Manó Benő

Hol volt, hol nem volt, a kerekerdő közepén volt egy picike kis falu. Úgy
hívták, hogy Manófalva. Manóidők óta élt itt Manó Benő, népes családjának
legfiatalabb tagja. A kis manók kedvenc helye a napfényes tisztás volt, ahol
sokat mókáztak, bukfenceztek a domboldalon, ugrándoztak a puha mohán,
fenyőtobozokkal célba dobtak. Ilyen vidáman teltek a manógyerekek napjai.
Egy verőfényes napon azonban hiába várta Manó Benő kis barátait.
- Vajon mi történhetett, hol lehetnek a pajtásaim? - tűnődött a kis manó egy
pöttyös gomba kalapján üldögélve. Arra röppent a fecsegő szajkó, az erdő
hírnöke. Benő felkiáltott hozzá:
- Nem láttad a barátaimat?
- Hát te semmiről se tudsz? - kérdezte a szajkó és sorolni kezdte:
- Manó Böbe arca feldagadt, mert úgy fáj a foga, Manó Berci jól megfázott,
és a mindig szutykos-piszkos Manó Bori telis tele van kiütéssel.
Manó Benő szomorúan hazakullogott, és elpanaszolta az anyukájának,
hogy nem tud senkivel sem játszani, mert minden barátja beteg. Manóanyu
tanácsára útnak indult hát, hogy segítsen apró társain.
Manófalva szélén megállította őt a falu bölcse, a földig érő szakállú, öreg
Manóapó:
- Fiacskám, hallom, nagy útra indulsz. Jöttem sok szerencsét kívánni, és
adok neked három útravalót. Tedd a tarisznyádba, meglátod, hasznát
veszed majd!
Benő megköszönte, és folytatta útját. Ment mendegélt, míg a Zománchegy
lábához nem ért. Ahogy kapaszkodott fölfelé, rárontottak a félelmetes
Fognyüvők. De a bátor kismanó nem ijedt ám meg, csak elvakította őket
ragyogó mosolyával, majd a tarisznyájából előkapta a hosszú fogselymet, és
villámgyorsan kikötötte őket egy vastag fához.
A hegy csúcsán élt fénylő palotájában a jóságos Fogtündér:

1
 - Tudom miért jöttél, kis manó. Fogd ezt a fogkefét, és vidd el Böbének!
Mondd meg neki, hogy ezen túl minden nap kétszer mosson fogat, egyen
sok gyümölcsöt, zöldséget, és bátran látogassa meg Harkály fogdoktort a
rendelőjében!
Benő megköszönte a tanácsot, és búcsút intve tovább ment.
Útját az Ezerjófű sziget felé vette. Ahogy a Zúgó folyó feletti hídon akart
átkelni, Bacilus király rémséges banditái állták útját. Köhögtek, tüsszögtek,
köpködtek valamennyien. Benő azonban nem sokat tétovázott, elővette
tarisznyájából a vitamincseppeket, és a nyelvére csöppentette. Vett egy mély
lélegzetet, majd egy hatalmas fújással eltüntette őket a hídról és továbbment.
A sziget közepén élt a kétszáz éves Fűzanyó, minden gyógynövények
tudója:
- Tudom, miért jöttél kis manó. Fogd ezeket a gyógyfüveket, és vidd el
Berci barátodnak! Mondd meg neki, hogy ezekből főzzön teát a fájós
torkára, és mindig öltözködjön megfelelően, mozogjon sokat!
Benő megköszönte a tanácsot, és búcsút intve tovább ment.
Harmadnapra érkezett a Kristályforrást körülvevő mocsárhoz. Ebben a
sötét lápban éltek a ragacsos, szutykos Koszmókok, akik egyszerre csak
rátámadtak Benőre, és le akarták húzni őt a mocsárba. De a hősies manócska
nem hagyta ám magát. Elővette a szappanvirágot a tarisznyájából, két tenyere
közt jól összedörzsölte, majd szakított egy nádszálat, amivel óriási buborékot
fújt. A nagy buborék szépen kiemelte Benőt a mocsárból és a Kristályforráshoz
repítette.
Fátyolka, a vízilány már várta:
- Tudom, miért jöttél kis manó. Fogd ezt a friss forrásvízzel teli korsót, és
vidd el Borinak! Mondd meg neki, hogy ezzel mosakodjon meg, és
eltűnnek a pöttyei! Mostantól pedig, mindig szappannal mosson kezet,
ügyeljen a bőre, a haja és a ruhái tisztaságára is!
Benő megköszönte a tanácsot, és búcsút intve hazaindult.

2
 Azonban útközben nagy vihar kerekedett. Keresett egy nagy lapulevelet és
alábújt, vágyakozva gondolt kis barátaira. De az eső csak nem akart elállni,
egyre jobban zuhogott. Gondolt hát egyet, furulyázni kezdett. Az édes muzsika
előcsalogatta a napocskát a sötét viharfelhők mögül, és egyszerre csak egy
gyönyörű szivárvány jelent meg az égbolton. Benő felkapaszkodott a
szivárványra, boldogan végig szaladt rajta, majd a túloldalán lecsúszott róla és
csodák csodája, épp Manófalva közepén ért földet.
Sorban felkereste kis barátait, átadta a jó tanácsokat, és az ajándékokat: a
fogkefét, a gyógyfüveket, és a friss forrásvízzel teli korsót.
Egy-kettőre meggyógyultak, és újra együtt játszhattak a manógyerekek, a
kedvenc tisztásukon.
Azóta a manók nemzedéke mindig egészséges és boldog. Ha nem hiszed,
keresd fel őket Manófalván, a kerekerdő közepén!

(Egészségnevelési pályázatra írta a Csepregi Óvoda Nevelőtestülete)