A görög líra

A görög költészet kezdetei az idők homályába vesznek. Minden bizonnyal a líra a korai
századokban alakult ki, a szájhagyomány útján terjedő ősköltészet formájában. A
népköltészeti szakaszról keveset tudunk, néhány töredék maradt fenn csupán (Rhodoszi
fecskedal stb.), melyeket jóval keletkezésük után jegyeztek le. Ezért a lírai költészet
kezdetének az irodalomtörténet a VII. századot tekinti.
A gazdasági, politikai és társadalmi változások eredményeként alakult ki az egyén
gondolatvilágát kifejezésre juttató „személyes” költészet. Az arisztokratikus vezetésű
poliszokban lezajló változások, a démosz szerepének növekedése a közösségi tudat mellé
állította az egyéni tudatot, az egyéniség szerepét a közösség életében. A társadalmi tagozódás
hagyományos vérségi rendszerének helyébe a tevékenységbeli kiválóság, a hozzáértés és
törekvő emberi magatartás, illetve a vagyoni tagozódás új rendszere lép. „...az alakuló
világban helyét kereső ember önmagát, a maga személyiségét is fölfedezi, és a környező
világhoz való személyes viszonyát megfogalmazza” (Ritoók Zsigmond).

A régi politikai rendszer (királyságok) és társadalmi struktúra megbomlása utat nyitott az

eltérő fejlődéshez, az egyéniség kibontakozásához. A poliszok egy részében a démoszt
képviselő türannoszok ragadták magukhoz a hatalmat, kormányzásuk alatt ment végbe a
vagyoni alapon történő társadalmi tagozódás. A türannisz rendszere a parasztok, iparosok,
kereskedők érdekeit képviselte az arisztokrácia ellenében, támogatta a gazdasági és kulturális
fejlődést.
Lényegében ezek az okok vezettek el ahhoz, hogy a közösségi tudatot erősítő epikus művek
helyébe az egyének érzelmi, gondolati világáról tanúskodó lírai költészet lépett. Tettvágy,
szenvedély, örömkeresés lobog ebben az új típusú költészetben.
Az új szellemi pezsgéshez a korai filozófia születése is hozzájárult. Talán nem véletlen, hogy
a „hét bölcsnek” nevezett gondolkodók – töredékekben fennmaradt tanításai – az új
társadalmi igény számára fontos emberi magatartásmintákat definiálnak rövid, tömör
formában.
A költészet a múlt példáin túllépve a jelen világát tükrözi, a homályba burkolódzó narrátor
helyébe a nyíltan megmutatkozó költői egyéniség lép. Az objektív leírás helyett a szubjektív,
érzelmi vagy szenvedélyes megnyilatkozás lesz az elsődleges. A homéroszi eposzok lírai
betétjeitől a homéroszi himnuszokon és Hésziodosz tankölteményein át vezet az út a tisztán
személyes költői megfogalmazás felé.
A művek tartalmának megváltozása formai változásokat is hoz. A költői kifejezés rövidebb,
tömörebb és változatosabb ritmikai megjelenésű lesz. A lírai költészet kialakítja a szándékai
szerinti legmegfelelőbb formákat. A hexameteres verselés fellazul, új verslábak, sor- és
versszaktípusok jelzik a forma megújulását.
A költészet változatosságát az új műfajok, illetve a műfaji sokszínűség jellemzi.

Az óda dicsőítő énekként alakult ki az antik görög irodalomban. A műfaj nagymestere,

Pindarosz (Kr. e. 6–5. század) a görög–perzsa háborúk és az olimpiák hőseit dicsérte
költeményeiben.
líra: a három műnem egyike, amelyre nagy fokú személyesség, érzelmek, hangulatok
ábrázolása, nyelvi sűrítettség jellemző
epigramma: az ókorban minden disztichonban írt vers; később rövid, tömör, csattanós lírai
műfaj, amelynek versformája a leggyakrabban a disztichon
elégia: eredetileg minden nagyobb terjedelmű disztichonban írt verset így neveztek; később,
az újkorban olyan költői műfaj, amelynek meghatározója az elégikus alaphangulat, amely a
vágyott világ és a tényleges valóság ellentétéből fakad