You are on page 1of 1

1847-48-ban volt az utolsó rendi országgyűlés.

Az erőviszonyok kiegyenlítettek
volt a kormánypárt és az ellenzék között ezért a kormánypárt nem tudta
elsöpörni a reformokat. Ezeket a reformokat már két évtizede tárgyalták. A
magyar nyelv ügyét sikerült rendezniük. Az ellenzék vezére Pest megye
választott követe, Kossuth Lajos volt. Nagyjából a későbbi 12 pont feléről már
tárgyaltak mint például a kötelező örökváltság, közteherviselés és a felelős
kormány. Ezek már megjelentek és tárgyalták 1847-től. Patt helyzet alakult ki és
így indult az 1848-as forradalom.
Februárban kitört egy újabb párizsi forradalom és ez elterjedt német és olasz
területre. Március elején jutott el a hír Pozsonyba. Március 3-án Kossuth felirati
javaslatát elfogadta az alsó tábla. Ezt a felső tábla nem akarta elfogadni de nem
is akarta visszaküldeni.
Felirati javaslatban tárgyaltak a közteherviselésről, a kötelező örökváltságról,
felelős és nemzeti kormányról, arról, hogy csak 1 kormányszék vagy központi
hivatal irányítsa az országot és ezt nem csak Magyarországra hanem a többi
tartományra is értették. Erről tárgyalt a felső tábla viszont nem akarták elfogadni
de nem söpörték le rögtön.
Március 13-án Bécsben forradalom tört ki. A bécsi polgárok elkergették
Metternich kancellárt és város szinte összes rétege felkelt az uralkodó ellen. A
diákok, a polgárok és a bécsi munkások is. Ennek a híre érkezett meg Pozsonyba
március 14-én.
A bécsi forradalom hírére fogadta el a felsőtábla a felirati javaslatot. Innen az
események kétfelé váltak, mert a hírek mentek Pest felé és 14-én este meg is
érkezett Pestre. A Radikális Fiatalok megbeszélték, hogy találkoznak majd a
Pilvax kávéházban.
Az országgyűlési küldöttség viszi a javaslatot az uralkodóhoz, hogy szentesítse.
Nekik a vezérük Kossuth Lajos volt. Gőzhajón vitték a javaslatot. Alexander
Bach, bécsi ügyvéd köszöntötte Kossuth Lajost a bécsi diákok nevében.
Március 15-én a Radikális Fiatalok találkoztak a Pilvax kávéházban. Mivel a
város vásárra készült ezért sokan érkeztek Pestre vidékről. Petőfi megírta a
Nemzeti Dalt és megszületett a 12 pont. Mindkettőt kinyomtatták Landerernél a
cenzúra mellőzésével. Délután átvonultak Budára a Helytartó Tanács elé és
követelték Táncsics Mihály szabadon engedését. Este nyilvánosan előadták a
Bánk Bánt.

You might also like