Professional Documents
Culture Documents
I. Élete
1885-ben született Szabadkán. Apja Kosztolányi Árpád, anyja Brenner Eulália. Apja a
helybeli gimnázium tanára, majd igazgatója volt. Tíz éves koráig betegeskedett. Apjától félt,
nagyapját szerette, tőle sokat tanult. Szabadkán érettségizett. Tanári pályára készült, 1903-
ban a budapesti egyetem bölcsészkarára iratkozott be magyar-német szakra. Nagy hatást
tettek rá Négyesy László stílusgyakorlatai. Barátságot kötött Babitscsal és Juhász Gyulával.
1904-ben a bécsi egyetem hallgatója lett. Filozófiai előadásokra járt, de egy év után visszatért
Budapestre. Első kötete 1907-ben jelent meg Négy fal között címmel. Az igazi elismerést A
szegény kisgyermek panaszai hozta meg. 1908-ban Nyugatos lett, így hamar népszerű lett.
Harmos Ilonát 1910-ben ismerte meg, 1913-ban feleségül vette. Jó kapcsolatot ápolt a kor
híres alkotóival. Unokatestvére Brenner József (Csáth Géza), idegorvosként dolgozott.
Kosztolányinak szoros kapcsolata volt a novellistával. Gyógyíthatatlan betegségének első
tünetei 1933-ban jelentkeztek, ez végső számvetésre késztette. 1935-ben megismerkedett
Radákovich Máriával, ekkor írta a Szeptemberi áhítat című gyönyörű szerelmi versét. 1936-
ban meghalt.