan
könnyen beférkőzni az ő jól őrzött bőre alá?
Már majdnem túl könnyű behúzni Celinot a halálzónába. Meli azt
tervezi, hogy szórakozik vele. Kiszipolyozza! Kifacsar minden csepp
örömöt, minden egyes pillanatból.
És amikor biztos, hogy hozzá tartozik, végül visszafizeti neki az
egy évtizedes fájdalmat, egy adagban, a kegyetlen valósággal.

Figyelem: Tartalmaz egy hősnőt, aki remekel a mozgó

célpontokban, egy hőst, aki nem tud elég gyorsan bejutni a lány
nadrágjába, implantátummal fokozott sexet (nem, nem az a fajta
implantátum...).

2
 A fordítás alapjául szolgáló mű:
Ilona Andrews: Silent Blade

Terjeszteni tilos!

Rajongói fordítás
2014.

3
 Silent Blade
Néma Penge

Ilona Andrews

Rokonok 1

4
 Az űr gyarmatosítása folyamán, felmerült az igény, az emberek
képességeinek fokozására. Férfiak és nők, akik túlélnek a mostoha
körülmények között, akik kiváló harcosok, tehetséges vadászok, és
brilliáns tudósok.
Egyes fejlesztések technológiai jellegűek voltak: egy sor
implantátum, különböző funkciókkal. A hatásuk véget ért azon
személy halálával, akibe beültették őket. Más fejlesztések biológiaiak
voltak, és ezek a továbbfejlesztett képességek tovább öröklődtek,
hosszan a vérvonalban, változtak, mutálódtak, új képességek jelentek
meg, az eredeti hordozó utódaiban. Hamar rájöttek, hogy a biológiai
fejlesztés előnye, a kizárólagosság. Így a biológiailag felturbózott
emberek egységesen felléptek, és elérték, hogy leállítsák az összes
további biológiai módosítást.
Ezeket a különleges lényeket Rokonoknak nevezik, és ezek az
emberek alkotják azt a több tucat családot, amelyek most a pénzügyi
elitet részét képezik a gyarmatosított bolygókon. A Rokonok
szigorúan ellenőrzik a számukat, és a hűségük a család felé feltétel
nélküli. Mint a szicíliai maffia családok, és az ellenségeskedő
korzikai klánok a régi bolygón, a Rokonok feszült versenyben állnak
egymással. Ez az a verseny, amely uralja a gazdaságot, háborúkat
kezd és fejez be, és az emberi civilizációt magával rántja a nagyobb
technológiai és tudományos fejlődés irányába.

5
– Tegye a kezét az ön előtti panelra. – A testőr a Canopus Inc. egyik
fényes szürke egyenruhájában, biccentett a plasztik – acél konzol
felé, amely a fényűző szőnyegből nőtt ki, mint egy gomba, egy
vékony fém száron.
Meli elmosolyodott. Négy nagy kaliberű ágyú mozdult el a
mennyezeten, nyomon követve minden mozdulatát, ahogy az ujjait a
panelre helyezte, a vékony karkötője lecsúszott a lány jobb
csuklójáról. Eddig már áthaladt számos fémdetektoron,
megmotozták, és kémiai keresésnek vetették alá. Csak egy utolsó
teszt maradt.
Fény csúszott végig a kezén, ahogy a szkennerek teljesen
átvizsgálták, lázasan értékelték a hőmérsékletét, a hő-, és vegyi
kipárolgását, mintát vettek, és kielemezték a verejtékét és a bőre által
termelt zsírt a lány ujjain, a testét feszegették az idegen hatások. Egy
hosszú pillanat telt el. A nyugodt női hang a számítógép hangsúlyos
kiejtésével bejelentette. – Implantátum letapogatás, A-tól C osztályig
negatív. Biológiai módosítás negatív.
Az őr kissé megnyugodott. A feszültség a vállában enyhült. Az
olyan embereknek, mint ő, nem volt esélye ellene, a testőr tele volt
harci implantátumokkal, amely kiélesítette a reflexeit, és növelte az
erejét.
– Bemehet – engedélyezte. – Kövessen.
Odament a háta mögött lévő, nagy, fából készült ajtóhoz, ami
fényes borostyán színbe csillogott. Maruvian fenyő, elképzelhetetlen
luxus. Az őr beütötte a kódot a csuklóján. Az ajtó félresiklott,
felfedve egy másik, acél elválasztót. Az acél fal középen kettévált.
Meli belépett a tágas irodába. Az ajtó halkan becsukódott mögötte.
Három ember várakozott az irodában: egy idősebb férfi, egyetlen
tömb malachitból vágott asztal mögött, és két testőr, egy nő és egy
férfi, mind a kettő karcsú és ravasz, az ajtó két oldalán helyezkedtek
el.
Feléjük is vetett egy mosolyt.

6
 A férfi az íróasztal mögött kissé előrehajolt. Agostino Canopus,
harmincnyolc éves, egy Rokon, Vierra Canopus negyedik fia,
Másodfokú Választott Bíró. Átlagos magasságú, úgy ült ott, mint
azaz ember, aki teljesen biztos a pozíciójában. A haja sötét rézvörös
volt, tökéletes stílusú, és művészi pontossággal vágva. A bőre is
tökéletes volt. A szeme, két sötétzöld kő, végigmérte. Egy pillanat
alatt kiértékelték, felmérték és jóváhagyták.
– Üljön le. – Agostino egy sima, a padlóhoz rögzített szék felé
intett könnyedén a kezével.
Meli leült.
– A Canopus család megbízásából jött ide – mondta. – Miért?
– Hatalom.
A pénzügyi világban, ahol a legtöbb vitás kérdésben, a bíróság
dönt, a választott bíráknak példátlan befolyása van.
Agostino bólintott. A válasz úgy tűnt, hogy kielégítette. – A
vizsgálati eredményei kivételesek.
A bókot egy bólintással fogadta. – Ahogy a reakcióidőm is.
A férfi összevonta a szemöldökét. – Mi a ...
Ő felugrott a székről. Engedelmeskedve mentális parancsnak, a
hosszú szalag áttetsző zöld ostorként kivágódott a csuklóján lévő
karkötőből. A személyes-szalagja áthasította a női testőrt, megcsapta
az egész ajtót, és megcsókolta a férfi testőr egész mellkasát. Mielőtt
Agostino ajkai megformálhatták volna a következő szót, Meli
visszaült a székre. Mögötte a két test szétcsúszott, ahol kettéhasította
őket. A levegőt megtöltötte a kisült elektronika illata. Ezzel letiltotta
az ajtó vezérlőpaneljét is.
Agostino megvizsgálta az ajtót. – Te egy hasító vagy.
– Igen.
Az olyan hasítók, mint amilyen ő, egy rendkívül ritka árucikkek
voltak. A mutáció, amely lehetővé tette neki, hogy egy energia
szalagot irányítson, minden tizenöt millió emberből csak egynél
alakult ki, és a legtöbb tehetséges soha nem fedezte fel a

7
képességeiket. A harci implantátumok és biokémiai módosítások
világában, a hasítók egy rendkívüli képességű, természetes születésű
furcsaságok voltak.
Agostino hátradőlt, egyik lábát átvetette a másik felett, összefűzte
hosszú ujjait a térdén. – Mi ez az egész?
– A Galdes család üdvözletét küldi. Tíz nappal ezelőtt ön
elnökölt döntőbíróságon a Galdesek és a Morganok között. Ön a
Morganok javára döntött, és megállapította, hogy nem történt
méltánytalanság, amikor a Valemia Inc-t ellenségesen felvásárolták a
Galdesektől.
– Az egy tisztességes tárgyalás volt. – mondta Agostino.
– Meghamisította a bizonyítékokat. – A hangja nyugodt maradt
és kellemes. – Megváltoztatta a bevétel elszámolásokat a harmadik
és a negyedik negyedévben, és segített a Morganoknak a felvásárlás
előtti vagyon eltüntetésében, és ezzel a gyengeségük látszatát keltette
a versenytársaikban. A tettei helyrehozhatatlan kárt és
presztízsvesztést okoztak a Galdes családnak, és megfosztotta őket a
jövedelmük egy-tizenkettedétől. Ön miatt lett Arani Galdes, a
Valemia korábbi vezérigazgatója öngyilkos.
A férfi nem hagyta ki, hogy ne vágjon vissza. – Senki sem
hibáztathat engem a halála miatt.
– Én igen – mondta neki.
– Ah – lehajtotta a fejét egy kicsi bólintásba. – Szóval, ez
személyes ügy. A retina vizsgálatok nem vezették vissza a
Galdesekhez. Te nem vagy a rokona. Miért veszed ennyire a szívedre
az öngyilkosságát? Talán a szeretőd volt?
– Az unokatestvérem.
A szemöldöke megemelkedett. – Te kimetszett vagy.
Úgy ejtette ki a szót, mint egy káromkodás, mintha azt mondta
volna, hogy "átkozott" vagy "leprás". Tizenkét év után, ez még
mindig fájt egy kicsit. Egy Rokonoknak a család jelentett mindent.
Semmi sem rosszabb, mint hogy kitagadták, és kitörölték.

8
 – Természetesen – csettintett Agostino. – A család kimetszett,
így elkövethetsz bármit a nevükben, és a te általad végrehajtott
akciók nem vezethetőek vissza hozzájuk. Még mindig szereti az
unokatestvérét. Elnézést. Nem akartam a halálát.
A gesztusai élénkebbek lettek. A lány szinte érezte, ahogy a
kerekek forognak a fejében. A férfi úgy gondolta, hogy talált egy
repedést a páncélján. Meli felsóhajtott.
– Az áldozatod csodálatra méltó. De annyival többet
kínálhatnék neked. A szüleid, a testvéreid félre dobtak téged. Milyen
család tesz ilyet? Nem akarsz bosszút állni?
– Ez az én választásom volt.
A férfi döbbenten bámult rá. – Te választottad...? Miért?
Benyúlt a kosztümkabátjába, és elővett egy vékony plasztik
kártyát. Azon egy fiatal, sötét hajú nő nevetett, és virágkoszorút
viselt koronaként. Meli átcsúsztatta a plasztik képet az asztalon a
férfinak.
– Ki ez?
– Az unokatestvérem Arani. Azt akartam, hogy lássa őt, mielőtt
meghal.
– Fontold meg újra!
– Ön az utolsó gyilkosságom – mondta neki. – Ezután én
visszavonulok.
A férfi arcára kemény maszk került. – Hat őr van azon az ajtón
kívül, nem beszélve az automatikus védelemről. Ha megölsz, sosem
jutsz ki innen élve.
Rávillantott egy utolsó ragyogó mosolyt és a szalagja kicsapódott
a csuklójáról. Még mindig mosolygott, amikor a férfi koponyájának
felső fele a földre csúszott.

a
9
Nem számít az idő, nem számít, a körülmény, Angel mindig
tökéletesen nézett ki. Udvarias, a méretre szabott rozsdabarna
ujjasában, szabatos a saját politikai vonalán, és a veleszületett
nyugalma, mások oly sok évet töltenek a képzésükkel, hogy
utánozzák, úgy tűnt, benne minden megvan a Rokonok lényegéből.
A haja puha volt, barna rézvörössel csíkozott, az arca kedves és
jóképű, és a szeme sötét, mint az övé. Amikor mosolygott a kijelzőn
keresztül, olyan volt, mintha a nap felemelkedne. Szerencsére, Meli
már régen immunis lett a varázsára. Elvégre látta pelenkában is.
– Nincs több munka – mondta neki. – Visszavonultam. – Két
hónap telt el azóta, hogy Agostino Canopus meghalt az irodája
márványpadlóján. Szerette a csendet, és felszabadultságot, amit a
visszavonulás hozott. Nincs több munka. Nincs több halál.
A képernyőn a bátyja előrehajolt. – Ez egy személyes kérés, Meli.
Apától.
Meli lehunyta a szemét. Angel félbeszakította a reggeli tornáját, és
mivel a hívás nem volt vészhelyzet, nem látta okát, hogy ne
folytassa. Körülötte a kis ház csendesen feküdt, a kora reggeli órák
nyugodt fényében. Az angyaltrombita finom citromos illata lebegett
a nyitott ajtón befelé. Tisztában volt az apró zajokkal: víz gurgulázott
a csövekben, két méh zümmögött a kis kertben a jobbján, a halk
sípolás, amit a klímaberendezés generált...
– Kérlek, tedd meg neki ezt a szívességet.
– Én végeztem, Angel – suttogta. – Beszéltünk erről. A
családnak nincs joga ahhoz, hogy ezt kérje tőlem.
– Apa tudja azt. Hidd el, hogy nem kérné ezt tőled, ha nem
lenne borzasztóan fontos.
A lány nem mondott semmit. Angel, amilyen diplomatikus, az
ékesszóló emberek betegségében szenvedett – hadilábon állt a
csönddel, kényszerítettnek érezte magát, hogy kitöltse azt, akkor is,
amikor az lenne az érdeke, hogy csukva tartsa a száját.

10
 A pillanatok peregtek. Angel megköszörülte a torkát. – A Raban
Társaság lenyomta a kondenzátoregységek árát tizenötezer normál
dollár alá. Ez egy kiszámított lépés volt, hogy kiszorítsanak a
versenyből. A kondenzátortermelés továbbra is a fő bevételi
forrásunk. Nem tudunk alájuk kínálni. Nem tudunk egyezkedni
velük. A haszonkulcs túl szűk a számunkra, hogy túléljük. Ők is
veszteséget szenvednek, de nem kell felélniük a tartalékaikat. Mi egy
kis család vagyunk. Csődbe megyünk. És tudod, mi történik a
családokkal, ha csődbe mennek.
E nélkül a pénz nélkül, a család nem tudja kifizetni a katonákat. A
verseny New Delphiben túl éles – gyilkos, a család nélküli katonák
nem sokáig maradnak életben. A város ad otthont huszonegy
bejegyzett Rokonok családnak, a világvárost felosztották közöttük,
mint ahogy a tortát felszeletelik, mind gazdasági, mind földrajzi
értelemben. A Galdes szelet meglehetősen kicsi, de a katonák híresek
voltak szakértelmükről és lojalitásukról. A harci hősiességük volt,
ami a családot a felszínen tartotta ilyen sokáig.
– Kérlek, Meli. Te még mindig egy Galdes vagy. Még akkor is,
ha visszavonultál.
Miért érzett bűntudatott? Nem tartozott nekik semmivel. Tizenkét
évet töltött azzal, hogy a nevükben gyilkolt. Csak szabad akart lenni.
Szabad és egyedül. Az apja tudta ezt. Az utolsó megbeszélésük alatt
világossá tette azt.
Nem változtatott a szabályain, ahogy ezt a család is megtanulta az
első alkalommal, amikor megpróbálták kényszeríteni őt, hogy cél
nélkül megöljön valakit, elegendő indok nélkül. Ennek a munkának
különlegesnek kell lennie. Valamit, aminek nem tud ellenállni.
A kíváncsiság felülkerekedett rajta. – Ki a célpont?
– Ez azt jelenti, hogy ez egy igen?
Meli lágyan sóhajtott. – A célpont, Angel.
Feltételezte, hogy van valami köze a Raban Inc.-hez, de évekkel
ezelőtt kivágta magát a Galdes családból. Az üzleti kapcsolataik

11
rejtélyek maradtak neki. Fogalma sem volt róla, hogy ki a
tulajdonosa a Raban Inc.-nek.
Hallott egy alig érzékelhető kattanást, ahogy Angel megérintette a
kapcsolókat képernyő szélén.
Egy gyenge rántást érzékelt a baloldalon. Nem hallotta, nem látta
azt, de egy kevés vele született hatodik érzékkel megérezte, vagy
talán mind az öt érzékének egy észrevehetetlen kombinációjával.
Meli lecsapott.
A szeme még mindig csukva volt, de a fejében tisztán látta a
szalag áttetsző zöldjét, ami karkötőként csattant a kezén. Érezte a
kiéget irányzék illatát, és a kisült elektronika szagát.
– Te jó ég – mondta Angel.
Kinyitotta a szemét, és látta, hogy az ördögrája alakú fém elfogó,
füstölgő romhalmazként lezuhant a földre. A csendes, kis kaliberű
ágyúval felszerelt elfogó robotegységek régóta a védelmi rendszerek
kedvenc darabja volt. A korszerű szenzoros rendszerek biztosították,
hogy ahol elhelyezték őket, ott a behatolókat gyorsan és abszolút
csendben repülve megközelítsék, a felfedezésük szinte lehetetlen
volt, már csak akkor fedezték fel őket, amikor a kicsi golyó behatolt
a célpont nyakán. Havonta legalább egyet elpusztított belőlük, hogy
oldja a feszültséget és gyakorolja egy mozgó célpont eltalálását. Ez
segített neki, hogy formában maradjon.
– Mindig megráz, amikor ezt csinálod – mondta Angel. – Itt
van a fájl.
Egy kis ikon jelent meg a sarokban, azt jelezte, hogy a letöltött
fájl megnyitható.
A férfi habozott. – Azt hiszem, talán élvezni is fogod ezt. Egy kis
költői igazságszolgáltatás, hogy úgy mondjam. Gondolj erre, Meli.
Kérlek. Értem.
Angel megérintette az ujjaival a száját, majd a homlokához
nyomta, és lehajtotta a fejét. A képernyő semleges szürkére váltott,
jelezve a hívás végét.

12
 Meli felsóhajtott. – Fájl megnyitása.
Az ikon megnőtt, hogy kitöltse a képernyőt egy dosszié mappa. A
mappa kinyílt. A képről egy férfi nézett rá. Jeges érzés indult a
nyakából, és végigcsúszott a hátán.
Celino Carvanna.

a
Két órával később Meli a kertben ült. Körülötte a dáliák virágoztak, a
káprázatos színek száz árnyalatában. A finom rózsaszín Adelaide
Fontane, a fehér fodros Aspen, a zavargó tarka narancs Bodacious, és
a kedvence, az Arabian Night, amelynek kihegyezett szirmai mély
intenzív vörös volt, a burgundi bor mély árnyalata.
Túl a kicsi ágyásokon egy keskeny utca feküdt, jellegzetes óvárosi
rész, ahol az utcák szűkek, a házak régiek, az ingatlanok értéke
alacsony, és a lakosok még mindig ragaszkodtak a kerthez. Az utca
másik végén egy autópálya feküdt. Ha felállna, és megközelítené a
kerítést, látná az aerialok, azaz a légi autók egyenletes áramlását,
ahogy a levegőben siklottak. Ha balra fordul az autópályán,
egyenesen New Delphi szívébe, a pénzügyi negyedbe jutna. Ha
jobbra menne, akkor a Terraces negyedbe jutna, ahol a turistákra
szakosodott üzletek és kávézók kiszolgálták az előkelő ügyfélkört,
akik alig várják, hogy egy leheletnyi "öreg bolygó", és a környező
tartományok emlékét, hangulatát magukba szívják.
A város a Dél középpontja volt, a szubkontinens technológiai és
gazdasági központja. A területét felosztották a Rokonok egymás
között, és a csatamezőjükként szolgált. De azokkal, akik a városon
túl elterülő tartományokban nőttek fel, New Delphi soha nem
feledtethette az igazi otthonukat…

13
Meli megvette a házat, és a kertet megtöltötte dáliákkal, amelyben
csak az illatuk miatt engedélyezett néhány angyaltrombitát, és két
rózsaszín selyemfát. Ez a fényes, vidám hely a menedéke volt, egy
kis tisztelgés az élet és a színek oltárán, és a saját emberiségének
megerősítése. Bizonyíték arra, hogy ő is táplálja az életet, valamint
hogy részese annak.
A fájl az ölében feküdt, letöltött a notebookjára. Elolvasta, és a
memóriájába vésett minden szót. Kinyomtatta Celino fényképét. Az
arca fényes és sima volt az ujjai alatt.
Elhúzta a kezét, és lenézett a kamaszkora bálványára. Nem
változott annyit, mint ahogy azt várta. Az évek kiélesítették az
arcvonásait, vonásait halálos pontossággal kiemelték. Egy
tökéletesen faragott szögletes állkapocs. Egy határozott vonalú orr,
egy kicsi dudorral. Az arccsontja kiállt, az arca alatta beesett, ezzel
kifejezőbbé tették az arca körvonalait. A szemöldöke két vastag
fekete vonal, kombinálva a makacs széles alsó, és keskeny felső ajkú
szájal, az arcát komorrá, fenyegetővé tette. De a szeme volt az, ami
megmentette attól, hogy a megjelenése pusztán csak durva, és
veszélyes legyen.
Sötétszürke, olyan árnyalatú, mint a legendás Ravager
lőfegyverek kékes acélja. Figyelmes, erőteljes, elárulják, hogy éles
értelem van mögötte, de nem mutatott érzelmet. Még egy percnyi
pillantást engedélyezett a belső énje. Élénken emlékezett arra, hogy
belenézett a mélyébe, és megpróbálta felmérni, mit érezhet, de ha
valamit, akkor csak azt állapította meg, hogy csak egy kemény
átláthatatlan fal.
Minden alkalommal, amikor belenézett azokba a szemekbe, az
adrenalin száguldott végig az ereiben.
Meli kényszerítette magát, hogy megint ránézzen, és megpróbálta
elnyomni magában a kamaszkori izgalom pulzálását. Ez az izgalom,
az enyhe fájdalom a mellkasában, a gyors borzongás, minden, ami
volt, egy kicsit bolond lány keserű emléke, aki alig volt több, mint

14
egy gyerek. Az ő kicsit ostoba reményei és álmai már rég
elporladtak.
Annak kellett látnia ami, – egy célpont.
Az emlékeiből egy fiatalabb Celino bukkant elő: jóképű, magas,
egy lusta, élveteg mosollyal állt a verandán rövid pengével a
kezében, és felkérte a party vendégeit, hogy dobják a polimer italos
dobozokat felé. A férfi akkor alig volt tizenhét éves. Hihetetlenül
higgadtnak nézett ki, azok előtt a virágágyások előtt, amiről a
tartomány a Dahlia nevet kapta. Ahogy a tarka dobozok közül
tengernyi tartott felé, elmosódva haladt közöttük, miközben a
pengéjével szétvágta őket. Amikor végzett, a járólap körülötte
elázott. Celino tökéletesen száraz maradt.
A Carvannok híresek voltak a késforgató képességeikről, de még
a kiváló Rokonok között is kiemelkedő volt.
A férfi, aki most visszanézett a fényképről már nem vágna föl.
Megedzette a másfél évtizedes Rokonok közötti családi viszályok,
figyel, kiszámítja az esélyeket, kivárja a megfelelő pillanatot, és
akkor megragadja azt habozás nélkül, és kiprésel belőle minden
előnyt. Túlélt négy ismert gyilkossági kísérletet, és valószínűleg egy
tucat vagy annál is több titokban maradt. Megérintette a notebook
képernyőjét, elindította az egyetlen felvett kísérletet. Már kétszer is
megnézte.
A Gigolo premierje. Fényesen kivilágított utca. Vörös szőnyeg
nyúlik a Miranda Színház bejáratáig. Rajongók tömege kiabál, hogy
imádják a sztárokat és a kísérőiket.
A karcsú, golyó alakú aerial csúszott fel a kötelekhez. Az ajtó
feltárult. A fém lépcsők kinyíltak a jármű aljából, így lehetővé tették
az utasok számára, hogy kényelmesen kiszálljanak. Celino kilépett.
Magas, karcsú, és lenyűgözően férfias a hagyományos Carvanna
fekete zakóban, ami kifeszült széles vállain. Jól megérett. Túl jól,
kritizálta Meli.

15
 Könnyedén lehajolt, a kezet nyújtotta, és azonnal nőies ujjak
pihentek a tenyerén. Egy nő lépett ki. Egy csillogó ezüstös szárit
viselt, amely már majdnem közönséges volt. A tűsarkúban csak pár
centivel volt alacsonyabb Celinonál, az egynyolcvannyolca az ő
egykilencvenháromjához képest. A szőke haja, mint egy szökőkút
ömlött végig a hátán, egészen a feneke alá.
Celino levezette a szőnyegre. Úgy tűnt, tökéletesen összeillenek –
az elbűvölő fény és a komor sötétség. Egy fájdalmas tű szúrta meg
Meli mellkasát. Régi álmok, emlékeztette önmagát.
Egy pillanattal korábban érezte meg a támadást mielőtt elindult.
Celino felkapta a fejét, ahogy a tömegből a jobb oldalon kitörtek, és
négy férfi rohant rá. A mágneses rombolók, amiket a színházra
telepítettek a biztonságiak, használhatatlanná tettek bármilyen fém
lövedéket, ezért a támadók a sötétvörös monomolekuláris1 pengék
mellett döntöttek.
Celino egy erős lökéssel maga mögé tolta a randi partnerét, és
olyan gyorsan támadott, hogy elmosódott. Természetellenesen gyors
volt. Meli megérintette a képernyőt, lelassította a felvételt huszonöt
százalékkal. Egy egyszerű fémkést tartott. A támadása az első
támadó torkán egy élénkpiros hosszanti vágást okozott – gyönyörű
kivitelezés. A függőleges vágás egy nagyobb lyukat nyitott a nyaki
verőéren anélkül, hogy lelassította volna a támadást. Szinte lehetetlen
volt így eltalálni az artériát – amelynek célja, hogy egy olajozott, íves
mozdulattal vágást ejtsen, és tovább táncoljon, mint a szél. Melinek
is fokozottan nagyobb az ereje és a sebessége, de úgy tűnt Celinonak
még inkább fokozott reflexei és sebessége van. Vagy talán egy
célzott implantátum. Vagy mindkettő.
A második vágás súrolta a második támadó karhajlatát, elvágva
egy másik vénát. A harmadik támadó kapott egy ütést az oldalára a
veséjébe. Ez a csapás egy negyed másodperccel hosszabb lett, mint

1
Egyetlen molekularétegből v. molekulacsoportból álló

16
ahogy Celino tervezte. Látta, ahogy megváltoztatta a stratégiáját a
mozdulat közepén, hogy kivitelezzen egy rúgást a negyedik férfi
nyakára. Visszatekerte fél másodperccel, lelassította a felvételt
félsebességre, és figyelte, ahogy Celino fekete csizmája landolt a
férfi nyakán. Nem hallotta az árulkodó reccsenést, de látta, hogy a
férfi nyaka élesen megrándul. Celino rúgása eltörte a támadója
csigolyáit.
Kikapcsolta a számítógépet. Egy tisztán fizikai konfrontációban,
Celino megöli őt. Nem volt semmi kétsége. Alacsony nő volt – a
férfi legalább harminc centivel tornyosul fölé, és harmincöt kiló
kemény izommal nyom többet nála, ráadásul az implantátumaival
sem tudott versenyezni. Celino teljesítményéből ítélve, nagyon kevés
ember lenne képes, hogy ellenálljon az ütéseinek. Adjuk hozzá a
testőröket, akik mindig elkísérték. És Marcust. Az embernek nem
szabad elfelejtenie, Marcust. Csak egy generációval ezelőtt hagyta el
a régi bolygót, Marcus beteg volt a hagyományos beültetésektől.
Ehelyett borzalmas dolgokat tett a testével, a fejlesztés nevében. Egy
sétáló méreg lett, pusztán egy érintéssel ölt. Celino évekkel ezelőtt
megmentette őt és Marcus hű volt Celinóhoz, mint egy kutya.
Hogy megölje Celino Carvannát, közel kell kerülnie hozzá, és el kell
különítenie őt az őröktől.
Apának igaza volt. A Galdesek rendelkezésére álló emberek közül
egyik sem tudná kiütni Celino Carvannát. Tény, hogy a milliók által
lakott New Delphiben, ő az egyedüli, páratlan módon képzett, hogy
kiállhasson vele.
Apa bölcsen azzal is érvelt, hogy meg fogja tenni ezt. Ha nem a
Galdes kedvéért, akkor majd a sírig összetört szívéért. Úgy hitte,
hogy ő gyűlöli Celino Carvannát. Elvégre Celino megalázta a Galdes
családot. Tönkretette az életét, eltörölte a jövőjét. Természetesen
neki is utálnia kellett a férfit.
Meli újraolvasta a fájlt. Celino úgy döntött, hogy számos projektet
felügyel a Carvannasok számára, beleértve a Raban Inc.-t, és a

17
Sunlight Fejlesztést. Aktív és könyörtelen volt, és a vezetésével
családja felemelkedett. Több milliót keresett a Carvannoknak.
Gyakorlati szempontból, ő maga volt a Carvanna család. A halála
káoszba taszítaná a klánját, és megsemmisítné a törzse
megbecsülését.
Angelnak sikerült megszereznie Celino következő két héti
napirendjét, csillagászati áron, nem kétséges. Celino beütemezett egy
ellenőrzést az új déli fejlesztésnél. Ez azt jelentette, hogy a
találkozók és formális vacsora elfoglaltságok sebes rohamát kell
kiállnia, amely, ha az új Celino bármiben hasonlít a fiatalabb énjére,
nagy szenvedéllyel utálja azt. Túl aktív és túl okos volt ehhez. Az idő
lehet, hogy megtanította őt türelmesnek lenni, a kevésbé mozgékony
elmék iránt, de azt aligha tanulta meg, hogy hogyan lehet az unalom
elől elmenekülni a jelenlétükben.
Áttekintette a legutóbbi fejlesztések projektjeit. Celino gyönyörű
helyeket épített, tele napfénnyel és virágokkal, amiket a modern
technológia segítségével zökkenőmentesen beillesztett a tartományok
durvaságába. Meli elmosolyodott. Egy embert el lehet távolítani a
tartományokból, de az emberből nem lehet eltávolítani a
tartományokat. Arra törekszik, hogy elmeneküljön az unalmas
formalitások elől, ami azt jelentette, hogy valószínűleg marad a
villájában a Terracesen, és lent ebédel a kávéházakban.
A bosszú néha forrón tálalva a legjobb.

a
Celino elindult lefelé a kanyargós Vörös Terrace kövein. Egy
hatalmas szikla oldalába építkeztek, ami most úgy nézett ki, mint a
méhsejtek, mint a fém és műanyag borítású alagutak, a Terrace hét
emeletből állt, egyik a másik alá épült, egyenként körülbelül másfél

18
kilométer hosszú és száznyolcvan méter a legszélesebb része. Az
emeletek finoman ívelve álltak ki a sziklából, miközben kicsi
üzleteknek és éttermeknek ad otthont. Az alsó terasz nagyjából
kilencszáz méter magasan helyezkedett el a síkság felett, míg a Red
Terrace, ahol állt, három szinttel fölötte volt. Nem volt biztos benne,
hogy a pontosan becsülte meg a magasságot, de a kilátás csodálatos
volt.
A lakosok New Delphiben kihasználták a magaslatokat, de még
Celinon is, ahogy megállt az áll – fa vasútnál, egy pillanatra úrrá lett
rajta a táj nagysága. Messze alatta egy hatalmas síkság terült el a
távolban, és azon túl, kék sziklák emelkedtek, amik tette légiessé az
óceáni levegőt.
Celino folytatta a sétát, tisztában volt vele, hogy Marcus követi,
mint egy diszkrét árnyék egy pár méterrel maga mögött. Két embere,
Romuld és Ven lépdelt Marcus mögött.
A szél magával hozott egy megdöbbentően ismerős aroma
foszlányait. Megállt. Érezte a ropogós tészta enyhén vajas ízének, és
a csábító pörkölt málna szenvedélyes illatát, az egyetlen fajta bogyós
gyümölcs, ami a régi bolygóról származott, és a déli tartományokban
nőtt. Az illat kavargott körülötte, és azonnal öt éves volt újra, ellopta
a még meleg kúp tésztát az edényből, és csendesen megette az asztal
alatt, felvillanyozva saját alamuszisága miatt.
– Mi az? – kérdezte Marcus halkan.
– Passion kúp. – Celino gyorsított, az illat forrása tartott, amíg
el nem ért egy kis kávézó piros kiszögeléséig. A tábla hirdette Dahlia
Ízei. Ritkán lépett be ismeretlen helyre. Miért kockáztatna egy
csapdát?
Celino Marcus mögött Venre pillantott. – Vegyél egy Passion
kúpot.
A testőr beugrott a boltba.
Celino vállat vont. Vicces, ahogy a memória trükköket játszott.
Gyakorlatilag magától az illatától érezte a tészta ízét a szájában.

19
 Ven kilépett a kávézóból. Üres kézzel.
Celino bámult.
– A tulajdonos azt mondja, hogy a kúpok nem az övéi, így nem
tud belőle eladni – mondta Ven. – Mondtam neki, hogy nevezze meg
az árat, de ő visszautasította.
Celino morgott. Akarta azt az átkozott kúpot. Belépett a boltba.
A kávézó kicsi volt, alig több mint egy pult, és hat asztal. A padló
műfa, a bútorok vintage Dahlia: erős régi bútorok, amely egy másik
régi századból valók. Csak két asztalnál ültek. A vendégek nézték,
mint a rémült nyulak.
Mögötte Romuld aktiválta a szkennert, ami a bal szeme fölött
volt. Egy vékony, zöld fény söpört végig az asztalokon, és az
embereken. Romuld nem szólt semmit. A hely tiszta volt.
Egy idősebb férfi sietett Celino elé, idegesen megtörölte a kezét
egy törlőkendővel. – Uram?
– Passion kúpok – mondta Celino.
Az idősebb férfi csavargatta a törülközőt a kezében. – Láthatja, ez
az üzlet egy kicsit lassú. Hétköznap van, és szezonon kívül.
Celino összevonta a szemöldökét.
A férfi dadogott. – Van egy nő. Időnként kibéreli az egyik
tűzhelyemet, mert régi vaskályháim vannak. A régi tartományi fajta.
Jól fizet. Ő az, aki a Passion kúpokat csinálja. Így nem tudom eladni
őket. Megkérdeztem.
Az emlékeiben való utazás hirtelen egy kihívás lett. – Akkor
magam fogom megkérdezni.
A férfi bólintott, és rámutatott a hátsó ajtóra. – Azon az ajtón
keresztül, uram.
Celino átvágott a termen, és átbújt az alacsony ajtó alatt. Egy
tágas konyha nyújtózott előtte, tele a frissen sült tészta, kínzó
illatával.

Egy nő ült egy nagy asztalnál, arany fény vetült rá az ablakon

20
keresztül. Egy bordó nyári ruhát viselt. A haját összefogta egy sűrű,
sötét fonatban, amely vörösréz színben csillogott a napfényben. A
kezében egy elektronikus olvasót tartott.
A lány felnézett rá, sötét szemei, mint két feneketlen medence
ragyogott az aranyszínű lebarnult arcból. Celino bámult.
A nő pislogott Romuld szkennerjének zöld fényétől, és felvonta a
szemöldökét.
– Azt mondták, hogy maga csinálta a kúpokat – mondta Celino.
– Technikailag még mindig csinálom őket. – Hangja érzéki és
magabiztos volt, és teljes mértékben áthatotta a mogorvaság.
Megnézte a olvasó óráját. – Harminc másodperc van hátra.
– Szeretném megvenni őket.
– Ön egy Dahliani?
– Nem értem, hogy ennek lenne valamilyen jelentősége.
A lány felállt. Alacsonyabb volt, mint ő, talán egyhatvankettő. A
vékony ruha rásimult a felsőtestére, kiadta nagy, telt keblét és a
keskeny derekát. A szoknya széles dereka elrejtette a csípőjét, de a
többi részéből ítélve, a feneke kerek és gömbölyded. Megragadott
egy hőálló edényfogót, kinyitotta a kályha ajtaját, és kihúzott egy
tálca kúpot a fényre. Tökéletesen néztek ki, arany barnán, ropogósan.
– Ha te egy Dahlian volnál, akkor tudnád azt, hogy a Passion
kúpokat szeretettel kell sütni, és szabadon kell adni. Az anyák
készítik őket a gyerekeiknek, a feleségek készítik a férjeiknek, és a
fiatal lányok a szerelmüknek sütik őket. Balszerencsét okoz, ha
eladják őket.
Letette a tálcát egy kőtömb tetejére, és egy fogóval a kúpok
átrakta egy kis ruhával bélelt kosárba. Tetszett neki, ahogy mozgott,
könnyű, kecses mozdulatokkal.
– Ez egy régi babona.
– A babonák az élet szövete.
Felkapta a kosarat, és odahozta az asztalhoz, és ismét csak
bámulta, megbabonázva a hajlataitól, és a feneketlen szemétől.

21
 – Mennyi? – Kérdezte, és nem volt biztos benne, hogy ő mire
kérdezett rá, hogy mennyit kér a kúpokért, vagy mennyit kér azért,
hogy belehatolhasson érett testébe.
– Nem eladó. – Egy kicsi ravasz fény táncolt sötét szemeiben.
A kúpok vagy ő, tűnődött. A szeme azt mondta neki, a válasz:
mindkettő.
Megváltoztatta a taktikáját. – Ugyanezen a hagyomány szerint, az
is balszerencsét okoz, ha elküldöd a vendéget az asztaltól. Különösen
azt, aki az étkezés közepén érkezett meg.
Lágyan felnevetett. – Tehát végül is Dahliából való vagy.
Kössünk üzletet. Én megosztom a kúpjaimat. De nincs rózsaszín
borom, hogy megigyam velük. Ha te...
A férfi szimplán intett a kezével, és a hang a gyorsan távolodó
lépések hangja jelezte Ven távozását.
– Egy kicsit parancsoló vagy – mondta, szórakozottan.
A férfi kihúzott egy széket, és leült az asztalhoz vele szemben. –
Ezzel időt spórolunk meg mindkettőnknek. – Rápillantott az
olvasóra. – Charles Reign Krónikája a IX. Prosper Mérimée?
– Valóban.
Nem gondolta, hogy rajta kívül bárki, elolvassa a rég elfeledett,
öreg bolygón szerzőjét. – Egy vadabb idő történetei. Amikor az
emberek éltek, férfiak és nők...
– A kísértetiesen gyönyörű Vénusz bronzszobrait ki zúzta
össze, hogy benne aludjanak?
Celino összevonta a szemöldökét. Nem csak a regényt olvasta,
hanem a novellákat is.
– Attól tartok, jobban kedvelem Colombat mint a Carment. –
mondta.
– Tehát, ha szeretné, hogy megvitassuk az operát, akkor nincs
szerencséje.
Úgy nézett az operára, mint egy rikító és közönséges látványra.

22
 Ven belépett, és elhelyezett egy üveg Dahlian Pinket az asztalon.
Aktiválta a jegesítőt az üveg oldalán, és a finom fagy befedte az
üveget.
– Szükségünk lesz bögrékre. – suttogta. – Ascanio! Zavarhatlak
pár bögre miatt?
Bögrék. Milyen... vidékies. Elfojtott egy mosolyt.
A tulajdonos sietve belépett a szobába, elhelyezett két nehéz
átlátszó bögrét az asztalon, és elmenekült.
Celino durrantotta a dugót, és kitöltötte a bort. A buja pink
belefröccsent a bögrébe. A lány megkóstolta. A szeme elkerekedett.
– Cerise!
– Valóban.
– Ha tudtam volna, hogy luxus borral fizetne a kúpokért,
azonnal megadtam volna magam.
„Megadás". Elképzelt egy képet, ahogy a lány meztelen az
ágyban. Meglepő. Már hosszú idő óta nem reagált így egy nőre. És
még csak nem is szép. Úgy tűnt, hogy nincs benne semmi kifinomult
elegancia, amit általában keresett a nőkben.
Honnan jött? Mit keres itt? Azon kívül, hogy Passion kúpot süt.
Kihúzta a harci kést a köpenye övéből, és felajánlotta neki a
markolatát. – Azt hiszem, hogy szokás megosztani az első kúpot.
Elvette a kést anélkül, hogy odafigyelt volna, megragadta, mint
egy kalapácsot, elfelejtkezve arról a tényről, hogy az ujjlenyomatát
regisztrálja a markolat, és a kúpot kettévágta. Bármi is volt ő, a kés
művészete nem tartozott a tehetségei közé. Úgy vágott, mint egy
szakács.
Visszaadta a kését, és felé tolta a kúp felét. – Kívánom, hogy
boldoguljál.
– És te szintén. – Szája automatikusan formálta a választ a
régiek üdvözlésére.
A lány beleharapott a kúpjába. Celino megízlelte, és várt három
másodpercet a diagnosztikára. A riasztók nem szólaltak meg az

23
implantátumában. Nem méreg. Harapott egy darabot, ízlelgette ez
alkalommal. Olyan volt, mint a mennyország. Se nem túl savanyú, és
nem túl édes. Tökéletes. Néha rendelt Passion kúpokat időről időre,
és az elsőrangú pékségek New Delphiben nem tudtak semmit ehhez a
nőhöz képest.
Fogai megfogtak valami szilárdat. – Citromhéj? – Mondta
hitetlenkedve. A legjobb tudása szerint, csak az anyja tett
citromhéjat, a kúpokba.
– Megtudtad a titkomat – a lány rózsaszín nyelve kicsusszant a
száján, hogy lenyaljon egy töltelékfoltot az alsó ajkáról. Kíváncsi
volt, vajon a szájának az íze a kúpok és rózsaszín bor íze.
– Az embereid szeretnének néhányat?
– Nem – mondta.
– Szolgálatban vannak?
Bólintott, és megtámadta a második kúpot.
Hármat evett, mielőtt Marcus odahajolt hozzá. A találkozó a
földtulajdonosokkal kevesebb, mint húsz perc múlva kezdődik. Alig
van elég időnk, hogy elérje a konferenciatermet a hotelon belül.
Nem akart elmenni. Itt akart ülni vele a napfényes konyhában,
inni a rózsaszín bort, enni a kúpokat, és rá akart gondolni az ágyban.
– Ah. Futnod kell – találgatott.
– Valóban – felállt. – Köszönöm. A kúpok isteniek voltak.
Odaadta neki a kosarat. – Vidd el őket.
Habozott.
A lány felállt, és belenyomta a kosarat a kezébe. – Elmész és a
bort itt hagyod nekem. Ez így igazságos.
Kint a napsütés arra késztette, hogy pislogjon. Kihúzta a kést, és
átnyújtotta Romuldnak. – Tudd meg, ki ő.

Meli egyedül ült a konyhában. Töltött magának még egy bögrével. A

bor tökéletes volt, finom, illata egy szimfóniája az ízek dicséretének
a nyelvén.

24
 Egy kis része remélte, hogy Celino felismeri őt. De nem tette. Ez
mutatta, hogy ő milyen keveset jelentett az életében. Nem más, mint
egy elfeledett folt a múltjában.
Meli megitta a bort.
Egy fátyollal kezdődött.
Élénken emlékezett rá. Egy átlátszó indigókék fátyol, ami
elrejtette az arca alsó részét, így csak a szeme látszott. Az anyja adta
rá, miközben beállította a szalagot, hogy a haja eltakarja a csomót,
Meli még mindig látta a vonásait a tükörben, de az arca félbetörtnek
látszott. Ott volt a napbarnított fél a szemmel, és aztán ott volt az
arca alsó fele a fátyol alatt, ami úgy tűnt, mintha valaki máshoz
tartozna.
– Miért? – kérdezte.
Az anya leült az ágyra. – Téged eljegyeznek. A fátyol
mindenkivel tudatja, hogy te már foglalt vagy.
Ennek a roppant fontosságát nem sikerült felfognia. – De én csak
tíz vagyok.
Anya felsóhajtott. – Én ellene szavaztam. Azt hiszem, ez egy
súlyosan hibás döntés, és úgy vélem, hogy ez vissza fog ütni, és
kísérteni fog minket. De engem leszavazott a családi tanács.
Még csak tíz éves volt, de Meli tudta, hogy a családi tanács
határozata törvény volt.
– Kihez megyek feleségül?
Anya csettintett. A kijelző, amit a tükör felületére rejtettek
felvillant. – Eljegyzés – mondta az anyja élénken. Egy fájl jelent
meg, kinyitotta, és egy kép Celino Carvannaról töltötte be a
képernyőt.
– De hát öreg!
– Ne legyél melodramatikus. Még csak tizenhat éves. Nyolc év
múlva, amikor összeházasodsz vele, akkor te tizennyolc éves leszel,
és ő huszonnégy. Lásd, a különbség sokkal kevésbé hangsúlyos. És

25
ha te huszonkét éves leszel, ő meg huszonnyolc, akkor alig fogod
majd észrevenni.
Meli Celino arcát bámulta. Jóképű volt. Néhány alkalommal látta
őt a kerti partikon. De a fiú még azt sem tudta, hogy ő egyáltalán
létezik. – De nem érdeklődik irántam ilyen módon.
– Drágám, te tíz éves vagy. Hidd el, ha megsejteném, hogy úgy
érdeklődik irántad ezen a ponton, akkor meg kellene ölniük engem,
és az apádat, hogy végigcsinálhassák ezt az eljegyzést. Ő egy nagyon
fiatal ember. Jelen pillanatban olyan nő kell Celinonak aki: mellek
halmaza és telt hátsója van.
Anya a kezét a sajátjába fogta.
– Te nem vagy még nő, Meli. De egy nap az leszel. Nem leszel
szép, de nagyon vonzó leszel, és a férfiak össze fognak seregleni
körülötted. Én, a nagynénéd Nez, a nagymama, nekünk mind van
valamink, ami az embereket arra készteti, hogy felénk fordítsák a
fejüket, és ostoba dolgokat cselekedjenek, hogy becsábítsanak
minket az ágyukban. Ne aggódj, drágám. Egy napon észre fog venni
téged. Akkor fejbe kólintod majd, mint egy tégla.
A fátyol irritálta az állát. Meli megvakarta. – De miért kell ezt
tennem?
– Mert a családunk és a Carvannasok szövetséget kötöttek.
Egyedül mindkét család túl kicsi ahhoz, hogy jelentős szereplője
legyen New Delphinek, de együtt erősek lehetünk. A területünk
megduplázódik. Technológiákat és gyártó létesítményeket osztunk
meg. És az eljegyzésed Celinoval lesz a cement, ami összetartja az
épület részeit.
– Mi van, ha nem akarom?
Anya a karjába vonta. Ültek, és együtt nézték Celinot.
– Nekem amúgy is ezt kell csinálnom, nem igaz?
– Igen.
– Mi van, ha ő nem fog kedvelni engem? – mondta Meli
halkan.

26
 Anya elhallgatott. – Őszinte leszek veled, Meli. Valószínűleg nem
fog szeretni téged. És ennek semmi köze hozzád. Mint mondtam, ő
egy nagyon fiatal ember. Csak most kezdi a saját életét. Mielőtt ez az
eljegyzés jött, a szabadságot látta a láthatáron: a függetlenség egy
kicsi darabkája a családjától. Saját aerial. Saját lakás. Szabadság,
hogy nőket találjon, és megtalálja a végzetét. A Családok tanácsa
elvette ezt az egészet tőle, ezzel az eljegyzéssel. A lehetőségei világa
neki is szűkült. Ő egy tehetséges, független fiú, és nagyon keserű
lesz ettől a fejleménytől. Ezen nem tudunk segíteni. És ezért nem
akartam ezt az eljegyzést. Nem akarom, hogy feleségül menj egy
férfihoz, aki teherként gondol rád.
Anya megsimogatta a haját. – De nincs minden veszve, édesem.
Megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy megváltoztassa a
nézőpontját. Meg kell mutatnunk neki, hogy ne úgy lásson, mint egy
koloncot a nyakában, hanem mint egy szövetségest. Valaki, aki az ő
oldalán áll, nem számít, mi történt. Valaki, aki megérti őt, és
meghallgatja, képes beszélgetni vele az ő szintjén. A védett kikötő az
életében. Már sok közös dolog van, és még van nyolc évünk, mielőtt
összeházasodnál vele. Ez az idő elég lesz, hogy mindent tudjál, és
Celino szakértő legyél.
És így Meli tanult. Megtanulta azokat a recepteket, amiket Celino
szeretett, és addig gyakorolta a főzést, amíg tökéletesek nem lettek.
Elolvasta ugyanazokat a könyveket, elemezte őket, bár nem mindig
alakított ki ugyanolyan véleményt róluk. Érdeklődött az üzleti élet
iránt, és a New Delphi Üzleti Akadémia professzoraitól magánórákat
vett. Megtanulta mi a jelentősége az implantátumoknak, a minden
család származástanát, és a családokon belüli véletlen veleszületett
tehetségek gyakoriságát. Tudta, milyen kölnit visel Celino, mely
színeket szereti a legjobban, melyek azok a holofilmek amiket néz
valószínűleg. Voltak idők, amikor a lány neheztelt rá, sőt gyűlölték
őt, de egy része megértette, hogy ez az ellen az eljegyzés ellen
irányuló önvédelem volt, amit semelyikük nem akart, és a másik rész

27
volt, az a rész, volt, ami az évek során erősebb és erősebb lett, ahogy
észrevette, hogy milyen zseniális is volt, milyen okos és kemény, és
könyörtelen. Ahogy a férfi megszabadult a versenytársaitól, az ő
csodálata nőt a vadsága iránt. És a lány észrevette, hogy milyen
elviselhetetlenül jóképű lett.
A férfi nem sokkal az eljegyzésük után otthagyta a tartományt.
Elutazása előtt összehozták őket, és egyedül maradtak néhány
pillanatig egy erkélyen. Látványosan nézett ki a Carvanna feketében,
és a lány egy sovány gyerek volt, akinek fél arcát elrejtette a fátyol.
– Sajnálom ezt – mondta.
– Én is – motyogta a lány.
– Azt akarom, hogy értsd meg, ez nem az én ötletem volt. Nem
vagyok perverz.
Elsétált tőle, egyedül hagyva a lányt az erkélyen, aki eltöprengett
a szavain.
Belevette magát New Delphibe, mint a hal az óceánba. Meli
gyakran kapott híreket legendás pénzügyi manővereiről. Egy zseni
volt. De voltak hibái: türelmetlenség, érzéketlenség, és képtelen volt
rá, hogy lassítson. Meli már katalogizálta a gyengeségeit, tudván,
hogy neki kell majd kompenzálnia őket.
Egyik este, a fegyvertárban felkapott egy személyes szalag csukló
merevítőt és felfedezte, hogy hasító. Az elméjének és testének
megvolt a hatalma ahhoz, hogy kezeljenek egy személyes szalagot,
és aktiválják azt. Ez egy nagyon ritka tehetség. Annak az esélye,
hogy előforduljon a vérvonalukban, egy a kétmillióhoz volt.
Elhozták a városba és ügyes hasítónak tanult, a nagy költségeket a
család állta. Az apja ragaszkodott hozzá, hogy ez a tény rejtve
maradjon a Carvannok, de különösen Celino előtt. A lány úgy
képzelte, hogy az apja elkezdte gyanítani, hogy nincs minden
rendben az ő jövőbeli fia és a törvények között.
Alig volt húsz, amikor Celino megduplázta a Carvannok forgó
tőkéjét. Ritkán látta, csak néhány pillanatig az ősi otthonba tett

28
látogatásai során. A férfi elkerülte őt, és a találkozásaik néhány gyors
pár szavas beszélgetés volt. Alig tudtak beszélgetni. A lány minél
idősebb lett, annál inkább dadogott a férfi jelenlétében, lefoglalta
egyfajta szédült magasztalás, ami abból született, hogy tudta, egy
napon a férfi az övé lesz. Azzal, hogy Celino végképp nem vette
észre őt, összetörte. A férfi sosem volt udvariatlan, de soha nem is
várhatott semmi melegséget azoktól a látogatásoktól. Semmit sem
kapott ezektől a férfi.
Meli meg akarta ezt változtatni. Tudta, hogy tőle megkaphatná.
Majd júniusban, majdnem pontosan hat évvel az eljegyzés napja
után, jött a végzetes hír: A Carvannok megszegte a
megállapodásukat, megszakítva az összes pénzügyi kapcsolatot a
Galdesekkel. Az eljegyzésnek vége. A véresküt is felbontották. A
Carvannok lazán elvágták az összes kapcsolatot velük, és Celino
ragaszkodott ehhez.
Melinek eltartott körülbelül egy percig, hogy teljesen megeméssze
a katasztrófa összes következményét, majd lerogyott a földre,
megrázta a bensőjét a kétségbeesés. Beletelt majdnem öt órába, hogy
összeszedje a bátorságát, hogy elinduljon, és megnézze őt. Melinek
nem volt jövője vele, de ha most cselekszik, mielőtt a férfi elmenekül
a közeléből, neki még mindig lehetne jövője.
Félretette összetört szívét, és felvett egy fekete ruhát. Egyedül
ment, fegyvertelenül, még mindig viselte a fátylát, és Carvanna
kísérői utat nyitva átengedték. Egy katona elvezette őt, egy dombon
álló pavilonba. Egy hatalmas kocka épület szolgált edzőteremnek, a
Carvanna Rokonoknak, több mint egy évszázada. Egyedül sétált be,
és megállt annál a vonalnál, ami körberajzolta a küzdőteret a padlón.
Celino a terem közepén állt, késsel a kezében. A felsőteste és a lábai
csupaszak voltak, és csak egy sötét gyakorlónadrágot viselt. A
lámpák le voltak kapcsolva. A redőnyökkel árnyékolt ablakokon csak
a lemenő nap keskeny sugarai szűrődtek be, és behálóztál a padlót a
fény és árnyék vonalai. A férfi mozgott, csendesen, gyorsan, erősen,

29
mint a ragadozó macska. A kése villant, miközben láthatatlan
ellenfeleket hasított szét.
A lány nézte egy percig, majd átlépte a vonalat, és belépett az
útjába. Ő elindult felé, ördögi összefonódó rúgásokkal és
késcsapásokkal. Nem úgy nézett ki, mint aki képes megállni, de
tudta, hogy nagyon jó, és nem hátrált meg, a kés egy centire a
torkától állt meg.
Hideg szemekkel nézett rá. – Elpazaroltad az idődet.
– Azért jöttem, hogy meggyőzzelek, házasodj össze velem.
– Felsóhajtott, verejtéktől síkos mellkasa megemelkedett.
– Tudom. Ez nem a te hibád. És nem is az én hibám. De ezzel
az eljegyzéssel megláncoltak engem, és nem tudom az életemet egy
láncon élni. Hat éve nem tettem semmit, csak dolgoztam. Ettem
éltem, és számokkal lélegeztem. Feladtam azokat a kellemes
dolgokat, amiket egy korombeli férfinak élveznie kéne. Azért tettem,
mert azt akartam, hogy szabad legyek. Egy héttel ezelőtt a családi
vagyonhoz való hozzájárulásom meghaladta a Galdes család által
termelt nyereséget.
– Szóval ultimátumot adtál nekik: a szabadságod, vagy a
hiányod.
– Lényegében igen. Megígértem nekik a jólétet, ha
beleegyeznek a kívánságaimba, vagy kiszállok, ha nem. Ez üzlet.
Egyszerűen túllicitáltam a családod. Én többet érek a saját
családomnak, mint ez a szövetség.
– Megértem a szabadság iránti vágyadat. De kérlek értsd meg
az én szempontomat. A házasság nekem, hogy te…
Ő legyintett. – Nincs benned semmi méltóság? Dolgoztam egy fél
évtizeden át, hogy meneküljek tőled. Tényleg azt hiszed, hogy
meggondolom magam, amiatt hogy könyörögsz? Ha gyönyörű
volnál, talán úgy egy pillanatra meggondolnám. Láttalak fátyol
nélkül, és te ezt nem tudod felkínálni nekem. De még ha csillogó
volnál, akkor is, ha te lennél a legelegánsabb és a legkifinomultabb

30
lény a bolygón, akkor is félrelöknélek téged. A szabadságot többre
értékelem.
– Celino! – Azt akarta, hogy figyeljen, a fenébe is.
– Adok egy tanácsot, vedd le azt a nevetséges rongyot. –
Elindult az ajtó felé. A lány utána rohant, de ő eltűnt az éjszakában.
Az ő tizenhat éves szíve összetörve feküdt a padlón.
Több levelet írt neki, elektronikus úton, és mikor olvasatlanul
törölte azokat, akkor tényleges papíron. A levelei
megválaszolatlanok lettek.
Az ő istene fellázadt a híve ellen, és nem volt kegyelem részére.
Úgy történt, ahogy arra számított. Bár az eljegyzést technikailag
felbontották, amíg Celino meg nem házasodik, ő a Rokonok elől
elzárva maradt. Először is, őt egy másik ember feleségének képezték
ki. Másodszor, Celino talán meggondolja magát, és úgy dönt, hogy
feleségül veszi, és nincs olyan Rokon, aki meg akarná bántani New
Delphi legújabb pénzügyi cápáját. A családja kihasználva a nagyobb
befolyását megpróbált találni egy férjet, de egyik kisebb család sem
merte megkockáztatni, hogy esélyt adjanak neki, ismerve, hogy a
Galdes klánnak nem voltak akkora forrásai, hogy megvédje őket
Celino haragjától. Amikor húsz volt, és miután figyelte a hosszú lábú
szőkék be és kiáramlását Celino életéből, Meli rájött, hogy Celino
soha nem fog megházasodni. Túlságosan is élvezte a szabadságot.
Egy vénlánnyá változtatta őt.
Meli visszautasította, hogy továbbra is teher maradjon. Elvégre ő
egy hasító volt. A frusztrációját kiaknázta, és megtanulta a halálos
csókot a személyes – szalaggal. Miután anyja meghalt, ő kimetszette
magát a családból, és önálló életet élt, így ő lehetet a néma penge.
Több mint egy évtizeden keresztül sokakat megölt, hogy megvédje a
családját, mindig önvédelemből, és mindig gondos tanulmányozás
után. Két viszonya volt, de rövidek és sikertelenek voltak, nem
gyógyították meg.

31
 Eközben Celino kinőtte istenségi mivoltát, és titán lett. A
Carvannas virágzott és nőtt az ő vezetése alatt, míg a Galdes stagnált.
Most azt akarták tőle, hogy megölje a férfit, aki erre ítélte őt. A férfit,
akit bensőségesen ismer.
Egy férfi, akinek tekintete elérte, hogy a szíve kihagyjon egy
ütemet, a nem szándékos kegyetlensége ellenére, az évek ellenére, a
közöttük lévő mély szakadék ellenére, a logikus vágy ellenére, hogy
ne érezzen semmit iránta.
Meli felállt. A következő néhány nap végtelenül lenyűgözőnek
bizonyulhat.

a
Celino korán felébredt. Feküdt az ágyban, és a mennyezetet bámulta.
Körülötte a hálószoba fényűző és csendes volt.
A piros ruhás nőről álmodott. Az érett aranyló testéről álmodott az
ágyában, hogy mézet csöpögtetett a telt mellbimbóira, majd lassan
lenyalta, miközben ő nevetett. Olyan keményen ébredt, mint egy
szikla.
Ez egy nevetséges kamasz fantázia.
– Romuld. Csak hang.
A hatalmas képernyő a falon halványkéken világított. – Uram? –
kérdezte Romuld halkan.
– Az asszony?
– A labor levett két ujjlenyomatot a késről. Nincs a légi
adatbázisban.
Szóval vagy nem volt saját járműve, vagy azt nem vették
nyilvántartásba.
– A vizsgálat nem mutatott implantátumokat, C osztályú, vagy
magasabb módosításokat.

32
 Nem volt harcos. Már tudta ezt.
– Az üzlet tulajdonosa jelentette, hogy beugrik néha, nem
gyakrabban, mint havonta kétszer, kibérel egy tűzhelyet, és
süteményeket süt. Azt mondja, nagyon valószínűtlen, hogy vissza
fog térni a következő két hétben.
– Mit mondott mit sütött utoljára?
– Almás pitét.
Celino megszakította az adást.
És így belibbent az életébe, és újra eltűnt. Talán azt hitte, soha
többé nem látja viszont. Tévedett. Akarta őt, és amikor akart valamit,
mindig megkapta azt.
Egy nő, mint ő, egy szép, földi, vidéki nő, mint ő, hová mehetett
New Delphiben?
– Naria. Csak hang.
Egy pillanat telt el, majd a húga hangja töltötte be a termet. –
Celino?
– Hol vásárolsz, ha a városba jössz?
– Nos, jó reggelt neked is! – Egy gyermek nevetése
visszhangzott a vonalban. – Hol vásárolok? Lássuk csak...
Türelmesen hallgatta a hosszú listát a gyermek ruházati üzletekről
és designer butikokról. Rossz Carvanna. – Mi a helyzet a Rene
nénivel?
– Rynok Market. Imádja ezt a helyet.
– Köszönöm.
Megszakította az átvitelt, és felhívta Romuldot. – Rynok Market.
Keresd a nőt.

33
A prezentáció a területi képviselővel elhúzódott. Celino az első öt
percben megértette a lényeget, az elmaradás az ütemtervben a
legénység, a szállító, az időjárás, és a kozmikus istenek hibája. A
területi képviselő teljesen ártatlan minden rossz dologban, és nem
vállalt felelősséget semmiért. Celinonak szándékában állt kirúgni a
beszéde után, de megengedte az embernek, hogy előadja az ügyét.
A személyes egység kijelzője felvillant. Romuld arca vált láthatóvá,
és a hangja felcsendült a Celino fülében lévő audio eszközben. – Itt
van.
A kép homályos volt, és elmozdult, egy légi felvétel a piacról.
Romuld elindított egy utcaseprő egységet. Ez lebegett a tömeg felett
észrevétlenül, a kamera kereste a célszemély arcát. A kamera
közelített és Celino meglátta. Zöld felsőt és piros szoknyát viselt. Ez
úgy nézett ki, mint egy fejjel lefelé fordított virág. A haja leengedve,
a szélfútta rendetlenség, sötét, csillogó barna volt. Az arca halálosan
komoly volt, ahogy egy árussal alkudozott egy csokor
fűszernövényre. Az árus elkeseredetten felemelte a kezét. A lány a
szemét az ég felé emelte. Az eladó a fejét csóválta. Egy ősi rituális
alkudozás vidáman menetét folytatták, addig amíg mindkét fél
számára megfelelő árat állapítottak meg, míg végül elsétált a bódétól,
és a köteg gyógynövényt egy kis bővíthető táskába tette.
– Maradj rajta. – mormolta halkan Celino, hangját a Romuld
audio implantátuma fogadta. – Tudni akarom, hogy hol lakik.
– Megjelöljem?
– Nem. Csak kövesd.

A találkozó további tíz percében eljutott oda, hogy a következtetése a

elkerülhetetlen. Mire Celino megoldotta a problémát, és felment a
dokkba ahol az aerialja volt, Romuld elküldte neki a címét. A piactól
csak néhány percre lakott, az Régi Városban.
Egy régi házban lakott, az elő- második bővítés idejéből. Egy
ütésálló, sziklafalnak álcázott PLASTOR kerítés mögött helyezkedett

34
el a ház. Ahogy átrepült felette, és megkerülte a házat, látta a hátsó
udvart. Az élénk színek, azt sugallták, hogy egy kert. Számított arra,
hogy van egy kertje.
Celino landolt a kis parkolóban, megjegyezve, hogy nincsenek
friss karcolások a lemezen, tehát volt nem saját aerialja –, és elindult
az ajtó felé. Egy pillanatra úgy gondolta kopogtat, aztán vállat vont,
és odaérintett egy kis lemezt a zárat megszakító lemez fölötti
elektronikus zárhoz. A zár megszakító kijelzője villant egy-két
alkalommal, de továbbra is piros maradt. Nincs szerencséje.
Celino megpróbálta az ajtót. Nyitva. Teljesen nevetséges.
Bejutott.
Egy kis ház feküdt előtte. A jellegzetes téglalap alakú elülső
folyosó. Látta a cipőit, ahogy egy sorba vannak rendezve. A folyosó
egyenesen a konyhába vezetett. Hallotta, hogy egy női hang
zümmög, és egy kés ritmikus csapásait a vágódeszkán.
Elindult a folyosón, a baloldalon kinyitotta az ajtót, és egy nagy
négyzet alakú szobába jutott, bizonyítva, hogy a ház abban az időben
épült, amikor az emberek még mindig nagyra nyomtatott
fényképeket és valódi papírnak látszó könyveket használtak, és
szükség volt elegendő helyre, hogy tárolni tudják őket. A szoba most
majdnem üres volt, és hűvös kék színekkel volt berendezve. Két
puha szék, egy halom padló párna a sarokban, vele szemben egy
szerény méretű képernyő a falon. És a túlsó falon csúszó műanyag-
üvegajtó tárva-nyitva állt, csak egy vékony háló választotta el a házat
az udvartól.
Celino belépett a konyhába. Esküdni mert volna rá, hogy nem
adott ki semmilyen hangot, de a lány felemelte a fejét. Sötét
szemével ránézett, ő megállt, feltartóztatta váratlan szépsége.
Bársonyos barna, mint a legfinomabb kávé, amit megvilágított
belülről az életkedv és az intellektus, ezek a szemek felforralták a
vért az ereiben. Egyetlen pillantás, és felébredt benne a vad szükség,

35
amit ott parázslott a felszín alatt. Megkeményedett. Az ő nője volt.
Csak a lány ezt még nem tudta.
– Mit csinál a házamban? – Úgy tűnt, nem fél, nem zavart,
inkább kissé felháborodott, hogy bemert jönni engedély nélkül.
– Soha nem mondta meg a nevét. – Kényszerítette magát, hogy
megmozduljon, és kényelmesen leült egy székre vele szemben. A
konyha illatozott a finom fűszerek sokaságától. A felaprított
növények rendetlenül feküdtek a vágódeszka előtt.
– Azt hiszem, a legjobb, ha hívom a városi biztonságiakat, hogy
dobjanak ki.
– Úgy gondolod, hogy képesek lennének rá? – Kizárt. Egy
csapat elit a "Pusztítók" sem lennének képesek eltávolítani őt a
házból.
Felmérte a vállai szélességét. – Talán. Meglehetősen sötét és
fenyegető vagy. Elég megerősített vagy ahhoz, hogy alátámaszd ezt
az erőszakos ígéretet?
– Igen.
– Értem.
Felemelte a fazék fedelét, amitől felszabadult egy aromás felhő a
konyhába, és belekaparta a fűszernövényeket a levesbe. – Mit
akarsz?
– Téged.
– Miért?
Összevonta a szemöldökét. – Nem vagyok biztos benne. De álmok
gyötörnek, amik a melleiddel és mézzel járnak.
A lány szemöldöke felemelkedett. Elkapott egy csipetnyi pírt a
lebarnult, sima arcán és megállapította, hogy ez egyszerre vonzó és
erotikus.
– Elég kamaszos tőlem, tudom – mondta.
– Te betörsz egy teljesen idegen házába, befurakodsz a
konyhájába, és azt sugallod, hogy neki át kell engednie a melleit

36
neked, hogy így kielégíthesd a mézet csöpögtető fétisedet. Milyen nő
utasíthatna vissza egy ilyen invitálást?
– Nem volt sok szeretőd, ugye? – Nézte, ahogy elsápadt. Ez
hirtelen fontosnak tűnt.
A lány megint elpirult, elmosolyodott, és megfizetett a válaszért.
A bejárati ajtó felé mutatott egy túlméretezett kanállal. – Kifelé.
– Mi tart vissza? Mit kell tennem, hogy akarjál?
– Azt hiszem, lehet, hogy te egy dühöngő őrült vagy.
Elmosolyodott. – De te nem félsz tőlem.
Továbbra is a széken ült. – Nem. Nem olyannak tűnsz, mint azok
az emberek, akik nemi erőszakot követnek el.
– Annak ellenére, hogy sötét és fenyegető vagyok.
– Szeretsz győzni. – Ivott egy kortyot a poharából. – És ha rám
kényszeríted magad, az azt jelenti, hogy megbuktál a hódításban.
Ezzel a két mondattal a lány ügyesen boncolgatta a lelkét. –
Celino Carvanna vagyok. Mond el az álmod, és én elérem, hogy
megtörténjen. És aztán, ha te hajlandó vagy, talán meg tudod
valósítani az enyémet.
– Ez egy meglehetősen melodramatikus nyilatkozat volt, nem
gondolod? – Mosolygott. A szája puha volt, az ajka rózsaszín, mint
az az édes bor, amit ittak.
– A nők általában jól reagálnak a drámára és a vágy
kimutatásával válaszolnak.
– Nem az a fajta nő vagyok. Sajnálatodra, nem vagyok eladó –
az asztalhoz hajolt letámasztotta rá a könyökét, és megpihentette az
állát a kezén. – Eddig képtelen voltál megijeszteni, és nem sikerült
megvenned. Rettenetesen kíváncsi vagyok, milyen módszerrel
próbálkozol ezután.
A fejében átvetette magát az asztalon, és találkozott a szájával. –
Talán majd dicsérni fogom a főzőtudományodat.
– Ah. Hízelgés. Egy kicsit kiszámítható, de gyakran működik.
– Vonzónak találsz?

37
 A lány végigmérte. A tekintete megérintette a mellkasát, amit
elrejtett a fekete öltöny, felcsúszott és végigsimogatta a vállát, aztán
a vastag nyakat, elidőzött az arccsontján, és végül felállt, hogy
belenézzen a szemébe. A szeme, mint folyékony csokoládé, és
érezte, hogy izgalmas feszültséget fut rajta keresztül.
– Igen – mondta, kissé meglepetten. – Igen.
– Meg fogod engedni, hogy megcsókoljalak?
– Valószínűleg nem. De megosztom a levesemet veled, mert a
konyhámban vagy, és éhes vagyok. Úgy tűnik, hogy kényelmesen
érzed magad ha durván bánnak veled, de nem tudom elengedni a jó
modort, és enni előtted, miközben bámulsz rám a jéghegy
szemeiddel.
– Jéghegy szemek?
– Jeges. Az edények mögötted vannak.
Celino felállt. A fal a szokásos rejtett polcok gombjaival volt tele.
Megérintette a legközelebbit. A polc kicsúszott a falból, melyben egy
sor szépen elhelyezett tál volt. Levett kettőt és visszatolta a polcot a
falba.
Kimerte a levest a tálból. – Szeretnél a kertben enni?
Kivezette a házon keresztül a kertbe. Virágok köszöntötték
mindenhonnan, minden elképzelhető árnyalatban és formában.
Dáliák. Fiatalkorában számtalan estét töltött a Carvanna ház
erkélyen, ült egy széken, töprengett egy pénzügyi problémán, és
amikor felnézett, hogy kitisztítsa a fejét, a virágzó dáliák orgiája a
kertben éppen úgy köszöntötte őt, mint ez.
– Vegyél egy széket – ajánlotta fel.
Leült, és kiitta a levest a tálból. Nagyon finom volt, fűszeres,
savanykás, egy kis rejtett tüzes paprikával, amely megcsípett a
nyelvét.
Ültek együtt, egy szót sem szóltak akkor sem, amikor mindketten
befejezték az étkezést. Egy mély nyugalom érzete elárasztotta
Celinot. Hagyta, hogy a sajátos üdítő nyugalom átsöpörjön rajta, és

38
egyszerűen egy mélyen gyökerező boldogságérzetet hozzon az
életébe.
Az audio egység a harmadik alkalommal szólalt meg a fülében.
Katasztrofálisan késésben volt. Felállt, meghajolt előtte, és szó nélkül
távozott.

a
És itt volt, elmélkedett Meli. Ő talált rá. Kevesebb, mint huszonnégy
óra alatt. Erre számított a legkevésbé Celino Carvannatól.
A férfi arról fantáziált, mézet csöpögtet a mellére. Egy kis,
elégedett mosolyra húzódott az ajka. Ennek csaknem tizennyolc éve,
és a sovány tíz éves kislányból huszonnyolc éves nő lett, de az
anyjának igaza volt. Megütötte, mint egy tégla.
És sikerült elrejteni, hogy egyetlen pillantásától az egész teste
bizsereg, mint egy szorosan tekercselt húr, egy virtuóz gitárjátékos
keze alatt. Celino Carvanna mézes méreg volt a borában. Ugyanazt a
finom félelmet élte át a jelenlétében, mint kamaszkorában, csak ő
már nem volt tapasztalatlan gyerek. Régebben ez a félelem
megdermesztette, de most átfordult csábító feszültségbe, ez az érzés
éppen elég volt ahhoz, hogy a férfit nyílt üldözésre ösztönözze.
Celino egy ragadozó volt, és minden ragadozó reagált a prédára,
aki úgy tűnt, hogy elmenekül. És amikor végül megengedi neki, hogy
elkapj, addigra a csatájuk segít kiverni őt a fejéből.
Az gondolta, hogy szégyellnie kéne magát, mert még mindig
akarta őt. Az apja minden bizonnyal szégyellné, ha tudná. De az
anyja nem.
A szerelem egy lázadó érzelem, döntött Meli. Ami szembeszáll a
korlátokkal. Már nem az a nemtörődöm azzal a huszonkét éves

39
fiúval, aki a szabadsága felé való rohanásában eltaposta őt. Kiirtotta
magából őt régen, csak a bosszú maradt, ami hajtotta. A temploma
romokban hevert, a szobra összetört, az énekeskönyvét elégette. Soha
többé nem imádja őt, vagy bárki mást.
De az ember, a férfi egy mély vágyat keltett benne. Maga volt a
sötétség. A szeme jég. Nem sétált, portyázott, magabiztos, erős,
veszélyes volt. Türelmet tanult, és elérte az álmait. És mégis, a rejtett
rétegek alatt, a fenyegető és a félelmetes hatása miatt mélységesen
egyedül maradt. Csakúgy, mint ahogy ő is.
A férfi csábító volt, és nem tudta megállni, hogy ne válaszoljon rá.
Egy kicsi, számító része örült is ennek. Celino érzékelne minden
hamisságot. Szerencséjére, amikor végül megcsókolja, ő teljesen
őszintén azt mutatja majd, hogy akarja őt. Nem lesz benne semmi
képmutatás, nem kell megjátszania, hogy borzong a kezei érintése
alatt, a lába magától szétnyílna, amikor hagyja, hogy beléhatoljon.
Kedvét leli benne, hogy igyon vele, és minden pillanatban az öröme
valódi lenne.
És amikor az övé lesz, ő végül visszafizeti az egy évtizedes
fájdalmat egy brutális adag valósággal.
Meli elmosolyodott.

a
Celino két napig kitartott.
A fátyolos este kényelmes homálya vetült az olvasó párnájára ami
előtt ült, mikor Meli megérezte őt a küszöbön, mielőtt a keze
megérintette a kilincset, és előre megborzongott. – Lámpa –
suttogta, és egy kislámpa gyulladt fel a sarokban, feloldva az
alkonyatot lágy sárga fénnyel.

40
 Egy pillanat múlva belökte az ajtót, és ott magasodott az
ajtónyílásban, egy árnyékok az éjszaka szövetéből.
– Soha nem zárod be az ajtódat?
– Ha bezárnám, hogyan jönnél be?
Fogalma sem volt, hogy milyen gyorsan tud mozogni. Mielőtt az
ajtónak esélye lett volna, hogy bezáródjon, amit a hatalmas kezével
becsapott, előtte térdelt a padlópárnái halmán. A lány felemelte a
kezét, és végighúzta ujjait az arcán. A meleg bőrétől megbizsergett a
keze. Ez felélesztette az éhes tűzet a belsejében. A lány gyomra
összeszorult. Elképzelte, ahogy kívánja őt, miközben keményen és
forrón belécsúszik, és a lány megcsókolta.
A szájának az íze megrészegítette. Lezárta a lány ajkát a
sajátjával. Nyelve becsúszott a szájába, simogatta a lány nyelvét
folyékony, gyors ritmusban. Pokoli tűz tört fel Meliben. A feje
kóválygott. A férfi elengedte őt, és a lány felcsúsztatta karját a
nyakára, miközben hozzásimult az acélos mellkashoz. – Ezt szeretem
– suttogta a fülébe a lány. – Csináld tovább.
A lány megnyalta az álla sarkát, és látta, hogy a jég a szemében
megolvadt, és éhes hőt sugároz. A férfi megragadta a tunikáját és
könnyedén szétszakította a szakadásálló anyagot. A lány puha melle
szabadon lengett. Feltérdelt és teljesen hozzásimult. A férfi szája
követte a meleg nyak útját, a kulcscsonton keresztül még lejjebb.
Keze megfogta a jobb mellét, simogatta, szorította, felemelte a
duzzadt mellbimbóját. A szája bezárult fölötte. Nyalta, izgatta,
perzselő hőséget okozva szerte a mellbimbójában. Belemélyesztette
az ujjait a hátába. – Még. Még.
Újra megnyalta őt, és ő dorombolt neki. Nedves volt, forró és
simulékony, egy kicsit belehalt nyelvének minden csapásába. A férfi
keze lecsúszott a hátán be a könnyű nadrágjába és a vékony csillogó
bugyijába, és végigsimított a fenekén. Megszorította a nőt, és
óvatosan visszatolta, rá a párnákra. Engedte neki.

41
 Celino morgott, mint egy éhes állat, lehúzta a ruháit róla. Feküdt
előtte a párnákon, mellét megemelte, combjait szétnyitotta. Úgy
bámult, mintha nem tudná elhinni, hogy mindez az övé lett.
A lány felemelkedett annyira, hogy megragadja a fekete inget. – Le –
lehelte –, az utolsó ruhadarabig.
Levette az ingét. Mellkasát mintha egy vad szobrász faragta volna,
minden izom tökéletesre edzett, a több éves harci gyakorlattal. A
bőre csupasz, a haja és a felsőteste lágy aranyfényű volt, mint egy
borostyán, amikor átfuttatta a kezét fölötte, átfutott rajta egy szikra.
Megcsókolta a mellkasa barázdált izmait a hasáig, lenyúlt a
nadrágjához, kigombolta, és becsúsztatta a kezét alá, le a kemény
merevedése tövéig. A férfi morgott, előre lökte magát, és a lány
lehajtotta a fejét, és végigfuttatta a nyelvét a tetején, majd gyengéden
szopta.
Celino hátrahőkölt tőle, lerúgta a csizmáját, és lehúzta a nadrágját
erőszakos őrülettel. A lány boldogan nevetett, izgatottan, hogy akarta
őt, aztán a férfi megragadta a lányt, aki még mindig nevetett,
lenyomta, vissza a párnákra, és a súlyával leszorította, megcsókolta a
száját, amitől a nevetése egy kis rekedtes nyögésbe fordult.
Összefűzte a kezét az izmos hátán, miközben érezte, minden
négyzetcentiméterét a hatalmas testnek, ami szorította őt, mereven a
vágytól. Megcsókolta újra és újra, a száját, a nyakát, simogatta, amíg
minden eltűnt, kivéve őt. Akarta a férfit, szüksége volt rá, és mégis a
szájával és a kezeivel ingerelte őt, amíg már az nem tudta elviselni
ezt többé. Végül az acélos combja szétnyitotta a lábát. A férfi
összekulcsolta a kezét az övével, és betolakodott nedves melegbe.
Meglepő, szinte elviselhetetlen öröm szaladt át rajta. A lány
levegő után kapkodott, de a férfi nem adott neki időt, hogy
hozzászokjon. Belelökte magát újra és újra, mélyen, simán, és
keményen, minden lökés egyre magasabbra hajtotta, míg végül
megkönnyebbült örömében. Nevetett, képtelen volt magába tartani az
elragadtatást, kinyitotta a szemét, és látta, hogy ő is jön vele az első

42
szorítástól, a szeme tele elragadtatással, és élvezettel telt meg.
Megemelte magát, és melléhanyatlott, a lány fejét a mellkasára
vonta. Karjával átölelte a hátát és közelebb húzta magához. Hosszú
ideig feküdtek összefonódva, hallgatta a szívverését, míg végül
elaludt.
A lány felébredt éjszaka, mert a férfi újra szeretkezni akart vele.
És aztán megint. Valamikor a kora reggeli órákban vadembernek
nevezte, de ő kinevette, és még egyszer elcsábította nevetségesen
könnyedén.
Reggel felfedezte, hogy el fog késni, de maradt reggelire. Meli
felszolgálta neki a megdöbbentően édes kávét, kis csészékben, piros
Arna bogyós gyümölcsöket, szőlőt, és fűszeres édes kenyeret.
Alig ért valamihez. Szürke szemével melegen nézett rá. Megfogta a
kezét a férfi, és megcsókolta.
A férfi gyengédsége felkészületlenül érte. Felkészült, hogy
gyorsan kiadja az útját, de nem úgy tűnt, hogy el akarná engedni.
Miközben a stratégiáját kitalálta, soha nem számított a férfi részéről a
szeretet, vagy az abszurd öröm megnyilvánulására, vagy arra, hogy a
szeretete arra készteti őt, hogy érezzen.
– Eléred, hogy öntudatosnak érezzem magamat – mondta Meli.
– Végül főztem valamit, amit utálsz?
– Gyere velem.
Meli megrázta a fejét. – Van az én világom. És van a tiéd.
A korábbi keménységnek az árnyéka jegessé tették a szemeit. –
Akkor elutasítasz engem?
Megcsókolta a száját meglepve magát a saját gyöngédségével. –
Nem érezném jól magam a pénzügyi elefántcsonttornyodban.
Helyette itt fogok rád várni. Gyere ide hozzám ma este.
Az ölébe húzta. – Rábeszélhetnélek, hogy gyere velem.
Elmosolyodott. – Ah, a szex hatalma. Talán, te rá tudnál beszélni.
De miért, tudván, hogy nem akarok menni?
– Azért mert magamnak akarlak.

43
 – Így is a tiéd tudok lenni. Ma este.
Megcsókolta a nyakát, és megborzongott.
– Ígérd meg, hogy bezárod az ajtót, amíg nem vagyok itt.
– Ígérem. – és belesuttogta a zár kombinációját a fülébe.
– Legalább a nevedet mondd meg.
– Meli.

a
Celino tudta, hogy valaki beszállt az aerialjába, abban a pillanatban,
amikor bezárta Meli házának a bejárati ajtaját. Megvárta, amíg a
jármű ajtaja kinyílt, és Marcus sápadt arcvonásai köszöntötték őt.
– Azért jöttem közel, mert kiküldtek egy kereső egységet, uram.
– mondta az anglikán halkan, amikor Celino becsusszant a
vezetőülésre.
– Ha az te lennél, megmentettél volna engem az egyik legjobb
éjszakától az életemben, és akkor meg kellett volna öljelek. Vad
vagyok, te tudod. – Az areialt egyenesen felfelé vezette az enyhülő
forgalomban, és hagyta, hogy a robotpilóta átvegye. – Mit találtál?
– Sokat és semmit. A házat Meli Asole Grey nevén
regisztrálták.
– Ez egy hamis név. – mondta Celino. Asole és Grey két
karakter, a Scarlet Sailsből amit, Alexander Green írt. Ez egy
nevetségesen homályos könyv a régi bolygóról. Az egyetlen ok, hogy
bárki is ismeri, az lehet, ha a tanulmányokat folytatott a Hetedik
Romantikus Újjászületésről, ami úgy vélte, Scarlet Sails a
legtisztábban fejezte ki a romantikát. Felidézte, amikor
végigszenvedte a Hetedik Romantikus Újjászületést valamikor a
tizenkettedik és tizenharmadik születésnapja között. Mélységesen
utálta. – Kiváló oktatást kapott.

44
 Marcus bólintott. – A neve utáni nyomozás nem hozott semmit.
Egyszerűen csak megjelent a semmiből körülbelül nyolc éve. Nincs
saját aerialja. Nincs egészségügyi kártyája. A banki egyenlege
szerény, soha nem több, mint háromezer havonta. Rendszeresen kap
átutalást egy zárt alapból, amit a Colonial Bank vezet. A számlára B.
Hacking helyezett a biztonsági rácsot, hogy ki nyitotta, azt kideríteni
hosszú, veszélyes és drága lesz.
– Tedd azt. Vajon a saját háza?
– Nem. Ez a Colonial tulajdona. Általános bérleti díjat fizet
érte.
– Vedd meg. Tedd a Fontaine Inc nevében.
Marcus habozott. – Valószínűleg Rokon. Szökésben van, és nem
akarja, hogy megtalálják, vagy kimetszette magát a családjából.
Celino összevonta a szemöldökét. A kimetszés ritka volt. Egy
kimetszett Rokon megszakította a kapcsolatot a családjával, néha a
saját szabad akaratából, néha azért, mert a családja ítélte úgy, hogy
káros a jólétükre. A kimetszett elvesztette minden jogát az örökségre,
a családi nyereségre, és a védelemre. Ez egy drasztikus lépés, soha
nem szabad félvállról venni. Évekkel ezelőtt a saját kimetszésével
fenyegette meg a családját, hogy kiszabadítsa magát, és kijelentse az
uralmát a család fölött, és sokat gondolkodott, mielőtt megtette volna
a döntő lépést. Meli rejtély volt. Egy elbűvölő rejtély. Még soha nem
volt olyan nővel, aki nevetett örömében, amikor orgazmusa volt.
Megint akarta, újra meg újra.
Esetenként azért történt a kimetszés, hogy a szolgáltatásait a
család letagadhassa. Kimagasló tolvajokat és gyilkosokat metszettek
ki, így a családjuk árnykarjaként cselekedhettek. A család learatta a
jutalmakat, míg minden következményt a kimetszett viselt.
Megfontolta ezt a lehetőséget, miközben ezen gondolkodott.
Tegnap éjszaka megölhette volna. Magabiztosan ment hozzá, hogy
képes magát megvédeni, de nem számított arra, hogy a lány milyen
érdekes. Teljesen lefoglalta a figyelmét. Elaludt miközben magához

45
szorította őt. Túlságosan is jól aludt, ahhoz képest, hogy milyen
keveset tett tegnap este.
Az nagyon valószínűtlen, hogy egy bérgyilkos nem rendelkezik
semmilyen továbbfejlesztéssel, amik a szokásosak a szakmájában.
– Áss tovább – mondta. Ő is végez némi kutatást. Ma este.

Celino vele töltötte a következő éjszakát. És az azt követőt.

A harmadik reggel megadta magát a sorsának, és törölte a
napirendjét a hét többi napjára. Nem vett ki szabadságot öt éve.
A napot lustálkodással töltötték. Ellopta a lány olvasóját. Úgy
gondolta, a lánynak kiváló az ízlése, amíg előre láthatóan megtalálta
a Scarlet Sailst.
– Ez egy utálatos könyv – mondta neki.
Elmosolyodott. – Én szeretem.
Kinyitotta a száját, hogy vitatkozzon, de ő rátette az ujját az
ajkára. – Én nem követelem meg tőled, hogy szeresd. Csak azt, hogy
fogadd el, hogy más vagyok, mint te.
Később, miután szeretkeztek az ágyában, és mellette feküdt, fejét
a bicepszén pihentette, azt mondta: – Mesélj a szeretőidről.
– Sokan voltak és, és érdektelenek – mondta. –Egyikük sem
volt olyan, mint te.
– Hogy vagyok más?
– Ha hazudok, azt tudni fogod?
– Igen.
– Talán, ez a válaszod.
A lány ujjai beleböktek a bordáiba, amitől a férfi elnevette magát.
– Csaló.
– A férfiak nem beszélnek az olyan dolgokról, mint ez.
A lány elfordította a könyökét, és a fejét a férfi mellkasára tette. –
Mondd meg.
– Feltüzelsz – mondta neki. – Amíg kiszedted nekem azt a
levest a konyhában, meg kellett küzdenem magammal, hogy ne

46
vessem rád magam az asztal túloldaláról, és ne csókoljam meg a
szádat. De ezt már éreztem korábban, más nőkkel is néha, akik aztán
csak múló ismerősök volta. Jól érzem magam veled. Tudom, hogy ez
nagyon egyszerűnek hangzik, mégis ez tesz téged felbecsülhetetlenné
számomra. Mivel könnyű veled lenni.
– Valóban? – Kérdezte halkan.
– Olyan vagy, mint én. Éles, okos, és gyakorlatias. És mégis
annyira eltérő vagy tőlem. Én egy hideg könyörtelen gazember
vagyok, te meleg és boldog vagy. És puha. – Végigsimított a kezével
a melle görbületén. – És csinos. – Ingerelte a mellbimbóját. –
Elbűvölő. Csábító...
– Azt nem mondtad...
Megcsókolta, és a fülébe súgta. – És teljesen az enyém.
– Nem teljesen – mondta neki a lány, és elhagyta az ágyat.

– Mi van a te szeretőiddel? – Kérdezte később, amikor kiültek a

kertbe, kortyolgatva a rózsaszín bort, amit magával hozott. – Hány
volt előttem?
– Volt néhány.
– Túl sok.
– Honnan tudod?
– Több, mint nulla, így túl sok.
A lány felnevetett.
– Mesélj róluk.
– Kettő volt. Az első egy nálam sokkal idősebb férfi volt. Én
huszonegy voltam és ő már majdnem negyven. Nagyon gondosan
választottam ki őt. Nagyon kedves volt, és néhány napon belül
elhagyta a bolygót. Az szerettem volna, hogy az első alkalom
különleges legyen, és ne kelljen aggódnom semmi miatt.
– Az volt?

47
 – Kellemes volt. Nagyon gyakorlott volt, de nagyon öntudatos
voltam és hiányzott a szenvedély.
– Mi volt a másik emberrel?
– Ő egy körözött bűnöző volt. Azt hittem, hogy egy lendületes
gazember. – Belekortyolt a borba. – Majdnem egy évig voltunk
együtt. Te megismerted egy részem. Ő is megismerte egy részemet,
de az a rész már nem akarok lenni.
A féltékenység éles tüskéje beleszúrt Celino mellkasába.
– A szemeid fagyosak – jegyezte meg.
– Milyen részedet ismerte, amit én nem?
– Azt a részemet most már meg akarom tartani magamnak.
Nem kell aggódnod, Celino. Az a férfi meghalt. Bebizonyította, hogy
csak az, aminek hittem, egy gazember, és a kapzsisága miatt kellett
meghalnia.
A lány ott ült, és a homlokát ráncolta.
– Mi a baj? – Kérdezte.
– Te. – Pillantott rá. – Az, hogy én is jól érzem magam veled.
Szeretek veled lenni.
– És ez miért nyugtalanít?
– Attól félek, hogy az erőm eltűnik.
– Nem értem.
– Te. – Bólintott. – Egy nap.
Fel akarta tárni minden titkát, előbb vagy utóbb, ígérte magának.
Csak türelemre és időre van szükség.
A ház minden sarkában szeretkeztek. Beszéltek könyvekről, és
megette az ételeket, amit a lány csinált. A lány meglepte a pénzügyek
éles átlátásával, és ő lenyűgözte a lányt a dáliákról való tudásával.
Titokban rendelt neki egy vérónix nyakláncot, ami többe került, mint
a legújabb luxus aerial. Házhoz szállítatta, de nem fogadta el.
Helyette főzött a lánynak, és a lány el volt ragadtatva.

48
 Még soha nem találkozott olyan nővel, aki ennyire tele volt
melegséggel, ésszel és életkedvvel. És a lány teljesen átadta magát
neki. Boldognak érezte magát.
A boldogsága három napig tartott. A negyediken, egy földi üzem
felrobbant Ogaviában.

a
Meli a képernyő előtt állt.
– Huszonnégy órán belül visszamegyek. – mondta. – Várj rám.
Kérlek.
Még mindig érezte a búcsúcsókját az ajkán.
Ez volt az. Ez volt az utolsó esélye, és nem fog másikat kapni. Az
ösztönei azt mondták, hogy ha egyszer visszatér, elindít egy teljes
támadást, hogy teljesen az élete részéve tegye őt, és már nem biztos,
hogy ellen tudna állni neki. Szerelmes volt Celino Carvannaba.
Vagy brutálisan befejezi most, vagy örökre feladja a bosszút. A
küldetés elején megígérte magának, hogy erős marad és befejezi azt,
de ostoba módon alábecsülte a saját szívét.
Olyan könnyű volna megadni magát neki. Egyszerűen
megengedni a férfinak, hogy magával vigye, és az övé legyen. A
férfinak soha nem kellene megtudnia az igazságot.
Tizenkét év, emlékeztette magát. Tizenkét éven keresztül gyötörte
az elutasítás és a csendes fájdalom, az érzései összetörtek, és mintha
egy létfontosságú része elveszett volna. Az elfojtott harag tizenkét
éve.
Egy vihar volt bezárva a belsejébe, és ez széttépte.
Sírt, és amikor a zokogás már kimerítette, megmosta az arcát, és
még egyszer szembenézett a képernyővel.

49
 Nem lehet a boldogságot hazugságra építeni. A lány ismerte a
férfit, de a férfi nem ismerte őt.
Be kell fejeznie ezt.

a
Celino dühös volt. Az első alkalommal Meli figyelmen kívül hagyta
a hívását, elutasította azt. Talán a zuhany alatt volt, vagy kiment a
piacra. Egy füstölgő rom közepén várta a reaktor feltárását, és az
ideje csak néhány értékes másodperce volt korlátozva.
A második alkalommal visszautasította a hívását, így azt a férfit
hívta akit otthagyott, hogy figyelje a házat. A férfi személyes
egysége be lett állítva a Ne Zavarjanak jelzésre.
Aggodalom nyilallt belé. Figyelmen kívül hagyva a diagnosztikai
mérnökök magyarázatát, lopott magának egy percnyi drága időt,
hogy a személyes egységén sorba végignézze a kamerákat, amiket a
kertbe telepített. A kamera figyelte az ajtót, és látta, hogy Meli
mozog a kamera látószögén belül. Újra hívta őt, és nézte, ahogy
figyelmen kívül hagyja a hívást.
Talán az alkalmazottja bent van nála. Lehet, hogy a lány behívta
őt. Talán az ágyában van.
Arca biztosan elsötétedett, mert az emberek körülötte elhallgattak.
Megmozdult, és mindenki kitért az útjából, meglátták a halált a
szemében.
Egy órával később, amikor véget ért a vizsgálat, és belépett az
aerialjába, látta, hogy egy privát üzenete érkezett. Bezárta az ajtókat,
és előhívta. A "felvétel tiltva" figyelmeztetés bukkant fel, ami azt
jelenti, hogy az üzenetet csak egyszer tudja lejátszani. Nem tudja
megállítani, vagy visszajátszani. – Fogadás – szűrte a fogai között.

50
Meli töltötte be a képernyőt. A haját hátra kötötte. Szürke taktikai
mellény, és szürke pólót viselt. Fogalma sem volt, hogy van neki egy
ilyen.
– Az embered a konyhában van. Elkábítottam, de magához fog
térni, mire az embereid ideérnek. Elhagylak téged, Celino.
Fájdalom döfött belé.
– Ez itt a vége. Soha többé nem fog látni. Egy ember egyszer
azt mondta nekem, hogy még ha találkozna a legelegánsabb és
legkifinomultabb lénnyel ezen a bolygón, akkor is félrelökné őt, mert
a szabadságát többre értékeli. Ez én vagyok, miközben félrelök
téged, Celino. A várakozás évei után én végre szabad lettem.
Kényszerítette magát, hogy ne vegye figyelembe a fájdalmat, amit
a szavai okoznak neki, és a szavakra, a fogalmazásmódra
koncentráljon. Kísértetiesen ismerősnek tűntek, de nem tudta
felidézni, hogy ezt mondta volna, vagy, hogy neki mondták volna.
Tudta, hogy hallotta már azokat a szavakat, amik az előbb
elhangzottak.
– Köszönöm, hogy visszakaptam tőled a szabadságomat.
Igyekezni fogok, hogy soha ne gondoljak rád újra.
Búcsú.
A képernyő elsötétült. Érezte, hogy furcsán nyugodt. Üres. Hideg.
A sötét képernyő előtt ült, és türelmesen várta, hogy érezzen valamit.
Bármit.
Végül egy szikrányi érzelem lobbant fel benne. Elgondolkodott
rajta mi lehet ez, és végül felismerte azt. Forró, vakító harag.
Kevesebb, mint egy órába telt, hogy megtegye a távolságot, amely
általában két és fél óráig tartott. Majdnem kiégette az aerial motorját.
Amikor földet ért iszonyatos sebességgel a ház előtt, és kilépett a
fülkéből, az emberei felismerték a veszélyre utaló jeleket, és nagy
ívben elkerülték. Csak Marcus merte megközelíteni. Celino nézte az
arcát. Az anglikán megrázta szőke fejét. Meli megszökött.

51
 A házat kiürítette. Az ágyneműk, a párnák, minden berendezés,
anyag, vagy ruha eltűnt. A terminálja hiányzott, eltávolították a
falról. A konyha kopár volt, minden elemet megtisztítottak.
Celino megtalálta a biotechest. − Mondd, hogy van valami.
Az asszony megrázta a fejét. – A helyet sterilizált. Teljesen
kipucolta a házat, valószínűleg egy bioscannert használt. Nyoma
sincs semmilyen biológiai anyagnak, kivéve a növényeket a kertben.
Morgott. Számtalan lehetősége lett volna, hogy szerezzen tőle
DNS mintát, de tudatosan mellőzte ezt a lehetőséget, elhatározta,
hogy a beszélgetéseikből tudja meg a titkait, így elégíti ki a
kíváncsiságát. Akkoriban úgy gondolta, hogy a világ minden ideje az
övé.
Most eltörölt minden nyomot maga után, és eltűnt.
Meg akarta találni. Meg akarta tudni, miért.
A kert jutott az eszébe. Elcsábította a lányt a puha füvön a
kertben, három nappal ezelőtt. Emlékezett az arcára vetülő
napsugárra, és a zamatos testére a zöld füvön. A lány rámosolygott
az emlékei mélyéről, de megkeményítette magát a szúró fájdalommal
szemben.
Celino kilépett a kertbe, és letérdelt a fűbe. Bármilyen folyadék
nyomai, ami a szeretkezésükből visszamaradt, már régen eltűnt.
Végigpásztázta a területet, a dühe kiélesítette a látását, és meglátott
egy hosszú hajszálat az egyik dália szárán. A lány nem vette észre. A
növények lenyomata megzavarta a bioscannerjét, és a haj észrevétlen
maradt.
Finoman kiszabadította, mintha a legértékesebb fémből készült
volna, és elvitte a biotechesnek. – Futass le egy keresést a Rokonok
adatbázisában.
Mellette várt, míg a DNS elemző dorombolt, összehasonlítva a
haját, az ismert családokéval.
– Appalachi három százalék – jelentette. – Patel hét pont kettő.
Vinogradov négy százalék...

52
 Szemét, gondolta dühösen.
– Galdes, hetvenkilenc pont egy százalék.
Megpördült. A genetikai összetétel a családokon belül jelentős
mértékben változhat. Bármi, ami hetven százalék fölötti, végleges
eredménynek tekinthető.
Szörnyű gyanú lobbant benne. De bizonyítékot akart.
Marcus felé fordult. – Hozzáférést akarok a Galdes fájlokhoz. Nem
érdekel, hogy hány riasztást indítasz el, vagy, hogy mit kell tenned.
Három óra múlva a két legjobb hackere mögött állt, és a
triumvirátus az adatokat nézte a képernyőkön. Ha bármit tudna
csinálni a jelenlegi állapotában, félelmet keltene. Rekordidő alatt
törték fel a Galdes fájlok biztonsági rendszerét.
Csak a család vezetői férhetnek hozzá a kimetszettek adataihoz. –
Akarom az összes kimenő hívást Lyontól, Azareltől és Angeltől,
tizedike és tizenhetedike között. – Egy hét tartományban, az azt
megelőző hetet, mielőtt először találkoztak.
Egy hosszú lista töltötte be a képernyőt. – Távolítsuk el az összes
ismert Galdes terminált.
A lista ötödik elemre zsugorodott.
Egy értékes óra ment el a megtekintésükkel. Amikor Meli arca
töltötte be a képernyőt, majdnem átsiklott felette, hogy megtalálta,
amit keresett.
– ... Egy nehéz feladat – mondta Angel.
Meli szemei nyugodtak voltak. – Nincs több munka.
Visszavonultam.
– Ez egy személyes kérés, Meli. Apától.
Nézte, ahogy becsukja a szemét. Folytatta a beszélgetést, várt
valamire, miközben teljesen mozdulatlan állt.
A sima fém elfogó lopakodott a folyosón mögötte. A szeme zárva
maradt.
Az elfogó lopakodó közelebb csúszott, hogy az ágyúit beállítása a
célra.

53
 Egy áttetsző zöld szalag csapódott ki tőle, hihetetlenül gyorsan.
Az elfogó a padlóra zuhant, és füstölt.
– Te jó ég. – Angel hangja zengett.
– Egy hasító – sziszegte Marcus. Szemei elkerekedtek. –
Hagytam, hogy védelem nélkül besétálj egy hasító házába.
– Nem tudhattad.
– Én vagyok a...
– Nem tartalak felelősnek érte. – Celino vicsorgott. – Nem
tudhattad. – Visszafordult a képernyőhöz. – Játszd újra az utolsó tíz
másodpercet.
Nézte, ahogy félbe szeletelte a halálos gépet. Pontos. Elegáns.
Gazdaságos mozdulatokkal. Gyönyörű volt.
És mégsem ölte meg őt. Napok óta az irgalmára volt utalva, de
egyszer sem próbálta megtámadni. Miután látta akció közben, biztos
volt benne, hogy nem maradt volna életben.
Miért?
– Retina összevetés a Galdes személyi fájlokban – mondta
tompán. – Bármivel, ami B biztonsági, vagy annál magasabb szintű.
Meli szemét felnagyította a képernyőn. A számítógép elemezte a
kis mintákat, a személyes fájlokat lapozta a baloldalon, majd az
eredményt betöltötte kijelző másik oldalára. A lány a képernyőn
sokkal fiatalabb volt. Legfeljebb tizennyolc. A szeme izzó reménnyel
ragyogott. A haragja elhalt, tömör jéggé fagyott.
– Azonosítás – mondta, alig ismerve a saját hangjára.
– Imelda Anara Galdes. Lánya Lyon Galdes, testvére...
– Elég.
Celino lehunyta a szemét, és megdörzsölte az orrnyergét az
ujjaival. Most már emlékezett a szavai eredetére. Ő dobta az arcába
tizenkét évvel ezelőtt.
– Vannak rejtett fájlok, amiket a neve alá csatoltak – mondta az
egyik hacker.
Kényszerítette magát, hogy felnézzen. – Hozd be őket.

54
 Két fájl. Eljegyzés és kimetszés.
– Hagyjatok magamra.
Kimentek a szobából, kivéve Marcust. – Hagyj magamra –
ismételte. Az anglikán meghajolt és visszavonult a szobából.
Celino lerogyott egy székre.
– Eljegyzés – mondta komoran.
Egy képről a fiatal önmaga nézett rá. Türelmetlenül arrébb lépett.
Könyvek listája, minden cím az ő személyes jegyzeteivel. Úgy tűnt,
hogy a lány hozzácsatolta a sajátjait. – Celino: tetszett, de a
főszereplőnek nem volt önuralma. Meli: egyetértünk. – A következő
címhez. – Celino: szemét. DNF2. Meli: unalmas az elején, de
érdemes befejezni. – A Scarlet Sailshez azt írta: Csöpögős.
Hozzáadta, a saját megjegyzését: Celino, te egy idióta vagy.
A holofilmek listája, amit megint két jegyzetet tartalmazott. Az
iskolai jegyzetei, megint csak a lány megjegyzéseivel kiegészítve.
Tanult tőle, mintha ő az egyik ősi mester lenne, és a lány a
fegyelmezett híve. Hozzáfért a jegyzeteihez. Biztos talált egy barátot
Carvannasok között.
Tovább lapozott. Receptek gyűjteménye. A Passion kúp receptje.
A recepthez ceruzával odafirkantott megjegyzés a képernyő
sarkában: Ne felejtsd el a citromot, Meli! Felismerte az anyja kis
betűit. A saját anyja összeesküdt ellene.
Nem csoda, hogy Meli mellett nyugodtnak érezte magát. Ismerte
őt, belülről ismerte őt. Olvasta a jegyzeteit, a csapongásait, és
belelátott az elméjébe. Vajon miért csinálta? Átkutatta az elméjét, és
megtalálta a választ, ami megrázta őt. Azért tette, hogy boldoggá
tegye. Arra számított, hogy a felesége lesz. Megértette, hogy
neheztelni fog rá, és így arra törekedett, hogy egy terhet jelentő
hitvesnél több legyen.

2
DNF: Did Not Finish – Nem Fejezte Be

55
 Átgörgette az iskolai munkájának az éveit. Pénzügyi machinációk.
Elemezte ezeket is. A Rhomian akvizícióra azt írta: Brilliáns.
Bebizonyította Bavaninak, hogy a Menedzserek Útját feldughatja a
seggébe.
Egyéb megjegyzések követték, a karrierjét értékelve.
– Továbbra is hiányzik belőle a türelem.
– Nem tudom elhinni, hogy ezt tette.
– Vagy egy pénzügyi zseni, vagy egy kegyetlen útonálló, akit
egyszerűen senki sem érdekel. Talán mindkettő.
Tovább akart olvasni, lenyűgözte, de azt még jobban akarta, hogy
megtalálja. – Lyon menetrendje, a következő huszonnégy órára.
Meglepően könnyű volt elfogni Lyon Galdest és mindkét fiát… Nem
számítottak egy ilyen arcátlan támadásra nappal. Saját maga vezette
az egységet. A három férfit a Cantina étterem elől vitték el. A
Galdeseket megkötözve, kipeckelt szájjal berakták egy páncélozott
aerialba és incidens nélkül elsuhantak velük.
A levegőben meglazította Angel szájpeckét. – A húgod. Hol van?
– Nem tudom – a legfiatalabb Galdes vicsorgott. – Úgy volt,
hogy megöl. Miért nem vagy még halott?
– Ez az, amit én is szeretnék tudni.
Megkérdezte őket egymás után, és miután kinyitotta az ajtót, és
kilógatta Angelt a lábánál fogva fejjel lefelé több száz méter
magasból, meggyőződött róla, hogy igazat mondtak. Fogalmuk sem
volt, hová ment Meli.
Celino elrejtette őket egy távoli házában. Harminc óra telt el
azóta, hogy megkapta az üzenetet. Nem aludt és evett azóta, és még
mindig fogalma sem volt róla, hogy hová ment.
Úgy kell gondolkodnia, mint ő. Ha ő volna a helyében, hová
menne?
És eszébe jutott végül. A garázsból kihozott egy új aerialt, és
elindult Dahliába.

56
 a
A régi edzőtermet félhomályos hordozható lámpák világították meg.
Négy elfogó lopakodó lebegett lassan, átlósan mozogva. Közöttük
Meli állt, egy világos pólóban és egy laza nadrágban. A szeme
csukva volt.
Celino megtorpant a küzdőtér szélén. Nem tudta, hogyan jutott át
az őrökön, de semmi amit tett, nem lepte meg többé.
Kinyitotta a sötét szemeit, és ránézett. Az elfogó lopakodók
lőtávolon belül kerültek, és bemérték őt négy oldalról.
– Soha nem akartalak megölni – mondta. Az áttetsző zöld
szalag istentelen sebességgel kicsapott a lány kezéről és négy
feldarabolt fém burkolat zuhant a földre. – Azt akartam, hogy tudd,
milyen érzés. Angel információi mindig kiválóak. A lehetőség túl jó
volt, hogy ne használjam ki.
– Kegyetlen voltam – mondta. – Még mindig az vagyok.
– Tudom. – Keresztülsétált a padlón, az első elfogót felvette, és
kidobta egy műanyag szemetesbe. Még mindig az őrületbe kergette
azokkal a sikló, kecses mozdulatokkal. Követte őt a küzdőtér
elválasztó vonalának másik oldalán.
– Mit keresel itt? – kérdezte.
– Te vagy az én szívem. Hova mehetnék nélküle?
– Haza, Celino.
– Anélkül nem, ami az enyém.
A lány megállt, és ránézett bársonyos szemével. – Én soha nem
voltam a tiéd.

57
 – Amikor elértem, hogy elélvezz és nevess, amikor elaludtál a
karomban, mikor mosolyogtál a vicceimen, és értem nyúltál, az
enyém voltál.
– Az, amire te gondolsz, nem más, mint az irántad érzett
szerelmemnek az utolsó haldokló fellángolása. Nincs benned semmi
méltóság? Tényleg azt…
– Hiszed, hogy meggondolom magam, amiatt hogy
könyörögsz? – fejezte be a lány helyett. Átment a küzdőterem
elválasztó vonalán, és elindult felé, a mozgása pusztító és elegáns
volt. Ismerte minden négyzetcentiméterét a régi edzőteremnek. Egy
ragadozó volt, az ismerős területen. A lány teste megfeszült, ahogy
közel ért hozzá, és megállt néhány lépésnyire tőle. – Nem azért
jöttem, hogy könyörögjek. Téged nekem ígértek, és azért jöttem,
hogy magamnak követeljelek.
A lány felsóhajtott. – Már régen megbocsátottam, hogy
felbontottad az eljegyzést. Sose fogok megbocsátani a családomnak,
vagy a tiédnek, hogy arra kényszerítettek minket, de már
megbocsátottam neked. A szabadságodért harcoltál. Ezt tiszteletben
tartom.
– Akkor miért büntetsz?
– Mert nem hallgattál meg, Celino. Ha feleségül veszel egy
napra, és elválsz tőlem a következő nap, szabad lettem volna.
Bizonyítékom lett volna arra, hogy már nem akarsz engem. Ez az,
amit én kérni akartam tőled, aznap este. Egy napot. Nem kellett
volna elhálnod a házasságot, nem kellet volna részt venned az
esküvői szertartáson, csak annyit kellett volna tenned, hogy írd alá
azt a rohadt papírt, majd huszonnégy órával később egy másikat. És
ezzel felmentesz engem is. Szabad lehettem volna, hogy válasszak
egy társat, szabad, hogy saját jövőm legyen, mint neked.
– Így is az voltál – mondta zavartan.
– Senki sem akarta engem, Celino! – A szalag kicsapott a
kezéről, és felvagdalta a legközelebbi elfogót elektronikus kaviccsá.

58
– Attól féltek, hogy egy nap meggondolod magad, megjelensz a
küszöbükön, és kárpótlást követelsz, mert ellopták a
menyasszonyodat. Ráadásul még csak meg sem házasodtál. A
Rokonok fennmaradó része nem várta, hogy igényt tartasz rám, de
nem hagyhatta figyelmen kívül azt a lehetőséget, hogy talán mégis
megteszed. Pont úgy, mint ahogy most próbálod megtenni.
Végre felderengett neki. Ő megvásárolta a szabadságát és a lány
fizette meg az árát.
– Soha nem akartam, hogy ez történjen.
A lány a szemébe nézett. – Remélem, hogy igazán szeretsz.
Remélem, hogy fáj.
– Ez fáj. Fogalmam sem volt, hogy ez ennyire fájhat.
A lány megragadta a csuklópántját, kinyitotta, a padlóra rogyott,
és hagyta, hogy a fegyvere lecsússzon a kezéről. – Menj el, Celino.
– Nem tudok. Ha ki tudnám tépni a szívemet, és odaadhatnám
neked, hogy boldog legyél, megtenném. Nem vagyok jó ember. Egy
hidegvérű, brutális, rettenetes szemét vagyok. De úgy érzem, hogy
emberi vagyok, amikor a közelemben vagy, és tudom, hogy a
jelenlétemben békésnek érzed magad. Maradj velem, Meli.
Esküszöm, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy
boldog légy. Megvédelek. Én leszek a nyugodt kikötőd. Neked soha
nem kell elrejtőznöd előlem.
Fásultan megrázta a fejét. – Még csak nem is ismersz.
– Tudom, hogy azt hiszed a „Magyarok Bosszúja”3 nehezen
indult, de érdemes befejezni, és bolondnak tartasz, hogy nem
kényszerítettem magam, hogy olvassak tovább az első fejezetnél.
Tudom, hogy nem hiányzik belőled a türelem, és hogy
következetesen elfelejted, hogy a bolygó állandó általános
visszatérése 4.58, és nem 4.56. Ezért tér el az összes számításod az
enyémtől a Parson Átvétel elemzésénél.

3
Az angol szövegben Magyar’s Revenge.

59
 Azzal foglalkozott az alatt a nyolc óra alatt, amíg elérte Dahliát, és
hogy ébren tartsa magát egy erősítő injekciót szúrt be magának, így
memorizálni tudta a lány feljegyzéseit.
A lány rápillantott. – Te feltörted a Galdes adatbázist. Azt hittem,
azokat a fájlokat megsemmisítették.
– Én megtettem, amit ők nem. Ismerem minden merénylet
részletét, amit megtettek. Tizenhatot kértek tőled, és te ebből
tizenegyet megtettél, melyek mindegyike a családod ellen elkövetett
erőszakok megtorlása volt. Azt gondolom, hogy kockázatot vállaltál,
Garcia idióta volt. – Letérdelt a lány elé. – Elraboltam az apádat és a
testvéreidet. Már megkínoztam volna őket, ha úgy gondoltam volna,
hogy tudják, hogy hol vagy.
Halkan felnevetett, de nem volt vidámság a nevetésében. – Ez egy
furcsa módja annak, hogy megszerettesd magadat velem.
– Soha nem állítottam, hogy kedves vagy erényes vagyok. De veled,
az leszek. – A férfi magához rántotta a lányt, a karjaival a hátát
tartotta, hogy a mellkasához szorítsa, és körbeölelje a testét. A lány
elrántotta magát tőle, de az előnye a pontosságából eredt, nem az
erejéből, így a férfi nevetségesen könnyedén visszatartotta őt. –
Szeretlek, Meli. Nem szerettelek, amikor tizenhat voltál, de most
szeretlek. Sajnálom. Sajnálom, hogy tönkretettem az életed. De
segítek felépíteni egy újat. Élj velem.
– Engedj elmenni.
Morgott csalódottságában. – Nyomorúságra ítélsz mindkettőnket.
Minek a nevében, Meli? Még nem volt elég a nyomorúságból? Nem
az lenne a legjobban megfelelő büntetés a számomra, ha már büntetni
akarsz egy életen át, hogy téged boldoggá tegyelek?
– Engedj elmenni, Celino.
– Nem tudlak elengedni – suttogta, és megcsókolta a haját.
Nem kényszerítheti. Nem tudja magához kötni a lányt, ha ő nem
akarja. Az izmai megfeszültek. Megmerevedett, ahogy harcolt az
erős fizikai vágy ellen, ami követelte, hogy visszatartsa őt,

60
vicsorgott, és végül kitárta a karját. A lány felállt. – Több mint egy
évtizede éltem ezzel. Összetörtél, Celino. Elloptad a jövőmet, és a
családom úgy bánt velem, mint egy leprással. Kimetszettem magam,
hogy elmeneküljek a szánalmuk elől. Nem tudod kijavítani azt egy
éjszaka alatt, azzal, hogy elolvasod a régi gondolataimat.
Nézte ahogy elsétál, és a szíve második alkalommal is összetörik.
Reggel, Celino Carvanna visszavonult.

a
Celino a második emeletet körbefutó erkélyen ült, egy nagy
lustálkodásra csábító kanapén. Egy olvasó feküdt a kezében. Egy
elfogyasztott tea üvege pihent mellette. Alatta dáliák virultak. Két év
telt el, de még mindig úgy érezte, éles tüskeként nyilalt belé a
fájdalom, amikor rájuk nézett. Rá emlékeztettek. Kényszerítette
magát, hogy időnként rájuk pillantson. Talán mazochista lett,
tűnődött, miközben felemelte a tekintetét.
Meli a virágok között állt.
Egy egyszerű, élénkpiros nyári ruhát viselt. Levágatta a haját.
Röviden és lépcsőzetesen keresztezte az arcát, könnyű felhőként.
Megkerülte az őreit. Ez nem lepte meg.
Meli átvágott a házon, és feljött a lépcsőn az erkélyre. Amikor
végül egy széken ült mellette, maga alá húzta a lábait, a férfi
megérezte az enyhe citrus illatát a hajának, úgy döntött, hogy a lány
igazi.
– Soha nem kellett volna hagynom, hogy ezt tegyék velem –
monda a lány. – Még tíz évesen is jobban kellett volna tudnom. Nem
lett volna szabad annak szentelnem magam, hogy egy tartozékod
legyek.

61
 – Azt tetted, amit minden gyerek tett volna. A szüleid
javasolták ezt, bátorították, és dicsértek, amikor kitűntél benne. A
felelősség az övék, és az enyém. Sajnos kiderült rólam, hogy egy
önző arrogáns seggfej vagyok – mondta. – Mindkét alkalommal.
– A Carvanna pénzügyek hanyatlanak. Azzal fenyegetnek,
hogy kimetszenek téged, mert megtagadod, hogy megmentsd őket
saját maguktól.
Azon töprengett, hogy honnan tudta meg ez az erősen őrzött
információt. – Azt is követelik, hogy adjam át a családnak a
személyes pénzügyi alapjaimat, hogy kisegítsem őket. Nem fognak
kimetszeni. Túlságosan ragaszkodnak ahhoz a lehetőséghez, hogy
talán meggondolom magam, és visszatérek a visszavonultságból.
A lány felvonta a szemöldökét. – Vissza fogsz térni?
Megrázta a fejét. – Elvesztettem ez iránt az érdeklődésemet.
– Hazudsz. Olvastam a INSA fájlt.
Elfintorodott. – Ezzel megakadályoztam egy különleges fajta
férget, hogy megpróbálja ellenségesen felvásárolni a kórházi
hálózatot, ami egy jótékonysági alapot futtat. Még a legrosszabb
időszakomban sem voltam ennyire szívtelen. Ez egy egyszeri
mentőakció volt.
Egy kis fény táncolt a lány szemében. – És a Vinderra
Borászatok?
– Ők egyre jobban elúsztak, és én mindig élveztem a borukat.
Alfonsot átverte egy gátlástalan könyvelő. Ez egyszerűen a szakmai
büszkeség miatt volt.
– És annak a ténynek, hogy hat gyermeke van, semmi köze a
beavatkozásodhoz?
– Pontosan.
– És az Arid Alapítvány számla?
– Ez egy kellemes elfoglaltság volt. Unatkoztam.
– Tudod, a családod nagyon komolyan gondolja.

62
 Megvonta a vállát. – Ez engem a legkevésbé sem érdekel.
Némán ültek.
Egy cinikus gondolat jutott a férfi eszébe. – A családom fizetett
neked, hogy meggyőzz, térjek vissza a visszavonultságból?
– Nem. Kétlem, hogy megtudnálak győzni. – Mosolygott rá, és
Celino érezte, hogy a összeszorul a torka. – Te túlságosan élvezed,
hogy az álruhás lovag lehetsz a pénzügyi világában.
– Elég sokáig szolgáltam a családot. Amit most teszek az a saját
ügyem.
Nevetett. – Az a pillantás tiszta Celinos volt. Azt hittem, már soha
többé nem nézel úgy.
– Figyeltél engem?
A lány bólintott, és kelet felé mutatott. – Ott élek. Megvettem
Nicola gyümölcsösét.
Hitetlenkedve bámult rá. – Mikor?
– Hat hónapja.
Düh dagadt benne. Mellette élt fél éve, és senki nem mesélt erről
neki. Marcusnak tudnia kellett.
– Miért vagy itt? – csikorogta.
– Mert szeretlek – mondta. – Minden tőlem telhetőt megtettem,
hogy szégyellve magam tagadjak, de nem tehetem. Átfutottam a fél
bolygót, és aztán vissza, hogy azért éljek, hogy egy pillantást vessek
rád a piacon. Ennyire szánalmas vagyok.
– Akkor most miért jöttél vissza?
– Mert tudom, hogy a kimetszés milyen érzés – mondta halkan.
– Nem akarom, hogy egyedül menj át ezen.
A lány elkezdett felállni. A férfi a pillanat egy töredéke alatt
megtette a közöttük lévő távolságot, felemelte, és magához szorította
a lányt. Az citrus illat kavargott körülöttük, a meleg teste lángra
lobbantotta, és lepecsételte a száját, egy éhes kis ízelítőért. A lány
átölelte.

63
 – Nem vagyok többé Celino Carvanna. – mondta, és
megcsókolta. Mindent amije volt, a hatalmat, a tiszteletet, a
presztízst, hogy egy Rokonok család feje, eldobott, és maga mögött
hagyott.
– És én már nem vagyok Imelda Galdes – suttogta, halkan a
fülébe.
– Minden hónapban New Delphibe repültem, ahhoz az átkozott
étkezőhöz, abban a reményben, hogy ott találkozunk. Megvettem a
házat, és ott ülök a kertben, mint valami hülye, remélve, hogy
bejössz az ajtón.
Celino sós ízt érzett, és rájött, hogy a lány sír. Nagyot nyelt, és
még szorosabban magához szorította. Egy furcsa érzés kerítette
hatalmába, egy erőteljes könnyedség. Erősnek, mindenhatónak, és
lehetetlenül elégedettnek érezte magát. – Szeretlek – mondta, a
hangja reszelős morgás volt. – Ígérd meg, hogy nem fogsz eltűnni.
– Megígérem – mondta, és visszacsókolta őt.

64