Még egy kört mindenkinek kritika – Endrődi Csaba

Thomas Vinterbergnek számos innovációt és kiváló alkotást köszönhet a filmszakma. Már

első jelentős filmje előtt reformokon dolgozott Lars von Trierrel. A Dogma 95 mozgalom
szigorú szabályrendszert hirdetett meg, kissé paradox módon korlátok közé akarta szorítani a
művészeket, hogy úgy alkossanak valami olyat, amit azelőtt nem látott a közönség. A
mozgalom bemutatkozó darabja, a Születésnap, Vinterbergnek az az alkotása, ami hírnevet és
elismerést szerzett neki. Az első Dogma film, ahogy a rendező későbbi munkája, A vadászat is
kellemetlen témákat dolgoznak fel, az előbbiben egy családi ünnepség során szembesítik a
családfőt szörnyű bűneivel, míg az utóbbiban egy ártatlan férfit gyanúsítanak meg
pedofíliával. Vinterberg debütáló rendezésével formailag hozott újításokat. A vadászat már
nem követi a Dogma-szabályokat, de témaválasztásával szintén képes egyedi és merész lenni.
Legfrissebb rendezése, a Még egy kört mindenkinek, témája nem sajátos, sok film létezik,
amely az életközepi válságról, függőségről szól, de semelyik sem hasonlít Vinterberg Oscar-
díjas művéhez. A Még egy kört mindenkinek képes bemutatni egy csontig lerágott témát egy új
perspektívákból.

A történet főhőse, Martin, egy középiskolás történelem tanár, akit elért az életközepi válság,
belefáradt az unalmas hétköznapokba, diákjai megutálták, feleségével elhidegültek egymástól.
Hasonló cipőben jár három kollégája is, akikkel egy jól sikerült születésnapi parti után
elhatározzák, hogy kipróbálnak egy pszichológiai teóriát. Finn Skarderud elméletét tesztelik,
miszerint az embernek a véralkoholszintjét 0,05 százalékon kell tartania, a megfelelő fizikai
és mentális működés érdekében. A norvég pszichiáter szerint így az emberek közlékenyebbek,
boldogabbak lesznek. Eldöntik, hogy minden nap inni fognak, szigorúan a megszabott
mértékig, ám hamarosan elvesztik a kontrollt, ami még több problémához vezet.

A Még egy kört mindenkinek messzebbről indítja és tovább viszi a sokszor feldolgozott
függőség narratívát. A témát feldolgozó jeles filmekben, mint a Trainspotting, Requiem egy
álomért vagy a Las Vegas, végállomás című művekben a főhősöket már eleve önpusztító
függőknek ismerjük meg, és sosem látjuk őket meggyógyulva, végleg kijózanodva. Ez
Vinterberg filmjének a legkiemelkedőbb pozitívuma és a legnagyobb újítása, hogy
megmutatja mi van a függőség előtt, közben és után. A négy főszereplő mindegyike túl van a
negyvenedik életévén, és unják a jelenlegi életüket, de kezdetben úgy tűnik, mintha
beletörődtek volna ebbe az állapotba. Aztán az alkohol új lendületet ad a mindennapokhoz, és
megértjük, hogy ezért válik függővé valaki. Ez az a hozzáadott plusz, ami kiemeli a filmet, és
ami remek benne, hogy átadja mit is gondolhat, érezhet egy alkoholista. Bemutatja, milyen
gyorsan lesz az ártatlan iszogatásból elengedhetetlen létszükséglet. Pozitívan indul az
alkohollal fűzött szoros viszony, és a pia áldozatai a kezdeti euforikus élményt akarják átélni
újra és újra, csak ahhoz növelni kell a mértéket, amíg az el nem tűnik. Amit egyedülállóan
megmutat a film, az az, hogy mi következhet ezután. Nem csak a lejtő vége vár a
szenvedélybetegekre, hanem elérhető a kigyógyulás is, és nem csak tragédiával végződhet egy
ilyen történet. A film szemlélteti, amit sok más társa nem tesz, hogy igen is le lehet szokni,
hogy van kiút a függőségből, Martin is megtalálja a feleségében és a táncban azt a pluszt, ami
kell az életéhez, a boldogságához. Ez az, ami bravúros ebben a filmben, hogy kibővítette a
függőségnarratíváját.

Az alkoholizmusnak fontos hangsúlya van a filmben, és remekül van bemutatva, ám afféle

eszközként szolgál a valódi mondanivalóhoz, ami nem más, mint az életközepi válság és az
azzal való megküzdés. Martinnak a fő problémát nem az alkohol jelenti, hanem ez a belső
válság, amit alkohollal akar megoldani, ezért a film nem csak a függőségről, alkoholizmusról
szól, hanem az életközepi krízisről, a fiatalkor visszavágyásáról. Már Martin a film elején
rájön arra, hogy más ember lett, anno sokkal boldogabb volt, energikusabb, talán érdekesebb
is. Akkor még táncolt, majdnem elment doktori képzésre, szóval voltak tervei. A születésnapi
vacsora alatt is mind a négyen tipikusan felnőtt problémákról beszélnek, aztán arról, de jó volt
régen. Annak érdekében, hogy megint átérezzék, milyen volt fiatalnak lenni, a vacsora után
lerészegednek, és attól kezdve minden egyes nap hasonlóképp tesznek, mert úgy érzik, így
érhetik el újra azt a boldogságot, ami ifjú korukban megvolt nekik. Azért is áhítják a
fiatalkort, mert akkor mennyi mindent meg lehetett tenni, amit felnőttként nem. Teljesen
elfogadott részegen hányva a tó körül versenyezni, ha fiatal vagy, sőt akkor még vicces is, és
persze a buli természetes része az alkohol. Amikor Martin óra közben megkérdezi a diákját,
hogy mégis mennyit iszik, bevallja, hogy rengeteget, mégis röhög rajta az egész osztály. A
diák részéről társadalmilag teljesen elfogadott a mértéktelen alkoholfogyasztás, Martin
tanulója nincs szabályokhoz kötve, és kevesebb társadalmi normának kell megfelelnie.
További hangsúlyozása az öreg-fiatal ellentétnek, az a zenén keresztül történik. A
nyitójelenetben, a filmen kívül ugyan, de egy friss pop számot hallunk, ami egyből elnémul,
amikor már nem a középiskolások eszement éjszakáját nézzük. A vacsorán is klasszikusokat
hallgat a négy jóbarát, és később is maguktól Kaalundot hallgatnak. Csak később hallgatnak
modernebb zenét, amikor isznak, amikor lélekben újra fiatalok.
Az alkohol nem javít meg semmit, csak azt hisszük a bódító hatás alatt, aztán ha
kijózanodunk, megint azt a pár órás katarzist szeretnénk átélni, ami alatt elfelejtjük a világ
bajait. Persze az ital színesíti az életünket, valóban felszabadultabbak leszünk, de egyféle
szesz sem rendelkezik problémamegoldó hatással. Könnyebb részegen italba fojtani a bánatot,
mint józanul tenni valamit ellene. Felelősek vagyunk a saját boldogságunkért, amit tettek árán
vívhatunk ki. Martin egyik legnagyobb problémáját, a válságba került házasságát sem az
alkohol oldotta meg, sőt rontott rajta. A megoldás az hozta el Martin és felesége, Anika
számára, hogy leültek és beszéltek. Irgalmatlanul kellemetlen és szívszorító nézni, ahogy a
házaspár beismeri bűneit, de a vallomás az első lépés kapcsolatuk megjavításához.

A problémán még az segített volna, ha másban talál menedéket Martin, pontosabban a

táncban, és a zárójelenetben erre ő is rájön. Ugyanis Martin és barátai tehetősek, nem az
alkohol a boldogságuk utolsó mentsvára, számtalan egyéb alternatívájuk van, de nem, ők
maradnak az alkoholnál, a kábulásnál, ahogy Dánia lakossága. Martin például táncolhatna,
abban kiteljesedhetne, ha már nem elég neki az, hogy apa, férj, tanár. A döntés már a film
elején felkínálkozik neki. A barátai biztatják, hogy táncoljon, hátha úgy jobban érezné magát,
de Martin nem akar, és akkor kezd el inni. Igazán csak a film végén engedi el magát Martin,
akkor jönnek elő a régi koreográfiák, akkor realizálja, hogy talán az lett volna a helyes
megoldás, ha régi szenvedélyének él.

A film négy főszereplője közül mindegyik eltérő módon, de a fentebb említett belső válsággal
küzd. Azonban a megosztott figyelmet semmi sem indokolta, sőt azzal, hogy a film
bepillantást enged Tommy, Nikolaj és Peter életébe, az csak kitölti a játékidőt, de semmi
érdemi pluszt nem ad hozzá a film egészéhez. A fő hangsúly Martin válságán van, de az ő
története sem tud kellőképp kiteljesedni, mert elveszi az időt például az, ahogy nézzük,
Nikolaj gyermeke hogyan pisili le őt. Ezt lehet viccesnek szánta a rendező, de inkább
feleslegesnek érződik. Aztán ott van Sebastian, akinek egy jelenetben nem igazán ment a
tanítás, és ennyi, semmilyen más, fontos információt nem kapunk, ahogy Tommyról is csak
annyi derül ki, hogy egyedül van. Nem a mellékszálakkal van a baj, hanem azzal, hogy két
órába próbálták belesűríteni, jobban működött volna, ha a film kettő vagy háromórás, akkor
Martinra és a barátaira is jutott volna elég idő.

A Még egy kört mindenkinek egy könnyebben befogadható film, mint a Születésnap vagy A
vadászat. A probléma, amit felvet köztudott. Mindenki látott már a valóságban is kellemetlen,
részeg alakokat. Vinterberg a lányától, Idától, tudott meg rengeteg információt a mai fiatalság
alkoholfogyasztási szokásairól. Nem olyan megrázó téma, mint a pedofília, ezért több ember
számára fogyaszthatóbb a film. A megfelelő témaválasztás, az új perspektívák és a helyenként
abszolút működő morbid humor teszi a filmet egyedivé, újítóvá.