10.

tétel
1848. március 15. és hatásai

Előzmények
A reformkor 1830-ban vette kezdetét Széchenyi István Hitel című programadó
művének megjelenésével, lezárását pedig az 1848. március 15-i forradalmi események adják.
A reformer nemesség a „haza és haladás” jelszavával célul tűzte ki a rendi társadalom- és
államszervezet polgári átalakítását. A politikai viták homlokterében a jobbágykérdés,
valamint a magyar nyelv- és kultúra ápolása állt. Ezek részben megvalósultak (önkéntes
örökváltság – 1839-1840, magyar államnyelv – 1844), de a legfontosabb törekvések (kötelező
örökváltság) nem.
1846-ban elsőként a konzervatívok alapítottak pártot (Konzervatív Párt), amely
támogatta a bécsi kormányzat által kezdeményezett reformokat, és néhány mérsékelt pontot
az ellenzék programjából is átvettek.
1847-ben megalakult a reformer nemeseket tömörítő Ellenzéki Párt, amelynek
programját (Ellenzéki Nyilatkozat) Deák Ferenc öntötte végső formába (pontjai:
közteherviselés, népképviseleti országgyűlés és annak felelős kormány felállítása, törvény
előtti egyenlőség, kötelező örökváltság állami kártalanítással, ősiség eltörlése).

Az utolsó rendi országgyűlés

1847 novemberében Pozsonyban összeült az utolsó rendi országgyűlés. Az alsótáblán
kiegyenlítettek voltak az erőviszonyok, és a felsőtáblán is csak kis számbeli fölénnyel
rendelkeztek a konzervatív erők. A bécsi kormányzat és a konzervatívok az általuk felvetett
reformokkal próbálták magukhoz ragadni a kezdeményezést, velük szemben a reformerek
hagyományos módon alkotmányos sérelmeik tárgyalásába kezdtek. A viták középpontjában
az adminisztrátori rendszer (a bécsi kormányzat a vármegyék élére császári biztosokat
nevezett ki a leváltott főispánok helyére) kérdése állt. A következő hónapok a két párt
küzdelmével és eredménytelen vitáival teltek el. A nemzetközi politika azonban kedvező
fordulattal szolgált a nemesi reformerek számára.

Forradalmi események Európában

1848 januárjában forradalom tört ki Palermóban és Nápolyban, amelynek
eredményeként az uralkodó alkotmányt bocsátott ki népe számára. Februárban
megmozdulások kezdődtek Párizsban, ahol kikiáltották a (második) köztársaságot. Ezek
hatására német, osztrák, cseh és lengyel területeken is mozgalmak indultak a fennálló
abszolutisztikus rendszerekkel szemben. Ezt a kontinensen végigsöprő forradalmi hullámot
nevezzük népek tavaszának.

Az európai forradalmak hatása Pozsonyban és Pest-Budán

Március elején a nyugati forradalmak híre Pozsonyba is eljutott. Kossuth március 3-án
az Ellenzéki Nyilatkozat pontjaira építve egy felirati javaslatot terjesztett az alsótábla elé.
Az alsótábla nagy többséggel el is fogadta ezt, a bécsi kormányzat és a felsőtábla
azonban az időhúzás taktikáját választotta, és nem tűzte napirendjére a felirati javaslat
tárgyalását.
Az európai események hatására és hírére a márciusi ifjak – amely a pesti radikálisokat
tömörítette (Irányi Dániel, Irinyi József, Jókai Mór, Petőfi Sándor, Vasvári Pál) – is
szervezkedésbe kezdett. Gyűléseiket a Pilvax kávéházban tartották, ahol megvitatták Kossuth
felirati javaslatát. Irinyi József megfogalmazta a Tizenkét pontot, amely követeléseiben már
túlment a március 3-i felirati javaslaton. Tervük az volt, hogy pontjaikat a március 19-i József
napi vásár alkalmával egy tömeggyűlésen teszik közzé.
 Március 13-án kitört a bécsi forradalom, amely felgyorsította az eseményeket. A
márciusi ifjak úgy határoztak, hogy nem késlekednek, és forradalmi úton lépnek fel. Eszerint
a Tizenkét pontot a pesti nép határozataként nyilvánosságra kell hozni. Pozsonyban a
történtek hatására Kossuth kibővítette a korábbi felirati javaslatot, és ezt 14-én a felsőtábla el
is fogadta. A törvényjavaslatot március 15-én az országgyűlés küldöttsége hajón vitte Bécsbe
az uralkodóhoz.

Március 15-e eseményei

Március 15-én reggel a Pilvax kávéházból ifjak kis csoportja indult az egyetemre, ahol
végig látogatták az orvosi, műszaki és jogi karokat és nagyjából 2000 egyetemista
csatlakozott hozzájuk. Innen Landerer és Heckenast nyomdájához mentek, ahol a nép nevében
lefoglalták a nyomdagépet, és – előzetes cenzori engedély nélkül – sokszorosítani kezdték a
Tizenkét pontot és Petőfi Nemzeti dalát. Délután 3 óra tájban, a pesti néppel kiegészülve már
kb. 10 ezer főre duzzadt tömeg a Nemzeti Múzeum előtt tartott gyűlést. Menet indult a pesti
Városházához, ahol a tanács elfogadta a követeléseket. Innen az összegyűlt tömeg a hajóhídon
keresztül vonult át a budai várba a Helytartótanácshoz, amely katonai úton, már nem mert
fellépni a sokasággal szemben és elfogadták a követeléseket. A sajtóvétségért bebörtönzött
írót, Táncsics Mihályt a tömeg kiszabadította. Aznap este a Nemzeti Színházban Katona
József Bánk Bánjának díszelőadásával ünnepelték a forradalom győzelmét.

A forradalom vívmányai
Március 17-én István nádor V. Ferdinánd király (1835-1848) szóbeli hozzájárulásával
kinevezte gróf Batthyány Lajost Magyarország első független, felelős miniszterelnökévé
(1848. március 17.-szeptember 11.). (A kormány tagjai: Szemere Bertalan belügy-, Esterházy
Pál a király személye körüli-, Deák Ferenc igazságügyi-, Eötvös József vallás- és
közoktatási-, Kossuth Lajos pénzügy-, Klauzál Gábor földművelés- és iparügyi-, Mészáros
Lázár hadügy-, Széchenyi István közmunka- és közlekedésügyi miniszter.)
Az uralkodó április 11-én szentesítette a rendi országgyűlés által kidolgozott
reformokat, amelyek az áprilisi törvények nevet kapták. Ezzel lezárult az utolsó rendi
országgyűlés, és egyedüliként Európában győzött a magyar forradalom. Kezdetét vette a
konszolidáció, a rendi viszonyok eltörlésével lerakták az új, polgári Magyarország alapjait.

Az áprilisi törvények
Magyarország parlamentáris monarchiává vált, a mindenkori kormányt az uralkodó
nevezte ki. Beszüntették működésüket a központi hivatalok (Helytartótanács, Magyar
Kamara, Magyar Kancellária), feladatukat a kormány vette át. Ez az ausztriai
kormányszervektől függetlenül működött, és a magyar országgyűlésnek tartozott
felelősséggel. Az uralkodó a végrehajtó hatalmat csak rajta keresztül gyakorolhatta.
Rendeletei miniszteri ellenjegyzés nélkül érvénytelenek voltak. A törvényhozásban a rendi
gyűlést a népképviseleti országgyűlés váltotta fel. Az országgyűlés kétkamarás maradt,
amelyet az uralkodó hívhatott össze, rekeszthetett be, vagy oszlathatott fel. A felsőtábla
szervezete lényegében nem változott, megmaradt a főurak és főpapok tanácskozó
testületeként (főrendiház). Az alsótáblát (képviselőház) azonban népképviseleti alapra
helyezték. A törvényhozó testület új székhelye Pest lett, itt évente kellett üléseznie.
Választójoggal mindazok, akik korábban is rendelkeztek vele, továbbra is bírhatták
azt. Ugyanakkor kiterjesztették a 20. életévüket betöltött férfiakra, akik nem álltak
büntetőeljárás alatt, és valamelyik bevett vallásfelekezethez tartoztak. A választójogot
vagyoni cenzushoz kötötték, az, aki faluhelyen negyednyi méretű jobbágytelekkel, illetve
városban 300 forint értékű ingatlannal rendelkezett, az szavazati jogot kapott. Az
értelmiségiek jövedelemre való tekintet nélkül is megkapták. A passzív választójog feltétele a
betöltött 24. életév és a magyar nyelvtudás volt. A törvény értelmében a lakosság mintegy 7-
9%-a lett választópolgár.
Eltörölték az ősiség törvényét (I. (Nagy) Lajos király által 1351-ben bevezetett
törvény, amelynek értelmében a nemesi birtok elidegeníthetetlen és megterhelhetetlen, a
nemesi család kihalása után az oldalági rokonság örökli, a teljes nemzetség kihaltával pedig
visszaszáll az uralkodóra), a papi tizedet, megvalósították a bevett vallások (olyan
vallásfelekezetek, melyeket az állam oltalmába vesz, számukra szabad vallásgyakorlatot
biztosít. Magyarországon bevett felekezetek voltak: római katolikus, református, evangélikus
és az unitárius.) egyenlőségét, végül hatályon kívül helyezték az úriszéket (a földesúr
birtokain elő jobbágyai peres ügyeiben saját maga ítélkezhetett), így a bíráskodásban is
megvalósult a jogegyenlőség.
A vármegyéknek, mint az „alkotmányosság védbástyáinak” működését a
továbbiakban is biztosították, és a közgyűlést is népképviseleti alapon szervezték át. Mind
ezek mellett kimondták Magyarország és Erdély unióját.
Intézkedtek a közteherviselésről a jogegyenlőség alapján. A nemesi kiváltságok
megszűntek, velük együtt a jobbágyok feudális kötöttégei és terhei is. A jobbágyfelszabadítást
követően a korábbi földesurak kártalanításának költségeit az állam vállalta magára. Az áprilisi
törvények intézkedtek a sajtószabadságról, új sajtótörvényt alkottak, amely kimondta, hogy
gondolatait a sajtó útján mindenki szabadon terjesztheti, kivéve, ha az rágalmazó vagy az
uralkodóházra nézve sértő. Kimondták a nemzeti őrsereg (Nemzetőrség) felállítását.
1848 áprilisában az adott erőviszonyok között a magyar és osztrák politikai elit olyan
kompromisszumot kötött, amelyet a későbbiekben mindkét fél a maga szándékai szerint akart
értelmezni, módosítani vagy tovább fejleszteni.