Mária Terézia és II.

József reformjai
A XVIII. században Magyarország a Habsburg Birodalom részét képezte.
I. József váratlan halála után VI. (magyar királyként III.) Károly császár-király
örökölte a trónt, aki szentesítette a szatmári béke pontjait, szakítva a korábbi Habsburg
uralkodók abszolutizmusával. Az 1722–23-as országgyűlésen kiadta (és 1723. június 19-én
szentesítette) a Pragmatica Sanctio nevű törvényt, melyben a rendelkezett egyebek mellett az
osztrák tartományok és Magyarország „feloszthatatlan és elválaszthatatlan” egységéről, és a
nőági örökösödésről. A században a Habsburg Birodalomban is érzékelhető volt a lemaradás a
nyugati hatalmakhoz képest. Ezt hivatott feloldani a felvilágosult abszolutizmus felülről jövő
reformkísérlete.
1740. október 20-án meghalt VI. (III.) Károly. Az utód Mária Terézia lett, aki
rendeletekkel próbált választ adni a kor kihívásaira. 1754. február 16-án adta ki a
külkereskedelmet szabályozó rendeletét, ismertebb nevén a kettős vámhatárról (vagy
rendszerről) szóló rendeletét. Ennek eredményeként létrejött egy vámhatár a birodalom és
külön egy másik Magyarország körül. Ez a merkantilista gazdaságpolitikát tükröző rendelet
volt hivatott biztosítani a cseh és osztrák ipar, valamint a magyar agrárium piacát a
birodalmon belül. Meg kell jegyezni, hogy ez a rendelet nem juttatja Magyarországot
gyarmati helyzetbe, mert nem tiltja ipari létesítmények alapítását, csak olyan körülményeket
teremt, amelyek ellehetetlenítik a működésüket. Például Lotharingiai Ferenc, Mária Terézia
férje próbált manufaktúrát alapítani Magyarországon, azonban próbálkozása sikertelen
maradt. Ugyanakkor vannak vélemények, melyek éppen ellenkezőleg látják a kérdést.
A jobbágyság kilátástalan helyzetét tükrözte Szegedinác Péró 1735-ös felkelése. A
királynő már 1764-es országgyűlésen fölvetette a jobbágykérdés rendezését, ám ekkor a
magyar nemesség ellenállásába ütközött. Végül a változásokat célzó rendeletét, az Úrbéri
pátenst (vagy közismertebb nevén: jobbágyrendeletet) 1767. január 23-án adta ki. Ebben
rögzíti a jobbágy haszonvételét és a kötelezettségét. A haszonvétel alapja a jobbágytelek,
aminek nagyságát a föld minőségétől függően határozták meg. Volt a jobbágynak faizási
(fakitermelés) vagy nádlási (nád kitermelése) joga, valamint tarthatott kurta kocsmát is
(borkimérési jog Szent Mihály napjától Szent György napjáig). Kötelezettségei közé tartozott
a robot, melynek mértéke a jobbágy lehetőségeitől függően heti egy nap igás-, vagy két nap
gyalogrobot. Mária Terézia rendelkezett a jobbágy egyházzal szembeni kötelezettségeiről is a
dézsmán túlmenően. A pátens kiadásának célja az udvar bevételeinek biztosítása a jobbágy
adóztatásával, valamint a magyar nemesség gátlástalan jövedelem szerzésének
megakadályozása.
Magyarország jövőjét befolyásoló harmadik jelentős rendelet az 1777. augusztus 22-én
kiadott Ratio educationis volt. Célját hivatalos neve is jól mutatja: Magyarország és
társországok átfogó oktatási-nevelési rendszere. Elrendelte közhasznú és gyakorlatiasabb
tantárgyak bevezetését, valamint meghatározta a közoktatásba kerülők körét. Mellőzte a
magyar nyelvet és megőrizte az egyház szerepét, de az ellenőrzést az állam feladatává tette.
1780. november 29-én Mária Terézia meghalt, utódja II. József lett (akit 1765. augusztus
18-án koronáztak császárrá), a „kalapos király”. Gúnynevét onnan kapta, hogy nem
koronáztatta magát magyar (és cseh) királlyá, mert így nem kellett a magyar alkotmányra
felesküdnie, s így megtarthatta a korábbi gyakorlatot: rendeletekkel kormányozta az
országot.
1781. június 11-i rendeletében megszüntetette a cenzúra eddigi rendszerét. A jogot az
egyház kezéből egy állami könyvvizsgáló bizottság kezébe adja, melynek élén Van Sweiten, a
holland felvilágosodás neves képviselője állt.
 1781. október 25-én, türelmi rendeletében lelkiismereti szabadságot adott a
katolikusoknak, evangélikusoknak, görögkeletieknek és kálvinistáknak. Az egyházzal
szembeni politikáját jellemzi a pápai bullák kihirdetését szabályozó rendelete (az uralkodónak
joga van a bullát kihirdetése előtt véleményezni), valamint a nem oktató vagy nem betegápoló
szerzetesrendek feloszlatása és vagyonuk szekularizálását kimondó rendelet. Főleg ez utóbbi
eredményezte 1782-ben a fordított Canossa-járást VI. Pius pápa részéről.
1781 és 1785 között engedélyezte a jobbágyság szabad házasodását és költözködését,
valamint mesterségek tanulását. Megszüntette a jobbágy elnevezést is, valamint lehetővé tette
a javaik örökíthetőségét is. Eltörölte az örökös jobbágyságot, bár jobbágyrendelete (melyet a
Horcea-Closca felkelés is sürgetett) az úrbéri viszonyokat változatlanul hagyta.
1784. május 11-én kiadta nyelvrendeletét, melyben hivatalossá tette a német nyelvet.
Célja a rendi különállás, a tartományi önkormányzatok fölszámolása volt. Bizonyos állások
betöltésének feltétele lett a német nyelv ismerte. Ezzel maga ellen fordította a cseh, de még
inkább a magyar nemességet, és megteremtette a magyar nacionalizmus alapjait.
II. József reformkísérleteit Magyarországon csak egy nagyon szűk társadalmi réteg
támogatta. Az elsősorban a magyar értelmiség (legjelentősebb alakja Hajnóczy József) által
alkotott ún. jozefinisták mellett csak néhány arisztokrata (Széchényi Ferenc) és nemes
(Kazinczy Ferenc) állt mellette. A többség, ideértve a nemesség túlnyomó többségét is,
elutasították a reformokat, mert azok figyelmen kívül hagyták a nemesi érdekeket. A
társadalmi ellenállást csak fokozta József 1788-ban induló oszmánok elleni háborúja, melynek
következtében a parasztságot is maga ellene hangolta.
II. József 1790. február 20-án halt meg, Uralkodása alatt közel hatezer rendeletet adott ki,
melyek nagy részét halálos ágyán a nevezetes tollvonással visszavonta. Csupán hármat nem
volt hajlandó visszamondani: a jobbágyok szabad költözését szabályozó rendelet, a türelmi
rendelet és az alsópapság anyagi helyzetét érintő rendelet.