A konyhafőnök kritika – Endrődi Csaba

Március 4. és április 4. között rendezték meg a 13. Frankofón Filmnapokat. A fesztivál ideje
alatt 26 francia, belga, kanadai, svájci alkotást láthattak a nézők fővárosi és vidéki
művészmozikban, eredeti nyelven, magyar felirattal. A kínálat tartalmazott vígjátékokat,
drámákat, történelmi és romantikus filmeket egyaránt, szóval mindenki megtalálhatta az
ízléséhez közelálló műfajt, és nem is lőhetett mellé a választással, hiszen a filmek különféle
szakmabeli díjakat nyertek rangos eseményeken. Pécsett az Apolló mozi vetítette a Filmnapok
műsorát, mi ezek közül A konyhafőnök (La Brigade) című alkotást néztük meg.
Cathy (Audrey Lamy) sous chef egy sikeres étteremben. Hátrányos helyzetből jött, és
hihetetlenül kemény munka árán szerezte meg ezt az állást, mégis önként mond fel, amikor
vitába keveredik a felettesével. Elhatározza, hogy megvalósítja régi álmát, és saját éttermet
nyit, a saját szabályai szerint. Anyagi problémák miatt az álom egyre elérhetetlenebbnek
tűnik, és ahhoz, hogy összeszedjen egy kis pénzt, egyszerű konyhai munkát vállal egy
menekültszálló menzáján, amit eleinte gyűlöl, de később elkezdi megszeretni, amikor rájön,
hogy a tudásával fiatal gyerekeknek segíthet.
A rendező, Louis-Julien Petit, korábbi filmjének (A láthatatlanok/ Les invisibles) a témája
szintén az emberszeretet, az önzetlen segítségnyújtás, ugyanis abban a filmben négy nő
határozza el, hogy minden áron segít hajléktalanoknak reintegrálódni a társadalomba. A
konyhafőnök fő helyszínén olyan fiatalok vannak, akik papírokra várnak, vagy még meg kell
nekik szerezni, hogy ne toloncolják ki őket Franciaországból, ne kerüljenek vissza a
nyomorba, háborúba, halálba. Szóval a rendező legfrissebb filmje is a segítségnyújtásról szól,
azonban kis újítással, ezért nem tűnik ugyanazon téma bőrlehúzásának. A konyhafőnök
messzebbről indít, a film kezdetén nem máris egy filantróp főszereplőt kapunk, hanem egy
önző nőt, aki kizárólag saját céljait akarja elérni, a menekültekhez is azért megy, hogy pénzt
szerezzen, és minél gyorsabban eltűnhessen éttermet alapítani. Jó látni, hogy nem egyből
hibátlan, segítőkész, tökéletes embereket kapunk, hanem olyan szereplőt, aki a valósághoz
közelebb áll, és aki fejlődik a film elejétől, a végéig. Nézőként vicces látni Cathy ellenszenves
beilleszkedését, de felemelő tapasztalni, ahogy a főhős rájön, hogy sokkal nemesebb célok is
vannak az életben, mint a sajátjai, és inspiráló nézni, ahogy Cathy átadja a főzés tudományát
olyan nincstelen gyerekeknek, amilyen ő is volt,. A kirúgott szakácsnő fejlődéstörténete
valóban szívmelengető, azonban elég sablonos. Vannak fordulatok, amelyek merészek egy
ehhez hasonló feel-good filmtől, de ha láttunk már hasonló tematikájú filmet, akkor pontosan
lehet tudni, mi lesz a végén. A cselekmény vázában, a történet felépítésében nincsen semmi
egyedi, viszont ahogy tálalva van a sztori, az rendhagyónak számít, ugyanis valóban eléri a
film, hogy sajnáljuk a gyerekeket, hogy szurkoljunk a maradásukért, hogy megszakadjon a
szívünk azokért a fiatalokért, akiknek vissza kell menniük az országukba.
A humor a másik nagy erőssége a filmnek, de úgy gondolom, nincsen teljesen a helyén
kezelve. Merész volt egy ilyen komoly témáról szóló filmet vígjátékként megrendezni dráma
helyett, de mégis jó döntésnek találom a műfajválasztást, mert így több ember számára
befogadhatóbb. A humor fontos eleme a filmnek, de olykor erőltetett és érezhető, hogy csak a
feszültségoldás miatt írtak bele pár megmosolyogtató egysorost. A másfél órás játékidő miatt
eléggé feszes a film, így nagyon élesek lehetnek a váltások szomorú és meg nevettető
jelenetek között, érthető, hogy ha valaki nem tud egyből vicceken derülni, ha az előző
jelenetben azt látta, hogy egy fiatal bevándorlót kitoloncolnak. A viccek egyébként nagyon is
szükségesek, ugyanis a főzés mellett még a humor az, ami segít leküzdeni az élet kihívásait a
fiatal bevándorlóknak, akiknek nincs semmilyük, csak a konyha, és a belsős poénjaik.
Emellett a humor segít nekünk, nézőknek feldolgozni ezt a fontos, de durva témát.
Ez a téma megkívánt volna még fél órát, és akkor talán a filmnek kevesebb hibája lenne, de
mindazok ellenére is egy szerethető és elgondolkodtató filmet készített Louis-Julien Petit. A
konyhafőnök nem találja fel a spanyolviaszt, nincsenek benne világmegváltó újítások,
azonban, amit vállal, azt teljesíti. Hatást gyakorol ránk a filmje, megmosolyogtat, elszomorít
és elgondolkodtat, szóval, bár nem hibátlanul, de eléri a célját.