Kifulladásig című film

elemzése
Név: Endrődi Csaba Levente (PIW73X)

Szak: angol nyelv és kultúra tanára-

magyartanár

Kurzus: Újlatin filmek-spanyol, francia,

olasz filmművészet (OLAS0402)

2021/2022 1. szemeszter
 A francia újhullám a filmtörténet egyik rövid, de annál sikeresebb irányzata. Az 1960-
as években úgy kezdődött, hogy néhány fiatal, aki elhatározta, hogy filmrendező lesz elkezdte
kritizálni az addigi nagy öregek filmjeit. Leírták, hogy szerintük milyennek kéne a filmeknek
lenniük, majd elhatározták, hogy minimális büdzséből elkezdenek filmeket forgatni. A
legtöbb idős, kételkedő rendezők csodájára ezek a filléres, de igényes művek világhírűek lette,
és az újhullám rendezői egycsapásra, híresek lettek egészen fiatalon. Maga az újhullám
elnevezés egyébként nem filmes területről származik, hanem szociológiai eredete van, de
először az Expressz című folyóirat lapjain volt olvasható ez az elnevezés. Az 1940-es és ’50-
es években a filmekért bolundoló fiatal felnőtteknek menedéket a filmklubbok adtak. Itt
gyülekeztek, beszélgettek, vitatkoztak az újdonságokért kiáltó fiatalok. Ilyen vetítéseken
nevelkedtek az újhullám jelentős rendezői, akik közül a legnevesebbek Jean-Luc Godard és
Francois Truffeaut voltak. Ők is támadták legélesebben az öreg rendezőket, gyakran a
filmjeiket unalmasnak és konzervatívnak minősítették, de az amerikai rendezőket, mint Alfred
Hitchcock dicsőítétték. A francia újhullám filmjeire jellemző volt, hogy a forgatókönyvíró és
a rendező ugyanazon személy, ezért a filmek személyes hangvételűek, gyakran líraiak.
Másfajta vágásokat alkalmaztak a filmjeikben, újfajta beállításokat alkalmaztak, és a
zenehasználat is egyedinek mondható.
Ahogy fentebb említettem a leghíresebb rendező Jean-Luc Godard volt. Godard
középosztálybeli francia családba született, de sok időt tölött Franciaország határain túl is,
Svájcban is tanult, majd hazatért és a Sorbonne-on is volt hallgató. Gyakorlatilag a húszas
éveit teljes egészében filmnézéssel töltötte, innen jött a feltétlen szerelme a mozgóképek iránt.
Amikor ő elhíresült, az olyasmi lehetett, mint amikor a zene világában megjelent a punk.
Filmjei eléggé provokatívak voltak, és az akkori fiatal közönség menőnek tarotta őket. Azért
is volt fontos Godard fellépése, mert a filmjei bebizonyította, hogy a filmkészítéshez nem kell
egyetemet végezni, nagy tőkével rendelkezni, vagy évekig a szakmában dolgozni.
Megmutatta, hogy egy erdeti ötlettel is lehet sikeres, maradandó filmet alkotni. Sokaknak
Godardról a leghíresebb (és talán legjobb filmje) a Kifulladásig (À bout de souffle).
A Kifulladásig Michel-ről, egy egyszerű autótolvajról szól, aki mellesleg egy igazi
nőcsábász, és elég bohém életet él. Sikerül egy nagy értékű autót ellopnia, amelyben talál egy
pisztolyt. Nem élvezheti sokáig munkájának gyümölcsét, egy idő után arra kényszerül, hogy
egy járőrt megöljön. Körözést adnak ki rá, menekelünie kell. Megpróbál Párizsban elbújni,
pénzt szerezni, hogy majd Olaszországba szökhessen, de elkezd egy Patricia nevű lánynak
udvarolni, akit valószínűleg már régebb óta ismer. Ő a munkát fontosabbnak tartja Michelnél,
de nem mondható az, hogy nem viszonozza az érzéseit.
A filmet az újhullám elején, 1959-ben kezdte el készíteni, de 1960-ban mutatták be a
francia mozik. A forgatókönyvet a jóbarátja, a másik ünnepelt rendező, Truffaut írta,
pontosabban az alapot, a nyers, első változatot, amit később Godard jelentősen átdolgozott, de
az alap ötletetet Truffaut adta. Truffaut egyébként egy újságcikk ihletett meg, amelyben a film
cselekménye volt gyakorlatilag leírva, hogy egy Michel nevű fiatal ellopott egy autót és
megölt egy rendőrt. A film alapjaiban forgatta fel azt, hogyan is vélekednek a mozgóképről,
annyira újszerű volt. Ehhez hozzájárult, hogy rengeteg jelenetett teljesen improvizálva
alakítottak a színészek. A stáb gyakran olyan volt, mintha egy dokumentumfilmet
forgatnának, csak véletlenszerűen megjelentek az utcán, a háttérben semmi nincs
megrendezve, az autók, járókelők, árusok véletlenszerűen lettek a film részei. Raoul Coutard
volt a film operatőre (aki korábban az indokínai háború fotóriportere volt). Ő gyakran csak
kivezényelte a szereplőket az utcára, és igyekezett a kamerával minél jobban rájuk fókuszálni,
de így is észrevehető néhámy ember, aki kíváncsian belenéz a kamerába (fizetett statisztákra
sem volt pénz). Előfurdolt, hogy a kamera mögül utasítgató Godard, annyira össze-vissza és
véletlenszerűen mondott utasításokat, hogy még a Jean-Paul Belmondo és Jean Seberg, a film
két főszereplőjét alakító színészek is azt hitték, hogy egy teljesen amatőr rendezővel van
dolguk. Godard szokatlan eszköze az úgynevezett ugróvágás volt. Ez olyan, mint egy
zökkenés, ugrás, amelyet számos korábbi rendező hibának rótt fel. Addig elképzelhetetlennek
hitt jelenetek is belekerültek a filmbe, például van egy húszonhárom perces jelenet, amelyben
a főszereplők egy apró lakásban csak beszélgetnek, és ennyi történik. Gyakorlatilag a
színészek húszonhárom percen keresztül, azaz majdnem a film háromnegyedét teszik ki azzal,
hogy improvizálnak. Ezt korábban egy fimkészítő sem merte meglépni. Leírva ettől
unalmasnak hangozhat a film, de ez a hosszú jelenet is érdekes, a párbeszéd leköti az
embereket, és olyan mondatok váltak szállóigévé, mint „Megáll az eszem, mindig azok a nők
érdekelnek, akik nem hozzám valók!”. Folyamatos beszéddel van kitöltve a játékidő jelentős
része (valószínűleg a kevés anyagi támogatás miatt, hogy teljen az idő). Máskor meg még
izgalmasabb a film, főleg Michel körözése miatt. Nem csak ebben a filmben, hanem Godard
később készült műveiben is jelentős elem a szerelem, úgy, mint a Bolond Pierrot (1965), A
megvetés (1963), Külön banda (1964) című munkáiban. Ezekben a filmekben is Michelre
hasonlító karakterek találhatól, akiknek meggyűlik a baja a szerelemmel, és ezzel Godard azt
akarja sugallni, hogy az elveszett, romlott embereknek, még egy olyan jelentős emberi
érzelem, mint a szerelem sem lehet mindig a megváltás eszköze, szerelemmel sem lehet
minden embert kivétel nélkül megmenteni.
A filmet szinte teljes egészében Párizsban forgatták. A filmnek nagy kultusza lett a
filmkedvelők körében, ma is látogatják Párizsban a film jeleneteihez használt helyszíneket,
sőt rengeteg túristamagazinban, vagy az interneten egyszerűen megtalálhatóak. A fentebb
említett dokumentumfilmes hasonlóságok miatt rengeteg jelenetet forgattak az akkori Párizs
utcáin, így ha a mai ember figyelmesen kutatja a hátteret, akkor bepillantást nyerhet az 1960-
as évek Párizsába.
Nemcsak Godardnak, hanem a filmben szereplő színészeknek is ez a film hozta meg
azt az igazi nagy áttörést a karrierjükben. Jean-Paul Belmondo eredetileg boxolónak készült,
az 1950-es években kezdett el filmekben szerepelni, de neki is az áttörés a Kifulladásiggal
következett be. A film után egy csapásra közismert színész vált belőle. Később olyan
filmekben szerepelt, mint a Bolond Pierrot, vagy A profi. Rengeteg filmben válalt szerepet a
’60-as években. Különlegessége az volt, hogy nem volt hajlandó kaszkadőrrel eljátszatni a
jeleneteit, minden filmjében, minden veszélyes jelenetet ő játszott el. Belmondo saját
bevallása szerint nagyon is kedvelte a Kifulladásigot, úgy vélte, hogy a karaktere, Michel,
hasonlóságot mutat a Haragban a világgal (1955) című film főszereplőjével, Jim Starkal, akit
James Dean alakított. James Dean színészete, a menő, kifinomult, bohém karaktere
rokonságot mutat Michelel, és Belmondo későbbi karaktereivel. Szóval Belmondo igazi
színészóriássá nőtte ki magát, nemrég bekövetkezett halála miatt az egész filmes szakma,
filmrajongók siratták szerte a világon.
A női főszereplőt, a femme fatalet, nem más játsza, mint Jean Seberg, Seberg először
nem igazán akarta elvállalni a szerepet, amelyet Godard felajánlott neki, mert a hiányos
forgatókönyv, a szervezetlen gyártás, az, hogy Godard minidg más utasításokat ad eléggé
megrémítette, úgy vélte, hogy nem profikkal, hanem csak lelkes amatőrökkel van dolga, ő
ebből az elején nem akart. Azután szerencsére meggondolta magát, az ő karrierjében is fényes
pont a Kifulladásigban alakított szerepe. Az ő karrierje nem virágzott annyira, mint
Belmondóé, viszonlagy fiatalon, negyven évesen, tragikus körülmények között elhunyt,
pontosabban öngyilkos lett.
„Úgy vonultunk be a moziba, mint barlanglakók a versailles-i kastélyba”1. Ez egy
pontos megfogalmazás az akkori filmes világba belépő rendezők gondolatairól. Az akkori
fiatal filmkészítők mertek újat gondolni, és eredeti ötlettel előállni, és volt annyi ambíciójuk,
hogy ezt megvalósíthassák, és sikerrel jártak. Ezzel pedig fontos leckét tanítottak a világnak,
1
Így jellemezte Godard a francia újhullámot, és a rendezőket.
mégpedig azt, hogy filmet rendezni bárki tud, csak kitartás, és egy eredeti ötlet kell hozzá,
semmi több, és így is hatalmas sikert lehet aratani. Ezt pedig a maga Godard támasztaná alá.
Bibliográfia:
Kránicz Bence-Lichter Péter: Kalandos filmtörténet, Scholar Kiadó KFT., Budapest, 2019
https://hu.wikipedia.org/wiki/Jean_Seberg (Letöltés ideje: 2022.01.05.)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Jean-Paul_Belmondo#Kifullad%C3%A1sig (Letöltés ideje:
2022.01.05.)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kifullad%C3%A1sig(Letöltés ideje: 2022.01.05.)
https://www.origo.hu/filmklub/20201202-90-eves-jlg-60-eves-a-kifulladasig.html(Letöltés
ideje: 2022.01.05.)