Jogtörténeti Parerga III.

Ünnepi tanulmányok
Mezey Barna
70. születésnapja
tiszteletére

Szerkesztette:
Bódiné Beliznai Kinga
Gosztonyi Gergely

Budapest, 2023 KIADÓ

© Szerzők, 2023
© Szerkesztők, 2023
© ORAC Kiadó Kft., 2023

Szakszerkesztők:
Borsos-Szabó Ágnes
Bérci Ildikó

Támogatók:
Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar

ISBN 978-963-258-576-5

A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet,

illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni,
bármely formában vagy eszközzel – elektronikus, fényképészeti úton
vagy módon – a kiadó engedélye nélkül közölni.

Az ORAC Kiadó Kft., Budapest kiadása

Felelős kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezetője
Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva
 Képes György

Az 1758. évi Neuverfasste Handlungs- und

Fallitenordnung társasági joga

A Mária Terézia 1758. január 19-én kelt legfelsőbb elhatározásával az osztrák

tengermellék (Küstenland) területén, Trieszt központtal hatályba léptetett1
új kereskedelmi- és csődrendtartás (Neuverfasste Handlungs- und Falliten-
ordnung)2 az 1770-es évek második felétől – még ha csak partikuláris jogként is, de – a ma-
gyar államterület egy sajátos részén is alkalmazandó joggá vált. A korábban az osztrák ten-
gerparthoz tartozó Fiumét ugyanis a királynő 1776-ban előbb Horvátországon keresztül,
majd 1779. április 23-án kelt oklevelével közvetlenül is a magyar Szent Korona fennhatósága
alá rendelte.3 Az országgyűlés által az 1790/91:61. és 1807:4. tc.-kel megerősített oklevelek
alapján létrejövő magyar tengermellék mint corpus separatum, kisebb megszakításokkal (és
1868 után már csak Fiuméra és kikötőjére korlátozva) ugyan,4 de az első világháború végéig
Magyarországhoz tartozott.
VI. Károly császár (III. Károly néven magyar király) 1725-ben kiváltságlevelet adott Fiu-
me számára, melyben váltótörvényszék felállításáról is intézkedett.5 A kereskedelmi bíráknak
1758-tól (a szintén január 19-én kiadott perrendtartás szerinti eljárásukban) a Neuverfasste
Handlungs- und Fallitenordnungot kellett alkalmazniuk, melynek német–olasz kéthasábos
változata az országos levéltárban is megtalálható,6 ugyanis 1791. január 9-én az új magyar ki-
rály, II. Lipót azt is megküldte a diétának, indítványozva, hogy a rendszeres bizottsági munká-
latok részeként ne csak büntető-, magán- és eljárásjogi, hanem váltó- és kereskedelmi törvény-
könyvet (Codex Cambio-Mercantilis) is alkosson.7 Az alábbiakban e jogszabályt, azon belül is
annak társaságokra vonatkozó, az 1795. évi magyar kódextervezetbe jórészt átemelt szabályait

1 Randa, Antonín: Das österreichische Handelsrecht mit Einschluss des Genossenschaftsrechtes.

Paderborn, 1905. MANZ Verlag, 5. p.; Schennach, Martin P.: Rechtsgeschichte der österreichi-
schen Wirtschaft. Wien, 2022. Facultas, 33. p.
2 Első kiadása: Neuverfaßte Handlungs- und Falliten-Ordnung. Trieste, 1758. Trattner. Lásd még
Supplementum Codicis Austriaci, 1740–1758. Wien, 1777. Trattner, 1207–1229. p.
3 Fest Aladár: Fiume története. In Borovszky Samu (szerk.): Magyarország vármegyéi és városai.
Fiume és a magyar–horvát tengerpart. Budapest, 1897. Apolló Irodalmi és Nyomdai Rt., 71–72. p.
Soós István: Fiume betagolása a Magyar Szent Koronába. https://mnl.gov.hu/a_het_dokumentuma/
fiume_betagolasa_a_magyar_szent_koronaba.html.
4 A korábban a magyar tengermelléki kormányzóság alá tartozó Buccari (Szádrév) és kerülete a
magyar–horvát kiegyezés értelmében visszakerült a Horvát Királysághoz (1868. évi XXX. tc. 66.
§ 1. pont).
5 A kiváltságlevél szövegét közli Fest 1897. 68–69. p.
6 MNL OL N 105 Fasc. XVI. No. 110. (Az olasz változat címe: Nuovo Regolamento di Commercio e
dei Falliti.)
7 Az 1790-dik esztendőben Budán tartott Ország Gyűlésének alkalmatosságával írásba bé-nyújtott,
s köz tanátskozás alá vett dolgok és munkák, mellyek azon Ország Gyűlésének naponként való
jegyzéseihez tartoznak. Wien, 1791. Hummel, 672–676. p.

185
Képes György

mutatom be és részben idézem is (az olasz nyelvű eredeti szöveg alapján elkészített) saját fordí-
tásomban, ezúton is köszöntve Mezey Barna professzor urat 70. születésnapján.

1. Az 1758. évi új kereskedelmi és csődrendtartásról általában

Ausztria első csődjogi rendeletét8 VI. Károly 1734. augusztus 18-án adta ki Alsó- és Fel-
ső-Ausztria számára.9 Bár e jogszabály elsődlegesen a vagyonbukással kapcsolatos szabá-
lyokat állapította meg, annak első, a csőd megelőzéséről szóló része társasági jogi rendelke-
zéseket is tartalmazott.10 Már VI. Károly 1717. szeptember 10-i alsó-ausztriai váltórendtartá-
sa (Wechselordnung) is lehetővé tette, hogy kereskedők közösen, egy cégnév alatt folytassa-
nak üzletet. E rendelet VIII. cikke11 a római jogból átvett Societät (societas) és az itáliai ke-
reskedelmi jogból származó Compagnie (compagnia) szavakat12 használta, nem téve azon-
ban különbséget a társasági tagság különböző alakzatai között. A váltórendtartás területi
hatályát VI. Károly 1722. május 20-i rendeletének részeként a belső-ausztriai tartományokra
is kiterjesztette, a felsorolás végére Triesztet, Fiumét és „a fennmaradó tengeri kikötőket”,
azaz az egész Küstenlandot beillesztve.13
Az 1734. évi Fallitenordnung a társaságok kapcsán – az osztrák jogtörténetben először –
már „nyílt” (öffentliche) és „titkos” (heimliche) tagokról beszélt.14 Előbbiek voltak azok,
akiknek a neve alatt folyt a kereskedés, azaz szerepelt a nevük a cégnévben (az 1717. évi
váltórendtartás még csak ilyen tagokat ismert),15 utóbbiak pedig, akik az üzlethez a nevüket

8 Első kiadása: Von der Römisch-Kayserlichen in Germanien, zu Hispanien, auch zu Hungarn und
Böheim [et]c. Königl. Majestät, Ertz-Hertzogens zu Oesterreich [et]c. [et]c. Resolvirte Ordnung
wider die Falliten und Decoctoren. Wien, 1734. Lenzen. Lásd még: Supplementum Codicis Aus-
triaci, 1721–1740. Wien, 1752. Trattner, 855–866. p.
9 Domin-Petrashevecz, Alphons von: Neuere österreichische Rechtsgeschichte. Wien, 1869.
MANZ Verlag, 25. p.; Képes György: A magyar kereskedelmi jogi kodifikáció előtörténete 1792-ig.
In Mezey Barna (szerk.): Kölcsönhatások. Európa és Magyarország a jogtörténelem sodrásában.
Jogtörténeti Értekezések 50. Budapest, 2021. Gondolat Kiadó, 161. p.; Schennach 2022. 33. p.
10 Fischer, Franz – Ellinger, Joseph: Lehrbuch des österreichischen Handelsrechtes. Wien, 41860.
Braumüller, 13. p.; Krause, Ortwin: Die Entwicklung des Firmenrechts im 19. Jahrhundert. Frank-
furt am Main, 1995. Peter Lang, 118. p. (506. lj.); Schennach 2022. 33–34. p.
11 Lásd Zimmerl, Johann Michael von (Hrsg.): Sammlung sämmtlicher in den k. k. Oesterreichischen
Staaten bestehender Wechsel-Gesetze. Wien, 1826. Ghelen’sche Erben, 8–9. p.
12 A compagnia szó valószínűleg a cum panis (kenyérrel) kifejezésből ered, és arra utal, hogy a család
tagjai együtt törték meg a kenyeret. Az első ilyen társaságok ugyanis úgy jöttek létre, hogy apjuk
halála után a fiúk örökölték az üzletet és közösen vitték azt tovább. Lásd Márkus Eszter: Kereske-
delmi társaságok. In Földi András (szerk.): Összehasonlító jogtörténet. Budapest, 2018. ELTE
Eötvös Kiadó, 589. p.; Stagno d’Alcontres, Alberto – de Luca, Nicola: Le società, Tomo I: Le
società in generale, le società di persone. Torino, 2015. G. Giappichelli, 5. p.
13 Domin-Petrashevecz 1869. 14. p.; Wedrac, Stefan: Die Anfänge der Wiener Handelsgerichtsbar-
keit im 18. Jahrhundert. Beiträge zur Rechtsgeschichte Österreichs, Nr. 2, 2016. 322. p. Az 1722.
május 20-i Wechsel-Patentet lásd MNL OL N 105 Fasc. XVI. No. 108.; Zimmerl 1826 (51. oldaltól).
Randa a pátens kiadását 1720-ra datálja (Randa 1905. 5. p.), amit e sorok írója is átvett (Képes
2021. 160. p.), valójában azonban 1722-es évszám a helyes!
14 Koch, Friedrich: Das Buchsachverständigenwesen und die Wirtschaftsprüfung in Österreich: von
ihren Anfängen im 18. Jahrhundert bis 1938. Linz, 1983. Rudolf Trauner Verlag, 47. p.; Krause
1995, 125–126. p.
15 Wedrac 2016. 321. p.

186
 Az 1758. évi Neuverfasste Handlungs- und Fallitenordnung társasági

nem adták, csupán vagyoni hozzájárulást biztosítottak, és ennek arányában részesedhettek a

nyereségből vagy viselték a veszteségeket. A „nyílt” tagok egyetemleges (in solidum) fele-
lősséggel tartoztak a hitelezők felé vagyonukkal, míg a „titkos” üzlettársak maximális koc-
kázata a társaságba bevitt tőkéjük „elbukása” volt.16 Mária Terézia 1743-ban Alsó-Ausztria,
1747-ben Stájerország számára is új csődrendtartást adott ki, majd utóbbi hatályát 1764-ben
az összes belső-ausztriai tartományra kiterjesztette,17 de ezek nem tértek el jelentősen az
1734. évi rendelettől,18 azaz szintén csak a csőd elkerülésére vonatkozó első részükben fog-
lalkoztak társasági jogi kérdésekkel.
Az 1758. évi Neuverfasste Handlungs- und Fallitenordnung azonban már méltán viselte cí-
mében a neuverfasste jelzőt, ugyanis ez egy valóban átdolgozott szabályozás volt,19 melynek ki-
adásakor az uralkodónő figyelembe vette a tengermellék gyors fejlődését.20 Egy 1860-ban kiadott
kereskedelmi jogi tankönyv szerint rendelkezéseinek egy részét később vissza is kellett vonni,
mivel ezek folytán Trieszt hátrányosabb helyzetbe került azoknál a tartományoknál, ahol megen-
gedőbb maradt a szabályozás.21 A korábbi rendtartásokkal ellentétben a Neuverfasste Hand-
lungs- und Fallitenordnung két, már a modern kereskedelmi jog szabályozási területeihez igazo-
dó részből állt. Az első a vállalkozások létrejöttével, bírósági nyilvántartásba vételével, megszű-
nésével, a társas vállalkozási formákkal és a kereskedelmi könyvek vezetésével foglalkozott.
A második rész szabályozta a csőd eseteit (ezen belül a véletlen, a gondatlanul és a szándékosan
előidézett csődre irányadó szabályokat), a hitelezői igények kielégítésének rendjét és a csődbizto-
sok feladatait is. Amint Gunter Wesener hangsúlyozza, a Neuverfasste Handlungs- und Falliten-
ordnung állított fel először rangsort a hitelezők között az osztrák jogtörténetben.22
A társasági jogi rendelkezéseket a Neuverfasste Handlungs- und Fallitenordnung I. ré-
szének IV. cikkében találjuk meg. Ez német nyelven a Von gesellschaftlichen Handlungen,
olaszul a Delle Società mercantili (A kereskedelmi társaságokról) címet viseli. Maga a IV.
cikk nem kevesebb, mint 14, paragrafusjellel jelölt szakaszra tagozódik. Az 1. § (Mit értünk
kereskedelmi társaság alatt?) az osztrák jogtörténet első társasági jogi fogalommeghatározá-
sát,23 valamint néhány általános szabályt is tartalmaz, a 2. § a rendszeres mérlegkészítés
kötelezettségét írta elő, a 3–4. § rendelkezett arról, hogy hogyan kell megállapítani a nyere-
séget és azt miképpen lehet felosztani, az 5–6. § a veszteségek és károk viseléséről rendelke-
zett, a 7. § az ügyvezető és a tagok felelősségét tárgyalta. A legérdekesebb a 8. §, amely a
tagok két – már az 1734. évi rendtartásban is elhatárolt – típusát és felelősségét szabályozta.
Az utolsó hat szakasz (9–14. §) a társaság megszűnésekor követendő eljárásrendet és a meg-
szűnés egyes esetköreit írta le.

16 Supplementum Codicis Austriaci, 1721–1740. 856. p.

17 Domin-Petrashevecz 1869. 80. p.; Wesener, Gunter: Zur Entwicklung des Konkursrechtes in den
altösterreichischen Ländern, vornehmlich im 16. und 17. Jahrhundert. In Ebert, Kurt (Hrsg.): Fest-
schrift Hermann Baltl: zum 60. Geburtstag dargebracht von Fachkollegen und Freunden. Inns-
bruck, 1978. Universitätsverlag Wagner, 551. p.
18 Fischer–Ellinger 1860. 13. p.; Képes 2021. 161. p.
19 Piffl, Julia: Review of Zur Geschichte des Gesellschaftsrechts in Europa. H-Soz-u-Kult, H-Net
Reviews, December 2002. 2. p. www.h-net.org/reviews/showrev.php?id=28121.
20 Domin-Petrashevecz 1869. 80–81. p.
21 Fischer–Ellinger 1860. 13. p.
22 Wesener 1978. 552. p.
23 Schennach 2022. 34. p.

187
Képes György

2. A kereskedelmi társaságokról szóló cikk fontosabb rendelkezései

A Neuverfasste Handlungs- und Fallitenordnung IV. cikkének 1. §-a szerint

„Kereskedelmi társaságoknak nevezzük, amikor két vagy több személy a hasznok vagy károk
közös kockázatát vállalva közösen vállalkozik a lent kifejtettek szerinti pénzbeli hozzájárulás
vagy személyes közreműködés teljesítésével, kifejezett név alatt vagy hallgatólagosan. Azaz, a
fenti szabályok szerint létrejöhetnek olyan cégek is, amelyekhez az egyik tag pénzzel, a másik
viszont tisztán a saját személyével és munkájával járul hozzá.”24

Mindezeket a tagok a „társasági szerződésben” (Societätscontract)25 határozhatták meg,

amelyet hűen be kellett tartani, de „csak akkor, ha a közösséget nem sértik és a jó szokások-
kal nem ellentétesek”.26 Az 1. § harmadik bekezdése ma is iránymutató lehet a gyakorlati
jogászok számára, ugyanis a társasági szerződés készítésével megbízott személyeket (akik
„rendszerint ügyvédek és közjegyzők”) arra utasította, hogy a társasági szerződésben foglal-
takat „világos szóhasználattal és az adott körülményeknek megfelelő feltételekkel fogalmaz-
zák meg, hogy elkerüljék az oly gyakori haszontalan perlekedéseket”.27
A IV. cikk 2. §-a a mérlegkészítés kötelezettségét írta elő, ami a kereskedők átlátható és
tisztességes működésének alapvető feltétele. Az 1734. évi alsó-ausztriai csődrendtartás ér-
telmében azokkal a kereskedőkkel szemben, akik nem tettek eleget könyvviteli kötelezettsé-
güknek, vagy nyilvántartásaikat meghamisították, úgy kellett eljárni, ahogy a csalók ellen
szokás.28 A Neuverfasste Handlungs- und Fallitenordnung – a ma hatályos számviteli szabá-
lyokhoz hasonlóan – éves mérlegkészítési kötelezettséget állapított meg, és megerősítette a
mérleg összeállításáért felelős személyek büntetőjogi felelősségét is: „Mindennek ugyanak-
kor úgy kell történnie, hogy a mérleg hűen és becsületesen készüljön el. E cél érdekében
szorgalmazzuk, hogy a társaság összes könyvét pontosan és rendben vezessék, mégpedig
úgy, hogy mindazok, akik a könyvekben vagy a mérlegben hamisságot vagy szándékos visz-
szaélést követnek el, hamisítóknak [falsarii] tekintessenek”.29
A következő két szakasz arra vonatkozott, hogy miképpen kell kiszámítani egy társaság
nyereségét, és abból hogyan részesedhetnek a tagok. A 3. § szerint előbb a költségeket kellett
elszámolni („haszon a társaságból ki nem vehető, ha előtte minden rendes és rendkívüli költ-
séget és veszteséget számba nem vettek”),30 az ezt követően fennmaradó rész pedig – a tár-
sasági szerződés rendelkezésétől függően – vagy egyenlően, vagy „a tőkerész vagy a szemé-
lyesen végzett munka mértéke szerint” volt a tagok között felosztható. Abban az esetben, ha
a személyes munkavégzés értékét nem határozták meg előre a felek, „a bíró mérlegelési
jogkörébe tartozik annak megállapítása, az érintett személy, az ügyletek, tevékenység és a

24 Neuverfaßte Handlungs- und Falliten-Ordnung, 24. p. (a szerző fordítása). Német nyelven idézi
Schennach 2022. 34. p.
25 Schennach 2022. 34. p.
26 Uo. 25. p.
27 Uo. 25–26. p.
28 Képes 2021. 161. p.; Koch 1983. 3–4. p.
29 Neuverfaßte Handlungs- und Falliten-Ordnung, 27. p.
30 Uo. 28. p.

188
 Az 1758. évi Neuverfasste Handlungs- und Fallitenordnung társasági

társaság érdekei méltányos figyelembevételével”.31 A 4. § ma már idejétmúltnak tűnő, de a

maga korában még – a kamatszabályozáshoz hasonlóan – elfogadott korlátot állított fel, meg-
tiltva a tagoknak, hogy 6 százalékot meghaladó hasznot szedjenek a társaságból. Ez egyéb-
ként jelentős ellenállást váltott ki a helyi kereskedőkből.32
A nyereség mellett nem kevésbé fontos kérdés, hogy miként viseljék a tagok „a közös
üzletből eredő károkat”. Ameddig a társaság tőkéje azokat fedezi, magától értetődő, hogy
minden tag a saját részesedése erejéig vállal kockázatot, ez természetesen a Neuverfasste
Handlungs- und Fallitenordnung 5. §-ában is így szerepelt.33 Azokra nézve, akik nem va-
gyonnal, hanem munkájukkal járultak hozzá a társaság alapításához és működéséhez, a ren-
delet 6. §-a azt mondta ki, hogy mentesülnek „a károk viselése” alól, ugyanis aki személyes
szolgálataival és munkájával működik közre a vállalkozásban, ebbéli „fáradozásával” (né-
metül Mühe, olaszul fatica)34 „már kellőképpen részt vállalt belőlük”. Ugyanakkor a társasá-
gi szerződés rendelkezhetett úgy is, hogy ők is viseljék a veszteségeket. A 7. §-a különbséget
tett az ügyvezetők és a tagok felelőssége között a kárviselés tekintetében, kimondva, hogy
előbbiek vétkességtől függetlenül a társasággal szemben, míg utóbbiak „csak legalább enyhe
gondatlanság esetén”, az egymásnak okozott károkért voltak felelősek.35
A Neuverfasste Handlungs- und Fallitenordnung 8. §-a tartalmazta a mai társasági jog-
ban az egyes társasági formák szempontjából döntő jelentőségű elhatárolást „nyílt” (aperti)
és „csendes” (taciti) tagok között:

„Nyílt tagoknak azokat nevezzük, akik meg vannak nevezve nemcsak a hivatalos iratokban és a
cégnévben, hanem a bírósági jegyzőkönyvben is. Csendes tagok pedig azok, akik a nevüket
a kereskedőház alapítására vonatkozó, fent leírt rendelkezések értelmében kizárólag a bírósággal
közölték, anélkül, hogy akár a hivatalos iratokban, akár a cégnévben megneveznék őket, és úgy,
hogy a Compagni [társak] kifejezés alatt kell őket érteni”.36

A „nyílt” tagok a társaság valamennyi hitelezőjével szemben egyetemleges (in solidum) fele-
lősséggel tartoztak a társaság tartozásaiért, és ha valamelyikük rendezte az adósságot a hite-
lező felé, abban az esetben a többi tagtól vagyoni részesedéseik arányában követelhetett
megtérítést. A „csendes” tagok ezzel szemben nem tartoztak felelősséggel a hitelezők felé
„azon tőkeösszegen és hasznokon felül, amelyeket részükre a megfelelő arányokban a fent
leírtak szerint a szerződés előír”.37
A 9. § szerint nemcsak a cégalapítást, hanem a társaság feloszlását és módosításait is
„minden esetben be kell jelenteni a bíróságnak”,38 mégpedig ugyanolyan módon, mint bár-
mely „kereskedőház” megalakulását. A társaságból való kilépéssel vagy a cég megszünteté-

31 Uo.
32 Millo, Anna: La formazione delle élites dirigenti. In Finzi, Roberto – Panjek, Giovanni (cur.):
Storia economica e sociale di Trieste: La città dei traffici, 1719–1918. Trieste, 2001. LINT, 386. p.
33 Lásd Neu-verfaßte Handlungs- und Falliten-Ordnung, 29. p.
34 Uo. 30. p.
35 Uo.
36 Uo. 30–31. p.
37 Uo. 31. p.; lásd még Schennach 2022. 34. p.
38 Neuverfaßte Handlungs- und Falliten-Ordnung, 32. p.

189
Képes György

sével önmagában nem lehetett megszabadulni a hitelezőkkel szembeni tartozásoktól, ugyan-

is amíg ennek bírósági jegyzőkönyvbe vétele meg nem történt, a felelősség fennmaradt:

„Megígérjük tehát, hogy e törvényünk fontos jogkövetkezményeit figyelembe véve a jövőben sen-
ki nem tud titokban kilépni és nem fogja tudni a vagyoni részesedését sem titokban visszavonni.
Az ilyen titkos kilépés a megállapodásokban vállalt kötelezettségeket érintetlenül hagyja, oly
módon, hogy a kötelezettség és felelősség nem szűnik meg mindaddig, amíg a feloszlást vagy a
változást a hitelezők jóváhagyásával a bíróság elé nem terjesztik”.39

Az olasz szövegben szereplő con accontamento dei creditori kifejezés arra enged következ-
tetni, hogy a hitelezők mindaddig megakadályozhatták a tag kilépésének vagy a társaság
megszűnésének a bírósági bejegyzését, amíg követelésük nem nyert kielégítést.
A kilépéssel kapcsolatban nem, a feloszlással összefüggésben viszont eligazítást nyújt
számunkra a Neuverfasste Handlungs- und Fallitenordnung 10. §-a arról, hogy miként kell
értelmezni a hitelezői jóváhagyás kérdését. Eszerint ugyanis a bíróság nyilvános végzéssel
hívja fel a hitelezőket arra, hogy a megszűnését bejelentő társasággal szembeni igényeiket
jelentsék be, mégpedig a belföldiek harminc, a külföldiek kilencven napon belül. Ha valaki
bejelentéssel élt, a bíróság „két ülnököt nevez ki biztosként, akik – szükség szerint a távollé-
vők ügygondnokának közbenjárásával – összehívnak minden érdekelt felet, elrendelik a zá-
rómérleg összeállítását és meghatározzák, hogy a társaság valamennyi hitelezőjének az igé-
nyét hogyan kell teljes mértékben kielégíteni oly módon, hogy a társaság becsületesen, min-
denki általános megelégedésére szűnjék meg”.40 A biztosoknak jelentést kellett tenniük a
bíróság felé, melyhez csatolniuk kellett a hitelezők által aláírt nyilatkozatot a törlésre vonat-
kozó hozzájárulásukról: „Ha mindezt betartják és a fent leírt eljárásrendet mindenben köve-
tik, és a bírói hatóság közbenjárásával szűnik meg a társaság és a tagok minden kölcsönös
kötelezettsége, ezzel a sok titkos, a hitelezőkre káros eljárás is elkerülhető”.41
Végezetül a társaság, illetve az abban fennálló tagsági jogviszony megszűnéséhez veze-
tő okokat vette számba a rendelet (11–14. §). A 12. § értelmében a társaság megszűnhetett
„annak az időnek a leteltével, amelyet a társaság tagjai megállapítottak” (ha a társaság meg-
határozott időre jött létre). A 13. § szerint a társaságban fennálló tagsági jogviszonyát bárme-
lyik tag felmondhatta, ugyanis „senkit nem lehet arra kényszeríteni, hogy örök időkre egy
társaság tagja maradjon”.42 Ha azonban a társaság határozott időre jött létre és a tagnak nem
volt „különös és jogszerű oka” az abból való kilépésre, a társasággal, valamint tagtársaival
szembeni kötelezettségeit a kilépés nem szüntette meg, kivéve ha a többi tag ehhez kifejezet-
ten hozzájárult. A 14. § végül úgy rendelkezett, hogy a tag halála főszabályként nemcsak az
elhunyt tag tagsági jogviszonyát, hanem magát a társaságot is megszüntette, azonban a fenn-
maradó tagok megállapodhattak az örökösökkel a vállalkozás továbbvitelében.43

39 Uo. 33. p.
40 Uo. 34. p.
41 Uo. 35. p.
42 Uo. 36. p.
43 Uo. 37. p.

190