Spanyolország népességének etnikai összetétele és annak időbeli változása

Borbély Andrea
2020.11.16

Spanyolország egy soknemzetiségű ország, melynek lakossága meghaladja a 46 és félmillió

lakost, (The INE, 2020.), ennek jelentős része kisebbség. Az elkövetkező oldalakban
megkísérelném bemutatni az ország nemzeti kisebbségeit, és azt, hogy hogyan állt össze a
több évszázadon át különböző királyságokra tagolódott félsziget a mai sokszínű föderális
berendezkedésű állammá.
A félsziget északi partvonalát kezdetekben baszkok népesítették be, valamint germán
törzsek vándoroltak be a mai Galíciától a Pireneusokig húzódó ívre. A germán és baszk
törzsek a vizigót államtól viszonylag függetlenül fejlődtek és váltak a későbbi keresztény
államok alapjaivá (Anderle, 1983. p.31.). A 8-10. századra mórok hódítottak a területeken, így
kettős fejlődés jön létre a törzsek között, melyet később a vallási konfliktusok is elmélyítettek.
Az alapból katolikus nagyvárosokba jelentős zsidó közösség integrálódik, valamint jelen volt
egy maguk között megosztott arab lakosság is. (Anderle, 1983. p.33.).
A mór kisállamok fejlődésének és az eltérő gazdasági berendezkedésnek következtében a 11.
századra egy etnikai mozaik alakult ki, közel 30 állam szerveződött többnyire a
partvidékeken, a legjelentősebbek Andalúzia, Aragónia és Valencia.
A 15. század jelentős eseménye Aragónia és Kasztília egyesülése volt, Aragóniai Ferdinánd
és Kasztíliai Izabella házasságának útján. A móroktól visszahódított területek a keresztény
integráció központjaivá és a spanyol egység bázisává váltak, a félsziget akkori kb. 7,5-8
millió lakosából kb. 6 millióan Kasztíliában éltek (Anderle, 1983. p.34.).
A kisebbségek szempontjából a következő jelentős időszak a konfliktusokban gazdag 19-20.
század volt. A nemzetiségi sokszínűség, illetve annak elnyomása következtében politikai
zavargások törtek ki. A régi államokat ismét életre keltette a népek nemzeti öntudata, mely
baszk és katalán tőkés fejlődésre alapozódott így föderalisztikus berendezkedés alakult ki
(Anderle, 1983. p.35.). 1931-ben kiadtak egy kompromisszum jellegű alkotmányt, mely
nehezen volt összeegyeztethető a népcsoportok érdekeivel, valamint felfedezhető az
anarchisták (fasiszták) és demokraták közti ellentétek.
A feloldatlan feszültségek miatt 1939-ben kitört a spanyol polgárháború. A köztársasági
tábort a gazdaságilag fejlettebb peremvidék alkotta: Andalúzia, Valencia, Katalónia,
Baszkföld és Asztúria. Ó- és Új-Kasztília, León, Extremadura nagybirtokait és elmaradott
világát a fasiszta tábor tartotta megszállás alatt (Anderle, 1983. p.38.).
A fasiszta tábor győzelmével Franco tábornok „egy állam, egy nemzet, egy nyelv" került a
középpontba, amely nem csak centralizációt jelentett, de kifejezetten a nemzetiségek
kultúrájának, nyelvének elnyomását. Uralma az autonómiák megszüntetésével, az ország
közigazgatási régiókra való felosztásával járt (Szajbély, 2003. p.696.).
Franco halála után viszont elkezdődhetett a demokratikus átmenet időszaka, melynek
részleteit a későbbiekben taglalni fogom a kisebbségek részletesebb bemutatása után.
Baszkok
Európa egyik legrégibb népe a baszk, eredetükről mai napig nem született megállapodás,
feltehetően már az indoeurópai népek betelepedése elött is a kontinensen éltek (Bede, 2015.).
Napjaink baszk területei Álava, Gipúzcoa és Vizcaya Baszk Autonóm közössége, Navarra

1
önálló autonómiát képez, valamint találhatóak még baszkok lakta területek Franciaországban
is.
A baszk közösség a 10. század, Navarrai királyság létrejötte óta törekszik autonómiára, hiszen
1515-ben bekebelezte a Kasztíliai királyság, bár regionalista törekvéseik nem ellenszenvben,
hanem a politikai és gazdasági kiváltságjogaikban gyökereznek.
Nacionalizmusuk igazán a 19. századtól erősödik meg. Ez annak tudható be, hogy városaik
fejlődése és iparosodása miatt bevándorlók jöttek a térségbe, magukkal hozva a liberalizmus
és a szocialista munkásság kutúráját, amely nem fért össze a konzervatív antiliberális,
katolikus baszk társadalom normáival, a bevándorlókkal szemben felértékelődött a saját
kultúrájuk és ezáltal nemzeti öntudatuk is (Berkics, 2010. p.98.).
A baszk politikai nacionalizmus szülőatyja Sabino Arana, a Baszk Nacionalista Párt (PNV)
megalapítója. A PNV a 20. században jelentős befolyással bírt, nekik köszönhető a baszk
autonómia-statútum elfogadása 1933-ban. A Franco-diktatúra idején viszont illegalitásba
kényszerültek, érdekeik ütköztek Franco kisebbségellenes politikájával. A párt 2009-ben
hosszas lábadozás után újra indult a választásokon, sikerrel, azonban kormányt nem tudtak
alapítani (Berkics, 2010. p.99.).
A baszk autonómia szempontjából elengedhetetlen megemlíteni az 1987-es alkotmányt,
amely egyesítette a 3 baszk tartományt, és az egyesítés után gyorsan eljutottak a kiteljesedett
autonómiájukhoz. A közösségben azonban nem teljes az egyetértés, 1/3-uk elégedett csak
autonómiájuk jelenlegi mértékével, a többség többre vágyik. Társult államként gondolnak
magukra, így függetlenek lennének a spanyol állam keretein belül, amit az úgynevezett
Ibarretxe tervben fogalmaztak meg. A laskosság véleménye az autonómia mértékéről
rendkívül megosztott, a szeparatizmus mai napig megosztja a baszk közösséget. (Berkics,
2010. p.99.).
Galíciaiak
A galíciaiak az ibériai- félsziget észak-nyugati csücskében élnek, a terület lakossága
napjainkban 2,7 millió fő körül mozog (Forte, 2020). A terület egyik első királysága volt, a
római birodalom utáni népvándorlás következtében emelkedett fel. Egy ideig a vizigótok
uralták, majd mórok szállták meg, a mórok bukása után a környéki királyságok uralma alá
került, mint Asztúria és León.
Nacionalizmusukról először a 19. század második felében beszélhetünk, mely a galeo nyelv
és kultúra újjáélesztése miatt kel életre, az újjáélesztésre a nyelv 26-18. századi
presztízsvesztése miatt volt szükség. A nyelvet hivatalos és irodalmi nyelvként is
újjáélesztettek, többnyire versek, szótárak és folyóiratok útján.
Nacionalizmusuknak 3 irányzata van, a progresszista provincializmus, melynek alapja a kelta
múlt, a saját nyelv és a falusi kultúra. A második a tradicionalista irányzat, aminek célja, hogy
az egyes régiók Spanyolországban törvényesen érvényesíthessék érdekeiket, valamint a
föderalista irányzat, melynek szűk bázisát földművesek, városi kézművesek, a kispolgárság
radikálisabb rétegei alkották.
A 20.századra nacionalizmusuk politikai irányzatot vett, így a második köztársaság idejére
közel kerültek az autonómiához a galíciai statútum jóváhagyásával, amely a polgárháború
miatt nem tudott életbe lépni.
1981-ben elfogadott statútum komolyan kihatott Galíciára is, lakói pedig határozottabbak
gálicai nemzeti jellegét illetően (Berkics, 2010. p.100.).

2
Katalánok
Az utóbbi időkben a katalán tüntetéshullám nagy figyelmet kapott, a világ minden táján
hallani lehetett a barcelonai függetlenségi tüntetésekről, azonban a katalán nép története és
törekvése az autonómiára sokkal régebbre nyúlik vissza, nevezetesen a 10. századig.
A már az évezred elején is igen fejlődő nemzet a frankokkal és franciákkal kiépített virágzó
kereskedelmének köszönhette pozícióját (Anderle, 1983. p.32.). A középkorra földközi
tengeri hatalommá nőtte ki magát, kiváló elhelyezkedésének köszönhetően.
A 18. századra a katalán területeken megindult iparosodás nemzeti mozgalommá teljesedett
ki, nacionalizmusuk párhuzamosan, melynek a katalán nyelv, kultúra és történelem a bázisa.
Képviselői szerint szükség van egy önálló Katalóniára, mint független állam, aminek oka,
hogy meglátásuk szerint Spanyolország hanyatlik, Katalónia viszont nem (Berkics, 2010.
p.101.).
Fontos még megemlíteni az 1892-es évi Manresai alapelveket, melyek hivatalosan is
megteremtették a Katalán regionális autonómia alapjait, saját kormányt és parlamentet,
autonóm jogrendet, saját oktatási rendszert biztosítottak, valamint a terület hivatalos nyelvévé
a katalánt tették meg (Berkics, 2010. p.101.).
A konfliktusos 20. században a spanyol demokrácia győzelme a 80-as években a katalán
nemzet győzelmével is járt, onnantól 2003-ig ugyan az a párt irányította Katalóniát, akiknek a
katalán autonómia statútum elfogadtatása is köszönhető. A statútum országos vitát váltott ki
több kérdésben is, évszázados önigazgatási igényére, nyelvére és kultúrájára hivatkozva
nemzetként határozza meg Katalóniát, amely a spanyol államon belül folytatja politikáját. A
dokumentumot később kibővítették, önálló bírói hatalmat adtak, lefixálták a nemzetiség jogait
kötelességeit és az együttműködés alapelveit. (Domonkos, 2008. p.86.)
A kialakult rendszerben Katalónia „állam az államban” jelleget vett föl, gazdasági, politikai és
igazságszolgáltatási jogkörének köszönhetően, ezt gazdasági fejlettsége is tükrözi, mai napig
Spanyolország egyik leggazdagabb régiója, majdnem minden gazdasági mutatóban 20–25%-
ban járul hozzá az ország teljesítményéhez (Palkó, 2010. p. 72.).
Az elmúlt évtizedek katalán autonómia sikerei számos tényezőnek tudhatók be, mint a
helyreállított politikai struktúrának, a megerősödött nemzeti öntudatnak, és a képnek amelyet
önállóan alakított ki és jelentet meg a külvilág felé. (Palkó, 2010. p. 77.). Már csak az a
kérdés, hogy megelégszik-e a katalán politikai nacionalizmus teljeskörű autonómiájával a
spanyol államon belül, vagy még messzebbre menne önállósága útján.

A történelmi nemzetiségeken, a galíciaiakon, a baszkokon és a katalánokon kívül, melyek

történelmi előjogaik miatt gyorsított eljárással kaptak autonómiát, Spanyolországban él az
Európai Unió talán legnagyobb lélekszámú roma népessége, amely a 15. század óta van jelen
a területen. Valamennyi autonóm közösségben elszórtan élnek az ország egész területén,
gyenge érdekérvényesítő képességük miatt nem valószínű, hogy intézkedések valósulnak
majd meg a roma nyelv és kultúra védelmében, így a többség jóindulatára hagyatkoznak.
(Szajbély, 2003. p.703 - 704.)
Spanyolországban habár az elmúlt évszázadban a Latin-Amerikába való kivándorlás volt
jellemző, mára ez folyamat megfordult. Az európai tagállamokból előszeretettel vándorlónak
be az országba munkalehetőségek reményében, különösen Romániából, Németországból,
Nagy-Britanniából de nem csak uniós tagállamokból jellemző a bevándorlás, jelentős

3
betelepülő érkezett Észak-Afrikai és Latin-Amerikai területekről is (Horváth & Sraudi, 2014,
p.160-161.). A spanyol népességgyarapodás a 2010-es évek elött nagy részben a
bevándorlásnak volt köszönhető, ennek következtében a spanyol lakosság aránya csökkent így
a spanyol kormány intézkedéseket tett a bevándorlás csökkentésére, de a bevándorlók által
okozta problémák uniós szintű összefogást és intézkedéseket igényelnek.
A spanyol autonómia statútumok
Spanyolország etnikai vizsgálata szempontjából fontos megnézni a nemzeti kisebbségek és a
spanyol állam kapcsolatát, milyen jogi alapokon állnak az autonóm közösségek az országban
a demokrácia stabilizálódása óta.
A második ezredforduló évtizedeiben kiadott autonómia statútumok nagyban befolyásolják a
történelmi nemzetiségek életét, amennyiben elismerik őket akként.
1999-ben elismerték Asztúriát és Kantábriát, mint történelmi közösséget. 2006-ban kiadták az
új Valenciai alaptörvényt, amely történelmi nemzetiségként jelöli a valenciai és aragón népet.
A 2007-ben kiadott statútum nemzetiségként ismeri el a 8 millió lakosú Andalúziát, a
mindenkori andalúz mozgalmaknak hála (Forte, 2020), a katalán ajkú Belár-szigeteket és
lakosságukat is, Kasztília–León „történelmi és kulturális közösséget” alkot (Berkics, 2010.
p.104).
Az autonómián kívül és kisebbségi identitásnak a nyelv is különösen fontos mozgatórugója,
mint legnyilvánvalóbb közösségi összetartó tényező. Ennek megőrzése pedig anyanyelvű
oktatással kivitelezhető. A statútumok a hat történelmi nemzetiségnek biztosítják a
lehetőséget, hogy saját nyelvükön tanulhassanak, legyen az galeo, baszk, vagy valamelyik
katalán nyelvváltozat, területtől függően.
Az előbb felsorolt törvényekben nagy hangsúlyt kaptak a történelmi hagyományok és a
regionális megkülönböztető ismérvek, és mindenek ellenére nőtt a nemzeti kisebbségek
spanyol államhoz kötődő identitása, egyre jellemzőbb hogy a kisebbségi és az államhoz való
hovatartozás nem zárja ki egymást, egyre többen vallják magukat kettős identitásúnak. Ez a
fejlődés a spanyol 1979–1983 között elfogadott autonómia-statútumok, és azok többször
reformálásának köszönhető. Valamint ezek a regionális identitások egyre jobban megférnek
egymással, annak ellenére, hogy az együtt élő történelmi nemzetiségek identitása külön-külön
erősödött az utóbbi években (Európai Bizottság, 2020).

A spanyol kisebbség politika mai napig tele van konfliktusokkal és kérdésekkel, hiszen mint
már említettem Spanyolország egyenragú nemzetiségei nem garantált, hogy megelégszenek
teljes autonómiájukkal, amely kisebbségi státusszal jár, helyénvalóbb lenne a kisebbségi
nemzet, kisebbségi nyelv helyett pedig a regionális nyelv szóhasználata (Nagy, 2013. p. 293.).
Az országban zajló nemzetiségi konfliktusok térben és időben párhuzamosan zajlanak más
európai népek függetlenségi próbálkozásaival, Skócia önállósági törekvéseivel, Kárpát-
medencében és a Balkánon tapasztalható autonómia igényekkel (Szilágyi,2014. p. 17.). Ezek
a folyamatok komolyan módosíthatják az Európai térszerkezetet és berendezkedést, hiszen
még a spanyol jogrendszer sem tölti el teljes elégedettséggel kisebbségi nemzeteit, kérdéses,
hogy más kevésbé fejlett országok képesek lesznek-e egy működő állami berendezkedést
létrehozni, amely nem csak a kisebbségi identitást nem sérti, de a kettős identitást is erősíti.

4
Irodalomjegyzék

Andrele, Á., 1983. Államfejlődés és nemzeti kérdés Spanyolországban. Acta Universitatis

Szegediensis : acta historica, pp. 31-41.
Bede, M., 2015. A baszkok az egyik legősibb európai nép, de ők is bevándorlók. [Online]
Elérhető: https://444.hu/2015/09/08/a-baszkok-az-egyik-legosibb-europai-nep-de-ok-is-
bevandorlok
[Hozzáférés dátuma: 28 október 2020].
Berkics, E., 2010. Spanyolország történelmi nemzetiségei és régiói. In: D. K. J. László, szerk.
Külügyi Szemle. Budapest, Bérc utca 13-15.: Magyar Külügyi Intézet, pp. 97-113.
Domonkos, E., 2008. A spanyol autonóm közösségek és Katalónia. In: D. M. Tamás, szerk.
Külügyi szemle. Budapest: Magyar Külügyi Intézet, pp. 84-94.
Európai Bizottság, 2020. e-justice. [Online]
Elérhető: https://e-justice.europa.eu/content_member_state_law-6-es-maximizeMS-hu.do?
member=1
[Hozzáférés dátuma: 27 10 2020].
Forte, F., 2020. Statista. [Online]
Elérhető: https://www.statista.com/statistics/445549/population-of-spain-by-autonomous-
community/
[Hozzáférés dátuma: 27 Október 2020].
Horváth , P. & Sraudi , C., 2014. A bevándorlás társadalmi, gazdasági és területi jellemzői
Spanyolországban. Tér és Társadalom, 28(1), pp. 156-171.
Nagy, N., 2013. TERÜLETI AUTONÓMIÁVAL RENDELKEZŐ KISEBBSÉGEK - NELVI
JOGI KITEKINTÉS. In: S. László, szerk. Pro Scientia Aranyérmesek XI. Konferenciája.
Budapest: Aranyérmesek Társasága, pp. 289-293.
Pakó, K., 2010. Katalónia – egy régió erõs identitástudattal (etnikai, regionális vagy
etnoregionális identitás?). Magyarrszág: Regio.
Szajbély, K., 2003. Kisebbségi kérdés Spanyolországban. In: Kisebbségkutatás12. évf.
(2003.) 4. sz.. Budapest: Lucidus Kiadó, pp. 695-705.
Szilágyi, I., 2014. Nemzeti kisebbségek Spanyolországban: a katalán eset. In: A kisebbségek
geopolitikája. Pécs: Pécsi Tudományegyetem, pp. 10-19.
The INE, 2020. Spain, Statistical Organisation. [Online]
Elérhető:https://www.ine.es/dynInfo/Infografia/Territoriales/en/capituloGraficos.html#!mapa
[Hozzáférés dátuma: 26 Október 2020].