fejlődő társadalmi-gazdasági környezet: materiális igények felől haladunk a
posztmateriális követelések felé cselekvés választott közösségekben az intézmények helyett a kollektív cselekvések felől egyre inkább az individuum került előtérbe > tiltakozási formák
Az aktivizmus egyrészről a társadalmi mozgalmakban végrehajtott kollektív cselekvés,
ugyanakkor maga a társadalmi mozgalom is a kollektív cselekvés egy fajtája.
A társadalmi mozgalmakat a célirányosság, a szervezettség és a folytonosság
különbözteti meg az egyéb kollektív cselekvésektől. Ez jellemző az aktivizmusra is Az aktivizmus, mint politikai részvételi forma, az ún. nem konvencionális részvételi formákhoz tartozik, úgymint a tiltakozás, a bojkott, a tudatos fogyasztás. Az aktivizmusra való fókuszt egyrészt az indokolja, hogy oldja a civil és a mozgalom megkülönböztetésével kapcsolatos bizonytalanságokat, továbbá segít túllépni azon a problémán is, hogy az alacsony részvételi hajlandóság miatt a hazai civil kezdeményezések gyakran nem felelnek meg a társadalmi mozgalom Nyugat- Európában és Észak-Amerikában kialakított definíciójának, valamint számos esetben a nyugati mozgalmak tematikáját hordozó szervezetek esetében hiányzik a tiltakozások használata. Másrészről az aktivizmus középpontba helyezése mellett szól, hogy individualizálódik a cselekvés a már említett társadalmi modernizáció következtében. Az aktivizmus annyiban különbözik a politikai cselekvés intézményesített, választott tisztségviselők által gyakorolt formáitól, hogy nem alkalmazható rá a politika kormány/ellenzék bináris kódja. A motivációt az egyén számára a hitelesnek vélt részvételi formák használata és a közösség, a közjó érdekében kifejtett közvetlen tevékenység, hozzájárulás jelenti A 2000-es évek során tehát folyamatosan jelentek meg a kollektív cselekvésnek olyan új típusai, amelyek túlmutattak a klasszikus, liberális civil társadalom koncepcióján. o okai: a digitális technológiák, a növekvő általános individualizáció kérdés az első 4 oszlophoz
Az Egyesült Nemzetek Titkos Szövetségének (ENTSZ) Társadalomátnevelési Tervezete 2050-ig/Society Re-education Plan until 2050 of The United Nations secret Alliance (UNSA)