Tartalomjegyzék

I. Bevezető............................................................................................................2

II. A kezdetektől mostanáig................................................................................5

III. Jelenkép a hazai számítástechnika oktatásáról........................................11

3.1 A tantárgy tartalma................................................................................................11

3.2. A megváltozott tanári szerep................................................................................13
3.3 Taneszközök – Elég korszerűek vagyunk?............................................................15
3.4 Tankönyvek, segédanyagok..................................................................................19
3.5. A tanításban alkalmazott módszerek....................................................................22

IV. Hogyan használható a számítástechnika más órákon?............................25

V. Más országokban hogy is megy ez?.............................................................29

VI. Elvárásaink a középiskolát befejező diákokkal szemben.........................35

VII. Magabiztosságot adhat a gyereknek?......................................................38

VIII. Mi a mai diákok véleménye a számítástechnika oktatásról?................40

(egy kérdőíves felmérés tapasztalatai).............................................................40

IX. Vélemények (minisztérium, tanárok)........................................................43

X. A közeli jövőképem......................................................................................47

Felhasznált irodalom...........................................................................................53

Mellékletek
 I. Bevezető

Témaválasztásom oka, hogy kezdő tanárként sok hiányossággal

találkozom a számítástechnika tantárgy tanításában. A problémák meglétére
bizonyíték, hogy a középiskolát befejező tanulók számítógép-kezelői ismeretei
nem kielégítők. Annak ellenére, hogy több évig tanulhatják a számítástechnikát,
és hogy sokan otthon is rendelkeznek számítógéppel, mégis néha alapvető dolgok
megoldása problémát okozhat nekik. Pár évvel ezelőtt ez nem számított volna
olyan nagy gondnak, azonban a mostani információs társadalomban egyfajta
hiányosságnak számít, ha valaki nem képes a számítógépet munkája során, vagy
egyéb más területen használni. Csak úgy válhat valaki a társadalom aktív
részesévé, ha elsajátítja a szükséges és nélkülözhetetlen ismereteket.

Érdemes már az elején tisztázni egy igen fontos dolgot, mégpedig azt, hogy a
számítástechnika és informatika szó jelentésében lényeges különbségek vannak.
A számítástechnika a modern elektronikus adatkezelő eszközök, főleg a
számítógép és a számítógépes hálózatok, elterjedésével és kezelésével
foglalkozik. A számítástechnika ismeretanyaga leginkább az elméleti és technikai
alapokat, a felhasználói ismereteket és a számítógéppel segített
problémamegoldás elemeit tartalmazza. Az informatika jóval bővebb diszciplina
a számítástechnikánál. Nem csak a számítógépekkel foglalkozik, annak ellenére,
hogy ma már leginkább a számítógép az az eszköz, amivel az információkat
tárolni és feldolgozni tudjuk. Az informatika olyan szakterület, mely az
információ szerzésével, továbbításával rendszerezésével, tárolásával és
feldolgozásával foglalkozik. Az informatika más tudomány-ágakból fejlődött ki,
illetve más tudományágakhoz kapcsolódik. Ilyen tudomány-ágak lehetnek:
matematika, logika, elektronika, számítástechnika, kibernetika. Az informatika
elsősorban ismereti, közismereti tárgy. Látható, hogy az informatika a
számítástechnikánál jóval tágabb területet jelent, annak csak egy részét jelenti.
Mégis a köznapi használatban ez a két szót megosztva használják, nem tudva,
hogy két teljesen különböző, egészen más területet lefedő dologról van szó.
Mivel ez a különbséget csak a szakavatott emberek veszik észre, a továbbiakban

-2-
a számítástechnika és informatika szó felváltva szerepel, főleg az ismétlések
kiküszöbölésére.

Az évek során az információs eszközök robbanásszerű fejlődésen mentek

keresztül, ami a társadalomra is kihatott. Ennek következményeként azt
mondhatjuk, hogy jelenleg információs társadalomban élünk, ami azt jelenti,
hogy az információ szerzése, továbbítása, tárolása a jelen és a jövő társadalom
meghatározója, illetve az információk olyan tömeges megjelenésével
találkozunk, ami megkívánja, hogy az információszerzés új módjait is
elsajátítsuk. Ennek eredményeképpen az élet minden területe változásnak indult,
így az oktatás is. A számítástechnika rohamos fejlődése megváltoztatja az
emberek egész életét. Mivel az iskola elsődleges célja, a társadalmi életre való
nevelés, így az oktatásnak is alkalmazkodnia kell az új követelményekhez.
Lassan a számítógépek nem csak a számítástechnika órák eszközei lesznek,
hanem oktatási eszköz is, sok esetben az információszerzés meghatározó vagy
egyetlen eszköze, gondoljunk csak az Internetre. A megváltozott társadalom
megváltozott tanítási módszereket, taneszközöket, tananyagot, tanár-diák
viszonyt kíván meg, és azt, hogy a korszerű Információs és Kommunikációs
Technológiai (továbbiakban IKT) eszközöket mindenki ismerje, használja. A
korszerű IKT eszközök használata forradalmasítja az információ-szerzést, tehát
egy egészen más módon lehet az információhoz, magához a tudáshoz hozzáférni.
Az információ-hozzáférés biztosítása alatt nem csak azt kellene értenünk, hogy
megadjuk a számítógép használatának a lehetőségét a felhasználók számára. Nem
biztos, hogy a számítógép előtt ülő személy képes eljutni a számára szükséges
információhoz. Ehhez nélkülözhetetlenek bizonyos képességek és már meglévő
ismeretek. Szükséges, hogy az emberek megértsék, hogy ezen eszközökkel a
számukra szükséges információkhoz könnyebben eljuthatnak és mindezt olyan
módon, ami számukra is érthető.

Dolgozatomban arra szeretnék választ kapni, hogy a számítógépek adta

lehetőségeket kihasználjuk-e, vajon biztosítunk-e mindet ahhoz, hogy a diákok

-3-
alapos számítástechnika ismeretekkel rendelkezzenek az iskola után, illetve mi
számítástechnika tanárok jól csináljuk-e azt, amit csinálunk? Természetesen, ha
elő is fordulnak problémák a számítástechnika tanításával kapcsolatban, az még
nem jelenti azt, hogy munkánk hiábavaló, csupán megmutatja azokat a
területeket, ahol fejlődni kell. Előfordulhat, hogy a számítástechnika tanításával
kapcsolatban nincsenek is gondok, csupán a megváltozott és új társadalom
elvárásai lettek mások velünk tanárokkal, és a diákokkal szemben. Az esetleges
hiányosságok és problémák természetesen nem most jelentkeztek, de talán most
jött el az ideje annak, hogy komolyabban is foglalkozzunk a kérdéssel. Hiszen a
világ fejlődik, és mi, akik a részei vagyunk, nem maradhatunk ki ebből. Az
újdonságokat el kell fogadnunk, mert elképzelhető, hogy egyszer majd olyan
nélkülözhetetlenné válnak számunkra, mint egy egyszerű zsebszámológép.

-4-
 II. A kezdetektől mostanáig

Ahhoz, hogy teljes, átfogó képet kaphassunk az informatika múltjáról,

vissza kell menni időben egészen a hetvenes évek elejéig. Ekkor jelent meg
ugyanis a számítástechnika, mint az oktatás eddig ismeretlen tudományága, és
ezzel elkezdődött valami egészen új dolog az élet minden területén. A
számítástechnika és ezzel a számítógépek szép lassan bevonultak a mindennapi
életbe. Kezdetben, tudományos kutatásokban nyújtott segítséget, majd
felfedeztük, hogy szinte minden feladat elvégzésében támaszt nyújthat egy
számítógép. A munkahelyek szerves részévé vált, mellyel a munkák elvégzési
ideje csökkent, gyorsult. Szép lassan az otthonokba is bekerültek ezek a
„csodamasinák”, melyek olykor munkaeszközként, máskor szórakozásként
szolgáltak. Eddig nem ismert lehetőségeket nyitott számunkra, beleértve a távoli
kapcsolatok létrehozását és az információk szinte korlátlan mennyiségének
megszerzését, tárolását és továbbítását. Az információ áramlása soha nem látott
méreteket öltött rövid időn belül. Szükségessé és elengedhetetlenné vált, hogy
felkészítsük a jövő nemzedékét az új eszköz hatékony és megfelelő
alkalmazására. Ezzel lassan elindult a számítástechnikai alapok oktatása.

A számítástechnika tömeges oktatásának igénye és iskolai használatának

lehetősége csupán a mikroszámítógépek megjelenése után merülhetett fel. 1983-
ban történt meg hazánkban az áttörés, amikor a kormány elindította az
úgynevezett iskolaszámítógép-programot. A kezdeményezés eredményeként
minden középiskola kapott legalább egy HT-1080z típusú, magyar gyártmányú
számítógépet térítésmentesen. Ha napjainkban valaki ezekkel a gépekkel szeretne
valamit is kezdeni, bizony bajban lenne. Szinte alig hasonlítottak a mai korszerű
gépekre. Méretükhöz képest ezeknek a gépeknek alacsony teljesítményük volt,
fekete-fehér televíziót alkalmaztak monitor helyett, és az adatok tárolására
magnetofonos módszert használtak. Mégis, ezek a szinte kőkorszakinak
mondható berendezések voltak a számítástechnika oktatásának az első ős-
eszközei.

-5-
Akkoriban mégis nagy csodának örvendtek, mivel az azt megelőző években csak
igen elvétve tanítottak egyes gimnáziumokban számítástechnikát, ahol általában
gépek hiányában kellett elsajátítaniuk a tananyagot, amely leginkább elméleti
ismereteket jelentett. Elmondható tehát, hogy ez a program megalapozta a
számítástechnika közoktatásban való elterjedését.

A következő években gombamód szaporodni kezdtek a számítógépek az

iskolákban és használatuk lassan bevonult a tanmenetekbe is. Kezdetben a
technika volt a legalkalmasabb arra, hogy bevezesse ezt a szinte teljesen
érintetlen területet a diákok számára. Felmerülhet, a kérdés, hogy miért éppen a
technika és nem a matematika nyújtotta az alapot a számítástechnikának. Hiszen
már magából a szóból valamiféle számítást segítő eszközre gondolna az ember és
annak kezelésére. Erre a kérdésre a válasz igen kézenfekvő: a technika és a
számítástechnika hasonló rendszerszemléleti alapokon nyugszik, és a technika-
tanárok nyitottabbak voltak az új terület befogadására. Érdemes példaként
megtekinteni egy 1986-os gimnáziumi technika könyvet, melyben szerepel a
vezérlés és szabályozás, és a tantárgyi elképzelésekben a számítógép, mérő-
vezérlő feladatokat is ellátott volna. Megteremtették tehát a számítástechnika
oktatásának induló bázisát, mégis kezdetben nem ment minden olyan egyszerűen,
zökkenőmentesen, annak ellenére, hogy a Fővárosi Pedagógiai Intézet
tanfolyamokat is szervezett a tanároknak. De mivel mind a tanár mind a diák
számára új és érdekes dologról volt szó, nagy érdeklődéssel tanult együtt a két
fél. Ebben az időben terjedt el másik irányzatként az elképzelés, mely szerint a
számítástechnika a programozói ismeretekkel azonos. Ezt az elképzelést
támogatta a rendelkezésre álló eszközkészlet is, hiszen az akkori számítógépek
sajnos tudásuknál fogva nem voltak alkalmasak látványos „mutatványokra”,
ezért az órák keretében leginkább a BASIC-programozással ismerkedett tanár és
diák egyaránt.
Az iskolaszámítógép-program indulásakor természetesen nem tudtak annyi
számítógépet biztosítani az iskolák számára, hogy minden diák az adott órában
foglalkozhasson vele, így ekkor a legtöbb esetben a szakköri foglalkozásokon

-6-
volt lehetőség a gépek alkalmazására és az ismeretek mélyebb elsajátítására.
Korán kiderült azonban, hogy igen izgalmas dologról van szó, így sorra jelentek
meg a különféle számítástechnika fakultációk az iskolákban. 1985-től kezdve az
általános iskolákban és gimnáziumokban indított számítástechnika
fakultációkhoz a Művelődési Minisztérium tanterveket, valamint útmutatókat is
megjelentetett az érettségi vizsgához. Az ezt követő években a gimnáziumi
számítástechnika fakultációkat látogató diákok száma elérte a negyvenezer főt.
Majd kisebb csökkenés következett a diákok számában, melynek egyik oka az
lehetett, hogy az otthonokban egyre jobban elterjedtek az otthoni használatra
alkalmas, jórészt külföldről behozott gépek. A létszámcsökkenés másik oka az
lehetett, hogy számos iskolában jelent meg a számítástechnika külön
tantárgyként, legtöbb esetben egyedi minisztériumi engedéllyel.

Ezután, sokak számára egyre sürgetőbb lett, hogy hivatalosan is külön tárgyként
jelenjen meg a tantervekben a számítástechnika. Az informatika alapvető,
minden diák számára előírt tantervi követelményei először integráltan az 1988-
as, Művelődési Minisztérium által korrigált tantervben jelentek meg. Ez az
általános iskolák 4. és 8. osztályos, valamint a gimnáziumok 1. és 2.
évfolyamának technika anyagába építette be csupán néhány órába a
számítástechnikát. Majd egyre nagyobb mértékben „vette át” a gimnáziumi
technika helyét, amely lépés helyessége vitatható, és sorra alakultak a
számítástechnika tagozatok az általános iskolákban és gimnáziumokban is. A
közoktatási rendszerváltás az oktatás szerkezetváltozását eredményezte, és a
változásban immár fellépett a számítástechnika is önálló tantárgyi igényével a
sok más tantervi kérelem mellett. Érezhető volt a változás szele, már csak egy
használható megoldás hiányzott.
A felhalmozódó problémákra szinte tűzoltásként érkezett a Nemzeti Alaptanterv
(későbbiekben NAT). A NAT 1995-ös elfogadása, majd az 1998 szeptemberétől
történő fokozatos bevezetése viszonylag rendet tett az igen sokszínű
számítástechnika oktatása terén. A NAT-ban az informatika már külön, önálló
műveltségterületként jelent meg, magába foglalva a számítástechnika és a

-7-
könyvtárhasználat ismereteit. Annak ellenére, hogy a NAT-nak voltak céljai az
informatika terén: a diákok gondolkodásának fejlesztése, az adott eszközök
használata során fontos alkalmazói készségek kialakítása, információszerzési, -
feldolgozási, - átadási technikák elsajátítása, bevezetése mégis több akadályba is
ütközött az informatika területén. A kezdeti időszakokban még a tanár döntötte
el, hogy mit is tanít informatika órán, s ezt a döntését nagyban befolyásolta az
akkori eszközállomány illetve saját szaktudása. Ez sok esetben még ma is így
működik. Az első időszakokban a tananyagok sokszor tévúton jártak, és olyan
ismereteket akartak megtanítani a diákoknak, amelyek szinte semmire sem voltak
használhatóak. Időbe telt elfogadtatni a tanárokkal, hogy nem feltétlenül
szükséges a tanulókat a programozási nyelvek seregével bombázni, ha azt
szeretnénk elérni, hogy mind a gépet, mind a legkorszerűbb szoftvereket
magabiztosan tudják használni. A lassú váltásban sajnos közrejátszott az is, hogy
a tanárok - akik most már főleg matematika tanárok voltak, mivel a technika
tanárokat ebből már lehetőség szerint kizárták - azt tanították, amit addig
megtanultak, és nem voltak eléggé rugalmasak ahhoz, hogy az újdonságokat
megtanulják. Máig érezhető a krónikus tanárhiány a számítástechnika területén.
Ezt bizonyítja az is, hogy az iskolák nagy részében még ma is matematika vagy
technika szakos tanárok oktatják a számítástechnikát, legtöbb esetben
kényszerűségből. Hiába emelkedik évről évre a számítástechnikai végzettséggel
rendelkező diákok száma, mégis csak töredékük marad a pályán.

Majd később a számítástechnika termek egyre korszerűbb gépekkel, eszközökkel

bővültek - bár az általános iskolák és részben a középiskolák számítástechnikai
felszereltsége ma is erősen elmarad a kor követelményeitől - és ehhez a központi
tantervi követelmények már erőteljesen meghatározták a tárgy tartalmát. A
tananyag tartalmán kívül azonban sem a módszerekre, sem az anyag konkrét
részletezésére nem tért ki, nagyon helyesen, mivel pl.: szövegszerkesztést több
hasonló program segítségével is lehet tanítani, ettől az alapelvek változatlanok.
Majd 1998-tól megjelentek a hatályos, NAT-ra épülő helyi tantervek,
kerettantervek. Ezek a tantervek iskolák szerint igen eltérőek lehettek, előnyük

-8-
mégis abból adódott, hogy ugyan a belépés és az előrehaladás feltételeit
megszabták, azonban a tananyag elsajátításához szükséges eszközökről,
szoftverekről, módszerekről nem rendelkeztek. Sajnos a kerettanterv
hátrányaként lehet megemlíteni azt, hogy a gimnáziumi informatikaoktatást
csupán a 9. évfolyamon tette kötelezővé heti 2 tanórában, ami erőteljes
visszalépés a régebben két éven át tanítotthoz képest. A tanárok részéről
megjelenő aggodalom érthető volt, hiszen ebből az következett, hogy az
iskolából kikerülő diákok már rég elavult, többéves ismeretekkel fognak távozni.
Erre a problémára csupán egy átmeneti és látszólagos megoldást nyújtott az a
kerettantervi rendelet, mely lehetőséget adott arra, hogy 11-12. évfolyamra
átvihető legyen az informatika - oktatás. Ha azonban ezt teszik, akkor viszont a
diák nem tudja megfelelően alkalmazni tanulmányai során az addig megismert
informatika eszközöket. A gimnáziumi részen tehát elvileg rendeződtek a dolgok,
a rendeződés természetesen a gyakorlatban nem következett be. Következhetett a
gimnáziumot kiszolgáló általános iskolai informatika rendbetétele. Ez meg is
valósult a 2000/2001-es tanévben, amikor nyomtatásban is megjelent
kerettantervben a számítástechnika a 6. évfolyamon modulban, majd 7. osztálytól
9. osztályig tantárgyként. A módosítások után létrehozott kerettanterveknél szem
előtt kellett tartani az informatika fejlődési gyorsaságát, mivel a NAT bevezetése
után 6 évvel már igencsak más eszközöket használtak, új technológiák jelentek
meg. Szükségessé vált tehát a NAT megújítása, tartalmi átdolgozása. Eddig nem
látott követelmények jelentek meg, mint például az Internet, a multimédia és az
elektronikus kommunikáció. Megszokhattuk azonban, hogy mindenféle újítás és
módosítás újabb problémákat hoz felszínre. Ezen problémákhoz tartozott, hogy a
követelményekben megfogalmazott új ismereteket a tanároknak is el kellett
sajátítani. Beszélhetnénk arról is, hogy a számítástechnikát oktató tanárok
leterheltsége esetenként jóval néha nagyobb, mint más tárgyak esetében, mivel
állandóan nagymértékben változó tananyagot kell tanítaniuk. Ezt a pluszmunkát
se órakedvezménnyel, se premizálással nem honorálják, s talán ez is közrejátszik
abban, hogy a tárgyat tanítók jó része menekül ettől. Ezért a számítástechnikát
tanító pedagógusok képzésében is változásokat kellett tenni. Az új szoftvereket,

-9-
az új és egyre jobb technikai adottságokkal rendelkező eszközöket a tanároknak
ismerniük, használniuk, majd a megszerzett tudásukat továbbítaniuk kell. Ehhez
szükség lenne arra, hogy az iskolában legálisan rendelkezésre álljanak a
megfelelő programok, amelyek beszerzési ára még a gépek árát is jelentősen
meghaladja. Így sok esetben, ha pedagógusok tanítani akarnak, illegális
programokkal teszik azt. Felkészülteknek kell lenniük az informatika örökös
fejlődésére, melynek tanításához nélkülözhetetlen, hogy a tanárok merjenek az új
technikai környezetben tanítani, tehát a kreatív képzést kell előtérbe helyezni.
Láthatóvá vált, hogy az egyik probléma megoldása egy újabb születését
eredményezi. A tananyag terén jobbat, szebbet akartak létrehozni, majd a régiből
kicsit elvettek, kicsit hozzáadtak, és az eredményt úgy tálalták, mintha egy
forradalmian új dolgot hoztak volna létre. De mennyire volt ez valóban új és
forradalmi?

Látható tehát, hogy a számítástechnika oktatása az elmúlt 15-20 évben sok

változtatáson ment keresztül. Volt ezek között jó és rossz is egyaránt. A
gyakorlatban mégis sokan úgy érzik, egyhelyben toporgunk, jó példa erre az új
érettségi vizsga anyaga, melyben újra előtérbe kerül a programozás oktatása,
melyet az eredetileg matematika szakos tanárok amúgy is nagyon preferálnak.
Nem biztos, hogy a való életben szerencsés, ha a sok ezer programozó hazájává
lépünk elő. Mert más egy szép elképzelés papíron és más annak a megvalósítása
a való életben gépek és gyerekek között. Vagy elképzelhető, hogy minden a
lehető legjobban működik, csak a megváltozott oktatási feltételek miatt érezhető
az, hogy a gimnáziumot befejező diákok nem rendelkeznek a megfelelő és
kreatív számítógépes használói ismeretekkel? Ahhoz, hogy a kérdésre választ
kapjunk, el kell végeznünk a jelen részletes elemzését, körüljárni a
számítástechnika jelenlegi helyzetét.

-10-
 III. Jelenkép a hazai számítástechnika oktatásáról

3.1 A tantárgy tartalma

Ahogy az előbbiekben már utaltam rá, az informatika egy igen gyorsan

fejlődő ág, melynek következtében maga a számítástechnika tantárgy is fejlődik,
ezért folyamatos megújításra szorul tartalmát, valamint módszertanát tekintve. A
jelenlegi kerettantervben szereplő számítástechnika tananyag meghatározza a
továbbhaladás feltételeit, céljait, követelményeit. A számítástechnikai ismeretek
mellett a tananyagban szerepel néhány óra könyvtárhasználat is minden
évfolyamon, viszont az informatika egyéb aspektusai szinte teljes egészében
kimaradnak.
A nem számítástechnika tagozaton tanuló diákok jelenleg csupán a 9.
évfolyamon heti 2 órában találkoznak az informatika rejtelmeivel, majd a 11. és
12. évfolyamon fakultációban ismét felvehetik, és végül érettségit tehetnek
belőle. Már ezek az adatok is valamiféle ellentmondást mutatnak, hiszen az
oktatásügynek elvileg fontos a számítástechnika oktatása, az óraszámok mégis
igen alacsonyak. Az elmúlt évben megindult viszont egy, mondhatni a tanulók
nyelvi és számítástechnika ismereteit javító lehetőség, az úgynevezett 0.
évfolyam keretén belül. Ezen az évfolyamon a tanulók egy évig csak nyelvet és
számítástechnikát tanulnának. Azonban ezeknek a 0. évfolyamoknak az indítása
azonban sok iskolában nem valósult meg, talán a szülők nem megfelelő
tájékoztatás miatt. Próbálkozások vannak, de látható, ezeknek megvan az ára is!

2004-ig a számítástechnika érettségik követelménye viszonylag elfogadható volt

és a gimnáziumi anyagra épült. Olyan ismeretek elsajátítását várta el a diákoktól,
melyek későbbi életük folyamán is hasznosak lehetnek számukra. A nemrégiben
megjelent kétszintű érettségi azonban kissé megbolygatta ezt a nyugodt vizet.
Azoknak a diákoknak, akik középszinten szeretnének a közeljövőben érettségit
tenni, aggodalomra szinte semmi okuk. Nem úgy azoknak, akik az emelt szintű
számítástechnika érettségit választják. Az érettségi anyagában ismét helyet

-11-
kapnak a programozási ismeretek bonyolult algoritmusaikkal, és fokozottan
szerepelnek az adatbázis-kezelési ismeretek is, viszont alig van jelentősége a
hálózati ismereteknek, csoportmunka megoldásoknak. Vajon igazán szükséges
egy már egyszer „kivett” tananyag újraélesztése? Mennyivel fogja jobban kezelni
a számítógépet, és tud eligazodni az Internet adta információs áradatban az a
diák, aki a számítástechnika iskolában oktatott részének szinte legapróbb elemeit
is megtanulja? Szükséges-e olyannal terhelnünk az egyébként is túlinformált
tanulókat, amit csak speciális helyzetekben tudnak majd használni vagy talán
egyáltalán nem? Végül kérdem én, kell-e nekünk még további programozó
szakember Magyarországon, vagy inkább a magabiztos számítógéphasználók
körét kellene bővíteni? Tisztán látszik, hogy a tananyag nem a piaci igényeknek
megfelelő. Nem azt tanítjuk és kérjük számon, amit majd alkalmazni is tudnak
tanítványaink, hanem amit a program tud, még ha azt a valóságban nem is
használjuk. Igaz ez a legtöbb szövegszerkesztőre, melyek egyes feladatait inkább
professzionális kiadványszerkesztő programokkal szokták megvalósítani. A
munkáltatók igénye azonban az, hogy a munkavállaló a számítógép alap
programjait; szövegszerkesztés, táblázatkezelés, könyvtár- és fájlkezelés; képes
legyen kezelni. Hiába tudja a diák megoldani a legbonyolultabb programozási
feladatokat, ha ezekre az ismeretekre a hétköznapi életben nincs szüksége. Persze
azoknak a tanulóknak, akik a nehezebb programokkal is boldogulnak, általában
nem okoz gondot a felhasználói programok kezelése, és számukra a
továbbtanulás szempontjából lényegesek is lehetnek a programozási ismeretek.

Elmondható, hogy a tananyagban ugyan szerepelnek a fontos és hasznos

felhasználói- és alkalmazói programok ismerete, mégis sokszor a tananyag túl
sok és részletes, illetve nem halad a fejlődéssel. Ezért fordulhat az elő, hogy már
csak ritkán használt programok kezelését, illetve eszközöket kell a diáknak
megtanulni a középiskolában. Ennek következménye lehet az, hogy a tanulók
sokféle dologról tudnak valamicskét, ahelyett, hogy egy-két fontos dolgot
ismernének alaposan!

-12-
 3.2. A megváltozott tanári szerep

Az ember elképzelése a tanításról mindig az volt, hogy áll valaki az

osztály előtt, aki igen sok tudással rendelkezik, és ő fogja a tanulóknak átadni az
információkat. Ezen információk egyedüli forrása a tanár, és senki más. Minden
diák csodálattal hallgatja, amint a pedagógus valami újat ismertet. Ebbe az idilli
képbe kellőképpen belezavart az információs technikák rohamos fejlődése és az
új információs társadalom kialakulása. A tanár-diák viszony átalakult, a két fél
közötti nagy távolság egyre csökken, egyre inkább egyenrangú partnerekké
válnak. Ezt a változást a diákok alapos előképzettsége is mutatja.

A középiskolákba kerülő tanulók számítástechnika ismereteik igen változatosak.

Eltérő tudásukban nagy szerepe van az egyre több otthonban megjelenő
számítógépnek, mely eszközök sok esetben lényegesen korszerűbbek, mint azok,
melyeken a diák az iskolában tanul. Így elképzelhetővé vált napjainkra, hogy a
tanuló némelyik területen esetleg többet tud a tanáránál. Legtöbbször ez a tudás
igen speciális, néha egészen eltérő jellegű, mint az órai anyag, mégsem lehet
figyelmen kívül hagyni. El kell fogadnunk, sőt értékelnünk kellene ezt a tudást.
Előnyben vannak tehát azok a tanulók, akiknek otthon van számítógépe, mert így
ők más, esetleg, játékos formában elsajátíthatják azokat az apró fortélyokat,
amelyekkel otthoni számítógéppel nem rendelkező társaik az iskolában
találkoznak először.

A mai diákok nagy része már úgy érkezik a gimnáziumok, sőt néha az általános
iskolák első osztályába, hogy magabiztosan tudja kezelni a számítógépnek
nevezett masinát. Ezek után mi lehet a dolga a tanárnak, ha diákjai a
számítástechnikához kapcsolódó ismeretek nagy részével már rendelkeznek? A
válasz kézenfekvő: nem kell mást tenni a mai pedagógusoknak, csak egyszerűen
tudomásul venni, hogy szerepük lassan megváltozik. A tanulók már nem csak
rajtuk keresztül illetve segítségükkel tudhatnak meg dolgokat. Az informatika
folyamatosan megújuló világában néha a diák előbb jut egyes információkhoz,

-13-
mint a tanár, melyben nagy szerepe van az Internetnek. A tanulók otthon, a gép
előtt ülve és az Internetet használva sok újdonsággal ismerkedhetnek meg,
melyekkel az órán talán nem is találkoznak, számukra mégis érdekes. Nem
egyszer lehet azzal a szituációval találkozni, amikor a tanuló „világosítja” fel a
tanárt egy-egy újdonságról. A tanári szerep változása tehát nyilvánvaló. Ezért a
tanár feladata egyre inkább a diákok irányítása, segítése, kreatív gondolkodásra
való nevelése. Segítenünk kell elkalauzolni őket a töménytelen információ
világában, hogy a helyes utat járják, másrészt, mint egy biztos támasz mellettük
kell állnunk, és felmerülő problémájukban segítenünk kell őket. Tanárból lassan
inkább tutor, mentor, társ válik, elszakadva a tanár és diák között eddig
megtartott távolságoktól. Hiszen csak úgy bízhat bennünk a diák és fogadhatja el
tőlünk a tanácsokat, ha mi egyenrangú partnerként kezeljük őt. Ha ezt valamelyik
tanár 10 évvel ezelőtt hallja, bizonyára igencsak tiltakozott volna a szerepváltás
ellen. Azonban lassan be kell látnunk, hogy a világ és ezzel együtt mi is
változunk. Nem ragaszkodhatunk foggal-körömmel ahhoz a merev, olykor
diktatórikus tanításhoz, melyet eddig alkalmaztunk, ha sikeres, ismeretekben
gazdag diákokat szeretnénk nevelni. Lehet: ez a szerep kezdetben nagyon idegen
lesz a legtöbb pedagógus számára, mégis képesnek kell lenniük ennek a
megváltozott szerepnek az elfogadására. Természetesen ez a megváltozott szerep
nem jelenti azt, hogy a pedagógus az addig megszerzett tudásával elégedett lehet.
A tanulók növekvő tudásához igazodva a tanárnak továbbra is képeznie kell
magát, frissítenie tudását, lépést tartani a rohanó információs társadalommal.
Viszont ne gondoljuk, hogy ez a változás csupán az informatikát tanító
pedagógusokat fogja érinteni. A jövő iskolájában elképzelhető, hogy csak ilyen
szerepek lesznek, melyhez idővel mindenkinek alkalmazkodnia kell. De vajon
hasznos és kivitelezhető lesz ez? Ez sok mindentől függ, többek között azoktól a
gyerekektől, akikkel dolgozunk, másrészt a tanárok hozzáállásától. Hiszen hiába
látjuk a változást, ha mi magunk mégsem úgy cselekszünk.

A tanári szerep átalakulása mellett azonban nem szabad megfeledkeznünk egy,

az informatika tanítását érintő másik igen fontos dologról, mégpedig arról, hogy

-14-
kik is azok, akik számítástechnikát taníthatnak. A kezdetekkor a
számítástechnikát a technikát vagy matematikát tanító pedagógusok oktatták,
majd mikor már önálló tantárggyá nőtte ki magát, kötelezővé tették a megfelelő
előképzettséget a pedagógusok részéről. Azok tehát, akik valójában az egész
számítástechnika elindítói voltak kirekesztődtek a tanításból, illetve átképzéseken
kellett részt venniük oly módon, hogy további új szakot kellett elvégezniük
ahhoz, hogy továbbra is megtarthassák munkájukat, mely sok esetben volt inkább
elhivatottság, mint csak munka. Elindult tehát a „valódi” számítástechnika
tanárok képzése. Mára a főiskolákról és egyetemekről kikerülő tanárjelöltek
száma már megfelelőnek mutatkozik, mégsem lehetünk teljes mértékben
nyugodtak. A probléma abból adódik, hogy a jelen piaci viszonyok között nem
könnyű egy informatika szakos tanárt az iskolában tartani, amikor tudása akár
tízszeresét is érheti a vállalkozói világban. Ha valaki mégis a tanári pályán
maradna, akkor állandó munkája mellett még legalább egy mellékállást kell
vállalniuk a megélhetéshez. Másrészt, akik szintén az oktatásban maradnak, az
iskolán belül sokszor egyszerre látják el a rendszergazdai, iskolai informatikusi
és tanári állást, ugyanazért a fizetésért. Ha meg akarjuk tartani a jól képzett
tanárainkat, akkor ezt csak megfelelő juttatásokkal érhetjük el, mivel az
elhivatottság a mai anyagias világban sajnos egyre kevesebbet ér. Az
oktatásüggyel foglalkozó szakembereknek tehát ezen a téren is lépniük kell, ha
biztosítani akarják, hogy a jövőben is legyen informatikát tanító elhivatott, nem
csak szükségből a pályán maradó pedagógus.

3.3 Taneszközök – Elég korszerűek vagyunk?

Bár más országok oktatási rendszere nem emeli a számítástechnika

oktatásához leginkább szükséges feltételek közé a korszerű és használatra
alkalmas taneszközöket, mégis érdemes pár szót ejteni erről a kérdésről is.
Lehetetlen számítástechnikát oktatni korszerű információtechnológiai eszközök
és segédanyagok nélkül. A diákság rendelkezésére kell bocsátani a megfelelő
számú számítógépet, a hozzájuk kapcsolódó perifériákat, állandó internetes

-15-
kapcsolatot, szoftvereket és az ezek kezelését megkönnyítő segédanyagokat,
ahhoz, hogy a szükséges ismereteket képesek legyenek elsajátítani. Mint ahogy
például földrajz órákon is szinte nélkülözhetetlen az atlasz. Ezen a ponton
érdemes kicsit megállni, és elgondolkodni azon, hogy a mai világban mennyi
ideig használható egy számítógép és a hozzá csatlakoztatott eszközök. Rövid
gondolkodás után rájöhetünk, hogy az informatikai eszközök karbantartása nem
egy hálás feladat. A legtöbb számítástechnikai eszköz nemcsak drága, hanem
gyorsan amortizálódik is. Ha összehasonlításként megnézzük a matematikát vagy
biológiát, láthatjuk, hogy a szemléltetési eszközök nagyrészt egyszeri beruházást
jelentenek. Nem így a számítógépek, melyek nem tönkremennek, hanem „csak”
szép lassan elavulnak, és idővel képtelenek lesznek betölteni a tőlük elvárt
szerepet. A középiskolai számítógépek átlag életkora eléri a 4 évet, illetve akad
olyan iskola, ahol szinte már matuzsálemi korúnak mondható gépeket próbálnak
rábírni a működésre. A pénzhiány miatt érthető, hogy az egyre „korosodó” gépek
mindig más és más funkciót töltenek be az iskolákon belül, azonban egy idő után
el kell fogadni, hogy a gép már nem jó semmire, hacsak nem porfogónak.

Tehát ha az iskola biztosítani akarja minden tanulója számára az IKT adta

lehetőségeket, akkor gépparkját rendszeresen „frissítenie” kell. Sajnos az
eszközök ilyen gyors ütemű változását az iskolák jelentős része nem képes
követi. Az újdonságok folyamatos beszerzését az iskola pénz hiányában nem
tudja megvalósítani. Szerencsére egyre többször jelennek meg különféle
pályázatok, melyek az iskolák számítástechnika ellátottságát javíthatják. Ezzel a
probléma ideig-óráig áthidalható, másrészt a számítástechnikai eszközökből a
piacon egyre inkább túlkínálat van, egyre újabb és újabb eszközök jelennek meg.
Idővel kedvezőbb áron juthatunk hozzá a berendezésekhez, amelyek sajnos már a
megvásárlás pillanatában „elavultnak” számítanak. Egy idő után be kell látnunk,
hogy ebben az üzletben mi, vásárlók csak rosszul járhatunk. A számítástechnikai
termékek piacán egyedüli haszna a gyártóknak van, akik a folyamatos
fejlesztésre rendezkedtek be. Céljuk: minél rövidebb idő alatt minél korszerűbb
számítástechnikai eszköz kerüljön a piacra, természetesen új programmal. Az új

-16-
eszköz, mely már eleve kiadás az iskola számára, természetesen új programot is
kíván, mely ismételt beruházást jelen. Majd idővel megjelenik, egy a régit
helyettesítő dolog, és ez így megy tovább. Ebből az ördögi körből talán soha nem
lesz kiszállás, hacsak el nem érik a gyártók a végleteket, ahonnan már nincs
tovább fejlesztési lehetőség. Sajnos, erre igen csekély esély van.

Ha már az eszközöknél tartunk, nem hagyhatjuk ki az Internetet, mint a

számítástechnika órák mostanában egyik igen lényeges eszközét. Régen még
nem kellett volna erre külön kitérni, manapság azonban szinte elengedhetetlen
feltétele egy jól felszerelt számítástechnika teremnek az állandó internetes
kapcsolat. Az Internet széles körű elterjedését alapozta meg az 1998-ban elindult
Sulinet-program, amely program keretében minden akkori középiskola és
középiskolai kollégium és általános iskola teljes körű, öt évig ingyenes
internetszolgáltatáshoz jutott. A program nem csupán internetes kapcsolatot
biztosított, hanem a sulinettel felszerelt intézmények a meglévő számítástechnika
laborok mellé a tanulók létszámától függően 7-16 gépből álló multimédiás termet
kaptak az akkor legkorszerűbb gépekkel és a hozzájuk szükséges programokkal.
A Sulinet-program elsődleges célja az volt, hogy a tanárok és tanulók elérjék a
világhálót, és ezzel együtt könnyebben juthassanak információkhoz. Ezzel a
lépéssel a diákok otthoni számítógép hiányában is lehetőséget kaptak ismereteik
kibővítésére, persze ehhez szükséges bizonyos fokú érdeklődés és az új iránti
fogékonyság is. Hiszen mit ér egy tökéletesen felszerelt, Internettel rendelkező
tanterem, ha annak kihasználtsága érdeklődés hiányában szinte egyenlő a
nullával. A diákság azonban hamar rájött a világháló mennyi mindenre alkalmas,
sokszor inkább egyéb lehetőségekre, nem csupán az ismereteik növelésére. Ma is
sokszor látható, hogy a délutánonként is használható számítógépes termekben
inkább a játék, csevegő- és levelezőprogramok és keresőprogramok a leginkább
használatosak. Tehát az Internetnek is megvan a maga előnye és hátránya is, mint
minden más eszköznek. Egyszerű a dolog, tudni kell jól és jóra használni!
A Sulinet ily módon egy lendületet adott a számítástechnika oktatásnak, az
eszközellátottság és a fejlődés terén. Így az órák keretében már a tanulók

-17-
önállóan tudnak új ismeretet szerezni, tanulni. A tanároknak is egyszerűbb lett a
dolga, hiszen nem kell már a táblára írnia vagy projektoron keresztül kivetítenie
az anyagot. Csupán a megfelelő web-oldal címét kell elmondania és a tanulók
máris „szörfözhetnek” az információk tengerében. A Sulinet által biztosított
Internet kezdeti hátrányaként lehet megemlíteni az alacsony sávszélességet, mely
nem nagyon alkalmas komolyabb letöltésekre a nappali csúcsidőkben. A program
bevezetésekor jellemzőek voltak a kisebb átmeneti leállások, üzemzavarok,
melyeket szép lassan sikerült kiküszöbölni. Mára elmondható, hogy az összes
iskola rendelkezik Sulinettel és így a nap bármely időszakában képesek internetes
kapcsolatot létesíteni.
A program egyik hibájaként említeném meg azt a dolgot, mely talán
kiküszöbölhető lett volna egy előzetes igényfelméréssel. Hiszen a program
boldog-boldogtalant elárasztott a legkorszerűbb, olykor műholdas csatlakozási
lehetőséggel még akkor is, ha abban az oktatási intézményben csupán pár gép
volt, és így csak ezeket lehetett az Internetre rákötni. Ez inkább a kisebb
települések iskoláira volt jellemző, ahol a számítógépes felszereltség felettébb
hiányos volt. Az ilyen és ehhez hasonló intézményeknek talán jóval nagyobb
szüksége lett volna pár új számítógépre, hogy a tanulók valóban megtanulhassák
egy ilyen eszköz kezelését. Mert lássuk be, nem attól fog tudni egy diák jól
kezelni egy számítógépet, ha felléphet az Internetre. Ez egy plusz szolgáltatás,
mely első körben olcsóbb és kisebb sávszélességü kapcsolattal is betölthette
volna a szerepét, mert így nem egyenszilárdságú a rendszer vagy inkább már
csak szórakozás?

Az eszközellátottság hiányosságaira mutat rá a gép-tanuló arány az

iskolákban. Egy 2003-ben elkészített felmérés szerint hazánkban az iskolák 28%-
ban egynél több tanuló ül egy számítógépnél, és átlagosan 10,2 tanulóra jut egy
gép iskolai szinten. Ez a szám az elmúlt évben igaz, hogy javult, hazánk mégis
lemaradásban van még más európai országokhoz képest. Példaként említhető
Norvégia és Svédország, ahol átlagosan csupán 3-4 diák „osztozik” egy gépen.
Ellenpélda lehet Portugália és Spanyolország, ahol ez a szám megközelíti a 16-ot.

-18-
Hiányosságaink tehát még mindig vannak eszközellátottság terén, azonban ne
legyünk telhetetlenek. A fejlődés látható, az egyedüli probléma az, hogy nem
elég látványos és gyors.

3.4 Tankönyvek, segédanyagok

Amint a számítástechnika, mint új tantárgy bevezetésre került, azonnal

megjelentek az oktatást segítő tankönyvek. Kezdetben, ahogy a tananyag
felépítésénél, itt is problémák, félreértések voltak. Ez abból a már említett téves
elképzelésből adódott, hogy a számítástechnikai tananyag legnagyobb részét
magának a gépnek a felépítése és a tanulók számára nehezen megtanulható
programozási ismeretek adták. Így az ilyen tananyaghoz illeszkedő könyvek
jelentek meg először a piacon. Majd az eszközök folyamatos korszerűsödésével a
könyvekből egyes részeket ki kellett hagyni és újakat belevenni. Jó példa erre az
a tankönyv, mely tíz évvel ezelőtt íródott, és részletesen elemzi az akkor
egyeduralkodó DOS operációs rendszert. A mai tankönyvekben szinte meg sem
említik ennek a rendszernek a nevét, holott az alapokhoz talán szükséges lenne
néhány ilyen ismeret is.

A tankönyv megválasztása igen kényes kérdés, ahogy látjuk. Bizonyos fokú

előrelépést jelentett ezen a téren is a NAT bevezetése, majd a kerettantervek
életbe lépése. Számos tankönyvkiadó jelent meg újabb és újabb számítástechnika
könyvekkel a piacon anélkül, hogy megbizonyosodtak volna arról: az általuk
kínált könyvek valóban megfelelnek-e az elvárásoknak, egyáltalán
használhatóak-e az oktatásban.
Egyes felmérések azt mutatják, hogy a tankönyvek és egyéb taneszközök
kiválasztásakor a legfontosabb jellemzők: korszerű tartalmi ismeretek, érdekes,
motiváló erejű és tanulható legyen. Sok esetben a tankönyvvel szemben
támasztott elvárások nem valósulnak meg. Ha az ember körbenéz a
könyvesboltok polcain és áttanulmányozza az ott található számítástechnikai
könyveket, úgy érezheti, hogy ezeket a könyveket talán nem is a halandó

-19-
embereknek írták. Nyelvezetük eltér a megszokottól, és a témákat olyan
részletességgel fejtik ki, hogy az ember rövid idő alatt elveszti a fonalat. Sajnos a
legtöbb iskolában használatos tankönyv felépítése, kinézete is hasonló. Inkább
szól kis tudósoknak, mint az iskolapadban helyet foglaló húsvér tanulóknak. A
másik véglet, hogy a könyv túl szájbarágós és figyelmen kívül hagyja a
korosztályt, akinek valójában íródna. Mindenféle tanulást segítő eszköz feladata
az lenne, hogy felkeltsék a diákok érdeklődését. Az előbbiekben leírt könyvek
viszont igen hamar kedvét szegik tanítványainknak. Ha egy könyv felépítése nem
logikus, az egyes fejezetek nem épülnek egymásra, ha nem tartalmaznak elég
érdekes és új információt, akkor a tanuló csupán rövid ideig fog az anyagra
koncentrálni. Érdeklődése idővel lankadni fog, majd más, jóval érdekesebb
elfoglaltságot keres magának. A számítástechnika azon tárgyak közé tartozik,
melyek lényegesen kevesebb elméleti anyagot tartalmaznak, és a hangsúly
inkább a gyakorlaton van. Ezért jóval hatásosabb lenne, ha a diák saját önálló
munkája közben fedezné fel az új dolgokat, majd gyakorolná be. Közben
lehetősége lenne lejegyzetelni a fontosabb, megjegyzendő részeket. A
tankönyvek problémájára megoldásként mutatkozhatna a modulokból felépített
tankönyvsorozatok, melyek jól segíthetnék az eltérő helyi tantervek szerinti
tanítást is, de a kerettanterv követelményei mégis az sugallják, hogy egy
évfolyam követelményeit egyetlen könyv tartalmazza. Elegendő lenne tehát
megvenni egyszer egy nagyobb terjedelmű könyvet, majd azt lehetne használni
az iskolai évek alatt úgy, mint a földrajzi vagy a történelemi atlaszokat.

Ahogy a technika fejlődik, egyre inkább háttérbe szorulnak a

hagyományos tankönyvek, taneszközök és felváltják őket az újkor vívmányai, a
digitális taneszközök. Digitális taneszköz alatt elsősorban a CD lemezeken
forgalmazott multimédia anyagokat értjük. Megjelenésük a Sulinet-programmal
illetve a számítógéppel támogatott távoktatás megjelenésével egyidőre tehető. A
Sulinet-programban ugyanis a gépekkel együtt multimédia-csomagok is érkeztek
az iskolákba. Azonban ezek az eszközök eredeti céljukat, hogy megkönnyítsék és
színesebbé tegyék az oktatást, nem érték el, mert nem voltak összhangban a

-20-
tantárgy anyagával semmilyen szinten. Emellett a korai CD lemezek lényegesen
drágábbak voltak a tankönyveknél, másrészt, ha az iskola mégis képes volt
megvenni egy-egy ilyen multimédiás CD-t, akkor lehetetlen volt egyetlen
lemezzel oktatni. Természetesen megfelelő kivetítő eszközzel, projektorral, még
egyetlen lemezzel is megoldható lett volna például egy frontális bemutatás,
sajnos ilyen felszereltséggel abban az időben kevés iskola rendelkezett. Ha már
az órán nem tudták rendeltetésszerűen használni a megvett lemezt, akkor a
tanárok számára otthoni, tanórára való felkészülésre még alkalmas lehetett volna,
de sok esetben a számítástechnikát tanító pedagógusok nem rendelkeztek akkor
még sem számítógéppel sem internettel otthon.

A multimédiás lemezek száma és választéka mára jelentősen növekedett és

színesedett, példa erre az Európai Számítógép-használói Jogosítványok
(továbbiakban ECDL). Az ECDL vizsgarendszert egy 1988-ban született ötlet
alapján Finnországban vezették be először 1994-ben. Az ECDL vizsgán
eredetileg 7 modult kellett a vizsgázóknak teljesíteni a bizonyítvány
megszerzéséhez. 2001 nyarán vezették be az ECDL START-ot, melyben a
kezdeti 7 modul helyett már csak 4 szerepel. Ezzel bárki – továbbra is korra és
iskolai végzettségre való tekintet nélkül – hozzájuthatott első, az informatikai
írástudást igazoló nemzetközi bizonyítványához. (Mindezek után még mindig
nyitva áll az út a teljes bizonyítvány megszerzéséhez.) 2001-ben az Európai
Bizottság által felkért szakértői csoport, az ESDIS az alábbi állásfoglalást tette
közzé:
"Az ECDL jelenleg az egyetlen olyan bizonyítvány, amely nemzetközileg már
mostanra is széleskörű elismerésre tett szert, és amely megfelel az E-Europe
2002 akciótervében megfogalmazott kritériumoknak."

Ahogy a tankönyveket egyre jobban felváltják a multimédiás anyagok, talán

egyszer úgy fogják felváltani és megkönnyíteni a tanárok munkáját az interaktív
tanulócsomagok. Ezek az oktatóprogramok lépésről lépésre végigvezetik a
diákokat a tananyagon. Önállóan tanulnak, mely sokszor hasznosabb, mint egy

-21-
mástól elhangzott ismeret. Az ilyen típusú tananyagok a diákok kreativitását is
fejlesztik.
A digitális anyagok iskolai felhasználására ugyan a kereszttanterv fejlesztése
ajánlásokat tartalmaz, és nemrégiben megjelent egy anyag is, „Szakmai ajánlás
az informatika kereszttantervi követelményeinek fejlesztéséhez” címmel,
amely életkorra és tantárgyra lebontva ad ajánlásokat a számítástechnika
alkalmazására más órákon.
A digitális anyagok tehát egyre inkább előtérbe kerülnek, már csak a jelen
pedagógusait kellene felkészíteni használatukra.

3.5. A tanításban alkalmazott módszerek

A megváltozott információs közeg, a tananyag és a diákok tudásának

minőségi átalakulása igényelné a tanárok tanítási módszereinek megújítását is. A
megváltozott tanítási környezetben már nem célravezetők a régi módszerek. Ha
eredményesek akarunk lenni, nekünk is változni kell! A változás szele azonban
sokunkat még nem ért el, vagy ha el is ér, nem vesszük tudomásul. Háborgunk,
hogy a diákok már nem olyanok, mint régen, ahelyett, hogy az adott helyzethez
próbálnánk idomulni. Azonban a legtöbb pedagógus sajnos még mindig a jól
bevált, sokszor több tízéves módszerekkel szeretne tanítani.
Felmérések bizonyítják, hogy a tanárok nagy része még mindig a frontális
tanítást és a tanári magyarázatot részesíti előnyben. Ez a tendencia azonban nem
csak a számítástechnika tanítására érvényes. A tanárok a mai napig félnek
alkalmazni az új módszereket, pedig az IKT eszközök számtalan lehetőséget
nyújthatna az egyéni, önálló és páros munkára az órák alatt. A számítástechnika
tanításában is jobb eredményeket lehetne elérni, ha a diákokat nagyobb
önállóságra nevelnénk. Nem kellene minden egyes dolgot szépen, szájbarágósan
elmondani nekik, hiszen már nem kisgyerekek. Ha egyenrangú partnerként
kezelnénk őket, talán ők is másképp állnának mindenhez. Az önálló
ismeretszerzés sokkal jobban tárolódik egy elmondotthoz képest. A diákok az
önálló, páros és csoportmunka keretében kialakítják saját információszerzési

-22-
taktikájukat. Gondolkodásukat, kreativitásukat fejleszti, hogy egyedül próbálnak
az adott problémára megoldást találni, mely megoldás sokkal tovább megmarad
emlékezetükben. Az így szerzett ismeretek mondhatni örökérvényűek lehetnek.
Másrészt a számítógépek melletti egyéni munka lehetőséget biztosít
differenciálásra is, hiszen az önálló munkák során a diákok egyénre szabott
feladatokat kaphatnának, melyeket saját tempójukban oldhatnának meg. Így azok
a diákok, akik társaiknál előrébb tartanak, tovább fejlődhetnek. Ezáltal az egész
csoport munkája eredményes, mindenki aktívan részt vesz az órán, kellően
motiváltak és nem unatkozik senki. Ezt a módszert mégis nagyon kevesen
alkalmazzák. Helyette a valóságban az önálló feladatmegoldás azt jelenti, hogy
minden diák ugyanazt a feladatot oldja meg, csupán egymástól különálló
számítógépeken. A tanár nincsen tekintettel a diákok eltérő tudására, nem
használja ki kellően a tanítási módszereket. A lehetőségek tehát adottak, a
tanárok mégsem alkalmazzák őket. A megtanítandó anyagot elmondják,
nagyrészt úgy, ahogy az számukra érthető, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a
cél a tananyag megismertetése a tanulókkal. Hogy mi az oka ennek? Legtöbb
esetben a szűk óraszám és a gyakorlásra szánható idő hiánya a magyarázat erre a
kérdésre. Adott a tanár számára az idő, mely alatt a gyereknek meg kell tanítani
az anyagot, és ehhez tartania kell magát, még akkor is, ha úgy látja, egy adott
résszel tovább kellene foglalkozni.

Látható, hogy módszereinken is változtatni kell, ha sikeresek és eredményesek

akarunk lenni a pályán. Ehhez mindenképpen szükséges lenne a tanárok
szakdidaktikai továbbképzésére, mivel egy olyan tantárgyról van szó, ami még
nem rendelkezik sok évre visszamenő módszertani anyaggal, tudással. De mi a
teendő akkor, ha a pedagógus minden tekintetben ragaszkodik a megszokott
tanításhoz, és nem enged az elveiből? Milyen módón lehetne változtatni az
idősebb tanárok felfogásán? Talán a mostanság tanári pályára készülő nemzedék
felfogását már befolyásolhatjuk. A leendő informatika tanárokat fel kell készíteni
arra, hogy olyan pályát választottak, amely folyamatosan változik, ezért az ő
tudásukat is mindig frissíteni kell. Nem elégedhetnek meg az egyetemeken

-23-
megszerzett tudással. Ehhez szorosan kapcsolódik a mostanában elterjedt
felfogás: Life Long Learning, vagyis egész életen át tartó tanulás. Meg kell
értetni mind a tanárokkal, mind a diákokkal, hogy nem lehetünk elégedettek a
megszerzett tudással, főleg a mai igen gyorsan változó információs
társadalomban. Amíg ez a szemlélet elterjed, addig azonban pár évnek el kell
telnie; diákok viszont addig is lesznek, és ott ülnek majd a számítástechnika órán,
hogy valami érdekeset halljanak tőlünk. Kérdem én, nem lenne egyszerűbb, ha a
pedagógus is változna, mint minden más? Hiszen ha belegondolunk, eléggé
furcsa lenne a régen jól alkalmazott palatáblát használni az órákon füzet helyett,
még akkor is, ha ez valamikor igencsak újdonságnak tűnt.

-24-
 IV. Hogyan használható a számítástechnika más órákon?

Ahogy azt már a taneszközöknél említettem, a számítógépek alkalmazása

nem csak a számítástechnika órákra kell, hogy korlátozódjék. A mai felfogás
azonban sok helyen még mindig az, hogy a számítástechnikai eszközöket csak az
informatika órán használja a tanuló. Ez a nézőpont elég elkeserítő, hiszen a
nemzetközi tapasztalatok is azt sugallják, hogy a gépet a tanulóknak mindenféle
környezetben és helyzetben tudniuk kell használni. A cél az lenne, ha a tanuló az
élet bármely területén felmerülő problémájára megoldásként hívhatná elő a
számítógép adta lehetőségeket. Az informatika órán tanultakat alkalmazniuk is
kell, mert e nélkül a megszerzett tudás mit sem ér! A számítástechnika oktatása
szempontjából is jó lenne, ha a diákok nem csak az informatika órák keretében
találkoznának a gépekkel, mivel a szűkös órakeret nem ad lehetőséget a tanultak
megfelelő begyakorlására. Ezeket a hiányosságokat kompenzálhatná az IKT
kereszttantervi alkalmazása, illetve az eszközök és módszerek más szaktárgyi
órán való felhasználása. Az IKT eszközök más órákon való alkalmazása azonban
nem egyszerű dolog, nem megy egyik napról a másikra. Meg kell tanulni, hogy
mire, mikor és hol használható. Ennél a pontnál ismét felmerül a tanárok
megfelelő számítógépes ismereteinek szükségessége, amely alapfeltétele az
eszközök hatékony alkalmazásának. Ahhoz, hogy használatuk célravezető
legyen, a tanároknak pontosan tisztában kell lenniük az általuk tanított tantárgy
pontos felépítésével. E nélkül hogyan is lennének képesek beiktatni a
tanmenetükbe egy korszerű eszköz használatát? Meg kell találni a tanmenetben
azt a pontot, ahol a számítógép és a hozzá kapcsolódó eszközök használatával az
óra színesebbé, változatosabbá tehető és használatukkal segíthetünk a tanulóknak
a tananyag megértésében. Hiszen egy bonyolult fizikai téma sokkal érthetőbbé
válhat egy számítógépes szimulációval. A tanulóknak az ilyen bemutatók, és a
hozzájuk kapcsolódó anyag sokkal jobban megmarad, mivel kizökkennek a
monoton tanórából. Másrészt a tanár feladatát is megkönnyítheti, ha egy
számítógépes bemutatón keresztül mutathatja be az új anyagot, vagy egy téma
lezárásánál és annak összefoglalásaként alkalmazza. E mellett a tanulóknak

-25-
önálló munka keretében különböző keresési feladatokat is adhat a tanár, mely
információkat aztán közösen, vagy csoportosan megvitathatnának. Ezek az
elképzelések talán elsőre nagyon idegennek hangzanak, mégis véleményem
szerint bármelyik óra anyagába beépíthető, csupán hajlanunk kell használatukra.
Természetesen nem csak a számítógép, hanem az egyéb IKT eszközök megfelelő
alkalmazása is célszerű lenne.

Manapság a tantervek némelyikében már megjelenik a számítástechnika

alkalmazása, elmondható tehát, hogy a számítástechnika egyre inkább
integrálódik más tantárgyakba is. Mégis leginkább a reál tárgyakban vetette meg
lábát a számítástechnika, mint matematika és a természettudományos tárgyak, a
humán területen viszont alig láthatók jelei ennek. Pedig mostanában szinte
majdnem minden tárgyhoz megjelenik oktatóprogram vagy szoftver CD
lemezeken, melyet jól be lehetne építeni az órák anyagába, illetve az Internet,
melynek lehetőségei végtelenek. Az, hogy ki mennyire használja a saját óráján a
számítástechnika adta lehetőségeket, csakis a tanártól függ. Ahhoz, hogy a tanár
ezeket képes legyen használni, bizonyos informatikai képzettséggel is
rendelkeznie kell, és biztosítani kell számára a szükséges technikai eszközöket.
Ezek hiányában a pedagógus nem lesz kellően motivált ahhoz, hogy tantervébe
beépítse ezeket az újdongásokat. A tanárokat tehát bíztatni kell az újdonságok
használatára, melyre helyenként van is példa.

A számítástechnikai eszközök egyéb tanórán való alkalmazásában a 138/1997.

kormányrendelet bizonyos fokú haladást jelentett. A rendelet értelmében azok a
pedagógusok, akik OKJ-s felsőfokú oktatásinformatikai szakképesítést
szereznek, majd saját szaktárgyukban rendszeresen használják az új technikát,
kötelezően bérpótlékban részesítendők. A kormány ezzel a rendelettel próbálta
meg motiválni a tanárokat az új ismeretek megszerzéséhez szükséges képzések
elvégzésére. 2002-ben az Oktatási Minisztérium egy projektet indított az
Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesületével. A program 60 pedagógus
bevonásával szakmai ajánlást dolgozott ki Szakmai ajánlás az informatikai

-26-
kereszttantervi követelmények teljesítéséhez címmel. Az ajánlás részletesen
kitér az életkori szakaszokra, téma szerint tünteti fel az informatika alkalmazási
területeit, a szükséges hardver- és szoftverfeltételeket.

Egy másik, úgymond/szintén motiváló dolog volt az a tavaly megjelent

pályázat, mellyel sok iskola multimédiás eszközökkel felszerelt digitális
zsúrkocsihoz és bőröndökhöz juthatott hozzá. A pályázatot az Informatikai és
Hírközlési Minisztérium (IHM) írta ki, és állta a program teljes költségét – 3,4
milliárd forintot – is. Az 1117 pályázó iskola közül, szinte majdnem mind, 1100
iskola járt sikerrel. A zsúrkocsi tartalmazott projektort, egy laptop-ot, DVD-
lejátszót és hangosítási rendszert (erősítő és hangfalak). A digitális zsúrkocsit és
bőröndöt az IHM szeptemberig eljuttatta a sikeresen pályázó iskolákba, így az új
tanévet már ezeknek az eszközöknek a használatával lehetett kezdeni. A
pályázatban szerepelt az is, hogy azok az iskoláknak, akik sikeresen pályáztak,
minden hónapba 50 olyan órát igazolniuk kell, ahol használják az eszközöket. Ez
kisebb adminisztrációs feladatra is kötelezte az iskolákat. Ezzel a feladattal a
minisztérium csupán biztosítani akarta, hogy valóban használják a tanárok a
pályázaton nyert berendezéseket. A zsúrkocsi könnyen mozgatható eszköz, és a
használata is egyszerű. Tanórai alkalmazásával az órák érdekesebbé válhatnak, és
a tanár már naprakész információkkal képes nyújtani a tanulóknak. A kezdeti
örömök után azonban felmerültek kisebb problémák. A szerződésben ugyanis
szerepelt az is, hogy a minisztérium miután elküldte az iskoláknak a zsúrkocsit,
egy embert is küld, aki „bemutatja” az egész rendszer használatát. Ez azonban
néhol elmaradt, következésképpen az adott iskola tanárainak maguknak kellett
rájönni arra, mi hogyan működik. A pályázat mégis egy lépés volt afelé, hogy az
IKT eszközök használata ne csak a számítástechnika órákra korlátozódjék. A
pályázó iskolák közül 311-et vezeték nélküli Internetes-kapcsolattal is
felszereltek, mellyel a már működű digitális tudásbázis tananyagai is elérhetőek
az órákon. Az IHM véleménye szerint ezzel a programmal még jobban
elterjedhet az informatikai eszközökkel segített oktatás. A közeljövőben

-27-
bizonyára egyre több ilyen és ehhez hasonló pályázattal fogunk találkozni, amely
szintén a számítástechnika kiemelt szerepére utal az oktatásügyben.

A számítástechnika és a többi tárgy közötti összefonódás tehát már elindult. Egy

jól megfogalmazott javaslat, ajánlás azonban kevés ahhoz, hogy azt valóban
használják is. Ha már ilyen lehetőségek adottak, érdemes lenne őket kihasználni!
Amennyiben az iskolában adottak az eszközfeltételek az IKT felhasználásra,
akkor nem szabadna megfosztanunk magunkat ettől a lehetőségtől, mert idővel
rájövünk majd, hogy nem csak a saját, hanem a tanulók dolgát is megkönnyítjük.

-28-
 V. Más országokban hogy is megy ez?

A környező országokban járva mindenki tapasztalhatja, hogy a

számítástechnika a mindennapi életben lépten-nyomon jelen van. Szinte alig
található olyan hely, ahol ne alkalmaznák az új technikát. Erre könnyen van
lehetősége a nyugaton élő embereknek, mivel a technikai eszközök ára igen
alacsony. Így lassan minden háztartásban megtalálható már egy PC. Ha egy kicsit
körbenézünk Európában, a számítástechnika egészen érdekes oktatási módjaival
találkozhatunk. Néhány országban, hazánkhoz hasonlóan önálló tantárgyként
szerepel a számítástechnika, máshol pedig inkább alkalmazzák a
számítástechnikát a tanulásban, tanításban. Leginkább a két teljesen eltérő
nézetet képviselő francia és angol oktatást érdemes részletesebben megvizsgálni.

Franciaország mindig is élen járt a számítástechnikai ismeretek tömeges

elterjesztésében. Jó bizonyíték erre az 1984-ben meghirdetett, Informatika
mindenkinek kormányprogram, mely már abban az időben ellátta az oktatási
intézményeket számítógépekkel és hozzájuk szükséges programokkal. Ezután a
számítástechnika önálló tantárgyként jelent meg a francia oktatásban. Majd úgy
tíz év múlva el is törölték. Ennek oka az otthoni számítógépek tömeges
megjelenése volt. Ha visszanézünk a számítástechnika magyarországi történetére,
láthatjuk, hogy körülbelül ezzel egyidőben jelent meg önálló tantárgyként a
számítástechnika a Nemzeti Alaptantervben. Meglepő lehet tehát számunkra a
francia oktatáspolitika e lépése, azonban ha jobban belegondolunk, meglátjuk,
hogy talán igazuk is lehet. Ők arra az álláspontra jutottak, hogy az informatikát
nem oktatni, hanem alkalmazni kell. Franciaországban az ehhez nélkülözhetetlen
feltételek biztosítása azonban a hazai megoldással pontosan ellentétes volt. Amíg
nálunk az elsődleges lépés az volt, hogy gépeket nyújtsanak az oktatási
intézményeknek, addig a franciák úgy gondolták, első lépésként a pedagógusokat
kell megfelelően kiképezni. Második lépésként felszerelték az iskolákat
programokkal és végül számítógépekkel. Itthon tehát már ekkor történtek rossz
lépések, mivel a minisztériumoknak már sokkal előbb meg kellett volna

-29-
szerveznie a posztgraduális képzéseket a pedagógusok számára, hogy ne érje
őket váratlanul az új eszközök használata.

Ha valaki jobban áttekinti a francia oktatási rendszert, akkor hamar észreveszi,

hogy az ottani oktatás igen merev, szigorú keretek között folyik. A tankerületekre
osztott országban szigorú szakfelügyeleti rendszer ellenőrzi a tantervi
követelmények végrehajtását. Meglepő, hogy éppen a merev iskolarendszerrel
rendelkező franciák szeretnék valamelyest megreformálni az informatika
oktatását. Az ottani Oktatási Minisztérium rendelete kimondja, hogy az iskola
elvégzése után a diákoknak képesnek kell lenniük arra, hogy egyedül
szerezzenek információkat, és magabiztosan használják az új technikákat.
Továbbá szerepel a rendeletben, hogy az ország minden állampolgárának
biztosítani kell a lehetőséget, hogy megtanulják ezeket az új technikákat. Már az
általános iskolában is próbálják rávenni a tanulókat a számítógép, internet és
multimédiás eszközök használatára. Az általános iskola felső tagozatába lépve a
tanulóknak az addig megszerzett számítástechnikai ismereteket magabiztosan
kell alkalmazniuk, illetve/másrészt technika órák keretén belül is részesülhetnek
informatika oktatásban, ahol az IKT speciális technikai ismereteit sajátíthatják el.
Az általános iskolát befejező diákok informatikatudása igen eltérő. Azt, hogy
mennyi tudással rendelkeznek a számítástechnika területén, befolyásolja többek
között az iskola felszereltsége, illetve az otthoni számítógép megléte. A cél az
lenne, hogy az általános iskola végére viszonylag azonos szintre kerüljenek a
tanulók a számítástechnikai ismeretek terén. A gimnázium megkezdésekor a
tanulóknak az addig megszerzett tudásukról számot kell adniuk írásos teszt
formájában. A teszt az alap számítógép-felhasználói ismeretekre kérdez rá:
szövegszerkesztés, táblázatkezelés, elektronikus levelezés, web-lap készítés. Ezt
követően a tanulók gyakorlati tudásukat is bemutathatják. Ebből az úgymond év
eleji felmérésből az iskolák pontos képet kapnak arról, hogy melyik diák
mennyire jártas a számítástechnikában. Az eredmények osztályozása után a
tanulókat csoportokba osztják. Azoknak, akik hiányosságokkal rendelkeznek,
egy 18 órás gyorstalpalót tartanak, hogy az elméleti ismereteiket rendbe tegyék,

-30-
majd ugyanígy 18 órás gyakorlati oktatáson vesznek részt. A gimnáziumi oktatás
elsődleges feladata a már megszerzett tudás kiegészítése. Elvárt dolog, hogy a
tanuló képes legyen kiválasztani a munkájához szükséges programot, használja a
rendelkezésre álló oktatóprogramokat, az iskolai hálózatban képes legyen
eligazodni, tudjon elektronikusan levelezni. Ezeket az ismereteket nemcsak az
iskola keretén belül, hanem otthon, önálló munkája során is képes legyen
használni. (kiállítások, vásárok)

Látható, hogy a francia gimnazisták elé igen magas követelményeket állítanak,

melyeket mégis képesek teljesíteni mindenféle speciális számítástechnika-órai
vagy egyéb szaktanári magyarázat nélkül. A kérdés az, hogyan?

A francia példa teljes ellentettjével találkozunk a sokkal liberálisabb

Angliában. Itt a merev előíró tanterv helyett Nemzeti Alaptanterv van, mely már
a legalacsonyabb általános iskolai évfolyamokon is megjeleníti a
számítástechnikát, sőt „komoly” követelményei vannak a továbblépésnek.

Az Angliában alkalmazott tanterv nem modulrendszerű, amely tömbösíti a

megtanulandó ismereteket, és csak a megadott modulok után lépnénk át az azt
következőre, amikor az előzőt már teljesen elsajátították a diákok, hanem minden
évben ugyanazokat az ismereteket tanulják, csak egyre magasabb szinten,
melyekhez egyre magasabb elvárások is taroznak. Angliában is belátták, hogy
egyre inkább fejlődő világunkban az IKT belopta magát mind a munka területére
mind a mindennapi elfoglaltságok közé. Ehhez elengedhetetlen, hogy a diák
használni tudja az IKT-t, mely lényegesen több információhoz juttatja és
megkönnyíti munkáját, tanulását. Az angol Nemzeti alaptanterv részletes
magyarázatot fűz a tantervben szereplő számítástechnikai ismeretekhez az IKT
eredményes megvalósulása érdekében. Az alaptanterv csak kiindulási pontja az
iskolákban alkalmazottaknak, hiszen a helyi tanterv minden esetben egyedi
igényekre és tanulócsoportokra kell hogy épüljön. Ennek értelmében a Nemzeti
alaptanterv felfogható egy ajánlásként, melyet a tanár szükség esetén módosíthat

-31-
annak érdekében, hogy a tanulócsoport a nekik megadott követelményeket
teljesíthesse.

Az angol tanterv a hazaival lényegesen eltérőbb módon határozza meg az egyes

korosztályok elvárásait. A tanterv 4 korcsoportra osztja a tanulókat, és minden
korcsoport számára öt részterület köré csoportosítja az ismereteket, képességeket,
készséget és tudást. Ezek a területek nem konkrét számítástechnikai fogalmakat
határoznak meg, hanem olyan általános érvényű pedagógiai elképzeléseket,
melyek valóban fejlesztik a tanulók képességeit a számítástechnika területén.
Ezzel megoldják azt a sok országban, köztük nálunk is felmerülő problémát,
hogy az újabb fejlesztések mind hardver mind szoftver terén megkívánják a
tantervek időközönkénti módosítását, ha nem akarunk lemaradni. Ez az 5 terület:
 Felfedezések, kitalálások
 Önfejlesztés és megvalósítás
 A munka, és következményeinek átnézése, módosítása, értékelése
 Információcsere, információ megosztása
 Átfogó tanulmányok

Áttekintve a nemzetközi informatika oktatás helyzetét, megállapítható: számos

ország törekszik arra, hogy az újfajta írástudást, műveltséget a tanulók az iskola
keretein belül képesek legyenek elsajátítani. A számítástechnika „tanítását” nem
törölték el teljesen a nemzeti alaptantervekből, csupán annak megvalósításában,
szemléletében különböznek. Módszereik, kezdve a számítástechnika
alkalmazásától egészen a tanórai oktatásig, sikeresnek mondhatóak, mivel a
külföldi diákok nagy részének nem okoz gondot a számítógép használata.
Hogyan juthat el hazánk hasonló szintre? Mi az, amiben még mindig javulnunk
kell?

Azt egy szóval sem lehet mondani, hogy a hazai oktatáspolitika nem fordít
kellő figyelmet a számítástechnika - oktatás fejlesztésére. Egyre újabb és újabb
programok indulnak, melyek mind az iskolák, mind a diákok számítógéphez

-32-
jutását segítik. Gondoljunk csak a 2003. nyarán indult Sulinet Expressz
Programra, amely azért indult, hogy tanár és tanuló eszközellátottságát javítva
megteremtse az információs társadalom családi infrastruktúráját. A program
adókedvezményt nyújtott tanár, diák és azok szülei számára. Első hallásra jónak
tűnő programot, azonban sokszor és sokan nem rendeltetésének megfelelően
használták. Egyik eredeti célja az lett volna, hogy olyan háztartásokba is
eljuttassa a modern technikát, ahol eddig még nem volt, és így a diákok otthon is
alkalmazni tudnák a tanultakat. Másrészt a tanárok géphez jutását könnyítette
volna meg, hogy ne csak a számítástechnikát oktatók használják a számítógépet
és a hozzá kapcsolódó eszközöket. Valójában mégsem ez történt. Akinek volt
lehetősége, hogy igénybe vegye a sulinet expressz-t, kezdetben mindenfélét
megvásárolt. Nem volt teljesen leszűkítve a megvásárolható áruk köre, így
fordulhatott elő, hogy még drága digitális fényképezőképhez, projektorhoz is
hozzá lehetett jutni elfogadható áron. Persze lehet, hogy egy ilyen fényképezőgép
elengedhetetlen valamelyik pedagógus számára a tanításhoz vagy egy diáknak a
tanuláshoz, mégis úgy gondolom, nem tartozik a feltétlenül szükséges eszközök
közé. Jobban oda kellett volna figyelni, hogy mit lehessen megvenni. A program
másik hátrányaként lehet megemlíteni, hogy az úgynevezett „sulinetes eszközök”
ára néha jóval drágább volt a programban nem szereplő hasonló árukéhoz.
Részben tehát segítség volt, hogy az eszközök ára visszaigényelhető, de mégis
drágábban juthattunk hozzá. Majd kezdeti hibákat látva, kisebb változtatásokat
tettek a programban: néhány nem megfelelő eszközt kivettek a megvásárolható
áruk listájáról, illetve a kedvezményt 2004. július 1-től, már nem csak az
oktatásban érintettek vehetik igénybe.

Az otthoni gépek számának növelésére tett ilyenfajta kísérlet eredménye nem

mondható egészen kiválónak. Azoknak kedvezett inkább, akik eddig is
rendelkeztek számítógéppel, és így kiegészítőket vásárolhattak, vagy
fejleszthették az addig meglévő gépeiket. Akinek igazán szüksége lett volna rá,
ismételten lemaradtak a lehetőségből. Egyes elemzők mégis úgy gondolják, hogy
a Sulinet Expressz Program indulásától eltelt idő alatt beváltotta a hozzá fűzött

-33-
reményeket. Ezt támasztják alá azok a számértékek, melyek szerint a program
keretében több, mint másfél millió család vásárolt valamilyen számítástechnika
eszközt. Talán a jövőben induló intézkedések még eredményesebbek lesznek,
ehhez azonban a kormánynak sokkal használhatóbb stratégiát kell felállítani.
Szem előtt tartva, hogy mi is a valódi cél, és ahhoz tartani kell magunkat.

-34-
 VI. Elvárásaink a középiskolát befejező diákokkal szemben

Ha pontosan tudni szeretnénk, hogy milyen informatikai tudással kell

rendelkeznie egy középiskolát befejező diáknak, nincs másra szükségünk, csak
elolvasni a kerettanterv számítástechnikára vonatkozó részét. Ebben részletesen
le vannak írva a célok a követelményekkel együtt. De valójában mit is várunk el
a tanulóktól, milyen tudással kell rendelkezniük, hogy a kialakulóban lévő új
társadalom hatékony tagjai legyenek?

Az egyre inkább előttünk álló „információs társadalom” a társadalmi fejlődés

következő foka. Ezt az új társadalmat a világgazdaság globalizációja, az új
termékek és szolgáltatások megjelenése, a munkaerőpiac átalakulása és a
korlátlan információhoz jutás jellemzi. Ez a folyamat nemcsak hazánkban kerül
egyre inkább előtérbe, hanem minden olyan ország hosszú távú tervében
szerepel, akik lépést akarnak tartani a fejlődéssel. Az információs társadalom
megvalósulásához bizonyos feltételeket biztosítani kell, mivel az új társadalom
kialakulásának ütemét maguk az emberek irányítják. Abban az esetben, ha nem
érzik magukénak ezt az új eszmét, vagy nem képesek elfogadni, akkor inkább
hátráltatják a fejlődést, mint segítik. Ez a társadalmi forma csak akkor tud
kialakulni, ha többségében minden ember aktív részese annak. Ez az elképzelés
csak akkor valósulhat meg, ha minden ember birtokában van az ehhez szükséges
eszközöknek, és a felhasználásukhoz megfelelő ismerettel rendelkeznek. A jövő
társadalom teljes értékű polgárai azok a diákok lehetnek, akik most még az iskola
falai között próbálkoznak felkészülni erre a feladatra. Feladatunk az lenne, hogy
felkészülésüket segítsük. Mi már látjuk, mi a cél, mit kell elérniük, már csak
megtanítani kell. Nem az a cél, hogy minden diák felsőszintű számítástechnikai
ismerettel rendelkezzen, hanem egy olyan tudással, amelynek birtokában képes
lesz a jövő társadalmában eredményesen munkálkodni.

Ha nagyon szeretné valaki, pontokba szedve le lehetne írni azokat a célokat,

melyek nélkül nem léphet ki a való életbe egy diák, mégis hasznosabbnak találok

-35-
egy átfogó leírást. A számítástechnika tantervekben is találkozhatunk olyanokkal,
melyek pontosan leírják azokat az eszközöket és programokat, amelyeket a
tanulóknak ismerni kell. Ahogy ezeket a tanterveket sem lehet már pár év múlva
használni a folyamatosan megjelenő újdonságok miatt, úgy a célokat sem lehet a
jelenhez igazítva megfogalmazni. Úgymond örökérvényű dolgokat kell leírni.

Ahhoz, hogy a tanulók használni tudják a számítógépeket, ismerniük kell a

számítógépek alapvető részeit és azok üzemeltetését. Boldogulniuk kell abban a
programkörnyezetben, melyet az általuk használt számítógépen találnak.
Képesnek kell lenniük alkalmazkodni az újhoz, főleg a programok terén. Nem
engedhetik meg maguknak, hogy például az otthoni vagy iskolai számítógép
egyetlen operációs rendszerét ismerjék, hanem azok általános alapelveit, mert
nincs semmi garancia arra, hogy ugyanazt fogják találni bárhol máshol is. Ez
egyfajta rugalmasságot igényel tőlük, amely birtokában nem okozhat gondot
számukra a gépek használata. Az lenne a legideálisabb eset, ha még egy addig
soha nem látott programmal is boldogulna a tanuló. Ezt úgy lehetne elérni, hogy
diákokat ne az adott program használatára tanítsuk, hanem bármilyen program
elsajátítására. Általános programkezelési ismereteket kell megtanítani a
gyerekeknek, nem pedig a legapróbb részleteket, melyeket talán soha nem fognak
alkalmazni. Ahogy azt már néhány oldallal ezelőtt említettem, ha túl sokat
szeretnénk megtanítani a diákoknak, azzal csak azt érjük el, hogy a végén talán
semmit sem fognak tudni! Szokták is mondani: A kevesebb több! Ahogy látjuk,
ez a mondás igaz az oktatás területén is.
A számítástechnika az a terület, mely mindig megújul, és mindig újabb
technológiákkal találkozunk. Képesnek kell lenniük a diákoknak ezekhez a
változásokhoz alkalmazkodni, kreatív gondolkodásra kell nevelnünk őket. Hiszen
hiába „szereti” a kis hajlékony lemezeket az ember, ha manapság helyette a CD
lemezek vagy az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő pen-drive-ok
használatosak. Persze fontos, hogy a még ma is használatos régi eszközöket is
ismerjék a tanulók, de e legmodernebb berendezésekkel is találkozniuk kell az
órákon, hogy később használatuk ne okozzon problémát.

-36-
Ha már az eszközöket és programokat ismeri és használja a diák,
nélkülözhetetlen, hogy az információszerzés területén is megfelelő tudással
rendelkezzen. Képesnek kell lenniük eligazodni ebben az információtömegben,
kiválasztani a számukra szükségeset, megtalálni az információhoz jutás
legalkalmasabb módját, a megszerzett információkat ezután hasznosítani, tárolni,
továbbítani. Mindezek ismerete nélkül csak elvesznének az információk
sűrűjében. Sokszor tapasztalhatjuk, hogy a tanuló információt szeretne megtudni
valamiről, mégsem képes eljutni ahhoz. Nem képes pontosan megfogalmazni,
mit is szeretne, ami végül rossz irányba vezeti a tanulót. Adott tehát a gép,
melyet a tanuló képes használni, a gépen megtalálható a program, mellyel képes
az Internetre csatlakozni, mégsem tud információt szerezni. Mi lehet annak az
oka, hogy adva van minden, mégsincs eredmény? Talán az információszerzést is
tanítani kellene az iskolában? Az informatika tantervben néhány órás könyvtári
ismeret is található, ami talán erre a kérdésre lenne megoldás. Mert egy könyvtár
sok ezer könyve közül kiválasztani azt, ami nekünk szükséges, körülbelül
hasonlóan „bonyolult” feladat, mint az interneten „szörfözve” eljutni a keresett
oldalhoz. A lényeg ugyanaz, csak a keresés környezete alakult át! Fontos tehát,
hogy a diák már az iskolai könyvtárat is képes legyen használni, s ez a képesség
előfutára lehet a megfelelő internetes keresésnek. Az Internet óriási lehetőséget
nyújt mindenkinek, hiszen szinte bármiről szerezhetünk információt. A tanulók
mégsem tudják ismeretszerzésre használni a világhálót. Ezért a tananyagban
szükséges órát szánni az Internet és a hálózatok ismertetésére.

A tanuló tehát már tudja használni a gépet, a rajta lévő programokat, tud
információt szerezni, ismeri az új technológiákat, mi az, amit még meg kell
tanulnia? Az Internet egyrészt új lehetőséget adott az emberiség kezébe az
információjutáshoz, másrészt ezzel egyidőben megjelentek a különféle vírusok,
„kártevők”. Fel kell készíteni a diákokat, hogy az Internet használatával a
számítógépes rendszerekbe való illetéktelen behatolások száma egyenes
arányban növekszik. Ezek ellen védekezni kell, hogy megszerzett
információinkat megvédjük.

-37-
 VII. Magabiztosságot adhat a gyereknek?

Nem mai keletű az a probléma, hogy egyes diákok tanulási nehézségekkel

küzdenek. Régen is megvoltak ezek a problémák, csak abban az időben még
talán nem találták meg rá a megfelelő kezelési módot, vagy sokszor ki sem
derült, mi is a valódi gond a gyerekkel. A diszlexiával, diszgráfiával és egyéb
tanulási zavarokkal küzdő gyerekeknek igen nehéz többi társaikkal együtt
haladni a tanulásban. Lemaradnak, nem tudják leírni a hallottakat, lassabbak. Ez
a problémájuk sokszor az egész tanulmányukra rányomja a bélyegét. Nem érzik
magukat elég magabiztosnak, úgy gondolják, hogy társaiknál kevesebbet érnek.
Pedig hazai szinten is lehetne több olyan embert említeni, akik hasonló
gondokkal küzdöttek, mégis sikeres és érkékes emberekké válnak. A
számítógépek talán ezen a területen is megoldást jelenthetnek?

Közismert tény, hogy a diszgráfiás gyerekek írástanulásában nagyon hasznos

lehet a számítógép. A gép átsegíti őket írásbeli nehézségeiken, mivel nem kell
motoros gyengeségük miatt kínlódniuk. Ezt a tényt magam is alá tudom
támasztani, mivel van tanítványaim között több diszlexiás, diszgráfiás és
diszkalkuliás gyermek is. Az ő teljesítményük lényegesen jobb, mikor a gépet
kell használni és azon dolgozni, sőt néha társaiknál jobban teljesítenek! Lépést
tudnak tartani a többiekkel, hiszen nem kell papírra valamilyen íróeszközzel
leírniuk az anyagot, hanem a billentyűzet segítségével írhatják be a gépbe a
szöveget.
A számítógép alkalmazása tehát más órákon is hasznos lehet, jelen példa szerint
még az egyébként gyengébben teljesítő gyermekeknél is jobb eredmény érhető el
számítógép használatával. Hiszen ezeknek a gyerekeknek a teljesítménye nem
rosszabb társaikénál, csak nem adunk nekik lehetőséget, hogy ezt be is
bizonyítsák. A számítógép abban segít, hogy időt hagy a kompenzációra és
korrekcióra. Egyfajta magabiztosságot is ad a gyereknek, és így talán képes lesz
megküzdeni hátrányával. A gond csak azt, hogy a tanulási zavarokkal küzdő

-38-
gyerekek ilyenfajta kiemelkedő eredményeire csupán az informatika órák
keretében lehet felfigyelni!

Eleve egy olyan tantárgyról van szó, melyet a gyerekek nagy része szeret,
vagy ha kezdetekben nem is, akkor később meglátja előnyét. Többen is azon a
véleményen vannak, hogy a számítástechnika a gyerekek számára a tantárgyak
kedveltségi sorrendjében az első helyen áll. Örülnünk kellene tehát, hogy végre
van egy olyan tantárgy, melyet a gyerekek valóban szeretnek! A számítógép egy
olyan eszköz, amelyért a gyerekek rajonganak. Néha ezzel a rajongással maguk a
szülők sem értenek egyet, mivel az ő elképzelésük a tanulásról még mindig az,
hogy azt élvezni bizony nem lehet. A tantervek készítői, kik az óraszámokról
döntenek, szintén nem engedik, hogy a gyerekek boldogok legyenek. Hiszen az
óraszám, melyet mind az általános mind a középiskolában a számítástechnika
oktatására szánnak, elmarad attól, melyet egy ennyire közkedvelt tárgy
megérdemelne. És nekünk, számítástechnikát oktató pedagógusoknak ebbe az
alacsony óraszámba kell bezsúfolni mindazt, amit szükséges és hasznos lenne
megtanítani. Mégis hogyan? Néha az érettségi tárgyak óraszáma sem elegendő a
témák alapos elsajátításához. Talán erre is az lehetne a válasz, ha nem csak a
számítástechnika órák keretén belül találkoznának a diákok a számítógépekkel.

-39-
VIII. Mi a mai diákok véleménye a számítástechnika oktatásról?

(egy kérdőíves felmérés tapasztalatai)

Annak érdekében, hogy teljes mértékben tiszta képet kapjak arról, hogy
milyen is a hazai számítástechnikai-oktatás, kérdőíves felmérést készítettem (1.
melléklet). A kérdőíveket 12. évfolyamos végzős diákokkal töltettem ki. Közülük
többen előre láthatóan érettségi vizsgát is tesznek majd az év végén
számítástechnikából, mások csupán fakultációk keretében tanulják az
informatikát. Mindnyájan legalább 2 éve tanulják a számítástechnikát, heti két
órában.
A kérdőívben 12 eldöntendő kérdés szerepel, melyre a diákoknak egy 1-től 5-ig
terjedő skálán kellett válaszolniuk. A kérdésekben próbáltam az előző
fejezetekben már említett esetleges hibákra rákérdezni. Azért esett a választásom
a végzős diákokra, mivel bennük már kialakulhatott valamiféle kép a
számítástechnika oktatással kapcsolatban. A kérdőíveket név és nem nélkül
töltettem ki, próbáltam ezzel is elérni azt, hogy a diákok saját véleményük szerint
válaszoljanak a kérdésekre, és így igazán valós képet kaphassak a
számítástechnika jelenlegi helyzetéről. A tanulók osztályfőnöki óra keretében
töltötték ki a kérdőíveket, melyen én is részt vettem. Ezt azért is tartottam
szükségesnek, hogy érezzék a diákok, valóban fontos dologról van szó, melyet
komolyan veszek, és valóban érdekel a véleményük. Szerencsére minden tanuló
magáénak érezte a feladatot, és rövid idő alatt megválaszolták a kérdéseket. A
kiadott 14 db kérdőív mindegyikét megválaszolták.

Az alábbiakban a felmérés tapasztalatait foglaltam össze pár sorban. A

visszakapott kérdőíveket táblázatos formában összesítettem (2. melléklet), majd
kérdésekre és kérdőívekre egyaránt lebontva átlagot számítottam, végül egy
úgynevezett összesített átlagot számoltam, mely megadja, hogy a gimnáziumnak
mi a véleménye az informatika tantárgy tanításáról. Úgy vélem, a kapott adatok
reálisak, és valamelyest - sajnos – alátámasztják az eddig leírtakat. Az első
szembetűnő dolog, hogy egyik kérdés átlaga sem érte el a 4 egészet, tehát a

-40-
diákok egyáltalán nem tartják elfogadhatónak a számítástechnikával kapcsolatos
egyetlen területet sem. A legalacsonyabb értéket a 4. kérdés kapta, mely arra
vonatkozott, hogy a számítástechnika tananyag megfelelően követi-e a
számítástechnika fejlődését. A tanulók szerint a tananyag alig tart lépést az
újdonságokkal. Ebből is látható, hogy nem azt tanítjuk, amit kellene, hanem amit
már több év alatt „begyakoroltunk”. Nem törekszünk a tananyag módosítására,
már rég nem használatos eszközökről és programokról „tartunk kiselőadást”. A
diákok leginkább az iskola által biztosított eszközökkel elégedettek, melyekkel
megfelelően tudnak dolgozni az órákon. Tehát nem a korszerűtlenül felszerelt
számítástechnika laborokkal van a probléma. Külföldi tapasztalat szerint is a
tanításhoz szükséges eszközök biztosítása nem a legfontosabb kérdés, annak
ellenére, hogy gyakorlati tárgy révén a számítástechnika órák nagy részében
gépen dolgoznak a tanulók.
Igaz, hogy a dolgozat témája nem az általános iskolai számítástechnika oktatás
mégis, mint a középiskola „kiszolgálója” lényeges dolog, hogy az általános
iskolákban milyen szinten tart az informatika oktatása. Ezért két általános iskola
nyolcadikos osztályában is elvégeztem a felmérést (3. melléklet). Az eredmények
nem voltak annyira „rosszak”, mint a gimnáziumban, de itt sem beszélhetünk
elfogadható eredményekről, mivel a nagy átlag itt is a közepes volt. A
leggyengébb eredményt arra a kérdésre kaptam, amelyikben arra kérdeztem rá,
hogy a számítástechnika órán megtanult ismereteket tudják-e a tanuló
hasznosítani más órákra való felkészülésben. Ez azt mutatja, hogy amit a
számítástechnika órán megtanulnak, azt nemigen képesek máshol is alkalmazni.
Pedig éppen az lenne az ott megszerzett tudás lényege, hogy segítsék és
megkönnyítsék a többi tantárgy tanulását. A számítástechnika órákon
véleményem szerint fel kellene hívni a diákok figyelmét arra, hogy az éppen
elsajátított dolgokat hol és miként tudják használni. Így a tanulók talán
komolyabban is vennék a tanulást, ha látják, máshol is képesek felhasználni az
ismereteket. Majdnem jónak mondható eredményt kaptam arra a kérdésre, ahol
arra kellett válaszolni a tanulóknak, hogy az iskola milyen mértékben biztosítja a
számítástechnikai ismeretek elsajátításának lehetőségét. Ebből az következik,

-41-
hogy a számítástechnika ismereteket elsajátítására lehetőségünk van ugyan a
diákoknak, azonban a kérdőívekből kiderült, hogy ezzel a megszerzett tudással
nem tudnak mit kezdeni. Hiába tanulnak meg jó és hasznos dolgokat, amikor egy
előttük álló probléma megoldásában nem képesek azt használni. Példaként lehet
említeni azt, amikor egy diáknak kiselőadáshoz kell anyagot gyűjteni. Adva van
hozzá az Internet, ahol elvileg megtalálhatna mindent, mégsem képes eligazodni
az információk tömegében. Az új technológiákat a diákok nem képesek
hasznukra fordítani.
Az elkészített felmérésem nem mutatott ugyan nagyon kirívó problémákat, mégis
úgy érzem, munkánk még nem tökéletes. Mint ahogy a jövő emberének egész
életében képeznie kell magát, úgy nekünk tanároknak is legjobbra kell
törekednünk mindenkor és minden téren.

-42-
 IX. Vélemények (minisztérium, tanárok)

Talán ma még nem a legfontosabb „tantárgy” a hazai középiskolákban az

informatika, azt azonban elmondhatjuk, hogy mindenképpen foglalkozni kell
vele. A számítástechnika nem egy régi múlttal rendelkező tárgy, mégis sokan
foglalkoznak fejlődésével, fejlesztésével. Mivel a számítástechnika a gyorsan
fejlődő tudományok közé tartozik, ezért szükséges is a fejlesztése. Azonban mind
a jelenlegi helyzetéről, mind a fejlesztési lehetőségeiről sokan sokféleképpen
gondolkoznak. Az alábbiakban az Oktatási Minisztérium és tapasztalt, több éve
tanító tanárok véleményét összegzem.

Áprilisban az Oktatási Minisztérium az iskolák igazgatóinak egy pár oldalas

tájékoztatót küldött, melyben a számítástechnikai eszközök tanórai használatával,
lehetőségeivel, egyszóval a közoktatás modernizációjával foglalkozik.
A tájékoztató rámutat arra, hogy az oktatási intézmények informatikai
ellátottsága nagyon különböző, hiszen amíg valahol digitális naplókat és
mágneskártyás beléptető rendszert használnak, addig más iskolákban csupán
elavult gépekkel találkozunk az órákon, vagy a legrosszabb esetben sem az
igazgató, sem a tanári szoba nincs felszerelve számítógépekkel, csak a gazdasági
irodában található egy-egy belőlük.
A tájékoztató szerint a számítástechnika az alábbi három területen tudja az iskola
működését segíteni:
 adminisztráció
 kommunikáció
 tanulás
Mindhárom terület fejlesztése fontos kérdés, mert ezek együttes működése esetén
lehet eljutni az információs társadalom kívánt formájához, melyet egyes európai
országok már megvalósítottak. A feladat tehát nem lehetetlen. Figyelni kell
persze arra, hogy az újítások bevezetése megfelelően tálalt és előkészített legyen.
Ennek hiányában az újdonság kényszerű alkalmazása csupán rossz élményeket
hagy a pedagógusokban. Gondolok itt a tájékoztatóban is említett digitális naplók

-43-
használatára, melyek megfelelő bevezetésük esetén valóban elérik céljukat, és
segítik a tanárok munkáját idő- és energiamegtakarítással. Ehhez viszont
szükséges a tanárok, az iskolavezetés, a tanulók és a diákok elkötelezettsége,
rugalmassága, nyitottsága az újra. E nélkül több mint valószínű, hogy sikertelen
lesz a próbálkozás.
Amíg talán minden iskola eljut ezeknek az újfajta naplóknak a használatához,
addig is rendelkezésre állnak egyéb területek, ahol a számítástechnika segíthet
mind tanulónak, mind tanárnak munkájukban. Azok az iskolák, melyek
rendelkeznek elérhető és jól felépített internetes oldallal, sokkal több
kommunikációs lehetőséget biztosít az oktatás szereplői között. Emellett a
legjobb az lenne, ha minden pedagógus és diák rendelkezne saját e-mail címmel,
és azon keresztül tudnának „beszélgetni” egymással. A mai kilátások szerint erre
még várni kell, mivel sok tanár és tanuló nem rendelkezik otthon még
számítógéppel sem, nemhogy Internetes kapcsolattal!
Az oktatásüggyel foglakozó szakemberek is látják, hogy a számítógépek
használatát nem szabadna csakis a számítástechnika órákra korlátozni, más
területeken is – egyéb órák, folyosók – ki kellene használni előnyeit! A Microsoft
elvégzett egy felmérést, mely arra az eredményre jutott, hogy nemcsak a fiatal,
csupán pár éve a pályán lévő pedagógusok nyitottak az új technológiák – IKT
eszközök – használatára, hanem az idősebb, többéves tanári tapasztalattal
rendelkező korosztály is. Még a 40 éve pályán lévő tanároknak is majdnem a fele
használja az IKT eszközöket. Ez érthető is, mert ha valaki egyszer „ráérez az
ízére”, akkor a továbbiakban szinte minden óráján használná ezeket a
berendezéseket. Már csak arra van szükség, hogy valóban minden pedagógus
hozzájuthasson az eszközökhöz, illetve, hogy megtanulják azokat használni, ne
féljenek az ismeretlentől. Mert hiába rendelkezik az iskola megfelelő
berendezésekkel, ha sokan nem tudják, hogyan is kell azokat használni, nem
látják meg az előnyeit, nincsenek felvilágosítva működésükről.
Másrészt a számítógépet nem csak az órákon kellene használni, hanem otthon is,
az órára való felkészüléshez. Tanári számítógép-használat segítségével
megoldható lenne a tanulók értékelése, otthoni feladatok kiadása, prezentációk

-44-
készítése az órára, melyeket a diákok az órák utáni tanulásban is
használhatnának, oktatási honlapok készítése, stb.
A beszámoló is amellett foglal állást, hogy a számítástechnikai eszközök
térhódítása kihat az informatika oktatására, nemcsak mindennapi életünkre. A
megújuláshoz a tanári módszerek fejlesztése is szükséges, melynek
eredményeként az iskola működése, a tanulók teljesítménye és elégedettsége is
javulni fog. Egyszóval az IKT eszközök használata csak jó hatással lehet az
iskola életére.

Az oktatásüggyel foglalkozó szakemberek tehát nagy hangsúlyt fektetnek a

számítástechnika oktatására és az IKT eszközök tanórai alkalmazására. Már csak
az maradt hátra, hogy pontosan megtudjam, ezek az elképzelések hogyan
valósulnak meg a gyakorlatban. Kíváncsi voltam, más iskolákban miként
vélekednek az informatika-oktatás helyzetéről, javult-e, vagy talán rosszabbodott
az elmúlt évekhez képest. Ezért az egyik régi számítástechnika-tanáromat
kerestem fel, aki ma is informatikát tanít egy helyi gimnáziumban, hogy
beszélgessek vele. Véleményét kérdeztem a jelenlegi tantervvel kapcsolatban.
Kérdésemre elmondta, hogy náluk részben megoldották a számítástechnika órák
folyamatosságát a gimnázium négy éve alatt. Iskolájában minden diák heti egy
órában tanulja az informatikát. Így a más iskolákban felmerülő hiányosságokat
kiküszöbölték. Ehhez azonban szükség volt arra, hogy mind az iskola vezetése
mind a többi tanár azon az állásponton legyen, hogy egyéves informatikai tudás
nem elegendő. A fennmaradó plusz órákat számítástechnika oktatására
fordították. A másik kérdésem a tananyagra vonatkozott. Arra voltam kíváncsi,
hogy a programozási ismereteket mennyire tarja fontosnak, illetve melyik az az
anyag, amely nélkülözhetetlen. Ő is úgy véli, a programozással csak
megemlítés/alap szintjén kellene foglalkozni a középiskolákban, mivel ezt
részletesebben a felsőoktatásban úgyis tanulják a diákok. Ha a diák egy-két
dolgot, de nem a teljes anyagot, megtanul a programozásról, annak haszna is
lehet, mivel így az egyetemeken és főiskolákon már nem lesz számára olyan
idegen. Túlzásokba azonban nem szabad esni, a minimális, alapismereteket elég

-45-
a tanulóknak megismerniük. Elengedhetetlennek tartja az adatbázis - kezelési
ismereteket, mivel ezen ismeretek használatára a vállalatok többsége rá van
utalva. A tankönyv kérdése véleménye szerint túlhangsúlyozott, mivel a jó tanári
munka a legfontosabb, másrészt a szakkönyvek nagy része a tanároknak szól.
Nekünk kell ezekből kiválogatni a szükséges információkat, majd azokat
érthetően elmondani a diákoknak. Mind a tanulók motiválására, mind a
tankönyvek kérdésére jó ötletnek tartja az ECDL-vizsgát. A tananyagot ennek a
vizsgának a követelményeihez lehetne igazítani, illetve javasolni kellene a
diákoknak a vizsga elvégzését! A tanulók elhelyezkedési esélyeit is
megnövelheti, ha rendelkeznek ECDL-vizsgával. Véleménye szerint az oktatási
eszközök hiányosságaira a pályázatok jelenthetik a megoldást, melyekkel sok
hasznos eszközhöz – pl.: multimédiás zsúrkocsi - juthatnak az iskolák. Mindezek
mellett fontosnak tartja magát a tanár személyét. Mivel a tanár egyedüli
információhordozó pozíciója megváltozott, ezért fontos lenne, hogy a tanár
inkább segítse a diákokat eligazodni az informatika összetett rendszerében.
Érezze a tanuló, hogy tanárára bármilyen információszerzési kérdésben
számíthat. A tanár tudása legyen biztos, átfogó képe legyen a
számítástechnikáról, és bíztassa a diákokat a saját útjaik megtalálására.

-46-
 X. A közeli jövőképem

Láthatjuk, hogy a számítástechnika fejlődése töretlen, szinte lehetetlen

határt szabni neki. Az ember csak kapkodja a fejet, és nem érti, miként lehet
ilyen rövid idő alatt ennyi újdonságot megjelentetni. De honnan is indul ez az
egész? Ki az, aki meghatározza, hogy milyen legyen egy ország informatikai
oktatása? 1992-ben megjelent a Windows 3.1-es operációs rendszer, melynek
„szülőatyja Bill Gates” volt. Ha a fejlődés nem lenne töretlen, akkor talán még
ma is ott lennénk, ahol akkoriban voltunk. Vagy ha nem jelentetne meg a
Microsoft szinte évente újabb és újabb operációs rendszereket és más
programokat, akkor talán manapság a Windows 95 lenne a legkorszerűbb
rendszer a gépeken. Az emberek felfedezőképessége, kíváncsisága azonban
határtalan. És mivel a NAT a Microsoft-ra épít, így nekünk pedagógusoknak is el
kell fogadnunk ezt a fejlődést. Megtehetnénk, hogy azt mondjuk: mi csak azért se
fogjuk használni az új programokat. Ezzel azonban csak azt érjük el, hogy
lemaradunk. Mi, tanárok tehát csak egy igen apró láncszem vagyunk ebben a
gépezetben, mely az információs társadalmat működteti. Ha megnézünk néhány
időnket meghaladó filmet, melyek a jövőről szólnak, talán a mi saját jövőnkkel
szembesülhetünk. És milyen is ez a jövő? Egy világ, melyet behálóz a
számítástechnika, minden apró helyre eljut, és így bárki bárkivel kapcsolatot
teremthet, információt szerezhet. Azt, hogy jó lesz-e ez nekünk, majd akkor
meglátjuk. Addig is „élvezzük” a számítástechnika-adta lehetőségeket.

Egy biztos, a számítástechnika életünk fontos részévé vált, így a hozzá

kapcsolódó ismeretek tanítása is nélkülözhetetlen. Talán nem is tanítani, hanem
alkalmazni kellene? Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, ahogy már utaltam rá, sok-
sok pénz kellene. Mivel, ha nincs eszköz nincs min elsajátítani a használatát. Így
ránk, számítástechnika tanárokra hárul a feladat, hogy a jövő polgárait
számítógépet használni tudó emberekké neveljük.
Mindenekelőtt fontosnak tartom, hogy a gyerekekkel megszerettessük a
számítástechnikát és elhárítsunk mindenféle félelmet használatukkal

-47-
kapcsolatosan. A tantárgy szeretete talán a legelső dolog, amit el kell érnünk,
mielőtt bármihez is kezdenénk. Ezután, figyelembe véve a NAT előírásait, olyan
tanmenetet kell összeállítanunk, mely követi a technika fejlődését, és amely
ismereteket a tanuló az iskola befejezése után is képes lesz használni,
kamatoztatni. Természetesen, ez az informatika tanárokra nagy terhet ró, mivel
elképzelhető, hogy évente újabb és újabb tanmeneteket kell írniuk. Hitelesek és
példaértékűek azonban csak így lehetnek. Ha már tudjuk, hogy mit is szeretnénk
tanítani, akkor már csak azt kell eldönteni, hogy miből és hogyan. A
tankönyvpiacon sok ezer számítástechnika tankönyvet találhatunk, melyekkel a
diák tanulását segíthetjük, de ugyanolyan jónak tartom a tankönyv mellőzését és
csupán egy füzet használatát, melybe a diák inkább csak feljegyzi a fontosabb
dolgokat. A számítástechnika tantárgy tartalma szerint nagyrészt gyakorlati tárgy,
ahol leginkább az elmélet alkalmazására kerül sor. Nem az a fontos, hogy milyen
jól tudja felsorolni valaki egy számítógép részeit vagy ismertetni egy program
működését. A lényeg, hogy használni tudja azokat, és valamit képes legyen
létrehozni velük. Gyakorlati tudása ne csak az adott programhoz kapcsolódjék,
hanem képes legyen tudását átvinni más területekre is. Amennyiben mégis
lehetőség lenne egyszer a számítógépek egyéb órákon való alkalmazására, abban
az esetben értelemszerűen lecsökkentenem a számítástechnika órák számát,
mivel a tanuló máskor is használja a gépet. Viszont amíg ez nem valósul meg,
addig megemelném a gimnáziumi számítástechnika órák számát, és a 9-10.
évfolyamon kötelezővé tenném, majd a 11-12. évfolyamon lehetőség lenne
fakultáció keretében újabb ismereteket szerezni. Az sem elhanyagolható, ki az,
aki a számítástechnikát tanítsa. Úgy látom, vannak jól képzett diplomás
számítástechnika tanárok, már csak arra kellene rávenni őket megfelelő
juttatásokkal, hogy a tanári pályán maradjanak. Továbbá, minimum kétévente
minden számítástechnikát tanító pedagógust ingyenesen elküldenék egy
úgymond szinten tartó és az újdonságokat bemutató továbbképzésre. Így a
tanárok kétségkívül a legmodernebb programokat és eszközöket fogják bemutatni
órájukon.

-48-
Megfelelő óraszámmal, jól képzett tanárokkal, kellően felszerelt
számítástechnikai laborokkal, logikus tananyaggal, hatékony tanítási
módszerekkel elérhetőnek látom azt a célt, hogy minden tanuló úgy fejezi be a
középiskolát, nem okoz számára gondot a gép használata. Azt nem állítom, hogy
az ide vezető út egyszerű és zökkenőmentes lesz, de úgy vélem, a fáradságos
munka idővel meghozza a gyümölcsét! Attól tartok viszont, hogy a most
alkalmazásban lévő számítástechnika tanárok annyira alulmotiváltak, nem lesz
elég türelműk és kitartásuk ahhoz, hogy minden erejüket beleadva a diákok
ismeretinek bővítésére törekedjenek. Talán azok a pedagógusok, akik még csak
pár éve vannak a pályán, képesek lesznek változtatni ezen. Remélem, hogy a
közeljövőben munkába álló informatikatanárok azért fogják ezt a hivatást
választani, mert komolyan szándékukban áll tanítani, elhivatottak és munkájukat
teljes odaadással szeretnék végezni. Mert bármennyire is elcsépelt dolognak
tűnik, a tanár személye nagyon fontos a tanulók számára. Ahogy viselkedik,
ahogy viszonyul a tárgyhoz, az kihat a gyerekre. A tanulók teljesen máshogy
tanulják azt a tárgyat, ahol érzik, a tanár szereti azt, amit csinál. Tehát mindegy,
hogy számítástechnikáról - tanításáról vagy másról van szó, azt teljes
elkötelezettséggel kell csinálnunk, csak így lehetünk sikeresek. A siker az, ami
minket, tanárokat is előrevisz.

Visszatérve az informatikai fejlesztésekhez, érdemes pár szót ejteni így

végezetül egy-két olyan dologról, mely pár éve még csak álom lehetett volna. Ez
a digitális adattár és a műholdas tananyagszórás. Azért tartottam fontosnak ezt a
pár újítást, mert talán, ha eddig valaki nem is, talán ezek után megérti, miért
olyan fontos a tanulók számítástechnikai „nevelése”.

Az elmúlt évben elindult a Nemzeti Digitális Adattár (továbbiakban NDA).

Nagyon leegyszerűsítve ez egy virtuális könyvtárnak fogható fel. Azért hozták
létre, hogy bárki, aki rendelkezik Internettel, információt kaphasson a magyar
kultúráról. Kétéves előkészítő munka után az NDA felületén eljuthatunk az
Országos Széchenyi Könyvtárhoz, a Magyar Távirati Iroda Rt., a Magyar

-49-
Mozgókép Közalapítvány, a Magyar Rádió Rt., a budapesti Holokauszt
Emlékközpont, a Neumann-ház és a Budapesti Music Center digitalizált
adataihoz.

Ehhez hasonló elképzelés valósult meg szintén az elmúlt évben Pécsen. Ennek
eredményeként február 24-től működik a Pécsi Egyetemi Könyvtár digitális
gyűjteménye Klimotech néven. Hasonlóan az NDA-hoz, itt is Internetes
szolgáltatásról van szó. A Klimotech honlapján 40 ezer oldal várja nagy
szeretettel az érdeklődőket. Az elképzelés lényege az volt, hogy a világhálóadta
lehetőségeket kihasználva eljuttassák a nehezen hozzáférhető vagy a sok
használattól gyorsan romló dokumentumokat az érdeklődőkhöz. A sokezer
dokumentum között leginkább tanulmányok, közlemények és beszámolók
szerepelnek. A szépirodalom sajnos teljesen hiányzik a gyűjteményből. Ennek
oka, hogy a szerzői jogokkal védett művek megjelentetése törvényileg
szabályozott. Ezért példaként lehet megemlíteni a fent lévő anyagok közül a
Magyar Tudományos Akadémia jogi, irodalom- és történelemtudományi
közleményeit. Persze, akármilyen dokumentum nem kerülhet fel az oldalakra,
nagyrészt az egyetemi tanárok és tanulók kéréseire fektetik a hangsúlyt.

A „virtuális könyvtárak” dokumentumai mellett kezdenek egyre inkább

megjelenni az iskolai tananyagok is digitális formában, például a nemrég indított
Sulinet Digitális Tudásbázis programon belül. Ennek keretében a digitális
tananyagok, segédanyagok műholdas rendszeren keresztül jutnak el a
középiskolák tanulóihoz. 2004. szeptembertől a történelem és földrajz
tananyagokat találják meg a tanulók, majd az év végéig további nyolc tárggyal
bővül a kínálat. Az ország iskoláinak pályáznia kellett erre a programra. A
pályázat során 504 intézménybe jutott el az információ műholdas adatszórással.
A korszerű technikának köszönhető, hogy videó-anyagokat és videó-
közvetítéseket is megtekinthetnek a tanulók, mely még érdekesebbé teheti az
órákat. Természetesen ehhez a legszükségesebb, hogy legalább egy olyan
számítógépekkel felszerelt különteremmel rendelkezzen az iskola, ahova

-50-
bármilyen tanórán bemehetnek a tanulók, tehermentesítve ezzel is a
számítástechnika-termeket.

Már ebből a három rövid példából is látszik, hogy számítógépek nélkül nem
tudunk „élni”. Persze, vannak olyan kis falusi iskolák, ahol igazi csodának számít
egy számítógép, és nagyon jól megvannak, élik életüket a gép és egyéb korszerű
technika használata nélkül, mégis úgy érzem az informatika „behálózza”
életünket, mely elől nem menekülhetünk. Ebben az információs világban viszont
szükséges annyi embert megtanítani a gépek helyes kezelésére, amennyit csak
tudunk. Az oktatás képes lenne megadni ezt a lehetőséget mindenkinek, még
azoknak is, akiknek otthonába még nem jutott el a számítógép, csak szem előtt
kellene tartani azt, ami igazán lényeges. Mégpedig azt, hogy minden ember
számára teljesen megszokott legyen a számítógép „jelenléte” és fogadjuk el a
technikai fejlődés eredményeit annak érdekében, hogy az életben előre jussunk.
A jövő iskolái talán már nem is lesznek helyhez kötve, pl.: az amerikai
hadseregben vannak olyan oktatások, melyek műholdas rendszeren keresztül on-
line formában történnek (e-osztályok). A tanulás-tanítás egy számunkra szinte
elképzelhetetlen formája alakulhat ki. A tudás megszerzésének lehetősége már
nem lesz az iskola épületéhez kötve. Mindenki a saját időbeosztása szerint
tanulhatna, kortól és nemtől függetlenül. Tanár és diák a számítógépen keresztül
tarthatná a kapcsolatot. A felvett órák anyagát akármikor megnézhetné a diák. A
tananyag visszakérdezése is interaktív lenne. A tanár és a diák számítógép előtt
ülne, és így valósulna meg a számonkérés. Annak ellenére, hogy sokan már most
ellenzik és elképzelhetetlennek tartják ezt a tanulási módot, véleményem szerint,
aki igazán szeretne ismeretet szerezni, annak nem lényeges, hogy azt miként
szerzi meg, hiszen mindenki saját magának tanul!

Fontosnak tartanám, hogy a számítástechnika órák alatt az új eszközök

használatával is találkozzanak a tanulók, mint például: digitális fényképezőkép,
CD és DVD lemezek. Hiszen gyakran kérdezik a diákok, hogy milyen módon
lehet a digitális fényképezőképpel készített képeket a számítógépre lementeni,

-51-
illetve az elkészült képeken milyen alakításokat lehet végezni – képfeldolgozás.
Másik igen gyakori kérdés a CD lemezek írására vonatkozik. Ezek a kérdések,
mind olyanok, amelyekkel a tanulók bárhol találkozhatnak és bárhol szükségük
lehet rájuk. Bár a tananyagra fordítható óraszám így is alacsony, mégis
valamilyen módon be kellene „csempészni” ezeket az ismereteket is a
tananyagba.

Elképzelhető, hogy a számítástechnika helyzete nem olyan „borús”, mint ahogy

látom, hiszen sokan a jelen- és jövőképet pozitívabban ítélik meg. Mégis úgy
gondolom, a felvázolt problémák mellett nem mehetünk el, főleg akkor, ha a
célunk egy igazi információs társadalom létrehozása. Bízom benne, hogy a
számítástechnika (informatika!) tanításának minősége a jövőben csakis javulni
fog, és valóban olyan diákok engedünk útjukra, akik hasznosítható tudással
rendelkeznek majd.

-52-
 Felhasznált irodalom

 Dr. Lajtai György - Az informatika hazai helyzete és jövőképe, [Online:]

http://www.inco.hu/inco2/tudas/cikk1.htm
 Kőrösné Mikis Márta - Informatikai a francia oktatási rendszerben, Új
Pedagógiai Szemle, 1997. június, 68-79. old.
 Kőrösné Mikis Márta - Az informatika: tantárgy vagy szemlélet? –
Rendhagyó beszélgetés az informatika oktatási hatásairól, Új Pedagógiai
Szemle, 1997. július-augusztus, 107-118. old.
 Kőrösné Mikis Márta - Gondolatok az informatika-kerettanterv kapcsán, Új
Pedagógiai Szemle, 2000. december, 82-90. old.
 Kőrösné Mikis Márta - Az informatika helyzet és fejlesztési feladatai, Új
Pedagógiai Szemle, 2002. június, 35-49. old.
 Kőrösné Mikis Mária - Az informatika tantárgyi helyzete a kérdőíves
felmérés alapján, 2002, [Online:] http://www.oki.hu/cikk.php?
kod=kerdoives-Korosne-Informatika.html
 Kőrösné Mikis Mária - Informatikatanítás a középiskolákban - A 2003-as
obszervációs felmérés tapasztalatai, 2003, [Online:]
http://www.oki.hu/cikk.php?kod=kozepfoku-Korosne-
informatikatanitas.html
 Nagy Ádám - Információs írástudás és informatikai intelligencia, Új
Pedagógiai Szemle, 2000. április, 34-41. old.
 Nyirati László - Az informatika iskolai realitásai egy középiskolai tanár
szemével, Új Pedagógiai Szemle, 1998. április, 27-34. old.
 Reindl Gyula - Az informatika tanítása és felhasználása a magyar
oktatásban, Új Pedagógiai Szemle, 2004. szeptember, 116-120. old.
 Pedagógiai Lexikon – Keraban Könyvkiadó, Budapest, 1997, 44. old, 349-
350.old.

-53-
 http://www.origo.hu/techbazis/internet/20040224ujdigitalis.html

 http://www.origo.hu/techbazis/internet/20040603elindult.html

 http://www.origo.hu/techbazis/multimedia/20040908muholdas.html

 http://www.abax.hu/inlap/t/cikk/inftori.htm

 http://www.ihm.gov.hu/programok/nda/mi_az_NDA.html

 http://www.civil.info.hu/modules.ngo?name=News&file=article&sid=166

 http://www.soma.ngo.hu/html/2004_52.html

 http://hirek.prim.hu/cikk/36202/

 http://ado.sulinet.hu/

-54-
-55-